A bögre

Gyurkovics Eszter

Kedves Olvasó! Írtam Neked egy novellát a strandra. Mire elolvasod, le is barnulsz!

A bögre

Már csak egy ablakban világít lámpafény este tizenegykor a lakótelepi tömb hetedik emeletén. A legfeljebb harminc éves nő elmélyült munkáját a mobiljának a pittyegése zavarja meg. Dühösen pillant a készülékre, amiért kizökkentette őt az ihlethullámból, és rögtön elfelejti, mit is akart még a prezentációba biggyeszteni. Szeme a laptop jobb alsó sarkára téved és döbbenten látja, milyen késő van. Kellett neki bevállalnia a határidős melót, hogy bevágódjon a főnöknél, fogja a fejét. A Mentés ikon után ki is kapcsolja a gépet, hogy holnap se bánja meg a felettese, amiért rá osztotta ezt a feladatot.

Ismét a bűnös telefonjára pillant, bár egy kicsit elnézőbben, mert legalább észrevetette vele az idő múlását. De azt már nem nézi meg, miért pittyegett, mert úgyis tudja. Biztosan Bence kérdezi, hogy miért nem válaszolt neki. Ki más is írna rá ilyen későn? És miért is adta meg neki a számát?

Fogmosás közben próbálja megfejteni a választ. Azzal a kávézóval kezdődött, ami nemrég nyílt a cég mellett. Mintha csak a nő kedvéért nyitották volna meg, mert világéletében kávéőrült volt, ám az ottani széles választék az igazi kávéhedonistát hozta ki belőle. Az espressofőzőjének egyszerűségével szemben ott csak úgy tobzódott a hely széles választékában, a szezonális ízekben és a finomabbnál finomabb sütikben. Miután valamennyi kombinációt kipróbált, a karamellás latte macchiatonál maradt, és minden reggel azt kért. Így megspórolta a gondolkodási időt, ezzel az egész új szokással meg a koránkelést, és az otthoni pepecselést. A pénztárcájának ugyan nem tett jót, de a szervezetének a később kelés annál inkább.

Mivel a boltban szinte hetente váltakozott a személyzet, ezért nem volt idejük megismerniük őt, mint törzsvevőt. Mindegyiküknek el kellett magyaráznia, hogy a lattet dupla tejhabbal és cukor nélkül kéri, mert a karamell éppen eléggé megédesíti. És mire megjegyezték volna a rendelését, na meg a nevét, amit a papírpohárra írnak, ismét eltelt egy hét. Nem lepte meg őt a gyakori rotáció, hiszen ez nem egy olyan hely, ahol az ember karriert épít, inkább diákmunkának vagy mellékes keresetnek való.

Egyik nap viszont nagyon meglepődött, amikor egy új, megnyerő srácot fedezett fel a pultnál. Sok férfinemű kiszolgálószemélyzet megfordult ott, de olyan heterót és normális kinézetűt még életében nem látott. Kedves, mélybarna tekintete volt, ugyanolyan sötétbarna haja, amit oldalt lenyíratott, de felül hagyta a homlokába lógni. És ahogyan azokat az arcába belehuncutkodó tincseket félre tudta söpörni, azt kifejezetten szexin csinálta. A nő nem értette, hogy egy ilyen jóképű, a koránál fogva semmiképpen sem diák férfi mit keres egy olyan helyen. Ahogyan azt sem értette, miért van rá ekkora hatással. Bizonyára azért, mert a sok rózsaszín hajú, agyontetovált és szétlőtt arcú, extrém frizurás és szakállmintás, metroszexuális vagy meleg pasi után az ő átlagossága felüdülésként hatott a női szervezetére.

Leadta neki a rendelését és a nevét. Miután a Vivient rávéste a pohárra, ő Bence néven mutatkozott be, pedig a nő nem kérdezett vissza. Fizetés után rávillantott egy köszönő mosolyt, majd a boltból kilépve élvezettel a szájához emelte a kávéadagját. Mire elfogyasztotta és a céghez ért, már el is felejtette az egészet.

