XI. évfolyam
Alapítva 1928-ban
2010. december
4. szám
KIS TÜKÖR
A RÉVKOMÁROMI REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ HIVATALOS LAPJA
Ára: 0,50 €
Mi az én ajándékom Neked...?
Tartalom Emlékezzünk: Vörösmarty Mihály 2. oldal Könyvfigyelő 3. oldal Új segédlelkészünk A könyvtárról 4. oldal Börtönmisszió 5. oldal Ifirkász: Bizonyságtétel Ifilmklub Konfirmandus−hétvége Jelentős évfordulók 6–7. oldal A presbiteri tisztség Eklézsiánk múltjából 8. oldal Köszöntő 9. oldal Eseménynaptár 9–11. oldal Környebánya 12. oldal
Jézus mély elrejtettségben született. Nem kísérte földrésznyi rengés, szö− kőár, tűzhányók kitörése, ahogyan földi képzeteink szerint Isten fiának születnie illett volna, csak néhány közeli pásztor és távolkeleti csilla− gász (asztrológus) tudott róla, vala− mint Heródes remegő ösztöne súgott felőle valamit. A hírhedt júdeai királyról a majdnem−kortárs Josep− hus Flavius is rémséges tényeket örökített ránk A zsidók történetében. A gyermek Jézusnak biztonságos honi lakóhelye sem volt, évekig ugyancsak rangrejtve a görög kul− túrájú, ptolemaioszi Egyiptom zsidó szórványában élt, játszott, készült földi küldetésére. Később a kóbor hajléktalanok sorsát élte: „A rókák− nak vagyon barlangjok és az égi ma− daraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani,” mondta. (Mt 8,20). Ismét az ember kérdi: ha Heródes ilyen meg ilyen palotában lakott, milyen pompázatos keleti építmény illette volna meg Jé− zust, a mindenséget teremtő−moz− gató Isten egyszülött gyermekét, Megváltónkat? Ő azonban konokul a korabeli társadalom perifériáján ma− radt, a legmélyebben megalázta magát, s egyetlen kis megingását nem számítva céltudatosan haladt a rabszolgák halálneme, a golgotai ke− reszt felé. Egyetlen éles ifjúkori képsor válik ki az evangéliumi homályból: a tizenkét éves gyermek áll elénk a jeruzsá− lemi templomban, amint a művelt papoknak az Írást magyarázza. Aztán megtér szülei és féltestvérei közé, s ahogy Lukács mondja, „gya− rapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.” (Luk 2,52) Az elrejtettségből a Jordán partján jön végleg elő. János alámeríti, az Atya kinyilatkoztatja, Ő pedig elkezdi
földi misszióját, a vallásreformot s a megreformált judaizmus hirdetését „zsidónak először meg görögnek”, ahogy később Pál mondta magáról (Róm 1,16), értsd: a föld népeinek és nemzeteinek. Kihozta a kinyilat− koztatott vallást nemzeti határai közül, s mindnyájunk kincsévé szórta szét. Hogy ezt megtehesse, ki kellett szabadítania a rigorózus mó− zesi tilalmak és szabályok abron− csából. Enyhítenie kellett a vallási törvények szigorát, s tanította kor− társait, főleg az üdvösséghívő fari− zeusokat, hogy az üdvözülés feltétele nem a Törvény kínosan kö− vetkezetes betartása, hanem az, amit Ő, Jézus az Atya akaratából, Isten ihletésében hirdetett. Reform− jának szellemét talán ez a mondata fejezi ki a legszemléletesebben: „A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.”(Mk 2,27) Tudta, hogy az ember tökéletlen lény, hajlik a bűnre, de nemcsak a kárhozatot, hanem a megbocsátást is hirdette, sőt gyakorolta. „Az vesse rá először a követ... (Jn 8,7) – kez− dődik híres engesztelő intése, amely mélyen és megrendítőm belénk, mindnyájunkba világít. Jézus min− dent tudott rólunk, ezért volt bölcs, emberi, tökéletesen szerető és meg− bocsátó. Amilyen rejtett volt születése, majd− nem ugyanolyan lett földi halála és mennybemenetele. Mindkettőt pár tucat ember láthatta. Rejtve szüle− tett, rejtve távozott kortársai közül, de vándorként egész tömegek előtt hirdette reformeszméit, s tanításai gyorsan, még életében terjedni kezdtek. Pár évtized múlva mállasz− tani kezdték a földrésznyi Rómát. Mondják, Jézus három évig tanított a földön, de ma százmilliók vallják magukat követőjüknek. folytatás az 5. oldalon