
10 minute read
VISSZA AZ ISKOLÁBA - HOGY ÁLL MOST A VEGÁN ÉTKEZTETÉS?
Nagy Zoltán
VISSZA AZ ISKOLÁBA
HOGY ÁLL MOST A VEGÁN ÉTKEZTETÉS?
Cikkem főcímét - ha bárkinek is ez ugrott be - bizony a nagy sikerű, több évtizeddel ezelőtt megjelent amerikai filmből kölcsönöztem, pontosabban az ihlette. Augusztus folyamán sikerült belenéznem a “Vissza a jövőbe” több részébe és többször el is játszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha az embernek tényleg lenne időutazó képessége vagy eszköze. Persze, egyes konteók alapján, bizonyos szervezetek már dolgoznak az ügyön - sőt állítólag már egészen közel járnak -, de nekünk, nézőknek egyelőre csak a filmek, könyvek varázslatos időutazós történetei maradnak. Igen, több dolog is van, amit én szívesen megváltoztatnék, ha lehetne, de sajnos bele kell törődnöm, hogy nagy eséllyel az én életemben már nem lesz módom és lehetőségem ezt kivitelezni.
Üdvözlöm a Kedves Olvasót, ez itt a szokásos, vegán receptes cikkem, egy rendhagyó, receptek nélküli változata, de remélem, elég érdekes lesz ahhoz, hogy figyelmükkel megtiszteljenek. Több gondolat kavargott bennem már hónapok óta és úgy gondoltam, hogy a nyári szünet vége és az iskolakezdés időpontja éppen alkalmas arra, hogy ezeket kiírjam magamból. És hogy miért kevertem bele az elején az időutazást? Egyszerűen összeköthető a dolog, már írom is. Mivel a mi életünkben már nemigen lesz módunk ezt a gyakorlatban kivitelezni, talán a következő generációknak lesz lehetőségük arra, hogy nagyobb eséllyel ugorjanak neki ennek a feladatnak. Rengeteg okos kis koponya tanul, képződik az oktatásban, a jövő tudósai, mérnökei, kutatói.
Ők viszont még mostanában az iskolapadokat koptatják, évtizedek még, amíg bizonyíthatnak. Kérdés, hogy az iskola, ahová gyermekeink járnak, milyen minőséget ad, mind az oktatást és igen, mind az étkezést illetően. Nem szabad elmenni azon tény mellett, hogy a gyermekek - legalábbis jóval nagyobb hányaduk - a hosszú iskolában töltött évek alatt nem a szülők által készített és biztosított ételt eszik, hanem egy erre szakosodott cég, szervezet készíti nekik a rendszeres harapnivalót. Ez nagy felelősség, amit jóval tudatosabban kellene jó pár helyen művelni. De most nem tisztem pálcát törni az itthoni gyermekélelmezési szegmens felett - már folyik a kutató- és gyűjtőmunka egy ilyen cikkhez is -, első körben nézzünk inkább körül kicsit, mondhatni játékosabban. Nem olyan régen olvastam pár helyen azt, hogy megnézték a világon, több országban, mit kapnak a nebulók az iskolában enni. Vegyük mi is sorra ezeket az adagokat, amelyek nagy része bizony nem vegán, de egyben javaslatot is teszek arra, mivel lehetne pótolni, majd a cikk végén kihirdetem kis játékunk dobogósait is. Szempontok: mennyire egészséges, mennyire vegán, mennyire összetett, tartalmas és laktató az a fejadag. Nézzük is a jó kis sulis ebédeket!
1. Olaszország
Tengeri hal rukkolaágyon, paradicsomos tészta, Caprese saláta, bagett és egy kis szőlő. Első látásra igen gusztusos ebéd és sok hiba nincs is benne. Köztudott, hogy az olaszok odavannak a tésztáért, a zöldségekért és a finom szőlőért (a borok miatt is), így ezeket már gyermekkorban is nagy élvezettel fogyasztják. Vegán szempontból maximum a halat kellene helyettesíteni. Egyik előző cikkemben, ahol a helyettesítésről írtam, még van is a hal pótlására alkalmas élelmiszer. Ettől függetlenül, az olasz kifejezetten egy zöld tányér.

2. Finnország
Borsóleves, cékla saláta, sárgarépa saláta, kenyér és pannakkau (desszert palacsinta), friss bogyós gyümölcsök. Hoppá! Máris egy vegán ebéd. Nagy eséllyel a finnek csípőből raknak össze alapvetően is húst nélkülöző ebédeket, bár tudjuk azt is, hogy az északi népeknél a hús evésnek, füstölésnek is óriási hagyománya van. Ha a főzéshez sem használtak fel állati eredetű zsiradékot és a palacsinta sütésénél sem, akkor ez egy kifejezetten állati összetevőktől mentes adag, szép munka, az odafigyelést is díjazva, jár a gratuláció!

