Dobos magazin 2012 01 by Zsolt

XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2012. április–július

450 FT

INTERJÚK DELOV JÁVOR BARILE PASQUALE TARCSAI ÁDÁM SZENDÔFI PÉTER MAPEX MERIDIAN MAPLE REMO POWERSTROKE PRO TAM-FELFÜGGESZTÉSEK

Delov Jávor III. Dob Mánia Tábor 2012. július 10 –15., Vác

« 2012 » 01

Delov Jávor interjú

Ötlettár

A vibrafon (2. rész)

III. Dobmánia Tábor

Barile Pasquale interjú

Alapütések (2. rész)

Mapex Meridian Maple

Tarcsai Ádám interjú

T A R T A L O M J E G Y Z É K «

Jávori Vilmos jazzdob

tehetségkutató 2012.

Magasiskola

Remo Powerstroke Pro

Szendôfi Péter interjú

Tam-felfüggesztések

Groove-ok dobseprûvel

Kreatív oldalak

Méltó helyen mutatkozott be a Dobmúzeum

Lejegyzések

Hírek

40 42

IMPRESSZUM»

Fôszerkesztô és lapalapító: Hollósi László • Munkatársak: Martonosi György, Korompay Zsolt, Kármán Sándor, Nesztor Iván, Turán Tamás Levente, Kassai László, Marczell Katalin, Indi, Bordás Jószef, Goóz László • Címlap fotó: Wlcsek András • Grafika: Grafirka Stúdió • e-mail: dobosmagazin@t-online.hu • Telefon: 30/261-8826, 94/331-783 • Megjelenik négyhavonta • Nyomda: MaedInfó Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. Szombathely • ISSN 1586-1007

4 »INTERJÚ

D O B O S M A G A Z I N

Véletlen utazások turbó üzemmódban Lapunk jelen számának fô interjúja egy olyan dobossal készült, aki az utóbbi pár év alatt elvitathatatlan érdemeket szerzett jazz-, pop- és rock produkciók tagjaként, tartósan bejátszva magát a magyar „groovedobosok élmezônyébe. Teszi mindezt egyedi módon, tele energiával és kreativitással Delov Jávor, a Turbo zenekar motorja, a Random Trip bulik házigazdája, az Agean cintányérok endorsere. – Mik voltak a kezdeti lépések karriered hajnalán, talán gyerekkorodban, amik miatt megszeretted a dobolást? Milyen indíttatásból kezdtél el ezen a hangszeren játszani, és melyek voltak tanulmányaid állomásai, iskoláid?

– Hogy pontosan miért szerettem meg magát a dobot, azt igazából nem is tudom. Azt hiszem, mostanában kezdem megszeretni. Na jó, komolyabbra fordítva a szót, azért nem könnyû erre egybôl egy évszámmal, vagy egy legendás dobos hatásával válaszolni, mert nálam a dobolás tanulása és a hangszer iránti érdeklôdés, elkötelezettségem, szeretetem egyáltalán nem egyszerre alakult ki. Engem igazából egyszer csak beírattak egy zenei általánosba, ahol dobtanulási lehetôség nem volt, úgyhogy anyukám kiderítette, hogy az akkori Mártírok útjai Ádám Jenô Zeneiskolában folyik klasszikus ütô-

hangszer oktatás, és elvitt felvételizni. Ennek nyilván volt elôzménye, mégpedig az, hogy gyerekkoromban tábortûzi énekelgetéseknél vették észre, hogy folyamatosan csapkodok mindenféle botokkal összevissza. Ekkor egy ismerôs mondta: lehet, hogy érdemes lenne majd ezt a dobolás dolgot erôltetni. Így hát anyukám – aki gondolom látta, hogy ez a csörgés-zörgés évekkel késôbb is terítéken volt nálam – egy nap felvetette, hogy mit szólnék, ha elkezdenék dobolni tanulni, hiszen milyen jó lesz ez nekem másodállásnak (?!). Én erre 7 évesen egy céltudatos „Ööööööö ... igen ...” választ adtam, így hát elmentünk a zeneiskolába, ahol nem is nagyon akartak felvenni, mondták, hogy majd ha esetleg lesz hely, akkor igen. Valószínûleg egyrészt nem voltam elég meggyôzô a felvételin, másrészt meg mikor már mégis bekerültem, annyira mégsem kötött le ez a dolog, sokkal inkább a dallamhangszerek érdekeltek, pl: xilofon, vibrafon, marimba. Egyszerûen azért, mert sokkal könnyebben ment ennek a megtanulása, mint bármi másé, mivel közben már tanultam zongorázni. Hosszú idônek kellett eltelnie, mire a dobszerkó egyáltalán bekerült az életembe mint opció. Hatodikos lehetettem, mikor kezdtem nyitottá válni az akkori könnyûzenei dolgokra, és aztán rájöttem, hogy végül is van egy dobszerkó a zenesuliban, de soha nem használjuk, és mi lenne, ha nekiállnék rajta zörögni? Ez egy teljes pálfordulás volt a nagy csellengés után, hiszen ezt megelôzôen nem sokkal még rendesen iskolakerülésig fajult a helyzet, mivel az egyik osztálytársam kapott egy kétkazettás magnót Lengyelországból egy halom hamis ‘Takt’ kazettával, így ahelyett, hogy dobórára jártam volna Tünde nénihez a zenesuliba, helyette Roxette és Guns ‘N’ Roses kazikat másoltunk titokban a srácnál. Persze pár hét után kiderült a sztori, és … a többit az olvasók fantáziájára bízom, viszont ezzel párhuzamosan azt az el nem hanyagolható tényt is el kellett

fogadnom, hogy a hangom elkezdett mutálni, így azon tervem, hogy majd egyszer énekelni fogok egy banda élén, kezdtett a ködbe veszni. Így hát a szitu adott volt: hangom nulla, egy zenekarban játszani viszont nagyon felemelô lenne, és a zenesuliban ott az a Tama dobszerkó totál parlagon, úgyhogy hamarosan már hetente két (!) alkalommal is lejártam gyakorolni. Bár egy-két dolgot megmutattak akkori tanáraim, de lényegében egy kottából, magamtól kezdtem forszírozni ezt az egész témát, és a kezdeti függetlenítésekben ez az akármilyen külföldi kotta segített. A gimis idôszakom elején találtam meg elsô igazi „dobszerkós” tanáromat, Madai Zsoltot, akit az After Crying zenekarból ismerhet mindenki. Rohamléptekben egyre jobban belemásztam a dobolásba, fantasztikus óráink voltak, imádtam az egészet, alig vártam már, hogy a következô alkalom eljöjjön, egyszerûen csak úgy dôlt belém az infó! Zsolt azon túl, hogy az egyik legnagyszerûbb pedagógus itthon, nemcsak a témakörben való jártasságával vett le a lábamról, de az egyik legfontosabb ismérve az, hogy még nálam is nagyobb Queen rajongó. Persze én szentül megvoltam gyôzôdve, hogy nálam nagyobb rajongó a Földön nincs, ehhez képest a srác az elsô órán nyilvánvalóvá tette, hogy sehol sem vagyok, hiszen ô már Brian Mayjel is találkozott. Na, ettôl a manus a szememben teljesen a félisten kategóriába került, és soha nem felejtem el, ahogy sétáltunk egy óra után az utcán, én – mint mindig, és azóta is – a Live at Wembley album hatása alatt voltam teljesen, mikor azt találtam kérdezni Zsolttól, hogy meg lehet-e tanulni úgy dobolni, mint ahogy Roger Taylor dobol? Zsoltnak ez egy teljesen egyszerû kérdés volt, így hát laza ‘perszével’ el is intézte a dolgot, de nekem maga volt a biztosíték a jövôt illetôen. Az a tény, hogy igazándiból sosem voltam jó matematikából, abból is látszik, hogy én ezt az egészet úgy fordítottam le magamban, hogy ha én is

« 2012 » 01

megtanulok olyan szinten dobolni, mint a Queen dobosa, akkor nekem is összejön a Wembley! A dolog igazi érdekessége, hogy a mai napig néhány dalt leszámítva alig van fogalmam arról, hogy mit is dobol Roger Taylor a számokban, mivel sohasem a dobot figyeltem meg benne, hanem a komplett zenét hallgattam. Cserébe viszont nem is jött össze még a Wembley! Viszont arra épp jó volt, hogy motiváljon, és akár napi 4–5 órát is gyakoroljak suli után. Történt ugyanis, hogy addigra lett egy saját dobszerkóm! Egy szenzációs narancssárga, csillámporos, használt Amati szerkóm, ami valami nagyon vicces kis szerkezet volt, de lényeg, hogy szüleim kifizették a kemény 8000Ft-ot érte, és elhoztuk, és vittük fel a lakásba az ötödikre. Soha nem felejtem el, hogy alig bírtam elaludni örömömben. Persze hamar kiderült, hogy bár az évszázad bizniszét bonyolítottuk le, de a hangszernek semmi keresnivalója és helye nem volt a lakásban. Így szinte a legjobb pillanatban jött kapóra az a gimnáziumi osztálykoncert, amire mindenkinek valamiféle darabbal kellett készülnie, és valahogy páran kitaláltuk, hogy hagyjuk már a klasszikus darabokat, és játsszuk el inkább Dave Brubecktôl a Take Fiveot! Ez volt az elsô komolyabb találkozásom a jazz zenével, de teljesen rabul ejtett. Valami elképesztô energiákat fektettünk abba, hogy ezt a számot jól adjuk elô, és hát ehhez a legelsô lépés az volt, amikor a Városmajori Gimnázium gazdaságis Marika néniét megfûztük, hogy két hétre engedélyezze a dobszerkó ott tárolását, csak hogy próbálni tudjunk. Ô akkor igent mondott rá, de még ô maga sem sejtette, hogy a 2 hét közel 8-10 évig fog tartani. Délelôtt és kora délután órákon voltunk, de utána délután, akár rendesen estig, végig bent voltam a gimiben és gyakoroltam. És mivel Madai Zsoltnak a fent említett izgalmas órái nemcsak a dobolásról szóltak, hanem – ahogy ô nevezi – a zenei ’fertôzésrôl’ is, így szép lassan kezdtem ráeszmélni, hogy a rockzenén kívül is van élet. Ô volt az elsô, aki megismertetett Billy Combhammel, Dave Weckllel, Vinnie-vel, Cliff Almonddal, és a többiekkel.

I N T E R J Ú «

A jazz-rock zene tökéletes bemelegítés és rávezetés volt a jazzre, vagy inkább az improvizatív, swinges muzsikákra, amelyek elvezettek úgy általában a fekete zenékhez, és egy idô után az Earth, Wind & Fire és a Kool & the Gang volt a terítéken. Aztán végül egészen odáig fajult ez a dob iránti ‘fellángolás’ dolog, hogy felmerült bennem az, hogy milyen jó lenne felvételizni a jazztanszakra! Zsolt mondta, hogy érdemes lenne a kottákból jól ismert Nesztor Ivánhoz eljutni, aki az ô akkori tanára is volt egyben. Elmentem Nesztor Ivánhoz, egy ideig párhuzamosan jártam a két tanárhoz, aztán végül már csak az Ivánhoz jártam, és készültem a felvételire. Nesztor Iván volt a kulcs az életemben, aki kinyitotta az ajtót bennem, és mögötte ott volt a szabadság, a rögtönzés öröme. Hosszú évekbe tellett neki, mire valamiféle változást ért el nálam, és azt vettük észre, hogy akár tud mondanivalóm is lenni, pl. egy négyezésben. Hihetetlen nagy hálával tartozom neki, hogy nem hagyott annyiban, és hogy a jazz zene lényegével megajándékozott! Közben mentek a próbálkozások, hogy bejussak a Zeneakadémiára, ami annyira elhúzódott idôben, hogy közben még egy másik fôiskolán is le tudtam diplomázni, annyira nem akartak felvenni eleinte. – De végül felvettek, nem? – Igen, “persze” végül összejött. A fôsulin továbbra is jártam Nesztor Ivánhoz, Zsoldos Béla is a tanárom lett, meg volt még egy harmadik dobtanárom, akinek a nevét – mint a Harry Potter mesében a sötét nagyúrnak a nevét – „Nem mondjuk ki!”. Persze, hozzá kell azt tenni, hogy nagyon hálás vagyok összességében az egész jazztanszaknak, mert hihetetlen nagy tudású tanárok, mostoha körülmények között, nagyon magas színvonalú képzést vittek véghez. A suliban megismerkedtem Berdisz Tomival, aki egy lehetetlen szituáció miatt újra el kellett, hogy végezze a sulit, hogy végre kapjon is érte diplomát, és ô volt olyan nyitott és jó fej, hogy minden kérdésemre választ adott, pl. a bigband dobolás terén. És ô tényleg mindent megmutatott, amit csak lehetett a témakörben, én-

nekem meg tényleg nem ment még így sem…! Viszont cserébe annyira összebarátkoztunk, hogy egy idô után abszolút ôt tekintettem nemcsak a fôiskolán a legfôbb dobszerkós mentoromnak, hanem úgy általában is az életben Madai Zsolt és Nesztor Iván mellett. Ô az az ember, aki a mai napig iránymutató nekem, s ha tehetem, elmegyek hozzá, és próbálom fejleszteni magamat. Nagy hálával tartozom neki is! – És akkor még a fôiskolás évek alatt jött az az Anglia? – Igen, ez a Salford-dolog egy Erasmus-ösztöndíj keretein belül jött össze, amely egy évig tartott, és iszonyatosan meghatározó volt. Túl azon, hogy országot, kulturális szokásokat, és nyelvet vált az ember, nekem az akkor maga volt a Kánaán! A könnyûzene hazájában voltam egy popegyetemen, amelynek Peter Gabriel a tiszteletbeli igazgatója. Számtalan ilyen suli van kint egyébként, Paul

McCartney is csinált Liverpoolban ilyen popegyetemet. Ez nemcsak arról szól, hogy Rolling Stones, meg Aerosmith-nótákat hallgatnak az emberek, hanem komoly klasszikus ok-

6 »INTERJÚ tatás is folyik, párhuzamosan egyfajta jazzes felhangú képzéssel. Ez attól függ, hogy ki mit vesz fel, több szakirány létezik. Döbbenetesen sokat tanultam kint akár Bartók Béláról, akár a jazz big band-hangszerelésrôl. Egy fantasztikus tanárom volt kint, akit Dave Hassellnek hívnak, ô egy nagyon nagy megfejtô, egy mágus. Latin zenékben sok mindenkinek ismerôsen csenghet a neve. Nem volt olyan kérdés, amire ne tudott volna válaszolni, vagy irányt mutatni. Nagyon jó volt látni azt, hogy mennyire tisztelettel fordult a legkülönfélébb muzsikák felé, tökmindegy, hogy a ’20-as évek Dixieland zenéjérôl, a swingkorszakról, be bopról, soulról, funkról vagy akár a régi r’n’b zenékrôl beszélünk. Az órákhoz egy embertelen iskolai infrastruktúra kapcsolódott, például egy olyan könyvtárral, hogy azt mindenkinek csak kívánni tudom. Tíz olyan próbaterem is rendelkezésre állt, amelyekben pont megfelelô, jó minôségû dobfelszerelések, billentyûk, erôsítôk voltak. Többfajta megvilágítás volt a termen belül, azért, hogy ha valaki a normál lámpafénynél nem tud feloldódni, akkor ez segítsen neki az ellazulásban. Az iskola célja többek között az volt, hogy mindenki, minden körülmények között fel tudjon szabadulni, illetve hogy mindenkit tökéletesen segítsen abban, hogy tudjon fejlôdni. Végig olyan környezetben gyakorolhattam, fejlôdhettem, zenélhettem, aminek a vége az lett, hogy egy egészen más minôségben kezdtem el élvezni a zenélést. Élveztem addig is, de nem tudtam, hogy ennyire lehet. Ott egyszerûen olyan ajtók tárultak ki elôttem, amit itthon nem tapasztaltam meg. Egy lelki élményrôl beszélünk, egy olyan felszabadultságról, aminek következtében úgy érzed, hogy éppen a világ legjobb zenekarában játszol. És az is lehet, hogy összevissza játszotok, de az a meglepô, hogy páratlan élmények sülnek ki abból, hogy adott esetben még csak nem is annyira képzett zenészek szívüket-lelküket belerakják. Nekem Anglia mutatott rá arra, hogy tökmindegy, hogy mit csinálsz – ha azt igazán ôszintén és igazán nagy szívvel, spiritusszal, energiával nyomod,

D O B O S M A G A Z I N

akkor az tényleg át fog jönni, az a közönségére fog találni. Ha igazán nagy szívvel tudsz valamit csinálni, akkor azok a dolgok, amikrôl azt hitted, hogy problémák, vagy kihívások – mondjuk technikai dolgok – egyszer csak eltörpülnek, mert nem az lesz a központi kérdés, hogy hogyan csináld, meg, hanem hogy miként. Ez nem azt jelenti, hogy a munkát meg kell spórolni, ez a két dolog elválaszthatatlan egymástól! Nálam addig inkább munka volt, csináltam, mint egy iparos, beültem, és játszottam, és vagy jó lett, vagy nem… És közben nem errôl szól a dolog! Azért csinálom, hogy jól érezzem magam. Lehet, hogy kettôt ütök egy számban, de azért megyek oda, mert azt a kettôt be akarom ütni, mert az egy tök jó érzés! Tehát az, amiért csinálja az ember, az felejtôdik el sokszor… A lényeg az, hogy érezzük jól magunkat, és ha mégsem, akkor valamin változtassunk. Változtassunk az attitûdünkön, változtassunk a zenén, amit játszunk, változtassunk a partnereinken, akikkel együtt zenélünk. – Bár a jazz tanszéken végeztél, mégis hagyományos jazz körökben nem nagyon mozogtál, inkább a groove-ok világába vetetted bele magad. Hogyan határoznád meg a zenéket, amik rád jellemzôek, és miért pont ezek a mûfajok a kedvenceid? – Azért azt nem mondanám, hogy a hagyományos jazzes köröket, standardes zenekarokat nagyon kihagytam volna. Bár ma már effajta swinges zenét nagyon ritkán játszom, azért volt idô, amikor ez volt a

legmeghatározóbb zene az életemben. Történt ugyanis, hogy a volt általános iskolámban, pont mikor már elkezdtem gimibe járni, beindítottak egy mini jazz-tanszéket, ahol Fodor András irányításával jazz-zongorázni lehetett, valamint zenekari gyakorlaton lehetett részt venni. Ez utóbbi annyira érdekelt, hogy egy idô után heti rendszerességgel vettem részt a foglalkozásokon, és az egyszerûbb szambáktól az egyszerûbb pop-jazz dalokig sok mindent megpróbáltunk összerakni. Tulajdonképp ez a fejezet kaphatná a “Bevezetés jazz világába” címet. Az évek alatt aztán nagyon sokféle zenekarban megfordultam, volt itt minden a madagaszkári popot, az esküvôi repertoárt és a Candy Dulfer számait játszó zenekaron át. Az egyik legmeghatározóbb tény esetemben, talán mert pont Ikrek vagyok, hogy nagyon sok minden érdekel, és csak egy dolog biztosan nem tud lekötni. A másik az, hogy valahogy mindig úgy sodort az élet, hogy újabb és újabb zenei szituációkban próbálhattam ki magamat. Teljesen más kötött le, mikor még a Fugato nevû húszfôs félig szimfonikuskönnyûzenei zenekarban játszottam, és teljesen más, mikor Nikola Parov bizalmat szavazott nekem(köszönet érte!), és a zenekarában a magyar, román, és bolgár népzenéket kevertük ír motívumokkal, valamint rock zenével! Pár évvel ezelôtt számtalan ember teljesen ledöbbent, hogy az akkori aktuális fôzenekarom – a Barabás

