Issuu on Google+

Csallóköz

Žitný ostrov 2013. december 17., 51–52. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

2014-es NAPTÁR

DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

„...belé is szerelmesedtem ebbe a világba” Fahéjas-, szegfűszeges sütik és a halászlé

3. oldal

Ára: 1 €

Egy hétezer kilométeres út tanulságai

A divat fővárosába és tovább

Rendhagyó könyvbemutató...

„Nem mindennapi kapuk nyílnak”

10–11. oldal

30. oldal

Boldog karácsonyi ünnepeket!

Vojtík Szimona felvétele

Nézőpont Rajkovics Péter rovata

Én hiszek a karácsonyi csodákban. Nem azokban, amelyek gyors gazdagságot, szebb lakást és hirtelen fogyást ígérnek, hanem az emberek közt feltűnő varázslatokban. Abban, hogy ilyenkor nyitottabbak vagyunk egymás szavaira, csupán meg kell állnunk ebben az értelmetlen és magunk által gerjesztett rohanásban. A csoda reménye ugyanis bennünk él. Elsétálunk egymás mellett vagy adunk lehetőséget a másiknak megszólalni? Amennyiben utóbbit

Megtörténhet a csoda tesszük, akkor egy lépéssel közelebb kerülünk. És nem csupán a másikhoz, hanem a magunkban rejlő titkos kincsekhez is. Az ünnepek ugyanis rólunk is sokat mesélnek, csak észre kell vennünk az egyértelmű jeleket. A nyitottság pedig nem kizárólag hit vagy éppen lelki beállítottság kérdése. Egyszerűen az ünnepnek a nyugalom csendjévé kell válnia. Olyanná, amelyben nem a vásárlás vagy éppen az őrületbe kergető sü-

tés és főzés uralkodik, hanem a lassítás. A tempón múlik, mennyire vagyunk képesek tisztán látni mindazt, amire év közben nem adódott esély. Ezekben a különleges pillanatokban a csoda is beköszönthet. Ezért szeretem a karácsonyt, még ma is, amikor huszonnegyedike előtt is számtalan feladat vár rám. Igyekszem mindent megtenni azért, hogy Szenteste valóban el tudjak csendesedni, ott belül, s találjam meg azt a pillanatot, amelyet év közben néhány-

szor már sikerült. Érezzem közben a lehetőséget magamban, hogy kicsit vidámabban tekintsek az elkövetkező elé. A lelkünk csodája ugyanis kizárólag rajtunk múlik. Nyitott tekintettel figyelve minden egyszerűbb lehet, még akkor is, ha tudjuk, életünk játékos napjai nem maradhatnak felhők nélkül. Az ünnep viszont a születésé, s mi azért jöttünk erre a világra, hogy előbbre lépdeljünk, miközben mosollyal vesszük az akadályokat. Örüljünk hát minden napnak, mert a létezés pillanata különleges, s lényünk is az, nem csupán karácsonykor.


2

Jótékonysági koncerttel a speciális nevelésű gyerekekért

A Csallóköz nyertesei Novemberben meghirdetett előfieztői játékunk nyertesei: Wellness kirándulás az Exit Travel felajánlásával: Bott Éva (Dunaszerdahely) Fortune utalvány: Patasi László (Bős) Kormorán Szálló utalványa: Brinzik Henrieta (Dunaszerdahely) Trio Étterem: Gajdosik Julianna (Vásárút) AG Sport ajándéka, egy Errea focilabda: Miroslav Kiš (Dunaszerdahely) Fradi ajándékcsomag – Futbalfanshop.sk webshop – Csomor Péter (Pozsonyeperjes) Borcsomag – Kundra Éva (Somorja) Jóslás – Fucsek Viola (Pozsonyeperjes), Ollé Mónika (Albár) Masszázs – Hársfalvi Ilona (Dunaszerdahely), Alajosi Elemér (Nagymegyer) Könyvcsomag – Szabó Tímea (Komárom).

Csallóköz

Tudósítás > Nyereményjáték

DUNASZERDAHELY – Az Esthajnalcsillag Polgári Társulás karitatív koncertet szervezett múlt vasárnap a Kortárs Magyar Galériában, ahol Kevicky Tünde énekesnő műsorát csodálhatta meg az érdeklődő közönség. A belépőjegyek árából származó bevételből a Dunaszerdahelyen működő Magyar Tannyelvű Speciális Alapiskolát és Készségfejlesztő Szakiskolát támogatták. A felajánlást Šándor György, az intézmény igazgatója vette át. (csll)

Šándor György igazgató vette át a felajánlást

Gratulálunk! Januárban új játékkal jövünk! Érdeklődők

Keressen 10 eurót

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 50. számban közölt feladványért (Akár meg is fordíthatnánk. – Emberi szemmel – Vicsápi Bugyi Natália: Havas tél) Nagy József (Dunaszerdahely, Duna utca) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Ez volt az ő ajándéka számomra.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: 2014. január 3.

Vojtík Szimona felvételei

Kevicky Tünde elvarázsolta a közönséget

Jó hangulatban telt az első ALISTÁL – Az újdonságnak számító karácsonyi vásárt pozitívan értékelték nem csak a szervezők, hanem a résztvevők is.

ségek biztosították. A kézművesek szavait idézve „a hideg ellenére forralt boros jó hangulatban telt az árusítás, melyet csak fokozott a vásárlók kedves mosolya”. Ezúton köszönik a szervezőknek a lehetőséget és a vásárlóknak azt, hogy minden egyes vásárlással támogatták a csallóközi kézművességet. A szervezők pedig elárulták, az év más időszakában is teret biztosítanak a csallóközi szakembereknek, s mindenkit szeretettel várnak ezen a hétvégén is rendhagyó kínálatunkkal és óriási karácsonyfa vásárral. (bt)

KEDVES OLVASÓINK! Szíves figyelmükbe ajánljuk, hogy az ünnepre való tekintettel új számmal legközelebb január 7-én jelentkezünk, szerkesztőségünk január 2-tól várja az ügyfeleit.

A szervezők elérték két legfőbb céljukat – a helyi piac életébe bevonni a csallóközi kézműveseket és egy új hangulatot varázsolni a már mindenki által megszokottá vált alistáli piacon. E hangulatot elsősorban a résztvevő kézművesek, árusok és nem utolsó sorban a finom forralt bor, kemencés lángos, a disznótoros ínyenc-

Archív felvételek


Interjú

2013. december 17. | 51–52. szám

3

„...belé is szerelmesedtem ebbe a világba” Fahéjas-, szegfűszeges sütik és a halászlé A magyar musical elmúlt évtizedének talán legnagyobb csillaga. Idén Jászai Mari-díjjal tüntették ki, a közönség pedig hétről hétre megtiszteli figyelmével nemcsak a Budapesti Operettszínházban, hanem egyéni fellépései során is. Egy igazán kedves sztár, aki csallóközi látogatása során adott interjút lapunknak. Milyen gyakorta látogat el a határon túlra? – Általában meghívásokra jövök. Idén már jártam Felvidéken, közel két hónapja Zselízen. Musicalszínészként ismerjük leginkább, de úgy tudom, hogy fiatalon is az éneklés vonzotta leginkább. Ez az álma is megvalósult, de miként jutott el a rockzenétől a lágyabb dallamokig? – (Nevet). Fiatalkoromban maga a lázadás volt a rockzene, s automatikusan adta magát a műfaj, mivel én gitároztam. Próbálkoztunk együttesként a különböző tehetségkutató versenyeken, de nem tudtuk igazából, hogy mi kell a nagy áttöréshez. Ezért aztán kicsit el is fáradtunk. Személy szerint el is vesztettem

egy személy, aki ezt az egészet irányítja, a rendező, aki összehozza a teljes produkciót, és belé is szerelmesedtem ebbe a világba. Korábban nem is mertem jelentkezni az egyetemre, mert azt hallottam, nincs esély, sokan próbálkoz-

Archív felvétel

benne a hitemet és kerestem azt a helyet, ahol újra megtalálhatom. Színházakba jártam el meghallgatásokra, s előbb a Fiatalok Színházában kaptam statiszta szerepet, majd egyre nagyobb feladatokat, a későbbiekben pedig Miskolcon találkoztam Kerényi Mikós Gáborral, jelenlegi igazgatómmal. Az ő tanácsára jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára. Játszottunk mi Led Zeppelint vagy Deák Bill Gyulát, s persze saját dalokat is. Elfáradt viszont a dolog, s a színházban láttam azt, hogy van

nak. Aztán rájöttem, ettől nem kell megijedni, mert bár valóban sokan jelentkeznek, de aki úgy érzi, hogy van valamilyen szándéka ezzel a pályával, annak meg kell próbálnia. A felvételiztetők majd eldöntik, felveszik-e vagy sem. Úgy látom, nyitottak az új tehetségekre, s a protekció egyáltalán nem számít. Huszonnégy évesen került be az egyetemre. Sokak szerint ez már késői kor ebben a szakmában, önnek ezután mégis nagyon gyorsan jöttek a sikerek. Minek köszönhette ezt?

– Sok véletlen egybeesésnek. Kerényi rendező nem sokkal azután, hogy engem felvettek, megpályázta a Budapesti Operettszínház igazgatói posztját. Másodéves voltam, amikor szerette volna bemutatni a Mozart! musicalt, s azt akarta, hogy én is menjek el a válogatásra. Egyetemistaként erre a belső szabályzat nem adott volna lehetőséget, de az egyetem elnézte nekem. Persze továbbra is ugyanolyan komolyan tanultam, s feltehetően ezt ők is észrevették, ezért is engedték. A Mozart! is nagy siker volt, de mégis melyik a kedvence? – Nehéz ezt meghatározni. A Mozart! nagyon különleges volt, mert az első címszerepemről beszélünk, amelyben az első pillanatban jöttem fel a színpadra és az utolsóban mentem csak le. Nagy munka volt és rengeteg várakozás kísérte, mivel egy szerzőről írni musicalt nehéz feladat. A következő pillanatban a Rómeó és Júlia volt ilyen, s meghozta az országos sikert, számtalan váratlan fordulattal, amikor is hősszerelmest kellett játszani. Utána jött a Rudolf és még sorolhatnám őket. Az Operettszínház ugyanis nagyon okosan válogatta ki azokat a darabokat, amelyet a csapata sikerre vihetett. És a szólókarrier? Mennyire érzi olyannak, amilyennek fiatalon tervezte? – Fiatalon nem egészen ezt álmodtam meg, de a közelében vagyok. Ép-

pen a napokban beszélgettem a nejemmel, aki azt kérdezte, hogyan is van az, hogy mindig nekirugaszkodom. És most újra nekirugaszkodom, s folytatjuk azt az utat, amelyet elkezdtünk. Ennek jegyében készülnek az új dalok, amelyeket reményeim szerint hamarosan itt a Felvidéken is hallgathat a közönség. A beszélgetésünk végén pedig arról érdeklődnék, milyen a karácsony a Dolhai családban? – Amikor összekerültem a feleségemmel, akkor mindketten hoztuk a magunk kis szokásait, de a gyerekek születésével ez teljesen felborult. Most kezd kialakulni a saját rendje az egésznek. Az ajándékozás, a csomagolás és az előkészületek napokkal előtte megkezdődnek, rám vár a karácsonyfa befaragása, állítása, s a lányok ugyancsak nagyon aktívan részt vesznek a történetben. Együtt sütnek az édesanyjukkal, mindegyiküknek van kis gyúródeszkája. A fahéjas, szegfűszeges sütiket nagyon szeretjük, s természetes fő a halászlé. Előző nap elmegyek a szokásos helyemre, s onnan hozom a halat, ugyanis általában vegyes halászlét készítünk, ezt én főzöm, de a feleségem fejezi be, mert mégis ő a szakértő a családban ebben a témában. A mákos guba is nagy becsben van tartva, tehát az sem maradhat le a karácsonyi asztalról. Rajkovics Péter Vojtík Szimona felvétele


4

Csallóköz

Tudósítás

Luca napi bulizás a jégen A tél folyamán hasonló rendezvényeket szerveznek DUNASZERDAHELY – December 13-án pénteken a műjégpályán Luca napi korcsolyázást szerveztek. A rendezvényen a Pántlika zenekar élő zenével, illetve a Dunaág néptánccsoport a népszokásnak megfelelően hófehér ruhában szerepelt, majd Kovačič Vlado karácsonyi dallamokkal állt a keverőpult mögé. Fülbemászó dallamok szóra-

koztatták a több száz sportolni vágyó résztvevőt. Délelőtt a dunaszerdahelyi alapiskolák tanulói vették birtokukba a jeget, majd a délután folyamán már egy sokkal vegyesebb, színesebb társaság korcsolyázott a pályán. A városháza, az önkormányzat, illetve a Municipal Real Estate Kft. nevében Takács Tímea üdvözölte a jelenlévőket, majd Hájos Zoltán polgármester tartotta meg a köszöntőjét.

Takács Tímea és a Pántlika zenekar

Archív felvételek

Korcsolyázó tanulók 

Beszédében örömét fejezte ki, hogy ennyien megjelentek, megemlítette a sportolás fontosságát, majd a jégpálya fejlesztéséről és befedésének lehetőségéről szólt a jelenlévőkhöz. A rendezőség minden belépőjegy mellé forró teával és hotdoggal kedveskedett a résztvevők-

nek, és mint azt elmondták, feltett szándékuk a magyar néphagyomány berkein belül még a tél folyamán hasonló rendezvényekkel megemlékezni a három királyokról, a farsangról, illetve a dőrejárásról is. (HP)

Ezüstvasárnapi családi karácsonyváró ünnepség Megható pillanatok, előadások EGYHÁZKARCSA – Advent harmadik vasárnapján harmadik alkalommal rendeztek a helyi kultúrházban családi karácsonyváró ünnepséget, az óvoda és az iskola pedagógusai, valamint szülők segítségével. Buday Mártától, a szülői szövetség elnöknőjétől megtudtuk, hogy ennek a dél-

utánnak az egyik célja az volt, hogy a családok együtt legyenek, a második nem elhanyagolható tény pedig az, hogy a rendezvény bevételéből az iskola a színvonalas oktató-nevelő munkán kívül el tudja vinni diákjait színházlátogatásra, korcsolyázásra, úszásra, lovaglásra, különféle kirándulásokra úgy, hogy a szülők minél kisebb mértékben érezzék az

Hideghéty Drancsík Mónika felvételei

anyagi megterhelést. Az elnöknő beszédében köszönetet mondott az iskola fenntartójának, az egyházkarcsai önkormányzatnak, élén Gódány László polgármesternek, aki nemcsak kötelességének, de szívügyének is tekinti az iskola sorsát, munkáját, támogatja az iskola oktatói-nevelői programját, melynek jelmondata: „Légy becsületes, mert ak-

kor jól jársz, tanulj sokat, mert akkor boldogulsz az életben!” Az ünnepségen először a helyi óvoda kis gyerkőcei, majd az alapiskola diákjai kedveskedtek egy kis versesénekes műsorral. Miután a Télapó megajándékozta a gyermekeket, a Mazsola Népi Játszóház táncoltatta meg a kicsiket és a nagyokat. A gyerekeket arcfestés, kéz-

műves-foglalkozások és logikai játékok várták, majd a kora esti óráig a T2 zenekar hívta táncra a jelenlévőket. Ugyanakkor a kultúrház előterében a diákok és a szülők által készített karácsonyi asztaldíszeket és süteményeket lehetett vásárolni, melynek bevétele szintén a diákok oktató-nevelői munkáját segíti. Wimmer Ilona


2013. december 17. | 51–52. szám

Tudósítás > Hirdetés

5

A gimnasztika eltűnt az iskolákból Aki sok gyermeket nevelt a sportág szeretetére „Jó emberekre találtam az alapiskolák igazgatóinak személyében és elkezdtem oktatni a gyerekeket. Három év kemény edzés után részt vettünk az első kerületi versenyen, s nagy örömömre a diákjaink megnyerték. Ez a győzelem megerősített abban, hogy jó utat választottam” – mondja el az idős mester, aki 1963-ban edzői kurzust is végzett, s ennek köszönhetően jöttek az újabb sikerek, tovább az eredményes követők is, mint Klára Holcnerová, Laco Kovačík, Paľo Šandal, Peter Tászli, Mikuláš Pálffy vagy Silvester Derzsi. A sportgimnasztika az emberi test mozgáskultúrájának egyik építője. Az elmúlt évszázad hatvanas-, hetvenes éveiben a dunaszerdahelyi iskolában is népszerűvé vált, köszönhetően Dionýz Bergmann munkájának. A gimnasztikával még a gimnáziumban kezdett el foglalkozni a szakolcai születésű Bergmann, aki munkájának köszönhetően került Dunaszerdahelyre. Éppen ezen sportág miatt szerzett remek kondíciót, s rugalmasságot. Miután a Csallóközbe

került, itt is szeretett volna segíteni a sport népszerűsítésében.

Dionýz az évek során segített mindenhol, ahol csak tudott a sportág régiós fej-

lődésének érdekében, majd a hatvanadik születésnapja előtt befejezte az edzősködést, a sportot viszont azóta is figyeli és örömmel tölti el, hogy a sportgimnasztikát ismét visszahoznák a tornaórákra. Méghozzá olyan módszerekkel, amelyek a mai gyermekekhez igazodnak.

A szakember ma is nagy csodálattal beszél a sportgimnasztikáról, s a munkájának sikeres éveiről, de talán nagyobb figyelmet is megérdemelne munkásságának elismerése. Vladislav Kmeť Felvételek a családi archívumból


6

Csallóköz

Riport > Recept > Hirdetés

Nem munka, hanem kedvtelés Receptek karácsonyra A konyha legnagyobb mestereit általában a gasztronómia iránti elkötelezettség vezérli munkájuk során, s így van ezzel az általunk megszólított két szakács is. Matúš Baláž, a csölösztői Kormorán Szálló séfje az első riportalanyunk, aki Szlovákia északi részéről érkezett a Csallóközbe, így volt mit szoknia az ízek terén. „Természetesen a csallóközi konyha teljesen eltér a tátraitól. Többet használják a fűszereket, főként a csípős paprikát. A szakács viszont akkor mester, ha meg tudja tanulni különböző nemzetek és nemzetiségek specialitásait. Én is több helyen jártam, míg Csölösztőre kerültem. A döntésemet nem bántam meg, mert Nagy Pista bácsival és Ozsvald Lászlóval, vagy a 31 éve itt dolgozó

Androvics Magdalénával kiválóan együttműködöm” – tudjuk meg tőle. Emellett elárulta, előbb sportoló szeretett volna lenni, de a szakácsmesterség művészete megfogta. Véleménye szerint a mai vendég kevesebb köretet kíván az ételhez, mint korábban, s inkább az ínyencségeket kedveli. Természetes ő maga is gazdagította a szálló étlapját, s a sztrapacskát is megkóstolhatják a vendégek. „Amikor szabadidőm van, akkor hazamegyek hegyi levegőt szívni, de a szállodánk körül is gyönyörű a környezet, itt is szeretek megpihenni. A helyiek talán észre sem veszik, milyen gyönyörű helyen élnek.” A szakács karácsonyi asztalán nem fog hiányozni az ostya mézzel, s a káposztaleves szárított szilvával.

Balról: Ozsvald László, Matúš Baláž és Androvics Magdaléna

A szerző felvételei

KORMORÁN SZÁLLÓ Karácsonyi ostya mézzel Az ostyát mézzel és fokhagymával kenjük meg. Nagyon érdekes ízkombinációt kapunk.

Karácsonyi korhelyleves (káposztaleves) Hozzávalók: 200 g hagyma, 40 g szárított gomba, 1 kg savanyú káposzta, 500 g füstölt borda, 100 g szárított szilva, 20 g édes őrölt paprika, 500 g sűrített paradicsom, 3 gerezd fokhagyma

Mészáros Leonard

Főételként spenóttal töltött sügér és burgonyapüré vár rá. Második riportalanyunk Mészáros Leonard, a dunaszerdahelyi Fortune panzió szakácsa. A dunaszerdahelyi vendéglőben dolgozó fiatalember nem véletlenül került a szakmához. Nagymamája és édesanyja is a vendéglátásban dolgoztak, s ő már tízévesen túrós gombócot készített magának, amit a mai napig nagyon szeret. Leonard elárulta, szerinte nagyon jó kondíció kell a szakmához, mivel 8–10 órát a tűzhely mellett állni megterhelő feladatnak számít. Magát még nem tartja tapasztalt szakembernek, mert úgy véli, csak olyan ember lehet mesterszakács,

aki tud új dolgokat kitalálni és állandóan képes tanulni. Ő is jó úton halad, szívesen kísérletezik a fűszerekkel, de nem viszi túlzásba. A családapának két fia van, a fiatalabb Adrián szívesen mozog a konyhában, az idősebb Leonardot más dolgok érdeklik. A felesége Otília is remek szakács, pedig találkozásukkor még nem tudott főzni. Leonard is besegít neki, mert neje is műszakokra dolgozik. Riportalanyunk is elárulta, mi kerül a Mészáros család karácsonyi asztalára. „A hagyományoknak megfelelően savanyú krumplileves, kirántott ponty és diós kalács.” Vladislav Kmeť

Elkészítés módja: A hagymát üvegesre főzzük, hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, a fűszereket és 10 percig még pároljuk. Édes paprikát szórunk rá és langyos vízzel öntjük fel. A savanyú káposztát hideg vízben megmossuk, majd felvagdaljuk és a füstölt hússal tesszük a fazékba, megsózzuk, megfűszerezzük. 45 percig főzzük a szárított szilvával. A bordát kicsontozzuk, a húst visszahelyezzük a levesbe, amelyet ízesítünk. Tejföllel és kenyérrel tálaljuk.

FORTUNE PANZIÓ Karácsonyi töltött pisztráng 4 főre Hozzávalók: 4 db pisztráng, 20 dkg gomba (erdei), 4 db tojás, 10 dkg eidami sajt, 10 dkg liszt, 30 dkg prézli és 2 dkg só, fokhagyma gerezd. Törött bors ízlés szerint. Elkészítés módja: Az erdei gombát megpároljuk, utána leszárítjuk. Két tojásban elkeverjük a gombát és az eidam sajtot, borsozzuk, sózzuk, kevés prézlivel és fokhagymával megkeverjük, hogy masszává váljon. Utána a pisztrángot beirdaljuk, sózzuk, borsozzuk és a hasüreget kitoltjuk a fenti masszával. Bepanírozzuk és kisütjük. Fűszeres burgonyával tálaljuk.


Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

A címet szándékosan választottam ennyire provokatívnak? Nincs mit tenni, ideje leállnunk, s elgondolkodnunk. Egy újabb évet tudhatunk magunk mögött, s az átlagos polgárnak idén sem jött el a megígért magasabb jövedelem, s a kilencvenes évek Svájcában sem érezzük magunkat. Mégis hol vagyunk? A pénz világában, elveszve. Fogyasztói sorsunkat egy reklámember írja szól az egyik magyar slágerben. És így van. Tudatos vásárlót nem neveltek belőlünk, csupán bárányokat, akik követik a csordát. Legszebb ünnepünket egyszerűen hagyjuk elsilányulni,

7

Jegyzet > Hirdetés

2013. december 17. | 51–52. szám

A pénz ünnepe helyett pedig még látom az arcokon az igazi örömet, amikor egy gyermeki arc ránk mosolyog. Úgy őszintén, nem kívánva semmi mást, csak egy kis figyelmet. Nincs tehát minden veszve, amikor látjuk, régi szokások és ízeket igyekszünk felfedezni, s még ha kereskedelmi oka is van az utóbbinak, a hagyományaink és kultúránk jegyében sokkal természetesebb szerezni, mint ha csak láncszem utolsó részeként mi is tovább adjuk a termékeket. Az elmúlt héten egy érdekes előadást hallgatva arra is rádöbbentem, mennyire kevésen múlik a siker. Milyen kevés kell ahhoz, hogy elinduljunk kifelé a válságból. Először is össze kell fognunk. Gazdasági szempontból azt hiszem mindez elkezdődött, ugyanis készül Dél-Szlovákia fejlesztési terve, amely a Baross Gábort Terv nevet kapta. Reményeink szerint a jövő évben el is készül, egy széles szakmai együttműködés mellett. Ennek

Net-felvétel

tartalma aztán remélhetőleg a hatékony lobbinak köszönhetően a megfelelő politikai szintekre is eljuthat, hogy aztán egy jobban működő ország sikeres régiójában élhessünk.

Fontos ezért, hogy mi is fejtsük ki a véleményünket, a gondolatainkat, s így a jövő évben születhet valami olyan, amely segít bennünket előbbre jutni.


8

Csallóköz

Interjú > Tudósítás

Egy rendőrnő az álmom, ha megbüntet se bánom... „Azért igyekszünk az ünnepek alatt minél több időt együtt tölteni” Nem ritka, hogy az embert a pályaválasztásnál gyerekkori álmai beteljesítése vezérli. Ezért gondoltam én is, hogy Derzsi Myrtil törzsőrmester talán a Linda, vagy a Dempsey és Makepeace tévésorozatok hatására lett rendőr. Azonban igazából prózai a történet. Hogyan jött éppen a rendőrség? – Fontos döntést hoztam, amit nem bántam meg. A rendőri munkához vonzott egyfajta kíváncsiság is, megismerni a bűnözés másik oldalát, az utcát is. Meg a terepen való tevékenységet, nem bezártan, valahol egy irodában. A fő szempont az volt, hogy az emberekkel dolgozhatom és segíthetek nekik. Szerintem a mi fő küldetésünk nem a büntetés és bírságolás, nem az emberek életének a megkeserítése, hanem a segítségnyújtás. Készek vagyunk segíteni minden helyzetben, még a testi épségünk, sőt, az életünk kockáztatásával is. Számomra az a jó nap a szolgálatban, amikor az ember megköszöni és értékeli, amit érte tettem; s ha látom, hogy közbelépésemmel megakadályoztam az emberi kapcsolatok romlását. Az elvégzett munkából eredő jó érzés adja a hivatásom értelmét. Miképp fogadták a kollégák? Nem éreztették önnel, hogy nő? – Úgy gondolom, eleinte volt irányomban egyfajta elvárás, kétkedés

Derzsi Myrtil és Fazekas István, körzeti rendőrfőnök

a kölcsönös együttműködési képességemről. Tán némi bizalmatlanság is, hogy egy ilyen mosolygós vígkedélyű nő ugyan mire megy a terepen egy-egy kemény helyzetben. Alapból konfliktusmentes természet vagyok. Ahogy telt az idő, gyűltek a tapasztalatok, nőtt a kedvem a továbbképzéshez, kerestem a problémák megoldását, ami hozzásegített, hogy beilleszkedjek a kollektívába és megtaláljam benne a helyemet. Miképp viszonyulnak az emberek a rendőrnőhöz? – A nők tisztelettel és csodálattal, sokan kérdeznek a félelemről és a ve-

A szerző felvétele

szélyhelyzetekről. Egyes férfiak azt képzelik, hogy mosollyal és bókkal többre mennek nálam, mint a rendőrkollégánál. Más férfiak meg a női szívtelenséget emlegetik, ha megbírságolom őket. A rendőrnő határozottsággal és jó érveléssel tud tiszteletet kivívni a problémás helyzetek kezelésénél. Többnyire azonban az emberek rendőrnek vesznek bennünket, aki a kötelességét teszi, mindegy nekik, hogy férfi-e vagy nő az illető. Előfordult már szolgálat közben olyan megrázó esemény, ami végett lélekben megbánta, hogy rendőrnő lett?

– Csak a jóra emlékezem. A rosszat igyekszem elfelejteni. Azonban nagyon megrázott a vízi erőmű felvízcsatornájába fulladt két kisfiú esete. Éppen szolgáltam, amikor megtalálták őket, ott voltam az azonosításuknál. Akkor nagyon magam alatt voltam. A kollégáknak is köszönhetem, hogy fokozatosan kijöttem belőle. Volt olyan, hogy félt, vagy veszélyben érezte magát? – Nem. Szolgálat közben persze előfordul olyan szituáció, amikor nem tudhatom előre a dolgok alakulását. Akár veszélyessé is válhat, elég egy oda nem illő szó, kifejező taglejtés és a másik fél feldühödik. Mindig figyelem, milyen reakciót váltanak ki a szavaim és igyekszem a lehető legbékésebben kezelni a helyzetet. Bár az eredmény nincs mindig az én kezemben. Na és a család? – A családom és a barátaim tiszteletben tartják a hivatásomat. Vélhetően előnyömre válik, hogy az életem párja is rendőr. Milyen a karácsony a családjukban? – Attól függ, mikor szolgálunk a párommal. Azért igyekszünk az ünnepek alatt minél több időt együtt tölteni a két gyermekünkkel. Vladislav Kmeť A szerző felvétele

A városközpont a karácsonyváró advent atmoszférájában DUNASZERDAHELY – A városi művelődési központ előtti téren december 23-ig tartó karácsonyi vásárt rendezett az önkormányzat. A vásár hangulata megkapósan szívélyes. A karácsonyfa és a szökőkút világító fényei valósággal idecsalogatják a dunaszerdahelyieket, de a korai esti órákban a városon áthaladókat is. A hagyományos karácsonyi specialitásokat és ajándéktárgyakat kilenc árustand kínálja. Sült gesztenyét, kürtős kalácsot, mézet, sült halat, lacipecsenyét, házias füstölt húskészítményeket, puncsot, forralt bort... A választék bőségesebb, mint a korábbi években volt. A vásár helyszínének kiválasztása is okos gondolat volt, hiszen a tér az utóbbi időben a városlakók kedvelt tartózkodási helyévé vált. A csodálatos

díszítés mellett az emberek tetszését elnyerte a betlehem és a szökőkút peremét elfoglaló, nagy adventi koszorú. Minden napra jut egyegy új műsor. Ottjártunkkor a Jilemnický utcai AI fellépését láthatta a közönség. „A tanítónőink egy hónapig gyakoroltak a gyerekekkel. Harmadikosok, negyedikesek, ötödikesek és kilencedikesek szerepelnek benne. Természetesen nem hiányozhatott iskolánk Krpčiarik gyermek néptánccsoportja sem” – tudtuk meg Peter Gajdoš iskolaigazgatótól. Az idei dunaszerdahelyi karácsonyi vásárnak jótékonysági vonatkozása is van. Egy házikóban nem használt, de működő játékokat gyűjtenek a szociálisan rászoruló családoknak. Az így összegyűlt játékokat a városi hivatal illetékes osztálya jutattja el a rászorulóknak. Ugyanitt szimbolikus áron

A szerző felvétele

kínálnak kerámiatárgyakat, valamint más termékeket, amelyeket a gyerekek a különféle szakkörökön készítenek. A bevételt az egyes iskolák saját belátásuk szerint használják fel. A

hamisítatlan karácsony előtti hangulathoz már csak a hó hiányzik. Reméljük, a békesség és szeretet ünnepére hófehérbe borul a tér. Vladislav Kmeť


9

Tudósítás

2013. december 17. | 51–52. szám

Koncert és betlehemáldás Több mint két évtizedes hagyományra visszatekintő hangversenyen BŐS – A karácsony előtti hetek a reményteljes várakozás jegyében kellene, hogy teljenek. Valójában azonban korunk civilizá-

A hazai kórus

ciós szellemi mérgeinek köszönhetően leginkább az őrült rohanás jellemzi a decemberi hónapot.

Mészáros Barnabás felvétele

Erre utalt Albán József plébános is, amikor a helyi templomban fogadta a 21. Adventi hangverseny résztvevőit és közönségét. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az ehhez hasonló percek és órák segítenek abban, hogy az őrült piaci sodrásból felszabaduljunk, s elmerüljünk az Istenvárás békéjében. Az immár több mint két évtizedes hagyományra visszatekintő hangversenyen, december 7-én, szombaton öt kórus vett részt. Fellépett a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar, a Lébényi Liszt Ferenc Vegyeskar, a Gyarmati Vegyeskar, az eperjesi Kis-Duna Vegyeskar, a Vásárúti Dalárda; házigazdaként pedig a Kék Duna Vegyeskar zárt Hozák Margaréta vezetésével.

A zene ünnepe után a tömeg átvonult az önkormányzati hivatal előtt felállított betlehemhez. A nagyközség lakóit Fenes Iván polgármester üdvözölte. Szavait követően Albán József felszentelte, Oros Csaba református tiszteletes pedig megáldotta a Születést ábrázoló szobrocskákat. A ceremónia meghittségéhez Fodor Dóra szavalata is hozzájárult. Az énekkarok tagjai a helyi művelődési központ nagytermében találkoztak, ahol az éjszakát jó borral, mulatsággal, tánccal – és természetesen dallal töltötték. A kórusművészet szerelmeseit a Csemadok alapszervezetének nevében Nagy Anikó köszöntötte. Mészáros Péter

Velünk élő tudomány zentálták eddig elért tudományos eredményeiket. Az iskola tehetséges diákja, Gasparek Krisztián (az informatikai szolgáltatások az elektrotechnikában szak tanulója), előadói minőségben bemutathatta a nagyközönségnek az Ekvitermikus fűtővízvezérlés című projektjét. Felkészítő tanára Tóth István, Csambál József és Magyarics Mónika pedig a prezentáció elkészítésében voltak Krisztián segítségére. (bi) Archív felvétel

A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola 15 diákja és 3 tanára meghívást kapott a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és az Edutus Főiskola által a Magyar Tudomány ünnepe alkalmából megszervezett programsorozatra, mely november 21-én Tatabányán került megrendezésre. A kis csapat a konferenciasorozat Jelen és Jövő szekciójában volt érdekelt, ahol középiskolás diákok pre-

Gasparek Krisztián előadása

Játékok kicsiknek és nagyobbaknak BŐS – A karácsony legnagyobb rajongói érthető módon a gyerekek. A felnőttek róluk sem feledkeztek meg az idei adventben. December 8-án, vasárnap a helyi néptánccsoportok szerveztek számukra játszóházat, melyen hagyományos népi játékokkal, táncokkal, és kézműves-foglalkozásokkal ismerkedhettek meg a kisiskolások. Nem maradt el a Süssfelnap apró táncosainak előadása sem. A gyermekek korosztályok szerint találhattak maguknak megfelelő szórakozást, melybe legtöbbször szüleiket is bevonhatták.

A nagyon picik babaklubos foglalkozáson mókázhattak édesanyjukkal, a kiscsoportosok zoboraljai játékokat tanulhattak. Szent Miklós napjához közel, nem maradhatott el a Mikulás látogatása sem; és idén először a helyi kézművesek termékei is megvásárolhatók voltak. A kilencedik alkalommal megrendezett játszóház szervezői Kántor Tímea, Csonga Bernát Mónika, Bernáth Zoltán, az Aranykert táncosai, valamint a Temető utcai óvoda voltak Csörgő Mária igazgatónő és Fodor Denisza óvónéni képviseletében. Mindnyájuknak köszönhető, hogy a játszóház iránt érdeklődők száma igencsak meg-

A népi játékot mindenki szereti

nőtt – kicsik és nagyok teljesen megtöltötték a kultúrházat. Mészáros Péter

A szerző felvétele


10

Csallóköz

Interjú

Felvételek Bujna Zoltán archívumából

A Vakhan-völgyben Tádzsikisztán és Afganisztán határán

Egy hétezer kilométeres út tanulságai Rendhagyónak ígérkező könyv bemutatója az idei utolsó Vándorláss Esten A biciklis dervis. Bujna Zoltánt így ismerte meg néhány évvel ezelőtt a hazai olvasóközönség. A szabadság vándora – aposztrofálja magát a Komáromban élő harmincegy éves fiatalember első, 2007-ben megjelent könyvében. Karácsony előtt néhány nappal új kötettel jelentkezik, amelyben idei, hétezer kilométeres eurázsiai biciklitúrájának élményeit osztja meg velünk. Neved akkor vált igazán ismertté, amikor 2005 júniusának végén Vámbéry Ármin nyomdokában elindultál Giovanni névre hallgató bringádon Dunaszerdahelyről Teheránba. Visszamennék egy kicsit az időben: hogy kerültél kapcsolatba a kerékpározással? – Háromévesen ültem első ízben kerékpárra, azóta gyakorlatilag egyfolytában tekerek. Kezdetben édesanyámmal tettem biciklitúrákat, majd amikor önállósulni kezdtem, jöttek a körtúrák – előbb a magyarországi, majd az európai. Huszonegy éves voltam, amikor Komáromban néhány társammal életre hívtam a Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesületet, amelynek tagjaival a hazai túrák mellett minden évben tettünk egy hosszabb utat is. Az első, keletre irányuló túra Romániába vezetett; ekkor kaptam ízelítőt először egy teljesen más mentalitásból, kultúrából.

Megérintett kelet varázsa? – Igen. Ekkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy további útjaim nem nyugat, hanem inkább kelet felé fognak irányulni. Nagyon érdekelt a buddhizmus, ezért szerettem volna eljutni Nepálba vagy Japánba, ám ennek anyagi hátterét diákként nem tudtam előteremteni. Választásom végül Isztambulra esett; így viszonylag kevés pénzből indulhattam világot látni. Mikor, hol került a képbe Vámbéry Ármin? – Első utam tervezése során kerültem kapcsolatba Hodossy Gyulával, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Polgári Társulás elnökével,

Indulás a révkomáromi Klapka térről

aki azzal az ötlettel állt elő, hogy a nagy Kelet-kutató 1862-ben gyalogosan teljesített útvonalán haladva Isztambul helyett kerekezzek el egészen Teheránig. Az egyik „mindössze” ezernégyszáz, míg a másik közel négyezer kilométerre van Komáromtól! Készséggel rábólintottam. Biciklitúrám így úgymond újabb dimenzióval gazdagodott, hiszen a sportteljesítményen túl kulturális töltetet is kapott. 2005-ös túrád során nyolcvan nap alatt nyolc országot érintettél, miközben csaknem hatezer-négyszáz kilométert tekertél le. Mi volt ennek az útnak a hozadéka?

– A felbecsülhetetlen értékű, életre szóló élmény és tapasztalat. Bár korábban sem volt bennem félelem, ha a járt utat járatlanra kellett cserélni, ez a túra korlátaim megismeréséről és feszegetéséről is szólt. Csak egy példát mondok: az embernek, ha ekkora útra vállalkozik, minden gondot, problémát egyedül kell megoldania, feldolgoznia. Ez a szabadság ára. Aztán számolni kell a közép-európai ember számára szokatlan éghajlati viszonyokkal, a tengerszint fölötti magassággal, s egy sor más tényezővel. Ez év májusában egy minden eddiginél nagyobb léptékű utazásra vállalkoztál… – Így van, bár a tervezése már jóval előbb elkezdődött. Ahhoz ugyanis, hogy egy ilyen útnak az ember felkészülten vágjon neki, úgy kilenc hónappal előtte ki kell találni, s aztán mindennap tenni érte valamit. Legalább ennyi idő szükséges ahhoz, hogy ne érjenek útközben kellemetlen meglepetések. Első lépésben a hozzátartozókkal, rokonokkal közlöm a terveimet – ha ezen túl vagyok, már nincs számomra visszaút. Aztán jönnek a kötelező körök: az útvonal megtervezése, a vízumok beszerzése, a felszerelés összeállítása. Hány országba kellett vízumot kérned, hogy Vámbéry 1863-ban megtett harmadik útját végigjárhasd? – Hat vízum kellett hozzá. Voltak országok, amelyekben csak öt napot


Interjú

2013. december 17. | 51–52. szám

tölthettem; olykor nagyon nehéz volt a vízum engedélyezte határidőket összehangolni az útvonaltervvel. Ez szinte állandó kihívás volt. Ejtsünk néhány mondatot az útvonalról! – Ez év májusának negyedikén indultam el Komáromból, majd Magyarországon, Románián, Moldávián és Ukrajnán keresztül értem el a Fekete-tenger partját, ahol hajóra szálltam. Az utat Grúzián, Örményországon, Iránon, Türkmenisztánon, Üzbegisztánon és Tádzsikisztánon keresztül folytattam, mígnem megérkeztem Kirgizisztánba. Ez volt az eredeti terv? – Nem, eredetileg Tádzsikisztánból Kínába, onnan pedig Pakisztánba

Hétezer-négyszáz kilométer, tizenhárom ország közel négy hónap alatt – ez az idei utad mérlege. Mi minden fért bele? – Számos meglepetésben volt részem. Például az enyhe csallóközi tavaszból szinte azonnal verőfényes nyárba csöppentem. Amikor Örményországban és Grúziában kerekeztem, a Kaukázus csúcsait még hó födte, gyakran esett az eső, s körös-körül minden zöldellt; ám ahogy dél felé haladva megérkeztem Iránba, már nyár volt, aratás ideje. Aztán egyszer csak elértem a sivatagot, ahol árnyékban volt negyven fok, nem sokkal később pedig a Pamírban, a hó birodalmában találtam magam, ahol éjjel fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Még a lánctalpasokon is kifog a hosszú pamíri tél

Egyetlen alkatrészt kellett csak kicserélnem, ezt utánam küldte a német gyártó. Két országgal odébb, Üzbegisztánban vettem át.

a világról, amelynek ismeretében a maga életét is sokkal jobban el tudja helyezni. Számunkra, itteni magyarok számára ez talán jobban érthető, mivel napi szinten figyeljük a magyarországi és a szlovákiai eseményeket, mindkettőnek részesei vagyunk, s mindkettő pozitívumait és negatívumait egyaránt ismerjük. Sokan vannak köztünk, akik elégedetlenek az életükkel, mert csak a rossz dolgokat látják; de ha az ember utazik, s eljut egy igazán szegény országba, akkor azt látja, hogy bár a mi világunk sem tökéletes, örülnünk kell annak, amiben élünk. A Pamírban élőknek például naponta meg kell küzdeniük a betevő falatért – mégis nagyon sok boldog, vidám emberrel találkoztam ott. Bejelentetted-e már a családnak, barátaidnak a következő utadat? – Nem. A harmadik út című könyvemet záró gondolatsor is az, hogy meglehet, nem lesz következő út. De akkor is boldog vagyok, mivel újból úgy tudtam élni, ahogy szerintem érdemes – szabadon.

Összefoglalható-e pár mondatban, hogy miért jó világutazónak lenni? – Persze. Úgy vélem: aki mozgásban van, utazik, különböző kultúrákat, vallásokat, népeket ismer meg, s ezzel olyan keresztmetszetet kap

Bujna Zoltán: A harmadik út című, a Lilium Aurum könyvkiadó gondozásában megjelenő könyvének bemutatója december 20-án zajlik, az idei utolsó Vándorláss Est keretében.

Úton Kirgizisztánba, háttérben a Pamír-hegységgel

szerettem volna tekerni, de a júniusi terrorcselekmények hatására, amelyeknek két szlovák hegymászó is áldozatául esett, elálltam az elhatározásomtól. Épp a Nanga Parbat környékén vezetett volna az utam, s nagyon sajnáltam, hogy le kellett róla mondanom, de már a Kínába történő beutazás is problémákba ütközött. Akár ómenként is felfogható, hogy így alakult… – Mindenképp. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül történt így, s most már azt is tisztán látom, mi ennek a hozadéka. Amikor augusztusban megérkeztem Kirgizisztánba, már annyira le voltam fogyva – tizenöt kilóval nyomtam kevesebbet, mint induláskor –, annyira el voltam fáradva, hogy meglehet: a kemény pakisztáni viszonyok betettek volna. Nagy valószínűséggel nem tudtam volna befejezni határidőn belül az utamat, augusztus végére viszont mindenképp vissza kellett érnem.

Különleges része ez a világnak; bringán 4655 méteres tengerszint fölötti magasságig jutottam, miközben átkeltem a hágók egyikén. Az elszántságon kívül támogatókra és egy megbízható bringára is szükség van az úthoz. Hogy jött öszsze mindez? – Korábbi utam alkalmával ahhoz a taktikához folyamodtam, hogy a kerékpárt belátásom szerint, az általam legjobbnak vélt alkatrészekből állítottam össze. Nem nyúltam mellé – Giovanni mind a mai napig megbízhatóan működik. Idén viszont már tudatosan szólítottam meg az alkatrész-gyártókat a reklám, illetve tesztelés lehetőségével. Sikerült is összeraknom egy olyan kerékpárt, amely hétezer kilométer megtétele után is olyan lett volna, mint az új – ha nem ütnek el Iránban. Mivel ez megtörtént, a csomagtartóm némi hegesztésre, a bringa pedig kisebb javításokra, például kerék-centrírozásra szorult.

11

Az Akbajtál-hágóban 4655 méter tengerszint feletti magasságban

Undesser Tímea


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Blížiace sa Vianoce s Osvetou Medovníčky a oblátky, duchovný koncert i Stánok dobrej nádeje DUNAJSKÁ STREDA – Z kalendára plánovaných podujatí Žitnoostrovského osvetového strediska na december ostali už len tie adventné. Povzbudením pre „osvetárov“ je skutočnosť, že aj v súčasnej dobe, keď je pre mnohých tak ťažké vstať z kresla a vyjsť z obývačky, v čase veľkej konkurencie ponuky nákupov a zábavy v hypermarketoch je o takúto alternatívu nemalý záujem.

Medovníčky i oblátky Pečenie a zdobenie medovníčkov je už prirodzenou súčasťou adventu

Ako prví na piecke vypekali členovia Klubu dôchodcov v Dunajskej Strede. Po nich nasledovali študenti Strednej odbornej školy rozvoja vidieka, ktorí sa zdokonaľovali aj v zdobení medovníkov: ozdobili ich celé stovky a tieto skončili u návštevníkov ďalších decembrových podujatí. V tretí adventný týždeň prišli žiaci zo ZŠ na Jilemnického ulici s učiteľkou Blankou Botkovou. Kým jedni sa venovali pečeniu krehkých oblátok a výrobe vianočných darčekov, druhí si so záujmom pozreli film s ekologickou tematikou o deťoch žijúcich skromne, no radostne v čistej horskej prírode. Je úžasné zažiť s našou mládežou takéto tiché

Vlastnoručne upečená oblátka aj lepšie chutí...

nielen v rodinách, ale aj mnohých tvorivých dielní v školách či kultúrnych stánkoch – ale oblátky? Je pravdou, že štedrovečerný stôl si bez nich nedokážeme a ani nechceme predstaviť, ale bežné je aj to, že si ich hotové kupujeme v obchode. Oblátky kedysi piekli kňazi, prípadne učitelia – pred Vianocami ich potom deti s výhľadom na drobnú odmenu pri vinšovaní roznášali po domoch. O vianočných oblátkach kolovali aj povery, týkajúce sa ich magických účinkov. Dokonca sa z nich odkladalo do osiva, používali sa na liečenie, ochranu domácností, omrvinky sa ušli i domácim zvieratám. V snahe ponúknuť návštevníkom adventných podujatí aj nevšednú možnosť upiecť si vlastnú oblátku, v ŽOS investovali do náležitej „piecky“ a skúsenosti dokazujú, že to bol veľmi dobrý nápad. O pečenie sladkej maškrty majú záujem všetci – veľkí aj malí, dievčatá i chlapci, seniori či mládežníci.

chvíle – s vypnutými mobilmi, bez pripojenia na internet...

Deviate „Svetielka nádeje“ V poradí už deviaty koncert bol pokračovaním tradície, ktorej neodmysliteľnou súčasťou je aj „živá pozvánka“ v podobe vianočne ozdo-

Program „Svetielok nádeje“ spĺňa aj tie najnáročnejšie kritériá

bených lampášikov, ktoré ôsmeho decembra podvečer osvetľovali prístupový chodník z Hlavnej ulice vrátane schodišťa, vedúceho do evanjelického kostola v okresnom meste. Je to efektná pozvánka, ktorá pritiahne aj náhodných okoloidúcich na stretnutie s duchovnou hudbou a spevom. V úvode prítomných privítali domáci evanjelický farár Jozef Horňák a riaditeľka ŽOS Jana Svetlovská. V programe vystúpili dve telesá: Spevácky zbor sv. Juraja z Dunajskej Stredy pod vedením Katalin Kollár, zo Šamorína pricestovali speváci zboru Sancta Maria, vedení dirigentkou Ingrid Galbáčovou. Obecenstvo na tento koncert prichádza s istotou, že program naplní aj tie najnáročnejšie očakávania. V ponuke odzneli nesmierne pôsobivé piesne v slovenskom, maďarskom, latinskom i anglickom jazyku a nechýbal ani sólový spev na profesionálnej úrovni. Bonbónikom boli „gospelové“ piesne šamorínskeho zboru, ktorý vydal už dva

Gospel v podaní šamorínskeho zboru Sancta Maria

Foto: archív autorky

CD-nosiče a, len tak mimochodom, ich tvorbu vysiela aj Rádio Vatikán. Záver koncertu už tradične patrí vianočnej kolede Tichá noc, ktorú spievajú všetci spolu, v slovenčine i maďarčine zároveň. Aj keď tradícia tohto stretnutia je už dlhá, nikdy – a ani tentoraz – nechýbali slzy dojatia. Zaužívanou súčasťou tohto podujatia sú aj zdobené medovníčky, ktoré sú zdarma prichystané pre všetkých účastníkov podujatia. Koncert, ktorý režijne pripravuje metodička ŽOS Ingrid Molnárová, má veľmi silný emocionálny náboj „len“ vďaka ľuďom, ktorí naň prídu – vďaka spevákom, hudobníkom i samotným poslucháčom.

Stánok dobrej nádeje Tento prezentačný stánok je pripravovaný pre klientov domov sociálnej starostlivosti a Spojenej školy v Okoči už celé roky. Zaknihuje už VII. ročník a na jeho pulte budú opäť vystavené ručné práce klientov domovov a spomínanej školy – niektoré skutočne malé umelecké diela. A za pultom sa po celý deň pod dohľadom svojich pedagógov osvedčujú aj samotní tvorcovia – ľudia so zdravotným a mentálnym postihnutím. Je to pre nich nie každodenná možnosť dokázať svoju šikovnosť a komunikovať s ľuďmi na verejnosti. Tento rok sa vďaka veľkorysosti vedenia obchodného domu Max rozloží od 16. decembra Stánok dobrej nádeje práve tu, v priestoroch na prízemí. Za pultom sa budú striedať zástupcovia z Okoču, Horného Baru, Medveďova či Jahodnej. Neváhajte a zastavte sa pri nich, radosť bude obojstranná. (svetlovská)


13

Profil

17. december 2013 | číslo 51–52.

