Lindua 9-10/2010 by Knjižnica Lendava Könyvtár Lendva

Multikulturna strokovno-družboslovno-literarnoumetnostna revija Občine Lendava Lendva Község multikulturális tudományos-társadalomtudományi-irodalmi és képzőművészeti folyóirata

4. letnik, številka • 4. évfolyam, szám: 9-10/2010

Botka Ágnes 12.

Környezetünk nem kisajátítható tulajdon... Lendvai kepe Zoltán

38.

Turistični marketing naravne in kulturne dediščine Lendave

karel Rustja 81.

Železniška proga skozi Lendavo Franc Horvat Meštrovič 176.

i Z Intervjuji Interjúk

Sokolski dom v Lendavi

v S e B i N e

•

Strokovna besedila Szakcikkek

t a r t a L o M B Ó L Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Lindua in mladi Lindua és a fiatalok

Oko Kitekintő

Popotovanja, potopisi Utazások, útleírások

Tako pišemo Így írunk mi

Šport Sport

Multikulturna strokovno-družboslovno-literarnoumetnostna revija Občine Lendava • Lendva Község multikulturális tudományostársadalomtudományi-irodalmi és képzőművészeti folyóirata

Glavna urednica • Főszerkesztő:

dr. Elizabeta BERNJAK

Odgovorni uredniki • Felelős szerkesztők: Olga PAUŠIČ, Judit VIDA TÖRNAR Uredniški odbor • Szerkesztőbizottság:

dr. Elizabeta BERNJAK, Mira UNGER, Franc M. HORVAT, Olga PAUŠIČ, Davor DOLENČIĆ, Renata LUGOMER POHAJDA, Judit VIDA TÖRNAR, Lili KEPE, Annamária GRÓF – Madžarska, Béla TANTALICS – Madžarska, dr. Melanija Larisa FABČIČ, Aleksej MILINOVIĆ – Hrvaška

Jezikovni pregled • Lektorálás: Andreja DENKO, Annamária GRÓF, Aleksej MILINOVIĆ Oblikovanje • Grafikai tervezés: Peter Orban Izdajatelj in založnik • Kiadó: Knjižnica Lendava – Könyvtár Lendva Za izdajatelja • A kiadásért felel:

Žužana Žoldoš

Tisk • Nyomda: Tiskarna S-Tisk d.o.o., Beltinci Naklada • Példányszám: 600 Letnik • Évfolyam:

4. letnik – 4. évfolyam, številka – szám 9-10/2010

Naslov uredništva • Szerkesztőségi cím:

Uredniški odbor revije Lindua • Lindua folyóirat szerkesztősége Glavna ulica – Fő utca 12 (sedež Knjižnice Lendava – a Könyvtár Lendva székhelye), 9220 Lendava – Lendva

ISSN 1854-7931

Elektronski naslov: lindua@knjiznica-lendava.si

Pokrovitelji • támogatók: Avtorji, ki so brezplačno odstopili svoje prispevke • A szerzők, akik térítésmentesen ajánlották fel szövegeiket

Knjižnica Lendava Könyvtár Lendva

Kazalo • Tartalomjegyzék Uvodnik • Előszó Tanja Šimonka Kulturna dediščina Török Károlyné Miszori Marianna Kincses-sziget

7 10

Intervjuji • Interjúk Botka Ágnes Környezetünk nem kisajátítható tulajdon...

Strokovna besedila • Szakcikkek Dr. Elizabeta Bernjak

Frazemi s sestavino drevo v slovenskem in madžarskem jeziku

Dr. Zágorec-Csuka Judit Mesterségnevek a muravidéki magyarság családneveinek és identitásának a tükrében

18 22

Naravna in kulturna dediščina Lendave • Lendva természeti és kulturális öröksége Lendvai Kepe Zoltán

Poslanstvo lendavskega muzeja, dolgo štiri desetletja

Lendvai Kepe Zoltán Turistični marketing naravne in kulturne dediščine Lendave

Dr. Varga József A hagyományos hetési aratás és cséplés Göntérházán

Samo Sankovič

Nova arheološka najdišča v okolici Lendave

Robert Recek

Nepremična kulturna dediščina v občini Lendava

Dr. Varga József Keresztnévadási szokások

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine • A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről Tanja Šimonka

Nostalgija, strast ali hobi?

Tanja Šimonka Trnuljčice, ki jih je princ prebudil

Rajko Stupar

Dediščina s srcem

Vajdič Rozalija Természeti értékeink

Dr. Albert Halász

Šege v okolici Lendave

Balaskó Enikő

Néphagyomány egykor és ma

Gabi Feher

Spominki iz Lendave

Karel Rustja

Železniška proga skozi Lendavo

Franc Horvat Meštrovič

Čebelarstvo skozi čas

Lindua in mladi • Lindua és a fiatalok Mira Unger Mladi raziskovalec Andrej Paušič Olga Paušič

Na krilih gledaliških sanj

Katja Zver O tem, kako je dvakrat doseči prvo mesto, biti državni prvak in preživeti poletje na gradu

96 100 103

Oko • Kitekintő Doroteja Kukovec

Poletna univerza v Debrecenu

105

Davor Dolenčić

Hrvatski dom u Lendavi

107

Hrvaški dom v Lendavi (prevod)

109

Vida T. Judit

Nefelejcs Prágában

111

Jasna Cigut Mladi gledališčniki spet maratonsko razpoloženi

112

Szakall Judit

Carpe Diem – Cetera Desunt

114

Mess Attila

Sár és állóvíz

115

Tomaž Galič

Fotografi treh držav, združimo se!

117

Merényi Annamária

„...fehér rózsa, piros rózsa, sárga rózsa, tejszín rózsa”

119

Merényi Annamária Egymás tükrében

120

Olga Paušič

122

Človek, ki bedi nad našo preteklostjo

Dr. Zágorec-Csuka Judit Lakodalmas képek

125

Bence Lajos Könyv-elő: Gábor Zoltán - Gorke uspomene (Keserű emlékek)

127

Mira Unger Občinska priznanja 2010

128

Vütek Slavica Mézes reggeli – bevezetés a méhek titkos világába

130

Szabó Bobovec Petra Ki fél a könyvtártól?

133

Tako pišemo • Így írunk mi POEZIJA • VERSEK Biserka Sijarič Lepota, ki sameva

135

Biserka Sijarič

Definiraj mi srečo

135

Alojz Ščap

Prošnja

135

Zágorec-Csuka Judit

Zarándoklat

136

Rozalija Gojič

Slovo

136

Török Ádám Lenni magyar

136

Zágorec-Csuka Judit Alkonyat

137

Bence Lajos Vers a „mintha” sorozatból

137

Rozalija Gojič V objemu

137

Andreja Denko

Pestun

138

Andreja Denko

Prikazen

138

Andreja Denko

Semantika jagodičevja/Fraktal

139

Valerija Vrenko

Šum gozdov

139

Bence Lajos Odlomki iz zgodovine naših »kavčarij«

140

Zágorec-Csuka Judit Az utolsó vers

141

Dr. Varga József Emlékezzünk!

141

Proza • PRÓZA Bence Lajos

Olga Paušič

Dovolilnicával a határba

143

Zamenjava

146

Miša Gerič Kaj je zares pomembno?

152

Sebastian Koren IKEA love

154

Valerija Vrenko Obesek

156

Zágorec-Csuka Judit

Ne éljünk a látszatnak!

158

Marjeta Ribarič

Frančkova nedelja

160

Andreja Denko

Stezosledec

161

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások Olga Paušič

Nasmeh in jeza bogov

162

Balaskó Enikő

„Ezt látni kell és érezni”

170

Franc Horvat Meštrovič

Sokolski dom v Lendavi

176

Franc Bobovec

Športni duh v Lendavi

177

Šport • Sport

Uvodnik • Előszó

Tanja Šimonka

tanja.simonka@zkp-lendava.si

Kulturna dediščina Kot umetnostna zgodovinarka in etnologinja vedno rada zastavim besedo za dediščino, predvsem tisto kulturno, še posebej pa za tisto, ki se nas vseh neposredno tiče, stavbno dediščino. Avtorji in intervjuvanci tokratne številke Lindue so se lotili marsikaterega segmenta tega izjemno heterogenega področja, ki v okviru kulturne dediščine zajema nepremično (stavbe, naselbine, spomeniki in krajina) in premično (slike, kipi, fotografije, arheološki predmeti, dokumenti, knjige, pohištvo, nakit) dediščino, ne smemo pa pozabiti niti na naravno dediščino, na intelektualno dediščino (znanstveno, umetniško in industrijsko) in živo dediščino (ustna izročila in izrazi, rituali, praznovanja, tradicionalne obrtne veščine). Celoten spekter dediščine varuje kompleksen sistem pravnovarstvenih režimov in inštitucij, ki srbijo za izvajanje le-teh tako na državni kot tudi lokalni ravni. Kljub razširjenemu in heterogenemu sistemu področij varovanja pa ostajajo »luknje«, ki jih zapolnijo zasebni zbiratelji, katerih fokus sega na vse ravni predvsem premične kulturne dediščine. Na vsakdanji ravni imamo največ opravka s kulturno dediščino, v okviru le-te pa s stavbno dediščino in prostorsko ureditvijo krajine, ki jo obdaja. Predpisi in zakoni ščitijo celovitost in estetsko nedotakljivost naselbinskih jeder, mestnih ali vaških, ter posameznih spomenikov sakralnega, profanega ali ljudskostavbnega tipa. In to se z manjšimi odstopanji v veliki meri upošteva – tudi v Lendavi. Formalna zakonska zaščita v sklopu varovanja kulturne dediščine je sicer zelo dvorezna in v mnogih segmentih nedorečena, saj je velikokrat preveč toga in neživljenjska. Lastnike ter potencialne lastnike nemalokrat ovira in odvrne od pristopa k prenovi ali spremembi namembnosti nekega prostora, ki bi pripomogel k živahnejši revitalizaciji in regeneraciji območja. A tudi ta sistem varovanja dediščine je v zadnji letih začel presegati zgolj tradicionalen pristop varstva, kjer je cilj fizična zaščita posamičnih kulturnih

spomenikov pred propadanjem in spremembami, in prehaja k sodobnemu pojmovanju zaščite, ohranjanja in varovanja dediščine, kjer se krog sodelujočih strok pri posegih, odločanju in iskanju ustreznih rešitev interdisciplinarno širi. To je pripeljalo do današnjega razumevanja dediščine kot ekonomske, prostorske in družbene kategorije, ki ima družbenopovezovalne prvine in zagotavlja občutek lastne identitete in pripadnosti ter je obenem pomemben spodbujevalec vseh vidikov trajnostnega razvoja. V Lendavi smo (sicer ne z vedno enako intenziteto in dinamiko ter z različno uspešnimi rezultati) vseskozi skrbno bedeli nad večino segmentov lokalne dediščine, ki so se artikulirali bodisi v obliki muzejskih razstav (Meščanstvo, tiskarstvo in dežnikarstvo Lendave, Kultura hetiškega ljudskega tekstila, arheološka razstava Oloris …), v obliki tematskih publikacij, edicij, periodike in monografij. Ustrezno so bile ovrednotene mnoge etnografske teme (oblačilna kultura, duhovna kultura, šege, rituali), osebnosti (György Zala, Kultsár György, Mihály Hadik, Mihály Kakasdi Hajós) in splošna zgodovina kraja. Ohranja se judovska dediščina. Delo izpostavljenih (predvsem likovnih) ustvarjalcev je zabeleženo v monografijah. Ponovno se obujajo tradicionalni sejmi, poimenovanja ulic in trgov po znamenitih osebnostih, ki so zaznamovale kraj, spominske plošče in kipi, lepo ohranjena, vzdrževana pokopališča in stari nagrobniki, obnovljena znamenja, tematske delavnice in posveti … Veliko je bilo narejenega, veliko izpuščenega in zanemarjenega (vmes tudi propadlega), mnogo tudi strokovno spornega. Najbolj kompleksna, zapletena in mnogokrat »žolčna« (spomnimo se samo aktualnega spora pri gradnji podzemne garaže pod kulturnim spomenikom Plečnikove ljubljanske tržnice) je zaščita nepremične kulturne dediščine, kjer lastniki bodisi težko financirajo (varstvenemu režimu ustrezno) prenovo, bodisi je kapitalski interes tako močan, pravzaprav dominanten, • 9-10/2010

Uvodnik • Előszó

da celo stroka servilno kloni. Tudi sistem izobraževanja nosi svoj delež pri našem odnosu do dediščine, saj smo mnoga desetletja pisali novo zgodovino in je bila dediščina prednikov degradirana. Na srečo so civilizacijske vrednote, ki so nam jih zapustili predniki, sčasoma vendarle pridobile na vrednosti in se jih lotevamo s pieteto in zavestjo o njihovem pomenu. V zadnjih nekaj letih je prišlo tudi v historičnem mestnem jedru Lendave do regeneracije nekaterih predelov (prenove trgov, ulic, parkov, nove cestne povezave, obvoznice) in nekaterih revitalizacij, torej do obnov in uvajanja primernih vsebin, ki dajejo upanje, da bo vrednost in vrednota bivanja ter sobivanja v starem mestnem jedru dobila na veljavi, ki ji pripada. Tudi nove arhitekturne rešitve so med njimi (seveda mislim na gledališko in koncertno dvorano), ki ne le spremenijo podobo mestne silhuete, temveč generirajo spremembo kulture bivanja v širšem okolju ali celo postanejo destinacija, ki pripomore k intenzivnejšemu ter rentabilnemu trajnostnemu razvoju. Predvsem pa skupaj z ureditvijo trga in prenovo parka tvori spoštljiv dialog s starim mestnim jedrom in s klasičnimi, a modernimi elementi nastavlja decenten in kakovosten temelj, ki daje temu prostoru dodano vrednost in je katalizator posegov širšega historičnega mestnega prostora. Pravzaprav se mi v našem mestu (več) ne zdita toliko problematična varovanje in revitalizacija historičnega mestnega jedra, saj je le-to skorajda brez večjih posledic preživelo polstoletno degradacijo po 2. svetovni vojni, nekoliko nesrečno denacionalizacijo (problem več lastnikov) in z nekaterimi dobrimi nastavki v zadnjem desetletju pokazalo smernice razvoja. Treba je seveda vedeti, da gre za izredno dolgotrajne in kompleksne procese, ki sem jih temeljito opredelila v prvi številki Lindue, v prispevku z naslovom Živimo v mestu, toda ali smo res tudi meščani? Vedno večji problem se zdijo preostali deli mesta oziroma posamezne novogradnje, prenove in posegi v prostor. Že v drugi polovici 20. stoletja se je samoumevnost mestnega središča porušila, saj se je izoblikovalo tako imenovano samozadostno sublokalno interno središče s svojo infrastrukturo, ki je sprva nastajalo pod patronatom podjetja Ina Nafta. Tako so v Lendavi nasta-

li prvi stanovanjski bloki, serija stanovanjskih hiš/ vil v Rudarski ulici, »Naftina« dvorana, »Naftin« vrtec. Sledili so kompleks stanovanjskih blokov v Tomšičevi ulici z marketom, vrtcem, šolo, hotel Lipa. S tem je historično mestno jedro izgubilo na svojem pomenu in zanimivosti. Tudi te novonastale prostorske enote so imele svoje zakonitosti, logična razmerja in tudi danes, s skoraj polstoletne časovne distance, izkazujejo kakovost, saj gre za domišljen koncept, kateri se je v primeru Lendave umestil v popolnoma nov nenaseljen prostor, ki historičnega mestnega jedra ni fizično in vulgarno, predvsem pa trajno poškodoval. Pri novogradnjah veljajo določena pravila o naklonu strehe, gabaritih, velikosti oken in še kakšni pogoji. Njihov problem je, da so nemalokrat nefunkcionalni, presplošni in togi, kar v praksi pomeni, da se lahko zavrnejo kakšne izrazito estetsko načrtovane stavbe, ki sicer nimajo predpisanega naklona strehe, dimenzij oken ali ne ustrezajo kakšnemu drugemu parametru, pa bodo v okolico vendarle prinesle neko novo kvaliteto in estetiko. Na drugi strani pa imamo primere, ki upoštevajo vsa formalna pravila in določbe, pa kljub temu s številnimi drugimi elementi (barva fasade, različne in neprimerne velikosti oken, agresivni in neustrezni detajli na zgradbi ter v okolici, uporaba nekakovostnih, neprimernih materialov) popolnoma deplasirajo celotno okolico. Posamezna zgradba mora součinkovati s prostorom, z njo voditi dialog, kjer so materiali, oblike in detajli usklajeni. Kar pa ne pomeni, da moramo imeti vsi hiše v identičnem stilu in da nove oblike niso sprejemljive. Prav nasprotno. Nova, kakovostna, drugačna arhitektura je bila vedno polemična, tudi kontroverzna. A čas je vedno pokazal, da osmišljeni projekti na daljši časovni rok pridobijo in najdejo svoje mesto v zgodovini, predvsem pa v prostoru. Dejstvo je, da smo v Sloveniji slabo urbano podučeni, alergični smo na inovacije, nekakšen negativni apriorizem se vzpostavlja do novih reči, torej tudi do oblik. Kulturni milje meščanstva je bil razvrednoten in omalovaževan – torej tudi kultura bivanja, kultura doma, estetika notranje in zunanje opreme bivališč, kultura mesta. Desetletja je za paradigmo veljal egalitarizem, zdaj pa je na pohodu samopašna »nouveau riche« mentalite-

• 9-10/2010

Uvodnik • Előszó

ta, ki se glasi: s svojim denarjem delam, kar hočem, in bom imel takšno hišo, kot je meni všeč. To kvečjemu lahko velja le za notranjo opremo stanovanja, medtem ko z neprimerno zunanjostjo zgradbe zasebni lastniki kontaminirajo prostor vseh nas, kar žali tradicijo in daje slab zgled za naprej. Silhueta mesta postaja v nekaterih delih prav vulgarna. Pa tukaj ne mislim na trgovski del (Lidl, Hofer, Mercator, Spar) na vpadnicah v mesto. Le-ti so realnost sodobnega časa, ki je v primeru našega mesta smiselno umeščena v predmestni del. Trgovske zgradbe imajo tipizirano obliko, ki se pojavlja povsod po Sloveniji in Evropi, spremljajo jih estetsko urejeni rondoji, cestišča, parkirišča, zelenice. Nesmiselno je biti lažno moralizatorski do teh pojavov. Pravzaprav oko najbolj zaboli na mestnem predelu, kjer stoji ena najimpozantnejših zgradb v mestu, tako imenovana Bela hiša, ki sodi med lepše primerke utilitarne arhitekture s preloma 19. in 20. stoletja, z – v našem prostoru tako izjemnimi in redkimi – secesijskimi motivi, in ki je solidno prenovljena ter vsebinsko ustrezno zapolnjena. Ob bok ji je bil namenjen tako imenovani Sakačev kompleks (ki je bil

v času gradnje zaradi drugačnosti seveda glasno problematiziran), pri katerem je vendarle šlo za nekakšen celovit in dorečen koncept, ki je imel svojo namembnost, interno, eksterno logiko, pa tudi nekakšno estetsko in vsebinsko zaokroženost je obetal. Reči so urbanistično zastale nekje na pol poti in dolga leta je to bil le torzo, ki se ga zdaj tako zelo neposrečeno krpa z vulgarno in amatersko estetiko nekaterih zgradb, s tem pa se trajno uničuje silhueta mesta. In za konec ne morem mimo izjemno problematičnih pisanih, kričečih in neokusnih barv ometov zasebnih hiš, vinskih kleti in stanovanjskih blokov, prenov oziroma posegov v nekoč enovito zasnovane stanovanjske komplekse, kjer zdaj po principu privatne lastnine zamenjujejo okna in vrata (različnih barv, materialov in kakovosti), zagrajujejo balkone in izbirajo nenavadne barve zunanjih ometov. Srčno upam na kakšno urbanistično zakonsko regulacijo v tej smeri. Tudi današnji čas in mi z njim bomo namreč nekoč dediščina, ki jo bodo zanamci vzeli pod drobnogled. A nas bo kaj sram?

Pogled na Lendavo iz ptičje perspektive • Lendva madártávlatból (Foto: Tomaž Galič, Foto-video klub Lendava – FVKL)

• 9-10/2010

Uvodnik • Előszó

Török Károlyné Miszori Marianna

Kincses-sziget Néhány évvel ezelőtt, amikor az Amerikai Egyesült Államokban töltöttem pár hónapot, kerestem, kutattam valamit, amiről csak később és ott tudtam meg, hogy a lábaim előtt hever: a Kincses-sziget. Ott úgy hívják: Treasure Island. Észak-Amerika egyik legdélebbi csücskében van ez a varázslatos kis öböl, ahonnan tovább már csak a végtelen óceánt látni. Mintha a Jóisten azt üzenné a földi halandónak: ha Neked még ez sem elég, hát menj tovább, bonts vitorlát, ha tudsz, keresd tovább, amit nem találsz. Talán kell egy ilyen pillanat minden ember életében, amikor döbbenten veszi észre, hogy ahonnan ő elment a messzeségbe, az a „kincses sziget”. Hogy mit jelent Muravidék az itt élők számára, azt csak igazán az ideszületettek tudják érezni, s talán megfogalmazni. Írók, költők, festők, zenészek, színészek, kultúrdiplomaták próbálják megfejteni hosszú idő óta azt a határtalan vágyat, mely idevonz és fogva tart. És jó ez a fogság. Itt élni a mindennapokat más, mint máshol. Nem könnyebb, nem nehezebb. Szabadabb. Szabadabb a szó, szabadabb a gondolat. Mindezt bizonyítják azok a kézzelfogható értékek, melyet a térség az elmúlt évtizedekben felmutatni, megmutatni vágyik. Itt a Muravidéken, egy hétezer lélekszámú magyar közösség falvainak szellemi és tárgyi alkotásai komolyan beírták magukat a történelembe. Félreérthetetlenül, kristálytisztán, magyarul, magyar földön. Érdemes és jó várni. Jó várni arra, amiről tudjuk, hogy törvényszerűen bekövetkezik, csak le kell győzni az időt. Íme, eljött az idő, hogy közösen visszatekinthessünk, mivel gazdagodtunk, mivel gazdagítottuk szülőföldünket, otthonunkat, az egyetemes magyar kultúrát. Az elmúlt években abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy Zala Megye képviseletében a határon túli kapcsolatok ápolása, a kulturális együttműködés elősegítése kapcsán mélyen megismerhettem a Muravidéken élők kulturális és mindennapi életét, szo10

„A hagyomány az embernek visszaadja önmagát.” (Hamvas Béla)

ros kapcsolatot ápolva a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettel, valamint a muravidéki kulturális egyesületekkel, kéttannyelvű iskolákkal, hím zőkörökkel, néptáncosokkal, népdalkörökkel, színját szókkal, mesemondókkal. Ami itt, a fehér papíron egy munkafolyamat, szoros munkakapcsolat, kulturális megbízatás, az a való életben egész másképp alakult…

•

• •

• • •

Részemről mély tiszteletet tanúsítok: a lokális kultúra megőrzésére tett törekvések előtt, melyet az intézet jóvoltából a művelődésben dolgozók tesznek, a nemzetközi kapcsolatokat ápolók előtt, a magyar nyelvet őrzők előtt, akik az iskolákban, a falvakban, az egyesületek élén tevékenykednek a szürke hétköznapokban is, az MMÖNK elnöke előtt, hagyományőrző csoportokat vezetők előtt, a sajtó és a média képviselői előtt, akik hosszú évtizedek óta érzik magyarságunk megőrzése felelősségének súlyát.

Ám a tisztelet kifejezése talán kicsit távolságtartóbb, hivatalosabb formája annak, amit még el kell mondanom. Jó ideje barátok közé érkezhetek Muravidékre. S hogy ezt az én személyes életemben kimondhatom, talán a legnagyobb érték számomra. Olyasfajta érték ez, mint Saint Exupery meséjében a kis herceg és a róka találkozása, s bár a mese tovább folytatódik, a történelem ennek az irodalmi műnek ezt a fejezetét, a pillanatot, nem tudja szebb alkotással felülírni. Amikor a Lindua 2010. decemberi ünnepi száma előszavának megírására készültem, a Muravidék mint Kincses-sziget, nekem elsőként az itteni mesegyűjtés, mesekutatás friss élményeit, emlékeit juttat• 9-10/2010

Uvodnik • Előszó

ta eszembe. Gyönyörű és megható emberi sorsokat, falutörténeteket, régi meséket, időnként – ahogy a régi nagy mesemondók mondják – zsírosabb történeteket, babonás históriákat. S mennyi mindent még…, s mennyi mindent nem hallottam még! Talán a helyi művelődési csoportja tesz még varázslatosabbá, összefogóbbá minden kis falut Muravidéken. Népdalkörök, hímző csoportok, vers és irodalomkedvelő összejövetelek, de még számos formája sorolható lenne az itt aktívan élő hagyományápoló rendezvényeknek. Csak néhány kiragadott emlék és meghatározó élmény ezek közül, melyet akkor, abban a pillanatban – merthogy a találkozások után csordultig telik a szív új érzelmekkel − papírra vetettem: „A Muravidéken, Völgyifaluban dúdolom együtt a messzi múltba révedező népdalkör tagjaival: Volt, hol nem volt, hol nem volt. Rég hallottam már a dalt, (Régi mesékre emlékszel-e még?), amit jól ismerek, hiszen május közeledvén gyakran csendül fel osztálytermek nyitott ablakain keresztül a sétáló fülébe vagy parkok mélyén kisebb ballagó csoportok szomorkás gitárkíséretével. A dal ismerős, de az érzés oly nyilalló. Anyák napi készülődés ez Völgyifaluban, arra készül a dalt előadni a 60−70−80-as éveiben járó csoport, baráti társaság. Gyerekeknek, unokáknak, maguknak. Hiszik, hogy a hagyomány így tovább él… „ „Szívdobogtató márciusi nap. 100 gyermek a színpadon. 48-as dalok, versek, idézetek a forradalmi hősöktől − magyarul. Felsíró katonadalok a citerákból. Hitelesség, tisztaszívűség. Mélyértékű ünnepi beszédek. Nem grandiózus, ám tanító díszlet és képek a múltból, 161 évvel ezelőttről, Magyarország hőseiről. Mindenki fekete fehérben, az ősi ünnepi színben, kivétel nélkül nemzetiszínű kokárdában. A színházterem zsúfolásig megtelt, legalább 400-an vagyunk. A fináléban minden szereplő lassan a színpadra kerül, és összeölelkezve tudatják velünk, mindenkivel, hogy mi összetartozunk. Erősebben dobbannak a szívek, és a kikívánkozó könnycseppel is egyre nehezebb megküzdeni…. A helyszín Muravidék, Lendva, 2009. március 15. Hazaindulunk. Ismerős erdők, őrségi fák, megérkeztünk. Hazaérkeztünk? Mekkora az emberi szív? Hány emléket bír hordozni magában a bölcsőtől a koporsóig. A „múltból

felsejlő emlékeket” kutatunk sokadszor Muravidéken a mesegyűjtés kapcsán. Érzem már régóta, hogy keresek valamit, és azt hiszem, egy ideje tudom is már, hogy mi az. Hosszú évek óta tartó beszélgetés ez a mesélőkkel, önmagammal. Valóban vannak érdemes emberek.” „Hova mész, hova futsz…” a mai, ám nem friss dal a híres zenésztől elgondolkodtat, amint a sok megélt emlékre gondolok, azokra a pillanatokra, melyek mögött a Muravidék nehéz, kitartó, magyar ajkú, folyamatos munkája, szeretete, emberi tartása rejlik, a határon túli magyarság példaértékű kultúraápolása. S hogy van még teendő? Igen. De talán ez legyen egy másik történet, mely csak megerősíti a verejtékes munkával megszerzett sikereit a muravidéki magyar kisebbségnek. S sohase feledjük el, miszerint: A gyakorlatban szerzett veríték vért takarít meg a harcban. S ha az általunk neveltek, a gyermekeink is érzik már a hagyományápolás, a hagyomány megélésének fontosságát, akkor mondhatjuk el, hogy a magot elvetettük, s jöhet bármi, az növekedik és új virágot, új világot hoz. 2010. november

Plesni ritmi • Táncrítumosk (Fotó: Tomaž Galič, FVKL) • 9-10/2010

Intervjuji • Interjúk

Botka Ágnes

Környezetünk nem kisajátítható tulajdon... Tomaž és Dušan Stupar testvérek, mindketten tájépítészek. Gyerekkorukat Hármasmalom kellemes környezetében tölthették el, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Lendva-hegy lankáira. Bizonyára ez is ösztönzően hatott pályaválasztásukra. Nyitott és őszinte fiatalok, mélyen emberközpontú szemlélettel. Tomaž 2002-ben diplomázott dr. Davorin Gazvoda professzornál. Már egyetemista korában több kertet tervezett meg. Nemzetközi projektekbe bekapcsolódva, egyebek között részt vett az isztambuli Theodóziusz-fal környéke felújítási tervének a kidolgozásában. Munkájában érdekes, változatos, funkcionális, műszaki-

lag kidolgozott tájépítészeti terveket készít, továbbá grafikai formatervezéssel és építészeti vizualizációval is foglalkozik. Dušan Stupar, 2004-ben diplomázott, ugyancsak a Ljubljanai Egyetem Biotechnológiai Kara Tájépítészeti Szakán, több évig ott dolgozott fiatal kutatóként. Idén ott védte meg doktori munkáját, tavaly óta független státusú alkotó, a Tájépítészeti Egyesület Igazgatási Bizottságának tagja. 2008-ban, a Szlovén Építészeti és Környezetrendezési Kamara tájépítészeti kategóriában Arany ceruza-díjjal tüntette ki a „Koščeva učna pot in opazovalnica ptic“ elnevezésű tervéért. Hosszú lenne felsorolni mindkettőjük eredményes bel- és külföldi pályázatainak jegyzékét.

 B.Á.: Ismerve az Önök családját, az ösztönzés első-

 B.Á.: A szaktudást Ljubljanában szerezték meg. Me-

sorban ebből az irányból érkezhetett. A kifinomultság iránti igény, a kritikus gondolkodás …

séljenek a tanulmányaikról, a ljubljanai tájépítészeti iskola hagyományairól!

D.S.: Minden bizonnyal meghatározó volt számomra, hogy a szüleimmel természetközelben élhettem, saját házunkban, kerttel körülvéve. Édesapám művészi beállítottsága is formálta látásmódomat. Ezért gondolom, hogy a szüleimtől többet megtanultam a tájépítészetről, mint az egyetemen. Van egy csodálatos kertjük, amit rendezgetnek. Egyébként a nagymamám ültetett sok mindent a ház körül, és a mai napig a legjobban rendezett kertek közé tartozik ez, azok közül, amelyeket ismerek. Ez a tapasztalat minden bizonnyal a múltban gyökeredzik. T.S.: Előnyt jelentett számunkra, hogy rurális környezetben nőhettünk fel, és így erőteljesebb volt a természettel való kapcsolatunk. Olyan szemléletmódot és értékrendet sajátítottunk el, amely meghatározó volt a tanulmányok kiválasztásánál. És amennyiben igaz, hogy a gyermekkori élmények döntő fontosságúak, akkor a választás korán megtörtént. 12

T.S.: Szerencsénk volt, hogy beiratkozhattunk a ljubljanai Biotechnológiai Kar Tájépítészeti Szakára, mivel akkor még csak kétévente vettek fel új hallgatókat, korlátozott számban. Annak ellenére, hogy fiatal tudományág, a tanulmányi program viszonylag igényes, és kifejezetten interdiszciplináris jellegű. D.S.: Dušan Ogrin professzornak köszönve ez a kar ismertté vált világszerte. Elismert elméleti szakemberként átgondoltan fektette le a tájépítészeti tanulmányok alapjait nálunk. Számos hazai és külföldi szakembert vonzott ide, akik jó hírű egyetemek tanárai. A fiatalabb generációból két nevet említenék: prof. Dr. Davorin Gazvodát, a kar jelenlegi vezetőjét, és prof. Dr. Ana Kučánt, aki a pedagógiai munkáján kívül rendkívüli eredményeket ér el terveivel is (idén ő képviselte Szlovéniát a Velencei Építészeti Biennálén)

 B.Á.: Mindamellett fontosak a külföldi tanulmányutak is. • 9-10/2010

Intervjuji • Interjúk

Tomaž és Dušan Stupar

T.S.: A nemzetközi műhelyekbe és projektekbe való bekapcsolódás egy másfajta megközelítési módot biztosít. Ezt nemcsak támogatják, hanem el is várják az egyetemen. D.S.: Számomra az a legfontosabb, hogy a tanulmányok során nem csupán egyfajta szakmai tudással vérteztük fel magunkat, hanem ráébresztettek bennünket saját korlátainkra is. Nélkülözhetetlen a széles rálátás a világra. Az utazások során betekintést nyerhetünk más kultúrákba. A tájépítészet állandó változásban lévő tudomány. Folyamat és nem cél… ezért kell szüntelenül alkalmazkodni és tanulni.

 B.Á.: A tájépítészet viszonylag fiatal tudományág.

 B.Á.: Majd hazatérni. Fontos ez?

 B.Á.: Már említettük a különböző tudományágak

Hogyan határoznák meg a lényegét? T.S.: A tájépítészeti egyetemi tanulmányokat a múlt század 70-es éveiben vezették be, amikor a szakma az akkor éledező környezetvédelembe igyekezett bekapcsolódni. D.S.: A tájépítészet a szabad tér problémakörével foglalkozik. Ez azonban jóval tágabb megközelítést igényel. Magában foglalja az embernek a környezetéhez való viszonyát. A „lét kultúráját” jelenti, mindazt, ami az ember környezetével kapcsolatban áll.

összefonódását ezen belül… D.S.: Visszatérni? (nevetés) Igen, mert itthon a legszebb… Tervezői szemszögből rendkívül fontos, milyen előismeretekkel bírsz egy-egy környezetet illetően. Viszont a külső rálátás adja azt a löketet, amelyik elvezet a változáshoz, és amely szerint a dolgokat jobb irányba tudod terelni. T.S.: Ennek alapján gyorsabban megállapíthatjuk, hogy Szlovéniában nem is olyan rossz minden.

D.S.: A környezet, amelyben élünk, álljon közelebb a természethez, vagy inkább legyen urbánus jellegű, egyéni vagy közösségi, rendkívül összetett rendszert jelent. Elemei különböző módon fonódnak össze, és az egymás közötti viszonyuk is igen bonyolult. S mivel a szükségletek különböznek egymástól, a problémák sokoldalú megközelítése nélkülözhetetlen. • 9-10/2010

Intervjuji • Interjúk

T.S.: A problémák megfelelő megoldásához mindazoknak az együttes fellépésére van szükség, akik valamiképpen a térrel foglalkoznak. A fejlettebb világban a kizárólagos megoldásokat már régen túlhaladták.

 B.Á.: Az indíttatás talán a harmónia kereséséből ered, vagy túl általánosan fogalmaztam? D.S.: Igen, (mosoly) … túl általánosan, mivel e harmóniának dinamikusnak kell lennie. Nem statikus minőségnek, hiszen a természet törvényei is ilyenek. Mi, tájépítészek, olyan anyaggal dolgozunk, amelyik folyamatos átalakulásban van. Ebből kifolyólag nem a végső cél, hanem az irányvonal a fontos. Nem az, hogy valami végérvényes legyen, hanem, hogy minél összehangoltabban működjön.

 B.Á.: Mennyire terhelhető meg egy tér? D.S.: Ez nagyon viszonylagos. Egy tér megterhelése mindig az adott kontextustól függ, a társadalmi szükségletektől. Nehéz meghatározni, hogy egy közeg mennyire terhelhető. Nem mondhatjuk meg, hogy hány ember élhet a Földön, mennyi térre van szüksége egy személynek. Egy tér megterhelése nem a mennyiségtől, hanem elsősorban a minőségtől függ. Mennyire elégíti ki a társadalmi szükségleteket és milyen módon. T.S.: A mi munkánk esetében mindig a védelem és a fejlődés között kell mérlegelnünk. Bizonyos tevékenységek, egyszerűen nem mellőzhetők, noha technikailag és technológiailag hagynak kívánnivalót maguk után, viszont kezelhetők. Sokszor már a környezetbe való megfelelő elhelyezésük is célravezető megoldás lehet.

 B.Á.: Miként látják Lendvát és környezetét szakemberként? T.S.: 14 éves korom óta nem élek Lendván. Mivel azonban itt töltöttem a gyerekkoromat, viszonylag romantikus rálátásom van a városra és lakóira. Bizonyos időtávlatból mindenki így néz vissza arra a vidékre, ahonnan korán elköltözött. Másfelől, annál kritikusabb a rálátásom az ott történő változásokra

Dušan Stupar (Fotó: Tomaž Galič).

vonatkozóan. Az elfogadható beavatkozások mellett, sajnos sokkal több a kevésbé eredményes, és ezek a szembetűnőbbek. Elfogadhatatlan, hogy a Nafta régi épülete helyében egy túlméretezett, és zárt jellegű bevásárlóközpont épült! Mivel az ilyen épületek előtt többnyire parkolóhelyek állnak, általa veszendőbe ment az előtte lévő tér is. A város minden bizonnyal meghátrált a beruházó előtt. Az építkezést világos feltételekhez kellett volna kötni: a parkolót az alagsorba tervezni, felújítani a közlekedési infrastruktúrát, nem dobozszerű, típusépületben kellett volna gondolkodni. Miközben javítani lehetett volna a lakóközösség közterületének minőségén! Állítom, hogy kevésbé megfelelő épületről van szó. Hiányzik az elképzelés, melynek alapján egységesen közelítenének Lendva fejlesztéséhez, és a kevésbé egyedi, részleges beavatkozásokra hagyatkoznak. A város elegendő nagyságú

• 9-10/2010

Intervjuji • Interjúk

ahhoz, hogy a korszerű környezetrendezés szellemében energetikai, szellemi és más téren is az „önellátás” mintája lehessen. D.S.: Lendva-hegyet emelném ki mindenekelőtt. Érzelmileg kötődöm hozzá. A diplomamunkámat is a Lendva-hegy beépítéséről írtam. Rendkívüli övezet, amivel rendelkezünk. Védelem alá kellene helyezni, óvni a szőlészetet, mivel ez teszi egyedivé a világon. Tisztában kellene lennünk ennek értékével, és a megőrzésén dolgozni! A szőlészet kihalóban van, a szőlőültetvényeket benövi a gaz, megváltozik Lendvahegy arculata. Sok oka van ennek. Az egyik – amit a diplomamunkámban is kifejtettem – hogy beépítik a korábbi ültetvények helyét. A lakóházak építése nem vág egybe a szőlészeti programmal. A házak körül virágos- és zöldségeskertet, több funkciót betöltő udvart alakítanak ki, kerítéseket emelnek … Amennyiben nem teszünk gyors és konkrét lépéseket, a lakóházak véglegesen kiszorítják a szőlőterületeket.

T.S.: A szőlősök zömét védelem alá kellene helyezni a szőlészet érdekében, valamint világosan és átgondoltan engedélyezni a beépítést. Erélyesebben kellene fellépni a kirívó esetekkel szemben. Nélkülözhetetlen a szőlészet hagyományának tervszerű újjáélesztése. A szemünk előtt tűnnek el örök időkre az egykori pincék, és olyan települések, mint amilyen Újtamás volt.

 B.Á.: Látnak még megoldást a felsorolt problémákra? T.S.: Lendvának egy világosan felállított környezetrendezési programra lenne szüksége, ami nélkülözhetetlen minden városban. Erre épülhetne a zöld övezetek és szabad területek összhangja. Általa alakulhatna ki egy összefüggésben lévő egység. Ez nemcsak a város arculata, hanem a lakosság szükségleteinek, a környezetvédelmi elvárásoknak, a városi élet minőségének javítása szempontjából is jelentős lenne. Nem tudom, hogy ezt mennyire és hogyan taglal-

A pusztuló örökség (Fotó: Tomaž Galič).

• 9-10/2010

Intervjuji • Interjúk

ják az erre vonatkozó dokumentumok. Látok pozitív elmozdulásokat a szabadidős- és sporttevékenységeket biztosító épületek és infrastruktúra terén. Remélem, hogy az új beavatkozások alátámasztják majd a városrendezésre vonatkozó egységes megközelítést. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy − tudomásom szerint − a közelmúltban egyetlen építészeti, tájépítészeti, illetve urbanisztikai közpályázatot sem hirdettek meg (kivéve néhány évvel ezelőtt a kultúrotthon építésére vonatkozót), amelyek által egymáshoz viszonyítható megoldásokhoz jutottak volna a közterek és épületek rendezését illetően. Számos projekt kivitelezésének tükrében ez már önmagáért beszél. D.S.: Az utóbbi időben nagyon sok beavatkozás történt a közterületeken, sokszor kevésbé átgondoltan, illetve szükségszerűen. A külcsín helyett a hatékonyságra kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. Mi, emberek gyorsan elégedettek leszünk, és többnyire a külső szerint ítélkezünk. Elfelejtjük, hogy a dolgok akkor mennének jobban, ha számunkra is eredményt hoznának. Vis�szatérve Lendva-hegyhez: ennek borát egy közös, felismerhető márkanév alatt kellene forgalmazni. A minőségre, a helyi jellegzetességekre kellene felépíteni egy történetet. Lehet, hogy a bor ökológiai előállítására kellene alapozni, aminek a világpiacon magasabb ára van. Pozitív légkört, valamint az ehhez szükséges infrastruktúrát kellene kiépíteni, azért, hogy az embereknek kedve, érdeke legyen bort termelni. Ezáltal nem csak a szőlőültetvényeket őriznék meg, hanem azok új tartalommal bővülnének, azaz tovább épülnének. Tehát nem csak azon lenne a hangsúly, hogyan néz ki, hanem, hogy hogyan működik az. A tartós megoldásokba sokkal több energiát kellene fektetni, és nem csak a szépséghibákat korrigálni. Amennyiben egy beavatkozás megtörtént, és bemerevedett, súlyos gátat jelenthet a későbbi generációk számára is, akiknek már mások lesznek a szükségleteik, de sajnos már nem tudnak azoknak eleget tenni.

 B.Á.: Nem mindig a pénzhiányon múlik… 16

D.S.: Nem, biztosan nem… időnként még szerencsésebb is, ha hiányzik a pénz, mert akkor szerényebbek leszünk az elvárásainkban, viszont körültekintőbbek…

 B.Á.: Sokszor a szakemberek nélkülözése a gond. D.S.: A mai társadalom problémája, hogy mindig másra várunk… magunk semmit sem teszünk meg. Mereven ragaszkodunk a szakmánkhoz, miközben a felelősséget másokra hárítjuk. A közterek rendezését nem „ a szép” megoldásokkal lehet elintézni. A gond a környezetkultúra hiányában van, a térhez való viszonyunkban. A skandináv országokban semmivel sincs

Dušan Stupar (Fotó: Tomaž Galič).

több szakember, mint nálunk, mégis a terek minősége sokkal jobb, mint itt. Mert a tervezésbe a szakembereken kívül aktívan bekapcsolódnak a politikusok, a beruházók, a felhasználók, az érintett és érdekelt közösség. Ezt megelőzően azonban egy képzettségi szintre emelték őket. Környezetünk elképzelésünktől függ, ez hiányzik itt. Ritkán találkozunk azzal, hogy az emberek igényesebb környezetet szeretnének, hogy bekapcsolódnának az erről szóló vitákba. Szakemberként elsősorban konkrét igényeknek próbálunk eleget tenni, de ha nincsenek megfogalmazva a szükségletek, akkor nincs mit megoldani. Mi, emberek nem reagálunk kellőképpen a dolgokra, kevésbé vagyunk (ön)kritikusak, és túl gyorsan beletörődünk

• 9-10/2010

Intervjuji • Interjúk

az adott helyzetbe. Ezért a környezet milyensége a társadalom minőségét tükrözi vissza. T.S.: Nem lenne rossz újra bevezetni a „város építésze” címet, illetve az ennek megfelelő intézményt – bár ezt fenntartással javasolom – azzal az előfeltétellel, hogy autonómiával rendelkezzen, hogy ideológiailag ne legyen elkötelezve, és hogy kiváló szakember legyen! Röviden, hogy tehetségével a várost, a környezetét és annak igénylőit szolgálja, ne pedig a hatalmat. Amennyiben egy ilyen embernek – aki ismeri a társadalmi körülményeket, a környezet tartalékait, az adott hely jellegzetességeit, és ösztönözné a közvitákat a város területfejlesztéséről – sikerülne összekötnie és motiválnia a szakembereket, akkor nem kételkednék az eredményességében.

 B.Á.: Tévesen értelmezzük a magántulajdon lényegét is. Azt gondolják a legtöbben, hogy a magánterületen mindenki azt teheti, amit akar. D.S.: Elsősorban ( nevetés) .. a területet nem kellene birtokolnunk. Élettér. Valamennyiünk java. Ezért a magántulajdon oldaláról nézve már eleve téves a megközelítés, amelyből előbb-utóbb világméretű problémák lesznek. Folyamatosan gondot okoznak a tulajdonviszonyok, a területek imaginárius határai. Izrael, Koszovó, harc a vízért Darfurban, a természeti katasztrófák által súlytotta New Orleans, Pakisztán, Indonézia, megannyi háború… mindezek a területekhez való téves viszonyulásból erednek. A közterek legalább annyira állnak társadalmi tulajdonban, mint amennyire az egyéneké. Eszerint valamennyi élőlény számára adottak, amit meg kell osztanunk, és közösen kell használnunk. Ezért nem követhetjük kizárólag saját érdekeinket. T.S.: Vagy pedig arra hagyatkozunk, hogy mások tesznek eleget igényeinknek helyettünk. Egyfelől, mint említettem, hiányzik a terület felhasználóinak aktív közreműködése, legtöbben nem kapcsolódnak be a diskurzusokba, másfelől ezekre nem is kerül sor, mivel a beavatkozások kifejezetten individuálisan zajlanak le, pályázatok és interdiszciplináris megközelítések nélkül, amelyek által a felmerülő kérdésekre több lehetséges választ kaphatnának.

 B.Á.: A kulcsfogalom az „egyeztetés” lenne… T.S.: Így van. A környezet problémájának megoldása esetében az egységes megközelítésen van a hangsúly, legyen szó kicsi, vagy nagy gondról. A tervezés problémája a téves megközelítésben, a részleges megoldások keresésében rejlik, ami által csak fokozódnak a környezet rendezésére vonatkozó nehézségek. Csak az interdiszciplináris megközelítés, az egységben való gondolkodás vezethet a jobb életfeltételek megteremtéséhez. D.S.: Példa erre a „Natura 2000” elnevezésű program. Ez kifejezetten elszigetelve értelmezi a térséget. Eszerint Szlovénia egyharmadában védelem alá helyezték a madarakat és a természetet. Az ország további kétharmadában bármilyen beavatkozást végezhetnek a természetben. Micsoda ostobaság! Sokszor hallani, hogy: „ott van nektek a természetvédelmi övezet, mi pedig itt azt teszünk, amit akarunk!” Az ilyen megosztottság sem az embert, sem a természetet nem szolgálja. A környezetet egységében, árnyalataiban kell látni, és nem fekete-fehérben. T.S.: Ez a hozzáállás a muravidéki falvakban épített házak és a mellettük lévő kertek láttán is lelepleződik, ha jobban körülnézünk. D.S.: Szakmai körökben a Muravidék, Szlovéniában a vizuálisan legszennyezettebb régiók közé tartozik. A giccs hazája. T.S.: Ezek a szokások a 19. sz. végén harapództak el, amikor a falun élő emberek városi szokásokat szerettek volna felvenni. A műtárgyak magas áruk miatt azonban hozzáférhetetlenek voltak a számukra. Az iparosok − gyorsan reagálva a keresletre − az eredeti műtárgyak másolatát kínálták fel, olcsó változatban. Az idegen példák kritikátlan átvétele, a hagyományosnak, mint értéktelennek és használhatatlannak a visszautasítása, bármennyire is meglepő, az életkörülmények javulásával egyre nagyobb teret kapott. Egyebek között ebben is különbözünk egyes ázsiai országoktól, ahol a fejlődés az előzetes ismeretek és tapasztalatok hagyományára és folytonosságára épül, amit sohasem szakítottak meg olyan brutálisan és visszafordíthatatlanul.

• 9-10/2010

Strokovna besedila • Szakcikkek

Dr. Elizabeta Bernjak

elizabeta.bernjak@siol.net

Filozofska fakulteta Maribor

Frazemi s sestavino drevo v slovenskem in madžarskem jeziku Prispevek je nastal v okviru raziskovalnega projekta J6-2238 z naslovom Slovenski jezik v stiku evropskega podonavskega in alpskega prostora, za izvajanje katerega sredstva zagotavlja ARRS.

Prispevek predstavlja večdimenzionalen pristop k protistavni obravnavi frazeologije na izbranih primerih frazemov s sestavino drevo v slovenščini in madžarščini. Primerjava temelji na primerjanju pomena, konceptualne podstave in oblike frazemskega poimenovanja ter tako ugotavlja prekrivanja in razlike v modelnosti. Večina frazemov kaže visoko stopnjo prekrivnosti v pomenski in skladenjski modelnosti, na oblikoslovnoskladenjski ravnini pa kažejo tipološko pogojene neprekrivnosti. A cikk az egybevető frazeológia többdimenzionális megközelítését szemlélteti, és pedig a fa összetevős frazémák alapján a szlovén és a magyar nyelvben. Az egybevetés a frazéma jelentésén, konceptuális képén és a formai jellegzetességein alapul. Így állapítja meg a frazémák közti átfedéseket és különbségeket.

1 Objektivni svet obstaja zunaj človeka in brez njega, predmete, pojave in lastnosti v njem pa klasificira in hierarhizira človek z jezikom in v jeziku. Iz vsakega jezika je mogoče razbrati videnje sveta, ki je v njem trajno. Svet je lahko v različnih jezikih različen, npr. madžarsko fa (živo in neživo drevo), toda slovensko drevo-les-drva. Dajanje enega poimenovanja dvema (več) predmetoma priča o tem, da je v njiju mogoče videti več podobnosti kot razlik. Vsaka percepcija je tudi selektivna dejavnost, drugače rečeno, najpogosteje vidimo to, kar želimo videti. Leksem drevo/fa je osrednja prvina kategorije, ki je v slovarju (SSKJ 1970: 495) opredeljen po prototipičnem pomenu: 'lesnata rastlina z deblom in vejami'. Ta pomen pa je v pretežni meri nedoločen, zato slovarji zaradi preciziranja pomena podajajo tudi dopolnilne informacije. Drugi pomeni leksema se oddaljujejo od prototipa in se v dano kategorijo uvrščajo na osnovi podobnosti s 18

prototipom, npr. na podlagi t. i. družinske podobnosti ali metonimične širitve, kjer osnovo za periferni pomen predstavlja tisti del prototipa, ki pride v ospredje, npr. funkcija (prim. les /SSKJ 1975: 584/: snov, iz katere so deblo, veje, korenine dreves in grmov; kosi iz te snovi, navadno za določeno uporabo; drva /SSKJ 1970: 515/: razžagan in navadno razklan les za kurjavo). Ostale širitve pomena so lahko metaforične (biti lesen/drven). V madžarščini obstaja en sam leksem, s katerim se zaznamuje živo in neživo »drevo«, tj. fa. Po madžarskem razlagalnem slovarju1 je leksem fa opredeljen 1) kot »lesnata rastlina s trdim in debelim deblom, ki na določeni višini požene veje; 2) kot (predelana) snov debla in vej te rastline; 3) iz lesa izdelan

1 A magyar nyelv értelmező szótára (1982: 389): Fa fn 1. Kemény, vastag törzsű, ágakat csak bizonyos magasságban fejlesztő fás szárú növény. Az erdő fái. 2. E növény törzsének és ágainak (feldolgozott) anyaga. Fával fűt. 3. Fából készült tárgy, alkatrész. A tető fája. • 9-10/2010

Strokovna besedila • Szakcikkek

predmet«. Torej je pojem fa v madžarščini abstraktnejši, manj določen, se pravi, da se nahaja na višji ravni kategorizacije kot v slovenščini, kjer razlikujemo med posebnimi poimenovanji (drevo, les, drva) za posebne denotate. Frazemi s sestavino drevo, ki so predmet pričujoče razprave, so slovarski iztržki iz enojezičnih razlagalnih slovarjev, splošnih dvojezičnih slovarjev ter enojezičnih in dvojezičnih frazeoloških slovarjev primerjanih jezikov.2 Drevo je glavna sestavina v 104 madžarskih in le v 28 slovenskih frazemih.

tremi leksemi: drevo, les, drva. Od 104 madžarskih frazemov s sestavino fa se jih kar 60 nanaša na živo drevo, v preostalih frazemih isti leksem zaznamuje pomensko sestavino [-živo], v pregledanih slovenskih frazemih se živo drevo zaznamujoča beseda pojavlja v mnogo manjšem obsegu (v 12 slovenskih). Frazemi z leksemom drevo kot jedrno sestavino poimenujejo predmetnost, dejavnost in lastnosti glede na človekovo (pozitivno ali negativno) vrednotenjsko sprejemanje tega, kar je poimenovano.

2 Frazemi so jezikovne enote s stalno sestavinsko zapolnitvijo, stalno skladenjsko in stalno pomensko zgradbo s predpostavko, da vsota pomenov sestavin ni enaka celovitemu pomenu frazema. Po strukturi so frazemi lahko nestavčni in stavčni. Stavčni frazemi so lahko pregovorni ali nepregovorni. Za to razpravljanje nas zanima pomenski in strukturni vidik frazemov s sestavino drevo v slovenščini in madžarščini kot stičnih jezikih, tj. z vidika udeleženosti pomenskih sestavin te frazemske sestavine v celovitem pomenu frazemov ter z vidika skladenjskostrukturnega izražanja teh pomenov. V danem primeru so frazemi razvrščeni v skupine glede na njihov pomen in glede na strukturo, kar je omogočilo oblikovanje frazeosemantičnih polj. Frazeosemantična polja vsebujejo določene frazeme, ki se nanašajo na eno temo z enakim konceptualnim ozadjem. Znotraj posameznih polj so frazemi, ki opisujejo določen pojem zunajjezikovne predmetnosti, razdeljeni v podskupine, tako da tvorijo konceptualno mrežo. Leksem fa zaznamuje v madžarščini tri denotate (živo drevo, les, drva), v slovenščini se ti denotati zaznamujejo s

2 SSKJ I–VII, Ljubljana, 1970–1991; A magyar nyelv értelmező szótára, Budapest, 1982; J. Pavlica, Frazeološki slovar v petih jezikih, Ljubljana, 1960; J. Keber, Frazeološki slovar slovenskega jezika. Poskusni snopič, Ljubljana, 2003; E. Bernjak, Slovenskomadžarski, Madžarsko-slovenski slovar, Ljubljana, 1995; G. O. Nagy, Magyar szólások és közmondások, Budapest, 1998; T. Forgács, Magyar szólások és közmondások szótára, Budapest, 2003.

2.1 Koncept: UGLEDNI LJUDJE SO VISOKA DREVESA 'ugledni ljudje imajo velik vpliv in so najbolj izpostavljeni kritiki': a) Senca visokih dreves se daleč razteza. b) V visoka drevesa rado treska. B1) Strele udarjajo v visoka drevesa. a) Nágy fának nagy az árnyéka. Árnyékáért becsülik a vén fát. Pregovori pod a) kažejo visoko stopnjo konvergentnosti, temeljijo na isti konceptualni podstavi, s pomenskega vidika so popolne ekvivalence, njihova struktura je delno kongruentna, v njih se namreč pojavljajo različne modifikacije leksemov (različen izbor glagolov: raztezati se – 0), prilastkov (visoka ≠ nagy 'velik') oz. ponovitve prilastkov v madžarščini (nagynagy) oz. visok-daleč; modifikacija slovničnega števila jedrne sestavine: drevesa ≠ fának (v madžarščini kot singularnem jeziku je sestavina v ednini). Slovenski pregovor b) v madžarščini nima popolnega frazemskega ustreznika, razmerje med njima je delna ustreznost (frazema se delno prekrivata po sestavinah, razlikujeta pa se v konceptualni podstavi, obliki in pomenu, semantična parafraza madžarskega frazema je 'ceniti koga zaradi njegovih sposobnosti'). 2.2 Koncept: MEJA ČLOVEKOVIH ZMOŽNOSTI JE VIŠINA DREVESA 'človekove zmožnosti imajo svoje naravne meje': Drevesa ne rastejo do neba. A fák nem nőnek az

• 9-10/2010

Strokovna besedila • Szakcikkek

égig. /Jegenyefák nem nőnek az égig. Pregovori se prekrivajo v pomenu in konceptualni podstavi, po oblikovni modelnosti so kongruentni, tvorjeni so po enostavčnem pregovornem modelu, pri sestavinski in oblikoslovnoskladenjski strukturi kažejo jezikovno specifične posebnosti (izbor različnega leksema v madžarski varianti, ki temelji na sinekdohi »del-celota«: jegenyefák 'topoli' -drevesa). 2.3 Koncept: VZGOJA JE PREGIBANJE DREVESA 'človeka je mogoče spreminjati, dokler je mlad': a) Mlado drevo se upogiba, ne pa staro. Addig hajlítsd a fát, míg fiatal. b) Mlado drevesce se da zravnati, staro drevo se ulomi. Nehéz már a vén fát megbolygatni. b1) Nehéz vén fából gúzst tekerni. c) Starega drevesa ni mogoče presaditi. A vén fát át ne ültesd. č) Jó a vén fa árnyékában pihenni. Pregovori so oblikovani po enostavčnem pregovornem modelu (slovenski frazem c), madžarski frazemi b), b1), c), č)), po dvostavčnem prirednem (protivnem) pregovornem modelu sta oblikovana slovenska zgleda a) in b), po dvostavčnem podrednem modelu z oziralno konstrukcijo pa madžarski zgled a). Na oblikoslovnoskladenjski ravnini so prototipični zgledi nekongruentni: v madžarskem zgledu je glagol v velelnem naklonu, v slovenskem zgledu pa v povednem naklonu. Pregovori izkazujejo delno medjezikovno ekvivalenco, tj. izbor prototipičnega leksema v nezaznamovanem slovničnem številu (ednini) v slovenščini in madžarščini ter besedotvorno modifikacijo jedrne sestavine v slovenščini, npr. drevesce. 2.4 Koncept: ČLOVEK JE DREVO, SAD SO NJEGOVI OTROCI 'otrok je tak kot starši': a) Drevo se po sadu spozna. Gyümölcséről lehet megismerni a fát./ Fának haszna gyümölcsén tetszik meg. b) A fát gyümölcséről, embert barátjáról ismered meg. c) Jó fának is van rossz gyümölcs.

Izkustveno vsebino naštetih frazeoloških enot poimenujejo pregovori, ki v obeh jezikih kažejo visoko stopnjo konvergentnosti: imajo isto konceptualno podstavo, oblikovani so po enakem stavčnem pregovornem modelu (brezčasni sedanji čas, povedni naklon), le v izboru jedrne sestavine kaže slovenska frazemska varianta (sad) v primerjavi s slovenskim zgledom č) (drevesa) in madžarskim zgledom č) (fájától) leksemsko modifikacijo sinekdohičnega tipa. Tipološka posebnost madžarščine pride posebno do izraza v morfološki zaznamovanosti svojilne pripadnosti dela k celoti, tj. v osebnosvojilni končnici na jedrni sestavini (fájától 'od svojega drevesa'): č) Jabolko ne pade daleč od drevesa./Sad ne pade daleč od drevesa. Nem esik messze az alma a fájától. 2.5 Koncept: DRUGAČNOST JE DRUGAČEN LES 'biti drugačen/enak kot …': a) biti iz drugačnega lesa/testa, más fából faragtak vkit b) biti iz istega lesa/testa c) biti iz pravega lesa/testa, kemény fából faragtak vkit c1) kemény fát kemény ékkel hasítják d) sok (féle) fából faragott vki : biti namazan z vsemi mažami e) nem minden fából lesz gerenda : iz vsake moke ne bo kruha Frazemi se prekrivajo v pomenski in oblikovni modelnosti, po strukturi so stavčni nepregovorni in glagolski frazemi. Razlikujejo se po izboru glagolskih leksemov (v slovenščini prevladuje statični glagol biti, v madžarščini pa dinamični glagol faragtak ter v izboru samostalniških jedrnih leksemov (les/testo : fa) in njihovih določil (sokféle, kemény). Za večino zgledov je značilna delna ekvivalenca. Medjezikovna funkcionalna pomenska ustreznost obstaja med madžarskim frazemom d) in slovenskim ustreznikom (biti namazan z vsemi mažami/žavbami), saj so frazemi oblikovani na različni konceptualni podstavi (PRETKANOST SO MAZILA : PRETKANOST SO RAZLIČNE VRSTE LESA) ter z različnimi sestavinami (namazan, mažami : sok (féle) fából, faragott). Podobno razmerje

• 9-10/2010

Strokovna besedila • Szakcikkek

ekvivalentnosti je še med madžarskim frazemom e) in slovenskim ustreznikom: iz vsake moke ne bo kruha. 2.6 Koncept: NEOBČUTLJIVOST/MOLČEČNOST/NEUMNOST ITD. JE LES 'biti zelo neobčutljiv, negiben/ molčeč, zelo neumen': a) stati, kakor bi bil iz lesa; olyan/úgy fekszik/hallgat hallgat, mint a fa/mint egy darab fa b) stati kot lipov bog; áll, mint a faszent c) biti lesen/drven/štorast č) biti (malo) čez les; tökkelütött kicsit d) režati se kakor lesen pes; röhög, mint a fakutya e) smrčati, kot bi drva žagal/vleči dreto; húzza a lóbőrt/fürészel f) biti kdo potrpežljiv, da bi lahko drva na njem sekal; olyan türelmes, hogy fát lehetne hasogatni a hátán/ fát lehet vágni a hátán g) ne biti iz lesa; nincs fából vki h) nem ér egy fabatkát sem : ne biti vreden počenega groša/piškavega oreha Frazemi kažejo visoko stopnjo neprekrivnosti v sestavinah (v slovenščini prevladuje sestavina les, drva, v madžarskih ustreznikih pa tudi povsem drugačne sestavine kot npr. pod č) leksemski ustreznik s sestavino buča v madžarščini (tökkelütött 'biti udarjen z bučo') v pomenu 'biti neumen'). Večina madžarskih ustreznikov se izraža s polisemnim leksemom fa kot prvim členom v zloženki nominativnega tipa (faszent, fakutya, fabatka), kar je tipološka posebnost v besedotvorju. Slovenski funkcionalno pomenski ustrezniki madžarskega frazema h) s sestavino fabatka (nominativna zloženka 'lesen denar') s pomenom 'ne biti nič vreden' se izražajo z drugačnim jedrnim leksemom, ki temelji na podobni konceptualni podstavi (MALO JE LESEN DENAR/GROŠ/PIŠKAV OREH): h) ne biti vreden počenega groša/piškavega oreha. 2.7 Koncept: PROPAD JE ŽAGANJE VEJE POD SABO 'delati kaj proti lastnim interesom':

žagati vejo pod seboj, na kateri sedi; maga alatt vágja a fát V slovenščini se kot metonimična pomenska sestavina (sinekdoha) pojavlja denotat z oznako (+del), v madžarščini pa denotat z oznako (+celota), različen je tudi izbor glagolov: v slovenščini se pojavlja specialni glagol za odstranjevanje česa z orodjem (žago), v madžarščini pa splošni oz. večpomenski glagol (vág = sekati, rezati, cepiti). 2.8 Koncept: DREVESA SO POSAMEZNOSTI, GOZD JE CELOTA 'zaradi posameznosti ne dojeti celote': od samih dreves ne videti gozda; nem látja a fá(k) tól az erdőt V slovenščini je opazna leksemska modifikacija frazema z dopolnitvenim leksemom samih, v madžarščini obstaja leksemska variantnost glede števila denotata (ednina/množina). 3 Neposredni geografski, kulturni, politični in gospodarski stiki slovenskega kulturnega prostora z madžarskim (obmejnim) prostorom so stoletja pogojevali tudi medsebojna jezikovna vplivanja. Na procese prevzemanja je vplivala tudi kulturna dediščina ter tradicija antike in krščanstva, ki je skupna tako rekoč vsem jezikom v evropskem kulturnem prostoru. Visoko stopnjo prekrivnosti kažejo prav frazemi, ki poimenujejo kulturnospecifično videnje in interpretacijo sveta: frazemi bibličnega, mitološkega ter klasičnoliterarnega izvora, nadalje frazemi, ki se nanašajo na človekove izkušnje iz vsakdanjega življenjskega okolja. Frazemi se pogosto popolnoma prekrivajo v pomenski in skladenjski modelnosti, kažejo pa večje ali manjše odklone pri morfosintaktični realizaciji izraza. Pomensko in strukturno prekrivanje frazemov pa ni le posledica medjezikovnih vplivov in prevzemanja, ampak ju je mogoče razložiti tudi s procesi frazeologizacije ter konceptualizacije, tj. miselnih pojmovnih modelov, na katerih temeljijo tudi frazeološka poimenovanja, ki so skupna vsem jezikom. Razlike

• 9-10/2010

Strokovna besedila • Szakcikkek

na strukturni ravnini pa so jezikovnosistemsko pogojene, saj so primerjani jeziki različnega genetskega izvora in različne tipološke pripadnosti.

Literatura • Irodalom •

M. FABČIČ, 2007: Interkulturelle Aspekte der phraseologischen Äquivalenzbeziehungen im EPHRAS-Korpus. V Jesenšek, V. (ur.), Fabčič, M. (ur.). Phraseologie kontrastiv und didaktisch: neue Ansätze in der Fremdsprachenvermittlung. (Zora, 47). Maribor: Slavistično društvo, Filozofska fakulteta. 271–287.

•

Cs. FÖLDES, 2000: Egybevető frazeológia: dimenziók és perspektívák. Nyelv, aspektus, irodalom. Ur. Z. Györke. Szeged. 91–106.

•

literature in kulture. Zbornik predavanj. Ljubljana. 61–80. R. HESSKY, 1987: Phraseologie. Linguistische Grund fragen und kontrastives Modell deutsch-ungarisch. Tübingen: Niemeyer.

Slovarji • Szótárak •

A magyar nyelv értelmező szótára I–VII, 1984. Negyedik kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó.

•

E. BERNJAK, 1995: Slovensko-madžarski, Madžarskoslovenski slovar. Ljubljana: Cankarjeva založba.

•

T. FORGÁCS, 2003: Magyar szólások és közmondások szótára. Mai nyelvünk állandósult szókapcsolatai példákkal szemléltetve. Budapest: Tinta Kiadó.

•

J. KEBER, 2003: Frazeološki slovar slovenskega jezika. Poskusni zvezek. Ljubljana: ZRC SAZU.

•

G. O. NAGY, 1998: Magyar szólások és közmondások. Budapest: Gondolat.

•

Slovar slovenskega knjižnega jezika I–V, 1970–1991. Ljubljana: SAZU.

•

J. PAVLICA, 1960: Frazeološki slovar v petih jezikih. Ljubljana.

Mesterségnevek a muravidéki magyarság családneveinek és identitásának a tükrében1

E. KRŽIŠNIK, M. SMOLIĆ, 1999: Metafore, v katerih živimo tukaj in zdaj. 35. seminar slovenskega jezika,

•

Dr. ZÁGOREC-CSUKA Judit

„Minden nemzetnek fő kincse a nyelve. Bármit elveszíthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszíti, Isten se adja vissza többé.” Gárdonyi Géza 1. A foglalkozásnevek, illetve a mesterségnevek a vezetéknevek egyik típusához tartoznak. A vezetéknevek megkülönböztetésül szolgáltak. A foglalkozásnevek és a mesterségnevek a XV. és a XVI. századi közigazgatási, ipari, mezőgazdasági állapotot és elnevezésüket tükrözik. Jelen munkámban a mesterségnevek problematikájának két vetületét elemzem: a mesterségnevek használatát a Trianon előtti időszakban a Muravidéken és a mesterségnevek változását Trianon után, főleg a mai posztmodern történelmi kor, az Európai Unió léthelyzetében. Szlovéniában a Muravidéken a 2007es statisztikai adatok szerint 6243 személy vallotta magát magyarnak. A statisztikai adatoktól eltekintve – véleményem szerint – a vegyesházasságokban élő magyarokkal együtt a magyar nyelvet beszélők száma megközelíti a tízezres létszámot. Mennyiben más a muravidéki magyarok nyelve és élete a magyarországi1 A tanulmány – kissé átdolgozott formában – megjelenés alatt áll a Szépbe szőtt hit… Köszöntő könyv Varga József tiszteletére című kötetben. • 9-10/2010

Strokovna besedila • Szakcikkek

akéhoz hasonlítva? Nyelvük egyrészt nyelvjárásiasabb és archaikusabb, mint a legtöbb magyarországi nyelvjárás, másrészt pedig egyre nagyobb hatást fejt ki rá a szlovén környezetnyelv nyelvjárási és regionális köznyelvi változata. Mindez hogyan hat a vezetékneveik megőrzésére és az identitásuk alakulására? 2. Mesterségnevek a történeti Magyarország időszakában, az Osztrák-Magyar Monarchia idején, egészen Trianonig (1920) A Muravidék területe 1921 után egy gazdaságilag fejlettebb államhoz került (a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, Jugoszláviához), mint az anyaország, ennek az lett a következménye, hogy a muravidéki magyarság egyre inkább a szlovén értékrendszerrel azonosult (Szlovénia 1991-ben alakult meg), a muravidéki magyarság nemzeti tudatába komoly zavarok ékelődtek (Göncz 2006: 69-74). A Muravidéken, ahol szórványban él a magyarság, találhatók olyan mesterségnevek, amelyek bizonyos foglalkozások elnevezéséből származnak és vezetéknévvé váltak a történelem során. Javarészük ma is él, de érezhető rajtuk az idő múlása, vagyis a Trianon utáni történelmi sorsforduló közel egy évszázados különélése, illetve együttélése a szlovén nyelvvel, főleg a kétnyelvű léthelyzet hatása. Az iparosok, kézművesek mesterségét hordozó vezetéknevek a következő formában fordulnak elő. Bodnár (hordókészítő, kádár, pintér), Gerencsér (fazekas), Kovács, Kádár, Molnár, Szekeres (szekér-jártó), Szabó, Tímár, Varga (cipész). Az Alsó-Lendva nagyközség millenniumi emlékkönyvét lapozgatva, amelyet 1896-ban adtak ki, jó érzéssel olvastam azokat a neveket, amelyek teljes magyar változatukban fordulnak elő, kezdve a honfoglalás időszakától a 19. század végéig. Köztük találtam mesterségneveket is. Alsólendva nagyközség képviselő-testületének tagjai voltak 1896-ban: Varga Ferencz, Kovács János, Gerencsér József, Tkálcsecz József (szövő), Hajós Mihály, Molnár Pál. A lendvai Királyi Járásbíróság és Telekkönyvi Hivatal hivatalszolgája Takács István volt, a Magyar Királyi Csendőrség őrsvezetője Gelencsér Pál (a Gerencsér változata a Gelencsér) és Hegedüs Pál csendőr voltak. A millenniumi emlékkönyv záró részében található Alsólendva lakosságá-

nak a jegyzéke, amelyben a következő vezetéknevek fordulnak elő, amelyek egyben mesterségneveknek is számítanak: Bíró György; Csordás Imre; Czizmadia János; Gerencsér József, István, János; Hajós Izsó, Sándor; Hegedüs Sándor, Lajos; Kovács István, János, Kati; Molnár István, Vendel; Pintér György; Szabó János, Márton; Szekeres Miklós; Kálcsesz Elek, Gyula, József; Varga István, János, György, Mátyás, Rozi és Vendel. 3. Mesterségneveink Jugoszlávia testvériség-egység eszmevonulatában A rendszerváltásokat generációváltás is követte, és az adott körülmények között főleg a múlt század 50es éveiben bizonyos falvakban (Petesháza, Kámaháza, Hidvég), ahova szlovénokat telepítettek be (kolonisták, szlovén betelepítettek, akik vegyültek a magyarokkal), nem volt ildomos magyar nevet adni a gyerekeknek. Volt egyfajta restrikció is a névadásban, valamiféle nemkívánatosság, úgy, mint az akkori kommunista politikában. A kommunista diktatúra nemcsak politikai diktatúra volt, hanem értékdiktatúra is. Az értékzavar abból származott, hogy „a szocialista pedagógia” nem tudott mit kezdeni az előző korok nézeteivel, életvitelével és értékeivel. Elvetette például a családot és a nemzetet, mint értéket, de érdemben nem tudott helyükbe semmit sem állítani. A szocialista értékrend és embereszmény arról szólt, hogyan lehet az embereket kapcsolataiktól, kötődéseiktől megfosztani és alárendelt helyzetbe hozni. És mégis, élni kellett, neveket kellett adni az újszülötteknek. Közben koptak a vezetéknevek, a mesterségnevek is a Muravidéken. S ehhez a tendenciához csatlakoztak az utónevek is, amelyek öröklődtek a családnevekkel is, vagyis, ha a mesterségnév mint vezetéknév szlovénes formában volt leírva, az utónevet is szlovénul használták és írták. Nagyon fontos ismerni azt a kultúrát, amelyből a mesterségnév származik. Sok esetben az anyakönyvezetésnél is követtek el tévedéseket, amikor a szlovénul tudó hivatalos személy csak szlovénul írta le az újszülött nevét. A névadás területén nem sok esélyünk van, hogy a Muravidéken egy egészséges magyar névhasználatra következtethessünk. Véleményem szerint valahol ennek a hagyománya az 50-es években megszakadt. De ettől függetlenül a szlovén nyelvi for-

• 9-10/2010

Strokovna besedila • Szakcikkek

mát használó magyarok még érzelemvilágukban megélhetik a magyarságuk esszenciáját, de megtévesztő a nevük és ezáltal a felismerhetőségük. Számos esetben ez ellen is lehet tenni valamit, pl.: visszamagyarosítani a vezeték- és utóneveket. Ezt a törvények nem tiltják. Tehát minden muravidéki magyar ember lelkiismeretére van ez bízva, sorsot lehet belőle kovácsolni, mert a név viseli az egyén identitását is. Sőt, nyelvi programot, stratégiát is lehetne rá készíteni. A névváltoztatás nem reménytelen eset, de erre sem látok biztató törekvéseket. Feladatok, teendők nem kétségesek a változtatásra. A fentebbi problémák megoldása nem csupán a muravidéki magyar nemzetiség nyelvi kultúrájának fejlesztése, az anyanyelv tisztaságának megőrzése miatt, hanem társadalom- és kisebbségpolitikai szempontból is kívánatos. Ez a kaotikus névhasználat nem csupán adminisztratív fogyatékosság, hanem – kisebbségi viszonyaink mellett – nyelvrontás is. 4. Mesterségnevek a Muravidéken az Európai Unió léthelyzetében Elgondolkodtató, hogy mi lett ezekből a vezetéknevekből, mesterségnevekből 2010-ben Szlovéniában, 90 év elteltével Trianon után? Jugoszlávia szétesésével és az önálló Szlovén Köztársaság megalakulásával? Mint minden embernek, a neveknek is megvan az egyéni sorsa, sorsszerűsége. Milyen a magyar mesterségneveknek, illetve a vezetékneveknek a sorsszerűsége a mai Muravidéken? Milyen tanulságot és következtetéseket vonhatunk le az adatokból? Mennyire részei a mesterségnevek a lendvai KÁI-ban

az egyetemes magyar nyelvnek, és mennyire járnak sajátos úton? Miben reménykedhetünk, és mire kell odafigyelnünk? Mi a feladatunk és a felelősségünk ezen a téren? Szlovéniában a hivatali nyelvhasználatot az 1994-es A közigazgatásról szóló törvény határozza meg. Az 1. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola könyvtárában, ahol dolgozom, a számítógépes rendszerünkben közel 532 tanuló neve van nyilvántartva (2009-es adat). Naponta találkozom a muravidéki magyarok és szlovének, a vegyesházasságokban élő tanulók vezetéknevével. Ritka kivétellel, de általában megerősíthetem, hogy 90 százalékban a magyar mesterségnevek, amelyek hordozták a muravidéki magyarság sorsát, átörökítették a múlt emlékeit és nyelvi értékeit a jelenben, de ma már többnyire fonetikus szlovén nyelvi formában használatosak, pl.: Gerenčer (Gerencsér helyett), Sabo (Szabó helyett), Kovač (Kovács helyett) stb. Hogy mi ennek a nyelvi jelenségnek az oka? Az egy évszázados nehéz történelmi léthelyzet, az impériumváltások és rendszerváltások a térségben 1919-ben (Trianon, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság), 1941-ben (visszacsatolás Magyarországhoz), 1945-ben (Jugoszlávia) és 1991-ben (Szlovénia). Amit Keleten a kommunizmus művelt az értékekkel, ugyanazt tette Nyugaton a fogyasztói társadalom. Az emberek manipulálásával, a hagyományok szétverésével, új, többnyire látszatszükségletek kialakításával valóságos hadjáratot folytattak a korábbi értékekkel szemben is, itt is, ott is azok megsemmisítésére törekedtek. A cél mindkét esetben az volt, hogy az emberek értéktudata minél teljesebben a politikai manipuláció áldozatává váljon.

magyar névhasználat

szlovén névhasználat

a létszám teljes %-ában (532 tanuló)

1. Varga/Varga

M: 2,25 - SZ: 2,25

2.Gerencsér/Gerenčer

M: 0,56 - SZ: 0,94

3. Kovács/Kovač

M: 0

4. Szabó/Sabo

M: 0,19 - SZ: 0,75

5. Szekeres/Sekereš

M: 0

- SZ: 0,75

6. Molnár/Molnar

M: 0

- SZ: 0,37

7. Szűcs/Suč

M: 0

- SZ: 0,19

- SZ: 1,31

Táblázat 4.1: A táblázat a magyarul és szlovénul írt mesterségneveket mutatja be az 1. Számú Lendva KÁI névjegyzékéből

• 9-10/2010

Strokovna besedila • Szakcikkek

4.1 A táblázat a magyarul és szlovénul írt mesterségneveket mutatja be az 1. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola névjegyzékéből (táblázat 4.1). 5. Összefoglaló, lehetséges megoldások A muravidéki magyarság nyelvi kultúráját, vezetékneveinek, mesterségneveinek sajátosságát, szellemi teljesítményét csak saját vonatkoztatási rendszerén belül lehet megítélni. Mert azt már megszoktuk, hogy történelmi látóhatárunk szüleink, nagyszüleink elbeszélésétől halálunkig terjed, míg szavainkat és emlékeinket gyermekeink és unokáink viszik tovább. Jelenünk így lesz része a történetnek, azaz foglalata életünk múltjának és ígérete a hátralevő napjainknak. De hogy honnan számítható a kezdet, és hol érhető tetten a vég, az megfoghatatlan számunkra, mint ahogyan a jelenlegi civilizáció és benne a mi időszámításunk is csak egy porszemnyi időegység a világmindenségben. Ettől függetlenül nekünk csak ez lehet a megfelelő pillanat arra, hogy még inkább felülkerekedjünk a mindennapjainkon, és egy kicsit elgondolkodjunk ,,hovatartásunkon” és hovatartozásunkon. A vezetékneveink elvisznek bennünket a múltba és a jövő felé is mutatnak. Nem mondhatunk le róluk, nem szlovénesíthetjük, mert ha lemondunk róluk, lélekben lemondunk saját értékeinkről, el is veszítjük őket. Van-e esélyünk a változásra? Az egyetlen, ami örökérvényű lehet napjainkban: a változás. Csak jó irányba. Távlati tervek és stratégiák szükségesek a muravidéki magyarság nyelvteremtésére és nyelvmegőrzésére. Ha vállaljuk önmagunkat, nem lesz annyira idegen és fenyegető az életünk, mintha örökösen meg akarnánk felelni másoknak. Magyar vezetékneveinkkel és mesterségneveinkkel könnyebben igazodunk el a világban. Az elmúlt években erről számos kérdés, szempont és vélemény fogalmazódott meg. Sokan azt állítják, hogy a névhasználatra semmilyen figyelmet nem kell fordítanunk, és teljesen mindegy, hogy a név milyen változata szerepel magyar, szlovén vagy más nyelvi környezetben. Mások ezzel semmiképpen nem értenek egyet. 2010 januárjában Lendván a Bánffy Központban képviselői fó-

rumot is szerveztek Névhasználat a médiában és más nemzetiségi közegben címmel. A fórumon kötetlen formában eszmét cseréltek-e fontos kérdésről a résztvevők és hozzászólásaikkal segítették a nemzetiségi intézmények útkeresését a névhasználat helyessége tekintetében. Ennek a megnyilvánulásnak pozitív hozadéka is volt – emelte a magyar nyelvhasználat presztízsét a Muravidéken. A nemzeti tudat alakítása szempontjából tudományosan is kutatni szükséges a muravidéki magyarok névhasználatát. A vezetéknevek, mesterségnevek magyar nyelvű használata iránti közömbösség csak a kényelem jele, de hat rá a globális világ nyelvi divatja is. Határon túli, nemzetiségi léthelyzetben élünk a Muravidéken, ezért véleményt kell formálnunk a magyar névhasználatunkról. Magyar szövegkörnyezetben magyarul kell használnunk neveinket (média, magyar önkormányzatok, nemzetiségi fórumok, család stb.), még akkor is, ha esetleg hivatalosan szlovén változatban van bejegyezve a vezetéknév a nyilvántartásba. Természetesen határon túli léthelyzetben fel kell ismerni a nyelvi „szétfejlődés” veszélyét is a névhasználatban, a fájdalommentes átmenetet – nyelvcsere folyamatát – amely először is a névhasználatban mutatkozik meg. De esélyt kell adnunk arra is, hogy a külső hatásokat, főleg a szlovén nyelv erősségét, erős érzelmi kötődésünkkel, identitásunkkal, magyar stílusértékeinkkel győzzük le, és megmaradjunk önmagunk anyanyelvében természetesnek! Téves eszmék miatt nem lehet büntetlenül kiszorítani valós énünket a tudatunkból, hiszen magyar vezetéknevünk identitásképző tényező. Vigyázzunk rá! Akinek népe van, neve van, annak Istene van! Németh László szavaival élve: „A kor, amelynek fiai voltunk, velünk temetkezik. Most kell megmutatni, hogy a szó, amelyet a nemzethez intézünk, nem szófia, megér egy életet. Ez a néhány év, hónap még a miénk, mai őrzőké. Legyünk méltók rá. Tartsuk magunkat úgy, hogy az ifjúság, amelynek nem látott szeme rajtunk függ, szép leckét kapjon, magát tartván, a magatartásra.” Ennek tudatában kell tevékenykedni a Muravidéken a mesterségnevek és családnevek megőrzése érdekében! Sólyom László államfő a magyar kultúra napja alkalmával a következőket jelentette ki 2010. január 18-án Szatmárcsekén: „A magyar kultúra öröksége, birtoklá-

• 9-10/2010

Strokovna besedila • Szakcikkek

•

Sólyom László: Nyelvhasználat és jogi szabályozás a tudomány tükrében. Magyar Tudomány, 2009/11, 1292. (Köszöntő beszéd).

