MEGBÁNÁS ÉS/VAGY ÖNELFOGADÁS

Landgraf Arnold

MEGBÁNÁS ÉS/VAGY ÖNELFOGADÁS

Nem olyan régen láttam az interneten egy riport részletét Sir Anthony Hopkins Oscar-díjas színésszel, ahol megkérdezték tőle: Megbánt-e valaha valamit az életében? Erre ezt válaszolta: „Nem! Nincs idő a megbánásra. Tovább kell lépnünk, mert elfogadható az, amik vagyunk. Nem pedig az, aminek szerintünk lennünk kéne. Elfogadom magam annak, ami vagyok, nem pedig annak, aminek gondolom, hogy lennem kellene. Mert az nem igaz.” Ebben a cikkben nem Sir Anthony Hopkins szavait fogom kielemezni– bár nagyon elgondolkodtatóak –, hanem kicsit körbejárom ezt a témát.

Amikor valami nem úgy sikerül, nem az történik, amit szerettünk volna, akkor két érzelem is hatalmába keríthet bennünket. A megbánás és a csalódottság. Azonban a kettő között jelentős különbség van.

A csalódásnál úgy gondoljuk, hogy a végkifejlet kívül esik a fennhatóságunkon, vagyis nem állt módunkban oly módon kontrollálni az eseményeket, hogy azok aszerint alakuljanak, ahogy mi azt elképzeltük vagy szerettük volna.

A megbánásnál azonban úgy érezzük, hogy a kimenetel a mi saját döntéseink és tetteink következménye. Más szóval, felelősek vagyunk az elért eredményért. Vagyis hibásnak érezzük magunkat. Ezzel együtt pedig megindul az önvád és legtöbbször az önmagunk hibáztatása, amivel azonban csak az önbizalmunkat, az önértékelésünket és így az önbecsülésünket ássuk alá vagy romboljuk le.

A megbánás egy rendkívül erős érzelem, amelyet szinte minden ember érzett már az életében, amikor úgy érezte, hogy valamit másképp kellett volna csinálni, vagy meg kellett volna tenni vagy épp nem kellett volna megtenni valamit. Persze, hogy ez az olykor bénító érzés milyen mértékben hat ránk, az egyrészt függ az adott élethelyzet körülményeitől, másrészt a mi mentális és érzelmi állapotunktól. Ami aztán kihatással lesz viselkedésünkre és így mindennapi életünkre, attól függően, hogy valamit megtettünk vagy nem tettünk meg.

Golovich és Medvec (1995) elméletükben arról beszélnek, hogy rövid távon a megcselekedett tetteink miatt érzünk erősebb megbánást, míg hosszú távon pont ellenkezőleg a cselekvés hiánya, vagyis a nemcselekvés okozza az erőteljesebb megbánást. Emellett a megbánás intenzitása függhet a személyes érintettségünktől, az értékrendünktől, továbbá attól, hogy döntésünket mennyire érezzük igazságosnak.

Daniel H. Pink és csapata a mai napig mintegy 16.000 megbánással kapcsolatos leírást gyűjtöttek össze egy weboldalon a világ minden tájáról (105 országból), amit erre a célra hoztak létre annak érdekében, hogy többet tudjanak meg a megbánásról. Ennek az adathalmaznak a feldolgozásakor az egyik legérdekesebb felismerésük az volt, hogy jól elkülöníthető struktúrákat fedeztek fel a látszólag különböző megbánások között. Vagyis a megbánások négy jól megkülönböztethető kategóriára bonthatók.

1. Alap megbánások

Ezek azok a megbánások amikor úgy érezzük, hogy sokkal körültekintőbben, a lelkiismeretünkre hallgatva, felelősségteljesen kellett volna cselekednünk. Ezek a megbánások legtöbbször a pénzügyekkel és egészségünkkel kapcsolatos döntéseinket követő megbánásokhoz tartoznak. Hogy elkerüljük ezt a fajta megbánást érdemes előre gondolkozni, vagy beletenni a megfelelő időben a megfelelő energiát, illetve elkezdeni ott és azonnal.

2. Bátorság megbánások

Ahogy azt Golovich és Medvec elméleténél már leírtam, az idő előrehaladtával az emberek sokkal nagyobb valószínűséggel bánják meg a nemcselekvést, vagyis azokat a lehetőségeket, amikkel nem éltek. Mint például egy vállalkozás elindítása, harcolni egy igaz szerelemért, vagy egy új szakma, új nyelv vagy bármilyen új dolog megtanulása. Ilyenkor jelenik meg az elménkben egy folyton visszatérő kísér(t)ő gondolat: „Bárcsak kihasználtam volna azt a lehetőséget!” vagy „Ó, ha nem szalasztottam volna el azt az adandó alkalmat!” Daniel H. Pink felmérésében az adatok azt mutatták, hogy a nemcselekvés megbánása kétszer akkora, mint a cselekvések megbánása. Ezt a fajta megbánást így tudjuk elkerülni: Álljunk ki magunkért (az igazunkért)! Hívjuk fel az adott embert ott és akkor! Utazzunk el! Vágjunk bele a vállalkozásba vagy amit szeretnénk csinálni!