Vzácni ľudia medzi nami Dobrovoľný hasič je zároveň predsedom Červeného kríža ŠAMORÍN – Mestský Dobrovoľný hasičský zbor si v tomto roku pripomína 140 rokov svojej existencie. Od prvej, ustanovujúcej schôdze v roku 1873 – vtedy pod vedením predsedu Dr. Ferenca Tományho a veliteľa Ferenca Oberhoffera – pred očami šamorínskych hasičov pretieklo Dunajom viac ako more vody. Pri záchrane životov i majetku občanov mesta a jeho okolia sa v zbore vystriedalo nemalo odvážnych a zanietených služobníkov svätého Floriána. Byť dobrým hasičom si vyžaduje celého človeka, takého, ktorý pre svoju záľubu a celospoločenský prínos minie kopec svojho voľného času, nehľadiac pri tom na nejaké zištné ciele. Takýto pohľad na prácu hasiča už presahuje bežný rámec dobrovoľníctva – táto sa stáva doslova poslaním. Medzi takýchto vzácnych a skromných ľudí v modrej uniforme patrí aj 54-ročný Jozef Fürdős, ktorý je zároveň i predsedom Miestnej organizácie Slovenského Červeného kríža v Šamoríne. V deň nášho rozhovoru tento bývalý sklenár, dnes zo zdravotných a ekonomických dôvodov pracujúci

by sme tomu neverili, tak tu dnes o tom nedebatujeme.“

v strážnej službe, už ráno absolvoval požiarno-taktické cvičenie na vodnom diele v Čilistove. Postupne, krok za krokom sa odvíja film spomienok na časy, keď sa rozhodol, že raz sa stane požiarnikom.

Časť druhá: Červený kríž

Časť prvá: príbeh hasiča Jozefov „hasičský príbeh“ sa začal písať v polovici šesťdesiatych rokoch, keď cestou do školy pravidelne obchádzal hasičskú zbrojnicu. Strýko bol hasičom, a tak príklad a inšpiráciu nemal ďaleko. Spočiatku, až do roku 1975, bol členom družstva „Mladý požiarnik“, vedeného vedúcou Marikou Csicsaiovou. Po absolvovaní základnej vojenskej služby sa vrátil tam, kde ho to ťahalo najviac: do kolektívu smelých a odvážnych chlapov, ktorí mnohokrát riskujú v prospech ochrany životov a majetku svojich spoluobčanov. Vtedy na podnet svojho staršieho kolegu, Jozefa Somoraia, začal inklinovať k výchove mladých hasičov. Joži báči mal dobrý odhad pri výbere svojho nasledovníka – „mladý“ Fürdős to s mládežou ťahá dodnes. V súčasnosti kormidluje 12-členné družstvo mladých hasičov, z toho

Jozef Fürdős: Aktívnych ľudí nie je nikdy dosť

Jozefovou doménou je práca s mládežou

je päť dievčat. Úspech vo vlastnej, ako aj v práci s mladými vidí Jozef v osvedčenom vzorci „3D“, t.j. disciplína, disciplína, disciplína. „Napríklad v takej hasičskej súťaži mi nejde ani tak o víťazstvo za každú cenu. Chcem, aby moji zverenci na preteku získali čo najviac skúsenosti, a tie aj dokázali zúročiť v reálnom živote. Lebo taký ostrý zásah, to je o niečom úplne inom, aj keď i tam ide o každú sekundu. Čo je v tejto činnosti obzvlášť dôležité je fakt, že osamotený ha-

sič bez zohratého kolektívu je len kvapkou v mori – roky strávené na »jednom lane« ma o tom neraz presvedčili. Aj o tieto riadky sa delím so svojimi kolegami,“ hovorí skromne Jozef Fürdős a s vážnou tvárou dodáva: „Pri pohľade za obzor budúcich rokov ma priam mrazí fakt, že bude čoraz ťažšie presvedčiť príslušníkov mladej generácie, aby vstupovali do našich radov. Toto pokolenie má všakovaké záujmy, a neraz je to aj na škodu. Neostáva nám nič iné len hľadať riešenia – pokiaľ

Foto: autor

Druhým dielom dobrovoľníckej činnosti Jozefa Fürdősa je práca v Červenom kríži. Predsednícku stoličku v šamorínskej mestskej organizácii prebral pred desiatimi rokmi po Ilonke Kovácsovej. Celá anabáza jeho „plavby pod vlajkou Červeného kríža“ má korene ešte v detstve: mamička Valéria bola aktívnou darkyňou krvi, a tak lepší dôvod ani nemohol mať. Jozef svoju prvú kvapku najvzácnejšej tekutiny v tele človeka daroval počas vojenskej služby. Neskôr, už aj v rámci svojej základnej organizácie, organizoval jej odber. Práca s mládežou je Jozefovou doménou aj v SČK, i tu so svojimi zverencami brázdi rôzne súťažiach v rámci celej republiky. Mnohí z takmer tristočlennej ZO SČK v Šamoríne zabezpečujú zdravotný dozor pri rozmanitých kultúrnospoločenských akciách. V nemalej miere je rovnako záslužná ich osvetová činnosť na školách a rôznych inštitúciách. o početných darcoch krvi ani nehovoriac. „Ten, kto to myslí s Červeným krížom úprimne, má u nás dvere vždy otvorené. Na veku nezáleží, treba mať len chuť pracovať – aktívnych ľudí nie je nikdy dosť,“ poznamenal na záver nášho rozhovoru Jozef Fürdős. Tieto dva celé, plne naložené vlaky aktivít – pre seba, ale v prvom rade pre spoločnosť – brzdí svojskou medicínou, ktorou je pletenie košíkov: už v ranej mladosti prevzal od otca všetok dôvtip a finty pri príprave kvalitného prútia. V lone prírody, vo vlastnej dielničke nasiaknutej vôňou miazgy relaxuje a kuje nové plány na ďalšiu cestu životom, ktorý sa inak ako zmysluplným ani nazvať nedá... Ján Čikovský


14

Žitný ostrov

Spravodajstvo > PR

Kormorán s dobrou sezónou Pripravuje sa Silvester, aký tu ešte nebol ČILISTOV – Hotel Kormorán určite netreba nejako zvlášť predstavovať. Navštívili sme ho pred koncom roka prezvedieť sa, aký bol preň ten 2013-ty, a čo sa tu pripravuje do budúcna. Vyhľadali sme na Slovensku celkom iste najstaršieho, neopakovateľného hoteliera „Pištu báčiho“ Nagya, ktorý nás privítal so smiechom a slovami – že on je už dosť slávny, odkázal na asistentku Beatu Hajdani. „Momentálne sa intenzívne pripravujeme ma Silvestra a privítanie Nového roka, ktoré sa budú niesť v štýle »retro«. Aj vstupné je na dnešnú dobu doslova ľudové, 50,50 eura, v ktorej je zahrnuté doslova všetko – od drinku na privítanie cez bohaté švédske stoly až po pečené prasiatko. Samozrejme, každý hosť bude mať svoje miesto pri stole, ale pohybovať sa môže pohybovať po celom hoteli, od priestorov nočného ba-

ru až po sálu na štvrtom poschodí,“ dozvedeli sme sa.

Napokon sme však predsa len pohovorili aj s riadite-

mestnancov organizovať firemné akcie. My samotní

ľom Štefanom Nagyom, ktorý nám povedal: „Rok 2013 bol, chvalabohu, lepší ako tie predchádzajúce. Robili sme veľmi veľa akcií a zdá sa, že hospodárstvo ožíva, že podniky môžu pre svojich za-

robíme každoročne štyri až päť veľkých podujatí pre širokú verejnosť v areáli parku a okolí hotela. Nerobíme ich preto, aby sme na nich zarobili, trebárs ceny jedla sú mimoriadne nízke, ale chce-

Ilustračné foto: NET

Nevšedný zážitok sľubuje aj kultúrny program: vystúpi napríklad sólista opery SND Ivan Ožvát, tanečné sály rozozvučí swing, francúzske šansóny či melódie z populárnych muzikálov.

me sa takto zavďačiť tým, ktorí ku nám chodia po celý rok, hoci sme pritom stratoví. Vážime si každého nového hosťa, no stále sa držíme filozofie, že ak sa ku nám niekto vracia opakovane, tak to znamená, že je s našimi službami spokojní,“ povedal nám Pišta báči. A čo nového sa chystá v budúcom roku? „Každý rok prichádzame s nejakou novinkou, ktorá našich návštevníkov príjemne prekvapí. Budúci rok by sme okrem iného chceli dať do poriadku jeden z brehov Lagúny – už sme sa dohodli s botanickou záhradou, že pre nás vypracujú projekt. Takisto pribudnú voliéry pre vtáctvo – mali sme tu pštrosa emu, ale preskočil ohradu, preplával na druhý breh jazera, prechladol a zomrel. Krásne pávy nám zlikvidovali líšky, takže tomuto sa chceme vyhnúť. No a samozrejme pokračovať vo všetkom, čo sa doteraz osvedčilo,“ uzavrel náš rozhovor Štefan Nagy. (elba)

Spoločný projekt úspešne dokončený Bol ukončený spoločný projekt cezhraničnej spolupráce zdravotníckych zariadení Mátrai gyógyintézet a Nemocnice s poliklinikou Dunajská Streda, a.s. V súlade so Zmluvou o pridelení nenávratného finančného príspevku bola v auguste 2013 v Nemocnici Dunajská Streda a v liečebnom ústave Mátrai Gyógyintézet ukončená posledná fáza dodávky prístrojov v rámci projektu Zaobstaranie jazdnej súpravy vybavenej prístrojmi na kontrolu zdravotného stavu obyvateľstva vedeným pod identifikačným číslom HUSK/09/01/1.4.1/ 0013.

Na základe príspevku EBRD vo výške 470 211 EUR, ktorý vyhrali spoločne dve nemocnice, mohla Mátrai Gyógyinzézet ako inštitúcia s dlhoročnou tradíciou spolu s národným spolufinancovaním použiť celkovo 446 682 eur na rozvoj a modernizáciu svojho prístrojového parku. V rámci projektu bolo zaobstaraných niekoľko moderných prístrojov laboratórnej techniky ako klinický chemický analyzátor, ionomerač (Na, K, Cl), imunochemický a hematologický analyzátor, luminometer ako aj jeden yplethysmograf, a pulzoximeter. Prístroje dodali v rámci verejnej súťaže 3 dodávatelia zdravotníckej

techniky: Diagnosztikum a. s., HunMED s r o., Innomed a. s., Pistonsro a Med-Prosro. Úspešne bola dokončená dodávka prístrojov, ich zaradenie ako aj skúšobná prevádzka. Nemocnica Dunajská Streda zo zdrojov vo výške 23 529 Eur mohla nakúpiť 2 EKG prístroje, jeden ergomter a jeden defibrilátor. Táto investícia umožní vyšetrovať pacientov pomocou kvalitnejších prístrojov a ponúknuť komfortnejší pobyt v rámci hospitalizácií. Poslaním Programu cezhraničnej spolupráce Maďarská republika –

Slovenská republika financovaného z fondov Európskej únie je podporiť spoločný rozvoj slovenskomaďarského prihraničného územia. Cieľom „cezhraničného projektu” je, aby sa podporili spoločné investície poskytovateľov na oboch stranách štátnych hraníc. Tým sa prispeje k dlhodobou udržateľnej garancii bezpečnej zdravotnej starostlivosti pri zabezpečení prostredia na vysokej technologickej úrovni a k zlepšeniu organizácie poskytovania zdravotnej starostlivosti. Mátrai Gyógyintézet 3233 Mátraháza külterülete web: www.magy.eu


17. december 2013 | číslo 51–52.

15

Spravodajstvo > Inzercia

Mandaly, svetlom duše maľované Zdalo by sa, že tieto obrázky žijú vlastným životom DUNAJSKÁ STREDA – V magický dátum – 11. 12. 2013 – sa v galérii Žitnoostrovského osvetového strediska Gallery Nova uskutočnila slávnostná vernisáž výstavy výtvarného krúžku Lívie Karika, ktorý pôsobí pri „Osvete“. Začiatok cesty k tejto expozícii sa datuje až do roka 1997, keď výtvarníčka Lívia začala navštevovať skupinu maliarky spirituálneho sveta, Margit Neumann Thomsen z Dánska, ktorá sa pravidelne doteraz stretáva v Budapešti. Spočiatku sa venovali maľovaniu a kresleniu v duchu „arte-terapie“, a až v ostatných rokoch kreslia mandaly. Lívia sa po ro-

Úvod slávnosti patril duchovnej hudbe a piesňam starých majstrov v podaní Magdalény Ševčíkovej a jej syna Náthana. Ich program a spoločné vystúpenie v hre na flaute ešte znásobilo osobitú atmosféru večera. Slávnostný príhovor predniesla Andrea Renczés, ktorá prítomným hosťom priblížila podstatu tvorby mandál, ich symboliku, a predstavila jednotlivé autorky. Pri tvorbe týchto obrázkov sa napríklad nepoužíva ani kružidlo, ani pravítko – na začiatku je len hárok čierneho výkresu a po úvodnom sústredení, stíšení, meditácii sa hľadá stred – biely bod – a okolo neho sa vytvára kruh, obraz, formy. Podstatou tejto snahy je

Vystúpenie Magdalény Ševčíkovej a jej syna Náthana vyšperkovalo Foto: Ľubo Baníč osobitú atmosféru večera

koch rozhodla ponúknuť to, čo sa naučila aj záujemcom na Žitnom ostrove. Začínajúce výtvarníčky sa stretávajú raz mesačne v Kreativ klube ŽOS už celé tri roky – terajšia výstava pozostáva z tvorby šiestich autoriek.

okrem iného prekryť čerň svetlom farieb, preto aj výraz „svetlom maľované“. Forma mandaly je niekedy jasná ihneď, ale niekedy až do poslednej chvíle nie. Zdalo by sa, akoby tieto obrázky žili vlastným životom. Výtvarníčka a učiteľka Lívia Karika

Slávnostný príhovor predniesla Andrea Renczés (vpravo)

hovorí: „V tvorbe ma znovu a znovu inšpiruje jeden cieľ: v mojich obrazoch vyjadriť, zachytiť, sprítomniť svetlo. Nemyslím len vonkajšie svetlo, ale v prvom rade svetlo vnútorné, existujúce v každej bytosti, vyžarujúce všadeprítomnú energiu.“ U nás bežne prevláda názor, že mandaly do našej kultúry nepatria, že sú vlastné východným náboženstvám. Opak je však pravdou. Mandaly alebo rozety sú takisto súčasťou kresťanstva, ako aj iných náboženstiev. Kruh je symbolom večnosti, nikde nezačína a nikde nekončí. Ak sa sústredíte do tohto kruhu, ak sa začnete venovať kresbe, alebo len vyfarbovaniu hotovej formy mandaly, je vedecky dokázané, že táto tvorba lieči. Že sa spomaľuje tep, prehĺbi dýchanie a duša i telo sa celkovo harmonizujú. Ďalšou, veľmi úspešnou autorkou je Zsuzsana Sárkány z Topoľníkov. Svoje skúsenosti zhrnula týmito slo-

vami: „V skutočnosti sa to naučiť nedá, pretože tieto veci človek čerpá z vlastného vnútra. Kreslenie mandál je mojim potešením, odreagovaním sa od každodenného života, určitá meditácia, pretože môj vnútorný svet stíchne a existuje len kreslenie a maľovanie. Keď liečiš svoj vnútorný svet, liečiš tým svet celý“. Súčasťou adventného sviatočného večera bola aj možnosť vytvoriť si jednu vlastnú, sladkú mandalu: v Kreativ klube nad galériou si každý návštevník mohol upiecť vianočnú oblátku pod vedením metodičky ŽOS Ingrid Molnárovej. A veru, bola tam tlačenica. Okrem už spomínaných autoriek môžete v Gallery Nova vidieť diela Evy Vida, Kláry Ürőgi, Dóry Zalabai a J. S. Pétery. Výstava je nesmierne bohatá, má hlbokú a silnú výpoveď – bezplatne je prístupná do konca januára 2014. –sve


16

Žitný ostrov

Fotoreportáž > Súťaž

Sviatočné menu s Imrem Záver roka sa vždy nesie aj v znamení dobrého jedla Koniec roka sa nenesie iba v znamení čakania na príchod malého Ježiška či horúčkovitého nakupovania darčekov pre najbližších pod stromček, ale aj v hodovaní. Ponúkame vám niekoľko špičkových tipov, ktoré sme vybrali z „dielne“ top šéfkuchára, pôsobiaceho v dunajskostredskej Villa Rose, Imreho Bindicsa. Recepty k nim nájdete na internetovej stránke www.villarosa.sk.

Pomarančovo-šafranová krémová polievka z feniklu a s chipsom z parmskej šunky

Menu pre skutočných labužníkov ponúka Imre Bindics

Pečené kačacie prsia s chrenovo-cviklovým pyré a salsou z granátových jabĺk a orechov

Pečený sumec s vlažným šošovicovým šalátom so sójovou omáčkou

!!! Čitateľská súťaž !!! Vážení čitatelia, v spolupráci s predajňou „Z nášho dvora“ sme pre Vás pripravili súťaž, v ktorej sme vám položili otázku, k akému druhu zvierat patrí „mangalica“. Správnou odpoveďou bola, samozrejme, možnosť „B“ – mangalica je staromaďarské plemeno ošípanej. Z množstva správnych odpovedí sme vylosovali dvoch výhercov: stali sa nimi Márta Antal a Edit Édes, obidve z Dunajskej Stredy.

No a na záver dezert...

Foto: Gábor Kanovits (4), Ľubo Banič (1)

Poukazy na nákup tovaru podľa vlastného výberu v novootvorenom mäsiarstve „Z nášho dvora“ na Kukučínovej ulici v Dunajskej Strede v hodnote 20 € im doručíme poštou. Gratulujeme!


17

Spravodajstvo

17. december 2013 | číslo 51–52.

Netradičná šou mala úspech Ladies night na Žitnom ostrove, alebo aj „Chippendales“ z Budapešti ŠAMORÍN – Rozpálenú tanečnú noc v zimnom období pripravili v prvom rade pre ženy a dievčatá v Party klube. Hosťom večera bolo trio chlapcov z Budapešti, ktorí prítomným dievčatám predviedli horúcu show. S otázkou, prečo páve „dámska noc“ sme sa obrátili na Gabiku a Roberta, ktorí prevádzkujú tento podnik. „Je to prakticky predpríprava na oslavy konca roka, teda Silvestra. Tentoraz sme stavili sme na tú nežnejšiu polovičku ľudstva, na nevinnú dámsku zábavu. Záujem nás milo prekvapil, miesta boli vypredané, dievčatá sa pobavili, zatancovali si, a kto mal záujem, mal možnosť sa s

chlapcami na pamiatku aj odfotiť,“ dozvedeli sme sa čosi zo zákulisia akcie. Konie roka v Party klube nudný nebude – už na najbližší piatok sa pripravuje „UV neon show“ zaujímavá aj tým, že návštevníci, ktorí budú mať na sebe čokoľvek biele, bude vplyvom žiarenia ultrafialového neónu výrazne „svietiť“, a tak tancujúce postavy vytvoria netradičné, pôsobivé efekty. Nezabúdajú však ani na koniec roka, pripravujú oslavy Silvestra a začiatku Nového roka s hudbou, a ako bonus pre hostí nebude chýbať tombola s hodnotnými cenami.“ Pri našej návšteve sme nemohli nezastaviť aj pri chlapcoch, ktorí medzičasom odbehli do šatne, kde nám No nekúp si vstupenku!

Dámy sa v Party klube výborne bavili

Glosa

Foto: autorka

povedali pár slov o sebe. „Sme kamaráti z Budapešti, všetci traja študujeme na vysokej škole a tento spôsob zarábania peňazí sme si vybrali, pretože nás baví tanec, športujeme, všetci traja máme skúsenosti s modelingom – páči sa nám, že táto práca nás baví a popritom sme finančne sebestační aj pri štúdiu, ktoré sme si týmto spôsobom schopní materiálne pokryť. Hovoríme si »Dirty Paradise«, pôsobíme spolu už viac ako dva roky a máme za sebou už aj aké také úspechy.“ Na náš dotaz, ako vznikol prvotný nápad pri-

vyrábať si takýmto spôsobom, nám odpovedal „Pietro Jackson“: „Prvotná myšlienka a následne základ marketingového postupu bolo vzhliadnutie filmu »Magic mike night«. Pozreli sme si ho, stotožnili sa s hlavnou postavou, slovo dalo slovo, potrénovali sme a výsledok vidíte – sme tu.“ Po tomto krátkom rozhovore sa trojica chalanov už chystala na ďalšiu časť vystúpenia, kde ich vítal ohlušujúci dav. Veď aj dámy si predsa čosi zaslúžia, no nie? Zuzana Dömötör

Ľubo Banič

Chozrasčotu hrozí Mihál bradou

oci to znie neuveriteľne – majme pre nás, ktorí na mladosť už len nostalgicky spomíname, a na žobrácku penziu kdesi v ďalekom nedohľadne v lepšom prípade nemyslíme, lebo perspektíva útrpného vyčkávania na obskúrny skon v tomto našom Absurdista-

ne vyvoláva hrôzu, v porovnaní s ktorou sú muky pekelné vykúpením – opäť je za rohom koniec roka. Ale ani dianie posledných dní predposledných týždňov toku roku Pána 2013 nenechalo úplne bez možností duchovného vyžitia sa tých, ktorí majú ešte stále dojem, že má zmysel brať politické tancovačky, či už v krojoch, kvádrach alebo bomberách, vážne. Takže stalo sa toto: zasadol miestny Veľký Chural a za zvuku fanfár triumfálne schválil paškvil, zdravému rozumu z neznámych dôvodov opakovane nazývaný „zákonom roka“. Ak zdravý rozum

nemáte, respektíve ste ho nikdy nevlastnili vedzte, že sa jedná o štátny chozrasčot na budúcich 365 dní. Vládostrana so sebou vyslovila veľkú spokojnosť, minister štátnej kasy Kažimír si mädlí dlane, bločkotéria odhalila nepoctivcov, ešte väčších uhryzla daňová kobra, peňazí na mrhanie vraj bude ako pliev, možno sa z nich nejaká tá omrvinka ujde aj sestričkám či učitelíkom. Pochopiteľne, dengľavá opozícia zdieľa názory, ktoré nie sú kompatibilné s tými Smeroidnými, dokonca, predstavte si, sám poslanec Mihál (!) prišiel s ukrutnou vyhrážkou, že ak sa vývoj

verejných financií bude riadiť Kažimírovými snami, tak si nechá narásť bradu! Strašná to predstava, Fico, tras sa! Ak mám byť však úprimný, narastená brada poslanca Mihála bude mať na verejné financie asi taký vplyv, ako moja oholená. Možno ešte menší. Ale udiali sa aj podstatne hrôzostrašnejšie veci. Samozvaný Otec Vlasti, Vladimír I. Veľký oznámil, že opúšťa svoje kedysi milované dieťatko ĽS-HZDS, ktoré takmer dve desaťročia piplal a piplal a dopiplal ho až tak, že vo voľbách si na ňom zgustla aj taká Nora Mojsejová. Znepáčilo sa mu kolektívne vedenie, kto-

ré vraj chce stranu vycicať a potom zrušiť. Udalosť priam symbolická – kým Mečiara brali vážne, tak zo svojej partaje vystrnadil toľko svojich nohsledov, že aj hlasy polovice z nich by mu zaručili keď už nie vládne, tak aspoň parlamentné lavice. Pred posledným zatrepaním kopytami vyhodil z HZDS aj seba. Túto skutočnosť si vzali k srdcu aj v inom, kedysi dôležitom spolku, konkrétne v SDKÚ-DS. Časť poslancov usúdila, že Dzurindovo dieťa svoju historickú úlohu zlikvidovaním Mečiara splnilo, na Fica jednoducho nemá, a preto je načim poobzerať sa po niečom lepšom. Niečo na tom bude.


18

Csallóköz

Bűnügy

Sötét színű Ford tulajdonosát keresi a rendőrség A bősi körzetben egyetlen lakásbetörés sem történt december második hetéig DUNASZERDAHELYI JÁRÁS – Az idei év elejétől december 10-ével bezárólag 1774 bűncselekményt tartanak nyilván – derül ki a dunaszerdahelyi járási rendőrkapitányság legújabb statisztikai adataiból, melyről Rajkovics István bűnügyi igazgató tájékoztatott. Ebből 990 ügyet derítettek fel, további 195 esetet részlegesen megoldottak a nyomozók. Az erőszakos bűncselekmények száma 127, ennek több mint a felét a dunaszerdahelyi, húszat a nagymegyeri, 16-ot a bősi, és 24-et a somorjai körzetben követték el. 2013-ban egy gyilkossági ügyet vizsgált a hatóság, itt a tettes is megkerült. A rablások száma 16, ebből csak a dunaszerdahelyi körzetben 9-et evidáltak! Ezek felderítése 37,5%-ban volt hatékony. Erkölcsi veszélyeztetés címén 15 esetben indult nyomozás, hat esetet derítettek ki az év végé-

a nyomozóhatóság az elkövetőt is elfogta, további 8 eset megoldása folyamatban van. A lakásbetörések száma csökkenést mutat. Az összes eset száma a járásban 14 volt, érdekesség, hogy a bősi körzetben egyetlen ilyen típusú bűncselekményt sem regisztráltak. A felderítettségi arány is jó, hiszen 11 ügynél a tettes is megkerült. Ez 78,54%-os effektivitást jelent. A végére maradtak a gazdasági bűncselekmények, mely a vagyon elleni bűncselekmények után a leggyakoribb bűnelkövetési fajta. Tizenkét hónap alatt 319 ügyet vizsgált a rendőrség, döntő többségét – 180 esetet – a dunaszerdahelyi körzetben. Ezek felderítettségi aránya megközelítőleg ötven százalék.

Fiatalok raboltak A rendőrség egy november 30-i bűncselekményről tájékoztatott Rajkovics István elégedett az eredményekkel

ta, fegyveres rablásért 7–12 év börtönt kaphatnak.

Lóhere a hátsó ablakban

ig. A legtöbb ilyen jellegű bűneset egyébként a somorjai körzetben történt. Két nemi erőszak bűntettének tényét tartalmazza a bűnügyi összegzés, egyet a nagymegyeri, egyet pedig a somorjai körzetben, az előbbinél az elkövetőt is kézre kerítették. A vagyon elleni bűncselekmények száma 684, ebből 376 ügy a dunaszerdahelyi körzetben esett meg, a somorjaiban 150, a nagymegyeriben 133, a bősiben pedig 25 az ügyek száma. Összességében 291 ügy nyomozását koronázta siker, ami 42,54%-os eredményességet jelent. További 31 eset részben megoldott. Egy év alatt 169 betöréses lopás történt, ebből 66 esetben

még, melyet négy fiatal követett el az Észak II-es lakótelep egyik élelmiszerüzletében este 8 óra körül. Míg egyikük kívülről figyelte a terepet, a másik néhány perccel zárás előtt bement a boltba, hogy kifigyelje, vannak-e vevők odabent. Miután az eladónőkön kívül már senki sem tartózkodott a kereskedésben, másik két társuk csuklyában berontott a helyiségbe, egyikük késsel fenyegetve a pénztárgépben lévő összeg átadására kényszerítette a megrémült boltosok egyikét, aki az életét féltve engedelmeskedett. A suhancok 905 euró készpénzt, 50 mobiltelefonfeltöltő kártyát zsákmányoltak. A kár 1405 euró. A tetteseket a rendőrség elfog-

A dunaszerdahelyi rendőrség egy, még májusban történt súlyos bűncselekmény felderítésében kéri a lakosok segítségét. Május 3-án, délután 15.37-kor Nyárasdon egy férfi sildes sapkával a fején, napszemüvegben bement a Szlovák Takarékpánztár helyi kirendeltségébe, és fegyverrel a kezében pénz átadására kényszerítette az ott dolgozót. Összesen 2385 eurót vitt magával. A nyomozók a biztonsági kamerák felvételei alapján beazonosítottak egy sötét színű, feltehetően Ford típusú gépkocsit,

Rendőrségi felvételek

Fogas Ferenc archív felvétele

ami nem messze parkolt a pénzintézettől, s az illető rablás után ezzel távozott. A személyautó hátsó ablakának jobb sarkában látható egy nem mindennapi azonosító jel, ami elvezethet a gépjármű tulajdonosához. Ez egy négylevelű lóhere, aminek három levele azonos színű, a negyedik viszont színben eltér a többitől. A dunaszerdahelyi járási rendőrkapitányság kéri, aki a szimbólum leírása alapján a gépkocsit felismeri, annak tulajdonosáról információval rendelkezik – akár névtelensége megőrzése mellett is – tegyen bejelentést a 158-as ingyenes rendőrségi számon, vagy személyesen bármelyik rendőrőrsön. Undesser Tímea


Tudósítás > Hirdetés

2013. december 17. | 51–52. szám

19

Testvérközség lett Kispiac Az ünnepi testületi ülésen kiosztották az önkormányzat díjait NAGYMAD – Önkormányzati napokat tartottak november 29–30-án a községben. A kétnapos rendezvény pénteken a testvérközségek – az erdélyi Gyergyóújfalu, a magyarországi Ikrény, a vajdasági Kispiac, Horgos és Magyarkanizsa – küldötteinek fogadásával indult. A vendégeket a Bicsakfa Népdalkör színvonalas műsora köszöntötte. A résztvevők ezután

Archív felvételek

A Tiszteletbeli polgár díját Peres Imre református lelkész kapta, aki 1984-től 2001-ig tevékenykedett a községben. Ugyancsak a Tiszteletbeli polgár elismerésében részesült Kiss Róbert esperesplébános, püspöki helynök. Polgármesteri díjat kapott id. Bíró Géza, Hodossi Piroska és Domonkos

Koszorúzás az emlékműnél

kad Albár községről. Hivatalosan erre 1990. január 1-jén került sor. Az értekezlet keretében Nagymad és Kispiac képviseletében László Gábor és Arnold László polgármesterek testvértelepülési egyezményt írtak alá. Az eseményen kerítettek sort az önkormányzati díjak átadására is:

A Bicsakfa Népdalkör műsora

Hamisítatlan falusi disznóölés

megkoszorúzták az I. és II. világháborúban elesettek emlékművét a helyi temetőben. Délután ünnepi képviselő-testületi ülésre került

Tibor. A Község díját idén a Nagymadi Önkéntes Tűzoltótestület kapta. Az eseménydús napot végül ünnepi vacsora és nótaest zárta. A szombati nap könnyedebb hangulatban telt. Reggel 8 órakor hamisítatlan falusi disznóvágással kezdték a napot. Az ebből készült finomságokból délután lehe-

sor annak apropójából, hogy 1989-ben ezen a napon döntöttek úgy az akkori önkormányzati képviselők, hogy Nagymad településrész lesza-

ADVENTI AKCIÓ –

László Gábor (középen) díjakat adott át

tett lakmározni, zenés műsor kíséretében, ahol felléptek a helyi alapiskolások Iványi Éva igazgatónő vezetésével, a Mosonszentmiklósi Fúvós Barátok Egyesületének kiváló zenészei, valamint Sátor Veronika és Kiss Helga énekes-dalos összeállítással. A helybeli lakosok számára az önkormányzat ingyenesen biztosította az ételés italkínálatot. (nd)

50% kedvezmény az összes mini termékünkre Látványpékségeink Dunaszerdahelyen: Kukučín utca 5313/47 (az autóbuszállomás mellett) és a Kék Duna földszintjén a Vámbéry téren

Az ünnepek közeledtével fantasztikus

árkedvezménnyel kedveskedünk Önöknek, kedves vásárlóink! Az akció 2013. 12. 31-ig tart!


20

Csallóköz

Olvasószolgálat

Milyen volt a 2013-as éve? Csiba Zoltán Dunaszerdahely

Horváth Márta Tallós Szeretetben, békességben zárom az esztendőt, amelyet jónak értékelek. Családommal is minden rendben volt, semmi probléma nem merült fel. Egy-két kisebb problémás dolog történt, de annyi kell. Ami a legfontosabb számomra, hogy mindenki egészséges és jól van, ezért nincs okom panaszra.

A 2013-as évben volt jó is és rossz is, egyszer fenn, máskor meg lent. Most épp egy gerincműtéten vagyok túl, így bízom benne, hogy a jövő év egészségileg sikeresebb lesz, mert ez a legfontosabb az életben.

Máron Adél Pozsonyeperjes

Turcsek Jana Albár

Nagyon jól zártam ezt az évet, aminek nagyon örülök. Idén sikerült munkahelyet találnom, a családom jól megvan, az egészségem is kiváló, ennél több nem is kell. Nincs okom panaszra, és remélem, a jövő évem is hasonlóan sikeres lesz.

Sajnos nagyon rossz évet zárok. Márciusban munkanélküli lettem, és azóta nem találok állást, és nehéz egy keresetből megélni. Bízom benne, hogy a 2014-es év sikeres lesz számomra, és találok munkahelyet.

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – december 17.: Aevitas (Fő utca); december 18.: Garant patika (Esterházy utca); december 19.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); december 20.: Dana patika (Fő utca); december 21.: Cobra patika (Sport utca); december 22.: Dr. Max (Tesco); december 23.: Gryf patika (Fő utca); december 24.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); december 25.: Aevitas (Fő utca); december 26.: Balzsam patika (Bartók Béla sétány); december 27.: Noe patika (Fő utca); december 28.: Aloe patika (Rózsa utca); december 29.: Dr. Max (Kaufland); december 30.: Korzó patika (Jesenský utca); december 31. – január 1.: Kórházi patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – december 17.: Klokner (Hódi út); december 18.: Areál zdravia (Nálepka kpt. utca); december 19.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); december 20.: Sun Pharma (Kaufland); december 21.: Dr. Max (Šafárik utca); december 22.: Dr. Max

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (december 17–23.) Dom Hemingway (amerikai krimi-dráma): 14.15, 16.30, 18.30, 20.30, 22.30, szombat–vasárnap 10.15, 12.15; A hobbit – Smaug pusztasága (amerikai–új-zélandi fantasy): csak kedden 14.45, kedd kivételével naponta 18.00, naponta 21.15, szombat–vasárnap 11.30; A hobbit – Smaug pusztasága 3D (amerikai– új-zélandi fantasy): 13.45, 15.45,

(Tesco); december 23.: Dr. Max (Vajanský utca); december 24.: Klokner (Hódi út); december 25.: Areál zdravia (Nálepka kpt. utca); december 26.: Felicita (Hódi út); december 27.: Dr. Max (Tesco); december 28.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); december 29.: Dr. Max (Šafárik utca); december 30.: Medicana (Posta utca); december 31.: Szent Márton gyógyszertár (Béke utca); január 1.: Dr. Max (Vajanský utca). KOMÁROM – december 17.: Duna patika (Duna utca); december 18.: Hedera (Vár utca); december 19.: Matricaria (Eötvös utca); december 20.: A & Z patika (Petőfi utca); december 21–22.: Dr. Max (Kaufland); december 23.: Plus patika (Pozsonyi út); december 24.: Kórházi patika (Megyercsi utca); december 25.: Lachesis (Jókai utca); december 26.: Salvator (Jókai utca); december 27.: Calendula Pharmacy (Nádor utca); december 28–29.: Dr. Max (Kaufland); december 30.: Plus patika (Pozsonyi út); december 31.: Vág patika (Tó utca); január 1.: Hedera (Vár utca).

17.00, 19.00, 20.15, 22.15, csak szombaton 10.00, csak vasárnap 10.30, szombat–vasárnap 12.30; Jégvarázs 3D (amerikai animációs film): 13.15, 15.30, 17.45, 20.15, szombat–vasárnap 11.00; Khumba 3D (dél-afrikai animációs film): szombat–vasárnap 10.45; A Mikulás mentőakció 3D (angol animációs vígjáték): 13.45; Thor: Sötét világ (amerikai fantasztikus akciófilm): 13.00, 17.15, 21.30; A jogász (amerikai–angol thriller): 18.00; Az éhezők viadala – Fu-

A szerző felvételei

Vojtík Szimona

Élő nyelv Misad Katalin

A szlovák výražkový chlieb kenyérfajtát a szlovákiai magyar beszélők általában „výražkový kenyér”-nek nevezik. Ha az önkiszolgálóban nem találják a szóban forgó kenyeret, azt kérdezik az eladótól: „Výražkový kenyér nincs?” Nem ismerik tehát a szlovák výražok szó magyar megfelelőjét, a ’lángliszt’ vagy ’rozsláng’ megnevezést. Az értelmező kéziszótár új, átdolgozott kiadása szerint a rozsláng ’a legfinomabb rozsliszt’. A Magyar Élelmiszerkönyv Malomipari termékek c. fejezetében is megtalálható a rozslángliszt megnevezés, ami a leírás alapján nem más, mint ’fehér rozsliszt’. A szlovák és a magyar műszóhoz tartozó pontos meghatározás vagy leírás egyértelművé teszi tehát a megfeleltetést: a výražkový chlieb magyar ekvivalense a rozskenyér, illetve – ha a kenyér tésztájának színére is utalni akar a gyártó – a fehér rozskenyér.

tótűz (amerikai sci-fi akciófilm): 14.30, 17.30, 20.30, szombat–vasárnap 11.30; Coming out (magyar vígjáték): 14.00, 16.00, 18.15, 20.00, 22.00, szombat–vasárnap 11.45; Csillaghercegnő (norvég családi film): szombat–vasárnap 10.15, 12.00; Harcban élve (amerikai akcióthriller): 22.30; Jégvarázs (amerikai animációs film): 14.30, 16.45, 19.15, szombat–vasárnap 10.00, 12.15; Last Vegas (amerikai filmsorozat): szerda kivételével naponta 15.15, naponta 19.30,

21.45; Phillips kapitány (amerikai filmdráma): 15.30; Szupercella (amerikai akcióthriller): 20.30. GALÁNTA. DK mozi, december 17.: Szerelmem, Hiroshima (francia–japán filmdráma): 19.00; december 20–21–22.: Dinoszauruszok – a Föld urai (angol–amerikai–ausztrál családi film): 16.30, 19.00; december 20–21.: Minden odavan (amerikai film): 21.30; december 21–22.: Last Vegas (amerikai filmsorozat): 19.00.


Karácsonyi színházi bemutató: Yasmin Reza – Művészet A Családi Könyvklub vendége: A kassai Thália Színház! Valódi világsiker, szórakozás – hamisítatlan vígjátékra hívja Önt a Családi Könyvklub, hogy egy pillanatra kapcsoljon ki a karácsonyi forgatagból! A darab gyakorlatilag meghódította az egész világot. Mi az alaptörténete? Serge, a jólmenő bőrgyógyász egy napon kétszázezer fran-

kért vesz egy festményt. A kép fehér… Marc, aki már tizenöt éve Serge legjobb barátja, felháborodik ezen a vételen: úgy érzi, Serge-ből felvágós sznob lett, elárulta közös eszményeiket. Közös barátjuk, Yvan, akit éppen a közelgő esküvője körüli bonyodalmak foglalnak le, nem tudja, melyikük oldalára álljon a váratlan hevességgel

fellobbanó konfliktusban… Ebből az alaphelyzetből indul ki a „Művészet”, amely az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi színházi sikere lett. Szereplők: Marc – Dudás Péter, Serge – Petrik Szilárd, Yvan – Nádasdi Péter. A belépő: 7 euró. Ha érdekli Önt a bemutató, jegyét megvásárolhatja a Családi Könyvklub dunaszerdahelyi üzleteiben, illetve jegyrendeléssel, információval, elővéttel kapcsolatban ezen a telefonszámon érdeklődhet: 0905 737 957. A bemutató december 19-én, azaz csütörtökön este 7 órakor lesz Dunaszerdahelyen, a Csallóközi Múzeumban (Sárga kastély) – a galériában. A Családi Könyvklub a jegyekből származó teljes bevételt a kassai Thália Színház javára ajánlja fel! (–) Net-felvétel

Az Irodalmi Szemle estje Markó Bélával December 18-án, 18.30-tól a Pozsonyi Magyar Intézet Café Nappalijában (Védcölöp út / Palisády 54) az Irodalmi Szemle decemberi lapszámbemutatójának vendége Markó Béla lesz. 2013-as évfolyamának utolsó lapszámbemutatóját tartja az Irodalmi Szemle, amelyen mindenképp ünnepi hangulatra kell számítani, hiszen a folyóirat decemberi számának témája nem más, mint a csoda. Létezik-e? Látható-e? Megkerülhető-e? És elképzelhető-e nélküle az iroda-

21

Olvasószolgálat

2013. december 17. | 51–52. szám

lom? A szerkesztőség vendége Markó Béla Marosvásárhelyről, akit sokan talán elsősorban politikusként ismernek: hosszú évekig volt az RMDSZ elnöke Romániában, majd több alkalommal miniszterelnök-helyettesi posztot töltött be. Amit sokan nem tudnak, hogy Markó Béla költőként és szerkesztőként indult, több tucatnyi könyvet jelentetett meg, és számos jelentős díjat gyűjtött be Erdélyben és Magyarországon. Az utóbbi években pedig újra visszatért az irodalomhoz, bebizonyítva, hogy napjaink egyik legegye-

Net-felvétel

dibb hangú magyar költőjét tisztelhetjük benne. Markó Béla december 18-án a költészetről és más csodákról mesél a pozsonyi közönségnek. Mindenkit szeretettel vár az Irodalmi Szemle szerkesztősége (mn)

Véradók A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson december 10–11-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Tóth István, Kohel Zsuzsanna, Fotta László, Kázmér Tamás, Éliás Árpád, Kázmér Henrietta; Szap: Zsemlye Etela; Siposkarcsa: Pónya Zoltán; Nagymegyer: Cafik Dezső, Raffay Dóra; Hodos: Fehér Zoltán mérnök; Dunatőkés: Klempa László, Soós Pál; Párkány: Dubický

Peter; Baka: Németh László; Komárom: Halász Mónika; Vágsellye: Szádoczki Attila; Amadékarcsa: Kollár Ferenc; Balázsfa: Juhos Béla, Szabó Ervin; Nagyudvarnok: Tóth János; Somorja: Malík Karol; Bős: Csánó Tibor; Pozsonyeperjes: Andrejkovics József; Várkony: Mgr. Karika Tünde; Nagyabony: Mišlai Jozef; Vásárút: Pavlus Ádám; Hegyéte: Gaál Attila; Felsővámos: Németh Péter mérnök.

Kultúra Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, december 18.: Rumcájsz, a rabló (9.00, 11.00, bérletszünet); december 28.: Lili bárónő (19.00, bérletszünet); december 29.: Lili bárónő (15.00, bérletes). Vegyes DUNASZERDAHELY – December 17-én és december 19-én, kedden és csütörtökön, az előbbi esetében 11, az utóbbinál 10 órai kezdettel, Moliére: Tartuffe című vígjátékát láthatják a művelődési központ színháztermében a Rivalda Színház előadásában. A darabot Dósa Zsuzsa rendezte. – December 17-én, délután 5 órakor Hajónapló II. – Utazás a világ végire címmel a Kicsi Hang verséneklő együttes koncertje lesz a művelődési központban. – December 18-án, szerdán délelőtt 10 órától a COOP Jednota „13 kívánság”akciója nyerteseinek sorsolása zajlik majd a művelődési központ színháztermében. – December 20-án, pénteken délután 5 órától Karácsony fénye és a Betlehemi Csillag címmel Szántai Lajos tart előadást a művelődési központ bábszínháztermében. December 27-én, pénteken este 7 órától Fenyő Miklós–Tasnádi István: Made in Hungária című musicaljét láthatja a közönség a művelődési központban. A Fenyő Miklós életét feldolgozó nagysikerű színházi darab közismert slágereivel, szellemes párbeszédeivel igazi legenda. Éppúgy, mint az előadásban megjelenő Hungária együttes. A Magyarock Dalszínház legnagyobb sikerű bemutatója, mely azóta is töretlen siker. Kiváló szórakozás lehet minden korosztály, de főleg a felnőttek számára. Főbb szerepekben: Másik Lehel, Vizeli Csaba, Gábor Sándor, Szakács Péter, Tihanyi Dániel, Kuczmann Ágnes, Végh Edina. APÁCASZAKÁLLAS – December 21-én, vasárnap délután 4 órától a református gyülekezet karácsonyi műsora és adventi koncertje zajlik a művelődési központban.

Nagy szeretettel meghívunk minden kedves olvasót, rövid spirituális előadással egybekötött karácsonyi meditációra, mely december 21-én, szombaton Nagymegyeren, a Plauter-Kúriában, és december 22-én, vasárnap Dunaszerdahelyen, a Therma szállóban lesz megtartva 17.00 órai kezdettel. A meditációt Varga Mónika vezeti. Jelentkezni helyfoglalás miatt sms-ben lehet a 0908 53 90 75 számon december 19-ig. Szeretettel várunk mindenkit.


22

Névnapok December 17.: Lázár, Olimpia, Kornélia December 18.: Auguszta, Sláva December 19.: Viola, Judita December 20.: Teofil, Dagmara December 21.: Tamás, Bohdan December 22.: Zénó, Adela December 23.: Viktória, Nadežda December 24.: Ádám, Éva December 25.: Eugénia December 26.: István, Štefan December 27.: János, Filoména December 28.: Kamilla, Ivana, Ivona December 29.: Tamara, Tamás, Milada December 30.: Dávid December 31.: Szilveszter, Silvester Január 1.: Újév, Fruzsina

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény R. 1. RÉSZ

INTÉZŐ BIZOTTSÁG, röv.

JÓÍZŰEN

MAGYARORSZÁGI EGYÜTTES

IGEKÉPZŐ IGÉHEZ

FÉRFINÉV

NÉPIES MEGSZÓLÍTÁS

MEGRÁZKÓDTATÁS

FELTÉVE

AZONOS BETŰK

ARGENTUM

A A RADON VEGYJELE

PISZKOS R. 2. RÉSZ MAGYAROR.

HÉTFŐT KÖVETI

PROTAKTÍN., HIDROGÉN

R. 4. RÉSZ

NEMESI CÍM ANGLIÁBAN

PATAK ÁLLÓVÍZ

MŰVÉSZNEGYED LONDONBAN RÓMAI 5

Heti évforduló

VAJON

SZOBADÍSZ

IZRAELI POLITIKUS

OLGA, TINA

KUTRICA ... 2 éve, 2011. december 18-án halt meg SCHNEIDER, Václav Havel cseh író, politikus, köztársaSZÍNÉSZNŐ sági elnök, emberjogi harcos. RÉSZBEN OLAJCÉG ALÁAD! 1915. december 19-én született Edith OLASZKÖTŐSZÓ DIREKT STUKKER Piaf francia sanzonénekesnő. ORSZÁGI TERMŐ KÖZEPE VÁROS SZŐLŐ100 éve, 1913. december 21-én jelent meg FAJTA INDIUM, a világ első keresztrejtvénye. BÓR 1989. december 22-én a lázadó tömegek KRÓM, RÓMAI 51 NÉVUTÓ, röv. NITROGÉN megdöntötték Romániában Nicolae Ceausescu hatalmát, két nappal később, LESOTHO december 25-én feleségével együtt kivéITTRIUM, BÓR AUTÓJELE R. 3. RÉSZ gezték. December 24. Ádám–Éva napja, a karácsonyi ünnepkör legjelesebb napja, Jézus ZÉRUS születésének előestéje, „Szenteste” napja. ÁSZ – December 28. Aprószentek napja. Sok SZLOVÁKUL helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek. 1953. december 30-án először kezdtek el E heti rejtvényünkben Audrey Hepburn amerikai filmszínésznő egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvaszínes televíziót árusítani. sói. A 49. szám helyes megfejtése: A kezdet az egésznek a fele. (Arisztotelész) Sorsolással a dunaszerdahe2 éve, 2011. december 30-án, 77 éves ko- lyi CINEMAX mozi páros belépőjegyét Horváth Szilvia (Szap) nyerte. rában elhunyt Garas Dezső, a Nemzet Gratulálunk! Színésze. December 31. Hejtegetés napja, melynek célja az új esztendőben a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása. Január 1. Újév napja, A béke világnapja.

I

Népi bölcsesség Karácsony napján ha napos az idő, akkor száraz nyár, jó gyümölcstermés, sok bor várható. Ha Istvánkor is szép, napos idő van, akkor mindenből jó termés lészen. Szilveszter éjszakáján ha szépen ragyognak a csillagok, akkor bőséges aratás és szüret várható.

Aforizma Ne a hóban, csillagokban, / Ne ünnepi foszlós kalácson, / Ne díszített fákon, hanem / A szívekben legyen karácsony! (Szilágyi Domokos)

– Csodálatos ez a betlehem!

Mészáros Barnabás felvétele


23

Szabadidő

2013. december 17. | 51–52. szám

Heti horoszkóp 2013. december 17. – 2014. január 8. Kos (III. 21.–IV. 20.) Az idei esztendő hátralévő részében fontos, hogy körültekintő és óvatos legyen. Karácsony tájéka ugyanis hozhat nem várt fordulatokat ön számára. Családi konfliktusok vannak kilátásban, és egyedül a diplomáciai érzékén múlik, hogy jól alakulnak-e az ünnepek. Bika (IV. 21.–V. 20.) Mivel rendszerint szívesen kiveszi a részét az otthoni eseményekből, az év végén adódó családi alkalmakat különösen élvezni fogja. A csillagok békés ünnepeket jósolnak önnek: végre olyan lesz a szenteste, amilyet mindig is szeretett volna. Ez az örömteli változás pedig elégedettséggel tölti el, és hetekig érezteti majd a hatását.

Kökény Attila

Net-felvétel

Karácsonyi buli Somorján December 25-én fergeteges szórakozást ígérnek a szervezők a helyi művelődési központban. Fellép: Rigó Mónika, a Hollósy Band, Bangó Jadranka, valamint a sztárvendég: Kökény Attila. A rendezvényen retródiszkót tart DJ Bird. Jegyek kaphatók a Focus Music Shopban, valamint a somorjai VMK-ban. (–)

Viccplacc – Miben különböznek a japánok és a mikulás? – A japánok nindzsák, a mikuláson meg van zsák. Móricka nagyon boldog, hogy ma van karácsony. Megkérdezi anyját – Ugye nagyon sok ajándékot kapok? – Nem hallottál még arról, hogy sokkal jobb adni mint kapni? – Jó, akkor adjál!!! – Ki az abszolút örökzöld énekes? – ??? – Fenyő Miklós. Két kamera sétál órák óta a sivatagban. Az egyik már nem bírja tovább, és összeesik. A társa megkérdezi tőle: – Felvegyelek?