•

Sólyom László: A kultúra tartja egyben a magyar nemzetet. Kultúra.hu. http://kultura.hu/main.php?folderID=911&arti clelID=295658&ctag=articlelist&iid=1

•

Varga József 2003. Vezetéknevek vagy családnevek. Muravidéki személynevek. Lendva. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. 2003. 11–41.

•

Literatura • Irodalom

Varga József 1999. Nyelvhasználat, névdivat. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva.

•

Alsó-Lendva nagyközség milleniumi emlékkönyve 1896. Szerk.: Fúss Nándor és Pataky Kálmán. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. 1996. (fakszimile kiadás). Lendva.

Zágorec-Csuka Judit 2008. A családom anyanyelve a muravidéki magyarság identitásának a tükrében. Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, Pilisvörösvár.

•

Zágorec-Csuka Judit 2009. Lét és nyelv – azonosságtudatidentitás és anyanyelv. Nyelvi identitásom a kétnyelvűségben. In: Zágorec-Csuka Judit szerk. A lét és nyelv – Nyelv, identitás, irodalom. Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség, Lendva, 7–13, 61–67.

sa és közösen folytatni akarása tartja egyben és alkotja a magyar nemzetet, amelynek fontos alapköve a nyelv. Ma a magyar nyelvért elsősorban az országhatáron kívül élő nemzetrészeknek kell naponta áldozatot hozni az asszimilációs nyomás ellenében, ezért az anyanyelv használata a határon túl általános emberi jogi, valamint létkérdés is egyben.” Ennek tudatában kell tevékenykedni a Muravidéken a mesterségnevek és családnevek megőrzése érdekében.

• •

Balázs Géza: Egy nyelvet beszélünk? Népszabadságonline. http://nol.hu/lap/kult/20100107-orizni_kell_valtozo_ nyelvunket (2010. január 7.)

•

Bokor József: Nyelviség és magyarság a Muravidéken. Lendva. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet.2009. 1-182.

•

Göncz László: Az anyanyelv használatához való jog Szlovéniában. Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny. IV, 2006, 69–74.

•

Hajnal Jenő: Van-e, lehet-e esélyünk a változásra? Vajdasági Könyvtári Hírlevél. IV. évf., 13-14. sz.. 2002 tavasza. 1-2.

•

Dr. Hódi Sándor: A tehetség kérdőjelei. Zenta. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. 2009.

•

Kolláth Anna 2003. A szlovéniai kisebbségek nyelvi jogai a törvények és a rendeletek tükrében. In: Nádor Orsolya – Szarka László (szerk.): Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika. 2003. 193–195.

•

Kolláth Anna: Kétnyelvűség és (felső)oktatás Kelet-KözépEurópában. Budapest. Akadémiai Kiadó. 2009. előadás, kézirat, 190–203.

•

MÁK Ferenc: A nagyok gondjainak peremén. Muratáj, 2005/1-2., Lendva. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. 2006. 29-106.

•

Molnár Zoltán Miklós: Nyelv és nemzetiség. Maribor-Szombathely. Maribori Egyetem Pedagógiai Kara és a BDTF közös kiadványa. 1993. 44-45.

•

Németh László. 1989. 744.

•

Szoták Szilvia: Törvényes garanciák és a gyakorlat a horvátországi, szlovéniai és ausztriai magyarság életében, Nyelvhasználat és jogi szabályozás a tudomány tükrében. Magyar Tudomány. 2009/11. 1321.

Sorskérdések.

Budapest.

Magvető.

Poklicna imena v kontekstu priimkov in identitete Madžarov v Prekmurju Strokovni članek obravnava razvoj priimkov pripadnikov madžarske narodnosti v zgodovinskem kontekstu v razdobju od začetka 20. stoletja (l. 1919) pa vse do danes, torej v obdobju avstro-ogrske monarhije, po letu 1919 pa v Jugoslaviji, Sloveniji in v okviru Evropske unije. Članek obravnava prehodne stadije imen v razvoju priimkov, in sicer od madžarskega pravopisa do rabe slovenske pravopisne oblike oziroma tudi nekatere jezikovne anomalije, in sicer mešanje slovenskega in madžarskega pravopisa v rabi priimkov (npr. (Gerencsér – Gerencser – Gerenčer). Avtorica predstavi tudi svoje mnenje o rabi priimkov in postopke, kako se lahko spremenijo slovenske oblike priimkov v madžarsko pravopisno obliko in kako se spreminja odnos do identitete priimka v madžarskem jeziku nasploh. Kako ljudje lahko spremenijo slovenske oblike priimkov v madžarsko pravopisno obliko in kako se spreminja njihov odnos do identitete priimka v madžarskem jeziku nasploh. Na koncu članka navede povzetek in mnenje o eventuelnih rešitvah in predloge o tem, kaj lahko stori madžarska narodna skupnost v zvezi s pravilno rabo madžarskih in „poslovenjenih” priimkov.

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége

Lendvai Kepe Zoltán

info@gml.si

Galerija-Muzej Lendava • Galéria-Múzeum Lendva

Poslanstvo lendavskega muzeja, dolgo štiri desetletja Poslanstvo javnega zavoda Galerije-Muzeja Lendava je določeno v 3. in 7. členu Odloka o ustanovitvi (Uradni list RS 45/2009), in sicer: »Poslanstvo Zavoda je trajno in nemoteno izvajanje dejavnosti, ki ni pridobitna dejavnost ter omogočanje zadovoljevanja kulturnih, izobraževalnih, informacijskih in turističnih potreb uporabnikov ter skrb za multikulturni in narodnostni vidik dejavnosti. Poslanstvo Zavoda je tudi trajna skrb za premično dediščino na območju Občine Lendava« (3. člen). »Zavod izvaja in uresničuje dejavnosti, s katerimi raziskuje, hrani, dokumentira, varuje in preučuje kulturno dediščino madžarske narodne skupnosti.« (7. člen.)

I. Organiziranost javnega zavoda Galerije-Muzeja Lendava Javni zavod Galerija-Muzej Lendava (v nadaljevanju: GML) ima sedež v prostorih lendavskega gradu od leta 1973. Galerija-Muzej Lendava je med leti 1973 in 1995 delovala v sklopu Zavoda za kulturo Občine Lendava. Na podlagi Odloka o ustanovitvi javnega zavoda Galerije-Muzeja Lendava (Uradni list RS 49/1995, Uradni list RS 45/2009), katerega ustanovitelj je Občina Lendava/Lendva Község in soustanovitelj Madžarska samoupravna narodna skupnost občine Lendava/Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség, od leta 1995 deluje kot samostojni javni zavod. Zavod poleg muzejske dejavnosti izvaja tudi galerijsko dejavnost, v prvi vrsti organiziranje mednarodnih likovnih kolonij, zbiranje in preučevanje sodobne evropske likovne ustvarjalnosti ter likovno razstavno dejavnost. Med prioritetne naloge zavoda pa spada varovanje premične kulturne dediščine nacionalnega pomena na območju občine Lendava in madžarske narodne skupnosti v Sloveniji. Zavod GML vodi direktor. Organ nadzora je svet javnega zavoda GML, ki ga na podlagi 16. člena odloka o ustanovitvi sestavlja 9 članov, in sicer 5 pred-

Lendavski grad (Foto: Tomaž Galič)

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége stavnikov ustanovitelja, 2 predstavnika soustanovitelja, 1 predstavnik delavcev zavoda ter 1 predstavnik uporabnikov oz. zainteresirane javnosti. Zavod GML za izvajanje svoje osnovne dejavnosti oziroma muzejske in galerijske javne službe pridobiva sredstva iz proračuna ustanovitelja, sredstev soustanovitelja in drugih virov. Finančna sredstva za splošne stroške obratovanja in plačila dela pridobiva predvsem od ustanovitelja, za programske materialne stroške, za stroške investicijskega vzdrževanja in nakupa opreme javne infrastrukture pa predvsem od ustanovitelja, na razpisih Ministrstva za kulturo Republike Slovenije, na razpisih madžarske narodne skupnosti, na razpisih Republike Madžarske, namenjenih skupnostim in ustanovam zamejskih Madžarov, na razpisih Evropske unije in na razpisih lokalnih skupnosti. Poleg tega zavod GML pridobiva sredstva tudi iz drugih javnih in nejavnih virov, in sicer z vstopninami, s prodajo blaga in storitev, z najemninami, z donacijami, z darili in iz drugih zakonitih virov. Za zadovoljivo izvajanje javne službe za zbiranje, varovanje, preučevanje in prezentacijo kulturne dediščine občine Lendava ter madžarske narodne skupnosti v Sloveniji v bodočnosti pa lahko zagotovi le dodelitev pooblastila za opravljanje državne javne službe muzejev s strani Ministrstva za kulturo Republike Slovenije. Strategija razvoja organiziranosti javnega zavoda Galerije-Muzeja Lendava: 1. sprejem internih aktov na področju organiziranja dela zavoda GML in dela z obiskovalci, 2. izvajanje obveznosti javne muzejske službe, kakor jo določa zakonodaja, in zagotavljanje financiranja te službe s strani Ministrstva za kulturo Republike Slovenije, 3. izvajanje obveznosti do ustanoviteljev, 4. reguliranje postopkov za izvajanje del, ki presegajo okvir javne službe, z naročniki na področju varstva premične kulturne dediščine ter interpretiranja zgodovinskega razvoja, 5. oblikovanje mreže dislociranih enot v Občini Lendava in na narodnostno mešanem območju in nu-

denje strokovne pomoči pri reguliranju njihovega delovanja, 6. reguliranje sistema stalnih razstav z gradivom iz stalne zbirke zavoda, ki so v upravljanju drugih pravnih oseb, 7. projektno delovanje.

II. Opredelitev strateških ciljev javnega zavoda Galerije-Muzeja Lendava z vidika uresničevanj posebnih pravic madžarske narodne skupnosti v Sloveniji na področju kulturne dediščine Opredelitev strateških ciljev muzejske dejavnosti v zavodu GML mora temeljiti na konsenzu dolgoročnih ciljev varovanja nacionalnega bogastva in kulturne dediščine ter meddržavnega sporazuma med Republiko Slovenijo in Republiko Madžarsko o varovanju kulturne dediščine madžarske narodne skupnosti v Sloveniji. Maja meseca leta 2004 je Slovenija skupaj s sosednjo Madžarsko postala članica Evropske unije, skupnosti, ki je med svoje prioritete postavila tudi skrb za ohranitev kulturne dediščine ter skrb za narodne skupnosti. Narodnostno mešano območje v Prekmurju in mesto Lendava, ki je nastalo na stičišču štirih evropskih narodov, je pomembno kulturno središče in evropsko mesto, kjer se stikajo narodnostne kulture. Tukaj se skozi stoletja prepletajo madžarska, slovenska, hrvaška, avstrijska, židovska in romska kultura. Ustavna pravica narodnostnih skupnosti v Sloveniji je, da za ohranjanje lastne narodne identitete ustanavljajo organizacije, med drugimi tudi javne zavode. Njihovo delovanje ne dokazuje le potreb in potenciala narodne skupnosti, temveč je tudi posledica učinkovite kulturne in narodnostne politike države, regije in lokalne skupnosti, kjer narodna skupnost živi. Z zadovoljstvom lahko ugotovimo, da je bila skupna pobuda Občine Lendava in Madžarske samoupravne narodne skupnosti občine Lendava za ustanovitev javnega zavoda Galerije-Muzeja Lendava

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége času primerna in v duhu evropske politike, razvoja in kulture. S tem sta soustanovitelja ustvarila pogoje za izvajanje javne muzejske in galerijske službe za zbiranje, varovanje, preučevanje in prikaz kulturne dediščine občine Lendava ter madžarske narodne skupnosti v Sloveniji. Naloge in potrebe na področju varovanja kulturne dediščine madžarske narodne skupnosti v Sloveniji so prerasle materialne in kadrovske okvire sedanjega zavoda. Neprimerno ter v neskladju z evropskimi in nacionalnimi normativi je izvajati delo varovanja materialne in žive dediščine v Sloveniji živeče madžarske narodne skupnosti brez dolgoročnih načrtov, na podlagi dela prostovoljcev ter z minimalnimi materialnimi sredstvi. V sedanji obliki delovanja zavoda z vidika uresničevanj posebnih pravic madžarske narodne skupnosti v Sloveniji ni mogoče opravljati zadovoljivo, kar lahko v veliki meri negativno vpliva na ohranitev materialne in žive dediščine ter narodne zavesti madžarske narodne skupnosti v Sloveniji. Treba je poudariti, da gre za dejavnost, ki se nanaša na avtohtono madžarsko narodno skupnost v Sloveniji, kar pomeni, da se s tem ne zmanjšuje kompetenca Pokrajinskega muzeja Murska Sobota oziroma kateregakoli drugega javnega zavoda, temveč pomeni podlago za uspešno strokovno dopolnjevanje med javnim zavodom GML in drugimi muzejskimi ustanovami v Sloveniji in na Madžarskem. Ob vsem tem pa je samoumevno, da se sedež muzejske ustanove, ki zbira, varuje, preučuje in prezentira kulturno dediščino v Sloveniji živeče madžarske narodne skupnosti, nahaja na narodnostno mešanem območju ter da le-ta razpolaga z ustreznim strokovnim kadrom, ki na visoki ravni pozna specifiko madžarske zgodovine, etnologije, kulturne dediščine ter madžarskega jezika in narečja. Glede na zgoraj omenjeno lahko zavod GML svoje poslanstvo oziroma naloge in cilje iz strateškega načrta glede uresničevanj posebnih pravic madžarske narodne skupnosti v Sloveniji na področju kulturne dediščine realizira le v okviru pridobljenega pooblastila državne javne službe muzejev Ministrstva za kulturo Republike Slovenije, Pomurske madžarske narodne samoupravne skupnosti, Madžarske samoupravne narodne skupnosti občine

Lendava, Občine Lendava in nenazadnje ob podpori Ministrstva za kulturo Republike Madžarske. Pravna podlaga za opravljanje javne službe zavoda je podana na podlagi 64. člena Ustave Republike Slovenije, na podlagi česar je avtohtoni madžarski in italijanski narodni skupnosti v Sloveniji med drugimi zagotovljena pravica, da za ohranjanje svoje narodne identitete razvijajo kulturne in znanstvenoraziskovalne dejavnosti. S pridobitvijo pooblastila za opravljanje državne javne službe muzejev bi javni zavod GML v veliki meri prispeval k splošni družbeni integraciji in sožitju kultur tako, da bi v duhu evropskih tradicionalnih vrednot odločilno vplival na ohranitev kulturne dediščine madžarske narodne skupnosti v Sloveniji ter vseh prebivalcev na območju občine Lendava. Obenem bi se s tem strokovno sodelovanje s sorodnimi ustanovami Republike Madžarske oziroma drugih držav Evropske unije postavilo na višji nivo.

III. Delovni prostori javnega zavoda Galerije-Muzeja Lendava Javni zavod GML opravlja svojo dejavnost v prostorih lendavskega gradu, katerega lastnik je Občina Lendava. Delovni prostori muzeja in galerije obsegajo: - upravni prostori: 118,21 m2 - prostori stalnih razstav: 828,40 m2 - prostori za občasne razstave: 201,01 m2 - restavratorske delavnice: 175,43 m2 - skladišče: 224,38 m2 - recepcija, muzejska trgovina: 28,73 m2 Skupaj v uporabi: 1576,16 m2 skupne površine - začasno neuporabno: 391,82 m2 Skupaj lendavski grad: 1967,98 m2 skupne površine Zavod GML ima od leta 2007 v najemu pritličje objekta na Glavni ulici 52 v Lendavi, in sicer: - prostori stalne razstave: 133 m2 - muzejsko-galerijska trgovina: 64 m2 Skupaj muzejska depandansa: 197,00 m2 skupne površine Specifikacija prostorov za stalne razstave

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége Lendavski grad, Banffyjev trg-Bánffy tér 1, Lendava-Lendva: - arheološka razstava »Oloris«: 116,20 m2 skupne površine, - zgodovinska razstava »Grad na preži/Vár a vártán«: 53,75 m2 skupne površine, - zgodovinska razstava »Tisoč let kovanja denarja na Madžarskem/A magyar pénzverés 1000 éve«: 60 m2 površine, - lapidarij in razstava zemljevidov: 96,72 m2 skupne površine, - etnološka razstava z naslovom »Kultura hetiškega ljudskega tekstila/Hetési népi textilkultúra«: 57,20 m2 skupne površine, - spominska soba Štefana Galiča/Gálics Istvánemlékszoba: 79,15 m2 skupne površine, - spominska soba Györgya Zale/Zala Györgyemlékszoba: 47,38 m2 skupne površine, - umetnostno zgodovinska kiparska razstava »Umetnine v bronu/Műalkotások bronzban«: 318 m2 površine.

Muzejska depandansa, Glavna ulica-Fő utca 52, Lendava-Lendva: - Zgodovinska razstava »Meščanstvo, tiskarstvo in dežnikartsvo Lendave«: 133 m2. Skupaj za stalne razstave: 961,40 m2 skupne površine Specifikacija prostorov za občasne razstave Lendavski grad, Banffyjev trg-Bánffy tér 1, Lendava-Lendva: - Velika razstavna dvorana: 201,01 m2 skupne površine. Sinagoga, Spodnja ulica-Alsó utca 5, LendavaLendva: - Pritličje nekdanje sinagoge: 75,00 m2 skupne površine. Skupaj za občasne razstave: 276,01 m2 skupne površine

Etnološka razstava z naslovom »Kultura hetiškega ljudskega tekstila/Hetési népi textilkultúra« (Foto: Dubravko Baumgartner).

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége Vaške krajevnozgodovinske in etnološke zbirke na narodnostno mešanem območju: Krplivnik-Kapornak, nastalo postopoma med leti 1997 in 2006, Dobrovnik-Dobronak, Hiša Györgya Dobronokyja/Dobronoky György ház, predano občinstvu leta 2005, Žitkovci-Zsitkóc, predano leta 2009, Domanjševci-Domonkosfa, zbirka v nastajanju od leta 2009.

IV. Opredelitev strateških ciljev javnega zavoda Galerije-Muzeja Lendava z vidika muzejske dejavnosti

Prostorski razvojni načrt zavoda GML: - permanentna skrb za vzdrževanje prostorov v upravljanju in lasti zavoda; - prizadevanje za sanacijo in vzdrževanje celotnega objekta lendavskega gradu kot kulturnozgodovinskega spomenika in objekta v javni rabi; - ureditev prostorov za potrebe razširjene muzejske dejavnosti v lendavskem gradu, in sicer:

1. Izvajanje nalog in obveznosti iz naslova javne službe muzejev na območju občine Lendava in na narodnostno mešanem območju.

- -

•• ureditev dodatnih delovnih prostorov za potrebe uprave zavoda, •• adaptacija prostora za muzejsko dokumentacijo in arhiv po najvišjih standardih, •• adaptacija prostorov za občasne razstave po najvišjih standardih, •• adaptacija prostorov za stalno razstavo po najvišjih standardih, •• ureditev prostorov za posebne muzejske zbirke po najvišjih standardih, •• ureditev prostorov za izvajanje muzejsko pedagoške dejavnosti, •• ureditev dodatnih skladiščnih prostorov po najvišjih standardih, •• ureditev prostora za sprejem gradiva na akcesijo, •• ureditev prostora za dokumentiranje muzejskega gradiva in fotografski atelje, •• posodobitev prostora za konzerviranje in restavriranje muzejskega gradiva, •• ureditev »kletnih prostorov« lendavskega gradu, •• posodobitev recepcije in muzejske trgovine, •• saniranje in razširitev sanitarij za obiskovalce, •• saniranje in razširitev sanitarij za zaposlene, •• ureditev dostopa oviranim osebam.

Javni zavod GML pripravlja letne delovne programe, ki temeljijo na rezultatih preteklega in aktualnega muzejskega dela, željah in potrebah lokalne skupnosti, madžarske narodne skupnosti oziroma drugih naročnikov.

2. Zbiranje in evidentiranje nacionalnega bogastva in premične kulturne dediščine na območju občine Lendava in na narodnostno mešanem območju: - pridobivanje muzejskega gradiva na podlagi odkupov, daril, z zapuščino in s prevzemom, - permanentno zbiranje gradiva na terenu v sodelovanju z občani ter z organizacijami, ki vršijo podobna raziskovalna dela, - sodelovanje s posameznimi zbiralci, - sodelovanje z društvi, - posebno pozornost je treba posvetiti zbiranju in evidentiranju gradiva, ki je kakorkoli povezano z dediščino: • družine Bánffy (1192–1645), • kovanjem denarja (1441–1449, lendavski grad), • tiskarstva Lendave (1573: prva tiskarna in prve tiskane knjige na ozemlju Slovenije), • znamenitih Lendavčanov (György Dobronoki, György Kultsár, György Zala, Kálmán Dervarics, Kálmán Pataky, Bálint Bellosics, družina Balkányi, László Hadrovics, Štefan Galič …), • meščanstva Lendave, • lendavske lekarne (1835: prva lekarna v Prekmurju), • lendavskega športa (1903: prvi nogometni klub v Sloveniji, kolesarski klub: 1899, teniški klub, drsalni klub), • dežnikarstva (1904: prva dežnikarna v AvstroOgrski monarhiji),

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége • pridobivanja nafte (1942: Petišovci-Petesháza, prva naftna vrtina na ozemlju Slovenije), • judovstva Prekmurja (edina sinagoga in judovsko pokopališče v Prekmurju), • hetiškega ljudskega tekstila in etnologije madžarske narodne skupnosti, • vinogradništva in sadjarstva lendavskega območja. 3. Dokumentiranje zbranega nacionalnega bogastva in premične kulturne dediščine na območju občine Lendava in na narodnostno mešanem območju: - uvedba poenotenega dokumentiranja na muzejskem dokumentacijskem sistemu MINOK s postopno revizijo in digitalizacijo obstoječe klasične kartotečne dokumentacije, - vključevanje v projekte digitalizacije dediščine, njene dostopnosti na spletu in njenega trajnega hranjenja, - ureditev kartoteke, fototeke, negativoteke, kartoteke podatkov, videokaset, filmov, diapozitivov, magnetofonskih trakov, risb, rokopisov, CD-jev, DVD-jev itd. z vsebinami nacionalnega bogastva na območju občine Lendava in kulturne dediščine madžarske narodne skupnosti v Sloveniji. 4. Varovanje nacionalnega bogastva in premične kulturne dediščine na območju občine Lendava in na narodnostno mešanem območju: - revizija gradiva v depojih, vzpostavitev prioritetnega in dolgoročnega konservatorskega in restavratorskega načrta, - zaposlitev samostojnega konservatorja-restavratorja za nedoločen čas ter v skladu s tem organiziranje dela lastne delavnice, - ureditev pogojev hranjenja v skladu z investicijskim načrtom, - ureditev pogojev hranjenja v skladu z minimalnimi standardi za posamezne tipe muzejskega gradiva, - izvajanje strokovnega nadzora nad vaškimi etnološkimi in krajevnozgodovinskimi zbirkami v občini Lendava in na narodnostno mešanem območju. 5. Raziskovalna dejavnost: 32

- opravljanje raziskovalne dejavnosti na področjih, ki jih muzej strokovno pokriva, - raziskovanje inventariziranega muzejskega gradiva, - raziskovanje predmetne in žive dediščine v občini Lendava in na narodnostno mešanem območju, - organiziranje etnoloških in krajevnozgodovinskih raziskovalnih taborov v občini Lendava in na narodnostno mešanem območju, - sodelovanje v programih raziskovalnih taborov, ki jih organizirajo druge sorodne ustanove, v prvi vrsti v Republiki Sloveniji in v Republiki Madžarski, - organiziranje strokovnih konferenc, simpozijev, seminarjev in predavanj, - aktivna strokovna udeležba na konferencah, simpozijih, seminarjih in predavanjih, - objava rezultatov raziskovalne dejavnosti zavoda GML. 6. Prezentacija nacionalnega bogastva in premične kulturne dediščine z območja občine Lendava in z narodnostno mešanega območja: - izdelava scenarijev in postavitev stalnih in občasnih razstav po programu in pogodbah, - izdelava scenarijev in postavitev razstav na prostem po programu in pogodbah, - izdelava scenarijev in postavitev vaških etnoloških in krajevnozgodovinskih zbirk po programu in pogodbah, - organizacija in postavitev začasnih gostujočih razstav po programu in pogodbah, - organizacija in izvajanje gostovanj z začasnimi razstavami po programu in pogodbah, - posodobitev tehnične opreme stalnih razstav v lendavskem gradu, - posodobitev tehnične opreme muzejske depandanse na Glavni ulici v Lendavi, - posodobitev tehnične opreme muzejske depandanse v sinagogi v Lendavi, - posodobitev tehnične opreme etnoloških in krajevnozgodovinskih vaških zbirk v občini Lendava in na narodnostno mešanem območju, - postavitev stalne zgodovinske razstave območja Lendava v lendavskem gradu, - postavitev stalne krajevnozgodovinske razstave Znameniti Lendavčani,

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége - posodobitev stalne arheološke razstave v lendavskem gradu, - postavitev stalne umetnostno zgodovinske razstave likovnih umetnikov lendavskega območja v lendavskem gradu, - postavitev stalne razstave o zgodovini lendavskega športa v Športnem parku Lendava, - ureditev stalne etnološke vaške zbirke lendavskega območja ali pokrajine Hetés, - ureditev stalne etnološke razstave o vinogradništvu in sadjarstvu lendavskega območja, - ureditev industrijske dediščine na prostem družbe Nafta Lendava. 7. Izdajateljska dejavnost: - objava letne periodike »Lyndvamuseum«, - objava katalogov stalnih in občasnih razstav, - objava priložnostnih monografij, - objava priložnostnih zloženk, pedagoških listov, vabil, plakatov, CD-ja, DVD-ja, - objava slikovnega gradiva (plakati, razglednice, voščilnice), - objavljanje strokovnih publikacij v strokovnih revijah, - objavljanje strokovnih publikacij v PDF obliki na spletni strani zavoda. 8. Izvajanje pedagoških in andragoških programov: - izvajanje muzejsko pedagoških programov, povezanih s programom redne dejavnosti ali s projekti, - izvajanje andragoških programov, povezanih s programom redne dejavnosti ali s projekti, - organiziranje stalnih in občasnih tematskih delavnic.

- sodelovanje s turističnimi ustanovami, - objavljanje rezultatov dela v strokovni in ostali literaturi, na spletnih straneh in v medijih. 11. Sodelovanje z vzgojnimi in drugimi ustanovami: - organiziranje muzejsko pedagoških delavnic, - vodstva po razstavah, - strokovna predavanja v različnih ustanovah in društvih; - učne ure in vodstva po terenu. 12. Mednarodno sodelovanje: - V Sloveniji na narodnostno mešanem območju živeča madžarska skupnost je zgodovinsko povezana z matičnim narodom, zato je osnovnega pomena za to skupnost in ustanove, katerih ustanovitelj ali soustanovitelj je, sodelovanje s sosednjo Republiko Madžarsko. Po vstopu v Evropsko unijo pa je zaželeno aktivno mednarodno sodelovanje zavoda s sorodnimi evropskimi ustanovami, še posebej pa s sorodnimi ustanovami sosednjih držav. Med prioritete tega sodelovanja štejejo: • izmenjava razstav in gradiva kulturne dediščine, • organizacija skupnih projektov, • aktivna strokovna udeležba na konferencah, simpozijih, seminarjih in predavanjih, • strokovno sodelovanje pri publikacijah, • izmenjava strokovnih izkušenj.

V. Opredelitev strateških ciljev GML z vidika galerijske dejavnosti

9. Izoblikovanje strokovne knjižnice: - nakup strokovne periodike in literature, - bogatitev zbirke z izmenjavo strokovne literature s sorodnimi ustanovami.

V prostorih lendavskega gradu od leta 1973 domuje javni zavod Galerija-Muzej Lendava, ki poleg muzejske dejavnosti profesionalno deluje tudi na področju sodobne likovne umetnosti. Zavod torej izvaja tudi galerijsko dejavnost, in sicer:

10. Posredovanje informacij in promocija: - izdelava in dopolnjevanje z novimi vsebinami spletne strani zavoda GML, - izdelava promocijskega gradiva, - oglaševanje v medijih,

- likovno razstavno dejavnost, - dejavnost organiziranja mednarodnih likovnih kolonij, - zbiranja, varovanja, preučevanja in prezentacije

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége sodobne evropske likovne ustvarjalnosti ter - galerijsko-likovno pedagoško dejavnost. Likovna razstavna dejavnost V program likovne dejavnosti javnega zavoda GML spadajo občasne likovne razstave, v prvi vrsti priznanih, akademsko izobraženih likovnih umetnikov, skupinske razstave, mednarodne razstave, velike retrospektivne razstave ob raznih obletnicah in memorialih, razstave izjemno talentiranih mladih likovnih umetnikov ter otroške razstave. Zavod GML prireja občasne likovne razstave po programu na naslednjih lokacijah: - v veliki razstavni dvorani lendavskega gradu, - v prostorih nekdanje sinagoge v Lendavi, - v prodajni galeriji na Glavni ulici v Lendavi, - v avli gledališčne in koncertne dvorane v Lendavi. Na osnovi sodelovanja s sorodnimi ustanovami in na osnovi pogodb GML prireja občasne likovne razstave predvsem: - v likovnih galerijah Republike Slovenije, - v likovnih galerijah Republike Madžarske in držav Evropske unije. Strateški cilj zavoda GML z vidika likovne dejavnosti je ustvariti mednarodni ugled, zato si prizadevamo ustvariti pomembno središče likovne umetnosti. Cilj je pripraviti letno vsaj pet občasnih likovnih razstav, od tega eno razstavo umetnika svetovnega formata. Organizacija likovnih kolonij Zavod GML je doma in po svetu znan po svojih tradicionalnih mednarodnih likovnih kolonijah, ki jih organizira že vse od leta 1973. Vredno je omeniti, da je to druga najstarejša mednarodna likovna kolonija v Sloveniji. Doslej se je kolonij udeležilo že več kot 400 umetnikov. Sodelujejo akademsko izobraženi likovniki, profilirani slikarji, kiparji, grafiki in fotografi predvsem iz Slovenije, Madžarske in drugih srednjeevropskih držav, v zadnjih letih pa tudi iz drugih držav sveta, kar celotnemu projektu upravičeno daje mednarodni pomen. Likovni ustvarjalci, udeleženci lendavske mednarodne likovne kolonije, pripadajo različnim ge-

neracijam in slogovnim usmeritvam, to pa omogoča pluralizem likovnih izpovedi. Med strateške cilje mednarodnih likovnih kolonij v Lendavi spadajo: - nudenje specifičnih možnosti za likovno ustvarjanje na najvišji strokovni ravni, - izoblikovanje zbirke sodobne likovne umetnosti v sklopu zavoda GML, - postavitev stalne likovne razstave iz del sodobne likovne umetnosti, - promocija zbirke sodobne likovne umetnosti zavoda GML doma in v tujini, - postavitev kipov na prostem iz klasičnih in sodobnih materialov v urbanih središčih občine, na narodnostno mešanem območju in v regiji z namenom prispevanja h kulturni in turistični privlačnosti mesta in pokrajine. Organiziranje mednarodnih likovnih kolonij zavoda GML: - Mednarodna likovna kolonija Lendava, - Mednarodna mladinska likovna kolonija LindArt Lendava, - Mednarodna zimska likovna kolonija Lendava. Soorganizacija mednarodnih likovnih kolonij zavoda GML: - Mednarodna likovna kolonija Szentgotthárd/ Monošter na Madžarskem Dejavnost zbiranja, varovanja, preučevanja in prezentacije sodobne evropske likovne ustvarjalnosti Zavod GML vrši zbiranje sodobne evropske likovne umetnosti na podlagi svoje zbiralne politike, ki sloni na odkupih in darilih likovnih umetnin oziroma na podlagi organiziranja mednarodnih likovnih kolonij. Zbiranje se osredotoča predvsem na slike, grafike, risbe in kipe izjemno talentiranih likovnih umetnikov srednjeevropskega prostora. Galerijska dejavnost zavoda GML se delno prepleta tudi z muzejsko dejavnostjo zavoda, saj del likovnih stvaritev, ki se ovrednotijo kot nacionalno bogastvo ali kulturna dediščina, postane del umetnostnozgo-

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége dovinske zbirke zavoda GML. V prostorih lendavskega gradu, in sicer v podstrešni galeriji, je na ogled stalna razstava modernih srednjeevropskih kiparjev, katerih dela iz brona so nastala v sklopu mednarodnih likovnih kolonij v Lendavi. Med glavne cilje galerijske dejavnosti zavoda GML spadajo: - promocija domačih likovnih umetnikov doma in v tujini, predvsem v srednjeevropskem prostoru in v Republiki Madžarski, - promocija lastne slikarske, grafične in kiparske zbirke doma in v mednarodnem prostoru, - promocija mesta Lendava, občine Lendava in madžarske narodne skupnosti v Sloveniji, zlasti v smislu odnosa do kulture, kulturne dediščine, umetnosti in likovne umetnosti, - organiziranje strokovnih konferenc, simpozijev, seminarjev in predavanj, - izdaja katalogov stalnih in občasnih razstav, - izdaja priložnostnih monografij, - objavljanje strokovnih publikacij v strokovnih revijah, - objavljanje strokovnih publikacij v PDF obliki na spletni strani zavoda, - izdelava spletne strani, - izdelava promocijskega gradiva, - objavljanje rezultatov dela v strokovni literaturi, na spletnih straneh in v medijih. Galerijsko-likovno pedagoška dejavnost Naloge in cilji galerijsko-likovno pedagoške in andragoške dejavnosti so usmerjene v spodbujanje likovne ustvarjalnosti in kreativnosti otrok, šolske mladine pa tudi odraslih. Obenem je cilj ponuditi možnost za dodatno izobraževanje likovnih pedagogov in drugih pedagogov, ki imajo večji neposreden vpliv na likovno ustvarjalnost mladine v občini Lendava in na narodnostno mešanem območju. Treba je poudariti, da GML že 25 let uspešno sodeluje z likovnimi pedagogi v občini Lendava in na narodnostno mešanem območju v sklopu projekta »Likovno ustvarjanje otrok«. Neposreden cilj zavoda GML na področju galerijsko-likovno pedagoške in andragoške dejavnosti je izvajanje naslednjih dejavnosti:

Zgodovinska razstava »Grad na preži/Vár a vártán«

- strokovno vodenje likovnih delavnic, - strokovno vodenje ogledov galerijskih razstav, - nadaljevanje programa »Likovno ustvarjanje otrok« v sodelovanju s pedagogi v občini Lendava in na narodnostno mešanem območju, - organizacija likovnih delavnic s ciljem povezovanja vrtcev, osnovnih in srednjih šol Republike Slovenije in Republike Madžarske, - organizacija grafične delavnice za Dvojezično srednjo šolo Lendava, - organizacija likovnih delavnic za likovno posebej nadarjene učence.

VI. Prikaz minimalnega kadrovskega pokritja za uresničitev zastavljenih ciljev zavoda GML Javni zavod GML v letu 2010 zaposluje šest sodelavcev za nedoločen čas, ki jih financira Občina Lendava, in sicer dva kustosa, enega pedagoga-andragoga (direktor), enega strokovnega delavca s posebnimi znanji, eno poslovno sekretarko ter eno receptorko. Ob tem se zavod redno vključuje v program javnih del ter zaposluje zunanje izvajalce na podlagi avtorskih pogodb ali pogodb o študentskem delu. Konzerviranje in restavriranje muzejskega gradiva opravljajo samostojni konservatorji-restavratorji na podlagi pogodb s sorodnimi ustanovami iz Slovenije in Madžarske. Varovanje muzejskega gradiva opravljajo kustosi.

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége Zavod GML želi v naslednjem srednjeročnem obdobju obstoječi strokovni kader izpopolniti s samostojni konservatorjem-restavratorjem in informatikom-dokumentalistom. Glede na to, da se sedež javnega zavoda, ki zbira, varuje, preučuje in prezentira nacionalno bogastvo in kulturno dediščino v Sloveniji živeče madžarske narodne skupnosti, nahaja na narodnostno mešanem območju, je samoumevno, da leta razpolaga z ustreznim strokovnim kadrom, ki na visoki ravni pozna specifiko madžarske zgodovine, etnologije, kulturne dediščine ter madžarskega jezika in narečja. Ob primerno visokem znanju slovenskega in madžarskega jezika ter poznavanju slovenske, madžarske in evropske kulture mora biti primarna skrb teh strokovnjakov skrb za ohranitev kulturne dediščine vseh prebivalcev občine Lendava ter madžarske narodne skupnosti v Sloveniji s poudarkom na sožitju narodov in narodnosti, živečih na narodnostno mešanem območju. Permanentno izobraževanje zaposlenih zavod GML zagotavlja z udeležbo na delavnicah, seminarjih, strokovnih srečanjih, z izmenjavo strokovnjakov in organiziranjem dopolnilnih izobraževanj.

VII. Prioritete zavoda GML glede na nacionalni kulturni program Javni zavod Galerija-Muzej Lendava izvaja svojo službo v skladu z javnim interesom za kulturo, kakor ga opredeljuje predlog nacionalnega kulturnega programa za področje varstva kulturne dediščine, v sklopu svojih finančnih in strokovnih možnosti. Spodbujanje kulturne raznolikosti Ob vse večji nevarnosti asimilacije pripadnikov madžarske narodne skupnosti v Sloveniji je dodelitev pooblastila za opravljanje javne službe muzejev zavodu Galeriji-Muzeju Lendava z vidika uresničevanj posebnih pravic avtohtonih narodnostnih skupnosti v Sloveniji izrednega pomena, saj bi pripomoglo pri ohranitvi kulturne dediščine ter narodne identitete pripadnikov madžarske narodne skupnosti.

Permanentno zbiranje, varovanje, preučevanje in prikaz nacionalnega bogastva ter premične kulturne dediščine na narodnostno mešanem območju bi v prvi vrsti pomenili ohranitev kulturne dediščine pomurskih Madžarov ter vseh prebivalcev občine. Podrobna in vsestranska znanstvena raziskovanja bi v še večji meri pokazala na kulturne interakcije in pozitivne vrednote večstoletnega sožitja narodov ob reki Muri. Zbiranje likovnega gradiva umetnikov z narodnostno mešanega območja in postavitev stalne razstave teh ustvarjalcev bi pomenila nastanek edinstvene zbirke na našem območju. Zbirka likovnih del ustvarjalcev z narodnostno mešanega območja ne glede na njihovo narodnost bi podala svojevrsten zgled za vse narode in narodnosti po svetu, za ljudi tega kraja in za vse obiskovalce. Delovanje javnega zavoda GML po dodelitvi pooblastila za opravljanje državne javne službe muzejev pa bi veliko pripomoglo k tesnejšemu sožitju tako narodov na narodnostno mešanem območju kakor tudi k še bolj prijateljskim odnosom med državama Slovenijo in Madžarsko. S tem bi Lendava postala še pomembnejše kulturno središče in evropski vzor za mesto, kjer se dejansko stikajo narodnostne kulture. Zagotavljanje dostopnosti kulturnih dobrin in pogojev za ustvarjalnost Javni zavod Galerija-Muzej Lendava si bo prizadeval, da bo njegovo strokovno delovanje tako s strani Republike Slovenije in Republike Madžarske kakor tudi s strani lokalne skupnosti in madžarske narodne skupnosti priznano kot nepogrešljiva dejavnost izjemnega pomena na meddržavni, nacionalni, regionalni in lokalni ravni in bodo na ta način tudi finančno podprti njegovi programi ter razvojni cilji. Zavod GML se bo še naprej trudil, da bo njegova ponudba tako fizično kakor tudi virtualno dostopna čim širšemu krogu uporabnikov. Zavod GML načrtuje v prihodnosti ureditev novega informacijskega sistema na spletu, novega sistema dislociranih enot na narodnostno mešanem območju ter ureditev pogojev fizične dostopnosti osebam s posebnimi potrebami.

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége Kulturna vzgoja kot ustvarjalna vzgoja in kot vzgoja za ustvarjalnost Galerija-Muzej Lendava postopoma povečuje število svojih pedagoških in andragoških programov. Poudarek je na izvajanju muzejsko in galerijsko-likovno pedagoškega in andragoškega programa s sorodnimi ustanovami v regiji, in sicer na podlagi najsodobnejših pedagoških programov za vse starostne in izobrazbene skupine. Kultura kot kategorija razvoja: kultura kot generator gospodarskega razvoja, človeških virov, kvalitete življenja in socialne kohezivnosti Galerija-Muzej Lendava se s svojo dejavnostjo aktivno vključuje v različne raziskovalne, umetniške in turistične programe, katerih namen je dvig duhovnih in kulturnih potencialov regije za potrebe večje ekonomske učinkovitosti. S podobnim projektnim delom želi nadaljevati tudi v prihodnje, obenem pa načrtuje vključevanje svojih znanstvenih, umetniških in turističnih potencialov v nove oblike razvoja in dviga kvalitete življenja. Informatizacija v kulturi Javni zavod Galerija-Muzej Lendava na področju informatizacije načrtuje: - čim širši elektronski dostop do kulturnih vrednot, ki so v njegovi lasti, - uvajanje računalniške obdelave muzejskih podatkov v skladu s standardi, ki jih zahteva enotni register premične kulturne dediščine, - ureditev strokovne knjižnice ter vključitev knjižničnega gradiva v sistem COBISS.

in prezentiranje nacionalnega bogastva in premične kulturne dediščine v občini Lendava ter na narodnostno mešanem območju, kar se do sedaj zaradi finančnih in kadrovskih pomanjkljivosti ni moglo dosledno uresničiti. To nalogo je mogoče primerno izvesti le s permanentnim raziskovalnim delom in s primernim kadrovskim pokritjem. Specifičnosti občanov lendavske občine ter v Sloveniji živeče madžarske skupnosti je mogoče v popolnosti obvarovati edino z ustanovo, ki deluje v domačem okolju – na narodnostno mešanem območju, ter z aktiviranjem strokovnjakov, ki živijo v tej skupnosti in jim ni tuj duh tako madžarske kot slovenske kulture, obenem pa v celoti obvladajo oba jezika. Ob vsem tem pa je treba izredno pozornost posvetiti še eni posebnosti tega območja. Tukaj kažejo medetnični vplivi izredno zanimivo sliko. Kulturne vrednote pripadnikov šestih narodov, Slovencev, Madžarov, Avstrijcev, Hrvatov, Romov in Judov, se namreč močno prepletajo. Dejstvo je, da na obeh straneh slovensko-madžarske meje živijo pripadniki obeh narodov. Integracija v evropske tokove zahteva in z različnimi programi podpira sodelovanje narodov ob meji, kar bi naj zagotovilo mirno sožitje. V zadnjem času vse bolj grozeča asimilacija pripadnikov madžarske narodne skupnosti v Sloveniji in slovenske narodne skupnosti na Madžarskem kliče k potrebi aktiviranja jasno določenih programov, ki bodo enoznačno pokazali skrb Republike Slovenije in Republike Madžarske za ohranitev narodnih skupnosti in s tem pripomogli v prizadevanjih vseh nas k sožitju kultur. Zaradi geografske in medetnične specifičnosti želi javni zavod Galerija-Muzej Lendava izoblikovati še tesnejše sodelovanje, prvenstveno med slovenskimi in madžarskimi, nenazadnje pa tudi s hrvaškimi, avstrijskimi ter z drugimi evropskimi ustanovami na področju muzejske in galerijske dejavnosti.

Utemeljitev potrebnosti prispevka k splošni družbeni integraciji in sožitju kultur Utemeljitev potrebnosti pridobitve pooblastila za opravljanje javne službe muzejev javnega zavoda Ga lerije-Muzeja Lendava se v prvi vrsti kaže v potrebi za strokovno primerno zbiranje, varovanje, preučevanje

Banffyjev trg - Bánffy tér 1. • 9220 Lendava-Lendva telefon: (0)2 578 92 60 • fax: (0)2 578 92 61 www.gml.si • e-mail: info@gml.si, galerija.muzejlendava@siol.net

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége

Lendvai Kepe Zoltán

info@gml.si

Galerija-Muzej Lendava • Galéria-Múzeum Lendva

Turistični marketing naravne in kulturne dediščine Lendave Osnovno načelo turističnega marketinga je bogastvo in ohranjenost kulturne dediščine ter naravnega okolja, kar ponuja možnosti za uspešno trženje in za razvoj novih oblik turističnih vsebin. Predpogoj za uspešno trženje kulturne in naravne dediščine pa je ureditev pogojev za trženje, kar pomeni kakovost v vseh ozirih ter kreativno interakcijo med muzejskimi profesionalci in turističnimi delavci znotraj lokalne skupnosti ter v regiji. Izoblikovati je treba zdrave pogoje za muzeje in muzejske profesionalce, za ustvarjalce in kulturnike ter za turistične delavce, da navznoter sodelujejo na podlagi enotnega strateškega načrta, navzven pa povezano z vsemi zainteresiranimi posamezniki, domačini, turisti, skupnostmi, institucijami in družbami. Brez njihovega povezovalnega dela ni mogoče ustvariti kreativne interakcije z zunanjim svetom. Skupna naloga turističnih delavcev, ustvarjalcev, kulturnikov in muzejskih profesionalcev je ponuditi možnost za doživljanje naravne dediščine v njeni avtentičnosti, doživljanje kulturnih vsebin v njihovi bujnosti ter doživljanje skrbno varovane kulturne dediščine znotraj in zunaj muzejskih zidov. Strateški cilji na področju turizma in kulturne dediščine v Lendavi so: - - - - - - - -

izboljšati prepoznavnost Lendave in regije, izboljšati kvaliteto kulturne in turistične ponudbe, nadgraditi podobo mesta s kvalitetnimi vsebinami, urediti lendavski grad, ki je simbol mesta in okolice, izboljšati podobo podeželja z novimi vsebinami, pospešiti turistični razvoj mesta in podeželja, povečati število obiskovalcev v mestu in regiji, spodbuditi izobraževanje na kulturnem in turističnem področju,

- povečati število delovnih mest, povezanih s turizmom in kulturo. Bogata naravna dediščina kot turistični potencial: - ugodno okolje za bivanje in podnebje za regeneracijo, - relativno urejena prometna infrastruktura (avtocesta), - termalna voda, reka Mura, Lendavske gorice, gozdovi, - nafta in zemeljski plin (prva naftna vrtina na ozemlju Slovenije), - zdravo okolje, čista narava, veliko zelenih površin, dobra klima. Bogata kulturna dediščina kot turistična vrednota: - bogata kulturna dediščina je vir pripadnosti in ponosa, - Oloris: največje bronastodobno naselje na ozemlju Slovenije, - Lygano: rimsko naselje ob Jantarjevi poti, - dolnjelendavski Bánffy Joannes, podkralj Madžarske, - kovnica denarja iz 15. stoletja, - pokrajina Hetiš: izjemna dediščina hetiških tkanin in vezenin, - lendavski grad je najznačilnejši simbol mesta in okolice, - bogata zgodovina poudarja karizmatičnost kraja, - civilizacijske vrednote tukajšnjih ljudi: večnarodnost in miroljubnost. • 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége Kulturno turistični potencial Galerije-Muzeja Lendava: - stalne muzejske razstave: arheologija, zgodovina, etnologija, umetnost, - organizacija občasnih likovnih in muzejskih razstav, - druga najstarejša mednarodna likovna kolonija v Sloveniji, - LindArt – Mladinska likovna kolonija, - prva tiskarna in prva tiskana knjiga na ozemlju Slovenije, - muzejsko pedagoške delavnice, - ureditev vinoteke v viteški dvorani – kletni prostori gradu, - ureditev obzidja lendavskega gradu, - ureditev grajskega hriba v park. Cilj: muzejska, galerijska in izletniška ponudba. Gledališka in koncertna dvorana Lendava: - izvedba različnih sodobnih kulturnih vsebin skozi vse leto. Cilj: kulturno središče, velika ponudba kulturnih vsebin za vse generacije. Center Bánffy: - kulturne vsebine madžarske narodne skupnosti skozi vse leto. Cilj: Lendava, kulturno središče Madžarov v Sloveniji. Sinagoga Lendava: - stalna razstava: Judovstvo Prekmurja, - občasne manjše razstave in prireditve, - najpomembnejša židovska skupnost na ozemlju Slovenije, - dve obstoječi sinagogi v Sloveniji, - dve obstoječi židovski pokopališči v Sloveniji. Cilj: središče judovske kulturne dediščine v Sloveniji. Muzejska zbirka Meščanstvo, tiskarstvo in dežnikarstvo Lendave:

- stalna razstava o dediščini meščanstva Lendave, - prva tovarna dežnikov in senčnikov v Avstro-Ogrski monarhiji, - prva lekarna v Prekmurju, - zbirka v nastajanju: znameniti Lendavčani, - promocijski programi na temo meščanstva Lendave. Cilj: središče meščanske kulturne dediščine Lendave. Kapelica Sv. Trojice: - mumija Mihaela Hadika, - najstarejše pokopališče Lendave. Cilj: najatraktivnejša razgledna točka regije. Strokovno in turistično marketinško sodelovanje s Turizmom Lendava pri izvedbi tradicionalnih prireditev v občini: - - - - - - - - - - - - -

22. januar: dan madžarske kulture, 8. februar: slovenski kulturni praznik, 15. marec: praznik madžarske marčne revolucije, februar/marec: pustovanje, 1. maj: Vinski festival, 25. junij: praznik slovenske samostojnosti, julij: Ribiški dnevi, 20. avgust: praznik medkulturnega dialoga, zadnja sobota v avgustu: Bogračfest, druga sobota v septembru: Lendavska trgatev, 28. oktober: sejem ob dnevu sv. Simona in Jude, 25. november: Katarinin sejem, december: praznični december. Cilj: velika ponudba turističnih vsebin za široke množice in za vse generacije. Oživljanje starega mestnega jedra: - - - - -

bogata in zanimiva arhitekturna dediščina, ureditev korza, novih trgov in parkov, kulturni programi Knjižnice Lendava, glasbeni programi Glasbene šole Lendava, povezava starega mestnega jedra s turistično in kulturno ponudbo kraja, - vključitev novih vsebin: razstave, prireditve, dogodki, - izvedbe tradicionalnih in novih festivalov na trgih,

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége - dvig festivalov na nivo prepoznavnosti v regiji in svetu. Cilj: Zagotoviti atraktivne tradicionalne in nove kulturne in turistične vsebine. Bogata športna dediščina kot turistični potencial: - najstarejši nogometni klub na ozemlju Slovenije, - kolesarski, teniški in drsalni klubi med prvimi na ozemlju Slovenije, - ugodna infrastruktura na področju športa, - večnamenska športna dvorana, - ureditev športno rekreacijskega centra, - ureditev vodnega parka, - ureditev športnega letališča v Mostju. Kulturno turistični potencial podeželja: - razvoj turističnih kmetij in turističnih vinskih kleti, - postavitev vaških zbirk: kmetijstvo, živinoreja, vinogradništvo, sadjarstvo, obrt, - organizacija vaških dnevov, podpora kulturnim društvom, - festivali tradicionalne kuhinje, vina, žganja in sadja, - izdelovanje in promocija hetiških tkanin in vezenin, - Nafta Petišovci: industrijska dediščina, muzej belih rudarjev. Cilj: povezava mesta in vasi, priprava turističnih aranžmajev.

- avtentično, čisto in ohranjeno okolje in podeželje, - visoka varnost in dobro zdravje občanov. Slabosti in pomanjkljivosti: - - - - - - - - - - - - - -

Kratkoročni ukrepi: - - - -

Prednosti in priložnosti: - stičišče štirih evropskih narodov in držav (SLO, HU, A, HR), - kulturna raznolikost (Slovenci, Madžari, Hrvati, Avstrijci, Romi, Židi), - odlična dostopnost: avtocesta vzhod–zahod, glavna cesta sever–jug, - urejena infrastruktura, - bogata naravna dediščina, - bogata ponudba kulturne dediščine, - bogata ponudba dogodkov,

slaba prepoznavnost, slaba obiskanost, nepovezanost turističnih točk, slaba razvitost turistične ponudbe, neurejena in nedostopna območja naravne dediščine, neurejena in slabo dostopna območja kulturne dediščine, pomanjkanje razvojne strategije turizma, pomanjkanje samoiniciativnosti, pomanjkanje vedenja o dediščini in skupnih vrednotah, zanemarjanje kulturne dediščine, premalo mladih in izobraženih v turizmu, premalo mladih in izobraženih v kulturni dediščini, slaba prepoznavnost Lendave in celotne turistične regije, pomanjkanje regijskega, medregijskega ter mednarodnega sodelovanja, pomanjkanje strateškega dolgoročnega načrta razvoja.

- - - -

posodobitev turistične infrastrukture, označitev znamenitosti v občini in v mestu, ureditev in označitev kolesarskih poti, ureditev in označitev učnih, pohodnih, turističnih in naravoslovnih pešpoti, ureditev pešpoti ob rekah, potokih in v gozdovih, katalogizacija naravne in kulturne dediščine, izdelava zemljevida in promocijskega gradiva občine in regije, povečati sodelovanje s pobratenimi mesti. Srednjeročni ukrepi:

- ureditev avtentične prepoznavnosti Lendave kot središča narodnostnih kultur, - ureditev pogojev osnov turistične ponudbe: oddih,

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége kultura, ugodje, - nadgradnja in širitev kulturne in turistične ponudbe v Lendavi in regiji, - urediti povezanost z mesti in gradovi v regiji, - razvoj turističnih ponudb naselij ob gradovih skozi vse leto, - urediti povezanost z mesti in gradovi ob reki Muri od izvira do izliva, - določiti skupno regijsko in mednarodno strategijo, - pomoč pri pobudi občanov: turistične kmetije, kampi, gostinska ponudba, - razvijanje domače obrti, predelave kmetijskih pridelkov in njihovo trženje, - ureditev tržnice.

- povezovanje turističnih delavcev in ustanov v regiji, - skupno načrtovanje in trženje kulturne in turistične ponudbe, - zagotoviti dolgoročne vire financiranja, - izobraževanje regijskih turističnih vodnikov, - izdelava skupnih sodobnih promocijskih produktov in programov, - označitev vseh kulturnih in turističnih znamenitosti v Lendavi in v regiji, - skupna udeležba na sejmih, - izvedba promocijskih kampanj.

Skupna strategija z mesti in gradovi regije:

- Pomurje letno obišče okoli 200.000 turistov, - Zalsko županijo obišče letno približno 510.000 turistov, - Železno županijo obišče letno 360.000 turistov, - v Termah Lendava imajo letno okoli 25.000 gostov, - lendavski grad letno obišče približno 10.000 ljudi. Kako prepričati slehernega turista, da pride v Lendavo? Kako prepričati slehernega turista v regiji, da obišče lendavski grad? S čim prepričati obiskovalce, da tu prenočijo, da ostanejo še dan ali dva? Kaj jim lahko še ponudimo?

- SLO: Murska Sobota, Beltinci, Radenci, Gornja Radgona, Ljutomer, - HU: Lenti, Letenye, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Körmend, Szentgotthárd, - A: Bad Radkersburg, - HR: Mursko Središče, Čakovec, - gradovi: Grad na Goričkem, Rakičan. - cerkvena arhitektura: Martjanci, Turnišče, Selo, Velemér, Szécsisziget. Turizem smo ljudje: - odprtost, dovzetnost za povezovanje, sodelovanje in vključevanje, - dovzetnost za podjetništvo, iniciativnost, inovativnost, - poznavanje jezikov, razgledanost, znanje in ustvarjalnost, - spodbujanje razvoja turistične dejavnosti, - spodbujanje enodnevnih turističnih aranžmajev, - izboljšanje in razširitev gostinske ponudbe. Kaj lahko jaz naredim, da postane Pomurje osrčje Panonije? Kaj lahko jaz naredim, da postane Lendava najlepši del Prekmurja? Kako doseči sinergijo učinkov?

Trajno aktualni cilj: preseči dosežene rezultate!

Če »LENDAVA VABI«, potem Lendava mora postati in biti: - čim bolj povezana s svojim bistvom, s sosedi in s svetom, - prepoznavna domačinom, da bi njene vrednote spoštovali in uspešno tržili, - prepoznavna v svetu na podlagi resničnih informacij, - avtentična, da ne bi razočarala nikogar, - specializirana, da je ne bi zamenjevali z drugimi, - kakovostna v vseh ozirih, - inovativna, da bi lahko bila venomer konkurenčna, - utemeljena na znanju domačih strokovnjakov.

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége

Dr. Varga József

A hagyományos hetési aratás és cséplés Göntérházán A régi, hagyományos hetési aratásnak és cséplésnek is megvolt a maga varázsa, még a nehéz és sok gonddal végzett szorgos munka mellett is. Vidékünkön, így falunkban is, az aratást – a múltban – általában június 29-én kezdték meg, Péter–Pál-napján. Abban az időben az aratást mindig a rozzsal (nálunk úgy mondták, hogy gabona) kezdték, és ezt követte a búza, majd a zab aratása. A Göntérházán megrendezett hagyományos aratási és cséplési munkálatokat négy képben próbálom meg bemutatni. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az egyes munkamenetek, műveletek eszközei (mezőgazdasági szerszámok stb.) eredetiek legyenek, s valósághűen adják vissza a valamikori aratást és cséplést; annak sokoldalúságát, gazdag eszköztárát és -rendszerét, és természetesen varázsos hangulatát, valamint sajátságos nyelvi kifejezéseit. Sokan megkérdezhetik tőlünk, hogy mi célból szerveztük meg a hetési aratást és cséplést. Erre könnyű a felelet. A Muravidéken élő, létszámában egyre zsugorodó maréknyi magyarság kezdi elveszíteni sajátos azonosságjegyeit. Hogy mire gondolok itt főleg? Először is a nyelvünkre. Nem vitatható, vonható kétségbe az a sajnálatos tény, hogy a Murán innen élő őshonos magyarság anyanyelve, nyelvhasználata napról napra kopik, szegényedik, idegen nyelvi elemekkel »vegyül«, s elveszíti igazi szépségét, »hetésies« jellegét. Másodszor a régiónkat valósághűen tükröztető népi szokásainkra, nyelvi kifejezéseinkre, az évszázadokon át megőrzött népi kultúránkra, egyéni-közösségi nemzeti kincseinkre és értékeinkre stb. Harmadszor az olyan rendezvényekre, ahol az őseink, nagyszüleink és szüleink által végzett paraszti munkaformákat, életformákat és szokásokat elevenítjük föl gyermekeinknek és főleg unokáinknak. Nekik szeretnénk bemutatni elsősorban, hogy a gyakorlat által ismerjék meg múltunkat. 42

A megismerés és megismertetés mellett az is célja az ilyen rendezvénynek, hogy némi szemléletváltást idézzen elő a mai fiatalok eszmei és gondolati világában, s ezáltal megbecsüljék az általuk már »maradinak« vélt szokásokat, életvitelt is. Az ilyen »szellemi jégtörés« nemcsak gazdagítja vagy gazdagíthatja magyarságtudatukat, de érzelmi kötődésüket is megváltoztathatja »Árpád népének« és »Dózsa unokájának« egyre fogyó etnikai csoportjához. Az ősi gyökerekhez való konok megmaradásnak az igényét, a magyarság vállalását.

Előkészületi munkálatok A kézzel történő aratásra való felkészülés a) Kaszakalapálás: Felhasznált eszközök, szerszámok: kasza, kala páluszék, kalapálu-kalapács, fatokmány, kaszakő, takarittufa vagy hajittufa. A kaszakalapálu férfiak (Gaál Lajos, Meszelics Ferenc, Pisznyák Árpád) a pajtábu kihozzák a kalapáluszékeket, utána a kaszákat, illetőleg a kalapáláshoz szükséges eszközöket. Még a takarittufát vagy hajittufát is. A kaszanyélről leütik a kaszát, leülnek, és kalapálni kezdenek. Munka végeztével visszateszik (helyezik) a kaszát a nyelére, és ráerősítik, (kötözik) mazzagge a takarittufát is. Közben beszélgetnek, viccelődnek. b) Gereblyejavítás: Két idősebb férfi (Bence József, Meszelics Lajos) a szinybü vagy a pajtafiábu kihozzák a torugráblát meg a rendös gráblát. Megállapítják, hogy hiányoznak belőlük fogak. Megjavítják, vagyis gráblofogakat ütnek a gereblyékbe. Közben ők is beszélgetnek: – (M. L.): »Látom, a gráblákbu hiányoznak fogak. Miég juó, hogy a télön faraktam néhányot. Most csak beleverjük.« • 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége – (B. J:): »Én maj kühozom. Hunn vannak?« – (M. L): »Ott a szérostábo.« Befejezik a munkát. c) Kötélfonók: Két idősebb nő (Apró Rozália, Csuka Ilona) zsúpból kötelet fon. Azt kévébe kötik. Közben beszélgetnek: – (A. R): »Juó, hogy hosztunk haza gabonát (rozsot).« – (CS. I): »Biza, aszt okossan tettitök. Olla szározz a buza száro, hogy abbu nehezzen lehet kötelet csinyányi.« Befejezik a munkát. Amikor minden kész, indulnak aratni. Ebben a képben az a fontos, hogy minden szerszámot, eszközt az eredeti módon kell elkészíteni a kézzel történő aratáshoz. Egy vagy két háztól indulnak (mennek) csoportosan az aratók a Petkovics-ház melleti »Füzes-düllübe«, a búzaföldre. Útközben énekelnek, beszélgetnek, viccelődnek. Az énekek: Zöld a kukoricaszár, Egész nyáron kapálatlan maradtál, Te meg szőke piros lány, Szombat este csókolatlan maradtál. Körül fodros a szoknyám, Ugye babám, illik rám, de illik rám? Holnap is ezt veszem rám, Ugye babám, ebben szeretsz igazán? Bárcsak engem valaki Zabot hijna, zabot hijna aratni, Learatnám a zabját, Elszeretném, elszeretném a lányát. Ne menj rózsám a tarlóra, Gyönge vagy még a sarlóra. Ha megvágod kis kezedet, Ki süt nékem lágy kenyeret, Elmegyek én tarlóra, Erős vagyok a sarlóra. Nem vágom meg kis kezemet, Sütök néked lágy kenyeret.

A marokszedük viszik a sorut, a kévekötük pedig a kévekötüfát. A gráblulu asszonyok viszik a torugráblát és a rendös gráblát. A kaszások a tok mánybo vizet öntenek (merittönek) a sajtárbu (dézsá ból) vagy itatu-sajtárbu. A marokszedők viszik még a bugyoguskorsuban a vizet is. Egy bugyoguskorsu tarisznyábo van téve megáztatott (nedvesített) szalma vagy széna közé.

A kézzel történő aratás menete a) Amikor az aratók a gabonaföldre (búzatáblára) érnek, az első kaszás munkásaival (marokszedü, kévekötü, kötevetü) megkezdi az aratást. Mielőtt azonban lekaszálná az első kévényi búzát, a következőket mondja: »Köszönöm, Uram, hogy újra megad tad a mindennapi kenyerünket. Áldott legyen a Te neved!« A többiek rámondják: »Ámen.« Utána a gazda levág két maroknyi búzát. Azt a kévekötöző kötözüfáve megköti. Ekkor az első marokszedő – ez általában a házigazda felesége volt valamikor –, az első kaszás által tövire felállított kévéhez lép és mondja: »Aggya a zisten, hogy a zideji termisbü ille dombos kenyeret süthessek, mint amilleny magass ez a kéve!« A többiek: »Ugy legyön!« Ezután a gazda nekifohászkodik: »A Jézus szent nevibe.« b) Ezzel elkezdődik a kézzel történő hagyományos hetési aratás. A három kaszás egymás után haladva vágja a rendet (kb. öt-nyolc méter távolságra egymástól). A kötélvetők (köterakuk) köteleket raknak le, amit ott a mezőn készítenek a levágott búzából, a marokszedők két markot tesznek egy-egy kévébe (kötelbe). Végül a kévekötők megkötik a kévéket. Két kötöző kévekötőfával kötöz, a harmadik csak bajszra köt csupasz kézzel. (Az első kaszás Gaál Lajos, marokszedője Gaál Rozália, kévekötője Varga Károly, kötélvetője Apró Rozália; a második kaszás Pisznyák Árpád, marokszedője Meszelics Irén, kévekötője Pisznyák József, kötélvetője Csuka Ilona; a harmadik kaszás Meszelics Ferenc, marokszedője Németh Etel, kévekötője Vajdič Anton, kötélvetője pedig Tivadar Irén.) • 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége

c) Amikor már úgy 25–30 métert learattak (előre haladtak) az aratók, akkor megjelennek az idősebb férfiak, asszonyok és gyerekek, hogy keresztbe rakják, összegereblyézzék az elhullott búzaszálakat, összeszedjék a gabonafejeket (kalászokat). (Ezt a gyerekek teszik.) Egy keresztbe (kepébe) 21 kévét tesznek. A kévéket először »hetesbe« is rakhatják. A keresztek rakását régi, hagyományos módon végzik, pl. az első kévének kelet felé kell néznie. Az öregek szerint azért kelet felé, mert ott kel föl a Nap. S a kalászokat is fel kell hajlítani (megtörni), hogy »eses üdübe ne csirásullon kü.« Közben beszélgetnek. Az idősebbek tanácsokkal látják el a fiatalokat és a gyerekeket. Figyelmeztetik őket, hogy a kévéket ne húzzák a tarlón, mert kihullik belőlük a szem. Jobb, ha a hónuk alá fogják, és úgy viszik azokat. A munka vége felé a »kepéző mester« vagy »körösztraku« odaszól az egyik kévehordónak: »Hozd ide a legnagyobb kévit, Jani! Az lesz a pap.« Az egyik gyerek megkérdezi: »Öregapám, mér monygyák a kévinek, hogy pap?« Az megmagyarázza: »Tudod, kisunokám, valamiko, régön a nagygazdánok, a földesurnak, de még a papnak is dézsmát, tizedöt köllött annyi, füzetnyi. A köröszt huszoneggyedik kévije lett a papi. Azér, monygyák ere a kévire, hogy pap.« A keresztet le is kötik, közben megjegyzik: »Kös sük is le, hátha nagy vihar vagy nagy esü lessz.« (Kepézők, keresztrakók: Csuka József, Horvát János, id. Meszelics János vagy Gönc Viktor.) d) A következő művelet (munka) már a gereblyéző asszonyok vagy férfiak dolga. Tarlógereblyével és rendes fagereblyével fölgereblyézik a tarlót, összehúzzák a gráblulást a kereszt (kepe) végébe. (A gereblyézést végző személyek: Zsálek Julianna, Meszelics Lajos, Gaál Zorán.) Ezzel be is fejeződött a kézzel történő aratás. e) Uzsonna a mezőn: Aratás után a mezzün fogyasztják el az uzsonát, amit az asszonyok visznek ki körbecbe, kerekkosárbo, födeleskosárbo vagy silingábo. Az egyik asszony (nő) a kosarat, körbecet a fején viszi »tekercsön«, illetőleg »perecön«. (A tekercs kötényből, törülközőből, ruhaféléből készült. Ezeket összetekerték, sodorták, 44

fonták úgy 30cm átmérőjű kerek alakba, mazzagge átkötötték, fonták. A tekercsöt akkor használták az asszonyok, ha valamilyen nehéz dolgot vittek a fejükön.) A kosarat vivő asszony bal kézzel fogja azt, a jobb kezében viszi a tarisznyát, benne a vizes szalmába »csomagolt« bugyoguskorsu. A másik két asszony ugyancsak födeles kosárban vagy körbecben vagy silingában viszi az ételt és az italt. Ezek: házi kenyér, vágottzsír, háj, hagyma, kalács, pogácsa, bor és víz. Az asszonyok körberaknak néhány kévét, középre is tesznek. Ezt letakarják asztaruháve, és arra rakják rá az ételt. Az italt (csatosüveg, pintösöveg) egy kéve mellé állítják. Vígan falatoznak, vizet vagy bort isznak. Tereferélnek. Barátságos és békés a hangulat. (Az uzsonavivü asszonyok: Meszelics Margit, Gasparics Jolán, Bence Magda). Az aratás, illetőleg az étkezés után csoportosan mennek haza, azaz a cséplés helyére. Útközben énekelnek, beszélgetnek, viccelődnek, szórakoznak. Az énekek: A göntérházi dimbes-dombos határba, Úgy elfáradt karom az aratásba. Úgy elfáradt, nem bírom fölemelni, Sej, nem bírom a babámat megölelni. Hej, édesanyám, mért szültél a világra? Mért neveltél az uraság számára? Mért nem adtál béres legény karjába, Vagy dobtál volna a zavaros Murába. Béres legény ne rakd meg a szekered, Sarjú tüske böködi a tenyered, Mennél jobban böködi a tenyered, Annál jobban rakd meg a szekeredet. Béres legény hajt a kútra itatni, A babája vizet visz mosogatni, Olyan szépen húzza fel a sudárfát, Úgy hallgatja a babája panaszát.

A cséplés b) A cséplést előkészítő munkálatok: A cséplőgépet (masinát) az emberek (férfiak és nők) • 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége

a jószágos kazu mellé húzzák-tolják a régi szokás szerint. Ezt a műveletet a gépesgazda irányítja. Az egyik etetü a cséplőgép rúdját fogja. Neki két markosabb ember segít. A többi cséplő húzza, tolja a masinát. Közben kétértelmű szólások (»beköpisek«) is elhangzanak. Ezeket a férfiak mondják, általában a nők rovására, pl. »Nyomás, öt perc a rendös.« vagy »Mariska, a te fér jed hogyan tud nyomni?« vagy »Juci, megnyomtak-e az éjjel?« stb. Mindig akad egy-két rámenősebb vagy bátrabb menyecske, aki felel: »A zén emböröm tuggya biza, hogy mitü döglik a legy.« Utána következik a cséplőgép »felállítása«, előkészítése a cséplésre. Ez a gépesgazda és a két etető feladata. Előfordulhat, hogy egy vagy két férfi segít nekik, pl. az ékeket a kerekek alá rakják, megzsírozzák a csapágyakat, ellenőrzik a rostákat, vintáznok stb. Két ember közben közelebb cipeli a kasznit és a rostapadot a tüzellü (gőzgép) mellé. A többi cséplő csoportokba verődve beszélget, nevetgél stb. A gazda vagy a megbízottja körbeindít egykét üveg bort. A férfiak jót húznak a borból. Tenyerükkel megtörlik a züveg száját. Némelyik még hozzáfűzi: »Pis ta, igyá belülle nyugottan, nem vagyok szájfájus.« Egy másik pedig így: »Nem kapsz tőle náthát!« Az asszonyok inkább a szájoskorsu vagy a bu gyoguskorsu után nyúlnak. Ferku bácsi azt mondja Katinak: »Fogd meg te is a züveg nyakát, Katus, ne szégyönközz!« – »Nem is!« – vág vissza az éles nyelvű menyecske. – »Má a zöregapám is megmonta, hogy a viztü béka nyől a hasábo. Hát a zenyimbe se nyőllön. Inkább bort iszok.« (A gépesgazda Bíró József, az etetők pedig Bíró Lajos és Fehér Oszkár.) A cséplőgép felállítása, elkészítése után, a gépes gazda megadja a jelet a cséplésre. Valamikor ezt a gőzgép (tüzellü) sípjával tették. Ma a traktor dudájával. b) A cséplés menete (részeseményei): Két férfi talicskán a cséplőgép elé tolja a mázsát. Ellenőrzik annak hitelességét, hogy jól mér-e. Egyikük rááll, és mondja: »Én pontossan 72 kila vagyok. Tennap mértem magam a malomba. Lássuk, hogy ez a mázso jó be va-e állitfo.« Így, vagyis ennek alapján ellenőrzik a mázsa hitelességét. (A mázsáluk vagy zsákuluk: Varga Sándor, Császár János, Gaál Lajos, Gaál István.) Két asszony (Gaál Rozália, Zsálek Julianna) ponyvát

Gőzgépes cséplés a század elején Kiskunhalason (Fotó: http://mek.niif.hu/02100/02185/html/311.html)

terít a kazu és a cséplőgép közé meg a cséplőgép elé is, ahol az osztálozu van, vagyis a zsákok alá. Ugyanezek az asszonyok egy-egy köcöllit (füjjhorduruhát) terítenek le a cséplőgép ellenkező oldalára, a pelyvarázó és a törekrázó mellé. Ők lesznek, ezek az asszonyok a pelvahorduk, törekhorduk. Egy fiatalabb nő meg egy férfi fölmennek a masináro. Ódalon (létra). Ők oldozzák el a kévéket, lesznek a kéveváguk, amit aztán az etetőnek adnak. (Ezek: Soós Vilmos és Gasparics Jolán.) Közben néhány ember (férfi és nő) a cséplőgép mellé tolja a gabonával megrakott szekeret. (Valamikor egyébként a jószágos kazal mellé állították föl a cséplőgépet.) Két férfi (Gerebic László, Soós Imre) fölmegy a kazal, azaz a szekér tetejére, mert ők adogatják, rakják, dobálják a masináro a gabonakévéket. Kétágú vasvellát használnak. A szekeret a mezőn előtte Nyakas László és Penhofer Károly rakták meg. Régen tehenekkel vagy ritkábban lovakkal húzatták be a megrakott szekereket az udvarba. Most már traktorral teszik, illetőleg egyáltalán nem, mert az aratócséplőgép, kombájn ezt egymaga elvégzi. Csak a szemet kell hazavinni. A szuómakazu rakását Darabos Ferenc irányítja, a kazumestör. Ő ellenőrzi, hogyan kezdik meg a kazurakást a kazurakuk (Zver Jožef, id. Meszelics János, Gasparics István, Pisznyák János, Varga József). Még a gazdát is odahívják, és megkérdezik tőle: »Mis • 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége

ka bátyám, mekkora legyön a szuómakazu? Hány köröszt gabonájo va?« – A kazalmester ellenőrzi azt is, hogy a fiallat jól meghajtották-e, és hogy jól tették-e a helyére. A szalmakazalon csak férfiak dolgoznak. Beszélgetnek, élcelődnek. Az egyik raku megjegyzi: »Miska bátyám, lesz ennek a kazunak teteje?« (A »teteje« szó alatt azt kell érteni: Kapunk-e valamit inni. Persze nem vizet, hanem bort.) A másik hozzáfűzi: »Jaj, de szározz ez szuóma! Alig tikáculok má.« A gazda érti a szót, belemegy a tréfába, játékba: »Szivessen öblögetnim a torkotokat jó lendva-hegyi borre, de a zőssze a gyég everte a szüőllümet.« – »De a bora azér megmaratt« – így egy harmadik. A szalmakazalt rakók körében tehát vidám a hangulat. Különösen akkor emelkedik az még magasabbra, amikor valóban megjelenik egy gömbölü tégla (borosüveg). A szuómarázubu hat asszony (Tivadar Irén, Apró Rozália, Meszelics Margit, Meszelics Irén, Csuka Ilona, Vida Ani) viszi szuómahordu-rudakon a szalmát a szuómakazuho. Háromágú favillát használnak. A szuómahordu asszonyok a szalmarázó előtt állnak. Velláve egyengetik össze a szuómát a két egymás mellé fektetett szalmahordó rúdon, amit két asszony visz a szalmakazalhoz. E művelet (munka) közben különféle tréfákat is elkövetnek a szalmakazalrakók, pl. egy as�szonyt »belevágnak« a szalmába. Utána bújik egy férfi. A többiek gyorsan bedobálják őket szalmával. Ennél a jelenetnél szinte leáll a munka. Még az etető is lebámul a dob mögül. Közben azért megfingattya a masinát. A két »áldozat« szalmásan, törekesen mászik ki a szalma alól. Pajzán megjegyzések röpködnek a levegőben. Ezeken jól derül az egész »társaság«. A fullasztó hőségben, a gomolygó porfelhőben, a nehéz és fárasztó munkába beleépül néhány kacagtató motívum is, s így könnyebben viselik el a tikkasztu melegben a cséplést. Aztán ilyen, s hasonló megjegyzések hangzanak el: »No, Jancsi, megfogtad-e a Manci mukucsát?!« – A megszólított felel rá: A fene egye meg, le vót szoritfo a kiklinnye!« – »Nincs is rajtam kikliny!« – mondja az. – »Gyávo leginnek nem teröm ám diu.« – szól közbe egy idősebb férfi. Amíg ez a jelenet lejátszódik, megjelenik a színen a gazdaasszony. – »Idva a torokmosu« – nyújt át két csatos üveg bort az embereknek. Felszól Jani46

nak a szalmakazalra: »Asztá ugy hajizsd meg a fiallat, hogy ne dőjjön le a szuómakazu!« – »Ne féjjen Bös ke nénim, én se mast győttem a világro! Értöm én a dógomat!« – »Jó, jó« – távozik elégedetten az asszony. A pelvahordu asszony grábláve a köcöllire húz egy kötetnyi pelvát, összefogja annak négy sarkát, és viszi a pelvásbo, ami általában a pajtafia melletti szinyben volt. Ott egy vagy több gyerek elveszi tőle a füjjhorduruhát, és a pelyvát kiönti/k belőle. A törekhordu asszony háromágú favelláve rakja a töreket a köcöllibe, és úgy viszi a pajtafiábo a sziénáro. És így folyik jókedvvel, megelégedettséggel a hagyományos hetési cséplés. A végén az asszonyok fölgereblyézik a »kazu« helyét, azaz az egész udvart a szalmakazalig. A cséplés utolsó művelete (munkája), hogy a zsákolók (mázsolók) lemérik a termést, illetőleg összeadják, hiszen előtte is mértek, és hordták be a kamrába. Azt egyeztetik a gépesgazdával. Utána kiadják a vámot. Kócvászonból szőtt zsákokat, vékát és szakajtót használnak.

