AZ ELENGEDÉS ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

Landgraf Arnold

AZ ELENGEDÉS ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

Ma már egyre többször hallani – még hétköznapi beszélgetésekben is –, hogy „ENGEDD EL”. Amivel a legtöbbször tisztában is vagyunk, de 15 évnyi terapeutai tapasztalatom azt mutatja, hogy az emberek nagy részének ez komoly gondot jelent. És most nem ennek a rövid mondatnak legtöbbször felszínes tartalmáról akarok írni és nem is különböző elengedési technikákat kívánok megosztani Önnel Kedves Olvasó, hanem azt szeretném, ha rálátna arra, hogy mi áll az elengedés hátterében és mik azok a belső folyamatok, amik valójában lejátszódnak ennek a látszólag egyszerű kijelentésnek a hátterében.

Mindezt azért is teszem, mert nemcsak terapeutaként, hanem magánemberként is megtanultam, hogy egy bizonyos dolognak a megértése nagyon sokszor önmagában is hozzásegít ahhoz, hogy változtatni tudjunk az adott dolgon. Vagyis, ha megértjük, hogy milyen folyamatok zajlanak a háttérben és mi, mire, hogyan van hatással, akkor könnyebben tudjuk megtenni azt, ami a megoldáshoz vezet.

A fentieknek megfelelően én nem egy kész receptet adok az Ön kezébe Kedves Olvasó, hanem leírom, hogy én hogyan látom az elengedéssel kapcsolatos összefüggéseket.

Az elengedés valójában egy belső munka, amit nem lehet megspórolni és nem feltétlenül egy technika, amit elsajátítva könnyedén meg tudunk szabadulni azoktól a dolgoktól, kapcsolatoktól, személyektől, tárgyaktól, érzésektől, gondolkodásmódoktól melyek már nem szolgálják a fejlődésünket. Persze a különböző technikákkal segíthetjük a folyamatot, ám ezek nem mindenkinél működnek egyformán és nem feltétlenül hozzák azt az eredményt, amit várunk tőlük. Ráadásul sokaknál megfigyelhető, hogy a technikát sematikusan próbálja alkalmazni és nem veszik észre, hogy hol és milyen ellenállás van bennük, ami akadályozza az elengedést. Ugyanakkor jó, ha tisztázzuk magunkban, hogy amikor elengedésről beszélünk, akkor mindig valamilyen régi, minket már nem szolgáló dolog elengedéséről van szó. Még akkor is, ha mi nem így érezzük és a számunkra fontos tárgyat, embert, kapcsolatot, munkahelyet, érzést, meggyőződést stb. kell elengednünk. Ezt nagyon fontos tisztázni magunkban, mert ezzel megkönnyíthetjük az elengedést. Valamint fontos azt is tudatosítani, hogy az elengedéssel tudunk „helyet” biztosítani az életünkben az új dolgoknak, gondolatoknak, szokásoknak.

Az elengedés szoros összefüggésben van önismeretünkkel és annak fejlődésével. Hiszen olyankor van leginkább szükség az elengedésre, amikor az önismereti fejlődésünk okán rájövünk, hogy valamin változtatnunk kellene, ami viszont azt jelenti, hogy a régit el kéne engedjük és valami újat kéne beengedjünk a helyére. Vagyis az elengedéshez változnunk és változtatnunk kell. Azonban a változtatás nehézsége életterületenként változik. Van, ahol könnyen megy a régi elengedése és az új dolgok beillesztése az életünkbe és vannak életterületek, ahol nagyon nyögvenyelősen tudjuk csak véghez vinni a változást. Sőt olyan is van, amikor kínszenvedésnek érezzük, hogy változtassunk valamin. Ezt is érdemes figyelembe venni, amikor úgy érezzük el kéne engednünk valakit vagy valamit.

