L él e k t ő l l él e k i g
A hazáját végletekig szerető besztercei fiatalembernek mégis meg kellett ismernie más embereket is, olyanokat, akikről semmit sem tudott, olyan helyeken, amelyek létezéséről előtte sejtése sem volt. A kolozsvári teológiai évek alatt megismert délvidéki leány később felesége és két gyermekének édesanyja lett, így emberi tervei ellenére Délvidékre költöztek, és itt álltak szolgálatba. Állítása szerint sokan kérdezik, hogy nehéz volt-e elhagyni szülőföldjét. – Igaz, a Radnai-havasok csúcsai innen már nem láthatók, a Duna lomha folyása sem hasonlítható a sebes hegyi patakok vidám táncához, és a dombok kaszálói helyett itt az alföld végeláthatatlan gabonaföldjeit nézem, de nem hagytam el szülőföldem, inkább ott-
honról hazajöttem. Azt is tudom, hogy nem a hegyeket cseréltem síkságra, hanem emberektől távolodtam el, hogy másokhoz közeledhessek. Nem áldozat ez: sem hazáját elhagyó áruló, sem pedig szülőföldjétől távol szolgálatot vállaló hős nem vagyok, mert én itthon maradtam. Az erdélyi lelkész Délvidéken több helyen is szolgált már, megtapasztalva, hogy a helyek változtak, az arcok mások, az emberek gondolatai is különböznek. A most Torontálvásárhelyen szolgáló lelkész mégis hiszi: van egy változhatatlan, állandó. – Bárhol vagyunk, az ujjunknak felfelé kell mutatnia. Ez a változhatatlan köti össze Besztercét, Újvidéket, Fűzkútot, Maradékot, Újőst és Torontálvásárhelyt.
Az ember nem emelheti fel gyökereit és mélyesztheti azokat máshova. Gyenge Károly életében egy-egy hajszálgyökér mindvégig az erdélyi földből, környezetből és múltból fog táplálkozni, de vannak új hajszálgyökerek is, amelyek a délvidéki róna talajából éltetik. Az erdélyi lelkipásztor szerint a megoldás csak ennyi: az otthontól el nem szakadni és az itthonban helyet találni. Rácsok András
sajtó- és kommunikációs referens, arnóti lelkipásztor (Tiszáninneni Egyházkerület)
A Magyar Református Egyhá z lapja
» Kálvincsillag
19
