Csallóköz 2012/43.szám

Page 18

Csallóköz

Tudósítás

18

Ötvenéves találkozó Szeptemberben szerveztük meg a volt ’szerdahelyi diákok ötvenéves dióspatonyi találkozóját, melyen jelen volt két osztályfőnökünk, dr. Molnár János és Mgr. Benkovszky Lajos nyugalmazott-, valamint Németh Ödön testnevelő tanár is. A köszöntő után egyperces néma csenddel emlékeztünk azokra az osztálytársakra és pedagógusokra, akik már nem lehettek jelen ezen a szép összejövetelen. Benkovszky tanár úr beszédében kihangsúlyozta, hogy Dióspatony számukra nemcsak az iskolát jelentette, ahol feleségével együtt tanítottak, hanem családi fészket is, mivel eleinte Gálffy Gyula bácsiéknál, majd a tanítói lakásban laktak egészen 1964-ig. „A dióspatonyi diákokon kívül a faluhoz kötődő köldökzsinórt képezi a Patonyi Sakkbástya csapat, melynek jelenleg is igazolt játékosa vagyok. Nem egy volt itteni diákommal találkoztam későbbi működési helyemen, a ’szerdahelyi magyar gimnáziumban. Hálával, tisztelettel és köszönettel gondolok az igazgatóhelyettes Cilike nénire, aki iskolai gondjai mellett a diplomamunkám gépelését is elvállalta. Pedagógiai tevékenységem folyamán mindig, Dióspatonyban is, meg-

győződéssel vallottam, a tanár-diák, az iskola és a család, valamint az iskola és a közélet harmonikus kapcsolatát. Itt is ez volt a krédóm, ha visszagondolok az itteni kirándulásokra, szülői látogatásokra, netán a színjátszásra is. Jó volt itt tanítani.” A továbbiakban dr. Molnár János szólt, aki méltatta azt a fontos eseményt, amikor 1960-ban átadásra került az új iskola, melynek építésében a szülők is aktívan részt vettek. A tanár úr felidézte első találkozásunkat, beszélgetésünket. „Az én feladatom volt, hogy neveljelek, oktassalak benneteket, mert ezért kapom a fizetésem és ezt következetesen ki kell érdemel-

nem. A ti feladatotok viszont az, hogy rendszeresen megjelenjetek a tanítási órákon, ahol a pedagógusoktól elsajátítjátok a kötelező tananyagot. Ha én beszélek, akkor ti figyelmesen hallgattok, viszont ha ti beszéltek, akkor én, illetve az osztály tanulói hallgatják meg feleleteiteket, gondolataitokat, s egymástól tanulva könnyebben boldogultok a tananyag elsajátításával. Természetesen, nekem is és nektek is jogotok van kérdéseket feltenni.” Kiemelte beszédében, hogy sikeres volt az a két év, amit Dióspatonyban töltöttünk együtt. Szerinte az új iskolába Csallóköz valamennyi sarkából került a faluba tanerő, a tantestü-

let igazi munkaközösséggé kovácsolódott. Jó volt a kapcsolat Csóka János igazgatóval és Bernáth Cecília igazgatóhelyettessel, aki összetartotta a tantestületet. A község akkor elöljárói, Csölle Lajos elnökkel az élen, elvárták a pedagógusoktól, hogy bekapcsolódjanak a község társadalmi és kulturális életébe. A sport terén Németh Ödön testnevelő tanár végzett aktív munkát. A helybeli vezetők pozitív hozzáállását igazolja, hogy a pedagógus napon mindig megköszönték munkájukat, értékelték tevékenységüket. „Jó volt Dióspatonyban tanítani, szívünkhöz nőtt ez a közösség, község. Szeretnénk köszönetet mondani volt tanítványainknak, hozzátartozóiknak, hogy részt vehettünk ezen a találkozón, mely összeköt bennünket, melyre szívesen emlékezünk majd vissza” – fejezte be szavait Molnár tanár úr. Az ünnepeltek nevében Szüllőné Lelkes Ibolya mondott köszönetet a szervezőknek, s abban a reményben búcsúztunk, hogy négy év múlva újra találkozunk. A volt IX. A és B diákjai nevében Szalay Gábor

Szövőszékkel álmodja a világot NAGYMEGYER – Színek, szálak, mosolyok címmel nyílt tárlat a helyi városi művelődési otthonban október 18-án. A kulturális intézmény emeleti kiállítótermének falain Nagy

Mária szőtteseit csodálhatja meg a látogató. A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia hegyétei matematika és informatika tanára szövőszéken készült

Nagy Mária (jobbról) Kaprálik Zsuzsannával és Zakál Gyulával beszélget

Október 26-ig látogatható a kiállítás

A szerző felvételei

munkáiból nagyon sokrétű, változatos és színes csokrot mutat be az érdeklődőknek. A különböző abroszok, ágytakarók, táskák, párnahuzatok, függönyök, szőnyegek, sőt ruhák méltán nyerték el a hölgyek, asszonyok tetszését. A csütörtöki tárlatnyitón Kaprálik Zsuzsan-

na néprajzkutató méltatta a kiállítót és annak munkáit, az eseményen Zakál Gyula versmondó és a helyi Janiga József Művészeti Alapiskola növendékei is közreműködtek. A kiállítás október 26-ig tekinthető meg. Kovács Zoltán


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.