« 2012 » 01

Lôrinc Eklectric nu-jazz együttes – mellett beléptem a rockzenét játszó Turbóba. Késôbb meg a rockerek lepôdtek meg, hogy én egy jazzes zenét játszó bandában is vagyok. Ezt igazából az emberek nem nagyon tudták hova tenni, de mára már teljesen elfogadott. Szóval teljesen egyértelmû a fent említettek alapján, hogy egy hatalmas kört írtam le, míg a rock zenétôl eljutottam a rock zenéig. Nyilván zenei mindenevô vagyok, ez teljesen világos lehet mindenki számára, az pedig hogy mi miért a kedvencem, mindig ugyanaarra az egy dologra vezethetô vissza: mindegyik stílusú zenétôl más-más dolgot kapok. Az egyiktôl az intellektuálisabb világot, a másiktól a mezei ôserôt, a harmadiktól a parádét, ami körülveszi és szorosan összefügg a muzsikával, stb. – Több jó nevû csapat húzóembere vagy, vagy épp szülôatyja egy-egy produkciónak. Mesélj ezekrôl, kiváltképp a Random Trip és a Turbo zenekarok érdekelnének. Mik ezeknek a zenei koncepciója és mi az, amit ezekben a bandákban kifejezésre tudsz juttatni, illetve zeneileg megtalálsz? – A Random Trip egy olyan klub, amelynek a lényege, hogy a színpadon találjuk ki a zenét. Hihetetlenül

I N T E R J Ú «

élvezem, itt meg lehet azt tenni, hogy büntetlenül belemászol 1,5–2 órára egy másik ember zenei világába, ahogy ô is belemászik a tiedbe, és ott együtt csámborogtok. Elôfordulhat, hogy – legrosszabb esetben – nem juttok zöldágra olyan sokszor, csak ritkán, de a legjobb eset az, amikor szinte mindig ugyanazt gondoljátok, ugyanoda játsszátok be azokat a hangokat, ugyanúgy váltotok, azért, mert egy hullámhosszra sikerül kerülni valakivel. Ez egy nagy társasjáték, itt meg lehet csípni mások energiáját, mások tehetsége alá tudom helyezni magamat. Fel tudok töltôdni, és én is tudok adni másoknak energiákat, és ezek az önfeledt pillanatok olyan témákhoz vezetnek, amiket lehet, hogy például addig soha nem játszottam. Abban semmi izgalmas nincs, hogy összejönnek emberek, és azt mondják: csináljunk paprikás csirkét! „Jó, oké én hozom a csirkét” stb … Nem! Valaki valamit hoz – nem tudjuk, hogy mit. Hogy aztán idôközben csinálunk egy kis lecsót, meg lesz egy kis somlói, lesz még mellé egy kis gôzölgô meggyes rétes, vagy egy jó kuglóf, az már egy másik dolog. És aztán a közönség meg kiválasztja, hogy „nekem a kettes, a négyes, a hatos és a kilences szám tetszett, mert én szeretem a drum ’n basst, szeretem a jungle-t, szeretem a trip-hopot – milyen jó volt ez a buli!” Aztán a közönség másik fele meg lehet, hogy úgy megy haza, hogy neki pont más számok tetszettek, mert az soul, funk, reggae meg hip-hop volt, tehát innentôl kezdve mindenki elégedetten tud adott esetben hazamenni. Legrosszabb esetben meg azt mondja valaki: bocs, nem vagyok elég nyitott erre, hogy végigvárjam, hogy ebbôl legyen valami, hogy meghallgassam azt az elôadót, aki egy általam nem kedvelt zenekarban zenél. Ez az egész arról szól, hogy nem csak a mi egymás iránti nyitottságunkat forszírozzuk, hanem a közönség nyitottságát is. Az improvizáció miatt az egészet egy jazzes felhang lengi át, mégis a popzenei struktúrákat követve próbáljuk meg a közös zenélést formába önteni, mert én azt szeretem, ha verzerefrén alapra épülnek a számok. Én azért is vagyok elöl a színpad bal ol-

dalán, mert félkörben úgy tudunk felállni, hogy így pont mindenkire rálátok, és mint egy kis karmester, pofátlan módon bele tudok dumálni abba, hogy mi történjen a színpadon. Nagyon szeretem azt, amikor a verze-refrén úgy alakul ki, hogy az harmóniában is kifejezôdik, és így segítünk az énekesnek. A hallgatóságnak is az az izgalmas, ha nem ragad be az egész egy álló dologba, hanem színes és változatos, és persze ettôl elôfordulhat, hogy kicsit hepehupás az elôadás. És természetesen az is elôfordulhat, hogy vannak zenei zsákutcák, vagy olyan helyzetek, amikbôl fejvesztve kell kitolatni. De hát ez a dolog hozzátartozik az ilyen típusú jammeléshez. Egy ilyen bulin azt a próbatermi keresgélést tárjuk az emberek elé, amit a zenészek nem szoktak megosztani a közönséggel. A puszta végeredmény helyett az utat is bemutatjuk, ahogy odáig jutottunk. Általában úgy állítom össze az aktuális csapatot, hogy ketten vagyunk fixek Dj Q-Cee-vel, és ehhez jönnek a zenészek, az énekesek és a rapperek, persze mindezt úgy, hogy mindig legyen valami csavar a felállásban. Tehát lehet, hogy négyen már játszottak együtt kétszer-háromszor, de van egy, aki még nem volt benne a dologban. Ezt mindig próbálom szem elôtt tartani, mert így izgalmas. És nem is biztos, hogy legeslegjobb focistákból lesz a legjobb a focicsapat, mert itt nem ez a lényeg. És igen, ott van a Turbo, a fôzenekarom. Maga az ôserô számomra, egy száguldó gôzmozdony, amire koncertrôl koncertre fel lehet szállni, és szemérmetlenül keresztül lehet hajtani füleken, agyakon, intellektüel gondolatokon. A klasszikus rock életérzés van itt keverve egy adag pszichedelikus elszállással, finomsággal, lágysággal. Ezen utóbbiak kibontakozására teszünk kísérletet az utóbbi idôben, hiszen készülünk az akusztikus anyagunk elkészítésére. A Turbóról azért lenne nehéz sokat beszélni, hogy mi, miért és hogyan történik, mert pofonegyszerû az egész egy bizonyos szempontból. Lemegyünk a próbaterembe, és addig zörgünk, amíg fel nem kiáltunk, hogy ez most mindannyiunknak nagyon

8 »INTERJÚ

tetszik. Célunk, hogy idén is ott legyünk a hazai, illetve akár külföldi fesztiválokon is, és nagyon színvonalas mûsort adjunk. Egyébként elképzelhetô, hogy a Turbo egy improvizatívabb irányba fog elmozdulni, ami, bár eddig is jellemzô volt ránk, talán a jövôben még hangsúlyosabb szerepet fog kapni. Ebbôl is látszik az, hogy minden mindenre hatással van, lásd Random Trip. – Jellemzô rád, hogy egy minimál dobcuccot használsz, tomok nélkül szinte csak a lényegre, a groove-ra összpontosítva játszol, mégis színesen, ötletesen. Hogy alakítottad, fejlesztetted ezt a koncepciót és mi az az eszközpark, ami segít ebben? – Ez még a Barabás Lôrinccel eltöltött évekre nyúlik vissza, mikor sok instrumentális improvizatív bulit csináltunk. Egyszer egy ezeket megelôzô bulira talán valamilyen kihangosítási okból nem vittem tomokat, és egybôl nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire hálás kreativitás és koncentráltság szempontjából. A koncepció megmaradt azóta is, fôleg amiatt is, hogy a Turbóban valami elképesztô sokat használom a tomokat. Az alapvetése ennek az egésznek az, hogy a dob – bár furcsa ezt mondani, ismerve jónéhány szenzációs dobost, akik szólóhangszerként használják a dobfelszerelést – egy kísérô hangszer, és a groove-nál nincs is fontosabb. Talán a szünet. Nagyon nehéz megállni, hogy ne játsszon az ember … De talán ez a legnagyobb fegyverarzenál, és egyben a legolcsóbb is, amivel mindenki bír, és segítheti a játékunk: hogy a kevesebbnél is van kevesebb. Nyilván a hangkép színesítéséhez jól jöhet egy hosszúkás csörgô, amit verôként is használhatunk, egy shaker,

D O B O S M A G A Z I N

vagy egy pergôre tett cintányér effekt gyanánt, de a tuti az úgyis az lesz, ha a pergôbôl legalább 8-10 különbözô hangot ki tudunk csalni, meg bátran használjuk a szüneteket. – A tavalyi év végén lettél az Agean cintányérok endorsere. Miért választottad pont ezt a márkát, mi az, amit itt megtaláltál, és milyen tányérjaid vannak? – Körbenéztem a piacon, hogy az akkori márkás, színvonalas cintányérjaimat, amelyek valamilyen oknál fogva rendszeresen eltörtek hogyan tudnám pótolni. Sok olcsó szériás tányért végignéztem. Találtam olyat, amely remek árban volt, de akármilyen tányérjukat vizsgáltam, mindig benne volt egy kínaias hangzás, ami a China tányéroknál értelemszerûen jól jön, de mondjuk egy lábcinnél vagy egy beütônél abszolút nem. Aztán találtam teljesen professzionális tányérokat is a nem világmárkák között, de ezekrôl mindig kiderült, hogy annyira nem is olcsóak, és csak egy kicsivel többet kéne ráfizetnem, hogy már a márkásat is meg tudjam venni. És ekkor találtam egy márkát, ez volt az Aegan, amely abszolút kielégítette az igényeimet. Volt Istambulos emberek gyártják, egy friss, feltörekvô cég, akiknél – ellentmondásosnak tûnhet, de – a rutin és a tapasztalat adott a török tányérkészítés tradíciója miatt a cég fiatal kora ellenére, így soundban pont megütik a világszerte ismert márkák profi szintjét, de mindezt körülbelül a menô márkák árának a feléért! A választék hatalmas, alig tudtam eldönteni, hogy végül mi mellett tegyem le a voksomat, annyi különbözô jó tányérjuk van. Ami aztán segített a jelenlegi szettem kialakításában, azok a következô szempontok voltak: legyenek egyszerre hangosak, de közben nagyon érzékenyek is a beütôim, lehetôleg minél nagyobb méretû crashek legyenek, a kísôrôtányérom egyszerre tudjon helytállni, ha a verô fejével játszom rajta, vagy ha oldalról csépelem, mikor elgurul a gyógyszerem, a lábcinem meg félig nyitott állapotban szólaljon meg és legyen ereje, de ha pl. discót játszom, akkor ne legyen erôszakos idegesítô hangja, mint ahogy egy balladában sem, és persze legyen egy kedves kis effekt splashem,

meg egy “csendes gyilkos” óriás kínaim. Pusztán csak ‘ennyi’ kívánsággal érkeztem meg az Agean raktárba, ahol hihetetlen türelemmel végigvárták a csapkodásaimat, és végül a következôkre jutottam: a beütôknél az Extreme szériától mindig odáig voltam, úgyhogy egy 18-as tányér mellé szerváltam egy 20-as ’testvér’ ride-ot, második beütônek meglepô módon ugyancsak egy 18-as, de Jazz Dark Crasht választottam, amit persze, hogy a rockos zúzásoknál ki nem hagyhatok, mint ahogy a 20-as Custom Brilliant Chinát sem. Ennek a szériának a matt verziójából választottam egy 14-es Medium HiHat-et, valamint egy pici 10-es Rock Splasht is. Már egy fél éve játszom ezeken a tányérokon mindenféle zenei szituációban, és eddig csak pozitív visszajelzést kaptam függetlenül attól, hogy a Turbban, egy pop bulin, a Fábián Juli & Zoohacker projektben, vagy a gyerekzenekarban haszná-

lom. Amin biztos változtatni fogok az az, hogy szeretnék egy 22-es ride-ot, ahogy régen is volt a szettemben, és egy óriási crasht is még jó szívvel látnék a bulikon (a legnagyobb crash méretük 22-es!), meg még az effekt tányérok közül jópofa lenne egy. Bár ha esetleg ez nem jönne össze a közeljövôben, nagyon nem érezném kényelmetlenül magam, mert mindig is azt vallottam, hogy ha Cindy Blackmannek jó volt összesen 3 tányéron játszani Lenny Kravitz mögött, akkor valószínûleg a legtöbb szituban én is tökéletesen elleszek ugyanennyivel. És pl. a Random Tripen el is vagyok. D.M. Fotó: Wlcsek András

« 2012 » 01

Ö T L E T T Á R «

A – remélem, nem – hiányzó lépcsôfok Jó ideje olvasgatom a Dobos Magazin hasábjain rendszeresen megjelenô interjúkat, melyekben hazánk ismert – vagy kevésbé ismert, de az egyáltalán nem könnyû itthoni „könnyûzenei” életben úgy-ahogy boldoguló – dobosai szólalnak meg. Az interjúk kapcsán néhány gondolat fogalmazódott meg bennem, melyeket ezúton megosztanék a rovat olvasóival. Az írásokat olvasgatva egy idô után feltûnt, hogy a megszólalók java része – miután mesél a kezdetekrôl, és részletezi sokszor meglehetôsen szerteágazó zenekari tevékenységét – azzal folytatja, hogy természetesen tanít is. Egy ilyen interjúrészletre szinte szó szerint is emlékszem. Ebben az interjúalany, miután elmeséli, hogy – a sanyarú hazai viszonyokat ismerve teljesen érthetô módon – párhuzamosan kb. nyolc zenekarban játszik, így folytatja: persze tanítok is… Nos, az igazat megvallva, ez az, amit én nem éreznék ilyen magától értetôdôen természetesnek. Feldereng ugyanis bennem a kérdés, hogy annak, akinek nyolc formáció programját kell a fejében tartania, egyik próbáról esik be a másikra, rohan klubról klubra, éjjel játszik, hajnalban pakol, vajon mikor van ideje akár csak összeállítani egy átgondolt, koncepciózus tananyagot, mikor tud hétrôl hétre lelkiismeretesen felkészülni a tanítványok óráira. (Hacsak nem feltételezzük, hogy van, akinek egy nap nem 24, hanem 36 vagy 48 órából áll.) Azt az esetleges helyzetet ugyanis én félve nevezném teljes értékû tanításnak, amikor valaki sebtében elôkap egy kottát, amit ô már valamilyen oknál fogva átjátszott, és azt az összefüggések, a felhasználhatóság ismertetése nélkül bemagoltatja a „tanítvánnyal”. Az átgondolatlanságról, koncepciótlanságról eszembe jut az az eset, ami ráadásul nem is egy „magántanár” munkáját minôsíti, hanem érdekes adalék egy ismert, könnyûzenét oktató intézményünk-

ben folyó munkához. Egy ide beiskolázott volt tanítványom mesélte ugyanis, hogy a dobtanszakon az elsô évfolyam elsô félévét egy jó nevû amerikai szerzô, amúgy kiváló, a lineáris kíséretjátékkal foglalkozó iskolájának a bemagolásával kezdték. Pedig – feltételezem – elsô évesek lévén, ennél szélesebb körben elterjedt, gyakrabban használt technikák és az azokat alkalmazó stílusok terén is lett volna még mit tanulniuk. Mondtam is az illetônek, hogy ezek szerint biztosan fordított sorrendben fogtok haladni, és az utolsó évfolyam végére eljuttok akár az egyhárom, kettô-négyes rock-kíséretekhez is. A kiinduló gondolatsorra visszatérve tehát le kéne már számolni azzal a tévhittel, hogy ha valaki koncertezô zenészként valamilyen szinten megállja a helyét, az automatikusan tanárként is tud funkcionálni, a kettô ugyanis nem ugyanaz a mûfaj. Vannak persze nem kevesen, akik mindkét területen száz százalékosat tudnak nyújtani, de ez egyáltalán nem magától értetôdô. Külföldi példákkal élve, tudomásom szerint Billy Cobham is elhatározta egy idôben, hogy tanítani fog, aztán rájött, hogy ezt nem neki találták ki, feltehetôen nem volt hozzá türelme, pedig valószínûleg nem kezdôkkel foglalko-

zott. Ugyanakkor a szakmában jól ismertek azok a neves amerikai dobtanárok, akik koncertezô zenészként sohasem voltak híresek, mégis világsztár dobosok sora került ki a kezeik közül. Egy másik, a fentihez hasonló, sokakban élô tévhit az is, hogy ha sikerül tanítványnak szegôdnöm egy ismert, sikeres zenészhez, akkor elôbb- utóbb valószínûleg én is ugyanolyan ismert és sikeres leszek. Erre sajnos még akkor sincs garancia, ha a fogadott mentor véletlenül még kiváló tanár is. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy a tanítvány ugyanolyan jól van eleresztve tehetség vagy szorgalom tekintetében, mint sikeres mestere, másrészt a fenti két tényezôn kívül a sikerhez, a hôn áhított „befutáshoz” kell még valami, ami kevéssé befolyásolható, egy igen-igen nagy adag szerencse. Az ehhez hasonló tévhiteket lovagolják meg sokszor a hangszergyártók is, a számomra meglehetôsen primitívnek tûnô, de jól mûködô marketingfogással, az ún. signature modellek piacra dobásával. Ezekkel a termékekkel ugyanis azt próbálják a megcélzott, többnyire fiatal, kellôképpen naiv vásárlórétegnek sugallni, hogy amennyiben mondjuk, veszel egy Joey Jordison signature pergôt, akkor feltehetôen hamarosan te

Zeneközpontú dobtanítás az alapoktól a felsôfokig a legkorszerûbb módszerekkel, nagy tapasztalattal, gyors eredménnyel. A stúdió vezetôje Kassai László, az Ötlettár rovat szerzôje. Haladóknak igény szerint speciális kurzuslehetôségek.

