Reformátusok Lapja 2021/33. szám

Page 1

LXV. ÉVFOLYAM,

33. SZÁM, 2021. AUGUSZTUS 15. A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

ÁRA: 400 FT

Nyitott szívvel felfedezni 9 771419 856007

BUNDZIK TÍMEA ORGONAMŰVÉSZ A HANGSZEREK KIRÁLYNŐJÉRŐL

21033



| TARTALOM |

ELEINK FOHÁSZAI

Közöld, ó, Uram, bő mértékben kegyelmedet másokkal is, valakik az evangéliumot szeretik, s azért őket hasonló tusakodásra hívni jónak látja te Felséged, hogy a te ügyed, a mennyei igazság mindig győzedelmeskedjék dicsőségben, s annak ellenségei végképpen semmisüljenek meg, hogy soha semmiféle ármánnyal, ravaszsággal vagy erőszakkal el ne sötétíthessék az evangéliumi világosságot!  ORTOKOCSI FÓRIS FERENC GÁLYARAB LELKÉSZ (1676)

8

12

19

23

A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu. Szerkesztőségi titkárság: Buzási Zsoltné (titkarsag@reflap.hu) Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208. A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban. Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269. Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000. IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB. Mb. felelős szerkesztő és kiadó: Fekete Zsuzsa Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Balogh-Zila Teodóra (zila.teodora@reformatus.hu), Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Hegedűs Márk (hegedus.mark@reflap.hu), Jezsoviczki Noémi (jezsoviczki.noemi@reflap.hu), Kiss Sándor (kiss.sandor@reflap.hu), Kocsis Julianna (kocsis.julianna@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu). Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs.

AKTUÁLIS • 6. „Máskor is eljövünk majd?” | Ingyenes pihenési lehetőség a Pestújhelyi

Filadelfia Missziós Központban

REFORMÁTUS SZEMMEL • 7. „…lefekszem és elalszom…” | Kovács Mihály vezércikke INTERJÚ • 8. Kettesben lenni önmagunkkal | Pölcz Ádám kántorképzővel, nyelvésszel

beszélgettünk

MÚLTIDÉZŐ • 12. A kárpátaljai magyar reformátusság kálváriája INTERJÚ • 16. A hangszerek királynője | Bundzik Tímea orgonaművész-tanárral be-

szélgettünk

REFORMÁTUS ÉLET • 19. A holokauszt roma áldozataira emlékeztek Kecskeméten EGYHÁZI ÉLET • 23. Mohóságok nyara | Nyitott ajtó a Campus Fesztiválon PORTRÉ • 30. Öt kérdés – öt válasz | Ismerjék meg Halassy Ferenc Jánost, a Makádi

Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető.

Református Egyházközség lelkipásztorát!

A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket.

Tisztelt Olvasóink!

A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x. Címlapfotó: Végh Csaba

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAILJEINK:

szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben). A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel. 2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja

3


| AZ IGE MELLETT |

VIII. 15. VASÁRNAP

VIII. 16. HÉTFŐ

VIII. 17. KEDD

VIII. 18. SZERDA

4

STEINBACH JÓZSEF

(49) „…minden ember tűzzel sózatik meg.” (Mk 9,42–50) Isten megsózta ízetlen és megromlott életünket, Jézus Krisztusban. Ez az evangélium, amelyet Márk ezzel a képpel, metaforával fejez ki (49). A tűzzel való megsózatás Isten által az emberre nézve üdvösséges. A tűz jelentheti a Szentlélek tüzét, a szolgálat, a hit tüzét és szenvedélyét, mert az Úrnak csak így lehet szolgálni: élő hittel, tűzzel, nem rajongva, de odaszántan! Az ítélet tüzét is jelentheti. Mindenkinek, aki kedves akar lenni az Isten előtt, az ítélet tüzén kell átmennie, amely megemészti a bűnös embert, és az örök élet reménységével sózza meg a krisztusi embert. Ezen az ítéleten átment a mi Urunk a kereszten, mi pedig az Úrban vagyunk, mint akiket tűzzel sózott meg az Isten. A keresztyén élet, a szolgálat enélkül értelmetlen, ízetlen só. Jó a só, ha só! Krisztus nélkül nincs keresztyénség (49). Nélküle esély sincs a békességre, sem Istennel, sem egymással. Nélküle nincs élet. Mindenkit hív ez az ige, de csak Krisztusban lesz a tűzzel való megsózatás kegyelemmé, üdvösséggé. Áldott legyen az Úr, hogy őbenne lehetünk (50)! 2Kir 3  138. zsoltár (9) „Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza!” (Mk 10,1–16) Jézus Krisztus egyértelmű kijelentést tesz a házasságról. Ő az események Ura, az örök hűségre kötelez (9). Isten eredeti gondolata az, hogy egy férfi és egy nő egy testté lesz (6–7; 1Móz 1,27; 1Móz 2,24). Örök nyomot hagyunk egymásban (5–12). Ám épp ez az a terület, ahol a leginkább sebezhetők vagyunk, itt mutatkozik meg legerősebben az ember bűne és nyomorúsága, valamint az evangélium örömhíre, mely szerint kegyelem alatt vagyunk. Mennyi kísértés, gyarló gondolat terhel bennünket! Mennyi megromlott házasság gyötrődik e világon, ha kifelé hordozza is a látszatot. A házasságot az Úrban kell megkötni, és az Úrtól kell elkérni a kegyelmet, alázattal, annak megújulásához. „Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, el ne essék!” (1Kor 10,12) Áldott legyen az Isten, hogy kegyelemből van üdvösségünk (Ef 2,8), de ez szív szerint is késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy az Úrnak éljünk. Vedd észre házastársadban a világon egyetlenegyet, akit minden tekintetben rád bízott az Úr, örülj neki, lásd szépnek, szeresd, értékeld, vigyázz rá! Tedd ezt abban a világban, amelyben már minden bástyát szétbombáztak. Mert a házassági hűség hitvallás. Itt van a leginkább szükségünk az Úr megtartó kegyelmére. 2Kir 4  210. dicséret (17) „…mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17–31) Márk csak annyit mond: egy ember odafutott Jézus elé, térdre borult előtte, és egy kérdést tett fel neki (17). Arról, hogy e valaki gazdag volt, csak később hallunk (22). Az örök életről kérdezte Jézust, leborulva, alázattal, igaz vágyakozással (17). Isten ajándéka az, ha valakit foglalkoztat az örök élet, az üdvösség. Az Úr ajándéka, amikor tekintetünk nemcsak a földi életre irányul, hanem izgatja az, ami ennél több, de ami áldottá teszi a földi életet is. Nem a földi élet lebecsüléséről van szó e vágyakozásban, mert ez mindenestől az Úr ajándéka. Ellenkezőleg, a földi élet kiteljesedéséről. Ma érdekli az embereket az örök élet, és Jézus közelében, Isten Igéjének közelében lesz ez számunkra kérdéssé? Vagy mindent a földi élettől várunk, illetve az örök életről is a saját spekulációinkra hagyatkozva fantáziálunk? Ez az ember tenni akart valamit az örök életért. Olyan ember térdel Jézus előtt, aki emberi és vallási igyekezetének határához érkezett, akit bizonytalanság gyötör, és ezt beismeri Jézus előtt. Ebben az állapotban elkezdődhet a mennyei csoda (17). 2Kir 5  272. dicséret (43) „De nem így van közöttetek…” (Mk 10,32–45) Ez a jézusi „de” magasra teszi a mércét (43). Jézus a tanítványaihoz fordul, hozzánk fordul, és azt mondja, az övéi között más a rend, mert mindenben az isteni rend a rend, amelynek egyik fontos megnyilvánulása: a testvérek egymást szeretik, tisztelik, egymásban meglátják azt a kegyelmi ajándékot, amely az Úrtól van (43–45). Érzékeny vagyok arra, hogy átlássak az emberi szándékokon. Bizony sokszor látjuk a zebedeusfi lelkületet közöttünk is (35–37), persze Jézushoz járulva, rá hivatkozva. S e lelkület szakadásokat idéz elő a testvérek között. Sok hiú van közöttünk, nagyravágyó, annyi erős, önhitt vezéregyéniség terheli a szent ügyet! Magamon kezdem a bűnbánatot mindennap ebben. Kezdjük mi is magunkon! Micsoda bátorság, ahogy Zebedeus fiai azt állítják: ki tudják inni azt a poharat, amelyet Jézusnak ki kell majd innia! Nem is tudják, mit beszélnek (38–39). Magabiztosan mondják ezeket, a többiek csak megharagudni mernek, de félnek tőlük, nem szólnak nekik (41). Az Úr az, aki rájuk szól. Zengjen bennünk mindennap Jézus Krisztus

Reformátusok Lapja 2021. augusztus 15.


| AZ IGE MELLETT |

szava: „De nem így van közöttetek…” (43) Ti az Úr Lelkével szolgáltok (Zak 4,6). Az Úrban vagytok fejedelmek, olyan szolgák, akik mennyei dicsőségben ragyognak, már ebben a világban is, a szolgaság alázatában is (42). 2Kir 6  61. zsoltár (49) „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!” (Mk 10,46–52) Egy vak koldus, aki már hallott Jézus könyörülő szeretetéről, nem szégyellt kiáltani hozzá. Bartimeust ekkor már nem érdekelte az emberek véleménye, és felfedte, fáj a nyomorúsága, a tehetetlensége (46–47). Vannak helyzetek, amikor a hitre hivatkozva hőst játszani – hitetlenség. A hívőt megtartja a hite (52), mert a hit ott kezdődik, amikor az ember szemet nyit halandó életére, amely összetöri elbizakodottságát, és elkezd félni az Úr előtt (Róm 11,20), könyörögve az egyetlen segítségért. Bartimeust senki nem tarthatta vissza, hogy kiáltson. Kiáltott, aki eddig csendesen hordozta a nyomorúságát. A fegyelmezett hívő életünk próbája: amikor a kiáltás alkalmát készíti el az Úr, merünk-e kiáltani? (48) Jézus biztatja a vak koldust ebben a kiáltásban: Bízzál! Kelj fel! Hívlak téged (49)! Csak ez számít. Az Úr meghallja a könyörgő kiáltást: biztat, felemel, hív magához. Sokféleképpen teheti ezt, de mindegyikből megtartott élet támad, ha ő hív! Ha ő hív, örömmel megyünk, akárcsak Bartimeus (50). Ezért könyörgünk, ha majd innen menni kell, így mehessünk el az Úrhoz. Mégis milyen nehéz ez! A vak ember is azt kéri, hogy lásson, hogy még itt élhessen boldogabb, egészségesebb életet, de úgy, hogy itteni életében is az Urat követi (51–52). 2Kir 7  252. dicséret (1) „Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához…” (Mk 11,1–14) Márk a lényegre koncentrál, a földrajzi pontosság sem fontos számára: Betánia Jeruzsálemtől három kilométerre feküdt, Bétfagé már Jeruzsálem külvárosának számított: a sorrend fordított, mint ahogy Márk említi. Amikor élet-halál kérdésről van szó, minden részlet eltörpül a lényeg mellett. Isten kijelentésének fő üzenete: Isten az életre váltott meg bennünket, emellett minden földi részlet eltörpül (1). Márk lényeglátása a húsvét utáni gyülekezet Szentlelket vett bizonyosságának ajándéka. Kiemeli: Jézus mindent előre tudott, mert mindent kijelentett neki az Atya. A szamárcsikó említésében is az a kiemelt szempont: azon még nem ült ember. Ez is Jézus személyének egyetlenségére utal. Ő, az ember Jézus, az Isten Fia. Életünk akkor lesz páratlan, ha őbenne meglátjuk életünk szabadítóját (2). Jézus Úrként való megjelölése is istenfiúi méltóságára utal, de nem ez a hangsúlyos, hanem épp e méltóság elrejtettsége, mely szerint az Úr szükséget szenved, és „kölcsönre” szorul, amelyet majd visszaad: vis�szaküldi a szamárcsikót. Ő szükséget szenvedett hogy a mi szükségeinket betöltse. Aki ezt a bőséget átélte, az meghallja a hívó szót: az Úrnak szüksége van ránk, felhasznál minket, megváltottjait, hogy javainkkal az ő dicsőségére éljünk. Ez életünk egyetlen értelme, miközben saját örömünkre is ebben az átadottságban élhetünk (3). 2Kir 8  65. zsoltár (17) „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára.” (Mk 11,15–19) Nézem, mi minden miatt viaskodnak az emberek egymással… Az ember akkor jutott hitre, amikor ráébredhetett arra, hogy nincs semmije az Úr nélkül. A jelenések könyve ezt így fogalmazza meg: „ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen…” (Jel 3,17) E szegénység látható megnyilvánulása: már nincs szent, az élet üzletté, adássá és vétellé lett (15), kirabolunk, tönkreteszünk mindent (17). Aki pedig erre nemet mond, gyanússá, sőt halálos ellenséggé lesz (18–19). Jézus nemet mond erre (15), de úgy, hogy ő az egyetlen, aki valódi, örök gazdagságot adhat. Mindent ő ad, és aki ezt megkapta, tudja a határokat. Van, amit a templomon, a szent helyen nem lehet átvinni! (16) Jézus kijelenti az ember Isten előtti valódi helyzetét: mindig csak kérő és elfogadó lehet, Isten megváltó szeretetére szorul. Az áldozatban az ember akar adni Istennek. Először azonban mindig Isten ad az embernek, és az ember csakis ebből a mennyei gazdagságból adhat. Isten Jézus Krisztusban adta oda a menny gazdagságát az embernek (17). 2Kir 9  14. zsoltár

VIII. 20. CSÜTÖRTÖK

Állami ünnep

VIII. 21. PÉNTEK

VIII. 22. SZOMBAT

2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja

5


| AKTUÁLIS |

tot látnak el és gyakran túlterheltek, kiemelt célunk a közös pihenés lehetőségét is biztosítani nekik, hogy a családtagok együtt töltődhessenek fel. Ugyanakkor szeretettel várjuk azokat a teológiai tanulmányokat folytató hittestvéreket is, akik a lelkipásztori, vallástanári, hitoktatói vagy éppen a doktori vizsgákra készülnek – folytatja a házigazda. A Pestújhelyi Református Filadelfia Gyülekezet Lelki Oázis Missziójának pasztorációs szolgálata a megfáradt református hittestvérek lelki gyógyulását is segíti. A misszió célja a biblikus segítségnyújtás, az egészségvédelem és a prevenció. Trencsényi László megosztja: személyes lelki beszélgetésekkel közvetítik Jézus Krisztus szeretetét a veszteséggel, betegséggel, gyásszal, magánnyal, tanácstalansággal és egyéb összetett élethelyzettel küzdőknek. – Igyekszünk megadni mindazt, ami emberileg adható: testvéri szeretetet, tiszteletet, őszinteséget, bátorító szót, gondoskodást, figyelmességet, megbecsülést, törődést, az igazság őszinte, tapintatos kimondását. Az egykori egyházfilakás felújításáról a gyülekezet presbitériuma 2015-ben döntött, amikor a parókia udvarán igen elhanyagolt állapotban lévő, tíz éve lakatlan, eredetileg a harangozó számára épített lakás renoválása halaszthatatlanná vált. 2016-ban megkezdődtek a munkálatok. A külön bejáratú, összkomfortos, korszerűen bútorozott és minden szükségessel felszerelt épületrészt 2017. október 31-én, a reformáció ötszázadik évfordulóján vették használatba. A vendégház az itt megpihenőknek egyszerre lehet templom, lelki szanatórium, rehabilitációs központ, ahol meghitt, zavartalan pihenésben, Istenre figyelésben tölthetnek néhány napot. A szépen karbantartott kertben a fiatalok sátorozhatnak is. Ottjártunkkor épp nem volt pihenni vágyó az apartmanban, de a vendégkönyv tanúskodik a korábbi vendégek érzéseiről: „A megszokottat kedvelő négyévesünk fél nap után ragyogó szemmel kérdezte: máskor is eljövünk majd ebbe a szép házba?” „Teljesítményközpontú világban élünk, és ez a lelkészi munkára is rányomja a bélyegét. Ha hazaérünk, akkor is a gyülekezet körüli teendők zakatolnak bennünk. Az igében Jézus félrevonja apostolait, és azt mondja nekik: »…pihenjetek meg egy kissé.« Szükség van a pihenésre. Arra, hogy a napi teendők sűrűjéből kiszakadva erőt gyűjtsünk. Erre volt szükségünk nekünk is családommal együtt, és köszönjük, hogy a pestújhelyi gyülekezet jóvoltából erre az elvonulásra lehetőségünk nyílt!” 