Egészen másnapig, amikor Bence telifogas mosolya várt rá a boltban. Sem a rendelést, sem az ízesítést, sem a nevét nem kérdezte meg, már rögtön készítette Vivien reggeli koffeinbombáját. A nőnek örülnie kellett volna, hogy fél év után végre törzsvevőként kezelik, de a szíve vészriadót fújt, ezért inkább csak egy mosollyal köszönte meg a figyelmességet.

Bence ismerkedni akart, a nő viszont nem. Csak bólintott, mikor a férfi kérdezte, hogy ő a közelben dolgozik-e. Ennek apropóján megtudta tőle, hogy Bence egy könyvesboltban eladó, de csak részmunkaidőbe vették fel, holott ő teljes állást akart. A kávéházi melóval egészíti ki a keresetét, és azért kérette át magát abba a boltba, mert az közelebb van a másik munkahelyéhez. Vivien imponálónak találta a kitartását és az élethez való hozzáállását, de a forró kávéját még inkább, ezért amint megkapta, el is iszkolt onnan.

Harmadnapra már élvezte, hogy Bencének már a jelenléte is elég a rendelésének a leadásához, ám a férfi nem elégedett meg ennyivel. Feltűnt Viviennek, hogy nem írt semmit a poharára. Talán csak előre dolgozott, gondolta, hiszen ő is bizonyára tisztában van vele, milyen súlyos következményekkel jár, ha a név nem kerül rá a pohárra, mint a két héttel ezelőtti egyetemista lánytól megtudta. Még mentegette is Bencét magában, ahelyett, hogy az áthelyezéséért drukkolt volna, miközben rajta felejtette a tekintetét, amint a kávéval ügyködött.

Hátul nem takarta őt az egyenkötény, és a nő azon kapta magát, hogy Bence feszes, ropogós fenekét bámulja. Egy kicsit el is pirult, mire átnyújtotta neki a latte-t. Ám amint a keze ügyébe került a pohár, rögtön a felületét kezdte el vizsgálni. Ott volt ám a neve, alatta meg egy telefonszám. Kérdőn nézett Bencére, aki zavarbajövés helyett egy széles vigyort villantott felé a pult mögül, és kezével egy telefont formált az arca mellé.

Ha harc, hát legyen harc. Vivien nem fog jelentkezni, határozta el. Nem fog beszédbe elegyedni vele. Nem hagyja, hogy a jelenléte felülírja a bevált rendszerét. Ő volt ott előbb. Nem fogja miatta kerülni a kávézót, vagy menekülni előle. Küldetésének érezte, hogy ezt a lehető legdiplomatikusabban közölje Bencével, hogy konfrontálódás és sértődés nélkül, csírájában fojtsa el azt, ami remélhetőleg el sem kezdődött.

Bence biggyesztett szájjal várta a nőt másnap, és megkérdezte, miért nem írt rá. Vivien a teljes igazság azon részével nem akarta megsérteni, miszerint eldobta a poharat a számával együtt, ezért azt válaszolta, hogy nem volt mit írnia.

- Add meg a te számodat. Nekem lenne mondanivalóm.

- Mondd el most.

- Találkozhatnánk a bolton kívül is.

- Kedves tőled, de van valakim. – hazudta. Bence mintha átlátott volna rajta, és összeszűkített szemével jelezte, hogy nem hiszi el.

- Akkor csak baráti dolgokat fogok írni. – nyújtotta felé provokálón a papírpoharat, és az alkoholos filcet.

Riadó, riadó! Rámenős szépfiú, túlzott önbizalommal, vijjogta a nő agya. Ám a szíve, az öle, esetleg a lelkiismerete, vagy igazából fogalma sincs, melyik része, megláttatta vele Bence őszintén kérlelő bociszemeit, és az azon kívüli, egyébként őrületesen kívánatos férfit. Ez a megfoghatatlan, eddig szunnyadó része fogta a tollat, és firkantotta rá a pohárra a telefonszámát. Az igazit.