Telefon: 30/495-7470

10 » Ö T L E T T Á R is olyan híres és sikeres dobos leszel, mint a modell névadója. Ha pedig gitáros vagy, és megveszed a Gary Moore által használt gitármárkát és effekteket, akkor másnaptól te is úgy fogsz gitározni, ahogy a néhai Gary Moore gitározott. Nos, ki tudja miért, az esetek kilencvenkilenc százalékában ez valahogy nem jön be. Az interjúkra visszatérve, a megszólalók olykor részletezik is tananyag elképzeléseiket, ilyenkor gyakran repkednek olyan jól hangzó „tudományos” kifejezések, mint koordinációs gyakorlatok, ritmikai gyakorlatok, kottaolvasás, és szinte mindig és mindenhol a nevezetes személyre szabottság. (Ezek a kifejezések gyakran visszaköszönnek aztán a különbözô dobiskolák nyomtatott vagy internetes hirdetéseiben is.) Nem tehetek róla, de a sokat emlegetett személyre szabottság számomra mindig valami burkolt mézesmadzagot jelent, valami olyasmit, hogy ha nálam tanulsz, csak azt kell megtanulnod, amit az aktuális zenei ízlésednek megfelelôen érdekesnek találsz, amihez kedved van, és ami nem szimpatikus, azt kihagyjuk. Mai liberális világunkban tulajdonképpen lehetne személyre szabott az oktatás már az elsô általánosban is, az ABC tanulásakor. Ez körülbelül így nézne ki: az A betût megtanuljuk, a B nem tetszik, azt átugorjuk, a C jöhet, a D-t hanyagoljuk stb., de ebbôl nem tudom, hogyan lenne írás, olvasás. Egy internetes reklámban olvastam: „gyere hozzám tanulni, ha nincs kedved, nem kell kotta” – ez is a személyre szabottság egy formája lehet. Az ilyesfajta személyre szabottság helyett én jobban hiszek abban a módszerben, amellyel az idôk folyamán nem egy és nem két, hozzám pl. elvakult metálosként érkezett tanítványomnál sikerült elérnem, hogy ma a kétnagydobos óra 1. kottapélda

D O B O S M A G A Z I N

utáni következô alkalommal ugyanolyan örömmel és érdeklôdéssel dobolják a szvinget vagy a latint, mert sikerült szívüket és fülüket rányitnom a zene varázslatos sokszínûségére. Ez persze nagyobb munka, mint az elsôre nem tetszô anyagrészeket kihagyni, átugrani. A személyre szabottságnak egy formája valóban létezik, az ugyanis igaz, hogy nincs két egyformán terhelhetô tanítvány. Ugyanazt az anyagrészt valaki lehet, hogy fél óra alatt megemészti, míg egy másiknak ne adj Isten, esetleg másfél órára is szüksége van ehhez. (Ilyenkor kell a türelem.) Ezért nem lehet órákra lebontott tanmenetet készíteni, pedig valahol láttam már ilyet is. Szintén a fenti oknál fogva, szerintem olyan, hogy csoportos hangszeroktatás, nem létezik, ha csoportos gitár- vagy doboktatásról hallok (szerintem láttam már ilyen reklámot is), mindig felmerül bennem a gyanú, hogy valaki gyorsan akar sok pénzt keresni. Az ún. kurzusok persze kivételek, de ezek nem azonosak a hétrôl hétre történô módszeres oktatással. Kicsit még visszatérve az interjúkban és dobiskola-hirdetésekben feltûnô „tudományos” kifejezésekre, remélem, hogy a koordinációs gyakorlatok különbözô stílusú kíséretek és groove-ok gyakoroltatását jelentik, nem pedig öncélú, sehova nem vezetô függetlenítésekkel való kínlódást. (Volt már szerencsém kezemben tartani olyan külföldi iskolát, melynek gyakorlatai inkább az utóbbi kategóriába lettek volna sorolhatóak.) Ha a ritmikai gyakorlatok a különbözô ritmusképletek és azok kombinációinak a megtanulását jelentik, amelyhez a kottaolvasáson keresztül vezet az út, akkor ezzel is minden rendben van. Ha azonban mindez kimerül pergôdobra írt egyszólamú olvasási gyakorlatok vég

nélküli gyakoroltatásában, akkor már nem ilyen jó a helyzet. Ugyanis egy pop, rock vagy jazz mûfajban tevékenykedô dobosnak pályafutása során egyvalamit szinte biztos, hogy nem kell csinálnia (sem színpadon, sem stúdióban): egyszólamú olvasási gyakorlatra emlékeztetô pergôdobkottákat blattolni. A kottaolvasás ezekben a mûfajokban a lead sheetek olvasását kéne, hogy jelentse, remélem ez is egy, sehol sem hiányzó lépcsôfok. Nem esett még szó a mellékelt kottapéldákról. A témához kapcsolódóan ezekkel néhány egyszerû példán keresztül a ritmikai gyakorlatok és az életszerû dobolás közti különbséget szeretném illusztrálni. Az 1. kottapélda felfogható egy szokványos, tizenhatodos és tizenhatod triolás képleteket felvonultató ritmikai vagy olvasási gyakorlatnak. A 2. kottapélda viszont arra mutat be néhány ötletet, hogy ugyanezek a taktusok elosztásokban, kéz-lábkombinációkban hányféleképpen jeleníthetôk meg a dobfelszerelésen. Természetesen az 1. példa minden taktusára ki lehetne még találni egy sor további variációt is, melyeket aztán fillekként vagy szólórészletként építhetünk be játékunkba. Bízom benne, hogy az olvasási gyakorlatok ilyen jellegû továbbgondolása szintén nem hiányzó lépcsôfok egyetlen oktatómûhelyben sem. Remélem, hogy sikerült néhány érdekes, néha kissé talán rendhagyó gondolatot papírra vetnem, melyek persze csak az én véleményemet tükrözik. A kottamelléklet gyakorlásához jó szórakozást kívánok. (Szokásomhoz híven a kézrendeket nemzetközi jelöléssel tüntettem fel – hátha valami külhoni dobos kezébe kerül az újság. A II-es kottapélda 3b. sorában az A jobboldali, a B baloldali beütôcint jelöl.) Kassai László

« 2012 » 01

2. kottapélda

Ö T L E T T Á R «

12 » T A N U L M Á N Y

A vibrafon Az elsô részben a vibrafon és általában a dallamjátszó ütôhangszerek hangszerelôdeirôl, ôseirôl esett szó. Ebben a részben megtudhatjuk a vibrafon elkészítésének elôzményeit, korai jellemzôit, valamint végigkövetjük a hangszer fejlôdését napjainkig. A kezdetek – Leedy Az 1900-as évek elején a Leedy Drum Company készített egy különleges hangszert, a fém marimbát, vagy marimbafont.1 A hangszeren falapok helyett vékony, lapos acél hangok voltak. A marimbafonon a hanglapsorok befelé dönthetôek, a rezonátorok így a talajjal párhuzamosan fekszenek. Ilyenkor az ütôfelület a lapok szélére korlátozódik, amin in-

fém marimba

kább vonóval játszottak, mintsem verôvel. A hangok szélei homorú, konkáv kiépítésûek voltak, így könnyebb volt a vonót húzni, jobban, nagyobb felületen feküdt a lapon a vonószôr. A fém marimba/marimbafon hangterjedelme két, két és fél vagy három oktávnyi volt. Herman Winterhoff, a Leedy Drum Company dolgozója alkotta meg az elsô, vibrafonhoz hasonlító hangszert 1916-ban, amikor a fém marimbával kísérletezett: vox humana2 vagy tremoló hangzást, effektust kívánt elérni. Winterhoff elsô kísérletében egy motort szerelt a fém marimbára, ami le–föl mozgatta a rezonátorcsöveket, így közelítve–távolítva azokat a lapoktól. A második kísérleti modellben a rezonátorok oldalra mozogtak. Ezeken a hangszereken nem volt

D O B O S M A G A Z I N

2. rész A hangszer megalkotása

tompítópedál, ami fenntartotta vagy lefogta volna a lapokat. A vibrátó/tremoló hangzást ezek a korai próbálkozások ugyanúgy érték el, mint a mai modern fejlesztésû hangszerek (természetesen már más eszközzel): a hangmagasságban nem volt változás, mint más hangszereknél, vagy énekhangnál, hanem a rezonátorok és a hanglapok közötti légoszlop „zavarásával” kapták a vox humanát. Ez a vibrafon teljesen egyedülálló tulajdonsága a mai napig. Nincs még egy dallamjátszó ütôhangszer, amely ilyen effektust hoz létre a játékos beavatkozása nélkül. 1921-ben a hangszert még tovább finomította. A motor a keret alatt maradt továbbra is, de közelebb került a lapokhoz. Elektromos motor hajtotta, két ékszíjjal kapcsolódva a csövekhez: egy-egy tengelyt építettek a rezonátorcsövek fölé, minden csô fölött egy koronggal. Ezek a körlemezek (pulzátorok, lapátok) forogtak a rezonátorcsövek mozgása helyett. 1922-ben George H. Way eladási menedzser és tanácsadó alkotta a vibraphone (vibrafon) nevet az új hangszernek. 1924-tôl 1929-ig körülbelül 25 példányban készült, háromoktávos volt (F-F), acél lapokkal. A motornak egy egyszerû ki-be kapcsolója volt, és egy kar, amivel a sebességet lehetett változtatni, így lehetôvé téve az elôadónak, hogy a vibrátót a darab karakteréhez igazítsa. Nagyon népszerû hangszerré vált, melynek egyik oka az elsô, kereskedelmi forgalomba került vibrafonos felvétel sikere 1924-bôl. Louis Frank Chiha („Signor Friscoe”) vaudeville3 mûvész készítette ezt a felvételt, melyen az Aloha Oe és a Gypsy Love Song-ban használ Leedy vibraphone-t. Az Aloha Oe nagy népszerûségének hatására rohamosan nôtt a vibrafonrendelések száma.4 Késôbb a pedált, a tompító szerkezetet William D. „Billy” Gladstone találta fel 1927-ben. Ez elôször csak mint kiegészítô jelent meg, amit a megfelelô helyre utólag is lehetett rögzíteni.5

az elsô kapható leedy vibraphone

Egy másik út – Deagan A Deagan cég képviselte a másik fejlôdési vonalat. 1918 és 1924 között alkották meg a song bells nevû hangszert, melynek hangzásában kombinálták a Deagan zenekari harangjátékot, a fém marimbát, és a cselesztát. Tulajdonképpen egy harangjáték volt ez, nagyobb hangterjedelemmel, egy oktávval mélyebben, és rezonátorcsövekkel. Két és fél ill. háromoktávos modelleket készítettek. A lapok felfüggesztése szegecses volt, és csak a külsô oldalakon (a modern harangjátékoknál ma is így van). 1921 és 1927 között a cég létrehozta az orgonához csatolható vibra harpot, ami új effektusa, hangszíne lehetett az orgonáknak. A lapokat kalapács ütötte, és alattuk egy tengelyen forgó körlap volt, amiket 110 voltos motor hajtott: ez adta a vibráló hangot. Vibrátó nélkül is lehetett játszani, ilyenkor egy motorba épített mechanizmus függôlegesen állította meg a körlapokat, hogy a rezonátorok teljes hatékonysággal mûködjenek. A vibra harp orgonatartozékon a fém marimbákon használt acél lapok he-

deagan vibra harp orgona tartozék

« 2012 » 01

lyett fényesített, temperált alumínium lapok voltak, amik könnyebbek az acélnál, és hangjuk lágyabb, gazdagabb volt. Ezek sokkal jobb hangzást biztosítottak a hangszernek. Acél lapokkal is kapható volt, de a hangminôség ekkor rosszabb volt, és kevesebb pénzért tudták eladni. A tompítórendszer nélkülözhetetlen volt a tiszta, érthetô, pontosan kivehetô hangokhoz, de ez a vibra harp árában nem volt benne, a cég külön árusította. (Ezzel közel egyidôben az angol Premier Drum Company is kifejlesztett egy két és fél oktávos (G-C) hangszert, amit harpaphone-nak neveztek el. A hangszeren véglegesen rögzített acél lapok voltak.) A közös tudás A Leedy vibrafonok népszerûsége miatt 1927-ben Henry Schluter, a Deagan cég egyik mérnöke a Leedy fejlesztéséhez nagyon hasonló hangszert alkotott. Nem csupán lemásolta a Leedy hangszerét, hanem felhasználta minden tudását a Deagan más dallamjátszó ütôhangszereirôl, így a song bellsrôl is, és az orgonáról, hogy megépítse a vibraharpot. Ezt nem szabad összekeverni az elôbb említett vibra harp orgonatartozékkal. Ettôl kezdve a vibraharp szó nem egy tartozékot, hanem egy önálló hangszert jelentett. Az új hangszer, a 145-ös modell temperált és bevonat nélküli alumínium lapokat kapott. Jelentôs finomításokat végeztek rajta a korábbi Leedy hangszerhez képest: elsôsorban a lapok hangolásában és méreteiben finomítottak, így kiküszöbölve az eddig jellemzô disszonáns harmóniákat, felhangokat. (A Leedy cég 1929-ben a piaci verseny hatására lecserélte lapjait alumíniumra). A hanglapok a marimbához hasonlóan egy huzalra voltak felfûzve, így elôsegítve a legnagyobb lehetséges rezgést. Az ilyen felfüggesztési mód során a lapokat mindkét végüknél kifúrták. A huzal áthaladt minden hanglapon, amit egy kis „pillér” tartott minden lap között. Így a sort a huzal szinte a levegôben tartotta. A tompító pedál Schluter új találmánya volt, szerves része a hangszernek. A pedál mozgatható volt jobbra

T A N U L M Á N Y «

megjelenésében teljesen különbözött a maitól, mégis úgy gondolom, a Henry Schluter által megalkotott hangszer a közvetlen elôdje a ma ismert és használt vibrafonoknak.

deagan „concert” 145-ös modell

és balra is, megkönnyítve az elôadó mozgását. Ha a játékos a mélyebb regiszterekben játszott, egyszerûen elfordíthatta a pedált maga felé, és fordítva (a legtöbb vibrafonon ma is így van). A pedál lenyomásával a lapok szabadon zenghettek. Amikor

tengely, lapátok, rezonátorok

felengedik a pedált, akkor a tompító sín filcrétege hozzányomódik a hanglapok aljához, így elfojtva a hangot. A tompító sín a hangszer közepén van, így mindkét sort egyszerre tompítja. Két tengely halad a két sor alatt végig a hangszeren, pulzátorokkal. Ezek vékony, kerek fém körlapok voltak, minden egyes rezonátorcsô fölött. (Több hangszeren láthatóak plusz rezonátorok, vagy elöl íves, a magas hangoknál is hosszú csövek – ezek csak dekoratív értékûek, a hangot közvetlenül nem befolyásolják). A motor, ami a kis lapátokat forgatja, a lapok alatt, a hangszer jobb oldalán helyezkedik el. Motorral egy változtatható sebességû vibrátó hangzás, míg motor nélkül egy egyenes hang érhetô el. A hangszer e tulajdonságai a mai napig nem változtak, csak finomodtak, és igazodtak az új igényekhez. Schluter konstrukciója sokkal népszerûbb lett, mint a Leedy hangszere, szinte sablonjává válva minden mai vibrafonnak. Természetesen

Ha egy üzlet beindul… A Deagan hangszerét 1928-ban kezdték árusítani, vibraharp néven. Ahogy egyre népszerûbb lett, több cég átvette a felépítést, így a Leedy is: felhagytak régi konstrukciójukkal, de továbbra is vibraphone néven forgalmazták hangszerüket. Ez a névkeveredés a mai napig tart, habár a vibraharp ma már régiesnek számít, a vibraphone kifejezés sokkal elterjedtebb. A vibrafont „vibes”-nak is becézik, sokan így oldották meg a névproblémát, mert ezt mindkét névre használni tudták. A vibrafon létrehozása abból a célból történt, hogy új színt adjanak a hatalmas ütôhangszeres arzenálhoz, melyet könnyûzenei együttesek alkalmaztak zenés-táncos show-mûsorokban, vaudeville-ekben. Ez a zenei közeg alkalmas volt az újító ötletek, új ütôhangszerek befogadására és alkalmazására. A vibrafon az 1920-as évektôl a tánczenekarok szerves része. Ezt hamar elnyomta a vibrafon 1930-as évekbeli, jazzhangszerként való alkalmazása. Több jazzmuzsikus, aki elkezdte használni a vibrafont, ké-

„king george” modell (egyetlen példányban készült lionel hampton részére)

sôbb fôhangszerévé választotta: Red Norvo, Lionel Hampton, Milt Jackson. Az elsô jazz hangfelvételt vibrafonnal Lionel Hampton játszotta fel 1931ben, Memories of You címmel, a Louis Armstrong Sebastian New Cotton Club Orchestrával. Az 1950-es és ’60-as években Terry Gibbs és Gary Burton tovább növelték a hangszer népszerûségét. Még ma is elsôsorban jazzhangszerként gondolunk rá.

14 » T A N U L M Á N Y Mit hoz a jövô? Ma már több hangszergyártó cég is készít vibrafont, valamint több ütôhangszeres vállalkozás is létesült kifejezetten vibrafonok gyártására. A holland VanderPlas Baileo cég a kezdetekben vibrafonok felújítására, hangterjedelmének bôvítésére vállalkozott, majd késôbb piacra dobta saját modelljeit is. Ezek a hangszerek mind megjelenésükben, mind a technikai részletekben nagyon modernek és újító szellemûek. Úgy gondolom, a számos gyártó közül ez a cég vállalja fel azokat az újító gondolatokat, terveket, melyek elôre lendíthetik a hangszert a fejlôdésben. Persze ez a fejlôdés kétélû, egyrészt a hagyománytiszteletbôl egy bizonyos márkát használók nem feltétlenül értenek egyet a vibrafon átalakulásával, másrészt ez a fejlôdés a kortárs kultúra egyértelmû velejárója. Összegzés A vibrafon a mai napig különleges és fejlôdô szerepet tölt be az ütôhangszerek között. A zenei és elôadói elvárások növekedésével a hangszert

D O B O S M A G A Z I N

folyamatosan fejlesztik, igazítva az egyre nagyobb igényekhez. Ha szeretnénk egy új vibrafont magunknak, még mindig van lehetôség a válogatásra – a régi design és felépítés mellett választhatunk az újító, modern hangszerek közül is, melyeket már akár személyre szabottan, a kívánságaink alapján készítenek el nekünk. Mucsi Gergô

vanderplas baileo carbon vibe

1 Harold Howland, “The Vibraphone: A Summary of Historical Observations with a Catalog of Selected Solo and Small-Ensemble Literature”, Percussionist, Vol. 14, No. 3 Nyár, 1977 2 Latin szó, jelentése emberi hang. Kellemes, vibráló effektus, mely az orgonáknál régóta használt jellegzetes hangszín. 3 A vaudeville a voix de ville kifejezésbôl ered, ami azt jelenti a „város hangja”. 1880 és 1930 között népszerû teátrális szórakoztató mûfaj volt az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. „Az amerikai show-business elôfutára”. 4 Harold Howland, 1977 5 Jacqueline Meyer, „Early History and Development of the Vibes”, Percussionist Vol. 13. No. 2 Tél, 1976 A képek forrásai: 1.,2. kép: www.pas.org; 3.,5. kép: www.vibesworkshop.com; 4.,6. kép: www.richsamuels.com; 7. kép: www.vanderplasbaileo.com. Ajánlott linkek: www.pas.org; www.vibesworkshop.com; www.garyburton.com; www.malletjazz.com.

« 2012 » 01

F E L H Í V Á S «

III. Dob Mánia Tábor Újra szólnak a dobok, de ebben az évben Vácott. Harmadízben rendezzük meg a dobosoknak szóló szakmai tábort, amelyre határon innen és túlról is várjuk a dobosokat, ütôhangszereseket.(A tábor nevének megváltozása a kezdeményezés önállósulását jelzi.) Az elmúlt években a tábor után a táborlakók tesztlapot töltöttek ki, annak alapján és abból tanulva szerveztük, szervezzük a táborokat. Többen kérték, hogy legyenek az esti koncerten szólisták, meg egy weblap, ami naprakész a tábor életével kapcsolatban. Korompay Zsoltnak köszönhetôen már elérhetô a www.dobmaniatabor.hu oldalunk, ahonnan a jelentkezési lapot is le tudjátok tölteni. Az alap csapathoz ebben az évben meghívott kurzusadók is érkeznek. A Djabe zenekar dobosa, Banai Szilárd, aki nemrégiben a Paiste cintányérok nemzetközi endorsere lett, egy exkluzív workshoppal kényezteti el a 2012 DMT csapatot. Koncertek a DM táborban: A kollégiummal szemben található egy pizzéria, és abban egy 100 fôs koncertterem. Zenekari gyakorlaton a srácok-lányok az esti vendégmûvész dalait tanulják meg, és közönség elôtt itt majd koncert formájában adják elô. Ebben az évben valóra vál-

hat sokatok álma, mert olyan mûvészekkel koncertezhettek együtt, akik a magyar zenei élet igencsak meghatározó zenészei. Többek között itt lesz Póka Egon, a legenda, aki például a Hobo Blues Band basszusgitárosaként ismert, és több mint 200 daluk zeneszerzôje, vagy Lukács Peta, a Bikini együttes gitárosa és Borlai Gergô társa a European Mantra produkcióban. Szendi Gábor csatlakozott a csapathoz, így a 2012. évtôl ütôhangszereseket is várunk a táborba. A percussion órákon nem csak a latin ritmusokról lesz szó, hanem fontos szerepet fog játszani a mai zene és a dobperka összjáték bemutatása, fejlesztése. Gustavito, a magyar dobkészítés nagymestere most minden olyan kérdésre válaszol, amivel évek óta bombázzuk, bombázzátok. Elôadása a hangszerek átalakításáról, gyártásáról (vágás, festés, restaurálás, tetovált dobok, a fa rétegelése) fog szólni, és mindarról, amirôl kifaggatjuk. 2012. 07. 10 – 2012. 07. 15 Vác, III. Dob Mánia Tábor: A helyszín: Vác, Boronkay kollégium (2 éve volt felújítva, 3-4 ágyas szép szobák, 15 tanterem, ebédlô). Tanári kar: – Martonosi György dobtanár + fakultáció: kamarazene

– Nesztor Iván dobtanár + fakultáció: ritmus lejegyzés, zenetörténet – Korompay Zsolt dobtanár + fakultáció: dupla lábgép – Bordás József zenekari gyakorlat tanár + fakultáció: dobseprûzés – Goóz László stúdiótechnika – Schwartz Gábor táborvezetô, kurzusadó + fakultáció: Basler technika – Kasza Zsolt zenekari gyakorlat/zongora – Máthé László zenekari gyakorlat/ basszusgitár Meghívott tanárok: – Szendi Gábor ütôhangszer tanár + „A percussion dobolás” workshop – Banai Szilárd workshop Kurzusadók: – Kármán Sándor „A lábgép története és fejlôdése” – Perger Guszti GUSTAVITO „Hangszerkészítés, festés, vágás, átalakítás” – Zsoldos Béla „Az ütôs dallamhangszerek világa” Az esti koncertek vendégmûvészei: – Gerendás Péter – pop, latin – Póka Egon – rock – Lucio Dominguez (Kuba) – tradicionális latin – Lukács Peta – rock, jazz, jazz-rock – Bûdi Szilárd – blues, funky Nyerj egy táborozást a III. Dob Mánia Táborba! Töltsd fel a videódat és küldd el a címünkre! Részletek a www.dobmaniatabor/dobverseny oldalon! Várunk minden kedves dobost a táborba legyen az fiú, lány, kicsi, nagy, fiatal vagy nem annyira fiatal. Légy Te is része a DMT csapatának! A hatnapos tábor részvételi díja 38.000 Ft., amely magába foglalja a szállást, a napi háromszori étkezést és a programokat.