„Máskor is eljövünk majd?” Miközben a világ azon dolgozik, hogy kilábaljon a pandémia okozta egészségügyi és gazdasági válságból, a híradásokból ILLÉNYI ÉVA ismét azt halljuk: várható a világjárvány negyedik hulláma. Az elmúlt két évben a szorongás, a pánikbetegség, a depresszió jelei tűntek fel olyanoknál is, akik eddig nem voltak érintettek. Az egészségügyi intézmények túlterheltek, így sajnos sokan magukra maradnak pszichés gondjaikkal. Különösen fontos ebben az időszakban a segítségnyújtás és a prevenció. Többek között ezt a célt is segíti a Pestújhelyi Filadelfia Missziós Központ, ahol ingyenes pihenési lehetőséget biztosítanak református lelkipásztoroknak és lelkészcsaládoknak. Budapest csendes kertvárosi övezetében járunk, ahol egy szépen felújított vendégházban azoknak nyújtanak segítséget, akik elfáradtak, kicsit kettesben maradnának önmagukkal, az Igével és az Úrral. – A Zsinat által is támogatott, a lelkészek lelki egészségének megőrzését segítő programban biztosítani kívánjuk a zavartalan elcsöndesedést, hogy nyugodt körülmények között átgondolhassák életüket, feladataikat, szolgálatukat. Ez segít, hogy minél hűségesebben engedelmeskedjenek az Úr Jézus Krisztus parancsának: „Legeltesd az én bárányaimat… Őrizd az én juhaimat” (Jn 21,15) – mutatja be a vendégház létrejöttének hátterét Trencsényi László, a Pestújhelyi Református Egyházközség lelkipásztora. – Mivel a lelkészcsaládok sokféle felada6

Reformátusok Lapja 2021. augusztus 15.

FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD

PIHENJEN MEG! A Filadelfia Missziós Központ vendégházának igénybevétele térítésmentes. A részletekről Trencsényi László lelkipásztornál lehet érdeklődni emailben: pestujhely@bpeszak.hu, vagy telefonon: +3630–248–4032.


| REFORMÁTUS SZEMMEL |

KOVÁCS MIHÁLY

„…lefekszem és elalszom…” A szerző nyugalmazott esperes

Nemrég egy ismerősömmel találkoztam, aki többek között arról panaszkodott, hogy gondjai vannak az alvással. Nehezen jön álom a szemére, éjszaka többször is felébred, és ez gyakran megtörténik. Ilyenkor altatóval is csak néhány órát tud pihenni, és ez napi munkáját is befolyásolja. Azelőtt ilyen gondjai nem voltak, és ezt a rendkívüli helyzetet a napi rossz hírekkel magyarázta. Ezek közül is különösképpen azzal, amely szerint hazánkban is elképzelhető a világjárvány folytatása, a negyedik hullám. Szavai elgondolkodtat-

„Ez nem a külső körülmények ideig-óráig tartó csendje, hanem állapot, amely a bennünk lévő rendezett viszonyokat tükrözi.” tak. Lám, az alvászavar is lehet korunk egyik nagy nehézsége, amelynek szélsőséges esetei: nem alszunk, amikor ideje lenne, és elalszunk, amikor ébernek kellene lenünk – például az autóban, a volán mellett. A Bibliában is olvashatunk az alvásról, például a küldetése elől menekülő Jónás esetében (Jón 1,5) vagy a nagyheti események közepette, amikor a tanítványok elalszanak Jézus közelében (Mt 26,36–41), de Isten nem szunnyad el (Zsolt 121,3–4). Ezek után szinte irigyeljük Dávid királyt, aki a neki tulajdonított és a címben idézett zsoltárversben (Zsolt 3,6) arról vall, hogy lefekszik és elalszik – nyomát sem találjuk az álmatlan ember hánykolódásának. Pedig szomorú helyzetben született e csendes vallomás. Fia, Absolon fellázadt apja ellen (2Sám 15,1–6), és Dávidnak menekülnie kellett. Fájdalmát csak erősítette, hogy sokan mondták: nem segít rajta az Isten (Zsolt 3,3). Manapság is sok ember van tele panas�szal, amit fokoz a bizonytalanság, azok a hírek, amelyek nem a pandémia nagyon várt végéről, hanem annak esetleges folytatódásáról szólnak. A kilátástalanság bénító hatása akkor is, ma is hatalmas erővel tud ránk nehezedni, de van valami, amiben a keresztyén ember különbözhet a mai átlagembertől. Ez az Isten iránti bizalom,

amely Dávidot a rossz időkben is jellemezte. Ezt bizonyítja a 3. zsoltár hangneme. Nem akarja kegyetlenül megtorolni fia lázadását (2Sám 18,5), hanem Isten elé viszi panaszát. Imádság lesz belőle, és amikor ez elhangzik, csodálatos ajándékban részesül: békességet talál Istennél. Ahogy igénkben is olvashatjuk, amit még további szavakkal is megerősít: „…fölébredek, mert az Úr támogat engem.” (Zsolt 3,6) Ezekben a sokak által reménytelennek tűnő napokban nagy szükségünk van erre a bizalomra. Rábízni az életemet, értékeimet valakire, akiben megbízom. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kérdései annak, aki ráhagyatkozik valaki másra. A szintén Dávidnak tulajdonított 13. zsoltárban is elhangzik a kérdés, amely nem felelősségre vonás, ellenben erős érzelmi töltete van: „Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem?” (2) De Dávid ezek után is kitartott Ura, az élő Isten mellett. Aki ezzel a bizalommal hagyatkozik Istenre, az nem fél (Zsolt 3,7), mert békességet talál nála. Ez nem a külső körülmények ideig-óráig tartó csendje, hanem állapot, amely a bennünk lévő rendezett viszonyokat tükrözi. Ennek hármas vetülete a békesség önmagammal, másokkal és Istennel. Nem tudjuk, mit hoz a holnap, meddig tart a bizonytalanság, de egyet tudunk: Isten kezében vagyunk – és ez elég! „Életem ideje kezedben van…” (Zsolt 31,16, Károli-ford.) Ebben a tudatban erősítsen meg Isten ifj. Vizi István versének néhány részletével, amelynek címe: Mindent Isten kezébe. „Tégy mindent Isten kezébe! / Ne kérdezd tőle, mit ad cserébe, / Hisz Tőle kaptad földi életed / És megváltásod elvégeztetett. / Hagyj mindent Isten kezében! / Mit Néki adtál, bízd rá egészen. / »Az Úrra hagyjad minden utadat«, / Ó, add át Néki teljes önmagad! / Végy mindent Isten kezéből! / Jót akar néked egész szívéből, / Fogadd el tőle a jót, a szépet, / Belső nyugalmat és békességet. / De vedd át azt is, mi fáj és éget, / Nyomorúságot vagy betegséget, / Mert ebből fakad a kipróbált élet. / Tégy bátran vallást Jézus nevéről, / Végy mindent Isten kezéből!”  2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja

7


| INTERJÚ |

Kettesben lenni önm ILLÉNYI ÉVA

Kazinczy-érmet szerzett a Szép Magyar Beszéd Versenyen, többször volt a Kárpát-medencei Kossuth-szónokverseny különdíjasa, 2009-ben a zsűri neki ítélte a Magyar Rádió által felajánlott, a legszebben beszélő versenyzőnek járó különdíjat. Ma nyelvész, egyetemi oktató, református kántor, rádióbemondó és televíziós műsorvezető. 2018 novembere óta az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának adjunktusa, 2019 szeptemberétől a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék vezetője. Pölcz Ádámmal egyebek mellett egyházzenéről, a szókincsfejlesztés lehetőségeiről és a jó pedagógus ismérveiről beszélgettünk.

8

Reformátusok Lapja 2021. augusztus 15.


| INTERJÚ |

magunkkal Még el sem érte a krisztusi kort, mégis nehéz felsorolni, mi mindent csinált már és hány titulussal rendelkezik. Tanult brácsázni, citerázni, de zongorázni, énekelni is több alkalommal hallhattuk. Most pedig épp kántorokat képez a Baár–Madas Református Gimnáziumban. Hogyan kerül kapcsolatba egy nyelvművelő a kántorképzéssel? Zenei tanulmányaimat a dunavarsányi zeneiskolában kezdtem, majd a bugyi Beleznay János Református Általános Iskola művészeti tagozatán folytattam, ahol tíz évig tanultam zongorázni. A lelkészünk figyelt fel arra, hogy egészen jól „nyomkodom” a billentyűket, talán utánpótlást is látott bennem. Tőle kaptam az első olyan kottagyűjteményemet – egy harmónium-orgona letétgyűjteményt –, amelyet később a kántorképzőben aktívan használtam. A Dunamelléki Református Egyházkerület kántorképzőjébe tizenöt évesen, a lelkipásztorom és az édesanyám javaslatára kerültem. Ez olyan jól sikerült, hogy a 2010-es kán­ tor­vizsga után 2012-ben meghívást kaptam a tanári karba, és azóta szinte minden nyaramat velük töltöm. Mit tanult a kántorképzésből? Egyrészt óriási kitartást. Ha csak arra gondolok, amikor orgonálni tanultam: az embernek ilyenkor együtt mozog keze-lába, figyeli a kottát és még énekelnie is kell – az összehangolás nagy munka volt, amelyhez kitartás kellett. Emellett alázatot is tanultam. Hatalmas felelősség annak a közösségnek a szolgálatára készülni, amely kinevelt minket. A harmadik elsajátított tulajdonság a határozottság, a vezetői képesség. Kántorként határozottnak kell lennem az orgonálásban. A gyülekezet zenei életét azzal tudom formálni, ahogyan én magam viszonyulok a billentyűzéshez, az énekléshez. Lelkes zenekedvelőként és több kórus tagjaként az együtt zenélés nagyon közel áll hozzám – a kántorképzőben bőven kivehetem a részem ebből. A minap egy zenetudóssal beszélgettünk, aki szerint egyházzenei oktatásunk mélyrepülésben van. Ön hogy látja, mennyire lehet bevonzani a fiatalokat ebbe a műfajba? Miért legyen valaki kántor? A kántorképző tanfolyam népszerűsége évek óta töretlen, ötven-hatvan hallgatónk is van egy-egy képzésen, és azt is észrevettem, hogy egyre fiatalabb tanulóink is vannak. Idén a legidősebb végzősünk hetvenhét éves, a legfiatalabb résztvevőnk pedig tizenhárom, de korábban tízéves hallgatónk is volt már. A jelentkezők intenzív, háromhetes képzésen vesznek részt. Van, akinek reggel hat órától este tízig tart a napja, sokszor utána is hallani még zenélést. Délelőtt általában csoportos foglalkozásokon vesznek részt a növendékek: gyülekezeti éneket, szol-

fézst és zeneelméletet, zenetörténetet, himnológiát tanulnak. A végzősöknek orgonaismeret-órájuk is van. Késő délután kóruspróba van, készülünk a vasárnapi szolgálatokra és a záró hangversenyekre. Aki jelentkezik, az tudja már, hogy később hol fog kántorkodni? A többség úgy jön, hogy van gyülekezeti motiváló háttere: a lelkész biztatja, vagy volt már valaki a közösségéből nálunk, aki beszélt neki a képzésről, és felkeltette az érdeklődését. Előfordul, hogy valaki magával hozza a testvérét vagy a barátját. Arra is volt példa, hogy egy diákunk tizenöt évvel ezelőtt eljutott ugyan az utolsó előtti évfolyamig, családalapítás és a munkája miatt azonban nem tudta folytatni a tanfolyamot – idén azonban eljött, hogy befejezze a képzőt. Ez a tanfolyam nemcsak tanulási lehetőség, hanem közösségépítésként is szolgál. Megható látni, ahogyan az idősebb résztvevők foglalkoznak a gyerekekkel és együtt tanulják velük az énekeket, vagy ahogyan a fiatalabb diákok magyarázzák az idősebbeknek a szolfézst. Számítanak egymásra. Most, a pandémia után kifejezetten érzékelhető a kamaszok részéről, hogy szükségük van a közösségre. A genfi zsoltárok nyelvezetéről is tartott már előadást. Dallamviláguk a megírásuk idejében tulajdonképpen „popzenének” számított, ma viszont idegenül hathat. Egyházunk most megújítja énekeskönyvét. Mit gondol, hogyan lehetne a zsoltárok üzenetét még befogadhatóbbá tenni hívők és nem hívők számára egyaránt? Az új énekeskönyv – amennyire lehet – próbál ökumenikus lenni, felekezetközi egyeztetések is zajlottak ugyanis egyes énekek egységes dallam- és szövegvilágáról. Az általunk jól ismert, a fiatalok által gyakran kissé szomorúnak, régiesnek tartott genfi zsoltárok mellett beválogattak olyan énekeket is, amelyeket éveken keresztül futtattak a gyülekezetekben, a közösségek szerették, a fiatalok is énekelték őket. Azokkal a dallamokkal, amelyek népének jellegűen énekelhetők, külső embereket is meg lehet fogni. Ezeket lehet zongorával, gitárral vagy más népszerűbbnek vélt hangszerrel is kísérni. Évekig énekvezető voltam az otthoni gyülekezetünkben, a Refiszben is voltam billentyűs és énekes. Figyeltünk arra, hogy olyan énekeket válasszunk, amelyek zeneileg összetettebbek és bibliai verseken alapulnak. Nagyon fiatalon lett az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának adjunktusa, majd a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszékvezetője. Még most sem érte el a krisztusi kort. Valahol úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi poroszos iskolától el kellene jutnunk végre a motiváló iskolához. Ön mivel motiválja a diákokat? 2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja

9


| INTERJÚ |

„Óriási felelősség, ha az ember annak a közösségnek a szolgálatára készül, amely kinevelte őt.”