3. Franciaország
Steak, sárgarépa, zöldbab, sajt és friss gyümölcs. Egyszerű, de nagyszerű. A franciák messze földön híres alma-sajt kombójukat itt is hozzák. A tányéron nem nagyon vannak szaftos ételek, inkább a darabosak a jellemzők, amelyek gyorsan, együtt fogyaszthatók. Itt figyelembe vehették azt is, hogy a diákoknak jellemzően nincs túl sok idejük egy ebéd elfogyasztására. A tányért mindenképpen praktikusnak írnám le, ez tetszik benne. Ha a steak-et növényileg pótolnánk, szójából vagy szejtánból készült étellel és a sajt is növényi lenne, akkor teljesen megfelelne a vegán elveknek is.

4. Brazília
Sertéshús vegyes zöldséggel, fekete bab és rizs, saláta, kenyér és sült banán. Egy mindenképpen színes, mozgalmas és izgalmas ebéd, első látásra is látszik, hogy itt bizony tanuló nem marad éhesen. Ugyan a sült banán így elég nehéz, de ha csak pár darab fogy belőle, akkor nem okoz bajt. A sertéshús kockákat füstölt, jól fűszerezett tofu kockákra helyettesítve, kiválóan telít, tartalmas és jól lehet lakni tőle. A rizses-babos köretet külön értékelem, nálam eddig mindenképpen ez a legszínesebb tányér. Szambázzunk is tovább!

5. Dél-Korea
Halleves, tofu rizzsel, kimchi és friss zöldségek. Az ázsiai konyha a zöldeket és az egészséges étkezéseket illetően biztosan nem lő mellé. Külön piros pont jár az eleve tofuval tálalt ebédért. Itt talán a halleves az egyetlen gyenge pont, vegán szempontból persze, de amúgy a tányér rendben van. Ha a hal helyett egy tartalmas zöldségleves, vagy esetleg hüvelyesből készített leves lenne a menüben, abszolút 10/10-et kaphatna. Itt nem nagyon adnak desszertet, de hát nem is az az ebéd lényege, hogy mindenkor édes legyen.

6. Görögország
Sült csirke rizsszem tésztával, töltött szőlőlevél, paradicsom és uborkasaláta, friss narancs és görög joghurt, gránátalma magokkal. Ez igen! Egyik kedvenc mediterrán konyhám remekei. Az isteni saláták, lédús, vitamintól duzzadó gyümölcsök és friss zöldségek hazája ez az ország. Bár itt is nagyon kedvelik a húsokat, gondoljunk csak a gyros-okba kerülő csirke vagy bárányhúsra. Bár szép tányér, de veganizálni több dolgot is kellene rajta, a hús pótlásával, a joghurt növényi változatával már jobb lenne a helyzet és nagy eséllyel a szőlőlevélbe is hús van csomagolva, amely szintén könnyen pótolható.

7. Ukrajna
Kolbász burgonyapürével, cékla, káposzta és syrniki (desszert palacsinta). Egy színeiben és tartalmában is egyszerű menüt látunk. Bár a háborúban örülhetnek az ukrán nebulók, ha ilyen tányért látnak, remélhetőleg minél több gyermeknek van és lesz lehetősége még rendesen iskolába járni és így étkezni. A kolbász, ha gabonából van, nagyon finom, a lényege úgyis a fűszerezés, úgy viszont már nemigen lehet különbséget tenni az állati és a növényi változat között. A volt orosz tagállamok cékla- és káposzta salátái viszont egyértelműen legendásak, mindhez volt szerencsém, nem is egyszer.

8. Spanyolország
Pirított garnéla barnarizzsel, zöldségek, gazpacho, friss paprika, kenyér és egy narancs. Szép tányér, ízletes, tápláló menüvel. Viszont a spanyolok is beleesnek - persze vegán szemmel nézve - a mediterrán csapdába, amelybe a görög és olasz ételkészítők. Jó, hogy van sok gyümölcs és zöldség, rizs, fűszerek, de már berögzült dolog, hogy mindenképpen kell valamilyen húst, halat, tengeri herkentyűt mellé rakni, mert úgy teljes. Finom a garnéla annak, aki szereti és aki eszi is. A vegánok nyugodtan pótolják, erről is írtam nemrég a helyettesítésről szóló cikkemben.

9. USA
Sült “popcorn” csirke, krumplipüré, borsó, gyümölcs saláta és egy csokis süti. Anélkül, hogy lehúznám az USA étkeztetését, tökéletesen látszik itt is, amit maga az ország is szeret és legtöbbet alkalmaz. Egy gyors, frissen sült húsipari termék, hozzá burgonya, mártogatós, némi zöldség, a saláta az maga a gyümölcs és “természetesen” az ország egyik kedvenc kis nasijával, “cookie”-val tálalva (gondolom, máskor fánk van helyette, amit a helyi rendőrök is nagyon szeretnek). Szép, színes tányér, viszont több pontból sem túl egészséges. Bár a ropogós cserélhető növényire, de a cukros desszert és a bő zsírban sütés miatt még van mit javítani a dolgon. Mindenesetre óriási feladat egy ekkora ország összes tanulóját étkeztetni.