Jelentkezni lehet: www.dobmaniatabor.hu Bordás József +36/30-9756-843 Dob Mánia Tábor mûvészeti vezetô dobmaniatabor@gmail.com

16 » I N T E R J Ú

D O B O S M A G A Z I N

A zene megszállottja Barile Pasquale leginkább az R-GO együttes dobosaként ismert, de ma már csak a Hit Gyülekezetben dobol. Az interjúból kiderül, hogy számára mit jelent a ZENE, így csupa nagybetûvel, s életfelfogásáról a mai zenei világról is beszél az alábbi interjúban. – Déliesen csengô neved van. – Olaszországban születtem, anyukám magyar, apukám olasz. Édesanyám a második világháború idején ment ki Németországba, ott ismerkedett meg apámmal, s ô, mint jóképû olasz, elcsábította a szép magyar lányt, és aztán hazavitte magával Olaszországba. Teltek az évek, és anyám úgy döntött, hogy hazajövünk. Gyakorlatilag az olasz gyökerek innen erednek. – Olaszul is beszélsz? – Már jobban beszélek magyarul, mint olaszul, de azért nem lehet eladni. Amikor elmegyek Olaszországba, teljesen úgy érzem, mintha otthon lennék, pedig már jó néhány éve itt élek Magyarországon. Ennek ellenére magyarnak is érzem magam, mert a mai napig is, amikor kimegyek külföldre, mindig honvágyam van. Régen, amikor kint zenéltem Nyugaton, már az elsô hónapokban hívtak a nyugati bandák, de nem akartam kint maradni, nem akartam disszidálni. Igaz, mikor hazajöttem, a második percben már bosszankodtam, hogy a Trabant idenyomja a füstöt az orrom alá, de ennek ellenére mindig volt egy vágyódásom Magyarországra. Apám hívott, hogy menjek vissza Olaszországba, de azt az életet már nem tudtam volna megszokni. Most már tudom, engem Isten hozott ebbe az országba, hiszem, hogy nekem itt van a feladatom, amit el kell végeznem. – Mikor kerültél elôször dobközelbe? – Dél-Olaszországban, egy kis faluban születtem. Anyám elmondása szerint, ahogy elindultam, rögtön a piactéren játszó zenekarhoz mentem. A szemem le nem vettem a dobosról. Amióta az eszemet tudom, mindig dobos akartam lenni. Tíz évesen már zenekarokban játszottam, 18 évesen indult az elsô, úgymond profi zenekarom a József Attila lakótelepen. Innen kerültem a Beatricébe, Nagy Feróval

mai napig jó barátok vagyunk. Aztán a Korong nevû együttessel játszottam, közben elôadtuk a Jézus Krisztus Szupersztárt is magyar nyelven, ami nagy hatással volt az életemre. Majd következett a Syconor zenekar, ebbôl lett a Helló együttes. Velük mentem 1975ben Skandináviába, kint voltunk egészen az R-GO kezdetéig, 1982-ig. – És az R-GO hogy talált meg? – A Menyussal (V’ MOTO ROCK) játszottam együtt egy zenekarban. A Menyus meg a Szikora Robi is együtt zenéltek, azt hiszem a FERMben. Tudod abban az idôben, ha valaki megjelent a zenei porondon, terjedtek róla a hírek. A Robinak tetszett, ahogy én dobolok. Teltek-múltak az évek, és mi zenészek, amikor jöttünk haza Nyugatról, a Bizományi Áruház elôtt futottunk össze, mert mindig hoztunk valami cuccot eladni. Ott sokszor találkoztam a Robival, és mondta, hogy majd alakít egy zenekart, ahol szeretné, ha én dobolnék. Megint eltelt egy kis idô, hazajöttem ‘81–82 körül Skandináviából, épp akkor alakította a zenekarát. Fölhívott, hogy volna-e kedvem hozzá. Elôször az egész nem tetszett, mert rock & rollt akart játszani. Mondtam, hogy a Hungária már nyomja a rock & rollt. Én déli vagyok, te is dobos vagy, én is, mindketten szeretjük a ritmust, játsszunk latint! Mutatott dalokat, és akkor azokra megpróbáltuk ráhúzni ezeket a latin stílusjegyeket. És nagyon jó volt! A latin ritmusok dobolása a mai napig számomra egy örömzene. – Mi volt az R-GO fergeteges sikerének a titka? – Az R-GO-ban rengeteg munka volt, ha most összeállna a csapat, mindenki tudná a maga részét. Abban az idôben nem voltak zenei csatornák és tévémûsorok, talán csak a Pulzus meg a Zenebutik, ahol jelen lehetett lenni. Arra törekedtünk, hogy minél több helyre eljussunk. Volt olyan év, mikor 120 koncertet adtunk, szinte folyamatosan

turnéztunk. Az ilyen turnék elôtt fél évet gyakoroltunk, minden nap 8 órát, szinte majdnem együtt laktunk. Budakalászon volt a klubunk, ott tudtunk folyamatosan gyakorolni reggeltôl estig. Nekünk senki nem mondta meg akkor, hogy mit kell csinálni. A színpadképet, a koreográfiákat, a fényeket saját magunknak kellett kitalálni. Szerintem az R-GO azért is volt sikeres, mert szerettük egymást, ez nagyon fontos attitûd, hatalmas humor, jókedv volt a csapatban. Én is optimista, vidám típus vagyok, és az örömre mindenkinek szüksége van, olyan, mint egy falat kenyér. Ha viszont megvan az öröm, a lazaság, akkor jól

tudsz dolgozni, alkotni… Ez volt az egyik része az R-GO sikerének, és ez le is jött a színpadról. – De egyszer csak vége lett. – Elindult az R-GO-ban egy bomlás azzal, hogy elment a gitáros fiú… akkor utána elment a basszusgitáros, éreztem, hogy az az egység, ami volt, már megbomlott. Ezt a közönség is érezte, aztán szépen lassan elmúlt az egész. A Robi még próbált egy R-GO Proletár nevû formációt csinálni, de az már nem én voltam. Végül én is elmentem, de kapcsolatunk a mai napig is a kölcsönös szereteten és megbecsülésen alapuló jó kapcsolatnak mondható. – Hol zenéltél utána? – Kimentem egy nemzetközi zenekarba, ott játszottam úgy két-két és fél évet. – Milyen volt ez a zenekar? – Sztárzenekar volt a maga nemében, sok színvonalas rendezvényen játszottunk. Nagyon sokat utaztam Budapest és Skandinávia között. Ez sokáig így

« 2012 » 01

I N T E R J Ú «

ment. Majd egyszer, mikor hazajöttem, találkoztam egy barátommal, aki beszélt Jézusról. Nagyon a szívemhez szólt, amit mondott. Úgy döntöttem, hogy nekem is Jézusra van szükségem. 1990. december 22-én elvitt a Hit Gyülekezetébe, ahol rögtön megtértem. Megváltozott az életem, az értékrendem, és azóta zenei tudásomat ott kamatoztatom. Lehet, ez úgy tûnik, hogy kivonultam a közéletbôl, de a munkám most másról szól. Nem bújtam el a kereszténység mögé, hanem ott érzem jól magam. Ugyanúgy gyakorlok naponta több órát, mint régen, folyamatosan nyitott vagyok a jó zenei dolgokra. Hogy naprakész lehes-

mára érvényes. Ez elképzelhetetlen folyamatos lemondás, tanulás nélkül. A közmondás is azt mondja, hogy a jó pap holtig tanul. Én azt mondom, hogy a jó dobos is holtig tanul és gyakorol. Egyik kedvenc dobosom, Steve Gadd, amikor megkérdezte tôle egy újságíró, hogy „Mr. Gadd, hogy megy mostanában a dobolás?”, azt felelte: „Most már nem vagyok olyan jó, mert nem gyakorlok annyit, mint amennyit kellene.” Ezt ô belátta. Ennek ellenére ott van nála a nagy „ajándék” – Már csak a gyülekezetben játszol? – Igen. Próbálom a tapasztalataimat, tudásomat átadni a fiatal generációnak Az istentisztelet egyik nagyon fontos

sek, a legújabb, legmodernebb anyagokat Amerikából szerzem be. – Hogy jött a hirtelen váltás az R-GO után? – Az egész úgynevezett sztárvilág már akkor is, 30 évvel ezelôtt hamisnak tûnt nekem. Az R-GO elôtt soha nem hívtak meg sznob partikra, pedig akkor is én voltam a Paci, csak akkor senkit nem érdekeltem. Aztán amikor az R-GO-val népszerûek lettünk, akkor ide-oda hívtak, de azt éreztem, hogy ez nem nekem szól, hanem a megszerzett hírnévnek. Mindent visszautasítottam. – A sztárságról mi a véleményed? – Szerintem ma az igazi sztárokat nem mutatják. Rájuk nem kíváncsi senki. Akiket mutatnak, és akiket mindig látunk, ôk celebek, de nem sztárok. Legfeljebb olvasztárok… Az igazi sztárok alkotók, tudásalapú értékeket teremtôk, akik egy életen át folyamatosan innovatívak, és ez nemcsak a zene területére, hanem minden szak-

része a zenei szolgálat. Mikor megtértem, engem is a zene fogott meg elôször. A biblia azt mondja, hogy Isten az utolsó idôben nemcsak az Igén, hanem a zenén keresztül is meg akarja érinteni az embereket. Nagy örömmel tölt el, ha ehhez én is hozzá tudok járulni. – Tanítottál valaha? – Próbáltam, de nem ment. Nem vagyok egy tanártípus, meg még nekem is sokat kell tanulnom. A tanítás külön szakma. Hagyom azoknak, akiknek erre van elhivatottságuk. Minden tiszteletem és elismerésem az övék. – Szoktál járni dobos rendezvényekre? – Egyszer-kétszer voltam, de az a krumpli borogatás több órán keresztül idegesített. Csak dobszólókat órákon keresztül hallgatni szörnyû! Ezzel vallatni is lehetne. – Ki a jó dobos? – Én három részre osztom a dobosokat. Van a szakmunkás dobos, aki rengeteget gyakorol, minden technika bedobva, puska kéz, láb kigyakorolt,

unalmas nem saját figurák. Van a zenész dobos, aki kiszolgálja a zenét, és van, aki csak azért kezd el dobolni, mert sztár akar lenni, hogy másoknak imponáljon, villogjon. Én zenész dobosnak tartom magam. A zenét jobban szeretem, mint magát a dobot. A dob nagyon fontos az életemben, de a zenében tudom elképzelni. Szerintem az a jó dobos, aki ha kell, a képessége alatt is tud színvonalasan játszani. Ez nem összekeverendô a rossz dobolással! Nagyon szeretem az amerikai gospel dobosokat. Játékukban sok a spontaneitás, természetesen, ösztönösen dobolnak, örömmel, felszabadultan. Lehet látni, hogy szeretik egymást. Senki nem akarja a másikat lealázni. Ez nekem bejön, csípem. – Mit üzensz a jövô dobosainak? – Ami a legfontosabb: Isten ajándéka, talentuma legyen meg a doboláshoz. Ezt mi nem tudjuk befolyásolni, megvenni, kiérdemelni, Ez egy ajándék. Ezt vagy kapjuk, vagy nem. Ami viszont a mi részünk: a jó kapcsolatok kiépítése, egymás tisztelete, szeretete, elfogadása. Ahhoz, hogy valaki eredményt elérjen, nagyon sok kitartó munka, évek, évtizedek folyamatos gyakorlása szükséges, és TÜRELEM!!! Azt felejtse el minden fiatal, hogy egy-két év után fog úgy dobolni, mint Chris Coleman vagy Eric Moore! Dehogy fog! Már gyerekkorban kell elkezdeni. Ahhoz, hogy egy eredményes, sikeres dobos legyen, nagyon sok munka, nagyon sok lemondás, kitartás, lelkesedés, zenei alázat szükséges. A zene szeretete mellett nagyon kell szeretni magát a hangszert is. Nekem mindig ott van a dobverô a kocsiban, elég, ha megfogom. Otthon is, a szerkó mellett minden szobában vannak gumilapjaim és dobverôk; ne legyen akadály, ha valami eszembe jut. Továbbá üzenem a fiataloknak, hogy a dob nem egy sport, nem egy versenyszám, amit a stadionban rendeznek meg, hogy kinek a leggyorsabb a keze, ki soroz a legtöbbet egy lábbal stb. Mindenki arra törekedjen, hogy az az egyéniség, ami benne van – ami csak az övé –, az jöjjön elô! Ettôl lesz egyedi, hihetô és autentikus. Minden ember egyéniségként születik meg, és a legtöbb mint másolat hal meg. (Kierkegaard) Ne így legyen! Hollósi László

18 » A L A P Ü T É S E K

D O B O S M A G A Z I N

Three stroke ruff – 2 Aki az elôzô számban tárgyalt alapütéssel foglalkozott, az gyorsabb tempóban is biztos kézzel játssza az alapütésünket. Tehát ahogy ígértem, folytatjuk a kézrend átültetését a gyakorlatba. Elsô lépésként osszuk el a dobokon a hangsúlyokat! Az egyszerûség kedvéért elôször használjunk csak két tomot. A jobb kézre esô hangsúlyok kerüljenek az oldalsó vagy álló tomra, a bal kézre esô hangsúlyok pedig a legkisebb vagy felsô tomra. (Természetesen balkezes vezetésûeknek fordítva.) Az elôzô Dobos Magazinban megjelent írásom 6-os számú gyakorlatát dolgozza fel az elsô gyakorlatunk (1. kottapélda). A következô gyakorlatunknál is ugyan ez a metódus, de itt a hangsúlyokat nem a dobokra, hanem a cintányérokra ütjük lábdob alátámasztással (2. kottapélda). Az eddig megismert figurákból sok rövid szóló is elôállítható különbözô hosszúságban. A következô négy példával csak ötleteket szeretnék adni az egy ütem hosszúságú fillekhez (3., 4., 5., 6. kottapéldák). Színesíthetjük a fillünket más figurákkal is összekapcsolva (7., 8. kottapéldák). Az egy ütem hosszúságú filleket érdemes négy ütemes zenei

szerkezetre gyakorolni, ami nem jelent mást, mint három ütemen keresztül a kíséretet játsszuk, a negyedik ütemben pedig a fillünket. Örvendetes, hogy ez az alapütés elég jól (bár picit korlátozottan) használható funky stílusú zenékben kíséretként is. Most vegyük alapul az egy nyolcad plusz két tizenhatod ritmikát! Elôször játsszuk el a kézrendünket pergô-lábcintányér viszonylatban úgy, hogy a bal kéz játszik a pergôdobon, és minden második és negyedik negyednél hangsúlyoz. A jobb kéz szólama pedig a zárt lábcintányéron szólaljon meg (9.kottapélda)! Ehhez az alaphoz, illetve a jobb kézzel játszott lábcin hangokhoz adjuk hozzá egyenként a lábdob hangokat az ütem elsô és harmadik negyedén (10., 11. kottapéldák), majd az ütem második és negyedik negyedén (12. kottapélda). A következô két gyakorlatnál minden negyeden elhelyezünk egy lábdobhangot (13., 14. kottapéldák). A kézrendünk „felépítésénél” fogva az ütem elsô és harmadik negyedén két lábdobhangot is bejátszhatunk (15. kottapélda). Végül megtehetjük, hogy az összes lábcin hanghoz játszunk lábdobot (16. kottapélda) Nos, a 10–16.-ig példák csak gyakorlatok, vagy tekinthet-

jük elôgyakorlatoknak a kíséretekhez, mert ostinato jellegüknél fogva nem túl zenebarát megoldás lenne velük kísérni. Ha viszont egymással variáljuk ôket pl. fél ütemenként, akkor szép kerek groove-okat kapunk (17., 18. kottapéldák). Aki nem elégszik meg ennyivel, az beteheti a másik figuránkat is az ütem valamely negyedére (19. kottapélda). Sôt a hangsúlyok eltolásával is lehet manipulálni a kíséretünket (20. kottapélda). Így már valóban izgalmas kíséretek születhetnek, ha nem elégszünk meg a számozott kottapéldák bemagolásával, hanem újabb és újabb variációkat állítunk elô belôlük. Ne felejtsük el a hangszínvariációs lehetôségeket sem, mint például a jobb kéz szólamát a kísérô tányér kupoláján játszani! Azon túl, hogy hangzásbeli változásnak leszünk fültanúi, még ötleteket is adhat újabb variációk kipróbálására. A kottapéldák videón is megtekinthetôk a Dobos Magazin honlapján. A következô alkalommal ennek az alapütésnek a latin zenei mûfajokban való alkalmazásával fogjuk folytatni. Mindenkinek kreatív hozzáállást és eredményes gyakorlást kívánok.