Bence egy olyan édes és csábos mosollyal vette el a poharat, hogy Vivien kis híján ráugrott a pult mögé. Persze nem tette. Csak nézte, ahogy nekilát a latte-nak, természetesen egy másik pohárral, és egy éles fájdalom vetette észre vele, hogy mozizás közben végig az ajkát harapdálta.

- Meghívtalak. – nyújtotta át Bence a kávét. Vivien egy szót sem bírt kinyögni, csak értetlenül vette el a poharat, és a boltból kisietve nem emlékezett, hogy legalább egy mosollyal megköszönte-e.

Ez a reggel már nem ment át rajta olyan gyorsan, mint a kávé. Az ebédszünetében már látta is, hogy Bence írt Whatsappen. Egy baráti találkozót javasolt. Az üzenetét olvasva rögtön visszakapcsolt a nő agya védekező üzemmódba, és megtagadta tőle a választ.

Reggel felkelve belátta, hogy Bence nyert. Mind a kávézót, mind a reggeli szokását, mind a latteját elvette tőle. Ugyanis semmi kedve nem volt magyarázkodni, miért nem jelentkezett. Semmi köze hozzá, nem tartozik rá. Így álmos szemekkel és elég kelletlenül az espressofőzője után nyúlt.

Nem csak a kávéját sajnálta. Bencét jóképűnek tartotta, de az önvédelmi mechanizmusát erősebbnek. A legutóbbi kapcsolata mind az önértékelését, a nőiségébe vetett hitét, mind a férfiakba vetett bizalmát megtépázta. Egy előnyös kinézettel és egy szép mosollyal már nem lehetett őt levenni a lábáról. Igazából mással sem. Még évekkel a szakítás után is gyűlölte az egész férfinemet, és lelki nyugalma érdekében egyelőre bojkottálta őket az életéből.

Leventének hívták azt az arrogáns seggfejet, aki ezt tette vele. Egy baráti társaságon keresztül ismerkedtek meg, nemrég költözött a városba. Akkor Vivien még hitt a kedves szó, a jóképű kinézet és a huncut mosoly erejében. Nem volt gyanakvó, nem látott a fiú tettei mögé. Könnyen és gyorsan beleszeretett abba a kék szemű, szőke hajú hercegbe, aki már azzal meggyőzte őt, hogy hetekig ostromolta az első randi miatt. Imponált a nőnek a küzdelme, amit egy járással meg is hálált. Az is, hogy egy-két hónap járás után a fiú már be akart költözni hozzá. A korai időzítésen kívül semmi akadályát nem látta, ezért boldogan, na meg őrült szerelmesen mondott erre igent.

A rózsaszín köd eloszlása után azonban nem csak az átlagos hétköznapok következtek, hanem egy rossz érzés, ami kezdett elhatalmasodni rajta. Vivien nem tudta megfogalmazni, mi az, de a zsigereiben érezte, hogy valami nincs rendben. Sosem volt egy féltékeny típus, de Levi úgy hozta ezt ki belőle, hogy kézzelfogható okot nem adott rá. Semmi gyanús telefonhívások, hirtelen eltűnések vagy éjszakai kimaradások, Vivien mégis tövig rágta a körmét, mikor a párja pasis programra ment, és már az öngyilkosságát tervezte, mikor öt percen belül nem válaszolt az üzeneteire. Távollétében a holmijai közt turkált, hátha talál valami olyat, ami megmagyarázza benne ezt az érzést, de nem talált.

Így magányos estéken, az őrületet elkerülve inkább magában kereste a választ. Úgy sejtette, Levi kinézete lehet a megoldás. Észvesztően jó pasi volt, és biztos forrásokból tudta, hogy más nők is ugyanúgy bomlan(án)ak utána, ahogyan Vivien, és nem értette, egy ilyen Adonisz miért éppen őt választotta. Levi sokadszori bizonygatása ellenére is nehezen hitte el, hogy ő a huszonéves fejével nem használja ki előnyös kinézetét. A fiú mondta, hogy szereti őt, de az ő szájából az csak egy tartalom nélküli, üres szónak hangzott. Ám bárki, akinek Vivien beszélt erről, paranoiásnak állította be őt, hiszen hűtlenségi bizonyítékot két év alatt sem tudott szerezni.

