IX. évfolyam
Alapítva 1928-ban
2008. március
1. szám
KIS TÜKÖR
A RÉVKOMÁROMI REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ HIVATALOS LAPJA
A hitetlen (?) Tamás
Tartalom
János evangéliuma 20,19–29
Emlékezzünk: Petőfi Sándor, a „lánglelkű poéta” 2. oldal Bizonyságtétel: Mert akit szeret az Úr 3. oldal A sítúráról
4. oldal
A presbiteri tisztségről 5–6. oldal Képgaléria
7. oldal
A Biblia világa c. pályázat Felíhvás 8. oldal Eseménynaptár 9 –10 . oldal Hirdetések
11. oldal
Eklézsiánk múltjából 12. oldal
Tamás apostolra ráragadt a hitetlen jelző. Nem véletlenül, hiszen Jézus feltá− madása után ő maga nyilatkozik a többi tanítványnak úgy: nem hiszem, ha nem látom. Ebben azonban alig különbözik a többi tanítványtól. Lukács evangéliumá− ban olvassuk, hogy amikor az asszo− nyok elmondták a tanítványoknak mind− azt, amit az üres sírnál tapasztaltak: azt, hogy két angyal hirdette nekik Jézus fel− támadását, a tanítványok nem hittek nekik, üres beszédnek tűnt számukra. A többi tanítvány is csupán akkor hitt, ami− kor a Feltámadott megjelent nekik. Miben volt mégis más Tamás hitetlen− sége a többi tanítványénál? A makacs− ságában. Amikor az asszonyok elújsá− golják a tanítványoknak az örömhírt, amikor némelyik közülük elszalad Jézus sírjához, és azt üresen találja, az evan− géliumok sokféleképpen írják le a reakci− ójukat. Mindegyik leírás azonban valami− féle zavarodottságot tükröz a szívükben. Nem tudnak mit kezdeni az üres sírral, nem tudnak mit kezdeni azzal, amit az asszonyok mondanak nekik. Az egész hihetetlennek tűnt, de mégis szerették volna, ha igaznak bizonyulna. És amikor Jézus megjelenik nekik, örömmel, fel− szabadultan fogadták a szívükbe ezt az igazságot: Krisztus legyőzte a halált. János evangéliumának leírása szerint azonban Tamás ekkor nem volt közöt− tük. Ki tudja, hol járt, de amikor vissza− tért a tanítványok közé, és azok elújsá− golták neki az örömhírt, ő makacsul kije− lentette, nem hisz, még a tanítványok− nak sem. Az asszonyi beszéd üres beszéd, így tartotta az akkori kor, de a tanítványok bizonyságtételének már súlya van, ő ennek ellenére is csak a saját szemének hisz. Legalábbis ezt állítja magáról. Eközben azonban jelét adja annak, hogy tudja, elhiszi, valami van abban, amit tanítványtársai monda− nak neki.
Tamás beszédében makacs, de szíve mélyén alighanem már hisz. Hiszen mit is akar látni és megérinteni, hogy bizo− nyosságot nyerjen? Nem az ismerős arcot, a testet, hanem Jézusnak a kereszten szerzett sebeit. Az egyik leg− alapvetőbb várakozásunk, elképzelé− sünk a feltámadással kapcsolatban az, hogy sebeink begyógyulnak, ép testet nyerünk. Ebben a várakozásban hason− lók vagyunk a korabeli zsidósághoz. Mi értelme lenne a feltámadásnak, ha tovább hordoznánk testünkben és lel− künkben is azokat a sebeket, amelyeket ebben az életben szereztünk? A feltá− madás egyben gyógyulás is. Ám Krisztus a feltámadás után is magán hordozza kereszthalálának jeleit: a szegek nyomát kezén és a római kato− na lándzsájának nyomát az oldalán. Sőt a tanítványok, akik évekig vele voltak nap mint nap, csak ezek alapján ismerik fel. Az emmausi tanítványok hosszú ideig mennek és beszélgetnek egy férfi− val, és nem ismerik fel, hogy ő Jézus, csak akkor, amikot az asztalnál megtöri a kenyeret, ami teste megtöretésének jelképe, ahogy az utolsó vacsorán meg− hagyta. Krisztus feltámadása más, mint az a feltámadás, amely miránk vár. Az ő feltámadása kereszthalála, értünk való áldozata igazságának megpecsételése. Nem hagyta maga mögött szenvedéseit, hanem magában hordozza őket értünk, hogy nekünk megigazulást szerezzen. Kereszthalála nem a múlté, hanem feltá− madásában ma is élő valóság, amely nekünk örök életet jelent. Tamás mindezt elhiszi a többi tanít− ványnak. Elhiszi, hogy az arcáról nem lehet felismerni, sebhelyek mutatják, hogy ő az. És ő éppen ezeknek a látá− sához és érintéséhez ragaszkodik. Tamás a szíve mélyén érzi az igazságot, de a beszédében makacs marad. Mert úgy érzi, hogy ő valamiből kimaradt. folytatás a 6. oldalon