3 stroke ruff a dobszerelésen

Mátyus Attila

« 2012 » 01

A L A P Ü T É S E K «

20 » H A N G S Z E R

D O B O S M A G A Z I N

Mapex Meridian Maple Valójában most minden visszafogottság nélkül verhetném a mellemet, miszerint a Mapex mérnökei igenis olvassák a Dobos Magazint, meg persze a többi külhoni, ütôhangszerekkel foglalkozó kiadványt. Történt ugyanis, hogy a Meridian Maple esetében az összes, a nagysikerû elôd (Pro M) széria kapcsán általunk gyengeségként (néhol hiányosságként) megemlített alkotóelemet kijavították, illetve pótolták! Ennek fényében nem véletlen, hogy rögtön a megjelenés évében (2009) elnyerte a frankfurti MusikMesse MIPA-díját a „Legjobb akusztikus dob” kategóriában, ami gyakorlatilag a hangszerek Grammy-díjának tekinthetô. Persze az ilyesmihez nem elég, hogy néhány idegesítôen beképzelt szakíró tanácsai alapján módosítanak bizonyos alkatrészek kialakításán, úgyhogy bizakodva raktam össze a rettentôen meggyôzô küllemû tesztmotyót, kíváncsian várva, hogy a szemem után a fülem is elégedett lesz-e az összhatással. A testek A Fusionease fantázianevû összeállítás (kódnevén MP5245) a 22x18” lábdobon, 10x8”, 12x9” fúratlan felsôtamokon, a 14x14” állótamon és a 14x5,5” fapergôn kívül tartalmaz még egy ötdarabos hardware-szettet is, mellyel máris a „Rakd össze, és

játssz!” elnevezésû népi játék elindítására csábítja az óvatlan dobost. A hétrétegû testek vastagsága szerencsére eltérô, a lábdob 7,2 mm, míg a pergô és a tamok 5,8 mm vastagságban készülnek. A válogatott juhar alapanyag egyrészt nagyszerû hangtani tulajdonságokat (errôl késôbb), illetve a színezés alapjául szolgáló homogén felületet biztosít. Mert itt rögtön meg kell állnunk: nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Mapex dobok lakkozása világviszonylatban is vezetô helyet foglal el. A tesztdob „Candy Apple Burst” színben pompá-

zik, mely a szavak nyelvére fordítva a testek két végén sötétebb, míg középen világosabb bordó, az erezetet látni engedô pácolást/lakkozást jelent. Olyan minôségben, amit igazán csak egy szó jellemez megfelelôen: etalon. Ehhez mérhetjük a többit… A felfekvô élek a második/harmadik rétegnél kezdôdnek, borotvaélesek, és hibátlan kidolgozásúak, a testek belsô felülete abszolút simára csiszolt, köralakjuk tökéletes. Középkategóriás cuccok esetében mindig kérdéses (ez egyébként a felsô kategóriában sem ritka), hogy a gyár által csomagolt bôrök mennyire lesznek használhatóak. Mindig, kivéve most! A Remo UT típusú ütôfelületek egyszerûen prímák: a nagydob Powerstroke 3 Clear/Coated White kombinációval büszkélkedhet, a fehér frontbôrön ízléses méretû a gyártó fekete logója. A tamok tekintetében Pinstripe (!) ütô-, és Ambassador Clear rezóbôröket kapunk, míg a pergôre Coated Ambassador/Clear Snare Side fóliákat szereltek a szorgos kínai kezek. Minket pedig megkíméltek az azonnali bôrcsere ideg- és pénztárcasanyargató rituáléjától. A vasak A bevezetôben említett Pro M széria anno minden gond nélkül állította fel a mai napig érvényes standardokat a dobfelszerelések hardvereinek viszonylatában. Általában úgy illik, hogy az utódok felülmúlják az ôsöket, lássuk tehát, mit kínál a

Meridian! A jól bevált 2,3 mm-es acélkávák a tamokon és a pergôn is kiválóan szolgálnak, míg a felsôtamok fúratlanságának megôrzéséért felelôs I.T.S. (Isolated Tom Mount System) tamtartók újratervezésével a régi, kissé „nagydarab” tartóelemeket váltották le. Ezek (bár valójában egyéni ízlés kérdése az ilyesmi) szebbek, kisebb tömegûek, és ugyanolyan kiválóan teljesítik feladatukat. Ami bármely (illetve minden) szett esetében meghatározó, és karaktert befolyásoló tényezô, az a csavarházak formája. Nos, az egyébként híresen kicsire szabott Mapex babák újragondolt verziói még filigránabb hatást keltenek, egyetlen csavarral rögzülnek a testekhez, ezzel is növelve a szabad rezonanciaáramlást. Persze (mint az összes többi, testre szerelt elemet), a babákat is gumialátétek választják el a fafelületektôl. Az elôdök egyik vitatott pontja volt a lábdobokra szerelt „kvázi fúratlan” tamtartó alap. Mert bár valóban nem nyúlt fémcsô a test belsejébe, ám sokak számára pozicionálási gondokat okozott a limitált magasságú (illetve alacsonyságú) dupla tamtartó kényelmes beállítása (ezt sokan nehezményeztük egykor). Végre rájöttek a Mapex mérnökei, hogy egy lábdob hangja nem lesz se több, se kevesebb attól, hogy közvetlenül a testre fúrt tamtartót visel, viszont tömeges hálaimák várhatóak a felhasználók részérôl, mert most már úgy állítjuk a tamjainkat, ahogy akarjuk. Annál inkább, mert a dupla golyós/L-karos megoldású Ttartóelem közepében kialakítottak egy normál 22,2 mm-es foglalatot, ahová splash, vagy egyéb kisméretû cintányér, illetôleg bármilyen más hangkeltô eszköz tartókarja elhelyezhetô. A lábdob kitámasztó lábai igazán masszívak, csakúgy, mint az állótam rugóbetétes talajfogó részei, és máris elérkeztünk az egyik leglényegesebb újításhoz! Korábban a puszta fémbôl készült kávafogó karmok (amelyeket évek hosszú so-

« 2012 » 01

rán át a szett színvonalához méltatlan alkatrészként jellemeztünk) szanaszéjjel karcolták a gyönyörûen lakkozott fakávákat, mivel nem volt elég tapadásuk a lazább hangolás megtartására. Egy huszáros tervezési fordulattal gumibetétes, nagyszerû tapadási együtthatóval rendelkezô karmok kerültek a Meridian dobozába: ezek biztosan nem tesznek kárt semmilyen fakávában. A szetthez mellékelt állványgarnitúra tagjait a duplalábas 700-as sorozatból verbuválták, az egyenes és gémes állvány háromrészes, a cintányérok dôlésszöge fokozatmentesen állítható, az összes csôtoldást memóriabilincsekkel látták el. A frissen bevezetett „Multi Sustain” cintányérfilcek érdekessége, hogy egyik oldaluk gumi, míg másik felük filc, így mindenki kedvére választhat a különféle megoldások közül. A pergôállvány racsnis szögállítása kellôen finom, masszivitásban nem szenved hiányt. A lábcinállvány pompás darab, a rugóerôsség tág keretek között szabályozható, a lábak körbeforgathatóak a pedálrész körül, erôteljes taposómunka esetén sem mozdul a helyérôl. A lábgép egyszerû, jól beállítható, könnyed járású, szimplaláncos és telitalpas megoldású, semmi extra, viszont kellôen fürge. Háromrészes ütôfeje (mûanyag, fa, filc) jól bevált, régi Mapex találmány. A hangok Lábdobunk (mely azzal a fehér rezóbôrrel felettébb impozáns megjelenésû), a gyári bôrgarnitúrával is követi a juhardobokhoz méltó hagyományokat. Épp csak ráncmentes hangolásban (amikor az ütô-, illetve a rezóbôr közepébe tenyerelve, a dobkulcs óvatos fordítása után eltûnnek a sugárirányú hullámok a bôr szélén) nyújtja a leginkább agresszív hatást, a kôkemény induló hang mellett betyáros mélyekkel, és nem túl hosszú lecsengéssel tudatja, ki az úr a színpadon. Feszesebbre hangolva megjelennek a magasabb frekvenciák (sokan pont ezt, a középtartománnyal is kacérkodó soundot kedvelik), és ilyenkor már elkel némi tompítás, csak az „éneklô” felhangok csökkentése

H A N G S Z E R «

céljából. Egyéb nejlonok (pl. Powerstroke Pro) bevetésével fokozhatjuk az élvezeteket, az egyéni megoldások (lyukasztott frontbôr, mindenféle tompítások, stb.) segítségével teljesen saját ízlésünk szerint alakíthatjuk a hangzást. A tamok láttán picit meglepôdtem, hiszen a vékony testû juhar dobok általában egyrétegû bôrökkel adják tudásuk legjavát, ehhez képest a gyár Pinstripe fóliákkal felszerelve kínálja a Meridiant. Elôítéletek ide vagy oda, nincs ezekkel a bôrökkel semmi baj! Ultraszúrós attack, és egészséges lecsengés keletkezik tôlük, a fúratlan felsôk nagyszerû harmóniában szólalnak meg egymás mellett, az igazi méregzsák azonban a 14” állótamból bújik elô. Méretét meghazudtolóan mély alaphangot tud ôkelme, bizonyos hangolási tartományokban nyugodtan versenyre kelhet nagyobb (mondjuk 16x16” méretû) testvéreivel is. Hozzá kell tenni, hogy az extrém mély hangolást a Meridian Maple tamok nem tolerálják maradéktalanul, mert ebben az esetben inkább erôtlen puffogásban merül ki a hangélmény, viszont közepes bôrfeszességtôl indulva pompásan széles spektrum mentén képesek megszólalni. Kipróbáltam ôket egyrétegû, clear és coated bôrökkel is, az én rockzenéhez szokott hallójárataim igenis jó néven vették a gyári Pinstripe-ok révén nyerhetô, erôtôl duzzadó, mégis telt tamhangokat. A pergô (melyen az elôd széria sérülékeny sodronyváltóját végre lecserélték egy megbízhatóbbnak tûnô, egyszerû mûködtetésû darabra) kicsit visszafogottnak tûnik a szett többi eleméhez mérten. A 14x5,5” méret amolyan „univerzális” kisdob képét vetíti elôre, de amellett, hogy nagyon érzékeny (jó a sodrony, nem szükséges a cseréje!), kristályos megszólalást és brutális hangerôt képvisel, a lecsengés terén – az én fülemnek legalábbis – kevésbé tûnik erôsnek. Ezt a fajta száraz hangot sokan fogják szeretni, leginkább azért, mert nem kell tompított bôrökkel, meg egyéb boszorkányos praktikákkal visszafogni a túlzottan csengô-bongó pergôdobunkat. A 2,3 mm-es kávák egyébként jól tûrik a

kávás megütéseket, és a 10 hangolócsavar a korrekt hangolás mellett a bôr feszességének megtartásában is élenjáró szerepet tölt be. Összegzés Most az a rész jönne, amikor a fentiek tükrében – amúgy illendôségbôl – megemlítenék pár apróságot, a negatívumok listáján. Viszont nagy bajban vagyok, mert nem igazán létezik ilyen lista… Javítottak a szett összképén, a kifogásolt alkatrészeket immár nem érheti kritika, esetleg annyit róhatunk fel ennek a motyónak, hogy a felsô kategória bizonyos résztvevôivel nem kelhet versenyre (mert néhánnyal szemben biztosan felveheti a kesztyût), de ez is faramuci összehasonlítás lenne, mert a Merdidian Maple esetében mégiscsak egy középkategóriás hangszerrôl beszélünk. Amely sokkal profibb, mint azt bárki elvárhatná tôle, fôleg ha a komplett szett árát nézzük, mert az a 290.000.- forint körüli költség messze nem a cájg valós értékét mutatja.

A Tam Tam Dobcentrum hivatalos forgalmazóként készséggel áll rendelkezésünkre a Mapex família tagjaival történô ismerkedés során, legyünk bátrak, és vessünk egy pillantást erre a gyöngyszemre a boltban. Vigyünk a biztonság kedvéért némi hideg élelmet magunkkal, mert valószínûleg a vártnál hosszabbra fog nyúlni az a pillantás… Indi

22 » I N T E R J Ú

D O B O S M A G A Z I N

Ifjonc dobos exkluzív hitvallása Tarcsai Ádám nemcsak a Sopron környékbeli rock-rajongók számára ismert figura. Fiatal kora ellenére, a tehetségének köszönhetôen olyan tapasztalt rock-egyéniségek is felfigyeltek rá, mint Schmiedl Tamás, a Moby Dick és a Bloody Roots atyja. Természetesen egy zenész számára mindig a saját útja a legfontosabb. Errôl és zenész hitvallásáról, a zene szeretetérôl, és a dobokhoz, doboláshoz fûzôdô viszonyáról vall az alábbi beszélgetésben. – Mikor és hol születtél? – 1989-ben születtem Kapuváron. – Volt-e a családban zenész, mennyire szerették a szüleid a zenét? – Nem, senki sem zenélt. Édesapámnak nagy vágya volt, hogy megtanuljon gitározni, de sajnos, ahol éltek, nem volt erre semmilyen lehetôség. A zenét viszont szerették/szeretik. Engem anno egy Galambos Imre nevû nagyon jó barátom fertôzött meg a rockzenével. Attól kezdve nem volt megállás. Hozzátenném, hogy az öcsémet is ugyanúgy magával ragadta a zene, ô gitározik. – Mi volt az elsô lemez, amit megvettél? – Az Iron Maiden „Brave New World” címû albuma. – Kik voltak és ma kik a kedvenc zenekaraid? – Eleinte több magyar zenekar is a kedvenceim közé tartozott, például a Sing Sing, a Moby Dick, viszont legelsô nagy külföldi kedvencem az Iron Maiden volt. Nagyon tetszett az egyedi zenekari imidzsük, amit a mai napig is megingathatatlanul tartanak. Emellett nagyon sok hasonló stílusú külföldi zenekart hallgattam.. Nagy kedvenceim az AC/DC, a Metallica, a Black Sabbath. Ezek a zenekarok a leginkább meghatározó, stílusteremtô alap-együttesek. Aztán a maidenes, ôs-heavy metálos stílus után valami oknál fogva teljesen átálltam a keményebb zenekarok hallgatására. Számomra az egyik legnagyobb a Slipknot, akik szintén egyedi imidzsükkel írtak történelmet a modern metál életében. Mai napig is hallgatom zenéjüket. Sok Slipknot fanatikus utálja a Corey Taylor (Slipknot énekes) és Ja-

mes Root (Slipknot gitáros) alapította Stone Sour nevû amerikai rockzenekart, mivel nyilván valamilyen szinten mindkettejük teljes koncentrációját elvonja a Slipknottól. Ennek ellenére nekem nagyon bejön a banda. Régóta szeretem a Linkin Parkot is. Remekül ötvözik a zenéjükben a különbözô stílusokat. A Last Resort címû slágerükrôl ismert Papa Roach is azok közé tartozik, akiket manapság nagyon sokat hallgatok. Hihetetlen erejû rock & roll feelinget adnak át a srácok a zenéjükkel. Kedvenceim még a Three Days Grace, a legendás Nirvana dobos által alapított Foo Fighters és a Nickelback. – Mikor döntöttél úgy, hogy dobos leszel? – A rockzene nagy hatást gyakorolt rám! Nem sokkal e mûfaj megismerése után nagyon megfogott a dob mint hangszer. 2001-ben kezdtem eleinte magamtól dobolgatni. Különbözô koncert-videókról néztem el a dobos mozdulatokat, „trükköket”. Szereztem egy pár dobverôt, aminek hihetetlenül örültem, majd környékbeli dobosoktól próbáltam alapvetô technikai dolgokat megtudni. Nagy vonalakban összeszedtem annyi tudást, hogy elkezdhessek haverokkal zenélgetni. Voltak is próbálkozások kisebb-nagyobb sikerrel. Aztán szükség lett egy dobszerkóra. Egy környékbeli ismerôsöm megadta Hoffer Peti elérhetôségét, aki hangszerüzletet

is vezet. Nagy izgalommal kerestem fel, hisz nagy Moby Dick rajongó voltam. Óriási dolog volt ez számomra. Behívott a boltjába, hogy megbeszéljük a dobrendelést. Szüleim látták, hogy van értelme a beruházásnak, és megvették az elsô dobszerkómat. – Miért éppen Hoffer Péter iskoláját választottad? – A dobvásárlás után folyamatosan tartottam Petivel a kapcsolatot. Jártam hozzá a boltba, és mivel az oktatás is ott folyt, ezért bele-bele pillantottam az órákba. Nagyon éheztem a tudásra… Ezért beiratkoztam a Hoffer dobiskolába. – Játszol-e más hangszeren is? – A dob mellett még gitározom is. Folyamatosan magam gyûjtöm össze gitározáshoz szükséges tudást, információkat. Közben írogatom a saját dalaimat is. – Mit adott neked Hoffer Péter iskolája? Kik tanítottak ott? Hány évig jártál oda? Mennyire hasznosítható a gyakorlatban, amit ott tanultál? – A Hoffer dobiskola nagyon korszerû, és modern oktatásban részesített engem és minden tanítványát. Peti és Szolcsányi Szabolcs tanítottak, remek tanáraim voltak. Másfél-két évig jártam rendszeresen, rengeteg dolgot megtanítottak az alaptechnikáktól kezdve a különbözô stílusokig. Fontos még – amivel nem, vagy csak nagyon ritkán

« 2012 » 01

lehet találkozni, hogy a dobiskola koncertlehetôséget és stúdiógyakorlat- lehetôséget biztosít tanítványainak. Régebben a soproni Ritmusfesztiválok alkalmával mutathatták meg tudásukat a tanulók, tavaly novemberben viszont már önerôbôl hozta létre Hoffer Péter a Roland Connect Live 2011 nevû rendezvényt, ahol sztárvendégek mutattak be hangszereket, valamint a Hoffer dobiskola diákjai és zenész barátai tartottak a tavaly elhunyt Gary Moore emlékére egy tribute koncertet. A látogatók kipróbálhatták a Roland elektromos dobokat, és egyéb termékeket. Nagyon nagy sikere volt a rendezvénynek, megmozgatott minden soproni és környéki zenészt, zeneszeretôt. – Mikor kaptad/vetted az elsô saját dobfelszerelésedet? Milyen márka volt? – Elsô dobfelszerelésemet 2003-ban kaptam, pár hónappal korábban, mielôtt elkezdtem tanulmányaimat a Hoffer dobiskolában. Egy Basix Classic márkájú szerkó, ami a mai napig megvan, és használom is. Jól bôrözve gyönyörûen megszólal. Koncertekre rengeteg alkalommal viszem, és akár stúdióban is megállja a helyét. – Milyen dobokat/cineket/bôröket/ verôket használtál az idôk folyamán, és miért épp azokat? – Az elsô dobom, a Basix Classic nekem nagyon bevált, ezért vettem még egy ugyanolyan készletet. Mai napig mindkettô megvan, emellett van egy Gretsch Blackhawk felszerelésem. Legelsô cintányér készletem, amit az elsô dobcucchoz kaptam MEINL Headliner volt. Ehhez tartozott 14” HH, 16” Crash, 20” Crash/Ride, ami gyakorlásra, és az elsô pár kisebb koncertre tökéletes volt. Utána cseréltem MEINL MCS készletre, ami 14” HH, 16” 18” Crash, 20” Ride, 16” Chinából állt. Ezt késôbb kiegészítettem egy 10” Amun splashsel. Jó ideig így használtam a cineket, majd 2008 környékén váltottam Zildjianra, és ez a jelenlegi szettem is. 14” Avedis New Beat HH, 2 db 18” ZXT Crash, 21” Avedis Rock Ride, 18” Oriental China. Bôrbôl REMÓt használok. A jól bevált szett: Coated Controlled Sound pergô, Pinstripe a tamokra, a lábdobra pedig Powerstroke 3, ezen kívül Artbeat Rock szériás American hickory dobverôket használok. – Kik a dobos példaképeid és miért?

I N T E R J Ú «

– Nagy példakép Tommy Lee, a Mötley Crüe egyik alapítója. Sok figurát néztem el anno tôle, legfôképp a feelinges groove-os dobolása fogott meg. Mike Portnoyban az tetszik, ahogy kihasználja az irgalmatlan nagy szerkóját. Rendkívül technikás dobos. Jeff Porcaro dobolásában (egykori Toto-dobos) a shuffle játéka tetszett meg! – Hogyan és mennyit gyakorolsz? – Ma már a mindennapjaimba épült a dobolás, tehát mondhatjuk, hogy minden nap gyakorlok. – Mi a fontosabb a dobolásban: a technikai tudás vagy a gyorsaság? Esetleg mindkettô? – Nagyon fontos a technikai tudás, hisz erre épül minden. Az, hogy ki mennyire gyorsítja fel ezeket, már egy másik kérdés. Ez mindenkinek az egyéni zenei beállítottságától és elszántságától is függhet. Úgy gondolom, ha megvan a

– Én nagyon sok stílus fanatikusa vagyok a (pop)-rock zenén belül. A rám legjellemzôbb a lightosabb, amerikai modern rock, ami szintén elég tág fogalom, viszont ennél jobban nem is tudnám leszûkíteni. Nagyon kedvelem a latin zenéket is, amit tökéletesen lehet ötvözni a rockkal. – Tanítasz-e? – Igen. Sokáig magánórákat adtam, ugyanazzal a módszerrel, ahogy azt a Hoffer dobiskolában megtanultam. Elég sok tanítványom volt. A magánoktatás alatt szereztem is némi tapasztalatot. Például azt, hogy hogy is kell megszerettetni egy kisgyerekkel a zenét, és hogy kell terelni az érdeklôdését, hogy megtalálja majd a saját egyéni stílusát, feelingjét. Megtanultam alkalmazkodni ahhoz, hogy minden egyes diák más és más stílussal bír, és mindenkit egytôl egyig máshogy kell kezelni. Úgy gondo-

technika, akkor nem feltétlen fontos az extrém gyorsaság. – Erôbôl vagy technikásan dobolsz? – A két dolog semmiképp nem zárja ki egymást. Az adott stílus dönti el, hogy mit kell jobban elôtérbe helyezni: a technikás játékot, vagy jobban bele kell vinni az erôt. – Ha másokat helyettesítesz, hangrólhangra másolod le az adott dobost, vagy a saját stílusodat is beleteszed? – Nem szoktam ütésrôl ütésre lemásolni, mindenképp beleviszem a saját stílust. Amire viszont nagyon odafigyelek, hogy ezáltal az adott dal kicsit se veszítsen a jellegébôl. – Mi a rád legjellemzôbb stílus? Van-e valami specialitásod?

lom, ezek a dolgok nagyon fontosak a technikai gyakorlatok és a sok más tananyag mellett. Egy idô után éreztem, hogy kellene egy csapat, akikkel együtt tudok dolgozni. Némi gondolkodás után felvetettem Hoffer Petinek, hogy szeretnék az ô intézménye felé mozdulni. Jelenleg a Hoffer dobiskolában kisegítô tanárként helyettesítek a dobórákon, és a HH Stúdióban készítek dobfelvételeket. – Mit szeretsz jobban: gyakorolni, próbálni, koncertezni vagy lemezeket felvenni? – Mindegyiknek megvan a maga szépsége, mindegyiket szeretem. A gyakorlás, a próbák, a felkészülés a stúdióra és a koncertre, valamint maga a felvétel, és a színpadi élet ugyanúgy lázba hoz.