A tanár alapvetően a saját személyiségével motivál. Úgy látom, ha szilárd személyiségünk van, amelyet a hallgatók komolyan vehetőnek és – urambocsá’ – még szórakoztatónak is ítélnek, akkor elfogadják. Én nyelvtant tanítok, és hát valljuk be, erről senkinek sem az ugrik be elsőként, hogy mennyire izgalmas tantárgy: mondatokat elemzünk, elemeikre bontjuk a szavakat, képző, jel, rag, hangtan… Muszáj ezt a száraznak ható témát feldobnom. Amikor bemegyek a tanterembe, érzem az alakítható légkört. Nem értek egyet azzal, hogy nem szabad dühösnek vagy mérgesnek lennem, ha azt tapasztalom, hogy fegyelmezetlenül viszonyulnak a munkához. Meglátásom szerint felnőtt embereket is nyugodtan fegyelmezhetünk a munka komolyságának megőrzése érdekében. Előfordult már, hogy felemeltem a hangomat. Azonban ha valakiben meglátom a tehetség pici csíráját – például fogékony a nyelvtani kérdésekre, vagy szépen ejti a hangokat és még meg is érti azt, amit olvas –, akkor „megcsípem magamnak”, és versenyeken indítom őket. Közelebb tud kerülni a diákokhoz, mint egy idősebb profes�szor? Huszonöt éves voltam, amikor elkezdtem oktatni az ELTE-n. Úgy éreztem, hogy az akkor tizenkilenc-húsz éves hallgatókkal könnyebben megértetem magam: a filmeket, amelyeket ők szerettek, jó eséllyel én is láttam, a zenéket, amelyeket hallgattak, én is hallgattam, a gondokkal, amelyekkel ők küzdöttek, nemrég én is megküzdöttem. A kis korkülönbség hozzásegített, hogy jobban értsem az ő világukat. A Mark my professor oldalon – ahol online lehet értékelni az oktatókat – a többség pozitívan nyilatkozik önről. Hadd idézzek egy véleményt: „Ha lehetne, hat csillagot adnék. A legjobb tanár az egyetemen, csak jót tudok mondani róla. Kiváló, 10 Reformátusok Lapja

2021. augusztus 15.

lehengerlő személyiséggel és nagy szaktudással.” Ki vagy mi motiválja önt? Ezek a vélemények elég motiválók. Emberként igyekszem viszonyulni hozzájuk. Elsősorban tanár, pedagógus vagyok, és csak másodsorban nyelvész. Igyekszem rugalmasan kezelni a hallgatók kéréseit, különösen most, a járvány idején. Az a jelszavam, hogy mindent megoldunk – a határokat kijelölve. Ha már szóba jött a digitális világ: az online tér nagyban befolyásolja a nyelvhasználatunkat, a társas kapcsolatainkat. Messengeren beszéljük meg a munkahelyi ügyeket – ezt az interjút is így szerveztük meg –, sokan online udvarolnak. Mennyire veszélyezteti ez az anyanyelvünket? Amikor megjelentek az új technikai eszközök, megjelent az SMSés a chatnyelv, sokan megkongatták a vészharangot. Aztán teltek-múltak az évek, és rájöttünk, hogy ez csak egy része a nyelvhasználatnak. Hiszen ugyanúgy megmaradnak a hivatalos iratok, a szóbeliség, esetleg a kézzel írott műfajok. Vagyis elfogadtuk, hogy ez új nyelvhasználati csatorna, amellyel kezdeni kell valamit. A tanárok sokszor szembesülnek azzal, hogy meg kell értetniük


| INTERJÚ |

a diákokkal, mikor milyen nyelvi színteret kell használniuk. Chatnyelv például az okostelefonon van, de más a nyelvhasználat, amikor fogalmazást kell írni, figyelve a helyesírásra. Előbbit nem véletlenül mondják „írott beszélt nyelvnek” is a rengeteg emotikon és rövidítés miatt. A kettő teljesen más műfaj. A diákok, sőt mi, újságírók is sokkal nehezebben fogunk tollat. Tudjuk, hogy önnek fontos a szépírás, a kézírás. Magamon is tapasztalom, hogy amikor tollat kell fognom, érzem, a mozdulat kezd elsatnyulni, nem annyira gördülékeny már a kézírásom. Éppen a beszélgetésünk előtt írtam meg a kántorképző okleveleinek fejlécét, és nem mozdult úgy a kezem, ahogy szerettem volna. Édesanyám tanítónő, és ő is azt mondja, hogy már nem az igazi a kisiskolások ceruzafogása, tollfogása, motorikus készsége. Nehéz őket a kézírásra szoktatni, mert az ujjaik az okostelefon billentyűjéhez, a két hüvelyk ujjas íráshoz vannak szokva. Doktori disszertációjának a címe: A nyelvművelés retorikai gyökerei. Ha most rádióban beszélgetnénk, talán sokan felismernék a hangját, hiszen bemondóként, rádiós és televíziós műsorvezetőként is dolgozik. A retorika az egyházi életben is kulcsfontosságú. Az olvasás csökkenésével viszont a szókincs is változik. Miként fejlesztheti a fiatal az egyházi szókincsét, ha nem olvas egyházi történeteket? Az olvasás a kulcs. Az ember úgy jut tárgyi és nyelvi tudáshoz, ha olvas: szépirodalmat, sajtót, akár ismeretterjesztő vagy tudományos műveket. Én magam is úgy építettem a szókincsemet, hogy sokat olvastam. Ezt nem lehet megkerülni. Természetesen az is fontos, hogy az ember használja a nyelvet akár írásban, akár szóban, attól lesz valaki jó nyilatkozó vagy jó szónok, ha élőben is használja a nyelvet. Ezenkívül az is rengeteget segíthet a diáknak, a hallgatónak, ha egy megtanult szöveget megfelelő módon, megfelelő hangsúlyozással, értelmezve elmond vagy felolvas az osztály előtt. Ezek kipróbált módszerek. Én is így tanultam, és azt is mondhatom, hogy igyekeztem ilyen helyzetek elé állítani magam. Ha rossz a rétor vagy a prédikátor, könnyen elfordul a hallgatóság az adott témától – ez óriási felelősség. A prédikációk is rengeteget számítanak az egyházi szókincsbővítésnél. Ha valaki hétről hétre ott ül az istentiszteleten, akkor bizonyos idő elteltével elsajátítja a szószékről elhangzó szókincset. Megtanul olyan kifejezéseket, mint az ágenda, a zsoltár, a doxológia, a Szentháromság dicsérete. Vannak olyan szavak, amelyeket leginkább a templomban hall az ember, szókincsének egy részét a hitvallásból gyűjtötte. Mindemellett ír is: eddig egy önálló kötete jelent meg Ragyogva tűz a napsugár címmel, és több tanulmány társszerkesztője. Mikor jut idő némi feltöltődésre?

Azért tudok többfelé dolgozni, mert szakítok időt a feltöltődésre: inspiráló zenét hallgatok, olvasok két fejezetet a sorban következő könyvből, vagy egyszerűen kimegyek a természetbe, és hallgatom a madarakat. Nekem ez nem semmittevés, hanem az élethez, a munkához szükséges elemi feltöltődés. Az nem működne, ha állandóan új dolgokon pörögnék, mert akkor biztosan nem lennék produktív. Egy megírt tanulmány után például megjutalmazom magam: megeszem egy fagylaltot, kiülök a Duna-partra, nézem a hajókat. Csak úgy vagyok. Ezt nevezem meditációnak. A köznyelv szerint nem csinálok semmit – valójában aktívan dolgozom magamon, hogy feltöltődjek. Mindenkinek érdemes lenne megélnie – ha nem is naponta, csak egy-egy zsúfolt időszak után –, hogy milyen önmagával kettesben lennie. Egyik mottója: „Ne szeresd az álmot, hogy ne légy szegény; nyisd fel a te szemeidet, és megelégszel kenyérrel.” (Péld 20,13, Károli-ford.) Egyszer valaki vissza is kérdezett, hogy hogy értem azt, hogy „ne szeresd az álmot”. Ne szeressek aludni? Nem. Ne álmodozz, ne szeress bele a saját álmaidba, mert akkor kergetni fogod őket, és folyamatosan azon fogsz pörögni. „…hogy ne légy szegény…” – ha semmit sem csinálsz, elfogy körülötted a levegő, anyagi és szellemi értelemben egyaránt. „…nyisd fel a te szemeidet, és megelégszel kenyérrel” – ébredj fel, állj két lábbal a földön, nézd meg, hogy mid van, és abból próbálj meg dolgozni. Ez a két sor önismereti esszencia. Ezt a naptáramba is felírtam, hogy naponta emlékeztessen: arra építhetek, ami a szemem előtt van ebben a világban. A többit, ami a nem e világi kapcsolattal van meg, magamban és az egyházi közösségben élem meg, és feltöltődve továbbadom a világnak.  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ

ÚJ KÖTET Az interjú elkészülte után jelent meg Pölcz Ádám A nyelvművelés retorikai gyökerei című kötete, amely az ókori retorikától napjainkig fogja át a nyelvművelés történetét. A könyv fejezetei hosszú ívet rajzolnak föl Arisztotelésztől a középkoron és a reneszánszon át a 16–19. századi magyarországi szerzőkig, sőt a 20. század modern retorikusaiig, folyamatosan kutatva azokat a kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül eljutunk korunk nyelvműveléséig, a nyelvi ismeretterjesztésig. Az összegyűjtött anyagból az is felismerhetővé válik, hogy a retorikai hagyomány a nyelvművelésben körbeért: a stílusközpontú nyelvművelésben pontosan azok a stíluserények (illőség, világosság, nyelvhelyesség, ékesség) ismerhetők fel, amelyek az ókori stíluselméletekben is megvoltak.

2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja 11


| MÚLTIDÉZŐ |

A kárpátaljai magyar reformátusság kálváriája 1944. szeptember 27-én a szovjet csapatok átlépték a Tatár-hágót, és ezzel megkezdődött az egy hónapon át tartó véres küzdelem Kárpátaljáért. A Vörös Hadsereg közeledésére a civil lakosság mellett a református elit és a kárpátaljai lelkészi kar közel negyede is elmenekült. Rácz Jenő gergelyiugornyai lelkész így emlékezett vissza: „1944. október 28-án jöttek az oroszok. Hihetetlen szörnyűségeket beszélt róluk a német parancsnok. Bár felajánlotta az üres autóit, nem mentünk vele.” A háború után a kollektív bűnösség vádjával megbélyegzett magyarság számára nem értek véget a megpróbáltatások. Rájuk nézve nem a béke, hanem a tömeges megtorlás és a kényszermunka időszaka következett. 1944. november 13-án kihirdették azt a rendeletet, amely alapjaiban rázta meg Kárpátalja református magyarságát: a magyarlakta településeken háromnapi munkára, úgynevezett málenkij robotra kellett gyülekezniük a tizennyolc és ötven év közötti férfiaknak. Azonban többről volt szó: embertelen körülmények között sínylődtek a szolyvai gyűjtőtáborban, majd gyalogmenetben, esetenként fűtetlen marhavagonokban indították el őket a Szovjetunió lágerei felé. 1944 decemberében már szinte alig akadtak munkaképes férfiak az istentiszteleteken. Kovács Zoltán tiszaújlaki lelkész, aki december 24-én úrvacsorát ment osztani Mátyfalvára, a szószéken állva némán zokogott, mert már egy férfi sem volt a templomban.

KOLLEKTÍV BÜNTETÉS A málenkij robot alól azonban a szovjet hatóságok mentesítették a görögkatolikus vallásúakat, őket ugyanis ukrán vagy ruszin nemzetiségűeknek tekintették. Erről több egykori dokumentum is tanúskodik. Fagyejev szovjet vezérőrnagy 1944. november 21-én Mehlisz vezérezredes részére kimutatást készített, amelyben részletesen számolt be arról, hogy az Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagybereg, Huszt, Tiszaújlak, Nagyszőlős, Bátyú, Kövesliget, Perecseny, Poroskó, Gyertyánliget, Szolyva, Szerednye, Nagyberezna és Kisberezna településeken élő szlávokat miként különítették el a római katolikus németektől és a református magyaroktól. Decemberben pedig már Lavrentyij Berija, a Szovjetunió belügyi népbiztosa kapta kézhez azt a kimutatást, amelyben Petrov hadseregtábornok és Fagyejev arról tettek jelentést, hogy a be12 Reformátusok Lapja

2021. augusztus 15.


| MÚLTIDÉZŐ |

gyűjtési akció nem érintette a szláv civileket. Mindezek azt bizonyítják, hogy a szovjetek csak a magyar és német lakossággal szemben alkalmazták a kényszermunkát, egyfajta kollektív büntetésként. Ezt támasztja alá Dálnoki Miklós Béla, az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnökének 1945. január 7-én kelt levele, amelyben arról számolt be, hogy Bereg vármegyéből csak magyar férfiakat hurcoltak el, illetve Asszonyi István forgolányi lelkész visszaemlékezése is, aki eleget tett a kényszermunkára behívó parancsnak. A magyarsággal szemben alkalmazott kollektív bűnösség elve azonban nem 1944-ben fogalmazódott meg, hanem már 1943-ban. Mindezek ellen a nyugati hatalmak nem tiltakoztak. „A magyarokat meg kell büntetni” – jelentette ki Sztálin 1943-ban Robert Anthony Eden brit külügyminiszternek. Ugyanezt a gondolatot vallotta Vjacseszláv Molotov, a Szovjetunió külügyi népbiztosa is, amikor Archibald Clark Kerrnek, a moszkvai brit nagykövetnek a következőket írta: „A szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott, valamint azokért a gyilkosságokért és erőszakos cselekményekért, fosztogatásokért és gyalázatosságokért, amelyeket a megszállt területeken követtek el, a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak kell viselnie, hanem nagyobb vagy kisebb mértékben a magyar népnek is.” Ennek következtében 1944-ben több mint harmincezer személyt hurcoltak el Kárpátaljáról, akik közül több mint nyolcezren soha nem tértek vissza. A későbbi vagyonelkobzás sem ért fel azzal a veszteséggel, amit a református egyház szenvedett el tizenöt-húszezer egyháztag elhurcolásával. A szovjet megszállással elkezdődött a kárpátaljai magyar reformátusság kálváriája.

