Nyelvi kincseink 8. rész

Gyurkovics Eszter

Nyelvi kincseink 8. rész

A férfi és a nő beköltözik a nyelvtankönyvbe

A férfi és a nő közti nyelvhasználatbeli különbségek elemzését nagyon távolról kezdtük: beszéltünk vallásról, szociális nevelésről, testképről, nyelvi sztereotípiákról, és még szexizmusról is. A két nem közti eltéréseket egy tágabb kontextusban, a viselkedésminták, társadalmi elvárások és genderspecifikus nevelés kereszttüzében láttattam, ahol minden mindennel összefügg. Aki jól figyelt, biztosan észrevette, hogy eddigi értekezéseim a társadalmi nemről szóltak, vagyis arról a jelenségről, ahogyan mi látjuk, kezeljük, megszólítjuk a két nem képviselőit, illetve ahogyan gondolkodunk róluk. Kifejezetten nyelvi, nyelvészeti aspektusról nem sok szó esett. Méghozzá azért nem, mert ezeknek a finomságoknak a boncolgatásához a biológiai nem szolgáltat alapanyagot. Szándékosan a nagyobb, átfogóbb képpel kezdtem a gendernyelv-sorozatot, hogy jobban megértsük a részleteket. Hiszen a magyar ember is így gondolkodik: először a vezetéknév, aztán a keresztnév. A dátumban először jön az év, utána a hónap, végül a nap. A biológiai nem elemzésével kapcsolatban azt is mondhatnánk, hogy visszatérés az alapokhoz. Itt egészen pontosan két nyelvi szinthez.

Ám mielőtt belekezdenénk, egy nagyon rövid kis nyelvtannal hadd fárasszak mindenkit, hogy érthetőbb legyen a felosztás: a gendernyelvészeten belül is a kisebb nyelvi egység felől érdemes megközelíteni a nagyobb nyelvi egységeket, mivel a nyelv ezen alkotóelemei hierarchikus felépítésűek: a kisebből épül fel a nagyobb, pl. betűkből szavak. A növekvő sorrend a következő: fonéma, morféma, szó, szintagma, mondat. Nem baj, ha csak a „szó” és „mondat” szavakat értjük, mindegyiket elmagyarázom időben. Ebben a cikkben a fonéma-és morfémaszintet érintem.

A férfi dallama, a nő dallama

A fonéma a nyelv legkisebb alkotórésze, a beszéd hangjaiból elvont nyelvi egység, vagyis egy kiejtett hang, egy leírt betű. Eme hangok képzéséhez, illetve a szavak formálásához egészséges hangképző szervekre van szükségünk, ezek pedig a tüdő, a légcső és a gégefő, valamint a garat-, a száj- és az orrüreg. Ezek a szervek mindkét nemnél ugyanazok, az egyetlen lényeges különbség a hangszálak vastagságában figyelhető meg. Gyermekkorban a kisfiúk és a kislányok hangja hasonló, ez csak a serdülőkor idején változik meg, amely végén a fiatal felnőtt elnyeri végleges hangját. A közhiedelemmel ellentétben a lányok is mutálnak, csak kevésbé hallhatóan.

Röviden szólva, a férfiak hangja mélyebb, a nőké magasabb. Ennek oka az, hogy a férfiak hangszalagjai hosszabbak és vastagabbak, ami külsőleg is látható az ún. ádámcsutka formájában. Ez nem más, mint a gégefőt védő pajzsporc a nyak közepén. De ettől a szervtől függetlenül is könnyedén be tudjuk azonosítani valakinek a nemét, illetve, hogy szakmaibban fejezzem ki magam, az alaphangmagasság alapján. A férfiaké 100-200 Hz közé esik, a nőké pedig egy kicsit magasabban, 150-300 Hz között helyezkedik el. A kötőjeles adatok nem csak a vékony hangú férfiak és karakánabb hangú nők egyszerűbb bekategorizálására vonatkozik, hanem nemzetközi szinten is megfigyelhetők különbségek: a magyar férfiak alaphangja elég mély tartományba esik, 103 Hz, a nőké szintén, 184 Hz, viszont a spanyol, francia, lengyel és orosz embereknél sokkal magasabban beszélünk, mindkét nem esetében. Hogy meg se említsem az ázsiai nők néha túlzottan affektálónak ható magas hangszínét, ami a 400 Hz-et is elérheti. Az ő esetükben sokkal hallhatóbb a magasságbeli különbség a két nem között, de egyes megfigyelések hasonlót támasztottak alá az amerikai lakosság vizsgálatakor is.