Egyszer Levinek el kellett utaznia három napra Angliába, egy céges rendezvényre. Vivien utánakeresett annak, hogy valóban szerveznek-e egy olyan rendezvényt Londonban, amiről Levi mesélt, és tényleg szerveztek. Minden adat megegyezett azzal, amit a barátja mondott neki. Elvégre, ha meg akarja csalni, nem munkahelyi keretek között teszi, és nem munkaidőben, hétköznap. Ha meg már megcsalta őt, úgysem ez lesz az első alkalom.

Nem sikerült az önnyugtatás, és már a csontot rágta a nő az ujján, mire Levi végre-valahára hazatért hozzá. Sem az üdvözlő szeretkezés alatt nem érzett rajta idegen illatot, sem utána nem tapasztalt megváltozott viselkedést. Annál inkább meglepődött, amikor Levi átnyújtott neki egy becsomagolt ajándékot. Egy London feliratú, és a városképet ábrázoló bögrével lepte meg, azzal a kísérőszöveggel, hogy legyen miből innia a reggeli kávéját, mert a készletükben rejlő bögrék nem bizonyultak túl nagynak az agyontejezett lóadagjainak.

Vivien könnyekig meghatódott. Gondolt rá a három nap alatt! Tényleg szereti őt! Amíg a hűtlenségére keresett bizonyítékot, addig a hűségével kapcsolatban kapta meg azt. Kár, hogy egy személytelen bögre képében. Annyira ki volt éhezve Levi szerelmére, hogy arra a futószalagon gyártott szuvenírre vetítette rá azt, amit a kapcsolatukra akart. Megkönnyebbülésében fel sem öltött benne, hogy ő még a harmadfokú unokabátyjának is személyesebb ajándékot venne, arra meg végképp nem gondolt, hogy lelkiismeret-furdalásból vett neki egyáltalán bármit.

De hiszen személyes, mert tudja, hogy a reggeli kávé neki szent, nyugtatta őt az angyalka a jobb vállán.

Ugyan már, ezt mindenki tudja rólad, még a harmadfokú unokabátyád is, legyintett az ördög a bal vállán.

Mégis, ez a bögre lett kapcsolatuk záloga, a füle meg a nő szerelmes szívének a fogódzkodója. Még a legborúsabb, legálmosabb reggeleken is mosolyt csalt az arcára, mikor a belőle fogyasztott kávéval indult a napja, és jókedve derítette. Eszébe juttatta Levi szerelmét, és megnyugtatta, hogy nincs miért aggódnia. Ezért nagy becsben tartotta és kincsként őrizte. Sosem tette bele a mosogatógépbe, nehogy elpattanjon a zománc vagy lejöjjön róla a festék, és ha barátok aludtak náluk vagy vendégek érkeztek, mindenki tudta, hogy ahhoz az egy bögréhez senki sem nyúlhat. Tilos megérinteni, tilos ránézni.

Ám az idő múlásával azt vette észre, hogy egyre kényszeresebben bizonygatja magának a bögre mögöttes jelentését. A rossz érzése visszatért, de Levi még három év elteltével sem adott okot erre. Vivien kérésére kevesebbszer szervezett tőle független programot, és mindig a kedvében járt. Ám miközben az egyik pasis estére készülődött, a nő úgy döntött, követi őt. És már akkor beigazolódott a jó döntése, mikor Levi egyáltalán nem arra indult el, amerre a törzshelyük van, hanem metróval egy teljesen másik irányba.