Az agresszív kismalac egy fenyőfán üldögél. Arra megy a medve és megkérdezi: – Mit csinálsz itt kismalac? – Cseresznyét eszek. – De hát ez egy fenyőfa! – Kuss! Hoztam magammal! – Mit csinál a szőke nő, ha lefagy a számítógépe? – ??? – Berakja a mikróba. – Pistike, melyik óceán ez? – kérdezi a tanár a térképre mutatva. A fiú mélyen hallgat. – Így van! Ez a Csendes-óceán! – Milyen mosogatógépe van Kőműves Kelemennek? – ??? – Beépített.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Okosan teszi, ha nem költi minden megtakarított pénzét karácsonyi ajándékokra. Az ünnepek táján lehetősége nyílik egy rövidebb utazásra. Ha pedig nem kell folyamatosan arra figyelnie, vajon kijön-e a keretből, minden bizonynyal sokkal jobban élvezi majd ezeket az otthontól távol töltött napokat. Rák (VI. 22.–VII. 22.) Az idei év eseményei olyan gyors tempóban követték egymást, hogy néha úgy érezhette, nem bírja az iramot. Karácsony környékén szerencsére ez változik, és végre lesz ideje szusszanni egy kicsit. Boldog lesz, hogy az ünnepek körül baráti találkozókra is sor kerül.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Karácsony környékén gyorsan kell döntéseket hoznia, mert az események hirtelen egymásutánban következnek. Mozgalmas és lendületes napoknak néz elébe, nem kizárt, hogy az ünnepek végére torkig lesz a rokonlátogatásokkal. Szerencsére szilveszter előtt még pihenésre is adódik lehetősége. Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Az idei évet a növekvő feszültségek jellemezték, nem véletlen, hogy bizonyos hónapok kimondottan megerőltetőek voltak ön számára. Szerencsére az ünnepek alatt lesz alkalma kipihenni a fáradtságot. Az egyetlen dolog, ami megzavarhatja a relaxálást, egy váratlan rokoni látogatás. Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Az ünnepek békét és nyugalmat ígérnek önnek. Sikerül tisztázniuk kedvesével egy régóta húzódó konfliktust, minek köszönhetően a karácsony régóta nem tapasztalt kellemes perceket hozhat önök számára. Élvezze a párkapcsolati harmóniát. Bak (XII. 22.–I. 20.) Ez az év sokat követelt öntől, nem csoda, ha kimerült. Most szakítson időt a pihenésre és a feltöltődésre, figyeljen oda az egészségére, különben épp szilveszterre betegszik le. Lehetősége nyílik egy rövidebb, pihentető utazásra – mindenképpen fogadja el! Ha kell, a két ünnep között hagyja otthon a családot, és foglalkozzon magával!

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Ez az év alapvetően kedvezett a változásoknak, ebben pedig nem lesz hiány az ünnepek alatt sem. Igazán eseménydúsan és érdekesen alakulnak majd a napjai. Könnyen előfordulhat, hogy családi körben valaki gyermek érkezését jelenti be. Ha valakivel rendezni szeretné konfliktusát, karácsony napjai erre is alkalmat adnak.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Anyagi téren végre önre mosolyog a szerencse: ajándékra, különleges juttatásra számíthat karácsony táján. Mindez nem kevés boldogsággal tölti el, ne szórja el meggondolatlanul a pénzt! Egy rövidebb kirándulás természetesen belefér: utazzon el párjával vagy családjával.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Jellemző önre, hogy szeret előre megtervezni mindent, inkább lassan és megfontoltan cselekszik. Karácsony táján ennek a tulajdonságának nem sok hasznát veszi, mivel egymást érik a váratlan események. Távoli rokonok bejelentés nélküli érkezése van kilátásban. Csalogassa elő spontaneitását, és igyekezzen minél lazább lenni!

Halak (II. 21.–III. 21.) Barátságos természetének köszönhetően számtalan baráti kapcsolata van. Nem véletlen, hogy karácsony táján rengeteg kellemes társasági eseményre lesz hivatalos. Arra azonban vigyáznia kell, hogy semmi olyat ne mondjon, amit később megbánhat. A csillagok állása szerint a most kialakult nézeteltérések hosszú távúak lehetnek.


24

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

Mini Cooper: A 3. (újkori) nemzedék A BMW új fejlesztésű, 116, 136 és 192 lóerős turbómotorjait kapta Nehéz helyzetben van a BMW-hez tartozó Mini. Egyfelől egy kedvelt, retrós formát kell életben tartania, ugyanakkor igazodnia kell a méretnövekedési trendekhez is. Az újkori Mini harmadik generációjával többé-kevésbé sikerült feloldani az ellentmondást. A formát átrajzolták ugyan (még a fényszórók is újak), de az összhatás alig módosult. Az új modell talán valamivel lágyabb, mint az előző, de ez egy hét után már nem lesz feltűnő. Jó hír, hogy a tetőt felár nélkül fújják a karosszériával kontrasztos színűre. Az igazán

komoly változás, hogy az autó minden irányban megnőtt: hosszában például 98 milliméterrel. Ezzel azonban még mindig jócskán 4 méter alatt maradt (3821 mm – Cooper S 3850 mm).

A tengelytáv 28 milliméterrel nyúlt (2495 mm), ezt szélesebb terpesszel korrigálták a mérnökök. Belül az első ülések a korábbinál szélesebb tartományban állíthatók, a hátsók ülőlapja pedig

23 milliméterrel hosszabb. Nagyot nőtt a csomagtartó, de az 51 literes plusszal is csak 211 literes. Új a műszerfal és a középkonzol; ezt a vásárlók visszajelzései alapján tervezték át. A kocsi a BMW új fejlesztésű turbómotorjait kapta; az

Fotó: Mini

Megújult a Dacia Duster Gazdagabb lett a szereltsége, csúcsmotorja pedig már 125 lóerős változatoknál 475–1636, a 4x4-eseknél 408–1570 literes. A motorskálán a Renault 1,2es turbós benzinesének megjelenése az újdonság; a TCe motor egyben a legpotensebb is a maga 125 lóere-

A hazai piacon kapható legolcsóbb, ám meglepően sokat tudó szabadidő-autó ráncfelvarráson és korszerűsítésen esett át. Vagyis: egyrészt megszépült, másrészt gazdagabb a szereltsége, több az opciója és egy új motort is kapott. Az alapformák nem változtak, de elölről azonnal feltűnik az új, „landroveres” mintázatú hűtőrács, és a lámpák rajza is változott valamelyest. További újdonság a tetősíneket díszítő DUSTER felirat. Hátul is rögtön észrevesszük az összkerekes verziók új megjelölését, a lám-

pák környezetébe integrálva. Belül új műszerfalat találunk mutatós krómkeretekkel, jobb minőségűek lettek az ülések textilhuzatai, de bőr/műbőr kombináció is rendelhető. Minden szereltségi szinten (összesen 4 van

belőlük) alap a teljesnek nevezhető elektronikus menetszabályozás; légkondi csak a legolcsóbb verzióban nincs, a rádió és a fedélzeti számítógép pedig a két legmagasabb szinten standard. A csomagtér a fronthajtású

Útdíj – másképpen Január 1-jétől Szlovákiában több változás lép érvénybe a 3,5 t feletti haszongépjárművek, magyarán a tehergépkocsik elektronikus útdíjfizetésével kapcsolatban. Az alábbiakban a leglényegesebb módosításokat ismertetjük. Mindenekelőtt 234 kilométerrel bővül majd a fizetős útszakaszok

teljes hossza. A többletet elsősorban I. osztályú utak eddig díjmentes szakaszai adják, de esetenként településeken áthaladó útvonalak is: Pozsonyban például fizetősek lesznek a D1-es és a D2-es autópálya városi szakaszai. A díjkötelezettség azonban ezeken a szakaszokon csak a tranzitforgalmat érinti majd.

A gépjárművek ugyancsak január 1-jén életbe lépő új károsanyagkibocsátási besorolása az útdíj öszszegét is módosítja. Az eddiginél többet kell majd fizetniük a környezetet jobban szennyező Euro 0/I/II/II/IV besorolású járművek üzemeltetőinek, az Euro V/VI/EEV besorolású járművek esetében viszont csökken a díj. Kivételt képeznek az autóbuszok, amelyek számára besorolástól függetlenül változatlanok maradnak a díjszabások.

alap a háromhengeres, másfél literes benzines, 136 lóerővel. Az S verzió kétliteres négyhengerese 192 lóerőt teljesít, az ugyancsak háromhengeres és másfél literes dízelváltozat pedig 116 lóerős – 3,5 literes deklarált átlagfogyasztással. (oa, vgy) jével. A 105 lovas 1,6-os benzines LPG-verzióban is elérhető, 3 lóerővel kisebb teljesítménnyel. A két dízel változatlanul az 1.5 dCi 90 vagy 109 lóerősre hangolt verziója. A megújult Dacia Duster már a hazai piacon is kapható, 9990 eurós induló áron; a legolcsóbb összkerekes modell 12 790 euróba kerül. (vas)

Fotó: Dacia

További módosítás, hogy az I. osztályú utak azon szakaszain, amelyek autópályákkal vagy gyorsforgalmi autóutakkal párhuzamosak, az utóbbiak díjszabásával megegyező összegű útdíjat kell majd fizetni. Ezzel az intézkedéssel nyilván a sztrádákra igyekeznek terelni az ilyen utakon zajló teherforgalom bizonyos részét, amely az ott élők számára jelentős környezeti terhet jelentett. Vas Gyula


2013. december 17. | 51–52. szám

Jövőre Európában is! Kisebbik, gazdaságosabb motorja 309, az ötliteres V8-as 426 lóerős A Ford Mustang több, mint autó. Látványa, hangja és teljesítménye még azokban is fellobbantja a szenvedély lángját, akik sosem vezették. A szabadság és az életöröm négykerekekű szimbóluma. S most először, majd’ 50 év után eljön Európába is. 1964-es bemutatása óta több mint 9 millió talált gazdára belőle, emellett több ezer filmben szerepelt, és a Facebookon is ő zsebelte be a legtöbb „lájkot" az autók közül. Karrierje idén decemberben újabb mérföldkőhöz érkezett: Barcelonában bemutatták az Európának szánt változatot.

Az új modell jellegzetesen Mustang. A kupé és a kabrió is egyaránt hűen tükrözi az eredeti koncepció lényegét: a nyújtott, látványosan formázott gépházat és a rövid hátsó Fotó: Ford

részt, melyekről az európai rajongók is azonnal felismerik. A dizájn a repülőgépekét idézi, de ennél sokkal érdekesebb és fontosabb, hogy mi rejtőzik az amerikai izomautó gépházteteje alatt! A Mustang megújult motorpalettával akarja meghódítani az öreg kontinenst, melynek egyik tagja a 2,3 literes, négyhengeres EcoBoost egység. Ezt a turbómotort azon vásárlók számára fejlesztették ki, akik a kiemelkedő 309 lóerő teljesítmény mellett alacsony fogyasztást is várnak az autójuktól. Ugyanakkor egy Mustang egyszerűen elképzelhetetlen egy nagy V8-as blokk nélkül, így a jól ismert, több mint 426 lóerős és 529 Nm csúcsnyomatékú, ötliteres V8-assal is megvásárolható lesz az amerikai legenda. (av, vgy)

Nyitott napon tájékozódtak DUNASZERDAHELY – December 11-én nyitott napot tartott a Szabó Gyula 21 Szakközépiskola. A többéves hagyományt folytatva ismét tartalmas, sokszínű bemutatóval várták a kilencedikes diákokat. Az iskola a hároméves szakmák közül az autószerelő, villanyszerelő és

Saját tervezésű ruháikat mutatták be

25

Autósok, motorosok, stop! > Tudósítás

fodrász szakmát kínálja. A négyéves érettségivel végződőkből pedig a következőket: kereskedelem és vállalkozás, szabadidőszervező (animátor), műszaki és informatikai szolgáltatások az elektrotechnikában és a gépészetben, kozmetikus és sminkes, ruhatervezés és lakberendezés.

Több mint száz érdeklődő kilencedikes diák, szülő kereste fel az iskolát ezen a napon. Egymást követték a bemutatók: a ruhatervező lányok például saját tervezésű ruháikat mutatták be nagy sikerrel. Az egyes tantermekben bemutató órák zajlottak interaktív táblák használatával. (ma)

Mészáros Angelika felvétele

Novemberi autópiac A hazai újautó-piacon novemberben már természetesen nyoma sem volt az egy hónappal korábbi szárnyalásnak. Mert bár ez a hónap szintén jobb volt a tavalyinál – ám mindöszsze 2,07 százalékkal. Ebben csupán az a jó hír, hogy idén eddig mindössze 2 ilyen hónap volt, és ez a második. Évközi viszonylatban azonban még mindig jelentős a lemaradás: az idén november végéig eladott 59  347 új személygépkocsi 7,55 százalékkal kevesebb, mint amennyi 2012 azonos időszakában gazdára talált. Ennek ismeretében már az is gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az egész idei évet mínusszal zárjuk majd tavalyhoz képest. A márkák és modellek 15-ös listája 11 hónap után: Márkák: 1. Škoda 12 161 2. Volkswagen 5 271 3. Hyundai 4 584 4. Kia 4 378 5. Peugeot 3 586 6. Opel 2 979 7. Citroën 2 897 8. Suzuki 2 519 9. Renault 2 485 10. Dacia 2 035 11. Ford 1 995 12. Toyota 1 994 13. Mercedes-Benz 1 776 14. BMW 1 529 15. Audi 1 301 Modellek: 1. Škoda Fabia 2. Š. Octavia 3 3. Škoda Rapid 4. Hyundai i30 5. Kia cee’d 6. VW Golf 7 7. Suzuki SX4 8. Š. Octavia 2 9. Opel Astra 4 10. Kia Sportage 11. VW Passat 12. VW Polo 13. Škoda Yeti 14. Kia Rio 15. Hyundai ix35

3 745 2 634 2 317 2 032 1 782 1 608 1 561 1 242 1 232 1 203 894 885 873 864 820

(Megjegyzés: A lista kizárólag a személygépkocsi-eladások mutatóit tartalmazza; a darabszámok magukban foglalják az adott modell összes karosszéria-változatát) Vas Gyula (Forrás: ZAP SR)


26

Csallóköz

Tudósítás

A szerző felvételei

Az est fellépői, házigazdái és jobbról a harmadik Katona Ágnes

Világhírű zenészek elnökeként Bécsben Tízéves a Nemzetközi Duna Filharmónia A közelmúltban egész estét betöltő jubileumi koncerten vehettünk részt Bécsben. A Nemzetközi Duna Filharmónia (Internationale Donauphilharmonie) megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelte. A hangversenyre a bécsi magyar nagykövet, Szalay-Bobrovniczky Vince és Magyarország bécsi és alsóausztriai tiszteletbeli konzulja, Bettina Glatz-Kremsner meghívására érkeztünk. A koncert fő szervezője és egyben a Nemzetközi Duna Filharmónia megalapítója a Csallóközből, Komáromból elszármazó Katona Ágnes, Bécsben élő zenész. A komolyzene szerelmesei számára a Nemzetközi Duna Filharmónia jól ismert fogalom, amely megalapítása óta az elmúlt 10 évben sok érdekes és figyelemre méltó nemzetközi együttműködést tudhat maga mögött. Az együttes a Duna menti országok legjobb zenészeinek egyesítéseként alakult annak érdekében, hogy a zene nyelvén segítsék elő a

térségben a kulturális, társadalmi és gazdasági együttműködéseket és a békés együttélés lehetőségét. Különlegesen emlékezetes és kiemelkedő fellépések közé tartozik többek közt a Szlovák Köztársaság megalapításának 10. évfordulójával kapcsolatos Bécsi ünnepi hangverseny. Ezután Mozart születésének 250. évfordulója alkalmából a híres Requiemből egy egész hangversenysorozatot adtak elő a Montana-i (USA) kamarakórus vendégszereplésével. Ünnepi koncert keretén belül megünnepelték Mariborban (Szlovénia) az Osztrák Könyvtár megalapításának 15. évfordulóját és nem utolsó sorban kiemelkedően fontos nemzetközi együttműködésnek számított a 2004ben a Selye János Egyetem megalakulásának tanévnyitója alkalmából adott hangverseny Komáromban. A nagy zenekari koncertekkel párhuzamosan megszületett a Nemzetközi Duna Filharmónia Szólistái (Solisten der Internationalen Donauphilharmonie) platform is, amely

A zenészek előadása után nagy sikere volt a neszmélyi Hilltop boroknak is. Juhász István vörös bort kínál a nagykövet úrnak és a konzul asszonynak

a zenekar egyes tagjai számára a kamarazene ápolását teszi lehetővé. A jubileumi koncert gazdag és sokrétű műsorösszeállítása szintén

a jelenlevő közönséget, amely kitűnő lehetőséget nyújtott az ünnepi hangulat folytatására. Ágnest, a Nemzetközi Duna Filharmónia el-

Cséfalvai Dániel, Elena Denisová és Ján Bogdan

a kamarazene gyöngyszemeit tartalmazta. Többek közt Haydn, Schubert, Popper műveinek bemutatásától egészen Maximilian Kreuz kortárs zeneszerző alkotásáig. A jubileumi est előadóművészei: hegedűn Elena Denisová, zongorán Alexei Kornienko, aki egyben a Nemzetközi Duna Filharmónia vezető karmestere is; a zongorapáros Veronika Trisko és Johanna Gröbner, a Besztercebányai Állami Opera szólistája Perencsei Katalin, zongorán Cséfalvai Dániel, csellón Ján Bogdan többek között magas művészi színvonalon adták elő az est remekműveit, melyet a közönség hosszan tartó tapssal hálált meg. Az estet Wolfgang Danzmayr, az ORF volt műsorvezetője vezette. A hangverseny után a Magyar Nagykövetség fogadásra hívta meg

nökét az együttes legközelebbi terveiről kérdeztem: „Megemlíteném, hogy 2014. február 17-én a ClubPannonia bécsi szervezetének rendezésében fellépünk az Epstein Palota épületében. Továbbá nagy megtiszteltetés számomra a Magyar Nagykövetség felkérése, mégpedig 2014. július 2-án a Magyar Nagykövetség Márványtermében megrendezésre kerülő Visegrád 4 kamarahangverseny megszervezése, melynek műsorösszeállítása és az előadóművészek kiválasztása szintén az én feladatom. Ezen a helyen külön kiemelném, hogy e rendezvény keretén belül fogjuk bemutatni a Csallóközi Színes Ceruzák óvodás rajzverseny magyar vonatkozású díjnyertes gyermekrajzait is!” Mészáros Angelika


27

Játék > Tudósítás > Jegyzet

2013. december 17. | 51–52. szám

Jótékonysági est a beteg gyermekekért A belépőből összesen 503 euró gyűlt össze

CD-JÁTÉK! Szeretné megnyerni a NEMZETKÖZI DUNA FILHARMÓNIA CD-jét? Nincs más dolga mint megválaszolni a következő kérdést, s a helyes megfejtést január 8-ig elküldeni a szerkesztőségünk postai vagy elektronikus címére! Ki a vezető karnagya a Nemzetközi Duna Filharmóniának? Sok sikert kívánunk!

A szigetlakó

KOMÁROM – A Kantha Dóra Alapítvány és a helyi Művészeti Alapiskola igazgatósága, valamint tantestülete közös szervezésében valósult meg immár a IX. Karácsonyi Jótékonysági Műsoros Est, amelynek a városi művelődési központ adott otthont.

A rendezvényen fellépett a művészeti alapiskola 42 tanulója és 5 pedagógusa, akik színvonalas műsorral kedveskedtek a népes nézőseregnek. A közönséget az alapítvány ügyvezetője, Kantha Mária köszöntötte, aki összegezte az alapítvány éves tevékenységét. A Karácsonyi Jótékonysági Műsoros Est ismét sike-

res volt, hiszen a karácsonyi börze és a rendezvény tetszés szerinti belépőjéből összesen 503 euró gyűlt össze, amely megfelelő helyre kerül. Összegzésképpen megjegyezhetjük, hogy a jótékonysági esten a Kantha Dóra Alapítvány 8715 euróval támogatta a beteg gyermekeket, a pozsonyi gyermekkórházat,

a kórház mellett működő alapiskolát és a beteg gyermekeket segítő Bátor Tábor Alapítványt. „Hálás szívvel köszönjük részvételüket, adományaikat, adójuk 2%-ának átutalását, szponzori és egyéb támogatásukat” – mondta el az ügyvezető. (ha) Archív felvétel

Rajkovics György rovata

Boldog új évet mindenkinek!

Mához egy hétre karácsony, Jézus megszületik, majd újabb hét telik el, és beköszönt az új esztendő. Mindennek a szeretetről, meghittségről kellene szólnia, akár a hollywoodi romantikus vígjátékokban. Először arra gondoltam, hogy a gasztronómia felől fogom megközelíteni a karácsonyt és a szilvesztert, arról írok. Amolyan mit eszik a csallóközi, a felvidéki ünnepek idején. Egyszóval finom húsokról, halakról, salátákról, levesekről, süteményekről, bejglikről, és persze italokról szerettem volna írni. Esetleg a szokásokról, kinél milyen hagyomány él. Vagy itt is a divat diktál, és lőttek az egésznek? Mert minden évben újabb és újabb karácsonyi díszek jönnek divatba, s ebből kiindulva, kicsit rosszindulatúan, arra következtettem, ha valakinek van lehetősége minden évben lecserélni a karácsonyfát és a díszeket, új dizájnba öltöztetni, akkor akadhatnak olyanok is, akiknél

az „eredeti” és a „különleges” jelszavak jegyében csupa egzotikumot szolgálnak fel. A hagyományokat is könnyen el lehet hagyni, csak kijelentjük, hogy unalmas. Innen pedig már csak egy lépés, hogy az egész családot lecseréljük, merthogy az is unalmas. Felgyorsult világban élünk, ahol minden gyorsan lecserélődik. A tárgyak legtöbbször kényszerből, mert a termék pocsék minőségű, eleve úgy gyártják, hogy hamarosan vehessünk újat, és ne kötődjünk semmihez. Mondják, hogy a tárgyakhoz egyébként sem szabad, mert az rossz. Biztos így van. Talán Popper Péter jegyezte meg egyszer, bár lehet, hogy ő is mástól kölcsönözte, hogy a kapcsolatainkban miért ne lennénk hasonlóak. Az emberek, szerelmek jönnek-mennek, egyik ki, másik be, a nevek pedig amúgy sem fontosak. Mindenkinek van már ilyen-olyan azonosítója, kódja, száma.

Így jutottam el végül az emberi kapcsolatokhoz. A legokosabb emberek is azt állítják, az ember társas lény, szüksége van másokra. Már csak az a kérdés, miért olyan sok a társtalan, magányos ember, és hoszszú távon ez hogyan fog visszaköszönni. És igen, a karácsony a szeretet ünnepe, ilyenkor mindenki boldog, vagy legalábbis illene annak látszania. De nézzünk inkább karácsonyi vígjátékot, az felvidít! Mindig az otthon felejtett Kevin jut eszembe, aki egyedül is elbánik a betörőkkel. Az ember nevet, miközben arra gondol, hogyan feledkezhetnek meg valakiről állandóan, méghozzá a saját gyerekükről. Pedig előfordul, hogy a szülők megfeledkeznek a Kevinekről, szeretet ünnepe ide vagy oda. A Kevinek meg ülnek a tévé vagy a számítógép előtt, vagy egyszerűen a mobiljukon lógnak, és azzal múlatják az időt, ha nincs más. És a gyerekek mellett másokról is könnyedén megfeledkeznek!

A gasztronómiai cikkemből tehát végül nem lett semmi. Egyébként is, kinek kell manapság annyi sok minden az ünnepi asztalra? Ki fogja megenni? Gyerek nincs, a rokonok nem jönnek, igaz, nem is hívtuk őket, barátok sincsenek, ismerősöket meg nem hív magához az ember karácsonyra. Mindenkinek van rokona, menjen ahhoz! Az ünnepi ebéd és vacsora amúgy is hizlal, okos emberek minden évben kimutatják. Elhízunk, a karácsonyi menünk pedig egészségtelen. Bizonyára akadnak egészségesen étkező nemzetek a világon szép számmal. De vajon mit kellene enni akkor karácsonykor? A szilveszteri pezsgőzésről, italozásról ne is beszéljünk! Lehetett volna ez vidámabb cikk is, jó zsíros, szaftos, krémes, cukros és alkoholszagú. Nem lett. Ennek ellenére kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek, és boldog új évet!


28

Csallóköz

Interjú

Ahol a lélek megnyugvásra talál „...a minőségi élethez nincs szükség tárgyakra”

Milyen élményekkel tért haza? – Ha egy szóval kellene kifejeznem, azt mondanám, felejthetetlenekkel. Szerencsére a magyar nyelv kifejezésekben olyan gazdag, hogy hozzátehetem a következőket: felemelő, mámorító, eseménydús és hihetetlen. Ezek a szavak sokat mondanak el ugyan, de egyáltalán nem fedik azt az érzést, mely az útra készülve, azon haladva és annak megtétele után kavargott bennem. Honnan jött az elhatározás? – Pontosan nem tudom, de már

gítséget, hasznos tanácsot kaptam egy Csölösztőn élő házaspártól, akik szintén megtették az utat. Bécsből indultam, először repülővel, majd gyorsforgalmi buszjárattal, aztán taxival Roncevellesbe, ahonnan megkezdtem a menetelést. Azonnal barátra is találtam a németországi Sandra személyében, akivel együtt éltük meg a 31 nap minden örömét, s akivel a mai napig kapcsolatban maradtam. Legnehezebbek az első napok voltak. Esténként tele volt a lábam vízhólyagokkal, melyeket naponta fertőtlenítettem. Ennél sokkal érdekesebb volt, hogy felváltva sírtam és nevettem, szinte magam sem értettem, mi zajlik le bennem. Próbáltam elengedni a múltat, elfeledni a fájdalmat, a sérelmeket, melyeket életem során kaptam. Egy cél lebegett a szemem előtt, megélni a mát, tervezni a jövőt. A megtett kilométerek alatt

évek óta érlelődött bennem a dolog. Falunk plébániájának védőszentje Szent Jakab, sokat olvastam életéről, szentté avatásáról, holttestének eltűnéséről, a megtalálásának helyén emelt Santiago de Compostelláról. Szerettem volna választ kapni a bennem kavargó bizonytalanságok okaira. Ha hiszi, ha nem, álmodtam is az útról, szinte úgy éreztem, maga Szent Jakab szólított meg. Egyre biztosabban tudtam, éreztem, el kell mennem, meg kell tennem az utat, hogy megtaláljam a lelki békémet. Egyedül indult el Spanyolországba, egy szál hátizsákkal, túracipővel, két váltás ruhával, térképpel és repülőjeggyel felszerelve. Nem félt? – Rengeteg félelem volt bennem, de nem a rám váró kilométerektől, hanem a repülőúttól tartottam. Sok se-

rádöbbentem arra, hogy a minőségi élethez nincs szükség tárgyakra, a szeretet, a lelki összetartozás elég a boldogsághoz, elégedettséghez. Egy egészen más világba csöppentem, ahol az emberek nyitottak egymás felé. Ha leültem az út mellé pihenni, nem volt olyan zarándok, aki meg nem kérdezte volna, segíthet-e valamiben. Minden nap hajnali öt órakor keltem, fantasztikusak voltak a csillagok, melyeket sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint otthon. Érdekes volt az is, hogy nagyobbaknak tűntek, mint általában. Mondana néhány érdekességet az útról? – Minden zarándok visz magával egy követ, mely a lelki terheit jelképezi, ezt a követ az út végén lévő Vaskeresztnél lerakják. Szép kis domb

El Camino sokak számára jelent testi- és lelki megtisztulást, eltökélt bizonyítani akarást. A Szent Jakab apostol sírjához vezető 800 kilométeres zarándokút a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt. Ezt az utat teljesítette idén nyáron a Csallóközcsütörtökben élő Elek Mária.

jött létre az évek folyamán az ide hozott kövekből. A zarándokút legvége, Finistere – amely magyarul világvégét jelent. Jézus tanítványai azt hitték, mivel véget ért a szárazföld, elérkeztek a világ végére. Aki ide elér, elégeti az út alatt viselt ruháit, megfürdik az óceánban és egy rossz emléket idéző tárgyat behajít a vízbe. Fantasztikus érzést hoz felszínre az emberben ez a kis rituálé. Tisztának, könnyűnek és boldognak érzi magát mindenki. S ami még nagyon felemelő volt a számomra, az egész út során végigkísértek a harangok. Bármelyik városba értem, mindenütt megszólaltak. Voltak csilingelők, öblösek, mély és magas tónusúak, de mindegyik szívhez szólt. Az élmények közül melyik a legemlékezetesebb? – A zarándokúton ünnepeltem 55. születésnapomat. Sandra, a már említett német lány először nem ér-

tette, miért szól a telefonom annyit, miért kapom az üzeneteket. Amikor elmondtam neki, hogy szülinapom van, egy csodálatos napraforgótábla közepén fényképezett le Samagun mellett. Ez volt az ő ajándéka számomra. Este észrevétlenül szervezett egy kis ünnepséget, ahol ismeretlenek, franciák, koreaiak, spanyolok énekelték el anyanyelvükön a boldog szülinapot című dalt. A további tervek? – Az út előtt is érlelődött bennem a gondolat, hogy tanulnom kellene. Szeptemberben beíratkoztam Bécsben egy tanfolyamra, ahol szociális munkásnak képeznek. Megtaláltam a célom, segítenem kell a rászorulóknak, betegeknek. Ezt fogom tenni. Ugyanakkor készülök a jövő nyárra, amikor is megteszem a Fatima–Santiago közti 350 kilométeres távot. Csiba Lídia Archív felvételek


2013. december 17. | 51–52. szám

29

Tudósítás > Hirdetés

Új egyetemi lelkész A Boldog Salkaházi Sára Katolikus Egyetemi Központ két éve működik A Selye János Egyetemen működő Boldog Salkaházi Sára Katolikus Egyetemi Központ lelkészévé nevezte ki Orosch János nagyszombati érsek december 1-jétől Karaffa János nyárasdi és alistáli plébánost. Az új egyetemi lelkész fontos feladatának tartja, hogy a mai kor ifjúsága jelenítse meg a keresztény és magyar értékeket szűkebb pátriájában, valamint az Egyházban is tevékeny szerepet töltsön be.

Rendhagyó mikulás a kórházban KOMÁROM – A kórház gyermekosztályán fekvő betegek mikulását kedves esemény tette színesebbé. Bohócdoktor látogatott el hozzájuk, hogy megajándékozza őket mindazzal, amivel ilyenkor a gyermekeket szokás: némi édességgel, apróbb játékokkal. A pozsonyi székhelyű Červený Nos – Clowndoctors Polgári Társulás által szervezett akcióról volt szó; képviselőik Mikuláskor 40 szlovákiai kórházat kerestek fel, köztük a helyit is. (V. Gy.)

Karaffa János Pozsonyban, majd Budapesten végezte teológiai tanulmányait, ahol 2002-ben teológiai doktori címet szerzett. A múltban számos belföldi és külföldi teológiai rendezvényen adott elő, valamint a budapesti Sapientia Hittudományi Főiskola tanára volt. Kezdeményezésére beindult a Regnum Marianum Akadémia, amely keretében keresztény felnőttképzés valósult meg a Felvidéken. A Boldog Salkaházi Sára Katolikus Egyetemi Központ 2010. július Archív felvétel

1-jén alakult meg a komáromi Selye János Egyetem lelki szolgálatára. A központ fő küldetése, hogy lelki segítséget nyújtson az Egyetem hallgatóinak. Az intézetet a komáromi kötődésekkel bíró boldog Salkaházi Sáráról nevezték el, aki a Szociális Testvérek rendjében itt is tevékenykedett. A ház, amelyben lakott, máig áll, benne a Szent Anna kápolnával, ahová elmélkedni járt. (pz)


30

Csallóköz

Interjú

A divat fővárosába és tovább „Nem mindennapi kapuk nyílnak” Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy esküvőt fotózott Puerto Ricóban, Olaszországban, vagy éppen Görögországban. Ez a lehetőség adódott meg esküvőfotósként a vásárúti Kálmán házaspárnak. Rolanddal beszélgettünk arról, miként váltak a külföldi házasulandók kedvencévé. Roland, az esküvői csapat fotográfusa főállásban számítástechnikai szakember. „A legelső fényképezőgépem orosz Smena márkájú volt. Mikor gyerek voltam, fogtam a fényképezőgépből a filmet, és bebújtam a szüleim ágya alá, hogy megnézzem rajta a képet, de kudarcot vallottam. Az egész 1998-ban vett komolyabb ütemet, amikor Írországban voltam nyelviskolában. Fotóztam az esti Dublint, és a folyóparton megállított egy fotós. Érdeklődött, hogy miért és mit fotózok, közben tanácsokat adott. Türelmetlen voltam, mindjárt másnap kihívattam a filmeket, és már az üzletben érdeklődtek, hogy kinek fotózom, mert szerintük nagyon jól sikerültek a képeim.” A hatások Az írországi kaland megtette hatását, megpróbálta magát tovább képezni. Nem mindennapi iskolában végezte távutas tanulmányait, a New York-i Institute of Photography anyagából meríthette további tudását. „Abban az időben még sajnos itthon nem lehetett a szakmát munka mellett tanulni, legközelebb csak Csehországban lett volna rá lehetőség. Írországban tanácsolták, hogy hazafelé, Londonban vásároljak meg egy fotós magazint, amiben biztos, hogy lesz hirdetés fotótanfolyamra. Meg is találtam, a New York Institute of Photography hirdetését. Ez egy távutas suli volt New York-i székhellyel, de Európában, Brightonban volt képviseletük, és velük leveleztem. Audio- és videoka-

zettán jöttek a leckék, elméleti és gyakorlati részre bontva. Minden lecke végén tesztet kellett csinálnom, a kiértékelés pedig magnókazettán jött vissza. Rengeteget segítettek nekem ezek a tanácsok. Az összes leckét végigcsináltam, hiszen nagyon érdekelt a szakma. Ezt követően négy

éven át a Tátrába jártam egy nyári fotósiskolába, ahol rangos tanárokkal dolgozhattam. Az elején stúdiófotózást tanultam Szlovákia egyik legismertebb fotográfusától. Később volt két másik tanfolyam, ahol a portréfotózást sajátíthattam el, amerikai lektoroktól.” Amerikai iskola, párizsi elismerés A New York-i iskola elvégzése után az elismert FIAP titulust szerette volna megszerezni. Ennek elérése érdekében saját kiállításokat is szervezett. „Az esküvőfotózás előtt, szinte kizárólag kiállításokra készítettem képeket. Fejembe vettem, ha egyszer elkezdem a fotózást, akkor azt magas szinten szeretném művelni. Ezért célul tűztem ki a FIAP – Nemzetközi fotóművészek szövetsége titulusának a megszerzését. Ahhoz, hogy az általuk osztott titulust megkapjam, meg volt adva, hány kiállításon kell részt venni, mennyi egyéni kiállítással

kell rendelkezni. Az első elfogadott képtől leghamarabb csak 5 éven belül lehet megkapni a titulust. Ez idő alatt képeket kellett küldeni kiállításokra, versenyekre. Később felfigyeltek rám itthon is, és bekerültem egy szlovák fotósválogatottba is. Szlovákiában is van a FIAP szervezetnek

képviselete, Rózsahegyen, ahol jóváhagyták, hogy jelentkezzek a szövetség által nyújtott titulusra, amit aztán 2008-ban érdemeltem ki. Járásunkból egyelőre tudtommal egyedüli fotográfusként birtokolom e rangos nemzetközi elismerést.”

gezte a kommunikációt, megszólította a lehetséges partnereket. Pár év alatt annyi látogatónk lett, hogy rájöttünk, kínálni lehetne a portál látogatóinak valamilyen esküvői szolgáltatást is. Ezért 2009-ben jött az esküvői fotózás ötlete. Azóta Magyarországon és Szlovákián kívül eljutottunk Csehországba, Ausztriába, Puerto Ricóba, Görög- és Olaszországba. Jövőre, ha minden jól megy, egy újabb ország, Skócia vár ránk.” A külföldi fotózásoknál nagy szerepe volt a már említett FIAP titulusnak, az esküvői portáloknak, de több esetben a vegyes házasságok hozták meg az újabb ajánlatokat. „Távolabbi országba csak úgy lehet kijutni esküvőt fotózni, ha van egy harmadik személy, aki garanciát vállal értünk. Viszont sok esetben a FIAP titulus is jól jött. Puerto Ricóba például úgy jutottunk ki, hogy előtte egy magyarországi kastélyban fotóztunk egy párt, ahol a vőlegény puerto ricói volt, és az ő barátjának az esküvőjére hívtak bennünket. Ez akkora megtiszteltetés volt számunkra, amit nem illett visszamonda-

gozásában is jeleskedik. Természetesen fotósként is megállja a helyét. „A munkamegosztás nagyon egyszerű, én fotózok, afeleségem pedig feldolgozza a képeket. Csapatunk igazi arculatát az ő munkája, stílusa határozza meg, amiért nagyon hálás vagyok neki. Külföldre, ha egy mód van rá, mindig ketten járunk, és előtte tanulmányozzuk az adott ország, illetve régió szokásait. Tőlünk nyugatra például a párok nem igazán kérik a beállított, kreatív fotókat.”

ni. Idén több esküvőt fotózunk a Csallóközön kívül, mint itthon a régiónkban.”

pár, amelyre rá voltak erősítve a gyűrűk. A plébános viccesen meg is jegyezte, ha tudja volna, hogy egy milánói templomba Juventus mintás labdával jönnek házasodni, akkor ezt biztos nem engedélyezte volna.” Álló István

Ilyet itthon nem lehetne A külföldi fotózások során több kisebb-nagyobb érdekességekkel is találkoztak Kálmánék. „Egy milánói esküvőt csütörtökön tartottak, ugyanis Olaszországban kedvezmények vannak a hétközi esküvőkre. Két érdekességet is tapasztaltam. Az első a menyasszonyi autó volt, amely egy kis fehér Fiat 500-as, amelynek DS-es rendszáma volt, de olasz. Azok a bizonyos véletlenek. A templomban pedig egy Juventus feliratú focilabdával jött be az ifjú

Hét ország A fotózás mellett gondolt élete párjának, Szilviának karrierjére is, ezért létrehoztak a régiónkban egy egyedülálló esküvői portált, amely minden fontos információval ellátja a házasodni vágyókat. A weboldal sikerének köszönhetően beindult az esküvői fotózás is. „Szerettünk volna a feleségemnek valamilyen otthoni munkát találni. Ekkor kitaláltuk, hogy létrehozunk egy magyar nyelvű esküvői portált, ami még nálunk, a Felvidéken nem volt. Rájöttünk, hogy a magyarországi esküvői szolgáltatók számára ez egy érdekes hirdetési felület, így a portál azonnal megtetszett nekik. A feleségem vé-

A feleség is fontos láncszem! Szilvia okleveles grafikusként nemcsak a portálok működésében, hanem a fotók feldol-


31

Tudósítás > Hirdetés

2013. december 17. | 51–52. szám

Lehár nyomában Komáromban Komárom kulturális életét színesíti a Polgári Társulás A Lehár Ferenc Polgári Társulás tagjai csupán egy éve tevékenykednek, de bátran kijelenthetjük, hogy rendkívül eredményesen. Megemlíthetnénk többek közt az első Lehár-bált, vagy a nyári „örömzenélést” is. A Társulás elnökével, Klemen Teréziával összegeztük a szervezet eddigi munkáját és szót ejtettünk a terveikről is. „2012-ben alakultunk, azon év augusztusában jegyezték be a Lehár Ferenc Polgári Társulást a szlovák belügyminisztériumban. Ez kimondottan a saját ötletem volt, a barátnőmé, aki egyben a PT alelnöke, Jobbágyová Lubicáé pedig az, hogy szervezzünk egy bált. Felmerült bennünk az ötlet, hogy mivel Lehár Ferenc Komárom híres szülötte, hozzunk létre egy társulást, amelynek égisze alatt tevékenykedni tudunk, és a realitás talajára helyezzük az ötleteinket. Megkezdődtek a szervezkedések, folytak a lázas előkészületek, és lényegében 2013 januárjában léptünk színre a debütáló Lehár-bállal, amely a visszhangok alapján is megtalálta a célközönségét. Április 30-án, a zeneszerző születésnapjakor van éppen a Komáromi Napok is, s ekkor megrendeztük az első térzenei koncertet, megkoszorúztuk a Lehár-szobrot. Szavalatot mondott Boráros Imre, aki egyébként a társulás vezetőségi tagja feleségével, Petrécs Annával egyetemben. Mazsorettek léptek fel, mégpedig a Katica csoport Nemesócsáról, valamint a térzenét az Egressy zenekar, illetve a helyi illetőségű Vidám Fiúk szolgáltatták. Elhatároztuk, hogy nyári vasárnap estéket kitöltő, amolyan »örömzenélést« szervezünk. Ezek kisebb térzenei koncertek voltak, hiszen a paletta széles és színes: mindenféle zenei zsánerrel fűszerezve, és ki-ki megtalálhatta a saját szájízének valót a kínálatból. Célunk természetesen az is volt, hogy kissé felélénkítsük a nem túlzottan nyüzsgő belváros életét, megmozgassuk az

Klemen Terézia

Archív felvétel

embereket, hogy jöjjenek ki, hiszen minden egyes nyári rendezvény díjmentesen volt látogatható. Beszélgessenek, közeledjenek egymáshoz, mivel sokan behúzódnak, itt a lehetőség és az alkalom a nyitásra. Nem utolsó sorban idézzék fel a régi komáromi hangulatot. Úgy vettük észre, hogy erőfeszítéseinket siker koronázta, hiszen lassan »kiszoktak« az emberek az örömzenélésre. Igaz, egyesek meg is róttak bennünket, hogy a Szentháromság-szobor előtti részt is fel-

használtuk, de mindenki igényeinek nem lehet megfelelni” – kezdi el ismertetni tevékenységüket. „Tánciskolát is működtetünk Észak- és Dél-Komáromban a középiskolások részére. Klasszikus táncokat sajátíthatnak el a fiatalok, s szakképzett oktatók vezetik be őket a báli etikettbe. Ezen kívül december derekán egy musical- és operettgálával zártuk a 2013-as évet a városi művelődési központban. 2014. január 18-án pedig jön a második Lehár-bál a Tiszti Pavilonban, amelyre már szinte minden jegy elkelt. A budapesti Interoperett (16–21 tagból álló) zenekar szolgáltatja majd a zenét Farkas Pál vezetőkarmesterrel az élén, valamint az érsekújvári Atlantic zenekar is gondoskodik a jó hangulatról. A gútai származású Becse Szabó Ilona fog énekelni, mivel mi mindig próbáljuk a környékről, Komárom vonzáskörzetéből hozni az énekes fellépőket. A konferálási teendőket pedig Szvrcsek Anita és Boráros Imre látják el. Anita éjfélkor sanzonokkal is kedveskedik a közönségnek. Természetesen nem maradhat el a nagyszabású nyitótánc sem, amely során nyolc pár csillogtatja meg a tudását, s ünnepélyesen megnyitják a rendezvényünket. Meglepetéssel is szolgálunk, de ez maradjon egyelőre titok. A távlati terveinket vázolva: szeretnénk folytatni a megkezdett irányvonalat, kiegészítve a klubtevékenységgel. Személy szerint nagy álmom válna valóra, ha létre tudnánk hozni egy klubot, ahol bármelyik korosztályhoz tartozó, szórakozni, kikapcsolódni, művelődni vágyó ember megtalálhatná mindazt, amit keres, itt helyben. Ha létrejön, önök fognak az elsők közt tudomást szerezni róla. Április 30-án pedig jön a szokásos Lehár megemlékezés, és mindenképp folytatni szeretnék a nyári örömzenélést is” – zárta beszélgetést a szervezet elnöke. Holecz Attila


32

Csallóköz

Tudósítás

Az első óra lenne ingyenes a kórházparkolóban Múlt pénteken a polgármester indítványát az igazgatótanács elvetette DUNASZERDAHELY – A kórházi parkolók egy részének fizetőssé tételéről, a Vinci Park Services Slovakia Kft.-vel kötött szerződés aláírásáról és a személyét ért támadásokról tartott sajtótájékoztatót múlt kedden Hájos Zoltán polgármester. Kijelentette: azért lép a nyilvánosság elé, mert nincs mit takargatnia. Többször megfogalmazódott a kérdés, hogy miért nem a járási kórház működteti a parkolókat. A polgármester erre úgy válaszolt, az egészségügyi intézményt működtető részvénytársaság igazgatótanácsa sosem akarta fizetőssé tenni a parkolót. „Az önkormányzat 2010-ben 47 ezer eurót különített el a kórház régi bejárata előtti parkolók kiépítésére. Az erre vonatkozó építkezési projektet is a város rendelte meg, ami azért nem valósulhatott meg, mert a kórház körüli földterület Nagyszombat megyéhez tartozott. Ezt a megye apportként vitte be a dunaszerdahelyi Kórház- és Rendelőintézet Rt.-be, megemelve ezzel a törzstőkéjét. Mivel hosszú folyamatnak ígérkezett, az önkormányzat a félretett pénzt a város olyan részeibe invesztálta parkolók kialakítása céljából, ahol a lakosoknak gondot okozott a parkolás.” Ezt követően a Tábor utca felőli szabad területen 14 ezer euróból létesítettek megállóhelyeket. A Billa 19 további parkolót épített a letérősáv miatt megszűnt helyekért cserébe. A megyei önkormányzat ezután kihasználatlan ingatlanait eladta, s az ebből származó bevétel egy részét fordította volna a probléma megoldására. A másik részt a kórházban létesített ortopédiai műtő kialakítására és felszerelésére szánta. Az utóbbi létesítésére azonban a meglévő anyagi forrásokat maradéktalanul felhasználták, így egy külsős cég bevonása merült fel lehetséges megoldásként. Felvetődött egy parkolóház megépítésének gondolata is, de ezt érdeklődés hiányában elvetették. „Új parkolók kiépítésére és a meglévő korszerűsítésére a Vinci cég mutatott hajlandóságot, amely 150 ezer eurós beruházást eszközölt a kórháznál. Ennek az összegnek a tükrében lett kötve a szerződés a nevezett társasággal. Nagy József és Csicsai Gábor parlamenti képviselő urak azt állították, hogy a megállapodás a Vincivel társadalmi egyeztetés nélkül, titokban, trükkösen, a közbeszerzési törvényt megkerülve lett megkötve.

Én nem tudok arról, hogy bármelyik kórház társadalmi egyeztetésre bocsátotta volna vagy népszavazást kezdeményezett volna arról, hogy milyen egészségügyi berendezést szerezzen be hamarabb vagy melyiket hagyja későbbre, esetleg létesítsen-e parkolót a kórház körül vagy sem.” A szerződés aláírása Erre Hájos úgy reagált, a koncessziós szerződés megkötése összhangban

Mindenért ő a felelős Hájos szerint olyan dolgokért is őt hibáztatják, amihez nincs, vagy csak részben van köze. „Ilyen például a DAC-féle szerződés. Hozzá nem értésről tanúskodik a részükről, ha egy ügyvédi irodának róják fel a szerződés tartalmát, esetünkben a DAC-cal kötött szerződést, hiszen az ügyvédi iroda azt fogalmazza meg, melyről előzetesen a két szerződő fél megállapodik. Nem tudok arról, hogy Du-

tésére, és épp a hidas képviselők azok, akik személyes érdektől vezérelve lobbiznak bizonyos telek ügyében. Visszautasítom azokat a rágalmakat, hogy személyesen lennék felelős azért, mert a megye stratégiai partnert keres a kórháznak, és azt is, hogy részt vettem volna a kórház szisztematikus tönkretételében és a szakrendelők elüldözésében.” Miért került nehéz helyzetbe? Elmondta, a dunaszerdahelyi kórház a diszkriminatív finanszírozáson kívül azért került nehéz anyagi helyzetben, mert az egészségbiztosítók által jól fizető szolgáltatásokat megvonták az intézménytől, például a dialízist, a rohammentő szolgálatot, illetve a gyógyszertárat. Az utóbbit sikerült visszaszerezniük. Hájos szerint az őt keményen bíráló Nagy és Csicsai akkor sem tett semmit a kórházért, amikor kormánypárt képviselőiként megtehették volna, hogy kedvező feltételeket egyezzenek ki az egészségügyi létesítménynek. Ezért mondott le

Hájos Zoltán

volt az idén júlis 1-jén hatályba lépett közbeszerzési törvénnyel. Elutasította, hogy a szerződéskötés titokban lett volna előkészítve, hiszen a kórház igazgatótanácsa a kérdést előzetesen megtárgyalta és a megállapodást elfogadta. „Mielőtt a szerződés az igazgatótanács elé került volna, mind a dunaszerdahelyi kórház ügyvédje, mind a Nagyszombat megyei hivatal számára bedolgozó ügyvédi iroda véleményezte azt. Nem igaz, hogy jómagam nem olvastam volna el a szerződést. A szerződésnek több verziója volt, voltak módosítások, az aláírást egy hosszú folyamat előzte meg. A végleges verzió volt az, amit augusztusban idehoztak a hivatalba, hogy írjam alá, mert elkészült, és azt Kvarda József már aláírta. Én is megtettem abban a hiszemben, hogy azt tartalmazza, amiről beszéltünk. Tehát az a hisztéria, ami szerződés aláírásával kapcsolatos, hogy nem tudtam, mit írok alá, nem felel meg a valóságnak.” Hozzátette: a Híd parlamenti és városi képviselői elfelejtik, hogy 2012ben éppen ők támogattak egy fizetős magánparkoló kiépítését az Október utcában.

Fogas Ferenc archív felvétele

naszerdahelyen az önkormányzat hulladékfeldolgozót szeretett volna megépíteni, illetve hogy más EU-s pályázatot nem adott volna be, vagy lemaradtunk volna róla. A gyűjtőudvarra azért nem tudtunk uniós pályázatot benyújtani, mert a szomszédos község bírósági pert indított a város ellen, s ez megakadályozta a városi telken történő építkezést. Más városi tulajdonban lévő alkalmas telek pedig nem volt. Sőt, a mai napig megfelelő helyet keresünk a gyűjtőudvar létesí-

A kórház igazgatótanácsában lévő tagságáról elmondása szerint nemcsak azért mondott le, mert nem sikerült 2010 óta közmegelégedettségre megoldani a kórház körüli parkolást és a polgárok a politikusok heccelésére tolvajnak, kapzsinak titulálták annak ellenére, hogy a posztot társadalmi mukában végezte. „Az önkormányzati választások előtt nem akarok további ürügyet szolgáltatni hidas politikusoknak, hogy rajtam köszörüljék a nyelvüket a kórház miatt, hiszen az intézmény stratégiai partnerkeresés előtt áll, bizonyára ez is sok politikai csatározásnak lesz még tárgya.

