Reformátusok Lapja 2019/32. szám

Page 12

| EGYHÁZI ÉLET |

Örök üzenet érthetően Húszéves a gönci Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállítás. A visszaemlékezések szerint az 1999-es avató ünnepségen zsúfolásig tele volt a helyi református KOCSIS JULIANNA templom. Az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor is részt vett az eseményen, ő nyitotta meg az intézményt. A kezdetben mindössze három helyiségből álló tárlat az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, mondhatni újjászületett. Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke szerint a fejlesztéseknek köszönhetően ma nemigen akad olyan látogató, aki ne töltene el legalább két órát a maga nemében páratlan múzeumban. Erről pedig nem az épület adottságai tehetnek, bár azok sem elhanyagolhatók. A látogatókat világos falak, letisztult formák, modern megoldások várják – ízléses összhangban a múltat idéző, ám ma is helytálló emléktárgyakkal – már a kiállítótermeken kívül, az előtérben, a folyosókon is. A múzeum minden négyzetméterén érződik a gondos gazda szeretete. – A sárospataki múzeumigazgatóval, Pocsainé Eperjesi Eszterrel együtt jártunk a teológiára. Elmentem hozzá a terítőkért, kelyhekért, amelyeket ki akartunk állítani. Ez ott állt a sarokban rozsdásan, haszontalanul – mutat rá az előtérben álló gyönyörű vaskályhára Csomós József, a kiállítás megálmodója. – Megakadt rajta a szemem. Kiderült, hogy a mérai lelkészi hivatal öntöttvas kályhája volt valamikor. Elhoztam, gondoltam, majd csak lesz vele valami – idézi fel a püspök. 12 Reformátusok Lapja

2019. augusztus 11.

Lett is: a pusztulástól megmentett kályha ma a múzeum előterének éke, mintegy jelezve, hogy különleges helyre jött a látogató. Néhány lépéssel később pedig már nem a vaskályha, hanem az értékes gyűjtemény győz meg minket arról, hogy nem tévedtünk.

ÉSZREVENNI AZ IGÉNYT – ÉS REAGÁLNI RÁ – Huszonöt éve hívott meg bennünket lelkész feleségemmel együtt a gyülekezet, akkor éppen abaúji esperes voltam. A harmincas években még hetven lakott parókiája volt az Abaúji Egyházmegyének, amikor esperes lettem, ebből már csak harmincötben élt lelkész. Néhány parókia már meg is semmisült, de több kúria jellegű is volt közöttük. Arra gondoltam, jó lenne, ha bárki, aki az egyházmegyébe látogat, legyen gyalogos, kerékpáros vagy autós, egynapi mozgással szálláshelyet találhatna, közben pedig megismerhetné a vidéket. Erre született az a megvalósítási tanulmány, amellyel részt vettünk egy vidékfejlesztési pályázaton – emlékezik vissza a püspök. Emellett Csomós József érezte azt az igényt is, hogy több figyelmet kellene fordítani a Bibliára és a vidék egyháztörténeti jelentőségére. – Amikor megérkeztünk ide, azzal szembesültünk, hogy sokan kirándulnak errefelé. Volt olyan, hogy öt refis osztály találkozott a Károlyi-szobornál úgy, hogy nem egyeztettek előre, nem tudtak egymásról: mind itt voltak, a Zemplénben, és ha már erre jártak, akkor eljöttek a szobrot megkoszorúzni. Idejöttek, és mi semmit sem tudtunk mutatni, csak a szobrot meg azt a templomot, amely Károlyi Gáspár idejében még nem lé-


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.