A szerelvény tömve volt, Levi nem vette észre a barátnőjét. Ő könnyedén utána tudott surranni, mikor leszállt. A fiú egy kicsit felgyorsította a lépteit, mikor a lépcső tetejére ért. Mire Vivien utolérte, egyből megértette, miért: a barátja a derekánál fogva ölelt át egy barna hajú lányt, és megcsókolta. A lány meg Levi nyakát ölelte körbe, úgy csókolt vissza. A látvány magáért beszélt, abból egyikük sem tudta volna magát kimagyarázni.

A sokktól nemhogy rájuk üvölteni, még levegőt venni sem volt ereje a nőnek. Jobb ötlete támadt. Készített róluk egy képet, aztán eliszkolt a tett helyszínéről.

Még a sokkhatás alatt állt, mire hazaérkezett. Gondolkodás nélkül zacskózta be Levi ruháit, a Play Station-jét jó párszor a földhöz vágta, a Blue Ray-gyűjteményét meg egyenként törte ketté. Közben csapkodott, káromkodott, és üvöltött. A szanálás végére meg valami megfoghatatlan megkönnyebbülést és könnyedséget érzett. Elmúlt a rossz érzés, ami annyi éven át mérgezte.

Csak akkor küldte el Levinek a kompromittáló képet, mikor készen lett a rituális megtisztulással, és úgy várta a reakcióját, mint gyermek a Mikulást. Immár a volt barátja még sosem reagált olyan gyorsan. Hívta, üzeneteket küldött, hogy megmagyarázza, felajánlotta, hogy beszéljék meg, de a nő egyetlen megkeresésére sem válaszolt. Ezen nincs mit megbeszélni.

Levi cuccait levágta a bejárati ajtó elé, és rázárta belülről a láncot. Levi dühös bika módjára csörtetett fel, de egy résnyivel többre nem tudta kinyitni az ajtót, a lánc miatt. Vivien meg sem hallotta, miket mondott. Ő csak annyit, hogy fogd a cuccaidat, és ne is lássalak többé.

Másnap lecserélte a zárat, és az ágymatracot. Megvilágosult szemmel mérte végig a lakást, és a maradék közös emléktárgyakat és fényképeket, amiket a tegnapi dühtől nem látott, egyenként tette tönkre, tépte szét vagy vágta a falhoz, és már-már tantrikusan jólesett neki. A testi-lelki megtisztulásának a részévé vált.

Azt hitte, összetörik majd, és a barátai egy hét csend után az ajtaját betörve fogják őt kihalászni a könnytengerből, de különös módon ő egy könnycseppet sem ejtett. Nem sírt Levi után, mert nem érdemelte meg. A munka, hazaérve meg az ördögűzés a lakásából bőven kitette idejének nagy részét, és a bőgésre szánt energiáját is felemésztette. Csak esténként kapta el őt az önsajnálat, mikor egyedül hajtotta álomra a fejét, de még akkor sem a párnáját telesírva aludt el.

Levi persze a sértett férfiegójából kikelve nem hagyta, hogy az exe könnyen elfelejtse. Zaklatta a mobilján, a munkahelyi számán, néha meg személyesen az iroda vagy az otthona előtt is. Vivien sértett dühe viszont olyan erős lélekjelenléttel ruházta fel, hogy azóta sem érti, hogyan tudta volt barátját olyan szenvtelenül levegőnek nézni. Mikor Levi egyszer erősen megragadta a vállát, azzal fenyegette a fiút, hogy ráküldi a zsarukat, mire a fiú azzal vágott vissza, hogy csak az ingyenlakás miatt járt Viviennel. Levi sértésnek sánta, a nő magyarázatnak vette. Utólag már mindenki okos.

Hát persze, hogy fájt neki. Fájt veszekedni és menekülni az elől a férfi elől, aki három évig a világot jelentette számára. Fájt a feltételezés, hogy az egyetlen értéke egy saját ingatlan. De a megkönnyebbülés szabad levegője átmosta ezeket a rossz érzéseket. Nem hagyta, hogy észrevegye, hogy a nő önbizalma, az önértékelése, a saját kinézetébe és női mivoltába vetett hite darabokban hever.

