| CSENDES PERCEK |
KARSAY ESZTER
Az egyetlen feljegyzés arról, hogy Jézus Palesztina területén kívül járt, a kánaáni asszony története. Jézus tanítványaival együtt visszavonult Tírusz és Szidón területére. Máshol nem talált félreeső helyet, mert özönlöttek utána az emberek. Betegek, akik gyógyulást reméltek tőle, legalább a ruhája szegélyét meg akarták érinteni. Gyanakodva figyelték ellenségei, a farizeusok és a szadduceusok, hogyan lépte át a szombat és a tisztaság törvényeit, hogyan gyógyított szabálytalanul. Megbotránkoztak benne, vitatkoztak vele, de ide, a pogány földre nem jöttek utána, mert az megvetett volt előttük. Kérdés, hogy Jézus elfogadta-e népének és korának teológiáját, az előítéletet, hogy a pogányok kutyák lennének, vagy csak idézte azt. Csak próbára tette tanítványait és a hozzá forduló nőt? A legtöbb teológus ezzel magyarázza Jézus meghökkentő magatartását és szavait. Egy kánaáni asszony kiáltott neki, és kérte, hogy gyógyítsa meg a lányát. Jézus először hallgatott, mint aki meg sem hallotta őt, és amikor végre megszólalt, döbbenetes volt, amit mondott, mert elutasította az idegent: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” A nő további könyörgésére pedig még fokozta ezt a megkülönböztető álláspontot: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” (Mt 15,24–26) Van tehát hierarchia Isten világában? Van első helyen szereplő, kedvenc, kiválasztott ember és nép más emberek és népek hátrányára? Istennek vannak gyermekei, és vannak, akik csak kutyáknak minősülnek? Súlyos kérdések ezek, amelyekkel ma is küzdenek a világ népei, nemzetei és vallásai: istenképek ütköznek, egymás kirekesztése, megbélyegzése, tüntetés, követelőzés, agresszió történik az egyenlőség nevében, háborúk dúlnak. Mintha ebben a történetben is durva diszkriminációról olvasnánk. Isten gyermekei a zsidó nép, a nem zsidók pogányok, azaz kutyák? Ez az anya sarkon fordulhatott volna, hiszen félreérthetetlen elutasítást kapott, ráadásul többszörösen: emberi mivoltában, női méltóságában, nemzeti hovatartozásában sértette meg az Istentől jött férfi, akitől gyógyítást remélt. Mégsem ez volt a fontos neki, hanem az ügy, amelyért jött: a beteg lánya, akit szeretett. Az asszony alázatos és határozott, szelíd és okos, elfogadó és kitartó volt. Ha már a kenyér nem adatott, küzdött a morzsákért. Nem a büszkesége, hanem a hite és szeretete győzött. Lehet és érdemes Istennel vitázni. Már az Ószövetségben is látunk olyanokat, akik merték átlépni a határt (Támár, Ráháb, Ruth), Máté evangéliuma végén pedig minden népnek, az egész világnak kinyílik az örömhír.
IMÁDKOZZUNK!
Az egyik legnehezebb feladat emberként, Uram, hogy a lényegest a lényegtelentől szétválasszuk. Kellene ehhez valami örök mérték, amely alapján korokon felül meg tudnánk határozni azt, hogy mi a lényeges. Van ilyen? Ebben az embervilágban? Amely állandóan más arcát mutatja? Ahol kifacsart emberi jogokra hivatkozva rúgunk fel minden normalitást? Ahol közösségek önmagukat számolják fel a szabadság nevében? Uram, a világ nem segít abban, hogy a lényeget lássuk, de hiszem, van korok felett álló mérték, amelyhez ha igazodom, akkor a leglényegesebbet meglelem. Igéd, szavad ez, Uram, amely örök mérték, igazodási pont. Általa megszólítódok és válaszra kényszerülök: téged akarlak követni. Nem érdekel a kifordult világ, számomra ez a lényeg: szavad vezérel, óv, megint és felemel. Köszönöm. Ámen. HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY
A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ
Véres kő
Mózes hosszú időt töltött Midján földjén, mielőtt elindult Egyiptom felé, vissza jólétben eltöltött fiatalsága és gyilkossága helyére. Megnősült, juhokat legeltetett, az őt halálra kereső fáraó is meghalt már. Élete biztonságos keretek közé került, kiszámítható volt a jövője is, jó családba nősült, és talán már nem is bánta annyira a fáraó udvarának kényelmét. Révbe ért. De mint a Biblia sok más hősének, neki is meg kellett értenie: Istennek célja van vele, és ebből a szempontból testi-lelki harmóniája nem központi kérdés. Azt, hogy milyen belső gyötrődés vezetett küldetésének elfogadásához, a 2Móz 4,24–26 igeszakasz mutatja meg. Itt arról van szó, hogy útközben, az éjjeli szálláson az Úr rájuk támadt, Mózes felesége, Cippóra pedig ekkor egy éles kővel körülmetélte a fiát. Még egy rejtélyes kifejezés is elhagyta ajkát egy furcsa mozdulat kíséretében (25), és nem háborgatta őket tovább az Úr. De miért fordult Isten a kiválasztott ellen? Ókori rabbiktól kezdve Kálvinon át ismert magyarázat: Mózes elmulasztotta csecsemőként körülmetélni a fiát, ráadásul tudatosan tette ezt. Talán tényleg itt rejlik az egész történet kulcsa. Mózes végső soron a legalapvetőbb kérdéssel szembesült: ki vagyok én? Héber volt, de amikor bujdosása földjére érkezett, ott az egyiptomit látták benne. Beszéde elárulta műveltségét, feleségét is így ismerte meg. Ki tudja, talán nem akarta Midján papja házánál kimondani, hogy ő bizony a rabszolgasorba taszított néphez tartozik. Tudjuk, hasonló kérdések gyötörték egykor a Jabbók révénél tusakodó Jákóbot is (1Móz 32), aki hajnalra sánta lett, de új névvel, Izráelként találkozott bátyjával. Mózes vívódására Cippóra véres kőkése a felelet. Ki vagy te? Héber vagy, és immár a fiad is testén viseli a szövetség jelét. Teljesítsd, amit rád bízott Atyáid Istene! HODOSSY-TAKÁCS ELŐD 2020. június 28.
Reformátusok Lapja 15