Más különbségek is akadnak. A nők valamivel gyorsabban beszélnek férfitársaiknál, míg a férfiak többet hezitálnak beszéd közben. Ezen kívül az is minden nemzetre vonatkozó megállapítás, hogy a nők gazdagabban élnek a mondatfonetikai eszközökkel, vagyis dallamosabban, színesebben beszélnek, mint a férfiak. Ennek egyértelmű oka a szociális nevelésben rejlik, méghozzá abban a szegmensében, amelyen belül a lányoktól több érzelmet várnak, több érzelem megnyilvánítására biztatják őket. (Ugye, milyen jó, hogy a „nagyobb képpel” kezdtem?)

Az már kevésbé jó, hogy mivel a magasabb alaphang és a színesebb intonáció a női nemhez kapcsolódik, úgy előítéletesen a felületességhez, komolytalansághoz. Ezért nem alkalmazott a BBC hírcsatorna a nyolcvanas évek végéig női hírolvasót, mert szerintük, amit bemondanak, nem tűnik elég „komolynak”.

Egy további érdekes különbség, hogy a nők erőteljesebben használják a sztenderd kiejtési normákat, míg a férfiak bátrabban használnak szlengeket. A magyarázat a BBC indoklásával függ össze: minél kifinomultabban és artikuláltabban beszél egy nő, annál magasabb társadalmi réteghez tartozik. A mai világban a nők nem engedhetik meg maguknak azt, hogy a beszédük miatt lenézzék őket. Már csak azért sem, mert főleg ők dolgoznak magas kommunikációs képességeket megkívánó munkahelyeken, pl. call-centerekben, ahol elvárás a sztenderd nyelvi norma. A nők kiemelkedően jók a magas szinten lévő kommunikációs munkakörökben, és okosan is élnek vele: egy kellemesen, megnyugtatóan ható női hang már csak a megszólalásával is képes lehet lenyugtatni egy dühös ügyfelet, aki órákat várt arra, hogy kapcsolják a hívását.

Innen már csak egy ugrás a telefonszex-szolgáltatói munkahely, ahol az ott dolgozók teljesen tisztában vannak eszköztáruk sikerességével. Képesek megeleveníteni az ügyfél által kívánt típust, pl. tudnak dorombolón, búgón, szexi akcentussal beszélni. És nem csak nők. Bár nem is kifejezetten heteroszexuális férfiak.

A fenti különbségek (magas és dallamos beszéd) olyannyira hozzátartoznak a nőről alkotott képhez, hogy a férfiból nővé váló transzszexuálisoknak komoly erőfeszítésükbe kerül elsajátítani ezeket. Az egész szereprepertoárt újra kell tanulni, viselkedéssel és öltözködéssel akarnak a megszólalásig a választott társadalmi nemhez tartozni. És most nem a transzvesztitákról beszélek, akik férfiként női ruhában és sminkben lépnek fel, és túlzott gesztusokat meg túlaffektált beszédstílust alkalmaznak, hanem azokról, akik nemváltó műtéten estek át. Hormonterápiával csak a férfivá operált nők mélyebb hangjáért tehetnek valamit tesztoszteron-kezeléssel, a nővé vált férfiak esetében meg kell műteni a hangszálakat – így az ádámcsutka is eltűnik, ezért ma már nagyon nehéz szabad szemmel megállapítani a nemváltást.

Ahogyan a nemek használják a nemeket

…avagy morfológiai különbségek a férfiak és a nők nyelvhasználatában. Sikerült összezavarni mindenkit? Annál nagyobb öröm kimagyarázni magamat.