A parkolók fizetőssé tételét óriási felháborodás kísérte és kíséri mind a mai napig a közvélemény részéről. Nagy József és Csicsai Gábor parlamenti képviselők nyílt levelükben elítélték a parkolási díj bevezetését és a szerződést kézjegyükket ellátó két személyt, Kvarda Józsefet és Hájos Zoltánt élesen bírálták. „Még ha soha nem is lett volna DAC-szerződés, Billa és Öllős-telkek, 350 000 eurós tér-affér vagy a hulladékfeldogozó és más európai fejlesztési támogatásoknak az elmulasztása, a kórház szisztematikus tönkretétele és a szakrendelők elüldözése, akkor is: ezzel megtelt pohár” – írták a nyilatkozatban. Közölték, ha Kvarda és Hájos nem mondanak le azonnal funkcióikról, népszavazást kezdeményeznek visszahívásuk érdekében. A levél tartalmazza azt is, hogy a szerződés előkészítése közbeszerzés nélkül történt, annak létéről csak a megyei választások után ismertették a nyilvánosságot, hozzállásukat felelőtlennek, korrupciógyanúsnak nevezték.


Ez a hisztériakeltés valójában arról szól, miként tudja a Híd párt Dunaszerdahelyen átvenni a hatalmat.” Nagy József és Csicsai Gábor nyílt levelei kapcsán megjegyezte: sajnálatos, hogy konfliktusokkal teli politikát hoznak magukkal a parlamentből a regionális politikába. Úgy véli, helyi szinten az embereket az érdekli, hogy az önkormányzat hogyan tudja mindenna-

33

Tudósítás

2013. december 17. | 51–52. szám

pos gondjaikat a lehető legrövidebb időn belül megoldani. Javaslatát elutasították Mint arról már korábban beszámoltunk, Hájos Zoltán december 5-én levélben igazgatótanácsi ülés összehívását kezdeményezte, ahol a parkolási rend megváltoztatását kérte. Javaslata az volt, hogy a kórház fizetős parkolóiban az első óra legyen

ingyenes, valamint a hét minden napján délután 5 órától másnap reggel 6 óráig térítésmentesen lehessen a használni a parkolót. A polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy december 13-án a kórház igazgatótanácsa ezt az indítványát elutasította. Az eddigi 10 perc ingyenes használat azonban egy órára módosítanák. Hájos Zoltán közölte azt is,

hogy levélben fordult a kórház elnökségéhez, amelyben arra kéri a részvénytársaság vezetését, hogy engedélyezzék a Tábor utca felőli ingyenes parkolók bővítését az önkormányzatnak, amely nem csak munkaidőben, de a hét minden napján, napi 24 órában a páciensek rendelkezésére állna. Undesser Tímea

Híd: Hájos sajtótájékoztatója csel volt Bindics szerint a magasabb hitelnek katasztrofális következményei lettek volna DUNASZERDAHELY – December 13-án a Híd és a függetlenek frakciójának négy tagja: Ravasz Marián, Bindics Zsolt, Benkóczki Vendel és Dakó Sándor tartott sajtótájékoztatót, ahol reagáltak Hájos Zoltán polgármester december 10-i kijelentéseire, beszámoltak a napokban elfogadott jövő évi költségvetésről, illetve képviselőcsoportjuk munkájáról. Ravasz Marián, a Híd frakcióvezetője úgy véli, Hájos Zoltán múlt kedden elhangzott kijelentései a kórházparkoló körül kialakult vitában nem más, mint a saját felelősségéről való elterelés. „Jól mutatja, hogy számára fontosabb a pártpolitikai csatározás, mint a város érdeke, hiszen mindezt pár órával azon képviselő-testületi ülés előtt tette, amelyen a képviselők a költségvetés megszavazására készültek. A tanácsülésen pedig már teljesen lehullott a lepel, kiderült szándéka: az, hogy a mi frakciónk ne szavazza meg a költségvetést, utána mutogathasson ránk, új témát teremtve a már körmére égett parkolóbotrány helyett.” Hozzátette: ők ennek a cselnek nem dőltek be, s a lakosok érdekeit szem előtt tartva megszavazták a 2014-es büdzsét. Nem most kellene beruházni A költségvetés elfogadásáig vezető útról és kompromisszumokról Bindics Zsolt, a pénzügyi bizottság elnöke tájékoztatott. Elmondta, 2009 óta a város folyó bevételei nem növekedtek, s ez arra kényszerítette őket, hogy olyan költségvetési politikát folytassanak, amely ezekhez a bevételekhez mérten állapítja meg a kiadásokat. A városi hivatal büdzséjét szinte be kellett fagyasztani, de ezek a hatékony lépések

már a mostani költségvetési időszakban eredményre vezettek. „A költségvetés előkészítése úgy zajlik, hogy szeptemberben megkapjuk a városháza tervezetét, ami tükrözi az MKP és a polgármester

éves hitelszolgálatát, ami azt hiszem, katasztrofális következményekkel járt volna. A szociális szférát, a kulturális támogatásokat és a szabadidőközpontokat szerintem meg kellett volna szüntetni

400%-kal emeltek volna, ezen kívül a nehéz helyzetben lévő iparnak is nagy mértékben emelték volna az adóját, ellentétben például a bevásárlóközpontokéval. Itt is hosszas vitát követően mintegy 40%-kal csökkentettük a lakosok és vállalkozók adóterheit.” Térfelújítás, parkoló

Balról: Benkóczki Vendel, Dakó Sándor, Ravasz Marián és Bindics Zsolt Szabó Csilla felvétele

elképzeléseit. Ezen próbálunk mi úgy módosítani, ahogy mi a város jövőjét elgondoltuk.” Közölte: mindig vannak olyan kategóriák, amelyek polgármesteri vétóhoz vannak kötve, s ez nagyban nehezíti a helyzetüket. „Mivel de jure többségünk van, de facto nincs többségünk, hiszen egyik képviselőtársunk általában külföldön tartózkodik, nem is tudnánk kompromisszum nélkül elfogadni a költségvetést. Idén a neuralgikus pont a 2,5 millió eurós hitelfelvétel volt. A mi véleményünk az volt, hogy ezeket a beruházásokat nem most, a választási időszakban kellene megvalósítani.” Emiatt a Híd két módosítást eszközölt. „Kevesebb mint a felére csökkentettük az összeget, másrészt kitoltuk a hitel futamidejét az addigi 10 év helyett 15 évre. A városháza az előbbivel számolt. Ez azt eredményezte volna, hogy szinte megdupláztuk volna a város

vagy nagymértékben korlátozni” – hangzott el. Bindics szerint az 1,2 millió euró értékű hitellel a tervezett városfejlesztési beruházásokat biztonsággal meg lehet valósítani. „Ezért is javasoltuk a versenytárgyalási bizottság létrehozását, ahol szeretnénk, ha kimondottan csak elektronikus közbeszerzés útján, transzparens módon történnének ezek a beruházások.” Ingatlanadó Ravasz Marián emlékeztetett arra, hogy két éve frakciójuk éles vitákat folytatott a polgármesterrel az ingatlanadó-emeléséről, amikor a Híd ezt ellenezte. „Tavaly már olyan helyzetet teremtett Hájos Zoltán, hogy csak a provizórium vagy az ingatlanadó-emelése között választhattak. „Itt is sikerült a mértéktelen adóemelésnek gátat szabnunk, a beterjesztett anyagban volt olyan ingatlanadó-fajta, ami

Dakó Sándor a művelődési központ előtti tér felújítása kapcsán kirobbant ügyről nyilatkozott. Felrótta, hogy Hájos szerződés nélkül adott utasítást a munkák elkezdésére, amivel súlyos kárt okozott a városnak. Ravasz Marián a kórházparkolókkal kapcsolatban megjegyezte, a polgármester inkompetenciáját bizonyítja, hogy egy magánbefektetés keretén belül tervezett parkolót (Földes-féle parkoló az Október utcában) hasonlított össze a megyei alapítású kórház parkolójának fizetős bérbeadásával. „De ha már szóba került ez az ügy, meg kell vallanom, hogy a mostani eset világította meg az Október utca végén tervezett fizetős parkoló állandó és minden eszközt felhasználó megtorpedózását a polgármester részéről. Nyilvánvalóan rosszabb lett volna a Vinci cégnek, ha a közvetlen közelében konkurencia lett volna.” Eredményes a munkájuk Végül a Híd párt önkormányzati képviselői értékelték az elmúlt 3 év munkáját, a frakció tevékenységét. Eredményeik tekintetében megemlítették a racionálisabb gazdálkodást, az ingatlanadók későbbi és kisebb mértékű emelését, az e-tender bevezetését, a nyelvhasználat területén elérték, hogy a városháza most már majdnem minden fontos dokumentumot magyar nyelven is elérhetővé tesz. Undesser Tímea


34

Csallóköz

Tudósítás

Elfogadták a jövő évi költségvetést Csicsai Gábor felszólalásában lemondásra szólította fel a polgármestert DUNASZERDAHELY – Hosszas tárgyalás után elfogadták a város 2014-es büdzséjét, valamint az 1,2 millió euró beruházási hitel felvételéről döntöttek a múlt keddi képviselő-testületi ülésen. Az ülésre eljött Csicsai Gábor, a Híd párt parlamenti képviselője is, aki a lemondásra szólította fel Hájos Zoltánt, valamint a költségvetéshez szeretett volna hozzászólni még az arról szóló programpont megtárgyalása előtt. Arról, hogy Csicsai kapjon-e szót, kétszer is szavaztak a képviselők, ám ezt akkor elutasították. Végül a tárgyalási rendnek megfelelően, az 5. pontnál adódott erre lehetősége. Módosították az ideit Az idei év büdzséjének ötödik módosítását fogadták el. Pápay Zoltán, a pénzügyi osztály vezetője elmondta, a költségvetés bevételi oldalán a részadók folyamatos csökkenése miatt eszközöltek változtatásokat, illetve belekerült a pedagógusok öt százalékos béremelése okán a minisztériumi kompenzáció összege is. Egy közbiztonsággal kap-

csolatos pályázaton elnyert összeg ugyancsak megjelent a bevételek közt, valamint a megyei választásokra szánt pénzösszeg fennmaradó része is. A kiadásoknál különböző átcsoportosítások történtek az egyes programpontokon belül. Kevesebb hitel A 2014-es évi költségvetés javaslatát Pápay Zoltán ismertette. A dokumentum, mint mondta, hosszú egyeztetés, a két frakció közti konszenzus végeredményeként született meg. Kifejtette, a beterjesztés annak a konszolidációs folyamatnak a része, amelyet 2010től kezdett el az önkormányzat. Az anyag hitelfelvételt is tartalmaz, amelynek összege az eredeti 2,5 millió euróról 1,2 millió euróra módosult. A költségvetés bevételi oldalának legnagyobb részét a részadókból befolyt pénzöszszegek alkotják. A pénzügyminisztérium előrejelzése alapján a büdzsé ebből 5,3 millió euró bevétellel számol. Ingatlanadó-emelés nem lesz, de az önkormányzat nagyobb figyelmet fordít majd az adóhátralékok behajtására. Öszszességében az ingatlanadókból származó jövedelem mint-

egy 200 ezer euróval lesz kevesebb 2014-ben. Az inflációt figyelembe véve két százalékkal emelkedik azonban a szemétdíj. A többi adó tekintetében nem lesznek változások a következő évben. A kiadási oldalon hiteltörlesztésre 551 ezer eurót szánnak. A zöldövezetek karbantartására 400 ezer eurót különítenek el, ami 40 ezer euróval kevesebb, mint 2014-ben. Hulladékgazdálkodásra 1,2 millió eurót fordítanak, 113 ezerrel többet, mint 2013-ban, ugyanis hulladékgyűjtő udvar kiépítésével számolnak. Ezt útjavításokra és a Szabó Gyula Alapiskola külső felületének teljes rekonstrukciójára fordítják majd. Szót kapott a képviselő Csicsai Gábor a költségvetéstervezet ismertetése után szólalt fel. „Nem arról akarok beszélni, hogy az 1,2 millió eurós hitel sok-e vagy kevés, hanem arról, hogy ezt a pénzt olyan ember fogja elkölteni – Hájos polgármester úr –, aki olvasatlanul ír alá szerződéseket, illetve olyan szerződéseket ír alá, amelyek Szerdahely polgárainak kimondottan hátrányosak. Annak, hogy azt mondtam a polgármester-

nek, hogy mondjon le, az az oka, hogy szakmai alkalmassága nagyban megkérdőjelezhető. Nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik rosszabb: hogy aláírta azt a szerződést, vagy azt állította, olvasatlanul írta alá” – utalt a kórházparkoló fizetőssé tételének körülményeire. Majd megkérte a képviselőket, ha meg is szavazzák a város költségvetését, találjanak olyan ellenőrző megoldásokat, hogy a város vezetőjének kötelessége legyen minden centtel elszámolnia. Eztán újfent funkciója feladására szólította fel a polgármestert. Hájos visszautasította az elhangzottakat. Mint mondta, megválasztása óta mindent megtesz azért, hogy az önkormányzat a kiadásait konszolidálja. Becsületesen, korrupciómentesen irányítja a várost. Úgy véli, nincs mit szégyellnie. Hozzátette: a sajtó félmondatok alapján írta le, hogy olvasatlanul írta alá a kórházparkolót működtető társasággal a szerződést, de arról már senki sem kérdezte, hogy az igazgatótanács előzőleg elfogadta-e ezt a szerződést. Politikai csúsztatásnak és hisztériakeltésnek nevezte Csicsai megnyilatkozását.

Bizottság felügyeli a közbeszerzéseket Bindics Zsolt, a pénzügyi bizottság elnöke elmondta, az a költségvetési változat, ami végső soron a képviselők elé került, elfogadható. Néhány módosító javaslatot terjesztett be: a városháza szolgáltatási tételeire szánt mintegy 442 ezer eurót 8000 euróval csökkentsék, a szociális szféra kiadásait 155 ezerről 160 ezerre növeljék, a fennmaradó mintegy 3000 eurót pedig a pénzügyi alapba csoportosítsák át. Ezt az indítványát a képviselők elfogadták. Hájos Zoltán beszámolt arról, hogy a városi tanács javaslatára olyan bizottságot állít fel az önkormányzat, ami a pályázati kiírások és a közbeszerzések lebonyolításáért lesz felelős, illetve felügyeli az 1,2 millió eurós fejlesztési hitel merítését. Megállapodtak, hogy ennek tagja a két frakció egy-egy képviselője lesz, valamint a városi hivatal beruházási osztályának vezetője. A jövő évi büdzsét végül 20 igen, 1 ellen és 2 tartózkodás mellett fogadták el. Undesser Tímea

Izgalmas szakmai előadásokat kínált az iskola NAGYMEGYER – Immár hatodik alkalommal rendezett Szakmai Napokat a Bartók Béla Alapiskola, az esemény iránt most is kellő érdeklődést mutattak a város és annak szűkebb régiójában található tanintézmények pedagógusai. A december 9. és 13. között zajló szakmai rendezvénysorozatot Gárdonyi Géza író gondolataival hirdette meg az intézmény: „Az én gazdagságom az iskola. Én csak vetek, de nem aratok… Még a virág is másé, ami az utamon terem”. Voltak olyan

programok is, ahol a pedagógusokon kívül a tanintézményt látogató gyerekek szülei is részt vehettek, mint például a nyílt órák három, I. osztályban és az előkészítő, úgynevezett 0. osztályban, valamint a VI. A osztály

testnevelés órájának menetébe is betekintést nyerhettek a szülők. Érdekesnek mutatkozott Parčetich Ildikó pszichológus előadása a viselkedési problémákról, illetve a győri dr. Schneider Júlia Hallás-

Nagy volt az érdeklődés dr. Schneider Júlia előadása iránt

tól a tanulásig című előadása, melyen a magyarországi szakember a tanulási zavarok orvosi hátteréről osztott meg információkat a jelenlévőkkel. A szakmai rendezvények sorát színesítette Egrecká Erika Betűparádé című könyvének bemutatója, a gazdagon illusztrált verseskötetben a magyar ábécé minden egyes betűjéhez egy-egy versikét írt a szerző, a négysorosokhoz tízéves fia készített illusztrációkat. A tavaly lebonyolított szakmai héten is már nagy népszerűségnek örvendett a családi sportdélután a városi sportcsarnokban, ez idén sem volt másképp. Ta-

nítók, gyerekek, szülők, iskolabarátok, támogatók és az önkormányzat részéről bekapcsolódó emberek alkotta csapatok különböző ügyességi versenyekben, vetélkedőkben mérték öszsze tudá sukat. A vidám hangulat már előre borítékolható volt. A VI. Szakmai Napok utolsó programpontjaként pénteken a résztvevők Szűcs Andrea gyakorlatvezető irányítása mellett sajátíthatták el a képzőművészeti technikák gyakorlati bemutatójának keretén belül a díszítőelemek készítését marcipánból. Kovács Zoltán A szerző felvétele


35

Tudósítás > Hirdetés

2013. december 17. | 51–52. szám

Országosan a harmadik legnépszerűbb Előkelő látogatottsági adatokkal büszkélkedhet a létesítmény NAGYMEGYER – A térség legsikeresebb termálfürdője, a Thermal Corvinus az előző évekhez hasonlóan, idén is jelentős sikereket tudhat maga mögött. Mindezekről Križan Tibor, a létesítményt üzemeltető, városi tulajdonú Termál Kft. ügyvezető igazgatója számolt be. Elmondása szerint a 2013-as esztendő nagyban hasonlított az elmúlt két évre, nemcsak a látogatottság, de a bevétel szempontjából is. Tavalyhoz viszonyítva idén azonban megközelítőleg 20 ezer látogatóval kevesebb érkezett a fürdőbe, így közel 570 ezerre tehető éves szinten az ideérkezők száma. Ez a tény pénzügyi szempontból nem volt számottevő, hiszen a kiesést sikeresen pótolták a bevételek. A látogatottság csökkenésének oka egyértelműen az augusztusi és szeptemberi időjárás számlájára írható. Júliusban viszont ennek az ellenkezője volt megfigyelhető, ugyanis ekkora nemcsak a hőmérsékleti, de a látogatottsági rekordok is megdőltek. Ebben a magas-tátrai régió után szlovákiai viszonylatban Nagymegyer szerepel a legelőkelőbb pozícióban: első helyen a poprádi Aquacity, a másodikon Magas-Tátra városa, míg harmadik helyen a Thermal Corvinus szerepel. „Gyakran kérdezik tőlünk, miként befolyásolhat bennünket nyáron az időjárás, hiszen vannak

Križan Tibor igazgató

A szerző felvétele

fedett medencéink. Nem beszéljük ki magunkat az időjárásra, ugyanis míg azokban a fürdőkben, ahol egyáltalán nincsenek fedett területek, az esős

időszak során látogató sem akad. Ehhez képest nálunk még abban az esetben is, ha odakint kellemetlen az időjárás, a termálfürdő területén kétezer látogatót biztosan találunk, akár szeptemberben is” – nyilatkozta az igazgató. Véleménye szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy megmaradjon a tervezett sikeresség. Piacszervezés szempontjából elsősorban a lengyelországi piacot célozzák meg, ugyanis Križan elmondása szerint Sziléziában látják a legjelentősebb potenciált. A termálfürdő felkészült a téli időszakra is: ekkor még inkább kihasználják a belső játszóteret és a fedett medencéket. A beruházásokat illetően a nyári hónapokra tervezik a fedett medencék szociális helyiségeinek átalakítását, továbbá egy összekötő folyosó kialakítását, valamint a levegőztető berendezés cseréje is szerepel a költségvetési tervek közt, amire a tervezett költségvetés megközelítőleg 490 000 euróra tehető. További újítást a csúszdák cseréje jelenti majd, amelyek jelenleg az olasz medence mellett vannak elhelyezve – ennek a céljából 400 000 eurós közbeszerzés lett kiírva. Ezek a csúszdák csaknem 17 évesek, így ahhoz, hogy teljesen megfeleljenek biztonsági előírásoknak, a 2014-es évben már szükséges azok cseréje, amire akár a tavaszi hónapokban is sor kerülhet. Farkas Linda


36

Csallóköz

Ajánló > Tudósítás > Hirdetés

Megemlékezés és könyvbemutató DUNASZERDAHELY – A Pázmaneum Társulás szervezésében december 19-én, a Fő utcai Esterházy János-emlékmű megkoszorúzása, illetve a Vermes-villában Dr. Sztyahula László: A csehszlovákiai magyar katolikus egyház története 1918–1950

című könyvének bemutatója zajlik majd. Program: 17.30: Koszorúzás és néma főhajtás Esterházy János Fő utcai emlékművénél.

18.00: Könyvbemutató. dr. Sztyahula László: A csehszlovákiai magyar katolikus egyház története 1918–1950 c. könyvét mutatja be a szerző. A kötetet méltatja dr. Karaffa János, a Pázmaneum védnök-elnöke. (pz)

Az új otthon ajándéka BŐS – Bár december tizenharmadik napja péntekre esett, sokak számára ez a nap inkább szerencsét hozott. A helyi önkormányzat tizennégy új lakóházat adott át. A nagyközség színeit viselő szalagok mögött barátságos, meleg fények várták őket. Zalka Lóránt tanár és diákjai rövid zenés műsora

után Fenes Iván polgármester a megjelent családok csemetéinek segítségével vágta át a szalagot. Az új lakóházat Herdics György címzetes apát szentelte fel, kérve a Gondviselést, hogy vidámságot és bőséget hozzon annak újdonsült lakóira. A kulcsokat ez alkalommal hét kérvényező kapta kézhez – azok, akik addig eleget tettek a beköltö-

zés feltételeinek. A többiek a jövőben élhetnek az új otthon lehetőségével. Az önkormányzat a lakásokat az illetékes minisztérium, valamint a Lakásfejlesztési Alap támogatásával létesítette. Az ünnepélyes házavató kihelyezett képviselő-testületi ülés keretében történt. Mészáros Péter

Fenes Iván polgármester beszédet mond, mellette Herdics György apát és Mészáros Árpád alpolgármester A szerző felvétele


37

Tudósítás > Hirdetés

2013. december 17. | 51–52. szám

Könyvbemutatóval egybekötött hadtörténeti kiállítás Örültek, hogy foglalkoznak a múltjukkal SZILAS – Nagy H. Tamás Megéltük a második nagy háborút című könyvének bemutatója szombat délután zajlott a helyi kultúrházban, amelyet egy hadtörténeti kiállítással párhuzamosan szerveztek meg. A könyv bemutatását rövid történelmi áttekintés előzte meg a II. világháborúról Borsó Ákos által. A könyv címlapján szereplő „patriot” felirat is utal arra, hogy a mű valójában helyi értékeket tár fel, Szilas és Lakszakállas, valamint a környező települések múltbeli eseményeivel és jelentőségével kapcsolatban. Olyan tényekre igyekszik rámutatni, amelyek létfontosságúak a mai világban. Szépítés és elhallgatás nélkül feltárja, miként élte meg az átlagos hétköznapi ember a háborút, a

nélkülözést, a fájdalmakat, a kitelepítést és a nincstelenséget. „2013 tavaszán kerültem először kapcsolatba a helyi idősebb generációval, ekkor kezdtem el érdeklődni a helytörténet iránt. Úgy éreztem, az itt élő embereknek joguk van jobban megismerni falvainkat, ennek hatására kerestem fel idősebb embereket azzal a kéréssel, hogy meséljenek nekem saját megtapasztalt háborús élményeikről. Továbbá levéltárakba jártam, ahol igyekeztem a II. világháborús vonatkozású kézírásos anyagokat megfejteni, ami néha nem volt egyszerű” – nyilatkozta a szerző. A könyv történelmi szála az első világháború végéig nyúlik vissza. A jelenleg is élő, a borzalmakat megélt idősekkel történt beszélgetésekre alapszik az egész mondanivalója. Nagy H. Ta-

Angyal Imre, a Kamocsai Hadtörténeti Csoport tagja

A szerző felvételei

A könyv Nagy H. Tamás (balról) és Borsó Ákos

más elmondása szerint arra számított, hogy valószínűleg ahány emberrel beszél majd, mind mást és mást fog mondani a helyi vonatkozású eseményekről. „Úgy gondolom, ha összegyűjtöm ezeket a történeteket és meghagyom magamnak, az rendkívül önző dolog lett volna. Ekkor jött az ötlet, hogy fogjunk össze, és adjuk ki mindezt könyv formájában, valamint szervezzünk egy hadtörténeti kiállítást is, hogy az idelátogatók jobban beleláthassanak az akkori korszakba. Amikor az első emberrel leültem beszélgetni a múltról, attól tartottam, hogy nehezen fognak majd megnyílni előttem, és nem szívesen beszélnek majd a régi sebekről. Szerencsémre ez pont fordítva alakult: az emberek örömmel fogadták a hírt, hogy végre

valaki foglalkozik velük és a múltbeli események nincsenek a szőnyeg alá söpörve” – tette hozzá Nagy H. Tamás. A hadtörténeti kiállítás során megtekintett tárgyak a Jászkun, valamint a Kamocsai Hadtörténeti Csoporttól, illetve ekecsi magángyűjtőktől származtak. A Kamocsai Hadtörténeti Csoport tagja, Angyal Imre lapunknak elárulta, immár ötödik éve foglalkozik világháborús tárgyak gyűjtésével, második éve pedig már bemutatókat és kiállításokat is szerveznek. A kiállítás keretein belül megtekinthettünk a szovjet, német és amerikai fegyverek mellett különféle harci ruházatokat, maszkokat és egyéb emlékeket a második világháborúról. Farkas Linda


38

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

SZILVESZTERI MULATSÁG A TRIOBAN!!! Ezennel tudatjuk minden mulatni vágyó vendéggel, hogy december 31-én, Vásárúton SZILVESZTERI BÁLT szervezünk. Belépő: 16 euró. Az ár az aperitifet, 2x vacsorát, desszertet, kávét, pogácsát és az élőzenét is magában foglalja. Érdeklődés/asztalfoglalás: 0908 20 85 85.

SZOLGÁLTATÁS Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak. Tel.: 0907 723 420. Tartozások behajtása. Tel.: 0918 248 632; 0949 831 040. Jóslás, tanácsadás munka és szerelem területén. Tel.: 0910 942 851. Ülőgarnitúrák, szőnyegek, autók mélytisztítását vállaljuk. Tel.: 0905 506 748, www.leaff.sk. Expresszhitel 25 eurótól 5000 euróig. Ügyintézés akár 4 óran belül: 0903 222 071, vagy online azonnal www.azenhitelem.sk Karácsonyi ajándékát vásárolja meg a Cserkészboltban 20%-os kedvezménnyel (Dunaszerdahely, Szent István tér 6.). Kínálatunk: képek, könyvek, szobrok, kegytárgyak és cserkészáru. Könnyen hozzáférhető kölcsön 20 ezer euróig, fedezet nélkül is! 0903 222 071, www.azenhitelem.sk Gyermekfelügyeletet vállalnék napi 3–4 órában. Tel.: 0908 192 469. Közgazdaságtanból egyetemi felkészítést vállalok, illetve közgazdaságtanból és könyvelésből korrepetálok. Tel.: 0908 188 501. Tűzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Hitel 1,6 mil. euróig! Individuális elbírálással adósságrendezésre is: 0903 222 071, www.azenhitelem.sk

Készpénz – 24 órán belül. Tel.: 0915 080 927, DS. ÁLLÁS Műkörmöst és fodrászt keresünk dunaszerdahelyi szalonba. Tel.: 0915 601 474. A Gropo-Slovakia cég felvesz sofőröket konténerek szállítására. Jelentkezés a dunaszerdahelyi telepen (volt ZHZ) 9 órától 17.30 óráig. Tel.: 0908 757 603. Szakácsokat és felszolgálókat keresünk, Dunajská Lužná – COOP CENTER. Tel.: 0905 696 717. Virágkötőt keresünk dunaszerdahelyi üzletünkbe. Feltétel: szlovák és magyar nyelv tudás. Tel.: 0905 899 793. INGATLAN Vennék szántóföldet a Dunaszerdahelyi járásból. Tel.: 0905 738 652. Szántóföldet veszek. Tel.: 0908 700 149. Vennék szántóföldet Bős, Baka, Nádasd, Dercsika, Felbár, Süly, Bacsfa, Szarva, Egyházgelle, Karcsa, Lúcs kataszterben. Tel.: 0905 447 964. LAKÁS, GARÁZS Garzonlakás eladó Dunaszerdahelyen a Rózsa ligetben. Tel.: 0918 652 519. Eladó 4 szobás lakás Dunaszerdahelyen a Neratovice téren (ne ingatlan iroda hívjon). Tel.: 0903 461 973.

KERESKEDELMI ASSZISZTENST keresünk belső és külső értékesítésre. Feltételek: min. középfokú végzettség érettségivel, szlovák, magyar nyelvtudás, jogosítvány. Víz-, gázszerelés területén szerzett tapasztalatok előnyt jelentenek. Életrajzokat a montapress.g@gmail.com címre várjuk. Eladó garázs Dunaszerdahelyen a Neratovice téren. Tel.: 0905 122 297. Eladó 3 szobás, 64 m2-es lakás Dunaszerdahely központjában (szigetelt lakóházban, az 5. emeleten). Ára 49 000 euró. Tel.: 0915 169 075. Eladó egy- és háromszobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282. Eladó nagy 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen a Barátság téren. Irányár 38 000 euró. Tel.: 0905 836 910. Eladó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu-lakótelep). Tel.: 0948 581 754.

Bérbe vennék 3-, ill. több szobás lakást, házat Dunaszerdahelyen vagy a közvetlen környékén: 0903 222 071. GÉPJÁRMŰ Eladó fekete metallizált Renault Laguna Dynamique 2l DCi, 150 lóerő, gy. év 2008. Ára 8000 euró. NEM BEHOZATAL. Tel.: 0908 590 424. Eladó 9 éves MERCEDES C270 TDI, 125 kW, 2698 cm3, tempomat, navigáció, automata váltó, alufelni, bőrülés, kétzonás automata klimatizáció, parkolóradar, stb... Ára 5499 €. Részletre is: 0903 222 071.

KIADÓ – BÉRLET ISMERKEDÉS Kiadó felújított nagy 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Nyugatlakótelep). Tel.: 0908 731 871. Kiadó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0915 177 930. Kiadó 1 szobás, balkonos lakás Dunaszerdahelyen, az Újfalulakótelepen (1. emelet). Ára: 240 euró. Tel.: 0908 408 953. Kiadó 3 szobás lakás garázzsal Dióspatonyban. Tel.: 0905 960 300. Kiadó 1 szobás, balkonos lakás Dunaszerdahelyen, az Újfalu-lakótelepen (1. emelet). Ára: 240 euró. Tel.: 0908 408 953.

Fiatalos, független hölgy minden káros szenvedélytől mentes barátot keres 55 éves korig. Jelige: Hosszú téli esték. Fiatal hölgy pasit keres – elvált vagy özvegy legyen. Dunaszerdahelyi járás. Tel.: 0904 496 081. Jelige: Karácsony. VEGYES Eladó hasogatott tűzifa. Tel.: 0908 76 77 54. Eladó futópad és utánfutó. Tel.: 0907 121 603.


Megemlékezés

Köszöntő „Ez a nap is eljött, 85 éves lettél, köszönjük a sok jót, amit értünk tettél. Áldja meg az Isten két dolgos kezed, értünk aggódó jóságos szívedet.”

Fájó szívvel emlékezünk december 27-én SZOMBATI ESZTERRE, halálának első évfordulóján. A gyászoló család

Megemlékezés „Lelked mint fehér galamb csendesen elszállt, hiába keresünk könnyes szemünk már sohasem talál. De tudjuk, hogy a csillagok között a legfényesebb Te leszel, s utat mutatsz, mert szívünkben örökké létezel.” December 20-án megtört szívvel emlékezünk halálának 3. évfordulóján a férjre, édesapára, nagyapára BATISZ JÓZSEFRE Dunaszerdahelyen. Emlékét, szeretetét és mosolyát örökké szívükben őrzik szerettei: felesége, egyetlen lánya, Dencsi férjével, Vladóval, a két szeretett unokája, Vladko és Rominko, édesanyja, nővérei családjukkal, baráti köre és mindazok, kik őt szerették, tisztelték. Köszönet minden szál virágért. Eladom vagy elcserélem mozgó büfémet. Tel.: 0903 720 739. Eladó Tchibo Family darált kávé. Jó minőség – jó ár! Tel.: 0903 720 739. Eladó pucolt dió Nagymegyeren. Tel.: 031/555 22 19. ÜDÜLÉS BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló, kerékpárhasználat, kávé, internet – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu

39

Apróhirdetés > Hirdetés

2013. december 17. | 51–52. szám

December 12-én töltötte be 85. életévét BÍRÓ, szül. POGÁNY MÁRIA-VALÉRIA Dunaszerdahelyen. E gyönyörű ünnep alkalmából szívből gratulál és még hosszú boldog életet kíván jó erőben, egészségben szerettei körében, férje, Sándor, fiai, Sándor és Tamás, menyei Katika és Ruzsenka, valamint drága unokái, Petike, Andrea, Ricsi és Szandika, akik sokszor csókolják a nagymamát.

Eladók hízók. Tel.: 031/55 85 391. Bontott csirkék, KACSÁK. Tel.: 0905 944 149. DROBNÉ INZERÁTY Firma Gropo-Slovakia prijme šoférov MKD na prepravu kontajnerov. Hlásiť sa môžete osobne v DS v areáli firmy (bývalý

ZHZ) od 9.00 – 17.30 hod. Tel.: 0908 757 603. Predám 3 izbový byt v súkromnom vlastníctve v centre Dun. Stredy, na V. poschodí (blok je zateplený, zrekonštruovaný). Rozloha: 64 m2, cena 49 000 Eur. Tel.: 0915 169 075. Prenajmem 1-izbový byt v DS (Kukučínova). Tel.: 0915 763 398.

RE/MAX Attractive

HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők tömött MULARD májkacsák, levágásra való hízó pulykák élve és tisztítva. Tel.: 0915 291 826; 031/778 23 53.

Kérem segítsenek neki hazatalálni – október 18-án Sárosfa határában elveszett 5 éves németjuhász kutya, Cézár névre hallgat, nyakörv nélkül, becsippezve. Aki befogadta vagy tudja kinél vanhívjon. A nyomravezető magas jutalmat kap. Tel.: 0905 859 341 vagy 0907 472 827.

Fő utca 28/7. (2. emelet) 929 01 Dunaszerdahely Tel.: +421 31/ 550 55 55 Csiba Erzsébet

Szitás Hilda

Horváth Gabriella

Nagy Zoltán

0905 662 259

0918 988 138

0905 853 822

0903 420 895

alzbeta.csibova@re-max.sk

hilda.szitasova@re-max.sk

gabriela.horvathova@re-max.sk

zoltan.nagy@re-max.sk

ÁRA 66 000 EURÓ

ÁRA 35 900 EURÓ

ÁRA 40 990 EURÓ

ÁRA A) 34 000 EURÓ ÁRA B) 38 500 EURÓ

POZSONYEPERJES – Eladó DS – Eladó 3 szobás, DS – Eladó új, 2 szobás tégla DUNASZERDAHELY – Eladó A) lakás 3 szobás átépített családi 64 m2-es lakás a Fenyves- lakás modern konyhabútorral felújított 3 szobás 2 – 51 m2. Saját fűtés, alacsony a SZNF téren (64 m ). B) Részház 741 m2-es telekkel. lakótelepen. 0905 662 259

0918 988 138

rezsiköltség! Horváth Gabriella 0905 853 822 

legesen felújított, 2 szobás lakás (62 m2, Nyugat-lakótelep Jantárova). 0903 420 895, Nagy Zoltán

ÁRA 46 000 EURÓ

ÁRA 27000 EURÓ

ÁRA 35 990 EURÓ

ÁRA: 45 000 EURÓ

DUNASZERDAHELY – Eladó 3 szobás, 66 m2-es felújított lakás az Újfalu-lakótelepen. 0905 662 259

DUNASZERDAHELY – Eladó 1 szobás, 28 m2-es lakás a városközpontban. 0918 988 138

DS – Eladó a Barátság téren teljesen felújított 2 szobás lakás – 46 m2, havi költség mindössze 70 euró. Horváth Gabriella: 0905 853 822 

Eladó Bős központjában családi ház 5 áras telekkel, azonnal beköltözhető. 0903 420 895, Nagy Zoltán

ÁRA 43 000 EURÓ

DS – Eladó 3 szobás felújított 71 m2-es lakás az Észak-lakótelepen. 0905 662 259

ÁRA 47 990 EURÓ

Dombos Gábor 0908 758 393 gabriel.dombos@re-max.sk

DS – Eladó a Barátság téren teljesen felújított 3 szobás lakás. Horváth Gabriella 0905 853 822

A) ÁRA 270 EURÓ/HÓ B) ÁRA 350 EURÓ/HÓ

DS – Bérbe adó az Újfalu-lakótelepen/Nová Ves A) berendezett 1 szobás (36 m2) lakás. B) 2 szobás (52 m2) lakás berendezés nélkül. Nagy Zoltán, 0903 420 895.


40

Csallóköz

Kulissza

Januári beharangozó Jack Ryan ötödször, díjesélyes filmek és Tom Hanks megmentése Új év, de a film pereg tovább. Januárban ugyanúgy kinyitnak a mozik, mint decemberben, a fanatikus filmrajongók pedig már az Oscar előszobájára, a Golden Globe-ra edzenek. Aki nyer, az jó eséllyel pályázik a márciusi díjátadóra is. De maradjunk a januári kínálatnál, amely ugyan igazi óriásprodukciókat nem tartogat, viszont ígéretes alkotásokból így sincs hiány. A Paramount 80 milliós költségvetésből összedobott Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit, 2013) című akció-thrillerje a Shakespeare-filmek és színdarabok szereplőjeként és rendezőjeként elhíresült Kenneth Branagh műve. Az északír Branagh utoljára a Thorral rukkolt elő, most pedig az amerikai író, Tom Clancy karakterét, Jack Ryant álmodta vászonra. A regényhős négyszer tűnt fel eddig a mozikban, először a Vadászat a Vörös Októberre c. 1990-es, a tévé által sokszor leadott filmben. Akkor Alec Baldwin bújt a bőrébe, majd Harrison Ford kétszer a Férfias játékokban

Net-felvételek

car-díjas Lawrence Bale nagyszájú feleségét alakítja, Cooper pedig az FBI-ügynököt. Tom Hankset rövid időn belül ismét láthatjuk a vásznon. A Phillips kapitányt követően a Mr. Banks megmentése (Saving Mr. Banks, 2013) c. filmben Walt Disney-t játssza, aki a Mary Poppins szerzőjét, P. L. Traverst (Emma Thompson) próbálja meggyőzni arról, miért lenne érdemes megfilmesíteni a könyvét. Disney-nek, aki a lányainak tett ígéretet, hogy kedvenc könyvükből

és a Végveszélyben, végül 2002-ben Ben Affleck A rettegés arénájában. Ezúttal a Star Trekből ismerős Chris Pine alakítja a CIA-ügynököt, és mi mást tehetne, mint megmenti a világot – Amerikát! – a káosztól és a terrortól. Partnerei Keira Knightley és Kevin Costner, és az önmagát rendező Branagh. A filmet az október 1-jén elhunyt Tom Clancy emlékének ajánlják. Az Amerikai botrány (American Hustle, 2013) viszont díjesélyes, és néhány elismerést már be is zsebelt. A filmet az a David O. Russell jegy-

zi, aki tavaly a Napos oldallal tarolt. Sikerül-e megismételni a tavalyi díjesőt? A Napos oldal szereplőgárdájához mindenesetre nagyon ragaszkodik, hiszen Jennifer Lawrence, Bradley Cooper és Robert De Niro most is lehetőséget kaptak, mellettük pedig Christian Bale, Amy Adams és Jeremy Renner láthatóak főbb szerepekben. A Columbia 50 milliós, majd' kétórás mozija a ‘70-es évek Amerikájában játszódik. Bale és Adams szélhámosokat formálnak meg, akik kényszerből dolgoznak együtt az FBI-jal. Az Os-

filmet készít, húsz évébe telt, mire meggyőzte az ausztrál írónőt. A Walt Disney kétórás, 35 milliós produkciója a Sandra Bullock Oscardíjas alakításával fémjelezett A szív bajnokai rendezőjének, John Lee Hancocknak a munkája. Emma Thompson és Tom Hanks mellett Colin Farrell és Paul Giamatti a két nagyobb név, és Thompsonnak akár díjesőt is hozhat a film. Emellett januárban tűzik premierre az Augusztus Oklahomában (August: Osage County, 2013) c. fekete komédiát Meryl Streep, Julia Roberts és Ewan McGregor főszereplésével – George Clooney neve a Weinstein fivérek mellett tűnik fel a producerek között. Steve McQueen ismét kedvencével, Michael Fassbenderrel dolgozott együtt. A rendezőnek ez a harmadik nagyjátékfilmje, Fassbender mind a háromban főszerepet játszott. A 12 év rabszolgaság (12 Years a Slave, 2013) főszereplője Chiwetel Ejiofor, Brad Pitt pedig producer és színész egyszerre. Paul Giamatti itt is feltűnik, ahogy az Augusztus Oklahomában c. filmben szereplő Benedict Cumberbatch is, alias Sherlock Holmes. Aki „igazi művészetre” vágyik, nézze meg a dán rendező, Lars von Trier A nimfomániás (Nymphomaniac, 2013) c. filmjét, amely olyan hosszúra sikeredett, hogy két részben mutatják be – az 1. részt januárban, a 2. részt februárban. A főszerepelők Charlotte Gainsbourg, Stellan Skarsgaard, Shia LaBeouf, Willem Dafoe és Christian Slater. Január 12-én pedig kiosztják a Golden Globe-díjakat. Lehet tippelni, ki fog nagyot kaszálni, ki lobbizott jobban, illetve kinek kell majd beérnie „csak” a jelölésekkel, vagy a semmivel. Rajkovics György


41

Gyereksarok

2013. december 17. | 51–52. szám

A Mikulás laptoppal és kutyafalkával dolgozik Indulásra kész és integet, bár nem tudni miért, hiszen pár ajándékot ott hagyott a hóban. Reméljük nem fogják nagyon hiányolni.

A Mikulás is kénytelen modernizálni eszköztárát, hiszen egyre kevesebb kézzel írt levelet kap. A laptopon vezeti a könyvelést, illetve természetesen azt, hogy ki volt jó idén és ki rossz.

Egy barátságos kacsintás mindig belefér, ami még a rosszaságoknak is szól.

A télapónak nagy hadseregre van szüksége, hogy az ajándékok célba jussanak. Ilyen kutya falkával azonban nem ismer akadályt. Összeállította: Wimmer Ilona

Mikulás másnapján nincs is jobb, mint egy nagy pohár forralt bor és aludni egy nagyot a jó meleg szobában. Egy dolog zavarhatja csak meg a pihenést, ha véletlenül lever egy cukiságot a fotelről.


42

Celebsztorik

Csallóköz

Vajon együtt karácsonyoznak? Így tartja magát formában Franciaországban tölti majd együt az ünnepeket Kristen Stewart és Robert Pattinson – legalábbis a brit The Sun bulvármagazin szerint. A magazin azt állítja, 24-ét Rob még Londonban tölti, ám utána a Loire-völgyben romantikáznak majd Kristennel egy kis falusi házban, a színésznő pedig „reméli, hogy ez lesz az a szünet, ami után megint sínre kerül a kapcsolatuk”. Pattinsont egyébként az utóbbi hónapokban együtt emlegették Sean Penn lányával, Dylannel is, ám ezek azóta pletykának bizonyultak. Most vajon hihetünk annak, hogy a két Alkonyat-sztár újra egy párt alkothat majd?

Breznóban koncertezik Lucie Bílá eredeti nevén Hana Zaňáková, énekesnő, a cseh könnyűzene kiemelkedő egyénisége. Az 1980-as években Petr Hannig producer fedezte fel, kinek ajánlására felvette a Lucie Bílá művésznevet. Az 1990-es évektől kezdődően musicalekben szerepelt, további szólólemezeket adott ki, filmekben színészként és énekesként szerepelt. Idén ő lett az Arany Csalogány díj nyertese. December 21-én kétórás koncertet ad Fehér karácsony címmel, ahol vendégművészként fellép a La Gioia.

Titokban találkoztak

Carmen Electra bebizonyította, ma is csúcsformában van. A világsztár nem csinál titkot életmódjából: korábban elárulta, rengeteg tánccal, fehérjével és zöldséggel tartja formában magát. Az egyik legismertebb nyuszilány nemrégiben úgy döntött, visszatér a popszakmába. A sztár mostanában pózolt az egyik magazin címlapján, és nagyon szexis ahhoz képest, hogy már negyvenéves. Carmen kétségkívül még a sokat takaró fehérneműkben is izgató, de ebben a szerelésben kimondottan irigylésre méltó.

Idén ő a férfiak kedvence

Az angol X-Factor hetedik szériájában feltűnt One Direction nevű fiúcsapat egyik tagja vitte titkos randevúra Palvin Barbarát. „Barbara érkezett elsőként, a moziban az első sorba ültek, nehogy bárki is tudja őket figyelni” – árulta el a Daily Mirrornak a filmszínházban dolgozó egyik alkalmazott. Nem a húszéves tehetség az első, akinek elcsavarja a fejét az igéző tekintetű modell. Tavaly a tini-álompár, Justin Bieber és Selena Gomez állítólag miatta szakítottak, de az azóta különvált Istenes Bence és Csobot Adél között is okozott némi mosolyszünetet Palvin ártatlan puszija.

Emily Ratajkowski már 14 éves korától modellkedik, de csak az utóbbi másfél évben sikerült számára az áttörés. Egészen konkrétan a Treats! magazin tavalyi címlapja hozta el számára egy csapásra a sikert. Az aktfotóra valahogy mindenki felkapta a fejét, de nem is csoda, hiszen a 21 éves apai ágon lengyel felmenőkkel büszkélkedő, amerikai modell kisugárzása döbbenetes. Nos, azóta már a Rag & Bone kampánylánya lett, és az egész világ megismerte arcát. Olyanynyira, hogy az Esquire magazin olvasói most elsöprő többséggel választották meg az év nőjének.


2013. december 17. | 51–52. szám

TV2 > december 26., csütörtök, 10.50

Volt egyszer egy karácsony

TV-műsor > 2013. december 18 – 2014. január 1.

43

Jön a Karácsony, és a Mikulás egész háznépe lázasan sürög-forog, de az idén valahogy az öregfiú szíve nincs a helyén... A világ kapzsiságától és önzésétől kiábrándultan be akarja dobni a törülközőt, de a lánya, Kristin rábeszéli, hogy adjon egy utolsó esélyt a halandóknak. Ha a lány be tudja bizonyítani, hogy akár csak egy család képes megváltozni, és újból jószívűvé és figyelmessé válni, akkor a Mikulás elhalasztja a vakációját Hawaiiban, és visszatér a szánjához. Rendezte: Takács Tibor Szereplő(k): John Dye Once Upon a Christmas, kanadai film, 90 perc, 2000

VIASAT3 > december 28., szombat, 11.30

A grincs

Létezik egy varázslatos város, amely csak egy hópehelyben létezik. Whoville-ben él a Who család. Nem túl szépek, és kicsit túl anyagiasak is, viszont a maguk módján szimpatikusak. Imádják az ünnepeket. Legfőképpen a Karácsony a mindenük. Egyvalakinek azonban sem az ünnepek, sem a Karácsony nem tetszik. Ő a Grincs, a galád, rosszindulatú szörnyeteg, aki a város fölött magasodó Kobakhegyen él önkéntes száműzetésben. Egyszer s mindenkorra véget akar vetni a nagy éves hajcihőknek. Rendezte: Ron Howard Szereplő(k): Jim Carrey How the Grinch Stole Christmas, amerikai film, 105 perc, 2000

M1 > december 26., csütörtök, 20.15

Télapu 3. – A szánbitorló

Jennifer Lopez RTL KLUB > december 25., szerda, 16.20

Szeretném, ha szeretnél Jó néhány éve, hogy Scott Calvinből egy szerencsétlen baleset folytán Télapu lett. Jól érzi magát a piros ruhában, remekül kijön a rénszarvasokkal, kedveli a manókat, és azt sem bánja, ha néha egy-két problémát neki kell megoldania az északi-sarki játékgyárban. Csakhogy a gonosz Zúzmara Jack szemet vetett a munkájára. Ördögi tervet eszelt ki, és mire kedvenc Télapunk kettőt pislog, máris a múltban találja magát, miközben Jack bújik Télapu szerelésébe. Scott azonban felveszi a kesztyűt, és a barátai segítségével mindent megtesz, hogy megmentse a Karácsonyt.

Mary Fiore esküvőszervező, okos és gyönyörű, ám rendkívül magányos, mert egyszerűen fogalma sincs, hol keresse a nagy Őt. A megoldás sorsszerűen, egy elszabadult szemetes konténer képében érkezik, amely elgázolná Maryt, ha a jóképű gyermekorvos, Steve nem menti meg az utolsó pillanatban. A találkozás varázsütésként éri, fülig beleszeret megmentőjébe. Ám hamarosan kiderül, hogy épp Steve esküvőjét szervezi, aki a dúsgazdag és szépséges Frant készül elvenni.

