Csallóköz - 2013/29.szám

Page 19

Vissza a középkorba! Bíró Szabolcs rovata

Mivel jelen cikkel a rovat tizedik cikkéhez értünk, úgy hiszem, itt az ideje, hogy egy újabb szintre lépjünk közös történelmi időutazásunkban: készítsük el a középkor egyik kedvelt italát, a mézsört! Elsősorban a vikingek kapcsán ismerhetjük ezt az édes, alkoholos nedűt, ami nem is csoda, hiszen az északi harcosok egyenesen az istenek italaként utaltak rá, és így a viking témájú filmek és könyvek egyik fontos elemévé vált. Ám a mézsör szinte az egész világon elterjedt, közkedvelt ital volt, amit már az ókorban is előszeretettel készítettek és fogyasztottak. Ismert volt már Egyiptomban is, de fogyasztották a görögök, a perzsák, a hunok és a magyarok egyaránt. Egy kissé lehan-

19

Jegyzet > Tudósítás

2013. július 16. | 29. szám

Főzzük meg az északi istenek italát! goló hírt is találtam, mely szerint, ha az ember esetleg találna is mézsört a boltban, az gyakorlatilag nem más, mint normál sör, mézzel ízesítve – holott a márc és a sör receptje nagyban különbözik, és az erjedés folyamata sem azonos. Első saját főzetemhez 6 liter vizet, 7 deci vegyes virágmézet, 200 gramm kristálycukrot és két tasak vaníliacukrot használtam. Alapvetően 1:10 arányban szokás a mézet a vízhez adni: ha kevesebb mézet használunk, a mézsörünk végül gyengébb alkoholtartalmat kap, ha többet, akkor pedig értelemszerűen erősebb lesz az italunk. Egy nagy lábasban felforraltam a vizet, majd amikor már bugyogott, beledolgoztam a mézet és a cukrot. Ezek rendkívül gyorsan feloldódtak a forró vízben, de azért rászántam 10–15 percet az összefőzésre. A lángot ezután el is zártam (a későbbi lépéseknél már nincs szükség tűzre), majd jöhetett az extra ízesítés, a gyümölcsözés. A mézsör ilyenkor kapja meg azokat az ízeket, melyekkel fel akarjuk dobni. Ehhez használhatunk citromot, narancsot, almát,

körtét, szinte bármilyen gyümölcsöt, illetve vaníliarudat, vaníliás cukrot, fahéjat, gyömbért, szegfűszeget… Jómagam három almát és két citromot választottam a gyümölcsözéshez, melyeket természetesen már korábban meghámoztam és felvágtam, így abban a pillanatban, ahogy elzártam az edény alatt a lángot, már mentek is bele a forró főzetbe. Az ízesítés után több mint egy órán keresztül állni hagytam a lét, míg „kézmelegre” (kb. 40 Celsiusfokra) nem hűlt. Fontos ponthoz értünk a receptben, most jön a kenyér és az élesztő. Egy normál vastagságú fehérkenyér-szeletet vágtam, megpirítottam, azon pedig elkentem 20 gramm élesztőt. Végül a kenyeret az élesztős felével lefelé a lébe helyeztem, majd lefedtem, és jöhetett a 24 órás előerjesztési folyamat. A huszonnegyedik óra leteltével kezdhetjük az igazi erjesztést, ami összesen 49 napot vesz igénybe. Ekkor kell az erjedő főzetet leszűrni, és ún. erjesztő edénybe tölteni. Ez a műanyag kannától a plexi flakonokig sok minden lehet, csak épp

üvegpalackba nem ajánlott tölteni, hiszen azt a keletkező gázok könynyen szétrepeszthetik. Én egy műanyag marmonkannával oldottam meg ezt. Az erjesztő edényt egyébként még véletlenül sem szabad teletölteni: az űrtartalom háromnegyedéig mehet a főzet, az egynegyedét pedig az erjedés közben keletkező gázoknak kell fenntartani. Az elkövetkező 49 napot sem szabad tétlenül tölteni, ugyanis a gázokat minden egyes nap legalább egyszer (az első pár napban akár többször is) ki kell engedni az erjesztő edényből, máskülönben a túlnyomás szétrobbanthatja azt. Az erjesztéshez a 15–20 Celsius-fokos közeg a legmegfelelőbb, erre figyeljünk oda rendesen, különben megbuggyanhat a mézsörünk. Az is rendkívül fontos, hogy mindenképp rendesen zárjuk le az erjesztő edényt, hiszen, bár a felesleges gázokat folyamatosan ki kell engednünk, az értékes széndioxidot nem szabad belőle kiszellőztetnünk. A hetedik hét végén több réteg textílián átszűrve, tiszta üvegekbe töltve, majd lehűtve lehet leállítani a további erjedést.

Fedett uszoda: Bezárás és pótmegoldások A fedett uszoda bezárása évente 150 ezer euró kiesést jelent a költségvetésben KOMÁROM – Tavasszal vezetőváltás történt a város sportlétesítményeinek többségét üzemeltető Comorra Servis járulékos szervezet élén. Az új vezetés felmérést készíttetett a létesítmények állapotáról, amelyből kiderült, hogy csaknem mindegyikük komolyabb rekonstrukcióra szorul. Példaként a fedett uszodát emelték ki, amely a számos feltárt probléma miatt (túlterhelt tető, elégtelen statika és egyebek) jelenleg működésképtelen, és valószínűleg hosszabb ideig zárva tart majd. Ez évi 150 ezer euró kiesést jelent a város költségvetésében; nagyjából ennyi volt ugyanis az úszótanfolyamokból, az iskolák látogatásaiból és az úszóklubok edzéseiből befolyt jövedelem. A helyzet orvoslására és a jövedelemkiesés csökkentésére egyelőre csak tervek vannak. Az egyik: az uszodában elvégzendő legfontosabb, amolyan tűzoltás jellegű rekonstrukciók, amelyek lehetővé

Az uszoda jelenleg nem üzemel, a pótmegoldásokról a jövőben születik döntés

tennék a létesítmény ideiglenes működtetését. A másik: a termálfürdő nagymedencéjének felfújható gumisátorral történő befedése. A 33 méteres medence így a szezonon kívül

is használható lenne azok számára, akik a rekonstrukció idejére kiszorultak a fedett uszodából. Becslések szerint az első megoldás több tízezer, a második 80–100 ezer eurós

A szerző felvétele

kiadást jelentene, de itt a kiadásokon kívül figyelembe kell venni például a számos sikert elért komáromi úszócsapatok folyamatos edzéslehetőségének biztosítását is. (vgy)


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.