3. Erkölcsi megbánások

Ennél a kategóriánál, amikor volt választásunk, rendszerint a könnyebb utat választottuk. Ez a fajta megbánás volt a legkisebb számú a négy kategória közül és az összes megbánásnak mindössze 10 %-át tették ki. Azonban Pinkék azt találták, hogy ugyan az erkölcsi megbánások száma a legkisebb, ugyanakkor változatosságuk a legnagyobb, és sokszor az egyén számára a legfájdalmasabbak voltak. Ennek a megbánásnak a kísér(t) ő gondolata: „Bárcsak helyesen (tisztességesen) cselekedtem volna!” Ennek tükrében, ha kétségeink vannak, hogy mit válasszunk egy dologgal kapcsolatban, akkor válasszuk a nehezebb utat.

4. Kapcsolati megbánások

Ezek a megbánások olyankor fogalmazódnak meg bennünk, amikor elhanyagoljuk azokat az emberi kapcsolatainkat és azokat az embereket, akik fontosak számunkra és akik segítenek létrehozni magunkban a teljesség érzését. Az említett felmérésben a kapcsolati megbánások száma volt a legmagasabb. Ugyanis az emberek nagyon nagy számban sajnálják azokat a kapcsolataikat, amelyek megszakadtak vagy létre sem jöttek. Ennek a megbánás kategóriának a kísér(t)ő mondata így hangzik: „Bárcsak beszéltem volna vele!” „Bárcsak nyújtottam volna felé a kezem!” „Bárcsak jobban odafigyeltem volna rá!”.

A kapcsolati megbánások lehetnek ún. „nyitott ajtók”, amikor még tehetünk azért, hogy ez a kapcsolat újra jó legyen. És lehetnek ún. „zárt ajtók”, amikor már nem tudjuk a körülményeket megváltoztatni. Azonban itt fontos megjegyeznem, hogy gyakran az a hibás gondolkodás hiúsítja meg a rendbehozási kísérleteket, hogy nagyobb részt alábecsüljük, hogy a másik fél mennyire fog pozitívan reagálni a közeledésünkre, ugyanakkor túlbecsüljük azt, hogy a másik fél mennyire fogja kínosan vagy zavartnak érezni magát. Ily módon a kapcsolati megbánások elkerülése kétféle lehet. Ha az ún. „nyitott ajtók” a helyzet, akkor MOST (minél előbb) tegyünk valamit. Ha viszont „zárt ajtók” a helyzet, akkor engedjük el és igyekezzünk legközelebb jobban csinálni.

A fenti kategóriák részletezése után nézzük meg, hogy akkor most, hogyan is álljunk hozzá a megbánáshoz.

Alapvetően két irányzat van. Az egyik a „nincs megbánás” („no regrets”) szellemiség – amit a cikk elején Sir Anthony Hopkins válaszában is olvashattunk –, ami szerint nincs mit megbánnunk, hisz így lettünk azzá, akik most vagyunk. Illetve akik a döntésünk pillanatában voltunk.

Daniel H. Pink azonban épp az ellenkezőjéről beszél és azt mondja, hogy „ez egy veszélyes hozzáállás, ugyanis felnőtteknél a megbánás valódi hiánya súlyos betegség jele lehet, beleértve egy sor pszichiátriai és neurológiai betegséget.

A megbánás valójában az egészséges és érett elme jelzője. Azok az emberek, akik erősen azonosulnak a „no regrets” filozófiával, egyszerűen megtanulhatták, hogyan optimalizálják a megbánást”.

És létezik egy harmadik fajta hozzáállás is, ami szerint megbánni csak azt lehet, amit NEM TETTÜNK MEG! Ugyanis, amit megtettünk, azt az adott pillanatban, az akkori tudásunk, tapasztalataink és gondolkodásunk szerint megfelelőnek és kielégítőnek tartottunk. Még akkor is, ha a következő pillanatban már másképp gondoltuk.

Az, hogy ki melyik hozzáállást választja, vagy kinek melyik irányzat segít feldolgozni a megbánás okozta esetleges lelkiismeretfurdalást azt mindenkire rábízom.

Azonban ahhoz, hogy megfelelően tudjon dönteni Kedves Olvasó, álljon itt még néhány, a megbánással kapcsolatos szempont.