A LETARTÓZTATÁSOK IDŐSZAKA A háború után gyanús és bűnös volt mindenki, aki 1939 és 1944 között bármilyen állami, hivatali, közéleti vagy egyházi tisztséget töltött be. Az első letartóztatásokra nem kellett sokat várni. 1946-ban – amikor Kárpátalja hivatalosan is betagozódott a szovjet közigazgatási rendszerbe, és érvénybe léptek a szovjet törvények – Gönczy Pál nagydobronyi, Balogh Sándor eszenyi, Narancsik Imre nagymuzsalyi és Csok József kisbégányi lelkészt koholt vádak alapján őrizetbe vették. A Kárpátontúli Területi Bíróság négy és nyolc év közötti javító-nevelő munkatáborra, valamint több év jogvesztésre és vagyonelkobzásra ítélte valamennyiüket. A református egyház lelkészeit már 1945-ben megfigyelték, és adatokat gyűjtöttek róluk. Narancsik Imre peranyagában például már 1945 novemberében és decemberében született kihallgatási jegyzőkönyvek találhatók. A szovjet kommunista rendszerbe nem illett bele egy magyarul Igét hirdető egyház. A hatóságok ezért már csak a megfelelő alkalomra vártak, hogy lecsaphassanak a református felekezetre, amely mind a trianoni országcsonkítást, mind pedig a 2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja 13


| MÚLTIDÉZŐ |

szovjet megszállást követő nehéz időkben identitásmegtartó szerepet töltött be a kárpátaljai magyarság körében. 1947 és 1949 között az államvédelem letartóztatta Horkay Barna nagyszőlősi, Zimányi József rafajnaújfalui, Simon Zsigmond asztélyi, Pázsit József munkácsi, Györke István beregújfalui, Asszonyi István forgolányi, Huszti Béla kígyósi, Zsurki József nagypaládi és Kovács Zoltán tiszaújlaki lelkészt, Fekete Gyula csetfalvai misszionáriust, valamint Gulácsy Lajos munkácsi kisegítő lelkészt. A legszigorúbb ítéletek is ekkor születtek. A letartóztatottak többségét huszonöt év lágerfogságra ítélték.

AZ UTOLSÓ TÚLÉLŐ

A Gulag poklát túlélő lelkészek közül az utolsó Gulácsy Lajos volt. Hitéről halála előtt néhány héttel, az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára emlékező budapesti zsinaton még utoljára tanúbizonyságot tehetett.

A KELETI BARÁTI KÖR

A koncepciós perben elítélt lelkészek mindannyian annak a Keleti Baráti Körnek voltak a tagjai, amely 1947-ben a bátyúi lelkészkonferencián – az állammal szembeszegülve – elutasította az egyesülést a Moszkvai Baptista Egyházzal, hitet téve ezzel a református egyház önállósága mellett. Ezzel a lépéssel a Baráti Kör útját állta annak, hogy a szovjet államhatalom megszerezze az egyház feletti ellenőrzést. Az 1947-ben kezdődő letartóztatási hullám és a Keleti Baráti Kör elleni fellépés mögött azonban nem az állam, hanem a Bary Gyula és Gencsy Béla esperes számára csúfos vereséggel végződő püspökválasztás állt. 1947-ben ugyanis a Keleti Baráti Kör a püspöki és főjegyzői tisztséget is a szavazatok többségével szerezte meg. Mindez annak volt a bizonyítéka, hogy a szovjet megszállás után megfélemlített és a málenkij robot által megtört kárpátaljai magyar reformátusság a megújulás felé fordult. Ezután a kör két lelkésze, Zimányi József és Horkay Barna elindultak, hogy hitükről bizonyságot tegyenek az államnak, ugyanakkor ezzel egy időben Bary Gyula beregi esperes is elindult, hogy Agafonov vallásügyi meghatalmazottal egyeztessen a Keleti Baráti Kör ellenében. Bary Gyula a püspökválasztás után a kör ellen körlevelet adott ki, és ezzel egyidőben egyházi és állami hadjáratot indított a kör lelkészei ellen. Hogy valóban Bary Gyula okozta volna a lelkészek letartóztatását, az nem bizonyított, ám az ő közreműködésével kerültek a szovjet államvédelmi gépezet figyelmébe. Ezt elősegítette az is, hogy Zimányi József és Horkay Barna maguk keresték fel az Állambiztonsági Hivatal beregszászi irodáját, amely nem tétlenkedett. Letartóztatási határozatukban már az szerepelt, hogy szovjetellenes tiltakozó levelet fogalmaztak 14 Reformátusok Lapja

2021. augusztus 15.

meg, amelyben a Szovjetunió valláspolitikáját bírálták. Mindezt azonban csak a szovjet államvédelem terjesztette el. Bary Gyula végül már 1947-ben az Egyházügyi Hivatal által kinevezett területi megbízottként – ez a szovjet rendszerben a püspöki cím megfelelője volt – mutatkozott be. Halála után az egyház élén – az Egyházügyi Hivatal felhatalmazásával – Gencsy Béla követte, aki 1950-ben a béke védelmében körlevelet küldött ki, amely az állam iránti lojalitást jelentette. Az államhatalom szétzúzta az egyház érdek­érvényesítésre való képességét, majd annak jogrendjét felváltották a szovjet egyházügyi törvények.

„NE BESZÉLJEN SEMMIT”

A lelkészek elleni letartóztatási hullámok nem értek véget a Keleti Baráti Kör betiltásával. 1950-ben további három személyt tartóztattak le és ítélték huszonöt évnyi lágerfogságra a kolhozok elleni agitálás, valamint a szovjet politikai vezetés bírálatának vádjával: Vass József técsői, Tárczy Dániel kisdobronyi és Szutor Jenő beregszászi lelkészt. A sztálini éra utolsó letartóztatása 1951ben volt. Forgon Pál viski lelkészt fegyveres ellenálló csoport szervezésének vádjával ítélték huszonöt évnyi lágerbüntetésre. Az ellene indított hajszát egy névtelen levél váltotta ki. Az 1946 és 1951 között elítélt tizenkilenc lelkipásztor közül hárman életüket vesztették: Balogh Sándor 1948. február 25-én hunyt el a Szverdlovszki terület Tabori járásában. A Kelet-Uráli Javító-munkaláger Irányító Hivatala a halál okaként a végtagok elfagyását nevezte meg. Narancsik Imre 1948-ban hunyt el Irkutszkban. Szutor Jenő letartóztatása után kilenc hónappal, 1951. augusztus 29-én halt bele a bántalmazásokba. Az életben maradt lelkészek Sztálin halála után szabadultak a táborokból, a száműzetésből azonban csak 1955-ben, illetve 1956-ban térhettek haza. Az elhunytak hozzátartozói évtizedekig nem állíthattak emléket szeretteiknek, a túlélőknek pedig hosszú éveken át hallgatniuk kellett mindarról, amit átéltek a Szovjetunió lágereiben. Zimányi József Tűzoszlopoddal jéghegyek között című életrajzi könyvében így emlékezett vissza: „Egy őrnagy behívatott és azt mondta: …ne beszéljen semmit a lágerről, nehogy újra idekerüljön.” A száműzetésből hazatérő lelkipásztorok hivatástudatát azonban nem törték meg a szenvedések, és még erősebb hittel álltak ismét szolgálatba.  CSARNAI MÁRK (A szerző történész)


| CSENDES PERCEK |

KARSAY ESZTER

Durva szavakkal rászólni valakire mai gondolkodásunk szerint már bántalmazásnak számít éppen úgy, mint a testi fenyítés. Sajnos erre nem figyelünk fel eléggé, pedig türelmetlen vagy indulatos stílusunk elnémíthatja a szelídebb vagy félénkebb embereket. Akit sokszor elhallgattatnak, megvetően, esetleg kigúnyolva leszólnak, az előbbutóbb megkeményedik, és önvédelemből megtanulja, hogy ne is hallja meg, amit mások bántóan mondanak neki. Aztán lassan el is némul (előttünk). Minek beszéljen, ha úgysem fontos, amit mond? Így is kialakulhat a süketnémaság. Jézus tapintatosan félrevonja a tömegből a hozzá vezetett beteget, diszkréten, négyszemközt foglalkozik vele. (Mk 7,31–37) Nem látványos szenzációt akar, hanem valódi találkozást. Ujját a beteg fülébe dugja, nyelvét a saját nyálával érinti meg. (Nekünk furcsa, de korának ismert gyógymódját használja. Az ókori ember a nyálnak gyógyító erőt tulajdonított). Azután rászól, s parancsa felülírja benne az emberek korábbi negatív felszólításait: „Effata, azaz nyílj meg!” Nemcsak a füle, a nyelve, hanem az egész lénye gyógyuljon meg, nyíljon ki Isten előtt és az emberek felé! A korábbi sérülések ellenére lehet belőle egész és egészséges ember. Vállald magad hiányaiddal és fogyatékaiddal együtt! Mert mindenki másnak is van hiánya és kisebb-nagyobb fogyatékossága. Jézus először a fülét nyitja meg, azután a nyelvének bilincseit oldja föl. Ez a sorrend mutatja, hogy aki meghallja Isten fölszabadító szavát, az már meg tud nyílni önmaga előtt és az emberek előtt is. Süketek és nehezen beszélők vagyunk mind. Némák akkor is, amikor beszélünk, mert lehet, hogy csevegünk mindenről, csak éppen a legfontosabbat nem adjuk bele a találkozásokba: önmagunkat. „Mondjuk a semmit” – így jellemezte ezt egykor Zsindelyné Tüdős Klára. Kerüljük a valódi és mély beszélgetéseket, mert azok megterhelnek és fölszabadítanak, elköteleznek és gyógyítanak, energiát igényelnek és testvéri közösségbe vonnak. Mindkét fél ad és kap egyszerre. Miért egyszerűbb mégis a felszínen maradni és az időjárásról vagy mások életéről beszélni? Mert kényelmesebb, annak nincs kockázata, nem okoz fájdalmat és konfliktust. Nem kell hozzá bátorság. Nem is oldódnak meg problémák és kétségek, mert nincs benne élet. Nagy és bonyolult tudomány a kommunikáció, amit az emberi kapcsolatainkban művelünk. Jó volna figyelni Jakab apostol figyelmeztetésére, ami beszélgetéseinkre mindig érvényes: „Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” (Jak 1,19).  (Folytatjuk)

IMÁDKOZZUNK!

Hozzám forduló szereteted lelkemet csöndesen szólongató békéjével ülök a hajnali kertben, és hálával veszem sorra a mögöttem lévő éveket. Furcsa számvetés ez, Uram, Istenem! Hiszen minden nagy, életemet keretbe és irányba fordító esemény mögött téged látlak, az örömök mögött a te kezed nyomát veszem észre, és a nehézségek, fájdalmas emlékezések kapcsán is csak nálad vagyok a végére. Olyan csodás függőség ez, olyan lényemet tőled és általad átszőtt lét, melyről már nem is tudok nélküled gondolkodni! Már nem tudom hova tenni azokat az éveket, míg nélküled éltem. Köszönöm, hogy te akkor is velem voltál, mikor még nem tudtam rólad, akkor is formált alkotó kezed! Köszönöm, hogy már ismerhetlek, Uram, és hogy most, ebben a hajnali kertben is, neked adhatok hálát! Ámen.  HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Azt tette, amit helyesnek lát az Úr „Nyolcéves volt Jósiás, amikor uralkodni kezdett, és harmincegy évig uralkodott Jeruzsálemben (…). Azt tette, amit helyesnek lát az Úr.” (2Kir 22,1–2) A Szentírás mértéke szerint több olyan uralkodója volt Izráelnek, akik nem azt tették, amit helyesnek lát az Úr, ezért A krónikák második könyve csak röviden szól róluk. A gyermekként trónra kerülő Jósiás az Úr akaratát kereste. Az Úr meg is áldotta, hosszú időt adott neki. A Szentírás leírásában is több helyet kapott, megtudjuk, hogy felújította a jeruzsálemi templomot, újra elkötelezte a népet az ő útján járásra. A magyar történelemben is voltak olyan uralkodók, akik a maguk feje után mentek, bajba vitték az országot. Nem szívesen emlékezünk rájuk. Annál inkább meg kell becsülni azokat, akik istenfélő uralkodók voltak. Ilyen volt Rákóczi György, a bibliás fejdelem. Bibliája jegyzetei és feleségének, Lorántffy Zsuzsannának küldött levelei mutatják, hogy a Szentírást rendszeresen olvasta, Isten nevét nem csak megszokásból emlegette, sokat imádkozott, döntéseihez Istentől kért világosságot, a véghezvitelhez erőt, és nem feledkezett meg a hálaadásról sem. Nemzeti ünnepünkön emlékezünk első királyunkra, Istvánra, és a fiának írt Intelmekből kiderül, hogy jól ismerte a Bibliát, a hitvallásokat, Augustinust és a többi egyházatyát, saját kora egyházi íróit. Az imádkozásra buzdító sorok mély, személyes hitről tanúskodnak, ez vezette, hogy megkeresztelkedjen, ezzel a népnek is példát adva. Isten őt is megáldotta, keze munkáját maradandóvá tette, az általa megszervezett keresztyén állam túlélte a tatárjárást, a törökdúlást, évszázadokra biztosítva a magyarság megmaradását. Közelgő ünnepünkön imádkozzunk olyan vezetőkért, akik Isten akaratát követve, neki hálát adva, a közjót szolgálva vezetik a rájuk bízottakat!  GYŐRI ISTVÁN 2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja 15


| INTERJÚ |

A hangszerek királynője BALOGH-ZILA TEODÓRA

Tizennégy református és számos evangélikus, valamint katolikus templomban csendült fel az orgonamuzsika augusztus 7-én, az Orgonák éjszakája rendezvénysorozat keretén belül szerte a Kárpát-medencében. Az egyik helyszín a borsodgeszti református templom volt, amely hangszerének billentyűi mögött Bundzik Tímea orgonaművész-tanár foglalt helyet. A református zenésszel az orgonazene megítéléséről, a templomi zene helyéről és arról beszélgettünk, miért hívják az orgonát a hangszerek királynőjének.