A változás és ezzel együtt az elengedés nehézségének a hátterében minden esetben a szokásaink és az érzelmeink állnak. Minden egyes szokásunk egy-egy apró kis belső program, amely programokat korábban tudatosan alakítottunk ki, de mára tudattalan cselekvésekké váltak. Olyannyira, hogy észre sem vesszük, hogy a szokásaink rabjai vagyunk. Ezeknek egy részét szüleinktől vettük át, más részét pedig mi magunk alakítottuk ki. Csakhogy szokásainknak egy tekintélyes részét valamilyen negatív érzelmi élmény elkerülése miatt alakítottuk ki (illetve alakították ki szüleink, amit átvettünk) és úgy működtetjük, hogy nem is vagyunk tudatában annak. Vagyis érzelmeink jelentős szerepet játszanak szokásaink kialakításában és azok működtetésében. Ugyanakkor szokásaink összessége meghatározza viselkedési mintáinkat és így személyiségünket, azokat a dolgokat, eszméket, amikben hiszünk. Így a változáshoz szükséges elengedés nagyon nehézzé válik, hiszen személyiségünket és a tudattalan érzelmi reakcióinkat kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy bármit is el tudjunk engedni. Ez pedig óriási kihívás az egyes ember számára, hiszen egyszerre kell elengednünk a régi önmagunkat, a régi gondolkodásmódunkat, a régi cselekvési mechanizmusainkat és a régi, megszokott mintáinkat és az ehhez tartozó érzéseinket. Valamint ezek helyett újakat is be kell építenünk az életünkbe. Ehhez azonban – mint minden folyamathoz – időre van szükség. Azonban a ma embere türelmetlen és mindent azonnal és sokszor egyszerre akar és nem veszi észre, hogy a változásnak, így az elengedésnek éppen saját türelmetlensége a gátja.

Mindehhez még hozzátartozik, hogy minden elengedésnél és az ezzel együtt járó változásnál megjelenik a veszteség élménye is, ami tovább nehezíti az elengedést. Ugyanis érzelmileg nagyon erősen kötődünk a szeretett emberhez, a megszokott körülményekhez, az érzéseinkhez, sőt tárgyakhoz is. Ráadásul nemcsak a hozzáfűződő emlékeink révén ragaszkodunk a régi dolgokhoz, hanem azoknak az elvárásoknak a mentén is, amiket még ahhoz a helyhez, emberhez, tárgyhoz kötöttünk. Hiszen sok olyan tervünk vész oda végleg az adott dolog elvesztésével, amit csak fejben terveztünk, hogy megéljük a dologgal vagy emberrel kapcsolatban. A veszteségélmény feldolgozásával kapcsolatban pedig megjelenik az ún. gyászfolyamat, amit a Kübler-Ross féle változási görbe ír le a legjobban.

Ezen a görbén tökéletesen végig lehet követni azt az érzelmi hullámvasutat, amit az elengedés, a veszteség, a gyász vagy a változás során megélünk. Minden elengedéskor végig megyünk ezen a folyamaton, akár akarjuk, akár nem és akár tudatosak vagyunk erre, akár nem. Az elengedéshez kapcsolódó szenvedés mértéke, vagyis, hogy mennyire tudjuk könnyen elengedni az adott dolgot, attól is függ, hogy milyen mélyen kötődünk érzelmileg ahhoz az emberhez, helyhez, tárgyhoz, amit el kéne engednünk.

Ha régóta csücsülünk a gödör alján, vagyis nehezen megy az elengedés, akkor érdemes megnézni, hogy mit kaptunk attól, akit vagy amit nem tudunk elengedni és még mindig tőle várjuk, hogy megadja. Illetve, ha ezt sikerült kideríteni, akkor érdemes azt is megfogalmazni, hogy hogyan tudjuk ezt másképp, mástól megkapni. Ám gyakran nem sikerül rálátnunk arra, hogy mi is az, amit valójában „kaptunk” a sokszor rossz dologtól, mégis fenn akarjuk tartani. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni. Vagy ha nem sikerül megfogalmazni, akkor érdemes feltenni azt a kérdést magunknak, hogy vajon azért nem engedjük-e el, mert „kényelmesebb” a régi ismert (bár rossz) dolgot fenntartani vagy félünk az ismeretlen új dologtól.