24 » I N T E R J Ú

Nyilván a stúdióban és a koncerteken sokkal nagyobb az adrenalinszintem. – Mikor és kikkel alapítottad az elsô zenekarodat? Milyen zenét játszottatok? – Legelsô zenekaromat a testvéremmel és a barátaimmal alapítottam. A zenekar neve Sleeping Lights volt, készült egy EP, és velük már viszonylag sok koncertet adtunk. Lightos heavy metalt játszottunk nôi énekkel néhol kicsit keményebb zenei elemekkel. Majdnem a Sleeping Lights alakulásával egy idôben kerültem be egy Dive nevû bandába, akikkel saját dalok mellett sok Pink Floyd feldolgozást is játszottunk. Ebben a zenekarban zenélve tudtam belemélyedni a Pink Floyd egyedi, érdekes világába. Mondhatjuk, hogy ez a két banda volt együtt az elsô zenekarom. – Milyen zenekarokban játszottál még? Milyen sikereket értetek el? Hány lemezt készítettetek? – A Sleeping Lights és a Dive után felkeresett egy Hayseed nevû zalaegerszegi extrém metál banda (amit a nagy metálrajongók korábbról Monastery néven ismerhetnek), hogy dobost keresnek, és többfelôl is ajánlottak engem. Küldtek anyagot, nagyon bejött a zenéjük. El is kezdtünk együtt dolgozni. Egy lemez készült Glow címmel, aminek nagy külföldi, fôleg közép- és délamerikai sikerei voltak. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy az énekes venezuelai származású, és kb. 7 éve él Bécsben. Több dal is jelent meg nagynevû amerikai magazinok mellékleteiként. Sajnos több magán-, és távolsági

D O B O S M A G A Z I N

probléma felgyülemlése feloszláshoz vezetett… 2009-ben Schmiedl Tamás, a Moby Dick frontembere felkeresett, hogy egy project lemezt szeretne kiadni több neves zenész közremûködésével, idôközben viszont koncertfelkéréseket kaptak, és állandó zenészekre volt szüksége. Szerzôdtetett a dobos posztjára. A Bloody Rootsszal nagyon sokat koncerteztünk neves zenészek társaságában, akik a Bloody Roots lemezen közremûködtek: Farkas Zoltán (Ektomorf), Vörös Attila (Leander és egy világhírû amerikai zenekar, a Nevermore), Körmönczi Péter (Cadeveres), Ficzek András (Dalriada), Füleki Sándor, Kemencei Balázs (Wall Of Sleep), Sill Attila (Eye Beyong Sight), Kálai János, Szuna Péter (K3), Szinjártó Zsolt (Akela, Omen) és még sokan mások... – Milyen zenekarokban játszottál mint kisegítô zenész? Melyik volt a legérdekesebb ilyen munkád és miért? – A Bloody Roots elôtt-közben a tesóm alapított egy rock bandát Last Memory néven, ott is voltam egy jó ideig, amíg nem talált az elképzeléseinek megfelelô dobost. Most pár lekötött koncertre megint bevállaltam náluk a vendégszereplést, többek közt az idei márciusi németországi nagykoncertjüket is. Aztán a Bloody Rootsból való kiválásom után egy évre Smici felkérése elvállaltam a 2011-es év végi turnét, és a 2012-es januári romániai miniturnét. Hoffer Péter Hobo És Bandája és Ruzsa Magdi zenekarában való munkája miatt felkérést kaptam a Moby Dick zenekartól, hogy lennék-e Peti helyettesítôje a bandában… Így lettem 2010 nyarától a

Moby Dick hivatalos helyettesítô dobosa, ami nagy megtiszteltetés. – Hogyan telnek a napjaid? Dolgozol-e a zenélés mellett, vagy ez a fô tevékenységed? – Jelenleg a zenével telnek a hétköznapjaim. Ez a fô tevékenységem. – Miért hagytad el a Bloody Roots zenekart? Most kikkel zenész? Mutasd be a jelenlegi zenekarodat és beszélj nekünk a 2012-es terveidrôl, kérlek! – 2011 januárjában a Bloody Rootsból való kiválásom oka, hogy az én szívemhez legközelebb álló stílus a modern amerikai, kaliforniai rock. Úgy gondolom, hogy mindenkinek a saját stílusát a saját zenekara tükrözi a legmegfelelôbben. Szerettem volna egy olyan saját bandát, ami imidzsileg és zeneileg is engem tükröz teljes mértékben. Ezért törekedtem arra, hogy olyan zenészeket találjak, akik valamilyen szinten egy irányba gondolkodnak velem. Persze szeretem a metalt is és több más zenei stílusnak is nagy fanatikusa vagyok, és természetesen nyitott vagyok más stílushoz tartozó munkákra. Már 2011 januárjában megvoltak az elképzeléseim az új zenekarhoz. Nem kellett messze mennem zenészeket keresni, készen állt a lista a fejemben: Tschürtz László gitáros barátommal már régóta beszélgettük, hogy kellene valamit együtt megvalósítani. Akit legelôször felkerestem, az az énekesi posztra Gergácz Roland volt, akivel régebben még együtt zenélgettem. Összeültünk, elmondtam az elképzeléseimet, s egybôl elvállalta, éppen nem volt semmi projektje. Ezt követôen felkerestem Horváth Tamást, aki az elsô komolyabb bandám (Sleeping Lights) basszusgitárosa volt. Ô is nagy örömmel mondott igent a felkérésre. Utána szóltam Lacinak, hogy már csak egy gitáros hiányzik, és meg is van a felállás. Elvállalta, hisz már a régóta át-és átbeszélt közös elképzeléseinket is bele tudtuk tenni a dologba. Ahogy összeállt a hivatalos felállás, onnantól közös összefogással elkezdtünk dolgozni. A zenekar a Suicide Rockers nevet kapta. Közel egy hónappal a próbatermi munka után stúdióba vonultunk, és rögzítettük elsô dalunkat, a Show Another World-öt, ami, úgy érzem, még most is az eddigi legsikeresebb dalunk többféle szempontból. Erre a dalra készült egy home video, amin keresztül mindenki bete-

« 2012 » 01

kintést nyerhet a kulisszák mögé. Ugyanis azt gondolom, hogy az ilyen videókkal lehet a legközvetlenebb kapcsolatba kerülni a közönséggel. Úgy érzem, ezáltal már az elsô dal után érezhetô volt a sok pozitív visszajelzés a közönség felôl, és a szakmai körökbôl is. Kezdtük érezni, hogy indulgat a dolog. Két-három hónap után már több internetes magazin is felkeresett minket. Ennek hihetetlenül örültünk, hisz sok zenekar nem gyôzi kierôszakolni ezeket a lehetôségeket, minket pedig automatikusan felkerestek... Koncert semmiképp nem volt tervben a 2011es évre, de úgy hozta a sors, hogy kaptunk egy meghívást Budapestre. Ennek köszönhetôen már 2011 nyarán bemutatkozhattunk a magyar fôvárosban. Innentôl kezdve pedig automatikusan jöttek a koncertmeghívások. Itt újra képbe került a venezuelai kapcsolat. Felkeresett a volt zenekaromon (Hayseed) keresztül megismert caracasi menedzser, Yudith Machado, hogy hallott az új bandámról, és szívesen elkezdené a Suicide Rockers közép- és délamerikai promócióját. Ezáltal bekerültünk három neves amerikai rockmagazinba, és egyéb CD mellékletekre. Ohioállambeli, clevelandi születésû szövegírónk, Joe Gal révén (akit ugyanúgy a zenekar tagjának tartunk) sikerült kijuttatnunk Észak-Amerikába, Ohio államba is a promóciós anyagot. Alakulóban vannak egyéb európai kapcsolatok, de konkrétabbat errôl most még nem mondanék. Továbbá a két legnagyobb magyar rockmagazinba is bekerültünk, és a szintén legnagyobb hazai kereskedelmi rádióhoz is. Egy interjú keretein belül bekerült a Show Another World címû dalunk a rotációba, és az ötödik kiadott dalun, a Rock My Gun Kiss Orsi (Kisó) mûsorában debütált a Class FM mûsorában. Folyamatosan egyre több lehetôséget kapunk, és ami a leglényegesebb: egyre nagyobb a hazai és a külföldi rajongótáborunk (amit pontos statisztikák mutatnak).

I N T E R J Ú «

– Milyen lehetôségei vannak napjainkban egy fiatal zenekarnak? – Manapság elég sok minden kell ahhoz, hogy egy fiatal zenekar életképessé váljon, és fennmaradjon. Elôször is kitartás, igyekezet, magas szintû zenekaron belüli egyetértés, (barátság). És persze a kellô zenei tudás sem egy utolsó szempont, ugye! Ha ezek a dolgok adottak, akkor az esély megvan arra, hogy akár egy friss, fiatal banda is szembe tudjon szállni azzal a nagyon sok zavaró tényezôvel, ami napjainkban elôfordul. Gondolok például a túlkínálatra… Nagyon nehéz már az interneten is eljuttatni az emberekhez a zenét, hisz hiába az orbitálisan nagy információ-áramlás, ha a túlkínálat miatt nem tudnak különbséget tenni az emberek az értékes dolgok és a szemét között. Azt még hozzátenném, hogy elég nagy kreativitásra is szükség van ahhoz, hogy az feltûnô legyen, amit csinálsz. – Hogyan vélekedsz az elektromos dobokról? – Személy szerint nagyon jó véleménnyel vagyok róluk. Ami szerintem viszi a pálmát, és a legkorszerûbb elektromos dobok közé tartozik, a Roland V-Drum. Folyamatosan állnak elô

új dolgokkal, arról nem is beszélve, hogy a zene minden területén tökéletesen kiszolgálja a dobost. Stúdió, koncert, próba, és nagyon kényelmes az oktatás szempontjából is, mivel például a hangerejét tetszôlegesen lehet állítani, így lehetôvé válik a tanár-diák közti kommunikáció akár dobolás közben is. A Roland elektromos dobok ütésérzékenysége is tökéletes! Teljesen életszerû hangminták találhatók benne, viszont stúdiózásnál csak a leadott midijeleket használom fel, és utána egy tetszôleges plug-in szoftverrel folytatható a munka. – Mennyire változtatta meg az életedet a zene, a dobolás? – Teljesen! Gyökerestôl megváltoztatta az életemet. Sok nagy zenész szájából hallottam, ami szerintem is nagy igazság, hogy aki megtanul hangszeren játszani, az teljesen új szemszögbôl, másként fogja érzékelni a körülötte lévô világot. – Mit adott, és vett-e el valamit az életedbôl a zene? – Mondhatom, hogy az egész jelenlegi életemet a zene adta, hisz minden nap csak a zenével foglalkozom jóformán. A zene egy külön életforma. Ezen kívül rengeteg élményt és örömet adott. – Mi az, amit még szeretnél elmondani? – A jelenlegi és volt zenekaraim, közremûködéseim hanganyagait, referenciáimat, koncert-archívumomat, és friss híreket megtaláljátok a hivatalos honlapomon a www.tadammusic.uw.hu-n. Valamint egy Suicide Rockers dal – Rock My Gun” dobkottáját is megtaláljátok itt, a Dobos Magazin 2012. áprilisi számában. Találtok itt egy letöltési linket, ahonnan dobsáv nélkül metronómmal is letölthetitek a számot, és a kotta alapján elsajátíthatjátok. Ezen a linken találni fogtok hamarosan több dalunkról ugyanilyen Suicide Rockers gyakorló pack összeállítást. Jó gyakorlást! Rozsonits Tamás

Dobok:

GRETSCH BLACKHAWK 22”x18” Nagydob; 14”x5.5” pergôdob; 12”x19”, 16”x16” tamok BASIC CLASSIC 22”x16” nagydob; 14”5.5” pergôdob; 12”x10”, 16”x16” tamok

Cintányérok:

1. 14” Zildijan Avedis New Beat HH 2. 21” Zildijan Avedis Rock Ride 3. 18” Zildijan ZXT Rock Ride 4. 18” Zildijan ZXT Thin Crash 5. 18” Zildijan Oriental China

Lábgép:

6. Pearl P-100TW

26 » K O T T A

D O B O S M A G A Z I N

„rock my gun”

« 2012 » 01

K O T T A «

A dal dobbal, dobminuszosan (az elején 8 takk beszámolással), és egyéb segédlettel letölthetô a www.tadammusic.uw.hu-n a Workshop menü pont alatt. pontos forrás: http://tadammusic.uw.hu/kotta/kottasr.html

28 » B E S Z Á M O L Ó

D O B O S M A G A Z I N

Jávori Vilmos Jazzdob Tehetségkutató 2012 Már tíz kerek éve annak, hogy a Dobos Magazin beszámolt a Maloschik Róbert által a Magyar Rádióban rendezett Kovács Gyula Jazzdob Tehetségkutató Versenyrôl. Akkor a zsüri díszvendége Jack de Johnette volt, s az ô szeme-füle elôtt zajló nemes

fontosnak tartotta a fiatalok támogatását, s hogy növendékeiért mindenre kész volt. A zsûri tagjai között az Al di Meola turnézenekarával a világot járó Kaszás Pétert üdvözölhettük a fô szervezô Maloschik Róbert mellett (az ötödik zsûritag, Bóna László, a BJC vezetôje betegség miatt nem tudott a döntôn jelen lenni). A verseny három fordulós volt. Az elsô menetben 27 demofelvétel érkezett a pályázóktól, s ezek közül a zsûri rostálása után tizenegy jutott az elôdöntôbe, mely 2012. január 29-én zajlott le. Itt a versenyzôknek három számot kellett játszaniuk (szóló, ballada és ’up tempo’), és a három, szabadon választott darabból legalább egyet magyar dobos szerzôtôl kellett választaniuk. Mind az elôdöntôben, mind a döntôben két kiváló muzsikus

benkó ákos

versengésben a fiatal titánok közül Pecek Lakatos András lett a befutó, orrhosszal megelôzve Pusztai Csabát. Most pedig, íme, 2012. február 26-án a Budapest Jazz Clubban le is zajlott az újabb tehetségkutató verseny döntôje! E nevében új, de szellemében régi, remek versenyt ismét Maloschik Róbert (a Jazzma.hu internetes újság fôszerkesztôje) fáradhatatlan szervezômunkájának, rábeszélô képességének, lelkes jazz-szeretetének, kitartó szaladgálásának, végtelen tapintatának köszönhettük. A verseny Jávori Vilmos nevét kapta, aki immár öt éve, éppen 2007. február végén hunyt el 62 évesen. Szellemi és emberi örökségérôl a zsûriben helyet foglaló fia, Jávori Dávid, és a pályatársa, Kôszegi Imre mondtak a döntô elôtt meleg szavakat. Kôszegi Imre a nagy idôk nagy tanújaként a múlt ismeretének fontosságát hangsúlyozta, és azt mondta: örül, hogy vannak ilyen versenyek. Jávori Dávid arról beszélt, hogy az édesapja milyen

Never Let Me Go címû dala volt. Nem véletlenül: ez volt Jávori Vilmos kedvenc balladája, egy igen halk és lassú seprûszóval induló nóta, amit nem könnyû szépen és jól játszani. Ezt többek szerint Csízi Lászlónak sikerült a legszebben megoldania a versenyzôk közül. A szabadon választott témák sokfélék voltak: Hodek Dávid Miles Davistôl a So What?-ot, Laskay Péter Michael Breckertôl a Nothing Personal-t játszotta. Nyírô Áron Chich Coreától a Humpty Dumpty-t választotta, Csízi László pedig Herbie Hancocktól a One Finger Snap-et. Benkó Ákos szabadon választott darabként egy Charles Mingus témát játszott el Jaco Pastorius feldolgozásában, a Dry Cleaner from Des Moines-t. Sokak meglepetésére ebben dalra is fakadt, amivel zajos sikert aratott. Az este különben sem szûkölködött azokban a bizonyos „tényleg pillanatok”-ban (lásd Sting: Széttört zene, 10. fejezet vége), amikor világosan érezhetô, hogy a dolgok nagyon rendben vannak, a helyükön, és ez jó. Köszönet érte a versenyzôknek és az ôket kísérô két zseniális vérprofinak, akiket nem lehet eléggé dicsérni: Cseke Gábornak és Egri Jánosnak! Ha volt, akit az este folyamán nagyon nem irigyeltem, az a négytagú zsûri volt: már a harmadik felhangzó produkció után aggódva lestem az arcukat, mert annyira szép, színvonalas és

csízi lászló

játszott velük: Cseke Gábor zongorán, Egri János pedig nagybôgôn és basszusgitáron. Öten kerültek a verseny döntôjébe: Benkó Ákos, Csízi László, Hodek Dávid, Laskay Péter és Nyírô Áron. Csak érdekességképpen: a versenynek nevet adó Jávori Vilmos keze nyomát ketten is magukon viselik, mert jártak hozzá tanulni: Hodek Dávid és Nyírô Áron. A döntôs produkciók minden esetben egy kötelezô és egy szabadon választott szám elôadásából álltak, a kötelezô darab Jay Livingston – Ray Evans:

nyírô áron

« 2012 » 01

hodek dávid

megnyerô dolgokat láthattunk-hallhattunk a színpadon, hogy zsûri legyen a talpán, aki itt igazságot tud tenni. Az elsôként fellépô Hodek Dávid könnyed bája, vagy Laskay Péter érzékeny fegyelmezettsége ér-e többet? Nyírô Áron sokszínû fúziós sziporkái vagy Benkó Ákos bitang jó énekkel kísért vér-swingje? Vagy a figyelmes Csízi László oldott huncutsága? Ki a jobb? És ki legyen a legjobb? A végeredmény híven tükrözte a vergôdô zsûri kínjait, mert az elsô három helyezettet mindössze fél-fél pontok választották el egymástól. Így lett végül az ötödik hely és a közönségdíj Laskay Péteré, a negyedik hely a versenyzôk közül a legfiatalabb, ám máris igen széles körben jól ismert Hodek Dávidé, akinek jelen tudását látva még csak sejteni sem lehet, hogy mostani versenytársai életkorát elérve a dobolás mely magasságaiban fog járni. Harmadik lett a szakma sok-

B E S Z Á M O L Ó «

laskay péter

féle színét-ízét megmutató Nyírô Áron, de a dobosok doyenje, Kôszegi Imre vele kapcsolatban azt mondta, hogy ô volt a legjobb dobos ezen az estén, és ônála elsô helyezést kapott. A második helyezést Csízi László kapta, akinek az egyik legszebb dobszólót köszönhettük aznap este. Az elsô helyezést pedig nem más, mint Benkó Ákos vihette haza, egy olyan muzsikus (borzasztóan tisztelem, de nem irigylem érte), akinek minden jel szerint az élete múlik a zenén. Ha nem dobolna, akkor fa lenne vagy folyóvíz: öntörvényû, erôs és kiszolgáltatott. A zsûri értékelô szavait a díjak esôje követte: 25