Ellenben a lakás szép tiszta, rendezett, Levi-és emlékmentes lett. Az egyetlen dolog, amit nem bírt kidobni, a bögre volt. Arra a ráruházott jó érzésre emlékeztette, hogy Levi gondolt rá a távolléte alatt, és hogy a vele eltöltött idő mégsem történt meg hiába. Ugyanakkor a rossz kapcsolatának mementójaként is megtartotta, hogy minden nap juttassa eszébe, mit tanult a történtekből. Nem akarta azt hinni, hogy minden pasi szemét, hiszen ő is mindent elsöprő szerelemre vágyott, de ahhoz még túl sebezhetőnek érezte magát.

Ezért is hatott számára felüdülésként, hogy megnyílt a kávézó. Segített megszabadítania őt a rossz szokásától. Így reggelente már egyáltalán nem kellett szemeznie London látképével, esténként is csak hideg időben, mikor valami forró italra vágyott.

Erre meg felbukkan ez a Bence, és udvarlásával felkavarja a jól bevált rendszerét. Vivien rossz ómennek érezte, hogy rákényszeríti őt a bögre használatára. Persze, hogy menekül előle.

Miután Vivien kiöblítette a száját fogmosás után, nagy nehezen rávette magát arra, hogy ránézzen az üzenetre. „Nemcsak a kávézóban állhatunk némán egymás mellett.”, írta Bence, a nő részéről több napos hallgatás után. Vivien továbbra sem tervezte megtörni ezt a szokását, ezért az üzenetet olvasatlannak jelölte, amíg kitalálja, hogyan rázhatná le Bencét végleg, majd lefeküdt aludni.

Másnap minden a szokásos módon kezdődött. A szundi harmadszori kikapcsolása után jutott csak a nő eszébe, hogy a reggeli készülődés mellett még egy kávéfőzés is vár rá. Bencét szidva kászálódott ki az ágyból, kapcsolta be a rádiót, és tette fel főni a szokásos adagot, hogy készen legyen, mire kijön a mosdóból.

Már bőven kotyogott az adag, mire a nő végzett. Automatikusan nyúlt a Londonos bögre felé, és még mindig álmos szemekkel szédelgett a tűzhely felé. Ekkor a következő hír csapta meg a fülét: „Már kora reggel özönlenek az üzenetek hozzánk. Márti boldog szülinapot kíván az anyukájának, Betti meg azt üzeni Leventének, hogy este meglepetés várja névnapja alkalmából.”

Vivien a név elhangzásának a pillanatában megmerevedett a konyha közepén. Levire akkor már rég nem gondolt, ez az üzenet mégis eszébe juttatta az összes névnapot, amit együtt ünnepeltek. A lendületből való megállás hatására elvesztette az egyensúlyát, és a nagy hadonászások közepette kiesett a bögre a kezéből. Hiába kapott utána, az a kemény csempén landolt, és annyi darabra tört, mint anno a nő szíve.

Leroskadt mellé, és keserves sírásban tört ki. Már majdnem két éve szakítottak Levivel, de akkor és ott, a szilánkosra tört hamis szerelmi bizonyíték fölött siratta el tisztességesen a kapcsolatukat. Akkor vált láthatóvá a fájdalma, amit annyi éven át nyelt. Úgy markolászta a darabkákat, mintha attól meg lehetne menteni bármit, de csak a kezét kaszabolta össze velük, és jól összevérezte a csempét.

Gyászát telefonpittyegés zavarta meg. Ekkor vette észre azt a szánalmas lúzert, aki a könnyeiben és a vérében fetrengve siránkozik a múlton. Az utóbbi évek fájdalmával takarította fel magát a padlóról, és a már rég lefőtt kávé helyett a készüléke után nyúlt.

„Ez a latte nagyon szomorú lenne, ha ma nem jönnél érte.”, írta Bence.

A múlt összes szilánkja egyszerre esett ki Vivienből, hogy a sebek végre gyógyulásnak indulhassanak. Már pötyögte is a választ: „Nem kell szomorkodnia tovább.”