Befejezés A cséplési munkálatok befejező szakasza az ebéd, vagyis az eszem-iszom. A gépesgazda és a két etető már evett. Nekik a gazdaasszony előbb tálal. Asztalterítővel leteríti a »kasznit«, és arra tálal. Általában házi tyúklevest, paprikás csirkét, újkrumplit és uborkasalátát szoktak adni. A végén különféle rétest. Bor és szodaporosvíz mindig volt az »asztalon«. A munkások »ebédje« ugyancsak jó, ízletes tyúkhúsleves, finommetélttel, paprikás csirke, tyúkpecsenye vagy fölmelegített, forrósított vindühus. Uborkasaláta vagy elvétve zöldsaláta. Mákos rétes, túrós rétes, almás rétes, káposztás rétes, darás rétes vagy ilyen töltésű palacsinta. Ital: bor és szódavíz. »Hama be köllött kapnyi a zebidöt«, mert a legtöbb cséplő ment a szomszédba is segíteni. A régi, hagyományos hetési aratási és cséplési munkálatokban Göntérházán mintegy 65 személy vett részt; felnőttek és gyermekek egyaránt. Göntérháza, 1998. • 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége

Samo Sankovič

samo.sankovic@guest.arnes.si

Pokrajinski muzej Murska Sobota

Nova arheološka najdišča v okolici Lendave Na območju Lendave so bila že pred večjimi posegi na hitri cesti znana arheološka najdišča, ki pa, razen Olorisa pri Dolnjem Lakošu, niso bila sistematično raziskana. Izgradnja ceste, ki je sicer zelo destruktiven proces, je močno spremenila arheološko poselitveno sliko v vseh slovenskih pokrajinah, tako tudi v Pomurju in okolici Lendave. Pred predvidenimi uničujočimi gradbenimi posegi so bila rešena številna najdišča, ki prej večinoma sploh niso bila poznana. Še toliko bolj je to pomembno za ravninski svet, kjer je ostanke nekdanje poselitve težje ugotoviti. V pokrajini ob Muri so bila najdišča gosto posejana, na pomurskem kraku avtoceste je namreč bilo raziskanih kar 27 najdišč, od tega 5 v neposredni bližini Lendave. Najdbe in dokumentacija z večine najdišč so še v obdelavi in pripravi za objavo, ce- Slika 1: Najdišča na trasi hitre ceste: 1 Gornje njive pri Dolgi vasi, 2 Ivankovci, 3 Pri Muri, 4 Zatak, 5 Pod grunti – Pince (prirejeno po http://maps.google.com) lovito so bili objavljeni le rezultati prvih izkopavanj pri Dolgi vasi.1 Namen tega kratkega zdaj že zgrajeni trasi hitre ceste pod obronki Lendaprispevka je seznaniti javnost z rezultati raziskav. Že vskih goric naslednja najdišča2 (glej sliko 1): na začetku pa moram poudariti, da sem imel za posa- 1 Gornje njive pri Dolgi vasi (na območju izvoza Dolga vas), mezna najdišča na razpolago različno količino podatkov, zato sem nekatera najdišča opisal podrobneje, 2 Objave: Gornje njive pri Dolgi vasi (Šavel 2003; Šavel, druga pa bolj skopo. Kerman 2008; Kerman 2008), Ivankovci (Tušek, Od severozahoda proti jugovzhodu si sledijo na 1 Šavel, Kerman 2008.

Kavur, Tomaž 2006), Pri Muri (Sankovič 2008; Šavel 2006; Šavel, Sankovič 2008), Zatak (Guštin 2006; Guštin, Tomaž 2008).

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége 2 Ivankovci (nadvoz čez hitro cesto in železnico na cesti od Lendave proti Dolnjemu Lakošu), 3 Pri Muri (na zahodni strani ceste Lendava–Mursko Središče, nasproti bioplinarne), 4 Zatak (na zahodni strani potoka Ledava, južno od Zataka), 5 Pod Grunti – Pince (južno od Pinc, na območju postajališča in bencinskih črpalk ter pripadajočih dovozov). Najdišče Gornje njive pri Dolgi vasi je bilo izkopano v dveh etapah. Prvič že v letih 1997 in 1998 pred izgradnjo lendavske obvoznice, potem pa še leta 2006 pred Slika 3: Ostanek stavbe iz bakrene dobe z najdišča dograditvijo ceste.3 Na najdišču je bilo odkritih nekaj Ivankovci (Tušek, Kavur, Tomaž 2006, slika 1) ostankov iz bakrene in bronaste dobe, največ pa je bilo ostalin iz antike in srednjega veka.4 Antična naselbina litve iz bakrene dobe, okvirno nekje iz prve polovice iz 2. stoletja in 1. polovice 3. stoletja je verjetno stala 4. tisočletja pred našim štetjem (slika 3). Več je bilo ob nekdanji rimski cesti Poetovio–Savaria, ki pa na ostankov antične poselitve (1. in začetek 2. stoletja), tem delu zaradi melioracijskih del ni bila ohranjena.5 vendar na terenu ni bilo videti kakšnega jasnega tloNajdbe iz tega obdobja so večinoma keramične, poleg risa stavb. Zaradi večjega števila rimskih tegul (stretipičnih rimskih, predvsem kuhinjskih posod in šnikov) ob robu izkopnega polja se sklepa, da je nekaj odlomkov fine lončenine, tudi t. i. Terv neposredni bližini najbrž stala bolje grajere sigillate, namizne lončenine z značilnim, na hiša. Iz tega obdobja sta bila najdena še večinoma rdečkastim premazom, lahko izdva vodnjaka. postavimo gemo, majhen ovalen predmet Naslednje najdišče na trasi hitre ceste iz dragega kamna z upodobljenim Zeusom proti jugovzhodu je bilo Pri Muri,9 ki je bilo leta 2008 predstavljeno na razstavi v Pokra(Jupitrom), ki je bil najbrž vgrajen v prstan 6 jinskem muzeju Murska Sobota, leta 2010 (slika 2). Omembe vreden je tudi vodnjak, katerega več kot desetletje dolg pa v Galeriji-Muzeju Lendava na postopek konzervacije se prav- Slika 2: Antična gema z najdišča Gornje njive lendavskem gradu. Najstarejši kar zaključuje v delavnicah so- pri Dolgi vasi (2.–3. stoletje, velikost 1,5 x 1,2 ostanki poselitve na tem najdicm) (foto: T. Vrečič) boškega muzeja. Na mestu rimšču so bili iz bakrene dobe, nekaj ske naselbine je v 10. stoletju zrasel tudi srednjeveški je bilo bronastodobnih, več železnodobnih, največ pa zaselek, ki je živel do 13. stoletja.7 srednjeveških.10 Različni tipi bivališč (nadzemne stavManjše najdišče Ivankovci je bilo raziskano leta be, zemljanke) iz bakrene dobe so glede na keramične 2005.8 Najdeni so bili dokaj skromni ostanki pose-

3 Izkopavanja sta v letih 1997 in 1998 vodila Irena Šavel ter Branko Kerman, leta 2006 pa Branko Kerman iz Pokrajinskega muzeja Murska Sobota. 4 Šavel, Kerman 2008; Kerman 2008. 5 Šavel, Kerman 2008, 24, 30.

Tušek z Zavoda za varstvo kulturne dediščine Slo venije OE Maribor. Podatke o najdišču mi je posredoval dr. Boris Kavur z Inštituta za dediščino Sredozemlja ZRS Univerze na Primorskem, za kar se mu zahvaljujem. Objavljeno je bilo tudi kratko poročilo o bakrenodobni poselitvi (Tušek, Kavur, Tomaž 2006).

7 Kerman 2008; Šavel, Kerman 2008.

9 Izkopavanja so poleti in jeseni leta 2005 potekala pod vodstvom Irene Šavel iz Pokrajinskega muzeja Murska Sobota.

8 Izkopavanja je poleti in jeseni leta 2005 vodil Ivan

10 Sankovič 2008; Šavel 2006; Šavel, Sankovič 2008.

6 Ibid. 28.

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége Kot zanimivost lahko povemo, da je v zgodovinskih virih s konca 12. stoletja dvakrat omenjeno takrat sicer pogosto ime Ivan, zapisani sta imeni župana in jobagiona (mejnega stražarja) Ivana.12 Za naslednjo trditev sicer nimamo trdnih dokazov, lahko pa domnevamo, da je v večji domačiji, ki je bila za tisti čas nadstandardno velika, živel najbrž nek svobodnjak, vsekakor pripadnik višjega sloja, ne pa hlapec ali kakšen drug podložnik, vezan na zemljiškega gospoda. Mogoče je bil to ravno kateri izmed omenjenih Ivanov. Južno od Zataka ob potoku Ledava je bilo odkrito istoimensko arheološko najdišče. Tam je nekoč stala manjSlika 4: Bakrenodobna lončenina z najdišča Pri Muri na razša srednjeveška naselbina z nadzemnimi ter vkopanimi stavi v Pokrajinskem muzeju Murska Sobota (foto: T. Vrečič) stavbami in pripadajočimi odpadnimi jamami s tipično najdbe pripadale t. i. lasinjski kulturi iz prve polovice srednjeveško lončenino ter redkimi drugimi najdbami 4. tisočletja pr. n. št. (Slika 4.) Zanimiva sta bila krožna (slika 7).13 Odkritih je bilo tudi nekaj skromnejših prazjarka iz starejše železne dobe (8.–7. stoletje pr. n. št., t. godovinskih in antičnih ostankov. Največja izkopavanja na hitri cesti so potekala tik i. halštatsko obdobje), ki sta najverjetneje predstavljala zamejeno parcelo (mogoče gomilo) s sredinskim gro- pred madžarsko mejo na najdišču z imenom Pod grunti – Pince.14 Najdeni so bili skromnejši bom, ki pa na žalost ni bil ohranjen naselbinski ostanki iz bakrene in (slika 5). Iz tega obdobja in tudi iz zgodnje bronaste dobe ter srednjega mlajše železne dobe (konec 2. stoleveka. Najpomembnejše odkritje, tja pr. n. št., t. i. latensko obdobje) je tudi v širšem srednjeevropskem bilo na najdišču raziskanih nekaj kontekstu, pa je bila večja naselbina vkopanih bivalnih objektov. Najiz pozne bronaste dobe (zadnja stoveč ostankov pa je bilo iz srednjega letja 2. tisočletja pr. n. št.). veka, ki jih lahko na podlagi analiz Po izkopavanjih v Dolnjem lončenine, pisnih virov in radioSlika 5: Krožni jarek iz starejše železne Lakošu in nekaj posegih na lenkarbonske analize oglja datiramo dobe z najdišča Pri Muri (foto: S. Tanacek) davskem gradu smo torej v začetku od konca 11. stoletja in najkasneje do leta 1378. Na območju najdišča je namreč nekoč stal novega tisočletja z raziskavami na hitri cesti dobili dozaselek, sredi katerega je stala večja domačija (slika 6). ber vpogled »v zemljo« in pod obronki Lendavskih goric Njene stavbe so bile postavljene okoli osrednjega dvori- odkrili ostanke poselitve od bakrene dobe, začetka 4. šča, v neposredni bližini pa so bili drugi objekti, med njimi tudi zemljanke. V odpadnih jamah je bilo odkritih kot Ivankovce napačno opredelila prej omenjeno lokaveliko keramičnih posod, predvsem loncev, odkrit je bil cijo pri nadvozu na cesti proti Dolnjemu Lakošu. tudi vodnjak in več peči, verjetno tudi nekaj kovaških. 12 Zelko 1961, 160. Najzanimiveje pa je, da je v zgodovinskih virih zapisano 13 Guštin, Tomaž 2008. Izkopavanja je leta 2005 vodil ime naselja. Že leta 1291 se namreč omenja z imenom ddr. Mitja Guštin z Inštituta za dediščino Sredozemlja Ivankovci oz. Iwankatheluky.11 Znanstveno raziskovalnega središča Univerze na Primorskem. 11 Zelko 1982, 45, citirano po Wenzel 1873, 60 in Kovačič 1926, 3; Škafar 1971, 43–44. Pri poimenovanju najdišča je Skupina za arheologijo na avtocestah Slovenije (SAAS), ki je poimenovala posamezna najdišča,

14 Najdišče, ki še ni bilo objavljeno, je v letih 2005 in 2007 izkopaval Branko Kerman iz Pokrajinskega muzeja Murska Sobota. Zahvaljujem se mu za posredovane podatke. • 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége tisočletja pr. n. št., pa vse do danes s sicer nekaj večjimi vrzelmi (na prelomu 3. tisočletja pr. n. št ter približno med 3. in 9. stoletjem), ki pa jih bomo z raziskavami v prihodnosti najverjetneje zapolnili.

Literatura • Irodalom • GUŠTIN, M. 2006, Between the Slavs and the Madyars. – Zalai Múzeum 15, Zalaegerszeg, 249–257. • GUŠTIN, M. in A. TOMAŽ 2008, Zatak, pustota pri Lendavi. – V: Srednji vek – Mittelalter. Arheološke raziskave med Jadranskim morjem in Panonsko nižino – Archäologische Forschungen zwischen der Adria und der Pannonischen Tiefebene, Ljubljana, 95–102. • KERMAN, B. 2008, Srednjeveška lončenina z najdišča Gornje njive 2 pri Lendavi. – V: Srednji vek – Mittelalter. Arheološke raziskave med Jadranskim morjem in Panonsko nižino – Archäologische Forschungen zwischen der Adria und der Pannonischen Tiefebene, Ljubljana, 79–88. • KOVAČIČ, F. 1926, Gradivo za prekmursko zgodovino. – Časopis za zgodovino in narodopisje XXI, Maribor. • SANKOVIČ, S. 2008, Najdišče Pri Muri blizu Lendave – srednjeveški Ivankovci. – V: Srednji vek – Mittelalter. Arheološke raziskave med Jadranskim morjem in Panonsko nižino – Archäologische Forschungen zwischen der Adria und der Pannonischen Tiefebene, Ljubljana, 89–94. • ŠAVEL, I. 2003, Gornje njive pri Dolgi vasi. V: Zemlja pod vašimi nogami – arheologija na avtocestah Slovenije, Ljubljana, 135–136. • ŠAVEL, I. 2006, Bakrenodobno najdišče Lendava – Pri Muri. V: – A. Tomaž (ur.) Od Sopota do Lengyela, Koper, 95–97. • ŠAVEL, I., S. SANKOVIČ 2008, Pri Muri; razstava o arheološkem najdišču pri Lendavi, Murska Sobota. Slika 6: Tloris srednjeveške domačije z najdišča Pri Muri (računalniška obdelava: D. Rijavec)

• ŠAVEL, I. in B. KERMAN 2008, Gornje njive pri Dolgi vasi. – Arheologija na avtocestah Slovenije 6, Ljubljana (na spletu: http://www.zvkds.si/sl/kulturna-dediscina-slovenije/publikacije/publikacije/86-irena-savel-et-al-gornje-njive-pri-dolgi-vasi/). • ŠKAFAR, I. 1971, Dolnjelendavska rodbina Haholt (Bánfi, Banič) in rast njene posesti do leta 1381. V: Časopis za zgodovino in narodopisje 7 (zvezek 1), 40–69. • TUŠEK, I., KAVUR, B. in A. TOMAŽ 2006, Najstarejša poselitev v Ivankovcih. – A. Tomaž (ur.) Od Sopota do Lengyela, Koper, 113–118.

Slika 7: Novec Albrechta I., datiran med leti 1282 in 1298, z najdišča Zatak (Guštin 2006, fig. 3 : 9)

• WENZEL, G. 1873, Codex diplomaticus Arpadianus continuatus (Árpádkori új okmánytár) X. – Budapest. • ZELKO, I. 1982, Historična topografija Slovenije I – Prekmurje do leta 1500. – Murska Sobota. • 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége

Robert Recek

robert.recek@lendava.si

Občina Lendava - Lendva Község

Nepremična kulturna dediščina v občini Lendava »Vsakdo je dolžan v skladu z zakonom varovati naravne znamenitosti in redkosti ter kulturne spomenike, država in lokalne skupnosti skrbijo za ohranjanje naravne in kulturne dediščine.« Ustava RS, 73. člen Kulturna dediščina so območja, grajeni ali oblikovani objekti, predmeti ali dela, ki so rezultat človekove dejavnosti, njegove ustvarjalnosti, družbenega razvoja in dogajanj, značilnih za posamezna obdobja. Varstvo kulturne dediščine je zaradi zgodovinskega, kulturnega in civilizacijskega pomena v javnem interesu. Dediščino predstavljajo predvsem arheološka najdišča in predmeti; mestna in vaška jedra; oblikovana narava in kulturna krajina; stavbe in njihovi deli ali skupine stavb umetnostne, zgodovinske ali tehnične pričevalnosti; stavbe in predmeti, ki so v zvezi s pomembnimi osebami in dogodki naše politične, gospodarske in kulturne zgodovine; arhivsko in knjižnično gradivo ter predmeti, ki izpričujejo zgodovinska dogajanja na posameznem prostoru. Občina Lendava leži na razpotju, kjer so se skozi zgodovino srečevale in razvijale različne kulture ter narodi, ki so v prostoru pustili sledi v obliki objektov, naselij, predmetov in arheoloških ostalin. V občini imamo 90 evidentiranih enot nepremične kulturne dediščine, ki obsega arheološka najdišča, profane in sakralne stavbe, memorialne enote ter naselbinska jedra.

stavitev rezultatov in rekonstrukcijo naselja lahko občudujemo v prostorih lendavskega gradu. V času gradnje avtoceste je bila raziskana tudi naselbina južno od naselja Pince, katere rezultati so objavljeni le delno in bodo javnosti prikazani v prihodnosti. V arheologijo spadajo tudi gomile, skupinske grobnice, ki so sčasoma postale neizrazite okrogle vzpetine. Najdemo jih na področju celotne občine in so večinoma neraziskane. Le deloma pa so raziskani ostanki rimskih časov, med katere se uvrščata naselbina zahodno od Dolge vasi ter trasa rimske ceste med Kotom in Gaberjem. Zanimiva je najdba rimskega nagrobnega spomenika v okolici Dolge vasi, ki je vzidan v Pokrajinskem muzeju Murska Sobota, fotografija spomenika pa je razstavljena na lendavskem gradu. V sklopu projekta obnove lendavskega gradu so arheološke raziskave na območju jugozahodnega stolpa odkrile nova odkritja v zvezi z obrambno tehniko obzidja in njegovim razvojem skozi zgodovino.

Arheologija Najstarejša enota kulturne dediščine je arheološko najdišče Oloris v bližini Dolnjega Lakoša, ki je v preteklosti že bilo raziskano in dokumentirano. Pred-

Arheološki tloris lendavskega gradu (povzeto po stari risbi)

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége Grajski hrib je ena od najprivlačnejših točk za arheološke najdbe, saj se je na tem prostoru koncentriralo zgodovinsko dogajanje, hkrati pa je bil objekt center političnega, gospodarskega, kulturnega in obrambnega dogajanja od začetka srednjega veka do konca 2. sv. vojne. Zgodovinski viri izpričujejo podatke iz različnih obdobij razvoja gradu, z arheološkimi raziskavami pa se odkrivajo materialni dokazi, ki odstirajo skrivnosti, a hkrati porajajo nova vprašanja. Sakralne stavbe V nepremično kulturno dediščino spadajo skoraj vsi sakralni objekti v občini in predstavljajo kulturni spomenik v skoraj vsakem naselju. Sem spadajo cerkve, kapele, zvoniki, križna znamenja ipd. Ena od posebnosti občine so leseni zvoniki, ki so v prostoru Republike Slovenije edinstveni ter so značilni za naselja, kjer živijo pripadniki madžarskega naroda. Cerkev sv. Katarine v Lendavi je največji in največkrat obiskani kulturni spomenik v občini, Kapelica sv. Trojice pa s svojo izjemno lego v prostoru in z mumijo kapitana Hadika ustvarja ter utrjuje identiteto kraja in prebivalcev. Najenostavnejša oblika sakralne kulturne dediščine so križna znamenja ali pili, ki jih najdemo po naseljih in krajini. Označujejo posamezne zgodovinske dogodke, kot sta naprimer kuga ali požar. Profane stavbe Največjo koncentracijo nepremične kulturne dediščine v občini predstavlja Glavna ulica s svojo neposredno okolico. Obsega 24 objektov profane arhitekture, pet objektov sakralne arhitekture ter objekt memorialne dediščine. Staro mestno jedro je zaščiteno tudi kot naselbinsko jedro in je v tem pogledu še posebej varovano. Tako lahko v Lendavi občudujemo objekte, ki so s svojo arhitekturo, vsebino in zgodovinsko pomembnostjo ustvarjali našo preteklost, danes pa s svojo odličnostjo pomembno prispevajo k razvoju kraja v prihodnosti. Občina je v zadnjih letih vložila veliko energije v obnovo celotnega območja starega mestnega jedra. Obnovila in ustvarila je javne prostore, kot so

ulice, trgi, stopnišča in zelene površine, ki bogatijo vse uporabnike, tako vsakodnevne kot naključne obiskovalce. S tem je ustvarila dodano vrednost na lokalni turizem in posledično tudi gospodarstvo. Menim, da smo lahko vsi občani ponosni na staro mestno jedro, ki je v zadnjih letih postalo svetlejše in privlačnejše. Dolgoročno pa je v mestnem jedru potrebno ustvariti tudi nove vsebine, ki bodo popestrile dogajanje in ustvarile pogoje za nadaljnji razvoj. Med profane stavbe spadajo tudi tipične panonske domačije, ki so zaščitene kot spomeniki. Nahajajo se v več krajih na območju lendavske občine. Njihova skupna značilnost je, da so večinoma zapuščene in nezadržno propadajo. Nekatere izmed njih so zaradi dotrajanosti tako degradirane, da jih zavod za spomeniško varstvo predlaga za izbris iz registra kulturnih spomenikov.

Ena od prenovljenih vinskih kleti v Ujtomažu, ki jo vzdržuje njen lastnik.

Tipičen primer takšnega spomenika je zaselek Ujtomaž (Új Tamás) v Lendavskih goricah, ki je nekdaj predstavljal skupino vinskih kleti, grajenih iz lokalnih materialov in oblikovno značilnih za panonski prostor. Objekti so zaradi spremembe tehnologije vinogradništva, želje lastnikov po večjih, sodobnejših objektih ter neprijazne zakonodaje (ki lastnika ni podpirala pri obnovi kulturnega spomenika) žalostno propadli. Danes lahko na mestu zaselka najdemo štiri nekdanje objekte, od katerih sta le dva v solidnem stanju. Izkušnja, pridobljena na primeru Ujtomaža, je ta, da objekti, ki so spomeniško zavarovani in nimajo praktične funkcije, brez podpore države ne morejo

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége fizično preživeti. Prestrogi kriteriji pri prenovi objektov niso dopuščali dodatnih posegov v objekte, da bi ti zagotavljali vsaj minimalne standarde za sodobno kletarjenje in bivanje. Zato so lastniki ob starih vinskih kleteh nesankcionirano postavili nove, zavarovane objekte pa z neuporabo ter posledičnim zanemarjanjem pustili propadu.

močje. Zaščitena so namreč tudi območja, ki nikoli niso bila pozidana, znotraj pozidanega območja pa so se pojavile novogradnje, ki ne povzemajo varstvenega režima. V bližnji prihodnosti zato pričakujemo, da bo območje starega mestnega jedra zmanjšano na območje, ki ga zgodovinsko ter oblikovno tudi predstavlja, hkrati pa razvoja na tem območju ne omejuje.

Memorialni spomeniki Smernice ZVKD Maribor V občini Lendava so trije memorialni spomeniki: židovsko pokopaV sklopu priprave občinskega lišče v Dolgi vasi, naftna vrtina s prostorskega načrta je občina priPogled na lendavski grad in grajski stolpom v Petišovcih in atelje Štefadobila smernice zavoda, ki nalagahrib na stari fotografiji na Galiča na Glavni ulici v Lendavi. jo določene zadolžitve lokalni skuVsi trije so v slovenskem prostoru edinstveni ter pred- pnosti ter lastnikom kulturnih spomenikov in obmostavljajo zgodovinske značilnosti lokalnega prostora. čij. Namen smernic je ustrezna obravnava dediščine Židovsko pokopališče je največje v Sloveniji in zato še pri prostorskem razvoju občine ter zagotavljanje njeposebej zanimivo za obiskovalce. ne aktivne vloge v prostoru in družbi. Smernice podajajo oceno stanja posamezne enote, Naselbinska jedra stopnjo ogroženosti, zasnovo razvoja dejavnosti varstva nepremične kulturne dediščine, cilje, varstvene Staro mestno jedro Lendave je široko zavarovano režime in usmeritve. Posebna priloga smernic je preobmočje, ki se razteza med krožiščem pri Borovu in gled enot dediščine z oceno ogroženosti ter pregled staro srednjo šolo v smeri vzhod–zahod ter med gra- enot nepremične kulturne dediščine, ki so degradiradom in starim Kobiljskim potokom v smeri sever–jug. ne v tolikšni meri, da jih v prostoru ne varujejo več. Zavarovanje območja prinaša dobre in slabe plati. Pri vsakem posegu v zavarovanem območju je potrebno Podlaga za zaščito nepremične kulturne dedipridobiti kulturnovarstveno soglasje s strani Zavoščine so zakonski in podzakonski akti, sprejete in da za varstvo kulturne dediščine Maribor, ki skozi ratificirane mednarodne pogodbe ter lokalnemu projektne pogoje predpisuje način posega pa tudi območju namenjen Odlok o razglasitvi nepremičnih materiale, barve ipd. Zaradi tega je marsikateri invekulturnih in zgodovinskih spomenikov na območju stitor opustil namero obnove ali novogradnje na tem območju, saj so pogoji ZVKD-ja včasih nerazumni ter pomenijo dodaten strošek, predvsem pa izgubo časa. Problem je v nedorečenosti zakonodaje, ki ne predpisuje natančno, kaj se ščiti, ampak na splošno govori o zaščiti parcelacije, gabaritov, posameznih stavb, odnosov med stavbami, prepoznavne lege v prostoru, oblike strešin, vedute ipd. ZVKD ugotavlja, da je bilo mestno jedro v preteklosti zaščiteno kot preširoko ob-

Občine Lendava (Ur. l. RS 20/93). V smernicah je ugotovljeno, da je zaradi razkoraka med vrednotenimi kulturnimi spomeniki in dejansko razglašenimi – kar je posledica prostorskih degradacij ter novih strokovnih izhodišč, potrebno pripraviti nov razglasitveni akt za celotno območje Občine Lendava.

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége Vloga lokalne skupnosti V skladu z zakonodajo in navodili zavoda za varstvo kulturne dediščine je lokalna skupnost dolžna zagotavljati razvoj poselitve in prenove naselij na način, ki bo varoval in zagotavljal prenovo naselbinske dediščine. V sklopu teh aktivnosti je potrebno izdelati izvedbene načrte, ki bodo ohranjali neokrnjenost in celovitost zgodovinskih jeder, v našem primeru mestnega jedra Lendave. Ohraniti je potrebno značaj naselja ter vse materialne, kulturne in zgodovinske sestavine, ki ga določajo in katerih ogrožanje ali uničenje bi prizadelo avtentičnost. Pred novogradnjami je treba dajati prednost prenovi starih stavb in njihovih delov, nove zgradbe pa graditi v skladu s tradicionalnimi arhitekturnimi stalnicami. Prostorsko integriteto dediščine se mora varovati pred pozidavo in drugimi oblikami razvrednotenja, ohraniti avtentične vsebine oz. uvajati nove, ki niso na škodo spomeniške vrednosti. Stavbno dediščino je potrebno varovati in prenavljati po strokovnih načelih ter metodah stroke. Pri načrtovanju poselitve je potrebno ohranjati in razvijati prepoznavno podobo naselij. Lokalna skupnost je dolžna zagotoviti javno dostopnost dediščine, omogočati njeno preučevanje in preprečiti posege, ki bi utegnili spremeniti lastnosti, vsebino, obliko ter s tem vrednost dediščine. Nove oblike poselitve se morajo izogibati znanim enotam arheološke dediščine. V robne dele najdišč je dovoljena širitev naselij, če ni druge rešitve in v kolikor se predhodno opravijo zaščitna arheološka izkopavanja.

Ena od starejših stavb, potrebna prenove, na Glavni ulici

Posebna naloga lokalne skupnosti je načrtovanje prenove območij, ki so zaščitena kot naselbinska jedra. Prav tako je pomembno določanje prostorskoizvedbenih pogojev v naseljih. Določijo se tipologija zazidave (tlorisni in višinski gabariti), elementi oblikovanja, nakloni streh, materiali kritine, prepovejo se kričeče barve ipd. Zagotovi se uporabo lokalno značilnih materialov, določijo se gradbene linije. Tako se lahko ohranijo značilnosti zgodovinskih jeder naselij. Aktivnosti Občine Lendava Občina Lendava se zaveda vrednosti in nenadomestljivosti kulturnozgodovinskih objektov in območij. V zadnjih letih je bila aktivnost občine usmerjena predvsem v staro mestno jedro in posamezne objekte znotraj mestnega jedra. Posebej naj izpostavim lendavski grad, kjer je bilo urejeno stopnišče. Izvedena so bila arheološka izkopavanja na južnem predgradju, v izdelavi pa je tudi konzervatorski načrt za celotno območje grajskega hriba, ki bo podlaga pri izdelavi načrtov za obnovo grajskih stolpov. Obnova stolpov poteka že nekaj let v sklopu projekta Obnova starega mestnega jedra, za kar so bila pridobljena tudi evropska sredstva. Kompleksnost območja, zahteve spomeniškega varstva in omejenost sredstev so vzrok, da obnova gradu in njegove okolice poteka počasi, rezultati pa so vidni šele po zaključku določene faze. Upamo, da bomo v najkrajšem času zagotovili potrebno dokumentacijo in sredstva za obnovo jugozahodnega ter jugovzhodnega stolpa grajskega obzidja, kar bo omogočilo uporabo novega stopnišča in dostop za pešce na grajski plato. To bo velika pridobitev za turistično ponudbo mesta. V območju mestnega jedra namerava občina obnoviti najbolj degradirane dele mesta (stavbe) in jim vdihniti nove vsebine, ki bodo vnesle življenje v staro mestno jedro. Posebne pozornosti je deležno območje južno od mestnega jedra, na katerem so še pred kratkim bili vrtički, saj predstavlja veliko razvojno priložnost mesta. Lokacija je atraktivna z več vidikov. Območje je komunalno opremljeno, nahaja se v neposredni bližini vseh servisnih in kulturnih dejavnosti, obenem

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége pa je odmaknjeno od glavnih prometnih tokov. Leži v atraktivnem okolju med starim mestnim jedrom in srednješolskim centrom ter bo po zaključku gradnje oblikovalo novo zaključeno celoto. Aktivnosti občine so usmerjene tudi v umeščanje novih vsebin v mestno jedro. V zadnjih letih je z ureditvijo mestne hiše, meščanskega muzeja in s prenovo objekta turistične pisarne mestno jedro pridobilo vsebine, ki so primerne za to okolje. Zagotavljajo dodano vrednost, istočasno pa vzpodbujajo aktivnosti lastnikov ostalih nepremičnin na tem območju. Ob tem je potrebno izpostaviti dva projekta. Prenova mestnega parka in ureditev Trga Györgya Zale sta vnesli nove kvalitete v življenje mesta predvsem z zagotovitvijo zunanjih javnih prostorov, ki bogatijo širšo okolico. Lendavske gorice

Objekti so priključeni na greznice, ki niso vodotesne, zato odplake ponikajo v zemljo. Ceste niso primerne za težji tovorni promet, ki je ob vsakodnevnem bivanju v objektu potreben, predvsem pa se pojavlja problem pozimi, ko novi prebivalci ne razumejo, zakaj se ceste ob vinskih kleteh ne plužijo urgentno. Občina je naročila strokovne podlage, na osnovi katerih bodo predpisani pogoji in določena območja v Lendavskih goricah, kjer bo možna gradnja stanovanjskih hiš, ter območja, na katerih se bodo lahko gradile le vinske kleti in počitniške hiše. Posebna pozornost bo namenjena ohranjanju vinogradništva in kmetijske proizvodnje. Ob tem naj omenim še delovanje kmetijskega inšpektorata, ki v zadnjem času veliko bolj aktivno opozarja in tudi kaznuje lastnike, ki opuščajo vinogradništvo, kmetijska zemljišča pa prepuščajo zaraščanju. Aktivna je tudi gradbena inšpekcija, ki spremlja dogajanje na terenu in kaznuje lastnike objektov, ki so gradili izven zazidljivega območja in v nasprotju s prostorskoureditvenimi pogoji. Problem se pojavlja zaradi glob, ki so relativno nizke in omogočajo legalizacijo stanja. Morda bi bilo treba kakšen objekt tudi porušiti, da bi potencialni kršitelji lokalnih odlokov izgubili voljo do nelegalnih gradenj.

V obstoječem prostorskem planu Občine Lendava so Lendavske in Dolgovaške gorice opredeljene kot krajinski park, ki pa nima odloka o varovanju kulturne krajine v smislu orhranjanja, ampak so v prostorskoureditvenih pogojih za gričevnat del občine določeni predpisi v zvezi z oblikovanjem, namembnostjo in komunalnim opremljanjem objektov. V praksi se je pokazalo, da se posamezni investitorji z različnimi prijemi izogibajo Zaključek predpisom in gradijo objekte, ki niso značilni za lokalni prostor, ampak s svojo velikostjo, oblikovanjem in umeKulturna dediščina je nenadomestljiva dobrina, ki ščanjem v prostor degradirajo kulturno krajino, katere so nam jo zapustili naši predniki v spomin in uporazgodovinska značilnost je vinograbo. Odnos do dediščine je odnos do dništvo. Tako na območju vinskih naše preteklosti in identitete. Slabo kleti ponekod zasledimo stanovanjvzdrževana ali degradirana kulturske hiše, gradnjo objektov izven zazina dediščina je ogledalo lastnika in dalnega območja, gradnjo prizidkov, odsev njegove kulture ter odnosa nadzidkov in samostojnih pomožnih do skupnega dobrega. objektov kljub dejstvu, da je to prepoVsi občani smo lahko ponosni vedano. Objekti so grajeni v neskladju na posamezne objekte in prostore, Panoramski pogled na Lendavo z lokalno tipiko gradnje ipd. Problemi ki so edinstveni na širšem obmoso tudi v nedorečenosti zakonodaje, ki omogoča pridobi- čju. S ponosom jih lahko razkažemo obiskovalcem tev hišne številke za gospodarske objekte (vinske kleti), in tudi sami uživamo v njihovi pojavnosti in vsebini. kar posledično omogoča prijavo bivališča. Razočarani in nezadovoljni pa smo lahko nad objekV Lendavskih goricah se tako povečuje število ti kulturne dediščine, ki žalostno propadajo in kazijo prebivalstva, komunalna opremljenost pa na obmo- prostor, posledično pa so obsojeni na izbris. Vsi se čjih vinskih kleti ne dosega predpisanih standardov. zavedamo, da mesto ne bi bilo enako brez cerkvenega

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége zvonika ali drugih tipičnih vedut kraja, med katere pa spadajo tudi manjši objekti, kot so stare vinske kleti in križna znamenja. Naselje Ujtomaž (Új Tamás) je na naslovnici knjige Sto najlepših kmečkih hiš na Slovenskem, vendar v naravi najdemo le njegove ostanke, ohranitev le-teh pa je prepuščena posameznikom. S skupnim zavedanjem in aktivnostjo, opozarjanjem in vzpodbujanjem bomo tudi na področju vartva kulturne dediščine dosegali boljše rezultate ter zgodovinske objekte in naselja ohranili za zanamce. Z ohranitvijo zgodovinskega spomina v obliki materialne dediščine krepimo identiteto kraja in prebivalcev ter vzpodbujamo razvoj turizma in z njim povezanih dejavnosti. Problem pri ohranjanju kulturne dediščine predstavljajo finančna sredstva, ki jih primanjkuje že za klasično gradnjo ali obnovo, pri obnovi kulturnih spomenikov pa bi jih morala zagotoviti država. Ta pa – kot v veliko podobnih primerih, prelaga odgovornost na lastnika ali lokalne skupnosti, sama pa ne zagotovi niti primernega odnosa z možnostjo sklepanja kompromisov ali pomoči v obliki odpustkov na kakšnem drugem področju, npr. z zmanjšanjem davka na objekt, ki je pod spomeniškim varstvom. Največji korak, ki ga kot družba moramo storiti v prihodnosti, je zavedati se naših korenin in ohraniti identiteto. Mlade generacije pa vzgojiti tako, da bodo znale prepoznati in zaustaviti negativni trend izginjanja in degradacije kulturne dediščine, povezovati razvojne dejavnosti z aktivno revitalizacijo objektov dediščine ter vzdržno ravnati s krajinskimi območji, ki so pomembna na regionalni in lokalni ravni.

Viri • Források •

Zakon o varstvu kulturne dediščine (ZVKD, Ur. l. RS št. 16/08).

•

Zakon o prostorskem načrtovanju (Ur. l. RS št. 33/07).

•

Odlok o razglasitvi nepremičnih kulturnih in zgodovinskih spomenikov na območju Občine Lendava (Ur. l. RS št. 20/93).

•

Strokovne podlage za varstvo kulturne dediščine za spremembe in dopolnitve prostorskih sestavin dolgoročnega in srednjeročnega plana Občine Lendava.

•

Smernice za načrtovanje občinskega prostorskega načrta Občine Lendava.

Dr. Varga József

Keresztnévadási szokások A népvándorlások idejétől a 13. és a 14. századig csak egyelemű nevek voltak szokásban az európai népeknél. Ezek eredete többféle lehetett, például: testalkat, testrész, foglalkozás, tevékenység, haj- és bőrszín, emberi magatartás, gondolkodásmód, lakhely, eseményhez, történethez fűződő szófordulat stb. Így születtek, vagyis jöttek létre, keletkeztek a Nagy, a Szakáll, a Fekete, a Vörös, a Róka, a Galambos, a Jámbor, a Virág, a Horvát, a Füle, a Rózsa, a Gyöngy stb. egyelemű nevek. Ezek később vezeték- és keresztnévként is érvényesültek a társadalmi életvitelben. Az évszázadok folyamán a magyarság sok nevet átvett az idegen népektől is az érintkezések és együttélés során, például: az Áron, Eszter, Gábor, János, József, Judit, Mária, Márta, Noémi, Tamás stb. zsidó, illetőleg héber; az Ágnes, Ágota, András, Borbála, Ilona, Irén, Katalin, Miklós, Ödön, Simon stb. görög; az Ágoston, Balázs, Emil, Ferenc, Kornélia, Lúcia, Regina, Rozália, Magdolna, Viktor stb. római (latin); az Amália, Bernát, Berta, Gizella, Karolina, Károly, Lajos, Ottó Zsigmond stb. germán; az Aladár, Dárinka, László, Milán, Miléna, Miroszláv, Natália, Natasa, Szonja, Zorán stb. szláv; az Alexandra, Ella, Leon, Márió, Márkó, Nikolett, Rinaldó, Rozália, Szandra, Tasziló stb. olasz; a Csongor, Eleonóra, Fatima, Géza, Kálmán, Nóra, Réka, Sarolta, Zalán, Zoltán stb. török vagy arab-perzsa eredetűek. És még lehetne sorolni az idegen népektől átvett neveket. Persze ezek elmagyarosodtak. Ma magyar keresztnevekként tartjuk őket számon. 1522-ben a tíz leggyakrabban előforduló férfi keresztnév Magyarországon: András, Balázs, Benedek, Gergely, György, István, János, Mihály, Pál és Péter. A női keresztnév pedig: Ágota, Anna, Erzsébet, Ilona, Katalin, Klára, Magda, Margit, Orsolya és Zsófia. Az 1960-as évek közepén a Hetés nyolc falujában (Bánuta, Dobronak, Göntérháza, Hídvég, Hosszúfalu, Kámaháza, Radamos és Zsitkóc) a leggyakrabban

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége előforduló férfi keresztnevek: Ferenc, Gyula, Imre, István, János, József, Károly, Lajos, László és Sándor. A nőké pedig: Anna, Erzsébet, Gizella, Ilona, Irén, Julianna, Katalin, Margit, Mária és Rozália. Az 1970-es években a muravidéki magyarság körében a leggyakrabban érvényre jutó férfi keresztnevek: Ferenc, Géza, István, János, Jenő, József, Lajos, László, Sándor és Tibor. A nőknél pedig: Anna, Erzsébet, Gizella, Ilona, Irén, Julianna, Katalin, Margit, Mária és Rozália. A 2008/2009-es iskolaévben a dobronaki és a göntérházi Kétnyelvű Óvodákban és a Kétnyelvű Általános Iskolákban összesen 208 gyermek jár. Ebből 93 Göntérházára, 115 pedig Dobronakra. Az óvodások és az általános iskolások keresztneve ábécé sorrendben. Fiúk:

Lányok:

1. Adam 2. Adamis 3. Aleks 4. Aleksander 5. Aleksander Sándor 6. Aleš 2 7. Aljaž 8. Aljoša 9. Álmos 10. Andrej 11. Antonijo 12. Aron 13. Attila 2 14. Benjamin 3 15. Botond 16. Blaž 13. Doroteja 17. Damijan 18. David 2 19. Denis 3 20. Dominik 2 21. Elvis 22. Emil 2 23. Erik

1. Albina 2. Alja 3. Anamarija 4. Anita 5. Anna 6. Antonela 7. Barbara 2 8. Cindy 9. Cyntia

10. Dolores 11. Dominika 12. Doris

14. Elisa 15. Elvira 16. Ema 17. Emili 18. Enikő Éva 19. Eugenija 20. Eva 3 21. Franja

24. Filip 2 25. Franc

22. Glorija

26. Iztok 27. Jan 2 28. Jožef 2

23. Ines 24. Ines Katarina 25. Ira 26. Izabella

29. Karel 30. Kevin 2 31. Kijmet 32. Klemen 33. Lan 34. Luka 7 31. Kasandra 35. Mark 36. Marko 4 37. Martin 3 38. Mateo 39. Mihael 40. Miroslav 41. Mitja 42. Moris 43. Nik 44. Nikita 45. Niko 46. Nikola 44. Lucia 47. Patrikk 3 48. Patrik Koloman 49. Peter 50. Pia 48. Marina 51. Rafael 2 52. Rok 2 53. Roland 52. Melisa 54. Štefan 54. Mojca 55. Sante 56. Santino 57. Saša 2

27. Janet 28. Jenifer

• 9-10/2010

29. Kaja 30. Karmen 2 32. Katarina 33. Klaudija 34. Kristina 35. Ksena 36. Ksenija 37. Lana 38. Lara 3 39. Larisa 40. Laura 2 41. Lea 2 42. Lena 43. Lona 45. Lucija 46. Marija 47. Marika 49. Martina 2 50. Megi 51. Melani 2 53. Mihaela 2 55. Monika 56. Naomi 57

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége 58. Sašo 59. Sebastjan 60. Simon 60. Nikole 61. Nina 2 61. Tadej 2 62. Teo 63. Tim 64. Timotej 65. Valentin 66. Žiga

57. Natalija 2 58. Nataša 59. Nika

72. Sandi 73. Sara 3 74. Scarlet Aurora 75. Simona 2 76. Stanka 77. Suzana

78. Tatjana 79. Tessa 80. Timea 2 81. Tjaša 3

82. Urška

83. Valentina 3 84. Venesa 85. Viktorija 86. Vita 87. Vivien 2

88. Žanet

62. Nina Katja 63. Nives 64. Noemi 65. Nuša 66. Orena 67. Patricija 68. Patrizia 69. Petra 3 70. Redina 71. Rene

A 208 gyermek, illetőleg tanuló közül 96 a fiú (46,15%) és 112 a lány (53,85%). Mint érdekességet érdemes megjegyezni, hogy a két óvoda és általános iskola óvodásai és tanulói között – a hivatalos anyakönyvi bejegyzés szerint – csak az Álmos, Botond, Sándor, Anna, Enikő Éva, Izabella, Laura és Marika

keresztnevek vannak magyarul írva. Ez az összes keresztnév (2008) 4,32%-a. Az úgynevezett közömbös utónevek, amelyeknek az írásmódja csak egyféleképpen írható: Dominik, Emil, Erik, Jan, Kevin, Lan, Nik, Nikita, Patrik, Rafael, Pia, Tadej, Valentin; Albina, Alja, Anita, Barbara, Dominika, Ira, Janet, Jenifer, Lana, Lea, Lona, Marina, Martina, Petra, Redina, Valentina és Vivien. Az alábbiakban bemutatok húsz férfi és húsz női keresztnevet, valamint ezek eredetét és jelentését. (Forrás: Ladó János: Magyar Utónévkönyv). Álmos: A honfoglaló magyar Árpád fejedelem apjának a neve. Eredetét többféleképpen ma gyarázzák. Jelentése: magasztos. András (Andrej): Görög eredetű. Jelentése: férfi, férfias. Áron (Aron): Ószövetségi név. Jelentése: ihletett, tisztánlátó. Attila: Hun uralkodó. Gót eredetű. Jelentése: szeretett apánk. Benjámin (Benjamin): Héber (zsidó) eredetű. Jelentése: a szerencse fia. Botond: Régi magyar személynévből ered. A »buzogány« jelentésű bot származéka. Jelentése: buzogányos harcos. Damján (Damijan): Görög eredetű. Jelentése: a népből származó. Dávid (David): Héber (zsidó) eredetű. Jelentése: Kedvelt, szeretett. István (Štefan): Német vagy szláv eredetű. Jelentése: virágkoszorú. Károly (Karel): Két név egybeesése. Az egyik a magyar karvaly személynév, jelentése: karvaly, turul. A másik a germán Karl névből származik. Jelentése: legény, fiú. Lukács (Luka): Latin eredetű. Jelentése: Lucánia tartományból való férfi. Márton (Martin): Latin eredetű. Jelentése: Mars istenhez hasonló, merész, bátor.

• 9-10/2010

Naravna in kulturna dediščina Lendave Lendva természeti és kulturális öröksége Mihály (Mihael): Héber (zsidó) eredetű. Jelentése: az Istenhez hasonló.

Melánia (Melani): Görög eredetű. Jelentése: fekete, sötét.

Nikita: Eredete a Nikétás név bizánci görög formájának, a Nikitasz névnek rövidült szláv alakja. Jelentése: győztes, diadalmaskodó.

Natália (Natalija): Latin eredetű. Jelentése: az Úr (Jézus) születésnapja.

Patrik: Latin eredetű. Jelentése: rómainak született nemes.

Noémi (Noemi): Héber (zsidó) eredetű. Jelentése: gyönyörűségem.

Péter (Peter): Görög eredetű. Jelentése: kőszikla.

Renáta (Rene): Latin eredetű. Jelentése: újjászületett.

Rafael: Héber (zsidó) eredetű. Jelentése: Isten meggyógyít.

Sára (Sara): Héber (zsidó) eredetű. Jelentése: hercegnő, uralkodónő.

Tadé (Tadej): Német eredetű. Jelentése: bátor szívű, elszánt, merész.

Tessza (Tessa): Angol eredetű. Jelentése: szigetről való.

Timót (Timotej): Görög eredetű. Jelentése: Isten becsülője.

Víta (Vita): Újabb keletű névadás a latin vita szóból. Jelentése: életem, életkém.

Valentin: Német eredetű. Jelentése: erős, egészséges.

Vivien: Angol eredetű. Jelentése: élő, eleven.

Anna (Ana): Héber (zsidó) eredetű. Jelentése: kegyelem, Isten kegyelme, kellem, báj, kecsesség.

Megjegyzés: A 96 fiúnak 66-féle, a 112 lánynak pedig 88-féle keresztneve van. A fiúknál dominálnak a Benjámin 3, Denis 3, Kevin 3, Luka 8, Marko 4, Martin 3 és Patrik 3; a lányoknál pedig a Lara 3, Petra 3, Sara 3, Tjaša 3 és Valentina 3.

Barbara: Görög eredetű. Jelentése: idegen, külföldi nő. Dorottya (Doroteja): Görög eredetű. Jelentése: Isten ajándéka. Éva (Eva): Héber (zsidó) eredetű. Jelentése: élet, életet adó nő. Inez (Ines): Spanyol eredetű. Jelentése a görögöknél: szent, tiszta, szemérmes, érintetlen, szűzies, tartózkodó. Izabella: Spanyol eredetű. Egyik jelentése szép, másik: Bál Isten fölemelt. Kármen (Karmen): Spanyol eredetű. Jelentése: kert. Katalin (Katarina): Német eredetű. Jelentése: korona. Klaudia (Klaudija): Latin eredetű. Jelentése: a Claudius nemzetség nőtagja. Krisztina (Kristina): Latin eredetű. Jelentése: Krisztushoz tartozó, keresztény. Lea: Bibliai héber eredetű. Jelentése: vadtehén, antilop.

Ha az 1970-es években kedvelt és leggyakrabban előforduló férfi és női keresztnevekkel hasonlítjuk össze a két óvodába és általános iskolába járó gyermekek és diákok keresztnevét – a 2008/2009-es iskolaévben – akkor megállapíthatjuk, hogy a keresztnévadásban szinte alig érvényesülnek a valamikori, megszokott utónevek, például: a fiúk között nincs Ferenc, csak egy Franc; nincs Géza, Gyula, János, Jenő, József, de van két Jožef; eltűnt a Lajos, László és Tibor. Egy kettős névben szerepel a Sándor (Aleksander Sándor) szlovén-magyar írásmóddal. A lányok között még megvan magyarul az Anna, a Marika; a Katarina, Marija szlovénul, de „kegyvesztettek” lettek az Erzsébet, Gizella, Ilona, Irén, Julianna, Margit és Rozália. Ezzel szemben sok görög, szláv, germán, angol és latin eredetű keresztnév érvényesül a 208 óvodás és általános iskolás között.

Lúcia (Lucija): Latin eredetű. Jelentése: virradatkor, hajnalhasadtakor született.

Göntérháza, 2009. november 24. • 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Tanja Šimonka

tanja.simonka@zkp-lendava.si

Nostalgija, strast ali hobi? Strast, včasih odvisnost, sredstvo prestiža in neredko iznajdljiv in prefinjen, čeprav tvegan način vlaganja denarja – vse to je lahko zbirateljstvo. Zbirateljstvo ima toliko oblik, motivov in rezultatov, kolikor je človeških osebnosti. Vsaka je individualna, kompleksna in neponovljiva. Večina zbirateljstev se začne kot hobi in zabava, ki preraste v navado in nazadnje v strast ali celo v obsesijo. In zbiratelji svoje hobije jemljejo smrtno resno, saj se zavedajo, da imajo mnogi predmeti neprecenljivo vrednost, nekateri pa se izkažejo tudi kot dobra poslovna priložnost. Pravi zbiratelji so dragoceni za vsako kulturo in narod. Mnoge zasebne zbirke so postale temelj nacionalnih muzejev, galerij, knjižnic, lapidarijev, arboretumov ali kinotek. Po zaslugi zbirateljev se ohranja tudi velik del tehniške kulturne dediščine, ki bi sicer šla v pozabo.

Verjetno ni umetniškega, naravnega, obrtnega, industrijskega ali oblikovanega izdelka, ki ga kdo že ne bi zbiral. Pravo zbirateljstvo je mukotrpno, zahteva ljubezen, energijo, učenje in čas, ta pa je edina stvar, ki se je v življenju ne more zbirati, shraniti in ohraniti. In čas je vsekakor tisti, ki celovitim zbirkam daje patino in vrednost, ki sčasoma postane neprecenljiva. Zbirateljstvo je plemenita strast, je želja po pridobivanju, posedovanju, razvrščanju, zbiranju, proučevanju, študiju in estetskem uživanju. Toda meja med plemenito strastjo in obsedenostjo, zasužnjenostjo je zelo tanka. Vsak zbiratelj namreč stremi k popolnosti svoje zbirke in v prizadevanju zanjo mu vedno manjka še kakšen težko dosegljiv kos, ta nikoli dosežena končnost pa je lahko tudi usodna. Kajti medtem ko gre pri nekaterih le za zabavo in specifičen način preživljanja prostega časa, gre v skrajni obliki za patološko kopičenje stvari, kar psihologi in psihoterapevti uvrščajo med obsesivno-kompulzivne motnje, sodobne raziskave pa ta psihopatološki pojav imenujejo hiperkinetični sindrom. Spremenljive predstave o vrednosti posamezne dobrine v sodobnem času namreč ustvarjajo tesnobo. Nekaj, kar je trenutno ničvredno, ima v drugem trenutku neprecenljivo ekonomsko vrednost, ki pa jo je v danem trenutku težko predvideti. In vsak, ki nekaj zbira, na nezavedni ravni računa na to možnost. Nekateri preprosto nadaljujejo z zbirateljstvom iz otroških let. David Rockefeller, pravnuk Johna D. Roc60

kefellerja, je svojo otroško zbirko hroščev (le-te je začel zbirati med družinskimi počitnicami) do svojega 93. leta povečal na 157.00 primerkov 9000 vrst hroščev. Odkril je celo nekaj novih vrst, ki so jih potem poimenovali po njem. James Goodnight, soustanovitelj softverskega velikana SAS, ima zbirko kamnov, mineralov, fosilov in meteoritov, ki jih zbira že od otroštva. Zbiratelji težijo k zbiranju sorodnih predmetov v čim celovitejšo, čim bolj edinstveno in nenadkriljivo zbirko. Predmet oziroma tematika je lahko pravzaprav karkoli, od najbolj banalnih, kot so figurice iz jajčk Kinder, salvete, telefonske kartice, do najbolj znanih in razširjenih, kot so filatelija, numizmatika in kartofilija, ter tistih, ki zahtevajo znanje in denar – antikvitete, likovna umetnost, starodobni avtomobili. Tu so še številne druge zvrsti, kot so maketarstvo, militaristika, skripofilija, bibliofilstvo, biografistika, zbiranje mineralov in fosilov, gramofonskih plošč, starih dokumentov … Nekateri hobiji lahko prerasejo tudi v donosen posel. Pierre Omidyr je z eBay-jem začel kot z eksperimentom, postranskim konjičkom, kateri pa je postal največja spletna trgovina, ki vsak dan gosti več kot štiri milijone dražb in v prodajo ponudi več kot pol milijona novih predmetov, kar prinaša približno 10 milijard dolarjev premoženja. Tudi Jerry Yang in David Filo sta svojo prostočasno dejavnost katalogiziranja svojih najljubših spletnih strani spremenila v donosen posel Yahoo. Vendar so takšni primeri red• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről ki, pot pa je večinoma ravno nasprotna. Potem ko si ustvarijo bogastvo, se posamezniki začenjajo ukvarjati s hobiji, ki so po možnosti čim dražji in nenavadni. Najbolj pogosto se premožni Zemljani lotijo zbiranja likovnih umetnin. Zbirke morajo biti seveda čim bolj nenavadne in posebne. Izjemno zbirko s poudarkom na umetnosti 20. stoletja avtorjev Muncha, Picassa, de Koninga, Freuda, Richterja, Warhola, Modiglianija v vrednosti 300 milijonov dolarjev ima v lasti poslovnež Steven Cohen. Posebno mesto med zbiratelji likovne umetnosti pa ima ljubitelj umetnosti Charles Saatchi, ki je leta 1985 tudi odprl Saatchi Gallery v Londonu in v orbito svetovno znanih umetnikov lansiral Damiena Hirsta. Leta 2004 je doživel tragedijo,

odborih pa se najdejo nekdanji diplomatski in PRsvetovalci predsednikov, direktorji dražbenih hiš ali slovite ikone sodobne umetniške scene. In ker gre za izjemna dela in veliko likovnih del, ti magnati in njihovi kuratorji zbirk znatno vplivajo na delovanje in trende umetnostnega trga predvsem iz tega razloga, ker se ne osredotočajo le na nakup umetnin, temveč tudi na tržne segmente, ki jih suportirajo in njihov položaj utrjujejo. Tako so v njihovi lasti internetne strani, ki ponujajo najpopolnejši dostop do avkcijskih rezultatov, avkcijske hiše, strokovne revije in fundacije. Smernice umetnostnemu trgu pa daje tudi rivalstvo med posamezniki. Že nekaj let sta »tekmeca« Bernard Arnault, lastnik blagovnih znamk Louis Vuitton, Dior, Givenchy, Kenzo, Moet et Chandon, Hennessy ter avkcijske hiše Phillips, in Francois Pinaultom, lastnik blagovnih znamk Gucci, Yves Saint Laurent, Botega Veneta, Balenciaga, Alexander McQueen in avkcijske hiše Christie's. Francois Pinault je za domovanje svoje impresivne zbirke, ki vsebuje dela Jeffa Koonsa, Cindy Sherman, Sigmarja Polkeja, Richarda Princea pa tudi vzpenjajočih se umetnikov Matthewa Daya Jacksona, Adela Abdessemeda, Wilhelma Sasnala, Richarda Hughesa leta 2005 izbral beneški Palazzo Grassi (ki ga je Punta della Dogana, Benetke, Italija (foto: commons.wikimedia.org) kupil od Giannija Agnellija), drugi del njegosaj je velik del njegove zbirke uničil požar, kar pa ga ve zbirke sodobne umetnosti pa je od junija letos na ni ustavilo v njegovi zbirateljski strasti. Tudi Roman vpogled v prenovljeni Punti della Dogana. Nekdanja Abramovič je s prenovo nekdanje garaže avtobusov v carinarnica stoji na konici Velikega Kanala (Canale moskovski center sodobne umetnosti, imenovan »Ga- Grande) s pogledom na Trg svetega Marka. Prenova, raža«, umestil velik del svoje zbirke, ki ji direktoruje ki jo je domislil Tadao Ando, je stala 20 milijonov donjegova partnerka Daša Žukova, in vsebuje dela Luci- larjev, kar pa je zanemarljiva vsota v primerjavi z zbirana Freuda, Francisa Bacona in Anisha Kapoorja. ko 2500 likovnih del neprecenljive vrednosti. Izjemno premožni poslovneži se svojih strasti loSeveda si tudi številni osveščeni zvezdniki prizatevajo popolnoma profesionalno in za iskanje del, devajo popraviti svoj intelektualni renome z zbirko upravljanje ter prezentacijo zbirk najemajo najboljše umetnin. Med najprizadevnejše sodi Madonna z zajeizvedence in poznavalce v poslu. Francoski poslov- tno zbirko slikarke Fride Kahlo in umetnice obdobja než Francois Pinault je za to delo zaposlil nekdanje- art deco Tamare de Lempicka. Elton John ima poleg ga francoskega ministra za kulturo Jeana-Jacquesa vsem znane zbirke očal še zbirko 3000 fotografij, ki Aillagona in nekdanjega direktorja Centra Pompidou, vključujejo tudi pionirje tega medija Alfreda StieglitFrancoisa Barrea, v ožjih upravnih in strokovnih za, Mana Raya in Imogen Cunningham.

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Tanja Šimonka

tanja.simonka@zkp-lendava.si

Trnuljčice, ki jih je princ prebudil Ljudje, ki mislijo, da sodobna umetnost ni sposobna pogleda nazaj, se motijo. Še posebej v zmoti so tisti, ki menijo, da je mednarodna umetniška scena nespoštljiva in prezirljiva do preteklosti. Konec 20. stoletja je prinesel nekakšno tiho revolucijo, katere parola se je glasila: prenova. Zapuščena industrijska dediščina (tovarne, pristaniški doki, elektrarne, rudniki, tudi upravne zgradbe, vodne postaje, kotlovnice, skladišča, garaže, železniške postaje in naprave, delavska stanovanjska naselja) je bila deležna transformacije, pričela dialog s sodobnostjo ter tako vzpostavila mostove v prihodnost. Kot stavbni tip se je industrijska arhitektura pojavila ob koncu 18. stoletja v Angliji, v slovenskem prostoru pa v prvi polovici 19. stoletja. Ogromni volumni industrijskih kompleksov, ki so bili nekoč večinoma na obrobju mest, so s širjenjem le-teh postali del najožjih mestnih središč, v drugi polovici 20. stoletja pa so zastarali in postali moteče, neslavne in degradirane soseske. Virus revitalizacije zapuščenih industrijskih območij je ob koncu 20. stoletja zajel tako ZDA kot tudi Evropo. Že v 60-ih letih so v Baltimoru začeli prenavljati območja nekdanjih pristanišč in v propadajoče objekte postavili velik akvarij, tehniški in znanstveni muzej ter številne lokale, ki na leto privabijo kar 18 milijonov obiskovalcev. Lep zgled celovite revitalizacije s signalnim pristopom (flagship) je doseglo baskijsko glavno mesto Bilbao, ki je bilo znano kot močno onesnaženo industrijsko pristaniško mesto, v katerem so vrsto let prevladovali metalurgija in tovorni promet. V nekaj letih se je predvsem z umestitvijo drzne in avantgardne arhitekture Guggenheimovega muzeja arhitekta Franka O. Gehryja Bilbao uvrstil na zemljevid globalnih znamenitosti in s tem v mesto s 370.000 prebivalci na leto privabil več kot 1.300.000 turistov ter se popolnoma preusmeril na turizem in spremljajoče dejavnosti. Nekdanji kompleks madridskih klavnic Matadero (z idealno lokacijo ob reki, na ustrezni oddaljenosti od bivalnega dela mesta in v bližini železniške infrastrukture) tvori trinajst homogeno oblikovanih poslopij z 62

značilno opečno fasado, ki so pomemben mejnik v madridski arhitekturi. Ker niso dosegale novih sanitarnih standardov, so začele propadati, leta 1996 pa so jih dokončno zaprli in se skorajda istočasno lotili prenove. Transformirali so jih v atraktivni multidisciplinarni kulturni center. Nekaj najspektakularnejših primerov se je prelevilo v umetnostne galerije sodobne likovne umetnosti. Med njimi prednjači leta 2000 odprt Tate Modern v Londonu, ki sodi med najbolj drzne. Kompleks londonske elektrarne (Bankside Power Station), ki jo je zasnoval Sir Giles Gilbert Scott (avtor znamenitih rdečih londonskih telefonskih govorilnic), sta švicarska arhitekta Jacques Herzog in Pierre de Meuron preuredila v eno najnenavadnejših galerij sodobne umetnosti. Prostoru gigantskih dimenzij ob Temzi so dodali še most (prvi po letu 1894), ki jo povezuje s Katedralo svetega Pavla na drugi strani ter s tem omogočili še lažji dostop in pretok turistov. Umetnost 20. stoletja se skozi dela Francisa Bacona, Richarda Longa in Marka Rothka približa najnovejšim imenom, kot so Steve McQueen in drugi nagrajenci Turnerjevih nagrad. Tate Modern je postala ena najbolj priljubljenih londonskih turističnih znamenitosti, ki privlači predvsem mlajšo populacijo (60 % obiskovalcev je mlajših od 35 let). Posebej priljubljene lokacije sodobnih razstavišč so nekdanje železniške postaje. Pionirka med njimi je bila pariška postaja Orsay, ki ji je zaradi gradnje hotela grozilo rušenje, a so jo leta 1973 razglasili za nacionalni spomenik. Trak ob otvoritvi prenovljenega muzeja, ki ga je zasnoval italijanski arhitekt Gae Aulenti, je leta 1986 prerezal takratni predsednik Francois Mitterrand. Pariškemu Musée d`Orsay je sledilo veliko število podobnih prenov, med katerimi morda vendarle izstopa Hamburger Bahnhof, kjer je arhitekt Josef Paul Kleinhaus osnovno stukturo pustil nedotaknjeno, a je v notranjosti ustvaril 10.000 m2 razstavnih površin, na katerih danes domujejo Warhol, Beuys in drugi umetniki najnovejše generacije. Tudi v Italiji, bogati z industrijsko arhitekturo, so • 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről železniško postajo Leopoldo v Firencah (zgrajeno leta 1848 v čast velikemu vojvodi Leopoldu II. Toskanskemu) spremenili v nekakšen »kulturni workshop«, kjer se prepletajo znanost, umetnost in tehnologija. Podobne primere lahko najdemo tudi v Bologni (nekdanje skladišče soli iz konca 18. stoletja je danes umetnostni center Salara) in Rimu (nekdanja pivovarna Peroni je danes mestna galerija in v kasarni Montello je lociran nacionalni muzej sodobne umetnosti), a nam najbližji in najbolj znan je beneški Arsenale, ki je postal del razstavišča znamenitega Beneškega bienala sodobne likovne umetnosti. V srcu pomorske velesile, kar so Benetke stoletja bile, se je že v 12. stoletju oblikovala ladjedelnica, ki je v 16. stoletju postala največja ladjedelnica na svetu. »Mesto v mestu« je zaposlovalo 16.000 ljudi in je bilo z lastno livarno, pristaniškimi doki, delavnicami, tovarniškimi halami in skladišči sposobno popolnoma samostojno konstruirati, izdelati in popravljati velike beneške galeje. Čeprav so od prvotne veličastnosti ostali le renesančni portal in ogromne površine, ta predel še danes sodi pod vojaško upravo in je večinoma zaprt za javnost, le nekdanjo tovarno vrvi so uporabili kot sekundarni razstaviščni objekt Beneškega bienala, javni interes pa se razvija v smeri raziskovanja možnosti še širše uporabe. In Slovenija? Odsluženi industrijski objekti so nekakšna »slepa pega« prenove, saj so v konceptu varovanja in prenove arhitekturne dediščine privilegirani gradovi in sakralne stavbe, medtem ko industrijska dediščina predstavlja »pastorko« varstvenega registra. Lastniki (država, lokalne skupnosti, privatne osebe) in investitorji v teh objektih še vedno ne vidijo prostorskega in ekonomskega potenciala, temveč prej finančno breme in oviro, ki bi se je radi po čim krajšem postopku znebili. Nekaj vzornih rešitev, med katere se uvrščajo ljubljanska elektrarna, vojašnice na Metelkovi ali idrijski rudnik, ne rešuje časti vseh tistih, ki ne zmorejo prepoznati prostorskega, ekonomskega in kulturnega potenciala zgodovinske industrijske dediščine. Le-ta, preoblikovana v manjše diferencirane in tematsko heterogene predele, vključujoč izobraževanje, raziskovanje, kongresno ali rekreacijsko dejavnost, namreč teži pretežno k trženju kulture, umetnosti ter s tem plemeniti družbeno-socialni prostor, v katerem živimo.

Rajko Stupar

rajko.stupar@telemach.net

Dediščina s srcem »Najbolj je zavarovano, kar je zapisano v srcu. Že manj se skrbi za tisto, kar je zapisano javni pozornosti. Za pozabljeno in spregledano ne skrbi nihče,« je zapisal Štefan Smej leta 1994 v Vestnikovi prilogi z naslovom V teh hišah je shranjeno ekološko srce. Prav neverjetno je, kako malo prostora je v srcu za dediščino. V sedemdesetih letih prejšnjega stoletja je Lendava z okolico premogla impozantno število nepremične stavbne dediščine. A ne zato, ker bi ljudje z njo skrbno ravnali, ampak ker preprosto niso bili dovolj premožni, da bi rušili in gradili novo. Staro je torej večidel propadalo tako v zasebni ali družbeni kakor tudi v nikogaršnji lasti. Slednje bi bilo potrebno razčleniti, vendar zaradi omejenega prostora ostanimo na splošnejši ravni. Poleg mestne arhitekture se je ohranila izjemno bogata ljudska stavbna dediščina, v največjem številu seveda lesene, s slamo krite hiše. Ljudje jih preprosto imenujejo »cimprane hiše«. Čeprav so bile zgradbe v mestu trdno grajene, jih je že dodobra načel zob časa, toda tiste »cimprane« na vasi in podeželju (npr. v goricah) še toliko bolj. Materiali, kot so slama in les, so ob izpostavljanju vremenskim vplivom bistveno manj obstojni. Kljub temu pa smo na ogledih terena z dr. Ivanom Sedejem v Pincah

Ujtomaž med obnovo. Arhitekt Bogdan Reichenberg v pogovoru z domačinko. Foto: Rajko Stupar

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről naleteli na »cimprače«, ki so izvirale še iz 19. stoletja. Žlahtno ljudsko stavbarstvo, negovano iz roda v rod! Višek mojstrstva pa v kasnejšem zaselku Ujtomaž z enajstimi cimpranimi hišicami v zaporedju druge ob drugi. Evropska rariteta! Ivan Sedej je na naslovnico knjige Sto najlepših kmečkih hiš na Slovenskem postavil prav fotografijo tega bisera iz Lendavskih goric. Kaj se je z njim kasneje zgodilo, vemo. Zakaj, pa najbrž redkokdo. Je manjkalo srce? Kakorkoli že, nesporno je dejstvo, da država do danes ni našla primernega načina, da bi obvarovala vse, kar bi morala varovati. Takratni popis naravne in kulturne dediščine se je z leti krčil. Propadle objekte je stroka sproti preprosto brisala s seznama. Ker se tudi pristojni na lokalni ravni niso vedli kot skrbni gospodarji, je bila toliko bolj dejavna civilna sfera. Posamezniki, ki so opažali malodušje tako skrbnikov kakor tudi lastnikov, so poizkušali po svojih močeh na probleme opozarjati preko študijskih krožkov (Ohranimo naftni stolp v Petišovcih, Naftni muzej, Rio 2000, Dežnikarna, Ohranimo zapuščeno zapuščino, Novi Ujtomaž itd.), Tednov vseživljenjskega učenja in s posameznimi akcijami zaščite (npr. simbolično prekrivanje zidanice Miška Kranjca s folijo), kar je trajalo vsaj dve desetletji. Nazadnje je bilo leta 2003 organizirano (ZKD s podporo JSKD OI Lendava) soočenje s stroko in politiko v obliki javne tribune.

To zadnje dejanje predstavimo v kratkih obrisih. Veliko je govora o izginjanju premične in nepremične dediščine. Ljudje se sprašujejo, kako je to mogoče. Kaj se dogaja zlasti v zadnjem času, ko je Slovenija postala samostojna država in bi človek pričakoval, da bo občutljivejša in bolj pozorna do vsega, kar sestavlja njeno identiteto? Mnogi trdijo, da še posebej nezadržno propadajo tisti spomeniki, ki jih zaščiti država, a neposredno vanje ne investira. Ali je to res in zakaj do tega prihaja, naj bi odgovorila okrogla miza ter podala tudi primerne usmeritve in predloge. Ugotovljeno je bilo naslednje:

Udeleženci okrogle mize v lendavski sinagogi (2003)

• Osebna lastnina je po naših zakonih nedotakljiva (primer Ujtomaž). Na Madžarskem so take objekte vključili v turistično ponudbo in uspeli. Motivirati je treba lastnike! Drugi problem je varovanje z javnimi sredstvi, ki jih je veliko premalo. Kljub skromni finančni moči glede na potrebe je doslej ogromno narejenega. So objekti (npr. krajevni urad v Gaberju itd.), za katere ni videti, da bi jih z javnimi sredstvi lahko v kratkem času rešili. A je vsaj v primeru Krone vendarle uspelo. • Poučen primer vlaganja javnih sredstev je prav sinagoga. Kljub odličnosti, ki jo izžareva, je restavratorska izvedba zelo nestrokovna: zidovi so še naprej vlažni, vgrajeno je tipsko stavbno pohištvo, radiatorji sredi zidov kvarijo videz objekta in ovirajo galerijsko delo in še bi lahko naštevali. Zavodi za varstvo kulturne dediščine ne bi smeli voditi izvajalskih del, marveč bi morali le dajati jasne smernice in obvezno kontrolirati izvajanje! Kako preprečiti površnost stroke, ki se postavlja nad lastnike kot nesporni arbiter? ZAKAJ IZGINJAJO ZAŠČITENI SPOMENIKI? Kdo je za to odgovoren? Kdo in kako mora skrbeti za zaščiten spomenik: DRŽAVA: prepoznava, valorizira, ščiti z zakoni, prezentira javnosti; preverja in vrši inšpekcijski nadzor; kazensko ukrepa in preganja kršitelje; LOKALNE OBLASTI: sodelujejo s stroko; ozave-

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről ščajo prebivalce, še posebej lastnike; bdijo in varujejo; intervenirajo; LASTNIK KULTURNE DEDIŠČINE: skrbno gospodari s spomenikom; vzdržuje, vlaga, išče sovlagatelje; spoštuje in ljubi (svoj in narodov) spomenik. Prevladuje občutek, da pristojni izgubljajo nad-

Franc Gerič, Srečko Štajnbaher, Ferenc Kiraly in Savin Jogan

zor nad dejanskim stanjem – še več: da izgubljajo voljo do nadzora in nemalokrat obvelja zgolj in samo volja tistega, ki plača (investitorja, naročnika). Slikovna predstavitev stanja zaščitenih objektov iz leta 1994 (povzeta iz Vestnikove priloge za kulturo, februar 1994) z aplikacijo na današnje stanje kaže zelo zgovorno podobo: večina zaščitenih objektov čaka na obnovo, več kot četrtina jih je izginila (v Ujtomažu od enajstih hiš kar osem in le ena je še vredna ogleda), nekaj jih je v ruševinah in le posamezni objekti so obnovljeni (telehiša na Kobilju, vaški zvoniki). Stanje, kakršno je na terenu, je brezupno! Iz projekcije s šestnajstimi primerjavami navedimo vsaj nekatere:

ŠE VČERAJ

že danes

Čentiba št. 49

Čentiba danes z druge strani

Čentiba št. 327

Porušeno, odstranjeno!?

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Dobrovnik št. 295 (19. stol.)

Porušeno, odstranjeno!

Kobilje št. 189

Kobilje

Lendavske gorice (1. kategorija varovanja)

Leta 2003 je zadaj le še ena ruševina.