Magasiskola Az 5/4 ütemezés közismert 3+2 súlyozású formája Paul Desmond Take Five címû szerzeményén keresztül vált világszerte kedveltté (különösen Joe Morello zseniális dobszólóján keresztül). Hallgassátok meg a Dave Brubeck quartet felvételén! Az itt közölt kompozícióban szeretnék emléket állítani Joe Morellónak, illetve tiszteletemet kifejezni a 2011-ben elhunyt mesternek, a nagyszerû újítónak és kiváló pedagógusnak. Köszönjük, Joe! Nesztor Iván

szponzor járult hozzá, hogy a BJC és a Jazzma.hu internetes újság szervezésében megtartott, 2 millió forintos összdíjazású tornáról egy versenyzô se csak a saját cintányérszettjét cipelve menjen haza. Új cintányérszettel ugyan nem, de például egy gyakorló Roland elektromos dobszereléssel gazdagodott az elsô helyezett, és a többieknek is bôven jutott a pénzjutalmakból, fellépési ajánlatokból, felhasználható stúdióidôbôl, vásárlási utalványokból, könyvekbôl, CD-kbôl, DVD-kbôl és ajándék Dobos Magazinokból – hogy ki ne felejtsem a dobostortákat, amiket minden versenyzô kapott. Az estet rövid jam zárta, amiben eleinte mind az öt srác ütött valamit a dobon, majd mikor a lehetôségek elfogytak, váltották egymást a szerelésnél – illetve a mikrofonnál, mert ekkor derült ki, hogy éneklésre nemcsak Benkó Ákos kapható, hanem Laskay Péter is. Szemlátomást nemcsak a közönség, de ôk is mind jól szórakoztak. Marczell Katalin Fotó: Csécsi Attila

30 » M A G A S I S K O L A

D O B O S M A G A Z I N

« 2012 » 01

D O B B Ô R «

Remo Powerstroke Pro Az optimista emberek szerint ez minden világok legjobbika, a pesszimisták viszont pont ettôl félnek. Mindez csak annak kapcsán jutott eszembe, hogy 25 évvel ezelôtt, az NDK és csehszlovák gyártmányú dobbôrök hôsi korszakában nem nagyon álmodoztunk arról, miszerint egyszer majd egy komplett menyasszonyi stafírung (paplan, dunna, kis-, és nagypárna) nélkül fogjuk megszólaltatni lábdobjainkat. Na, nem mintha rendelkeztünk volna akkoriban ehhez megfelelô hangú dobokkal… De ez egy másik történet, jelenlegi fôhôsünk ugyanis a Remo legújabb csodafegyvere a „Vesszenek a lábdobba hajtogatott pokrócok!” jelszava alatt vívott háború csatamezején. Adott a nagy probléma: míg a tamok, méretükbôl (és céljukból) adódóan viszonylag könnyedén hangolhatóak megfelelô tartományokban mindenféle külsô ráhatás (értsd: szigetelôszalag, papírzsebkendô, tompítókarika, stb.) nélkül, addig a lábdobok komoly fejtörés elé állítják a legtöbb dobost. Ugyanis abból a nagy fahengerbôl úgy kellene a lehetô legmélyebb hangot kihozni, hogy közben ne vegyük el a test természetes zengését, ugyanakkor vissza kell tartanunk azt a bizonyos járulékos kongás-bongást… Fentiek megoldására az összes dobbôrgyártó cég munkatársai keresték (illetve valószínû, hogy folyamatosan keresik manapság is) a tökéletesnek ígérkezô megoldást, és a tengerentúlon most valami olyasmi került ki a mérnökök keze közül, ami finoman szólva is figyelemre méltó. Az évtizedek óta világsikernek örvendô Powerstroke 3 nagydobbôrök amolyan etalonként szerepeltek a hangszernyûvôk szótárában, és most elérkezett a Powerstroke Pro ideje. Az alapanyag, vastagságát is beleértve, megegyezik a nagy elôd fóliájával, viszont itt már nem szerepel belsô tompítógyûrû, van ellenben egy körben futó, fixen ragasztott keskeny szi-

vacs-csík. Az ütôoldali felület felé fordítva, elsô pillantásra jobban hasonlít ez a bôr egy sub-woofer hangszóróra, mint dobbôrre, hiszen ez a megoldás, a körben felragasztott plasztik-gyûrûben (mely a ragasztón kívül még 30 helyen mûanyag-ponthegesztéssel is a bôr felületéhez rögzül) folyamatosan az ütôfelület szélé-

lönösebben drasztikus csökkenést sem, a többi Powerstroke családtaghoz képest. A clear testvér már egészen más tészta. A szonikus élmény részben hasonló, viszont mintha egy ajtót nyitottunk volna ki a coatedhez képest: bôdületes hangerô mellett sokkal nyersebb, vadabb a megszólalás, mégis szépen artikulált minden ütés. Mélyekbôl itt sincs hiány, a clear abszolút a színpadok harsány világába való, nagyszerû kombinációban kínál számunkra harapós durvaságot és „rendezett” frekvenciagörbéket. Nagy elôny ez azoknál, akik kis klubokban, mikrofonozás nélkül használják lábdobjaikat. Mindkét típus a kordában tartott erôt képviseli, (létezik még egy ebony verzió is, de ehhez a fekete szépséghez egyelôre nem volt szerencsém), és – ismerve a gyártó által kínált minôséget - a tartósságuk felôl sem táp-

hez szorít egy külsô szivacsbetétet, így csillapítván a nem kívánt rezonanciákat. A Remo ezt a kialakítást „szubszonikus” hatásúnak szánta, mellyel maximális hangerô, minimálisra redukált magas frekvenciák, valamint felfokozott mély-, és mélyközép hangtartományok realizálhatóak. A Powersroke Pro coated verziója alapvetôen úgy szól, mint amikor jól gyomorszájon rúgják az embert. Valódi tömör, velôs, erôteljes mély, emellett szépen kontrollált - stúdióban a hangmérnökök álma lehet. Végre úgy készíthetnek felvételt, hogy a lábdob valós, saját hangját rögzíthetik! Mint a coated bôrök általában, ez sem nyújt egetverô teljesítményt hangerô terén, de valójában nem hallottam kü-

lálok kételyeket. A jelenleg 18-20-2224” méretben kapható bôrök aktuális árairól a TamTam Dobcentrumban (illetve a www.tamtam.hu oldalon) tájékozódhatunk, ahol készséggel állnak minden dobos kolléga rendelkezésére a Remo termékeivel kapcsolatban. Azt pedig, hogy milyen is a világ, amelyben élünk, majd évtizedek múlva fogom eldönteni, de már most attól rettegek, hogy egyszer – járókerettel totyogó vénemberként – szörnyen fogom magam érezni, amikor valaki valami újabb ötlettel egy még csudálatosabb nagydobbôrt dob majd piacra, amit nekem már nem lesz erôm kipróbálni. Szerencsére addig is itt van a Powerstroke Pro… Indi

32 » I N T E R J Ú

D O B O S M A G A Z I N

Szendôfi Péter a Bosphorus cintányérokról Folyamatosan bôvülô termékpalettánk legújabb darabjai a kézzel készült Bosphorus cintányérok. Egy évvel ezelôtt vállaltuk fel a török cég hivatalos magyar képviseletét. Hogy miért, reméljük, kiderül az alábbi interjúból, amit Szendôfi Péterrel, hivatalos Bosphorus endorserrel és kiváló dobossal készítettünk. Ethnosound: Mióta használsz Bosphorus tányérokat, és hogy találtál rá erre a márkára? Szendôfi Péter: Még évekkel ezelôtt kijártunk Londonba koncertezni pár alkalommal a Loop Doctors, és a Romhányi Trió zenekarokkal. Többször találkoztam egy ottani dobos sráccal, akitôl kaptam kölcsön cineket a kinti koncertekre. Neki voltak Bosphorus cintányérjai. Korábban már láttam ezt a nevet Jeff Hamiltonnál, és néztem a videókon, hogy mi az a fura felirat a cintányérokon. Soha nem hallottam addig errôl a márkáról, de baromira tetszett a hangja. Aztán rákerestem, és láttam, hogy az utóbbi években rengeteg nagy nevû dobos használja ezt a márkát. E.: Hogy lettél endorser? Sz. P.: Egyszer csak, 2010 szeptemberében kaptam egy e-mailt a Bosphorus cég egyik vezetôjétôl, Erhan Komurcutól, aki Csehországban él. Azt írta,

hallott rólam, és kérdezte, hogy érdekelnének-e engem a Bosphorus cintányérok. Aztán találkoztunk pár hét múlva Budapesten, és hozott rengeteg cintányért. Azt mondta, válasszak ki magamnak egy szettet, és ha tetszik, lehetek nemzetközi Bosphorus endorser. Azóta ezeket használom. Felkerültem a weboldalukra, katalógusokba, és pár nap múlva megyek Isztambulba. Meghívtak egy gyárlátogatásra, illetve személyesen beszélni a jövôbeli tervekrôl, külföldi bemutatókról. E.: Mi tetszett meg benne, miért döntöttél mellette? Mik a Bosphorus tányérok jó tulajdonságai? Sz. P.: Ami elsôsorban megtetszett, az az volt, hogy meglehetôsen egyéni hangzásuk van. Valószínûleg ez azért is lehet, mert kézzel készített hangszerek, tehát mindegyik darab sajátos karakterrel bír – azon belül, hogy hasonló jellegûek a szériákon belüli darabok. Mivel sokféle zenét játszom, mindig is olyan hangszermárkákat kedveltem – a dobokban is – ahol a legkülönfélébb jellegû hangszereket tudják elkészíteni, amilyenre épp az adott zenében szükség van. Ezért játszom például Pearl dobokon hosszú évek óta. Ezeket a cintányérokat grammra gyártják, tehát minden széria minden darabjából lehet kérni nagyon vékony, puha darabokat, illetve kemény, súlyosabb darabokat is. Ez az egyik dolog, ami egyedülállóvá teszi a Bosphorus cintányérokat. És persze

a súly megváltoztatása ellenére a készítôk meg tudják tartani az adott cintányérok hangkaraktereit szériákon belül. Ez hatalmas dolog szerintem. A másik egyedülálló dolog, hogy a Bosphorusnál nincs minôségbeli különbség a típusok között. Van 12-13 különféle széria, de mindegyiket másfajta zenéhez ajánlják, és mindig annak a zenének az egyik világhírû mûvészével közösen fejlesztenek ki, és készítenek el egyegy szériát. Ilyen például: Hammer Series – Jeff Hamilton fejlesztés, Versa Series – Ignacio Berroa fejlesztés, Master Vintage Series – Ali Jackson fejlesztés, Oracle Series – Ralph Peterson fejlesztés. Árban sincs számottevô különbség a különbözô szériák azonos méretû darabjai között. Viszont a cég legkülönfélébb karakterû hangszerekkel rendelkezik, tehát szinte minden zenei irányzat képviselôje meg tudja találni a saját ízlésének megfelelô szériát. E.: Kiknek ajánlanád? Sz. P.: Mint mondtam, a legkülönbözôbb karakterek vannak jelen. Tehát a heavy metal dobosoktól kezdve /Gold, vagy Rockett széria ajánlott/ az akusztikus, szinte kamarazenei jazzt játszó dobosokig /Master Vintage, Oracle, Turk, Antique széria ajánlott/ mindenkinek bátran merem ajánlani. E.: Mennyire vagy elégedett a jelenlegi dob soundoddal? Van olyan szerinted, hogy tökéletes sound, vagy idôrôl idôre szeretsz váltani?

« 2012 » 01

Sz. P.: A dob soundommal mindig elégedett vagyok, már ami a dobomban lévô lehetôségeket illeti. Ha olykor mégis bajaim vannak a sounddal, akkor úgy érzem, magamban kell változtatnom valamin. A dobcuccom, amit koncertekre viszek, egy 2003 óta meglévô Pearl Masterworks. Sokféle méretû és típusú pergôkkel, többféle lábdobbal használom, a zenei stílustól függôen. Gyakorlatilag zseniális hangszer, nem lehet rá panaszom, és a hangmérnökök is rendszeresen padlót fognak tôle. De tökéletes sound szerintem nincs, és nem a dobok miatt, hanem mert így kell, hogy legyen, így természetes. Miattunk. Az örökös keresgélés, újítás szerintem mindenkinek lételeme. Én is tök más hangzást hallok a kezeimbôl a mostani felvételeken, mint például a 6-8 évvel ezelôttieken. Természetesen nem árt néha dobokat is váltani, mert egy új hangszer mindig nagyon inspiráló. Nekem is volt már rengetegféle Pearl az elmúlt 12 évben. És persze más márkákat is kipróbáltam már. Az öreg Tama dobom például még mindig megvan, amit 1989-ben kaptam. Tudod, a világmárkák csúcsmodelljei között szinte már csak ízlésbeli különbség van. Mind hibátlan minôségûek. Nekem nem áll szándékomban a Pearl márkát lecserélni, mert maximálisan elégedett vagyok a hangszereik adottságaival. E.: Köszönjük az interjút! A tányérok kipróbálhatók az üzletünkben, gyertek tesztelni! Ethnosound

I N T E R J Ú «

34 » H A N G - H A T Á S

D O B O S M A G A Z I N

Tam-felfüggesztések Nem nagyon jut eszembe olyan dobalkatrész, ami annyi változáson, innováción ment volna keresztül az évek során, mint a tamok rögzítésére, felfüggesztésére használt rendszerek. Régebben inkább a célszerûség dominált a fejlesztésekben, mára azonban komoly hangsúlyt kapott az akusztikára gyakorolt hatás, az esztétikum, és persze a stabilitás is. Minden gyár a maga fejlesztésére esküszik, és a marketing során ki is hangsúlyozza az általa alkalmazott megoldás elônyeit. Nem könnyû ebben a sokféleségben eligazodni, ezért megpróbáltam összegyûjteni és kicsit rendszerezni a rendelkezésre álló információkat. Történet Kezdetben a 30-as 40-es években a felszereléseken nem voltak tamok, a nagydobon különbözô ütôs elemek voltak (pl. békasor) illetve a cintányért is a nagydobra rögzítették. A zenei változások, a jazz, a swing és a big bandek megjelenése a tánczenei dobfelszerelés megváltozását is eredményezte, a nagydobra (általában) egy tam és egy cintányér került. Az 50-es-60-as években már elterjedtek voltak az egy felsôtamos és egy oldaltamos dobcuccok. Késôbb a rock, funk és pop zenekari felszereléseken a karámok megjelenésével a tamok darabszámának határa a csillagos ég lett. A felfüggesztési rendszere csoportosítása

Ma elsôsorban a kezdô kategóriában alkalmazott megoldás, de 15-20 éve a profi hangszerek sokaságát is ezzel a rendszerrel szerelték (Pearl, Yamaha, Sonor, stb.). Ha valaki minden gyakorlás után egy fél marék forgácsot seper össze a cucc alól, érdemes ilyen felfüggesztéssel szerelt cuccokban gondolkodni. Azonban ez a rögzítési mód nem engedi, hogy a tam szabadon mozogjon, rezonáljon, felvegye az ütés energiáját és azt mozgással csillapítsa le, miközben a hangot tartja. 2. A felfúrt rögzítés

Nem tudok jobb nevet ennek, ez a változat már a korábbinál nagyobb szabad mozgást enged a tamoknak, és egyes gyárak (pl. Tama, Premier) már szinte a kezdetektôl (1940-es évektôl) alkalmazzák (2. kép). A tamra általában 2 csavar segítségével egy foglalatot rögzítenek, a tamtartó szára (kampója) ebbe csúszik bele, a tamon nincs olyan mértékû fúrás, mint az elsô válozatban. A vehemens játékot ez a rendszer is tûri, és a tamtestek rezonálására kisebb a csökkentô hatása. A Yamaha a mai napig még a profi hangszereken is ezt a megoldást (2. kép) alkalmazza (kivéve Phoenix), azzal az érdekességgel, hogy a testekre a két csavarral erôsített felfüggesztés (YESS) a test különleges, ún. „nodal point” részére van erôsítve. Ez a rendszer a Noble & Cooley dobgyár szabadalma, amelynek során kimérték azt,

1. A fúrt tamos változat

Kezdetben ez a megoldás volt a leginkább elterjedt (1. kép). A tamra fúrt, a tamtartó szár átmérôjével egyezô lyukon keresztül a szár a tamba betolható, a lyuk elôtt lévô bilinccsel rögzíthetô.

fúrt tamos felfüggesztés (stagg)

felfúrt rögzítés (premier genista)

hogy különbözô mélységû dobtestek esetében hol van az a sáv, ahol egy esetleges felfüggesztés elhelyezése a test rezgési mutatóit a legkevésbé zavarja. A megoldást a Yamaha átvette és régóta alkalmazza sikerrel. Azonban ezek a rendszerek a nagyobb méretû (14-esnél nagyobb) tamokon szerintem

nem alkalmazhatóak a felfüggesztésre, ill. a környezô dobtest felületére túl nagy igénybevétel jut. Hallottam olyan esetet is, hogy a dobtest lakkozása a YESS felfüggesztés körül berepedezett az igénybevételtôl. 3. Kávás rögzítések

A legismertebb példája ennek a Pearl ISS rendszere (hasonló volt a Tama egyik Rockstar szériájánál is egy ideig, amíg nem jelent meg az öntött káva). A tamokat a felsô kávára rögzített felfüggesztés tartja (3. kép), ennek bilincsébe fut be a tamtartó szár. A fatesthez semmilyen, a tam rögzítésében szerepet játszó alkatrész nincs rögzítve. Az ISS elônye, hogy két csavar lazításával nagyon gyorsan és egyszerûen leszerelhetô a káváról, és megfelelôen szabad mozgást enged a tamoknak. Durvább játék esetén viszont a tamok elhangolódhatnak, és elôfordulhat az is, hogy a

pearl iss felfüggesztés

káva deformálódik, de alapvetôen jó megoldás. A káva magasságának és szélességének standardnak kell lennie, pár tized mm eltérés esetén már nem alkalmazható ez a rendszer. 4. RIMS és társai

A Gauger Percussion Inc. 1979-ben fejlesztette ki és alkalmazta elôször a RIMS felfüggesztéseket (4. kép), amelyek lényege, hogy a tam körvonalához igazodó fémkeret tartja a hangszert, általában négy hangolócsavarnál fogva. A kereten a csavarok elhelyezkedésének megfelelôen négy, rugalmas gumibetéttel ellátott furat van, amelyeken a tam hangoló csavarjai futnak keresztül, illetve a tamtartó szár típusának megfelelô bilincs is a keretre van erôsítve. Ez a megoldás szabad mozgást és rezonanciát enged a dobtestnek a maximális lecsengés (sustain) biztosításával. Hátránya, hogy amennyiben a lábdobon lévô tamtartón kapnak helyet a tamok, a

« 2012 » 01

H A N G - H A T Á S «

5. Egyéb lehetôségek

rims felfüggesztés (gretsch)

fémkeret helyigénye miatt nem helyezhetôek közel egymáshoz (ha valakinek erre van igénye). A hangolócsavaroknál történô rögzítést más gyárak is szívesen alkalmazzák. A Pearl Opti-Mount felfüggesztését (5. kép) akár a RIMS rendszer továbbgondolásának is tekinthetnénk, annak néhány hátrányának kiküszöbölésével. Ennél a megoldásnál a tam alsó kávájának hangolócsavarjai is részt vesznek a felfüggesztésben, így a rendszer stabilabb, valamint a tamok pozicionálása kényelmesebb, mert akár egészen közel (pár mm) állíthatóak egymáshoz.