Rendezte: Michael Lembeck Szereplő(k): Tim Allen, Martin Short, Elizabeth Mitchell The Santa Clause 3.: The Escape Clause, amerikai vígjáték, 98 perc, 2006

Rendezte: Adam Shankman Szereplő(k): Jennifer Lopez, Matthew McConaughey The Weding Planner, amerikai–német romantikus film, 99 perc,2001


44 TV2 6.00 Aktív 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Eva Luna (18.) 13.00 Walker, a texasi kopó 14.00 Tények Délután 14.50 Shopping Királynők 15.50 Családi titkok 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 16.55 Hal a tortán 18.00 Tények 19.15 Édes élet 20.25 Jóban Rosszban István boldogan újságolja a fejleményeket Kristóféknak. Szilvia kevésbé lelkes, főleg azután, hogy megtudja, Zsolt mindenre rájött. Az egész kórház Alexa viszszatéréséről pletykál, ami miatt Mónika kellemetlen helyzetbe kerül... 21.30 Frizbi Hajdú Péterrel 22.40 Halálhajó (am.) 0.40 A médium VII. Allison és Scanlon kapcsolata tovább romlik, amikor a nő belevonja a férfi testvérét egy folyamatban lévő gyilkossági nyomozásba. 1.40 Tények Este

M2 6.10 Gyerekeknek 16.30 Állatkert a hátizsákban (23.) 17.10 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 Kapa, kasza, fakanál III. (3.) 21.15 Bosszú II. (18.) Graysonék álarcosbált rendeznek, amelyre Victoria nem hívja meg Emilyt, mert már kiszemelte azt az ifjú hölgyet, akit össze akar hozni Daniellel. 21.55 A következő! 22.50 Ridikül 23.35 Noé batátai 0.05 A Hivatal (5.) Angol sorozat 0.40 Magyar válogatott

Csallóköz

Tv-műsor > 2013. december 18. > Szerda RTL Klub 6.05 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.40 Ízes élet 13.00 Reflektor 13.10 A Muzsika Tv bemutatja: Mi muzsikus lelkek 13.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.55 Fókusz 15.30 Dél Királynője 16.25 Csók és csata Amerikai sorozat 17.35 A gyanú árnyékában Az eltitkolt gyerek 18.30 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.10 Barátok közt 21.45 Szulejmán A leégett vadászház miatt Izabella hercegnő is átmenetileg Ibrahim palotájában kap szállást, ahol találkozik Hürremmel. A nő, temperamentumához híven megfenyegeti a hercegnőt, hogy a szultán közelébe se lássa, majd elkezdi saját hadjáratát Ibrahim ellen. A szultánnál mindennek elmondja, és ezzel alaposan felhergeli az uralkodót. 23.05 Házon kívül 23.40 Reflektor 23.55 Egy élet ára Kanadai thriller

Viasat 3 10.50 11.20 11.50 12.50 13.50 15.35 17.25 18.25 18.55 19.20 20.25 21.20 23.25 1.55

Káoszháza (am.) Férjek gyöngye ÁlomÉpítők Szívek szállodája Amerikai sorozat CSI: A helyszínelők (am.) Nyomtalanul Amerikai sorozat Gyilkos számok Amerikai sorozat Káoszháza (am.) Férjek gyöngye Amerikai sorozat Jóbarátok (am.) Két pasi... (am.) Visszavágó (am.) Dermesztő szenvedélyek Amerikai thriller Esküdt ellenségek – Bűnös szándék Amerikai sorozat

M1

Duna TV

5.55 Ma reggel 9.00 A királyi ház titkai. 60/56. 10.10 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinok 13.25 Útravaló 13.35 A kanadai sarkvidék (dok.) 13.55 Gasztroangyal 14.55 Melissa és Joey Amerikai sorozat 15.40 A múlt fogságában (93.) 16.30 Híradó+ 16.45 Az élet sava-borsa (22.) 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.20 Retró kabaré 21.20 On the Spot Siwa (dok.) A líbiai-egyiptomi határnál fekvő Siwa oázisban mindene megvan a berbereknek. Számukra ez maga a paradicsom, de néhány ott élő európainak is a békét és egy új élet kezdetét jelenti ez az eldugott és titokzatos hely. Magyar dok.-film 22.15 Az Este 22.50 Híradó 23.05 Summa 23.35 Angi jelenti Gasztrokarácsony 0.05 Történetek a nagyvilágból

7.35 Pannónia három keréken 8.10 Kultikon 8.35 Határtalanul magyar 9.05 Közbeszéd 9.35 Sportaréna 10.10 Doc Martin 11.00 Só Mihály kalandjai Magyar sorozat 12.00 Híradó 12.25 Három királyok Magyar sorozat 13.20 A világörökség kincsei 13.40 Svédcsavar (2.) 14.30 Kívánságkosár 16.30 Térkép 17.05 Everwood (am.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Kisváros Tragédia az erdőszélen 20.00 Doc Martin II. 20.50 Glóbusz (5.) 21.50 Hírek, sport 22.05 Továbbállók Am.–angol film A harmincas pár, Burt és Verona gyereket várnak. A terhesség problémamentesnek ígérkezik, de Burt excentrikus szülei a hatodik hónapban közlik, hogy elköltöznek Coloradóból, így a fiatalok úgy döntenek, az izolált farm helyett máshol raknának fészket. 23.40 Kultikon 23.55 Könyvajánló 24.00 Koncertek az A38 hajón

ATV 11.30 11.55 12.15 15.00 15.30 16.10 16.30 16.55 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.35 21.40 22.20 23.05 23.55 0.20

Álomsztori Déli híradó TV-shop Global 3000 Magazinműsor 700-as klub Start plusz EU Journal Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd A tét Híradó A tét No comment Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Világhíradó

RTL II 7.00 Magánürügy (am.) 9.00 CSI: Miami helyszínelők III. (12.) 10.00 Nyomtalanul II. (4.) 11.00 Vacsoracsata 12.00 Segítség, bajban vagyok! 13.00 A gyanú árnyékában 13.55 Barátok közt 14.30 Az örökség (106.) 15.30 A sors hullámain 16.30 A vihar (52.) 17.30 Az első millióm története (11.) 18.30 Nyomtalanul II. (5.) 19.30 Vacsoracsata (ism.) 20.30 Édes kis semmiség Amerikai vígjáték 22.00 Agymenők I. (1.) Amerikai sorozat 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 Forró nyomon 0.30 Alcatraz (9.)

20.20 > STV1 Nomád

Oraz egy új hős eljövetelét jósolja. Megszületik Mansur, kinek sorsa, hogy egyesítse a kazah népet, és dicső győzelemre vigye a harcokban. Jungar uralkodója Sharish hadvezért bízza meg, hogy végezzen a fiúval. Oraz elrejti Mansurt, aki a legendás Dzsingisz kán sarjával, Eralival nevelkedik. Szinte testvérként szeretik egymást egészen addig, míg meg nem jelenik Gaukhar, a szépséges és bátor leányzó, akibe mindketten beleszeretnek. Rendezte: Ivan Passer. Sergej Bodrov Szereplő(k): Mark Dacascos, Kuno Becker Francia–kazahsztáni kalandfilm, 112 perc, 2005

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor (ism.) 9.35 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 11.00 Kobra 11 XII. 13.05 Dr. House VII. 14.00 NCIS: Los Angeles I. (2.) 15.00 Egyről a kettőre IV. Amerikai sorozat 15.30 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 16.00 NCIS (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 Jégvárak. Am.– kanadai film 22.30 NCIS (am.) 0.35 Kobra 11 Német sorozat 1.30 Dr. House VI.

12.30 Dr. Csont IV. 13.40 Dr. Csont VI. Amerikai sorozat 14.30 Castle IV. (17.) 15.40 Bevásárlóverseny Juraj Mokrýval 15.55 Kapcsoltam 17.00 Híradó ötkor 17.50 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.20 Panelházi történetek 21.40 Dr. Csont IX. (7.) 22.45 Castle V. (19.) Amerikai filmsorozat 23.45 Dr. Csont VI. Amerikai filmsorozat 0.40 Dr. Csont IX. (7.) 1.40 CSI: Las Vegas-i helyszínelők XI. 3.20 Gyilkosság Amerikai–kanadai krimisorozat

STV1

STV2

13.55 Építs házat, ültess fát! 14.30 Katka Brychtová igaz történetei 15.10 Asija választása Török sorozat 16.00 Hírek 16.25 Geo report 17.15 Csalók akcióban VIII. Angol sorozat 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Nomád (francia) 22.00 Egy zsaru bőréért Francia krimi 23.45 Medicopter 117 – Légimentők 0.30 Riporterek 1.00 Szlovákia képekben

12.35 Júlia Hečková-portré 13.15 Herodes és Herodias Szlovák tévéjáték 15.00 A fehér gárda. 8/8. 15.55 Magyar magazin 16.25 Tempó – magazin 16.45 Fókusz A fogyasztó 17.30 Regionális hírek 17.50 Kosárlabda: Good Angels 2013 21.05 Dubová Colonorum Szlovák dok.-film 21.35 Hírek, sport 22.05 Világjárók Cseh vígjáték 23.45 Rendőrségi magazin 0.00 Katonai magazin 0.15 Autószalon


TV2 6.00 Aktív 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Eva Luna (19.) 13.00 Walker, a texasi kopó VII. (7.) Amerikai sorozat 14.00 Tények délután 14.25 Aktív 14.50 Shopping Királynők 15.50 Családi titkok A játékos 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 16.55 Hal a tortán 18.00 Tények 19.15 Édes élet 20.25 Jóban Rosszban Alexa nehezen tudja feldolgozni a vele történteket, és hogy rengeteg dologra nem emlékszik. Péter próbálja nyugtatni, de amikor kettesben hagyja Bettyvel, nem alakul minden túl jól. Barbara nem tud tovább parancsolni az érzéseinek. 21.30 Nyolc tanú Am. thriller 23.20 Fogyj Rékával és Norbival! 23.25 Felejtés (am.) 1.15 Tények 1.50 Aktív

M2 7.05 Gyerekeknek 16.30 Állatkert a hátizsákban 20.00 Híradó, sport 20.45 Hétköznapi Kifutó (10.) 21.15 Bosszú II. Személyazonosság Miután Nolant elengedi a rendőrség, Emilyvel elhatározzák, hogy csapdát állítanak a Falc0n nevű hackernek, aki Graysonék alkalmazásában mind David Clark, mind Padma Lahari haláláért felelős. 22.00 A következő! 22.50 Ridikül 23.40 KorTárs 0.05 Európai szemmel

RTL Klub 6.05 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.40 Ízes élet 13.00 Reflektor 13.10 Egészségkalauz 13.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.55 Fókusz 15.30 Dél királynője 16.25 Csók és csata Amerikai sorozat 17.35 A gyanú árnyékában A szüleim tönkreteszik az életemet A 15 éves Anna lassan kinő a gyereklétből, és egyre jobban érdekli a bulizás és a fiúk. A szülei ezt az új helyzetet nagyon bizalmatlanul fogadják. Mivel nagyon elfoglaltak, bekamerázzák az egész házat. De még ez sem elég: Annának szigorú nyilvántartást kell vezetnie arról, hogy percre pontosan mikor hol tartózkodik, és mit csinál. Anna fellázad a szülei ellen. 18.30 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.10 Barátok közt 21.45 Next – A holnap a múlté (am.) 23.45 Brandmánia 0.25 Reflektor

Viasat 3 11.50 ÁlomÉpítők Valóságshow 12.50 Szívek szállodája 13.50 CSI: A helyszínelők (am.) 15.35 Nyomtalanul Amerikai sorozat 17.25 Gyilkos számok Amerikai sorozat 18.25 Káoszháza (am.) 18.55 Férjek gyöngye Amerikai sorozat 19.20 Jóbarátok (am.) 20.20 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.20 CSI: New York-i helyszínelők (am.) 23.15 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék Amerikai sorozat 0.10 Őrangyal II. (1.) Amerikai sorozat

45

Tv-műsor > 2013. december 19. > Csütörtök

2013. december 17. | 51–52. szám

Duna TV

M1 5.55 Ma reggel 9.00 A királyi ház titkai. 60/57. 10.15 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinok 12.55 Kvartett 13.25 Virágzó Magyarország 13.50 Életművész Agócs Gergely 14.40 Melissa és Joey Am. sorozat 15.30 A múlt fogságában (94.) 16.20 Híradó+ 16.35 Az élet sava-borsa (23.) 17.20 Szerencse híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.20 Fábry 21.45 Munkaügyek – IrReality (12.) Van egy jó hírünk, és egy rossz. A jó hír az, hogy Elvirát meglátogatja régi gimnáziumi szerelme, aki azóta egy fogyókúrás csodaital MLM-guruja lett. A rossz hír az, hogy Kareszt meglátogatja vidéki édesanyja, akinek Karesz azt hazudta, hogy ő a főnök az irodában. 22.15 Az Este 22.50 Híradó 23.05 Nemzeti Nagyvizit 23.35 Barangolások öt kontinensen 0.05 Szekondlájf Magyar dok.-film

ATV 11.30 12.15 12.30 12.55 15.30 16.10 16.30 16.55 17.10 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.35 21.40 21.55 22.20 23.05 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája TV-shop Fórum TV-shop 700-as klub Start plusz Fő az egészség! Világhíradó Fórum; Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Csatt Híradó Csatt No comment Világhíradó Hradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Világhíradó

8.10 Kultikon 8.35 Magyar klasszikusok új köntösben 9.05 Közbeszéd 9.30 Pannon expressz 10.10 Doc Martin (ism.) 11.00 Glóbusz (ism.) 12.00 Híradó 12.20 Virágzó Magyarország 12.45 Károlyi Bernát a ferences vértanú 13.10 Mediterraneo 13.45 Svédcsavar (3.) 14.30 Kívánságkosár 16.30 Térkép 17.05 Everwood (am.) 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Sportcsillagok Gálaestje 2013 20.55 Angyalbőrben 21.50 Hírek, sport 22.05 Fuss, hogy utolérjenek Magyar film Nemzetközi kémbanda egy zeneműkiadó impreszszárióinak álcázza tagjait, hogy megszerezze egy fontos lézertanulmány tervrajzait, melyek Tokaji, az operettszínház számlaellenőrének belégjei közé kerültek. Tokaji lesz a csalétek a gyönyörű és profi dzsúdós rendőrnő kezében. 23.30 Kultikon 23.50 Könyvajánló 23.55 MüpArt Classic

RTL II 11.00 Vacsoracsata 12.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 13.00 A gyanú árnyékában 13.55 Barátok közt 14.30 Az örökség (107.) 15.30 A sors hullámain 16.30 A vihar (53.) 17.30 Forró nyomon 18.30 Nyomtalanul II. (6.) 19.30 Vacsoracsata (ism.) 20.30 A csajok háborúja Amerikai vígjáték 22.00 Agymenők I. (2.) 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 Gazdálkodj okosan! 0.30 Alcatraz (10.)

23.25 > TV2 Felejtés

Telly egy repülőgép-szerencsétlenég során elveszítette 8 éves kisfiát. A pszichológus, aki a legtöbbet segített neki, feladja a küzdelmet: bevallja a nőnek, hogy emlékeiből és fájdalmából semmi sem igaz: sosem volt gyereke és így az nem is halhatott meg – mindez csupán az ő agyában létezett. Telly találkozik egy férfival, akivel kísértetiesen hasonló eset történt. Meggyászolta a gyerekét, majd nem sokkal később rá kellett jönnie, nem is volt soha apa. Rendezte: Joseph Ruben Szereplő(k): Julianne Moore, Gary Sinise Amerikai thriller, 91 perc, 2004

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 A kék angyal 9.35 A fiúk nem sírnak 11.00 Kobra 11 XII. 13.10 Dr. House VI. 14.10 NCIS: Los Angeles I. (3.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 16.00 NCIS (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Életem a szörf (am.) A tinédzser Bethany imádta a szörfözést. Egy szörnyű tragédia azonban beárnyékolta életét. Kedvenc időtöltése közben megtámadta egy cápa, és leharapta az egyik karját. 22.50 NCIS (am.) 23.50 Kobra 11 XIV. 1.30 Doktor House VII.

STV1 14.20 15.15 16.00 16.25 17.15 17.50 18.20 19.00 19.50 20.20

21.35 22.00 23.30

0.20

Konyhatitkok Asija választása Hírek Geo report (sor.) Csalók akcióban VIII. Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Hűtlenség szlovák módra. 3/3. Szlovák vígjáték Riporterek Wallander III. 3/3. Angol krimisorozat Medicopter 117 – Légimentők Osztrák sorozat Szlovákia legnagyobb bűnügyei

JOJ 13.30 Dr. Csont VI. (22.) 14.30 Castle IV. (18.) 15.40 Bevásárlóverseny Juraj Mokrýval 15.55 Kapcsoltam 17.00 Híradó ötkor 17.50 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.20 Panelházi történetek 21.40 Bosszútól fűtve (am.) Victor egy maffiavezér jobbkeze, akinek egy ismeretlen baljós üzeneteket küldözget, és sorra gyilkolja az embereit. Darcy, Victor barátja, megszállottan üldözi a gyilkost. Mindeközben Victor megismerkedik a vonzó és titokzatos Beatrice-szal. 0.20 Dzsigolók (am.)

STV2 13.30 Éjszaka az archívumban 14.30 Štefan Moravčík-portré 15.00 Szenior klub 15.30 Út – magazin 15.55 Roma magazin 16.25 Rendőrségi magazin 16.45 Fókusz – a jog 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Állatkerti kölykök II. 18.25 Horgászmagazin 18.45 Esti mese 19.10 Ki hívott meg? 20.00 Advent 2013 – Ján Lehotský 21.00 Apáink öröksége 21.35 Hírek, sport 22.05 A lámpa alatt 0.10 Nemzetközi terrorizmus 1945 után 1.00 Hírek


TV műsor > 2013. december 20. > Péntek

46 TV2 6.00 Aktív 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Eva Luna (20.) 13.00 Walker, a texasi kopó VII. (8.) 14.00 Tények délután 14.25 Aktív 14.50 Shopping Királynők 15.50 Családi titkok Szerető vagy tanárnő 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 16.55 Hal a tortán 18.00 Tények 19.15 Édes élet 20.25 Jóban Rosszban Péter próbálja meggyőzni Alexát az utókezelésről, de ő hallani sem akar arról, hogy a Csillagvirág klinika betege legyen. Végül kompromisszumos megoldásra jutnak, amit nem mindenki fogad kitörő örömmel. Szilvia és Zsolt között újra helyreáll a béke, így Kristóf kénytelen új tervet kitalálni. Gergő nem képes elfogadni Barbara döntését... 21.30 Waterworld – Vízivilág (am.) 0.10 Fogyj Rékával és Norbival 0.15 Szellemdoktor Am. sorozat (2.) 1.15 Tények Este

M2 7.00 Gyerekeknek 16.40 Állatkert a hátizsákban 17.05 Gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.45 Jamie 30 perces kajái 21.15 Bosszú II. (20.) Eljegyzés (am.) Emily hajlandó anynyira elkötelezni magát Daniel mellett, hogy igent mond az egy évvel korábban feltett kérdésére, hogy mindent hátrahagyva költözzenek Párizsba. 21.55 A következő! 22.50 Ridikül 23.35 Autósmagazin 0.05 Angi jelenti 0.30 Havasi Balázs -koncert

RTL Klub 6.05 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.40 Ízes élet 13.00 Reflektor 13.00 Gasztrotúra 13.30 Éjjel-nappal Budapest 14.45 Fókusz 15.30 Dél Királynője 16.25 Csók és csata Amerikai sorozat 17.35 A gyanú árnyékában A férjem megölte az exbarátnőjét? 18.30 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.10 Barátok közt 21.45 CSI: Miami helyszínelők (24.) 22.50 Gyilkos elmék Reid képtelen túltenni magát barátnője elvesztésén. Ám amikor a csapat megakad a nyomozásban, a segítségükre siet. Az áldozatok szemhéját levágták, és mindegyik holttestet kivéreztettek. Reid szerint a vért festéknek használja az elkövető, ezért a gyanúsítottak körét leszűkítik a művészek körére. 23.45 Odaát V. (2.) Amerikai sorozat 0.40 Reflektor

Viasat 3 13.50 CSI: A helyszínelők (am.) 15.35 Nyomtalanul Mikor egy nő eltűnik, miután a rendőrök megölték a fiúját, a csapat banda belügyekre gyanakszik. 17.25 Gyilkos számok 18.25 Káoszháza (am.) 18.55 Férjek gyöngye 19.20 Jóbarátok (am.) 19.50 Kertvárosba száműzve (19.) 20.25 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.20 A Bourne-csapda Am.–német film 23.25 Visszavágó (am.) 1.35 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék Amerikai sorozat

Duna TV

M1 5.55 Ma Reggel 9.00 A királyi ház titkai. 60/58. 10.10 Család-barát 12.01 Hírek 12.25 Roma kultúra 12.55 Esély 13.25 Erkel, mert kell! A Népszínháztól a közösségi operáig 13.55 Angi jelenti 14.25 Történetek a nagyvilágból 14.55 Melissa és Joey Amerikai sorozat 15.45 A múlt fogságában (95.) 16.35 Híradó+ 16.45 Az élet sava-borsa (24.) 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.20 Bízunk Benned! Játékos vetélkedő 21.20 Életművész Scherer Péter 22.20 Az este 22.50 Híradó 23.05 Szeretettel Hollywoodból 23.35 Angyali szemek Amerikai film Az Angyali szemek két sebzett lelkű ember története: a nő rendőr, a férfi leginkább csavargónak látszik. Egy utcai bunyóban ismerkednek meg.

ATV 11.55 12.15 12.30 15.30 16.10 16.30 16.55 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.55 22.20 22.50 23.05 23.55 0.15

Déli Híradó TV-shop Fórum 700-as klub Start+ Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Híresek és hatalmasok Híradó Híresek és hatalmasok Híradó ATV Newsroom Világhíradó Hazahúzó Késő esti híradó No comment

8.10 Kultikon 8.35 Akadálytalanul 9.05 Közbeszéd 9.30 Szerelmes földrajz 9.55 Partiumi barangoló (dok.) 10.15 Doc Martin 11.05 Angyalbőrben 12.00 Híradó 12.20 Gyógyító természet (2.) 12.50 Erdélyi történetek 13.45 Svédcsavar (3.) 14.30 Kívánságkosár 16.30 Térkép 17.05 Everwood (81.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Kisváros 20.00 Doc Martin (4.) 20.50 Hölgyek öröme Angol sorozat (1.) Denise a Paradise női osztályán kap munkát eladóként, és a többi lányhoz hasonlóan neki is meg kell felelnie azoknak a szigorú elvárásoknak, amelyeket az osztály vezetője, Miss Audrey állít eléjük. Denise szeme csakhamar megakad az áruház jóképű tulajdonosa, a nemrég megözvegyült John Moray alakján 21.45 Hírek, sport 22.00 Trükk (lengyel) 23.35 Kultikon 23.55 Könyvajánló 24.00 A vég nekem a kezdet. Németolasz filmdráma 1.35 Koncertek az A38 hajón

RTL II 11.00 Vacsoracsata: Maranecz Fruzsina 12.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 13.00 A gyanú árnyékában 13.55 Barátok közt 14.30 Az örökség (108.) 15.30 Heti Hetes 16.30 A vihar (54.) 17.30 Péntektől péntekig 18.30 Nyomtalanul II. (7.) 19.30 Vacsoracsata (ism.) 20.30 Nagyon vadon Am. animáció 22.00 Agymenők I. (3.) 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 Péntektől péntekig 0.30 Alcatraz (11.)

Csallóköz 21.30 > TV2 Waterworld – Vízivilág

A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. Egy összecsapás után a hajójára veszi a tízéves kislányt és az anyját. Hamarosan kalózok erednek a nyomukba. A kislány kell nekik, aki különös tetoválást, a Szárazföldhöz vezető út térképét viseli a hátán. Rendezte: Kevin Reynolds Szereplő(k): Kevin Costner, Dennis Hopper Amerikai fantasztikus kalandfilm, 136 perc, 1995

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 A fiúk nem sírnak 9.35 Életem a szörf 13.05 Kobra 11 14.05 NCIS: Los Angeles I. (4.) 15.00 Egyről a kettőre V. 14.15 A farm (ism.) 15.30 Két pasi... (am.) 16.00 NCIS (am.) 17.00 Híradó; Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Az év sportolója 22.40 Páncélos zászlóalj Csehszlovák film Danny, a filozófiaszakos bölcsész katonai szolgálatának utolsó hónapjait tölti, és már nagyjából tisztában van vele, hogyan úszhatja meg a sereg packázásait, de közbe jön a szerelem 23.50 NCIS (ism.)

STV1 13.55 Építs házat, ültess fát! 14.30 Mennyei ízek 15.10 Asija választása Török sorozat 16.00 Hírek 16.25 Geo report (sor.) 17.15 Csalók akcióban VIII. Angol sorozat 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szlovákia, szeretlek! 21.40 Poplegendák: Legendás karácsonyok 23.25 Senki sem tökéletes! 0.35 Medicopter 117 – Légimentők Osztrák sorozat 1.20 Hölgyklub

JOJ 13.30 Dr. Csont VI. 14.30 Castle IV. (19.) 15.40 Bevásárlóverseny Juraj Mokrýval 15.55 Kapcsoltam 17.00 Híradó ötkor 17.50 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.20 Jó szívvel a gyerekekért Jótékonysági gálaest 23.10 2020: A tűz birodalma Amerikai– angol–ír film 23.45 Halálra jelölve Amerikai akciófilm 1.20 Dr. Csont VI. Amerikiai sorozat 2.20 Kutyákok (3.) Amerikai sorozat

STV2 12.55 Karácsonyi népszokások 13.25 A lámpa alatt (ism.) 15.55 Szemtől szemben 16.25 Eurovirtuál 16.45 Fókusz – család 17.50 Regionális hírek 18.00 Nemzetiségi magazin 18.10 Tévévíkend 18.45 Esti mese 19.10 Ki hívott meg? 20.00 Advent 2013 – A Para együttes 21.05 Família 21.30 Gólok, pontok... 21.35 Kinorama 22.05 A nagy Gatsby Amerikai dráma 0.25 BJD Chucho Valdés & The AfroCuban Messengers


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Egzotikus Ázsia 6.25 TV2 matiné 10.00 Monster High 11.15 Astro-Világ 12.20 Állatőrség 12.20 Tűsarok 12.50 Stílusvadász Magazinműsor 13.20 Eureka V. (1.) Am. sci-fi-sorozat 14.20 Xena V. (am.) 15.20 13-as raktár (12.) Amerikai sorozat 16.20 A Macska – Le a kalappal! (am.) 18.00 Tények 19.00 Aktív Extra 19.30 Az első lovag Am. kalandfilm 22.15 Újabb parajelenségek (am.) A folytatás az első film eseményei előtt játszódik, és Katie húgának, valamint családjának pokoljárását meséli el. A fiatal házaspár, Dan és Kristi a kaliforniai Carlsbad városkába költözik a két gyermekével. Néhány nappal később az otthonukat feldúlva találják, ám semmi nem tűnt el. Hogy megelőzzék a hasonló eseteket, biztonsági kamerákat szereltetnek fel. 0.10 Hullámok ördöge (am.)

7.25 Kölyökklub 10.00 Chima legendái Animációs film 10.30 Ízes élet 10.50 XXI. század – A legendák velünk élnek 11.20 Házon kívül 11.55 a´la CAR Autós magazin 12.25 4ütem – magazin 12.50 Gossip Girl – A pletykafészek Amerikai sorozat 13.40 Kőgazdagok I. Am. sorozat (6.) 15.10 A hős legendája Amerikai sorozat 16.00 Jóbarátok 16.30 Pénz áll a házhoz Német–am. film 18.30 Híradó 18.55 Fókusz Plusz 19.50 Alvin és a mókusok Am. animáció 21.35 Wasabi – Mar, mint a mustár Francia–japán akció-vígjáték 23.20 Szemet szemért Amerikai film Vicki Westin a sikeres sebészorvos boldog házasságban él szintén orvos férjével és kislányával. Egy nap furcsa körülmények között eltűnik a férj és a kislány, majd egy ismeretlen telefonáló jelentkezik azzal az abszurd kívánsággal, hogy válasszon a fogságában lévő szerettei közül egyet, akit majd a kétnapos ultimátum után életben akar látni.

6.25 A mi erdőnk 6.55 Család-barát 9.00 Noé barátai 9.30 Zöld Tea 10.00 Pecatúra 10.30 Aranymetszés 11.30 KorTárs 12.00 Hírek 12.05 Az élő örökség 12.25 Égigérő fű Magyar film 13.50 Holdtánc és Pepita (am.) 15.25 A kisfiú és a pingvin Angol animáció 15.55 Vad Szigetköz 16.50 Egyszer volt, hol nem volt (17.) 17.30 Gasztroangyal Karácsony 18.30 Szerencse/ Szombat 19.30 Híradó, sport 20.20 Télapu (am.) 22.00 A nagy karácsonyi izzócsata Am.–kanadai film 23.30 Tökös átverés Francia–német film Emmanuelle-t csak egy lépés választja el attól, hogy beteljesüljön álma, hozzámenni a dúsgazdag George-hoz. Ám egy akadály állja útját – George már nős. Sőt, ami még ennél is borzasztóbb az az, hogy a többmilliós vagyon a feleségé.

7.10 Erdélyi történetek 8.05 Élő egyház 8.35 Isten kezében 9.05 Nóvum 9.30 Akadálytalanul 10.00 Székely kapu 10.30 Hagyaték 11.00 Sírjaink hol domborulnak... 11.30 Pannon expressz 12.00 Híradó 12.10 Zöld jelzés 12.40 Robbie, a fóka Német sorozat 13.30 A főfelügyelő Am. filmdráma 15.10 Önök kérték! 16.10 Az aranyfej Amerikai –magyar film Stevenson, a híres angol bűnügyi szakértő családjával Magyarországra látogat. Míg a bűnügyi konferencián elnököl, hírhedt műkincsrablók ellopják Szent László aranyhermáját. A gyanú a Stevenson gyerekekre vetül. 18.00 Híradó, sport 18.35 Kisváros 19.30 Hogy volt?! Cserháti Zsuzsa 20.25 Futótűz IV. 21.15 Hair (amerikai) 23.10 Dunasport 23.25 MüPart 1.20 Koncertek Az A38 hajón

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

7.50 Gyerekeknek 14.45 H2O: Egy vízcsepp elég III. (20.) 13.35 Gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.45 Angyali szemek Am. filmdráma 22.25 Holdtánc és Pepita Amerikai film A bogaras édesanyjával él Moondance, az életre való tinilány. A suli befejezése után újabb eseménytelen nyári szünet elé néz. Egy találkozás azonban mindent megváltoztat. 24.00 4 összeesküvő és 1 temetés II. (6.) 0.45 Télapu (am.)

9.30 Anya és a Télapó Német film 11.15 Két pasi – meg... 12.15 Kertvárosba száműzve (19.) 12.45 Szívek szállodája 14.35 Doktor House 16.30 Magyar vándor Magyar film 18.50 Egy bébiszitter naplója (am.) Annie, friss főiskolai diplomájával a kezében nehezen tudja eldönteni, hogy anyja álmait valósítsa meg, vagy saját vágyait követve továbbtanuljon 21.00 Amerikai nindzsa 3.: A véres vadászat Am. akciófilm 22.50 Katonai akadémia (német) 0.35 Jackie nővér (am. )

47

Tv-műsor > 2013. december 21. > Szombat

2013. december 17. | 51–52. szám

13.00 15.05 15.35 16.00 16.30 17.00 18.25 19.25 20.35

22.15 22.40 23.05 23.55

TV-shop Tempó Ebugatta Mancsvár Global 3000 Fórum; Híradó Képlet; Híradó Havas a pályán Aranytartalék Am.–német film Connor a tartozásai miatt kénytelen elvállalni egy nem éppen testhezálló munkát: Chicago legrosszabb környékén kellene edzősködnie egy reménytelen iskolai ifi baseballcsapatnál. Képlet Global 3000 Hazahúzó Híradó

12.05 13.00 14.00 15.00 16.00 17.00 18.00 19.00 19.55

23.00

Nyomtalanul II. (22.) Az őrangyal II. (5.) Behajtók (4.) Glades – Tengerparti gyilkosságok I. Gazdálkodj okosan! Az első millióm története (ism.) CSI: Miami helyszínelők VI. Forró nyomon Ausztrália Amerikai kalandfilm Sarah férje Ausztráliában próbálja eladni az utolsó birtokukat. Mivel lassan halad az ügy, az asszony veszi kezébe a dolgok intézését. PokerStars European Poker Tour 9

22.00 > M1 A nagy karácsonyi izzócsata

Bob Wallace minden év decemberében nekiáll kidíszíteni a házát, hogy övé legyen a legfényesebb és legünnepélyesebb karácsonyi dekoráció a környéken. Észreveszi, hogy az új szomszéd idén egy még feltűnőbb lámpasort szerelt fel, mint ő szokott. Elkezdődik közöttük a küzdelem: megindul a harc a környék legszebb karácsonyi dekoráció címéért és a vele járó 5000 dollárért. Rendezte: Harvey Frost Szereplő(k): Daniel Stern, Matt Frewer Kanadai–amerikai vígjáték, 85 perc, 2010

Markíza 6.00 Dr. House VII. 6.45 Gyerekeknek 9.10 Egyről a kettőre Amerikai sorozat 9.30 Reszkessetek, repülők (am.) 11.15 A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége. Új-zélandi– amerikai fantasztikus film 14.50 Hamupipőketörténet. Am.– kanadai film 16.40 Beépített szépség Amerikai film Fsz.: S. Bullock 19.00 Híradó, sport 20.30 A leleményes Hugo (am.) Fsz.: Jude Law 23.10 A végső állomás Amerikai horror 0.40 Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya Amerikai– angol thriller

STV1 12.20 Postaláda 13.20 Elisa di Rivombrosa. 13/5. 14.55 Volt egyszer egy Vadnyugat Am.–olasz western 17.45 Építs házat, ültess fát! 18.25 Mennyei ízek 19.00 Híradó, sport 20.20 Postaláda 21.20 Kamupasi (am.) A harmincas éveiben járó Hillary egész életében próbált szülei kedvében járni, főleg amikor párválasztásra kerül a sor. 22.50 Fegyverszünet karácsonyra (francia) 0.45 Elisa di Rivombrosa (ism.)

JOJ 12.30 Karácsonyi csínytevő. Am.– kanadai film Egy női tolvaj viszszatér Connecticut állambeli szülővárosába, miután az egyik terve balul sül el, és a karácsony előtti napokon unokahúgára és unokaöccsére kell vigyáznia. Ideje nagy részét azzal tölti, hogy bűntársával, Clive-val elrendezze a dolgokat. 14.35 Kites (indiai) 16.45 2020: A tűz birodalma (ism.) 19.00 Híradó, sport 20.20 Több a sokknál Am. filmvígjáték 22.50 A tetovált lány Am.–svéd–angol– német thriller

STV2 12.05 13.05 13.35 13.50 15.15 16.00 15.50 16.25 17.00 17.05 18.45 19.05 19.20 20.05 21.00 21.40 23.05 23.30 23.45

Öt perccel 12 után Téli napforduló Szlovák falvak A legerősebb kötelék. Szlovák tévéfilm Kapura – magazin Farmár magazin Tesztmagazin Szenior klub Színészlegendák: Ladislav Chudík Jacobowsky és az ezredes Szlovák tévéjáték Esti mese Mivel utazzunk? Ki hívott meg? A plázák születése Szlovák dok.-film Őrangyalok Tánc szilánkok közt Szlovák táncfilm Évekkel ezelőtt... Csehszlovák filmek Híradó


TV műsor > 2013. december 22. > Vasárnap

48 TV2 6.00 Látlelet a Földről 6.25 TV2 matiné 10.00 Astro-Világ 11.05 Egészségmánia 11.35 Stahl konyhája 12.05 Több mint TestŐr 12.35 Aktív extra 13.05 Psych – Dilis detektívek V. 14.00 A szépség és a szörnyeteg (3.) Catherine és Tess egy gyilkos után nyomoznak, aki egy bevándorlási ügyekkel foglalkozó bírót gázolt el. A szemtanú leírása alapján be is azonosítják a járművet, ám Cath nincs meggyőződve róla, hogy megvan a valódi tettes. 15.00 Doktor House 16.00 Halálos iramban: Tokiói hajsza Amerikai film Amikor Sean Boswell versenyzőnek forró lesz a talaj az abroncsai alatt, Tokióban állomásozó katonatiszt apjához kénytelen költözni, hogy elkerülje a börtönt. 18.00 Tények 19.00 Napló 20.00 Megaagy. Am. animációs film 22.00 Bad Bays 2. – Már megint a rosszfiúk (am.) 0.55 A keresztapa 3. Amerikai film

M2 9.55 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 Mad Men – Reklámőrültek Amerikai sorozat 21.35 Mentsük meg karácsonyt! Kanadai film Rohamléptekkel közeledik a karácsony. Holly és az unokaöccse, Gabe, akit Holly nevel, mert az ő apját a tengerentúlra vezényelték, már készül az ünnepekre. Ellenben Jake Finley, a Finley's áruház megbízott vezetője... 23.00 A nagy karácsony izzócsata Kanadai–am. film 0.25 On the Spot

RTL Klub 7.00 Kölyökklub 10.00 Egészségkalauz 10.35 Teleshop 11.30 Gasztrotúra 11.45 A Muzsika Tv bemutatja: Mi muzsikus lelkek 12.20 Havazin 12.50 Alvin és a mókusok Animációs film 14.30 Jóbarátok I. 15.25 Helló, Dolly! Am. musical 18.30 Híradó 18.55 Cobra 11 Német sorozat 19.55 Négy karácsony Amerikai vígjáték 21.30 Miért éppen Minnesota? Am.– kanadai film Nincs még egy olyan ambiciózus nő mint a Miamiban élő Lucy Hill. Szereti a csillogást és a pénzt, de még ennél is jobban imádja a karrierjét, amivel szemben minden csak másodlagos. Mikor szembejön egy új megbízatás, amiben le kell vezényelni egy isten háta mögötti gyár átszervezését, Lucy ráveti magát a feladatra, ugyanis úgy sejti, a siker újabb előléptetéssel jár. 23.25 Portré

Viasat 3 10.30 A nagy házalakítás 12.25 Magyar vándor Magyar film 14.45 Egy bébiszitter naplója (am.) 16.55 Kutyám, Jerry Lee 3. (am.) 18.50 Kordáék a Föld körül (6.) 20.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 21.00 C.S.I.: New York-i helyszínelők (am.) 21.55 Partizóna (am.) Két új, elsős diák költözik a főiskola kollégiumába. Míg Larry naiv, szeretetre méltó fickó, addig Kent ideges, állandóan vibráló személyiség. 0.10 Amerikai nindzsa 3.: Véres vadászat Amerikai film

Csallóköz 15.05 > MARKÍZA Kiskarácsony...

M1

Duna TV

6.55 Család-barát 9.00 Katolikus krónika 10.05 Egyházi műsor 11.10 Református magazin 11.35 Református ifjúsági műsor 11.45 Adventi üzenet 12.01 Hírek 12.05 Hétköznapi kifutó 12.35 Magyar bajusz Dokumentumfilm 13.15 Telesport 13.50 Épül a park 14.45 Szabadság – Különjárat Magyar tévéfilm 15.45 A megújult Zeneakadémia 16.25 Mentsük meg a karácsonyt! Kanadai film 17.55 Gordon csodás karácsonya 18.50 A lényeg 19.30 Híradó, sport 20.20 Magyarország, szeretlek! 21.40 JFK – A nyitott dosszié (am.) 0.45 A sziget. Orosz filmdráma Anatolij fiatal katonaként nehéz választásra kényszerül, amikor a nácik fogságába esik: saját élete megmentése érdekében meg kell ölnie parancsnokát.

7.45 Világ-nézet 8.40 Önkéntesek 9.05 Vatikáni híradó 9.35 Törzsasztal 10.30 Nyelvőrző 11.00 Református Istentisztelet 12.00 Híradó 12.10 Halmos Béla Emlékműsor 12.40 Ízőrzők 13.10 Házassággal kezdődik Magyar film 14.25 Hazajáró 15.00 Csellengők 15.30 Hogy volt!? 16.30 Családunk szégyene Magyar film Szőts Gáspár Mexikóban élő fiatalkori szerelmétől havi apanázst kap lányai neveltetésére. A mulatós Szőtsnek azonban csak egy lánya van – a másikat csupán azért találta ki, hogy a nagylelkű asszony több pénzt küldjön. 18.00 Híradó, sport 18.35 Kisváros: Orvosi eset 19.30 Önök kérték 20.25 A fekete város Magyar sorozat 21.25 Hyppolit a lakáj Magyar film 22.45 Heti Hírmondó 23.10 Klubszoba 0.05 Dunasport

ATV

RTL II

STV1

10.15 11.00 13.55 16.00 16.30 16.45 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.10

10.55 A szerelem hullámhosszán (am.) 13.00 Behajtók (4.) 14.00 Glades (9.) 15.00 CSI: Miami helyszínelők (18.) 16.00 Nyomtalanul II. 17.00 Segítség, bajban vagyok! 22.00 Heti Hetes 23.00 Érintés I. (11.) 0.00 A vonal túlsó végén (angol) Granger egy hotellánc kampányán, Priya, a fiatal indiai lány pedig egy amerikai bank telefonközpontjában dolgozik. Amikor Grangernek ellopják a bankkártyáját, Priya lesz az ügyintézője...

12.00 Szlovákia képekben 11.20 A világ képekben 12.50 Kamupasi (ism.) 14.25 Agatha Christie: Poirot Angol krimi 16.05 El dorado Amerikai western 18.15 Konyhatitkok 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Ezeregy éjszaka meséi. 2/1–2. Olasz kalandfilm 23.35 Max és Katrin karácsonya Osztrák vígjáték 1.05 Agatha Christie: Poirot (ism.)

21.10 21.55 22.05 23.05 23.55 0.05

Húzós Vidám vasárnap Tv-shop Fő az egészség! Álomsztori EU Journal Fórum Híradó Szabad szemmel Híradó Szabad szemmel Titkos dosszié – A világpolitika titkos aktái Am. dok.-film Az elnök emberei Amerikai sorozat Híradó Könyvjelző Hazahúzó Késő esti híradó Szabad szemmel

A karácsony a szeretet ünnepe, de nem zárja ki a veszekedést. Egy kisváros polgára elhatározza, az idén olyan boldog karácsonyt szervez, hogy még az űrben is tudjanak róla. Annyi kis fényes villanykörtével akarja feldíszíteni házát, hogy a marslakók is jól lássák. Szomszédját, ez a terv rettentően bőszíti és mindenképpen meg akarja akadályozni. Két elvetemült családapa mindenre kész, hogy pokollá tegye a szomszédja életét. Rendezte: John Whitesell Szereplő(k): Danny DeVito, Kristin Davis Amerikai vígjáték, 107 perc, 2006

Markíza 6.10 Gyerekeknek 6.35 Hamupipőketörténet (ism.) 8.10 Télbratyó (am.) Fred Claus, aki egész életében testvére, Nick, a Télapó árnyékában élt, ötvenezer dollárt próbál legombolni a tesóról. Télapó azonban arra kötelezi Fredet, hogy pár napig dolgozzon neki. 10.25 A leleményes Hugo (am.) 12.50 Beépített szépség (am.) 15.05 Kiskarácsony mindenáron (am.) 17.00 Shrek 3. (am.) 19.00 Híradó, sport 20.30 Tél apó (szovjet) 22.15 Az utolsó vakáció (am.) 0.30 Hiába futsz (am.)

JOJ 10.15 Gordon Ramsay karácsonyi finomságai 12.20 Mindenki megvan Am.–olasz film Frank egész életében keményen dolgozott hogy családjának mindent meg tudjon adni. Nyugdíjasként ébred rá, túl kevés időt töltött gyerekeivel, így itt az ideje, hogy változtasson. 14.40 Beethoven karácsonyi kalandja (am.) 16.50 Szexi Mikulás Kanadai film 19.00 Híradó, sport 20.20 Támadás a Fehér Ház ellen (am.) 23.00 Még drágább az életed! (am.) 1.45 Isteni szikra Am.–kanadai filmdráma

STV2 13.20 On Air 13.45 Vallási műsor 14.15 A szepesi Jeruzsálem 15.50 Őrangyalok 16.10 A legerősebb kötelék. 2/2. Szlovák tévéfilm 16.55 Karácsonyi éj Szlovák játékfilm 17.45 Kívánságfa – koncert 18.45 Esti mese 19.10 Ki hívott meg? 19.55 Híradó hallássérülteknek 20.00 Quo vadis Szlovák kisfilm 20.15 Quo vadis Szlovák musical 22.30 Éjszaka az archívumban 23.30 Híradó


Duna TV

TV2

RTL Klub

M1

6.00 TV2 matiné 9.25 TeleShop 10.25 Astro-Világ 11.30 Barbie: A Hercegnőképző Am.–kanadai animációs film 12.55 Paulie (am.) Ha te vagy a világ legviccesebb, legdumásabb papagája, pillanatok alatt hatalmas zűrben találhatod magad – amint ezt Paulie meg is tanulja ebből a kacagtató kalandfilmből. 14.45 Z, a hangya Amerikai animáció 16.15 Megaagy (am.) 18.00 Tények 19.10 Pata-csata Amerika– dél-afrikai filmvígjáték 21.05 Mint a kámfor Amerikai film 23.30 A. I. – Mesterséges értelem Amerikai sci-fi A XXI. század közepére az emberiség életét az új típusú, saját létükről is tudó komputerek teszik tökéletessé. Ezek a gépek segítenek átvészelni a természeti katasztrófákat...

6.05 Rajzfilmek 8.08 Minden Reggel 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.40 Reflektor 13.00 Miért éppen Minnesota? Am.–kanadai filmvígjáték 14.50 Négy karácsony Amerikai film 16.25 Bombajó bokszoló Olasz vígjáték 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.15 Télbratyó Am. filmvígjáték 21.35 Anyád napja Am.–német film 23.30 Aglaja Magyar film A magyar-román cirkuszi mutatványos család a jobb élet reményében nyugatra menekül Ceausescu Romániájából. A mama kidolgoz egy mutatványt, melyben a saját haján lóg a kupolában, miközben égő fáklyákkal zsonglőrködik. A kislánya, Aglaja minden este attól retteg, hogy a mamáját baleset éri. Ez a rettegés átszövi egész életét, pedig egyszer majd ő lép a helyébe.

5.55 Ma reggel 9.00 A királyi ház titkai (59–60.) 9.50 Lovasterápiás verseny 2013 10.15 Egy gyermek, akit Jézusnak hívnak. Olasz film (1.) 12.01 Híradó, sport 12.25 Egy gyermek, akit Jézusnak hívnak (2.) 14.45 Rejtélyek, mítoszok 14.55 Melissa és Joey 15.45 Híradó+ 16.00 Mikulásanyó New Yorkban Am. vígjáték Mikulásanyó elindul a nagyvárosba, hogy férjének, azaz a Mikulásnak bebizonyítsa, hogy nem halt még ki a Karácsony szelleme, varázsa az emberekből. Megismerkedik a válófélben lévő párral és gyerekeikkel, akiket nagyon megszeret és mindent megtesz, hogy újra egy család legyenek. 17.35 Gordon csodás karácsonya 18.30 Ákos 20 19.30 Híradó este 20.20 Én, a séf Francia film 21.50 12 karácsonyi randi (am.) 23.15 A hivatal – Karácsonyi különkiadás Angol sitcom

Viasat 3

ATV

M2 6.15 Gyerekeknek 16.40 Állatkert a hátizsákban (28.) 17.10 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 Kapa, kasza, karácsony 21.10 Bosszú II. (am.) Emily számára világos, hogy Aident fogják felelőssé tenni a terrortámadásért, ezért fel akarja keresni Takedát, hogy megtudja, mit tud a Kezdeményezés szándékairól, ám mesterét holtan találja. 22.35 Mikulásanyó New Yorkban Am.–kanadai film 0.05 Életművész 1.00 Pasta (20.)

12.50 Kutyám, Jerry Lee 3. (am.) 14.40 A skacok meg a kukacok (am.) 16.15 Lost in Space – Elveszve az űrben 18.45 Dave (am.) 21.05 Igazából szerelem (angol) Szerelem, legyen az első látásra, vagy éppen beteljesületlen, rangra, életkorra és családi állapotra való tekintet nélkül. Megérinti az agglegény miniszterelnököt, az anya nélkül maradt iskolásfiút, a kiégett rocksztárt, és a szerelmében csalódott, összetört szívű írót sem. 23.20 A szerelem bősége (am.)

49

Tv-műsor > 2013. december 23. > Hétfő

2013. december 17. | 51–52. szám

11.35 12.10 12.25 12.55 15.30 16.10 16.30 17.00 17.55 18.25 18.55 19.25 20.30

22.20 23.05

23.55

Laci bácsi konyhája Tv-shop Könyvjelző Tv-shop 700-as klub Start + Kőbánya híradó Csatt (ism.) Híradó Rendkívüli interjú Híradó Egyenes beszéd Jákob rabbi kalandjai. Francia– olasz vígjáték Húzós Közéleti műsor Hazahúzó Hazai üdülési lehetőségek Híradó

7.35 Gyökerek és szárnyak 8.10 Kultikon 8.35 Könyvajánló 8.45 Milos és a hiúzok Osztrák–szlovák dokumentumfilm 9.40 Szamárbőr Francia film 11.05 Elkötelezetten – Albrecht bajor főherceg (dok.) 12.02 Híradó 12.20 Ízőrzők 12.50 A nagymama Magyar tévéfilm 14.30 Kívánságkosár 16.30 Tüskevár (1.) Magyar sorozat 17.05 Everwood (am.) 18.00 Híradó, sport 18.35 A Tenkes kapitánya (1.) Magyar sorozat 19.05 Amelie csodálatos élete. Francia– német film Amélie-vel egy nap váratlan fordulat történik: A lakásának egy titkos zugában kis dobozra talál, amely az előző lakó gyerekkori emléktárgyait tartalmazza. Elhatározza, hogy visszajuttatja a kis dobozt jogos tulajdonosának. Ettől kezdve élete gyökeresen megváltozik, rájön, hogy valami módon képes környezetét boldogabbá tenni. 21.10 Aviátor (am.) 23.55 Hungarikum Gálaműsor

RTL II 11.00 Vacsoracsata 12.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 13.00 A gyanú árnyékában 14.00 Nyomtalanul 15.00 A vihar (mexikói) 16.00 Szeretők és riválisok 17.00 Tom és Jerry 17.30 Heti Hetes 18.30 Nyomtalanul 19.30 Vacsoracsata (ism.) 20.30 Hová lettek Morganék? (am.) Morganék szeretnének eltűnni a világ szeme elől. Ugyanis egy gyilkosság szemtanújává válnak... 22.30 Agymenők 23.00 RTL II Híradó 23.30 Az első millióm története 0.30 Alcatraz (am.)