A következő nyelvi szint, ahol vizsgálódhatunk a gendernyelvészet kapcsán, a morfémák szintje. A morféma a legkisebb jelentéssel bíró nyelvi jel, ami egy vagy több fonémából is állhat. Pl. a könyvből szó két morfémából tevődik össze: könyv (tőmorféma), és -ből (toldalékmorféma). De az angol he (férfi ő) és she (női ő) is morfémák. Vagyis ezen a szinten azt lehet izgalmas megvizsgálni, hogy a nemekkel rendelkező nyelvekben a grammatikai nem hogyan harmonizál a természetes nemmel.

Nekünk, magyaroknak nehéz megérteni a grammatikai nemekkel rendelkező nyelvek kettes (férfi-nő), sőt hármas (férfi-nő-semleges) felosztását, mivel ez a mi nyelvünkből hiányzik. Itt most nem a névelőkkel meg ragokkal teletűzdelt ragozásokra gondolok, egész egyszerűen csak arra, hogy a nemileg nem semleges nyelvekben hogyan utalnak a beszélők egymásra, illetve magukra. Itt biztos valamennyi olvasó rögtön az E/3 alakú (ő) megszólítás egyszerűségére gondol, ám egy rosszul megválasztott névmás a mai nemváltó műtétek és szexuális preferenciák keveredésében akár még sértődéshez is vezethet.

A német tévében nagyon jól tetten érhető ez a jelenség. Azt megfigyeltem, hogy egynemű párok esetén a felek egymás természetes nemére utalnak, tehát leszbikusok esetén mindkettejük sie, vagyis ilyen módon nem különböztetik meg a férfi és női szerepeket a kapcsolatukban – ami ma már egyébként sem divat náluk. Néha meg segítségül jön az er-sie páros, amikor egy agyonműtött emberre való hivatkozásnál tényleg csak a névmás elhangzása után tudom biztosra venni, hogy az illető férfi-e vagy nő. A merevebb beállítottságú emberek meg egész egyszerűen a lealacsonyító semlegesnemmel, az es-szel utalnak a nemileg meghatározhatatlan személyekre.

Léteznek olyan elszigetelt nyelvek, amelyekben a te névmást is nemileg külön kezelik. A keleti kultúrák nyelvei, pl. a vietnami vagy a japán külön kategóriát képez a névmások tekintetében, ami onnan ered, hogy a bonyolult társadalmi hierarchiarendszerükben még nyelvileg is elkülönítik a beszélőt és a megszólítottat. A japán nyelvben pl. az első számú személyes névmásnak (én) létezik egy nőre (atashi) és egy férfira (boku) vonatkozó verziója, ráadásul a nemükkel együtt a rangra és az életkorra is utalnak. Ám ez a szigorú hatalmi rendszer felbomlani látszik, ami a mai japán egyetemisták szóhasználatában figyelhető meg leginkább, ők ugyanis már csak egyfajta én-nel utalnak magukra. (Fájó szívvel kell írnom, hogy a férfiverzió maradt fenn.)

A vietnami nyelv én-képe szintén a hierarchikus társadalmi struktúra lenyomatát képezi. A beszélő a „szolga” jelentésű főnévből származó tôi-val utal magára a magasabb rangúak és idősebbek társaságában, mint egy tisztelettudó, udvarias formaként, a kommunikáció másik oldalán állók meg a gőgöt és fensőbbséget sugalló tao-t használják önmaguk megnevezésére.

A nemekre visszatérve, a hindi nyelv is alkalmazza ezt a fajta megkülönböztetést, elsősorban az indiai társadalom sajátos helyzetű tagjai, az eunuchok esetében, akik a két nem között helyezkednek el. Ők, amikor női ruhában énekelnek, nőként utalnak magukra, az otthoni tevékenykedéseik közepette pedig férfiként. A Nigériában, Hawaii-n és Tonga szigetén élő homoszexuális férfiak meg kizárólag női névmásokat használnak magukra. De hogy ne menjünk ilyen messzire, a mai drag queen-ek is.

