III. évfolyam
2009. június
k
Gye
r
eks ar o
2. szám
KIS TÜKÖR
MELLÉKLET A RÉVKOMÁROMI REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ HIVATALOS LAPJÁNAK MELLÉKLETE
Dávid és Góliát (Sámuel I. könyve17.fejezet)
Történetem két főhőse két hatalmas harcos, két igazi nehézfiú, amolyan mindig győztes baj− nok. Az egyikük egy tagbaszakadt, félelmetes óriás, hadserege büszkesége, a filiszteus Góliát. A másik meg egy pásztorfiú, kinek neve Dávid, s hogy hogyan lett ő erős harcos? E történet majd rávilágít. Az történt ugyanis, hogy mint oly sokszor akko− riban, felvonult egymás ellen két hadsereg, de nem sortban és térdzokniban, hanem félelmetes páncélban, kardokkal, lándzsákkal, pajzsokkal és nyílvesszőkkel, s hatalmas dárdákkal. Egymással szemben, két nagy hegy tetején so− rakoztak fel, s e két mindenre elszánt sereget csak egy kicsinyke völgy választotta el. Ekkor előlépett az ászok ásza, a filiszteusok óriása, kit kiskorában csak így hívtak: Góliátka. Csakhogy időközben oly magasra felnőtt, hogy csaknem elért kezeivel néhány kósza felhőt. Félelmetes látvány volt. Testét pikkelyes páncél fedte, fején sisak, lábain is páncél, vál− lain pajzsok voltak felfüggesztve. Irdatlan nagy, vashegyű lándzsa volt a kezében, és valami mérhetetlen gyűlölet izzott mind a két szemében. Pajzsát nem is ő cipelte, külön fegy− verhordozója volt. Góliát nem is sokat tétovázott, mindjárt magához ragadta a szót. „Na? Ki mer kiállni ellenem? Ha valaki közületek legyőz, övé pajzsom, páncélom s minden fegyverem. Sőt, az egész filiszteus sereg egy életen át szolgálni fog ben− neteket. De ha én győzök, és ez biztosan így is lesz, ti fogtok szolgálni ben− nünket.”
Aztán negyven napon át, reggel és este, Isten nevét szidalmazva ugyanezt ismételgette. Persze, senki sem akadt a zsidó seregben, aki ki mert volna állni Góliát ellen. Eközben a harctértől messze−messze, min− dennapi életét élte egy pásztorgyerekecske, aki azzal volt megbízva, vigyázzon, el ne kóboroljon a nyájtól se juh, se kecske. E pász− torfiút Dávidnak hívták, kit apja arra kért meg, hagyjon ott kecskét, birkát, s vigyen ennivalót három testvérének, kik hazai ízeket biztos szívesen ennének. Dávid másnap reggel felült egy szamárra, s útnak indult a harcmezőre, apja parancsára. Ahogy megérkezett, megdöbbenve látja, hogy az egész sereg csatarendbe állva, a mindent eldöntő ütközetet várja. S ahogy jobban fülel, hallja ám Góliátot: „Na! Kérvényt nyújtsak be hozzátok? Gyerünk! Valaki álljon már ki el− lenem! Itt fog berozsdásodni minden fegy− verem.” „Ki ez a filiszteus – kérdezte Dávid –, aki ilyen hangon mer velünk ordibálni? Senki nincs, aki kiállna ellene? Ilyen gyáva lenne Izrael serege?” „Menj már innen kölyök! – szólt Dávidra egyik bátyja – Nem neked való a filiszteusok Góliátja!” „Én nem félek tőle – mondta Dávid –, és ha megtehetném, szem− beszállnék vele, s a csatát meg is nyerném.” A katonák nyomban jelentették Saul királynak, hogy van itt egy fiú, aki nekimenne Góliátnak. Saul azonnal hívatta Dávidot, de mikor meglátta, próbálta lebeszélni a harcról... De hiába.