Az Orgonák éjszakája rendezvénysorozat 2019 óta működik a Filharmónia Magyarország felkarolásában, de önnek korábbról is vannak emlékei szervezett éjszakai orgonamuzsikáról. Az első hasonló jellegű éjszakai koncertem még 2001-ben volt diákként. Akkor a miskolci Bartók+ Operafesztivál keretein belül adtunk éjféli orgonakoncerteket a város több pontján. A cél az volt, ahogyan most is, hogy népszerűsítsük a hangszert és az orgonazenét a nagyközönség körében, hiszen rendszeresen elsősorban a templomba járók találkoznak orgonamuzsikával. Elektromos hangszereket vittünk a város különböző pontjaira, az én első koncertem például a Miskolci Galériában volt. Érdekes élmény volt még diákfejjel, amikor éjszaka tizenegykor elkezdett gyülekezni a közönség, és azután éjfélkor teltház előtt adtam koncertet. Különleges atmoszférája volt ennek az estének: csak az orgonát világították meg a fények, egyébként 16 Reformátusok Lapja

2021. augusztus 15.

sötétben hallgatta a közönség a zenét. Persze sokan éppen az időpont miatt nem jutottak el a koncertre. Az orgonák éjszakáján strandokra, piacokra, közterekre helyeznek ki egy-egy hangszert, de már nem csupán éjfélkor csendül fel a zene. Hogyan látja, az utóbbi húsz évben képes volt áttörni a műfaji kereteket és az emberekben élő sztereotípiákat az orgonazene? Messzebbről indítanám a választ. Templomba járó, hívő családban nőttem fel, ezért gyermekkorom óta hallottam orgonamuzsikát, a hangszeren játszani huszonnégy évvel ezelőtt kezdtem. A miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában az orgona tanszakot választottam, amire nem minden zenei intézményben volt és van lehetőség. Éreztem az elhivatottságot, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom. Emellett min-


| INTERJÚ |

dig ott volt az érzés, talán félelem, hogy ez a hangszer nem olyan, amit csak úgy összecsomagolhatok és magammal vihetek, mint például a hegedű vagy a fuvola. Hasonló gondolat fogalmazódhat meg mások fejében is: az orgona kötött helyszínen kötött élményt ad. Azt gondolom azonban, ez mégsem hátrány, hanem hatalmas előny. Valódi szépsége és varázsa van annak, hogy odamegyünk a helyszínre a hangszerhez, és hozzá illő műveket választunk, hiszen mindegyik orgona másmás lehetőséget nyújt a műsorkialakításhoz. De ugyanúgy a helyszín és a helyszínhez tartozó közönség is megválogatja, hogy milyen műveket fogad be és fogad el. Tehát ahhoz, hogy egy orgonakoncert megvalósuljon, összetett folyamatok játszanak közre. Ennek szépségét és értékét mutathatjuk meg a közönségnek. Ugyanakkor azt is látom, hogy ez az összetettség rugalmasabbá vált az elmúlt időszakban. Változott például a közönség elvárása. Eleinte azt tapasztaltam, hogy leginkább az egyházi zenét várják és keresik az emberek, azok látogatják a koncerteket, akik a szakrális műfajok iránt érdeklődnek. Mára mást is befogad a közönség. Például? Korábban én is igyekeztem becsempészni a műsoraimba a szokásostól eltérő stílusú műveket. Nagy kedvencem a huszadik századi zene és a francia romantikus orgonazene, amelynek segítségével egy-egy orgona hangszíneit, sajátosságait könnyen ki lehet emelni. Szívesen játszom ennek a korszaknak a műveit, ma már bátran előadom akár gyülekezeti zenés áhítatokon is. Az ilyen alkalmakon mindig beszélek a zeneművekről, és azt is elmondom, bár lehet, hogy a fülnek kissé idegen hangzások csendülnek fel, hamar hozzá lehet szokni, és nyitott szívvel fel lehet fedezni a benne rejlő varázst. Azt is látom, hogy a zenészek próbálnak nyitni és frissíteni a repertoárt, illetve sok fiatal orgonaművész került ki az utóbbi évtizedekben, akik sokszínű zenei stílust tárnak a hallgatóközönség elé. Emellett nagyon sokat segít a változásban egy-egy ilyen alkalom, amikor nem sajnáljuk az időt, energiát, hogy az elektromos hangszereket kivigyük a közterekre. A közönség egyre inkább vevő az orgonamuzsikára, az emberek lelke kiéhezett a szépre, és ha a művész megmutatja ennek a hangszernek a szépségeit – akár az utcán –, akkor később az őt hallgatók talán szívesebben eljönnek a beltéri koncertekre is. Ez a változás hogyan mutatkozik meg a gyülekezetekben, ahol pedig éppen az a baj, hogy túlságosan megszokott az orgonamuzsika, és arra inkább kíséretként tekintenek a templomba járók? Tudatosítanunk kell, hogy az orgonamuzsika hozzátesz az istentisztelethez. És ha a hozzáadott minőség művészi szintű, felemelő lehet egy kevésbé vájt fülű gyülekezeti tag számára is. A kántorképzőkön is tanítjuk, hogy nem csupán az énekek kísérete a gyülekezeti hangszeres zene célja. Nagy lehetőség

például a bevonuló vagy kivonuló muzsika arra, hogy megtaláljuk a gyülekezettel a közös hangot, a lelki kapcsot, hogy más alkalommal is vágyjanak a templomtérben felcsendülő szép zenére. Volt például olyan tapasztalatom, amikor egy gyülekezet megvárta, hogy befejezzem a kivonulásra szánt zenét, és csak az utolsó hang leütése után indultak az ajtó felé. Úgy gondolom, ez mind szokás és szoktatás kérdése. A gyülekezeti zene megítélésében nagy szerepe van a helyi lelkésznek. Sok kántor nem mer újításokat hozni: többet játszani, mint a megszokott, akár énekek bevezetésénél, intonációnál, pedig az a tapasztalatom, hogy az idősebb generáció is szívesen veszi és hallgatja a nem megszokott fordulatokat is, ha érti, miért van. Prédikál az orgona? Vallom, hogy igen. Mikor ült először a hangszerhez? Általános iskolás koromban zongorázni tanultam, tizenegy éves korom környékén egyszer aztán bátorságot vettem, és felmerészkedtem a karzatra a miskolc-belvárosi templomban, ahová jártunk. A kántor bácsi rám mosolygott, és azt mondta: te vagy az a kislány, aki zongorázik. Gyere, ülj ide, próbáld ki! Bátor voltam, és az éppen akkor tanult Bach-darabot megpróbáltam eljátszani. Ott is ragadtam lelkileg a hangszernél egy életre. Szereztem egy református korálkönyvet, mert addig csak hallás után vagy énekeskönyvből játszogattam az énekeket, és saját kútfőből költöttem hozzá kíséretet. Középiskolás koromtól tanári segítséggel folytatódott a hangszerhez való kötődésem. A lelkészt és a kántort mindig együtt szokták emlegetni. Testvére lelkipásztor lett Kazincbarcikán, ön pedig rendszeresen kántorizál Miskolcon. Mennyire magától értetődő, hogy ha tehetik, közösen szolgálnak? Ketten vagyunk testvérek: kiegészítjük és támogatjuk egymást. Valójában neki köszönhetem, hogy gyermekként az egyház felé indultam el, hiszen hároméves koromban megfogta a kezemet és mondta, hogy megyünk gyermek-istentiszteletre. Mentünk is minden vasárnap. Hamarabb tudtam a református énekeskönyvek énekeit és azok sorszámát, mint ahogy megtanultam írni-olvasni. Úgy gondolom, ő volt Isten kezében az eszköz, aki által felé fordulhattam, illetve az egyházban, a templomban, az egyházzenében, az orgona mellett teljesedhettem ki zenei téren is. Mindig nagy áldás, ha együtt tudunk szolgálni. Hogyha hangversenyem van és szeretném, hogy egy szép igevers vagy rövid tanítás megszólaljon, akkor teljesen egyértelmű, hogy őt kérem fel. Ha ő szeretné, hogy az istentiszteleten felcsendüljön egy zenemű vagy más zenés szolgálat, számára is egyértelmű, hogy engem kér meg. Az ilyen közös szolgálatoknál mindig azt érezzük, hogy együtt dobban a szívünk, megerősödünk a hitünkben és a testvéri kötelékünkben is. 2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja 17


| INTERJÚ |

igényel az orgonajáték, mindig megértéssel fogadom tanítványaim reakcióit, de szüntelenül buzdítom is őket a kitartásra. Így volt Andrással is, aki szépen haladt hangszeres tanulmányaival, egy éven belül már a kántori szolgálatot is rá tudtam bízni. Nehezebb orgonadarabokat is megtanult, büszke voltam rá, hiszen ez volt az első olyan tapasztalatom, amikor egy teológushallgatóból igazi orgonistanövendék lett. Először Miskolc-Hejőcsabára került segédlelkésznek, méghozzá abba a gyülekezetbe, ahol az én egykori tanárom kántorkodott, és jó érzés volt, hogy mind a két oldalról pozitív visszajelzés érkezett. Jelenlegi szolgálati helyén, Borsodgeszten feleségével együtt zenei szolgálatokat is végeznek a gyülekezet vezetése mellett, és többször segítettem Andrásnak például gyermekdalok, egyházi énekek négyszólamú harmonizálásában. Tudom, hogy gyülekezetében korábban is rendeztek az Orgonák éjszakájával kapcsolatos hangszeres liturgiát, amelyen András játszott és igei szolgálatot is tartott, most azonban több teret engednének a hangszernek. Nagyon örültem, amikor felkértek, hogy adjak koncertet templomukban. Milyen a borsodgeszti hangszer? Angster József és fia által épített pécsi egymanuálos, pneumatikus orgona, ami azt jelenti, hogy könnyű billentésű, kényelmes, puha, szép hangzású, igazi női hangszer.

Van olyan gyülekezet, amelynek állandó kántora? Amióta kisgyermekeim vannak, nem vagyok egyetlen állandó helyen. Jelenleg a miskolc-szirmai református gyülekezet tagja vagyok, amelynek van orgonistája, de többször játszom én is. Korábban volt olyan időszak az életemben, amikor akár három-négy helyen is játszottam egy vasárnap, annyira nagy volt a kántorhiány. Azóta a szolgálataimat akkor és ott végzem, amikor és ahol szükség van rám. Meghívásra ad koncertet az Orgonák éjszakáján Borsodgeszten is. Aki felkérte, nem más, mint egykori tanítványa, Hajnal András lelkipásztor. Ezek szerint teológusokat is tanított zenélni? Igen, 2005 és 2013 között a Sárospataki Református Teológián és a helyi Farkas Ferenc Művészeti Iskolában tanítottam. Az előbbiben egyházzenét és harmóniumjátékot, valamint újra elindítottam szolgálati útjára a teológia énekkarát. Abban az időben új orgona épült a teológia imatermében, és nem volt „gazdája”. Engedélyt kaptam, hogy felkaroljam a hangszert, és mivel a lelkészek inkább orgonával találkoznak egy-egy templomban, azon tanítottam őket játszani. Egyik növendékem volt Hajnal András, aki korábban már zongorázott, és bár érdekelte a hangszer, kissé szkeptikusan állt például ahhoz, hogy lábbal is kell az orgonán játszani. Összetett figyelmet, koordinációs készséget 18 Reformátusok Lapja

2021. augusztus 15.

Mielőtt az orgona felcsendülne, népzenei bevezetőt hallhat a közönség, emellett több olyan darabot is játszik majd, amelyekben az egyházi közegben mozgóknak ismerősebb dallamok csendülnek fel. Milyen szempontokra figyelt a műsor kiválasztásakor? Közönségpárti vagyok, tehát örömmel játszom olyan műveket, amelyeket szívesen hallgatnak a jelenlévők. A darabok kiválasztása előtt megkérdeztem a lelkészt, milyen összetételű hallgatóságra számíthatok. Nagyrészt egyházi kötődésű, liturgikus énekfeldolgozásokat játszom, amelyek a barokk korból származnak, illetve egy huszadik századi darabot, Fasang Árpád korálpartitáját. Ezek mind a gyülekezet számára ismerős dallamok lesznek. Emellett a lelkipásztor kérésére romantikus zene is felcsendül. Ennek segítségével szépen megszólalnak az orgona azon hangszínei is, amelyeket a templomi liturgikus zene során talán nem hallhatnak a hívek. Bízom benne, hogy az ezen az éjszakán elhangzó koncerteken országszerte be tudjuk mutatni a közönségnek, hogy mire képes az orgona, miért hívjuk a hangszerek királynőjének.  FOTÓ: VÉGH CSABA

SIKER BORSODGESZTEN Mivel az augusztus 7-i koncert előtti héten népzenei tábort tartottak a településen, a szervezők tíz kiemelkedő zenészpalántát is meghívtak, így is színesítve a műsort. A gyerekek népzenei együttest alkotva két egyházi éneket adtak elő, többek között citerán, hegedűn, brácsán és bőgőn. A nagy sikert arató hangversenyre megtelt a református templom, közel százan hallgatták az orgonamuzsikát.


| REFORMÁTUS ÉLET |

A holokauszt roma áldozataira emlékeztek Kecskeméten Az Országos Református Cigánymisszió és a Kecskeméti Református Egyházközség közös szervezésű eseményen emlékezett a holokauszt roma áldozataira augusztus 8-án a Kecskeméti Hajnalcsillag Tanoda udvarán.