Strehovske gorice

Strehovske gorice (danes)

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről Udeleženci okrogle mize (2003) so opozorili še na naslednje: • Arhitektura je odraz duha. Odnos do dediščine priča o nas. Veliko hiš je v žalostnem stanju. Vsaka hiša ima svoje zgodbe, ki pa so se porazgubile. • Posebej sedanja Glavna ulica kaže naš odnos do dediščine. • Za zaščitene in obnovljene objekte je treba skrbeti kot dober gospodar. Začetni rezultati so bili zelo spodbudni. • Leta 2001 je bil opravljen ogled terena, porušeni primeri so izločeni! Na območju, ki ga pokriva zavod iz Maribora, je evidentiranih kar 4500 objektov. Največji udarec doživljajo prav etnološki objekti. • Marsikdo niti ne ve, da ima spomenik. V večini primerov investitor ne soglaša s pogoji, ki jih predlaga zavod, zato odstopi od namere. Doslej se ni dovolj pogovarjalo z lastniki in lastnikom niso bile izdane odločbe! V zemljiški knjigi se ne vidi, da gre za kulturni spomenik! Zelo malo je takih, ki v kulturnem spomeniku vidijo neko lepoto in korist. Ko lastnik naleti na bariero pogojev, ugotovi, da se mu investicija podraži vsaj za tretjino. Morali bi se ukvarjati z lastniki in jih podučiti o drugačnem režimu varovanja. • Načeloma je naše ukrepanje vsebinsko neustrezno! Edini pozitiven primer je rekonstrukcija cerkve v Lendavi. Zakon daje pooblastilo za ukrepanje edino v primeru, ko je objekt nevaren za okolico. Že pri zamenjavi kritine (s salonitko!) lastniki objekt uničijo. • Tudi Kapelica sv. Trojice je primer nepravilne prenove: grobišča demolirana, notranjščina v marmorju, hladna. • Mariborska sinagoga je starejša sestra lendavske sinagoge. Primer, kako je mogoče kulturnozgodovinske spomenike uspešno obnoviti, je prav sinagoga v Mariboru. Res je, da je veliko odvisno tudi od posluha financerjev. • Nesoglasja med ministrstvom za okolje in ministrstvom za kulturo niso dobra. 14. 5. 2003 je bilo v

•

Sloveniji ogromno predlogov za vpis v register, ki šteje 22.000 enot. Največji problem so spomeniki, ki nimajo gospodarja! Ideja o naftnem muzeju v Lendavi (v Petišovcih) je stara. Malo je krajev, ki imajo tako kompleksno predstavljeno belo rudarjenje: raziskave, črpanje in predelavo nafte. Nafta je tesno povezana s krajem Petišovci. Kot podlaga za naftni muzej je sodelovanje med Krajevno skupnostjo Petišovci in Geotermo d.o.o., z Zalaegerszegom v skupnem Phare projektu. Rezultat bo zemljevid/karta z naftnimi obeležji, štirimi z našega polja. Dežnikarna je ena prvih tekstilnih industrij na Balkanu. Rešili smo, kar se je rešiti dalo: nekaj arhiva, strojne opreme. Treba je najti prostore za dežnikarski muzej. (Op. avtorja: Ker je bila leta 2004 stoletnica dežnikarstva v Lendavi, je bil ob tej priložnosti urejen Muzej meščanstva, tiskarstva in dežnikarstva, ki je na ogled na Glavni ulici.) Mestno jedro je velik kulturnozgodovinski spomenik. Problematični so novejši »vrinki« v to jedro: blagovnica, banka itd. Celotno Glavno ulico bi morali zapreti za promet tja do Titovega doma. Veliko zaslug za ohranitev ima kipar Király. Potrebujemo prave ljudi na pravih mestih. Če je prisoten celovit pristop, jasno določena vsebina ter konsenz sodelujočih, je efekt večji (pozitiven primer telehiša na Kobilju, kjer so tako pristopili). Sprejeti je treba tudi žrtve, ker vsega ne zmoremo. Knjižnica v Lendavi se sooča z velikim problemom razpadajoče pomožne zgradbe, v kateri je kemična čistilnica. Drug problem ostaja še vedno nerešeno lastništvo celotnega kompleksa. Opozoriti je treba na točke, kjer zadeva šepa: obstaja vrsta zakonov o varovanju, arhivih in knjižničarstvu. Slednji je sodoben, vendar zapostavlja dediščino. Manjka režim varovanja! Precej nejasnosti je tudi pri trgovanju s starinami. Zakoni so neučinkoviti. Zakon mora sloneti na spoznanjih stroke! Davčne olajšave je potrebno povečati. Proračunska logika v naravi ni produktivna. Za premično kulturno dediščino je odgovoren Po-

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről krajinski muzej Murska Sobota. Dobro bi bilo pristopiti malo drugače, morda: »Muzej gospodarstva Lendave«. • Lendavski muzej je popolnoma odvisen od občinskega financiranja, saj ni vključen v državno

mrežo muzejev. Dežnikarna in naftni muzej sta lahko del našega muzeja v povezavi s Tehničnim muzejem Slovenije. • Veliko tehnične dediščine ni kam dati, grozi ji razrez, ker primanjkuje prostora.

PRIMERI RUŠITEV Z VEDNOSTJO IN CELO Z ODREDBO – BREZ UPOŠTEVANJA MNENJA STROKE:

Nekdanja židovska šola v Lendavi bi morala služiti potrebam novega kulturnega doma.

Na mestu nekdanje Epingerjeve hiše (pri Komunali) je le še divje parkirišče.

Sredi Glavne ulice (zaščitene kot celote) v Lendavi so iz varnostnih razlogov porušili hišo – ostala je zaščitna ograja.

Fasadno okno slaščičarne – desno: rezultat strokovne napake ge. Urekove (ZVKND Maribor).

Zatak – nekdanja prestižna zgradba (čarda) na zavoju je bila prezrta.

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Slab gospodar na Kobilju 85 je dragoceno posest preprosto zavrgel.

PRIMERI STAVBNE DEDIŠČINE, KI BI JO BILO POTREBNO ZAŠČITITI:

Pince

Brezovica

Spodnja ul. Lendava, Galičeva hiša

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Dolina

Kobilje 63

Ujtomaž – cona B

Renkovci

Strehovci

Spodnji Ujtomaž

Brod na Muri, mlini: kdo jih vzdržuje? Kdo lahko poskrbi, da se še zadnji ostanki „pozabljenih” vasi ne bodo spremenili v amorfne naselbine, kjer bo človek zase jemal toliko narave, kolikor je bo hotel, in ne toliko, kolikor je potrebuje?

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről Tako nekako je izzvenela javna beseda na temo varovanja in zaščite dediščine, toda žal brez zaključkov, brez trdnih zavez in upanja na spremenjen odnos do dediščine. Dediščina pa kar razpada, kos za kosom jo režemo kakor pred nedavnim rafinerijo ... Ko nič več ne ostane, ni mogoče več ničesar narediti, ničesar vzeti. Ne ostane niti spomin. »Mesto brez starih hiš je kakor človek brez spomina,« je nekje zapisal Nikolaj Pevsner, pronicljiv arhitekturni teoretik. Če ni spomina, tudi srce nima za kaj biti. Torej tudi srca ni.

Vajdič Rozalija

Természeti értékeink „Egy nemzetnek nem csak az a fontos, hogy vannak e értékei, hanem az is, ha vannak e értékeinek megbecsülői.” (Egry József)

Tőkés récék vagy vadkacsák (Anas platyrhynchos)

A természeti értékek közé sorolunk minden védett és nem védett természeti szépséget, amelyek környezetünkben egy kirándulás vagy csak egy séta céljai lehetnek. Természeti örökségünkben sok növény és állat él. Minden növény- és állatfaj egyedi, ezért nem lenne túlzás beszélni, írni mindegyikről. A természettel való kapcsolat, ha gyermekkorban kezdődik, akkor egész életre szóló, de nem késő bármikor, bármely életkorban megtalálni a természethez az utat. Megéri, hisz a természetet is – hasonlóan, mint a jó barátot – lehet kérdezni. De ő nem mindig válaszol azonnal. Sokszor próbára teszi türelmünket. Nem telik el nap, hogy ne hallanánk szennyezett levegőről, vízről, talajról. Lassan meg is szokjuk ezeket a híreket. De fel kellene tenni magunknak a kérdést: Mit tehetek én, hogy környezetem megmaradjon utódainknak? Kis lépésekkel kell haladnunk a zöldköznapi utakon. De miért ne tennénk meg őket? Tudjuk, hogy tenni kell, és érdemes is tenni a környezetért, a természetért a romlás ellen. Láss neki, hogy megváltozzon a helyzet! Érdemes, megéri. Mindig élj harmóniában környezeteddel, önmagaddal és másokkal! Ismerjük meg természeti értékeinket! Apránként, lépésről lépésre. Kezdjük a holtágakkal!

Rucaöröm (Salvinia natans)

Muravidék legnagyobb természeti kincsét a holtágak jelentik. Legszebb holtágunk a Szentkirályi-tó. Biológiai sokfélesége, gazdag növény- és állatvilága te-

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Virágkáka (Botumus umbellatus)

szi vidékünk, sőt országunk természeti gyöngyszemévé. A Mura-erdő közvetlen közelében helyezkedik el. Itt különösen szép a tavasz, a nyár, az ősz és a tél. Ha Štefan Smejt idézem, itt a lélek is lebeghetne. A Szentkirályi-tó növény és állatvilága különösen gazdag. A holtág partján láthatunk virágkákát (Botumus umbellatus), amely rózsaszín virágaival elbűvölő. Hengeres, kúszó gyöktörzse van, levelei tőállóak, három élűek, 10mm szélesek és 1m hosszúak. Rózsaszínű virágzata különböző hosszúságú tőkocsányon fejlődik. A nád között nyílfüvet (Sagittaria sagittifolia) is találunk. Ennek a növénynek különleges levélformája van, az egyes levelek különböznek egymástól. Virágzáskor a majdnem méteres tőkocsány végében több virágtömb fejlődik ki, fürtben. A sziromszerű lepellevelek fehérek, alapjukon piros folttal. A vízfelületen nagy, zöld úszó levelek vannak. A levelek mellett nyílik a fehér tavirózsa (Nymphea alba). A tavirózsa ártatlan fehérségét a vízitök (Nuphar luteum) sárga virágai teszik változatossá. A vízfelszínen még a következő növények lebegnek: békatutaj (Hydrocharis morsus - ranae), a közönséges rence (Utricularia vulgaris), rucaöröm (Salvinia natans). Ez utóbbi különleges az edényes virágtalan növények között, nem ereszt gyökeret, szabadon lebeg a vizek felszínén. A holtágakban számos, Szlovéniában ritka és ve-

szélyeztetett növényfaj találta meg élőhelyét. Szlovéniában csupán itt található meg a rucaöröm és a kolokán (Stratiotes aloides). A kolokán nagy levélrózsái nyáron befedik a Nagy Parlag nevű holtág víztükrét, mely a legidősebb holtágaink közé tartozik. A növények mellett a holtágak állatvilága is egyedülálló, a halak között itt megtalálható a nagyon ritka, és Szlovéniában csak a Mura holtágaiban élő lápi póc (Umbra krameri). A holtágakban élő veszélyeztetett kétéltűek közé tartozik a vöröshasú unka (Bombina bombina) és a barna ásóbéka (Pelobates fuscus). Ezen a tájon élnek ritka madárfajok is. Ez a vidék ornitológiai szempontból Szlovénia egyik legjelentősebb területe. A Natura 2000 program kiterjed erre a vidékre is. Itt található számos veszélyeztetett állat- és növényfaj (halak, szitakötők, rovarok, kétéltűek, kagylók, hüllők és emlősök). A szélesebb térségre kiterjedő Natura 2000 területét a madarak listája jellemzi. A védelem célja a madarak, a nádasok, az erdők, és egyéb természetes élethelyek fennmaradása. Tegyünk minél többet természeti értékeink megmaradásáért!

Fehér tavirózsa (Nymphea alba)

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Dr. Albert Halász

Šege v okolici Lendave1 V preteklem stoletju so se šege na pretežno ruralnem področju Lendave spreminjale večinoma podobno kot na njenem širšem področju, ne glede na jezikovne, verske, kulturne razlike ali na razlike, ki so jih vsiljevale upravne oz. državne meje. Spremembe lahko v največji meri pripišemo hitrejšemu spreminjanju načina življenja po drugi svetovni vojni – po razmahu ideološkega pristopa k urejanju življenja. Postopoma se je uveljavila praksa, da se je lahko skorajda vsak delovno sposoben zaposlil v industriji. Ko so se pojavile kmetijske zadruge, so se spremenili tudi načini življenja prebivalstva, ki se je do tedaj večinoma ukvarjalo s tradicionalnim kmetovanjem na relativno malih posestvih, kar je družinam zagotavljalo le skromno preživljanje. Z izginjanjem in spreminjanjem več stoletij ukoreninjenih vsakdanjih norm so počasi izginjali tudi rituali, ki so jih ohranjali pri življenju. Danes pa se soočamo že celo z izginjanjem spomina na te rituale, ker generacije, ki so živele v njih in z njimi, počasi izumirajo, mlajše generacije pa ritualov ne poznajo niti po spominu iz otroštva (iz pripovedovanja starejših). Šege ob dnevu svetega Jurija, ko so gnali živino na pašo, so izginile tisti hip, ko so podržavili vaške pašnike. Posledično se je zmanjševalo število gospodarstev, kjer so redili govedo. Tako so šege in verovanja, vezana na tovrstno živinorejo, ne le prenehala, ampak je bledel tudi spomin nanje. Področje Lendave je bilo poseljeno s prebivalstvom pretežno madžarske narodnosti, ki je bilo večinoma katoliške vere. V mestu je prebivala večja skupnost judov, v vinogradih viničarji slovenskega porekla, v sosedstvu na drugi strani reke Mure hrvaško prebivalstvo, na zahodu in severozahodu pa se je to jezikovno področje stikalo s prekmurskimi slovenskimi naselji. Na severu za goričkimi madžarskimi naselji se je začenjalo področje z nemško govorečim prebivalstvom. Tako je bilo vse do prve in druge svetovne voj-

ne, ko se je narodnostna in jezikovna podoba začela korenito spreminjati. Kljub razlikam so med temi področji obstajali tesni vsakdanji stiki, kar se je razen v stavbarstvu, noši, prehranjevanju in drugih prvinah v načinu življenja odražalo tudi v duhovni kulturi. Analiza koledarskih šeg in ritualov je lahko večplastna. Eno od možnih izhodišč je, da raziščemo njihovo vsebino. Določeni dnevi, ki so ponavadi vezani na svetníke, lahko npr. kaj prepovedujejo ali kaj priporočajo: v zvezi z vremenom, pridelki, opravili v vsakdanjem življenju na določen dan ter nakazujejo na krajše ali daljše časovno obdobje. Ob svečnici tako naprimer opazujemo medveda, ki kaže na dobro ali slabo vremensko obdobje. Za novo leto je značilno, da mora v hišo prvi stopiti moški. Pšenica, posejana na dan svete Lucije, kaže na obilnost pridelka ipd. Nadalje lahko šege razčlenimo glede na to, komu so namenjene. Če so namenjene prebivalstvu, ki se pretežno ukvarja s kmetijstvom, lahko veljajo za poljedelska opravila ali pa za živinorejce. Naslednja možnost klasifikacije šeg je glede na njihov pojav in trajanje. Omejene so lahko na dan oz. del dneva (jutro, večer, polnoč; noč ali dan), na cikel tedna in dan v njem (torek, petek, nedelja), na cikel letnih časov ipd. Lahko jih ločimo po tem, ali zaznamujejo nepremične dneve ali pa so vezane na praznike, pri katerih se čas začetka in konca letno spreminjata. Po obsegu šege trajajo en dan, več dni ali zajemajo daljše obdobje, npr. štirideset dni. Razen tega se lahko nanašajo na določen spol, na določeno starostno skupino, družbeni položaj, stanje (devica, vdova, nosečnica ipd.). Šege razlikujemo tudi po nastanku nekaterih njihovih vsebin, ki so morda povezane z določeno vero (katoliška, protestantska področja) ali pa izvirajo iz predkrščanskega obdobja, predvsem iz zahodnih civilizacij, ter kažejo na prvine grških, rimskih časov in tudi drugih civilizacij.

1 Povzetek predavanj v madžarskem jeziku za študente na študiju prve stopnje na Inštitutu za etnografijo na Filozofski fakulteti Univerze Loránd Eötvös v Budimpešti, maja 2010. • 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről Naštete vsebine šeg se lahko kontaminirajo, prepletajo; v določenih obdobjih in krajih se pojavljajo bolj intenzivno ali pa jih sploh ni – torej zavzemajo bolj ali manj pomembno vlogo. Kulturno in jezikovno zaokrožene skupnosti lahko hranijo neke lastne, družbeno sprejete in karakteristično izoblikovane vsebine, ki se razhajajo s šegami drugih, četudi že sosednjih skupnosti. Šege se lahko spreminjajo tudi znotraj neke homogene skupnosti. V Lendavi je v nekem obdobju bil zelo močan kult sv. Florijana, ki je čez čas zamrl, a se sedaj spet vrača. Iz različnih virov lahko ugotovimo, da se je zaradi več uničujočih požarov kult okrepil, s spremembo gradbenih materialov, ko so opečnati strešniki in opeke zamenjali les in slamo, pa je ta dan postajal vse manj pomemben. Slednje je še posebej veljalo za obdobje, ko aktualna oblast ni trpela javne verske manifestacije – praznik sv. Florijana s praznikom vaških gasilskih enot. Nadomestile so ga gasilske veselice, ki so trenutno manj popularne, na pomenu pa spet pridobivajo duhovne vsebine. Tako kot je za življenje značilno prepletanje vsebin kljub naravnim in umetnim mejam, to velja tudi za šege, kjer niti jezik ni ovira, da ne bi prihajalo do prevzemov in posredovanj, ki so njihova splošna značilnost. To se lahko dogaja s stiki preko jasnih jezikovnih mej; z naseljevanjem, kolonizacijo drugih jezikovnih skupin na neko homogeno jezikovno področje ali pa, nasprotno, z odseljevanjem in začasnim odhajanjem članov neke skupnosti. V nadaljevanju bodo na konkretnih primerih prikazane nekatere lokalne značilnosti, dejstva ter ugibanja o vsebinah in poimenovanjih šeg na področju Lendave. Sv. Vid, ki ima god 15. junija, je na madžarskem jezikovnem območju splošno znan tudi po tem, da od njega pričakujejo ozdravitev bolniki z boleznijo živčnega izvora, kot je npr. madžarsko poimenovan vitustánc ali po slovensko svetega Vida ples (padavica). V Prekmurju so verjeli, da sv. Vid pomaga tudi pri očesnih boleznih. Zato so na ta dan prihajali na proščenje pri kapelici sv. Vida ob Bukovniškem jezeru ljudje od blizu in daleč, da bi si v tamkajšnjem izviru umili

oči. Bolani zaradi upanja na ozdravitev, a zdravi zaradi vere v preprečitev nastanka bolezni. To vlogo so svetníku najverjetneje pripisovali zaradi razlage imena: Vid so namreč enačili z vidom. Glede tega ni razlik med tukajšnjimi pripadniki madžarske, slovenske ali katere druge narodne skupnosti. Pri Slovencih je bilo splošno razširjeno, da so na ta dan celo zbirali roso in jo spravili kot zdravilo. Podobno so imenu Vincenc/Vinko, madžarsko Vince, pripisovali šege v povezavi z vinom. Splošno znan madžarski pregovor pravi: »Hogy ha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince,« kar v prevodu pomeni: »Če se Vincenc lepo blešči, se bodo kleti napolnile z vinom.« Tega in temu podobnih pregovorov pa ne manjka niti pri Slovencih, in sicer.: »Če na Vinka sonce sveti, bo dosti rujnega vina v kleti.« Prisotnost pregovora potrjuje, da je bil dan za vinogradnike pomemben, saj so takrat iz vremena sklepali, kakšna bosta pridelek in vreme skozi celo leto. Na vinorodnem področju, kot je Lendava, pa to ni bilo nič nenavadnega. Ni jih motilo niti to, da Vincent izhaja iz latinskega izraza vincens, kar pomeni zmagovit, ne pa iz besede vinum, kar v prevodu pomeni vino. Ker v madžarskem jeziku pri razlagi vsebin ne gre izhajati niti iz napačno interpretiranih imen obeh svetníkov, se za najverjetnejšo razlago njunih pomenov ponuja odgovor, da so te vsebine v madžarske šege prenesli iz katerega izmed sosednjih slovanskih jezikovnih skupnosti, morda celo iz slovenske (kar je precej verjetno). Podobno ljudsko etimologiziranje lahko opazimo tudi pri drugih imenih, npr. pri Medardu. Tako med Madžari kot med Slovenci je bilo splošno razširjeno védenje, da bo vreme 40 dni takšno kot na Medardovo, saj se v tem letnem času vreme menda nekoliko ustali. Deževna obdobja, ki so za takrat še značilna, niso zaželjena, ker škodijo pridelkom. Predvsem seno se potem težko suši. Na področju Lendave pa Medardovo nosi tudi druge vsebine. Madžarski Medárd, ki goduje 8. junija, na širšem področju Lendave pa tudi ponekod drugod imenujejo Madárius. Madár v madžarskem jeziku pomeni ptico. Medárius in Madárius zvenita zelo podobno, le ugibamo pa lahko, kako in zakaj sta se ti

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről dve imeni kontaminirali ter kako je Madárius nastal. lahko trdili, da je postal na madžarskem jezikovnem Medarda tudi tukaj smatrajo za zavetnika ptic. Glede področju zavetnik proti ranam zaradi svojega imena. povezave s pticami lahko sklepamo, da je nastala za- Ker ga častijo tudi drugi narodi, je verjetno potrebno radi imena, saj madár pomeni ptico. V kolikor se se- upoštevati legendo in ne razlage imena v nekem jeziznanimo z legendo o sv. Medardu, pa se nam ponudi ku, tokrat madžarskem, ki pa sicer lahko predstavlja druga razlaga, ki pravi, da se je Medard kot majhen pomoč pri zapomnjenju svetnika in z njim povezane fant nekoč sprehajal po polju, ko je začelo močno de- legende. ževati. Nenadoma se je nadenj spustil orel in ga s svoKot je bilo predhodno rečeno, vsebujejo pomeni jimi razprtimi krili zaščitil pred dežjem. Od tu se nam določenih izrazov posredno ali neposredno tudi zgotorej izkazuje povezava s pticami dovinske prvine, kar deloma veter vloga Medarda kot zavetnika lja za zgoraj omenjene praznike. za suho vreme ob sušenju sena. V Prekmurju tako obstaja praOba primera nakazujeta na znik s slovenskim izrazom risamožnost, da so si iz imena sicer li, risalski svetki, ki se nanaša napačno, a vendarle lahko sposona binkošti. Binkoštna nedelja dili določene vsebine, ki so znaje petdeseti dan po veliki nedelji čilne za te dni. Pri teh pojavih pa in jo ponazarjajo z gorečimi jegre najverjetneje za to, da so imeziki, ki so se spustili na zbrane na služila le kot pomoč, da so si Jezusove učence, simbolizirajoč z njimi lažje zapomnili določene Svetega Duha. Kristjani so prašege. Poznamo tudi primere, ki znik prvotno slavili na štirideseti potrjujejo zgornjo domnevo, ko dan, vendar so se vloga, trajanje pri razlagi določenih vsebin sicer in pomembnost tega praznika naletimo na etimologiziranje imeskozi čas spreminjali. Ne glede na, katero je omejeno na en jezik, na to, da danes govorimo o kra vendarle poglavitni atributi, ki ščanskem prazniku, lahko v njejih tolmačijo ravno s pomočjo nih segmentih zasledimo predimena, iz slednjega zagotovo ne krščanski pomladanski praznik. izhajajo. Tak primer je znan na O ljudskih običajih si lahko več preberete Izrazi kot risalska nedela, risalski v knjigi avtorja Alberta Halásza z naslovom madžarskem jezikovnem podropondelek, risali, risalski post načju, kjer 20. januarja goduje Se- »Jeles napok, népi ünnepek a Muravidéken« kazujejo na rimski obred rozalij, (Založba: Studio Artis in Zavod za kulturo bestyén oz. Boštjan/Sebastijan. na praznik rož; v latinščini so izmadžarske narodnosti – MNMI, 1999). Legenda pravi, da je bil rimski razi rosalia, pascha rosarum. Kar častnik. Zaradi krščanskega prepričanja so ga pod potrjuje tudi šega zaljšanja hiše z zelenjem in cveDioklecijanom obsodili na smrt. Privezali so ga na tjem. Ta pomladanski praznik pa v sebi združuje tudi steber in s puščicami streljali nanj. Ponavadi ga tako druge obrede in vraže, ne le omenjenega. tudi ponazarjajo. Med drugim velja za zavetnika pred Pregled je bil pripravljen z namenom, da prikažekugo. V slovenskem jeziku lahko z gotovostjo trdimo, mo, kako se šege (ime svetnika, poimenovanje doloda njegovo ime ne nakazuje njegove usode. V madžar- čenega praznika …) lahko prepletajo z vsebinami, ki skem pa ima prvi zlog imena Sebestyén, seb-, pomen jih zapolnjujejo. Razlaga pojavov namreč ni tako prerane, sebes pa pomeni ranavost. Sebestyén v sloven- prosta, kakor se morda na prvi pogled zdi. Šege in skem jeziku pomensko nima nobene povezave z rano verovanja se nenehno spreminjajo. Nekatere vsebine ali ranavostjo, a ga kljub temu povezujejo z legendo izgubljajo, medtem ko druge pridobivajo na pomenu sv. Boštjana. Če bi bilo ime osnova za njegov kult, bi in se dopolnjujejo.

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Balaskó Enikő

balasko.eniko@gmail.com

Néphagyomány egykor és ma A néphagyomány a Kárpát-medencében a paraszti hagyományt jelenti. Kultúránk hagyományos részét a parasztság hordozta, akik szántó-vető, földműves emberek voltak, állattartással foglalkozó pásztorok és a mezővárosokban élő kézművesek, kereskedők. Utóbbiak kultúrája nem különbözött a parasztokétól, csak megélhetési módjuk volt más. A paraszti kultúra első építőköve a család volt (talán nem véletlen, hogy magyarul először családnevünket mondjuk, írjuk), a következő a faluközösség. Egy ilyen közösségben erős volt a kontroll, amely egyfajta szűrőrendszerként működött. Bizonyos újítások fennmaradtak a szűrőn, és csak azok juthattak át rajta, amelyek illeszkedtek a meglévő kultúrához. Ezen kívül mindenki ismert mindenkit. A közösség, a falu folyamatosan ellenőrzés alatt tartotta tagjait, így valakinek a „híre előbb hazaérhetett, mint ő maga”. A mai kultúra ezzel szemben individuális: első építőköve az egyén, második a család, a következő építőkövek – mint például munkatársak, volt osztálytársak – csak szeletek, nem állnak össze homogénné. A paraszti kultúra történelmi képződmény, van kezdete és van vége. A vége a XIX. és XX. század fordulójára tehető, amikor elkezdődnek a bomlási folyamatok. A falu zárt gazdasági egysége felbomlik, elkezdődik az iparosítás, a piacra termelés, városi és más idegen hatások áramlanak be. Az első világháború komoly trauma a néphagyomány történetében, majd az 1950−60-as évek téeszesítésével a hagyományos paraszti kultúra megszűnik létezni. A paraszti kultúra megszűnése után kutatók indultak útnak, hogy összegyűjtsék, lejegyezzék, amit még lehet. Rengeteg archív film létezik, köztük több némafilm, amelyeken a Budapestről érkezett kutatóknak a még néptáncra emlékező és még táncolni tudó idős emberek ropják a táncot. Ők az ún. adatközlők. A múltban a gyerek beleszületett a hagyományba. A csecsemőnek édesanyja – amellett, hogy beszélt hozzá – népdalokat énekelt, így a nyelvi mellett kialakult egy zenei anyanyelve is. A szülők kivitték gyerme76

Toplak Alenka és Toplak Rudolf muravidéki táncokkal Budapesten a Hagyományok Háza színpadán a Népművészet Ifjú Mestere pályázaton 2010. május 26-án. (Fotó: Pohl Péter)

küket az utcára, amikor a lakodalmas menet elhaladt a házuk előtt. Elvitték a lakodalmakba, fonóba, s amikor már felcseperedett, alig várta első bálját, hiszen „látásbul” már táncolni is megtanult. Így alakult ki táncos anyanyelve, amelyet csiszolhatott a mulatságokban. Sajnos ma már nincs fonó, nincsenek bálok, és ha néha akad is egy-egy lakodalom, az már nem a régi. Az embernek nincs alkalma gyakorolni zenei és táncos anyanyelvét. A mai átlag felnőtt talán nem is rendelkezik ilyennel, hiszen sokkal kényelmesebb odaülni a tévé vagy számítógép elé. A gyerek nem tud játszani, táncolni, énekelni kortársával, hangterjedelme egyre szűkül és mélyül. A völgyifalusi Magdus néni még emlékszik arra, hogy gyerekként tanítás után gyakran találkozott osztálytársaival egy füves teleken vagy a „Zasuerdün”, ahol játszottak. Ezeket a játékokat ma népi gyermekjátékokként tartjuk számon. Játszanak-e ma ilyeneket a gyerekek maguktól? Sajnos nem hallja a gyerek a felnőttet nótázni, nem látja őt táncolni, ezért ő sem vágyik rá. Meg kell tanulni a mai felgyorsult világgal lépést tartani, de nem szabad belőle kihagyni a néphagyományt. Aki benne él, az tudja, ez nem teher. Ha megfe• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről lelően, a megfelelő időben tanítják, nem okoz túlterhelést, amiről ma annyit hallani, talán túl sokat is. Ne az legyen a kifogás, hogy a gyerek azért nem tud elmenni néptáncórára, mert az iskolában tudásfelmérőt ír, közben pedig lehet, titokban a számítógép vagy tévé előtt „lazít”. Talán hasznosabb volna egy kicsit szaladgálni, izzadni, énekelni, ezáltal fizikailag egy kicsit kifáradni ugyan, de lelkileg, szellemileg feltöltődni. A tanulás is könnyebb és gyorsabb lehet utána. A néptáncoktatást nem lehet elég korán elkezdeni. A népi játékok nemcsak táncelőkészítő mozgásokat tartalmaznak, a gyerek nemcsak saját testét ismerheti meg, hanem remek nevelési eszköz is. A tiltó játékokon keresztül megtanulhat egyfajta fegyelmi kontrollt, a versengő játékokon keresztül fejlődhet ügyessége, hozzászokhat a mai versengő társadalomhoz. A népi játékok ugyanakkor türelemre is tanítanak, csoportmunkára, fegyelemre, a szabályok betartására, helyes testtartásra. Ez csak akkor valósulhat meg, ha ezekkel a játékokkal a gyerek nemcsak hébe-hóba találkozik, hanem a részévé válik. Ha már az óvodában megismerkedik velük, akkor az általános iskola végére talán nem lesz „ciki” megfognia a nem népszerű osztálytársa kezét, ha mellé kerül a körben, talán felnőttként nem lesz nehéz őszintén belenéznie embertársa szemébe. Régen a gyerek belenevelődött a néptáncba. A mai néptáncoktatás pedig a bálokból, lakodalmakból, csűrből a próbatermekbe szorult. Igaz, valamikor egyszerűbb dolga volt a gyereknek ezen a téren, mert csak saját falujának vagy csak szülei, nagyszülei táncát tanulta meg. Ma nem családtagjaitól, hanem többnyire táncpedagógusoktól tanulja a mozgást, és nemcsak a

A Muravidék Néptáncegyüttes próbája a Bánffy Központban.

Első muravidéki táncház Dobronakon 2010. május 8-án.

faluja, hanem az egész magyar nyelvterület táncaiból csipeget. A Kárpát-medence rendelkezik az egyik leggazdagabb mozgáskultúrával, így egy néptánccsoport táncosa, de főleg a táncházmozgalomba bekapcsolódott táncos, szebbnél szebb táncokkal találkozik, és ezzel egyre érdeklődőbbé válik. A táncos így igényli is a minél változatosabb táncokat, Felvidéktől Vajdaságig, Erdélytől Muravidékig. A néptánc ma is él, de nem a maga hagyományos környezetében, hanem többnyire táncegyütteseken belül. Ez kötelezettségekkel is jár. Kötelességgel tartozunk egymás iránt, főleg ha kevesen vagyunk. Már egy személy hiánya is nagy űrt okozhat a próbán, a színpadon. A színpadon látott autentikus produkciók általában egy mulatságot jelenítenek meg kicsiben, a többórás mulatságot néhány percben. A mai néptánc szerencsére nem csak ebből áll. A Muravidék Néptáncegyüttes tagjai zömében ezt már tudják, mert megtapasztalták a táborokban, hogy „a tánc az egyik legközérthetőbb művészet, a néptánc pedig a népek legösztönösebb, legőszintébb megmutatkozási formája. Az emberiség kultúrájának sokszínűségét gyarapító sajátos nemzeti vonások a néptáncban mindenki számára közérthetőek, és ezáltal egymás megismerését is szolgálják.”1 Megismerhetjük egymást a próbák alatt, az ún. párcseréknél, de még inkább a táncházakban, ahol már zsigerből beállunk táncolni egy ismerős, kedvelt dallam hallatán. Ezáltal válik ez a műfaj élővé még a XXI. században is.

1 Martin György (1973). A magyar nép táncai, Corvina Kiadó, Budapest • 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Gabi Feher

gabi.feher@lendava-turizem.si

Turizem Lendava d.o.o.

Spominki iz Lendave Táncház a XVIII. Méta Népzenei és Néptánc Táborban Karádon 2009. július elején.

„Csak az a nép tud tisztelni más népeket, azok szokásait, hagyományait, amely a sajátját is megbecsüli.”2 Szerencsénk, hogy a teljes Kárpát-medence tánckultúráját tekinthetjük magunkénak, annak érezhetjük, ugyanis Muravidékre sajnos nem jutottak el a néptáncgyűjtők. Ma már csak a morzsákat tudjuk összekapirgálni. Becsülendő azonban, hogy ma már Muravidék sem fehér folt a Kárpát-medence néprajzi térképén, ugyanis Toplak Alenka és Toplak Rudolf ez év májusában Budapesten a Hagyományok Házában bemutatták a muravidéki tánckultúrát a Népművészet Ifjú Mestere pályázaton. Ezen kívül sikeresnek könyvelhető el Muravidéken az, hogy a négyből három kétnyelvű általános iskolában működik magyar néptánccsoport. A gyerekek szívesen vesznek részt a Dobronakon tartott néptánctáborban, az első muravidéki táncházba is sokan elmentek. Sajnos kevés gyerek volt a rendezvényen, de remélem, ez a jövőben változni fog. Bízom benne, hogy sikerül beindítani a rendszeres táncházakat a Bánffy Központban a 2010/2011-es tanévben gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, ahova a táncosok mellett a „nemtáncosok” is ellátogatnak, és bekapcsolódnak a táncházakba, táncházmozgalomba, mert „a kultúrát nem lehet megörökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” 3

Vsakdo izmed nas je že kdaj prinesel kakšen spominek s potovanja ali izleta, pa naj bo to z drugega kontinenta, iz druge države ali pa le s kakšne prireditve v sosednjem mestu. Tudi sama sem v preteklosti vedno prinesla vsaj kak droben predmet s poti, ki je kasneje služil za okras v vitrini. Kmalu sem ugotovila, da je spominkov, s katerih brišem prah, vse več. Lepi so – pa je to dovolj? Tako sem sčasoma začela svoje navade spreminjati in sem na svojih potovanjih izbirala le med spominki, ki so doma uporabni. V Lendavi imamo letno več kot 100.000 nočitev. Približno 270 skupin na leto si organizirano – z lokalnim turističnim vodnikom – ogleda znamenitosti, ki jih je v tako majhnem kraju in njegovi okolici veliko. Pomemben element je ponudba turističnih kmetij, vinotočev, gostinskih lokalov, zasebnih prenočišč; dostop do ustreznih in pravočasnih informacij (informacijsko-promocijski material) ter nenazadnje naša odprtost in prijaznost do obiskovalcev, gostov. V celostni turistični ponudbi je pomemben produkt tudi spominek, ki ga obiskovalec, turist kupi in ga odnese s seboj domov kot spomin na kraj, katerega je obiskal. Kaj sploh pomeni beseda spominek? Slovar slovenskega knjižnega jezika spominek definira kot stvar, izdelek za spomin, v spomin na koga ali kaj: izdelovati, kupovati spominke; prodajalna spominkov / turistični spominki / hraniti dragocene spominke na svoje predni-

2 Illyés Gyula Slovenski spominki

3 Kodály Zoltán

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről ke. Seveda želimo tukaj govoriobčino, Pomurje ali pa so reti o t. i. turističnih spominkih, prezentativni za Slovenijo. V vendar je ta izraz neprimeren, nadaljevanju se bomo osresaj spominke ozko povezuje dotočili na spominke, ki oznale s turizmom. V tujini se upočujejo Lendavo kot turistično rablja širši izraz spominek destinacijo. oz. spominki (souvenirs), ki ga Lendavski spominki bomo uporabljali tudi mi in katerega definicija se glasi: O lendavskih spominkih je Spominek je torej vsak Lendavski spominki bila pred približno tremi leti izpredmet, izdelek ali spoznanje, ki nam predstavlja posebnosti naravnega okolja ter vedena akcija v okviru projekta Murania. Umetniki ter ustvarjalne različnosti vsakdanjikov in praznikov pre- mojstri rokodelci so izdelali prototipe lendavskih spobivalcev dežel, tudi posebnosti, ki nam jih ponujajo v minkov po svojih zamislih, naslanjajoč se na lokalne značilnosti in upoštevajoč zgoraj navedene definicije. muzejih, naravnih parkih, turističnih centrih. 1 V slovenskem turizmu za spominke Ideje so črpali iz okolja, tradicionalnih velja naslednje: izdelkov, iz lokalne tradicionalne obrti, Slovenski spominki predstavljajo na ljudskega izročila, danosti pokrajine, svoj izviren, originalen način lepoto, kulnavad in običajev, lokalne gastronomiturno in naravno dediščino Slovenije. V je, sodobnih smernic ter umetniške široki ponudbi spominkov iz Slovenije ustvarjalnosti. Nastali so zanimivi, izvirso tako izdelki domače obrti kot ostali ni izdelki, ki bi lahko postali kvalitetni turistični spominki posameznega kraja. spominki. Krajani so na javnem tečaju /.../ Vse te predmete, izdelke in drobne lahko glasovali za najbolj všečen spomipozornosti in/ali darila ponesemo v svoja nek. Na osnovi rezultatov glasovanja je domača, primarna kulturna okolja, kjer bil izdelan katalog spominkov. In tu se nam pomenijo nova spoznanja o deželah je tudi ustavilo. Projekt je bil zaključen, a in okoljih, ki smo jih obiskali, spominjado reprodukcije vsaj nekaterih spominjo nas na prijetna doživetja in utrjujejo nova spoznanja kov, zbranih na natečaju, ni prišlo. Tako danes ponuali pa nam celo omogočajo nova odkritja na področjih jamo obiskovalcem sicer nič manj izvirne in tipične prehranjevanja, oblačenja, skrbi za lastno zdravje ali lokalne spominke, vendar bi lahko bil izbor veliko bolj oblikovanje kakovostnega bivalnega okolja. pester. Naloga izdelave spominkov ni lahka. Čeprav se Spominki so lahko zelo raznoliki, zato jih razvr- moramo truditi za čim večjo objektivnost, je končni izščamo v kategorije. Tipologija po njihovih funkcijah bor vedno vsaj malo subjektiven – zato je nujno, da se je naslednja: pri izboru naslanjamo na mnenje več oseb. • uporabni, V Lendavi imamo največji izbor spominkov v tu• dekorativni, ristično informacijski pisarni Turizem Lendava, kjer • promocijski in lahko obiskovalci izbirajo med številnimi spominki • reprezentativni spominki. različnega cenovnega razreda, med uporabnimi in Spominki se lahko nanašajo na posamezen kraj, okrasnimi predmeti, med izdelki za konzumacijo ter drugimi izdelki. Pri izbiri ponudnikov smo se najprej obrnili na 1 Citati so vzeti s spletnega naslova: http://www.vurpdomače rokodelce, ki ponujajo svoje izdelke (vezenipartnerstvo.si/datoteke/gradiva/Moznosti_trzenja_ ne, druge rokodelske izdelke ipd.), na vinogradnike s izdelkov_domace_in_umetnostne_obrti.pdf.

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről širšega območja Lendavskih goric, v ponudbi katerih so različna vina, nekaj izdelkov pa nam dobavljajo izdelovalci iz širše okolice Prekmurja. Od obiskovalcev dobivamo zanimive informacije o tem, kakšne spominke iščejo oz. želijo. Prihajajo iz različnih krajev Slovenije in iz tujine ter so predstavniki raznolikih okolij in socialnih slojev, zato je povpraševanje po spominkih različno, mi pa se trudimo ponuditi pester izbor. Med cenejše spominke tako sodijo razglednice, magneti z motivi Lendave ali Prekmurja, manjši lončarski izdelki, vina ...

Spominki srednjega cenovnega razreda: buteljke vin, srednje veliki lončarski izdelki ali izdelki za konzumacijo, med, domača marmelada, reprodukcije starih fotografij mesta …

Spominki višjega cenovnega razreda: monografije o Lendavi, umetnikih in njihovih delih, večji uporabni ali okrasni lončarski izdelki, vezenine, slike z motivi Lendave, domači likerji, izdelki za konzumacijo … Spominki so tudi prospekti, zemljevidi kraja, knjige z opisi znamenitosti kraja, turistični vodniki … Povpraševanje v turizmu se vse bolj usmerja v sonaravni turizem, zato prihajajo v ospredje dejavnosti, kot je naprimer aktivno preživljanje počitnic v naravi ipd., k čemer gostje vedno bolj težijo. Ta trend se opaža tudi pri spominkih. Aktualni postajajo izdelki iz 80

ekološko pridelanih surovin, iz naravnih materialov ter izdelki, pripravljeni po tradicionalnih domačih receptih, s tem pa v ospredje vse bolj stopa tudi njihova uporabna funkcija. V trženju moramo slediti trendom, obenem pa oblikovati ponudbo tako, da bomo z izvirnimi lokalnimi spominki zbudili zanimanje obiskovalcev za nakup le-teh in hkrati zadostili tudi željam »zbirateljev klasičnih spominkov«, ki povsod, kamor potujejo, iščejo npr. okrasne krožnike, lončke, obeske z motivom obiskanega kraja. Ponuditi moramo torej takšen izbor, da bomo zadovoljili večino okusov in želja obiskovalcev, obenem pa na izviren in tradicionalen način v spominku predstavili značilnosti kraja. Na koncu pa ne smemo pozabiti na še eno pomembno zvrst spominkov, ki sicer ni otipljiva, a ni zato nič manj pomembna: prijetna doživetja obiskovalcev pri nas in zadovoljstvo s ponudbo za sabo vedno puščajo lepe spomine, ti pa goste morda že kmalu pripeljejo nazaj v našo sredino.

Viri • Források •

Slovar slovenskega knjižnega jezika. Ljubljana: Državna založba Slovenije, 2002.

•

Spletni naslov: http://www.vurp-partnerstvo.si/datoteke/gradiva/Moznosti_trzenja_izdelkov_domace_in_umetnostne_ obrti.pdf.

Spominki so tudi prospekti, zemljevidi kraja …

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Karel Rustja

Železniška proga skozi Lendavo Uvod Železniška proga skozi Lendavo obratuje od 19. oktobra 1890 in je imela odločilno vlogo pri hitrem razvoju Lendave z okolico v začetku dvajsetega stoletja. Sprva je bila pol stoletja edino javno prometno sredstvo. Avtomobilov je bilo takrat zelo malo, ceste pa so bile makadamske, namenjene predvsem kmečkim vozovom z vprežno živino. Proga skozi Lendavo je bila sestavni del 148 km dolge proge Čakovec–Lendava (takrat Dolnja Lendava)– Zalaszentiván–Türje–Ukk–Boba–Celldömölk (takrat Kis Czel) v mreži takratnih avstro-ogrskih železnic. Tako se je industrijsko središče Celldömölk povezalo s Čakovcem in preko njega z že obstoječimi železniškimi progami s Trstom in Reko. Madžarska je leta 1863 sprejela program gradnje magistralnih in glavnih železniških prog, ki ga je do leta 1880 skoraj v celoti tudi uresničila (podoben program je Avstrija sprejela leta 1854 in 1864). Magistralne železniške proge v madžarskem delu tedanje Avstro-Ogrske monarhije so Madžari gradili z državnim kapitalom. Ko so bile na Madžarskem zgrajene glavne proge iz državnega programa, je bil na pobudo veleposestnikov in bančnikov leta 1880 sprejet Zakon XXXI o vicinalnih železnicah. Ta program je predvideval izpopolnitev mreže železniških prog. S temi progami so želeli povezati industrijska središča in druge pomembne centre z že obstoječimi magistralnimi in glavnimi železniškimi progami. Omenjena zakonska določila so med drugim omogočala tudi lažje pridobivanje koncesij za gradnjo lokalnih železniških prog. Koncesije je država podeljevala za čas 90 let, po preteku katerega je proga z vsemi objekti vred prešla v last države; v primeru vicinalnih prog je država lahko progo odkupila pred iztekom tega roka. Interes za gradnjo lokalnih prog so poživile olajšave, ki jih je sprejel madžarski parlament leta 1883 (subvencije) in 1888 (znižanje obrestne mere).

Gradnja in otvoritev proge Grof Ljudevit (Lajos) Batthyány je 3. julija 1889 dobil koncesijo za gradnjo glavne vicinalne proge od Ukk-ja do Čakovca in na to progo priključene stranske proge v skupni dolžini 551 km. Leta 1891 se je na Madžarskem združilo več družb lokalnih železnic z Zapadno ogrsko prekodonavsko železniško družbo. V delniško družbo Zapadnih madžarskih vicinalnih železnic (Westungarische Local-Eisenbahn-Gesellschaft, Dunántuli helyi érdekü vasut részvéng-társaság, imenovana tudi Transdanubiana) je vstopilo 30 delničarjev.

Zgradba železniške postaje v Lendavi

Delnice so kupili tudi kraji Dolnja Lendava, Dolnji in Gornji Lakoš, Genterovci, Gaberje, Trimlini, Petišovci, Čentiba, Mostje in Pince. Vse prednostne delnice je prevzela Osrednja banka za železniške vrednote (Zentralbank für Eisenbahnwerte) v Berlinu. V zadnjem desetletju pred prvo svetovno vojno so izplačevali na prednostne delnice od 9 do 12,7 kron dividende. Leta 1908 je imela družba 1.361.325 kron dobička, ki je omogočil izplačilo 4% dividende. Načrt amortizacije delnic je predvideval, da se najprej izplačajo prednostne delnice, potem pa osnovne delnice. Izplačilo prednostnih delnic je potekalo tako, da so vsako leto 1. julija izžrebali prednostne delnice, ki so jih nato 1. januarja izplačali.

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről Po priključitvi Prekmurja h Kraljevini SHS so se razmere glede lastnine delniške družbe zelo spremenile, saj je Kraljevina SHS stremela za podržavljenjem vseh privatnih železniških prog. Med prvimi je odkupila odsek proge Čakovec–Lendava, saj je bil sedež delniške družbe v Budimpešti. Direkcija državnih železnic v Ljubljani je bila le vodeča uprava za obratovanje in kot taka ni imela nobene pristojnosti pri urejanju lastninskopravnih odnosov med delniškimi družbami železnic in državo. Vse zadeve so urejali na ministrstvu v Beogradu. Po knjigovodskih podatkih je bila od 1921 do 1928 leta vrednost proge Čakovec– Lendava 28.498.223 din (dolžina 26.445 metrov, to je do državne meje pri Rédicsu). Za razliko od drugih privatnih prog je to progo država odkupila po borznem tečaju, medtem ko je pri odkupih drugih prog upoštevala vrednost v zlatu. Progo so začeli snovati okrog leta 1884. Dovoljenje za gradnjo proge je izdal tedanji minister za delo in promet Baross Gábor 1. aprila 1888. Izdelava projektov in gradnja je bila poverjena nemškemu podjetju Localbahn Action Gesselschaft iz Münchna. Poleg izvedene variante skozi Lendavo so obravnavali tudi krajšo varianto, ki pa bi se Lendavi izognila, saj bi potekala vzhodno od Lendavskih goric. Ta krajša varianta je predvidevala, da se proga Čakovec–Zalaszentián vzhodno od Čakovca odcepi od proge Čakovec–Kotoriba in zavije proti severu skozi Pribislavec, Sivico, med Miklavcem in Podturnom, čez Muro in skozi Mursko šumo, vzhodno od Pinc mimo Tornyiszentmiklósa (Lendva Ujfalu), zahodno od Lovászia, med vasema Tötfalu in Széczisziget (Szécsi Sziget) proti Iklódbördöceju (Bördöcze), kjer bi prešla malo pred postajo Páka na sedanjo traso. Varianta železniške proge vzhodno od Lendavskih goric bi bila 11 kilometrov krajša od izvedene, vendar bi obšla Mursko Središče, Lendavo in Lenti. Izvedena proga Čakovec–Lendava– Lenti–Páka je bila dolga 41 kilometrov, proga vzhodno od Lendavskih goric pa bi bila dolga le 30 kilometrov. Kljub temu so se odločili za progo skozi Lendavo (tedaj Dolnja Lendava), saj je bila Lendava središče okraja; verjetno pa je k temu pripomogel tudi grof Eszterházy, lastnik veleposestev v Lendavi in Lentiju. Z gradnjo so pričeli 29. septembra 1889 in jo v

dveh letih končali. Na lopato, s katero je bila simbolično začeta gradnja proge, so zapisali posvetilo: »Za dvig gospodarstva in kulture v domovini in Zalski županiji.« Gradnja proge je napredovala zelo hitro. Prebivalci Lendave in okolice so bili gradnji zelo naklonjeni in so graditeljem vsestransko pomagali, kupili so tudi delnice. Od železniške proge so pričakovali veliko koristi. Prekmurska ravnina je omogočala, da so jo gradili zelo poceni. Izračunali so, da bo milja (7,5859 kilometra) proge stala le 300.000 forintov. Stroški gradnje so bili 5.232.482 forintov. Gradnjo so pocenili tudi s tem, da so vse mostove zgradili lesene. Na svečano otvoritev, ki je bila v nedeljo 19. oktobra 1890, je županijsko vodstvo povabilo ministra za promet Gábora Barossa. Minister in njegovo spremstvo je prispelo v Zalaegerszeg s posebnim vlakom ob 11. uri. Od tam je otvoritveni vlak, okrašen z zastavami in venci, ob 15.30 odpeljal proti Čakovcu. Ustavil se je na vsaki večji postaji (Bak, Tófej, Gutorfölde, Csömödér in Rédics), kjer so ga prebivalci vasi ob progi svečano in navdušeno pozdravili. Vlak je ob 17.30 prispel v Lendavo, kjer ga je pred svečano okrašeno železniško postajo pričakala velika množica ljudi. V imenu mesta je ministra pozdravil advokat Mihály Hajós. Po pozdravnih govorih je gasilska godba zaigrala himno. Ob tej priložnosti so v Lendavi priredili banket za 200 ljudi. Med udeleženci je bil tudi državni poslanec za domači volilni okraj Károly Fack. Po tedanji navadi ni manjkalo zdravic političnim veljakom. Začel je pravnik Mihály Hajós z zdravico kralju, pravnik Ferenc Isoó je nazdravil ministru Gáborju Barossu, poslanec Károly Fack pa velikemu županu Benu Svastitsu. Po svečanostih je vlak odpeljal proti Murskemu Središču. Pred osvetljenim mostom čez Muro se je vlak ustavil, da so si gostje ogledali razsvetljen most. Tudi tu je vlak pričakala množica ljudi, ki so navdušeno pozdravili ministra. Ženske so ga obdarile s pisanim vencem. V Čakovec je vlak prispel ob 19. uri, v imenu mesta je ministru in njegovemu spremstvu izrekel dobrodošlico Károly Vrancsics. Iz Čakovca je vlak nadaljeval vožnjo proti Kotoribi. Na dan otvoritve proge je bilo v uvodniku tednika Zalamegye napisano: »Dočakali smo otvoritev tiste železnice, ki bo zaradi svoje specifičnosti dala nov po-

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Železniška proga

let našemu, dolgo let zapostavljenemu mestu. Njeno poslanstvo je pospešiti razvoj gospodarstva in trgovine v naši županiji, pospešiti razvoj kulture, prebivalcem županije pa omogočiti nove vire za zaslužek in bogatenje.« V spomin na otvoritev železniške proge je Bogdán Lajos iz Zalaegerszega skomponiral koračnico z naslovom Öröm induló. Po odprtju železniške proge se je razvil živahen potniški in tovorni promet. Proga je krajem, oddaljenim od večjih središč, omogočila napredek, saj jih je povezala z razvitejšimi gospodarskimi in političnimi centri. Pospešila je razvoj meščanstva in kapitalizma ter veliko pripomogla k razvoju kulture. Kot vsepovsod je železniška proga tudi v Lendavi oziroma južnem delu zalske županije omogočila hitrejši razvoj. Lendava je že naslednje leto po otvoritvi proge dobila pravico do posebne samostojne javne uprave. Leta 1903 je bila v Lendavi zgrajena kanalizacija, tri leta zatem pa so v Lendavi že tlakovali glavno ulico in odprli tovarno dežnikov, prvo na Balkanu. Opis proge Proga Čakovec–Lendava je danes dolga 22,651 kilometra, od tega je slovenskega dela približno 5.216 metrov. Največji vzpon je 10 promil, radij 300 metrov

imata le dve krivini, vse druge pa imajo precej večjega. Z nadmorske višine 165 metrov v Čakovcu se proga dvigne do 193 metrov, nato se v Lendavi spusti na 162,45 metrov. Postaja Lendava leži na 6942 m dolgem horizontalnem delu proge (od km 95,523 do 102,465) na nadmorski višini 162,2 m. Proga je bila grajena za osno obremenitev 12 ton in hitrost 40 km/h, saj so bile vgrajene zelo šibke tirnice tipa »i« madžarskih državnih železnic s težo 23,6 kilogramov na tekoči meter. Pri obnovi, ki so jo izvedle še Hrvaške železnice, so zamenjali zgornji ustroj proge (prage, tirnice, drobnotirni material). Kot posebnost velja omeniti, da na nobeni drugi progi v Sloveniji niso vgrajeni takšni betonski pragi. Proga je sedaj usposobljena za osno obremenitev 18 ton in hitrost od 40 do 60 km/h. Mostovi Proga Čakovec–Lendava poteka po poplavnem območju Mure, zato so bili potrebni številni mostovi. Most preko Mure v kilometru 17,435 (102,366 iz Madžarske) je imel jekleno konstrukcijo, vsi ostali so bili leseni. Muro so v letih 1938/40 pri Murskem Središču regulirali, še pred tem so obnovili mostove in lesene zamenjali z jeklenimi ali armiranobetonskimi. Umikajoča se jugoslovanska vojska je aprila 1941 porušila 128 metrov dolg most preko Mure. Med vojno se za obnovo mostu Madžarska in Neodvisna država Hrvaška nista zavzeli, zato je ostal promet prekinjen. Po vojni je Jugoslavija naročila novo jekleno konstrukcijo na Madžarskem, vendar je bilo zaradi resolucije kominformbiroja sodelovanje prekinjeno. Zato je bil most obnovljen šele leta 1952, ko je bila konstrukcija izdelana v Jugoslaviji. Most ima tri odprtine, ki jih premoščajo jeklene palične konstrukcije z dolžinami 38,78 + 42,82 + 41,55 metrov. Most seka državna meja. Meja med Savsko in Dravsko banovino pred drugo svetovno vojno ni bila na sredini

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről mosta, temveč malo bolj proti Čakovcu v kilometru 102,378 iz Madžarske, to je sedaj približno kilometer 17,423. Celoten most vzdržujejo Hrvaške železnice. Posebnost tega mosta je, da so za gradnjo obrežnih opornikov in rečnega stebra na Madžarskem prvič uporabili beton. To je bilo potrebno zaradi močnega vodnega toka in velikega nihanja gladine reke Mure. V kilometru 17,604 je stal 46 metrov dolg leseni inundacijski most s šestimi odprtinami. Leta 1934 so leseno konstrukcijo nadomestili z jekleno, ki so jo demontirali v Črni Reki. Inundacijski most ima 4 odprtine po 9,6 metra. Leta 1948 je jeklene konstrukcije obnovila Mostogradnja iz Titla. V kilometru 18,491 je bil lesen most z dvema odprtinama po 10 metrov. Sekcija za vzdrževanje prog iz Ptuja je leseni most odstranila in v času od 25. julija do 7. decembra 1935 zgradila novega armiranobetonskega s tremi odprtinami po 4,4 metra. Most so preizkusili 9. decembra 1935, obtežili so ga z lokomotivo 124. V istem času so v kilometru 20,120 leseni most čez potok Kapica nadomestili z armiranobetonskim. Leseni most je imel tri odprtine po 10 metrov, novi pa ima štiri odprtine po 5 metrov. Hitra cesta Lendava–Pince prečka progo po 183,4 m dolgem nadvozu v kilometru 19,750, ki je bil zgrajen leta 2008. Armiranobetonski most v kilometru 22,190 čez potok Krka na postaji Lendava z odprtino 5 metrov so zgradili leta 1928. Ko so pred drugo svetovno vojno dogradili še dva tira, so most podaljšali za 7 metrov, saj so tira podaljšali čez most. Tudi tu je prvotno stal lesen most z enako odprtino. Za premostitev potoka Črnec v kilometru 22,364 služi polnostenski jekleni most z odprtino 10 metrov. Na tem mestu je nekoč stal 18 metrov dolg lesen most z dvema odprtinama. V kilometru 22,836, to je od železniške postaje Lendava proti Rédicsu, je železniška proga prečkala Ledavo po 66 metrov dolgem lesenem mostu z 8 odprtinami. Po prvi svetovni vojni je bil promet na tem delu proge ukinjen, zato mosta niso vzdrževali, ampak so dotrajano konstrukcijo leta 1935 odstranili. Vodna zadruga za osuševanje lendavske doline

je leta 1938 Ledavo na tem mestu izravnala; odpravila je dvojno krivino struge. Malo dalje je v kilometru 23,233 železniška proga prečkala še Kobiljski potok preko 30 metrov dolgega lesenega mosta s tremi odprtinami. Med drugo svetovno vojno so mostove obnovili. Zaradi regulacije vodotokov so bile kasneje odstranjene mostne konstrukcije v kilometru 22,835, 23,230 in 26,790 med postajo Lendava in državno mejo. Cestni in potni prehodi Ker proga poteka po gosto naseljenem področju, so križanja železnice s cestami neizbežna. Žal pa so bila vsa križanja nivojska, kar ni bilo najbolj varno in je povzročalo zastoje v cestnem prometu. Potni prehod v kilometru 17,985 je zavarovan le s prometnim znakom – Andrejevim križem. Cesta, ki vodi v Petišovce, prečka železniško progo v kilometru 18,605. Prehod je označen le z Andrejevim križem. Prvotno sta bila tu dva potna prehoda na medsebojni oddaljenosti 77 metrov. Cesta, ki vodi v Nafto, prečka progo v kilometru 20,437 (99,352). Prehod je zavarovan z avtomatskimi cestnimi zapornicami, ki jih krmili vlak sam, ko na vklopni točki zapelje preko ustreznih naprav. Lego zapornic strojevodja ugotovi po signalnem znaku na kontrolnih signalih, ki sta postavljena na obeh straneh prehoda. Od cestnega prehoda sta oddaljena toliko, da strojevodja lahko do prehoda varno ustavi vlak, če zapornice niso spuščene. Tudi cestni prehod v kilometru 21,580 tik pred železniško postajo je bil zavarovan s cestnimi zapornicami, katerih zapiranje in odpiranje je krmilila varnostna naprava na postaji. Pred posodobitvijo je zapornice zapiral kretnik z mehansko napravo. Prehod je bil že pred drugo svetovno vojno ponoči osvetljen. Tudi tu sta bila nekoč dva cestna prehoda zelo blizu skupaj, saj je cesta prečkala progo še v kilometru 21,750, kar je približno 170 metrov severneje od sedanje ceste. Takrat so bili postajni tiri krajši. Težave s tem nivojskim prehodom in zapornicami so bile odpravljene z gradnjo novega nadvoza v kilometru 21,760 leta 2008.

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről Postaje in postajališča

V Lendavi je bila tudi pomožna vodna postaja. Za oskrbovanje parnih lokomotiv so najprej uporabljali Na progi Čakovec–Mursko Središče dnevno vozi po vodo iz 5,7 metrov globokega vodnjaka s premerom 5 parov potniških motornih vlakov, ob sobotah pa le tri- 1,9 metra v kilometru 97,705, ki pa so ga zaprli. Zgraje. Ob nedeljah in praznikih ni več potniškega prometa. dili so novega in malo globljega v kilometru 97,962. Voda ni bila pitna in so jo uporabljali le za oskrbo parnih lokomotiv, njena trdota je bila 14,38 do 24oN (nemških stoNa progi so (bila) sledeča službena mesta: pinj). Kapaciteta vodne postaje je bila Ime: Kilometrska lega iz: 60 m3 na dan, novi vodnjak pa je omogočal kapaciteto 170 m3 na dan. Za čr Čakovca Zalaszentivána panje vode iz vodnjaka je služil ejektor Čakovec 0,000 119,807 Körting št.7, ki je imel zmogljivost 24 Čakovec–Buzovec 2 m3 na uro. Paro za obratovanje ejektorČakovec–vojašnica 3,166 116,634 ja so dajale parne lokomotive (ejéktor – naprava za sesanje tekočin s tem, da Novo selo–Rok 9 curek pare iz šobe jemlje s seboj okoliKrištanovec 9,584 110,216 šno tekočino). Ejektor je potiskal vodo Vratišinec 12,5 107,3 po 21 metrov dolgi cevi s premerom 60 milimetrov do napajalnika. Napajalnik Mursko Središče 16,606 103,196 vrste MAV (Madžarske državne železniDržavna meja (s Hrvaško) 102,351 ce) tipa IX je stal v kilometru 22,096 Lendava 22,011 97,790 (97,705) in je omogočal pretok 2 m3 vode na minuto. Drugi napajalnik v kiSedanji konec proge 22,651 97,150 lometru 97,962 so leta 1932 demontiDržavna meja (z Madžarsko) 27,024 92,783 rali in prenesli v Ljutomer.

Postaje in postajališča

Oskrba z vodo Vsa službena mesta in čuvajnice med Čakovcem in Lendavo so imela zidane vodnjake, iz katerih so vodo zajemali z vedri. Čuvajnica št. 6 pri mostu čez Muro v kilometru 18,856 je imela 6 metrov globok zidan vodnjak; čuvajnica št. 7 v kilometru 21,770 tik pred cestnim prehodom v Lendavi je imela 4,2 metra globok zidan vodnjak; čuvajnica št. 8 v kilometru 22,160 (za postajo Lendava) je imela 4,5 metra globok zidan vodnjak; pri železniški stanovanjski hiši ob postajnem poslopju je bil vodnjak globok 3,6 metra. Pred postajnim poslopjem je bil vodnjak z Northon črpalko, vendar voda ni bila pitna. Tudi v ostalih vodnjakih je bila zadnja leta voda oporečna; smrdela je po nafti, zato so vsi zajemali vodo v vodnjaku ob čuvajnici pri cestnem prehodu.

Med obema vojnama Vojska Kraljevine SHS je avgusta 1919 zasedla Prekmurje in takoj ukazala odstraniti 300 metrov tira pred državno mejo, tako da je bila proga najprej prekinjena od kilometra 26,501 do 26,801; to je do začasne mejne črte. Mogoče je bil za to usoden vpad madžarske vojske 29. novembra 1919 zgodaj zjutraj, ki pa so ga vojaki Kraljevine SHS pod poveljstvom podpolkovnika Dragutina Perka hitro odbili. Dokončno je bila meja določena s Trianonsko mirovno pogodbo z Madžarsko 4. junija 1920. Državna meja med Kraljevino SHS in Madžarsko je progo začasno presekala najprej v kilometru 26,801 (93,006; potok) nato pa so jo premaknili za 230 metrov v dobro SHS, tako da je proga presekana v kilometru 92,776 z madžarske strani oziroma v kilometru 27,024 iz Čakov-

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről ca. Leta 1921 so tir začasno obnovili, tako da so vozili lokalni potniški vlaki Lendava–Rédics in so tam tudi izmenjavali tovorne vagone. Na ukaz vojske so morali nemudoma odstraniti tudi teh 230 metrov tira. Ko so gradili progo Ormož–Murska Sobota, so od konca postaje Lendava proti novi državni meji oktobra 1924 odstranili 3800 metrov tira in ga vgradili na progo Ormož–Murska Sobota. Proga se je takrat končala v kilometru 22,873 iz Čakovca oziroma iz Madžarske 96,934 (sedaj se konča prej, bližje postaji). Zbornica za trgovino, obrt in industrijo v Ljubljani se je na pobudo trgovcev iz Lendave večkrat zavzela za obnovitev železniške zveze med Lendavo na slovenski in Rédicsem na madžarski strani ter povečanje postaje v Lendavi, toda brez uspeha. Leta 1930 je gradbena služba direkcije v Ljubljani v letni plan vključila postavko 1.456.000 din za obnovo odseka Lendava– državna meja, vendar dela niso bila izvedena zaradi nasprotnega stališča v Beogradu. Zveza z Madžarsko bi bila zelo dobrodošla za izvoz premoga iz Peklenice, ki so ga tedaj po rudniški ozkotirnici dovažali na postajo Mursko Središče. Tako pa je ostala Lendava končna postaja. Opuščeni del proge od postaje Lendava do kilometra 22,776 je služil delniški družbi Našička tovarna tanina kot industrijski tir, leta 1928 pa je do njega speljala še ozkotirno gozdno progo. Na tujskoprometnem zboru 19. februarja 1931 v Ljubljani se je dr. Ivan Plessa zelo zavzel za obnovo železniškega prehoda pri Lendavi in Hodošu, toda vse to so v Beogradu preslišali. Druga svetovna vojna in povojna obnova Umikajoča se jugoslovanska vojska je aprila 1941 v kilometru 17,435 porušila 128 metrov dolg most preko Mure. Tako je Lendava spet postala končna postaja proge, tokrat iz madžarske smeri, saj so Madžari leta 1942 obnovili progo med Lendavo in Rédicsem. Most preko Mure so pokrpali le toliko, da je preko njega potekal omejen prevoz za potrebe vojske. Lendava je bila osvobojena 4. aprila 1945. Po končani vojni je nova jugoslovanska oblast leta 1948 ponovno demontirala tir med Lendavo in državno mejo pri Rédicsu, material pa oddala v Bosno

za gradnjo proge Šamac–Sarajevo in v Ljubljano za gradnjo Pionirske proge. Nekaj materiala pa so porabili za obnovo demontirane proge med Lendavo in mostom čez Muro. Tja so tirnice, pragove in gramoz vozili s kmečkimi vozovi in vprežno živino. Zaradi regulacije vodotokov so bile kasneje odstranjene tudi mostne konstrukcije v kilometru 22,835 čez Ledavo, v 23,230 čez Kobiljski potok in v kilometru 26,790 čez potok Borosnak. Nekaj let po vojni je bila Lendava brez železniške zveze s Slovenijo, saj je vlak iz Čakovca vozil le do Murskega Središča. Nafto so tedaj s konji po cesti vozili na postajo Mursko Središče. Ko so leta 1952 most obnovili, je železniški promet ponovno stekel do Lendave. Jeklena konstrukcija za obnovo mostu je bila izdelana z veliko zamudo, saj so novo konstrukcijo na račun vojne odškodnine najprej naročili na Madžarskem. Nekaj o prometu Po otvoritvi proge sta dnevno vozila po dva para potniških vlakov; za vožnjo od Čakovca do Lendave je potniški vlak, ki se je ustavljal na vsakem službenem mestu, potreboval 58 minut. Zadnja leta pred ukinitvijo potniškega prometa je za to pot potreboval okrog 39 minut. V voznorednem obdobju 1928/29 so dnevno vozili trije pari vlakov, v voznorednem obdobju 1938/39 pa je dnevno vozilo 5 parov potniških vlakov; štirje od teh so vozili direktno iz Lendave do Zagreba. V sestavu potniških vlakov so bili vagoni 2. in 3. razreda. Tudi v voznorednem obdobju 1966/67 je vozilo 5 parov potniških vlakov, nekateri so iz Lendave vozili direktno do Varaždina ali Ormoža. Klasične garniture so imele vagone 1. in 2. razreda, motorniki pa le 2. razreda. Zatem se je dnevno število potniških vlakov zmanjšalo, v voznoredni dobi 1979/80 in 1980/81 so tako na dan peljali le trije pari potniških vlakov s klasičnimi vagoni 2. razreda. Zadnja leta, na primer 1993/94, je vozilo po 5 parov motornih vlakov. Vendar se je število potnikov po osamosvojitvi Slovenije zelo zmanjšalo, zato so v voznorednem obdobju 1997/98 štirje pari vlakov vozili iz Čakovca do Murskega

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről Središča in le en par do Lendave. Meseca maja leta 1998 pa je bil potniški promet v celoti ukinjen. Potniški promet je naraščal do leta 1965, ko je bilo 331.644 potnikov, potem pa je zelo upadal in je bilo leta 1990 le še 75.000 potnikov. Z obnovo proge se je njeno stanje zelo izboljšalo, dovoljena je osna obremenitev 18 ton, zato lahko sedaj vozijo dizel-električne lokomotive vrste 661 iz Sekcije za vleko vlakov Varaždin. Uprava proge Od začetka obratovanja pa do leta 1919 je proga Čakovec–Lendava–Rédics–Zalaszentiván–Türje– Ukk–Janosháza–Boba spadala pod upravo Mad žarskih državnih železnic v Budimpešti (»Königlich ungarische Staatseisenbahnen Budapest«) in obratno vodstvo v Szombathelyju (»Betriebsleitung in Szombathely«). Po razmejitvi med Madžarsko in Kraljevino SHS je del proge od Čakovca do Lendave prešel pod upravo direkcije državnih železnic Kraljevine SHS v Zagrebu. Železničarji so kot del javnih uslužbencev morali zaprositi za nadaljevanje službe pri železnici, drugače so jo izgubili. Ko je direkcija državnih železnic v Ljubljani leta 1924 pričela z delom, je prešla proga Čakovec–Lendava pod njeno upravo. Ko se je oblikovala Banovina Hrvaška, je ta zahtevala tudi pristojnost nad progo Čakovec–Lendava. V Čakovcu je bil 21. septembra 1939 sestanek zastopnikov direkcije državnih železnic iz Ljubljane in Zagreba, na katerem so se dogovorili o predaji proge. Minister za železnice je 24. oktobra 1939 izdal odlok, s katerim je progo Čakovec–Lendava prevzela direkcija Zagreb, tako da je bilo vozlišče Čakovec od 7. novembra 1939 naprej v sestavi direkcije Zagreb. Vleko na progi Čakovec–Lendava je prevzela kurilnica Varaždin. Med drugo svetovno vojno je proga spadala pod direkcijo MAV v Szombathelyju. Po osamosvojitvi Slovenije je Hrvaško železniško podjetje 1. oktobra 1991 predalo Slovenskim železnicam odsek proge Lendava–državna meja, Slovenske železnice pa Hrvaškemu železniškemu podjetju istrske železnice, tako da so vse železniške proge znotraj meja Slovenije v pristojnosti Slovenskih železnic. Vleko na

tem delu proge še dalje opravljajo Hrvaške železnice. Proga Čakovec–Lendava–Zalaszentiván–Türje– Ukk–Boba je potekala večji del po madžarskem narodnostnem ozemlju. Zato je bilo razumljivo, da je bilo na omenjeni progi vso poslovanje le v madžarskem jeziku. Na progi Pragersko–Čakovec–Nagykanizsa so morali sprevodniki govoriti slovensko, hrvaško in madžarsko. Od leta 1939, ko je proga prešla v sestav železniške direkcije Zagreb, je poslovanje potekalo v hrvaškem jeziku. Med drugo svetovno vojno so Madžari uvedli madžarski jezik; po vojni je bila proga do leta 1991 v sestavu Hrvaških železnic, zato je bilo poslovanje v hrvaškem jeziku. Industrijski tir Nafte Lendava Industrijski tir v obrate Nafte Lendava so zgradili že leta 1952, ko je bil obnovljen promet med Murskim Središčem in Lendavo po obnovljenem mostu čez Muro. Od javne proge se odcepi v kilometru 21,567, to je malo pred cestnim prehodom. Širitev obratov in večji obseg prevozov je narekoval rekonstrukcijo in povečanje industrijskih tirov, kar je bilo izvedeno leta 1971. Tako je sedaj v Nafti Lendava tirna mreža dolga približno 4,7 kilometra. Tirno mrežo sestavlja 10 tirov s koristno dolžino 2759 metrov, katere povezuje 12 kretnic. Na industrijski tir Nafte Lendava je priključen tudi industrijski tir tovarne LEK s koristno dolžino 867 metrov (v smeri proti železniški postaji). Dolžine tirov se z raznimi prilagoditvami malenkostno spreminjajo. Industrijske tire v lastni režiji vzdržuje Nafta Lendava. Na tiru 5 je vgrajena 100-tonska tehtnica za vagone; v načrtih je njena posodobitev. Ob tirih in nad tiri 5, 7 in 8 so inštalacije za polnjenje in praznenje vagonskih cistern. Ves premik na industrijskih tirih ter odvoz in dovoz na železniško postajo Lendava opravlja osebje Nafte Lendava z dvema dizel lokomotivama, ki ju je dobavila tovarna Džuro Džakovič iz Slavonskega Broda: DML 150, leto 1968, DHL 732, leto 1974. Dizelmehanično lokomotivo bodo kmalu nadomestili s še eno dizelhidravlično lokomotivo vrste 732.

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről Tovarna ima tudi 10 lastnih vagonov – cistern in 10 vagonov za prevoz razsutih tovorov vrste Tads (vagoni imajo premično streho in lopute za izpust sipkega tovora). Postaja Lendava Lendava je najvzhodnejše mesto v Sloveniji, leži pod obronki Lendavskih goric ob sotočju reke Ledava, Bukovniškega potoka, potoka Črnca in Rad možanskega prekopa tik ob meji z Madžarsko. Naselje se kot Lindolvec prvič omenja v 9. stoletju, pod imenom Lindva pa leta 1192. V 16. stoletju je dobilo trdnjavski značaj. Hitro se je začela razvijati po letu 1867, ko je postala mesto in sedež okraja. Prvega pol stoletja obstoja železniške proge je bilo ime postaje dopolnjeno z Dolnja Lendava (Alsólendva). Ko so železniško postajo Gornja Lendava (Felsőlendva–Mátyásdomb) na progi Murska Sobota– Hodoš takoj po drugi svetovni vojni preimenovali v Mačkovce in ni bilo več nevarnosti za zamenjavo, so ime postaje skrajšali v Lendava. Prvotno je bila postaja Lendava le skromna medpotna postaja s prevoznim (2), skladiščnim (1) in prehitevalnim tirom (3). V tiru 2 in 3 sta bila čistilna jarka, ob vsakem jarku pa med tiroma 2 in 3 napajalnik za polnjenje lokomotivskih zalogovnikov. Postaja je bila zavarovana s ščitnima signaloma v kilometru 97,136 in 98,541. Ko je Lendava postala končna postaja in promet na progi nihalen, so leta 1925 signala odstranili. Ponovno so postajo zavarovali s signalom in predsignalom ter na postaji vgradili varnostno napravo po osamosvojitvi Slovenije leta 1995. Na tiru 1 je bila poleg skladišča tirna tehtnica z nosilnostjo 25 ton. Pozneje so zgradili še tira št. 4 in 5. V ta namen so morali izdelati znatno nasutje. Sedaj je postaja dolga 600 m (od 21,585 do 22,185) in ima daljše tire (tir 2: 505 m; tir 3: 412 m; tir 4: 327 m). Za lažje vstopanje potnikov je bil zgrajen tudi 50 m dolg in 1 m širok peron. Na postaji je imel sedež tudi nadzornik proge, zato je bila ob še obstoječi stanovanjski hiši (Kolodvorska 26) majhna pisarna za nadzornika proge (3 x 3 m), uta za drezino in skladišče (2,5 x 3 m).

Na mestu, kjer je do nedavnega stalo zavetišče za kretnika ob cestnem prehodu v kilometru 21,770, je nekoč stala čuvajnica št. 7. Ob čuvajnici so bile kot gospodarska poslopja še tri barake. Malo pred nakladalno rampo in skladiščem sta bili ločeni skladišči za apno in žito, vendar so ju kmalu po prvi svetovni vojni podrli. Približno na istem mestu je pozneje stal silos za žitarice v lasti Agromerkurja. Prvotno postajno skladišče je imelo tloris le 7 x 15 metrov. Namesto dotrajanega in premajhnega lesenega skladišča je gradbeno podjetje Konstruktor leta 1980 zgradilo sedanje. Novo skladišče so zgradili na zahtevo inšpekcije, ki je ugotovila nepravilnosti pri skladiščenju in nevzdržne razmere. V lesenem skladišču so hranili tudi obsežne pošiljke lahko vnetljivih snovi. Postajno poslopje (Kolodvorska 28) s tlorisom 8 x 25,5 metra je staro že 110 let. Ko so v tridesetih letih načrtovali obnovitev prometa Lendava–Rédics in bi Lendava postala obmejna postaja, so načrtovali na obeh straneh postajnega poslopja po 4 metre dolge prizidke. V teh prostorih bi imeli sedež carina in obmejna policija, vendar je načrt za povečanje postajnega poslopja utonil v pozabo. Med postajnim poslopjem in skladiščem je bilo stranišče za potnike s tlorisom 2 x 3,28 metra. Od postajnega poslopja proti severu je sledilo smetišče in skladišče premoga s tlorisom 6,25 x 8 metrov. Sedanja stanovanjska hiša s tlorisom 5,8 x 7,3 metra je v bistvu čuvajnica št. 8 v kilometru 22,160. Seveda ni manjkala krušna peč s tlorisom 1,6 x 1,7 metra za stanovanjsko hišo. Poleg dveh čuvajnic v sklopu postaje sta bili še čuvajnica št. 6 v kilometru 18,856 in št. 9 v kilometru 24,820 – dva kilometra pred sedanjo državno mejo. Takoj za mostom čez Ledavo je bil pred drugo svetovno vojno na levi strani proge odcep za industrijski tir d. d. Našička, na desni strani proge pa je ista družba zgradila 133 metrov dolgo nakladalno rampo za les. Na obeh straneh proge med Ledavo in Lendavo je bil urejen prostor za deponijo lesa; na tem prostoru so se končali tudi tiri gozdne ozkotirne proge iz Kobilja. Leta 1929 je Našička na desni strani proge, nekako v kilometru 22,7, zgradila parno žago z enim polnojarmenikom.

