| CSENDES PERCEK |
KARSAY ESZTER
Ha valaki beteg, akkor bűnös is. Úgy tanították a mózesi törvény alapján a zsidó vallás vezetői, hogy Isten büntetése van rajta. Legtöbbször mi is ezzel az ősi borzongással, titkolt feltételezéssel és gyanakvással közelítünk a súlyos beteghez. Ezzel talán öntudatlanul is egyfajta távolságot tartunk a betegségtől. Azt reméljük, hogy velünk ez nem történhet meg. A betegségnek mindig oka van, csak meg kell tudni, ki kell vizsgálni, hogy mi vagy ki az, úgy aztán elkerülhető. A vakon született koldus láttán a tanítványok teologizálnak (Jn 9,1kk). Érdekes, megfejtésre váró elméleti kérdés, hogy ki vétkezett: ő vagy a szülei? A szomszédok hitetlenkednek, nem tudják, vagy nem merik azonosítani azt, aki tisztán látva jött vissza a Siloám tavától. A szülők félnek és hárítanak, éppen csak ki nem tagadják őt. Mintha semmi közük nem volna hozzá: kérdezzétek meg őt, nagykorú már, beszéljen ő arról, hogy mi történt vele. Csak a gond volt rajtuk addig is, hiszen lehet, hogy Isten az ő bűnüket ítélte meg a vaksággal. Most viszont, hogy a fiuk lát, még nagyobb teher lett, csak bajt okoz nekik. Kapcsolatba került a veszélyes tanítóval, aki miatt őket is kizárhatják a közösségből. A farizeusok moralizálnak az eset fölött, mert nagy bűn esett, ha a vak valóban meggyógyult: Jézus munkát végzett, amikor a törvény ellenére szombaton gyógyított. Vallatják a volt vakot, újra meg újra elmondatják vele, hogyan történt a gyógyulása. Ha Jézus nem könyörült volna meg a vak emberen, már akkor is túl sok vétsége volt a vallási vezetők szemében. De megállt, és bűnös módon levette a bűn átkát a betegről. Maga is bűnné lett érte és vele, amikor kirekesztették a zsinagógából. A történetben többször elhangzik a benne szereplőktől ez a két szó: nem tudom. Nem tudjuk. Valójában senki sem tudta, hogy mi történt. Hogyan lehetséges, hogy a biztosnak vélt alapok most megrendültek? A farizeusok tudták, hogy milyen az Isten, és mit követel az embertől. A törvényt. Tudták, hogy mi a bűn, és hogyan kell azt büntetni. Jézus romba döntötte minden tudásukat, amely addig biztos volt Mózes törvényei alapján. Botrányos, hogy Istenről egészen más képet mutat, és ezzel célt ad az értelmetlen betegségnek és nyomorúságnak is: „Azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (Jn 9,3) Vak az, aki csak a bűnt látja mindenben. „Talán mi is vakok vagyunk?” (40. v.) Ez az elbizonytalanodó kérdés lehetne a kezdete annak, hogy egyre többet értsünk és lássunk meg Isten irgalmasságából.
IMÁDKOZZUNK!
Uram, nincs olyan élethelyzet, amely ne lenne alkalmas arra, hogy a te cselekedeted nyilvánvaló legyen abban! Köszönöm, hogy ez végtelen szereteted bizonyítéka! Mert az, ami nekünk tragédia, az neked lehetőség arra, hogy valami többre juttass el minket! Az, ami nekünk szégyen, neked lehetőség arra, hogy megújulva kerüljünk ki belőle! Az, ami nekünk megaláztatás, neked lehetőség arra, hogy életünk hozzád méltóvá váljon! Ezért kérünk, adj tiszta szívet, hogy érthessük: nem az a cél, hogy elkerüljük a nehézséget, hogy életünk állandó menekülés legyen vélt vagy valós félelmeink elől! Add, hogy tisztán lássuk: a hozzád fordulókat te nem veted el magadtól, és sehol nincs olyan biztonságban az életünk, mint a te kezedben! Ámen. HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY
A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ
Mária és Márta A két nőtestvérrel, Máriával és Mártával a Lukács evangéliumán túl (Lk 10,38–42) heti újszövetségi olvasmányaink között is találkozhatunk. A lukácsi történet jól szemlélteti a testvérpár személyiségjegyeit. Ha röviden jellemeznünk kellene őket, akkor azt mondhatnánk, hogy Mária a csöndes szemlélődő, Márta pedig a túlbuzgó. Az elbeszélésből az is világossá lesz, hogy Mária pontosan tudja és érzi, mikor minek van itt az ideje, míg Márta nem tudja megérteni a minősített időt. Amikor Jézus vendégségben volt náluk, Mária ült a Mester lábainál (Lk 10,39), mert tudta, hogy különleges az alkalom, amíg Márta arra törekedett, hogy illendőképpen vendégül lássák a hozzájuk betért vendéget. Hasonlót tapasztalhatunk Jézus betániai megkenetésekor is, hiszen itt is Márta szolgálta fel a vacsorát, miközben férfitestvérük, Lázár Jézussal ült az asztalnál. Mária pedig felismervén az alkalmas időt, nárdusolajjal kente meg Jézus lábát, és hajával törölte meg azt (Jn 12,3). Máriát és Mártát ott találjuk testvérük, Lázár sírja körül is, ahol mind a ketten beszéltek Jézussal, és mindketten ugyanazt mondták neki: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” (Jn 11,21.32) Csakhogy Márta hozzáteszi azt is: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten” (Jn 11,22), Mária viszont nem mond semmi mást, csak sír. A legszembetűnőbb különbség a testvérek között az, ahogyan Jézussal viselkednek. Megfigyelhető, hogy Mária mindig alázattal viszonyul Jézushoz: ül a lábainál, lehajol és megkeni a lábát, a Lázár sírjánál való találkozásukkor pedig „leborult a lába elé” (Jn 11,32). Márta azonban nem teszi meg mindezeket. Közeledő böjti időszakunkra készülve gondoljuk végig: mi hogyan közelítünk Jézushoz? Mária vagy Márta módjára? SZETEY SZABOLCS
2019. március 3.
Reformátusok Lapja 15