A ROMA HOLOKAUSZTRÓL

be helyezését segítették a Varga Ágota 2000-es, Porrajmos című dokumenA Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának 1972-es határozata tumfilmjéből vetített részletek. alapján augusztus 2. a roma holokauszt A megemlékezés igei szolgálatát Bán (porajmos) nemzetközi emléknapja. 1944. Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyaugusztus 3-ra virradó éjjel számolták fel házmegye esperese látta el. – Először a a nácik az auschwitz-birkenaui lágerben kialakított cigány családi tábort. Közel Jeremiás siralmairól szóló könyvet akarháromezer férfit, nőt és gyermeket tam fellapozni, hogy ezzel emlékezzünk pusztítottak el a gázkamrákban. a szörnyűségekre, de arra jutottam ma„Na bisztrav”, azaz: „Nem felejtünk” – Velük együtt ezen a napon a második gamban, hogy jobb lenne olyan evangéliez volt annak a csendes főhajtásnak világháború alatt Európa-szerte tízezrével umi szakaszt előhozni, amely biztatást ad a mottója, amely egyszerre állított meggyilkolt szintikre és romákra is emlékeznek. Mivel a cigányság kevésbé és Jézus Krisztusra mutat – fogalmazott emléket a második világháború sovolt szervezett, mint a zsidóság, és mivel a lelkipásztor, aki a kánaáni asszony törrán elhurcolt és meggyilkolt magyarsokukat mindenféle nyilvántartásba vétel ténetét olvasta és magyarázta. országi cigányoknak, illetve kívánta nélkül gyilkolták meg, az áldozatok számát – Ez a megemlékezés tulajdonképpen előmozdítani a népcsoportok közötti nehezebb megállapítani. az elmúlt hétvégén Kecskeméten szermegbékélést. Forrás: ciganymisszio.reformatus.hu vezett Kiengesztelődés a Népek Között Az Országos Református Cigányszeminárium záróakkordja volt – mondta misszió 2019 óta szervezi a megGondi Ferencné, a Kecskeméti Hajnalcsillag Tanoda háziasszonya. emlékezéseket, idén a Kecskeméti Református Egyházközség – Fontos, hogy a sebeinket Krisztusban fel tudjuk tárni, és ne által működtetett tanoda udvarán gyűltek össze az esemény a bosszú uralja az életünket, hanem a békés együttélés és Jérésztvevői. zus követése – tette hozzá. A holokauszt roma áldozatairól való A tanodás diákok versekkel és a kecskeméti cigányvámegemlékezést Bán Béla esperes és Kuti József kecskeméti reros történetéről előadott prózával szóltak a szívekhez, de az formátus elnöklelkész, illetve Kis János evangélikus lelkész imádegybegyűltek megismerték a városban élő roma közösségek ságai és áldásai zárták.  DEZSŐ ATTILA, FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD hosszú és színes történetét is. Az esemény történeti háttér2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja 19


| REFORMÁTUS ÉLET |

Sírnak az utcák, sírnak a falak Ma korábban keltem, még az ébresztő előtt. Ritkán fordul elő ilyesmi – az ablakokat nyáron nyitva hagyom éjszakára, így a szobában kellemes nyári szellő jár körbe-körbe, amely a puha paplannal kiegészülve azonnal ható altatóként működik. Ezért aztán többnyire a vekker durva berregésére ébredek, majd ötperces agresszív visszaalvásokkal próbálok még egy kis időt nyerni. De ez a nap más volt. A tavasszal érkezett galambpár minden bizonnyal jól döntött, amikor a sűrű vadszőlővel benőtt belpesti bérházat választotta fészekrakás céljából, mert fiókáik éhes vijjogása azonnal az ébrenlét állapotába rángatott. Nem keltem ki rögtön az ágyból, az lehetetlen. Lassan kitakaróztam, és hagytam, hogy a reggeli hűs szellő az álmosság maradékát is lesöpörje rólam. Így feküdtem ott, üres gondolatokkal, a fiókák hangja és a bizsergető fuvallatok harmóniájában. Kávé. Most már el kell kezdeni a napot, hiába lenne még másfél órám a telefonon beállított ébresztőig. A kávékapszulák helyett az öreg kotyogóst emelem le a polcról – ma valami erősebbre van szükség. Gondosan felteszem a gázra a roppant erős feketét. Másfél év alatt minden lelassult. Érdekes, paradox folyamatnak lehettünk tanúi: miközben mindenki kifelé vágyott, saját otthonunkkal, biztonságot adó belső tereinkkel egyre szorosabb szimbiózisba kerültünk. Másfél év elég volt ahhoz, hogy feltegyük a kérdést: hogyan is éltünk idáig? Miként kell újra felvenni a ritmust? És vajon milyen valóság vár ránk, ha majd kilépünk az ajtón? Sírnak az utcák, sírnak a falak. Az ember képtelen jól sáfárkodni a szabadságával, elég csak fenekestül felfordult világunkra vagy a pandémia után kiszabaduló embertömegre gondolnunk. Az utcára lépve állati és emberi ürülék között lavírozok, alkoholittas éjszakák nyomai a járdán. Szétdobált, koszos ruhák a sarkon, bódult fiatalok az Andrássy úton. Egy ablakból hatalmas szivárványcsíkos zászló lóg, az autósok agresszívan dudálnak, folyamatos megtorpanásra késztetve a járókelőket. A kasszánál cicceg az eladó, miért nem vettem már elő ko20 Reformátusok Lapja

2021. augusztus 15.

rábban a kártyám, egy férfi meg úgy siet, hogy rám csapja az ajtót. A „négyhatoson” bölcsebb akkor is hordani a maszkot, ha már nem kell. Régen a Keletit meg a Blahát neveztük „gyűjtőnek”, ma már a sárga villamost. Körbenézek: identitásukat vesztett vagy azt még csak kereső fiatalok, ugyanolyanok mind, rikító hajukkal, bő nadrágjukkal, szoros, mindent láttató haspólóikkal. Az idősek többsége türelmetlen, tolakodó. Mások bedugott füllel, könyvvel a kezükben próbálnak semmiről sem tudomást venni. A szerkesztőségbe érve a légkondi jégsugara alá roskadok, hogy kitisztuljon fejemből az a rengeteg kép és szag, amellyel a húszperces út alatt találkoztam. Nagy várakozásokkal tekintett magára az ember, amikor a négy fal közé kényszerülve, a külvilágot felértékelve kapcsolódott be a Zoom-megbeszéléseken. Csakhogy az ember nem változik, legalábbis nem mindenki, és főleg nem akkor, ha saját korlátairól van szó. Mindent magáévá tesz, elhasznál, bepiszkít, megesz, megvesz, összegyűjt, halmoz. Kiszipolyozza a másikat és magát, nem tiszteli a várost, sem a múltját, de legfőképpen képtelen határt szabni legnagyobb kincsének, a szabad akaratának. Most újra kell tanulom látni a szépet, minél kevesebb van belőle, annál inkább. A szemlélődés új formája ez, szelektálni a jót és tanulni, tanulni magunkról, a világról, és nem bosszankodva, csak figyelve, és meglátva és józanul, átsegítve másokat, magamat, és türelmesen a peronnál, és odaadni és visszaadni, többet, mint amit ők adnak, belenyugodva, apró lázadásokkal, rájönni és átadni, elfogadva, amit el kell, de soha meg nem alkudva, járni és botlani, küszködni, majd belátni. De most még reggel van. A gőzölgő kávé alatt kikapcsolom a gázt, és egyik lábamat magam alá húzva a konyhaszékre telepedek. Hallgatom a beszűrődő zajokat: a szomszéd bekapcsolja a rádiót, egy mentőautó elhaló szirénáját visszhangozzák a falak. Megiszom az első kortyot, majd államat felhúzott térdemre támasztva a csempék között futó vonalakat figyelem. Különös, a végét egyiknek sem látom.  KINCSES KRISZTINA


| GONDOLATOK |

VÁRADI FERENC

Revolver vagy vakolókanál? A szerző irodalomtudós, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója

Illusztráció: WesternMiningHistory.com

Ezen a nyáron az országos sajtó a „vadnyugati” jelzőt kezdte el használni a hazai építőipar állapotával kapcsolatban. A drágulás, a munkaerőhiány és az ezzel egyidejűleg örvendetesen növekvő számú állami támogatások egyre több honfitársunk számára napi tapasztalattá tette mindezt. A vadnyugat kifejezés az Egyesült Államok ifjúkorára utal, amikor is törvényes államrend hiányában a szinte üres kontinensen jó ideig a csalás, erőszak, kapzsiság által meghatározott

társadalmi viszonyok uralkodtak. A témakörben számos könyv és film készült, és bár ezek jó része a nehéz körülmények közti helytállás hősies szépségét domborítja ki, a történelmi igazság az, hogy a lassan felépülő közigazgatás hozta el a valódi fejlődést megalapozó törvényes rendet. Látszólag sántít hát a metafora, hiszen a hazai építőipar korántsem légüres térben létezik, az egyes szakmáknak sok száz éves múltja, hagyományai vannak. Magyarországon pedig stabil az államrend. Ugyanakkor az építtetők azt is megtapasztalhatják, hogy a rokonszenv, szóbeli ígéretek, a szakmai tudással akár ellentétes nézetek és gyakorlatok mintegy szóbeli hagyományként erőteljesen jelen vannak, valóban szinte a civilizáció előtti viszonyokat éltetve tovább. A vadnyugati képzettársítás ugyanakkor mégis találónak tűnhet, mert az építőipar igencsak férfias, „macsó” világ. Sok vállalkozó természetes

kellékei a nagy és drága autók (ló), az ékszerek (bőröv, Colt revolver) – zavarba ejtő élmény a lényegesen alacsonyabb jövedelmű középosztály számára. edagógusként dolgozó honfitársaink számára különös lehet az is, hogy az építőiparban milyen nagy arányban dolgoznak köznevelési rendszerünk kárvallottjai. Régi panaszom, hogy a fiúkat sokszor eleve diszkriminálja az iskola, nehezebben kapnak ötöst szorgalomból vagy magatartásból. Ha az iskolai előmenetelben csak egyféle, kikövezett út van, azon többnyire a monotónia- és stressztűrő, szorgalmas és engedelmes tanulók menetelnek. Egy izgága fiú, akit a „miértek” is érdekelnének, könnyen lemarad. A még mindig alacsony presztízsű szakmunkásképzésbe a reáltárgyakból rossz jegyekkel érkező fiatalok nehezen sajátítják el a korszerű ipari technológiák használatát – a sokat panaszolt felelőtlen kivitelezés problémaköre részben innen eredeztethető. De talán még nagyobb gond ennél a szinte örökletesnek tűnő rossz életminőség: a szenvedélybetegségek, a munkavédelmi eszközök mellőzése – ki ne látott volna már tűző napon, félmeztelenül, sisak és kesztyű nélkül dolgozó kőművest? Találó tehát, de a valódi problémákat jócskán elfedő a vadnyugatot idéző hasonlat. Romantika és férfias helytállás helyett az irracionális gazdasági viszonyok okozta bizonytalanságot és szorongást tapasztaljuk, valamint egy veszélyeztetett és elfelejtett (kiközösített?) társadalmi csoport nehéz valóságát. Krisztus nem kerülte a vámszedők és halászok társaságát – a háború előtti keresztyén legényegyleti mozgalmak pedig épp a munkások, iparosok és a parasztság körében keresték a missziós lehetőséget. A fogyasztói társadalom sikeresnek mondható abban, hogy mindenkit azon a nyelven szólít meg, amelyet jól megért – gondoljunk csak a tévécsatornák százon felüli számára. Nagy érték, ha egy gyülekezet – akár óvodai, iskolai misszióján keresztül, a szülőket megszólítva – képes az Ige számára is csatornákat kiépíteni: nehogy buborékba zárjanak bennünket templomaink sok száz éve, példás és önfeláldozó iparosmunkával megépített kőfalai.  2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja 21


| INTERJÚ |

FIZESSEN ELŐ

hetilapunkra!

Mohóságok nyara

LXV. ÉVFOLYAM,

33. SZÁM, 2021. AUGUSZTUS 15. A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

Lélektani szempontból anyai és nagyanyai szívvel tökéletesen megértem, miért jellemzi mostani nyarunkat a szokottnál is felfokozottabb utazási vágy, program- és közösségiesemény-vadászat. Természetesen nem a léleképítő és remélhetőleg sokakat megerősítő-gyógyító keresztyén találkozók, táborozások számát sokallom. Hanem azt a sokszor nem egy család anyagi-fizikai erejét jócskán meghaladó vándorúthalmozást, amely bizony nem zarándoklat, nem Isten és önmagunk lelki békéjének megtalálását célzó „cursillo” – hanem merő önvigasztalás, kárpótláskeresés, a bezártságban leélt másfél esztendő visszaszerzésének kényszere, olyan mindenáron való nyitás, amely gyakran teljes kimerültséget és csalódottságot eredményez. Nagyon jól ismerem e viharos, nemegyszer pusztító természeti csapásokban bővelkedő nyár viharos utazhatnékjainak, „legyünk bárhol, csak ne otthon”-jainak másik hátterét is. Az újabb és újabb vírusvariánsok nyomán laikusok és szakemberek nyilatkozatai is azt sugallják nekünk, sőt olykor egyenesen sulykolják belénk, hogy a mostani, a korábbiakhoz képest most szinte rózsásnak tűnő járványhelyzet olyan csalóka, mint a délibáb a forró hortobágyi levegőben. Hiszen szeptembertől felénk gördülhet az a joggal rettegett negyedik hullám, amelyre nem csupán a harmadik, megerősítő oltással kell felkészülnünk. Hanem, legalábbis nagyon sokan így gondolják, akinek csak módja és lehetősége van rá, önmagunknak nagylelkűen, sőt, könnyelműen adagolt „fájdalomdíj-előlegekkel” is. Legyenek azok lehetőleg sok országot beindázó és színes, szélesvásznú online tudósításokat termő külföldi utazások, nagy vendéglői és kávéházi teraszozások, felfokozott vásárlások, és még sorolhatnám az emberi világ kínálta, sajnos többnyire haszontalan és hasztalan kapaszkodók sorát. Mindezt nem az irigység, nem a vádaskodási kényszer mondatja velem, hiszen Istentől olyan hivatásokat és feladatokat kaptam, amelyek egész életemben távol tartották tőlem a bezártságnak az árnyékát is. De ezeket az egyre pörgősebb, „még olvasni is sok” tudósításokat látva nincs nap, hogy ne jutna eszembe A zsoltárok könyve rendkívül megnyugtató, aggodalmakkal, kétségekkel teli nyarunkon szilárd vértezetet, tartós védelmet és biztatást kínáló mondata, amely nem csupán szépen csengő, de minden szava valóban igaz: „…akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (127,2) Máskor úgy értelmeztem már ezt a psalmus-sort, hogy az „álmában” szóra kerüljön a fő hangsúly. Ezúttal azonban az isteni ajándék mértékét pontosító „eleget” szót érzem igazán lényeges üzenetnek. S azt, hogy az ajándékok mértékét megszabni, azok után eszeveszetten rohanni nem érdemes. Hogy kinek miből és mennyi és milyen formában adassék, az túlmegy az emberi tudáson, számítgatáson. Bízzunk örök Oltalmazónk bölcs szeretetétben!  PETRŐCZI ÉVA

ÁRA: 400 FT

Nyitott szívvel felfedezni 9 771419 856007

BUNDZIK TÍMEA ORGONAMŰVÉSZ A HANGSZEREK KIRÁLYNŐJÉRŐL

21033

További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809

kiado@reflap.hu

MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre

fél évre

negyedévre.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel.: 06-30-396-8208 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név: ......................................................................................... Cím: ......................................................................................... .................................................................................................. Telefon (nem kötelező): ........................................................... Aláírás: ................................................................................... ReformátusokLapja Lapja 2019. 2021.január augusztus 6. 8. 22 22 Reformátusok

1113 Budapest, Tas vezér u. 13.


| EGYHÁZI ÉLET |

Nyitott ajtó a Campus Fesztiválon Negyedik alkalommal várták a kérdéseket július 21. és 25. között a debreceni Campus Fesztiválon a papok és a lelkészek a Szólj be a papnak! kezdeményezés sátrában. Ez alkalommal a szokásosnál többen jöttek és különösen sokáig időztek a sátorban: mélyreható beszélgetéseket folytattak az élet nagy kérdései mentén. Kovács-Szécsi Dórát és férjét, Kovács Gergőt, illetve Péter-Szarka Lászlót, a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet lelkészeit kérdeztük élményeikről, a vírus hatásáról és a világi fesztiválon való megjelenésről. Miért vállalták, hogy a Campus Fesztiválon állják a beszólásokat a Szólj be a papnak! sátornál? Kovács-Szécsi Dóra: Úgy tapasztalom, hogy Isten kaput nyitott ez által a szolgálat által azok felé, akikkel egyébként nagyon kevés lehetőségünk van kapcsolatba lépni. Hiszem, hogy ő munkálkodik ezekben a találkozásokban. Minden alkalommal tanulok a beszélgetésekből: új benyomásokat kapok arról, hogy azokban, akikkel a templomban nem találkozunk, milyen kérdések, hiedelmek, félelmek, remények vannak a hitünkkel kapcsolatban, milyen jó és rossz tapasztalataik voltak eddig a keresztyénséggel vagy éppen egy-egy keresztyén emberrel. Kovács Gergő: Szeretek nem vallásos emberekkel beszélgetni, mert sokat tanulok tőlük a képmutatásmentes, egyenes beszédről. Péter-Szarka László: Az előző Campusokon szolgáltam már a sátornál, és tetszett az odalátogatók érdeklődése, ezért vállaltam most is. Értékelem, hogy tabuk nélkül tudunk beszélgetni, és hogy a lelkész vagy pap személyes véleményére is kíváncsiak.