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről Pred drugo svetovno vojno so na postaji nalagali veliko lesa. Sprva so nalagali hlodovino in jo vozili na žago v Našice; ko pa so zgradili žago tudi v Lendavi, so nalagali predvsem rezan les. Na postaji so nalagali na vagone tudi veliko gramoza. V ta namen je imel blizu čuvajnice št. 7 (ob cestnem prehodu) v najemu ležarinski prostor za deponijo gramoza Franc Čeh, trgovec iz Murske Sobote, pozneje pa posestnik Franc Király iz Dolnjega Lakoša. Južno od postajnega skladišča je skladiščilo in nalagalo les podjetje »Bračo Rado« iz Kotoribe. Po vojni pa večino tovora predstavljajo nafta in naftni derivati. Iz Lendave so dnevno odpeljali tudi po štiri vlake nafte v rafinerije Reka, Sisak in Slavonski Brod. Promet se je večal po letu 1960, ko so degazolinažo postopno predelali v rafinerijo, skokovito pa leta 1973 po rekonstrukciji rafinerije. Tedaj so nafto vozili v Lendavo. Prevoz nafte po železnici je ostal tudi potem, ko so do Lendave zgradili naftovod. Leta 1984 so v Lendavi naložili 273.423 ton in razložili 409.250 ton. Omembe vreden tovor je bil tudi dovoz žitaric v mlin v Lendavo. Iz Lendave so v Italijo vozili veliko goveda in lesa. Delo železniške postaje Lendava je razvidno iz sledečega prikaza: Leto

Za primerjavo je podano število odpravljenih potnikov za leta po prvi svetovni vojni: Leto

1925

1926

Odpravljeni potniki 27.734

1927

29.465 33.175

1928 28.667

Po osamosvojitvi Slovenije je postala postaja Lendava obmejna postaja z obmejno policijo in izpostavo za blagovno carinjenje ter špedicijo. Zaradi tega so na prostoru železniške postaje sprva divje parkirali tovornjaki, ki so čakali na carinjenje. Neurejeno parkirišče, brez sanitarij, je bilo zelo moteče za okolico. Dnevno pripeljeta v Lendavo dva tovorna vlaka. Postaja spada pod Sekcijo za promet Maribor in je na njej 7 zaposlenih. Gozdna ozkotirna proga Severozahodno od Lendave so se raztezali gozdovi listavcev (Dolinsko 1700 ha, Goričko 1600 ha), ki so bili v lasti grofa Esterházyja. Pred prvo svetovno vojno so te gozdove le neznatno izkoriščali. Intenzivno so začeli sekati potem, ko je celoten kompleks kupilo podje-

Zaposleni Odpravljeni potniki Naloženi vagoni

tone

Razloženi vagoni

tone

1965

46.923

3.574

50.489

3.196

54.302

1966

37.905

3.808

46.033

4.494

67.505

1968

34.881

3.399

40.862

14.829

215.280

1969

34.576

3.635

63.494

15.340

236.553

1975

8.190

16.109

363.919

15.589

550.687

1977

7.150

18.621

450.033

20.614

730.736

1978

6.771

19.348

466.263

20.806

742.777

1980

8.311

17.732

424.957

19.311

673.171

1982

8.309

10.824

262.356

13.052

412.900

1985

9.271

14.163

15.848

1986

8.332

13.262

334.733

13.924

448.041

1987

7.219

7.165

131.365

11.998

272.645

1988

6.740

13.593

364.220

14.493

496.901

1995

1.800

3.989

1979

• 9-10/2010

4.109

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Tovorni vlak

tje »Občina Križevci« s sedežem v Bjelovaru. Koncesijo za sekanje je dobila delniška družba »Našička tvornica tanina i paropila d. d. Zagreb« iz Našic. Za prevoz lesa iz gozda je omenjena družba zgradila ozkotirno progo s tirno širino 76 centimetrov, ki se je končala pri Sv. Vidu v katastrski občini Strehovci. Lokacijska, razlastitvena in vodopravna obravnava je bila 25. novembra 1927. Gozdna železnica se je začela na koncu železniške postaje Lendava ob nakladalni klančini v kilometru 22,570; na desni strani proge, med železniško progo in Ledavo. Ozkotirna proga je v kilometru 0,235 prečkala ostanek normalnotirne proge Lendava–Rédics v kilometru 22,792 in zavila proti Dobrovniku in Genterovcih v gozdove proti Kobilju. Dolžina ozkotirne proge do Kobilja je bila sprva 23,8 kilometra, vendar so progo krajšali, daljšali, premikali in iz nje gradili še odcepe v skladu s potrebami za odvoz lesa. Leta 1938 so dogradili štiri kratke odseke v dolžini 6 km. Celotna dolžina tirov je dosegla 42 kilometrov. Za križanje praznih in naloženih kompozicij so zgradili tudi tri izogibališča. Za vleko kompozicij so služile tri triosne parne lokomotive (Kamenica, Muki in Führer). Kurili so jih z 90

lesom. Vagoni so bili običajni gozdni vagoni (gipi in rame), za prevoz oglja pa zaprti vagoni. Za službene potrebe so uporabljali tudi bencinsko drezino in dva tirna bicikla. Ko so leta 1932 z motorno drezino peljali denar za mesečno plačo delavcem v gozd, je skupina zakrinkanih ljudi ustavila drezino in si prilastila 93.000 takratnih dinarjev. Ob izbruhu druge svetovne vojne so prevoze na ozkotirni progi ukinili, inventar prodali oziroma odpeljali v Džurdženovac. Po vojni proge niso obnovili. Neuresničeni načrti Kmalu po dograditvi proge Čakovec–Lendava– Zalaszentiván so se začeli pripravljati na gradnjo proge Lendava–Murska Sobota–državna meja–Radgona. Johann Reiter, posestnik in župan v Radgoni, in Hajós Mihály, odvetnik v Lendavi, sta leta 1892 zaprosila Trgovinsko ministrstvo na Dunaju in cesarsko kraljevo namestništvo v Gradcu za dovoljenje, da bi lahko izvedla predhodna dela. Za gradnjo te železniške proge sta bili že od leta 1897 v obravnavi dve • 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről inačici. Razlika med njima je bila predvsem na odseku Lendava–Beltinci; po drugi inačici bi proga potekala tudi skozi Turnišče. Koncesijo za to progo je želel pridobiti odvetnik Mihály Goszthonyi. Večji del proge (35 kilometrov) bi potekalo po tedanjem madžarskem ozemlju (14 kilometrov po območju Železne županije in 21 kilometrov po območju Zalske županije). Stroški gradnje so bili predvideni na 1.080.000 goldinarjev. Koncesionar bi moral zagotoviti 35 % potrebnih sredstev (378.000 goldinarjev), za ostalo pa bi izdali obveznice. Pripravljali so tudi ustanovitev delniške družbe, ki bi zbrala zahtevanih 35 % potrebnih sredstev. V delniško družbo naj bi vstopili država, pošta, veleposestnik Zsiga Batthyány, St. Julien, László Szapáry in občine. Progo naj bi gradilo dunajsko gradbeno podjetje Franz Herschitz. Toda po volji Madžarov sta oba načrta obležala v arhivih. Za gradnjo so se ponovno ogreli v drugem desetletju 20. stoletja. Madžarski prometni minister je 12. junija 1914 izdal odločbo o ogledu trase med Mursko Soboto in Tišino. Šele leta 1919, to je v letu rdeče republike, so progo začeli graditi, toda sovjetske oblasti so gradnjo prepovedale. Poslanec Klekl je neposredno po prvi svetovni vojni predlagal gradnjo železniške proge Lendava–Murska Sobota. Ministrski svet je na pobudo odgovoril, da gradnje te proge ne more financirati iz rednega proračuna, ampak jo bodo gradili, ko bodo na razpolago ustrezna posojila ali pa jo bo gradilo kako privatno podjetje. Tik pred drugo svetovno vojno (leta 1939/40) se je izoblikoval predlog za gradnjo 80 kilometrov dolge železniške proge Lendava–Ljutomer–Maribor, vendar ga je vojna potisnila v pozabo. Združenje jugoslovanskih inženirjev in arhitektov je na svojem kongresu, ki je bil junija 1936 na Bledu, sprejelo sklep, da posamezne sekcije izdelajo program najnujnejših javnih del. V sklopu te naloge je ljubljanska sekcija izdelala program prioritetnih gradenj za Dravsko banovino, med katerimi je bila tudi 20 kilometrov dolga železniška proga Beltinci– Lendava. V obrazložitvi so napisali: »Proga je poleg gospodarskih razlogov potrebna predvsem iz nacionalnih vzrokov in bi tekla po gospodarsko dobro razvitih

krajih. Terenske težave so minimalne.« Ko so leta 1949 obravnavali gradnjo novih železniških prog, hidroelektrarn in kanalov, so omenjali tudi železniško progo Murska Sobota–Lendava. Progo bi gradili istočasno kot namakalni kanal med Lendavo in Mursko Soboto. Leta 1966 je prevladovalo še zelo odklonilno stališče Združenega železniškega transportnega podjetja Ljubljana do odprtja nekdanjih mejnih prehodov pri Lendavi in Hodošu. To je lahko razumljivo, saj je tedaj prevladovala evforija sistematičnega ukinjanja prog. Izvršni svet in skupščina občine Lendava sta si vseskozi prizadevala, da bi v okviru študije o modernizaciji prog Madžarska–Jadran upoštevali smer Lendava–Rédics–Zalaegerszeg. Prizadevanja za izboljšanje železniške povezave Lendave Vključitev Lendave v mrežo Slovenskih železnic je za Lendavo zelo velikega pomena. Pri racionalni delitvi dela v prometu je železnica najbolj primerna za prevoze masovnih tovorov (nafta in naftni derivati za Nafto Lendava), gradbenega materiala, sladkorne pese, žitaric ipd. Med prebivalci Lendave in gospodarstveniki v Lendavi se kaže interes za ponovno obnovo proge med Lendavo in Rédicsem. Zanimanje za to sta pokazala tudi Nafta Lendava in MOL (Magyar Olajipari Rt.) iz Zalaegerszega. Sedaj cisterne z naftnimi derivati potujejo do madžarskih rafinerij po 150 kilometrov daljšem obvozu preko Čakovca in Kotoribe. Temu je naklonjena tudi madžarska županija Zala. Programske osnove za obnovo proge Lendava– Rédics so bile izdelane septembra 1998. Progo naj bi obnovili kot regionalno progo, ki bi dopuščala hitrost 80–100 km/h in osno obremenitev 20 ton (200 kN/os). Nanjo bi se priključila tudi predlagana proga Beltinci–Lendava. Obnovljena proga bi potekala večinoma po opuščeni trasi nekdanje proge, možni pa so tudi odmiki iz naselja Dolga vas proti severu do Kobiljskega potoka. Proga po trasi opuščene železniške proge bi bila dolga 7,6 kilometra; od tega 4,384 metrov na slovenski strani in 3,2 kilometra na madžarski strani. V kilometru

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről 25,007 je predvideno postajališče Dolga vas, državno mejo pa bi dosegla v kilometru 27,035. Vse alternativne variante bi bile zaradi odmikov daljše. Na osnovni varianti po stari trasi sta potrebna dva mostova (v kilometru 22,835 čez Ledavo in v kilometru 26,799 čez regulirani Borosni potok), nadvoz čez obvoznico v kilometru 25,850 in en prepust. Nivojska križanja lokalnih cest in poljskih poti z železniško progo niso predvidena, zato bodo potrebne deviacije lokalnih cest in poti. Konzorcij za izgradnjo 8 km dolgega industrijskega tira med Lendavo in madžarskim Rédicsem je bil ustanovljen leta 2003 ob podpori Ministrstva za promet Republike Slovenije. Konzorcij za izgradnjo železniškega tira so ustanovili lendavska Nafta, Kmetijsko gospodarstvo Lendava, Hinco, VIP – špedicija Varis, lendavska občina in občinski razvojni sklad. Načrtovali so, da bo tir zgrajen do 2005. V okviru projekta, ki ga je v sklopu sosedskega programa Slovenija, Madžarska in Hrvaška Interreg 3A za obdobje 2004–2006 financirala EU (na naši strani s 73.000 evri in na madžarski strani s 100.300 evri), je ljubljanski Prometni inštitut izdelal predinvesticijsko študijo, Razvojni center Planiranje iz Celja pa primerjalno študijo izvedbenih inačic proge od Lendave do državne meje z Madžarsko. Strokovnjaki predlagajo dve trasi železniške proge od postaje Lendava do meje z Madžarsko. Krajša trasa bi bila dolga 4,45 kilometra in bi stala 9,48 milijona evrov, daljša trasa bi bila speljana mimo Dolge vasi, vendar v bolj občutljivem naravnem okolju. Dolga bi bila 5,26 kilometra in bi stala 9,81 milijona evrov. V Lendavi si še nadalje prizadevajo za povezavo na progo Ormož–Murska Sobota v Beltincih ali Murski Soboti. Brez neposredne železniške povezave z ostalo Slovenijo je Nafta Lendava nekonkurenčna.

Ob tem pa ne smemo prezreti tega, da je ta transportni substrat zaradi dvakratnega prehoda državne meje zahteval večji obseg administracije, zastoje zaradi carinjenja in pregledov ter dražjo voznino skozi drugo državo. Prevoz vsake tone tovora med Lendavo in Murskim Središčem je zaradi višje tarife (mednarodni tranzit) za 1,5 USD dražji, kot bi bil po slovenskih železnicah. Za Nafto Lendava je to v letu 1999 (ob prometu 421.837 ton) pomenilo dodaten strošek približno 150 milijonov slovenskih tolarjev. Obstajajo sicer možnosti raznih dogovorov, na primer peažni sporazum o prevozu med Lendavo in Središčem, vendar bi se zanj težko dogovorili, saj bi s tem Hrvaške železnice zgubile del dohodka. Na osnovi nacionalnega programa razvoja cestne in železniške infrastrukture je bila v Prekmurju zgrajena avtocesta, predvidena je bila tudi gradnja železniške proge. Da pa ne bi prišlo do nepotrebnih težav pri gradnji avtoceste med Beltinci in Pincami in pozneje seveda tudi pri načrtovani gradnji proge med Beltinci in Lendavo, je Družba za avtoceste (Dars) še pred začetkom izdelave idejnih projektov za omenjeni odsek prekmurskega dela avtoceste naročila izdelavo študije o možnih trasah železniške proge v koridorju med Beltinci in Lendavo. Izbrani so bili trije koridorji: • Lendava–Ljutomer, • Lendava–Beltinci (Lipovci) in • Lendava–Murska Sobota. Med temi koridorji je najprimernejši koridor Lendava–Beltinci. Nacionalni program izgradnje železniških prog v Sloveniji je predvideval izgradnjo proge Beltinci– Lendava do leta 2000 (UL Republike Slovenije št. 13 – 1. marec 1996). Pozneje so ta rok premaknili na leto

V naslednji tabeli je prikazan promet na železniški postaji Lendava za potrebe Nafte Lendava v tonah letno:

Leto

1995

1996

1997

1999

Prispelo

229.528

180.397

238.999

182.345

Odpravljeno

248.288

213.594

295.965

239.492

Skupaj

477.816

393.991

534.964

421.837

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Zaraščen konec železniške proge

2005. Mogoče bo k temu kaj pripomogla Podravskopomurska evroregija. Deklaracija o njeni ustanovitvi je bila podpisana septembra 2000 v Nagykanizsi; med podpisniki je tudi Občina Lendava. Njena naloga naj bi bila pospeševanje razvoja transportnih povezav v regiji. Povzetek Po uvedbi dualizma leta 1867 je ogrska vlada nasprotovala nadaljnji povezavi železniškega omrežja Avstrije in Madžarske, zato so nekatere proge kot osamelci končale v bližini meje (v Murski Soboti in Krapini) ali pa so z gradnjo odlašali (Karlovac–Novo mesto). Lendava je imela glede tega ugodno lego, saj je bil Čakovec do konca prve svetovne vojne v ogrskem delu monarhije. Ko je Madžarska v 80-ih letih 19. stoletja uresničila program gradnje glavnih železniških prog, so dopolnjevanje železniškega omrežja nadaljevali z lokalnimi progami, med katerimi je tudi proga Zalaegerszeg– Lendava–Čakovec. V Lendavi in ostalih krajih ob progi so bili aktivni pri gradnji železniške proge in so progo sprejeli z velikimi pričakovanji. Proga je južnemu delu Zalske županije vsestransko koristila.

Zaradi geopolitičnih sprememb po prvi svetovni vojni so bile zarisane nove državne meje, ki so moteče ločevale kraje na obeh straneh meja. Kljub prizadevanju lokalnih ustanov in številnih inštitucij v Ljubljani za odprtje železniškega mejnega prehoda ter obnovitev prometa med Lendavo in Rédicsem se to ni zgodilo. V Beogradu so bili gluhi za upravičene zahteve prebivalcev Lendave in madžarske manjšine; prednost so dajali progamu na teritoriju Vojvodine. Ko pa je proga Lendava–Čakovec leta 1939 prišla pod upravo direkcije državnih železnic v Zagrebu, so se razmere še poslabšale. Ob umiku je jugoslovanska vojska aprila 1941 porušila most čez Muro med Lendavo in Murskim Središčem, zato je bil ta del proge celo desetletje neprevozen. Madžari so med vojno obnovili progo in promet med Lendavo in Rédicsem. Po drugi svetovni vojni so progo med Lendavo in Rédicsem ponovno pretrgali. Obnovili pa so most čez Muro in tako Lendavo ponovno povezali z jugoslovanskim železniškim omrežjem. Po osamosvojitvi Slovenije so Slovenske železnice 1. oktobra 1991 progo prevzele od Hrvaških železnic. Proga je bila več desetletij slabo vzdrževana, vanjo niso vlagali, po njej so vozile izrabljene parne lokomotive in stari neudobni vagoni, zato se je obseg potniškega prometa iz leta v leto manjšal. Po osamosvojitvi Slovenije je k temu pripomogla še bližina državne meje, zato je postalo nesmiselno, da bi prazni potniški vlaki vozili iz Murskega Središča v Lendavo in so potniški promet na slovenskem delu ukinili. Ves čas obstoja proge je bilo na železniški postaji Lendava veliko tovornega prometa. Najprej so prevladovali kmetijski pridelki, les in gradbeni material; v drugi polovici 20. stoletja pa so iz Lendave pričeli odvažati surovo nafto. Ko pa so v Lendavi zgradili rafinerijo, je ta postala največjih uporabnik železniških storitev. • 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Franc Horvat Meštrovič

Čebelarstvo skozi čas Že zelo dolgo skozi zgodovino sta človek in čebela sopotnika. Začela sta kot nasprotnika v borbi za preživetje, a sta v nadaljevanju vse bolj postajala zaveznika. Razvilo se je načrtno čebelarjenje, ki je sčasoma postajalo vse bolj organizirano. Znanje o čebelarstvu se je v 18. stoletju povečalo predvsem na Gorenjskem, od koder izvira tudi prvi avstrijski državni čebelarski učitelj Anton Janša. Hkrati s poučevanjem čebelarstva se je Janša takoj lotil pisanja prepotrebnih učbenikov. V njih je prikazal svoj način čebelarjenja, ki se je občutno razlikoval od učenja drugih tedanjih čebelarskih piscev. Njegove knjige so sprva povzročile velike dvome tudi med tedanjimi čebelarskimi strokovnjaki, pozneje pa številne izdaje in prevode. Slovenci so dobili prvi prevod druge Janševe knjige leta 1792, in sicer z naslovom »Popolnoma podvučenje za vse čebelarje«. Antona Janšo sem omenil predvsem zato, ker je njegovo ime zapisano na priznanjih, ki jih prejmejo čebelarji za svoje delo v društvih dandanes.

V Pomurju in v Lendavi je bilo čebelarjenje podobno tistemu na Štajerskem, le nekoliko počasnejše je bilo. Pred prvo svetovno vojno je Pomurje spadalo pod Avstro-Ogrsko in je bilo pod madžarskim vplivom. Vsa strokovna literatura je bila odvisna od Budimpešte, Zalaegerszega ter Szombathelya in odrezana od Slovenije. Aktivnosti čebelarjev v tem obdobju beležimo v obliki strokovnih nasvetov čebelarjem (1911, 1912). Med prvimi v Pomurju sta bili ustanovljeni društvi v Dolnji Lendavi in Murski Soboti. Pozneje so bila ustanovljena društva v Beltincih, Bogojini, Ljutomeru, Štrigovi, Gornji Lendavi, Gornji Radgoni, Vučji vasi, Turnišču, Kapeli (Radenci) in Murskem polju (Križevci). Prvi zapis o delovanju čebelarjev v Dolnji Lendavi zasledimo v časopisu Alsólendvai Hiradó že v mesecu septembru leta 1890. Naslednji zapis opisuje krajo čebeljih panjev v Gornji Bistrici leta 1900. Čebelarjema Marici Plej in Štefanu Ščernjaviču so ukradli koš.

Spomin na prvo ustanovljeno čebelarsko družino v Dolnji Lendavi v Pomurju leta 1921. Imela je samo dva člana manj kot takratna čebelarska podružnica v Ljubljani. V njej je bilo 74 članov.

• 9-10/2010

Pogledi avtorjev na pomen in ohranjanje dediščine A szerzők véleménye a hagyományok megőrzéséről

Kuhanje voska leta 1934 pri g. Bakanu (Nedelica)

Čebelarsko društvo v Dolnji Lendavi je bilo ustanovljeno leta 1921, kar nazorno dokazuje spominska slika v Slovenskem čebelarju. Takrat je društvo v Lendavi štelo 74 članov, kar je bilo dva člana manj kot pri takratnem največjem, tj. ljubljanskem društvu. Velik razvoj čebelarskega dela beležimo v obdobju 1930–1941. Za predsednika lendavske podružnice so izvolili Janka Leskovca, železniškega uradnika. V tem obdobju se je vršilo veliko strokovnih predavanj in praktičnih prikazov čebelarskega dela. Štefan Bakan iz Nedelice in Dragutin Taš sta bila gonilna sila vsega dogajanja med obema vojnama. Pri Štefanu Bakanu se je odvijalo praktično kuhanje voska, katerega se je udeleži-

lo veliko čebelarjev iz Čebelarskega društva Dolnja Lendava. Po drugi svetovni vojni se je čebelarstvo razmahnilo. Čebelarsko društvo v Dolnji Lendavi je takrat štelo preko 200 članov. Čebelarjenje je postalo veja kmetijstva. Veliko je bilo strokovnih predavanj, sejmov, tekmovanj, sodelovanja na promocijskih prireditvah v okviru turistične prireditve Lendavska trgatev in nastopov na Božičnem bazarju. Čebela ne prinaša koristi le čebelarjem. Narava jo nujno potrebuje kot opraševalko. Skoraj ni rastline, ki bi sama skrbela za razmnoževanje, temveč ji to omogoči prav čebela. Če ne bi bilo čebel, bi bili pridelki v kmetijstvu bistveno slabše kvalitete. Opraševanje sadnega drevja v pretežni meri opravijo le čebele. V naravi vladata čudoviti red ter neposredna medsebojna odvisnost. Zato je čebela zelo pomembna za kmetijstvo in sadjarstvo. Veliko je Lendavčanov, ki so v minulem stoletju svojo ljubezen posvetili čebelam, med njimi tudi: Aleksander Šimonka, Štefan Bakan, Mihael Binyei, Koloman Paller, Dragutin Taš, Jože Muhr, Jože Kopinja, Stanko Mlinarič, Janko Komar, August Ošlaj, Bojan Donko, Jože Nemec, Ladislav Feher, Jože Kleiderman, Miloš Posedel, Ladislav Bagladi, Friderik Grof, Jože Kepe, Jože Šimonka, Leon Alt, Štefan Cigut in Marjan Časar.

Polanski čebelarji v letih 1950–1960

• 9-10/2010

Lindua in mladi • Lindua és a fiatalok

Mira Unger

marija.unger@amis.net

Mladi raziskovalec Andrej Paušič Andrej Paušič je Lendavčan, profesor geografije in biologije, podiplomski študent biologije na biotehniški fakulteti v Ljubljani, zaposlen na Biološkem inštitutu Slovenske akademije znanosti in umetnosti.

 Albert Einstein je rekel: »Ko sem bil sam študent, sem prišel do zaključka, da mi je dar domišljije in fantazije dal veliko več kot katerakoli sposobnost abstraktnega razuma.« Je tudi zate imaginacija pomembnejša kot znanje? Kako bi komentiral to misel? Razvita imaginacija in dar abstraktnega dojemanja problemov sta v naši stroki vsekakor izjemnega pomena za sposobnost odkrivanja ter determinacije problemov. Oseba, ki ji tok domišljije omogoča razmislek tudi v druge razsežnosti, velikokrat predstavi problem ali situacijo na drugačen način kot sicer, kar je lahko tudi pozitivno. Konkretneje pa imaginaciji in znanju seveda ne gre pripisovati enakega pomena ali vloge, saj velikokrat nista v vzročno posledični soodvisnosti. Znanje lahko oseba usvoji neodvisno od sposobnosti predstave, a vsekakor odvisno od tipa veščine. Brez temeljnega znanja dar fantazije prav nič ne pomaga, kar pa obratno ne drži povsem. Morda pa znanje celo potencira imaginacijo?

 Oba z bratom Igorjem, dvojčkom, ki je trenutno asistent na Oddelku za biologijo na Univerzi v Mariboru, sta bila že v rani mladosti radovedna fantiča, ljubitelja narave, živali, zbiratelja, raziskovalca. Kdo vaju je navdušil za iskanje, odkrivanje? Nedvomno sta odločilno vlogo v najnem razvoju odigrala prav starša. Tako naju je oče, že ko sva hodi96

la v vrtec, velikokrat peljal v naravo, v gozd, ob Črnec ... Vedno smo raje zahajali v naravo, kot da bi sedeli doma pred televizijskimi zasloni. Oče je na najina vprašanja zmeraj skušal odgovoriti po najboljših močeh ali pa smo odgovore skupaj poiskali v strokovnih knjigah. Kasneje, v osnovni šoli, pa sva najino strast le še nadgrajevala. Najprej sva zbirala metulje, nato hrošče, razne kamnine, minerale; izdelovala sva herbarije in se čedalje bolj navduševala nad geografijo in biologijo, še posebej nad botaniko. V veliko pomoč nama je takrat bila učiteljica biologije Rozalija Vajdič, ki naju je vztrajno vzpodbujala, naju pošiljala na številne raziskovalne tabore ipd. Doma imamo vinograd, v katerem sva zmeraj rada pomagala staršem. Izučila sva se v osnovah kletarstva, cepljenja sadnega drevja in v številnih drugih veščinah. Kaj kmalu nama je postalo jasno, da bova po končani ljutomerski gimnaziji vpisala študij geografije in biologije v Mariboru. Še danes se precej ukvarjam z geografijo, predvsem regionalno geografijo Evrazije ter geomorfologijo, poklicno pa zaenkrat žal le še z biologijo. Menim, da je ključnega pomena, da se starši veliko ukvarjajo z otrokom že v rosni dobi in mu posvetijo čim več časa, kar pa se danes žal ne dogaja pogosto.

 Končal si Gimnazijo Franca Miklošiča v Ljutomeru, ki je znana po vključevanju mladih v številne nacionalne in mednarodne projekte. Je bilo v tvojem času kaj posebno zanimivega tudi zate? Gimnazija je resnično precej znana po kvaliteti izobraževanja ter dovzetnosti za vključevanje in povezovanje z drugimi šolami, deloma tudi s tujino. V času mojega obiskovanja gimnazije se ta praksa še ni čisto uveljavila. Priznam pa, da sem bil zmeraj navdušen nad številnimi obšolskimi dejavnostmi, ki so nam bile omogočene (tabori, raziskovalne, projektne naloge ipd.). • 9-10/2010

Lindua in mladi • Lindua és a fiatalok

 Kdaj je dozorela misel za študij geografije in biologije? Nekje v mojih gimnazijskih letih. Kolebal sem med biologijo in geografijo, gozdarstvom in vrtnarstvom. Vem, da je bila končna odločitev dobra.

 Danes je delo raziskovalca zaradi olajšanega dostopa do informacij lažje, kot je bilo nekoč, čeprav še vedno velja za težko delo. V času študija je ob pridobivanju teoretičnih znanj tudi veliko terenskih vaj, strokovnih ekskurzij, raziskovalnih taborov. Katerega se najraje spominjaš? Ravno nasprotno je danes delo mladega raziskovalca veliko težje, kot je bilo nekoč. Raziskovalčeva uspešnost in s tem možnost njegovega napredovanja se točkuje po strogih merilih, najbolj reprezentativno pa je število objavljenih strokovnih člankov. Nekoč takega sistema pri nas nismo poznali. Dostop do informacij je res veliko lažji kot recimo pred dvajsetimi leti, a se od raziskovalcev tudi veliko več pričakuje in zahteva. Manj je terenskega dela, po drugi strani pa smo se primorani naučiti številnih dodatnih veščin (delo z zahtevnimi računalniškimi programi, načini obdelave podatkov), nujno je dobro poznavanje osnov genetike, biokemije. Tega nekoč ni bilo potrebno vedeti v takšnem obsegu (govorim zgolj za biologijo). Nekdaj je bilo manj sredstev, ki jih je država namenjala mlademu raziskovalcu, a je ta lahko živel brezbrižno življenje, saj je vedel, da bo v svojem poklicu dočakal upokojitev. Danes je stanje popolnoma

Med orhidejami v Sikkimu (Indija)

dugačno. Številni moji sošolci s fakultete so še zmeraj brezposelni, kar me zelo žalosti. V času študija smo kot biologi in geografi precej potovali po državi ter tudi v tujino. Točno določenega tabora ne bi mogel izpostaviti. Zmeraj sem se veselil večdnevnih terenov, na katerih smo se s sošolci poleg študija še prijetno zabavali. Kot razred smo bili namreč precej složni in smo delovali kot velika družina. To mi je bilo najbolj všeč.

 Objavil si kar nekaj strokovnih sestavkov v različnih revijah: v Gei, v reviji Svet in ljudje, v Nedeljskem dnevniku, Šolskih razgledih, saj si znan kot navdušen popotnik, ki je prepotoval veliko dežel Južne Amerike, Azije, Evrope in Severne Afrike. Rad imaš izzive in izbiraš tudi nevarna področja. Ne motijo te neprehodni predeli, snežne plohe, monsunska deževja, megle. Katero potovanje je bilo zate najbolj razburljivo? Potovanja v neturistične destinacije sicer niso možna, ker že s tem, ko tja potuješ, destinacijo narediš turistično, res pa je, da odkrivanje manj poznanih krajev redefinira naš evropocentričen (ali še ožje definiran, npr. alpocentričen) pogled na svet. Mene predvsem moti to, da nekateri ljudje brezglavo potujejo v tujino, v »tople kraje«, kamorkoli »južno od ekvatorja«, v mesta, ki jim že čez leto dni pozabijo imena. Ustvaril se je nekakšen imidž – iti nekam, kjer sosed iz Kapce ali Dolge vasi še ni bil, ki velikokrat meji na poveličevanje samega sebe, pri tem pa srž potovanja popolnoma izgubi svoj osnovni namen. Sam se načrtno izogibam turističnim krajem, ker sem mnenja, da so že preveč turistično omadeževani in je njihovo okolje s prebivalci le še orodje za lažji transfer deviz v lokalno blagajno, kar pa s samim kulturnim miljejem in tipično lokalno tradicijo nima več nobene povezave. Vsako potovanje je zame pravo doživetje; morda bi še enkrat šel na sever Gruzije v gore Kavkaza, na afgansko mejo v tadžiški Pamir ali kam v butansko Himalajo. Zmeraj znova pa me navdušuje zame najprivlačnejša destinacija, in sicer Slovenija, katere čare premalo poznamo tudi mi, Slovenci. Trdim, da se 4-dnevni pohod po planjavah Čičarije, kampiranje v kanjonu

• 9-10/2010

Lindua in mladi • Lindua és a fiatalok

reke Vruje ali zimski vzpon na Golaka v bližini Idrije lahko primerjajo z marsikatero znano pohodniško turo, ki bi jo sicer opravili v tujini. Objavil sem že veliko strokovnih in dokumentarnih potopisnih člankov, slednje predvsem iz veselja do zapisovanja in poročanja. Tisti »zaresni« strokovni in znanstveni članki, ki so pogoj za dosego doktorskega naziva, pa so še v fazi pisanja.

 Poznaš podatek o tem, koliko mladih raziskovalcev s področja naravoslovja imamo v Prekmurju in koliko jih je v Lendavi? Točno število mladih raziskovalcev z našega področja mi ni znano. Vem pa, da je kolega Vladimir Vajda mladi raziskovalec na področju farmacije in strukturne kemije. Brat Igor je trenutno zaposlen kot asistent na Fakulteti za naravoslovje in matematiko v

 Rad raziskuješ domača območja, zanimata te tako flora kot favna. Naj samo omenim odkrivanje nekaterih novih vrst orhidej, raziskave mrtvic, sveta ob Muri … Trenutno imamo na Biološkem inštitutu prijavljenih več projektov, pri katerih tudi sam aktivno sodelujem: v Krajinskem parku Goričko, ob reki Savi, v Narodnem parku Galičica v Makedoniji ipd. Zadnja leta se klasični botaniki ter zanimivejšim rožam žal nekoliko manj posvečam. Poklicno sem namreč fitocenolog, tako da se veliko več ukvarjam z gozdovi, gozdnimi združbami v Sloveniji, še posebej na območju Bele krajine. Vendar pa botanika, posebno rastlinska taksonomija, ostaja moj hobi in se ji le stežka uprem.

Mariboru ter se prav tako ukvarja z botaniko in ekologijo rastlin.

 Pot do raziskovalne institucije je odprta le najboljšim

 Kdo financira tvojo raziskovalno dejavnost in podi-

študentom, saj je za sprejem potrebno zadostiti več pogojem. Opiši nam svojo pot. Za pobudo, da bi se prijavil na razpis za mladega raziskovalca, se moram zahvaliti dr. Mitji Kaligariču, mojemu takratnemu mentorju pri pripravi diplome na Fakulteti za naravoslovje in matematiko v Mariboru. Sprva sem dvomil, da me bodo izbrali, a sem vseeno poskusil. Glavni kriteriji ocenjevanja so bili število doseženih točk (povprečje ocen) na dodiplomskem študiju, ocene iz zagovora diplome, dodatna znanja in veščine, že objavljeni članki in druge reference. Na koncu sem bil vendarle izbran.

V botaničnem vrtu v Darjeelingu (Indija)

plomski študij? Moje izobraževanje in raziskovalno dejavnost financirata Slovenska akademija znanosti in umetnosti ter Javna agencija za raziskovalno dejavnost Republike Slovenije.

 Je ZRC SAZU (Znanstvenoraziskovalni center Slovenske akademije znanosti in umetnosti) dobro umeščen v slovenski prostor? Problematika neenakomernega razvoja regij v Sloveniji je namreč zelo pereča. Ne bi bila potrebna večja decentralizacija raziskovalnega dela? Se nam obeta kaj vzpodbudnega tudi v Prekmurju?

• 9-10/2010

Lindua in mladi • Lindua és a fiatalok

Kljub pomislekom kot Prekmurec na to vprašanje težko odgovorim. Na našem koncu Slovenije velikokrat omenjamo pojem centralizacija, a vendar bi bilo moje strokovno izobraževanje izven Ljubljane ali Maribora zelo oteženo. Vse institucije, državni arhivi, večje zbirke, sedeži raziskovalnih društev in agencij ter večje knjižnice so prav v teh središčih, zato je dostop do takšnega gradiva izven omenjenih mest precej otežen. Osebno tukaj ne vidim problema. Rešitev za Prekmurje bi bilo večje število delovnih mest, ki pa jih ni. PAZU (Pomurska akademsko znanstvena unija ) s sedežem v Murski Soboti ima postavljena precej podobna izhodišča in naloge delovanja kot SAZU v Ljubljani, le da je njeno osnovno poslanstvo drugačno. Ker pa premore številne člane in svetovno znane raziskovalce, se ji verjetno pišejo (še) boljši časi.

 Kako je s povezovanjem znanstvenoraziskovalne de-

Temelj našega sodelovanja so torej popisi (gozdnih in travniških združb ...) na terenu, razna kartiranja, ocene, determinacije vrst in analize s statistično obdelavo, česar naročnik brez nas ne bi bil sposoben opraviti sam.

 Nekateri mladi raziskovalci so po končanem študiju razočarani. Premalo je povabil za sodelovanje v projektih, v Sloveniji ni dovolj finančne podpore za raziskovanja, težko je dobiti ustrezno zaposlitev. Trend v sodobnem času je žal takšen, da postanejo mladi raziskovalci po končanem usposabljanju velikokrat tehnološki višek in so primorani iskati svoje delovno mesto drugje. Pa tudi sicer je enak trend na drugih delovnih področjih, v drugih sektorjih, zato nas niti ne preseneča, da v biologiji stanje ni drugačno.

javnosti z gospodarstvom?

 Kje se vidiš čez deset let? Precej dobro. Povezovanje temelji na številnih skupnih projektih, katerih izvajalec in podizvajalec je biološki inštitut. Primer: sedaj končujemo del projekta za popis habitatnih tipov na območju srednje Save, rezultat pa bo v nadaljevanju služil kot načrt za preurejanje prometnega režima v dolini reke Save v času gradnje elektrarn, pri prostorskem planiranju ipd.

Glede na tempo življenja in gospodarsko stanje v državi danes si skorajda ne upam razmišljati tako dolgoročno v prihodnost. Svojo službo rad opravljam in lahko si samo želim, da bi ostal pod okriljem te »hiše«, kjer delam sedaj, še mnogo let. Sem optimist in nekako verjamem, da mi bo uspelo.

Na popotovanju po Butanu (Paro)

• 9-10/2010

Lindua in mladi • Lindua és a fiatalok

Olga Paušič

pausico@yahoo.com

Na krilih gledaliških sanj Tjaša Feher se je lendavski gledališki publiki predstavila že nekajkrat. S svojimi odrskimi kreacijami je pokazala paleto različnih obrazov, ki vsak posebej veliko pove tudi o njej sami. Tjaša ljubi gledališče in očitno gledališče ljubi njo! Odločila se je, da bo postala poklicna gledališka igralka! Človek bi prvi hip navdušeno vzkliknil: »Super!«, a če dobro premislimo, je igralčev vsakdanji kruh težko prislužen (kot je v intervjuju priznala tudi znana Lendavčanka Irena Varga, članica SNG Maribor).

 Da znaš igrati, si dokazala že v osnovni šoli. Povej nam, kako je rasla tvoja ljubezen do odrskih desk, katere in kakšne so bile tvoje prve vloge v gledališki skupini Ogenj na DOŠ I Lendava. Zdi se mi, da je k temu, da rada nastopam in da nimam nobene treme, pripomoglo predvsem to, da sem se od prvega razreda dalje udeleževala tekmovanj v deklamiranju. Gospa Bagladi je imela pri tem veliko vlogo, saj je bila prva, ki me je »zaposlila« na božični šolski prireditvi v 4. razredu in od takrat dalje sem moderirala skoraj vsako šolsko prireditev pa tudi ogromno izvenšolskih. Kasneje sem bila pogosto moderatorka na šolskih kulturnih prireditvah, od 7. do 9. razreda pa članica gledališke skupine Ogenj. Bilo je super! Igrala sem v predstavah Novice iz osmice, Tarče, Žurerji …

 Zelo smo bili ponosni nate, ko smo te kot srednješolko srečali na odru lendavskega kulturnega doma v komediji Življenje podeželskih plemičev. To je bila malce nenavadna vloga, kajne? Ja, kar precej. To je bila moja prva resna vloga, pa še moškega sem morala igrati, tako da je bilo res zanimivo. Dejansko mi je bilo vse novo. Čeprav sem igrala že v osnovni šoli, je bila to drugačna izkušnja – velika scena, kostumi, šminka, odrske luči ... Sama predstava mi je bila zelo všeč, saj je bila nevsakdanja, vendar pa smo kot ekipa imeli ogromno težav. Nismo se najbolje razumeli med seboj, ogromno smo se kregali, zato sem imela med delom kar nekaj pomislekov. Prijateljica Maša Misja mi je veliko pomagala, sveto100

vala in me prepričala, da sem kljub vsemu vztrajala do premiere.

 Kako se lotevaš grajenja vloge? Imaš bogate izkušnje. Kako bi začetnika usmerjala pri delu? Imaš kakšne svoje zvijače, ki ti pomagajo pri pripravah na odrski nastop? Režiser (Attila ali Tibor) nam na začetku vedno pove, kako si je on zamislil vlogo, kaj bi od mene rad, kaj naj naredim ... Nato nekajkrat preberem besedilo, da do potankosti spoznam svojo vlogo, kakšne so njene navade, kako se vede. Potem se razgledam po svoji okolici in vedno se najde kdo, ki je precej podoben tisti moji vlogi. Ko to osebo najdem, jo ponavadi opazujem, kako ravna v določenih situacijah, kaj stori oz. kako odreagira. In prav to, da opazujem in razmišljam o tem, kako bi jaz ravnala v teh nevsakdanjih situacijah, pomaga takrat, ko pride do improvizacije – kadar soigralec pozabi besedilo, stori kaj povsem narobe in jaz kot igralka moram odreagirati tako, kot bi reagirala tista oseba in ne Tjaša, poleg tega pa moram vse izvesti na tak način, da publika razlike ne zazna. • 9-10/2010

Lindua in mladi • Lindua és a fiatalok

 Nastopila si tudi v treh imenitnih madžarskih predstavah, ki jih je režiral g. Attila Mess. Katera od teh predstav je pustila v tebi najmočnejši pečat? Zakaj? Dejansko je vsaka predstava DiáXínpada zame nekaj posebnega. Od energije in nasmehov, ki so vedno prisotni na prvi vaji, pa strahu, ki nas obdaja zadnji večer pred premiero, se zgodi marsikaj ... Toliko prigod in smešnih stvari se je pripetilo, da bi o tem lahko napisali celo knjigo. Zato je vsaka predstava in njeno nastajanje posebna zgodba, vsak trenutek je poseben spomin in vem, da se bom vedno z nasmehom spominjala teh treh let in tudi tistih, ki so še pred mano. Poseben trenutek vsake predstave je, ko sama prvič stopim na oder – to je tudi edinkrat, ko imam tremo – in vidim publiko, ki že nestrpno pričakuje, kaj se bo na odru dogajalo. Predstavo odigraš mnogokrat, a publika je vsakič drugačna. Ti kot igralec nikoli ne veš, kateri bo tisti stavek, ki bo nekomu pomenil VSE, stavek, zaradi katerega se mu bo spremenilo življenje ali pa morda samo tisti večer, ne veš, kaj se bo zgodilo. Edino, kar veš in vidiš, so tiste iskrice v očeh, tisto pričakovanje ...

 Pod vodstvom g. Messa se je srednješolski DiáXínpad uveljavil tako doma kot v tujini. Kje vse ste hodili in nastopali?

Gostovali smo v mnogih krajih po Sloveniji, največ pa smo nastopali na Madžarskem. Obhodili smo Prekmurje (Dobrovnik, Hodoš, Domanjševci, Prosenjakovci), nato smo gostovali v krajih na Madžarskem, ki so tik ob meji (Őriszentpéter, Lenti, Rédics, Rum, Sármellék), bili smo v Dombováru, v Pécsu, kjer smo sodelovali na državnem tekmovanju amaterskih gledaliških skupin, gostovali smo tudi na Hrvaškem (Pélmonostor) in še v Ukrajini, Romuniji, Srbiji. Vsako poletje pa se najpomembnejši nastop zgodi v okviru festivala Vendégségben Budapesten – Határontúli Magyar Fiatalok Találkozója (srečanje mladih madžarskih ustvarjalcev, ki živijo izven meja matične domovine), ko nastopamo pred svojimi vrstniki, ki so prav tako kot mi Madžari, ki ne živijo na Madžarskem, ampak so razseljeni po vsem svetu (ZDA, Kanada, Urugvaj, Brazilija, Argentina, Finska, Izrael, Ukrajina, Romunija, Slovaška, Ukrajina, Srbija ...) – to je tisti nastop, ko te 800 ljudi pričaka z aplavzom, še preden se zavesa odgrne. Nepozaben trenutek!

 V veliko pomoč si bila Kofetarjem, gledališki skupini starejših občanov Lendave. Medgeneracijsko sodelovanje je zanimiva izkušnja, mar ne? Mislim, da sta bila skupaj z Andijem Galom močna stebra skupine. Kako se spomniš dela z upokojenci? Ti je ostal v spominu kak posebno humoren pripetljaj?

• 9-10/2010

101

Lindua in mladi • Lindua és a fiatalok

Delo s Kofetarji je bilo nekaj posebnega. Prvič sem delala predstavo s starejšimi, tako da je bilo veliko novega. Delali smo na drugačen način, imeli smo šepetalko, vaje niso potekale tako kot ponavadi. Zame je bilo kar nekaj sprememb. Moram pa priznati, da so me igralci presenetili, saj so tudi pred nabito polno dvorano lendavskega gledališča odigrali brezhibno. Ogromno sem se naučila od njih. Med vajami in skupnim druženjem smo se veliko pogovarjali. Njihove zgodbice so mi marsikdaj dale misliti, a nekaterih stvari so se oni učili od mene. Izkušnja dela z njimi je prav tako kot predstave z DiáXínpadom nepozabna in edinstvena. Vsakega od njih bom zagotovo ohranila v lepem spominu: Miro, ki je vedno poskrbela za vse, pa mojo »babi«, ki je skrbela zame, gospo Lainerjevo, gospo šepetalko, ki nam je vedno priskočila na pomoč, Iva, ki nas je s svojimi izvirnimi vragolijami velikokrat nasmejal, gospoda Harija, ki je vedno zamujal ... Sklenem lahko, da se je medgeneracijska povezava izkazala za več kot uspešno.

da če kaj počneš s srcem in si pri tem res dober, obenem pa se trudiš na vse pretege, ti bo slej ko prej uspelo. Človek postane tisto, o čemer večino časa razmišlja.

 Imaš kakšne vzornike med igralci? Koga, zakaj? Prav zaradi tega je Csányi Sándor eden izmed mojih vzornikov. Po končani srednji šoli je postal član gledališča v Kaposváru, a na akademijo v Budimpešti je bil sprejet šele po četrtem poskusu. Če bi že po prvem poskusu vrgel puško v koruzo, danes zagotovo ne bi bil eden izmed najbolje plačanih madžarskih igralcev.

 Gotovo si bila vesela letošnjega priznanja MNMI za uspešno delo v kulturi. Kako si sprejela vest o nagradi in kaj ti ta pomeni?

ste se v ožjem krogu veliko pogovarjali o tem. Vemo tudi, da je biti igralec izjemno zahtevno, naporno in negotovo … Kaj meniš o tem?

Najprej sem bila zelo presenečena. Nisem se počutila primerna, da bi nagrado sprejela, saj to, kar počnem, počnem zato, ker me veseli, zato, da je moj prosti čas dejavno zapolnjen in da nisem takšna, kakršna je večina mojih vrstnikov. Razen šole in šolskih dejavnosti nimajo ničesar drugega, njihova najsvetlejša točka tedna pa so vikendi. Moji vsakdanjiki pa so že nekaj let zapolnjeni z vodenjem oddaje na radiu, moderiranjem prireditev, recitiranjem, organizacijo različnih stvari in pa seveda z gledališčem. In več kot verjetno bi se počutila prazno, če česa od navedenega ne bi mogla več početi. To je to, kar rada delam, za kar se lahko odpovem vikendom in mnogim drugim stvarem. Nagrada sama mi pomeni nekakšno popotnico, priznanje za to, kar sem tukaj v Lendavi na področju kulture naredila, in pa nekakšno zaupanje lokalne skupnosti, da me bo podpirala tudi naprej, pa naj bo to na odru ali pred mikrofonom, v Budimpešti ali v Lendavi ...

Starši mojo odločitev podpirajo. Pravzaprav je bilo že nekaj časa vsem v družini jasno, da bom šla študirat v Budimpešto, vprašanje je bilo le, kaj. Verjamem,

Hvala za pogovor in odkritosrčne besede. V imenu uredništva revije Lindua ti želim veliko uspešnih trenutkov na odrskih deskah!

 Bila si že na preizkusu igralskih sposobnosti v Budimpešti. Kako je šlo? Kako potekajo tovrstni preizkusi? Sprejemni izpit sem imela v enem od budimpeštanskih gledališč, pravzaprav v šoli za mlade, perspektivne igralce. Najprej smo se morali v 20-ih minutah naučiti del koreografije Michaela Jacksona Billy Jean, nato zapeti dve pesmi po lastnem izboru, potem pa predstaviti še gledališki monolog. Sprejeta sem v gledališko šolo in upam, da bom imela možnost nastopiti v kateri od predstav v gledališki sezoni 2010/2011.

 Kako gledajo starši na tvojo poklicno željo? Najbrž

102

• 9-10/2010

Lindua in mladi • Lindua és a fiatalok

Katja Zver

katek.zver@gmail.com

Dijakinja Dvojezične srednje šole Lendava

O tem, kako je dvakrat doseči prvo mesto, biti državni prvak in preživeti poletje na gradu Fang nie an aufzuhören, hör nie auf anzufangen. Marcus Tullius Cicero V šolskem letu 2009/2010, torej v času, ko sem obiskovala drugi letnik, nas je profesorica pri nemščini vprašala, ali bi se kdo rad prijavil na nemško tekmovanje. Ker smo seveda vedno za »akcijo«, so se dvignile vse roke. Kaj kmalu je prišel dan tekmovanja, na katerem sem dosegla 1. mesto na svoji šoli. S štirimi drugimi tekmovalci iz šole sem se tako uvrstila na višjo stopnjo, torej na državno tekmovanje. Začele so se intenzivne priprave in pri vsaki uri nas je mentorica zalagala z novimi kupi listov, na katerih so bile najrazličnejše naloge. Tisti mesec smo imeli občutek, da bomo na koncu di-

Vsi sodelujoči pred vhodom v grad

Grad Forchenstein

plomirali iz nemščine, saj se je naše znanje povečevalo iz dneva v dan. Državno tekmovanje je bilo na Gimnaziji Bežigrad v Ljubljani. V avli šole so nas razvrstili v kategorije: drugi letnik, tretji letnik in stopnja obvladanja nemškega jezika (nemščina kot prvi tuji jezik ali nemščina kot drugi tuji jezik), nato pa smo lahko odšli v razrede. Kot pričakovano sem ravno v tistem trenutku, ko nam je nadzorna profesorica razdelila pole, začela kašljati, kar naenkrat me je bolela glava, v trebuhu sem imela krče in če ne bi bilo preveč sumljivo, bi me verjetno bolela tudi desnica. Kljub temu sem polo rešila v predvidenem času, češ, če mi uspe, bo super, če ne, pa tudi prav. Preostanek dneva nisem več želela misliti na rezultat. • 9-10/2010

103

Lindua in mladi • Lindua és a fiatalok

V sejni dvorani deželnega glavarstva pokrajine Steiermark v Grazu

Po kakšnem mesecu čakanja me je moja profesori- slaščičarnami. Skupaj z dijaki iz Italije, Bolgarije, Maca nemščine poklicala v svoj kabinet. V tistem trenut- džarske, Romunije in Avstrije smo en teden preživeli na ku sem vedela dvoje: ali sem polo rešila čisto napačno, gradu Forchenstein, ki služi kot »evropska hiša« (»Karl zamešala čase, po možnosti izpustila kakšno nalogo ali Brunnen Europahaus Neumarkt«), kraj, kjer se srečucelo preskočila celo stran nalog, ali je mladina iz vse Evrope. Na gradu pa je moj rezultat boljši od pričakovasmo se počutili kot grajska gospoda, nega. Pričakali sta me obe profesoriki ji strežejo od spredaj in odzadaj, ci nemščine, gospa Zorka Gergar in najpomembneje pa je, da smo sodeSimona Horvat. Profesorica Simona lovali v različnih delavnicah na temo mi je čestitala. Nisem vedela, zakaj, »Armut und Soziale Ausgrenzung« saj rezultatov še nisem videla. »Ka(revščina in socialna izključenost). tja, bodi malo bolj vesela, postala si Aktivnosti so se začele že zgodaj državna prvakinja v nemščini!« me zjutraj in so trajale cel dan. Včasih je vzpodbudila profesorica Zorka. smo dopoldan preživeli v gozdu ali S Christino R. Farkaš in Patrikom Pršo Informacije, ki mi jo je posredovala, ob jezeru. Spoznavali smo države, nisem uspela takoj registrirati, zato pa sem pri nasle- iz katerih prihajamo, njihovo kulturo, jezik in navade, dnji uri, ko sem vse premislila, začela vriskati in jokati se soočali z njihovimi problemi in s prednostmi ter slaod veselja, objemati sošolke in sošolce oz. vsakega, ki je bostmi Evropske unije, zvečer pa je sledil disko v grajski bil na dometu vsaj desetih metrov, in v glavnem počela »konjušnici«. Predzadnji dan smo se odpravili v Graz, v stvari, ki jih oni niso razumeli, dokler jim prestolnico pokrajine Steiermark, kjer so nisem vsega na dolgo in široko razložila. nas sprejeli tudi v deželno glavarstvo, od Vendar pa naziv ni bil edina nagrada. koder vodijo celotni okraj. Skupaj s Christino R. Farkaš, Patrikom Ko se na začetku šolskega leta ozrem Pršo in Saro Kikec, dijakinjo Gimnazije nazaj, si mislim, da se vse to ni zgodilo. Franca Miklošiča, smo se julija odpravili Vzpodbujanje in motivacija, ki mi jo je vliv Neumarkt v Avstrijo. To je bila nagrada vala profesorica Zorka, njeno požrtvovalza dosežena mesta. Najprej sta nas prino delo (tudi med počitnicami) in podpora, čakala gričevnata pokrajina in pod hribi ki so mi jo nudili moji starši in prijatelji, je skrito mesto, katerega osrednji del je trg z tisto, kar me je pripeljalo tako daleč in za S Saro Kikec majhnimi trgovinicami, restavracijami in to sem jim neizmerno hvaležna. 104

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

Doroteja Kukovec

Poletna univerza v Debrecenu Zbudim se v sobotno jutro in ugotovim, da je drugačno. Nekaj ni prav, nekaj manjka. Zakaj me ni zbudilo ropotanje romunske sostanovalke, ki vsako jutro majhno sobico zavije v vonj cenenega parfuma? Zakaj me ne boli hrbtenica od premehkega vzglavnika, na katerem sem zaspala vsako noč ob zvokih preglasne glasbe bližnjega glasbenega festivala? Nisem več tam … Hitro se zavem, da nisem več v Debrecenu, ampak doma. V isti sekundi si tako močno zaželim nazaj, da bi z veseljem vohala ceneni parfum, brez težav šla na zajtrk z bolečo hrbtenico in namesto godrnjanja o preglasni glasbi raje na njo zaplesala. Pred tremi meseci sem se odločila, da grem na učenje in izpopolnjevanje madžarskega jezika v Debrecen. Madžarsko sem sicer vedela in razumela, vendar ne dovolj. Čutila sem, da moram svoje znanje nadgraditi, saj navsezadnje živim in delam na dvojezičnem področju, kjer je znanje tega jezika obvezno, zame osebno pa tudi koristno in dobrodošlo. To je bil moj razlog za prijavo na tečaj. Ko sem se pogovarjala z ostalimi udeleženci, sem izvedela, da so nekateri tam zaradi študija hungaristike (čeprav prihajajo iz držav vsega sveta), službenih razlogov (ker je v njihovem kraju veliko madžarskih turistov in jim posel bolje cveti, če vedo ta jezik), spet drugi so potomci madžarskih staršev (ki so se v otroštvu še pogovarjali v maternem jeziku njihovih staršev, kasneje pa so ga opustili), nekatere pa je enostavno zanimal ta ugrofinski jezik in so se hoteli poglobiti vanj. Že ob prvem pogledu na univerzo, ki ima več kot 80-letno tradicijo poučevanja madžarskega jezika, mi je vzelo sapo. Mogočna zunanjost in njena veličastna notranjost sta v meni vzbudili občutek, da bi bila zelo ponosna, če bi bila študentka te univerze. Jasno mi je bilo, da sem prišla v »dobre roke«. Prvi dan smo vsi pisali test za preverjanje znanja in lažjo uvrstitev v težavnostne skupine. Na ustnem delu tega testa so pre-

davateljice bile zmedene, saj niso vedele, kam bi uvrstile našo skupino iz Lendave. Test je kazal, da smo slovnični del pisale slabše, med pogovorom z nami pa so videle, da govorimo tekoče in da razumemo. Razmišljali so celo o sestavi specifične skupine samo za nas iz dvojezičnega področja, vendar so nas potem vključili v skupino na višjem nivoju, ki se je kasneje izkazala za ravno pravšnjo. Pouk je potekal vsak dan (razen vikendov) od 9.00 do 15.30, poučevali pa sta nas dve različni profesorici. Kljub njuni mladosti sta bili didaktično zelo dobro usposobljeni in njuna strokovnost je bila več kot odlična. Ker tudi sama učim, sem bila na didaktični vidik še posebej pozorna. Poklicna deformacija, bi rekli nekateri. Vsako nerazumljivo besedo (in teh ni bilo malo) sta nam razložili na najbolj enostaven način, včasih tudi s pantomimo, kar je predavanja popestrilo s smehom. Na lendavskem področju še nisem slišala nikogar, ki bi imel tako čisto in korektno izgovorjavo kot tamkajšnji profesorji. Posledično sem se tudi sama začela truditi pravilno in natančno izgovarjati vse ó-je, ö-je, ő-je in njihove u-jevske sorodnike. Tako sedaj vem pravilno izgovoriti besedi szőlő in szülő, prej pa sem si ob njiju lomila jezik in ju slušno nikakor nisem mogla razločevati. Omembe in pohvale vredni sta dve dodatni neobvezni stvari: praktične vaje za boljšo izgovorjavo in tandemsko pogovarjanje. Pri prvem smo na predavanju poslušali, kako je treba pravilno naglaševati madžarske besede, kje so najpogostejše napake in kako jih odpravimo. Nato smo slednje poskusili še sami v fonetičnem laboratoriju. Pri drugem smo imeli možnost polurnega pogovora z madžarskimi študenti, naslednje pol ure pa smo se pogovarjali v tujem jeziku, ki smo si ga izbrali sami. Zase lahko povem, da sem se v teh dveh tednih pogovarjala z ljudmi v petih različnih jezikih, kar je na začetku še potekalo gladko, kasneje pa je iz mojih ust prihajala nekakšna

• 9-10/2010

105

Oko • Kitekintő

mešanica slovenščine-madžarščine-angleščine-hrvaščine-nemščine. Na koncu sem svojo »poliglotščino« govorila že s Slovenkami, vendar nas je to zabavalo in v tem vidim več prednosti kakor slabosti. Uspela sem tudi popraviti nekaj svojih osnovnih napak pri govorjenju madžarskega jezika, npr. besedi hiszem – szerintem, tényleg, szóval … Pred tečajem sem govorila: »Én ugy gondolom, hogy ez nem jó.« Zdaj vem, da je pravilno reči: »Szerintem, ez nem jó.« Morda se na prvi pogled to ne zdi velika napaka, vendar me je že njena prisotnost motila v tej meri, da mi je bilo nerodno govoriti madžarsko. V Debrecenu sem pridobila na samozavesti glede govorjenja. Zavedam se, da sem še daleč od tekočega govorjenja, vendar se sedaj lažje vklopim v pogovor. Ker so tam bili udeleženci, ki so vedeli madžarsko dosti bolje od mene, prav tako pa tudi taki, ki so začeli z abecedo, sem se v zlati sredini počutila dovolj samozavestno, da sem namesto univerzalne angleščine za komunikacijo izbrala raje madžarščino. In v množici mojih in njihovih sklanjatvenih ter ostalih »alanyi és tárgyas ragozás« napakah se je strah pred govorjenjem izgubil. Ker smo dnevno vsaj 6 ur intenzivno obdelovali madžarščino, se mi je proti koncu tečaja dogajalo, da sem začela razmišljati v madžarščini ali pa se med pogovorom v slovenščini nisem mogla spomniti slovenske besede, zato sem jo nadomestila z madžarsko. Prav tako sem med pisanjem svojega mini slovarčka med poukom začela na slovenske besede oz. samostalnike postavljati črtice in pike, npr. »prijáteljica«. Takrat sem se zavedla, da sem se stopila z jezikom. Prav tako pa tudi moja umetniška duša ni bila zapostavljena, saj so organizatorji poskrbeli, da smo spoznali madžarsko ljudsko glasbo, plese, hrano, literaturo, film, gledališče, kulinariko, podeželje – vsega po malem, vendar dovolj, da te pritegne in da si želiš še. Prva taka stvar, nad katero sem bila skorajda šokirana, sta bila bograč in langaš. Vem, da je marsikateri Lendavčan specializiran za pripravo svojega bograča in prisega nanj, kar je tudi prav. Jaz prisegam na očetovega in si te jedi ne naročam v gostilnah, saj sem bila do zdaj vedno razočarana nad okusom. Vajena sem gostega bograča, z vsaj tremi vrstami mesa,

106

krompirjem, rahlo pikantnega in z dodatkom vina. Debrecenski bograč pa je bil redek, z več zelenjave kot mesa, brez sledu o začinjenosti. Glede hrane nisem izbirčna, vendar sedaj še toliko bolj cenim »naš« bograč. Njihov langaš ni ocvrt v olju, ampak je pečen v krušni peči, posipan s koprom, papriko, čebulo in slanino. Pokušali smo tudi tradicionalna vina, na vsakem koraku pa so nam domačini ponujali pálinko. Naučili so nas tudi plesati čardaš in ljudske plese s področja Moldove, kjer živijo Madžari. Najbolj zanimivo se mi je zdelo tekmovanje iz petja ljudskih pesmi. Naša skupina je pripravila 3 pesmi, izmed katerih je bila prva vsem dobro znana Tavaszi szél, druga je bila živahna Száz forintnak ötven a fele, besedilo tretje pesmi smo pa napisali sami in jo zapeli v melodiji ene izmed modernih pesmi. Dodali smo še koreografijo in ploskanje ritma in zmaga je bila naša. Izvirnost je bila nagrajena z ogromnim aplavzom in poplačana z vinom. Po pouku smo imeli organizirane razne dejavnosti, s katerimi smo si lahko krajšali čas in od njih odnesli tudi veliko koristnega. Poleg že omenjenih plesov, glasbe in degustacije vin smo si lahko ob določenih dnevih ogledali dokumentarni film, gledališko predstavo, se pomerili v kvizu Kdo ve več o Madžarski, debatirali o oblačenju žensk v današnjem času in nenazadnje obiskali tudi Nádudvar in Báránd v sklopu sobotnega izleta na podeželje. Na tem izletu, polnem etnoloških zanimivosti, so nam prikazali narodne nošnje in izdelovanje usnjenih torbic in košar. V vaškem muzeju smo si ogledali razstavo lutk, ki so jih izdelali otroci in takoj sem pomislila na to, kako bi moji učenci uživali v tej pravljični sobi, polni lutk zmajev, princesk, lisic, vragov … Razložili so nam, kako se je lončarstvo prenašalo iz roda v rod, da si mora vsak lončar najti svojo pot med konkurenco in biti prepoznaven po svojem stilu, kar ni lahko glede na številne prejšnje generacije. Po vasi smo se vozili s kočijo, jahali konja, poskusili vihteti bič in streljati z lokom. Vrhunec tega dne je bilo molzenje koze, pri čemer sem se nasmejala do solz. Kasneje sem pomolzeno mleko tudi pila in zraven jedla domač kozji sir z zelišči. Med pisanjem tega članka poskušam biti konstruktivno kritična in tako najti dobre in slabe stra-

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

ni te dvotedenske jezikovno-kulturne pustolovščine, vendar je več kot očitno, da slabih strani ni. Vsaj zame ne. Madžarska in njen narod, jezik, kultura so name pustili globok vtis. Precej globljega, kot sem pričakovala. Zdaj si želim še več znanja in še več stika s tem jezikom, morda celo več kot s katerim drugim, ki se ga še nisem učila. Čutim spoštovanje do njega. Pred svojimi nelendavskimi prijatelji se počutim privilegirano, da znam govoriti madžarsko, pa četudi (še) ne najbolj pravilno. Moja v začetku omenjena romunska sostanovalka mi je rekla, da je najboljši način za učenje nekega tujega jezika učenje skozi ljubezen. Verjetno je imela v mislih klasično ljubezen med moškim in žensko. Priznam, da sem se v Debrecenu zaljubila. Njegovo ime je Jezik, priimek pa Madžarski.

Hrvatski dom u Lendavi.

Davor Dolenčić

dolencic@siol.net

HKD Pomurje

Hrvatski dom u Lendavi Imamo ga! Bile su naše prve riječi, kada smo dobili kjučeve prostorija za budući Hrvatski dom. Pred prepunom dvoranom Hotela Lipa na početku »Hrvatskog bala« u studenom 2009 svečano je u ime Općine Lendava predao ključeve župan Anton Balažek, na iznenađenje svih prisutnih, što je bilo popračeno gromoglasnim aplauzom. Praktički odmah slijedeći tjedan krenuli smo u konkretne organizaciske poslove. Pokrenut je postupak za priključenje električne energije, te smo osnovali građevinsku grupu našeg društva koja će raditi na obnovi budućeg Hrvatskog doma. Na početku je potrebnu projektnu dokumentaciju izradio »naš projektant« Neven Pohajda zajedno sa sinom Andrejem. Preslikali su zatečeno stanje i prema predloženim idejama projektirali željeno završno stanje. Sve demontaže stare opreme (u objektu se je dugi niz godina nalazila banka), sve osnovne i pripremne građevinske radove, do montaže svih novih instalacija, novih pregradnih zidova i odvoz građevinskog otpada, uradili su dragovoljnim radom članovi građevinske grupe našega društva. U početku nismo imali namjeru raditi tako opsežne radove, ali starost i slabo stanje prostorija nametnuli su zaključak da idemo u kompletnu rekonstrukciju i obnovu. Pitanje financiranja takvih zahtjevnih radova nameće se samo od sebe. Idejom sakupljanja novca sistemom zahvalnica za obnovu Hrvatskog doma u kratki smo čas riješili financiske probleme. Projektant je predvidio ukrašavanje glavne sobe pismoslikarski, tradicionalnima građevinskim i povjesnim hrvatskim elementima. U kratko vrijeme je naše društvo dobrom organizacijom, ogromnim zalaganjem članova i velikim htjenjem ostvarilo svoju želju za otvaranjem Hrvatskog doma u Lendavi.

• 9-10/2010

107

Oko • Kitekintő

S obzirom da smo za našu priSvi oni su tokom godina na redbu Dan Hrvatske kulture u Opovaj ili onaj način pridonjeli ćini Lendava već prije pola godine ostvarenju naše želje za otvaraimali dogovoren nastup ansambla njem Hrvatskog doma u Lendavi. Lado u lendavskom Kulturnom Ovaj za nas značajan dan zadomu, odlučili smo spojiti otvaraokružili smo na najbolji mogući nje Hrvatskog doma i nastup Lada način uz nastup ansambla LADO u istome danu. u Kulturnom domu. Da bi organizacijski te priredbe Ansambl LADO je najveći uspjele treba dodatni angažman profesionalni hrvatski folklorni cijeloga društva, nas nekolicina ansambl koji je utemeljen 1949. dnevno je radilo na opremanju godine. Svojim nastupima pokadoma, folklor i tamburaši vježbali zuje jasnu usmjerenost na hrvatsu nekoliko dana u tjednu, trebalo sku tradicijsku glazbu i običaje. je osmisliti program i vođenje istoKoncert se sastojao od glazbenih ga, protokol i pripremiti domjenak (pjevnih) i plesnih točaka, od koNa otvaranju Hrvatskog doma u Lendavi za 400 posjetioca. jih je dovoljno spomenuti samo Moram priznati da smo tih dana bili kao jedno, niko- neke da bi se dobio dojam o šarolikosti i bogatstvu me nije bilo ništa teško, svi su pomagali - znani i neznani. njihovih nastupa, a to su: Posavski plesovi iz kojih je Na dan priredbe sve je bilo organizirano vrhunski, mo- jedna »šestorka« sa šest plesačica prepoznatljivi zaramo priznati da smo sve to doživljavali dosta emotivno. štitni znak Ansambla LADO, Dalmatinsko kolo - poHrvatski dom simboličkim su rezanjem vrpce skočica Linđo, Slavonsko kolo, Bunjevačko momačko otvorili Antun Balažek župan opčine Lendava i Ve- kolo, Vrličko kolo, Balun iz Istre, Međimurska pisana sna Haluga pročelnica gospodarstva i europskih in- nedjelja, Podravski svati, Pokupski svatovski drmeš i tegracija Međimurske županije u prisustvu velikog drugi. Ansambl LADO je »putujući muzej«, koji posjebroja članova HKD Pomurje, mnogobrojnih gostiju i duje više od 1200 kompleta narodnih nošnji iznimne uzvanika. Svojom prisutnušću uveličali su našu sve- vrijednosti i ljepote od kojih su neke starije od 100 čanost: veleposlanik Republike Hrvatske u Ljubljani Svjetlan Berković sa suprogom, Ivan Sabolić ministar savjetnik, gradonačelnik Preloga Dragutin Glavina sa suprugom, gradonačelnik Murskoga Središča Josip Dobranić, Franjo Makovec načelnik opčine Sv. Martin na Muri, pročelnica ureda grada Čakovca Dragica Kemeter sa suprugom, delegacija Matice Hrvatske ogranak Čakovec. Hrvatski dom je blagoslovio fra. Stanko Belobrajdić župnik i gvardijan čakovečke župe i fraNastup ansambla LADO u Kulturnom domu u Lendavi njevačkog samostana.

108

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

godina. Svaki nastup LADA, uz ples i pjesmu, svojevrsna je revija originalnih narodnih nošnji. Vizuelna raskoš je posebno pridonjela savršenosti i veličanstenosti njihovog nastupa. Ansambl inače raspolaža s plesnim repertoarom s više od 100 koreografija koje predstavljaju različitost plesova, pjesama i nošnji, središnjeg nizinskog, gorskog i priobalnog, kao i područja izvan Republike Hrvatske, koja nastanjuju Hrvati (Bosne i Hercegovine, Vojvodine i drugih). U ansamblu je nastupilo oko tridesetak vrhunskih umjetnika, koji su istodobno plesali i pjevali. Glazbeno ih je pratilo 15 vrhunskih glazbenika koji inače sviraju pedesetak tradicijskih i klasičnih instrume-

nata. Lado je istodobno i folklorni zbor s izuzetnim vokalno-instrumentalnim izvođenjem. Tko još nije čuo za „LADARICE“ i njihovu osebujnu izvedbu savršeno usklađenog ženskog višeglasja? Lado i njihov umjetnički pristup hrvatskoj baštini zaslužuje prvorazredni tretman gdje god se pojavio i zato smo bili posebno ponosni na to da smo ih ugostili u Lendavi baš na dan kada smo otvorili vrata našega „Hrvatskog doma“. Nastup LADA je na najljepši mogući način uveličao taj za naše društvo vrlo važan događaj. Tekst: Hrvatsko kulturno društvo Pomurje Foto: Davor Dolenčić

Hrvaško kulturno društvo Pomurje

Hrvaški dom v Lendavi (prevod) »Imamo ga!« so bile prve besede po prejemu ključev za bodoči Hrvaški dom. Pred prepolno dvorano hotela Lipa je župan Anton Balažek v imenu občine meseca novembra leta 2009 svečano predal ključe, s čimer je presenetil vse prisotne. Nagradili so ga z velikim aplavzom. Že naslednji teden smo začeli s konkretno organiziranimi deli. Pričel se je postopek za priključitev elektrike, ustanovili pa smo tudi gradbeno skupino iz članov društva, ki je delala in skrbela za obnovo bodočega Hrvaškega doma. Potrebno projektno dokumentacijo je pripravil »naš projektant« Neven Pohajda skupaj s sinom Andrejem. Posneli so dejansko stanje in po predloženih idejah projektirali želeno končno stanje. Vso demontažo stare opreme (v objektu je bila banka), vsa osnovna gradbena dela do montaže novih inštalacij, pregradnih sten ter odvoza odpadnega gradbenega materiala so s prostovoljnim delom opravili člani gradbene skupine našega društva. V začetku nismo nameravali opraviti tako obsežnih del, vendar sta starost in slabo stanje prostorov zahtevala kompletno obnovo. Vprašanje financiranja tako zahtevnih posegov nas je skrbelo. Vendar smo finančno vprašanje z idejo zahval za obnovo Hrvaškega doma v kratkem

času rešili. Projektant je predvidel okraševanje glavne sobe s tradicionalnimi gradbenimi in zgodovinsko hrvaškimi elementi. V kratkem času je naše društvo z dobro organizacijo, velikim prizadevanjem in vztrajnostjo članov uresničilo željo po skorajšnji otvoritvi Hrvaškega doma v Lendavi. Glede na to, da smo se za prireditev ob dnevu hrvaške kulture v občini Lendava že pred pol leta dogovorili za nastop Ansambla Lado v lendavskem kulturnem domu, smo se odločili, da bo na isti dan tudi otvoritev Hrvaškega doma. Organizacija obeh dogodkov je zahtevala dodatno angažiranost prav vseh članov. Nekateri smo ves dan opremljali dom, folkloristi in tamburaši pa so imeli vaje kar nekaj dni v tednu. Osmisliti smo morali program, protokol in obisk 400 gostov. V dneh priprav smo bili kot eno, vsi so pomagali in s skupnimi močmi smo naredili še zadnje korake na poti do cilja. Na dan prireditve je bila organizacija vrhunska in priznati moramo, da smo dogajanje doživljali precej emotivno. Hrvaški dom sta s prerezom vrvice namenu predala župan občine Lendava Anton Balažek in Vesna Haloga, vodja gospodarstva in evropskih integracij Medžimurske županije. Prisotnih je bilo veliko števi• 9-10/2010

109

Oko • Kitekintő

lo članov Hrvaškega kulturnega društva Pomurje in mnogo gostov. S svojo prisotnostjo so nas počastili tudi veleposlanik Republike Hrvaške v Ljubljani Svjetlan Berković s soprogo, Ivan Sabolić, ministrski svetovalec, župan Preloga Dragutin Glavina s soprogo, župan Murskega Središča Josip Dobranić, načelnik občine Sv. Martin na Muri Franjo Makovec, načelnica urada mesta Čakovec Dragica Kemeter s soprogom, delegacija Matice Hrvaške (iz podružnice Čakovec). Hrvaški dom je blagoslovil fra. Stanko Belobrajdić, župnik in gvardijan čakovske župnije in frančiškanskega samostana.

v katerih je znana »šestorka« s šestimi plesalkami, ki predstavljajo zaščitni znak Ansambla Lado, Dalmatinsko kolo – poskočnica Linđo, Slavonsko kolo, Bunjevaćko momačko kolo, Vrlićko kolo, Balun iz Istre, Medžimurski plesi. Ansambel Lado je »potujoči muzej«, ki ima več kot 1200 kompletov narodnih noš izjemne vrednosti in lepote, od katerih so nekatere starejše od 100 let. Zato je ob plesu in pesmi vsak njihov nastop tudi svojevrstna revija izvirnih narodnih noš. Vizualno razkošje še posebej pripomore k veličastnosti njihovega nastopa. Ansambel razpolaga s plesnim repertoarjem, ki obsega okrog 100 koreografij. Te predstavljajo različnost plesov, pesmi in noš tako iz osrednjega, nižinskega, gorskega, priobalnega področja Republike Hrvaške kakor tudi področij izven Hrvaške, kjer živijo Hrvati (BIH, Vojvodina idr.). Nastopilo je okrog trideset vrhunskih umetnikov. Istočasno so peli in plesali, spremljalo pa jih je 15 glasbenikov, ki sicer igrajo na petdeset tradicionalnih in klasičFolklorna skupina Hrvaškega kulturnega društva Pomurje nih glasbil. Dokazali so, Vsi omenjeni so skozi vsa leta prispevali k uresni- da so folklorni zbor z izjemno vokalno-instrumentalčitvi naše želje po otvoritvi Hrvaškega doma. no izvedbo. Kdo še ni slišal za »Ladarice« in njihovo Za nas izjemno pomemben dan smo zaokrožili na usklajeno izvedbo ženskega večglasja? najboljši možni način – z nastopom Ansambla Lado Ansambel Lado in njihov umetniški pristop k hrv gledališki in koncertni dvorani. Ansambel Lado je vaški dediščini si zasluži prvorazredni tretma, kjernajvečji profesionalni hrvaški folklorni ansambel, ki koli se pojavi, zato smo bili posebno ponosni, da smo je bil ustanovljen leta 1949. S svojimi nastopi izkazu- jih gostili v Lendavi prav na dan, ko smo odprli vrata je jasno usmerjenost k hrvaški tradicionalni glasbi in našega Hrvaškega doma. Njihov nastop je najlepše običajem. počastil za nas tako pomemben dogodek. Koncert je bil sestavljen iz glasbenih in plesnih točk. Da bi dobili pregled nad raznolikostjo nastopov, Prevod: Mira Unger je dovolj, če omenimo samo nekatere: Posavski plesi, Foto: Davor Dolenčić

110

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

Vida T. Judit

v.t.judit@gmail.com

Nefelejcs Prágában

Moldvai népviseletben Kis csapatunk, a Nefelejcs Tánccsoport, a Muravidéki Pedagógusok Egyesületének tánccsoportja, a Prágai Népi Napok keretében mint fellépő járt négy napot Prágában. Nagy volt az izgalom, hiszen a tavaly januárban csak táncháznak induló mozgalomból egy komoly tánccsoport alakult Szabó Emőke koreográfus vezetésével. Izgultunk, mert nem tudtuk felmérni a terepet, mert nem tudtuk, hogy milyen jellegű csoportokat várnak, mert talán nem volt elegendő önbizalmunk. De belevágtunk, és most már senki sem szánja-bánja az elhatározást, sőt nagyon büszkék vagyunk, hogy így, érett fejjel is mertünk nagyot lépni. Az első bemutatkozás helyszíne nagyon impozáns volt, legvadabb álmainkban sem mertük volna gondolni, hogy a város szívében, annak is a központi terén, a híres Óvárosi téren több száz látogató előtt fogunk

színpadra lépni, városunkat, sőt egyedüliként Szlovéniát és Magyarországot képviselni az 56 fellépő csoport között. A szombati napon vonult fel Prága Óvárosában az összes fellépő. A kalocsai népviseletünket előszeretettel csodálták meg úgy a hazaiak, mint a turisták és a többi szereplő is. Rengeteg fénykép készült rólunk ebben a viseletben, ki tudja, a világháló mely közösségi portálján látjuk majd viszont önmagunkat. A felvonulást újabb fellépés követte, most a Köztársaság téren, ahol szintén nagy tapsviharral köszönték meg a szereplésünket. Prágát látni és megszeretni négy nap is elég volt. Az utazás nem jöhetett volna létre, ha az útiköltségeket kisebb és nagyobb vállalkozók, magánszemélyek, Lendva Község és a magyar intézmények, önkormányzatok nem támogatták volna. Köszönjük!