A morfémák másik aspektusa lehetne az is, hogy van-e különbség a férfiak és a nők ilyetén szóhasználatában. Nem sok. Az a megállapítás, hogy a nők néha egy kicsit kínkeservesen is ragaszkodnak a nyelvi normához, ezen a szinten is megmutatkozik, míg a férfiak lazábban, olykor helytelenül beszélnek. Főleg angol nyelvterületen figyeltek meg olyan hibákat, hogy a férfiak a you was drinking verziót használták a you were drinking helyes ragozás helyett, és az egyes szám harmadik személyű –s képzőt téves helyekre is kiteszik: a helyes she goes helyett a you goes-t is használják.

További lényeges különbség, hogy a nők több kicsinyítőképzőt (-ka, -ke) használnak, sokszor indokolatlanul, túlzásba víve (kacsácska). Ez a gyereknyelvhez hasonlító regiszter egyértelműen onnan eredeztethető, hogy a nők több időt töltenek gyermekneveléssel.

Van egy idevágó viccem:

- Móricka, sorolj fel pár állatot!

- Halacska, tehénke, malacka…

- De kicsinyítőképző nélkül!

- Macs, csir, puly, fecs…

A nemileg semleges szöveg rejtélye

Létrehozható nemileg semleges szöveg? Írhat-e valaki saját magáról vagy másról úgy, hogy ne derüljön ki az illető neme? Van egyáltalán értelme az ilyen szövegnek?

Kezdjük sorban a válaszokkal. Magyarul vagy törökül minden további nélkül megoldható ez a feladat, ám a nyelvtani nemekkel rendelkező nyelvekben nem. Pl. az oroszban, ha valaki saját magáról beszél, megkerülhetetlenül utal a nemére a múlt idejű igealakok használatakor.

Ám egyes, nemekkel rendelkező nyelvek mégis megkísérelték a lehetetlent. Az angol nemi rendszer pl. kevésbé merev, mint a német vagy a szláv, ezért egy Sarah Caudwell írói álnéven publikáló szerzőnek sikerült a lehetetlen. Művét egy Hilary Tamar nevű professzor narrálja, akinek az egész cselekmény során nem derül fény a nemére. És ha azt hinnénk, hogy a Hilary női név, tévedünk: ez eredetileg egy férfinév volt, amelyet egy pápa és három szent is viselt. Sokáig kikopott a használatból, majd a 19. században újra előkerült, és csak nők viselték. Tehát már a főszereplő neve is vonatkozhat férfira vagy nőre.

Francia nyelven is lehetséges ez a nyelvi bravúr. Anne Garréta-nak hívják az elkövetőt, és a Sphynx című regényt írta. Egy párizsi teológushallgató és egy fekete diszkótáncos szerelmét meséli el úgy, hogy mindkét főszereplő neme rejtve marad. E/1-ben könnyű ezt megtenni, E/3ban nehezebb. Garréta úgy rejtegeti el előlünk a nemeket, hogy nem használ velük kapcsolatban személyes névmásokat, és mellőzi a franciában nemileg egyeztetendő mellékneveket és melléknévi igeneveket is. Hatalmas munka lehet ezt több száz oldalon keresztül megtenni.

Szintén angol nyelvterületen íródott Virginia Woolf: Orlando című műve, amelyben a társadalmi nem változásainak lehetünk tanúi, a férfi főszereplő ugyanis a cselekmény során nővé változik. A nembeli változást a grammatikai formák is végigkísérik. A he névmással kezdődik a regény, amiből she lesz. A magyar fordítás a nyelv természeténél fogva nem tudja ezt a mesteri húzást lefordítani, ezért a he helyett fiút, a she helyett lányt ír, bár néhány helyen előfordul, hogy a névmások helyett az őlordsága vagy az őladysége formát használja.

És hogy van-e értelme a nemileg semleges szövegnek? Mindenképpen érdekesség és különlegesség lehet, bár amikor ezek a regények a múlt században íródtak, a nemi hovatartozásnak egészen más jelentősége volt, mint ma. A mai írók teljesen másképp közelíthetnék meg ezt a kérdést, izgalmas cselekményt kitalálva hozzá –persze olyan nyelven, ahol van grammatikai nem. Úgyhogy ezt a kihívást én nem tudom teljesíteni.

A következő részben újabb nyelvi szinteken vizsgálgatjuk a nemek közti különbségeket. Addig is, Jóbarátokra fel! Ja nem, az egy másik cikk.