Olyan volt a fesztiválrészvétel, amilyenre számítottak? Kovács-Szécsi Dóra: Kevesebben látogattak el idén a Campusra, mint az előző években, természetesen ez a jelenlegi körülmények között előre látható volt. A Szólj be a papnak! sátrában viszont nem érződött ennek a hatása, szinte folyamatosan teltház volt. Péter-Szarka László: Nagy volt a tömeg, sokan megfordultak a sátornál is, egy percet sem unatkoztunk. Most valahogy hos�szabb és őszintébb beszélgetések kerekedtek. Kovács Gergő: Más volt. Korábban is voltak mélyreható beszélgetések, de most mintha szinte mindegyik ilyen lett volna. Milyen témák érdekelték a látogatókat? Kovács Gergő: Az egyház állami támogatottságára és a homoszexualitásra vonatkozó kérdések merültek fel leggyakrabban. Ezek jól megmozgatták a beszélgető csapatokat. Kovács-Szécsi Dóra: Számos érdekes kérdés volt. Ami leginkább nyomot hagyott bennem, az viszont egy téma: 2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja 23


| EGYHÁZI ÉLET |

az istentiszteletekről beszélgettünk néhányan, többen is elmondták, miért tartózkodnak attól, hogy elmenjenek a templomba, illetve mi segítene nekik abban, hogy megtegyék ezt a lépést. Elgondolkodtatott, vajon hogyan tudnánk láthatóbbá, egyértelműbbé tenni, hogy a keresztyén közösségeink örömmel várják azokat is, akik még messze érzik magukat Istentől. Benyomásom szerint ez nincs benne, sokan nem gondolják, hogy számukra lenne hely közöttünk. Értékes volt számomra ez a felismerés. Mi volt a legjobb, a legrosszabb, a legizgalmasabb kérdés? Péter-Szarka László: Rossz kérdés nem volt, a legizgalmasabb – amely nem lepett meg – idén a homoszexualitással volt kapcsolatos. A számomra legjobb kérdést pedig egy egyetemista lány tette fel: „Mit kell tennem, hogy megkeresztelkedhessek?” Kovács-Szécsi Dóra: Számomra csak az a rossz kérdés, amikor nem kíváncsi a kérdező a válaszra. Ilyenkor át kell váltanom hallgató üzemmódba, vagy éppen magamnak kell a kérdező szerepébe belehelyezkedni, és így moderálni a beszélgetést. Ilyenkor is érdekes és tanulságos az együtt töltött idő, de nehéz elfogadni az egyoldalú kommunikációt.

24 Reformátusok Lapja

2021. augusztus 15.

Hogyan vélik, hatott az emberek hitéletére a pandémia? Péter-Szarka László: Mindenképp. A kiszolgáltatottság érzése szükségszerűen biztonságkeresést eredményez bennünk. Aki ezt Istennél keresi, meg is találja, mert egyedül ő ad nekünk igazi biztonságot, testi és lelki gyógyulást. Sokan a pandémia alatt kezdték el őt keresni, miközben az értékrendjükben változás történt. A hitünk egyébként az élő Istennel való, folyamatosan alakuló kapcsolat, amelyre a legapróbb változások is nagy hatással lehetnek, hát még egy világjárvány és annak következményei. Kovács-Szécsi Dóra: Akikkel én beszélgettem, azokon azt láttam, hogy ott és abban a helyzetben gondolni sem akarnak a Covidra és az egyedül, bezártságban töltött időre. Inkább élvezni akarták ezt a levegővételnyi nyarat, a zenét, a tömeget, azt, hogy van kivel együtt gondolkodni, beszélgetni egy sör mellett, és nem felidézni azt, hogy mi volt és mi vár ránk. Kovács Gergő: Az emberek életének a teljességére hatott szerintem, így a hitéletükre is – ahogy az enyémre is. A kérdésre nem tudnék egységes választ adni, mert az én esetemben is sokrétű volt a hatása. Rombolt és épített, Isten kegyelméből lehet még ennek is értelme.


| EGYHÁZI ÉLET

Úgy tűnt, sokan sokáig időztek a sátorban. Mi lehet ennek az oka? Péter-Szarka László: Szerintem az a nyitottság, amelyet Krisztus ránk bízott, hogy ezzel szolgáljunk az egyháztól távoli emberek között. Kovács Gergő: Szerintem az emberek jelentős része nyitott a spirituális kérdésekre. Volt, amikor elcsábultam az egyszerűbb kérdésekre, de újra és újra tisztáztam magamban: azért vagyok ott, hogy az emberek olyan kérdésekről beszélgethessenek velem, amilyenekről máskor talán nem szoktak. És amint ezt tudomásul vettem, a beszélgetések elmélyültek és hos�szabbak lettek. Kovács-Szécsi Dóra: Egymást vonzották be az emberek. Csatlakoztak egy asztaltársasághoz és ott ragadtak, mert érezték az érdeklődést, a nyitottságot, a könnyedséget. Azt, hogy komolyan vesszük őket, és szabadok arra, hogy beszélgessenek vagy éppen hallgassanak. Olyan is volt, aki odaült és főleg csak figyelt, mert neki éppen az esett jól. El tudnának képzelni a Campus Fesztiválon egy keresztyén nagyszínpadot, amely négy napig dicsőítő zenékkel, egyházi programokkal hívogatná a fesztiválozókat és istentiszteletnek is helyet adhatna? Kovács Gergő: Ilyen színpad helyett én a Szólj be a papnak! támogatottságát erősíteném mindegyik felekezet részéről,

|

hogy az általuk képviselt vonal és tevékenységek erősödhessenek országszerte, fesztiválidőszakon innen és túl. Különleges lehetőséget adnak vallásos és nem vallásos embereknek, lelkészeknek, papoknak és gyülekezeti tagoknak a találkozásra, beszélgetésre, gyarapodásra. Ritkán tapasztalok ehhez hasonló teret, szerintem ennek a határait kellene ökumenikus támogatottsággal bővíteni. Péter-Szarka László: Úgy tudok elképzelni egy keresztyén nagyszínpadot a Campuson, hogy egy kisszínpaddal elindulva évről évre növi ki magát ez a zenei kezdeményezés, ahol helye van a bizonyságtételnek is. Például az Első Lépés református könnyű­zenei együttesünket el tudom képzelni, akik mint Csillagpont Band a legutóbbi három Csillagponton – 2017-ben, 2019-ben és idén – is ezreket vezettek a közös éneklésben, Isten dicsőítésében a nagyszínpadról.  KISS ZITA, FOTÓ: SZABÓ ANITA

A CAMPUS ÉS A PAPOK Az idén július 21. és 25 között megrendezett Campus Fesztivál Debrecen egyik legnagyobb nyári könnyűzenei eseménye. A meghívott együttesek koncertjei mellett színes programokkal is várják a résztvevőket, de helyet kapnak az olyan kezdeményezések sátrai is, mint a Szólj be a papnak!, amely rendszeresen vitaesteket szervez, ahol az érdeklődők tabuk nélkül kérdezhetnek aktuális, sokakat foglalkoztató témákban a történelmi egyházak lelkészeitől, papjaitól és szerzeteseitől.

2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja 25


| MOZAIK |

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

Ezen a héten Nagy Tímea, a Zsinati Kommunikációs Szolgálat munkatársának kedvenc édességét kínáljuk az olvasóknak. VEGÁN, GLUTÉNMENTES KAKAÓS CSIGA

Hozzávalók: 70 g földimandulaliszt, 70 g köles­ liszt, 70 g barnarizsliszt, 10 g szőlőmagliszt (ez nem kötelező), 2 evőkanál útifűmaghéj, 2 evő­kanál frissen darált lenmag, 180 g víz, 4 evő­kanál olívaolaj, csipet só, 10 g élesztő, 2 evő­kanál kakaó, 4 evőkanál eritrit, kb. 40 g kó­kuszzsír olvasztva.

A lenmagot daráljuk le és pár evőkanál vízzel összekeverve készítsünk belőle „lenmagtojást”, kézi habverővel kevergessük, amíg zselés, tojásfehérje-állagú nem lesz. A langyos vízben keverjük el az élesztőt, és tegyük félre. Mérjük ki a liszteket egy nagyobb keverőtálba: csomóssága miatt a földimandulaliszttel kezdjük. Utána mehet bele a többi liszt és a só. Az élesztős vízben keverjük el az útifűmaghéjat és az olívaolajat. A folyékony keveréket öntsük a lisztre, adjuk hozzá a lenmagtojást is és dolgozzuk össze a tésztát. Letakarva tegyük félre kelni körülbelül 30 percre. A töltelékhez a kakaóport és az eritritet keverjük el annyi olvasztott kókuszzsírral, hogy jól kenhető masszát kapjunk. A tésztát két részletben nyújtsuk ki és kenjük meg a töltelékkel az egyik oldalán egészen a széléig, majd erről az oldaláról tekerjük fel. Érdemes fólián vagy szilikon sütőlapon nyújtani, mert azzal könnyebb lesz feltekerni. Vágjunk körülbelül egy centiméteres csigákat, tegyük őket sütőpapírral kibélelt tepsibe, és letakarva hagyjuk kelni, amíg a sütő bemelegszik 180 fokra. Süssük a csigákat 180 fokon alul-felül sütéssel 20 percig. Jó étvágyat!  FOTÓ: PIXABAY.COM

26 Reformátusok Lapja

2021. augusztus 15.

A Zsoltárok könyvéből idézünk. Vízszintes: 2. Az idézet első része (I, I, T). 10. Szamárium vegyjele. 12. Beszélgetés Istennel. 13. Mikszáth Kálmán Miklósa. 14. Veszprém megyei község. 16. Journal of the American Medical Association röviden. 18. Szintén ne! 20. Ázsia-kutató (Aurél). 21. …-szigetek, Portugáliához tartozó szigetcsoport. 23. Josip Broz felvett neve. 25. Órahang. 26. Vékony lemez. 28. Az idézet második része (G, T, G). 30. Összetételekben kettőt jelent. 31. Létrehoz. 32. Annyi mint, röviden. 33. Pára! 34. Portéka. 36. Információ. 37. Út menti fasor. 40. A sivatag hajója. 42. Korrövidítés. 43. Káté! 44. Ünnepélyesen átad. 46. Germán eredetű férfinév. 48. Londoni oroszlán! 50. Annál lejjebb. 51. Rácz Aladár. 53. Ragadozó …, balin. 54. Etnográfus, egyetemi tanár, múzeumigazgató (Tibor). 56. Iljusin felségjele. 60. Összevissza ölt! 61. Német származású amerikai antropológus (Franz BOAS). 62. Vonat, angolul. 63. Világbajnok spanyol raliversenyző (Carlos). 65. Kodály Zoltán. 66. Elemi részecske. 67. Az orgona azon része, amellyel kettő-négy billentyűzet összekapcsolható. 69. Pihentetett földterület. 71. Czuczor Gergely álneve. 73. A frekvencia mértékegysége, röv. 74. Sárga színű kémiai elem igen kis része. Függőleges: 1. Elpusztul az utolsó példány. 2. Amerícium vegyjele. 3. Főemlős. 4. Orvosi székfű. 5. Kaluga folyója. 6. Libanoni gépkocsijelzés. 7. Kiegyenget. 8. Káosz belseje! 9. Leírás egynemű betűi. 10. Nagyobb kő. 11. Alsó határ, idegen rövidítéssel.15. Nigériai–brazil származású brit énekes (tkp. Henry Olusegun Adeola Samuel). 17. Idegen terület! 19. Állatot ellát. 22. Kongó korábbi neve. 23. Szorosan simul. 24. Fogdarab! 27. Csónak. 29. Péter apostol zsákmánya. 30. Az idézet harmadik része (O, Í). 35. Szuvenírdarab! 37. Gyűrű alakú korallzátony. 38. Laár András. 39. Ádám párja. 41. Az idézet negyedik része (Ö, É). 43. Titkon kifigyel. 45. Máshollét igazolása. 47. Kézzel jelez. 48. Teljesen kienged a szorításból. 49. Komolyzenei műfaj: éjszakai zene. 52. Térképgyűjtemény. 54. Orosz szimbolista költő (Alekszandr Alekszandrovics). 55. Véreskezű római császár, eredeti helyesírással. 57. … dant vitia, tétlenség a bűnök forrása. 58. Állami Biztosító, röviden. 59. Francia festő és grafikus (Édouard). 63. Német „s”. 64. Szelet páros betűi. 66. MAÉ. 68. Vissza: állóvíz. 70. Gépkocsi, röviden. 72. Kettőzve: sportfogadás. Az előző lapszám rejtvényének megfejtése: Adj nekem új szívet és változást, ne feledjem sose a Hozsannát!


| GYERMEKEKNEK |

A meghívás

Néea szinte repült, úgy szaladt haza a mazsolával. Boldog volt, hogy elkészítheti az apja kedvenc ételét. De igazán az tette boldoggá, hogy búcsúzóul Bítia az apjához fordult: – Apám, ugye eljöhet hozzánk Néea? Biztosan jól elbeszélgetnénk. És Jairus, a zsinagóga főembere nem háborodott fel, nem mondta azt, hogy szó sem lehet róla, hogy egy siratóasszony lánya az ő leánykájával barátkozzon. Hanem kedvesen megsimogatta a lánya arcát, és így szólt: – Ha ezt szeretnéd, legyen – majd Néeához fordult. – A házunk nyitva áll előtted.