Bemutatkozás az Óvárosi téren • 9-10/2010

111

Oko • Kitekintő

Jasna Cigut

jasnacigut@yahoo.com

Dvojezična osnovna šola I Lendava – 1. Sz. lendvai Kétnyelvű Általános Iskola

Mladi gledališčniki spet maratonsko razpoloženi »Ko nastane tišina in se razgrnejo zavese, ko vame pogleda nešteto parov radovednih oči, takrat vem, da se je splačalo celo leto truditi,« so bile besede ene izmed mladih igralk takoj po odigrani predstavi na že tradicionalnem Gledališkem maratonu, ki ga pripravlja DOŠ I Lendava v sodelovanju z ZKPL in ZKMN Lendava. Maraton, ki je potekal 9. 6. 2010 v Gledališki in koncertni dvorani v Lendavi, tudi letos gledalcev ni pustil ravnodušnih, saj je repertoar pokrival praktično vse žanre dramskih besedil, ki so primerni za osnovnošolce, zelo raznolike pa so bile tudi metode in tehnike igranja, s čimer se seveda odraža delo režiserjev. In ti so iz leta v leto boljši, bolj domiselni, njihove igre pa še bolj dodelane.

Naši najmlajši gledališčniki so bili predstavniki 2. c oddelka. Pod mentorstvom Gizele Koter so s pomočjo senčnih lutk odigrali igrico z naslovom A barátság/Prijateljstvo in nam zelo nazorno pokazali, kako pomembni so odnosi med ljudmi, posebno med pravimi prijatelji. Gledališka skupina, ki je sledila, je odigrala igrico z naslovom Bučka, drobcena gusarka, v kateri so nam gusarji in morske živali predstavili svoj pogled na onesnaževanje morja. Gledališko slupino Galaxy vodita Timea Varga in Apollonia Požgai ter je najštevilčnejša skupina na šoli, saj šteje kar 18 nadobudnih igralcev. Nikoli izčrpano temo o prijateljstvu in odnosih med ljudmi so predstavili tudi člani gledališke sku-

Skupinski posnetek nastopajočih na tradicionalnem Gledališkem maratonu v Lendavi 112

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

Gledališka skupina Koka kola je zaslovela že s premiero predstave Ljubezen na prvi pogled, v kateri so igralci z mentorico Dorotejo Kukovec ujeli vse tiste trenutke iz španskih limonad, ki imajo moč prikovati ljudi pred televizijske aparate. Seveda niso pozabili niti na gledalce teh nadaljevank in tako so na oder postavili gospo, ki popoldneve namenja temu, da zaljubljeno bulji v Juana-Miguela in iskreno sovraži njegovo zaročenko Mario de Kacho.

pine Nyolcasok, ki jo vodita Gizela Koter in Renata Časar. V gledališki predstavi z zanimivim naslovom Negyszögletű kerekerdő/Štirioglati okrogli gozd smo izvedeli, da je del prijateljstva brezpogojna ljubezen do tistih, ki nam veliko pomenijo. Tema prijateljstva se je nadaljevala v naslednji predstavi, ki jo je pripravila skupina White stars pod vodstvom Gizele Koter in Renate Časar. Tokrat so se dotaknili področja komunikacije med ljudmi oz. bolje rečeno – zgrešene komunikacije, ki privede do vrste smešnih in povsem nepotrebnih zapletov, ki so nasmejali gledalce. Predstava je nosila naslov Szülinap/Rojstni dan. Tudi letos smo gostili gledališko skupino iz DOŠ Prosenjakovci, ki jo vodi Žana Kusek. Predstavili so se z igro A Budai Küldetés in nam zgodovinska dejstva o popularnem kralju Matjažu prikazali skozi zgodbo, polno vohunskih spletk in ljubezni.

Kot zadnja se je predstavila gledališka skupina Carpe diem, ki je s svojo predstavo Cetera desunt znova navdušila. Predstava, ki s pomočjo odlomkov iz dnevnikov zleze v glave najstnikov in skozi njihove oči predstavi prve ljubezni, težave v šoli, med katere sodijo konflikti s sošolci, učitelji, starši in možne rešitve situacij, navdušuje tako z vsebino kot s tehniko igranja. Mentorici sta bili Gizela Koter in Renata Toth, predstavo pa je režiral Mess Atilla.

Dogajanje na odru je spremljala fotografska razstava z naslovom Utrinki z vaj. Pripravil jo je Matej Zupanič, na ogled pa je bila v avli Gledališke in koncertne dvorane Lendava. • 9-10/2010

113

Oko • Kitekintő

Szakall Judit

Carpe Diem – Cetera Desunt A lendvai Carpe Diem színjátszó csoport nagyszerű ros telitalálatok sora. Az iskolai étkezőben lezajló jeleelőadással örvendeztetett meg mindenkit. Életjátékot netben a társai által megalázott Kósát még a tanár is készítettek Mess Attila rendező irányításával. Címe: „szívatja”, mire Kósának betelik a pohár és az ajtóból Cetera Desunt (A többi hiányzik), amelynek alapját a visszafordulva úgy vágja földhöz az almáját, hogy az gyerekek által írt naplók képezték. A játékban min- szinte szétrobban a kövön. A retorzió nem marad el, a dennapi életük elevenedik meg, amelynek meghatáro- tanár behívatja az anyát. A gyerek tettének indítékait zó színtere az iskola, a tanórák, az iskolai közösség. számon kérő felnőttek képtelenek felfogni, miről van Kósa Matyi, a laza szállal szövött történet főszereplője szó. A bensőjében zajló érzéseket, indulatokat, az elköré szerveződnek a jelenetek, aki minden helyzetben keseredését csak a közönségnek üvölti ki Matyi. Szívvesztes, ő az, akit a társai nem választanak be torna- szorító az elvált apával focizó két fiú jelenete is, amelyórán a csapatba, akit az ebédlőben a többiek a lányok ben a két fiú, Matyi és bátyja, Norbi verseng az apáért, előtt kiröhögtetnek, majd a tanár is megbünteti, ő az, az idejéért, a figyelméért. A darab záró jelenetében egy akinek mindig ügyesebb, okosabb a testvére, akivel show műsor szereplőiként félelmeiket fogalmazzák ráadásul többet focizik a négynapos héten az elvált meg, amelyben a műsorvezető-moderátor hajszolja és apa, akit nem ért meg anya stb. csikarja ki a válaszokat, amelyek az undorító médiaA játék a naplóik behozatalával kezdődik: Peti va- show forma kontrasztjaként mélységesen, fájdalmagyok, Matyi vagyok stb. „Ez az én életem” – teszik le a san igazak. A záró képben farkasszemet néz velünk naplóikat egyenként a szereplők. Az egyéni bemutat- hosszan, némán a tizenhárom gyerek, van miről gonkozás folytatódik, magukról közölnek mondatonként dolkodnunk. valami számukra fontosat, ami személyes vallomás Ez az előadás számomra mind tartalmában, mind is, értékrendjükbe is betekintést engednek. Az egyéni előadásmódjában izgalmas, valóban mai és hiteles. megszólalásokat szituációk követik, a könyvtári jele- Közismert, hogy a gyerekek improvizációiból, élménetben két fiú sutára sikerült közeledési kísérletét látjuk a kiválasztott lányhoz, majd a tanórák következnek. Mind a három tanóra megjelenítése (testnevelés, földrajz, irodalom) bravúros. Tele humorral, finom megfigyelésekkel, nagyszerű térbeli megoldással. (Az osztályt játszók is a nézőkkel szemben, a színpad jobb oldalán, a tanár is a nézőkkel szemben helyezkedik el). A „Ronaldó kinevelését” célul tűző, de a focit csak elméletben, „papírból” oktató testneveléstanár, a föld katasztrófáit, a cunamit, majd a földi élet végét, a halál és kilátástalanság vízióját előrevetítő földrajztanár unott és szenvtelen előadása, majd az irodalom órán a „Honnan szerez- A Carpe Diem színjátszó csoportvezetőjükkel-rendezőjükkel Mess zük erkölcsi értékeinket?” című kérdésre az Attilával, Koter Gizella tanárnővel és egy vajdasági baráttal a Millenáris elvárt válaszok forszírozása, mindez bravú- Központ előtt Budapesten. 114

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

Mess Attila

Sár és állóvíz

Részlet az előadásból

nyeiből építkező produkciók legnagyobb próbatétele a megismételhetőség, vagyis az, hogy az előadás elkészülte után képesek-e a játszók azonos szinten, azonos intenzitással, hitelesen és dinamikával játszani. Elhitetni minden alkalommal, hogy ezek a mondatok itt és most születnek meg. Ehhez a gyerekeket csak nagyon alapos és következetes színházi műhelymunkával lehet alkalmassá tenni, mivel az elkészült mű már nem tűr improvizációt, vagyis ugyanolyan halálosan komoly, fegyelmezett munkát kíván, mint bármilyen kötött szövegű dráma. Az általam látott mindkét előadás ezt mutatta, vagyis a csapatnak jó „edzője” van. A játék szerkezete is példás, kiváló dramaturgia, pontos, a tartalmat szolgáló ritmus, a humoros és a szívbemarkoló jelenetek, a pasztell és az erős, harsány színek váltakozása egy percre sem engedi el a nézőt. Minden szereplőnek erős a jelenléte, a figurák kimunkálása is profi színvonalú. A szereplők személyes érintettsége teljesen áthatja az előadást, miközben éles, megdöbbentő és gyomorszorító, ahogy tükröt tartanak elénk: igen, ilyen világot teremtettünk. A gyerekek nagyszerűen érzik magukat a játékban, jókedv, erő és fegyelem jellemzi az előadást. (A vezetők elmondása szerint Lendván már annyira népszerű a csoport, hogy gyerekek azért tanulnak magyarul, hogy bekerülhessenek a Carpe Diem színjátszó csoportba!) Mess Attila és csapata ragyogó, nagyon szerethető és élvezetes előadást készített. Szívből gratulálok! Megjelent a DRÁMAPEDAGÓGIAI MAGAZIN 2010 évi különszámában.

Az állóvíz: mederben vagy földfelszíni mélyedésben lévő, jelentős mennyiségű víztömeg. Lehet természetes, például tó, mocsár, láp. Vagy mesterséges, például tározó, bányató, horgásztó, üdülő tó. A sarat nem kell különösebben definiálni. Többnyire kerüljük, mert piszkos lesz tőle a cipő, a ruha. Nedvesen puha és ragacsos. Ha megszárad kemény, mint a beton. Szárazon még nehezebb levakarni magunkról. Kapargatni kell, azzal meg általában felsértjük az alatta lévő anyagot. Állítólag van gyógyító hatású sárpakolás is. Körül kell néznünk, nekünk melyik van. Ha a turisták kis elemózsiás kosarukkal, kiránduló pokrócaikkal, hangoskodó gyermekeikkel, hordozható rostélyaikkal, behűtött söreikkel lepik el, akkor nyilván üdülő tavunk lehet. Ha kimegyünk fényképezőgépünkkel megörökíteni a csodálatos flórát és faunát, dicsekszünk vele ismerőseinknek, barátainknak, távolra elszármazott rokonainknak, de azok nem mennek közelébe mondván: no jó, szép ez. Így képen. De hogy ott milyen büdös van! Körülötte meg az az ingovány. A lábad beleragad a léptékbe. Minek mennék oda? Hogy elsüllyedjek abban a posványban? Akkor valószínűleg mocsarunk van. A színpadon egy hajó áll. Beleragadva a mocsárba. Alsóbelesd – a színpadi valóság – világában nem kérdés, hogy mink van. Egy állott, bűzlő közeg, amiben emberkék tocsognak. Van polgármesterünk, aki mindenkivel jóban van, mert mindenkihez érdek fűzi, leszámítva egykori ellenfelét, akivel soha nem szűnt meg a rivalizálás. A polgármester mögött áll a NŐ. Aki mindent irányít, aki tudja, hogy kell az előnyből hasznot kovácsolni. Van szorgalmas kultúrember. Szereti mindenki, de nyilván vitathatók a képességei. Sokat gondol magáról, de kevesebbet ér. Van banda. Van foci. A banda szereti a focit. Azon kívül nem sok minden határozza meg mindennapjaikat. Van összetartás a bandában, de csak amíg minden rendben van, mert amikor gond van, akkor mindig a másik a • 9-10/2010

115

Oko • Kitekintő

hibás. Akkor már nincs összetartás. Akkor krízispolitika van. Van hierarchia a bandában. Mindenki tudja a helyét. Van szorgalmas végrehajtó. Szeretne többet, de nem tesz érte. Van elvágyódó erő, de csak külsőségekben leragadt elvágyódó erő. Van „hibbant” művész. Nyilván igaza van, de kit érdekel a hülye. Hisz ő nem olyan, amilyennek az embernek LENNIE KELL. Csupa számunkra ismeretlen figura. Kitalált emberek egy kitalált világban, kitalált helyzetekkel, kitalált problémákkal. Kitalált az is, aki belepottyan a falu életébe, és nyilván kitalált megoldása van, hogyan lehetne kijutni ebből a kitalált állóvízből. Mert mondani hiába mondja, mutatni hiába mutatja, ha kell, vérét ontja érte, de hiába ontja. Megmenteni csak azokat lehet, akik tudják, hogy jön az özönvíz. Ahhoz látni kell az állóvizet, érezni a szagát.

Részlet az előadásból

A színpadon Noé bárkája áll. Elindul ugyan a második felvonásban, de igazából nem moccan sehova. Az utazás soha nem veszi kezdetét, mert indulni nem akar senki. Az apokalipszis nyakunkon, de senki sem szedi a cókmókját. Csak van ám néhány baj. Egyrészt az apokalipszist félreértelmezték. Nem a világvégét jelenti. Nem, kedves elvtársaim. Az apokalipszis új kezdetet jelent. Ám az új kezdethez a régivel illene szakítani, de mi még itt nem tartunk. Noénak nincs kit menteni, mert aki nem akarja, hogy mentsék, azt nem is lehet menteni. A lelkek tudatlanul bolyonganak a falak között, nem is tudják, hogy mentésre van szükség. Nincsenek szellemileg felkészítve. Ők leragadtak az akarat szintjén. Akarnak valamit, de nem

116

annyira, hogy részt is vegyenek benne. Akarnak vagy nem akarnak? Inkább nem. Az akaratról csak beszélni akarnak. Az valószínűleg „hasznos”. Beszélnek az akaratról, de nem arról, hogy mit és hogyan akarjunk, hanem, hogy akarjuk-e egyáltalán. Beszélünk és magyarázunk. Megmagyarázzuk, hogy miért nem kell mozdulni, miért nem kell változni. Pedig kell. Változni kell. Nem a világnak. Nekünk. A kiút nélküli életet mi magunk teremtjük. Nem üljük körül a tábortüzet. Nem tartozunk össze a többiekkel, nem tanulunk a másiktól, nem tapasztaljuk meg igazságait, nem tapasztaljuk meg SAJÁT igazságainkat az ő hatásukra, nem vállalunk feladatot a közösségben, nem vállalunk kötelezettséget ugyanabban, nem tartozunk össze. Igazából nincs is közünk egymáshoz. Inkább bebújunk a kis vackunkba, tekintgetünk kifelé, és azt hisszük, láttunk mindent. Egy kockáról, amelyet csak láttam, de meg nem mértem, nincs jogom mondani, hogy a súlyát ismerem. Épp ezért, aki csak látott, hallott, szagolt, ízlelt és tapintott – nincs joga mondani, hogy élt. Isten boldogsága nem egy pillanat. Aki többet akar, aki többet érdemel, az nemes kockáztatással megrabolhatja az öröklétet. Mi azonban kis vackunk ablakából osztjuk meg másokkal silány megfigyeléseinket. Egyszer csak ugyanolyanná válunk, mint mindenki körülöttünk. Ugyanolyan házunk van, ugyanolyan bejárattal, ugyanolyan virág lóg az ugyanolyan ablakból, ugyanolyan hétvégénk van az ugyanolyan udvarunkban, ugyanolyan napi beosztásban az ugyanolyan érdeklődésű gyerekkel, ugyanott, ugyanúgy. Eltűnik a különbözőség, a sokszínűség, a változatosság. Eltűnik az ismeretlen izgalma. A kihívás. Eltűnik a bátorság. Az egyformaság visszatart. Gondolkodni nem kell. Csak követni. Lassan állóvíz alakul ki, az állóvíz sárrá válik. A lábunk belesüpped és nem ereszt. Ha megszáradt, megkövül, és ugyanúgy nem ereszt. Lépnél, de nem ereszt. Aztán már nem is lépnél. Csak állsz. Bámulsz. Nézel kifelé a fejedből. Aztán már csak nézel. Elfelejted, hogy egyszer gondolkodtál... Ha nem látod az állóvizet, vak vagy. Ha nem akarod látni az állóvizet, akkor felelőtlen vagy. Ha nem tudod látni az állóvizet, akkor reménytelen vagy.

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

Tomaž Galič

infofvkl@gmail.com

Predsednik Foto-video kluba Lendava

Fotografi treh držav, združimo se! Lendavski fotografi smo pričeli z medklubskim sodelovanjem in druženjem. Poleg našega Foto-video kluba Lendava sodelujejo še Foto klub Murska Sobota, Foto klub Čakovec in Foto klub Kanizsa iz Nagykanizse. Pobudniki tega sodelovanja so bili fotografi iz Čakovca. Glavni namen sodelovanja je spoznavanje novih krajev in ljudi, ki imajo enake interese kot mi. Najprej smo se odzvali povabilu v Čakovec, kjer so nas člani tamkajšnjega foto kluba popeljali naokrog in nam razkazali njihove kraje. Tako bodo naredili tudi ostali foto klubi. Vsak bo predstavil lasten kraj in njegove značilnosti ter zanimivosti. Po vseh srečanjih bo narejena skupna potujoča razstava, ki bo gostovala v domačih krajih sodelujočih foto klubov. Tema razstave bo Mura, reka, ki nas povezuje.

Prvi skupni fotografski izlet v Čakovec Pa se je pričelo! Medklubsko in meddržavno sodelovanje ter druženje. Prvi izlet je 23. 1. 2010 organiziral Foto klub Čakovec v sodelovanju s Turističnim centrom mesta Čakovec. Čakal nas je mrzel, meglen dan. Udeleženci smo se zbrali v Lendavi in se skupaj, drug za drugim, odpeljali čez mejo na sosednjo Hrvaško proti Čakovcu. Ustavili smo se v bližini centra, kjer smo si mrazu navkljub ogledali jedro mesta in grad. Oba sta fotografom nudila nešteto motivov. Okoli mene so se zaslišali zaklopi fotoaparatov, ki so pridno dokumentirali vse, kar so si za-

Grajsko dvorišče v Čakovcu (Foto: T. Galič)

Razstava fotografij v centru za kulturo (Foto: T. Galič)

mislili njihovi lastniki. V centru za kulturo smo si ogledali razstavo fotografij članov tamkajšnjega foto kluba, ki nas je z dobrimi fotografijami prijetno presenetila. Sledil je obisk rudarskega muzeja v Murskem Središču, kjer prikazujejo življenje v času, ko je bilo na tem območju rudarstvo še vir vsakodnevnega kruha. Ogledali smo si tudi proizvodnjo piva in destilarno, v kateri delajo likerje in žganja. Manjkala ni niti degustacija produktov, a le za na konico jezika, nič več. Naslednje točke izleta so bile v Svetem Martinu ob Muri: ogled mlina, broda in gospodarstva Goričanec. Brod in mlin na Muri sta ponudila kar nekaj motivov za fotografiranje ter sta kljub temu, da nista obratovala, služila našemu »fotografskemu namenu« – prav

• 9-10/2010

117

Oko • Kitekintő

Ogled mlina pri Svetem Martinu ob Muri (Foto: T. Galič)

Rudarski muzej v Murskem Središču (Foto: T. Galič)

tako tudi s snegom in ledom prekriti rokavi ter obrežja, ki so izgledali čudovito. Kakor bi kdo z ogromnim sitom potrosil moko po naravi! Ob ogledu gospodarstva Goričanec smo s hrano ter pijačo zadostili svojim brbončicam in se malo pogreli. Imeli so tudi konje, osličke in race, ki so, če smo jih le uspeli ujeti v objektiv, bili dobrodošli motivi. Zaradi mraza se nismo smeli predolgo zadrževati

na enem mestu, pa tudi naslednja zanimiva izletniška točka nas je že pričakovala. Ta je bila Železna gora v občini Štrigova. Ogledali smo si lepo staro Cerkev sv. Jeronima, a žal smo jo zaradi popravil videli le od zunaj. Srečanje smo zaključili v Dvorcu Terbotz z dobro kapljico in domačimi poticami. Seveda ob prijetnem klepetu in spoznavanju drug drugega! Tako se je izteklo prvo srečanje. Kljub mrazu in turobnemu vremenu je bilo srečanje v celoti zadovoljivo. Spoznali nismo le medžimurske pokrajine, temveč tudi nove prijatelje in fotografske kolege. Fundament prijateljstva in medklubskega sodelovanja je bil postavljen in samo zahvalim se lahko našim prijateljem iz Hrvaške, ki so srečanje priredili. Kapo dol! Se že veselim naslednjega srečanja.

Udeleženci iz treh držav na prvem skupnem izletu (Foto: T. Galič)

118

• 9-10/2010

Cerkev sv. Jeromina (Foto: T. Galič)

Oko • Kitekintő

Merényi Annamária

„...fehér rózsa, piros rózsa, sárga rózsa, tejszín rózsa” A kritika címében szereplő jelzők attól a Jókai Mórtól származnak, aki a sokak által kötelező iskolai olvasmányként ismert, A sárga rózsa c. regényében kifejező jelzőket talált erre a szép virágra. Ebben a szerelmi háromszöget ábrázoló, romantikus műben Klári, a hortobágyi csárdás tüneményes leánya, azaz a ’Sárga Rózsa’ két férfi szívét is elnyeri, s ezek a szenvedélyek gyilkossághoz vezetnek. A sokak által kedvelt virágról szólnak Géczi János művelődéstörténeti munkái, más szóval rózsakalauzai. A szerző vizsgálat alá vont kiadványai nem előzmények nélküliek, ugyanis már 2000-ben és 2003-ban is közzétett egy-egy munkát hasonló témakörben (Géczi János: Alláh rózsái: Tanulmány, Bp., Terebess Kiadó, 2000.; Géczi János: Rózsahagyományok: Művelődéstörténeti tanulmányok, Pécs, Iskolakultúra Könyvek 17, 2003.). A könyvek írója széleskörűen tájékozott, s valójában interdiszciplináris módon közelít a témához. Géczi János sokoldalúan képzett tudósember: végzettsége szerint biológus, nyilván innen fakad a téma iránti elsődleges elkötelezettség, ezen felül szépíró, művelődéstörténész, esztéta, az Iskolakultúra c. lap főszerkesztője, a Veszprémi és Pécsi Tudományegyetem oktatója, s még sorolhatnánk. Lényegében egy 21. századi polihisztorral van dolgunk, aki kijelölt témáját a biológia, s ezen belül a botanika, továbbá a képzőművészet, az irodalom, az antropológia, a vallás- és művelő- Géczi János: A rózsa kultúrtördéstörténet, illetve más ténete: Az antik mediterráneum, szaktudományok vizsgá- Bp., Gondolat Kiadó, 2006.

lati módszereivel közelíti meg. A könyvek írója 2006 és 2008 között, minden egyes esztendőben egy-egy könyvet tett közzé e tárgykörben, s a rózsákon keresztül az emberi civilizáció fontosabb állomásait és szerves fejlődését mutatja be. A korszakokon átívelő kalauz a rózsaábrázolások gyökereivel, funkciójával, s az ehhez tár- Géczi János: A rózsa kultúrtörsítható képzetkörökkel ténete: Keresztény középkor. Bp., Gondolat Kiadó, 2007. foglalkozik: az első kötet az antik mediterráneumba, a második a keresztény középkorba, a harmadik pedig a reneszánsz világába vezet el. Miként már e könyvek korábbi recenzense, Verók Attila is kiemelte (Verók Attila: Gondolatok Géczi János rózsamonográfiáiról, Korunk, 2010. január): Géczi elemzései során három fontosabb vizsgálati aspektusból tekinti át a rendelkezésre álló, szerteágazó anyagot. A rózsának a táplálkozásban, a higiéniában és orvostudományban, valamint a kultikus-vallási szertartásokban, képzetekben betöltött szerepét boncolgatja. Utóbbi szempont azért is rendkívül termékeny, mert így a nagy vallások és egyben kultúrák felől kerül megvilágításba e szép virág. A katolikus, protestáns, muszlim, zsidó stb. egyházak rózsaábrázolásai szép interpretációk segítségével tárulnak fel. Terjedelmi korlátok miatt sajnos nincs arra lehetőségem, hogy mindhárom könyvet részletesen bemutassam, így a fejezetek közül csak azokat emelem ki, melyeket különösen érdekesnek találtam. Az antik görög kultúrát feldolgozó kiadványban élvezetes volt az Anakreón és Szapphó költeményeit áttekintő egység, továb• 9-10/2010

119

Oko • Kitekintő

bá a botanikával foglalkozó alfejezet. A római kultúrát német, olasz és más nyelvű szövegeket is felhasználbemutató részben A szakrálistól a profánig c. anyag jon. A fent említett polihisztor-jelleg egyébként ebben nyerte el a tetszésünket. A középkori kultúrát elemző is megmutatkozik. A könyvek stílusáról csak a legnamásodik könyvből A mértéket képviselő rózsa c. fejezet gyobb elismeréssel beszélhetünk: noha témájuk okán igazán jól sikerült, s kicsiben Géczi János egész vállal- szaktudományos az írásmód, a fejezetek mégis élvezekozását modellezi. A templomok rózsaablakai a kultú- tesek, mesélősek. Érzékenyek a leírások, így a témára és több tudományterület szempontjából is izgalma- ban kevésbé jártas befogadó is könnyen elmerülhet sak: az építészet, az üvegművészet, a vallástörténet és a sorozat darabjainak olvasásában. Az I. kötetben a a geometria egyaránt vizsgálja ezeket az teljes irodalom osztatlanul Forrásanyag alkotásokat. A reneszánsz időszakát felcímen szerepel, a II. kötettől kezdve ez az elevenítő, utolsó kiadvány színvonalasan egység jóval tagoltabb, ugyanis három ismerteti Botticellinek, Tizianónak, Bocrészre bomlik: Forrás, Irodalom, Továbcacciónak és más szerzőknek a vizsgált bi Irodalom. A kötetek végén gazdag és témakörhöz kapcsolódó műveit. pontos név-, tárgy- és földrajzi helymuGéczi János alapos kutatásokat végtató szerepel. Magyarország egyik vezető zett, hatalmas forrásanyagot dolgozott kiadója, a Gondolat adott a megjelenésfel. Mindezt színvonalasan, jól áttekintre: a könyvek kivitele ízléses, keményfehetően, egy könnyen érthető történeti delű kötéssel jöttek ki a nyomdából, az sorban rendezte el. A könyvekben jól oldalak tükre esztétikus, a kötetekben megférnek egymás mellett a tudomászereplő, fontos funkciót betöltő képek, nyos elemezések, a történeti áttekintéillusztrációk is igényesek. A recenzió sek, a szépirodalmi szövegek és a képek. Géczi János: A rózsa kultúrtör- szerzője kifejezi azon reményét, hogy a Széleskörű nyelvtudása is segítette ab- ténete: Reneszánsz, Bp., Gon- következő rózsakalauzt az olvasók miban, hogy a magyar mellett angol, latin, dolat Kiadó, 2008. nél előbb kézbe vehetik.

Merényi Annamária

Egymás tükrében Kritikám címét Jolanta Jastrzębskának a tanulmánykötetben szereplő írásából kölcsönöztem. Nem véletlenül tettem ezt. Amikor még annak idején, az elsők közt volt szerencsém elolvasni A perifériáról a centrum elnevezésű vállalkozást útjára indító kötet írásait, akkor első asszociációként rögtön a tükörmetafora jutott eszembe. Ez a többféle konnotációval társítható szimbólum jelen esetben saját magunk és egymás láttatását jelenti: a közös gondolkodást, a sokszínű és sokoldalú párbeszédet, amikor egy interkulturális diskurzus kialakulásának esélye körvonalazódik. V. Gilbert Edit és a köréje csoportosuló, világirodalmi kutatásokat végző tudósok 2003-ban indítot-

120

ták útra minden tekintetben úttörő vállalkozásukat. Mind a fent említett első, mind a 2005-ben megjelent második kötet is beteljesítette a kutatói közösség előzetes várakozásait, ugyanis a zárt, hagyományos könyvformán sikerrel léptek át. Játékos kísérletük meghozta a maga gyümölcsét, ugyanis minden tekintetben nyitott, egymás szövegeire folyamatosan reagáló és azokhoz kommentárokat fűző textusok születtek, melyek egy újszerű polilógust eredményeztek. Érdekes, hasznos és legfőképpen rendkívül innovatív megoldás, hogy a kötetekben a tanulmányok két módon azonosíthatók: az egyik – s ebben semmi meglepő nincs – a név, a másik pedig a szerző által választott embléma. A második és harmadik kiadvány szerkezetét úgy kell elképzelni, hogy amennyiben a tanulmány írója a kötet valamelyik másik szerzőjére kíván utalni, azt – szemben a zárt szerkezetű, hagyományos könyvvel – nem láb- vagy végjegyzettel teszi,

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

hanem mindezt a társa szimbólumának a margón történő feltüntetésével oldja meg. A jelképek elemzése egyébként egy külön írást is megérne, terjedelmi okok miatt most csak néhányat emelnénk ki: az orosz matrjoska baba, a szlovák Kisvakond, a Szlovénia védjegyévé vált hársfalevél, a varsói sellő stb. A sorozat harmadik darabja 2006-ban látott napvilágot. Az előző két könyv valamennyi erényét megtartotta, azonban két elemében újdonságokat is kínál. Egyrészt a résztvevők a misztikum megjelenési formáit vizsgálták az irodalomban (hozzá kell tennünk, hogy e kérdéskör a korábbi két kötetben is részlegesen feltűnt), másrészt pedig valamennyi dolgozat a magyar mellett más idegen nyelven is szerepel. Az alkotói közösség a harmadik kötetben arra tett igen eredményes kísérletet, hogy ki-ki a saját eszközeivel és nyelvén/nyelvein a periféria és centrum viszonyáról gondolkozzon. A szerkesztő érdeme a sokszínű paletta, idézet a tanulmánykötet fülszövegéből: „11-nyelvű kötetünkben a magyaron kívül ír, indiai, angol, amerikai, indián, orosz, spanyol, latin-amerikai, német, lengyel, szlovén, horvát irodalomról, látható és láthatatlan viszonyaikról olvashatnak ezeken és más (cseh, francia stb.) nyelveken is.” A tanulmányok magas színvonalúak, több kérdésben is igazi előrelépést mutatnak. Az értekezések szerzői az adott szakterület neves képviselői. A kötet V. Gilbert Edit magvas, bevezetőnek is szánt dolgozatával kezdődik, majd az ő tanulmányával is folytatódik. Az általa elemzett szerzők és művek skálája rendkívül gazdag: Baka István, Bulgakov, Coelho, Dosztojevszkij, Eörsi István, Hamvas Béla, Kodolányi János, Kornis Mihály, Márai Sándor, Nádas Péter, Petri György, Saramago, Szepes Mária és az örök kedvenc, Ulickaja. Terjedelmi okokból csupán a kötetnek azon szerzőit és témáit sorolom fel egy-egy tételmondat segítségével, melyeket a Lindua c. folyóirat olvasói számára különösen fontos hangsúlyozni. Gállos Orsolya, a kortárs szlovén irodalom egyik legsikerültebb és európai viszonylatban is ismert művét, Drago Jančar Katarina, a páva és jezsuita c. regényét veszi górcső alá. Többször és többeknél is visszatérnek Ulickaja regényei: Balikó Helgánál, Korda Eszternél, Köves Margitnál és a már említett V. Gilbert Editnél

egyaránt. Hasonló gyakorisággal, bár negatív előjellel, többek is szóba hozzák Coelho a populáris igényeket kielégítő, manapság nagy népszerűségnek örvendő regényeit: többek között a kötet szerkesztője, Zsélyi Ferenc, Molnár F. Tamás. Hasonló módon, a misztika témakö rének feldolgozásakor megk erülhetetlennek látszanak Gábriel Gar A perifériáról a centrum: Világcía Marquez alapvető irodalmi áramlás a 20. század regényei. Utóbbi szerző középső évtizedeitől 3; From művei, együtt az újlatin Periphery – To Centre, szerkesztette: V. Gilbert Edit, Pécs, Pro irodalom más mágikus Pannónia Kiadó, 2006. íróival, legteljesebb módon Pasku Györgyi tanulmányában kerülnek elő. Végül azokat a tanulmányokat említenénk, melyeket nagy élvezettel olvastunk, ugyanis számunkra részben ismeretlen témákat dolgoztak fel: Kiss Tamás Zoltán sok más mellett José Ángel Valente verseivel foglalkozott. Köves Margit két angol nyelven írt indiai regényről készített elemzést. Pálfalvi Lajos a lengyel irodalom túlvilágképzeteiről adott egy igen érdekes összefoglalót. Veres Attila egy határon lévő műfajt, a képregények világát tárta fel. Meggyőződésem, hogy A perifériáról a centrum: Világirodalmi áramlás a 20. század középső évtizedeitől 3; From Periphery – To Centre c. tanulmánykötet a magyar, továbbá nagy és kis európai (a szerkesztő fogalmait használva centrális és regionális) nyelveken folytatott világirodalmi kutatások fontos teljesítménye. Sokszínű, sokkultúrájú, sokhangú, soknyelvű kiadvány, mely a témában mélyen elmerülő szakemberek, az egyetemi hallgatók és az érdeklődő olvasók számára is érdekes olvasmány lehet. Vagyis a tükör jelen esetben beteljesítette funkcióját: újszerűt, értékeset, továbbgondolásra érdemes gondolatokat mutatott. Kíváncsian várom a sorozat következő, immár negyedik darabját.

• 9-10/2010

121

Oko • Kitekintő

Olga Paušič

pausico@yahoo.com

Človek, ki bedi nad našo preteklostjo Lendavčani ga zelo dobro poznamo, Ferija namreč. Brska po preteklosti Lendave, obiskuje arhive doma in na Madžarskem, išče podatke o zdavnaj minulih dogodkih, osebah, zbira fotografije, dokumente o zgodovini društev in organizacij, izjave prič ter o vsem, kar zbere in odkrije, vneto piše. Izdal je že vrsto knjižic, v katerih lahko beremo o zgodovini nogometa v občini Lendava, o gasilcih, strelcih, razvoju namiznega tenisa, o rokometaših, lovcih, čebelarjih … Prav njemu velja zahvala, da dragoceni podatki o naši preteklosti ne utonejo v pozabo. Kdo sploh je Franc Horvat Meštrovič? V pogovoru o svojem zelo resnem konjičku mi je Feri povedal, da ga je k raziskovanju preteklih mejnikov Lendave spodbudila in navdušila prva naloga, ki so mu jo zaupali vneti nogometni navdušenci: zbral naj bi dokumente o zgodovini Nogometnega kluba Nafta Lendava in uredil arhiv kluba. Precej podatkov je izbrskal v zaprašenem arhivu, ki ga je našel v prostorih stavbe pri starem stadionu. Gradivo je bilo tako zanimivo, da je svoje raziskave razširil še na knjižnice v Murski Soboti, Mariboru, Ptuju, Ljubljani, Zagrebu, Budimpešti, Zalaegerszegu, Varaždinu in Čakovcu. Nekaj gradiva je dobil celo iz Vojvodine in Beograda. Dobre pol leta je iskal – in našel. Dokumenti in opis zgodovine kluba NK Nafta Lendava so bili objavljeni v knjižici, ki je izšla ob 100-letnici ustanovitve NK Nafta Lendava. Avtor je Ferenc Horvath. Povsod po knjižnicah in arhivih je naletel na dober odziv strokovnih delavcev. Brošura o NK Nafti je naletela na veliko zanimanje Lendavčanov in tako je začel snovati nove načrte: začel je raziskovati zgodovino gasilstva, različnih športnih dejavnosti (društvo Sokol), lovske organizacije, rokometa, čebelarstva … In začel je tudi sam pisati. Prvi koraki niso bili lahki, a danes je že mojster. Feri je entuziast, kar počne, ne počne za honorar, ampak v zadovoljstvo sebi, organizacijam, krajanom in v želji, da zabeleži preteklost, preden bo utonila v času. Vemo, da v minulih letih ni bilo storjenega veliko 122

Horvat M. Franc z upi NK Nafte

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

za to, da bi imeli dokumente o preteklosti kraja zbrane na enem mestu, da bi bili dostopni zainteresirani javnosti, prav zato je Ferijevo delo toliko bolj vredno spoštovanja in priznanja. Koliko ur je preživel v knjižnicah, arhivih, ob računalniku! Pa še zdavnaj ni končal vsega, kar si je zadal med svoje cilje. Z leti je ustvaril tudi svoj zasebni arhiv, v katerem se najde marsikaj zanimivega, kar ga spodbuja k raziskovanju področij, kjer je bila Lendava že pred mnogo leti znana in prepoznavna. Prav te dni končuje knjigo, ki ima naslov 90 let Čebelarskega društva Lendava, hkrati pa že zbira dokumentacijo, na osnovi katere bo napisal pričevanje o zgodovini kegljanja v Lendavi. V pripravi ima tudi že gradivo, ki ga bo objavil ob 50-le-

Skupinska slika mladih nogometašev s trenerjem

tnici juda in 60-letnici košarke v našem kraju. Skratka, zelo delaven je, kar mu veliko pomeni, saj na ta način odlično osmisli svoj »upokojenski vsakdanjik«. Na vprašanje, kdo ga finančno podpira (knjižne izdaje niso niti malo poceni in pokojnina za te namene vsekakor ne bi zadoščala!), mi je odgovoril: »V veliki meri sredstva prispeva Občina Lendava, saj gre nenazadnje za zgodovino kraja, na pomoč pa priskočijo tudi Športna zveza Lendava in organizacije, katerih minulo dejavnost in razvoj raziskujem: športna in druga društva, klubi in drugi zainteresirani. Kljub temu imam veliko stroškov, predvsem s potovanji. In o avtorskih honorarjih lahko seveda le sanjam.« Kdo so bralci? Feri ugotavlja, da imajo njegove knjižice/brošure lepo število bralcev. Marsikoga zanima pestra športna

Sprejem priznanja od predsednika NZS Rudija Zavrla

zgodovina Lendave. Odziv med bralci je odličen ne le v Lendavi, ampak tudi v Murski Soboti, Čakovcu, Zagrebu, Mariboru in Ljubljani. Tudi tja je pošiljal izdane knjige. Športnike, ki so se odselili iz Lendave, prav tako zanimajo zgodovina društev, klubov, v katerih so aktivno sodelovali. Veliko bivših športnikov mu priskoči na pomoč s fotografijami, časopisnimi izrezki in članki. »Vendar,« meni Feri, »je zanimanje Lendavčanov še vedno premajhno.« Marsikaj je o zgodovini kraja in pomembnih dogodkih iz preteklosti zapisal pokojni Aleksander Varga. Tudi on je zbiral podatke in informacije po knjižnicah v Sloveniji in na Madžarskem. V posameznih časopisih je bilo mogoče zaznati njegove opazke, ugotovitve.

Z najstarejšim nogometašem Karlom Pojbičem

• 9-10/2010

123

Oko • Kitekintő

Z mladimi v Boki Kotorski (Črna Gora)

Za zbiranje podatkov, beleženje in izdajo publikacij so potrebni čas, denar in veliko potrpljenja ter vztrajnosti, kajti neštetokrat moraš po podatek bodisi v knjižnico ali v arhiv. Izredno zanimivo bi bilo ta material zbrati na enem mestu in ga v obliki muzejske zbirke predstaviti Lendavčanom ter turistom – gostom, ki v vse večjem številu prihajajo v Lendavo. Morda bi bilo še najbolj prav, da bi tovrstno domoznansko gradivo izhajalo pod eno streho, denimo v Knjižnici Lendava, ki bi lahko zagotovila strokovno obravnavo zbranega gradiva in seveda tudi finančne temelje za realizacijo tovrstnih akcij posameznikov ali strokovnih skupin, v katerih bi Feri srčno rad sodeloval, saj si je pridobil veliko znancev, ki lahko na različne načine pomagajo. Povprašala sem ga še, s čim se ukvarja, ko ne raziskuje in ne piše: »Po srcu sem športnik. Veliko hodim, kolesarim, plavam, sem na terenu, spremljam vse vrste športnih dogodkov, ki se zvrstijo v našem kraju, in o njih poročam v Vestnik, Népujság, Večer, Ekipo, dobro pa sodelujem tudi z lokalnima radijskima postajama Murski val in MMR. Tako sem ves čas zaposlen, nikoli mi ni dolgčas. Še dobro, da me tudi družina spremlja na mojih poteh in spodbuja pri vsem, česar se lotim.« 124

Bibliografija • • • • • • • • • • • •

Meštrovič Horvat, F. 2005: Telovadno društvo Sokol Dolnja Lendava: 1920–1941. Lendava: Občina Lendava. 2007: 30 let Nogometnega kluba Polana 1977–2007. Velika Polana. 2008: Telesnovzgojno društvo Partizan Lendava: 1952– 1995. Lendava: Občina Lendava. 2008: 60 let Nogometnega kluba Panonija Gaberje: 1984– 2008. Gaberje: NK Panonija. 2008: Medobčinska nogometna zveza Lendava: 1978– 2008: 30 let. Lendava: Medobčinska nogometna zveza Lendava. 2008: Lovska družina Lendava: 1908–2008: 100 let. Lendava: Lovska družina. 2009: 80 let strelstva v Lendavi. Lendava: Športna zveza. 2009: Zgodovina namiznega tenisa v Lendavi. Lendava: Občina Lendava. 2009: Dobro sosedstvo tudi v športu. Lendava. 2009: Zgodovina rokometa v Lendavi. Lendava: Občina (Športna zveza). F. Meštrovič Horvat, F. Horváth, L. Göncz 2004: 100 let lendavskega nogometa. Lendava. 50 let Gasilske zveze Lendava. Lendava: Gasilska zveza, 2007.

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

Dr. ZÁGOREC-CSUKA Judit

judit.zagorec@siol.net

Lakodalmas képek Herman László kiállításának megnyitójára, amelyre 2010. november 18-án került sor a lendvai Színházés Hangversenyterem előterében. Az élet útján a megfelelő társ kiválasztása, és vele a házastársi kapcsolat megkezdése, a közös élet kialakítása minden korban és minden társadalomban a különböző rangú és rendű emberek számára egyaránt meghatározó fontosságú volt. A többség – a házasságkötés nehézségeiben sokakkal osztozva – elődeinek a példáját követte. Így történt ez a Muravidéken is, és ez érezhető Herman László alkotásain is − azzal a meglepetéssel, hogy a festőművész mégis érezteti azokat a veszélyeket, amelyek ezt a hagyományt megbontják, mert a megváltozott világban, a hagyományos közösségek, különösképpen a muravidéki magyarság is változik, s lassan feladja a szokásait, a nyelvét, az identitását. De nézzük sorjában! Mit is értünk a szokásainkon? Azt, hogy a közösségben élő ember, az egyén élete útja során nem töretlen úton jár, elődeinek nyomdokába lép, később pedig utódai az övébe, azaz a környező társadalom elvárásai, követelményrendszere szerint lehet és kell cselekedni. Lehet, mert ha nem lehetne, az egyénnek önmagának kellene kitalálnia teendőit élete fordulópontján. A szokás azonban nemcsak lehetőség: a közösség is elvárja, hogy szokásai szerint járjanak el, sőt ezt tartják a közösséghez tartozás bizonyítékának. A szokás tehát kényszerítő erő is, ugyanakkor biztonság, hiszen a szokás követése már generációk soránál bevált a közösség életében, viszont nem kedvez az egyéni kezdeményezéseknek. Hogyan látja mindezt Herman László festőművész? Herman László több mint 30 képet festett lakodalmas szokások motívumára, a festmények tartalma néprajzi témára is vonatkoztatható. A festményeken láthatjuk a lakodalmas muzsikusokat, Tóth Lajost cimbalmával, Juliska és Pista házaspárt, majd a másik képen Piroska és Boštjan házaspárokat, akik már vegyesházasságban élnek, és Mateja és László esküvői

képét. A vegyesházasságokból származó gyermekek Matjaž, Mojca, Piroska, Boštjan és Matej, akik valamikor magyar felmenők unokái voltak, de már szlovén identitással bírnak. Aztán megtekinthetjük azokat a zsánerképeket, amelyek a lakodalmas szokásokra vonatkoznak: a menyasszonyi csokrot, a násznépet, ahogy a lendvai templomba vonul, a disznóölést, az ételek elkészítését, a szakácsnékat és a lakodalmas vendgéglátás egyéb apró mozzanatait, pl. a vendéghívást, a vánkostáncot, a komák nótázását. A 2-3 napos lakodalmak eseményeit a festőművész vidámnak ábrázolja, de a képek üzenete szomorú. A muravidéki

Herman László, Lakodalmas képek című sorozatból, fussing technika (2010)

• 9-10/2010

125

Oko • Kitekintő

lakodalom mint esemény a muravidéki magyarság köreiben a magyarság autentikus életkedvét sugallja. A parasztlakodalmak hangulatvilága és értéke viszont mai perspektívából nézve csak az emlékezetben él, vagyis elmúlt, ma már nem így valósul meg. A mai lakodalmak már nem az együttélés tartósságát, az együttműködés tereit és mértékét valósítják meg elsősorban, hanem beolvadnak a posztmodern kor értéktelenségébe, káoszába. Herman László festőművész lakodalmas képei egyszerre vidámak és szomorúak, ambivalensek, attól függ, hogy milyen perspektívából nézzük azokat. A képek címeinek is súlyúk van: elmondják a lényeget. A képek keretei is igazodnak a motívumokhoz. A feketeszürkés színük egyfajta gyászszerűséggel bír, hiszen az eltűnt idők nyomában csak szomorúak lehetünk. A művész sajátos technikával, az angol szakifejezés

Herman László, Lakodalmas képek című sorozatból, fussing technika (2010)

126

szerint fussing technikával alkotta meg a festményeit, amelyek hasonlítanak a tűzzománcra, de nem teljesen azok. A képkeretek (a fa) és az üveg, amelyek részei a képnek, sajátos harmóniát adnak. A falusi lakodalmak sokat változtak az elmúlt 20 évben, hiszen sok minden korszerűsödött az elmúlt évek folyamán. Számos városi szokás honosodott meg benne, igényesebb lett az ételek elkészítése, feltálalása, a terítés stb. Résztvevői modern, divatos ruhákat viselnek, a meghívottak jó része a városból tér vissza a falura az ünnepi alkalomra. Napjaink lakodalmának fontos megtartója a benne rejlő lehetőség: az új életszövetség kezdetén az egész közösség összefog. A mai lakodalmakban összetáncolt pénzből berendezhetik az ifjú párok az új otthonukat. A következő lakodalmakra pedig ők vihetnek hasonló értékű ajándékokat, mint amilyeneket ők kaptak. De ez már más történet és másról szól, mint amit a művész megjelenített a képein. Herman Lászlót nemcsak a mai lakodalmak helyzetképe érdekli, hanem az a fájdalmas múlt, amely már nincsen, és már az emlékezetben is lassan szétesőben van: a muravidéki magyarság lakodalmi szokásai által is utal arra az átmenetre, − vagyis ahogy ő nevezi meg „vidáman megyünk tönkre” szólással − arra az átváltásra, amikor a magyar kultúra és nyelv vált át a szlovén nyelv és kultúra szokásrendszerére. Az átmenet pedig értékválsággal történik, majd idővel értékveszteséggel jár – a magyarok elvegyülésével és identitásvesztésével. Ezt a folyamtot vélem felfedezni Herman László lakodalmas képeiben. Ez a művész számára is, de számomra is fájdalmas és drámai helyzet. • 9-10/2010

Oko • Kitekintő

Bence Lajos

bence.lajos@freemail.hu

Könyv-elő: Gábor Zoltán Gorke uspomene (Keserű emlékek) Zoltán Gábor: Gorke uspomene (Keserű emlékek). Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság, Zágráb, 2010. (Szerk.: Dr. sc. Horváth László), a kiadványt a Zágrábi Magyar Kisebbségi Tanács támogatta). Fél év sem telt el a Gábor Zoltán emlékiratait tartalmazó (Keserédes emlékek) könyv magyar nyelvű megjelenése óta, s máris itt a horvát nyelvű hasonmás. Persze ezt a „máris itt”-et nagyon is nagy fenntartással kell kezelni, hiszen a magyar változatot sem vehette a kezébe a szerző, bár csak talán órák választották el ettől az „utolsó” örömtől. Ahogy Kercsmár Rózsa írta a „Kihűlt a ház melege” című novelláskötetében egyik szülője halálára: csak néhány órát késtünk, és elkéstünk. Hasonmást emlegettünk följebb, ez azonban korántsem igaz, hiszen a könyv formátuma, külalakja és a belső felépítése is más, különösen, ami az illusztrációkat illeti. Ez utóbbinál jobban érvényesül a szerzői óhaj, mely szerint a kevésbé ismert, már csak magángyűjteményekben található, a hetvenes években készült alkotásaival szeretné illusztrálni a kötetet. Utólag talán egyetérthetünk vele, hiszen egy-egy szövegrész is utal ezekre az alkotásokra, bár többségük a monográfiában is benne van, igen szép reprodukció formájában (pl. a Lendva története sorozat). A képillusztrációk mellett maga a szöveg miatt is érdemes volt kiadni a „keserű emlékeket”: mert a szerző maga ültette át a sorokat horvát nyelvre. Gábor magyar nyelvezete sok archaizmust tartalmaz, a múlt század elejének irodalmi nyelvezetén (Ady és a Nyugatosok) nevelkedett szerző a magyar és a szlovén nyelv mellett – mivel közel 50 évig Zágrábban élt – a horvát nyelvet is anyanyelvi szinten birtokolta. A jelen fordítás érdekessége, hogy a lendvai emlékekben gyakran nyúl a lendvai „horvát” kifejezéskész-

lethez. Ilyen szavakkal teszi érdekessé a stílust, s ezzel expresszívvé az emlékeket: „fačuk” (fattyú), štiglići” (stiglincek), „radodajke” („adakozó természetű” lányok). Ahogy a Gábortól megszokott szókimondás és a sajátos fanyar humor is 100 százalékban „átjön” a horvát szövegen. Bizonyos esetekben a stilisztikai bravúr még a magyar szöveg szépségét, választékosságát is felülmúlja. Az 1922-ben „tetszhalottként” világra jövő lendvai festőművész és író utolsó művében egy fejezetnyi szövegben foglalkozik saját ars poeticájával, művészi hitvallása lényegével, saját korábbi alkotásainak lényeges vonásaira irányítva az olvasó figyelmét, egyúttal sugallva: olyan életmű áll mögötte, amely „nemzetközi”, tágabb európai viszonylatban is jelentős. Nekünk, lendvai vagy zágrábi magyaroknak, szlovéneknek és horvátoknak pedig feladatul tűzi ki, hogy hírét tovább öregbítsük. Ezzel elsősorban magunknak, de a művésznek is tartozunk, s a horvát kiadást csak üdvözölni tudjuk.

Gábor Zoltán: Északi fény Lendva felett, 1997, olaj-vászon, 65,5 x 75,5 cm (fotó: Dubravko Baumgartner, GalériaMúzeum Lendva archívuma)

• 9-10/2010

127

Oko • Kitekintő

Mira Unger

marija.unger@amis.net

Občinska priznanja 2010 28. oktober, praznik Občine Lendava, obeležuje spomin na leto 1366, ko je Ludvik Veliki članoma rodbine Lindvay Bánffy podelil sejemsko pravico. Bilo je na dan sv. Simona in Jude, 28. oktobra 1366. V Lendavi so poslej lahko prirejali sejem z enakimi pravicami in značajem kot v Budimu, kar je bilo za tiste čase izrednega pomena. Ob letošnjem 14. občinskem prazniku je v lendavski mestni hiši potekala svečanost s podelitvijo občinskih priznanj. Župan Občine Lendava, gospod Anton Balažek, je izročil priznanja petim naslovnikom:

Naš veliki umetnik, cenjeni Lendavčan, je opravil ambasadorsko poslanstvo in preko svojih del ponesel glas o našem kraju ter njegovi bogati kulturni dediščini daleč preko meja naše Slovenije.

Ferenc KIRÁLY je prejel naziv častni občan Občine Lendava za življenjsko delo na področju kulture, likovne umetnosti in kiparstva. Zaslužen je za prispevek k razvoju občine na kulturnem področju, za promocijo kulturne dediščine izven meja občine, za osebni prispevek k prepoznavnosti ter ugledu Občine Lendava v Republiki Sloveniji in širše.

Jože GERENČER je prejel priznanje Občine Lendava za pomemben prispevek k oživitvi in uspešnemu delovanju zborovskega petja ter za širjenje ljubiteljske kulture in promocije Občine Lendava.

Pripravil je veliko samostojnih in skupinskih razstav, največ v Sloveniji in na Madžarskem. Tudi Lendavčani smo ponosni na njegove kiparske stvaritve, ki krasijo naš kraj, med njimi kip svetega Štefana, Zale Györgya, kip Vortex pred osnovno šolo, Ferenc Király Brst v krožišču mesta Lendava, (Foto: Igor Kolenko) številni kipi in kipci v lendavski galeriji in druga umetniška dela. Za umetnika bi lahko rekli, da ga obravnavamo kot kiparja mita plodnosti, njegove umetniške poti pa so povezane z ženskostjo in skrivnostno genezo življenja. Skozi dela izraža svoj pogled na čas in okolje, v katerem živi. Za svoje delo je prejel številne nagrade in priznanja, med drugimi tudi najprestižnejše priznanje za dosežke v likovni umetnosti na Madžarskem, nagrado Mihálya Munkácsija, katero mu je v letu 2005 za umetniške dosežke podelilo madžarsko ministrstvo za kulturno dediščino. 128

Po 29. letih poučevanja na osnovni šoli v Veliki Polani sedaj poučuje na osnovni šoli v Ljutomeru in na Dvojezični srednji šoli v Lendavi. Gospod Jože Gerenčer večino svojega časa posveča zborovskemu petju in kulturi nasploh. Vodil Jože Gerenčer je številne zbore, otroške, mladin(Foto: Igor Kolenko) ske in odrasle, ki so bili večkrat tudi izbrani za najboljši zbor na določeni reviji. Z odraslim pevskim zborom Gloria se je udeležil turneje po Kanadi, tekmoval na državnem tekmovanju v Mariboru, kjer je z zborom osvojil bronasto medaljo, na mednarodnem tekmovanju v Olomoucu in v Pragi pa je z zborom osvojil srebro. Leta 2001 je bil eden od nosilcev ideje za oživitev zborovskega petja v Lendavi ter ustanovitev pevskega zbora Spominčice, iz katerega se je kasneje razvil pevski zbor Vita. Prav pevski zbor Vita je pod njegovim vodstvom dosegel odmevne mednarodne uspehe in dokazal, da imamo v okolju na tem področju veliko potenciala. Tako je zbor v Pragi osvojil srebro in na mednarodnem tekmovanju v Budimpešti zlato. Gospod Jože Gerenčer ima velike zasluge za zbo• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

rovsko petje, njegove uspehe, širjenje ljubiteljske kulture in za promocijo kraja. Tomislav ŠANTAK je prejel plaketo Občine Lendava za posebno prizadevanje h kakovostnejšemu življenju, blaginji in ugledu občine Lendava, za osebni prispevek k medkulturnemu dialogu, medsebojnemu spoštovanju tukaj živečih ljudi in krepitvi čezmejnega sodelovanja, za pozitiven odnos do lokalne skupnosti ter njenim povezovanjem s cerkvenimi institucijami. Od leta 1993 je opravljal duhovniški poklic v Lendavi in polnih osemnajst let deloval kot župnik lendavske dvojezične župnije. V obdobju do leta 2010 je veliko prispeval k medkulturnemu dialogu, medsebojnemu spoštovanju tukaj živečih ljudi in h Tomislav Šantak krepitvi čezmejnega sodelovanja. (Foto: Igor Kolenko) Dejaven je bil tudi na področju humanitarnih akcij v Karitasu in v lokalnem okolju. V času njegovega vodenja župnije je prišlo do številnih obnov sakralnih objektov in do postavitve novih orgel v cerkvi sv. Katarine. Sedaj deluje kot župnik župnije v Murski Soboti.

Župnik Tomislav Šantak je s svojim pozitivnim odnosom do lokalne skupnosti in njenim povezovanjem s cerkvenimi skupnostmi v naši občini pustil neizbrisen pečat.

Društvo upokojencev Lendava – Gledališka skupina KOFETARJI (Foto: Igor Kolenko)

Društvo upokojencev Lendava – Gledališka skupina KOFETARJI prejme priznanje Občine Lendava za pomemben prispevek na področju kulture, medgeneracijskega povezovanja in za spodbujanje ljubiteljske dejavnosti v Občini Lendava.

Člani gledališke skupine Kofetarji delujejo v okviru Društva upokojencev Lendava od leta 2008. Vodja skupine je Mira Unger. Gledališka skupina je nastala z željo razgibati kulturno življenje starejših krajanov v Lendavi tudi z gledališko dejavnostjo. Za prvo uprizoritev so naštudirali komedijo Olge Paušič Kofetarji, v kateri se je dobro obneslo medgeneracijsko sodelovanje, saj so bili v igro vključeni tudi dijaki Dvojezične srednje šole v Lendavi. Pripravili so tudi gledališko predstavo za Dobitniki letošnjih občinskih priznanj (Foto: Igor Kolenko)

• 9-10/2010

129

Oko • Kitekintő

najmlajše z naslovom Maček Muri in Julija, s katero so nastopili po vseh dvojezičnih vrtcih in osnovnih šolah. V tem času so se že lotili lokalno obarvane izvirne komedije En hribček bom kupil ter veseloigre za najmlajše Sneguljčica malo drugače, s katero želijo otrokom popestriti božično-novoletni čas. Gledališka skupina Kofetarji je v minulih dveh letih dokazala, da je ljubiteljska kulturna dejavnost dragocen in nepogrešljiv kamenček v kulturnem mozaiku Občine Lendava, zato je prav, da v letošnjem letu skupina prejme njeno priznanje. Priznanje za najlepše urejeno naselje v Občini Lendava v letu 2010 prejme naselje HOTIZA – za celostno podobo naselja. Po oceni Komisije za izvedbo postopka ocenjevanja najlepše urejenega naselja v Občini Lendava si je priznanje za najlepše urejeno naselje v občini prislužilo naselje Hotiza. Naselje je v celoti lepo urejeno, tako vrtovi, sadovnjaki, hiše in dvorišča kakor tudi poti, ki vodijo skozi naselje. V naselju ni Priznanje za najlepše ureneurejenega javnega pro- jeno naselje v Občini Lendava je v letu 2010 prestora, ki bi negativno vpli- jelo naselje Hotiza. (Foto: val na videz, saj krajani Igor Kolenko) pridno skrbijo za urejanje teh površin. Zbiranje odpadkov je urejeno in prebivalci lepo skrbijo za ekologijo. Čuti se tudi velika pripadnost vaščanov do svojega naselja, kar se najbolje kaže ob vsakoletni prireditvi Ribiški dnevi, ki je dobro organizirana in odmevna prireditev. Pri njeni izvedbi sodeluje skoraj vsa vas. Celostni videz naselja daje občutek urejenosti ter skrbi za okolico in človek se ob sprehodu skozi naselje počuti prijetno. Zaradi prizadevanja vseh prebivalcev za urejen videz kraja je Hotiza dober vzgled in vzpodbuda ostalim naseljem v naši občini.

130

Vütek Slavica

Mézes reggeli – bevezetés a méhek titkos világába Összegzés A cikkben az a folyamat kerül bemutatásra, amelyben a gyerekek a Méhecske, az én barátnőm című projektben megismerhették a méhecskéket, valamint a mézet és az abból készült termékeket is, amelyek fontosak az emberek számára. Azzal a környezettel is megismerkedhettek a gyerekek, amelyben a méhek tevékenykednek. A felnőttkorban ez a gyerekek számára fontos lehet, ez a tudás pedig személyiségük részévé válhat. Kulcsszavak: méh, a méhek termékei, viszony a természethez

Bevezetés Már néhány éve rendszeressé vált, hogy novemberben az óvodákat és az iskolákat meglátogatják a méhészek, akik megismertetik a gyerekeket a méhek fontosságával, többféle mézből készült terméket mutatnak be, majd azt követően közösen elkészítik az úgynevezett mézes reggelit. A méhész novemberi látogatása alkalmával Gyertyánosban a gyerekek figyelmét nagyon lekötötte a méhekről szóló beszélgetés, főleg abban az esős időben, amikor ez történt, pl: „Hol vannak a méhek most, amikor hideg van?” – kérdezte Ada. A gyerekek érdeklődéssel csatlakoztak a beszélgetéshez, és szerettek volna minél többet megtudni a méhekről. Ekkor történt az az elhatározás, hogy egy projekt keretében fogunk a méhekkel még többet foglalkozni.

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

A projekt tervezésénél és kivitelezésénél figyelembe vettük a Curriculum elveit és céljait. „Az iskola előtti nevelés az óvodában a gyerekek lehetőségeire épít és arra, hogy új élményeket, tapasztalatokat, ismereteket szerezzenek, még mielőtt értelmes követelményeket és problémákat vetnek fel, amelyek bekapcsolódnak a gyermek aktív tanulási folyamatába, lehetővé téve számára azt a kifejezést, élményt, valamint érzelmi és szociális lekötelezettséget, ami szükséges. (Kuriculum 1999: 19.).” A projekt akciótervét a szülői értekezleten bemutatták a szülőknek, akiknek lehetőségük volt az adott témában a tervezett munka jellegű találkozókon bekapcsolódni a tevékenységbe. Gyermekeik tevékenységét pedig az egész év folyamán nyomon követhették a plakátokon és az interneten.

A projekt leírása A mézes reggeli mint kiindulópont A méhész novemberi látogatása alkalmával a gyerekek új ismereteket sajátítottak el beszélgetés, előadás és egyéni tevékenységük által, valamint a mézből készült termékekkel is megismerkedhettek. • Érdekes és megfelelő szinten ismerték meg a méhet mint szociális rovart.

• Közvetlenül találkozhattak azokkal a termékekkel, amelyeket a méhek termelnek, ezeket meg is kóstolhatták. Alenka asszony még azt a folyamatot is elmondta, hogy hogyan készülnek ezek a termékek. • A mézes reggeli készítése – a gyerekeknek lehetőségük volt több fajta mézet megkóstolni, meg is nevezték a különböző mézfajtákat, meghatározták a keletkezésüket, majd közösen készítettük el a mézes reggelit mézből készült itallal.

A méhésszel való találkozás – A méhek telelése A gyerekek rávezetése az adott témára A gyerekek az adott témában lexikonokat, enciklopédiákat és más irodalmat is hoztak magukkal. A közösen elkészített plakáthoz minden gyermek hozzáadott valamit a saját ötleteiből. Mindezt rajzokkal, zenés és táncos előadásokkal gazdagítottuk az év folyamán. Karácsonyi, újévi műhelymunkák a szülőkkel az óvodában A gyerekek a szülőkkel való találkozás alkalmával plakátok segítségével mutatták be a projekt tevékenységeit. A gyerekeknek lehetőségük volt különböző műhelymunkákat végezni, mégpedig: • A méhész segítségével különböző újévi díszes viaszfigurákat öntöttek. • Képeslapokat díszítettek viaszos díszekkel. • Az ünnepi fenyőfára mézeskalácsot készítettek. • Ünnepi műhelymunkát szerveztek, hogy felkészítsék a gyerekeket. (Ne vágjuk ki a fenyőfákat!) • Feldíszítették a fenyőfát (mézes fenyő).

Fiatal felfedezők a tanúton

A gyerekek bővíthették a tudásukat a méhekről és a méhek viselkedéséről, főleg az általuk készített termékekről, amelyeket kézhez kaptak. A műhelymun-

• 9-10/2010

131

Oko • Kitekintő

A gyerekek, az óvoda szakembereinek és a szülőknek a találkozása a méhésszel a projekt befejezésekor A méhész szakmai vezetésével:

A viaszdíszek kiöntése

ka során pedig még tovább fejlesztették a tudásukat, hiszen meg is kóstolhatták, formálhatták, megfigyelhették, felismerhették ezeket a termékeket.

• megfigyeltük a méheket az üveges kaptárban, megismertük a méhkirálynőt és az ő szerepét az utódok létrehozásában; • megismertük a méhész szerszámait, és kezünkbe vettük azokat; • beöltöztünk méhésznek, és magunkra vettük a felszereléseket; • megnéztük és megismertük a méhkaptárt; • megismertük a mézből készült termékeket, meg is kóstoltuk és megtudtuk, hogy azok milyen hatással vannak a testünkre.

Befejezés

A méhkashoz vezető tanút Kirándulásra, vagyis kutatóútra is mentünk. Az volt a feladatunk, hogy a méhkas közelében megkeressük azokat a virágokat, amelyek virágport termelnek, ezeket megtekintettük és beszélgettünk róluk, a végső célunk pedig az volt, hogy közvetlenül is találkozzunk a méhecskével, amelyről már annyit megtudtunk. Ilyen és ehhez hasonló tevékenységek folytak a tavasz folyamán az óvoda udvarán, a közeli réten és a gyümölcsösben.

A méhészetnek mint mezőgazdasági tevékenységnek fontos szociális jelentősége van. A méhek egész életünkben jelen vannak. Gyermekkorunkban az eredetiséget, a takarékosságot és a másokkal való törődést jelképezik, amikor felnövünk, akkor csodáljuk a hatékonyságukat, szociális rendjüket és a gazdaságosságukat. A projekt folyamán a gyerekek sokat láttak ebben a témában, a méhésztől pedig szakmai alapokat kaptak, aki előadásával, csoportos műhelymunkával és a természetben való vezetéssel alakította a gyermekek nézeteit a méhekről és a mézről.

Literatura • Irodalom •

Kurikulum za vrtec (1999). Ljubljana: Ministrstvo za šolstvo in šport.

• A méhecskék tánca

132

L. Lenič, N. Lilek, A. Košir-Koprivšek (2009): Čebelica moja prijateljica, Čebelarska zveza Slovenije, Javna svetovalna služba v čebelarstvu.

• 9-10/2010

Oko • Kitekintő

Szabó Bobovec Petra

petra.bobovec@knjiznica-lendava.si

Knjižnica Lendava - Könyvtár Lendva

Ki fél a könyvtártól? Avagy mi lesz a szellemi örökségünk jövőjével? Munkám során gyakran elgon dolkozom azon, vajon félnek-e az emberek a könyvektől. Vagy a könyvtártól? Miért van az, hogy egyre kevesebben látogatnak olyan intézményeket (s itt nem csak a könyvtárra gondolok), ahol kulturális örökségünk mozaikjaiból meríthetnének. Értelemszerűen vannak kivételek (minden tiszteletem az övék), de ők csak egy csepp a tengerben. Hol van a többi? Már szinte kockás fejükkel otthon lesik a tévét, vagy éppen a számítógépet. Természetesen be kell vallani, hogy mindez nem elvetendő, hiszen hasznos találmányokról van szó, jómagam is élvezem előnyeiket, s az életünA Lendvai Könyvtár épülete (fotó: Peter Orban) ket, munkánkat már nem is tudEgyszerűbb bekapcsolni a tévét, s félig nem odanánk elképzelni nélkülük. De mindennek van határa, s mindennek megvan a kellő mértéke. De akkor miért figyelve megnézni egy igénytelen műsort, aminek se füle se farka, minthogy kezünkbe vennénk egy könynem tartjuk be? vet. A könyvek is a kulturális örökségünk részei, magukban hordozzák a múltat, a jelent, s néha a jövőre is rámutatnak. Bennük élnek elődeink harcai, örömei, kudarcai, egyszóval mesélnek nekünk mindarról, ami egyszer volt, de már nincs. Hát nem lenne kár, ha ezeket nem lehetne megtudni? De vajon lesz-e majd a jövőben olyasvalaki, aki rólunk olvasna szívesen? Szomorúan állapítom meg, hogy nem tudok válaszolni. A tendenciák nem sugallnak jót. Pedig kár lenne, ha elveszne mindaz, amit elődeink építettek. De ha nincs befogadó, a lelkes olvasó, akkor a történeteknek, a szellemi értékeknek semmi esélyük a túlélésre. A következő szomorú példa már jó néhányszor lejátszódott előttem élőben. A minap a gyermekkönyvKönyvkiállítás a Lendvai Könyvtárban (Fotó: LK archívuma)

• 9-10/2010

133

Oko • Kitekintő

tárba ellátogatott egy anyuka. Magával hozta 12 éves kisfiát és elpanaszolta, hogy a gyermek nem olvas. Állítólag már mindent megpróbált és ezen nem tud változtatni. Erre az anyuka rákényszerítette a gyereket, hogy igenis a vakáció alatt el kell olvasnia egy könyvet. A fia nagy nehezen, panaszkodva a könyv terjedelmére, ki is kölcsönzött egyet. Miközben mentek el, kiderült, hogy maga az anyuka sem látta már évek óta a könyvtár belső falait. Mindezt a gyerek előtt vallotta be félig mosolyogva. És akkor nem tudjuk mi a gond? Hát tessék, a gyerekeinktől várjuk el azt, amit saját magunk sem csinálunk. Milyen álszent a világ! A gyerek általában a szülői példát követi. De ha ez a példa nem példás, akkor nem kell csodálkozni. Egy másik eset: a gyerekeknek feladják az iskolában a házi olvasmányokat. Egymás után jönnek az apukák meg az anyukák (gyerekek nélkül!) kikölcsö-

A Lendvai Könyvtár olvasóterme (Fotó: LK archívuma)

134

nözni a könyveket, eközben pedig mesélik, hogy a gyerekük mennyire nem akar olvasni. Ilyenkor felmerül bennem a következő kérdés: ÉS VAJON EZ A SZÜLŐ VALAHA IS ELHOZTA A GYEREKÉT A KÖNYVTÁRBA? Hiszen még akkor is, amikor a gyerek rá lenne kényszerítve a könyvtárlátogatásra, akkor is az anyuka jön el helyette. Így akarunk változtatni valamin? Nem fog menni. A gyerek nem kaphat kedvet az olvasáshoz, ha nem látja a könyvet, a könyvtárban lévő kínálatot. Nem megy el oda, ahova gyerekkorában a szülő nem vitte el. Ritka az az eset, hogy a gyerek magától jön a könyvtárba. Hadd ne beszéljek arról, hogy léteznek olyan esetek is, amikor a szülő otthon a gyereknek fel is olvassa a könyvet (és itt nem az írástudatlan óvodásokról van szó). Ez már nagyon szomorú. Azt mondják, hogy minden érmének két oldala van. Nem szeretnék kizárólag kritizálni, hiszen találkozom jó néhány tiszteletreméltó példával is. Olyan anyukákkal, akik csecsemőkkel jönnek hozzánk, s a gyerek velünk nő fel, a könyvespolcok közt. Ennél nincs boldogítóbb érzés: a szülő, a gyerek, de a könyvtáros számára sem. A csecsemő nálunk kezd el járni: eleinte a lapozgatókkal és leporellókkal játszik, aztán szüleivel kikölcsönzik őket otthonra is. Idővel aztán megnőnek az igényeik: jönnek a színes nagy illusztrációkkal teli rövid mesék. A szülő ebben a fázisban a gyereket beíratja a meseórákra is, ahol nemcsak a mese világával, s a könyvekkel ismerkedik, hanem kreativitásának, képzelőerejének is teret ad − mindezt kortársak társaságában. Felbecsülhetetlen élményekben részesül, amelyek a személyiségét nagyrészt meghatározzák, hatnak rá. Ne feledjük el, hogy a gyerek olyan, mint egy szivacs. Csak adni kell a vizet, s máris szívja magába. Ugyanakkor vigyázni kell, milyen ez a víz, hiszen a gyerek nem tud különbséget tenni, ez a szülő dolga lenne. Valószínűleg vádak fognak érni az olvasóktól, hogy hogyan is merek én nevelésről beszélni, amikor még nincs saját gyerekem. Mit is tudok én? Bevallom, nem tudok sokat a nevelésről gyakorlati szempontból. Én csak azt tudom, amit látok, és tudom azt, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy én jobban csináljam ezt, mint oly sok más ember. Hogy sikerülni fog-e, azt pedig majd a jövő megmutatja.

• 9-10/2010

POEZIJA • VERSEK

Tako pišemo • Így írunk mi

Biserka Sijarič

Alojz Ščap

Lepota, ki sameva

Prošnja

V bližini Mure veter mi nariše krila, kakor zmagovalcu mi preteklost salutira.

Tam v daljavi čez oblake mavrica lebdi. Žar ljubezni v moji duši močno zagori.

Še doni, odmeva, ko zvonik udari v polno … V lepoti, ki sameva, spet počutim se popolno. Vračam se domov – tu so moje korenine. Vso širino teh ravnic za vedno shranim v spomine.

Biserka Sijarič

Definiraj mi srečo

Kje si, ljubi? Mar jo vidiš? Na vso moč žari! Kot srce, ki bije v meni samo zate dneve in noči. Slišiš klic moj? Kje že si? Čutiš bolečino, moje solze, ker te ni? Čutiš mojo prošnjo k Bogu, naj te čuva, vrne mi?

Slutnjo temno hladen piš prežene, mavrica zamre. V mojem srcu žar ljubezni še močneje žge. Kje si, ljubi? Mar ne slutiš, krvavelo moje bo srce, če te kmalu ne bodo objele moje proseče roke. Nog drhtečih, glej, Gospod, zdaj pred teboj stojim in te prosim, moledujem: Stori, da bom z njim! Rok tresočih, glej, Gospod, zdaj pred teboj ihtim, te ponižno prosim in rotim: Stori, da bom z njim!

Natrgano dušo tlačim v povoje, sem reka brez struge – grem vedno po svoje. Je pot smerokazov, predvideno stanje, izberem pa tisto, ki jo vodijo sanje. Za danes in jutri dam tretjino stoletja – definiraj mi srečo brez boja in vetra! Geometrija/Mlin na Muri, Ižakovci (Foto: Peter Orban, FVKL)

• 9-10/2010

135

POEZIJA • VERSEK

Tako pišemo • Így írunk mi

Zágorec-Csuka Judit

Török Ádám

Zarándoklat

Lenni magyar

Svetlana Makarovič költőnek Merre menjek Mária, fájdalom által zarándokolva, vérrel verejtékezve, sehova jutva, büntetlenül, elárulva, meggyalázva, nehéz keresztet cipelve, epét iva, kereszten haldokolva, vérem mégsem lesz szent. A zarándoklat szakadéka elé kúszva, átkozott utakon járva, berkeken át vonszolva magamat, menekülve, éjszakákon át, egyedül, lángok és viharok fergetegében meghajolok előtted, e zarándoklat utolsó esélyeként.

Ahová a szív szület, Azt nem jelöli terület. Az nem vonalak papíron. Az nem statisztika. Az nem elcsatoltság. Az a térképen nem egy ország. Az nem egy folyó, ami rajzolt határok medrében kanyarog. Nem szavakban vagyunk magyarok. Az olyan, hogy érzed. Az ünnep. Az bizserget. Attól összerándul, Aztán szétárad. Attól felforr, Aztán szétfagy. Az lobogás. Attól nép vagy! Ehhez nekem át kellett menni. Külföldre. Magyar lenni.

Rozalija Gojič

Slovo Si beli cvet in rosa v mehki travi, metuljev let, kjer duša se ustavi.

A lapos bolygón ez a fura kis ék. Nekem a haza. Muravidék. Amit a gép-ünnepély szája monoton szaval, Megérezni itt tanultam. Lenni magyar. 2010. február 1.

Šepet v vetru, gib dlani nekje tam v daljavi – in kot pozdrav v slovo, vedoč, da te nazaj ne bo.

136

• 9-10/2010

POEZIJA • VERSEK

Tako pišemo • Így írunk mi

Zágorec-Csuka Judit

Bence Lajos

Rozalija Gojič

Alkonyat

Vers a „mintha” sorozatból

V objemu

Kepe Klára könyvtárosnak Már nem tudok elmenni, mert túl sok sár rakódott le szekerem kerekeire, pedig vihetne éjszakákon, hidakon át, réteken megpihenve, erdők mélyébe. Már nem tudok elmenni, mert elolvadt a hó, hogy kifehérítse álmaim, s meghozza a bő termés zamatát. Már nem tudok elmenni, mert fészket rakott belém az alkonyat és a lemenő nap, de az esti csend még elringat. Ha mégis elmennék, ne tartsátok vissza szárnyaim, mert csak befelé tudok már repülni, befelé sodor a szél.

Mintha egy erdőben állnék: köröttem megannyi árnyék, csak a földszínen szűrődik némi fény. Mintha gyökerek közt állnék, kívül a kert, belül gőzölgő föld esetlen ajándék. Nő ki a fából a fény, s fáma sem szól arról, hogy a szú melyik évszakban szereti leginkább a fát… a sár a mohát. Állok a gyökerek ernyője alatt, kinn sugárzó nap, repkedő madarak. Idebenn meleg, sötétlő harmat…

Podaj mi roko, stopiva nocoj pod zvezdno nebo; korak naju vodi do rečne mrtvice, kjer pesem nežno pojo zasanjane ptice. Kjer tulpike bele cveto in rahle meglice legajo na zemljo. Nad vso to lepoto v nežnem se plesu vrtijo kresnice. V tišini noči omamne vonjave zrele prsti te širne planjave _ kjer hrana bogov kot prej je sedaj mati številnih rodov. V daljavi nekje se rišejo griči; le midva nocoj nemi sva priči, ko naju objema spokoj. V duši je mir, brezbrižna tišina, vsa radost sveta. V objemu neskončnem še bitje srca. V vesolju strasti med prsti polzi reka ljubezni, ki novo življenje rodi.