Ismertek olyan megoldások is, amikor a felfüggesztés a tamra rögzített babával van valamilyen kapcsolatban. A DW dobok esetében például a tam körméretéhez igazodó keret, természetesen gumibélésû nagyméretû lyukakkal az ezekbe illeszkedô kör alakú babáknál fogva tartja a tamokat (6. kép). A Mapex gyár függesztett tamjai a babák alá szerelt fémszerkezeten keresztül csatlakoznak a tamtartó karokhoz (7. kép). Láthatjuk tehát, hogy a lehetôségek tárháza bôséges, és ki tudja, mit találnak még ki a folyamatosan fejlesztô mérnökök és technikusok a tervezôszobák rejtett, számítógépekkel zsúfolt bugyraiban?

a dw dobok tamfelfüggesztése

Összefoglalás

opti-mount felfüggesztés (pearl masters)

adó hangzást minél többször és több változatban hallhassa. Ez a lehetôség a zenét élôvé, kifejezôvé teszi, a dobhang nem zörejjé, hanem zenei – a hangzás teljességét emelô - hanggá válik. Ahhoz, hogy egy-egy tam vagy a dobhangzás ilyen szerepet tudjon játszani a zenében, nagy szükség volt a felfüggesztési rendszerek folyamatos fejlesztésére, újragondolására. Ma már igen sok lehetôség áll rendelkezésre, ki-ki a játszott zenei stílushoz vagy inkább a füléhez keres

Egy szépen „éneklô” tam inspirálja a zenészt. Változatos módon és erôvel ütögeti a dobokat, hogy a „kedves” örömet

mapex dobok tamfelfüggesztése

hangokat. Arról sokat lehetne vitázni, hogy mi minden befolyásolja a dobhangzást, azzal azonban talán mindenki egyetért, hogy a tamhangok lecsengésének hosszára a felfüggesztés jelentôsen hatással van. Mikor felszerelést választunk magunknak, sok szempontot kell mérlegelni, az viszont biztos, hogy ha a dobtesttôl izolált tamfelfüggesztési rendszerrel szerelt a készlet, az csak a hangzás elônyére szolgál. Turán Tamás Levente

36 » G R O O V E - O K D O B S E P R Û V E L

Az unplugged jegyében Az 1920-as években vált divattá a dobseprû használata, a New Orleans jazz fejôdésével. Feltételezések szerint az elsô dobseprûzés egy légycsapóval történt. Elbeszélések szerint a combra tettek egy újságpapírt, és azon a légycsapót ritmusra húzogatták, így kísérték a steptáncosokat – informálódtam Mohay András barátomtól, aki a seprûzés nagymestere. Az 1930-as években az akkor még tánczenének számító jazz-zenei mûfajban, a swingben lett világsiker a dobseprû. A témakörrôl Nesztor Iván tanár úr már egy korábbi számban publikált, így a swingjátékot most mellôzöm. Az 20. század végén a zenekarok egyre jobban törekedtek megszólalásuk felfrissítésére, változatosságára: dalaikat akusztikus hangzásra áthangszerelve elterjedt az unplugged koncert. A dalok szerkezete, lüktetése, grooveja nem változott, csak elektromos helyett akusztikus gitár, a basszusgitár helyett nagybôgô, illetve elektroakusztikus basszusgitár szólalt meg a színpadon. Sok esetben a szintetizátorokat felváltotta a zongora, és a dobos is átgondolta eddigi dinamikai íveit, illetve eszköztárát. A következôkben szeretném példákkal bemutatni, hogyan tudunk a különbözô zenei stílusokban dobseprûvel muzsikálni úgy, hogy a dal jellege, intenzitása ne változzon meg. A Ritmusdepo megújuló oldalán a lejegyzett groove-okat, dalokat, és kapcsolódó magyarázatokat, dobolásokat videókon mutatom be. www.ritmusdepo.hu 1) A nyolcados kíséret Az alap groove-om marad, azzal a különbséggel, hogy a jobb kezemet a lábcinrôl lehozom a kisdobra (pergôre), és a jobb oldalon a kávához közel játszom a nyolcadokat úgy, hogy a dobseprû nem a teljes felületével, hanem csak az 1/3-ával érintkezik a dobbôrrel. A bal kezemmel – függetlenül attól, hogy párhuzamos vagy klasszikus verôtartásban játszom, – a dobbôr bal oldalán, de a felület közepén ütöm meg a hangszert úgy, hogy a dobseprû legnagyobb felülettel érintkezzen a bôrrel. A lábcin taposása (a zenekar csörgôje) a bal kézben lévô 2/4-et megerôsíti. Refrénnél, illetve improvizációs részeknél a lábcin felütésre, tehát a nyolcad második hangjára tapos-

hat. Az A kottapéldában szereplô négyütemes groove-val gyakoroljátok a nyolcados játékmódot. Amennyiben felszabadultan, lazán tudod már játszani a groove-ot, filleket is tegyél bele! Gyakorlat: Eric Clapton – Change the World http://www.youtube.com/watch?v= x11NA63gLDM A Ritmusdepo videón a groove-ot, a filleket illetve a dalt is eljátszom. 2) A tizenhatodos kíséret Ebben az esetben több lehetôségünk van a tizenhatodok kijátszására. 1/ Talán a legegyszerûbb a váltott kezes játék, ahol a tizenhatodokat a pergôdob két szélénél játszom (3 óra, 9 óra) hasonló módon, mint a jobbkezes nyolcadokat. Ebben az esetben a kettô és a négy jobb kézre esik, amit a pergôdob közepén ütök meg a dobseprô teljes felületével. Itt jegyezném meg, hogy ha dinamikailag szeretném megerôsíteni a 2/4-et, akkor a dobseprô szárának a tövét is (tehát ahonnan kijönnek a szálak) belenyomom a dobbôrbe. A lábcintaposás lehet negyedes, felütéses vagy nyolcados is, ezt a dal határozza meg. A B kottapéldában szereplô grooveval gyakoroljátok a váltott kezes játékmódot! 2/ Ugyanezt a groove-ot most csak jobbkezes tizenhatodos kísérettel játszom, pontosan úgy, mint a nyolcados gyakorlatnál. Igaz, hogy a kotta ugyanúgy néz ki, de a lüktetése, érzete megváltozik. C kottapélda. 3/ Játszhatom valamelyik tizenhatodos lineáris kézrenddel is a dalt. A JBJJBJBB és a JBBJ-BJJB kézrendekkel szintén a dobbôr két szélén játszom, és a

D O B O S M A G A Z I N

bal kézre esô 2/4-et hozom be a kisdob közepére. D-E kottapélda. Ha már rongyosra gyakoroltuk a groove-jainkat, muzsikáljunk egy kicsit! Gyakorlat: Barry White – Just the Way You Are http://www.youtube.com/watch?v= XF8ZRjfGACA&feature=related 3) A shuffle blues dobseprûvel A jobb kézben a jellegzetes „sánta” shuffle ritmust játszom a pergôdob jobb szélén, és bal kézzel játszom a 2/4-et. A lábcint a pergôvel együtt játszom. Egy másik formában pedig a swing kíséret alá játszom a nagydob grooveot. A bal kézzel köröket írok le, jobb kézzel játszom a swinget. F kottapélda. Gyakorlat: Blues Brothers – Sweet Home Chicago http://www.youtube.com/watch?v= Tlou_2lMLAc Külön magyarázatot nem fûzök hozzá, mert az elv megegyezik az elôzôekben említett groove-játékokkal. A Ritmusdepo videókon viszont eljátszom és magyarázom a dalokat és a stílusokat. Funk: Wild Cherry – Play That Funky Music http://www.youtube.com/watch?v=f Rr2kf84V2M

Drum&Bass New Orleans groove R&B Végezetül arra biztatlak, kedves olvasó, hogy gondold át a zenében betöltött eddigi szerepedet, és a dobseprû használatával színesítsd játékmódodat! Használj nagyobb dinamikákat, kreativitásodat engedd szabadjára! A zenekari próbán kísérletezgessetek újabb hangzásokkal, formabontó zenei érdekességekkel! Ha kérdésetek van, írjatok vagy hívjatok! A Facebookon is megtaláltok. Bordás József

bordasjozsef@gmail.com www.dobmaniatabor.hu

« 2012 » 01

G R O O V E - O K

D O B S E P R Û V E L «

38 » K R E A T Í V O L D A L A K

D O B O S M A G A Z I N

Öt a négyben 2. rész Ez alkalommal olyan kíséretekkel fogunk foglalkozni, amelyekben a hangokat úgy csoportosítjuk ötösével, hogy a hangcsoportok elsô hangjain a lábdob és a pergôdob felváltva szólal meg. Az így elôállított ritmusok egy tizenhatodokra épülô ritmus után eljátszva azt a hatást keltik a hallgatóban, mintha a ritmus lelassulna, de mivel a tizenhatodok változatlan sebességgel szólalnak meg, valamennyire a tempóérzet azért változatlan is marad. Természetesen nem minden zenei helyzetben tudjuk alkalmazni az így elôállított ritmusokat, pl. a „rádióbarát” pop-rock zenébe egyáltalán nem illenek, de progresszív rock, jazzrock-fúziós és „matekmetál” zenei mûfajokban eredményesen alkalmazhatjuk a következô ritmusokat! Az elsô példa váltottkezes tizenhatodokra épül. A ritmus elsô részének elsô tizenhatodán a lábdob, a második rész második tizenhatodán a pergô, a harmadik rész harmadik tizenhatodán ismét a lábdob, végül a negyedik rész negyedik tizenhatodán ismét a pergôdob szólal meg. Elôször gyakoroljuk, tanuljuk meg a ritmust, majd játsszuk el úgy is, hogy három ütem váltottkezes tizenhatodokat alkalmazó ritmus után ezt a példát a kíséret variációjaként alkalmazzuk! A második példa az elsônek két ütem hosszúságú változata. A lábdobon és a pergôdobon megszólaltatott hangok itt is egymástól öt tizenhatod távolságra találhatók. Ugyanúgy járjunk el ezzel a ritmussal is, mint az elôzôvel: elôször gyakoroljuk, tanuljuk meg, majd játsszuk el a ritmust úgy is, hogy kettô, vagy hat ütem váltottkezes tizenhatodokat alkalmazó ritmus után ezt a kétütemes példát a kíséret variációjaként alkalmazzuk! A harmadik példa szintén váltottkezes tizenhatodokra épül, de a bal kezünkkel a lábcintányér helyett a pergôdobot ütjük. Figyeljünk oda arra, hogy melyik hangokat kell hangosan és melyeket kell halkan megszólaltatnunk! A negyedik példa az elôzô kétütemes változata. Ugyanúgy gyakoroljuk és alkalmazzuk

ezeket a ritmusokat is, mint az elôzô kettôt! Az ötödik példa az öt hangból álló JBJBB kézrendre épül. A kézrendet háromszor játsszuk el úgy, hogy a jobb kezünkkel a lábcintányéron és a pergôdobon hangsúlyos ütéseket szólaltatunk meg, a bal kezünkkel a pergôdobot hangsúlytalanul ütjük, az ütem utolsó hangján pedig a lábdobon játszunk. A hatodik példa az elôzô kétütemes változata. A JBJBB kézrendet hatszor szólaltatjuk meg az elôzôekben leírtak szerint, a fennmaradó két tizenhatodot pedig váltott kézzel játsszuk. Ugyanúgy gyakoroljuk és alkalmazzuk ezeket a ritmusokat is, mint az elôzô kettôt! A hetedik példa az öt hangból álló JBJJB kézrendre épül. A kézrendet háromszor játsszuk el úgy, hogy a jobb kezünkkel a lábcintányéron és a pergôdobon hangsúlyos ütéseket szólaltatunk meg, a bal kezünkkel a pergôdobot hangsúlytalanul ütjük, az ütem utolsó hangján pedig a lábdobon játszunk. A nyolcadik példa az elôzô kétütemes változata. A JBJJB kézrendet hatszor szólaltatjuk meg az elôzôekben leírtak szerint, a fennmaradó két tizenhatodot pedig váltott kézzel játsszuk. Ugyanúgy gyakoroljuk és alkalmazzuk ezeket a ritmusokat is, mint az elôzô kettôt! A kilencedik példa az ötcsapásos pergetés kézrendjének egyik változatára (JBBJJ-BJJBB) épül. A jobb kezünkkel a lábcintányért, a ballal a pergôdobot ütjük, a tizedik példa pedig a kilencedik kétütemes változata. Ugyanúgy gyakoroljuk és alkalmazzuk ezeket

a ritmusokat is, mint az elôzô kettôt! A tizenegyedik példa az öt hangból álló JBJBL lineáris kéz-láb kombinációra épül. A kéz-láb kombinációt háromszor játsszuk el úgy, hogy a jobb kezünkkel a lábcintányéron és a pergôdobon hangsúlyos ütéseket szólaltatunk meg, a bal kezünkkel a pergôdobot hangsúlytalanul ütjük, az ütem utolsó hangján pedig ismét egy hangsúlytalan ütést szólaltatunk meg a bal kezünkkel. A tizenkettedik példa az elôzô kétütemes változata. A JBJBL kéz-láb kombinációt hatszor szólaltatjuk meg az elôzôekben leírtak szerint, a fennmaradó két tizenhatodot pedig váltott kézzel játsszuk. Ugyanúgy gyakoroljuk és alkalmazzuk ezeket a ritmusokat is, mint az elôzô kettôt! A tizenharmadik példa a lábdobütésekkel bôvített paradiddle-kézrendre épül (JBJJL-BJBBL). A jobb kezünkkel a lábcintányért, a ballal a pergôdobot ütjük, a tizennegyedik példa pedig a kilencedik kétütemes változata. Ugyanúgy gyakoroljuk és alkalmazzuk ezeket a ritmusokat is, mint az elôzô kettôt! Érdekes hatást érhetünk el akkor, ha a fenti ritmusokat ötnegyedes metrumban alkalmazzuk. A tizenhatodok miatt a ritmus hangjait leginkább négyesével csoportosítanánk, de a lábdobon és a pergôdobon játszott hangok viszont azt az érzetet kelthetik bennünk, mintha négynegyedben kvintolákat játszanánk (1521. példa)! Érdekes példák a „ritmikai többértelmûségre”! Következô alkalommal az „öt a háromban” témakörrel fogunk foglalkozni, az ötösével csoportosított hangokat triolákra épülô fillekben fogjuk alkalmazni, addig is jó dobolást, sok sikert kívánok! Korompay Zsolt

« 2012 » 01

K R E A T Í V

O L D A L A K «

40 » K I Á L L Í T Á S

D O B O S M A G A Z I N

Méltó helyen mutatkozott be a Dobmúzeum Március 10-én a budapesti MÜPA zászlóterében megnyílt A JAZZDOB 120 ÉVE címû kiállítás, melyet Dr. Bendzsel Miklós, A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke nyitott meg. A megnyitón a vendégeket Földi László, Cegléd város polgármestere köszöntötte, és a tHUNder Duo (Dörnyei Gábor és Horváth Kornél) szórakoztatta rafinált ritmusokkal.

se, valamint az a dob, amit a Stúdió 11-ben évtizedekig használt Dán András, majd odaajándékozta a Dobmúzeumnak. Akik jártunk már Cegléden a Dobmúzeumban, tudjuk, hogy milyen kiváló és varázslatos hely, de ezt a mostani kiállítást látva rá kellett döbbennünk, hogy a dobszereléseket a múzeumban LÁTNI már nemigen lehet az ott felhalmozott hangszerek mennyisége

miatt. A MÜPA-beli kiállításon viszont elegánsan, igazán méltó módon vannak ezek a rendkívül szép és érdekes hangszerek bemutatva. (Csak zárójelben jegyzem meg: Kármán Sándor, a Dobmúzeum szeretve tisztelt és megszállott tulajdonosa valószínûleg akkor sem jött volna zavarba, ha azt a feladatot kapja, hogy az egész MÜPÁ-t rakja teli dobokkal…) Marczell Katalin

Hatalmas molinókról az idén húszéves Dobmúzeum fotói és története köszöntötte az érdeklôdôket, majd a jazzdobtörténet egyes állomásait láthattuk a múzeum kincseivel, tíz komplett dobfelszereléssel bemutatva. Mindegyik dobszerelés egy-egy híres dobos eredeti hangszere volt vagy azzal megegyezô típus, kezdve a 20. század elejétôl a mai modellekig. Látható itt a Chick Webb által a 20-as években használt dobszerelés hasonmása, a Ringo Starr által a Beatlesben használt Ludwig dobszerelés hasonmása, de Peter Erskine DW dobja is, a magyar Mogyorossy hangszerkészítô cég egy remekbe készült régi szerelé-

Korompay Zsolt eddig megjelent kottái:

A KOTTÁK KAPHATÓK A TAM-TAM DOBCENTRUMBAN, Megrendelhetôk a 06-30-904-7876-os telefonszámon vagy a korompayzsolt@gmail.com e-mail címen.

Lejegyzések Az elôzô számban Harvey Masontôl mutattunk be alapokat (groove) a funky illetve a jazz-rock hôskorából, az 1970-es évek elejérôl. Maradnék még a mesternél, aki nagy szerencsénkre tavaly novemberben a Fourplay együttessel játszott Budapesten. Talán azért aktuális, hogy egy jazz-kíséretet is közöljünk tôle: Gerry Mulligan baritonszaxofonos 1977-ben megjelent Best of G.M. címû lemezérôl a Bernie’s Tune címû standard témájának és az improvizáció egy részletének kíséretét. Saját bevallása szerint ezen a lemezen játszott elôször igazi jazzt John Scofield gitáros. A felvételen még Bob James hallható zongorán, Ron Carter bôgôn, Chet Baker trombitán és természetesen Gerry Mulligan baritonszaxofonon. A téma együtt ritmizált, közben improvizatívan kitöltô játékkal színesített kíséretmódját választotta ez esetben Harvey Mason. A téma AABA szerkezetû, 32 ütemes, úgynevezett dalforma. Nesztor Iván

« 2012 » 01

K I Á L L Í T Á S «

42 » H Í R E K

D O B O S M A G A Z I N

Magyar inspiráció Amerikának A világklasszis Kossuth-díjas ütôhangszeres Horváth Kornél és a világ legjobb tíz fiatal dobosa közé sorolt Dörnyei Gábor alkotta tHUNder Duo DVD-je 2011. december 14-tôl szerepel Amerika legnagyobb ütôhangszeres kiadójának digitális kínálatában. Az ötéves, globális, exkluzív szerzôdéssel a mûvészek kiadványa felkerült a New York-i központú Hudson Music kiadó 100-as toplistájára. Ezzel Horváth Kornél és Dörnyei Gábor a nemzetközi ütôsélet legnagyobbjaival, olyan legendás zenészekkel kerültek egy virtuális polcra, mint Sting dobosa Vinnie Colaiuta, Horacio El Negro Hernandez, a Santana ütôse, vagy Chad Smith, a Red Hot Chili Peppers dobosa. Horváth és Dörnyei hat éve játszanak közösen, idén áprilisban jelent meg párosuk elsô – a Hunnia Records által kiadott – koncertfilm-felvétele, amely Európából is rendhagyó módon, Magyarországról pedig abszolút elsôként került be az amerikai kiadó kínálatába. Az amerikai terjesztéssel kapcsolatban Rob Wallis, a Hudson Music tár-

salapítója és társelnöke elmondta: „Nagy hatással volt ránk Kornél és Gábor meglepetésszerû, egyedi és kreatív játéka. Az amerikai fülek számára szokatlan európai perspektíva és nemzetközi zenei repertoár olyan profizmussal társul, ami bármelyik New York-i vagy Los Angeles-i stúdióban megállja a helyét. Kornél érzékenysége, kuriózumnak számító technikája, Gábor élvezetes ritmus- és lenyûgözô szólójátéka együtt igazán különleges

és inspiráló.” A tHUNder Duo DVD-je már kivívta az európai szaksajtó elismerését. „Komplex, egzotikus, mesteri, izgalmas. Mindenkinek látnia kell, hatalmába kerít a mûvészetük.” – ajánlja a páros kiadványát ötcsillagos kritikájában a RHYTHM Magazine – az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban eladott dobos magazinja. A Drummer Magazine kettôjük dallamos és interaktív játékát emeli ki. R. I.

Megjelent a Dobok Könyve A Dobok könyve a hangszer történetének utolsó száz évét dolgozza fel. A modern dobszerelés meghatározó szerepet játszott a jazz és a rockzene fejlôdésében, és a Dobok könyve e történet bemutatására vállalkozik. Sorra veszi és értelmezi a zene és a dobosok világában bekövetkezett összes olyan változást, amely újításokra sarkallta a dobkészítôket. Színes fotóanyag segítségével megismerteti az olvasót azokkal a szerelésekkel, amelyeken Charlie Watts, John Bonham, Keith Moon és más sztárok játszottak, a névjegyzékben pedig külön-külön is foglalkozik az összes nagy dobgyártóval és számos kis céggel. A Dobok könyve alapos, és információban gazdag krónikája annak a folyamatnak, melynek során kialakult a ma ismert dobszerelés, így nem hiányozhat egyetlen dob-ôrült és zenerajongó könyvespolcáról sem.