21.50 > M1 12 karácsonyi randi

Nem a legjobban indul a szenteste Kate számára, mivel vásárlás közben elájul egy plázában, majd rájön, hogy volt barátját már késő visszahódítani. Nem túl lelkesen indul a számára összehozott vakrandira, ami természetesen pocsékul sül el. Tehát – Kate szép fiatal szingli, aki karácsonykor randizik egy vadi új pasival, ősei örömére, neve Miles. Pár perc után otthagyja, mert ex-barátjával Jackkel is randija van... Rendezte: James Hayman Szereplő(k): Amy Smart, Mark-Paul Gosselaar Amerikai romantikus dráma, 83 perc, 2011

Markíza 6.10 Gyerekeknek 7.15 Napsugár-futam Amerikai film 8.55 Shrek 3. (ism.) 10.35 A fiúk nem sírnak 11.40 Nicsak, ki beszél! Amerikai film 13.25 Az utolsó vakáció 15.30 Sorsjegyesek (am.) 17.30 A gőgös hercegkisasszony Csehszlovák mese 19.00 Híradó, sport 20.30 Veled szép az élet Csehszlovák film Három apuka vakációzni viszi gyerekeit a hegyekbe. Hogyan boldogulnak együtt az eredetileg egészen másfajta mulatságra készülő férfiak és a minden csínytevésre kész gyerekek? 22.10 Kiscsávó (am.) 24.00 Négy karácsony Amerikai film

STV1 13.35 Orest, a varázslók klánjából Szlovák mesefilm 15.20 Grimm-mesék: Az aranyfonál Német mesefilm 16.20 Grimm-mesék: Piroska és a farkas Német fantasy 17.25 51-es bolygó Spanyol animáció 18.50 Mimi és Liza Szlovák animáció 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 A Biblia 1. 21.50 A szerelem karácsonykor érkezik Osztrák vígjáték 23.20 Kutya karácsonyra Osztrák vígjáték 0.55 A Biblia (sorozat)

JOJ 12.30 Dr. Csont IV. 14.30 Castle IV. (20.) 15.10 Kémkölykök Amerikai film Ingrid és Gregorio kémek, de már 9 éve nem vállalnak semmi megbízatást. Ügynöktársaik titokzatos eltűnése arra készteti őket, hogy újra akcióba induljanak. 17.00 Híradó ötkor 17.50 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.20 Panelházi történetek 21.40 Örökség (12.) 22.50 A szállító 11–12. rész 1.45 Dr. Csont VI. 2.25 Castle IV. (20.)

STV2 11.40 Zenés karácsony 12.05 Élő panoráma 12.30 Janko játékai Szlovák film 13.35 A medvecsalád és én. Angol dok.-film 14.30 Sporthírek 15.35 Autószalon 15.55 Nemzetiségi magazin 16.25 Elveszett világok nyomában (dok.) 17.00 Megbékélés Szlovák tévéjáték 18.35 Esti mese 18.50 Mimi és Liza 19.00 Karácsonyest Szlovák tévéfilm 19.45 Szent Pál nyomában Angol dok.-film (1.) 20.40 Karácsonyi koncert 21.30 Művészet 2013 22.10 A sziget (orosz) 0.00 Karácsonyi dalok


50 TV2

RTL Klub

6.00 TV2 matiné 9.35 Hattyúhercegnő 2.: A kastély titka Amerikai rajzfilm 10.45 Karácsonyi csodavárás Amerikai film A fotóriporter Noah lefényképez egy titokzatos idegent. Amikor a nővérként dolgozó Kathleen meglátja a fotót az újságban, eláll a szava, hiszen a képen egy rokonát véli felfedezni, aki nem más, mint az ő 25 éve hirtelen eltűnt bátyja, Hank. 12.30 Város karácsony nélkül Amerikai film 14.15 A Grincs Amerikai film 16.10 Pata-csata Am.–dél-afrikai filmvígjáték 18.00 Tények 19.10 Harmadik Shrek Amerikai animációs film 20.55 Kutyaszálló Amerikai vígjáték 22.55 Hepiendek Amerikai film Humoros és szívhez szóló vígjáték az élet és a szerelem kiszámíthatatlanságáról.

7.00 Kölyökklub 8.30 Nocturna Spanyol–francia animációs film 9.55 Szánon nyert örökség. Angol– kanadai film 11.50 A muzsika hangja Amerikai film 14.55 Karácsony a kastélyban Amerikai film 16.40 Dennis, a komisz karácsonya. Am.– kanadai vígjáték 18.30 Híradó 18.50 Jégkorszak Am. animáció 20.20 Ilyen az élet Am. vígjáték 22.30 Férj és feleség Am.–ír film A népszerű szerelmi szakértő, Dr. Emma Lloyd egy rádiós műsorban tartott tanácsadása során akarva-akaratlanul bekavar Patrick és Sofia románcába. A felrúgott esküvő miatt az elkeseredett Patrick sajátos módon áll bosszút. Barátjával feltörik az adatbázist, és Emma férjeként regisztrálja magát. 0.15 Cserebere szerelem. Amerikai–kanadai film

M2 8.10 Gyerekeknek 16.45 Állatkert a hátizsákban (29.) 17.10 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.40 A gyermek, akit Jézusnak hívtak (olasz) Amikor Jézus megszületik és a pásztorok, valamint a három napkeleti bölcs tiszteletét teszi a kisdednél a jászolban Heródes azt a parancsot adja embereinek, hogy minél hamarabb az összes Betlehemben született csecsemőt mészárolják le. 0.10 Karácsonyi éjféli szentmise

Csallóköz

Tv-műsor > 2013. december 24. > Kedd

Viasat 3 11.00 A skacok meg a kukacok (am.) 12.40 Dave (am.) 14.45 A Maszk 2: – A Maszk fia Am.–német film 16.35 A Flinstone család (amerikai) 18.20 Igazából szerelem (angol) 21.00 A Skorpiókirály Am.–német film A legendás egyiptomi harcos ihlette film 5000 évvel ezelőtt játszódik Gomorra hírhedt városában, ahol egy gonosz uralkodó elhatározza, hogy kiirtja a sivatag minden nomád népét. 22.50 Lost in Space – Elveszve az űrben Amerikai sci-fi

Duna TV

M1 7.00 Híradó, sport 7.25 Noé barátai 7.55 Gordon csodás karácsonya Angol ismeretterjesztő film 9.40 A vadonmentő akció. Angol természetfilm 10.35 Csingiling Am. animáció 12.01 Híradó, sport 12.05 A koppányi aga testamentuma Magyar tévéfilm 13.35 A kutya, aki megmentette a karácsonyt (am.) 15.10 Attenborough – 60 éve a vadonban Angol természetfilm 16.05 Diótörő. Angol– magyar mese 17.50 Lassie (am.) 19.30 Híradó este 20.10 101 kiskutya Amerikai film 21.50 Twist Olivér Angol–cseh– francia film 0.00 Karácsonyi éjféli szentmise a Budavári Nagyboldogassszonytemplomból 1.10 Mennyből az Angyal Kormorán és vendégei

ATV 11.30 12.15 12.30 12.55 15.30 16.10 16.30 16.55 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.35 21.40 22.20 23.05 23.55 0.15

Laci bácsi konyhája Tv-shop Fórum Tv-shop 700-as klub Start + Képlet Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Voks Híradó Voks No comment Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Híradó No comment

7.40 Pannon expressz 8.10 Mesél a Bécsi erdő 9.05 Abigél (1.) Magyar sorozat 10.25 Vörös kutya 12.00 Híradó 12.05 Könyvajánló 12.10 Péter, a kőszikla Olasz filmdráma Szent Péternek, Jézus tanítványának fordulatokban bővelkedő életét mutatja be a film. A különleges történet Jézus halálától kezdődően tárja elénk Péter apostol életét, s a kereszténység történelmének legizgalmasabb időszakát: az első keresztények küzdelmeit, a keresztényüldözéseket és a krisztusi tanítások elterjedését. 13.55 Hagyaték 14.30 Kívánságkosár 16.25 Tüskevár (2.) Magyar sorozat 17.05 Everwood (am.) 18.00 Híradó 18.30 A Tenkes kapitánya (2.) Magyar sorozat 19.10 Szelek szárnyán Karácsonyi történet 20.40 Karácsonyi dallamok 21.10 Karácsonyi szentmise 23.10 Nemzetközi Hárfaverseny Szeged 23.40 MüpArt Classic

RTL II 11.00 Vacsoracsata 12.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 13.00 A gyanú árnyékában 14.00 Nyomtalanul 15.00 A vihar (mexikói) 16.00 Szeretők és riválisok 17.00 Tom és Jerry 17.30 Gazdálkodj okosan! 18.30 Nyomtalanul 19.30 Vacsoracsata (ism.) 20.30 Szerelem és más drogok (am.) Fsz.: A. Hathaway 22.30 Agymenők 23.00 RTL II Híradó 23.30 Heti Hetes 0.30 Alcatraz (am.)

12.30 > TV2 Város karácsony nélkül

Amikor egy boldog kisváros aprócska lakója, egy kisfiú szívhezszóló és megrázó levelet ír a Télapónak, az egész ország felfigyel rá. A kisfiúnak ugyanis elege lett ebből a világból, ahol annyira sok a szomorúság, a veszekedés és a válás a családokban, az embereknek nincs idejük beszélgetni, mosolyogni, pihenni, levelében azt kéri, vigye el magával a Télapó, nem szeretne itt maradni – de, örökre. Rendezte: Andy Wolk Szereplő(k): Patricia Heaton, Peter Falk Amerikai filmdráma, 91 perc, 2001

Markíza 6.00 Gyerekeknek 7.10 A herceg és a Csillaglány. Csehszlovák mesefilm 8.35 Mr. Bean 9.00 Nebojsa. Cseh-szlovák mese 10.30 Elátkozott Ella Am.–ír–angol film 12.15 Szomszédok 12.50 Táncoló talpak Ausztrál–am. film 14.45 Ne fesd a falra Csehszlovák mese 16.35 Sókirályfi menyaszszonya. Cseh-szlovák fantasy 18.10 Holle anyó Szlovák–német– olasz mesefilm 20.00 Három mogyoró Hamupipőkének Csehszlovák–NDK mesefilm 21.45 Úgy csókolsz, mint egy isten (cseh) 0.25 Hóhányó és hóvirágok – 25 év után Csehszlovák film

STV1 12.05 A szerelem karácsonykor érkezik (ism.) 13.40 Mosoly ajándékba Jótékonysági koncert 14.55 Grimm-mesék Csizmás Kandúr Német mesefilm Az öreg molnár meghal, és csekély vagyonát szétosztja a három fia között. 16.00 Pokolból szerencse Cseh mesefilm 17.55 A sasidomár Szlovák kalandfilm 19.35 Mimi és Liza Szlovák anim. film 19.45 Karácsonyi tallérok Szlovák film 20.55 A Biblia (sor.) 0.00 Éjféli mise 1.00 A világ képekben

JOJ 12.20 Karácsonyi kutyabalhé Kanadai film 13.55 Tucatjával olcsóbb (am.) 15.35 Jégkorszak Amerikai animációs film 16.55 Karácsonyi manók (am.) 17.15Jégkorszak 2. – Az olvadás Amerikai animációs film 18.45 Jégkorszak – Állati nagy karácsony (am.) 19.00 Karácsonyi Panelházi történetek 21.35 Karácsony a kastélyban Amerikai film 23.05 Miami Vice (am.) 1.10 Replikátor (am.)

STV2 13.45 Vándorlás a Szentföldön 14.10 Dicsőség a magasságban Istennek 14.40 Krisztus Urunk megszületett Zenés-verses műsor 15.05 Kubo (szlovák) 16.20 Karácsonyi népszokások 17.00 A tarka üsző Szlovák film 18.25 Vallási műsor 18.50 Esti mese 19.35 Mimi és Liza 19.45 Szent Pál nyomában 20.45 Festett üvegek Szlovák tévéjáték 22.35 Rómeó és Júlia Olasz dráma 0.45 Karácsonyi koncert Sasvárról


Duna TV

TV2

RTL Klub

M1

6.00 TV2 matiné 10.15 Őslények országa II. – Kaland a Virágzó völgyben (am.) 11.30 A legdinkább diótörő. Am. animációs film 12.25 A fiú és a csavargó Amerikai film 14.20 Karácsonyi fények. Amerikai–kanadai film 16.15 Harmadik Shrek Am. animáció 18.00 Tények 19.10 Shrek a vége, fuss el véle! Amerikai animációs film 20.55 Csillagpor Angol–am. film Tristan el akarja nyerni a gyönyörűséges Victoria szívét. Ezért útra kel egy varázslatos, mitikus világba, mert megígérte neki, hogy elhozza a hullócsillagot, mely a bűvös birodalomban ért földet. Ám mielőtt folytatnánk, tisztáznunk kell valamit. Amikor egy hullócsillag földet ér, emberi formát ölt. A mi hullócsillagunk, Yvaine a gyönyörű Claire Danesben ölt testet. 23.15 Egy csodálatos elme (amerikai) 1.40 Segítség, karácsony! (am.)

7.00 Kölyökklub 8.25 Mikulás szabadságon (am.) A Mikulás rosszkedvűen látja, hogy teljesen elanyagiasodott a karácsony. Ezért úgy dönt, hogy előreláthatólag egy évre szabadságolja magát, mindenki oldja meg az ajándékozást, ahogy akarja. Két kétségbeesett manó mindent elkövet, hogy megmentse a karácsonyt. 9.55 Csavargó kutya (am.) 11.25 Jégkorszak Amerikai animáció 12.45 Ilyen az élet Amerikai film 14.45 Flicka. Amerikai– angol kalandfilm 16.20 Szeretném, ha szeretnél Amerikai– német film 18.30 Híradó 18.50 Jégkorszak 2 – Az olvadás. Am. animációs film 20.30 Megint 17 Amerikai film 22.20 Jó társaság Amerikai film 0.20 Műsorismétlés

6.25 A kutya, aki megmentette a karácsonyt Amerikai film 7.50 Attenborough – 60 éve a vadonban 8.50 Lassie. Angol– ír–amerikai– francia film 10.30 Parlamenti Gyermekkarácsony 11.00 Református istentisztelet Debrecenből 12.00 Ferenc pápa karácsonyi üzenete és Urbi et Orbi áldása 12.35 Hírek 12.50 A kutya, aki megmentette a karácsonyi vakációt (am.) 14.20 Attenborough 60 éve a vadonban 15.15 Cápa csali. Am.– dél-koreai film 16.35 Szekeres Adrien szimfonikus karácsonyi koncertje 17.30 Verdák (am.) 19.30 Híradó, sport 20.15 A galamb papné Magyar film 22.00 Egy varázslatos karácsony Angol film 23.35 Engem a szél idesodort és itt letett... 0.30 Mennyből az Angyal – Kormorán és vendégei

M2

Viasat 3

ATV

8.00 Gyerekeknek 16.30 Állatkert a hátizsákban 16.55 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.40 Twist Olivér (angol) Oliver, az árvaházban nevelkedett kisfiú nem enged a bűn és a londoni alvilág csábításának. Emberi kiállásával még napjaink emberei elé is példát állít. 22.45 Szekeres Adrien karácsonyi koncertje (1.) 22.50 Ridikül 23.40 101 kiskutya (am.) 1.20 Végre karácsony! Amerikai film

10.35 Bajkeverő majom Boldog karácsonyt majom módra (am.) 11.40 A Maszk 2. – A Maszk fia Am.–német film 13.30 A Flinstone család Amerikai film 15.10 Kísértetfogadó Német film 17.05 Flinstones 2.: – Viva Rock Vegas Amerikai film 18.50 Zene és szöveg Amerikai film 21.00 A Skorpiókirály 2.: Harcos születik. Am.–délafrikai–német film 23.15 Hasutasok Magyar film

51

Tv-műsor > 2013. december 25. > Szerda

2013. december 17. | 51–52. szám

11.30 11.55 12.15 15.00 15.30 16.10 16.30 16.55 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.35 21.40 22.20 23.05 23.55 0.20

Álomsztori Déli híradó TV-shop Global 3000 Magazinműsor 700-as klub Start plusz EU Journal Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd A tét Híradó A tét No comment Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Világhíradó

7.35 Pannónia három keréken 8.10 Kultikon 8.35 Lengyel karácsony 8.10 Ének az életért – Dél-Afrika hangjai 9.05 Abigél (2.) 10.05 Óz, a csodák csodája (am.) 12.00 Kapcsoljuk Rómát! Ferenc pápa karácsonyi üzenete és Urbi et Orbi áldása 12.00 Híradó 12.40 Péter, a kőszikla(olasz) 14.30 Kívánságkosár 16.30 Tüskevár (3.) 17.05 Everwood (am.) 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.05 A Tenkes kapitánya (3.) 18.55 Sissi. Osztrák– német film A fiatal Sissi egy kastélyban él szüleivel és testvéreivel, apja, a bajor főherceg, tiroli birtokán. Egy nap levelet kapnak Ferenc József császár édesanyjától, Zsófia királynőtől. A császár édesanyja ugyanis ki szeretné házasítani a fiát és választása Sissi nővérére esett. 20.40 Boldog karácsonyt, Hetti néni (magyar) 22.15 A mennyországot választom (olasz) 23.55 Ennio Morricone Krakkóban 0.55 Koncertek az A38 hajón

RTL II 7.00 Szerelem és más drogok (ism.) 9.00 CSI: Miami helyszínelők III. 11.00 Vacsoracsata 12.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 13.00 A gyanú árnyékában 14.00 Nyomtalanul 15.00 A vihar (mexikói) 16.00 Szeretők és riválisok 17.00 Tom és Jerry 17.30 Az első millióm története (ism.) 18.30 Nyomtalanul II. 19.30 Vacsoracsata (ism.) 20.30 Az ördög Pradát visel (amerikai) 22.30 Agymenők I. 23.00 RTL II Híradó 23.30 Forró nyomon 0.30 Életre-halálra

20.30 > RTL KLUB Megint 17

Nem tudni, mikor siklott félre Mike élete. Pedig úgy tűnt, szerencsés csillagzat alatt született. Sikeres sportkarrier és egyetemi ösztöndíj várt rá, ám lemondott róluk a szerelme kedvéért. Fiatalon családot alapított, gyerekei születtek. Ám a házassága tönkrement. Rajta már csak a csoda segíthet. És a csoda bekövetkezik! Egyik pillanatról a másikra Mike tizenhét évesként ismét a középiskolában találja magát, egy osztályban a saját gyerekeivel. Rendezte: Burr Steers Szereplő(k): Zac Efron, Matthew Perry Amerikai romantikus vígjáték, 102 perc, 2009

Markíza 6.10 Gyerekeknek 6.55 Rigócsőr király Német–szlovák mesefilm 8.35 Holle anyó Szlovák–német– olasz mesefilm 10.20 Nicsak, ki beszél még! Amerikai vígjáték 11.45 Saxána Cseh fantasy 13.35 Asterix és Obelix Francia vígjáték 15.35 Pacho, a betyár Csehszlovák film 17.20 Tél apó Szovjet mesefilm 19.00 Híradó, sport 20.30 Tükröm, tükröm Amerikai fantasy 22.30 A lány és a farkas Amerikai–kanadai horrorfilm 0.15 Négy tesó Amerikai thriller

STV1 12.35 Karácsonyi ostya 13.40 Szerencsés karácsony Amerikai film 15.10 Grimm meséiből: Öcsi és nővérke Német kalandfilm 16.10 Hófehér és Rózsapiros Német film 17.10 Holdhercegnő Magyar–angol film 18.50 Mimi és Liza 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 A Biblia 21.50 Karácsonyi szív Amerikai film 23.15 Hangok – Richard Müller és a Fragile együttes koncertje 0.30 Szerencsés karácsony (ism.)

JOJ 8.10 Karácsonyi manók. Am. animációs film 8.40 Reszkessetek, betörők! (am.) 10.50 12 karácsonyi randi (am.) 12.45 Karácsony a kastélyban Amerikai film 14.35 Karácsony Holly-val. Am.– kanadai film 16.30 Reszkessetek, betörők! 2. (am.) 19.00 Híradó 19.55 Panelházi történetek 21.00 Páros mellékhatás Amerikai vígjáték 23.20 Az ördög Pradát visel (amerikai)

STV2 12.20 A libapásztorlány és a király (szlovák) 13.20 A medvecsalád és én Angol dok.-film. 14.10 Vallási műsor 16.00 Harmonia pastoralis Zenés előadás 16.30 Elveszett világok nyomában 17.00 Női törvény Szlovák tévéjáték 18.25 Esti mese 18.50 Mimi és Liza 20.00 A komikus krónikája: A Radošini Naiv Színház évfordulójára 21.10 Love Story (am.) 22.55 A Tokiói Szimfonikus Zenekar 1. 23.30 Híradó


52 TV2

RTL Klub

6.00 TV2 matiné 9.40 Barbie csodás karácsonya 10.50 Volt egyszer egy karácsony Kanadai film 12.30 Salamon király kincse (am.) 14.25 Kelekótya karácsony (am.) Luther Kranknek tele a hócipője a karácsonnyal. Feleségével egyetértésben úgy dönt, hogy fittyet hány a szomszédság elvárásainak meg a decembertáji közerkölcsnek, és melegebb éghajlatra utazik a szeretetünnep cirkusza elől. 16.15 Shrek a vége, fuss el véle! 18.00 Tények 19.10 Madagaszkár Am. animáció 20.55 Mr. Magorium meseboltja (am.) 22.40 I. Q. – A szerelem relatív (am.) 0.30 Elizabeth: Az aranykor Angol–francia– amerikai film 1585-öt írunk. I. Erzsébet királynő idestova három évtizede ül a trónon. Angliát vallási ellentétek feszítik, miközben az udvarban folyó ármánykodás is állandó veszélyt jelent.

7.00 Kölyökkutya 8.55 A két Lotti Német animáció 10.15 A csavargó kutya 2. Am.– angol film 11.50 Jégkorszak 2 – Az olvadás. Am. animációs film 13.20 Megint 17 Amerikai film 15.05 Karácsonyi vakáció (am.) Az egész család kész az év legmeghittebb ünnepére, a karácsonyra. A család sürög forog, vásárol és csomagol. Mindenki kitűnő ajándékokat vett szeretteinek és azon vannak, hogy sikerüljön titokban tartani azokat. 16.50 Dr. Dolittle 2. Amerikai film 18.30 Híradó 18.50 Éjszaka a múzeumban Amerikai–angol film 20.45 Marley meg én Amerikai vígjáték 22.55 Szerelmes szerzetes Kanadai– amerikai film 0.30 Filmismétlés

M2

Viasat 3

8.05 Gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.40 Egy varázslatos karácsony (angol) Közelít karácsony ünnepe, ám korántsem felhőtlen mindenki öröme. A kis Thomasnak édesapja meghalt egy távoli háborúban, otthonukat elvesztették, ráadásul útban nagynénjük háza felé elvesztette betlehemes készletét is. 22.10 Szekeres Adrien karácsonyi koncertje (1.) 23.00 Rex, a kölyökfelügyelő (német) 23.40 KorTárs 0.05 Európai szemmel 0.35 Magyar retró

Csallóköz

Tv-műsor > 2013. december 26. > Csütörtök

11.35 Kísértetfogadó Német film 13.25 Flinstones 2.: Viva Rock Vegas (am.) 15.10 Mi a manó (am.) 17.00 Ne folytassa, felség! (am.) 19.00 Azt beszélik Amerikai film Sarah, a New York-i újságíró már menyasszony, de halogatja a házasságot és nem szívesen utazik haza vidékre, a húga esküvőjére. Ám a vendégség másképp alakul, mint hitte. 21.00 A Skorpiókirály 3.: Harc a megváltásért Am.–thaiföldi film 23.15 Halott férfi nem hord zakót (am.)

Duna TV

M1 6.25 A kutya, aki megmentette a karácsonyi vakációt (am.) 7.55 Attenborough 60 éve a vadonban 8.50 Matula Kalandpark Magyar film 10.00 Verdák Amerikai animáció 12.01 Hírek 12.05 A megújult Zeneakadémia 12.45 A kutya, aki megmentette a Halloweent Amerikai film 14.10 Attenborough 60 éve a vadonban 15.10 Segíteni jó 15.40 Vad galamb Angol animáció 16.55 Szekeres Adrien karácsonyi koncertje 17.50 Rex, a kölyökfelügyelő Német film 19.30 Híradó 20.15 Télapu 3. – A szánbitorló Amerikai film 21.45 Életrevalók Francia film 23.40 Anyátlanok Ausztrál–angol filmdráma 1.20 A bálvány Magyar dokumentum-film

7.55 Könyvajánló 8.05 A világörökség kincsei 8.25 A baglyok röpte 9.15 Abigél (3.) 10.25 Boldog karácsonyt, Hetti néni Magyar tévéfilm 12.00 Híradó 12.10 Muzsikás 13.10 Fűszer és csemege Magyar tévéfilm Pammer Aladár jól jövedelmező és régóta működő fűszer-, és csemegeboltját unokájára ruházza át, akinek azonban nem fűlik a foga a kereskedőséghez. Az öregúr jobbkeze a boltban Mácsi Márton, aki nem tudja tétlenül nézni, ahogy a semmirekellő örökös elherdálja a családi vagyont, és csődbe juttatja a jól menő üzletet. 14.30 Kívánságkosár 16.55 Tüskevár (4.) 17.05 Everwood (am.) 18.00 Híradó 18.30 A Tenkes kapitánya (4.) 19.00 Sissi (2.) 20.45 Liliomfi Magyar film 22.35 A mennyországot választom (olasz) 0.15 Verdi 200 – Ünnepi jótékonysági operagála

15.10 > VIASAT3 Mi a manó

Az árva Buddy az Északi-sarkon nevelkedett a Mikulás főmanójának a felügyelete alatt. De egy nap neki is észre kell vennie, hogy kétméteres magasságával kilóg a manók sorából. Amikor a Mikulástól megtudja az igazságot, felkerekedik, hogy megtalálja az igazi apját, Waltert. A találkozás fergetegesre sikerül, Walter ugyanis meg van győződve róla, hogy a manóruhás óriáscsecsemő, azaz Buddy csak egy karácsonyi tréfa. Rendezte: Jon Favreau Szereplő(k): Will Ferrer, James Caan Amerikai vígjáték, 95 perc, 2003

Markíza 6.45 Nicsak, ki beszél még! (am.) 8.00 Sókirályfi menyasszonya. Csehszlovák mese 9.30 Nicsak, ki beszél most! (am.) 11.20 Táncoló talpak Animációs film 13.20 A Császár pékje Csehszlovák film 14.40 A pék császára Csehszlovák film 15.40 Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés. Francia– német vígjáték 17.40 Az aranycsillagú hercegkisasszony Csehszlovák mese 19.00 Híradó, sport 20.30 Asterix az Olimpián. Spanyol–német–francia film 22.45 Zsenikém: Az ügynök haláli Amerikai film 0.50 A lány és a farkas Am.–kanadai horror

ATV

RTL II

STV1

11.30 12.15 12.30 12.55 15.30 16.10 16.30 16.55 17.10 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.35 21.40 21.55 22.20 23.05 23.55 0.20

11.00 Vacsoracsata 12.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 13.00 A gyanú árnyékában 14.00 Nyomtalanul 15.00 A vihar (mexikói) 16.00 Szeretők és riválisok 17.00 Tom és Jerry 17.30 Forró nyomon 18.30 Nyomtalanul 19.30 Vacsoracsata (ism.) 20.30 Az utazó (am.) Frank Velencébe utazik, a szerelmi csalódását szeretné kiheverni. A vonaton megismerkedik a gyönyörű Elise-szel. 22.30 Agymenők I. 23.30 Gazdálkodj okosan! 0.30 Életre-halálra

12.15 Karácsonyi szív 13.40 A szerencsés peches ember Szlovák mesefilm 15.25 Grimm meséiből: Hamupipőke Német mesefilm 16.25 Grimm meséiből: Ezerszőr Német fantasy 17.30 Légy a Holdon Belga animáció 18.50 Mimi és Liza 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 A Biblia 21.50 Terminál Amerikai vígjáték 0.00 Gyönyörű lányok Amerikai film

Laci bácsi konyhája TV-shop Fórum TV-shop 700-as klub Start plusz Fő az egészség! Világhíradó Fórum; Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Csatt Híradó Csatt No comment Világhíradó Hradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Világhíradó

JOJ 8.55 Reszkessetek, betörők! 2. (ism.) 11.25 Látástól Mikulásig Amerikai vígjáték 13.15 Lebilincselő karácsony (am.) 15.05 Páros mellékhatás. Amerikai film 17.30 A legelő hősei Am. animáció 19.00 Híradó 19.55 Panelházi töténetek 21.00 Nanny McPhee – A varázsdada Angol vígjáték 23.00 Rémségek cirkusza Amerikai film 1.15 Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen Amerikai– kanadai–német– cseh–angol film

STV2 12.45 Medulienka Szlovák mesefilm 13.55 Barangolás a Szentföldön 14.20 Az öreg hölgy bosszúja (szlovák) 15.20 A komikus krónikája (ism.) 16.30 Elveszett világok nyomában 17.00 Jótékonysági koncert 18.25 Esti mese 18.50 Mimi és Liza 19.10 Ki hívott meg? 20.00 A gótika nagyjai 20.55 Római vakáció Amerikai vígjáték 22.50 Hidak – Gesharim 2013 – koncert 0.00 Híradó


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 TV2 matiné 9.05 Őslények országa III. – A nagyszerű ajándékozás Amerikai film 10.15 Astro-Világ 11.20 Barbie: Tündértitok Amerikai animációs film 12.35 Volt egyszer egy karácsony 2. Kanadai film 14.20 Öri-hari (am.) 14 évi boldog válás után Lillyben és Danben még mindig van valami közös: elemi erővel utálják egymást. De miután a lányuk esküvőjén ölre menve hajba kapnak, felgyülemlett ellenségeskedésük hirtelen zabolátlan szenvedélybe csap át! 16.20 Madagaszkár Am. animáció 18.00 Tények 19.10 Mézengúz Amerikai animáció 20.5 Az utolsó léghajlító (am.) 22.40 Doom (am.) 0.30 Wimbledon – Szerva itt, szerelem ott! Angol–francia filmvígjáték 1.15 Tények Este

7.00 Kölyökklub 9.05 A csavargó kutya 3.: A legújabb kaland Amerikai film 10.45 Marley meg én Am. vígjáték 12.40 Éjszaka a múzeumban Amerikai– angol film 14.35 Trisztán és Izolda. Am.– angol kalandfilm 16.40 Dr. Dolittle 3. Amerikai film 18.30 Híradó 19.15 Garfield (am.) 20.40 A Függetlenség Napja (am.) 23.15 Ellenséges terület (am.) 1.05 Bazi nagy latin lagzi (am.) Donald bármire hajlandó, hogy megtarthassa jól menő éttermét, amit válni készülő felesége és undok anyósa el akar adni. A férfi kétségbeesésében elvállalja egykori kertészei ajánlatát, akik hatalmas pénzt nyertek a lottón. Kivásárolják az éttermet, amenynyiben Donald elveszi a húgukat, a kikapós Juanitát, akitől reszket egész Mexikó.

7.00 Híradó 7.20 A kutya, aki megmentette a Halloweent Amerikai film 8.45 100 kép a XX. századról 9.00 Attenborough 60 éve vadonban 9.55 Csendes gyarmatosítók 10.25 Télapu 3. – A szánbitorló Amerikai film 12.01 Hírek 12.05 Az élő örökség 12.25 Keménykalap és krumpliorr Magyar sorozat 13.20 Gasztroangyal 13.50 Angi jelenti 14.15 Mellisa és Joey Amerikai sorozat 15.25 Fölszállott a páva Párizsban 16.00 Sir David Attenborough 16.30 A legyőzhetetlenek (magyar) 17.30 Szerencse Híradó 17.40 Pillangó Magyar film 19.30 Híradó, sport 20.20 Bízunk Benned! Játékos vetélkedő 21.20 Életművész 22.15 Hőskeresők Magyar tévéfilm 23.15 A hivatal – Karácsonyi különkiadás Angol sitcom 0.10 Che Guevara: A motoros naplója Kubai–mexikói chilei–perui– argentin film

7.35 Meisenthal, az üveg próbája 8.05 A búbos banka visszatérése 9.00 Abigél (4.) 10.20 A kis hercegnő Amerikai film Még csak apró kislány, de már hercegnő. A varázslatos Indiában él édesapjával, aki rajongásig szereti. Ám az álomvilág nem tart örökké: a papát behívják katonának és Sarah New Yorkba kerül, egy szigorú lányintézetbe. 12.00 Híradó 12.10 Ízőrzők 12.45 Robin Hood kalandjai (am.) 14.30 Kívánságkosár 16.30 Tüskevár (5.) 17.05 Everwood (am.) 18.00 Híradó, sport 18.35 A Tenkes kapitánya (5.) 19.00 Sissi (3.) 20.55 Ludas Matyi Magyar film 21.40 Rökk Marika Gálaest 0.10 Armel Operafesztivál 0.40 Koncertek az A38 hajón

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

11.55 12.15 12.30 15.30 16.10 16.30

7.00 Az utazó (ism.) 9.00 CSI: Miami helyszínelők III. 11.00 Vacsoracsata 12.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 13.00 A gyanú árnyékában 14.00 Nyomtalanul 15.00 A vihar 16.00 Szeretők és riválisok 17.00 Tom és Jerry legújabb kalandjai 17.30 Péntektől péntekig 18.30 Nyomtalanul II. 19.30 Vacsoracsata (ism.) 20.30 A maszk Amerikai vígjáték 22.30 Agymenők I. 23.00 RTL II Híradó 23.30 Péntektől péntekig 0.30 Életre-halálra

8.15 Gyerekeknek 16.35 Állatkert a hátizsákban 17.05 Gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.45 Szeretettel Hollywoodból 21.10 Életrevalók 23.00 Tudorok Ír–kanadai– am. filmsorozat Szenvedély, becsvágy és árulás mozgatja e lenyűgöző történelmi drámát, mely VIII. Henrik hírhedt 40 éves uralmának korai éveit dolgozza fel. 0.50 Belső útvesztő 2.20 Anyátlanok Japán filmdráma

11.05 Mi a manó (am.) 12.50 A Grincs (am.) 14.50 Ne folytassa, felség! (am.) 16.50 Zene és szöveg (am.) Alex Fletcher divatjamúlt rocksztár, akit egy szeszélyes ifjú sztárocska közös duettre kér fel. Alex rendkívül kínos helyzetbe kerül, amikor rádöbben, hogy képtelen megírni a közös dalt. Már csak a csoda segíthet rajta. 18.50 Az arany iránytű Am.–angol film 21.00 Mindhalálig (am.) 23.00 Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő (am.) 1.15 Hasutasok Magyar film

53

Tv-műsor > 2013. december 27. > Péntek

2013. december 17. | 51–52. szám

16.55 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.55 22.20 22.50 23.05 23.55 0.15

Déli Híradó TV-shop Fórum 700-as klub Start+ Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Híresek és hatalmasok Híradó Híresek és hatalmasok Híradó ATV Newsroom Világhíradó Hazahúzó Késő esti híradó No comment

10.45 > RTL KLUB Marley meg én

John és Jenny úgy dönt, hogy mielőtt családot alapítanak, először egy kutyán próbálják ki, milyen az, ha korán kell kelni, sokat kell sétálni járni, és nem szabad megfeledkezni valakinek az etetéséről. Hazavisznek egy édes kis kölyköt, és nem is sejtik, hogy a csöpp eb teljesen felforgatja az életüket. Hamar kiderül, hogy a blöki szelídíthetetlen, mint egy oroszlán, makacs, mint egy öszvér és vad, mint egy szibériai tigris. Nyomában káosz, dili és pusztítás jár. Rendezte: David Frankel Szereplő(k): Jennifer Aniston, Owen Wilson Amerikai vígjáték, 118 perc, 2008

Markíza 6.00 Szomszédok 6.40 Nicsak, ki beszél még! (am.) 8.20 Nebojsa (cseh) 9.50 Asterix és Obelix: A Kleopátraküldetés Francia–német vígjáték 11.50 Mrs. Télapó Amerikai film 13.30 Tükröm, tükröm Amerikai fantasy 15.30 Tor-túra Amerikai film 17.15 Alvin és a mókusok Animációs film 19.00 Híradó, sport 20.30 Kegyenc fegyenc (am.) 22.30 Gyilkosok gyilkosa Amerikai film 0.05 Műsorismétlések

STV1 13.55 Dúhenka (cseh) 15.10 Grimm meséiből: Galambbegy Német film 16.10 Grimm meséiből: Jancsi és Juliska Német film 17.15 A tizenkét holdacskáról Szlovák film 18.50 Mimi és Liza 19.00 Híradó, sport 20.20 „Sváko Ragan” Szlovák sorozat (1.) 21.25 „Sněženky a machří” Cseh film 22.50 Miro Žbirkakoncert 23.45 Építs házat, ültess fát! 0.25 A Biblia (ism.)

JOJ 9.20 A legelő hősei Amerikai animáció 10.55 Santa Buddies: Mikulás haverok Amerikai– kanadai film 12.50 Hercegnő Védelmi program Amerikai vígjáték 14.35 Nanny McPhee – A varázsdada Amerikai film 16.45 Reszkessetek, betörők! 3. (am.) 19.00 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek 21.15 Karácsonyi ének Amerikai animáció 23.15 A sivatag virága Angol–német– osztrák filmdráma 1.40 Vérvadászok Amerikai film

STV2 12.05 Élő panoráma 12.35 „Ružová Anička” Szlovák mesefilm 13.30 Adj uram békét a Földnek 13.55 Chalupárium 2002 14.50 Jégkorong-vb (élő) 17.25 „Ako sa Štrbania s Važťanmi o bujaka Šándora pasovali” Szlovák vígjáték 18.20 Szlovák dalszerzők 18.40 Esti mese 18.50 Mimi és Liza 20.00 A gótika nagyjai Német dok.-film 21.00 Família 21.30 Mezítláb a parkban Amerikai vígjáték 23.10 Egy este a sztárokkal 0.10 Hírek


54 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Egzotikus Ázsia 6.25 TV2 matiné 9.20 Őslények országa IV. – Út a ködös völgybe (am.) 10.30 Astro-Világ 11.35 Állatőrség 12.05 Babavilág 12.45 Stílusvadász 13.05 Aladdin Olasz vígjáték 14.50 Vuk Magyar rajzfilm 16.20 Mézengúz Am. animáció 18.00 Tények 19.10 Túl a sövényen Amerikai animáció 20.55 Ha igaz volna... Amerikai film 22.50 A tolmács Angol thriller 1.10 Egy hölgy arcképe Angol–amerikai film Isabel a megnyíló női öntudat egyik jelképes figurája, korának konzervatív és álszent viszonyai között. Nem fogadta el a biztos anyagi körülményekkel járó kérő házassági ajánlatát. Tettéért majdnem kitagadják örökségéből, ám szerető unokabátyja közbenjárására édesapja mégis tekintélyes összeget hagy rá.

7.25 Kölyökklub 9.35 Vuk 2. – Kis Vuk. Rajzfilm 10.45 a´la CAR Autós magazin 11.10 Viszlát, család, viszlát szerelem Amerikai film 13.00 Garfield Amerikai film 14.25 Fejjel a bajnak Am. vígjáték 15.10 A hős legendája Amerikai sorozat 16.20 A majmok bolygója (am.) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz Plusz 19.15 Szahara (am.) 21.30 Tűz a mélyben Am. akciófilm 23.30 Mennyből az ördög Amerikai– kanadai film Télapó az ördög fia, aki egy elvesztett fogadás miatt kényszerült a jóságos, adakozó szerepbe. Viszont letelt az ezer évnyi szenvedés, s eljött az ideje, hogy most mások szenvedjenek. Télapó célja, hogy bosszút álljon azon az angyalon, aki ilyen szenvedésre ítélte.

6.25 Noé barátai 7.00 Híradó 7.25 Szaffi. Rajzfilm 8.45 Berosált a rezesbanda Magyar film 9.45 Dinoszauruszok és vadászaik 10.15 Sherlock Holmes nevében Magyar film 12.01 Hírek 12.05 Az élő örökség – Az évkör hónapról-hónapra 12.25 Keménykalap és Krumpliorr Magyar sorozat 13.20 Szájkosaras kosaras (am.) 15.00 A világörökség kincsei 15.15 Tibusz és a zene 15.45 Sport 2013 Úszás, vízilabda, kajak-kenu 16.50 Egyszer volt, hol nem volt (16.) Amerikai sorozat 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.20 Három férfi és egy kis hölgy Amerikai film 22.05 A régi házban Magyar tévéfilm 22.35 Tátrai Tibor és barátai Jubileumi koncert 23.32 Köszönjük, hogy rágyújtott! Amerikai film 1.00 Kegyetlen báj Spanyol–am.– francia filmdráma Fsz.: J. Moore

8.00 Egyházi műsor 8.55 Nóvum 9.20 Akadálytalanul 9.50 Székely kapu 10.20 Robin Hood kalandjai (am.) 12.00 Híradó 12.15 Hagyaték 12.45 Ne vegye a szívére Operett összeállítás 13.25 Robbie, a fóka Német sorozat 14.15 A piros bugyelláris Magyar film 15.40 Önök kérték! 16.35 Maga lesz a férjem Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 A Tenkes kapitánya (6.) 19.05 Hogy volt?! 20.00 Sára Sándorportré 20.55 A dunai hajós Magyar film 22.25 Vágyra vágyók Belga–francia film Ironikus hangvétel, humor. A sármőr és a nők. Három édes csaj, jó szövegek. Egy tengerparti wellness hotelban összebarátkoznak. Modern vígjáték. Egyiknek nem kéne enni, másiknak innia, harmadiknak dohányoznia, amit persze folyton megszegnek. 0.25 MüPart

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

8.15 Gyerekeknek 17.00 Állatkert a hátizsákban 13.50 Gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.45 Waczak szálló Angol sorozat Basil egy kizsákmányoló, hotel „menedzser”, aki rengeteget dolgozik, és akinek az életét megfertőzik halott vendégek, hotel ellenőrök és a csőcselék. 21.15 Tökös átverés Francia–német film 22.55 Tudorok 0.35 Három férfi és egy kishölgy (am.)

Csallóköz

Tv-műsor > 2013. december 28. > Szombat

9.35 Állati kerítők Német film 11.30 A Grincs (ism.) 13.30 Szívek szállodája 15.20 Doktor House 17.10 Azt beszélik (am.) 19.05 Pénznyelő (am.) A fiatal házaspár, Walter Fielding és Anna Crowley új lakást szeretnének maguknak, ám pénzük az nem sok, úgyhogy nem fűznek nagy reményeket az akcióhoz. De meglepő módon hihetetlen szerencsések és hihetetlenül alacsony áron jutnak egy gyönyörű házhoz. 21.00 Halálsoron (am.) 0.30 Mindhalálig Amerikai film

13.00 TV-shop 15.05 Tempó Motormagazin 15.35 Ebugatta Kutyamagazin 16.00 Mancsvár 16.30 Global 3000 17.00 Fórum 18.00 Híradó 18.25 Képlet 19.00 Híradó 19.25 Havas a pályán 20.35 Szórakoztató műsor 22.15 Képlet 22.40 Global 3000 23.05 Hazahúzó Hazai üdülési lehetőségek 23.55 Híradó 0.05 Vidám vasárnap

7.00 Szeretők és riválisok (ism.) 9.00 Minden lében négy kanál II. 9.55 Ezel – Bosszú mindhalálig (török) 12.05 Nyomtalanul II. 13.00 Tru Calling – Az őrangyal II. 14.00 Behajtók 15.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok I. (am.) 16.00 Gazdálkodj okosan! 17.00 Az első millióm története (ism.) 18.00 CSI: Miami helyszínelők VI. 19.00 Forró nyomon 19.55 Jégkorszak – Állati nagy karácsony Am. animáció 20.25 Szex és New York Amerikai vígjáték 23.05 Ezel – Bosszú mindhalálig (ism.)

20.55 > TV2 Ha igaz volna

Amikor David kibérel egy varázslatos lakást San Franciscóban, amire a legkevésbé számít – és vágyik –, az egy lakótárs. Alig kezdi meg új lakhelyén az életét, amikor hirtelen felbukkan egy csinos, ámde kifejezetten dirigálós kedvű fiatal nő, akit Elizabethnek hívnak, és aki váltig állítja, hogy ez az ő lakása. David meg van győződve róla, hogy valami kapitális félreértés történt, mígnem a helyes szőkeség ugyanolyan titokzatosan eltűnik, mint ahogy feltűnt. Rendezte: Mark Waters Szereplő(k): Reese Witherspoon, Mark Ruffalo Amerikai vígjáték, 95 perc, 2005

Markíza 6.00 Gyerekeknek 6.55 Alvin és a mókusok (am.) 8.30 Asterix és Obelix: A Kleopátraküldetés (francia) 10.25 A Gyűrű Ura: A két torony (am.) 13.45 Pacho, a hybei betyár (szlovák) 15.30 Én és a hercegem 3.: Királyi mézeshetek (brit) 17.15 Alvin és a mókusok 2. (am.) 19.00 Híradó, sport 20.30 Shrek a vége, fuss el véle (am.) 22.05 Transformers (am.) 0.45 Kéjutazás (am.) Lewis barátnőjéért indul a távoli egyetemre, s közben beugrik épp most szabadult bátyjáért, Fullerért is, ha már útba esik a börtön.

STV1 10.45 A boldogság titka Szlovák mese 12.15 Postaláda 13.25 Elisa di Rivombrosa. 13/6. Olasz tévéfilm 15.00 Csodálatos harmat Csehszlovák film 15.45 „Medená veža” Szlovák filmdráma 17.10 A pávatoll Szlovák mesefilm 18.50 Mimi és Liza 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 „Sváko Ragan” Szlovák sorozat (2.) 21.20 Fussunk, mert utolér Csehszlovák film 22.50 „...kone na betóne” Szlovák dráma 0.20 Elisa di Rivombrosa (ism.)

JOJ 10.40 Hóakadály 2 Amerikai film 12.30 Aludj csak, én álmodom (am.) 14.45 Reszkessetek, betörők 3. (am.) 17.00 Ma lehet, holnap nem (am.) 19.00 Hírek, sport 20.15 A hihetetlen Hulk. Am. fantasy 22.35 A fekete ruhás nő. Angol–svéd– kanadai film 0.40 Fulladás (am.) Victor a csúcsra akar jutni: bárkivel, akinek két lába van és amilyen sokszor csak lehet... S mindeközben szíve halálos beteg édesanyjának csinos kezelőorvosáért dobog.

STV2 13.30 Jégkorong-vb: Szlovákia–USA 16.10 Szenior klub 16.35 Évekkel ezelőtt... 17.00 „Bičianka z doliny” Szlovák tévéfilm 18.30 Esti mese 18.50 Mimi és Liza 20.00 Óceánok (dok.) 21.45 A messzi dél vadjai Amerikai filmdráma A világtól egy gát által elválasztva, elfeledett, de erős közösségben él a hatéves Hushpuppy. Édesanyja rég eltűnt, édesapja, a bárdolatlan Wink pedig az alkohol rabja. 23.15 Sisa Sklovskákoncert 23.55 Híradó


Duna TV

17.50 > M1 A szerelem konyhája

TV2

RTL Klub

M1

6.00 Látlelet a Földről 6.25 Zöld világ 6.50 TV2 matiné 7.50 Őslények országa V. – A rejtélyes sziget Amerikai rajzfilm 9.00 Bajkeverő majom (am.) 11.35 Egészségmánia 12.05 Stahl konyhája 12.35 Több mint TestŐr 13.05 Az égig érő paszuly legendája Am. film (1.) 14.50 Szaffi (magyar) 16.20 Túl a sövényen Amerikai animáció 18.00 Tények 19.10 Irány Eldorádó! Amerikai rajzfilm 20.55 Segítség, elraboltam magam! Amerikai vígjáték 22.55 Saját szavak Amerikai filmdráma Erin Gruwell 23 éves, ambíciózus kezdő tanárnő. Első munkája az egyik leghírhedtebb kaliforniai középiskolába szólítja, ahol egy „taníthatatlannak” bélyegzett osztályt bíznak rá. 1.20 Drakula Amerikai horror

7.00 Kölyökklub 10.25 Teleshop 11.15 Csudacsuka 2. Amerikai film 15.05 A rodeó bajnokai Amerikai film Tommy édesanyjával és nővérével egy farmon él. A bank nem hitelez tovább, s a farmot árverés fenyegeti. 16.50 Jackie Chan: Első csapás Amerikai– hongkongi film 18.30 Híradó 18.50 Cobra 11 19.45 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 22.30 A hatodik napon Amerikai akciófilm Adam egy este arra ér haza, hogy valaki, egy tökéletes hasonmás csókolgatja a feleségét és eszi a születésnapi tortáját. Szörnyű igazságra kell rájönnie: véletlenül hagyták életben, a klónja pedig elfoglalta jól berendezett, nyugalmas életét. 0.35 Afrika Race – Irány Dakar 0.55 A humor forrása A Thália Színház előadása

6.25 Noé barátai 7.00 Híradó 7.25 Rab ember fiai Magyar tévéfilm 9.00 Katolikus krónika 9.40 Egyházi műsor 10.30 Református magazin 10.35 Útmutató 11.05 Mai hitvallások 11.30 Az utódok reménysége 12.01 Hírek 12.05 Keménykalap és Krumpliorr Magyar sorozat 13.05 Gnómeó és Júlia Amerikai–angol animációs film 14.40 FIFA World Cup 2014 15.10 Sport 2013 Hazai rendezésű nemzetközi események 16.20 Erik, a viking Angol film 17.50 A szerelem konyhája Angol vígjáték 19.30 Híradó, sport 20.20 Magyarország, szeretlek! 21.35 A királynő Angol–francia– olasz film 23.20 Csendes terror Amerikai thriller Fsz.: M. Griffith 1.00 MüpArt koncertek

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

10.15 11.00 13.55 16.00 16.30 16.45 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.10

9.20 Legenda Angol–am. film 11.05 A maszk (am.) 13.00 Behajtók 14.00 Glades (am.) 15.00 CSI: Miami helyszínelők (am.) 16.00 Nyomtalanul II. 17.00 Segítség, bajban vagyok! 22.00 Heti Hetes 23.00 Érintés I. (am.) 0.00 Hármasban szép az élet (am.) Oscar, a feltörekvő építész besétál a mesésen gazdag Charles Newma csapdájába. A féltékeny üzletember ugyanis azt a feladatot bízza rá, hogy barátnőjét tartsa szemmel.