Elég nehéz sorrendet felállítani, de mivel ez most csak játék, a szempontjaim alapján az első három helyezett: Finnország, Dél-Korea, Olaszország. Ők most a dobogósok, de kíváncsi lennék, hogy a leírtak alapján, a Kedves Olvasónak mely 3 tetszik a legjobban.
Természetesen egyik országra sem szerettem volna sem rosszat mondani, sem róluk olyat írni, ami bántó. Az élelmiszeripar már eleve egy óriási terület, az étkeztetési szegmens pedig szintén akkora, hogy ember legyen a talpán, aki ezt átlátja, szervezi, kivitelezi, lefőzeti, szállíttatja. Nemrég elém került egy olyan írás, amely azért reménykeltő volt. Látni, hogy vannak olyanok közöttünknem is kevesen -, akik ott segítenek, ahol tudnak. Ha csak egy-egy heti étrend összeállításában is, már az is óriási segítség lehet.
A Vegánblognak ezúton is köszönet a heti étrendért. Ők kifejezetten iskolásokra optimalizálták a hétfőtől péntekig tartó menüjüket, idézem: “Az volt a fő szempontunk, hogy amikor az adott napra szóló uzsonnás dobozokat felnyitjátok, melegíteni már egyik ételt sem kelljen. Persze az sem volt utolsó gondolat, hogy változatos, egészséges finomságokat tartalmazzanak. Na, lássuk akkor!”
Képekkel együtt teszem most ide a dobozokat, remélem tetszeni fognak. Sok nagyon jó és finom fogás van benne, érdeklődés esetén egy következő cikkben örömmel kibontom jobban a témát, szívesen hozok pár receptet is.
HÉTFŐ:
- limonádé
- héjában főtt, majd megsütött burgonya hasábok, ketchup
- lencsefasírt
- csicseri ropogós
- szőlő, barack
- répa, uborka

KEDD:
- gazpacho
- 1-2 zsemléből kis szendvicsek – kesus sajtkrém uborkával/salátával, paradicsommal
- 2 db raffaello golyó
- sárgadinnye, alma darabok
- karalábé

SZERDA:
- gyümölcstea
- sült tofu kockák
- burgonyasaláta
- sárgadinnye kockák
- olivabogyó

CSÜTÖRTÖK:
- spanyol hideg paradicsomleves
- quinoa saláta, avokádóval
- zabpalacsinta cukormentes szilvalekvárral
- szőlő
- kaliforniai paprika

PÉNTEK:
- uborkás /mentás víz
- wrap csicseriborsólisztből, vegán tojáskrémmel, salátával, paradicsommal
- gyümölcssaláta
- coleslaw
- kakaós raffaello golyók – ugyanaz, mint a raffaello, csak 1-2 evőkanál kakaóval dúsítva

EPILÓGUS ÉS KONKLÚZIÓ
Látható, hogy alapvetően minden megoldható. Így a vegán étkezés, étkeztetés is. De azért gondoljunk bele. Egy vegán gyermekétkeztető cég létrehozása, működtetése és fenntartása nem olcsó mulatság és nem kis munka. Először is, óriási összefogás kellene, hogy kísérje a szándékot és nagymértékű szervezésre is szükség van. Szakemberekre, mind gazdasági, mind pedig szakmai oldalról. És ha még ez meg is van, így együtt, akkor is szembe kell nézni, egyrészt az iskolákat működtető döntéshozókkal, másrészt az étkeztetési piacot uraló céggel, vagy cégekkel. Velük jelenleg a szülők “küzdenek”. Példaként a laktóz-, a gluténérzékeny és a cukorbeteg diétát komolyan veszik, mert számukra az orvosilag igazolható. Azonban a vegetáriánus és vegán életmódra sajnos még mindig csak amolyan hóbortként tekintenek, amely “majd elmúlik”. Nincs más út sajnos, mint egyelőre küzdeni tovább, tartani magunkat az elveinkhez, kiállni a jogainkért és a lehető legtöbbet megtenni azért, hogy Szemünk Fénye, a Gyermek ne szenvedjen kárt ebben az óriási - mondhatni - csatában. Szükség van, lenne arra, hogy végre összeálljon az a kritikus tömeg, amelyet már nem lehet elhallgattatni, amelyet már nem lehet csendben tartani és komolyan is veszik. Amíg a többség nem fogja fel, nem érti meg, hogy a vegán életmód és étkezés nem holmi múló “agybaj” vagy “divat”, hanem a bolygónak és a szervezetünknek is hasznára válik, addig minden növényi alapon élő embertársunknak nehezebb dolga lesz. De szerencsére, már egyre többen vagyunk.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket, itt az ősz és most, vissza az iskolába!
FOTÓK: Diósdi Suli, NLC, Vegánblog