• 9-10/2010

137

POEZIJA • VERSEK

Tako pišemo • Így írunk mi

Andreja Denko

Pestun

Prikazen

Tudi ko sem razložljiva, me sestavljaš s krvavo vnemo. Praviš, da ti glavna nagrada tokrat ne uide, kajti bojevita nrav se je zarasla v prerokbe, ki si jih nabral na babičinih kolenih v otroških letih. Zahtevaš, da molim. Zato da kri odteče in se vesolje zgane. In ker sem molitvena, kolneš sveto spisje. Vnemar vesolju, na prezbiteriju upognjen, duhaš gnilo cvetje, edino obeležje posilstva, ki si ga zagrešil nad svojo animo. Ker sem odstranjena, naprošaš četico kerubinov, naj me pomiloste. Kretniški sij te ne zmore in vesolje zamolči vsakič, ko mu pihneš za vrat.

Stresi grivo, tetiva, in ne ponavljaj, da ponavljaš znova in še enkrat. Položi bratovo sidro med amorfno okostje, pri tem pa pusti, da odvozijo čuječnost v neznano. S sklonjeno glavo shranjuj pločevino v materino malho. Ko te nasiti s polento, nikoli ne vprašuj po mesu. In mačje iztrebke drži trdnó, trdnó med svojo prstovino. Pazi, da ne kaplja(jo)! Ko te odpošljejo v svet, se vrni samo z razlogom. Osámi svojo vidovitost in nikdar ne pripoveduj o njej, niti sebi. Kadar pa odvržeš zapestje leve roke, pozabi tudi, da te je storil umetnik.

Zuber (Foto: Kristijan Jesenović, FVKL)

138

• 9-10/2010

POEZIJA • VERSEK

Tako pišemo • Így írunk mi

Andreja Denko

Valerija Vrenko

Semantika jagodičevja/Fraktal

Šum gozdov

I Praznina diha opustelo žimnico v enoznačni grozi. Grozí, da pomori red, zverižen od ledu, ki v besnečih kvarkov čredi se nalaga med človeka in vesolje.

Povem ti, da nisem močna, a v tem je moja moč, da sem kot pero lahka …

Zato izbljuva simetrijo, zvito skuje se v mrakobnost, poniglavo trga svežnje sočnih sadežev prelestnih.

V njej sem se izgubila, zato sem se ponovno našla!

Postani tudi ti metulj, začuti naravo.

Saj veš, da sem spet pogumna, ker sem si dovolila biti plašna.

Morda pa čuva moč za nasledstvo svoje sile, jo še drugič vzgiba v mit, ko pretrga božji himen, naseli žimnična pročelja.

Nekoč davno sem umrla, zato, da sem se lahko ponovno rodila.

II Včasih še naznani morju, da prišlo iz njenega je vrča, kot pobegli konec, to nikoli vzvalovi brez nje potiska.

Vse, kar nisem bila jaz, je kot jesensko listje odpadlo. V odsevu ogledala me ne išči, ni me, to moja je oblika!

In na dnu peščenem novo sonce že rojeva in močnato srž svobode svoje si podvaja – galaksij nebroj v tvornost umno spet poraja, a ne traja.

Adijo, šum gozdov me kliče, čas je, da se odzovem!

Zlakotena, ne lakomna, po trilijardah let cvrčanja red razbije s silo grozovito. Vsrka tvornost – samo sebe, da počije nekaj uma, jagod svežih zasadi, jih pobere, použije, spet v ničnost razprši. III Tukaj ti, tam jaz, prazen človek, prazen bog.

Lepa jesen (Foto: Igor Kolenko, FVKL) • 9-10/2010

139

POEZIJA • VERSEK

Tako pišemo • Így írunk mi

Bence Lajos

Odlomki iz zgodovine naših »kavčarij« Endreju Göntérju proti 60-tim, vračajoč domov

Vsevedni ptič, nekoč, ki je pri tebi domoval. Kavka, s poljubom na kljunu. Ki ti je večkrat sledila k delovni mizi, presedela na tvojem ramenu. Ko sta prispela, je z enim zamahom zajela zračno črto, in čakala, da se vrneš, kot žena. In se sladkala s keksi. Za sladkarije bi se razdala: čuvati dom pred sračjimi roparicami ter drugimi zlatovrankami. Kavka, ti ptica klavrnih narodov. Ki so kot mi, ki odčitavamo stare rune, pustolovci na robu države, v Doevecheru, v bogojinski vraži, kjer grebemo z nevidnimi krampi skoraj v nevidno, grudniramo votlo temó, v globini tiktakajočo zavito skrivnost, neporočeni, brezmadežni, kukamo panonski kraljici pod krilo, prsti nam tipajo na sramni hrib krške kraljice, vražno sijoče, grebemo, ki smo ostali za žreci, v jamah, zavitih kot rog, v zasenčju urge, po peklensko razžarjenih zubljih, med stenami poganskih ter polnih žil …

140

In vsako jutro se je nastežaj odprla jurta, naša deželica je migotala v soncu. Iz oprtnika smo vzeli slanino, čakala nas je debela cula pred novim brezpotjem, žene so krcale svoje prste, paglavci so vnemar tekali za našo karavano … Ker nas je vleklo nenehno in nekam drugam, za nekim novim … Priganjala sta nas bes, tudi želja po novih krajih: uja-uja, ihuj-jahh! Kar naprej, naprej, še, še! Grive naših konj so strigli viharni vetrovi, strele so šviščale, Božja puščica nas je prestrelila, le naprej, niti koraka nazaj, pripravljeni na boj, tudi s samim seboj, kri nam je vrela, vedno naprej, smelo naprej! In vendar smo se zmeraj vrnili, ne da bi slutili, koliko imamo na rovašu. V očeh naših mater lesket solza, v zvedavih očeh naših žena slutnje o mogoči spremembi … Spet smo prišli, smo znova doma … V sodih že šumi, kozarci trkljajo, v dvignjenih kelihih v zastrtju skitskega svetega obhajila, izza potepuških brezglavih prispodob so risale častne kroge naše ptice klavrnega naroda, naše kavke … (In zdaj: naj sklonimo vratove?) (Prevod: Milan Vincetič)

• 9-10/2010

POEZIJA • VERSEK

Tako pišemo • Így írunk mi

Zágorec-Csuka Judit

Dr. Varga József

Az utolsó vers

Emlékezzünk!

mindenkinek Eljön az utolsó pillanatod, az utolsó lépcsőfok, az utolsó esélyed, hogy véget érjen e reménytelen utazásod, eljön a kiszállás, az üresség, ahol szétválik a fent a lenttől, a színek a formától, a mosoly a keserűségtől, a hangosság a csendtől, a hegyek a vizektől, a világosság a sötétségtől, én tőled, az anya az anyaméhétől, a gyermekétől, mindentől és mindenkitől, az utolsó verstől és átmennek az ismeretlenségbe.

Írásomat főleg a fiataloknak szántam, akik ma egészen más szemlélettel viszonyulnak nagyszüleik és szüleik társadalmi világához, amelyben azok 60−70 évvel ezelőtt éltek, dolgoztak, szerettek, gyermekeket neveltek és alkottak. Azt tapasztalom, hogy a múlt nem érdekli a mai fiatalságot. Az itt élő emberek mindennapjainak gondjai sem, még az olyan történelmi gondok sem, mint például a II. világháború viszontagságai, vagy az 1945 utáni évek eseményei. Persze vannak kivételek. Azt sem tudják, hogy a nyilasok, a magyar, német, orosz, bulgár katonaság vagy a partizánok milyen magatartásformát gyakoroltak a muravidéki lakosság életformájára. Milyen garázdaságokat vagy jótetteket követtek el. Talán lesznek, akik megkérdezik, hogy miért írok le ilyen sokak által ismert, átélt, elszenvedett dolgokat. Csak azért, hogy ne felejtsük el mi, idősebbek; gyermekeink, unokáink és dédunokáink pedig ismerjék meg a való élet minden rossz és szép mozaikkövét. Végül szeretnék bemutatni két szlovén partizán költőt, akik a viharos időkben – a háború alatt is – szellemi téren próbálták elfeledtetni az emberekkel a borzalmakat, és költészetükkel segítették a »gonosz világ« elviselését. Az alábbi Karel Destovnik–Kajuh és Matej Bor költeményeit Varga József fordította szlovén nyelvről magyarra. A túszok dala Sose ejtsetek könnyeket értünk, hitvesek anyák, leányok; holnap mi már tömegsírba lépünk: halálunkban töretlenül bátrok! Sose ejtsetek könnyeket értünk; könnyebb a halál szemébe néznünk, ha öklét szorítva gyászol értünk népünk.

Karel Destovnik Kajuh 19. december 1922–22. februar 1944 (Foto: www.razglej.se)

Sose ejtsetek könnyeket értünk, hitvesek, anyák, leányok; holnap mi már tömegsírba lépünk: halálunkban töretlenül bátrok! Karel Destovnik–Kajuh • 9-10/2010

141

POEZIJA • VERSEK

Tako pišemo • Így írunk mi

Mezítláb menjünk

Fehér csöndesség

Mezítláb menjünk a hajnali fényben, mezítláb, kislány, a szenvedés fölött. Szebb jövőre várva fogom a kezed, álmodó cseresznyék ágai között.

Barakkunkat hó fedi be, itt vagyok én, te ott, és köztünk a fehér csönd. Nincs remény, nincs remény; bennünk már más nem él, csak a néma, fehér csönd.

Fehéren feketék a cseresznyevirágok, sötéten sötétek a túszok hantjai. Mint hullámok fölött a büszke sirályok, hulltak el értünk a szabadság nagyjai. Mezítláb menjünk a hajnali fényben, mezítláb, a virágzó ágak alatt. S öledbe szórva, szirmait letépve, díszítsd a hantot: itt új élet fakad. Karel Destovnik–Kajuh

Mikor tudom meg kedves, hogy mi van veled? Álmomban az éjjel árokpartra dobták tetemed… Nincs remény, nincs remény; csak fehér, néma takaró, a dért-hozó kegyetlen hírnök: a halál.

Szerény dal

Matej Bor

Kicsi vagyok, kicsi levél, ki a fától nyer életet. Ez a fa a földből nő ki, a föld gazdag életforrás, s a létforrás emberiség… Emberiség szilárd tölgy vagy, az embernek jövőt nyújtasz.

Hazamegyek majd… Hazamegyek majd, s májusi réten vidáman szól lágy, hívogató dalom, s édes óbortól részegülten, násznagyként a falumat bejárom. Hazamegyek majd, s a zöld mezőkön elnyúlok bámulva a kék eget; s nem lesz bennem már több keserű gyötrelem, csak nagy, igazi vágy a hő imám: szabadon szeretni szabad hazám!

Karel Destovnik–Kajuh

Matej Bor

Göntérháza, 2010 augusztusában

142

• 9-10/2010

Proza • próza

Tako pišemo • Így írunk mi

Bence Lajos

Dovolilnicával a határba (Családom története, avagy egy sajátos magánmitológia a határ mentén) Családom története hasonlít a Kárpát-medence megannyi magyar családjának a történetéhez. A családok felbomlásának időszakában is megmaradt annak, aminek rendeltetett: a társadalom legkisebb, de egyben legvitálisabb magjának. A családfámat illetőleg nem kell szégyenkeznem: apai ágon valószínű bencés őseim lehettek, anyai ágon a Dobri família leszármazottja lennék. (Nemrég került elő a II. László által adományozott címer.) Mindehhez azonban évek kellenek, a család mitológiai vonatkozásai azonban adottak. Nem kell hozzá egyéb, mint fellapozni a magán-mitológiánk elmosódott könyvének lapjait. Egész eddigi tevékenységemre rányomja a bélyegét az a tény, hogy az ötvenes évek közepén születtem, pontosabban 1956-ban, akkor, amikor „minden újakra készült”, közvetlenül a trianoni határ mellett a falunkban, amelyben egy Göntér (Günther) vethette meg a lábát valahol a 13. század közepén. A magyar és a jugoszláv határ mindössze háromszáz méterre volt a falu központjától, a „szoknyás” harangtól és a nyolcosztályos iskolától. A falu zárt világa ekkor még tele volt a hagyományos paraszti értékekkel, a szokásrend azonban mér felbomlóban volt. A falu tanítói felvállalva küldetésüket, erős hivatástudattól megáldva foltozták a „batyut”, ki ne essen belőle semmi: régi népszokásokat (pl. Gergely-járást, március 12.) örökítettek át a mának, a lakodalmi és az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó más szokásrendet azonban már nehezebb volt megőrizni. Így koptak ki a népi emlékezetből a lakodalmakhoz kötődő „lesők”, amelyek a névből kifolyólag a mai kukkoló tévéadásokat idézik meg, lényegében azonban a falusi események, történések sorát szaporították. S ez volt a lényegük! A mai falu életéből éppen ez hiányzik. Ezt ölte ki a tévé, a rádió, a társas életnek talán egyetlen helyszíne a csárda (kocsma) maradt, ahova nagybácsim nagy előszeretettel járt

el kupeci útjairól hazatérve, itt próbálta lemosni a hosszú út porát, könnyítve pénztárcáján, erőt gyűjtve az asszonyi kegyetlenkedésekhez, amely a későn hazajárókra spontán a törvény „rögtönítélő” változatát alkalmazta. Lett is belőle ribillió mindahányszor spiccesen tért meg. Az első világháborúban nagyapám az Isonzó-völgyében teljesített frontszolgálatot. Onnan hozta a cibak (zweiback) szót, ami kétszersültet jelentett. Ennek ízével minden disznóvágás alkalmával előhozakodott. A magyar harci moráltól és vitézségtől azonban nem volt elragadtatva, mondogatta is mindig, azért nem sikerülhetett a háború, mert a magyarok között az átlagosnál is nagyobb arányban akadnak olyanok, akik ha kell, anyjukat is elárulják. (Hát ennek van is valami igazságalapja.) A trianoni határmeghúzás után érkező telepesek („vadember népek”, „csürhe”, „partizán csőcselék”), a szomszéd falvak „gazdahelyzetbe” kerülő, megtorlásvágytól fűtött delikvenseinek ténykedéseiről kevés szó esett. Rendszeresek voltak az etnikai villongások, összetűzések egy-egy falusi bál alkalmával nem egy esetben késelésre, hátulról történő leszúrásra is sor került. Nagyapám fején tyúktojásnyi lyuk őrizte a „tóttal” (valószínű szlovén vagy horvát nemzetiségű) való „összeszólalkozás” emlékét. Hátulról támadt rá pintes üveggel, még jó – szokta mondogatni – hogy teli volt az üveg, így ütőértéke kisebb volt. Apai nagyapámmal a tüdőbaj végzett a második világháború alatt, amikor nem volt gyógyszer, sem orvos, sem betegellátás. Végzetes megfázását egy körmendi út okozta, ahova a leventekiképzésen tartózkodó apámat ment meglátogatni. A háború utáni kitelepítések, „beszervezések” falunkat is elérték, a „Tito, láncoskutya”-korszakban a faluban rémuralom vette kezdetét. Nagybátyámék, módosabb család révén, csúnyán meglakoltak. Néhány, magát elöljárónak kinevező, önjelölt egyén az • 9-10/2010

143

Proza • próza

Tako pišemo • Így írunk mi

új hatalommal összejátszva elsőként Miska bátyámékat, illetve a korhoz képest igen takaros téglaházukat nézte ki magának, a leendő irodahelyiség helyszínéül. Itt voltak aztán a későbbi nagy dorbézolások, a kihallgatások, a beszolgáltatások miatt, ide hívatták az embereket „egy kis” konzultációra, eszmecserére. A több szarvasmarhával, sertéssel és gazdasági felszereléssel is rendelkező családot a kočevjei internálással sikerült a tönk szélére juttatni. A család azóta sem tudott többet lábra állni, néhány hónapja kaptak értesítést a kárpótlásról, értéke 10 havi közepes fizetésnek felel meg. A nyilas pártolóként nyilvántartott Gyuri szomszédot, egyébként a falu jegyzőjét is internálták, fia csak rövid időre tért haza, majd visszament, megnősült, családot is ott alapított. Erdei munkásból később erdész lett. Az UDBA (az ÁVÓ-hoz hasonló államvédelmi hivatal) állandó zaklatásai miatt Mihály nagybátyám (a fuvaros-kereskedő) fiai is jobbnak látták világgá menni. Lajos Budapestet, György – aki a magyar börtönöket is megjárta – Ausztráliát választotta. Első ízben a 80as évek elején tért haza, itthoni rabkollégáinak ellene tanúskodását nem feledve, a megbocsátani nem tudó ember konokságával szívében. Sokat mesélt. Ha rendőrt vagy egyenruhás embert látott, kiült arcára a félelem. Apámnak, az akkor még „örökletes” betegségnek számító tüdőbaj miatt, nem kellett a frontra mennie, máskülönben ő is könnyen Németországban kötött volna ki, mint megannyi falusi korosztálybelije. A későbbi jugoszláv újrasorozást is megúszta, ezzel azonban sohasem hozakodott elő, nem emlegette dicsőségnek. A rendszerrel később is elvolt, nem szapulta, nem fúrta feleslegesen, megvoltak egymással, élte a magángazdálkodó kisparasztok életét. A földéhség csillapodásának időszakában a 4 hektárnyi (10 hold) szántó-rét elégnek bizonyult a család megélhetéséhez. Fönt már említettem, hogy parasztfiú lévén a munkából is ki szoktam venni a részemet. Így a szünidő beköszöntével, amikor elkezdődött a „dandárja a munkának”, a falusi gyerekek mind egy szálig kivették részüket a paraszti munkából. Főleg aratáskor volt nagy a sürgés-forgás, kora reggeltől késő estig

144

kint voltunk a mezőn, a négytagú család egy komplett „aratóbandát” tett ki: a rendet apám vágta, a szalmából én fontam kötelet (kötevetü), anyám szedte a markot, a nagymamám kötözte a kévét. A végén kepéket raktunk, a tetejére került a „papi”, az egyházi személyé: „karc”, a 21-ből 1 kéve gabona. Az aratás mellett a géppel való cséplés vésődött kitörölhetetlenül az emlékezetembe. A finom, gyakran 15-20 baromfiból készült cérnametélt-levesre, a kötelező rétessel és a sok-sok adomázás, vicc és ugratás gyorsan feledtette az átláthatatlan és szinte lemoshatatlan, mindenre rárakódó, szemet, fület és orrot eltömő szalmapor emlékét. Mivel sem zuhanyzási, sem fürdési lehetőség nem akadt, hát maradt a cinklavór, később a zománcozott mosdótál. Jó volt a friss szénában való alvás is, az önfeledt hancúrozás, ugrabugrálás. Ősszel a kalákában zajló kukorica és krumpli szedés, majd az esti programként a „tengeri” fosztása. Ilyenkor a nóta is gyakran felhangzott, az idősebbek történeteket meséltek, sikamlós történeteket valós esetekről, konkrét szereplőkkel. Ezekben fele-fele arányban osztódtak meg a szexualitás és az emésztés, valamint az ürítéssel kapcsolatos fura esetek, bonyodalmak. Az utána következő vacsora is merő naturalizmusnak számított a százszámra menő szellentés, böfögés és csámcsogás miatt. A téli estéket a tökmagköpesztés töltötte ki, itt is számtalan háborús történet hangzott el. Ezektől azonban mégsem lettünk okosabbak, hiszen a kisemberek szemével láttatták a nagy világeseményt, amelyből ők, a résztvevők nemigen érthettek egyebet, mint annyit, ha tüzelj! -t parancsolnak, akkor lőni kell, ha visszakozz!-t, akkor meg rohanás vissza. A szomszédomban volt egy „faragóműhely”, ahol az idősebbek télen fúrtak-faragtak, hordót készítettek és javítottak. Néhány kisebb bútordarab is kikerült a kezük alól. Ez egyfajta „szellemi műhelynek” is megfelelt. Itt találkoztam először az alkotás élményével. Itt szereztem az első „nyers” irodalmi élményeimet is az anekdota és a paraszti ugratás, a „kibeszélés” szintjén. Itt döbbentem rá a paraszti közösség szabályaira, sajátos erkölcsére. Erkölcsi nevelésem a családban egy mondatból állt, mely a becsület tiszteletére, az annak elvesztéséből származó etikai vétekre figyelmeztetett. Így hangzott: Légy becsületes, vigyázz a

• 9-10/2010

Proza • próza

Tako pišemo • Így írunk mi

becsületre! Egyházi neveltetésemet a hittan- és szent- valósult meg. Én a „jugó gyerek” kategóriájába tarmise-látogatások jelentették, Karolina nagymamám toztam. Környezetemben kollégiumi társaimtól, akik szentes asszonynak számított, néha fel is olvastatott közül – reményeim szerint – néhánnyal egy életre az unokákkal, rossz látására hivatkozva. Ha az ezer- szóló barátságot kötöttem (Gyurácz F., Gyurgyák J., számra olvasott szentírási szövegben „vesszőhibát”, Sajó L., Sneé P., Kiss G., Szakály S.), sikerült néhány netán szókihagyást észlelt, rögvest kijavította. Örzse gyakorlati fogást ellesnem, hogy hogyan kell készülni mama kíméletesebb volt velem, az egykével. Csupán a nagybetűs életre, a választott pályára. Ez az idegen a lefekvés előtti „Ó, édes Istenem-et…” kérte számon nyelv tanulásában, az idegen literatúra követésében, rajtam. a szótározásban, a stencilezésben, saját használatra A középiskola sok szempontból „kidobott” időt történő állandó katalogizálásban nyilvánult meg. Nejelentett számomra. Mégis sokat adott olyan szem- kem a kollégium volt az igazi egyetemem. pontból, hogy megtaláltam azt a szűk alkotói (íróAz avantgárdon (Symposion, Új Symposion) neképzőművész-zenész) közösséget, amely későbbi írói- velkedett „ösztönlényből” itt váltam tudatos alkotóvá. szerkesztői pályám alakulását is meghatározta. Ekkor Ebből a korszakból Pilinszky, Nagy László, Nemes döntöttem el, hogy ha megnövök, újságíró leszek. Az Nagy Ágnes, a világirodalomból Rilke, Mallarmé, sem zavart túlságosan, hogy az akkori „médiahatal- Baudalaire, Pessoa és Guillevic voltak rám nagy hamasságok” erről az elhatározásomról – rosszat sejtve tással, akiknek „szellemujját” ma is felfedezem akko– megpróbáltak lebeszélni. Ennek okait csak később ri alkotásaimon. értettem meg, akkor azonban már késő volt. Nem szívesen emlékezem életemnek eme, ma is Iránymutató professzorom több is akadt. Debre- sok ellentmondást felvonultató, szakaszára. Dilemcenben Bán Imre professzorhoz jártam „speckolra”, máimat azonban az első szabad országgyűlési válaszaz Eötvösön Szigethy Gábor tanár tások oszlatták el, ahol kampány úrral ismerkedtem meg, előbb nélkül is a befutók között szereAlexa Károlyhoz, majd pedig peltem, s egy csapásra a 10 ezer Pomogáts Bélához és Czine Mifős magyarság „választott” képvihályhoz szegődtem. Pomogátscsal selőjének érezhettem magam. A és Czinével később sem szűnt kétnyelvű oktatásként emlegetett meg a kapcsolat, a tanár-diák vioktatási forma a 80-as évekre, pászony a későbbiek során barátlyakezdésem időszakára teljesen sággá nemesedett. leépült. Valóban mindenki úgy Erről a témáról hosszasan letanított, – az egyébként sok balhetne beszélni. Véleményem szefogást és politikai salakkal megrint a hetvenes évek vége az Eötrakott (együttélés stb.) oktatási vös Kollégiumban meghatározó formában − ahogy akart. Egy dovolt, annak szellemi légkörébe log volt a fontos: a kétnyelvűség bekerülni, ahol a falaknak is „érlátszatának a fenntartása. Jómatelemsugárzó” szerepe volt. A hetgam úgy próbáltam megkerülni a venes évek végére erősen érezhető témát, hogy a magyar gyermekevolt itt a „liberalizálás” igénye. Ezt ket próbáltam anyanyelvük megBence Lajos: Írott szóval a megmaradásért az igényt az MTA Irodalomtörtétartására ösztönözni. A magyaro(Hazánk könyvkiadó, 1996) neti Intézetének, illetve a nagyszekat szerettem volna elsősorban rű könyvtárnak a közelsége is erősítette, ahol „saját magyarra tanítani, hogy ne érezzék a többségi nyelv kezűleg” lehetett válogatni az állomány között. A kollé- mellett fölösleges koloncként anyanyelvüket. giumban akkor is komoly tudományos kutatómunka A 80-as éve végén a Maribori Magyar Tanszéken

• 9-10/2010

145

Proza • próza

Tako pišemo • Így írunk mi

kínálkozott új lehetőség a kényszerpályáról való letérésre. Akkor még nem sejthettem, hogy az itteni irodalomtanítás is annak a „kvázi munkának” a folytatását fogja jelenteni, amit a régi rendszer a pedagógustól lojalitás címén elvár. 1994 őszén doktori vizsgát tettem 20. századi magyar irodalomból Czine Mihály profes�szor úrnál, aki már korábban is ösztönzött egy hazai irodalomtörténeti munka megírására. Azóta a könyv formában is közzétett Írott szóval a megmaradásért immár két kiadást is megért, és mindahányszor a szlovéniai magyarság kerül szóba, „alapműként” emlegetik. Időközben sikerült a katedrát is megszoknom, bár talán ez volt a legnehezebb. Ma is azt jelenti nekem, mint az újságírás: véleményt közvetíteni, ízlést formálni, egyfajta magunk által meggyőződéssel vallott értékrendnek a továbbadását. A szerkesztői munkát barátomtól, a tragikusan korán elhunyt költőtől, irodalomszervezőtől, Szúnyogh Sándortól tanultam el, aki nélkül ma szlovéniai magyar irodalomról nem beszélhetnénk. Főleg a fiatal kezdők felkarolása terén fejtett ki nagy munkát. Írt, szerkesztett, szervezett és biztatott. Tette ezt oly nagyfokú önzetlenséggel, hogy halálával helyén hatalmas űr keletkezett a muravidéki magyar irodalom egészében. A kilencvenes évek elsősorban arra tanítottak meg, hogy elhamarkodott kritikát ne gyakoroljak, és óvakodjak az általánosításoktól. Másrészt némi tapasztalat birtokában arra is, hogy az igazságot (esztétikai és etikai síkon ugyanúgy) köntörfalazás nélkül ki kell mondani. Főleg akkor, ha az a közösség értékorientációját szolgálja, ez az értékválságos korunkban annál fontosabb lehet. A következő évezred iskolája is akkor lesz jó – bár az intézményi átalakulással, az internettel és az egyéb virtuális lehetőségekkel bizonyára teljesen megváltozik majd –, ha az oktatás sikerességét a tanár és a diák (munkatárs) kollegiális alapú, jó együttműködése határozza meg. Én az emberközpontú oktatási rendszer mellett köteleztem el magamat. A közösségteremtő szándékot − mint egyetlen és pótolhatatlan nevelési célt − egyetlen iskola sem nélkülözheti.

146

Olga Paušič

Zamenjava Z novopečenima znancema sva se sestala v Tepanjah. Moj mož Ivo je menil, da ju bova zlahka prepoznala, saj smo si po elektronski pošti izmenjali nekaj aktualnih fotografij. In res: ko sem zagledala okroglo blondinko v pretesnih kavbojkah in prozorni bluzi ter še bolj okroglega rdečeličnega plešca, sem vedela, da sta Irma in Adi, Prekmurca iskrivih oči, navdušena popotnika in vinogradnika iz Lendave! Po toplih stiskih rok in navzkrižno nametanih poljubih, zaradi grožnje svinjske gripe bolj simbolično v zrak spuščenih, smo sedli za mizo na terasi in se posvetili kovanju načrtov. »Ne bo prehude vročine,« sem mirila Adija, ki se je že ob pol sedmih zjutraj kopal v znoju. »Napovedujejo tja do 27 stopinj Celzija. Sicer pa imava v stanovanju klimo. Samo vključiti jo boš moral. In morje bosta imela pred nosom!« Irma pa je naštela, kaj vse nama je pustila v svojem hladilniku v vikendu sredi Lendavskih goric. Za prvi dan bivanja nama je skuhala celo enolončnico iz bio zelenjave s svojega vrta. »Vikend ni preveč udobno opremljen … vinska klet pač, a našla bosta vse, kar človek potrebuje. Do mesta pa imata le pol ure peš hoje ali deset minut vožnje,« je čebljala kot navdušen otrok. Izmenjali smo ključe in se po kavici, hladnem pivu (ob sedmih zjutraj!) ter dobrih željah za naslednji teden dni počitnic razšli. Adi in Irma sta se odpeljala na Primorsko, kjer ju je čakalo najino stanovanje v bloku, midva z Ivom pa sva nadaljevala pot proti Lendavi, kjer sva nameravala preživeti teden dni v Adijevi in Irmini vinski kleti sredi miru, tišine in šumečih vinskih trt. Zamenjava! Zamisel je bila moja. Ker je Ivo vztrajal, da morava zaradi recesije varčevati, sva se odrekla vsakoletnemu popotovanju v tuje dežele. Tako nama je ostalo v denarnici pet tisoč prihranjenih evrov (Kaj če se Pahorjevi recesijski ukrepi sfižijo in ne bo pokojnin? je • 9-10/2010

Proza • próza mučilo Iva). Tistih pet tisočakov je postalo najina rešilna bilka za slabe, mračne dni, ko morda recesija pogoltne tudi pokojnine. Saj nihče ne ve, kakšen bo konec hudih časov! Pet tisočakov bo najina nedotakljiva železna rezerva, je sklenil moj mož. Pa sem poskusila z oglasom. Tako za hec, če bo, bo, če ne, pa ne. Poslala sem ga v več časopisov. Ni bilo velikega odziva. Oglasila sta se nama zakonca iz Raven na Koroškem, a sta se čez nekaj dni premislila, češ da je slovensko morje le »bedna luža na zemljevidu«. Edino Irma in Adi iz Lendave sta bila resna kandidata za zamenjavo. Dogovorili smo se torej, da za teden dni zamenjamo bivališči in s tem prihranimo, a bomo vendar dopustovali izven domačih štirih sten. Všeč nama je bilo, da sta ponudila na izbiro stanovanje v bloku ali vinsko klet sredi goric. Raje sva se odločila za klet. »Nazaj k naravi,« je pikro menil moj mož. Ni kazal nobenega navdušenja. Najraje bi bil ostal doma, prebiral časopise, pil pivo, mi plesal po živcih in lenaril. V sončnem julijskem dopoldnevu sva po dobri uri in pol vožnje od Tepanj že ugledala beli grad na vzpetini nad Lendavo. Okoli in okoli pa zelene vinograde in pod griči mesto. Natanko tako kot na razglednici, ki jo je poslala Irma pred mesecem dni. Po dobljenih navodilih sva se zapeljala po glavni ulici proti cerkvi, zavila desno proti kapeli Svete trojice in po vijugasti vinski cesti strmo navzgor. »Super!« sem navdušeno vzkliknila. »To bo nekaj za naju! Svež zrak, veliko hoje, zdravilišče je blizu, ni vročine, mir, tišina … in poceni, skoraj zastonj!« »Pa ja, raj na zemlji!« je sklenil misel Ivo, nalašč zajedljivo, kolikor se le da. »Ne kvari dneva,« sem še rekla in potem za nekaj trenutkov vendarle umolknila. Odlično me je znal spraviti v slabo voljo. Godrnjač, tečnoba, razočaran človek. Na tiho sem upala, da se bova v naslednjih dneh vsaj toliko zbližala, da bodo prihodnji meseci (in leta) življenja v dvoje zmerno znosni. Odkar se je pred pol leta upokojil, je bil nemogoč. Ni mu dobro delo. Pogrešal je sodelavce, konkretno delo, svoj ustaljen urnik, pisarno in bog ve, kaj vse še. Na živce sem mu šla! Upokojenke smo mnogo bolj domiselne pri iska-

Tako pišemo • Így írunk mi

nju vsakodnevnih zaposlitev kot moški. Dolgčas? Kje pa! Nikoli mi ni bilo dolgčas. Klet sva prepoznala po fotografiji, ki sem jo imela v roki. Neometana zidanica v obliki črke L, okoli nje sadno drevje, velika hrastova miza pod staro češnjo in trije mogočni grmi pampaške trave za zaveso pred radovednimi pogledi mimoidočih. »Prispela sva!« sem ga ustavila. Parkiral je v senci za kletjo. Obsedela sva in se spogledala. Ko bi se vsaj nasmehnil. Karkoli prijaznega z njegove strani bi mi tako dobro delo. Pa nič! »Najprej si bom vse ogledala, potem bom iztovorila stvari.« Kot da se pogovarjam s sencami. Sprehodila sem se okoli kleti, občudovala razkošne grme hortenzij, vrtnic vzpenjavk, okrasnega grmičevja, prisluhnila pticam in šumenju vetra med bujnimi vinskimi trtami. Vse je bilo lepo negovano, urejeno, očitno sta Adi in Irma vložila v vinograd veliko ljubeče skrbi. Potem sem odklenila zidanico in pokukala v vse prostore. Majhno, skoraj pretesno, a urejeno, toplo, domače. »Tu bova vegetirala deset dni?« je godrnjal, stoje za mojim hrbtom. Povohljal je in ugotovil, da zaudarja po postanem. Odprl je vsa okna, potem še vsa vrata in zagodrnjal: »Samo ena postelja je v celem vikendu!« »Se bova pač nekaj dni stiskala!« sem se hotela pošaliti. A ni vžgalo. »Ti se kar stiskaj, ja? JAZ hočem udobje in mir čez noč.« »Madona, si tečen! Greva v mesto in kupiva novo ležišče zate? Boš potem srečen?« Ugasnil se je, se zasukal na petah in odhitel ven. Med nama že dolgo ni bilo sledi ljubezni, ostalo pa je še precej topline in naklonjenosti. Skupaj naju je držala navada, mnogo prijetnih navad! Bila sva bolj prijatelja po sili kot zakonca. Saj me v bistvu niti ni preveč motilo, kajti vedela sem, da iz mnogo različnih vzrokov potrebujeva drug drugega. Bilo mi je v uteho, da sem imela nekoga ob sebi. Nekoga, ki je znal popraviti okvare v gospodinjstvu, poskrbeti za avtomobil, navsezadnje je brez besed plačeval tudi vse položnice. V bistvu je bil zelo skrben in zanesljiv moški. Nekoč sem ga od srca ljubila, potem pa je skozi leta skupnega življenja vsakdanjik pogasil vročico v srcu in zradiral iluzije o večni ljubezni.

• 9-10/2010

147

Proza • próza

Tako pišemo • Így írunk mi

Sedel je pod češnjo in si trmasto grizljal spodnjo ustnico. Prisedla sem. »Če boš ves čas tako negativno naravnan, bova tukaj res le vegetirala,« sem jezno vrgla vanj. »Kaj pa naj? Vriskam od sreče, ker mi bo dano teden dni smrdeti tu v Prekmurju, bogu za hrbtom, kot da se tu nekje konča civilizacija …« In tako naprej ... Po Irmini eko juhi iz hladilnika in mrzlem pivu (Ivo je sklenil, da Adijevega vina iz kleti ne bo pil, ker se mu je zdelo pretirano, da bi plačeval zanj 2 evra po litru! Čeprav se mu doma 5 evrov za liter terana sploh ni zdelo preveč!), sem se zleknila v ležalnik na terasi in se predala božanju toplih sončnih žarkov. Moj dragi, še zmerom zlovoljen mož, pa se je namestil v senco pod češnjo in se lotil branja Dela. Ko sem ga skrivaj opazovala, sedečega v staromodnih kopalkah z rastočim pivskim trebuhom, sem nehote pomislila, da si me res ne zasluži! Kaj se sploh mučim z njim, on mi pa vrača z neprestanim nerganjem, kritiko in omalovaževanjem vsega, česar se lotim. Kaj, če bi se … Misel je pretrgal ropot mopeda, ki je prihajal proti nama. Ustavil se je kakšen meter od mojega ležalnika. Sonce me je slepilo, da nisem takoj razbrala, kdo sedi na vozilu. »Alo, kdo sta pa vidva?« je vprašal mopedist. Nič dober dan, kar v jedro stvari ga je zaneslo. »Še nikoli vaju nisem videl pri Irmi in Adiju!« »Zamenjava,« je hladno pojasnil Ivo. »Zamenjava? Kakšna zamenjava?« se je čudil mopedist. Ni mu potegnilo. Pa sem mu na kratko pojasnila našo recesijsko zamenjavo. »Pa bi vi, če ste se že zamenjali z Adijem in Irmo, lahko priskočili na pomoč pri zadevi, ki sta mi jo nameravala pomagati rešiti Irma in Adi?« Dvignila sem se v sedeč položaj in se zastrmela v mopedista. »Na dopustu sva … gospod,« sem rekla trše, kot sem nameravala. Moški se je zarežal, kot da sem povedala dobro šalo, rekel, da je četrti sosed Joco, me premeril od nog do glave, da me je oblila rdečica, in med smehom ugotovil: »Ni pametno ležati na soncu ob tej uri. Če bi mi prišli pomagat, se izognete najhujši vročini, kasneje pa lahko skupaj kartamo …«

148

Krasno! Naletela sva na organizatorja prostega časa. Ivo je bil kar tiho, motorist Joco, Adijev in Irmin četrti sosed, pa je vztrajal: »No, torej? Lahko računam na vajino pomoč?« »Kakšno pomoč bi pa pravzaprav rabili?« končno zine moj mož. »Oh, nekaj stvari je treba preložiti s kamiona … pohištvo za mojo dnevno sobo …« »Naj bo, no,« je vzdihnil Ivo in mi namignil, naj se premaknem. »Česa posebnega za danes tako nisva načrtovala.« »Četrta klet od Adijeve. Odpeljem se naprej,« je rekel moški in odbrzel. Nič mi ni dišalo, a če je bil Ivo za akcijo … saj res ni imelo smisla ležati na terasi sredi največje pripeke … pa da ne bo Joco Adiju in Irmi rekel, da nisva bila dobra soseda … Jezus! Tista četrta klet, kamor sva bila namenjena, je bila šele prava podrtija! Napol zgrajen objekt, pa že v razsulu. In sredi razsula velik, črn, krmežljav pes. Bog ve, kakšen mešanec. V hipu je ponorel in vlekel verigo, kot da se mu je povsem utrgalo. »Ni hud,« se je drl lastnik podrtije, »samo dela se!« »Kje je kamion s pohištvom?« se je nehote zadrl tudi Ivo. Pes pa je vse glasneje renčal. »Vsak hip bo tu, počakajmo,« se je slišalo iz podrtije. Gospodar je prišel do naju s pladnjem v roki. Na pladnju pa trgovinski keksi in tri plastenke ustekleničene vode. Pokazal je z roko, naj sedeva na klop, ki se je skoraj naslanjala na streho razmajane pasje ute, iz katere se je grozeče oglašal črn mešanec. »Mir, Črni!« je zatulil gospodar in pes se je od začudenja kar ugasnil, kot bi se mu spraznila baterija. Odvezal ga je z verige in žival je kot blisk švignila s terase med vinske trte. Lahko smo sedli. »Samo vodo pijem,« je pojasnil Joco. »Sem zdravljeni alkoholik, zato. Običajno pijem vodo iz pipe, za posebne priložnosti pa imam ustekleničeno. Izvolita.« Voda je mlačna, ker nima hladilnika, je povedal, nato pa dodal, da niti televizorja nima v hiši. Kaj bi z vsem tem? Da mu ni za materialne dobrine, da živi preprosto in v sožitju z naravo, ki je tukaj v Prekmurju zares prečudovita in ljudem prijazna … Zaupal nama je še, da nekaj malega zasluži preko javnih del

• 9-10/2010

Proza • próza in z delom v vinogradih bližnjih sosedov. Da pogosto pomaga tudi Irmi in Adiju. Čez dobre pol ure je res pripeljal tovornjak in lotili smo se dela. »Vi, gospa, bi lahko malo pometli v dnevni sobi, medtem ko bomo moški sestavljali pohištvo,« je rekel gospodar podrtije in mi stisnil v roko navadno sirkovo metlo. Poiskala sem prostor, ki naj bi bil dnevna soba. No ja, gole stene, kavč, mizica in dva stola, v kotu pa termoakumulacijska peč. To bo to. Skrbno sem pometla betonska tla in razmišljala o tem, kako lahko človek živi v takšnih razmerah. Danes – v letu 2010? Trije moški (voznik tovornjaka je prijazno priskočil na pomoč) so v debeli uri sestavili omaro, kavč, knjižno polico (le kaj bo stalo na njej?), mizo in prinesli v prostor še štiri stole. Novo pohištvo je navdihnilo prostor z več domačnosti, a gole stene in betonska tla so vendarle pričali o pravi revščini. »Kakšna pisana preproga bi oživila prostor,« sem glasno razmišljala. »Morda prihodnji mesec,« je skopo odvrnil gospodar. Delo je bilo opravljeno. Spet je postregel plastenke vode in stare, pošteno suhe kekse, in se opravičil, da drugega žal nima. Ivo je bil besen, zato sva se skupaj s tovornjakarjem urno pobrala »domov« tudi midva. »Kaj takega! To se lahko zgodi samo nama! Kaj nama piše na čelu, da sva idiota?« je pihal in bruhal ogenj moj prepoteni mož v prepričanju, da sva se pustila imeti za vesoljna bedaka. Kar je bilo v bistvu res. A zame so ljudje, kakršen je četrti sosed Joco, občudovanja vredni. Nimajo nobenih zadržkov, so iznajdljivi, če je treba, tudi nesramni, in tako se gladko prebijajo skozi življenje – pogosto na račun drugih. »Veš kaj,« sem začela, »spotila sva se in zaudarjava kot pujsa, zasluživa si pošteno kopel. Kaj če bi se odpeljala v mesto? Imajo rekreacijski center in v njem plavalni bazen.« Ni nasprotoval. Odpeljala sva se in bilo je super! Večina kopalcev se je že odpravila domov in tako sva imela veliki bazen skoraj samo zase. Med plavanjem sem ga zabavala s pripovedovanjem vtisov o sosedu Jocu in ga celo nasmejala. Čofotala sva vse do teme,

Tako pišemo • Így írunk mi

ko so naju obzirno opozorili, da zapirajo. Krasen večer se je prevesil v toplo poletno noč. »Speci kaj na ražnju,« sem predlagala, a je menil, da sva oba preveč zamaščena, kaj bi se basala. Torej jogurt in nekaj mesečnih jagod, ki sem jih nabrala na vrtu. In spat. »Boš spal v spalki? Kar tri sem našla v omari. Tudi viseča mreža je na razpolago …« sem rekla najbolj ravnodušno, kar sem lahko. Pograbil je vse tri spalke in se brez besed odpravil pod češnjo. Dve spalki je razgrnil pod drevesom, v tretjo pa je zlezel sam. Nobene besede za lahko noč, kar zasmrčal je, kot da sem ga globoko užalila, prizadela, mu pokvarila že prvi dan počitnic v Prekmurju. Prav, pa nič! Zjutraj sem s skodelico kave v roki sedla pod češnjo in se zastrmela v vinograd. Tišina, mir, jutranja svežina, ptičje petje … kaj bi si lahko še želela? Začela sem kovati verze, kar srčno rada počnem, ko mi samota dobro dé ali ko ponoči ne morem spati … Nenadoma je nekaj močnega, velikega butnilo v moj hrbet. Skodelica mi je odletela iz rok in se razbila na tlakovcih pod mizo. Najbrž sem zatulila kot gasilska sirena, kajti Ivo je v desetinki sekunde skočil pokonci iz varnega zavetja svoje spalke, se zmeden oziral okoli in si mel oči. Zabuljila sem se v ponošene spodnjice, ki so čudno bingljale z njegovih bokov, kot bi bile za tri številke prevelike. To, kar je butnilo vame in se mi obešalo na pleča, je bil Jocov mešanec Črni. Ko je prvi šok popustil, sem odločno odrinila velikega psa od sebe in stekla proti Ivu. Pomenil je zaščito. Skrila sem se za njegov hrbet. On pa se je začel režati. Režal se mi je! Norčeval se mi je! »Čisto navaden zanikrn pes te je iztiril! Ha ha ha …! Ta je dobra!« Trebuh se mu je tresel kot hladetina. Samo to sem videla. V besu bi ga najraje zbrcala. Da ne bi zinila nekaj, česar bi se kasneje sramovala, sem jo raje popihala v vikend in zaprla vrata za sabo. Pa saj res – pes ni bil nevaren. Kakšen zajec sem! »A, tu si, Črni!« sem slišala od zunaj. Pritekel je Joco in zgrabil psa za ovratnico. Najbrž je tudi on slišal moj krik groze. »Saj sem rekel, da ni hud, samo

• 9-10/2010

149

Proza • próza

Tako pišemo • Így írunk mi

dela se!« Še Joco se je režal od privoščljivosti. Črni se je pohlevno zleknil k njegovim nogam. Potem sem ogorčeno opazovala skozi okno, kako sta moška pod češnjo sklenila partnerstvo, kot zarotnika sta si šepetala na uho, izmenično božala velikega psa in uživala v debeli senci. Krasno! Skuhala sem kavo, ki bi jo tako ali tako skuhala, pripravila slanino z jajci, narezala kruh in vse skupaj odnesla ven pod češnjo. V nekaj minutah sta pojedla in spila vse, kar je bilo na mizi, kar je ostalo, pa je dobil v gobec Črni. In potem sta začela kartati. V meni se je kuhal bes, toda čez čas sem ugotovila, da situacija ni tako napačna. Sedla sem v avto in se odpeljala v mesto. Na terasi hotela Elizabeta sem v miru spila kavico, listala po Delu in uživala v brezskrbnem brezdelju. Saj sem vendar na dopustu, sem si rekla in pustila pamet na pašo. Po sprehodu po mestnem parku in okusnem kosilu v restavraciji Krona sem se v zgodnjih popoldanskih urah vrnila med vinograde. Moških ni bilo nikjer. Na vhodna vrata mi je Ivo pritrdil sporočilce: »Šla sva na ribičijo k Muri.« Krasno! Torej bo ribaril … Joco ga je uspel zelo hitro zastrupiti s svojimi zamislimi. Jaz sem pa mislila, da se bova zbližala, našla po dolgem času stične točke in se vsaj malo zabavala v prijaznem okolju. Naivno razmišljanje. A čudno – nisem mu zamerila. Tudi meni je bil dopoldan krasen, čeprav brez njega. Zvečer sta pekla ribe na ražnju. Ker sem trmasto molčala, sta molčala tudi onadva. Končno Joco ni zdržal: »Čujte, saj nisva počela ničesar slabega. Kaj se mulite?« »Jaz?« sem se delala neomajno trdno. »Zaradi mene lahko tudi odpotujeta za nekaj dni.« »Daj no, samo ribarit sva šla. Ker te ni bilo …« je skušal zmanjšati napetost še Ivo. »Že v redu. Ne bi več o tem!« sem trdo rekla. Pojedli smo ribe, Črni pa je dobil kuhane hrenovke. Tako žalostno in proseče me je gledal, da mu nisem mogla odreči prijaznosti. In ko se je Joco poslovil, je Joži prinesel iz kleti steklenico Adijevega vina. Nalil nama je in molče sva pila. »Krasen dan je bil,« je zadovoljno zagodel, »jutri pridi z nama, Mura je tako očarljiva kot v Kranjčevih časih. Boš videla.« Čuden predlog. In zdelo se mi je,

150

da misli resno. Torej ga je le pekla vest. Vsaj malo. A da bi šla z njima za ves dan namakat trnek v vodo? Ni šans! Zbudila sem se sredi noči. Nekaj je bilo narobe. Sede v postelji sem izostrila vsa čutila in čakala. Kaj me je zbudilo? Zvoki – je bil prvi sklep. Prisluhnila sem zvokom od zunaj. Res je bilo nekaj drugače kot prejšnjo noč. A prav slišim? Zadržala sem dihanje in se osredotočila na zvoke. Zunaj je renčal pes! Skočila sem pokonci in stopila do vrat. Previdno sem odškrnila vhodna vrata in pokukala na plano. Res, ob klobčiču, zvitem na tleh pod češnjo (Ivo v svoji spalki), je stal pes in polglasno renčal. Stisnilo me je v želodcu. Napadel bo spečega, sem pomislila! Nekaj mi je reklo, da gre za sekunde, da moram pohiteti … storiti kaj, poreden bo prepozno! A kaj? Strah me je hromil, da sem kar stala tam na pragu in strmela v črni senci pod češnjo – v psa in spečega moža na tleh. Čudno je bilo, da je nepremično ležal na tleh. Mar ni slišal laježa? Nemogoče, pes je bil sklonjen nad njegovo glavo. Jezus, kaj naj storim? Prvo, česar sem se domislila, je bilo, da sem pograbila lončnico z okenske police in jo z vso močjo zalučala proti hrastovi mizi pri češnji. Lomljenje lončene posode je predirljivo odjeknilo v mrak in žival je presunljivo zacvilila. Morda jo je zadel kos lončenine ali je bilo cviljenje znak preplaha. Pes se je pognal proč in izginil v temi. Jaz se pa še vedno nisem premaknila z mesta. Kot da bi bila zabetonirana. »IVO!« sem se slišala vpiti. Odgovora ni bilo. Še sem zavpila moževo ime. Spet nič. Pa menda ja ni … pognala sem se h klobčiču spalk na tleh. Razen spalk ni bilo ničesar. Iva sploh ni bilo tam! Kako mi je odleglo! Neopisljiv občutek, ko ti zdrsne neznosno breme s pleč! Naslednji hip pa me je prešinilo, da bi Ivo vendar MORAL biti tam na tleh v svoji spalki! To, da ga ni bilo, ni bil dober znak. Kje je moj mož, me je žrlo. Zakaj je pes lajal, če v spalki ni bilo žive duše? Vrnila sem se v vikend, a na spanec sem zaman čakala. Vse do jutra sem se premetavala po postelji, tuhtala in se spraševala … zaman, noben smiseln odgovor me ni pomiril. Ob kavi sem čakala, da se pojavi bodisi Ivo ali Joco ali vsaj njegov pes. Že prihod Črnega bi me pomiril! Tako napeta sem bila, da bi lahko brez težav eksplodi-

• 9-10/2010

Proza • próza rala, če bi me tisti hip še kaj spravilo v dodaten stres. Okrog pol devete je prižvižgal do vikenda – Ivo! V roki je imel košaro, polno vinogradniških breskev. Kot da bi prišel z nakupa na tržnici. Brezskrben, veder, poln energije. »Za božjo voljo, kje si bil vso noč!« sem z muko izdavila. Bila sem na robu solza. Mimo svoje volje, jok je bil posledica dolge napetosti v grozni noči. Osuplo se je zastrmel vame, kot da mu nič ni jasno. »Pri Jocu sem se zadržal, kartala sva in potem sem prespal na njegovem kavču … Je bilo kaj narobe? Te je kdo nadlegoval?« Tako od srca zaskrbljeno je zvenel, da me je še bolj stisnilo. Torej res ni imel pojma o ničemer in sploh ni bil ogrožen, samo jaz, trapa, sem skoraj umrla od strahu, da se mu je kaj zgodilo. Kakšna trapa! Kakšna koza! Sedel je k meni in me objel okoli ramen. Videl je, da nisem v redu. »Si imela nočne more? Žal mi je, da nisem bil tukaj …« »Eh, saj ni tako hudo … že dolgo se nisem borila s črnimi sanjami.« Nekako neodločno, nerodno me je stisnil k sebi in me držal tako nekaj dolgih trenutkov. Kot nekoč, ko … »Sosed, a bova krenila?« se je drl Joco, ki je prihajal s Črnim proti nama. »Najprej zajtrkujva, Joco. Dan bo dolg,« je predlagal Ivo. Sam je prinesel kruh, narezek, svežo zelenjavo in pijačo iz Adijevega soda. Očitno lendavsko vino ni bilo slabo. Ko sta zaužila večino vsega, kar sem pripravila, sta se spakirala v naš avto in odbrnela k Muri. Krasno! Ostala sem sama in še brez vozila. Nataknila sem si lahke lanene hlače, majico brez rokavov in slamnik, pa krenila peš v dolino. Dobre pol ure – je rekla Irma. Dopoldan sem preživela v kopališču, nato pa v krasni čitalnici mestne knjižnice. V miru in prijetnem hladu sem prelistala časopise in na računalniku pregledala elektronsko pošto. Ves čas me je prijetno grela misel, da Ivu vendar ni čisto vseeno, kako je z mano. In meni ni bilo vseeno, kako se godi njemu. Kako me je ponoči stisnilo od strahu! Če bi se mu kaj zgodilo … Ne, o tem nisem hotela razmišljati! Ne bi prenesla življenja brez njega! Torej ni bilo še vse izgubljeno.

Tako pišemo • Így írunk mi

Slutila sem, da se iz tleče žerjavice kot feniks dviguje upanje, kajti po dolgem času je bilo nepričakovano prijetno in dobro razmišljati o Ivu in meni kot o naju. Vrnila sem se – nenamerno – s štopom. Na strmini pod kapelo Svete trojice me je pobral mladenič, ki je mislil, da ga ustavljam, ko sem si z zamahom roke popravljala nadležen pramen las pod slamnik. Ker je bilo grozno vroče, pravzaprav divje soparno, sem bila prevoza vesela. »Obljubljajo nam dež,« je vedro rekel. »Morda bo grmelo in bliskalo.« »Zoprna je ta lepljiva sopara, ki pritiska na človeka kot težko breme,« sem sopihala. »Niste domačinka, kajne?« »Ne, samo na dopustu sem tukaj … pri znancih.« »Ali morda kupujete vinograd? Te dni je veliko interesentov z Gorenjske … za bagatelo bodo pokupili naš svet!« To je izrekel z neprikrito jezo v glasu. »Za drobiž! Ljudje, predvsem starejši, pa prodajajo, saj se vinogradništvo resnično ne splača.« Ponudil se je, da me odpelje vse do Adijevega vikenda in potem sva sedla pod češnjo, srkala kavico in hladno pivo, klepetala in se smejala njegovim čudnim šalam o policistih in blondinkah. Sredi smeha sta naju presenetila Joco in Ivo, ki sta se zaradi prvih bliskov in grmenja predčasno vrnila z ribolova. Sumničavo sta podala roko tujcu, se spogledovala, kot da sem grešila od prvega trenutka, ko sta me pustila samo. Zaradi plohe vprašanj, ki sta jo usula na prijaznega voznika, se je le-ta kmalu vljudno poslovil in jo popihal svojo pot. »Bila sta zares nesramno nevljudna do človeka!« sem ju okrcala. Nisem pripravila večerje, tako sta morala zakuriti in si speči meso na žaru. Zdelo se mi je skorajda samoumevno, da se je dvojina – Ivo in jaz – spremenila v množino – Joco, Ivo in jaz! Smešno! Spala sem že, ko me je predramilo premikanje na postelji. »Kaj se dogaja …« sem dahnila. Ta, ki me je potiskal k steni, da bi si izboril svoj prostor, je bil seveda Ivo. »Lije kot iz škafa … ne morem spati pod drevesom …« Še se je gnezdil in obračal, vzdihoval in godrnjal, kako je postelja preozka in žimnica pretrda za njegovo hrbtenico. Popolnoma sem se zbudila, o spancu ni

• 9-10/2010

151

Proza • próza

Tako pišemo • Így írunk mi

bilo več govora. »Kako moreš biti tako nadležen!« sem končno vzrojila. »Kot da sem tvoja največja sovražnica. Sredi noči težiš in izsiljuješ kot kak smrkavec, ki še nikoli ni spal na tleh v šotoru, na preozkem kavču … res ne vem, kaj hudiča je s tabo narobe!« »Ne kriči … samo za to gre, da mi takšen način počitnikovanja ni všeč in pika!« »Kaj nama manjka? Če bi bil prijaznejši, če bi se malo potrudil, bi se lahko odlično zabavala.« Povedala sem mu o dveh zelo prijetnih dopoldnevih v Lendavi, nato pa (začuda od srca in brez priganjanja) še on spontano o dveh dnevih ob Muri. Tako toplo je opisal pokrajino ob veliki reki, rastje in življenje v vodi, pogovore z Jocom, srečanja z domačini, da me je pritegnilo. »No vidiš, ni tako slabo, kot vztrajno ponavljaš! Nalašč počneš to, ne? Da bi me sekiral in spravljal v slabo voljo. A me ne boš! Zdi se mi krasno tukaj!« Obrnila sem se proč od njega. Nekaj časa je molčal in zdelo se mi je, da je zaspal, a potem je od njega le prišlo polglasno opravičilo in obotavljivo povabilo na ribičijo k Muri naslednjega dne. Sklenila sem, da se pokažem velikodušno, da se ne bom mulila in da grem z njima. Res sem šla k Muri in res smo se krasno zabavali: hranili smo komarje, srkali odlično Adijevo vino, moška pa sta tekmovala, kateri bo iz rokava stresel bolj butasto šalo. Že dolgo se nisem toliko smejala. Kako malo potrebuje človek za srečo, kajne? Recesija gor ali dol, dá se najti sijoče trenutke, vedno je izhod, le malo moraš zaviti z ustaljene poti. In od tistega dne ni več spal v spalki pod drevesom! Ko sva se vračala domov na Primorsko, mi je pa le priznal: »Tvoja najboljša zamisel zadnjih nekaj let – ta zamenjava! Prihodnje leto je treba stvar ponoviti! Kaj praviš?« Spogledala sva se in se smeje spomnila Joca, Črnega, ribičije, komarjev in sončnih dni v tišini lendav skih vinogradov.

152

Miša Gerič

Kaj je zares pomembno? Nekega prelepega sončnega dne so se vse živali zbrale sredi gozdne jase in praznovale pričetek poletja, kajti poletje je najlepši čas v letu. Narava ozeleni, sadja in drugih dobrot je na pretek in sonce sije ves ljubi dan. Toliko stvari lahko počnemo poleti. Tudi živali so se veselile prvega poletnega dne, zato so na ta dan pripravile pravo praznovanje. Vsega je bilo na pretek. Veverica Špelca je pripravila najbolj slastno lešnikovo torto daleč naokoli, jež Grega je prinesel polno košaro svežih jagod in češenj, sova Tinka je poskrbela za želodov narastek, medved Darko pa je kuhal najbolj slasten medvedji golaž. Dišalo je po celem gozdu. Živali so se zabavale kot še nikoli. Mastile so se s pripravljenimi dobrotami, plesale, se lovile ter čofotale v gozdnem potoku. Ko se je dan počasi prevešal v večer, so zadovoljno posedle okrog ognja in veselo kramljale o tem in onem. In beseda je nanesla tudi na to, kaj je zares pomembno … Mogočen in neustrašen volk Borut si je trebil svoje orjaške čekane in se pogladil po trebuhu: »Najbolj pomembno je to, da si velik in močan,« je dejal in ponosno napel mišice na svojih tacah. Vse živali so mu prikimale in dejale: »Ja, to je zelo pomembno!« Lisica Danica se je pretegovala pod mladim borom in priliznjeno modrovala: »Jaz pa mislim, da je najbolj pomembno to, da si zvit in lahko vsakega pretentaš!« »Ja, tudi to je zelo pomembno!« so se strinjale živali z lisico Danico. Pav Zlatko, ki je veljal za najlepšega v gozdu, je vstal in se ponosno sprehodil mimo vseh živali. »Jaz pa mislim, da je najpomembneje to, da si najlepši!« Vse živali so prikimale Zlatku: »Ja, res je, tudi to je zelo pomembno!« Naenkrat pa se je oglasil še mali medvedek Nino: • 9-10/2010

Proza • próza

»Jaz pa mislim, da je najbolj pomembno to, če te ima nekdo rad!« Vse živali so se začele krohotati ... »Kaj pa ti veš, mali Nino, kaj je zares pomembno ... Hahaha! A ste ga slišali?« so se mu posmehovale. Mali medvedek Nino ni nič odgovoril, le nasmehnil se je zbrani družbi in odtacal proti domu. Tudi ostale živali so se počasi odpravile vsaka v svoj brlog, saj se je medtem že pošteno zmračilo. Kmalu se je spustila noč in v prelepem gozdu je zavladala spokojna tišina ... Volk Borut je pred spanjem v svojem brlogu še malo telovadil in dvigoval težke kamnite uteži, da bi njegove mišice postale še večje. A glej ga, zlomka, ravno ko je utež držal visoko nad glavo, se je na levi strani uteži odtrgal kamen in mu padel na taco. »Auuuu!« je zatulil od bolečine. »Kako boli!« Krempelj na Borutovi taci je kar pomodrel od udarca. Tiho je zajokal in si zaželel, da bi ga nekdo pobožal po tački in ga potolažil. In takrat se je spomnil medvedkovih besed. »Kako prav je imel mali Nino! Ko bi me vsaj nekdo pobožal in mi rekel, da me ima rad! Takoj bi se počutil bolje!« je zaihtel.

Tako pišemo • Így írunk mi

V lisičjem brlogu pa je bila zbrana vsa lisičja kvartopirska druščina. Igrali so lisičji poker in to za velike denarce. Lisica Danica je zastavila vse svoje prihranke. A glej ga, šmenta, lisjak Luka je Danico prelisičil in ji pobral ves denar! Tisti večer je imel res veliko srečo pri kartah. Lisica Danica kar ni mogla verjeti, da je zaigrala vse svoje prihranke. Tiho je zajokala v kotu brloga in si zaželela, da bi jo nekdo objel in ji rekel, da jo ima rad. Tudi ona se je spomnila medvedkovih besed in žalostno zavzdihnila: »Kako prav je imel mali Nino ...« Pav Zlatko se je tako kot že vsak večer pred tem spet ogledoval v ogledalu svoje dnevne sobe in občudoval vso svojo lepoto. Toda naenkrat se je ozrl okoli sebe in spoznal, da je čisto sam na svetu. »Le kaj mi pomaga vsa ta lepota, ko pa nimam nikogar, s komer bi se veselil in in mu rekel, da ga imam rad!« je zatarnal Zlatko. Tudi on se je spomnil medvedkovih besed in si brisal solze v svoja peresa ... Mali medvedek Nino se je odpravljal spat. Pridno si je umil zobke in smuknil v pižamo. Splezal je na svojo medvedjo posteljico in prisluhnil pravljici za lahko noč, ki mu jo je, tako kot vsak večer, prebirala njegova mama. Kako rad je poslušal pravljice! Počasi so se mu začele zapirati oči in tonil je v prijeten spanec. Mama ga je skrbno pokrila, objela in mu zašepetala: »Moj mali medvedek, tako rada te imam! Pa lahko noč!« Medvedek se je zadovoljno pretegnil in z nasmehom na ličkih sladko zaspal. Kako lepo je, če te ima nekdo rad.

• 9-10/2010

153

Proza • próza

Tako pišemo • Így írunk mi

Sebastian Koren

IKEA love Prikazala si se mi na oddelku z lučmi, osvetljena s tisočimi wati. Obdajal te je božanski sij energijsko varčnih žarnic. Bila si videti kot kaka svetnica, ki jih navadno vidiš na platnih nad oltarji, ki je pobegnila iz božje hiše, odvrgla togo, si nadela kavbojke, bel modrc in črno majico, obula allstarke, si pobarvala lase in preluknjala nos, vse to, da je nihče ne bi prepoznal in bi v miru lahko nakupovala v IKEI. Z namrščenim čelom in resnim pogledom kakega strokovnjaka si vlačila gor in dol stropne luči, ki so se na tvoj ukaz vsakič znova spustile in ponovno dvignile. Čudila si se, zakaj ti ne kljubujejo, zakaj vsakič znova izpolnijo tvoj ukaz brez vsakega pomisleka. Pri tem so moje misli začele resonirati s tvojimi prsmi. Predstavljal sem si te nago. Opazoval sem, kako se tvoje popolne majhne porcelanaste prsi premikajo zdaj levo zdaj desno. Kdaj je v tebi umrlo upanje, da bodo zrasle? Si zelo trpela kot najstnica, ko so se vse prijateljice okoli tebe bahale s svojimi izrezi? Mar še vedno upaš? Namrščena kot kakšna majhna punčka, ki ji mamica ne želi kupiti, kar zahteva, si pustila stropne luči za seboj in se premaknila k namiznim. Te je razjezilo, da so te té brezpogojno ubogale? Ne skrbi, draga, jaz ti bom zmerom znova kljuboval. Nepremično stojiš pred vsemi temi ovalnimi oblikami, ki žarijo vsaka v svoji barvi. Ne približaš se jim, samo strmiš vanje, kot če bi te napadle, kakor hitro bi se premaknila. Težko si predstavljam, kaj se dogaja v tvoji glavi. Morebiti razmišljaš, katera namizna svetilka bi najbolje izrazila tvojo osebnost potencialnim ljubimcem, ki jih boš zvabila v svojo majhno skrito podstrešno sobico na robu mesta. Nenadoma pograbiš karton s svetilko, nato še enega z enako svetilko, ju daš v svoj voziček in ga hitro porineš naprej. Tvoja osebnost je modre barve. Izberem enako, naj bo to najina prva skupna stvar. Čeprav vem, da v ljubezni iščemo, kar pri sebi pogrešamo, je tisto, kar imamo že od vsega začetka skupno, to, kar skozi leta zaljubljence ohrani enega ob drugem. 154

Skoraj bi te izgubil med vzglavniki. Tako hitro ga porivaš, da ti še komaj sledim. Ponovno se ustaviš pri posteljnini. Daješ vtis, kot da postajaš srečna. Vsi ti karirasti, črtasti, okrogli in vijugasti, navpični in vodoravni vzorci izvlečejo nasmeh iz skrivnostnega vodnjaka tvojega razpoloženja. Vsako posebej vzameš v roke, kot da bi poskušala preko prozorne plastične embalaže otipati, iz kakšnega materiala so. Eno izmed njih, tisto z vzorcem črnih marjetic na beli podlagi, celo na hitro poduhaš s zaprtimi očmi. Si predstavljaš naju? Kako nekega nedeljskega jutra v novembru leživa v tvoji mehki posteljici, si zreva v oči in poslušava zvok mrzlega dežja, vsa utrujena od izkazovanja ljubezni. Močno objameš ta črno-bel paket s črtno kodo ob strani, kot da bi ponovno našla dolgo izgubljenega prijatelja iz otroštva, ter ga nežno položiš v njegovo kovinsko zibelko na štirih kolesih. Saj ne boš jezna, če bom izbral pisano posteljnino? Moraš namreč vedeti, da bom jaz tisti, ki te bo ponovno ovil v barve. Tokrat napreduješ počasi. Občudujem, kako rahločutno se dotikaš kitajskih perzijancev, kot da bi jih hotela tolažiti. Morebiti misliš na vse tiste lačne otroške roke, ki so jih tkale in vse tiste razvajene pasje riti, ki bodo na njih počivale ob gospodarjevih nogah. Zmerom znova greš z blazinicami čeznje. Toda draga, saj veš, da tvoja ljubezen ne more spremeniti sveta, njihova usoda je že od vsega začetka ta, da se z nogami po njih tepta. »Orhideje vseh vrst, danes samo 4.99 €.« Ni razloga za ljubosumje, ljubezen moja. Ne bom podlegel osvajanju tujkinega glasu iz zvočnika. Saj vem, da sem to obljubil že dekletom pred teboj in nato vseeno podlegel sramežljivim pogledom s posebnimi ponudbami, čeprav sem vedel, da jim to ne bo všeč. Toda z nama je drugače. Tebi in zgolj tebi bom zmerom zvest. Vendar ti tega nisi želela slišati, z dvignjeno brado, zaigrano ranjena, si že porivala najine prihodnje spomine, ujete v pločevinasti kletki, proti novim policam. Pri svečah ugotovim, da si prava mala puritanka. Nepretrgoma se trudiš doseči popolnost posvečenih malikov, ki sijejo s platnic Cosmopolitana. Strogo upoštevaš »Deset nasvetov, kako zapeljati moškega svojega življenja«. Tvoja načela se bodo ob mojem prvem dotiku raztreščila na stotine koščkov. Tvoja namišljena nedotakljivost se bo topila v soju plamena sveč, ko bom pro• 9-10/2010

Proza • próza diral v vse globlje in globlje plasti tvoje podzavesti. Svetnica moja, kesala se boš ob vsakem mojem lizu. Prav imaš, ko izbiraš samo najbolj debele sveče, tiste s tremi vrvicami eno ob drugi, ki zdržijo vso noč, tako bom lahko brez prekinitve z ustnicami prešteval kvadratne centimetre tvojega telesa. Všeč mi je, da te ne zanimajo svečniki, da imaš rada, da se sveče razlijejo po vsej površini, kajti tudi ti se boš ob jutru nad menoj razlila, ko bodo v oddaljenih vaseh prvi petelini poudarjali svojo moškost. Približam se ti, da bi izkopal zaklad tvojih skrivnosti, za katerega ne ve noben drug moški. Te skrivnosti bodo samo moje in jih bom častil, kot kak majhen fantek časti svojo novo akcijsko figuro. Odkrijem, da imaš lepotno pikico tik pod levim ušesom in še eno na tistem mestu, kjer se je Adamu zataknilo jabolko. Na kolenu opazim sled rane iz otroštva. Vidim te, kako jočeš pod vročim soncem in čakaš mamico, da bi zaustavila tok krvi, ki počasi leze proti mezinčku. Moj pogled se nenadoma preusmeri v tvoj nakupovalni voziček, v katerem je veliko več stvari, kot sem pričakoval. V njem so črni kvadratasti krožniki, ki jih boš razbijala, medtem ko me boš obmetavala s psovkami. Preseneča me, kako dobro si ocenila, kateri krožniki bodo najbolje izražali tvoja takratna čustva. Tu so tudi prozorni kozarci s pecljem za ceneno vino, ki ga imaš tako rada, in velik nož, s katerim se boš maščevala čebuli za vse tiste solze, ki ti jih je povzročila. Toda vse skupaj traja le sekundo in že se v toku ostalih zbiralcev sanj premakneš naprej, kot da bi bil greh obstati na mestu. Tvoj pogled fermentira na okvirjih, razporejenih vzdolž polic. Obrisi solz se kažejo v kotičkih tvojih vek. Koga pogrešaš v njih? Si želiš, da bi bil obraz bivšega ljubimca na mestu, kjer je sedaj podlaga v vsej svoji neznosni belini? Ali pa si želiš videti kožuh psa, ki ti je tako zvesto pomagal skozi vse faze pubertete? Divje grabiš enega za drugim, neodvisno od barve ali oblike, in jih mečeš v jeklen kvader. Zdi se, da jih želiš imeti vse, toda bojiš se, da tudi to ne bo potolažilo tvojih demonov iz preteklosti. Skoraj pri koncu sva že, ostal nama je samo še oddelek z rastlinicami. A ta oddelek je zate veliko bolj pomemben, kot bi lahko pričakoval. Strinjam se s teboj, da kaktusi izžarevajo slabo karmo, zato jih tudi jaz iz-

Tako pišemo • Így írunk mi

pustim. Zdi se, kot da se sklanjaš k vsaki posamezni rastlini, ji šepetaš pod liste in se smehljaš, ko ti odgovarja nekaj zabavnega. Sem ti že kdaj zaupal, da sem nor na dekleta z bipolarno nakupovalno motnjo? Gladiš jih po listih in dovoliš, da te tudi one crkljajo. Želim si, da eno izmed njih izbereš, da bi lahko nato zanjo skrbela, se z njo menila, medtem ko bi čakala, da minejo reklame, in bila nanjo ponosna zmerom, ko bi zrasla za centimeter ali dva. Hvala, draga, da izpolniš vsako mojo željo. Izbrala si najbolj drobno drevesce, tako, ki potrebuje največ ljubezni. Na koncu sva. Čas je, da se postaviva v vrsto, da se najini bodoči spomini popeljejo s tekočim trakom v skupno prihodnost. Čas, da ti predstavim svoje ime in tvojo usodo. Ta trenutek boš ohranila v spominu kot nekaj povsem naravnega, enega tistih brezpomenskih vsakdanjih naključij, ki so jih sile vesolja povzdignile v nekaj več. In ko te bodo prijateljice spraševale, kako si ga spoznala, boš razlagala, kako si pred blagajno opazila, da sva po naključju izbrala enako namizno svetilko, enake sveče, enake krožnike, kako sva se nasmehnila, zavozlala nekaj besed, pristala v kavarni in skupaj zobljala švedske kekse. Ti se ne postaviš v vrsto, kot da bi želela kljubovati silam najine hollywoodske romance. Ustaviš se pred blagajnami, na mestu, kjer so običajno poškodovani izdelki po polovični ceni. Nepremično stojiš in gledaš predse. Tvoje pesti se obarvajo rahlo rdeče, tako močno stiskaš za ročaj. Kaj je narobe, draga? Kaj se dogaja? Tvoj pogled se preusmeri na vse tiste delčke prihodnosti, ki si jih za naju zbrala v košari vozička. Naenkrat dobiš blažen izraz na obrazu, kot ga vidiš samo na ljudeh, ki stopajo iz spovednice. Tvoje oči govorijo, da je sedaj vse v redu, da so ti bili odpuščeni vsi grehi. Spustiš ročaj. Brez da bi pogledala nazaj, spokojno odhajaš mimo vrste proti izhodu. Kaj se dogaja? Je bil to zate samo sobotni izlet v pravljični svet? Je bilo tisto, kar si ti nakupovala, nekaj drugega kot tisto, kar si imela pred seboj? Ali si res zmožna vzeti s seboj samo občutek zadovoljstva, brez da bi se polastila predmetov? Ljubezen moja, počakaj. Mar ne razumeš, da jaz enostavno ne morem pustiti svojih iluzij v vozičku in ti slediti? Da jih jaz potrebujem, da sem lahko tisto, kar mislim, da sem? Prosim, draga, počakaj me vendar.