A megbánás negatív és pozitív módon egyaránt hatással lehet viselkedésünkre és döntéseinkre. Egyrészt eredményezheti a döntéseink elkerülését vagy felesleges elodázását, másrészt segíthet más irányba terelni gondolkodásmódunkat és így megváltoztathatjuk viselkedési mintáinkat. Ez a kétféle eredmény abból adódik, hogy hogyan viszonyulunk a megbánáshoz. Ha érzelmileg, akkor a negatív, döntéselkerülő módon hat ránk a megbánás. Ha azonban gondolati, elemző módon nézünk rá a megbánásunkra, akkor átformálhatjuk vele gondolkodásmódunkat és ezen keresztül a hitrendszerünket.

Ennek megfelelően a megbánás hatással van mentális és fizikai jól-létünkre. Ugyanis, ha nem tudunk kilépni a negatív, önostorozó állapotból, akkor feleslegesen rágódunk és agyalunk, ami mentális és testi tüneteket is okozhat egy idő után.

Ugyanakkor pozitív hozadékként a megbánás olyan válaszreakciókat válthat ki belőlünk, ami arra sarkall bennünket, hogy új nézőpontokból nézzünk rá a dolgokra és megtanít bennünket térben és időben megfelelően használni erőforrásainkat. Vagyis egyre inkább képesek leszünk kihasználni a MOST hatalmát. Így, bár a megbánt történés vagy döntés eredményén már nem tudunk változtatni, arra képesek lehetünk, hogy optimalizáljuk a kialakult helyzetet, akár többféle megoldással is.

Mindezeken felül pedig a megbánásokon keresztül megtanulunk felelősséget vállalni tetteinkért. Továbbá a megbánásaink rámutatnak azokra a hiányokra, amiket nem élünk az életünkben és ezek segítenek felismerni, hogy mik azok a dolgok, amikre ténylegesen szükségünk van és azokra is, amiket valójában értékelünk az életben, csak még nem tudatosítottuk, nem fogalmaztuk meg magunknak. Ezek pedig a következők: stabilitás, biztonság, fejlődés, a világ megismerése és a benne elfoglalt helyünk, a helyes cselekvés és a vágy arra, hogy szeressünk és szeretve legyünk.

Végezetül pedig, nézzük meg azt a folyamatot, ami akkor játszódik le bennünk, amikor megfelelően állunk a megbánáshoz. Elsőként felismerjük, hogy nem jó döntést hoztunk vagy nem megfelelően cselekedtünk. Ha már felismertük, ismerjük is el, hogy hibáztunk és ne másokra mutogassunk. Ezután fontos, hogy fogadjuk el a tényt, hogy hibáztunk, mert ha ezt nem tesszük, akkor sokkal nehezebben fogunk tudni megszabadulni a bennünk megjelenő negatív érzelmi hullámtól. Legyünk elnézőek és empatikusak saját magunkkal kapcsolatban, mert ez segíthet abban, hogy könnyebben megbocsássunk magunknak és felismerjük, hogy alapvetően mindenki a legjobbat akarja magának. Akkor és ott a legjobb tudásunk és eddigi tapasztalataink alapján a lehető legjobb döntést hoztuk. Ez a hozzáállás ugyan nem ment fel bennünket a rossz döntés felelőssége alól, viszont el tudjuk fogadni, hogy hibázni emberi dolog és képesek leszünk rálátni arra, hogy a megbánás az csak egy érzelem, a valóságunk viszont alakítható. És ha mindezt megtettük, akkor ezekután felszabadultan leszünk képesek már nem problémaként, hanem feladatként kezelni a kialakult helyzetet.

És még egy kis segítség az ilyen helyzetek könnyebb feloldására, amiről talán már hallott Kedves Olvasó. Ez pedig nem más, mint 4 szó elismétlése, tetszés szerinti ismétlésszámban. Ezek a következők:

„Sajnálom”

Ezzel a szóval vállaljuk a felelősséget a dolgok létrejöttéért.

„Kérlek, bocsáss meg”

Ezzel megtisztítjuk magunkat egy konkrét helyzetben megjelenő negatív programtól és alázattal elfogadjuk a kialakult helyzetet. Ha mi vagyunk a szenvedő felek, akkor magunknak bocsássunk meg.

„Köszönöm”

Ezzel a szóval megköszönjük a tanítást, amit ebben a formában hozott elénk az élet.

„Szeretlek”

A kialakult negatív helyzet feloldását segíti.

Ez a négy szó, egy ősi hawaii problémamegoldó, konfliktuskezelő, félelemfelszabadító és stresszmegelőző módszer. A HO’OPONOPONO, aminek az alapelve a következő:

"Mindnyájan egy úton járunk. Gyógyítsd meg magad, és meggyógyítod a világot."