Bítia köszönésképpen megölelte az apját, majd Néeához fordult: – Gyere át már holnap! Jó? Ugye, eljössz? Néea bólintott, bár nem volt biztos benne, hogy az apja mikor engedi el. De ettől függetlenül madarat lehetett volna fogatni vele az örömtől. Mert bizony nem sokan barátkoztak vele, hiszen a kortársai megvetették. Jairus lányával barátkozni pedig igazi kiváltságnak számított. Mert ugyan voltak jóval gazdagabbak és előkelőbbek is Kapernaumban, de a zsinagógai elöljáró a közösség fejének számított, csakúgy, mint a rabbi. Bítiát is kedvelte mindenki, mert nemcsak szép volt és kedves, hanem nagyon okos is. Kapenaumban persze voltak, aki furcsállották, ahogyan Jairus a lányával bánik: – Úgy taníttatja azt a lányt, mintha fiú volna – morgolódtak sokan. – Írni-olvasni is megtanította! És olvassa az írásokat is! Egy lány! Ki hallott már ilyet! De Néeának éppen ez tetszett a legjobban Bítiában. Mert ő mindennél jobban vágyott arra, hogy megismerje Isten Igéjét. Mert a lányokat nem tanították meg olvasni, így a Tórához sem jutottak hozzá. Akkoriban úgy gondolták, az asszonynak elég, ha betartja a vallási előírásokat. Isten Igéjével foglalkozni a férfiak kiváltsága volt. Így a lányokat csak arra tanították meg, hogyan kell a tisztasági szabályokat betartani. Hogy például nem lehet összekeverni a tejes- meg a húsosfazekat. Hogy a szőttesbe nem szabad egyszerre len- és gyapjúfonalat szőni. Meg azt is, hogyan kell megteríteni az asztalt a szédervacsorához, és hogy hányszor kell egy nap kezet mosni. És persze azt, hogy a rómaiak tisztátalanok, mint minden pogány és mindenki, aki halottal érintkezik. Természetesen az imádságokat is megtanulta, és minden széderestén elbeszélték neki az egyiptomi szabadulás történetét. Hallott Illésről, Dávidról és arról is, hogy a próféták beszéltek egy Messiásról, aki majd elhozza a békesség idejét. Ez a békesség ideje különösen érdekelte Néeát, de a zsinagógában is külön ültek az asszonyok, és ő hiába hegyezte a fülét, az igeolvasásból és a magyarázatból sem sokat hallott. Pedig Néea szeretett volna még többet tudni a régi idők hőseiről, Ábrahámról, Józsefről vagy éppen Salamon királyról. De leginkább az érdekelte, hogy mikor jön el a Messiás, akiről olyan sokat beszéltek. Néea tudta jól, hogy az Írások részletesen beszélnek a Messiásról is. De ő nem tudta elolvasni az Írásokat. Bítia viszont igen. „Lehet, hogy ő tud válaszolni a kérdéseimre is…” – mosolyodott el magában, és elhatározta, hogy amint lehet, felkeresi Jairus lányát, hogy összebarátkozzanak.  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja 27


| EGYHÁZI ÉLET |

A tanévkezdést segíti Kárpátalján az MRSZ Száz darab, tanszerrel megtöltött iskolatáskával és százezer sebészi szájmaszkkal látogatott Beregszászba augusztus 3-án a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). Az adományokat a rászoruló kárpátaljai diákoknak és a Kárpátaljai Református Egyháznak (KRE) adták át – közölte a segélyszervezet, amely megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a határon túli magyarok támogatására, kárpátaljai koordinációs irodáját 2017-ben hozta létre.

Az MRSZ delegációja a Kárpátaljai Református Egyház püspökével, Zán Fábián Sándorral és Nagy Béla főgondnokkal közösen adta át az adományokat, és ellátogattak több olyan intézménybe is, amelyeket az elmúlt években támogatott az alapítvány. Ezek egyike a Mezővári „Nefelejcs” Gyermekrehabilitációs Központ, amelynek fejlesztését holland adományozóknak köszönhetően huszonkétezer euróval támogatta a szeretetszolgálat. – Nagy fejlődésen ment keresztül az intézmény az elmúlt években az adományoknak köszönhetően: 2013-ban két munkatárssal és négy gyerekkel indultunk, ma már több mint tíz munkatársunk van, és jelenleg hetvenhat gyermek kapcsolódik valamilyen formában a Nefelejcs-központhoz – mondta Zán Fábián Sándor, aki kifejezte a támogatók iránt érzett hálájukat, amiért egyre több család tudhatja biztonságban gyermekét az intézményben. Az MRSZ munkatársai ellátogattak a hetyeni Élim Rehabilitációs Központba is, amelynek fejlesztését ötezer euróval segítette az alapítvány, majd a nagydobronyi református cigány óvoda befejezéshez közeledő munkálatait tekintették meg. Az óvoda 2018-as leégését követően az MRSZ hétszáz anyaországi református gyülekezet összefogásával 26,6 millió forinttal segítette az intézmény újjáépítését. A felajánlásoknak köszönhetően az MRSZ az elmúlt időszakban több százezer maszkkal és védőfelszereléssel tudta támogatni a koronavírus elleni védekezést Kárpátalján, évente egymillió forinttal segíti a rászoruló kárpátaljai gyermekek táboroztatását, és a közelmúltban négymillió forinttal járult hozzá a viharkárokat szenvedett viski református templom helyreállításához.  FOTÓ: NEMÉNYI MÁRTON

A HÉT KÉPE

APRÓHIRDETÉSEK Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát Kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni.

Quasi-Modo Kft. Padfűtés (svájci fűtőfóliával), harangvillamosítás, toronyóra-felújítás, -kiépítés, programórák, hangosítás, dallamjáték, énekszámkijelző. Honlap: www.quasi-modo.hu, e-mail: kapcsolat@quasi-modo. hu, tel.: 06-30-940-8223 (Sárdi György). Az egerszalóki református szálláshely egész évben igénybe vehető! Előzetes helyfoglalás a 06-20-469-9773-as telefonszámon. Budapesten Batthyányi térhez közel kiadó: 53m2-es berendezett lakás. Érdeklődni lehet: 06-20-266-3573. HARANG eladó! Új öntésű, 725 kgos, G hangú, füles. Érdeklődni: 06 30 728-8161, www.harangontes.hu. 28 Reformátusok Lapja

2021. augusztus 15.

György András református lelkész megáldja a kitelepített magyarok emlékművét a felvidéki Somorján augusztus 2-án.  FOTÓ: KRIZSÁN CSABA/MTI


| MOZAIK |

Gyógyítások 2., 2020 (részlet) anyagában festett lenvászon, lenszál, régi kézimunkadarabok, 500 × 50 cm

Evangélium 21 – Debrecenben „Tíz évvel ezelőtt kiválasztottam a Bibliából azokat az igeverseket, amelyek szerintem a legfontosabb üzeneteket hordozzák a 21. század embere számára, szám szerint háromszázhatvanötöt. Arra gondoltam, hogy ha ezekhez hozzá tudnánk rendelni valamilyen képzőművészeti alkotást, az segítené a Biblia jobb megértését” – tekintett vissza a különleges tárlat előzményeire Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára, akinek terve végül megvalósult: Evangélium 21 címmel nyit kiállítást július 31-én a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban. Hogyan bátorította a művészeket az alkotásra? Az Evangélium 21 kortárs művészeti gyűjtemény a Bibliából a négy evangéliumot, azaz Jézus életét, munkásságát és küldetését mutatja be a 21. századi emberek számára a jelenkor magyar művészeinek interpretálásában. Ebben tizenkét meghívott művész vett részt. Azt kértem tőlük, hogy a Biblia tanulmányozásával készüljenek fel. Az elmélyedéshez segítség volt koronavírus miatti lezárás, a csendesség. A válogatás Jézus életét mutatja be olyan alkotók segítségével, mint Asztalos Zsolt, Bukta Imre, Csontó Lajos, Erhardt Miklós, Fátyol Viola, Gerber Pál, Fehér Márta, Imre Mariann, Lovas Ilona, Mátrai Erik, Richter Sára és Szelley Lellé. Jézus alakja mögé felsorakozni ma a Lajtán túl már bátorságot követel. Itthon miért jobb a helyzet? Ma értékrendről, hitéletről beszélni itthon is szokatlan. A vallássemlegesség jegyében sok cég is elzárkózik az ilyen témáktól. Maga a gyűjtemény ezen a semleges állásponton természetesen messze túlmutat. Bemutatja az európai, benne a magyar hagyományos értékrend alapismeretét és alapértékeit. Háromszázhatvanöt igeverset választott ki a Bibliából, már egy évtizeddel ezelőtt. Miként lelte meg az erre nyitott művészeket? A négy evangéliumra a háromszázhatvanötből száz igevers jutott. Ezeket tizenkét csoportba osztottam fel, amelyek megadták a gyűjtemény tematikáját. Felkértem egy kuratóriumot, hogy válasszák ki azt a hatvan-hetven magyar művészt, akit fel lehet majd kérni az alkotásra. Ebből a listából hívott meg Petrányi Zsolt művészeti kurátor tizenkét művészt, és valahogy mindenki ráismert a maga küldetésére.

A születés köznapi érték a világban, ám Jézus születése csoda volt. Mit érzékeltet ebből a tárlat? Fátyol Viola éppen akkor lett kismama, így ő természetes módon a születés egységet választotta. A gyűjtemény kialakítása tehát nem különböző módon felvásárolt műalkotások összeválogatása, hanem közös feladat volt, ahol mindenki figyelt az előző és a következő egység alkotójára, összedolgozott vele. Jézus csodatételei közül a legmegragadóbbak a gyógyítások voltak. Maga a tárlat is gyógyít valamilyen módon? Richter Sára a saját felfelé tekintését, életét, a gyógyulás életváltoztató tapasztalatait vitte bele a művébe. A test és a lélek összefügg, a betegség és az egészség az egész emberről szól. Hogyan jeleníti meg a tárlat a keresztre feszítést? Nem alkalmazott a művész kortárs technikát, nem spriccel a vér, hanem az Arma Christit, azaz a keresztre feszítés tárgyait mutatja be. A hangsúly nem a méretarányokon, hanem a tárgyakon van. Alul a harminc ezüstpénz. A bűnszerző Ádám és Éva csontjai felett áll a bűnünket hordozó Jézus keresztje. A dobókockákat a köntösre való sorsvetésből ismerhetjük, a töviskoszorú durva fából készült, és a kivégzés célszerszámai is. Sokaknak könyvekben közölt képek alapján is élmény látni Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című falfestményét. Miért kell most újragondolnunk? Az utolsó vacsora asztalánál tizenhárman ültek, Jézus és a tizenkét tanítvány. Itt azonban csak egy szék van, a tizennegyedik. Ehhez az asztalhoz mindannyian meghívást kaptunk.  MOLNÁR PÁL

2021. augusztus 15.

Reformátusok Lapja 29


| PORTRÉ |

Öt kérdés – öt válasz Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket és kántorokat mutatunk be. Ezúttal Halassy Ferenc Jánost, a Makádi Református Egyházközség lelkipásztorát kérdeztük. ránk a világ a maga nézeteit. És mégis lehetséges szolgálni, mert „mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Fil 4,13). Halassy Ferenc János lelkipásztor és felesége, Halassyné Székely Orsolya zongoratanárnő, karvezető és kántor több mint húsz éve járnak együtt a hit útján és hordozzák a rájuk bízott feladatokat. Egy lány- és két fiúgyermek szülei. 2012. december 1-je óta szolgálnak Makádon.

3

Ha ki kellene emelnie három, az ön számára meghatározó hitéleti pillanatot, melyek lennének azok? Az első mindenképpen az, amikor Megváltómmá lett az Úr Jézus Krisztus. Ez határoz meg azóta is mindent az életemben. A második, amikor arra hívott el Isten, hogy legyek szószólója a világban, lelkipásztorként őrizzem és adjam át a rám bízott drága kincset. És a harmadik, amikor elkaptam a koronavírust, és negyvennyolc óra légszomj után Isten újra felemelt, és meggyógyultam. Valóságos csodaként éltem meg. Egész életemben eddig és ezután is egyedül Istené a dicsőség.

1

Ha egy szóval kellene jellemeznie a makádi gyülekezetet, mi lenne az, és miért? Tradíció. Gyülekezetünk idén ünnepli önállóságának négyszázadik évfordulóját. Főként az idősebb generáció adja az alapját, de egyre több fiatal is bekapcsolódik a gyülekezeti életbe. Az évszázadok helyi egyházi hagyományait megélve, mégis modern és fiatalos gondolkodással igyekszünk megnyerni embertársainkat Krisztusnak. Nem adhatjuk fel azt, amit örökül kaptunk, de meg kell találnunk a szolgálat módját, mert arra hívattunk el, hogy Isten nevére dicsőséget hozzunk.

2

Mi volt a legnagyobb nehézség, amelyet eddigi lelkipásztori szolgálatában tapasztalt? Egy lelkipásztor életében az egyik legnehezebb azt átélni, ha a templomot – például a pandémia miatt – be kell zárni. Más utat kell találni arra, hogy az emberekhez eljusson az evangélium. Ez teljesen új területe volt a lelkészi szolgálatomnak. Amikor a megszokottól eltérővel találkozom, akkor még inkább kérem az Urat, hogy ő legyen az útmutatóm. A helyes döntésekhez mindig Isten vezetése kell. Nehéz ma megszólítani és Isten közelébe terelgetni az embereket, mert hatalmas erővel zúdítja 30 Reformátusok Lapja

2021. augusztus 15.

4

Változott a gyülekezet élete a járvány alatt? Félelem költözött a szívekbe. A félelem pedig elerőtleníti a hitet. Ezekben a nehéz időkben azt helyezte a szívemre az Úr, hogy a reménység és gyógyulás üzenetével szolgáljak, ezért az Úr Jézus Krisztus gyógyítási történetei kerültek előtérbe. Annak megértése, hogy a mi Mennyei Atyánk úr mindezek felett is, kulcsfontosságú volt ebben az időszakban. Nehéz a visszatérés a templomba, hiszen tudjuk, hogy még nincs vége a járványnak. Egyelőre kevesebben vagyunk, mint korábban, de boldogok vagyunk, hogy újra átélhetjük a közösség áldásait.

5

Mit tanácsolna azoknak, akiknek ezekben a vészterhes időkben megrendült a hitük? Az életünk megváltozott, de Isten nem, mert „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). Arra bátorítok mindenkit, hogy bízzák az életüket, a jövőjüket a kősziklára, az Úr Jézus Krisztusra. Őrá lehet építeni, mert ma valóságosan újjá kell építeni az életünket. Forduljanak az Úrhoz feltétlen bizalommal és hittel! „...a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete...” (Róm 5,5)  KINCSES KRISZTINA