–– hogy a Hadik-kultusz a Lendva-vidéken soha nem látott méreteket öltött és nem utolsó sorban, –– hogy az egyház a múmiát nem temette el. Oszeszly M. Victor alsólendvai lapszerkesztő messze a kora előtt járva hitt abban, hogy a jövő számára megmentheti Hadik Mihály kapitány múmiáját, amelyet a lakosság szent hősnek tartott és hogy ezen országos jelentőségű kulturális tárgyi és szellemi örökség megalapozhatja a lendvai múzeum létrejöttét a lendvai várban. A város közgyűlésének bizottsága pedig a plébániával megegyezve a Hadikmúmia elhelyezésénél egy ócska és olcsó megoldást rögtönzött. A rosszul elvégzett munka hamar megbosszulta magát. A következő évben a Magyar Paizs hetilap ismertette a fejleményeket a nagyközönséggel és az egykori adakozókkal: „A bizottság ugyanis azt tette, hogy a kápolnában a kórus alatt a falba vágatott egy üreget, annak alját és oldalait kiczementeztette, az elejét beüvegeztette és a nedves czementre rátette a mezitelen, csak egy koszoruszalaggal átcsavart múmiát. (...) Tavaly óta pedig az történt, hogy a czement nedvessége felszivódott a mumiába, amely penészedni, majd pedig rothadni kezdett. (...) a mumia pusztul, bomlik hétről-hétre jobban, ugy, hogy illetékes körök most azzal az eszmével foglalkoznak, hogy a holttestet eltemetik...”89
Hadik kapitány mumifikálódott teste Hál´Isten Hadikunk múmiája nem rothadt el, legalábbis nem teljesen. Arról, hogyan is nézhetett ki 1900 körül a feltehetően természetes módon mumifikálódott test, amikor még a sötét, kórus alatti kis kamrában őrizték és a múzeumok érdeklődtek iránta, eléggé pontos leírások léteznek. Németh Elekné Andaházy Iréne leírása 1907-ből az egyik első és talán a legérzékletesebb is: „... Hadik természetes uton conserválódott mumiájának a látásánál, egész biztos képet alkothatunk magunknak a lovag egykori sugár alkatáról, szabályos, szép arczáról, fiatal koráról és a mi legcsodálatosabb: szép tekintetü kék szemeiről!... Az első tekintetre legszembeötlőbb rajta a szenvedő testtartás (...) A balhalántékán t. i. egy körülbelül 3 cm. hosszu, de a koponyacsontot is átjáró s kardvágástól eredő seb tátong, mely feltétlenül halálos volt. De mig balszeme teljes épségben van, ugy annyira, hogy még a kékes-szürke iris is kivehető benne; addig a jobb szemüreg sötéten, üresen tátong, s a homlokcsonton látható becsorbulással arról tesz tanuságot, hogy gyilkos erőszak egyuttal megfosztotta a lovagot egyik szeme világától is. A testi szenvedésnek kétségtelen kinyomatát bizonyitják az erősen összecsikoritott fogak és a különben szép 89
OSZESZLY M. Victor 1914, 2.
49