• 9-10/2010

155

Proza • próza

Tako pišemo • Így írunk mi

Valerija Vrenko

Obesek Bila je že zelo utrujena. Od potu zlepljeni lasje na prašnem čelu so ji silili v oči, ki so se ji solzile zaradi vztrajnega vetra, ki je vrtinčil ter dvigal prah in pesek iz na novo skopanega polja. Arheološka najdba je bila stara manj kot leto dni. Kmet iz bližine Lendave je med oranjem njive naletel na ostanke lepo ohranjene in umetniško porisane lončenine. Po tistem, ko je najdbo prijavil, je nemudoma steklo obsežno arheološko izkopavanje ožje in širše okolice. Gledala je svoje študente, ki so precej zdolgočaseno, a vdano odstranjevali plast za plastjo peščene zemlje in z metlicami ter ščetkami drgnili nepomembne razbite kose. Nanje je bila navezana kot na svoje otroke, ki jih nikoli ni imela. Vse življenje je bila sama, vendar ne osamljena. Zaradi njene trmaste narave in čudaštva so se je moški in prav tako tudi ženske na široko izogibali. Bila je vneta arheologinja, z dušo in telesom se je trmasto zagrizla v izkopavanje starega rimskega Halicanuma, ki bi naj po vseh dosedanjih raziskavah ležal nekako pet do deset metrov nižje pod sedanjo Lendavo z okolico. Čeprav zemlja do sedaj ni in ni hotela dati iz sebe spektakularnih najdb in zanimivih odkritij, jo je gnal nekakšen nerazložljiv notranji ogenj, ki se je tu in tam prižgal v njenih očeh. Res, bila je trmasta, čeprav se je rok izkopavanja počasi iztekal in tudi sredstev je bilo že kar smešno malo. Nekaj študentov jo je zapustilo, s takšnimi in drugačnimi razlogi so se opravičili, ostalo je le še nekaj fantov in deklet, ki pa so bili iz dneva v dan bolj naveličani in očitno niso imeli boljšega dela, kot je brskanje in kopanje po prekmurskih njivah v vročem poletju! V velikem šotoru je njena ekipa imela na razpolago poljske postelje s spalnimi vrečami ter zasilno kuhinjico, v kateri je že kronično primanjkovalo hrane. Spala je kar tam, v spalni vreči pri svojih študentih, čeprav je bila rojena Lendavčanka. Njena domača hiša je bila prazna in zapuščena, 156

saj so ji starši pomrli že kmalu po tem, ko je odšla študirat. V glavnem mestu in nato na najrazličnejših izkopavanjih v tujini je preživela nekaj let, zato se je odtujila in njena nekdanja ljubezen do Lendave se je precej ohladila. V zadnjem letu, odkar je delala na projektu Halicanum, pa se je njeno domoljubje prebudilo z dvojno močjo in v sebi je začutila nenavadno energijo. Bilo je kot klic iz davnine, čutila je nujo, da vztraja. To jutro je ponovno z velikim upanjem zlezla nekaj metrov po lestvi v kotanjo, kjer se je razprostiralo polje izkopa. Z žuljavimi rokami je z lopato previdno zajela nekaj prašne zemlje, ko se je nenadoma usul močan dež. Debele kaplje so hrupno padale na žejna, suha tla in dvigovale majcene oblačke prahu, ki je kmalu izginil in se spremenil v blatno plast zemlje. Bila je razočarana in besna, slane solze, pomešane s prahom, so ji stopile v oči. Nemočna je obstala sredi polja, medtem ko so dekleta in fantje kriče zbežali v šotor. Zajel jo je trenutek brezupa in slabosti. »Jutri pospravimo in adijo!« je z grenkobo in jezo zaklicala za njimi. Mokra srajca se je lepila na telo in z roko si je previdno popravila verižico z nenavadnim obeskom, ki ga je ob rojstvu dobila od dedka. Bil je zlat, zelo star in v obliki srca, ki mu manjka druga polovica. To verižico je čuvala kot svetinjo in največjo dragocenost v življenju. Nikoli se ni ločila od nje in nikomur, prav nikomur je še ni pokazala. Močan naliv ni hotel ponehati, zato je hitro vstopila v šotor, vzela iz torbice star ključ in se z vozilom, ki jim je bilo dodeljeno na faksu, odpeljala v Lendavo. »Ne čakajte me, pridem pozno! Jutri pa zapečatimo polje in konec komedij,« je utrujeno in z vidnim razočaranjem sporočila srečnim študentom. Domača hiša jo je sprejela s temo in hladom. Šla je po sobah, se razgledala po prašnem pohištvu in obledelih fotografijah, ki so ji vračale poglede s sten. Preplavili so jo grenko-sladki spomini. Zmeraj je bila poseben otrok, štrlela je iz povprečja zaradi trme in molčečnosti. Najraje je imela naravo in živali, ure in ure se je lahko igrala z metulji in mravljami ali opazovala oblake. Oče in mati sta ji puščala svobodo, bila je njuna ljubljenka, saj je ob njenem rojstvu sestra dvoj• 9-10/2010

Proza • próza

čica nesrečno umrla. Največja zaveznika v otroštvu sta ji bila dedek in babica. Z njima se je kot odrasla oseba pogovarjala v neskončnost in z odprtimi usti je poslušala njune zgodbe, ki se jih ni nikoli naveličala. Hišo je po polnoči zapustila, varno spravila ključ in se počasi odpravila nazaj na najdišče. Bila je tema in lilo je kot iz škafa. V šotoru so že vsi dremali, zato se je tiho zavlekla v svojo spalno vrečo in utonila v nemiren spanec. Zjutraj jo je nenadoma zbudilo glasno klicanje. Bil je napet in nestrpen glas zavzete študentke arheologije s Primorske: »Hitro, hitro gospa profesorica, pridite pogledat!« Vsa presenečena je navlekla nase suha oblačila in kar se da hitro zbežala ven. Dež je ponehal, že se je kazalo sonce, ura je bila verjetno zelo zgodnja. Prijetna punca s cigareto v roki je vsa zaprepadena s prstom kazala na dno kotanje. Tam je ležala na pol odkrita kamnita plošča – nekakšen pokrov, s katerega je močan dež spral plast peščene zemlje! Dež, ki je sinoči tako močno lil, je izpral zemljo in odtekal po ozkem jarku, ki so ga izkopali ob robu zemljišča, ter na ta način odkril najdbo. Vsa vročična se je spustila v kotanjo in kar z golimi rokami pričela grebsti po robovih plošče, da bi jo odkrila v celoti. Kmalu so bili vsi zbujeni in so pritekli ter s pomočjo dlet in krtač popolnoma osvobodili kamnit pokrov. »Verjetno je skrinja zaveze ali zaboj z zakladom!« so šaljivo menili fantje, ki so se končno malo razživeli in se na vsa usta pričakujoče režali. »Ali pa grobnica,« je tiho in zamišljeno dodala ona in se vsa blatna spustila na kolena. Tedaj so ji priskočili na pomoč in v nekaj trenutkih se je težka kamnita ploskev odvalila. V trenutku jo je oblila vročina in občutek zmagoslavja ji je zameglil pogled. Skozi solze je izdavila: »Imamo senzacijo! Našli smo prvo skoraj ohranjeno okostje iz predrim-

Tako pišemo • Így írunk mi

skih časov na naših tleh!« Vsi so zarjuli od navdušenja, ona pa se je v tem trenutku zbrala in začela natančno opazovati najdbo. Bilo je žensko okostje, na katerem so bili še vidni sledovi lepo izdelanih usnjenih oblačil, ostalo je celo nekaj las na lobanji. Okoli nje je v grobnici ležalo vse polno lončenih darov in raznih predmetov. Morala je biti visokega stanu, saj je imela okoli sebe polno okrasja, orodja in nakita. Med veselim kričanjem in vzklikanjem mladih študentov je opazila, da je okostje neznane ženske imelo koščena zapestja polna zapestnic, okrog glave so ležale umetelno izdelane sponke iz najrazličnejših kovin in dragih kamnov. Potem pa je v trenutku od strahu okamnela! Pradavna princesa ali karkoli je že bila, je imela okoli vratu eno samo skromno verižico s prav takšnim obeskom, kot je bil njen! Obesek je bil enak njenemu, vendar je to bila desna polovica zlatega srca, katerega druga polovica je skrita visela okoli njenega vratu. S tresočimi rokami se ga je dotaknila in zanjo je svet prenehal obstajati. Ni slišala veselih krikov študentov, ni čutila bolečine v kolenih, s katerimi je klečala na kamnitem pokrovu, ni občutila ničesar razen velikega spokojnega miru. Bil je občutek, kot ko se vrneš po dolgem času domov in te pričaka topel objem in prijeten, poznan vonj. Odkritje »Princese iz Halicanuma« je bilo naslednje dni glavna tema medijev. Ona in njena ekipa so bili v središču pozornosti domače pa tudi svetovne javnosti. Najdba je bila tako pomembna v arheološkem in zgodovinskem smislu ter po vrednosti najdenih zakladov, da ji že dolgo ni bilo para na svetu. Ves ta medijski pomp pa je le bežno šel mimo nje. Zamolčala je, da je v njeni lasti druga polovica zlatega obeska. Bilo bi nepremišljeno, da bi o tem spregovorila, saj bi to veljalo za popoln nesmisel in šalo. Njen zlati obesek, leva polovička srca, je varno skrit bingljal pod njeno bluzo in dalje skrival skrivnost svojega porekla. • 9-10/2010

157

Proza • próza

Tako pišemo • Így írunk mi

Zágorec-Csuka Judit

Ne éljünk a látszatnak! Részletek egy készülődő kisregényből

Kedves Zsu! Este 10-kor megérkeztem Budapestről, küldtem is neked egy SMS-t. Útközben mindent átgondoltam. A legnehezebb az volt, hogy meg tudjam érteni, s elfogadni, hogy a tanáromnak, akit a legjobb fejnek tartok, prosztatarákja van, műtötték, de nagyon fél, hogy mi lesz vele, kiújúl-e a rák vagy sem. Az életre vagy a halálra számítson? Amikor szombaton este találkoztunk az Őrs vezér téri végállomáson, meghívott az irodájába, ahol általában dolgozott. Egy lakást bérelt, s ott voltak a könyvei, jegyzetei, kb. három szobában, s oda elvonulva írogatott, gondolkodott. Azt mondta, hogy azért hívott meg a dolgozószobájába, hogy lássam, s hogy utoljára még ilyen körülmények közt találkozhassunk (gondolom én). Hirtelen a halálról beszélt. Én meg képtelen voltam felfogni. Örültem a találkozásnak, találkozhattam még egy igazi, nemzetközileg is elismert, akadémia nagydoktorral, tudóssal. És ő is kivonul az életemből, lassan. Értékvesztesnek éreztem magamat. Őt tiszteltem, szerettem, felnéztem rá. Fájt az egész. Átmenők vagyunk egy hosszú út rövid szakaszában, de nem úgy, hogy végérvényesen ide ítéltek. Át kell élni, végig kell csinálni, bármennyire nehéz is, de nem a bölcsőtől a sírig tart, hanem tovább. Az ébredező ember nem ragaszkodik túlságosan semmihez, mert tudja, hogy az élet örökös átváltozás, sodró folyamat, amelyet megállítani nem lehet. Mi az élet értelme? Van? Vagy nincsen? De, kell, hogy legyen világnézeted! Ha van jövőképed, jobban tűröd a szenvedést. A dolgok sorsszerűek! Az embernek van egy földi szerepe, és van egy földöntúli is. Nem szabad önjelölt prófétának lenni, és nem kell agresszívan rohanni a céljaid felé. Türelem szükséges önmagadhoz, az emberekhez, a tévedésekhez, a vétkekhez ..., mindenhez. Az embert két erő hajtja: a múlt emlékezete

158

és a jövő vágya, a nem teljesített sorsnak a kihívásai. Két öntudatlan erő. Ne éljünk a látszatnak! Nem veszem észre, hogy gyűlölnek, mert nem akarom észrevenni, elkerülöm a konfliktusokat, sérelmeket, bántásokat, magányba vonulok. Az álharmónia nem tart sokáig. A természet nemcsak anyag, hanem energia is! Nemcsak kifele élés és kifelé nézés van. Amikor megtudtam, hogy baj van a tanárommal, egy nap kellett hozzá, hogy elérjen annak a belső kétségbeesésnek a tudata, hogy ő is lassan ki fog hullni a hétköznapjaimból. Szomorú voltam, és amikor kiszállt a taxiból a Stadionok állomásnál, csak annyit tudtam neki mondani, hogy készüljön fel mindkettőre jól. Megértette, és félénken kiszállt. S azt követően is még nagyon szomorú voltam. Sajnáltam őt, mert még tíz évre lett volna szüksége, hogy befejezze a munkáit, amit eltervezett. Lehetséges, hogy az Isten megadja neki ezt a lehetőséget. Nehéz volt visszaballagnom a lakásod ajtájig, lehangolódtam. Amikor eljutok az utolsó lépcsőfokig, amikor már nem lesz további út, és a „Nagy bíróság” elé kerülünk, hogy kifizessük a számlánkat az életünkben, tiszta képet kell, hogy kapjunk. Formáltad-e azt a tehetséget, talentumot, amit a születésednél kaptál? Maradt-e valami abból a szeretetből, amit nem osztottál meg azokkal, akiket szerettél, vagy akik téged szerettek? Ezen gondolkodtam út közben, s azon is, amit mondtál, hogy amit lehet, mindent megteszek, de most már az 50-es éveim felé haladok. Ezt a tanárt, azért sajnáltam, mert három évig jártam hozzá szemináriumokra a doktori képzéskor, és megismertem a szellemi kapacitását, tetszett a gondolkodása. Hatalmas tudása volt, heterogén tudás, filozófia, irodalom, globalizmus, társadalomismeret stb. Azon is gondolkoztam, hogy mi történhetett a főnököddel, aki egy földi sárkány volt, és megtiporta a lelkedet, egyszerre elkezdett szeretni téged, és lassan

• 9-10/2010

Proza • próza beléd szeretett. Vannak ilyen csodák is, mondom csodák – a rosszat a jó követi, mert ez a karma törvénye, mindig ki kell, hogy egyenlítődjön. Egyszerűen rádöbbent, hogy jó szakember vagy, jó nő, megbízható barát is lehetnél. És hogy szüksége van rád, mert az ő imázsát is emelnéd azzal, hogy szakmailag erős nemzetközi kiállításokat szervezel, Berlinbe mész német nyelvtanfolyamra, erős PR-menedzser vagy stb. Szóval rádöbbent, hogy profitálhat belőled, s hamarosan kinevez helyettesének, mert eljött az idő, s hogy most a múltat el kell felejteni, meg a sok sírást, lenyelt, ki nem mondott igazságokat, hát ez így van, habár nem így kellene lenni, de mégis rádöbbent. Ja, hogy egyelőre többet is szeretne, ez nehéz ügy, mert van egy megfelelő felesége, három gyereke, neve, karrierje, imázsa, csak... isten tudja, itt szokták elrontani..., öregszik, s kicsit megunta az asszonyát vagy a legrosszabb esetben közömbös lett, hiányzik az adrenalin, talán... És, ne feledd el, amit mondtál nekem, amikor kb. 10 éve kivittelek kocsival Pécelre, és útközben elsírtad magadat, hogy soha, soha, soha többé nem leszel senkinek a szeretője, mert... nem jól sült el. Én csak figyelmeztetlek, de a döntések a te kezedben vannak. Neked most nem szeretőre van szükséged, nem is éppen férjre, hanem egy igazi társra, partnerre, akinek talán az elején el kellene mondani, hogy nem szerető akarsz lenni, nem erre vágysz, hanem másra... És a főnököd sem akar elválni talán három gyermekkel... Az, hogy szerelmes lett beléd, ez még nem baj, sőt fogd fel pozitívan, ezt most megérdemelted... az ő figyelmét, de maradj meg csak helyettesnek, mert most csak ezt érdemled meg. Ahhoz, hogy tovább tudjál lépni, most itt meg kell álnod, és lemondani a szerelemről, gondolj a feleségre, és arra, hogy mindez őt is leveheti a lábáról és... Mint férfinak, kell neki a te határozottságod, szakmai tudásod, hogy megerősítse a pozícióját, és kell a munkád is. A női részedet tedd félre! Ne legyél hazug és becstelen, mert a karma visszaüt. Szeretni pedig minden helyzetben jó dolog, így is! Főnökként is szeretheted. Sok minden rámnehezedett mostanában. Amikor megjöttem, este felnyitottam egy hivatalos levelet, és el kellett ovasnom azt, hogy elutasították a verseskötetem kiadását, és eszembe jutott, amit mondtál, hogy

Tako pišemo • Így írunk mi

jó költő vagyok. Kedves Zsu, ez itt nem számít semmit, sajnos... Ez sem jött be, a közösségem nem állt mellém, mint annyiszor. A magyar közösség sem, pedig tudom, hogy mi a különbség a modern és a posztmodern versek közt, én posztmodern verseket írok... Talán nem értik. Amikor megjöttem Budapestről, aznap este vissza szerettem volna menni hozzád, hogy megbeszélhessem veled, miért is kell nekem ezt a keresztet hordoznom, miért is kell nekem itt Lendván élnem? Másnap elmentem a számítástechnikai szaküzletbe és megkérdeztem, hogy ha ráteszik-e a skypeot, hogy veled majd Berlinből vegyem fel a kapcsolatot, ha nagyon unatkoznál, meg hangszórókat kell hozzá vásárolnom és egy kis mikrofont. Meglesz, Zsu, s kezdjük a következő héten a közvetlen skype-olást, s még a kamerában is láthatlak. Különben is, a következő hónapban veszek két laptopot, egyet a fiamnak, egyet meg nekem egy évi kölcsönre, hogy aztán vele is skype-olhassak minden este, amikor elcsendesedik a kollégium, mert neki is hiányzom, és ő is nekem. Ti ketten lesztek az éjszakai vendégeim. Üdvözlettel: Júlia Lendváról

Ujeto (Foto: Igor Divjak, Fotofoto.si)

• 9-10/2010

159

Proza • próza

Tako pišemo • Így írunk mi

Marjeta Ribarič

Frančkova nedelja Bilo je eno tistih zgodnje pomladnih juter, ko se hladne meglice vlečejo čez razpete pajčevine vse do poznega dopoldneva. Šele okoli poldneva, ko tišino pretrgajo cerkveni zvonovi s svojo kovinsko pesmijo, se ozračje končno ogreje. Bilo je ponedeljkovo jutro. Oh, ponedeljek! Nikoli ni prijeten! Med hojo do vrtca sem razmišljala, kako bom izpeljala številne, za nov teden načrtovane dejavnosti: kako naj razporedim otroke v skupine, da bodo čim manj moteči, da bodo med dejavnostmi uspešni, dobro motivirani in po opravljenih nalogah zadovoljni. Ob vstopu v večnamenski prostor je zadišalo po jutranji kavi. Prijetna dobrodošlica. Lepa navada sodelavke, ki prihaja zjutraj na delo pred mano in me vselej pričaka s sveže skuhano skodelico kave. Postregla mi je in zavzdihnila: »Franček se je vrnil s počitnic.« Spogledali sva se in požirek vroče tekočine se mi je zadrgnil v grlu. Teden dni je bil otrok pri očetu v Murski Soboti in tiste dni ga ni bilo v vrtec. Franček! Saj je bil na prvi pogled prijeten fant. Starši in ljudje, ki ga niso dobro poznali, so ga občudovali. Hvalili so njegove krasne modre oči, kodraste kostanjeve lase in ljubke jamice na licih, ko se je od srca zasmejal … A Franček je bil v resnici težak otrok. V oddelku si je izboril vodilno vlogo. Pri tem ni izbiral sredstev, vrstnike je ustrahoval, verbalno izsiljeval in znal zelo grobo fizično obračunati z »nasprotnikom«. Kjer koli se je pojavil, je izzval nered, hrup, nelagodje. Vrstniki iz skupine so se nama pritoževali, pogosto so jokali zaradi prizadejanih krivic. Skušali sva Frančka »prizemljiti«, ga spodbujali k pozitivnemu vedenju, da bi ga skupina vzljubila, a mu nisva prišli do živega. Čuden otrok! Izmišljal si je vedno nove zvijače, nove načine, da bi zbujal pozornost in bil središče dogajanja v oddelku. Hitro sva ugotovili, da je tipičen primer otroka iz »moderne« družine, bolje rečeno družinske skupnosti. Mama se je ločila od Frančkovega očeta, živela s 160

prijateljem, ki je pripeljal s sabo še hčer in sina, tako da je dobil Franček še polbrata in polsestro (v nekem smislu, ker so pač živeli v skupnem gospodinjstvu). Malo je bil pri očetu, malo pri mami, v bistvu pa nikjer. Večni popotnik. Dom, kjer je živel skupaj z materjo, njenim prijateljem in njegovima otrokoma, pravzaprav ni bil pravi dom. Sprejeti je moral nove osebe z njihovimi dobrimi in slabimi lastnostmi vred, kar za štiriletnega otroka sploh ni preprosto. Ko je bil po teden dni pri očetu, se je grenka izkušnja ponovila: druge osebe, drug dom … Moral je usvojiti nova pravila in živeti z njimi, očitno pa mu tiste prave topline in naklonjenosti od vseh oseb okoli njega ni izkazoval nihče. Vsaj jaz sem ocenila, da je osnovni problem v tem. Potrebo po ljubezni je kazal na svoj čuden, čisto poseben način, s katerim se nismo mogli sprijazniti, še manj pa ga tolerirati. Po kavici sem pogledala v oddelek. Nekaj je hušknilo mimo mojega obraza in treščilo v zid za menoj. Lesena kocka. Slišati je bilo, kot bi se raztreščila bomba. »Grmi, bliska, toča pada!« se je drl Franček in metal igrače po prostoru. Pred naletom naslednjih zrn toče mi je uspelo skočiti do fantiča, ga prijeti za roke in ga stresti, da se je umiril. »Tvoja igra s točo je nevarna, Franček … Nevarna zate in za vse nas, ki smo v prostoru.« Hotel se mi je izviti iz prijema, a nisem popustila. »Sedi k mizi, sem k meni …« sem bila kolikor se da pomirljiva. Sedla sva. Zdelo se mi je, da je vnema v njem popustila. Izpihal se je. »Zdaj mi pa lepo pripoveduj, kaj si počel včeraj popoldan.« Sumničavo me je ošvrknil: »Res bi rada vedela?« Kot da ga že dolgo ni bil nihče voljan poslušati, se mu posvetiti. »Pri babici sem bil. Njena muca je skotila tri mladiče. Z muckami sem se lahko cel popoldan igral. Babica mi je spekla moje najljubše medenjake in mi pripovedovala, kako je bilo, ko je bila majhna. Potem sva skupaj pobrala slive, ki jih je stresla z drevesa. Iz njih je skuhala marmelado …« Besede so drle iz njegovih ust kot povodenj. Kar hlastal je za zrakom, tako se mu je mudilo čim prej povedati vse, kar mu je ležalo na srcu. »Eno stekleni• 9-10/2010

Proza • próza

co marmelade sem lahko nesel domov. Hočeš, da ti jo prinesem, da boš poskusila, kako dobra je?« Nizal je lepe trenutke nedeljskega popoldneva pri babici in vidno užival, ker so me bila sama ušesa. Še nekaj radovednežev se je prilepilo na naju, da bi izvedeli, o čem se tako vneto meniva. »Veš, kako lepo zna moja babica peti! Vse pesmi pozna … Včeraj sva skupaj pela Sijaj, sijaj sončece. Če hočeš, ti jo zapojem! In medvedka mi je zašila iz starih cunj in stare rjave volnene odeje. Super je, mnogo lepši kot trgovinski!« Zmanjkalo mu je besed ali pa ga je zmotilo to, da so naju obkrožili že skoraj vsi iz skupine, buljili vanj odprtih ust, se nasmihali in si prišepetavali. Očitno je presenetil tudi njih, nepovabljeno občinstvo. Razumela sem, da je bila babica tista opora v fantovem življenju, ki mu je vlivala zaupanje in ga edina tudi zares ljubila. Najbrž je bila tudi edina, ki ga je razumela in vedela, kako mu lahko olepša otroštvo. Če bi živel pri njej, bi bil morda čisto drugačen malček … Kaj vse bi nam lahko še povedal, sem pomislila. Pa doslej nekako ni imel priložnosti, pred vse, kar je bilo dobrega v tem otroku, se je vsiljevalo tisto zoprno, nadležno, težko prebavljivo. Čakala sem, da bo Franček povedal še kaj, a je tišino presekala smrkava Maja, ki ji je bilo treba prav tedaj obrisati nos. Čarovnije je bilo v hipu konec. A Franček je bil ta dan kot prerojen. Vsakomur, ki ga je hotel poslušati, je povedal, kako lepo je bilo prejšnji dan na obisku pri babici. Očitno je dojel, da se mu dogaja nekaj lepega, da je postal središče pozornosti s prijetnim vedenjem, zanimivo pripovedjo in neko posebno toplino, ki je vela iz njegovih besed in iz njega samega. Pred odhodom domov je mati povedala, da gre fantič za teden dni k očetu, ker je le-ta »na vrsti«, da poskrbi zanj. Bo spet podivjal? Kako se bo obnašal, ko se bo čez teden dni vrnil s »počitnic« pri očetu? Razmišljam, ali se starši zavedajo, kako pogubno je za otroka podajanje v stilu ping pong žogice. Malo tu, malo tam, v bistvu pa nikjer! Bom kdaj doživela, da najmlajšim ne bo treba z agresijo in kričanjem opozarjati odraslih: tu sem, vaš sem, imejte me vendar radi?

Tako pišemo • Így írunk mi

Andreja Denko

Stezosledec I Po tistem bo vedno zaziban v sen. Na platišču sobnih copat zbran s pljunki, ki so jih pohodila orjaška stopala samoniklih stvorov. Pisane pavje sanje bo razvrščal v srca megalomanov, hudourniških mož, za uborno plačilo. Toda vsakič, ko bo kateri izmed njih zabil poslednji žebelj v rodovitno meso in sebi storil konec, bo manj in manj klonil pred svojo človeško podobo. II Jeklena zrkla zanesenjaških mogočnežev pestuje milo. Slaboten postane, kadar pred njim za hip postoje goli. Razgaljeni v duhu, nečimrni v umu. Poskočni v obstoju, zveličavni v mrku. Njih matere so šle za njimi in z žugajočimi dlanmi kazale v preteklost, kričale o prednikih. Pa se niso zgledovali. Tako čuječ je iz artefaktov sestavil dobro ležišče telesu, ki nikdar ne spi samo. Varjejo ga one, misleč, da zaverovanost spoštovanih nevernikom ne dopusti zmagoslavja. III Dolgo je govoril o sanjah. Zapahnjena vrata v meniško celico. Jek zgodovine vsenaokrog. Bil je človek. Še pred njim veličastni stvor, pred stvorom zgubančen mefisto. Že od zmeraj pa materam otrok. Zato je razklenil duhamorno pripadnost. Tega dolgo niso izvedele. Šele po tistem, ko so same pričele pronicati iz bivajočega, so prepoznale telo, ležeče na njihovih prsnicah. Kakor kača s sebe staro kožo sune, se je levil proti koncu. Davno davno pred tem le enkrat na bilijardo, dvakrat na milijardo, petkrat na milijon. Nazadnje milijonkrat na eno: Življenje.

• 9-10/2010

161

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

Olga Paušič • FOTOGRAFIJE: Andrej PAUŠIČ

Nasmeh in jeza bogov Utrinki s popotovanja po Pakistanu Po karakorumski cesti v Pakistan Ko se neskončna kolona vozil povzpne na vrh prelaza Khunjerab (4655 m) do kitajsko-pakistanskega mejnega prehoda, se marsikaj spremeni: konec je urejene asfaltirane ceste, vozila zapeljejo na levi vozni pas, nič več nas ob poti ne opazujejo zlati svizci, ki jih je bilo ves čas vožnje po širnih planjavah in strminah Pamirja na stotine. Na prelazu ni carinske kontrole, Kitajci so nas temeljito pregledali v Taškurganu, Pakistanci pa preverijo potnike v Sostisarju, v dolini, kjer se konča kanjon divje reke Khunjerab. Zdaj se vozimo po pravih »kozjih stezah«, da je bolje mižati kot gledati v globino, kjer šumi in se peni neukrotljiva reka, nesoč v dolino pesek in blato z gora. Levo in desno vrhovi, temni, skoraj črni obronki gorske verige Karakorum (Črno gorovje, ker ga tvori črni granit). Pokrajina je obsijana s soncem, nebo modro, da se kar blešči – prava idila, če ne bi bila pot, po kateri se peljemo, grozljiva: luknja pri luknji, ponekod manjka polovica vozišča, drugod plaz na cesti, da moramo počakati, da delavci odstranijo kupe kamenja.

Gorovje Karakorum

162

Imenitno okrašen tovornjak

Tu in tam teče prek vozišča potoček in se nato prelevi v slap, ki grmi v prepad, da bi s svojo vodo obogatil divjo reko v globini … Ves čas se vozimo po nacionalnem parku Khunjerab, kjer skrbijo za izumirajoče snežne leoparde, različne vrste kozorogov, fazanov in znane debeloroge ovce Marco Polo. V Sostisarju so cariniki zelo prijazni: vprašajo le, kaj imamo v nahrbtnikih, ne zahtevajo pa, da bi jih odprli. Končno slišimo spet tekočo angleščino, ko smo debele tri tedne v centralnoazijskih državah trenirali le ruščino. Znanje angleščine je posledica angleške kolonizacije, tako kot vožnja po levem voznem pasu in na stotine džipov, ki so najobičajnejše in najbolj praktično prevozno sredstvo po pakistanskih stezah. Ah ja, pa čudovito okrašeni tovornjaki, ki pritegnejo pozornost in so vsak zase prekrasna pojava na cesti. Imajo celo posebne delavnice, v katerih poskrbijo za poslikavo teh vozil. Naš avtobus je svojo pot končal v Sostisarju. Kaj zdaj? Eden od prijaznih sopotnikov nam je predlagal, naj se ne zadržujemo v Sostu, ker ni hotela, v katerem • 9-10/2010

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

V dolini marelic

Trdnjava Baltit nad Karimabadom

bi turist dostojno prenočil, ampak naj se odpeljemo dalje v Karimabad v Hunzo, kjer bomo toplo in prijazno sprejeti. Dober nasvet. Zlahka smo našli minibus, ki je zbiral potnike za Karimabad (Baltit) v Hunzi.

Kaj bolj romantičnega, kot je dolina Hunza, si turist v Pakistanu kar težko zamisli. Zelena oaza miru, obdana z zasneženimi sedem- in osemtisočaki, na pobočjih pa nepregledni nasadi marelic, ki se oranžno bleščijo v toplem sončnem siju. Ne moreš verjeti! Vse to zelenje in bujno rast omogoča dobro premišljena in odlično urejena mreža namakalnih jarkov, ki zbirajo in peljejo dragoceno vodo z ledenikov v dolino. Domačini so zelo podjetni – tu turizem cveti kot le kaj. Mestece pod mogočno, šeststo let staro trdnjavo Baltit je zelo dobro obiskano, posebna zanimivost pa je tudi v dolini ležeče staro mesto Ganiš, kjer so živeli manj premožni prebivalci kraljevine Hunze, ki je mnoga stoletja, zahvaljujoč strateško odlični legi, kljubovala vsem napadom roparskih tolp, divjih plemen, celo Angležem v začetku kolonizacije. Prebivalci

Hunza – dolina marelic

• 9-10/2010

163

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

Hunze so bili stoletja strah in trepet velik problem tudi nepismenost pretrgovcev in drugih popotnikov, ki so bivalcev. se posluževali poti skozi dolino (karaPo treh čudovitih sončnih, toplih korumska cesta – krak svilne ceste), in nadvse prijetnih dneh, ki smo jih saj so napadali karavane, ujetnike pa preživeli v Hunzi, je bilo treba vzeti zasužnjili. Šele leta 1891 je Angležem pot pod noge. Naš naslednji cilj je bil uspelo pokoriti državico Hunzo. VlaGilgit. davina MIROV (knezov) pa se je končala leta 1974. Za Hunzo velja, da sodijo njeni prebivalci med najstarejše na svetu. Ko smo po nekajurni vožnji priZa visoko starost se lahko zahvalijo speli v Gilgit, je bil že prvi vtis ob zdravi hrani, ki jo uživajo, vodi z lesrečanju s krajem zelo neprijeten. denikov in težkemu delu na strmih Umazanija, smrad iz odprtih jarkov pobočjih. Da je hrana res nekaj pomestne kanalizacije, kaotičen proPakistanca v tipični noši sebnega, smo se lahko prepričali tudi met na ulicah, gneča … Po Hunzi res sami. grdo nasprotje! Staro mestno jedro se ponaša s številnimi, lepo Med vožnjo iz Karimabada v Gilgit smo v praksi urejenimi prodajalnami spominkov. Po ugodni ceni preverili teorijo o veliki neenakosti med spoloma, ki lahko kupiš svilene rute, šale, izdelke iz kašmirske velja v Pakistanu. Potovali smo v minibusu, ki takoj volne, pakistanske kape »binladnovke«, ki jih nosijo v začetku ni bil poln. Mož Jože je sedel k meni v druseveda le moški, nakit iz modrega lapisa lazulita, kro- go vrsto, sin Andrej pa se je spravil na zadnji sedež, jač pa ti lahko v nekaj urah sešije tipično pakistansko rekoč, da so prednje vrste rezervirane za ženske. Semoško oblačilo – šalvar kamez: široke hlače in dolgo deži na vozovnicah niso bili označeni. In res, na eni tuniko ter brezrokavnik, če bi si zaželel biti podoben naslednjih postaj je voznik nagnal Jožeta sedet v zadomačinom. dnjo vrsto, da so lahko ženske z otroki sedele spredaj. Spoznali smo, da so ljudje zelo prijazni, radi pokle- Ko sem čez čas obsedela sama v drugi vrsti, vstopali petajo, vprašajo, od kod si se vzel, res pa je, da smo pa so moški, nihče ni hotel sesti k meni, raje so se težko pojasnili, kje je pravzaprav naša Slovenija. V stiskali zadaj kot sardine v konzervi ali pa so splezaPakistanu je poleg revščine in politične nestabilnosti li med prtljago na streho minibusa. Potem pa res ne

Mesto brez duše

Zanimive jedi z lešniki in marelicami

164

veš, ali je takšno ravnanje dokaz spoštovanja ali izraz odpora do nasprotnega spola. Gilgit je odlično izhodišče za planince, ljubitelje trekinga, popotnike, ki želijo v Baltistan, in tiste, ki bi radi šli v Nepal. In ker ima Gilgit tudi letališče, je dobra odskočna deska za Islamabad, čeprav letala vozijo bolj poredko. Mesto leži namreč v »luknji« med zasneženimi vršaci, kjer predvsem vreme odloča, kdaj lahko letala poletijo. Zelo podobna situacija je v Čitralu. Razmišljali smo, v katero smer bi nadaljevali naše popotovanje po Pakistanu. Andrej je predlagal, da bi se odpeljali v Čitral in obiskali doline Kalašev. A v hotelu so nam povedali, da je cesta proti Čitralu zaradi • 9-10/2010

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

neurij in plazov že nekaj dni zaprta, da ne bomo dobili prevoza. Po dveh dneh čakanja so cesto vendarle odprli.

Na ulici v Gilgitu

Najvišje ležeče polo igrišče na svetu Potovati dvanajst ur je že samo po sebi mučenje, potovati po cestah, ki niti malo ne zaslužijo tega imena, pa je pravo trpljenje, preizkušnja telesa, duha in živcev. Do polovice poti, tja do Gupisa, je bila cesta še asfaltirana, potem smo se pa začenjali vzpenjati proti prelazu Šandur. Avtobus je znižal hitrost na 20–30 km/h. Vožnja se je vlekla, vlekla … Voznik nas je nenadoma razveselil z obvestilom, da bomo na prelazu 3o minut počivali in to nam je vlilo novih moči. Res, ko smo prilezli na vrh, 3810 m bližje oblakom, je pogled na prekrasno pokrajino, obdano z zasneženimi sedemtisočaki, odtehtal vse muke dolge poti. »Poglejta, pred nami je najviše ležeče polo igrišče na svetu. Tu se vsako leto spopadeta moštvi Gilgita in Čitrala,« je navdušeno povedal Andrej, »in skoraj vedno zma-

ga ekipa Gilgita. Kljub vsemu je to vselej prvovrsten turistični dogodek, ki se ga udeležuje vsa družbena smetana Pakistana.« V nižini, ob temno modrem jezeru, leži znamenito polo igrišče, nedaleč proč pa so plastični šotori, ki služijo pripravi moštev, drugi pa so bivalniki konjev. Vse območje je lepo urejeno, v neposredni bližini stoji tudi preprosto opečnato bivališče nomadov. Po širjavi se pasejo črede drobnice in goveda. Pastirji so nadvse gostoljubni, za drobiž postrežejo popotnikom vroč čaj in suhe kekse. Veseli so obiska, saj pripelje avtobus mimo le enkrat dnevno in še to le takrat, ko je cesta prevozna. Alkohola seveda ne strežejo, saj ga islam strogo prepoveduje. Prenočili smo v Mastuju, zjutraj pa smo že ob šesti uri hiteli dalje, šef hotela nam je namreč priskrbel džip, ki nas je popeljal do Čitrala. Štiriurna vožnja v odprtem vozilu je bila zelo prijetna. Kakšni dve uri smo se spopadali z razrito, luknjasto, polovično cesto, s potočki in skalami na vozišču, potem pa zagledali asfalt in dalje je šlo kot po maslu.

ČITRAL – mesto moških Taksist nas je odpeljal v Chinar Inn, ljubko oazo sredi hrupnega mesta, v katerem nismo opazili nobene ženske. Pred trgovinami, v delavnicah na obeh

Prelaz Šandur (3810 m)

• 9-10/2010

165

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

je najbolj odprt za turiste. Mislim, da bomo tu največ videli in izvedeli o Kalaših.« O Kalaših nama je sicer veliko povedal že prej. Gre za narod, skupnost, ki ima korenine v sivi davnini – bili naj bi potomci vojščakov Aleksandra Makedonskega. Pravijo, da se je veliko vojakov, utrujenih in naveličanih Aleksandrovih neskončnih vojnih pohodov, zateklo v doline in ostalo tukaj. Verjetno uživajo prav zaradi tega močno podporo grške vlade, ki jim tudi denarno velikodušno pomaga. Prav, torej gremo v Bumboret. Avtorica z možem

straneh dolge ulice, na stojnicah neskončnega bazarja sami MOŠKI. Takoj se mi je vsilila misel, da je Čitral mesto moških. V naslednjih dneh smo se prepričali, da se nisem zmotila. »Kalaši živijo v treh dolinah,« je razlagal Andrej in naju vodil po zemljevidu. »Te imajo zanimiva imena: Bumboret, Rumbur in Birir. Vseh treh ne bomo mogli obiskati. Predlagam, da se zapeljemo v Bumboret, ker Med Kalaši v Bumboretu

Bumboret

V mestu moških.

166

Zjutraj smo zamudili avtobus oziroma minibus, ki pelje ob 7. uri do vhoda v doline, kjer je treba plačati pristojbino in predložiti potrdilo s policijske postaje Čitral, preden stopiš na območje Kalašev. Potrdilo dobiš brezplačno, le na postajo je treba stopiti, pristojbina oziroma vstopna ekološka taksa je za tujca 200 rupij (1 USD = 60 rupij), za domače turiste pa veliko manj. Bilo je silno zanimivo doživetje! V Krakalu smo si pod vodstvom lokalnega vodnika ogledali vas, usekano v strm breg, skromna lesena in kamnita bivališča Kalašev, spoznali njihovo tradicionalno nošo, okrašeno s tisoči pisanih perlic, običaje, si ogledali žganjekuho ter poskusili imenitno žganje iz murv, pokazal nam je tudi pokopališče, ki je nenavadno, kajti svoje preminule odnesejo na posvečen prostor v odprti krsti in jih pustijo kar tako razpadati na soncu in zraku. V hišo žensk nismo smeli vstopiti. Pojasnil nam je, • 9-10/2010

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

sredstev pridobijo seveda tudi od turistov s prodajo tradicionalnih oblačil, nakita ter gostinskih uslug. Ogledali smo si tudi čisto nov kulturni center, ki ga je zgradila grška država.

Kalašinji v nošah

da gredo vanjo ženske, ko imajo menstruacijo, so torej nečiste, in v tistih dneh se ukvarjajo z ročnimi deli, doma pa gospodinjska opravila prevzamejo tašče ali druge ženske iz družine. Tradicija je pri Kalaših izjemno močna. Imajo osnovno in srednjo šolo, obe se nahajata v Bumboretu. Negujejo svoj jezik ter kulturo. Otroci se uče seveda tudi uradnega državnega jezika URDU, kar jim omogoča nadaljnje izobraževanje. Poročajo pa se predvsem v okviru treh dolin. Kalaši niso muslimani, njihova vera ima korenine v animizmu, zato živijo v harmoniji z naravo in spoštujejo naravne sile. Povsod so bili zelo gostoljubni. Čaj, sadje, prijazna beseda so nas pričakali pri vsaki hiši, nič jim ni bilo zoprno, da smo vstopali v njihova bivališča in radovedno opazovali. Le za fotografiranje je bilo treba vselej prositi za soglasje in seveda odriniti tudi kakšen dolar. Zanimivo je tudi to, da se Kalaši, ki so v glavnem kmetje, brez težav preživljajo v okviru svoje skupnosti. Imajo lepo obdelana polja, ki dajo živež, vode je po dolini dovolj, celo nekaj vodnih mlinov smo si lahko ogledali, imajo elektriko, lokalni prevoz, kar nekaj

Vaški kulturni hram

Žganjarna

Na prelazu LOVARI (3118 m) Po dveh dneh je bilo treba odriniti proti Pešavarju, od koder smo nameravali poleteti v Karači, iz Karačija pa domov v Evropo. Receptor in direktor hotela Chinar Inn sta menila, da bomo v primeru, da je prelaz • 9-10/2010

167

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

Lovari prehoden, v 10–12 urah prispeli v Pešavar, celo tako ustrežljiva sta bila, da sta nam obljubila zadržati našo sobo dan ali dva »za vsak primer«. In direktor letališča v Čitralu nam je šel na roko ter nam rezerviral letalske vozovnice iz Pešavarja za Karači. Sprva smo nameravali v Pešavar poleteti iz Čitrala, a zaradi monsunskega deževja, neviht in neugodnih pogojev v zraku letalo že 8 dni ni prepeljalo nobenega potnika. Bali smo se, da bomo zamudili polet iz Karačija, zato smo si kupili avtobusne vozovnice. Stisnjeni v minibus smo se ob 8. uri odpeljali iz Čitrala proti Pešawarju oziroma proti zloglasnemu prelazu Lovari. Pot je bila prijetna, zunaj sonce, modro nebo, tihi sopotniki, mi trije polni evforije, ker je šlo vse lepo gladko. Do 76. kilometra poti! »Kaj hudiča pa je to …« se je zdrznil Jože in me predramil iz prijetnih misli. Pred nami neskončna kolona vozil. Minibus se je ustavil in ni bilo treba dolgo ugibati, za kaj gre. Prelaz Lovari je bil zaradi plazu ZAPRT! Voznik nam je svetoval, naj gremo ven na sonce, ker bo trajalo, da usposobijo cesto. Daleč pred nami je bila neskončna gneča. Seveda smo šli gledat, kako kaže. Tam, kjer naj bi bila cesta, je ležala ogromna gomila skal, blata, hlodov, polomljenih vej, ki jih je bil plaz prejšnjo noč prinesel z gora. Ljudje so z golimi rokami metali skale s cestišča, polnili blatne jame z drobirjem, a vse skupaj je bilo videti brezupno. Po šestih urah čakanja smo bili že pošteno obupani. A nihče ni šel nikamor, vsi sopotniki so, tako kot mi, vdano čakali, da buldožer opravi svoje. Okrog petih popoldan je bilo tako daleč. Naš voznik je predlagal, naj gremo peš čez prelaz, kajti s praznim vozilom se bo lažje prebil, na drugi strani se bomo pa spet vkrcali. Storili smo tako. Vse bi bilo v redu, če se ne bi nebo nad Lovarijem v dobri uri zmračilo! »Neurje bo!« je ugotovil Andrej. In res, komaj smo uspeli pripešačiti na drugo stran plazu, so padle prve hladne dežne kaplje. Kar je sledilo, je komaj mogoče opisati. Zatekli smo se v leseno kočo, ki naj bi bila gostinski lokal, in tedaj se je ulilo, ampak s takšno močjo, da je podrhtevalo vse okoli nas. Tla pod nogami so bila v nekaj sekundah mokra, voda je naraščala, grmelo je in bliskalo, da nas je bila večina na

168

Na plazišču pod Lovarijem

smrt preplašenih. Kakšnih sto, sto petdeset se nas je stiskalo med lesene stene gostilne. Ogromne mase vode so drle po strmini in z bobnečo močjo udarjale na streho lesene stavbe, nato pa kot slap lile na cesto ter odnašale s sabo vse, kar so mogle premakniti. Vse okoli nas je vpilo, molilo, ženske so jokale, otroci cvilili. Prava histerija, ki je trajala dobre pol ure. Potem je počasi prenehalo grmeti, bliskati, dež je le še pršil. A zunaj je ostalo razdejanje! Obupani smo tuhtali, kaj se bo iz vsega izcimilo. Voznik, ki je stal poleg našega, napol v blato pogreznjenega minibusa, je zelo resno rekel: »Ne moremo nadaljevati poti, saj vidite. Vrnem vam denar, poskusite se prebiti preko prelaza nazaj v Čitral. Ni druge možnosti, žal.« Nazaj v Čitral? Prek plazu? V temi? Samo stali smo in se spogledovali. Tedaj je pristopil mlajši moški, ki je z ženo in hčerjo sedel v zadnjem delu našega minibusa, in rekel angleško: »Pridite, gremo skupaj. Tudi jaz se bom z ženo in hčerjo vrnil v Čitral. Po takšnem neurju cesta vsaj tri do štiri dni ne bo prevozna, verjemite mi. Domačini vemo, kako to gre. V Čitralu boste na varnem.« Slišala sem samo tisto »tri do štiri dni«! Kako bomo ujeli svoj let iz Karačija v Istanbul? Domačin z ženo in hčerjo je hodil pred nami in nas ves čas spodbujal, opozarjal na hudournike, spolzka tla, saj se je v temi komaj kaj videlo. Slutila sem, da so vse okrog nas ljudje, a vsak je gledal predvsem nase. Hodili smo molče, zaskrbljeni in zgroženi nad tem,

• 9-10/2010

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

kar nas je doletelo. Nenadoma se je naš vodnik ustavil, rekoč: »Ne moremo dalje, žal. V bližini je kmetija, poskusil bom dobiti kakšno sobo, da prenočimo.« Res se je v mraku pokazal obris zgradbe. Kmetija na samem, na zasuti cesti pred njo pa kolona tovornjakov, ki so obtičali. Čakali smo, da sta se kmet in naš prijatelj pogovorila. Žal sobe ni bilo. Nekdo nas je prehitel. Kaj pa zdaj? Andrej je predlagal, da si nataknemo naglavne svetilke in nadaljujemo pot, a naš vodnik je pojasnil: »Vso noč bodo drseli plazovi. Ne bi rad, da nas kje zasuje. Še našel nas ne bo nihče. Moramo prenočiti!« »Ampak kje vendar?« se je spraševal Jože. Čez nekaj minut smo bili pod streho in na varnem. Kje? V prikolici praznega tovornjaka, ki je obtičal v plazu. Ne moreš verjeti! Nikoli v življenju si ne bi mi-

slila, da so na svetu tako razumevajoči, prijazni ljudje. Oddahnili smo si, oblekli topla oblačila iz nahrbtnikov, se zavili v vse, kar je bilo na razpolago, voznik tovornjaka pa nam je priskrbel celo topel riž, svežo vodo in svetilke. Vsa ta pozornost je bila silno pomirjujoča. Končno smo le zaspali. Zjutraj smo se urno oblekli, se zahvalili voznikoma tovornjaka, si oprtali premočan tovor in krenili na pot. Ko se je povsem zdanilo, smo lahko ocenili vso razsežnost katastrofe! Prejšnji dan je bil ovira na poti le en plaz, zdaj jih je bilo na desetine. Ponekod ceste preprosto ni bilo več. Skupina moških nam je dala suhe murve »za energijo« – so rekli in nas spodbujali, da smo že skoraj na koncu poti. In res, po dobri uri in pol naporne hoje smo zagledali kolono vozil, ki so čakala na potnike z Lovarija.

Neskončna kolona vozil pod prelazom

• 9-10/2010

169

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

Umazani, mokri in zgarani smo bili presrečni, da nas je soba v Chinar Innu res čakala. Hotel je bil poln do zadnjega kotička. Receptor je pojasnil: »Zaprta je tudi cesta proti Gilgitu. Veliko turistov je ujetih v Čitralu, kot vidite. Sinočnje nevihte so bile uničujoče! Nič ne deluje, ne telefoni ne internet, povsem smo odrezani od sveta. Ne morete iz Čitrala … Edina možnost je po zraku. Prej ali slej bodo morali poslati kakšno letalo do Čitrala – lahko, da bo vojaško.« Po pranju perila, sušenju prtljage v cvetličnem gaju hotela in potem, ko smo se kolikor tolikor unesli, smo šli zabijat čas v mesto. Saj v Čitralu ni kaj dosti videti. Mesto moških je bilo tudi ta dan obsijano s soncem, da sem se pošteno potila v bluzi z dolgimi rokavi in z ruto na glavi. Edina ženska daleč naokoli. Pri šoli smo si ogledali nogometno tekmo, na kateri so bili tako igralci kot navijači izključno moški. Sprehodili smo se do lepe džamije s številnimi, prekrasno nazobčanimi stolpiči, si ogledali staro mestno obzidje, pokukali v številne, na ulico odprte prodajalne tkanin, rut in ogrinjal vseh vrst … in napetost je počasi popustila.

Nasmeh bogov Rodilo se je prekrasno sončno jutro. Andrej je pohitel ven, da bi preveril nebo nad Lovarijem. Nobenega oblačka, niti najmanjše sapice. Poln upanja je šel na klepet v recepcijo hotela in čez čas sta skupaj z receptorjem spet študirala nebo nad Čitralom. Pridružil se jima je direktor hotela, ki je takoj po osmi uri sporočil, da telefon spet deluje, poklical informacijski oddelek letalske družbe, a niso vedeli povedati še ničesar določenega. Bili smo na trnih, živčni tristo na uro, drugi gosti hotela pa prav tako. Telefon je zvonil vsakih petnajst minut. Ob devetih smo izvedeli, da je iz Islamabada poletelo vojaško transportno letalo proti Pešavarju! Čez pol ure, da je letalo pristalo, potniki pa se že vkrcavajo … Letalo se je dvignilo in leti proti Čitralu … Letalo je pristalo na čitralskem letališču … Čez debeli dve uri bomo poleteli! Končno so se nam bogovi prijazno nasmehnili!

170

Balaskó Enikő

balasko.eniko@gmail.com

„Ezt látni kell és érezni” Kirándulás a táncos-csudás Erdélybe A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet 2010. április 25. és május 1. között a Muravidék Néptáncegyüttes tagjai számára kirándulást szervezett, amelyen együttesünk tizenkét táncosa mellett hamincvalahány más érdeklődő is részt vett.

Első állomásunk Nagyvárad volt, ahol a Püspöki Székesegyházat néztük meg, amely a legnagyobb és sokak szerint a legszebb barokk templom Romániában. A legenda szerint a csodatévő Szent László király holttestét szállító szekér magától indult meg Várad felé, ugyanis a királyt kérése ellenére nem Nagyváradon, hanem Székesfehérváron akarták eltemetni. Kalotaszentkirályon megtekintettük a jellegzetes kalotaszegi református templomot. A helybeliek egy közeli csűrben szilvapálinkával, teával és pogácsával vártak bennünket, és bemutatták a díszes kalotaszegi viseletet. Egyik táncosunk fel is próbálta a cifraszűrt,

A kalotaszentkirályi református templom

• 9-10/2010

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

és vendéglátóink elmesélték, honMuravidék Néptáncegyüttesnek nan ered a „kitették a szűrét” szólás. (amelyről mellesleg már hallott), A kalotaszegi cifra viselettel és a párfelajánlotta, próbáljam fel a visetát viselő magyar lányok látványával letét. Így elmondhatom, volt már Ady A Kalota partján című versében rajtam eredeti kalotaszegi viselet. is találkozhatunk. A költő ugyanis Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyakran időzött itt. nehéz a sok gyöngytől. Este a helyi A körösfői kirakodóvásárt érintkocsmában élőzenére kalotaszegi ve Szucságra érkeztünk, ahol macsárdást tanított nekünk egy helygánházaknál (ez kimondottan az béli pár. erdélyi turizmus sajátossága) tölMásnap a Mezőséggel ismerkedtöttük az éjszakát. Szállásadóinktünk, amelynek táncait mi is nakal beszégeltve megtudtuk, hogy gyon szeretjük. Válaszúton átutazitt nem él annyira a viselet, mint va a buszból egy pillantást veteta „Cifra Kalotaszeghez” tartozó tünk a Bánffy család (nem a lendvai Mérán, lányuknak ennek ellenére Bánffyakról van szó!) kastélyára, A kalotaszegi cifra viselet, a cifraszűr több rend viselete van, mivel mérai ahol Wass Albert író született. anyósától öt rendet kapott ajándékba az esküvő alVálaszúttól hat kilométerre, de „a mesebeli Hen kalmából. Amikor megtudta, hogy tagja vagyok a cidától jó messzire” fekszik Bonchida, ahol a Bánffy

Kalotaszegi szoba

• 9-10/2010

171

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

család egy másik kastélyát tekintettük meg, ezt fénykorában erdélyi Versailles-ként emlegették. Kolozsvár következett, ahol a Szent Mihály-templomban, Erdély második legnagyobb gótikus templomában gyönyörködtünk. Mátyás király lovas szobrát sajnos nem láthattuk, ugyanis talapzata éppen felújítás alatt állt. Elsétáltunk azonban a nagy király szülőházához. Mátyás születésének két emléktábla állít emléket, egy magyar és egy román-angol. Az utóbbi arra hívja fel a figyelmet, hogy a „román” Corvin Mátyás később a legnagyobb magyar király lett. Az épülettel szemben helyezkedik el a Szarvas-ház, amelyben

az ottani táncegyüttes tagjaival és az adatközlőkkel. Talán ez az est volt kirándulásunk „táncos csúcspontja”. A házigazdák már az ajtóban pálinkával és kaláccsal fogadtak bennünket. Amint beljebb kerültünk a kultúrházba, a zenészek rázendítettek, az adatközlők táncra perdültek. Jó volt látni, hogy idős koruk ellenére milyen jól és milyen lelkesen táncolnak. Mivel mi is ismerünk székely mezőségi táncokat, egy idő után beálltunk közéjük. Az este folyamán megtudtuk, hogy Mezőpanit szegény falu, mivel nincs egy cigány lakója sem. Kalotaszegi női viselet, Szucság A lakosság zöme magyar, a 2002-es népszámlálási adatok szerint a falunak mindössze 75 román lakosa volt (ez csupán 3,2 százalék). Mivel nem a faluban volt szálláshelyünk, hamar búcsút kellett vennünk, amit nehéz szívvel tettünk meg. Indulás előtt elhangzott még egy-két szívmelengető nóta, aztán nagy nehezen továbbálltunk. Remélem, valamikor még viszontláthatjuk kedves vendéglátóinkat, akik felejthetetlen élményben részesítettek bennünket. A következő két napon Székelyföldön barangoltunk. De kik is a székelyek? A tudósok a mai napig nem egységesek eredetüket illetően. Wass Albert a székelyek teremtéséről a Tizenhárom almafa című regényében azt írja, hogy amikor az Úristen benépesí-

A Muravidék Néptáncegyüttes néhány tagja a Bánffy család kastélyánál Bonchidán

Heltai Gáspár 1550-ben alapított nyomdája működött. Az épületnek ma is fontos szerepe van, hiszen itt működik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári részlege. Kolozsvár után a székelyek legnagyobb városa, Marosvásárhely következett, ahol a Kultúrpalota alsó szintjén tettünk egy kört. Az épületet a XX. sz. elején építették azzal a céllal, hogy kulturális szempontból felemeljék a várost, valamint megerősítsék a magyar nemzeti azonosságtudatot. Marosvásárhelyt elhagyva a mindössze 13 km-re fekvő Mezőpanitra látogattunk, hogy találkozzunk 172

A kolozsvári Szent Mihály-templom

• 9-10/2010

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

tette a földet, „Erdélyről ügyesen megfeledkezett”. De egy „nagybajuszú, időt-töltött főangyal” tanácsára a völgyekbe egy marék uraskodásra hajlamos magyart szórt, a hegyeket pedig behintette felhőket bámuló románokkal. A magyarok és a románok ráérő idejükben egymást kergették, ezért a lajbizsebéből odalökte a dolgozni tudó szászt a magyarok és a románok közé, s hogy esze is, szíve is legyen valakinek, meg „a munkához is értsen valamicskét”, megteremtette a székelyt. Az „ezeréves határnál” a Gyimesekben

is emléket állít. A néphit úgy tartja, ha szorongatott helyzetbe kerülnek a székelyek, a királyfi „csillagösvényen” leszáll seregével, és legyőzi a székelyek ellenségeit. Erről tesz említést a székely himnusz is. Gyimesbükk közelében megtekintettük az „ezeréves határ” maradványait a történelmi Magyarország és Moldva között: a régi vámházat és az egykori határkövet. Majd felsétáltunk a Bethlen Gábor építtette Rákóczi-vár romjaihoz, ahonnan az esős és ködös idő ellenére is szép kilátás nyílt a Gyimesek vidékére. A mezőpanitiak táncra perdültek

Idegenvezetőnk, Vilmos, aki szintén székely legény, rendkívül szemléletesen bemutatta a székely ember sajátos mentalitását, és gazdag történelmi és helytörténeti ismertetőit zenével, irodalmi részletekkel egészítette ki. Így tudtuk meg, hogy Sélyes Sándor Székely karácsony című verse szerint az Úr a székelyekről hallott eleget, mondtak már neki róluk hideget, meleget; tudja, hívők, sokat imádkoznak, de szidásában is ők a világelsők. A „kökényszemű székelyekről” szóló vicceket különösen jó volt Vilmos szájából, ízes nyelvjárásban hallani. A harmadik napot a mind méretében, mind látványosságában egyedülálló parajdi sóbányában kezdtük, majd végigmasíroztunk a korondi kirakodóvásáron. Ezután megálltunk Farkaslakán, hogy megkoszorúzzuk Tamási Áron „két cserefa tömött árnyá”ban lévő síremlékét. Ezután Székelyudvarhely, a „legmagyarabb erdélyi nagyváros” következett (lakosságának 96 százaléka magyar). Itt a szoborparkot néztük meg, amely a székelyek legendás vezérének, Csaba királyfinak

Csaba királyfi szobra a székelyudvarhelyi szoborparkban

• 9-10/2010

173

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

fenyők olyan mélyen / kapaszkodnak a vén földbe, / kitépni vihar sem tudja / másképpen, csak kettétörve”. Itt megkoszorúztuk azt az emlékművet, amely az 1848-49-es szabadságharc egyik utolsó erdélyi ütközetének állít emléket. Az emlékművel szemben, „fönn a tetőn, a nyeregben” rengeteg kopjafa őrzi a bátor székelyek emlékét. Kányádi Sándor úgy fogalmaz a Nyergestető című versében, hogy Csíkországban azért zöldebbek az erdők, mert „szabadságharcosok vére / lüktet lenn a gyökerekben, / mert temető ez az erdő, / és kopjafa minden szál fa”. Gelencén a katolikus Néhányan a Rákóczi-vár romjain a Gyimesekben templomot néztük meg, mely a VilágUtána Csíkszentdomokos felé vettük az irányt, örökség részét képezi, hiszen a templom szinte teljes ahol Márton Áron, Erdély egyik leghíresebb egyházi belső falát középkori freskók díszítik, amelyek közül személyisége született és nevelkedett. Fogadásunk- legérdekesebbek a Szent László-legendát ábrázolók. kor természetesen itt sem maradt el a pálinka, és né- Nem mindennapi élmény volt mindezt a harangozó hány helyi ismerőssel is találkoztunk, akiket a Ven- néni szájából hallani, aki élvezetes stílusban, korát dégségben Budapesten rendezvénysorozaton ismer- meghazudtolóan lézerceruzát használva mutatta be tünk meg. Mi, táncosok új motívumokkal bővíthettük felcsíki tánctudásunkat, a többiek pedig elsajátíthatták a csíki táncok alaplépéseit, és megismerhették a csíki viseletet is. A késő esti órákig jó hangulatban folyt a mulatság. A negyedik napon a madéfalvi emlékművet koszorúztuk meg. 1764-ben egy éjszaka alatt kétszáz madéfalvi székelyt mészároltak le. A madéfalvi veszedelem másik közismert elnevezése Sicvlicidivm, amely latinul székelyirtást jelent. Hátborzongató egybeesés, hogy ha a latin szó betűit (az s kivételével) római számoknak tekintjük, és összeadjuk őket, a Táncház Sepsiszentgyörgyön veszedelem éve jön ki eredményként. Utunkat folytatva megtekintettük a csíksomlyói ferences kegytemp- a templomot. Ezen a napon, április 29-én volt a tánc lomot, ahol megérintettük a Mária-szobrot, melyhez világnapja, így este Sepsiszentgyörgyön a Háromszámos csoda fűződik. Megkóstolhattuk a híres, ma- szék Táncegyüttes előadásában megnéztük a Hol gas vastartalmú borvizet is. Csíkszeredán néhányan jársz, hová mész? című műsort, amely a Kádár Kamegnéztük a Makovecz Imre által tervezett Millenni- táról szóló balladát mutatja be a néptánc és kortárs tánc elemeit ötvözve. Az előadást követő táncházban umi-templomot. Majd útban Kézdivásárhely felé, ahol Gábor Áron jót „mezőségiztünk”. Az ötödik napon úton Segesvár felé megálltunk szobrát koszorúztuk meg, megálltunk Nyerges-tetőn, „hol az erdők / zöldebbek talán, mint máshol”, hisz „a Fehéregyházán, ahol harcostársai utoljára látták 174

• 9-10/2010

Popotovanja, potopisi • Utazások, útleírások

élve Petőfi Sándort, akit állítólag valahol itt temettek tömegsírba. A hősi halál feltételezett helyén a 60-as években emlékművet állítottak. Segesvár a Világörökség részét képezi, a vár falain belül festői középkori várnegyed tárul elénk, ahol tettünk egy röpke sétát, és természetesen nem maradhatott el a Vlad Ţepeş havasalföldi vajda (Vlad Dracul fia) szobránál való fotózás sem. Ez a vajda volt az, akiről Bram Stoker a Drakula, a vámpírgróf című híres regényének hősét formázta. Gyulafehérváron a Szent Mihály-székesegyházat néztük meg, amelynek építéséhez jelentős mértékben hozzájárult Hunyadi János, akinek szarkofágja itt látható. Hazafelé a buszból egy pillantást vetettünk „magos Déva várára”, és meglátogattuk Böjte Csaba atya gyermekotthonát, majd az éjszakai órákban Aradon megkoszorúztuk a Szabadság-szobrot, Zala György alkotását. Már jócskán hajnalodott, amikor buszunk megérkezett vidékünkre. A hosszú út fárasztó volt, jólesett

az otthon melegébe visszatérni, de amikor dél körül felébredtünk pihentető álmunkból, többen azt éreztük, valami hiányzik. Erdély varázslatos tájai, a székely emberek őszinte vendégszeretete és kimeríthetetlen, egyedi humora, mind-mind mélyen belénk ivódott. Erdélyben, s különösen a Székelyföldön járva az ember feltöltődik. Mi is feltöltődtünk magyar érzelmekkel, zenével és tánccal. Nehéz szavakba önteni ezt a feltöltődést, amelyet Arany János is megemlít az Öldöklő angyal című költeményében: „De vajmikép irhassam én le, Oh nemzetem, szép táncodat! Busúlni és vigadni, mint te, Tud-e más nép az ég alatt? Ezt látni kell és érezni, Mint a magyar sziv érezi.”

A muravidéki csoport a Nyerges-tetőn

• 9-10/2010

175

Šport • Sport

Franc Horvat Meštrovič

feri.m.horvat@siol.net

Sokolski dom v Lendavi Sokolstvo je bilo nacionalno telovadno gibanje slovanskih narodov. Njegovi pripadniki so se imenovali sokoli, skupno oz. skrajšano ime organizacij je bilo Sokoli. V slovanskih deželah habsburške monarhije je bilo ustanavljanje sokolskih društev odgovor na delovanje nemške telovadne organizacije Turnverein. Prvo sokolsko društvo je bilo ustanovljeno leta 1862 v Pragi, ustanovil ga je Čeh Miroslav Tyrš. Že naslednje leto (1863) so Slovenci v Ljubljani ustanovili društvo z imenom Južni Sokol. Prvo prireditev društva Sokol v Lendavi beležimo že davnega leta 1920. Prireditve na planem so se udeležili sokoli iz Čakovca, Ormoža, Središča ob Dravi, Varaždina in Murske Sobote. Veliko prireditev se je v času od 1920 do 1937 odvijalo na prostem, vse dokler se leta 1937 ni zgradil Sokolski dom. Medtem ko so druga društva prirejala zabave in

Nastop sokolov v domu

176

Sokolski dom nekoč

veselice, so marljivi lendavski sokoli zbirali denar za izgradnjo svojega doma. Iz istega razloga so bile odpovedane vse društvene prireditve v letu 1936. Denar za zidavo doma so prostovoljno prispevali člani in nekateri, izven Lendave živeči, Lendavčani, ki so podpirali sokolstvo. Novembra leta 1937 so v okviru državnega praznika člani lendavskega Sokola organizirali proslavo ob predaji svojega novega doma (hrama). Lendavski Sokolski dom je bil eden najlepših na območju mariborske župe. Dom je bil zgrajen tik ob glavni cesti, ki pelje proti državni meji z Madžarsko. Pred domom je bil velik prostor za zunanje prireditve. Dom lendavskih sokolov je bil zgrajen izjemno hitro. Prireditev ob predaji je takrat lepo uspela. Brat »starosta« je odprl • 9-10/2010

Šport • Sport

proslavo s primernim govorom, brat »prosvetar« pa je prebral poslanico Sokola Kraljevine Jugoslavije. Nato je spregovoril v imenu mariborske sokolske župe še njen delegat. Sledile so točke programa, ki so prav tako uspele. Dvorana je bila napolnjena do zadnjega kotička in po končanem programu so prisotni z zadovoljstvom lahko prepoznali velik napredek domačega sokolskega društva. Prva leta po drugi svetovni vojni je zaznamovala socialistična obnova države. Na mesto kraljevske oz. sokolske telesne vzgoje je stopila socialistična fizkultura, a se ni razlikovala od sokolske. Osnovna organizacijska celica je odslej postalo fizkulturno društvo, ki je združevalo športne dejavnosti. Lendavski Sokolski dom je v povojnih letih sameval. Poimenovali so ga »Titov dom«. V Sloveniji se je v letu 1952 razmahnilo delovanje telovadnih društev pod okriljem Telesnovzgojnega društva Partizan (TVD Partizan). Titov dom je ponovno zaživel. Bil je obnovljen ter napolnjen štirikrat tedensko. Tam je na teden telovadilo tudi do 300 telovadcev. Kasneje so se v domu udomačili rokometaši, košarkarji, namiznoteniški igralci, hokejisti na travi in judoisti. Po dejavnostih društva se je dom preimenoval v »TVD Partizan« oz. skrajšano »Partizan«. Dolgo časa je bil središče športnega dogajanja v Lendavi. Na žalost sedaj sameva in je v izjemno slabem stanju. Ker je pripadal generacijam in zgodovini, bi ga bilo potrebno čim prej obnoviti in mu ponovno vrniti športnega duha.

Sokolski dom danes

Franc Bobovec

Športni duh v Lendavi Viljem Sekereš, po domače Vili, je med nami. Z leti se ne obremenjuje, zato ga srečamo povsod. Lendavčan je od »pete do glave« in odkar je shodil, mu je športno življenje priraslo k srcu. Bil je profesionalni športnik, nato dolgoletni športni delavec in pedagog, ki je predstavljal gonilno silo raznih športnih panog v lendavski regiji, funkcionar in med drugim tudi član Olimpijskega komiteja Slovenije (OKS). V mladosti je aktivno igral rokomet, nogomet pri Nafti in se ukvarjal z gimnastiko v klubu Partizan Lendava. Kot profesor telesne vzgoje je bil »lokomotiva« v svojem okolju, saj je na lendavski osemletki aktiviral dotlej bolj slabo znane ali širšemu okolju celo neznane športne zvrsti. Leta 1971 je ustanovil sekcijo badmintona pri ŠŠD Mladost Lendava, ki je kasneje postala eden najboljših in tudi najbolje organiziranih klubov tega športa v slovenskem prostoru. Polnih 30 let je bil predsednik omenjenega kluba, dolga leta predsednik Športne zveze Lendava, v nogometu pa 12 let aktiven sodnik vse do zvezne ravni. Pozneje je med drugim delal v sodniški organizaciji in bil aktiven v društvu pedagogov. Od leta 1965 je delal v Športni zvezi Lendava, v mednarodni komisiji, in veliko prispeval k sožitju ter sodelovanju, še posebej z madžarskimi športniki – in to tudi v času železne zavese ter hladnih političnih odnosov med državama, ko so prav športniki predstavljali most, ki je povezoval ljudi z obeh strani državne meje. Za svoje delo in prispevek športu je Vili prejel številna piznanja. Predvsem je pustil sledove v delu OKS, ideja olimpizma pa ga je spremljala vse življenje.

• 9-10/2010

177

Šport • Sport

 Kako na olimpizem gledate v današnjem času »lova na medalje, slavo in denar«? Ali duh olimpizma še živi v dovoljšnji meri? Kako nanj vplivajo nove razmere, je sploh še ohranil svoj prvobitni – Cubertinov pomen? Nekoč je bila osnovna ideja olimpizma – amaterizem. Vendar danes tega več ni in olimpijskih tekmovanj se lahko udeležujejo le najboljši, popolni profesionalci v vseh panogah, kar je po eni strani dobro, saj dviga kakovost in zanimanje, medtem ko pa po drugi strani povzroča težave. Vse bolj je namreč prisoten »pohlep« po uspehih, slavi, denarju in v tem neizprosnem boju se velikokrat ne izbira sredstev za dosego ciljev. Same prireditve so pompozne in okrog olimpijad se vrti ogromno sredstev. Komercialna plat je izjemno potencirana, zato so takšne prireditve velik biznis. Vendarle pa je tudi ta pomembna, saj se na takšen način pridobivajo sponzorji, brez katerih pač ne gre. Igre danes ne izgledajo več tako kot davnega leta 1896, saj so drugačni časi. Športniki morajo k tako velikim tekmovanjem pristopati maksimalno pripravljeni, zato s »pravim, prvobitnim« amaterizmom le težko najdemo stične točke.

 Novi časi prinašajo nove težave. Dopinške afere so stalne spremljevalke olimpijad moderne dobe. V kolikšni meri kalijo ugled športa, olimpijskih iger in v čem vidite možnost za zmanjšanje tovrstnih težav? Tudi naš OKS ima antidopinški odbor, ki ga vodijo eminentni zdravniki, ljudje, ki so na tem področju priznani in podkovani. Mednarodni olimpijski komite ima na tem področju izredno stroge kriterije, kar je v trenutni situaciji pozitivno ter predstavlja pomemben obrambni mehanizem. Farmacevtska industrija je danes izjemno razvejana, z raznimi preparati ter poživili se ponujajo nove, tudi nelegalne možnosti za dvig fizičnih in psihičnih sposobnosti športnikov v boju za kolajne. Po mojem prepričanju je Mednarodni olimpijski komite dovolj močan, da se bori proti takšnim anomalijam. Tudi zadnje svetovno prvenstvo v nogometu je potrdilo, da se šport uspešno postavlja po robu nešportnim »vložkom«. Opravljenih je bilo 178

Na sliki Viljem Sekereš s priznanjem (Foto: Franc Bobovec)

namreč veliko testov, med katerimi pa ni bilo niti enega potrjenega primera jemanja nedovoljenih poživil. Vsekakor je to velika zmaga športa! Zdi se, da so tudi športniki sami prišli do spoznanja o tem, kako si z nedovoljenim ravnanjem zlahka uničijo tako športno pot kot zdravje. Ta osveščenost, ki jo je treba vcepiti športnikom že v mladosti, je prava pot, da se izognemo dopinškim aferam v kasnejših letih. Kajti velikokrat so morale žrtve, tj. uspešni športniki, potem ko se je izvedelo za pozitivne rezultate dopinških testov, vračati medalje in končati kariero. Bili so pribiti na »stolp sramu« – po svoji ali tudi tuji krivdi. V šolah, kamor zahajajo mladi športniki, pa sta organizacija in s tem tudi osveščanje na visoki ravni, saj z njimi delajo vrhunsko usposobljeni pedagogi, psihologi, sociologi ...

 Dotaknimo se slovenskega športa. Majhna Slovenija je – gledano s športnimi očmi – velika. Vaš komentar? • 9-10/2010

Šport • Sport

Strinjam se, saj smo tako v individualnih kot v kolektivnih športih presenetljivo visoko. Tudi v tistih športnih panogah (nogomet, rokomet, košarka), kjer je pot proti vrhu strma, konkurenca huda in pogoji daleč od tistih, ki jih imajo veliko večje ter bogatejše države. Dejansko gre za fenomen ter potrditev, da smo zares športen narod. Iz izkušenj lahko povem, da nam mnogi zavidajo ob naših uspehih. Samo spomnimo se na še svež primer iz nogometnega sveta, ko smo izločili veliko Rusijo in se udeležili svetovnega prvenstva v Južnoafriški republiki, kar je v mojih očeh zagotovo podvig nad podvigi. In bilo jih je še kar nekaj tudi v drugih športih!

številka ena. Morda smo v 60-ih in 70-ih letih nogometu namenjali še preveč na račun ostalih športov, kot so rokomet, namizni tenis, judo, strelstvo, ki so prav tako ponesli ime Lendave, a so bili nekako odrinjeni v ozadje. Danes je sila pomembno delo z najmlajšimi. Selekcioniranje se prične pri mladih z osmimi leti. Vsi niso talentirani za nogomet in vsi niti nočejo biti nogometaši, čeprav je jasno, da ima na našem območju nogomet tradicijo in izjemno močne korenine, saj klubov kar mrgoli. Vendarle pa ne gre le za število, saj se igra tudi dober nogomet in infrastruktura je na zavidljivi ravni, kar je vsekakor razveseljivo. Kot članom Evropske unije se nam odpirajo neštete možnosti, ogromno pa doprinaša ugoden geografski položaj. Z izgradnjo  Nogomet vas je spremljal vse življenje. infrastrukture, predvsem cestnih Kako bi na kratko ocenili minulo nogopovezav, se možnosti za sodelovanje metno svetovno prvenstvo v Južnoafripovečujejo. Tudi turizem mora iti s ški republiki? športom z roko v roki, saj imata oba od tega le koristi. Nogomet to predNajprej naj ponovno izrazim navdušenost uspešno izkorišča, zato bo ta nje, ker je bila tudi majhna Slovenija del igra brez dvoma ohranila svoj primat »največje izložbe« kakovostnega svetovnega v tem delu Slovenije. Zelo me veseli, nogometa in je z dobrimi nastopi zagotovo da smo v naši relativno majhni Lenpustila prepoznaven pečat. Izreči moram davi zgradili športne objekte, na katepriznanje igralcem in stroki ter celotni Nore smo lahko upravičeno ponosni in gometni zvezi Slovenije (NZS), ki je ob stroki predstavljajo osnovni pogoj za razkovnem delu in podpori javnosti ustvarila cvet športa v našem okolju. Seveda Na sliki Viljem Sekereš pogoje za to, da se je tako velik projekt sploh zgolj lepi objekti niso dovolj, treba jih (Foto Franc Bobovec) lahko realiziral. Najbolj pa me je navdušil je vzdrževati ter poleg nogometa vlakolektivni, ekipni duh, kjer je bilo prav vse prilagoje- gati še v druge športne panoge, pa naj gre za tekmovalno interesom reprezentance in brez katerega ne bi bilo ni ali rekreacijski šport. Starost pri tem ni pomembna, niti velikega uspeha, ki nam je danes vsem v ponos, pomembno se je ukvarjati s športom in se prilagoditi ogromno pa je pripomogel tudi k razpoznavnosti Slo- zmožnostim. Na tem področju se je v Lendavi v zadnjih venije. Športniki so še enkrat potrdili, da je šport lahko letih veliko naredilo, kar me kot Lendavčana izredno najboljši ambasador nekega okolja, neke države ... veseli ter navdaja s ponosom. Nenehno se namreč kaj dogaja. Razmere so bistveno drugačne, kot so bile, ko  Kot Lendavčan in stalni spremljevalec Naftinih te- sem sam stopal v svet športa. Mnogi, ki niso profesiokem ocenite nogometni utrip kraja, kjer domuje nalci in se posvečajo športni aktivnosti le ljubiteljsko najstarejši nogometni klub na območju današnje oziroma rekreativno, imajo obilo možnosti, da zadovoSlovenije! Kako je z drugimi športi? ljijo svoje želje, saj je v Lendavi ponudba zares pestra. In v naš kraj resnično prihajajo ljudje od blizu in od Nedvomno je Lendava zibelka slovenskega nogome- daleč, iz Slovenije in tujine. Tisti, ki pridejo enkrat, se ta! Najstarejši klub v slovenskem prostoru je tukaj na- potem tudi radi vračajo, saj je Lendava s svojo okolico stal že davnega leta 1903, zato je nogomet pri nas šport magnet za dušo in telo.

• 9-10/2010

179

Kristijan Jesenović

Kapljice • Vízcseppek F o to - v i deo klub Lenda va ( www.f vkl.s i )

180

Danijela Grof

Snežno jutro • Havas reggel F o to -v i deo klub Lenda va ( www.f vkl.s i )

181

Navodila avtorjem 1. Uredništvo bo sprejelo prispevke, ki bodo uvrščeni v eno izmed naslednjih kategorij: • znanstveni in strokovni prispevek oz. razprava (obseg največ do 8 strani A/4); • informativni prispevek, prikaz, poročilo (obseg največ do 3 strani A/4), ki naj bodo napisani poljudno, jasno in razumljivo; priporočamo novinarski slog pisanja; • leposlovno besedilo (poezija – do 30 verzov, proza – do 5 strani, dramatika – do 5 strani); • esej, potopis – do 5 strani A/4; • strokovna recenzija, beležka, komentar, prevod itd. do 3 strani A/4; • poljudnoznanstveni članek do 5 strani A/4; • uvodnik – do 1,5 strani; • intervju – do 5 strani (brez fotografij). 2. Zaradi lažje obdelave in priprave prejetih besedil za tisk prosimo, da upoštevate spodnja tehnična navodila: • izberite pisavo Times New Roman, velikost črk naj bo 12 pt; • razmak med vrsticami naj bo 1,5; • besedilo naj bo levo poravnano. 3. Znanstveni in strokovni prispevki naj imajo še povzetek v slovenščini ali v madžarščini, odvisno od specifičnosti (če je strokovni članek pisan v slovenskem jeziku, pričakujemo povzetek članka v madžarskem jeziku in obratno) v dolžini največ 150 besed. Povzetek naj vsebuje ime in priimek, akademski naziv avtorja ter naslov prispevka. 4. Znanstveni in strokovni prispevki naj bodo napisani po znanstvenih oz. strokovnih metodoloških načelih, razdeljeni na poglavja, kar naj bo razvidno tudi iz oblike tipkopisa ali načina podčrtovanja. 5. Tabele naj bodo med besedilom, na mestih, kamor sodijo. Izjemoma naj bodo večje tabele napisane ločeno – na koncu teksta oz. posebej s tem, da mora biti jasno označeno, kam sodijo.

7. Opombe naj bodo oštevilčene po vrstnem redu, po katerem se pojavijo v besedilu, z arabskimi številkami v oklepaju. 8. Na koncu strokovnega oz. znanstvenega prispevka naj bo literatura navedena po abecednem vrstnem redu, in sicer v skladu z znanstvenimi standardi za navajanje literature. Primera navajanja literature: • na koncu prispevkov: Galič, Š., Szunyogh, S., Tomka, M. (1997). Pozdrav iz Dolnje Lendave / Üdvözlet Alsólendváról —l. Lendava: Občina Lendava. ; • če se reference navajajo v besedilu: Galič, Szunyogh, Tomka 1997, str. 51. 9. Za vsebino prispevka odgovarja avtor, zato bomo objavili le prispevke, ki so podpisani s polnim imenom in priimkom. Stališča avtorjev niso uradna stališča uredništva niti ustanov, iz katerih izhajajo avtorji, temveč njihova osebna. 10. Vse prispevke strokovno recenziramo praviloma znotraj uredništva, pri čemer je recenzentski postopek anonimen. 11. Avtor prejme po objavi svojega prispevka 1 izvod revije Lindua, v kateri je bil prispevek objavljen. 12. Avtor soglaša z objavo svojega prispevka v tiskani ali elektronski verziji. Prispevke pošljite po e-pošti ali v digitalni obliki. Naslov uredništva: Uredništvo revije Lindua, Glavna ulica – Fő utca 12 (sedež Knjižnice Lendava – a Könyvtár Lendva székhelye), 9220 Lendava – Lendva e-mail: lindua@knjiznica-lendava.si e-naslova odgovornih urednic: Olga Paušič (SLO), pausico@yahoo.com Judit Vida Törnar (HUN), v.t.judit@gmail.com

6. Slike (fotografije, risbe, diagrami …) morajo biti predložene ločeno od besedila. Fotografije naj bodo na kvalitetnem papirju, risbe pa na trdem belem papirju, narisane s krepkejšim pisalom. Na hrbtni strani naj bo s svinčnikom napisano ime in priimek avtorja, naslov članka, zaporedna številka slike oz. risbe ter položaj znotraj besedila.

182

U RE D N I Š TVO REVIJE

Fotografije na ovitku • A borító fényképeit készítették: Tomaž Galič, Peter Orban (Foto-video klub Lendava-Lendva)