11.15 Szlovákia képekben 11.35 A világ képekben 12.10 A medve Francia kalandfilm 13.40 Agatha Christie: Poirot Angol krimi 15.25 Sastoll Szlovák filmdráma 16.15 Senki sem tökéletes 18.10 Konyhatitkok 18.50 Mimi és Liza 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 „Sváko Ragan” Szlovák sorozat (3.) 21.20 A repülő Cyprián legendája Szlovák film 23.10 A medve (ism.) 0.40 Agatha Christie

8.10 Gyerekeknek 17.05 Állatkert a hátizsákban Angol sorozat 17.35 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 A szerelem konyhája Amerikai film Rob Haley tehetséges séf Londonban. Vendéglője jó hírű, minden csodálatos körülötte mindaddig, míg autóbalesetben el nem veszíti feleségét. 22.15 Tudorok Ír–kanadai– am. filmsorozat 0.50 05.06. – Az összeesküvés

10.45 Állati kerítők (német) 12.35 Pénznyelő (am.) 14.25 Az arany iránytű Am.–angol film 16.35 King Kong. Am.– hongkongi–német kalandfilm Carl gőzösre száll csapatával és Ann Darrow, állástalan színésznővel. Szingapúr helyett azonban Denham a misztikus, legendákkal övezett Koponya-szigeten akar forgatni. 20.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 21.00 C.S.I.: New York-i helyszínelők (am.) 22.00 Ami sok, az sokk Amerikai film 0.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.)

55

Tv-műsor > 2013. december 29. > Vasárnap

2013. december 17. | 51–52. szám

21.10 21.55 22.05 23.05 23.55 0.05

Húzós Vidám vasárnap Tv-shop Fő az egészség! Álomsztori EU Journal Fórum Híradó Szabad szemmel Híradó Szabad szemmel Titkos dosszié – A világpolitika titkos aktái Am. dok.-film Az elnök emberei Amerikai sorozat Híradó Könyvjelző Hazahúzó Késő esti híradó Szabad szemmel

6.35 Világ-nézet 7.30 Új nemzedék 8.00 Vatikáni híradó 8.25 Négy lábbal a földön 9.20 Valóságos kincsesbánya 9.50 Napok, évek, századok 10.45 Magyar klasszikusok új köntösben 11.10 Élő világegyház 11.40 Beavatás 12.00 Híradó 12.10 A világörökség kincsei 12.30 Világjobbítók 14.10 Kerek Ferkó Magyar film Kerekházy Ferdinánd földbirtokos egy szívroham után hazahívja külföldről fiát, Kerek Ferkót, aki konzervatív apja megdöbbenésére egy vagon gépet küld előre, hogy ezek segítségével öntözési rendszert hozzon létre, s a szikes, alig termő földeket termővé varázsolja. 15.30 Hogy volt? 16.30 Egy pikoló világos (magyar) 18.00 Híradó, sport 18.35 A Tenkes kapitánya (7.) 19.05 Önök kérték 20.20 A fekete város Magyar sorozat 21.00 Körhinta Magyar film 22.30 Heti Hírmondó 23.00 Klubszoba 23.55 East koncert

Rob Haley tehetséges séf Londonban. Vendéglője jó hírű, minden csodálatos körülötte mindaddig, míg autóbalesetben el nem veszíti feleségét. Búskomorsága még inkább elmélyül, mikor egy ételkritikus lehúzza éttermét. Régi jó barátja, a világhírű Gordon Ramsay tanácsára megvásárol egy rossz állapotban lévő, vidéki vendéglőt. Nem számít arra, hogy egyik első vendége egy híres amerikai ételkritikus, Kate Templeton lesz. Rendezte: James Hacking Szereplő(k): Dougray Scott, Claire Forlani Angol romantikus vígjáték, 90 perc, 2011

Markíza 6.00 Gyerekeknek 7.40 Alvin és a mókusok 2. (am.) 9.10 Shrek a vége, fuss el véle (am.) 10.45 Transformers (am.) 13.20 Karácsonyi vakáció (am.) 15.00 Asterix az olimpián Francia film 17.15 Hogyan húzzuk ki a bálna zápfogát? Csehszlovák film Anna egyedül neveli fiát. Vasek egyik kirándulása alkalmával megismerkedik és összebarátkozik Lubossal, az alpinistával. 19.00 Híradó, sport 20.30 Halhatatlanok Am. kalandfilm 22.30 Testőrök és gyilkosok. Kínai– hongkongi film 1.05 Gyilkosok gyilkosa Am. akciófilm

JOJ 11.05 Reszkessetek, betörők 4. (am) 12.55 Idiokrácia – Hülyék Paradicsoma (am.) 14.40 A Mikulás pere Kanadai film Amikor a Mikulás ellen csoportos kereset indul érzelmi gyötrelem okozása miatt, az eset az egyedülálló apához, Michael Shermanhez kerül, az ügyvédhez, akitől éppen elpártolt a szerencse. 16.30 A hihetetlen Hulk. Am. fantasy 19.00 Hírek, sport 20.15 A gondozoo Am. komédia 22.35 Az élet mindig drága (am.) 1.10 Ómen 666 (am.)

STV2 13.20 Vallási műsor 13.45 Jozef Tomko püspök Szlovák dok.-film 14.55 Folklórfesztivál 16.20 Őrangyalok 17.00 A manó Szlovák tévéjáték 18.05 Amikor a tél a folyókhoz ér Szlovák dok.-film 18.35 Esti mese 18.50 Mimi és Liza 19.55 Híradó hallássérülteknek 20.00 A madarak barangolása (dok.) 21.35 Gyűrű a hölgynek Szlovák tévéfilm 23.00 A Tokiói Szimfonikus Zenekar 2. 0.00 Híradó


56 TV2

RTL Klub

6.25 TV2 matiné 8.50 Rocky és Bakacsin kalandjai Amerikai– német film 10.15 Astro-Világ 11.20 A pót télapó Am. vígjáték 13.00 Az égig érő paszuly legendája. 2/2. 14.40 Dobd be magad! Amerikai zenés film 16.20 Irány Eldorádó! Amerikai rajzfilm 18.00 Tények 19.10 Én, a nő és plusz egy fő Am. filmvígjáték 21.10 Balfék bagázs Amerikai film Haldoklik John és Dean édesapja. Egyetlen kérése a gyermekeihez, hogy szeretne egy kisunokát, mielőtt végleg beadná a kulcsot. John és Dean persze pánikba esnek, hiszen még sohasem volt dolguk n��vel. 23.00 Óvakodj a törpétől! Amerikai film 1.00 Öreg díva, nem vén díva Amerikai film

7.30 Kölyökklub 8.30 Sárkányhegy titka 2. Animációs film 10.00 Asztro Show 11.00 Mackómentő akció (am.) 12.35 Marley meg én Am. vígjáték 14.55 Beugrós csapatanyapótló Amerikai film Az özvegy Eddie mindent megtesz annak érdekében, hogy mind apja, mind anyja legyen a kilencéves lányának. Még azt is bevállalja, hogy bár nincs hozzászokva a nomád élethez, táborozni megy a szeretett kislányával a diáktáborba. 16.30 Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se! (am.) 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.30 Csúcsformában 2. Amerikai– hongkongi film 21.10 A Pusztító Am. akciófilm 23.10 Tűz a mélyből Amerikai film 1.00 A Föld-mentőakció. Amerikai– kanadai film

M2

Viasat 3

6.10 Gyerekeknek 16.35 Állatkert a hátizsákban (35.) 17.10 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 A királynő Angol–francia– olasz életrajzi film Az emberek szerint Diana mindig is szálka volt az angol királyi ház szemében. Nem véletlen, hogy a hercegnő tragikus halálát követően II. Erzsébet és a királyi család nem jelent meg a nép előtt... 22.25 Tudorok 21.05 Con Air – A fegyencjárat Amerikai film

Csallóköz

Tv-műsor > 2013. december 30. > Hétfő

10.20 Csenő manók Angol vígjáték Mary Norton gyermekkönyve, az Elvitte a manó alapján készült modern adaptáció, melyben a lépcső alatt élő „kisemberek” kalandjait követhetjük nyomon. 12.05 Ami sok, az sokk Amerikai film 14.00 King Kong Új-zélandi–am.– német film 17.25 Tulipános Fanfan (francia) 19.20 Beethovan (am.) 21.00 Mint a kámfor (am.) 23.25 Porontyjárat Am. vígjáték

M1 6.30 Noé barátai 7.00 Híradó, sport 7.25 Vilmos herceg és Catherine – Királyi esküvő. Amerika dok-film 8.40 A hangyák mindent tudnak 8.55 Gnómeó és Júlia Animációs film 10.20 Szájkosaras kosaras (am.) 12.01 Híradó, sport 12.25 Keménykalap és Krumpliorr (4.) 13.20 A természet csodái: Különleges állatkölykök. 5/1. 14.20 Retró kabaré 15.05 Sport 2013 16.05 80 nap alatt a Föld körül. Am.– angol kalandfilm 18.05 A Pingvinkirály Angol természetfilm 19.30 Híradó este 20.20 Hacktion Újratöltve (12.) 21.20 Con Air – A fegyencjárat Amerikai film 23.15 MR2 Akusztik+ 0.10 A nejem és a feleségem Olasz film Giacomo, az egykor nagyhatalmú, de azóta tönkrement családfő váratlanul meghal. A teljes vagyon elúszik, csupán egy családi ház marad utána. Elkényeztetett özvegyre és lányukra nem várt meglepetés vár.

Duna TV 8.30 Híradó 8.35 Könyvajánló 8.40 Valóságos kincsesbánya 9.10 Voyager 9.40 A Chuuk lagúna szellemei 10.40 Beszterce ostroma. 3/1. Magyar sorozat 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Cintányéros cudar világ 15.00 Amíg a felhők tovaszállnak Amerikai film 17.10 Everwood (am.) 18.00 Híradó, sport 18.40 A Tenkes kapitánya Magyar sorozat 19.35 Monte Christo grófja 1. Francia sorozat 21.10 Híradó 21.20 Rangon alul Magyar film Jóska és Zsuzsa szeretik egymást. Ám a munkásfiút Zsuzsa szülei nem fogadják szívesen. Még az Amerikában élő rokonnak is ezt írják, és egy fogorvos jövendőbeliről regélnek a levelek. 22.40 Csinibaba Amerikai film 0.20 East koncert

ATV

RTL II

11.30 Laci bácsi konyhája 12.10 Tv-shop 12.25 Könyvjelző 12.55 Tv-shop 15.30 700-as klub 16.10 Start + 16.30 Kőbánya híradó 16.55 Fórum 17.55 Híradó 18.25 Fórum 18.55 Híradó 19.20 Meztelenek és bolondok (am.) 21.20 Michael Jacksons This is it. Amerikai dok.-musical 23.10 Hazahúzó 23.55 Híradó 0.20 Fórum

10.45 Vacsoracsata 11.00 Segítség, bajban vagyok! 12.00 A gyanú árnyékában 13.00 Az örökség (104.) 14.00 A vihar (60.) 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata: Karsai Zita 17.30 Tom és Jerry legújabb kalandjai (6.) 18.00 Nyomtalanul 19.00 Segítség, bajban vagyok 20.00 A nő kétszer Amerikai vígjáték 22.00 Agymenők (9–10.) 23.00 RTL II Híradó 23.30 Az első millióm története 0.30 A harc törvénye II.

20.15 > JOJ Álmok otthona

Egyesek szerint minden háznak vannak emlékei. Nem sokkal azután, hogy a család beköltözött az új házba, tudomást szereznek egy brutális bűncselekményről, amelyet a ház előző lakói követtek el. Will elkezdi vizsgálni a tragédiát, es az egyetlen szál, amin elindulhat a szomszédjuk, Ann aki ismerte a meggyilkolt családot. Rendezte: Jim Sheridan Szereplő(k): Daniel Craig, Naomi Watts Amerikai misztikus thriller, 92 perc, 2011

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 6.45 Irány a nagyi! Am. komédia 8.20 A hercegnő és a repülő varga Csehszlovák mese 10.00 Jackie Chan: A szépfiú (am.) 11.50 Amerikába jöttem (am.) 14.00 Poseidon Am. kalandfilm 15.35 Ki a faszagyerek Am.–német film 17.05 Hogyan juttassuk apát nevelőintézetbe? Cseh komédia 19.00 Híradó, sport 20.30 Kuckók Cseh komédia 22.55 Visszakézből Francia thriller 0.30 Halhatatlanok Amerikai film

9.10 A mikulás pere Kanadai film 11.00 Hogyan fogjunk gazdag feleséget? Amerikai komédia 12.55 Garfield Amerikai animációs film 14.40 A gondozoo Amerikai film 17.00 Húgom, nem húgom Amerikai sorozat 19.00 Híradó, sport 20.15 Álmok otthona Am.–kanadai film 22.10 Örökség (13.) Amerikai vígjáték 23.20 A csábító tanár Amerikai thriller 1.00 Buliszerviz 3.: A gólyák éve Amerikai komédia

STV1

STV2

13.25 Jane Eyre. 4/1. Angol sorozat 14.25 „Slovácko sa nesúdi”. Szlovák sorozat 15.50 Nyomorultak. 4/1. Francia–olasz film 17.25 Az utolsó boszorkány Csehszlovák film 19.00 Híradó, sport 20.20 Életrevalók Francia vígjáték Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a gettóból jött Drisst. 22.05 Papírsárkányok Amerikai filmdráma 0.10 Mennyei ízek

13.20 Jó napot, nagyi! Csehszlovák film 14.40 Nemzetiségi hírek 15.10 Nő és férfi Csehszlovák film 16.20 Jégkorong-vb Szlovákia–Kanada 20.00 És én, Katarína Kolníková 20.55 Az ígéret szép szó Szerb–francia film Szerbiában, egy négyfős faluban él Tsane, a 12 éves kamasz fiú a nagyapjával. A faluban lakik még a tanítónő, Bosa is, akinek leghőbb vágya, hogy férjhez menjen Tsane nagyapjához. 22.55 Szilveszteri operagála 23.55 Híradó


57

Tv-műsor > 2013. december 31.> Kedd

2013. december 17. | 51–52. szám

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 TV2 matiné 9.15 Stuart Little kisegér 3. Amerikai animáció 10.25 Astro-Világ 11.30 Barbie és a rózsaszín balettcipő Amerikai– kanadai animációs film 12.45 Csenő manók Angol-am. film 14.25 Az elveszett aranyváros fosztogatói Amerikai film 16.20 Állj, vagy lő a mamám! Amerikai vígjáték 18.00 Tények 19.10 Frizbi Hajdú Péterrel 20.25 Retro BÚÉK Szórakoztató műsor 22.00 Papírkutyák Magyar film 0.00 Himnusz 0.05 Nacho Libre Amerikai– német film 1.55 Vaskabátok Angol film

7.30 Kölyökklub 8.20 Macskafogó 2. – A sátán macskája Magyar animáció 10.00 Asztro-Show 11.05 Kölcsönbaba visszajár (am.) 12.45 Csúcsformában 2. Am.– hongkongi film 14.40 Üldözési mánia Amerikai film 16.45 Krokodil Dundee 3. Amerikai– ausztrál vígjáték 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.30 Haláli fegyver Amerikai film 20.20 Ilyen az élet Am. vígjáték 20.55 Spárta a köbön Amerikai film 22.20 Buliszerviz 3.: A gólyák éve Amerikai film 0.00 Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika Am. filmvígjáték Borat, a kazah médiavilág sajátos alakja az ország Tájékoztatási Minisztériumának megbízásából dokumentumfilmet forgat Amerikában.

6.30 Noé barátai 7.00 Híradó, sport 7.25 Az erdő kapitánya Magyar rajzfilm 8.40 A Pingvinkirály Angol természetfilm 10.00 80 nap alatt a Föld körül. Am.–angol kalandfilm 12.01 Híradó, sport 12.05 A koppányi aga testamentuma Magyar tévéfilm 12.25 Állatkerti séta 12.50 Csárdáskirálynő Magyar operafilm 14.35 A természet csodái: Különleges állatkölykök. 5/2. 15.30 Sport 2013 16.35 A Dal 2013 17.10 Ákos – 2084 18.30 Gasztroangyal 19.30 Híradó este 20.10 A következő Szilveszteri különkiadás 21.45 Századszor is bejön! A XX. század legnépszerűbb televíziós kabarétréfái 23.05 Szálka Extra avagy Bagi és Nacsa szilveszterkor is megakad a torkán 24.00 Himnusz 0.02 Áder János köztársasági elnök újévi köszöntője 0.25 Buli hajnalig

8.30 Híradó 8.35 Valóságos kincsesbánya 9.00 Monte Christo grófja 1. (ism.) Francia film 10.35 Beszterce ostroma (ism.) Magyar sorozat 12.00 Híradó 12.20 Ghymes: Kézfogás 12.35 Mágnás Miska Magyar film 14.00 Még egy perc és éjfélt üt az... 14.55 Ének az esőben Amerikai film 16.35 Janika Magyar film 18.00 Híradó 18.30 A Tenkes kapitánya Magyar sorozat 19.20 Monte Cristo kapitánya (2.) Francia sorozat 20.50 Dankó Klub Gálaműsor A Mikroszkóp Színpadról 21.50 Szilveszteri Gálaműsor a Szolnoki Szigligeti Színházból 0.00 Himnusz A köztársasági elnök újévi köszöntője 0.10 Indul a bakterház Magyar film

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

6.50 Gyerekeknek 16.30 Állatkert a hátizsákban (36.) 17.10 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.35 Monthy Python Repülő Cirkusza Angol film 1. 21.15 Alcudia–Mallorca Magyar dok-film 21.25 Gyalog galopp Angol film A film Artúr király és a kerekasztal lovagjai abszurd kalandjait meséli el, akik Istentől azt a feladatot kapták, hogy keressék meg a Szent Grált. 22.50 Antequera, Spanyolország 22.55 Sport 2013

11.30 Beethovan (am.) 13.10 A Fáraó kincse Am. kalandfilm 14.50 Jól áll neki a halál (am.) 17.00 Junior (am.) 19.05 Fergeteges forgatás (am.) 21.00 Attila, Isten ostora (1–2.) Am.–litván film Időszámításunk szerint a IV. században egy harcos nomád nép jelent meg a Római Birodalom határán, ők voltak a hunok. Élükön a kiemelkedő hadvezér, Attila állt. Attilát egy cél vezérelte: irányítani akarta az egész világot.

11.30 Laci bácsi konyhája 12.15 Tv-shop 12.25 Könyvjelző 12.55 Tv-shop 15.30 700-as klub 16.10 Start + 16.30 Képlet 16.55 Világhíradó 17.10 Fórum 17.55 Híradó 18.25 Fórum 18.55 Híradó 19.25 Bagi–Nacsa Show 20.25 Szilveszteri Sas Maraton 22.30 Lúdas Mutyi Zenés közéleti kabaré Vadonatúj Sas kabaré premier

10.00 Vacsoracsata 11.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 12.00 A gyanú árnyékában 13.00 Az örökség (105.) 14.00 A vihar (61.) 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Agymenők (10.) 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry legújabb kalandjai 18.00 Nyomtalanul 19.00 Segítség, bajban vagyok 20.00 A bakancslista Amerikai vígjáték 22.00 Agymenők (11–12.) 23.00 RTL II Híradó 23.30 Heti Hetes – Szilveszter 0.30 A harc törvénye II.

22.00 > TV2 Papírkutyák

Kuplung és Csumpi, a két kisstílű bűnöző előzetesben ül. Unalmukban felidézik cellatársuknak az általuk elkövetett balhé történetét. A két kárpátaljai magyar sokféle munkából próbált megélni, kevés sikerrel. Így jött az ötlet, a Pénzmegsemmisítő Raktár kirablásának gondolata. A csapat gyorsan összeáll, minden részletet kidolgoznak. Az akciót sikerrel végrehajtják, ám ettől kezdve elpártol tőlük a szerencse, ami elromolhat, az el is romlik... Rendezte: Gyöngyössy Bence Szereplő(k): Mucsi Zoltán, Szarvas József Magyar vígjáték, 92 perc, 2008

Markíza 9.25 Általános iskola Csehszlovák film 11.10 Hogyan fojtsuk vízbe dr. Mráčekot Csehszlovák film 13.00 Mr. Bean 13.30 Hűtlenség szlovák módra (szlovák) 16.05 Fiacskám, én készültem! Csehszlovák film 18.00 Szórakoztató műsor 19.00 Híradó, sport 20.30 Szomszédok Szilveszterkor újra együtt 21.20 Hurrikán 20.50 Szilveszter 23.50 Forr a forr Szilveszteri meglepetés 24.00 Michal Davidkoncert 1.15 Slágerek Amerikai film 2.00 Egyszemélyes vacsora. Komédia

STV1 12.10 Konyhatitkok 13.10 Jane Eyre. 4/2. Angol sorozat 14.10 „Slovácko sa nesúdi” Szlovák sorozat 15.35 Nyomorultak. 4/2. Francia–olasz film 17.15 Majster kat Csehszlovák filmdráma A film két egykori jóbarát rivalizálását mutatja be. 19.00 Híradó, sport 20.20 Senki sem tökéletes 21.55 Szilveszter 2013 0.20 Repete – szórakoztató műsor

JOJ 7.30 Garfield Amerikai animáció 9.00 Húgom, nem húgom (am.) 10.55 Meredek pálya Amerikai film 12.45 Álmok otthona Amerikai– kanadai film 14.50 A hónap dolgozója Amerikai film 17.05 Mr. Bean nyaral Angol–francia– német film 19.00 Híradó 19.55 Szilveszteri Panelházi töténetek Tűzijáték 21.30 Sztár születik A Top 100 fellépés 0.05 Szenzi Újév

STV2 11.45 Aranyhangú. Szlovák meseparódia 13.20 Jégkorong-vb Szlovákia– Csehország 16.10 Szilveszteri mosás Csehszlovák film 14.40 Krisztus Urunk megszületett 17.00 Vörös bor. 3/1. Szlovák tévéfilm 18.10 A három bogár Szlovák vígjáték 18.45 Esti mese 19.00 Cirque de Soleil: Amaluna 19.50 Macska-jaj Jugoszláv vígjáték 21.55 Diszkó fiataloknak és idősebbeknek 22.45 Szilveszter éjjel az archívumban 0.00 Játssz, Berky! Ján Berky és zenekarának műsora


58 TV2 6.00 Létlelet a Födről 6.25 TV2 matiné 9.15 Hattyúhercegnő Amerikai rajzfilm 10.30 Valóságos zseni Amerikai film 12.20 Kutyám, Jerry Lee Amerikai film 14.05 Én kicsi szörnyem – A mélység legendája Amerikai film 16.10 Ovizsaru Amerikai film 18.00 Tények 19.10 Flinstone 2 – Viva rock Vegas. Amerikai vígjáték 20.5 Men in Black – Sötét zsaruk Am. akciófilm 22.35 Bosszú ús újrakezdés Amerikai film Rose és Nathan egy repülőgépen találkozott először egymással. Huszonöt esztendővel később házasokként látjuk viszont őket, akiknek felnőtt gyerekeik vannak és Nathan el akarja hagyni a feleségét a fiatal asszisztens, Mindy kedvéért.

M2 6.20 Gyerekeknek 16.35 Állatkert a hátizsákban 17.05 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 Brian élete (angol) A Monthy Python csoport tagjai ezúttal visszavisznek minket a bibliai időkbe. Júdeában vagyunk, amikor Jézus született. Vele egyidőben és egészen a közelében megszületik egy másik gyermek is, Brian. 22.10 Sport 2013 23.15 Gyalog galopp Angol film 0.45 Szálka Extra, avagy Bagi és Nacsa Szilveszterkor is megakad a torkán

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. január 1. > Szerda RTL Klub 7.00 Kölyökklub 9.00 Mesél az erdő 2. Spanyol animáció 10.15 Csavargó kutya 3.: A legújabb kaland Amerikai film 11.15 A sors útjai Amerikai film 12.55 A szerelem hálójában Amerikai film 16.00 Nevem: Senki Olasz filmvígjáték 18.30 Híradó 19.00 Gagyi mami Amerikai film 20.50 Bor, mámor, Provance Angolamerikai film A bankár Max élete gyökeresen megváltozik, amikor Franciaországba utazik, ahol kastélyt és szőlőbirtokot örökölt. Maxnek fogalma sincs róla, mit kezdjen a milliókat érő birtokkal, figyelmét ugyanis teljesen leköti Fanny, a közeli étterem gyönyörű tulajdonosnője. 22.55 A nyelvtanárnő Amerikai film 1.05 Születés Amerikai– német thriller

Viasat 3 10.10 Bajkeverő majom 2. Amerikai rajzfilm 11.40 Jól áll neki a halál (am.) 13.35 Junior (am.) 15.35 Tulipános Fanfan (francia) 17.30 Hátulgombolós hekus (am.) 19.10 Kutyám, Jerry Lee 2. (am.) 21.00 A Sakál. Am.– angol–francia– német–japán film A moszkvai rendőrségi akció során, melyben az FBI néhány embere is részt vesz, megölik a keresztapa testvérét. A maffia ura szörnyű bosszút forral. 23.20 Hátulgombolós hekus (am.)

Duna TV

M1 6.35 Magyar cirkuszcsillagok gálája 8.25 Az erdő kapitánya Magyar rajzfilm 9.40 Régi idők focija (magyar) 11.05 Áder János köztársasági elnök újévi köszöntője 11.15 Újévi koncert Bécsből 13.40 Hírek 13.45 A természet csodái 14.40 Szerelem az Alpokban Angol–német– osztrák film 16.20 Szeretettel: Angelina Jolie Návai Anikó interjúja 16.55 Akusztik+ 17.50 Nim szigete Amerikai film 19.30 Híradó, sport 20.10 A boldogság sosem jár egyedül Francia film Sachát három dolog élteti: a barátai, a zongorája és a bulizás. Charlottenak három gyermeke van, egy jól menő munkája, no meg két exférje. Életébe már csak a szerelem nem fér bele. 21.50 Mr. és Mrs. Smith Amerikai film 23.50 Robbie Williamskoncert, 2012

ATV 12.30 12.50 14.15 14.40 15.50 16.30 16.55

17.55 18.25

18.55 19.25

21.00 23.05 23.55 0.15

Laci bácsi konyhája TV-shop Start+ Tv-shop 700-as klub Könyvjelző Nyomorultak Francia–olasz– NDK film (1.) Híradó Nyomorultak Francia–olasz– NDK film (2.) Híradó Nyomorultak Francia–olasz– NDK film (3.) Sorsjegyesek Amerikai film Hazahúzó Késő esti híradó Könyvjelző

7.50 Petőfi Koltón 8.10 Élet a királynőért Osztrák dokumentumfilm 9.00 Monte Christo grófja 2. (ism.) 10.25 Beszterce ostroma (3.) 12.00 Híradó 12.10 Kívánságkosár 14.00 Táncház 14.30 Dallamról dallamra Öszeállítás magyar filmek operett részleteiből 15.05 Afrikai főlegény Magyar film 16.30 Pénz beszél Magyar film 18.00 Híradó 18.30 Kis lak áll a nagy Duna mentében Dalok Petőfi Sándor verseire 19.00 A Tenkes kapitánya (12.) Magyar sorozat 20.00 Újévi koncert A Magyar Állami Operaházban 21.30 Bob herceg Magyar operettfilm Fsz.: Nagy Gábor, Szerencsi Éva 23.00 A másik Boleyn lány Angol– amerikai film Fsz.: N. Portman 0.55 BÚÉK

RTL II 10.00 Vacsoracsata 11.00 Segítség, bajban vagyok 12.00 A gyanú árnyékában 13.00 Az örökség (106.) 14.00 A vihar (62.) 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Agymenők (12.) 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry legújabb kalandjai 18.00 Nyomtalanul 19.00 Segítség, bajban vagyok 20.00 Szerelem a Fehér Házban Amerikai vígjáték 22.05 Agymenők (13–14.) 23.30 Életre-halálra (4.) 0.30 Gossip Girl – A pletykafészek IV. Amerikai sorozat

11.15 > RTL KLUB A sors útjai

A szoknyavadász sportújságíró, Mike Gambril a repülőgépen megismerkedik az elbűvölő belsőépítésszel, Terry McKayjel. A gép elromlik, ezért megszakítja útját Tahitin. Bár egyikük sem független, a váratlan kényszerpihenő alatt egymásba szeretnek. Hogy érzelmeiket próbára tegyék, megállapodnak, hogy legközelebb egy év múlva találkoznak újra, méghozzá az Empire State Building tetején. Ám a sors közbeszól. Rendezte: Glenn Gordon Caron Szereplő(k): Warren Beatty, Annette Bening Amerikai romantikus vígjáték, 108 perc, 1994

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 6.25 Tűzmadár Cseh–német mese 8.00 Hogyan juttassuk apát nevelőintézetbe? Cseh komédia 9.30 A klikk (am.) 10.55 Sheena, a dzsungel királynője Am.–angol film 12.55 Mr. Bean 13.20 Lovak a betónon Szlovák komédia 14.50 Kuckók Cseh komédia 17.05 Találós kérdés Cseh mese 19.00 Híradó, sport 20.30 Úgy szeretsz, mint egy Isten Cseh komédia 22.30 A titokzatos lakó Amerikai thriller 0.15 Poseidon (am.)

7.50 Karácsonyi manók (am.) 8.10 A kis hableány – Vissza a tengerbe Amerikai animáció 9.30 Pandakaland Kínai film 11.15 Hongkongi kém (hongkongi) 12.50 A MuppetsShow (amerikai) 14.45 Leckék szerelemből (am.) 16.20 A hercegnő és a harcos Indiai fantasy 19.00 Híradó, sport 20.05 Hadak útján Amerikai film 23.00 Húsevő Amerikai thriller 0.50 A király nevében 2. Kanadai film

STV1

STV2

13.00 A köztársasági elnök újévi beszéde 13.15 Jane Eyre. 4/3. 14.10 „Slovácko sa nesúdi”. Szlovák sorozat. 15.35 Nyomorultak. 4/3. 17.15 A vasálarcos Angol–am. film XIV. Lajos, az ifjú és kegyetlen király hosszú évek óta sanyargatja népét. A három testőr, Athos, Porthos és Aramis olyannyira csalódottak, hogy úgy döntenek, többé nem szolgálják a királyt. 19.00 Híradó, sport 20.20 Ráncok a szerelemtől Cseh vígjáték 22.00 Állj, vagy nem lövök Cseh vígjáték 23.30 A vasálarcos (ism.)

11.15 A Bécsi Filharmónikusok újévi koncertje 14.00 A sors láncai Szlovák tévéjáték 14.50 A Lúčnica 60 éve 16.15 Múzeumok titkai II. 17.00 Vörös bor. 3/2. 18.10 Találkozás a magastátraiakkal 18.45 Esti mese 19.50 Ünnepi szó 20.00 A Tátrai-csúcs 20.30 Jonathan, a sirály Amerikai filmdráma 22.10 Egy szőke nő szerelmei Csehszlovák vígjáték 23.25 Híradó


Rejtvény > Szórakozás

2013. december 17. | 51–52. szám

59

Vicces elírásaink 2013-ban is megjelenhettek... ...volna, ha időben nem vesszük őket észre 5. szám, sport: Igazi veteránautókat láthat a közönség, ha kilógat (kilátogat) a Slovakia Ringre. 5. szám, sport: ...ellenben végig szlovákiai-magyarországi gárdák mérik össze ereiket, (erejüket) 8. szám, TV-műsor: RTL KLUB: Szűzlányok ajándékba/ajándéka m2: 22.00 A bombák filmjén/földjén 9. szám, sport: életbe lép az ötéves időtartalmú/időtartamú szerződés ...ahol jelenleg a szlovák válogatottat is irányító Vladimír Weiss edzősödik/edzősködik 18. szám, Megrázott/megrázó esemény volt belépni a gázkamrába

22. 25. 27.

szám, olvasószolgálat: Egyszarvas patika/Egyszarvú patika szám, sport – ...a mérkőzés után pedig a cél tejesítve/teljesítve volt szám, szabadidő: 1943. július 8-án született Szakcsi-Lakatos Béka (Béla) jazz-zenész. 34. szám, 2 old. Rombolt a közönség a fesztiválon – ...a Tankcsapda szombat esti koncertén felcsendesültek/felcsendültek.... 37. szám, 24 old. autós oldal: Ha egy kerépbárosnak/kerékpárosnak zebrán kell átkelnie 51-52. szám, sport: Mivel a srácok körbeverték egymást, így a harmadik helyen végzett – ezt a mondatot inkább kivettük a tudósításból.

Fejtörő

Versanagrammák Az alábbiakban Ady Endre közismert verseinek anagrammáit közöljük. Hogyan hangzik az eredeti cím? 1. Száraz japán birstő. 2. Ékszere lila szén. 3. Őz a sajkán. 4. Ismerem az őzed. 5. Oh, az a rév a Szajnán. Az előző szám helyes megfejtése: hányó, vihar, szél, tűz, fa. Ismét eltelt egy hónap. Novemberi nyertesünk sorsolással: Tóth Zsófia (Csallóközkürt), akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

Mesebeli Angyalka Ez a mesebeli angyalka szeretné meglátogatni a gyerekeket, de összezavarta az útirányt. Keresd meg, melyik úton, melyik házhoz juthat el! Színeseiddel útba igazíthatod. Az első házhoz vezessen egy kék, a másodikhoz egy piros, és a harmadikhoz egy zöld út.

Karácsonyi keresgető

Összeállította: Wimmer Ilona

4. papírba csomagolt csokis édesség a karácsonyfa diszítésére 5. mákos tekercs, diós tekercs 1. vaníliás porcukorba forgatott kiflicske 2. méhek által készített édes dolgot tartalmazó karácsonyi sütemény 3. habkarika

Az alábbi betűdobozban szavak rejtőznek vízszintesen balról jobbra és jobbról balra, illetve függőlegesen és átlósan fentről lefelé és lentről felfelé. Az alább felsorolt bibliai fogalmakat kihúzva az ábrából, a maradék betűkből egy új, két idegennyelvű szóból álló fogalmat kaphatunk.

baj, béke, bűn, csoda, erő, Ég, Ég, halál, hála, hit, hűség, Ige, Ige, iga, iga, ima, ima, jóság, lélek, lét, mag, ős, seb, szeretet, türelem, új, új, úr, úr, út


60

Csallóköz

Tudósítás

Karácsonyváró ünnepség koncerttel Mindenhova nagyon szívesen megyünk

LAKSZAKÁLLAS – A hétvégén karácsonyváró ünnepséget tartottak a helyi kultúrházban, ahova jelentős számban érkeztek érdeklődők nemcsak a községből, de a környező településekről is.

csoport, a helyi alapiskola és óvoda zumbaköre, valamint a Gelléri Amazons, a VaLAKik, a Katicák- és a Csinibabák tánccsoportok voltak. A kár-

pátaljai Szent Mihály Gyermekotthon egyik vezetőjétől, Bíró Máriától megtudtuk, Puss Sándor atya jóvoltából Ungvár mellől, Rát községből érkeztek a Felvidékre. „A gyerekek nagyon szívesen utaznak, mi pedig igyekszünk minden lehetőséget kihasználni ahhoz, hogy megadhassunk nekik mindent, ezzel is pótolva számukra azt, amit az élet elvett tőlük. Mindenhova nagyon szívesen megyünk, ahova meghívnak bennünket, s legfőképpen, ahol ekkora szeretettel fogadnak minket” – nyilatkozta Bí-

A rendezvény során a vendégek adományokkal támogatták a családi játszóházak szervezését. A karácsonyi ünnepségre ellátogattak a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon növendékei, akik karácsonyi koncerttel lepték meg a közönséget. Az est további fellépői a lakszakállasi színjátszó

ró Mária. Fellépésük során ünnepi műsort készítettek, melyben szebbnél szebb adventi dalokkal lepték meg a közönséget. Ezek a dalok elsősorban a szeretetről szóltak, nekik ugyanis óriási szeretethiányuk van, így különleges varázzsal tudnak a jóságról énekelni. Lakszakállas polgármesterétől, Bartal Andrástól megtudtuk, a község lakosai közt példaértékű összetartás uralkodik, így nem meglepő, hogy az összes helyi rendezvényen népes közönség tekinti meg a kulturális szervezetek előadásait. „Az emberek szükségét érzik annak, hogy különféle rendezvényeket szervezzünk – mindez köszönhetően a civil szervezeteknek gyakran meg is valósul. Számomra ez nagy örömet jelent, hiszen a mai rohanó világban erre ritkán van példa az emberek életében” – tette hozzá a polgármester. Farkas Linda A szerző felvételei

Nyílt nap a szakközépiskolában SOMORJA – A Jednota FSz helyi szakközépiskolája és a magán hotelakadémia december 11-én karácsonyi nyílt napot tartott, amelyen az alapiskolák kilencedikes tanulói és szüleik megismerhették a szakoktatási intézményt. „Nálunk hagyomány, hogy bemutassuk a diákok komplex felkészítését a gasztronómiai szakmákra és idegenforgalmi, szállodaszolgáltatási foglalkozásokra” – kezdte a tájékoztatást Mária Viestová igazgatónő. Egy helyiségben az idegenforgalmi menedzser szakos diákok prezentációja látható. A másodikosok börzét

is tartanak, a bevétel az osztálykaszszába kerül. Figyelemre méltó a nagypakai Dávid András és a nádszegi Radványi Áron francia specialitások terítéke. Mindketten nagy kedvelői a francia konyhának. Az iskolába a franciaországi szakmai gyakorlat lehetősége vonzotta őket, ugyanis nagy álmuk, hogy az iskola elvégzése után Franciaországban dolgozzanak. „A francia konyha a világ élvonalába tartozik. Valóságos művészet, mind a szakácsok, mint a fogyasztók részéről. Egyúttal egészséges is. Tetszik, hogy fő alapanyagai a borjúhús, marhahús, baromfihús, hal, zöldség, gyümölcs és a tejtermékek.

Különlegesek a levesei és mártásai is” – fogalmazott Áron. A pozsonypüspöki Paulína Zemešová az idegenforgalmi menedzser szakon másodikos. Gyermekkorától szívesen utazik, ezért választotta a somorjai iskolát. Utána utazási iroda külföldi képviselőjeként szeretne dolgozni. Átmegyünk az étterembe, ahol az asztalok remek karácsonyi ételektől és péksüteményektől roskadoznak. Még angol, ír és svéd jellegű karácsonyi asztalok is vannak köztük. A látvány az iskola diákjainak ügyességét és felkészültségét tükrözi. – Tíz éve tartunk karácsonyi nyílt napot. Fontos, hogy a szülők megismerjék, mit nyújtunk a gyerekeknek. Napjainkban ésszerűen kell pályát választani. Fő szempont, hogy

mire van kereslet a munkapiacon. Márpedig a gasztronómia, a vendéglátás és idegenforgalom az egyik legkeresettebb” – mondja Mikóczy Nóra szakoktató mester. A rendezvény különlegességét fokozta az iskola néhány egykori végzősének látogatása. Hosszú évek múltán eljöttek, hogy felidézzék az itt eltöltött fiatal éveiket. Néhányan az első végzősök közül is. A sopornyai származású Anna Mrvová (a felvételünkön balra) 1963-ban kezdett ide járni, szakácsnőnek tanult ki. Nyugdíjba vonulásáig hű maradt a szakmájához. Iskolai és bölcsődei konyhán főzött. Ma Nyitrán él. Egykori iskolájára mindig szeretettel gondol. Vladislav Kmeť A szerző felvétele


Nem halálos ítélet! Dr. Csóka Tibor klinikai onkológus rovata

Évente világszerte körülbelül 1 millió embernél diagnosztizálnak vastag- és végbélrákot, és közel 529 ezren meg is halnak ebben a daganatban. Ezen esetek akár 90%-a is a daganat megelőző, úgynevezett vastagbélpolipokból származik. A kór lassú kialakulása miatt a vastagbélrákszűrés különösen nagy jelentőséggel bír. A rendszeres szűrővizsgálatok nagymértékben csökkenthetik az elhalálozást. Erre vonatkozóan számos módszertani leírást publikáltak kü-

61

Tanácsadó

2013. december 17. | 51–52. szám

Jelek, melyekkel érdemes orvoshoz fordulni lönböző országokban, beleértve a széklet vérteszteket (röviden FOBT, ami az angol Fecal Occult Blood Test-ből származik), a végbéltükrözést (latinul rektoszigmoidoszkópia), a vastagbéltükrözést (latinul kolonoszkópia) vagy a modern vastagbélfestéses CT-vizsgálatot (CT-irigográfia). Még mielőtt, informatív jelleggel ugyan, de ismertetnénk a fentiekben említett vizsgálatokat, foglaljuk össze röviden, milyen panaszokkal és mikor is érdemes orvoshoz fordulnunk: 40 év felett minden állandósult vagy visszavisszatérő emésztőszervi panasz esetében, beleértve az eddig tisztázatlan eredetű hasi fájdalmakat is, a székelési ritmus tartós megváltozása esetén (frissen kialakult és tartós szorulás vagy szorulás-hasmenés váltakozása során), addig még nem vizsgált véres széklet (vér a széklet felszínén és/vagy a

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905 186 015

Ha megismerjük szervezetünk működését, könnyebben tudunk ellenállni a betegségeknek. E megelőzés szerves része a hormonrendszer működésének ismerete. Az emberi szervezet három irányítórendszerét, mely magába foglalja az immunrendszert, idegrendszert és hormonrendszert, szinte alig ismerik az emberek. Alig van felnőtt vagy gyerek, aki ne szedne allergiatablettát vagy hormonkészítményt. Ide tartoznak a fogamzásgátló tabletták is. A legtöbb ilyen esetben az emberek nem tekintik magukat betegnek,

székleten belül) esetén, ismeretlen eredetű vérszegénység akár véletlenszerű felismerésekor, különösen akkor, ha az fekete színű széklethez társul, és természetesen, tisztázatlan okú fogyás és/vagy elhúzódó lázas állapot során. A 40 év felett frissen megjelenő alsó végtagi visszértágulatok, esetleg visszérgyulladások vagy vénás trombózisok is intő jelek lehetnek, ugyanis a szervezetben jelenlevő, még ismeretlen daganat egy sor olyan aktív anyagot gyárthat, melyek „lerakódása” a vénás érfal kóros elváltozásait, és a vér rögösödését idézheti elő. Végül, de nem utolsó sorban, értelemszerű, hogy szoros orvosi figyelmet igényel, ha a családi előzményben az 1–3. fokú rokonságig végbél- vagy vastagbélrák fordult elő, ha az 1. fokú rokonságnál méh-, petefészek-, emlő-, illetve prosztatarákot, vagy vastag-

bélpolipot diagnosztizáltak. A gyulladásos bélbetegségben szenvedőknél (még panaszmentesség esetén is 7–8 év után) és persze, ha az egyén saját kórtörténetében vastagbélpolip eltávolítása vagy már gyógyult és panaszmentesen ugyan, de végbél-vastagbéltumor miatti műtét szerepel. Ha a vastagbélrák kockázatfelmérésére szeretnél egy gyors „kérdezz-felelek” tesztet pár perc alatt elvégezni, amiből megtudod, milyen kockázati csoportba is tartozol, azt több magyar nyelvű internetes portálon is megteheted (például www.vastagbelrakszures.hu). És most térjünk rá az aktuális szűrési lehetőségekre, melyekből elsősorban a legegyszerűbbeket, a mindenki számára hozzájutható teszteket szeretném kiemelni. A vastagbéldaganatok szűrőmódszerei közül a székletben kimutatható, szemmel nem érzékelhető vérzés

kimutatása a legegyszerűbb eljárás. A teszt működése azon a feltételezésen alapul, hogy a jóindulatú rákmegelőző elváltozások (polipok), illetve a rosszindulatú daganatok, az ép és egészséges bélnyálkahártyától különbözően, jobban véreznek. A székletvérteszt célja, hogy kimutassa a szabad szemmel nem látható vér jelenlétét a székletben. A vizsgálat egy igen egyszerű teszttel, a már említett FOB-teszttel végezhető el (az FOB az angol Fecal Occult Blood kifejezésre, vagyis a rejtetten előforduló, szabad szemmel nem látható székletvérre utal). A vizsgálathoz három eltérő székletmintára van szükség, amelyeket személyesen kell leadnia a vizsgálatot végző laborban vagy orvosi rendelőben, de létezik otthon, önállóan elvégezhető teszt is, ami a patikákban vagy az interneten beszerezhető. A következő részben innét folytatjuk...

A hormonegyensúlyt érintő problémákról I. a fogamzásgátló tablettát a szervezetre ártalmatlan dolognak tartják. Az elkövetkezőkben megpróbálom egységében bemutatni a hormonrendszert, mely nőknek és férfiaknak egyaránt fontos a betegségek megelőzése szempontjából Azt már többször írtam, hogy a betegségek kapuját gyakran az említett irányítórendszerek meghibásodásai jelentik. Ezen rendszerek betegségeinél még aránylag könnyű segíteni, visszafordítani a folyamatot, és újból egészségesnek lenni. A világon körülbelül 40 éve foglalkoznak természetes hormonki egyensúlyozással. Főleg a nők, de minden ember sokat köszönhet dr. John Lee norvég származású amerikai orvosnak. Korunkban a nők többsége olyan problémákkal küzd, melyek nemcsak egészségüket, de nőiességüket is aláássa. A legtöbb problémára létezik természetes megoldás. Tartós gyógyulás a probléma okainak felderítésével érhető el. A ma haszná-

latos mesterséges hormonokkal való tünetmentesítés nem jelent gyógyulást.

nok nemcsak szaporodásunkat, de sok más életműködésünket is irányítják. A központi idegrendszer, agyala-

Net-felvétel

A menstruációs zavarok, szabálytalan ciklus, túlsúly, meddőség legtöbbször hormonális zavar vagy egyensúlytalanság következménye. A betegségek oka az, hogy a hormonrendszert nap mint nap számos kedvezőtlen hatás éri, főleg vegyszerek és stressz. Tudni kell, hogy a hormo-

pi mirigy, pajzsmirigy, mellékvesék, nemi mirigyek működése szorosan összefügg. Bármilyen eltérés hatással van a másik mirigyre is. Ez azt jelenti, hogy nem kezelhetjük külön a pajzsmirigyet, vagy más mirigyet, az egész szervrendszer működésének figyelembevétele nélkül.


62

Emberi szemmel Vicsápi Bugyi Natália rovata

Feldíszítjük a fát. Minden elcsendesedik körülöttünk és mi szerencsések családi körben tölthetjük ezt a néhány napot. Sajnos nem mindenkinek jut még pár óra sem a kellemes hangulatú ün-

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

A rákról, egy kicsit más megközelítésben! Ismételjük át, és tudatosítsuk, hogy milyen célt szolgálhat a betegség: A betegnek lehetősége van arra, hogy ne foglalkozzon valamilyen nehéz problémával, helyzettel. Figyelmet, törődést, dédelgetést kap környezetétől. Alkalma nyílik arra, hogy magával foglalkozzon, újrarendezze lelki energiáit a betegség legyőzésére, és arra, hogy életcélokat tudjon kitűzni. Indíttatást gyűjt személyes fejlődésére, vagy nemkívánatos szokásai, viselkedése megváltoztatására. Nem kell megfelelni sem mások, sem saját túlzott elvárásainak. A daganatos betegség kialakulásának feltételezett lelki okai: A fiatalkori elszigeteltség, elhagyatottság, kétségbeesettség. A mélyebb emberi kapcsolatok veszélyesnek minősítése. Felnőttként létre tudott hozni erős, tartalmas kapcsolatot, vagy munkájába fektetett nagy

Tanácsadó

Karácsony előtt nepekből, hiszen vagy az utcákon vagy magányosan töltik a karácsonyt. Gondoljunk rájuk is ezekben a pillanatokban, már csak azért is, hogy tisztában legyünk azzal, milyen nagy szerencse az, ami bennünket körülvesz a hétköznapokban. És tegyünk is érte, hogy a környezetünkben élő rászorulóknak legalább az ünnepek alatti pillanatok kellemesebbek legyenek. Valakinek segít a finom falat, amelyből a legtöbb csallóközi helyen azért van némi felesleg, vagy akár egyetlen kedves mondat. Üljünk le egymással szembe és beszélgessünk az ismerős ismeretlenekkel, s adjunk egy esélyt azoknak,

Mészáros Barnabás illusztrációs felvétele

Csallóköz akik körülöttünk élnek és rászolgálnak a segítő kézre. Ezeken a tetteken keresztül válunk méltóvá a Krisztusi kegyelemre. Ő lejött közénk, s mi két évezreddel később születését ünnepeljük. Nem csak ajándékozunk, hanem lelkileg is megnyílunk a világ előtt. Jegyezzük meg ezt, s tegyünk érte az elkövetkező napokban. A Csallóköz hetilap minden kedves olvasójának szeretettel teljes kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok.