Amivel még megnehezítjük az elengedést és ezáltal benne tartjuk magunkat a szenvedésben az az, hogy mindig visszafelé, a múltba tekintünk, vagyis a gödörből arra felé akarunk kimászni, ahol beleestünk. Így azonban újra megéljük azokat a negatív érzelmeket, amik nem segítenek, sőt tovább növelik szenvedésünket. Ezért érdemes előre tekinteni a jövőbe és új módon gondolkodni, így új megoldásokat keresve kimászni a gödörből. Ezzel megkönnyítjük az elengedést és képesek leszünk meghaladni önmagunkat. Ugyanis, ha jól megnézi az ábrát Kedves Olvasó, bizonyára Ön is észreveszi, hogy ahogy meghaladtuk önmagunkat és kijöttünk a gödörből (a másik oldalon), mindig magasabb szintre jutunk, mint ahol beleestünk a gödörbe.

A fentieken túl az elengedést gyakorta az is megnehezíti, hogy az emberek nagyon sokszor még nem készek a változásra és ilyen módon az elengedésre. Azonban – legtöbbször külső hatásra, mások „kedvéért” – mégis magukra erőltetik. A változásnak és így az elengedésnek az egyik fontos eleme, hogy belülről kell jöjjön a késztetés a változtatásra és az elengedésre, mert akkor az egy olyan hajtóerőt ad, ami átsegít bennünket a változáson és segít ráérezni arra, hogy hogyan engedjük el a dolgokat. A változásnak és ezzel együtt az elengedésnek a másik fontos eleme az, hogy közben is jól érezzük magunkat. Ugyanis, ha nem érezzük jól magunkat a változásban, akkor van bennünk egy ellenállás azzal kapcsolatban, amin változtatni szeretnénk és amit el

kéne engedjünk. Ez egyrészt szenvedést okoz az egyén számára, másrészt jelentősen megnehezíti a változás bekövetkeztét és az elengedést is. Így rengeteg plusz energiát emésztünk fel és szó szerint belefáradunk a változás véghezvitelébe és ilyenkor feladjuk, illetve úgy érezzük, hogy nem tudjuk elengedni az adott dolgot. Ezért érdemes feltárni magunkban, hogy mi az az ellenállás, ami bennünk van és miért van bennünk. Ugyanis ennek a megfogalmazása és ilyen módon a tudatosítása is segíti az elengedést és csökkenti szenvedésünket. Bár a szenvedésnek eljuthatunk egy olyan fokára, amikor valóban feladjuk és ilyenkor elhagyja a szánkat a bűvös mondat: „Legyen, ahogy lennie kell!”. Ami, nálam egyenértékű a „Legyen meg a Te akaratod!” mondattal. A szenvedésünk szempontjából ez a lehető legrosszabb állapot, mert ilyenkor olyan fokára érünk a szenvedésnek, amit már tényleg nem bírunk tovább. Ám ekkor megtörténik a csoda, ugyanis ezzel a mondattal feloldjuk magunkban azt az ellenállást, ami a változással kapcsolatban bennünk van és ilyenkor megtörténik a csoda (sokszor tényleges formájában megtapasztaljuk) és megkapjuk a megoldást, illetve azt vesszük észre, hogy elengedtük azt, amihez addig annyira ragaszkodtunk.

Ahogy a fentiekben írtam a szokások mellett az érzelmeknek is jelentős szerepe van az elengedésben. Ugyanis döntéseink 90 %-át érzelmi alapon hozzuk meg, még akkor is, amikor azt hisszük, hogy mi nagyon tudatosan döntöttünk. Viszont valljuk be őszintén, hogy a legtöbbünk nincs tudatában érzelmi állapotának, hiszen úgy nőttünk fel, hogy azt tanították nekünk, hogyan nyomjuk el érzelmeinket. Ennek okán nem ismerjük fel, hogy mikor, milyen érzelem működik bennünk, ekkor azonban minden esetben érzelem-vezérelt döntést hozunk. Ugyanakkor a változáshoz és így az elengedéshez komoly döntéseket kell hoznunk. Így erősen megnehezítjük az elengedést. Ezért az elengedéshez és a változáshoz érdemes úgy hozzákezdeni, hogy először egyszerűen csak megfigyeljük az érzelmeinket az adott dologgal kapcsolatban (amit el kéne engednünk) ellenállás és önmagunk hibáztatása nélkül. Majd, amikor ez megvan, hagyjuk annak lenni az érzelmet, ami lenni akar. Vagyis megéljük az érzelmet, engedjük, hogy rossz legyen, hagyjuk, hogy fájjon. Így nemcsak felvállaljuk az érzelmeinket, hanem meg is ismerjük őket és azzal, hogy engedjük hatni, lemerítjük az energiáját és egy idő után kifullad.

