
4 minute read
Mi az érték az életedben?
Pető Csilla
Mi az érték az életedben?
A születésünk pillanatában rálépünk a halálunkhoz vezető útra, milyen paradoxon ez. A tér, melybe megérkezünk, határtalan lehetőségek tárháza. Kisgyermekként még mindent csodálatosnak látunk, élményeket keresünk, tapasztalatokra vágyunk. Egy pillanatra sem merül fel bennünk az, hogy nem érhetjük el, amit szeretnénk.

Tanulunk, megélünk dolgokat, és kialakul bennünk, hogy milyen emberré szeretnénk válni. Első körben a szüleink hatnak ránk. Elvárásokat támasztanak felénk, hogy hogyan lenne jó, ha az életünket élnénk. Vannak olyan felnövő gyerekek, akik képesek arra, hogy kiálljanak önmagukért, és azt az életet élik majd, amire igazán vágynak, és lesznek olyanok is, akik inkább szorongva élik az életüket, mert nem vállalják fel, amit igazán szeretnének.
A legtöbb ember életébe már nagyon korán bekúszik a szorongás, a félelem, és a gyerekkori és fiatalkori sérelmek elkísérik őket, végig az életük során. Egy súlyosan traumatizált ember nem tud sem boldog, sem szabad lenni.
Az élet, ami olyan értékes, hogy egyetlen pillanatát sem hagyhatjuk elveszni, nehézzé, sokszor extrán terheltté válik.
A lélek tapasztalni érkezett ide, és a fizikai testünkre azért van szükségünk, hogy megtehessük ezt.
A legértékesebb pillanat az, amiben éppen benne vagyunk! Hogy lehetnénk a pillanatban, amikor leggyakrabban a múlton kesergünk, a múlt sérelmeit cipeljük magunkban, és félünk a jövőtől, félünk attól, ami számunkra még ismeretlen.
Mi valójában a félelem? A jövőbe vetített negatív kép, aminek semmi köze nincs a jelenhez. Amikor félsz, nem vagy jelen az életedben. A legtöbben a haláltól félnek, ami előbb-vagy utóbb, minden ember életébe megérkezik, de addig?
Amíg a rettegés árnyékolja be a napjainkat, azt is elvesszük magunktól, amit úgy hívunk, hogy élet.
Hajsza nap-nap után, hogy legyen elég pénz, hogy lakásunk és autónk legyen, inkább lemondunk a pihenésről, arról, hogy együtt lehessünk azokkal, akiket szeretünk. A tárgyak elveszik a fókuszt arról, ami tényleg igazán fontos az életben.
13 éve napi szinten foglalkozom emberekkel, és azt veszem észre, hogy mindenre és mindenkire van időnk csak éppen magukra nincs. Azt hiszik sokan, hogy nélkülözhetetlenek, akár a családban, akár a munkahelyeken. Mindenki tisztában van azzal, hogyan kellene élnie, mit kellene csinálnia, hogy jobb állapotba kerüljön, de nem teszi. Újabb paradoxon.
Az egészség érték, az egyik legfontosabb az egész életünkben. Amíg azon fáradozol, hogy mindenből a legjobbat vedd meg, és ezért egy pillanatig sem állsz meg a munkában, kizsigereled magad és nem törődsz azzal, hogy töltődj is, addig semmit nem értesz az egészből.
Ami ma még a tied, az sosem lesz igazán a tied, mert itt hagyod. Azokat az élményeket, amiket átélsz az életedben, csak azokat viszed majd magaddal.
Az egészséget akkor értékeled csak igazán, amikor már elvesztetted, de talán még akkor sem, és azt várod, hogy majd jön valaki és megment.
A te egészséged megváltója csak te lehetsz, mert ebbe a gödörbe te sétáltál bele.
Az, hogy van-e diplomád, mennyi pénzed van, milyen titulusaid vannak, egyáltalán nincs jelentősége.

Annak van jelentősége, hogy boldog ember vagy-e? Tudsz-e adni önzetlenül? Vannak-e barátaid? Milyen a kapcsolatod a családoddal? Felhívhat-e éjjel a legjobb barátod, és te már öltözöl is és rohansz hozzá, ha segítséged kéri? Milyen a kapcsolatod a gyerekeiddel? Képes vagy-e fejlődni? Van-e időd olvasni, beszélgetni?
A legfontosabb mégis az, hogy milyen ember vagy, a szó legnemesebb értelmében! Mit tudsz adni a világnak, az embereknek!
Képes vagy-e felfogni, hogy soha egyetlen egy nap sem tudhatod azt, hogy melyik lesz az utolsó! Nem tudhatod, hogy kivel, mikor beszélsz majd utoljára! Hogy mikor láthatod a napfelkeltét még másnap is! Mikor készül valakivel az utolsó közös fénykép!
Ne várd meg azt, hogy elveszíts embereket az életedből, hogy elvesszen az egészséged, mert neked nem volt időd rájuk, és saját magadra!
Aki fontos, akit szeretsz, annak adj időt az életedből! Ha fontos vagy saját magadnak, akkor töltődj, pihenj és gyűjts élményeket!
Addig értékelj minden napot, minden órát, percet, pillanatot, amíg megteheted! Az élet túl értékes ahhoz, hogy egyetlen másodpercét is elveszítsük, mert nem tudjuk mennyi van még belőle!
Értékeld az életed, mert amikor megszülettél, a halálodhoz vezető útra léptél, de amíg ezt az utad bejárod, minden lehetőséged adott, hogy boldogan élj!