Vajon miért nem látjuk a fától az erdőt? XXI. Betegségekről, egy kicsit másképp! energiákat, ezért élt, ez lett élete értelme. A kapcsolat megszakadt, a szerep véget ért – halál, elköltözés, nyugdíjba vonulás, stb. – ennek eredményeképpen kétségbeesik. Kétségbeesésüket magukba fojtják, képtelenek érzelmeikről őszintén, nyíltan beszélni. Dühüket, agressziójukat elnyomják, ezért mások „csodálatos embernek” tartják őket. Valamely fontos érzelmi kapcsolat elvesztése. Mások érdekeinek, érzéseinek, vágyainak előtérbe helyezése. Lehangoltság, kétségbeesés, depresszió. A gyógyulás útján: a komplex (onkológiai és lélekterápiás) kezelés eredményeképpen elérhető a változás. A betegség legyőzésében legfontosabb szerepe a megküzdési stratégiáknak van. A betegséget, megoldandó problémaként felfogó, harcos típusú embernek a legjobbak a gyógyulási esélyei. A gyógyulásba, személyes belső erőforrásokba, a helyzet irányításába vetett hit, az egyéni célok megfogalmazása, jövőkép kialakítása segíti a gyógyulás folyamatát. Az életet veszélyeztető betegség diagnózisával az egyén új perspektívából látja problémáit: szembenéz a halállal. Az élet sok szabálya értelmetlennek, kicsinyesnek tűnik. Valójában a kór fenyegetése ad az egyénnek engedélyt, hogy olyan dolgokat vigyen végbe, amelyeket korábban nem tartott megengedhetőnek. A visszatartott dühöt, ellenséges érzelmeket most ki lehet fejezni. A saját érdekét figye-

lembe vevő viselkedés engedélyezett lesz. A betegség következtében lehet nemet mondani. Az egyén eldöntheti, hogy megváltoztatja viselkedését, másfajta ember lesz belőle. Mivel a betegség gyakran felfüggeszti a szabályokat, hirtelen új választási lehetőségek nyílnak. Megoldhatatlan konfliktusok megoldódhatnak. Felfedezi, hogy viselkedése megváltoztatásával nem dőlt össze a világ, sőt komfortosabban érzi magát. Nő a cselekvési szabadság, ezáltal nagyobbak az élet erőforrásai. Az elfojtott érzelmek szabad utat kaphatnak. A betegség engedélyt ad a változtatásra. A testi folyamatok válaszolnak a remény érzésére és a megújult életkedve az új lelkiállapottal együtt egymást erősítik. Az új életkedv olyan testi folyamatokat indít el, amelyek az egészség javulását segítik elő. MIVEL A TEST, LÉLEK, SZELLEM ÉS AZ ÉRZELMEK EGYSÉGES RENDSZERT ALKOTNAK, A LELKIÁLLAPOT POZITÍV VÁLTOZÁSAI TESTI SZINTEN IS GYÓGYÍTANAK. Arra kéne hát törekednünk, hogy meg merjük engedni magunknak az imént felsoroltakat, hogy a lelkünk, szívünk szerint éljünk, és végre megéljük és alkalmazzuk a szabad akaratunkat, melyet a Jóistentől kaptunk ajándékba, és végre szabad cselekvéssé változtassuk át! És ekkor ráléphetünk végre a gyógyulás útjára, hiszen ha megszabadul a lelkünk a hosszú évekig tartó fog-

ságából, és szabadon szárnyalhat, akkor elmúlik a félelem érzése, és a szeretet újra a helyére kerül, megerősödik a szívben, és helyreáll az egyensúly, elkezdődik egy pozitív folyamat a testben, hiszen a szeretet a legősibb elemi erő, amely a legintenzívebben tud gyógyítani! S erre a legalkalmasabb idő most van, mert a szeretet ünnepe újra itt van közel, s ilyenkor megerősödnek körülöttünk a szeretetfények, a szeretetenergia, egyfajta megmagyarázhatatlan meghittség költözik a szívünkbe! Ajándékozzuk meg hát magunkat szeretetenergiával, majd adjunk belőle másoknak is, hogy hadd sokasodjon a szeretet mindenhol, mindenki körül, mindenkinek a szívében! Merjük hát végre szeretni önmagunkat, és akkor tudunk majd igazán másokat is szeretni. Végre megtörténik majd a csoda, és kialakulhat az oly áhított csodálatos földi mennyország, és megszűnik minden lelki és testi nyavalyánk a szeretet ereje által, és megélhetjük a tökéletes boldogságot! Ilyen egyszerű ez! Engedjük be a szeretetet, hadd gyógyítson! Kívánom, hogy mindenki szívét csordulásig megtöltse a csodálatos mennyei, ragyogó, rózsaszín szeretetfény, és megmaradjon ez nagyonnagyon sokáig, és fertőzzön bennünket folyamatosan a szeretet! Áldott ünnepeket! (Folytatjuk)


2013. december 17. | 51–52. szám

Sport

63

Téli versenysorozat a Czajlik rancson A fedettpályás megmérettetések januárban folytatódnak Fogathajtással kezdődött a téli fedettpályás versenysorozat december 7-én a Czajlik rancson. Tizenhat fogat mérte össze tudását két fordulóban a kombinált versenyszámban, mely hazai győzelemmel zárult Pavol Gašpar személyében, aki a nemestapolcsányi nemzeti ménes nevében rajtolt. Az ezüstérem Nagy Marcellé lett Magyarországról, míg a bronzot érő helyezést Lehőcz Dávid mondhatja a magáénak Kisbérről. A rancson tavaly debütált szakág sikeréről tanúskodik, hogy a verseny egyre több nézőt vonz. A téli fedettpályás versenysorozat következő programja western kategóriával bővíti a Czajlik rancs lovas repertoárját, mely 2014. január 25-én kerül megrendezésre. (–)


64

Csallóköz

Sport

Csallóközi játékosok külföldön Többen is meghatározó szereplőkké váltak Mint azt sokan tudják, több csallóközi labdarúgó is szerepel határon túli bajnokságokban. Most e játékosok őszi szereplését összegezzük. Kezdjük a magyar NBI-gyel, ahol három játékos is szerepel régiónkból. A pódafai Szabó Ottó a Lombard Pápa együttesében a 17 mérkőzésből (15 őszi forduló + 2 előrehozott tavaszi) 13-on kapott lehetőséget, viszont több alkalommal

Harsányi Zoltán az újonc Mezőkövesd csapatában másodvirágzását éli. Ősszel 10 mérkőzésen lépett pályára, ez alatt 5 találatot ért el, amivel csapata legeredményesebb játékosa lett. Góljainak köszönhetően sikerült legyőzni a Honvéd és a Győr csapatát, a bajnokaspiráns Debrecen ellen pedig értékes döntetlen született. Góljai és játéka alapján egyértelműen jót tett a 26 éves játékosnak a mezőkövesdi igazolás.

Net-felvétel

Novota János a bécsi Rapid kapujában

sérülés, illetve betegség hátráltatta. A tavalyi bajnokságban épphogy csak megmenekülő Pápa stabil középcsapattá vált, amihez a 32 éves játékos is hozzájárult. A Nemzeti Sport összeállításában a mérkőzésen kapott osztályzatok alapján 10 mérkőzésen 5,33-as átlaggal az előkelő 12. pozíciót foglalta el, s ez azt jelzi, hogy amikor pályára lépett, rendre jó teljesítményt nyújtott.

tesnél. Utolsó győzelmüket szeptemberben a Kaposvár ellen érték el, az azóta lejátszott 10 forduló alatt 4 döntetlen és 6 vereség került a jegyzőkönyvbe. A 29 éves kapus 12 mérkőzésen szerepelt, melyeken 18 alkalommal vették be az ellenfelek a hálóját. Felemás idényt zártak a somorjai Horváth-fivérek. Az idősebb, Csaba, nyáron klubot váltott, a Zaglebie Lubin csapatát Piast Gliwice mezére cserélte. A gliwicei együt-

A komáromi Molnár Péter Győrben csak második számú hálóőrként szerepelt, így a bajnoki cím ellenére nyáron váltásra szánta el magát. Új együttese a paksi csapat lett, mely a bajnokság elején nem is szerepelt rosszul. Az első 5 fordulóban 10 pontot szereztek, és minden úgy tűnt, a csapat a tabella elején végezheti az őszi idényt, de valami megtört az atomvárosi együt-

tes tavaly a bajnokság negyedik helyén végzett, egyelőre viszont a 10. helyről várja a folytatást. A 32 éves hátvéd csapata oszlopos tagja lett, ősszel 21 mérkőzésen szerepelt, melyből 17 esetben a bajnokságban, 2–2 esetben pedig az Európa Liga kvalifikációjában, illetve a lengyel kupában lépett pályára. Hátvéd létére 17 bajnokin 3 találatot is elért. Kevesebb örömben volt

része az ifjabbik testvérnek, Bélának. A lengyel másodosztályú Nieciecza csapatával a tavalyi bajnokságban egy hajszállal maradtak le az élvonalról, ezért nem volt kérdés az új idénybeli célkitűzés. Ezek ellenére a csapat a vártnál gyengébben teljesített, ezért már a harmadik edző vette át az irányítást. Némi reményre ad okot az utolsó két őszi mérkőzés, melyeket vendégként győzelemmel zártak. A 29 éves játékos 11 bajnokin lépett pályára, és 2 találatot ért el. Teljesítményét nagyban befolyásolták a már említett edzőváltások. Az Angliában, pontosabban Wales-ben légióskodó Kiss Filip a Cardiff élvonalba jutása után nehezen jut a súlyos milliókért vásárolt játékosokkal megerősített első csapat keretébe. A nyári átigazolási időszakban egy esetleges kölcsönjáték is felvetődött, de a klubok nem jutottak dűlőre a walesi egyesülettel, ezért a kisudvarnoki tehetségnek nem maradt más, mint tovább küzdeni a lehetőségért. Talán majd a téli szünetben létrejöhet a váltás. Az orosz bajnokságban légióskodó Ján Ďurica talán legsikeresebb félévét tudhatja maga mögött. Leonid Kuchuk edző nyári érkezése megtette a hatását, 19 bajnoki mérkőzés után jobb gólkülönbségnek köszönhetően vezetik a tabellát a Zenit Szentpétervár előtt. A 32 éves hátvéd csapata összes mérkőzésén pályára lépett, és egy gólt lőtt. Említésre méltó, hogy középhátvéd létére a 19 mérkőzés alatt mindöszsze egy sárga lapos figyelmeztetést kapott. Az ősz lefolyása után a moszkvai együttesnél okkal bizakodnak nem csak a Bajnokok Ligája helyezésben, de még a bajnoki cím is elérhető. A csapaton belüli változások után a bécsi Rapidnál úgy döntöttek, Novota Jánost bízzák meg az első számú hálóőri pozícióval, és ezt a döntést teljesítményével hálálta meg. A zöld-fehér együttes ősszel nemcsak a hazai pontvadászatban jeleskedett, hanem az Európa Liga csoportkörébe is bejutott, ráadásul az utolsó mérkőzésig harcban voltak a továbbjutásért. A bizalom jeleként a klub két évvel meghosszabbította 2014-ben lejáró szerződését, így a 30 éves játékos 2016-ig marad a bécsi együttes tagja. (álló)


2013. december 17. | 51–52. szám

Hirdetés

65


66

Csallóköz

Sport

A fejlődés vitathatatlan Már százheten tekeregnek a nagymegyeri Tekergők NAGYMEGYER – Az idei esztendőben is aktív tevékenységet folytatott a helyi amatőr kerékpárosok klubja, az MŠK VM Tekergők, melynek december eleji évzáró taggyűlése egyben az egyesület második születésnapját is jelentette. „Az idei évünk elég sikeres volt, a tavalyihoz képest sokkal több kilométert tekertünk le. A legnagyobb s egyben a leghosszabb túránk a Balaton körbetekerése volt, de részt vettünk az Ausztria- MagyarországSzlovákia Barátságtúrán, továbbá Komáromban a Szabadság Vándorai által rendezett Csárda kerékpártúrán, valamint Pozsony és annak környékén is sokat kerekeztünk. Tavasszal egy-két akciónk az akkori rossz időjárási viszonyok miatt elmaradt, a Fertő-tó körül tervezett túránkat idén nem tudtuk megszervezni. Klubunk ez évben is kihasz-

nálta, és jövőre is szeretné kihasználni működéséhez az adók 2 százalékából befolyt összegeket, az önkormányzattól is kaptunk támoga-

lunk működni, létezni” – nyilatkozta legnagyobb túráikról a nagymegyeri kerekezők klubjának elnöke, Varga Albin.

Varga Albin beszámolóját hallgatja a tagság megjelent része

tást, de szponzorok is segítették tevékenységünket. Mindenekelőtt önerőből próbá-

A Tekergők a jótékonysági akcióktól sem zárkóznak el, az egyik ilyen alkalmából

az általuk felajánlott összegből egy beteg gyermek kapott laptopot. A kerékpárosok biztonságos közlekedését segítő felvilágosító

A szerző felvétele

munkából is kiveszik részüket, ahogy tavaly, így még idén decemberben sze-

retnének saját anyagi eszközeikből vásárolt láthatósági kellékeket szétosztani a város útjain kerekező lakosoknak, amelynek kivitelezésben nagy segítségükre van a városi és állami rendőrség is. A Tekergőknek több helyi szervezettel is kitűnő az együttműködés, a természetjáró Csigák Turistaklubbal például több közös programot is megvalósítottak a 2013-as esztendőben, olyan tervek is vannak, hogy a jövőben kölcsönösen részt vennének egymás akcióin, tehát nemcsak tekernének, gyalogolnának is. Az elnök azt is megemlítette, hogy az alistáli Alibi kerékpárosaival is szoros az együttműködésük. A nagymegyeri Tekergők taglétszáma már 107, ami az előző hasonló időszakhoz képest hattal több. A december 7-én lezajlott évzárón már a jövő évi tervek, elképzelések is elhangzottak, de ezek pontosítása még folyamatban van. Kovács Zoltán

Tizenhat érmet hozott a Mikulás… December 8-án rendezték meg Győrszentivánban a szabadfogású gyermekés diákbirkózók nemzetközi Mikulás Kupáját, amelyen szlovákiai birkózók is részt vettek. A Komáromi járást a Komáromi Spartacus Birkózó Klub (edzők: Kúr Károly és Csóka Kristián), a Madari Birkózó Klub (Kohút Milán és Kovács László), valamint a Marcelházai Birkózó Klub Megály Mihály vezette versenyzői képviselték. Elmondható, hogy eredményesen, hiszen a 142 fős mezőnyben 3 arany-, 5 ezüst- és 8 bronzérmet szereztek a három csapat tagjai. Az érmeken a következő versenyzők osztoztak:

Arany: Kovács Nikolas (Madari BK) – Domin Barnabás (Marcelházai BK) – Szluka István (Madari BK); Ezüst: Szabó Benjámin (Madari BK) – Csongor Gergő (Komáromi Spartacus BK) – Remes Krisztián (Madari BK) – Domonkos Máté (Madari BK) – Hegedűs Viktor (Marcelházai BK); Bronz: Igrényi Viktória (Marcelházai BK) – Balázs (Madari BK) – Csoma Koppány (Komáromi Spartacus BK) – Hvězda Milan (Komáromi Spartacus BK) – Balogh Attila (Marcelházai BK) – Novosádek Máté (Marcelházai BK) – Sebők Arnold (Komáromi Spartacus BK) – Hulman Nikolas (Komáromi Spartacus BK). (kk, vgy) A dobogósok öröme

Archív felvétel


67

Sport

2013. december 17. | 51–52. szám

Harcias amazon a Csallóközből Az ünnepek alatt sem pihen a keszegfalvai karatés sírás-rívás, aztán az elődöntőig már felszabadultan, simán ment minden. A mérkőzések előtt egyébként spanolom is magam, mégpedig motivációs naplóval, amely képeket és az odaillő idézeteket tartalmazza. Ez is segített” – teszi hozzá mosolyogva. Elárulja, csodálatos érzés volt a seregszemlén bunyózni, kisebb szurkolótábor is biztatta őt és a csapattársát, sőt a magyarországi karatésok is Tinának szorítottak.

KARATE – A huszonegy esztendős hölgy, Hupian Kristína csupán öt éve fertőződött meg ezzel a csodálatos küzdősporttal, de már most ígéretes tehetségnek számít, hiszen versenyről versenyre bizonyítja képességeit. Junior korosztályban Európa Kupagyőztes, a szlovák bajnokságot is sikerült megnyernie immár a felnőtt kategóriában, s egyszer második helyezést is szerzett. Emellett több nemzetközi versenyen is diadalmaskodott. A 2013-as Eb-n, amit Aradon rendeztek, a közelmúltban az U22-esek közt a szépen csillogó bronzérmet kaparintotta meg.

Téli napok

Karate előtt röplabda „2008. augusztus 15-én kezdtem el karatézni, decemberben már versenyeztem is. A karate előtt röplabdáztam, de nem versenyszerűen, és nem is voltam/voltunk abban a sportágban anynyira eredményesek. Mindig harcias, bunyós lány voltam, már az óvodában is. Kaptak a fiúk rendesen, szóval az alap már adott volt, s nem kellett sok, hogy beleszeressek ebbe a sportba. Manapság már hetente három-négy irányított-, s két futóedzést is teljesítek. A napjaim úgy néznek ki, hogy a délelőttök szabadok, majd felkerekedünk és estig keményen edzünk és foglalkozásokat is tartunk” – ecseteli mindennapjait. Megtudom, hogy két évvel azután, hogy elkezdett karatézni, sikerült megnyernie az Európa Kupát (junior korosztályban), tehát hamar jöttek az eredmények, aminek nagyon örült.

Edző és bíró Természetesen voltak versenyek, amelyeken kijött a lépés, s halvány szereplések is becsúsztak, de az előbbiek domináltak. Tina mára már edzői képesítéssel is rendelkezik, sőt, kisebb házi versenyeken bíróként is tevékenykedik. Keszegfalván, Ekelen, Dunaszerdahelyen pedig foglalkozásokat tart kicsiknek (4–6 éves korig). A tényleges karatézás az edzések húsz százalékát teszi ki, inkább a mozgáskoordináció fejlesztése, javítása és a játék dominál. Tréner és versenyző is egyben, ez tölti ki az életét, amit cseppet sem bán. Majd arról kérdezem, hogy élte meg a közelmúltban elért, ezidáig legnagyobb sikerét. „Az emlékek még frissek. A seregszemle előtt külön edzéstervvel dol-

goztunk a csapattársammal, Adriánnal. Futóedzések is színesítették a felkészülést, ami jól sikerült, és mindketten remek eredményt értünk el. Az Eb-n az első ellenfelem egy litván lány volt. Még nem bunyóztam vele, nem is ismertem. Az első két perc döntetlennel végződött, a másodikban három bírói döntéssel, piros zászlóval sikerült nyernem, s ezzel továbbjutnom. Nehezen hittem el, hogy az első kontinensviadalomon megnyertem az első bunyót, de hihetetlenül motivált is egyben. A második »áldozat« egy dán lány volt. Szintén a második »menetben« bírói döntéssel jutottam tovább. De sokkal felszabadultabban küzdöttem, bunyóztam. Az első sikeres akadályvétel hihetetlen energiával töltött fel. Az elődöntő már picit nehezebbnek bizonyult, hiszen a bolgár lány több nemzetközi versenyen is bizonyított, s nagyon masszív, erős versenyző benyomását keltette. Sajnos nem sikerült őt legyűrnöm, de így sincs okom szomorkodásra, sőt!

Amikor lejöttem a tatamiról az első megnyert meccs után, volt egy kis

Ráhangolódás a küzdelemre

Jelenleg övvizsga-felkészülést tartanak egészen februárig, alapoznak, s 2014 májusában, Azerbajdzsánban, Bakuban rendezik a felnőtt Eb-t, amire már január elejétől keményen gyúrni fognak. „Táborok, versenyek, alapozás, futóedzések, s ezeknek a körforgása. Ha sikerülne a legjobb nyolcba jutnom, akkor nagyon elégedett lennék. Ugye az már nagyon komoly megmérettetés, hiszen az elit bunyózik rengeteg nemzetközi tapasztalattal, eredménynyel a hátuk mögött. Persze sok függ a sorsoláson is, hiszen egyenes kieséses rendszerről beszélünk, s ha az ember lánya mindjárt kifogja a címvédőt, akkor nehéz csodát tenni. Elárulhatom, hogy valószínűleg az ünnepek alatt sem fogom lógatni a lábamat, hanem leszaladunk a tornaterembe és kicsit bunyózunk…” – teszi hozzá zárásként. Holecz Attila Archív felvételek


68

Csallóköz

Sport

„A játékosok úgy járnak edzésre, mint munkába” A Manchester United és a londoni Arsenal is Walesbe látogatott LABDARÚGÁS – Minden futballista álma Anglia, a világ egyik legjobb – ha nem a legjobb – bajnoksága. A tavalyi másodosztály győzteseként a walesi Cardiff 51 év után ismét az élvonalban csatázhat, a kisudvarnoki Kiss Filippel a keretében. Már korábban megírtuk, bátyja, Igor a legkisebb focistapalánták felkészítésével foglalkozik. Szemé-

sületek hasonló központokról egyelőre csak álmodhatnak. „A futballélet Angliában, Walesben összehasonlíthatatlan a hazaival, ezt mindenki tudja. Viszont ezt látni, tapasztalni és hallani teljesen más. Nagyon sokat tanultam az ott eltöltött héten, rengeteget lehetne erről mesélni. Cardiffban a játékosok úgy járnak edzésre, mint munkába, reggel 9 órára. Közös reggeli után kezdenek el az edzésre készülődni. Előtte még min-

Ravasz Tibor felvételei

lyes fejlődése érdekében – és testvérének köszönhetően – Ravasz Tiborral egyetemben 10 napos megfigyelésen vettek részt a Cardiff bázisán. A Premier League csapatainak már mindegyike rendelkezik edzőközponttal, ahol a játékosok mindennapjaikat töltik. Nincs ez másként a liga újoncánál, a walesi Cardiffnál sem, amelynek edzőközpontja minden igényt kielégít. A szlovákiai egye-

denkit egyenként megkérdeznek, hogyan érzi magát, nem fáj-e valamije, és csak ezután kezdődik a tréning, ami 80 percig tart, nem tovább. Utána szintén közösen elfogyasztják az ebédet. Délután mindenkinek egyéni programja van, de mivel mindenki profi, tudják, milyen gyakorlatokat végezzenek. Rendelkezésükre áll edzőterem, jóga, úszómedence, masszázs. A »munkanap« délután

3 órakor fejeződik be. Kiváló regenerációs lehetőségek vannak, több fizioterapeuta, masszőr és további emberek, akik csakis a játékosokkal törődnek” – vázolta fel a Cardiff játékosainak edzésnapját Kiss Igor. A felnőttek edzései mellett fontos hangsúlyt fektetnek a fiatalok nevelésére is, melyet akadémiai képzéssel biztosítanak be. A fiatalok főleg gondolkodásukban előzik meg az itthoniakat, egy cél lebeg a szemük előtt: a profivá válás. Ebből kifolyólag a cardiffi akadémiára csak a legjobbak kerülhetnek. „Rendelkezésükre áll egy edzőközpont iskolával és rengeteg pályával. Több korosztályos kategória van. Csapatonként általában 14 játékos 1 edzővel és 4 segítővel. A különbség a külföldi és a hazai fiatalok között az, hogy ők tudják, futballisták szeretnének lenni, és el akarnak valamit érni. A futballhoz való hozzáállásuk

professzionális. Már kiskoruk óta így nevelik őket.” A külföldön tapasztalt újdonságok bevezetéséhez idő és főleg pénz kell, viszont a felkészülést az elnyert tapasztalatok alapján használni lehet. „Itthon nehéz lenne bevezetni a külföldi rendszert, de az edzésmódszerekkel tovább lehet motiválni azon fiatalokat, akik el akarnak érni valamit a labdarúgás területén.” Walesben két mérkőzést is megtekinthettek, nem akármilyen ellenfelek látogattak a Cardiff arénájába: a Manchester United és a londoni Arsenal. Az utóbbi ellenfél nagyobb nyomot hagyott. „Egy nagyon jó mérkőzést láthattunk, sok szép góllal. Az Arsenal nagyon szép focit játszott. Érdekes volt a londoni csapat játékosainak mérkőzés előtti bemelegítése, ugyanis egyetlen sprintet nem csináltak. Sem játéknál, sem pedig a bemelegítésnél.” (álló)

a középmezőnyben szerepeljenek. Ahogy azt a tabellán látjuk, a második liga kettő részre osztódik. Az első hat csapat a feljutásért harcol. Legesélyesebb talán a Nagymihály és a Podbrezová. Húsz mérkőzésen csak 18 találatot értek el. – Ležaič távozása után nem volt a keretben olyan játékos, aki átvette volna a góllövő szerepét. Ez tükrözi a kevés találatot, de a sok góllövőt

a csapatban. Egyértelműen igazolnunk kell egy gólerős játékost, és dolgoznunk kell a helyzetek befejezésén. Amivel még nem vagyok megelégedve, az a védekezés. Ősszel sok gólt kaptunk. Ha összehasonlítanám a tavaszi idénnyel, akkor kész katasztrófa. Milyen változások várhatóak a keretben és mikor kezdik a téli felkészülést? – A napokban elemezni fogom az őszi idényt, és ezek alapján döntünk a változásokról. A felkészülést január 7-én kezdjük. Az első mérkőzésünket a Nyitrával vívjuk, de négy külföldi élvonalbeli csapattal is megmérkőzünk. A felkészülést és a kondíciót főleg játékkal fogjuk felvenni. Szeretnénk kombinatív támadó focit játszani, sok góllal és persze precíz védekezéssel. (álló)

Somorjai hullámvasút LABDARÚGÁS – A felső csallóközi együttes az őszi bajnokságot Libos Fašiang vezetésével kezdte, viszont Medgyes József irányításával zárta. Az ifjú tréner röviden összefoglalta csapata őszi teljesítményét. Hogyan értékelné a csapat őszi szereplését? – Az őszi szezont egy hullámvasúthoz lehetne hasonlítani. Az elején jó eredmények, jó játék, utána zsinórban 4 vereség és edzőváltás. Ezek után ismét sikeres eredmények és 4 vereség. Mivel tudom, hogy mire képes a csapat és látom, hogy minőségileg milyen a játékoskeret, így azt mondhatom, a nyolcadik hely

reális. Ha a játékosaim egy picivel átlagon felett futballoztak volna, akkor is maximum a hatodik helyezést érnénk el. A klubvezetők nevében nem szeretnék nyilatkozni, de szerintem az elvárások magasabbak. Befolyásolhatta a csapat eredményességét a tény, hogy ebben az évben öt csapat is harcol a feljutásért? – A Podbrezová, Prešov, Bardejov, Michalovce, Senec elleni találkozókon, vagyis 9 mérkőzésen csak 1 pontot sikerült rabolnunk. Ez nagyban tükrözi a különbséget a csapatok között. A zólyombrézói csapat megérdemelten első, ez vitathatatlan. Idén megérdemli a feljutást. A liptószentmiklósiak pedig a játékuk alapján megérdemelnék, hogy


69

Sport

2013. december 17. | 51–52. szám

A cél: felkerülni a nagyok közé! A kemény munka meghozza gyümölcsét LABDARÚGÁS – Korábban is írtunk arról, hogy tehetséges fiatalokból a régiónkban nincs hiány. Ezt a tényt bizonyítja Medgyes Sinan is, aki nemrég tétmérkőzésen is bemutatkozhatott a győri ETO csapatában. A Medgyes család legifjabb tagja hol máshol ismerkedhetett volna a labdarúgás alapjaival, mint a DAC csapatában. „Dunaszerdahelyen, 6–7 éves koromban kezdtem el focizni. Később szerepeltem a szenci SFM csapatában és Ekelen is. 2009ben egy felkészülési mérkőzésen az ETO ellen nagyon jól ment a játék, gólt is lőttem. Ennek köszönhetően 2010 nyarán a győriek le is igazoltak. Ezen a téren nagyon sokat köszönhetek nevelőapámnak, Bugár Imrének, aki rengeteget segített.” A húszéves játékos nem bánta meg, hogy az ETO-hoz szerződött, hiszen az akadémián több lehetősége van a fejlődésre, mint egy átlagos klubnál. „Nagyon jól döntöttem, amikor annak idején Győrbe jöttem. A klubnál

többet törődnek velünk, nagyszerűek a körülmények. Ki merem jelenteni, sokkal többet tudtam fejlődni az akadémián, mint egy akadémiai képzés nélküli klubnál. Szerintem nem elég a heti 2–3 edzés és egy bajnoki mérkőzés az olyan játékosnak, aki profi labdarúgó szeretne lenni. Ahhoz sokkal többet kell edzeni. Mi ezt tesszük heti 6–7 alkalommal, ennek az előnye, hogy az edzői stáb a hét minden napján tud velünk foglalkozni. Természetesen mindig van egy szabadnapunk is, ez legtöbbnyire vasárnapra esik. A hét első napja a mérkőzés utáni regenerációval kezdődik, továbbá megbeszéljük, értékeljük a hétvégi bajnokit, és lassan hangolódunk a következőre. A keddi és a szerdai napok a legkeményebbek. Ezeken a napokon még videón elemezzük az előző mérkőzésünket és a hibáinkat, de már napi két edzéssel készülünk. A délutáni gyakorlás után, aki szeretne, kint marad a pályán, és egyéni gyakorlatokat végez. A csütörtöki és a pén-

teki napok már lazábbak, hiszen közeledik a mérkőzés. Ilyenkor átvesszük a pontrúgásokat, variációkat és a helyezkedéseket. Valójában már egész héten készülünk a következő ellenfélre. A mérkőzés napján pedig mindenki igyekszik koncent-

rálni, a gyúrótól kezdve a buszsofőrig.” Azt, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét, mutatja, hogy Sinan egy ligakupa mérkőzésen pályára lépett a felnőtt csapatban. Jelenleg a klub NB III-as együttesének tagja. „A mérkőzés

előtt a szokásosnál kicsit idegesebb voltam, de az első labdaérintés után ez elmúlt és felszabadultan játszottam. Úgy érzem, jól ment a játék, volt pár helyzetem is. Nagyon jó érzés volt az első csapatban szerepelni. Látok rá esélyt, hogy felkerüljek az NB I-es játékosok közé. Mindig kell valamilyen cél, az enyém jelenleg az első csapatba jutás.” Sinan nem mindennapi keresztnevet tudhat magáénak, ennek is megvan a külön története. „Amikor édesapám, Medgyes József még Törökországban játszott, a legjobb barátját hívták Sinannak. Akkor döntötték el, hogy engem is így neveznek el.” Az ifjú Sinan bátyja, Medgyes József, a második ligás Somorja vezetőedzőjeként fejezte be az őszt. Az öccs szerint nagy lehetőség ez testvére számára. „Megmutathatja, mire képes egy felsőbb osztályban, és hogyan tud ő és a csapata is teljesíteni. Büszke vagyok rá!” Álló István Az eto.hu felvétele

Az évzáró versenyen is kitettek magukért KARATE – A keszegfalvai székhelyű Seishin Karate Klub versenyzői sikeres éven vannak túl, a tényleges évzáró megmérettetésen is remekül helytálltak a horvátországi Zágrábban. Archív felvétel

Markovics János nyilatkozott a Csallóköznek: „Pénteken reggel indultunk Zágrábba, Horvátország fővárosába. Az út zökkenőmentes volt, így már délután három órakor a szállásunkra érkeztünk. Kis pihenés után úgy döntöttünk, hogy

megnézzük a belvárost. Remeknek bizonyult az ötlet, hiszen az egész település szíve adventi díszbe öltözött. Sétáltunk egy jót, majd megvacsoráztunk, és visszamentünk a szállásunkra, ahol a maradék időt kártyázással töltöttük, mégpedig nagyon jó hangulatban. Másnap reggeli után indultunk a verseny helyszínére. Egy meglehetősen pici tornateremben bonyolították le a megmérettetést. Tőlünk Cserepes Zoltán kezdett. Sajnos az első küzdelmében 2:1-re kikapott, de a másik kettőben szépen tudott nyerni, több pontot szerzett fordulat- és fejrúgással is, s végül a harmadik helyen végzett. Majd Győri Gergő Bence következett. Ő is kiválóan küzdött, s nagyon jó tempókat fogott az ellenfelén, de sajnos a

bírók ütésre nem adtak pontot, így 2:1-re alulmaradt. Az első eredményhirdetés után, 16 órakor kezdődtek a full kontaktos küzdelmek. Rögtön Adrián kezdett horvát ellenfelével, akit kétszer fejberúgott, így tovább is jutott. Az elődöntőben egy várpalotai sráccal küzdött, akit szintén fejrúgással vert meg. Majd a döntőben testvérklubunk egyik kiváló diákjával, Iglódi Gergővel mérte össze az erejét. Az első két perc döntetlen volt, majd a második két percben egy fejrúgással szerzett pontot. Végül leütötte gyomorra ellenfelét, így megérdemelten győzött.” Eredmények: Bajcsi Adrián – 1. hely ifi fiú (Ekecs) Cserepes Zoltán – 3. hely serdülő fiú (Nemesócsa) (ha)


70

Csallóköz

Sportmix

A kézilabda életre keltésén dolgoznak ros alapiskoláinak tornatermeiből valahogy eltűnt a kézilabda. Remélem, a mi igyekezetünkkel is fokozatosan visszatér a diáksportok közé” – mondta el Rózsár Péter klubelnök. A karácsonyi tornán két győri, egy nagymegyeri játékosokat is felvonultató dunaszerdahelyi és egy pozsonyi csapat szerepelt. A végső sorrend: 1. Győr 1., 2. Győr II., 3. Dunaszerdahely, 3. ŠKP Bratislava. Vladislav Kmeť A szerző felvétele A felújított nagymegyeri sportcsarnokban rendezték meg az I. karácsonyi diáklány kézilabdatornát. A jó szervezés a városi önkormányzat és a 2012-ben alapított városi ifjúsági kézilabdaklub érdeme volt. Néveri Sándor polgármester nyitotta meg az eseményt és kifejezte örömét, hogy a városban új sportolási lehetőség nyílik. „A múltban voltak próbálkozások a kézilabdával, de hosszú évekig csak a futball és a

TEKE II. liga: TKK Trenčín B–TJ Slovan Duslo Vágsellye B 6:2 (3265:3187) M. Klement 518, Tóth K. 506, Š. Klement 528, P. Devát 554, J. Baboš 532, T. Zeman 549; DKK Nové Mesto nad Váhom–KK Nagymagyar B 5:3 (3313: 3250) Vlahy A. 526, E. Gubran 561, Nagy L. 522, Csicsay P. 537, Lengyel O. 532, Zsigmond I. 572); MKK Slovan Galánta B–ZKK Nové Mesto nad Váhom 6:2 (3204:3063) S. Kupčok 520, V. Tyavoda 547, M. Kaigl 543, Sárközi L. 510, J. Butko 558, E. Szász 526); MKK Stará Turá–TJ Slavoj Diószeg A 6:2 (3191:3164) Mészáros F. 508, Magyarics A. 538, I. Pelec 532, T. Krnáč 544, M. Halaši 554, Magyarics L/Gál T. 488). A bajnokság állása: 5. TJ Slavoj Diószeg A 18; 6. TJ Slovan Duslo Vágsellye B 17; 8. KK Nagymagyar B 15; 12. MKK Galánta B 12. kmeť

súlyemelés élvezett előnyt. Németh Jolán olimpikon, a csehszlovák és szlovák kézilabda neves személyisége az utóbbi években sokat tett azért, hogy a lány és női kézilabda fénykora ismét eljöjjön a Dunaszerdahelyi járásba. A nagymegyeri klubnak még nincs bajnokságban szereplő diáklány csapata, de a legjobbak Dunaszerdahelyen játszanak. Jövőre szeretnénk mi is bejelentkezni a bajnokságba. A karácsonyi torna a kézilabda népszerűsítését szolgálja. Elszomorít, hogy a vá-

ASZTALITENISZ Nagyszombat megye II. liga: Metalfin Gasto Galánta B–Sokol Skalica 16:2 (Bíró B. 4, Szemes A. 4,5, Csejtey R. 0,5, M. Škuril, 3,5, D. Wiltschka 3,5); Metalfin Gasto Galánta C–Slavoj Diószeg A 6:12 (J. Slováčik 2,5, Rácz F. 2, B. Kalina 0,5, Pintér P. 1–K. Barinka 4,5, B. Németh 1,5, J. Stanek 2, A. Lipták 4); Vásárút A-STO Nagyfödémes A 9:9 (R. Kmeť 4, I. Dostál 2,5, Papp L. 1,5, Néveri Z. 1); ŠKST Bős A–OSTK Špačince 5:13 (P. Marček 3, Csánó J. 2,). A bajnokság állása: 2. Slavoj Diószeg A 38; 3. Metalfin Gasto Galánta B 38; 5. Vásárút A 29; 6. STO Nagyfödémes A 25; 9. ŠKST Bős A 22; 12. Metalfin Gasto Galánta C 11. III. liga: SK Hodos B–KST Hlohovec 16:2 (Kiss D. 4,5, I. Ondrejička 4,5, K. Navrátil 3,5, Gaál N. 3,5, Urbanics D. 1); TTC Majcichov–STK Nagymácséd 8:10 (Š. Gál 4,5, D. Gál 2, P. Kosnáč 2, J. Gál 1,5); STC Rohožník-STK Vágpatta 16:2 (J. Marcinkech 2). A bajnokság állása: 1. SK Hodos B 44; 2. STK Nagymácséd 41; 12. STK Vágpatta 11. IV. liga: ŠKP Trnava–STO Nagyfödémes B 7:11; Slavoj Diószeg B–Metalfin Gasto Galánta D 16:2 (Nagy G. 3,5,

2. liga ifjúsági DAC A–Cífer 31:19 (15:9) A hazai csapat jól felkészült erre a mérkőzésre, végig összpontosítva játszott, számszerűen is nagy különbséggel kerekedett felül a táblázatban szomszédos ellenfelén. Gyors látványos játékot mutattak be a fiúk, ezzel a megszerzett két ponttal a 2. helyen telel a csapat. A folytatás február 22-én kezdődik. Összeállítás: Lelkes Attila, László Géza – Dömény Gergely (9), Brá-

F. Wiltschka 2,5, Horváth R. 4, D. Gál 3,5, J. Gál 0,5, B. Vavro 2); SK Hodos–OŠK Križovany 12:6 (K. Navrátil 2,5, Gaál N. 4,5, Sáha R. 2, P. Šandal 1, Urbanics D. 2) A bajnokság állása: 1. Slavoj Diószeg B 41; 2. STO Nagyfödémes B 39; 3. SK Hodos C 33; 11. Metalfin Gasto Galánta D 20. Dunaszerdahelyi területi bajnokság V. liga: STK Dunaszerdahely B–STK Dunaszerdahely A 7:11 (Gódány J. 2, Kázmér L. 3, Posvanc A. 2 – Veréb T. 3,5, Petényi J. 2,5, Varga A. 1,5, Fekete P. 3,5); Nyárasd–Vásárút B 14:4 (Dórák J. 1,5, Lőrincz L. 2,5, Házi A. 3,5, Molnár G. 1,5, Kovács V. 1 – Takács T. 1, Papp L. 3); Csallóközkürt A-ŠKST Bős B 5:13 (J. Potisk 2, Csikmák G. 3 – Heizer F. 3,5, Gajdos I. 3,5, J. Gajdáč 3,5, Mátel L. 2,5); Diósförgepatony A–Somorja 5:13 (M. Dostál 3,5, M. Zelený 0,5, Urbanics M. 1 – Csápai Z. 3, Csomor I. 2, Viola T. 4,5, M. Nahálka 3,5); Nagyabony–Baka A 1:17 (Domonkos T. – M. Hladký 4,5, Németh A. 4,5, Gunya Z. 3,5, Szável I. 4,5). A bajnokság állása: 1. Baka A 40; 2. ŠKST Bős B 34; 3. Somorja 30; 4. Csallóközkürt A 26; 5. Diósförgepatony A 22; 6. Nyárasd 21; 7. STK Dunaszerdahely A 21; 8. Nagyabony 16; 9. STK Dunaszerdahely B 14; 10. Vásárút B 11.

nyik Mátyás (5), Csörgei Levente (5), Rózsa Tamás (4), Fekete Nándor (4), Mészáros Csongor (2), Lelkes Nikolasz (2), Hencze Attila, Simon Tibor, Tóth A., Lesko M. Edző: Dömény Ľubomír.

2. liga ifjúsági DAC B-Pezinok 14:34 (5:15) Összeállítás: Bohuniczký – Kollár (7), Kiss B. (5), Fehér (1), Póda (1), Vajda, Horváth B., Danter, Vida. Edző: Teleky Denisa.

Galántai területi bajnokság Nagyfödémes C–Metalfin Gasto Galánta E 2:16; Szered–Sopornya B 12:6; Slavoj Diószeg C–Kismácséd 18:0. A bajnokság állása: 1. Metalfin Gasto Galánta E 28; 2. Slavoj Diószeg C 26; 3. Sopornya A 24; 4. Nagyfödémes C 21; 5. Jóka 19; 6. Szered 15; 7. Sopornya B 14; 8. Kismácséd 11; 9. Nádszeg 10.

Nyitra megye III. liga PK Komárom A–Vágfarkasd A 14:4 (M. Kravec 3, Tóth J. 4,5, Varga A. II 4, id. Ollári R. 2,5-J. Polák 1,5, J. Frey 0,5, R. Karas 2). A bajnokság állása: 3. PK Komárom A 45; 7. Vágfarkasd A 37. IV. liga: Kürt A–PK Komárom B 10:8 (Lukács Cs. 3,5, V. Vankó 1,5, Bánfalvy F. 2); Nagymegyer/Nemesócsa–Gúta A 17:1 (Lacko T. 4,5, ifj. Ladeczký V. 4,5, Kevický P. 4,5, D. Mencel 3-1 w.o.); Nagysurány A–Pok. Komárom A 15:3; Vágsellye A–Gymnázium Nové Zámky 8:10;. A bajnokság állása: 1. Nagymegyer/ Nemesócsa 53; 5. Pok. Komárom A 41; 6. PK Komárom B 39; 12. Vágsellye A 22 14. Gúta A 14. Vladislav Kmeť


Sport

2013. december 17. | 51–52. szám

71

Elégedettség az őszi teljesítménnyel A munka neheze csak most kezdődik LABDARÚGÁS – A bősi foci sikeres évet tudhat maga mögött. Az év elején új támogató érkezett a klubhoz, a RUSSEL ExportImport Kft. Csörgő György vezetésével, s az őszi szezont az első helyen fejezték be. A találkozón értékelték az elmúlt évet és elégedettségüknek adtak hangot nem csak a felnőtt csapat, hanem az utánpótlás tekintetében is. A csapatok teljesítményének megvitatása után kellemes beszélgetés kezdődött, miközben megkérdeztük a klub elnökét, s támogatóját, Csörgő Györgyöt. Elmondta, gyermekkora óta a foci nagy rajongója, támadóként játszott, de egy sérülés megakadályozta, hogy nagyobb álmait valóra váltsa. Lokálpatriótaként viszont segíteni akar a csapatnak. Az elnök hangsúlyozta, a jövő év elejétől még profibb körülmények között akarnak dolgozni, s valami olyasmit szeretnének kialakítani, ami Szlovákiában

még nem létezik. Remeknek tartják az együttműködést a község vezetésével, amely példaértékű lehet más települések számára is. A Csörgő által vezetett vállalat ugyanis nem csak a labdarúgást, hanem más sportágakat is szponzorál, s mint kiderült, ezt a hagyományt a jövőben is szeretnék folytatni. A tulajdonos annak is örül, hogy a nézők visszataláltak a stadionba. „A felújított stadionba százak jönnek, s volt már olyan, hogy ezernél is többen

KÉZILABDA – SK TALENT KUPA Első alkalommal szerveztek az elmúlt vasárnap nagyszabású tornát fiatal lányok számára. Brunczvik Tünde, a Talent csapat egyik trénere elmondta, a torna létrejöttében nagy segítséget nyújtottak a szülők, az SG DAC Dunaszerdahely csapat vezetése Németh Jolánnal az élen. A megmérettetésen összesen 22 csapat vett részt. A 2005-ben született lányok között: 1. Tatabánya DÓZSA DSE, 2. SK Talent Dynaszerdahely A, 3. SK Talent Dunaszerdahely B, 4. ETO Kölyökkézi Győr, 5. SK Talent Dunaszerdahely C, 6. Student Comfort Kuk

Szombathely B, 7. Student Comfort Kuk Szombathely A, 8. HC Tatran Stupava A, 9. Budapest, 10. SG DAC Dunaszerdahely, 11. Nyárasd, 12. HC Tatran Stupava B. A 2006-ban született lányok: 1.SK Talent Dunaszerdahely B, 2. ETO Kölyökkézi Győr, 3. SG DAC Dunaszerdahely, 4. SK Talent Dunaszerdahely A, 5. Dózsa DSE Tatabánya, 6. SK Talent Dunaszerdahely D, 7. SK Talent Dunaszerdahely C, 8. Nyárasd, 9. Student Comfort Kuk Szombathely B, 10. Student Comfort Kuk Szombathely A. (V. K.)

voltunk. Éppen ezen emberek foci iránti szeretete miatt megérdemelné Bős a legfelsőbb szlovák ligát” – mondta el Csörgő arra a felvetésünkre, vajon céljai közé tartozik-e az első ligába való kerülés, ugyanis azt még nem játszottak Bősön. Süttő Marián, a felnőtt csapat edzője elárulta, Ružiná csapatából érkezett a Csallóközbe, ahol korábban játékosként is megfordult. A komáromiak elleni mérkőzés után úgy alakult a helyzet, hogy ő került a csapathoz.

Nem volt könnyű dolga, hiszen a bajnokság már zajlott, de a galántaiak elleni meccs után kilenc mérkőzéses győzelmi sorozat kezdődött. A munka neheze csak most jön, mert mindenki majd ellenük akar tavasszal bizonyítani, és a csapatot is ésszerűen erősíteni kell. Január 7-én kezdik a felkészülést, s a tréner bízik abban, hogy bajnoki címet ünnepelhetnek. Vladislav Kmeť A szerző felvételei

Tizedszer a jeges vízben A dunaszerdahelyi jegesmedvék tizedik alkalommal rendeztek a Félúti-tónál karácsonyi úszást, amelyre összesen 45 úszó érkezett, még Brünnból is. A legidősebb 64 éves volt, a legfiatalabb pedig 14. Hárman közülük először mártóztak meg ilyen hideg vízben. A rendezvény előtt keresztelőre is sor került, a dunaszerdahelyi csapat ezután Penguins néven működik. –lav

Vladislav Kmeť felvételei

Az SK Talent Dunaszerdahely játékosai


72

Csallóköz

Sport

Bugár Imre már nem jár éjféli misére... „Már megszoktam a prágai életet” Csallóközkürtön született. Vásárúton járt iskolába, ahol kézilabdázni kezdett. Mégis kiváló atléta, világhírű diszkoszvető lett. A Prágában élő atlétakiválósággal, Bugár Imrével beszélgettünk. Hogyan került a diszkosz a kezébe? – A krikettlabdát jó messzire hajigáltam, kézilabdáztam. Matus György tanítóbácsi meg benevezett a járási atlétikai bajnokságba diszkoszvetésben, amit 31,14 méteres dobással megnyertem. Ki volt az első edzője, aki megtanította a diszkoszvetés alapjait és versenyre küldte? – Néhai Vendégh Vincének köszönhetem, hogy elkezdhettem Dunaszerdahely színeiben versenyezni. A prágai Duklában töltötte a sorkatonai szolgálatot. Nehéz volt beilleszkednie az új környezetbe? Akkoriban csak magyarul tudott. Ki segítette? – A Duklában a komáromi származású Tomáš Babiak gerelyvető segített a legtöbbet. Az edzőm, Miloslav Vlček azt mondta, nem kell beszélnem, elég, ha rendesen hajtok. Sok sportolónak van a verseny előtt valamilyen rituáléja, talizmánja. Volt önnek is? – Talizmánt nem hordtam, de a verseny előtti estén mindig bedobtam két deci fehér bort, hogy jól aludjak. Ön Európa-bajnok és világbajnok. Melyik győzelem volt nehezebb? – Minden verseny nehéz volt. Athénban a Eb-n két kísérlet után utolsó voltam,

nagyon kellett igyekeznem, hogy bejussak a döntőbe. Végül győztem. Ellenben Helsinkiben az első dobásnál rögtön 67,48-ig repült a diszkosz, s máris az élen álltam. Utána még 67,72 méterre javítottam, így lettem diszkoszvetésben az első világbajnok. Legnagyobb sikerei közé tartozik az l980-as moszkvai olimpián szerzett ezüstérem. Négy évvel később a Los Angeles-i olimpiai győzelem biztos esélyesének számított. Sajnos, a szocia-

lista országok bojkottja miatt nem indulhatott. Nagy pofon volt ez a sorstól? – A legrosszabb az volt, hogy az azévi leggyengébb teljesítményem is elegendő lett volna Los Angeles-ben a bronzéremhez.

1984 után már soha nem ért el érmes helyezést. Mi okozta a törést? – Tudja, nehéz elviselni, főleg lélekben, ha valaki egy asztalnál dönti el az ön sorsát és semmit sem tehet ellene. Bár a jelentős sikerek elmaradtak, negyvenéves koráig aktív versenyző maradt. A gyengébb eredményei ellenére mégis volt kedve hozzá? – Egyre nehezebben ment. Amikor aztán lassan oda jutottam, hogy már csak annyi-

ra futotta, mint serdülőkoromban, a visszavonulás mellett döntöttem. Mit adott Önnek a sport és mit vett el? – A sport többet adott, mint amennyit elvett, úgyhogy elégedett vagyok.

Az aktív versenyzés befejezése után mihez kezdett és mivel foglalkozik most? – A Dukla hadseregi sportközpont külföldi kapcsolatok osztályán kezdtem dolgozni, máig is ott tevékenykedem. Olinka lányom miatt nem lettem edző, hogy legyen rá időm. Nap mint nap hosszú sétákra jártunk az erdőbe. Mindent megtettem, hogy boldog gyerekkora legyen, s én is élveztem az együtt töltött időt. Az apja nyomdokaiban indult a lány, vagy hidegen hagyta a sport? – Megpróbálkozott az atlétikával, de hamar kiderült, hogy a térdei nem a legjobbak, ezért a versenysport nem volt járható út. Most az aerobikban és zumbában leli örömét. Évtizedek óta Csehországban él. Mennyire ismeri a szlovák sportot? – A besztercebányai Duklával állandó kapcsolatban vagyok, főleg az ő versenyzőiről tudok. A Csallóközből származik, nem hiányzik a szülő-

föld? Nem vágyik vissza, hogy élete hátralévő részét itt töltse el? – Már 39 éve Prágában élek, 2006-tól egy városszéli családi házban lakom. Erdő mellett, olyan mint ha falun lenne. Már megszoktam a prágai életet. Ha környezetváltozásra vágyom, leruccanok a víkendházba, Pardubice mellé. Milyen a karácsony Bugáréknál? – A hagyományos ponty nem maradhat el, de csak egyedül én eszem. Olinkáim a rántott szeletet favorizálják. Itt nem járok éjféli misére. Előkészítem a pontyot és megpucolom a zöldséget. A többi a két Olinka dolga. Tegyük fel, hogy teljesíteni tudjuk az emberek kívánságát. Mit kívánna ön? – Mindenkinek főleg jó egészséget és békességet. Megszüntetném a gyűlöletet. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet a Csallóköz olvasóinak. Vladislav Kmeť Archív felvételek

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Marketing menedzser – Marketingový manažér: VÁCLAV TAMÁS. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 53. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja: WARPE Kft., Šafárik utca 431/4., 924 01 Galánta. Nyomja: NAVI GRAF, s.r.o., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 53. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske námestie 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva: WARPE, s.r.o., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta. Tlač: NAVI GRAF, s.r.o., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena a Úradu vlády SR. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


Csallóköz - 2013/51-52.szám