Ide tartozik még az is, hogy a földi létben, az anyagban a fájdalmat nem tudjuk elkerülni. Azonban a szenvedés mértékét azt mi választjuk meg, amire már részben a fentiekben is utaltam.

Amíg tudatilag nem érünk el odáig, hogy el akarjuk engedni, ami már nem szolgál minket, addig az elménk ragaszkodni fog az adott dologhoz és addig szenvedni fogunk. Meg kell szülessen bennünk a felismerés, hogy már nincs szükségünk arra a tárgyra, munkahelyre, párkapcsolatra, lakásra, érzésre, meggyőződésre stb. ahhoz, hogy el tudjuk engedni. Ehhez azonban a ma emberének legtöbbször el kell érnie a szenvedésnek egy olyan fokát, ahol a felismerés megszületik benne és elhangzik a bűvös mondat: „Nem bírom tovább, legyen, ahogy lennie kell”. Ahogy írtam a fentiekben is. Ugyanakkor ebben a folyamatban eljuthatunk egy olyan szintre, amikor a szenvedést már nem szenvedésként éljük meg, mert a fájdalmat már feladatként kezeljük, amit meg kell oldanunk. Ezen keresztül új tapasztalatokat szerzünk és megismerjük önmagunkat. Így, ha nem ragadunk bele a fájdalomba és megoldjuk fájdalmas élethelyzeteinket, egy magasabb tudatszintre lépünk. Innen már képesek leszünk rálátni azokra a gondolatainkra és érzéseinkre, amik „fogva tartották” az elménket és ha már rálátunk, akkor az azt jelenti, hogy felülemelkedtünk rajta. Ha már felülemelkedtünk rajta, akkor képesek leszünk elengedni. Így felülírjuk korábbi érzéseinket és gondolatainkat az adott dologgal kapcsolatban. És amikor látjuk a változásokat az életünkben és észrevesszük a véletlen egybeeséseket, valamint elkezdjük felfedezni a lehetőségeket és spontán módon megtaláljuk a megoldásokat, akkor egyszer csak figyelni fogunk arra, hogy mit tettünk azért, hogy már egyre kevésbé szenvedünk. Majd újra megtesszük és újra megtesszük. Így rájövünk arra, hogy képesek vagyunk tudatosan irányítani az életünket.

Elengedni – a fentiek alapján – csak egyféleképpen lehet, azonban úgy tenni, mintha elengedtük volna többféleképpen is lehet. Az egyik ilyen „módszer”, hogy nem veszünk róla tudomást (ignoráljuk), úgy teszünk, mintha nem is létezne. Kerüljük a vele való találkozást, sőt még a róla való beszélgetést is. Ez azonban nem elengedése az adott dolognak, hanem tagadása. Ettől még a probléma ott van és nem oldottuk meg. A másik jónak hitt „elengedési technika” az, amikor becsapjuk önmagunkat és úgy teszünk, mintha elengedtük volna és megjátsszuk a közömbösséget, de amikor szóba kerül a dolog vagy személy, akkor érzelmileg mindig feldúl bennünket, csak nem valljuk be önmagunknak. Ennek van egy „fejlettebb” formája, amikor azt játsszuk, hogy számunkra közömbös az adott dolog vagy személy, ám belül forr bennünk a düh. Ezek sem megoldások, mert az így elnyomott érzelmek dolgoznak bennünk és akár krónikus betegséghez is vezethetnek. Ezért azt javaslom, hogy merjük feltárni magunkban a változással szembeni ellenállásunkat és ne féljünk megismerni érzelmeinket. Így jelentős szenvedéstől kímélhetjük meg magunkat.

A fentiekben leírtak remélem hozzájárulnak ahhoz, hogy kicsit könnyebbé váljon a legközelebbi elengedéssel járó élethelyzete Kedves Olvasó.