Új bábu a sakktáblán

Serfőző György

Új bábu a sakktáblán

Egek ura micsoda hónapok állnak mögöttünk polgártársaim! Egymást érő botrányok, tüntetések és miegymás. Ha itt a délvidéken élsz, mindezen hírek forrongó és lüktető folyamatokat és képeket festenek a fővárosban zajló közéletről. Eltűnt a bulvár, a háború, a válság, most minden figyelem a belügyekre szegeződik és a kutyát se izgatja, hogy mi folyik nyugaton vagy az ukrán fronton. Csak március végén naponta kérdeztek, mit gondolok az új szereplőről és bevallom, akkor én még azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák. Túlzottan lefoglalt a kegyelmi botrány nyomán szervezett tüntetés és annak hatástalansága feletti sopánkodás.

Azon tűnődtem, ha ott volt egy ügy, ami egységesen felháborított mindenkit, aminek részleteit a leköszönő köztársasági elnökasszony sem volt képes nyilvánosságra hozni – holott erre minden legitimitást megkapott a néptől – nem lett volna okosabb mellé állni? Például játszunk el gondolatban azzal a forgatókönyvvel, miben az a hatalmas tömeg körbe veszi a parlamentet – persze ha van ott éppen valaki – és jelzik a bent serénykedő képviselőknek, titkároknak, hogy ne féljenek semmit, mert a nép velük van, mindegy kik az érintettek! Nyugodtan hozzák nyilvánosságra az ügy részleteit, meg fogjuk önöket védeni. Kormányunk védelme mostantól elsődleges prioritást élvez! Jöjjenek rendőrök, honvédek, taxisok, MÁV-osok, tanárok és diákok! Tegyük félre a holnapi munkanapot, minden egyéb kötelezettséget, hogy a nyomozáson kívül semmi mással ne kelljen foglalkoznia az államnak, melyről percről-percre informálhatja a tömeget. És ne is tágítsunk, míg magyarázatot nem kapunk. Mert hát mégiscsak úgy eshetett, hogy hazánk elsőszámú közjogi méltóságát manipulálták! Hisz tudomásom szerint nincs senki, aki tolerálna olyasmit, mint a pedofília, vagy annak segédlete, nem? A felelősök előállíttatása pedig mindenkinek, így a nemzetnek szívügye, a tettesek legyenek BÁRKIK!

De a tömeg feloszlott, s azóta is minden tömeg feloszlik. Mindegy mi egyéb ügy tereli össze őket, feloszlanak. Épp ahogy április hatodikán. Mert mi történt?

Az, hogy az új bábu kihasználta az állampárt legitimitásának megrendülését politikai kalandorrá válására, egy dolog. Az, hogy az általa belengetett hangfelvétel köszönőviszonyban sincs annak az ímmel-ámmal kezdett nyomozásnak az eredményével, amit korábban egy emberként kívánt a nemzet, az is egy dolog. Az, hogy a közéletben legjártasabb személyek sem mind tudják örüljenek-e neki vagy sem – bár sokak messianisztikus szerepbe emelték, hogy leváltja a magyar kormányt aggasztó, de –, megint csak részletkérdés. Az, hogy minden szavát és mondatát lényegében már hallottuk, az már viszont jelez valamit. Miért nem kellet korábban a szánkba rágni, hogy miért vagyunk mérgesek K-úr kapcsán, igen is tudtuk és értettük haragunk okait. Végre egyszer úgy viselkedtek a polgártársak, mint a polgárok és most tessék. Előállt egy új szócső, s az egész polgári megmozdulás egy kampánnyá változott. Mert kedves polgártársak, a pártpolitika itthon semmit sem ér annak, aki változtatni óhajt. Pártot követni annyi, mint a politikai felelősséget átruházni. Bólogatni, skandálni, zászlót lobogtatni valakinek, aki majd felszabadít Miniszterelnök vagy Brüsszel, vagy bármi más alól, semmit sem ér, ha aztán nem lehet számonkérni. És itthon minden politikai, közéleti személy elfelejt egy idő után nyilatkozni.

Viszont az a frázis, hogy fel kell szabadulnunk a NER uralma alól, tisztába tesz mindent. A szánkba vannak rágva a problémák, ne tűrjünk, ne féljünk. Mint ha a NER volna a magyar nép ellensége az élén a Miniszterelnök és/vagy az ellenzéke. Hát nem egészen tisztelt polgártársak. A ludas ebben a polgáriatlan polgárságunk, a szolidaritás, a távlatok és a kilátások teljes hiánya, a kényelem túlzott fontossága, az elvek és a politika üressége. Jelmondatok, szlogenek és egyéb súlytalan porhintések összessége jelenti ma a közéletet, s csak a panaszok idézik a valóságot. Mert jól tudja mindenki, mik a gondok, elvégre benne élünk. De azt hisszük nem tudják ezt odafenn, nem érdekli őket.

A kormány és a kormányzás pedig annyi, mint a polgári működésből kapott érdemjegyeink átlaga és hadd ne mondjam kedves polgártársak, évtizedek óta évet ismétlünk. A legutóbbi és fentebb említett vizsgán sajnos ismét megbuktunk. A helyes válasz ugyanis nem az új bábu lett volna önmagában, sem a közéleti karaktergyilkoláson való csámcsogás pró és kontra, hanem a polgári érdekérvényesítés. Ábrándozva nézhetünk Lengyel barátaink érdemjegyére és acsarkodva, hetvenkedve a sajátunkra és semmi esetre sem fordítva.

Visszatekintve az elmúlt hónapokra egyre érik az a felismerés, hogy amit politikának nézünk, tulajdonképpen egy végtelen sakkparti, ahol minden bábu fehér, ám a velük szembenállókat konzekvensen feketének látják és láttatják. Alig van olyan eset, hogy bábu kerüljön le az asztalról és sakkot sem igazán kap senki. Mindkét fél a saját oldalán toporog, fenyegetően elmímelik a küzdelmet, de nem kockáztatnak, nem manővereznek. Mintha a táblán maradásukon kívül nem is volna más céljuk. A centrum, ami stratégiai szempontból ígéretes helyzetet jelentene bármelyik félnek, pedig kong az ürességtől. Néha oda téved egy-egy új bábu, ám az szükségszerűen elgravitál majdan balra vagy jobbra az éveken keresztül építgetett gyalogsáncok mögé. Vannak persze, zömmel a baloldalon, akik kacérkodnak a centrum pozícióval, de egyedül kevesek s csak elszigetelik maguk a senkiföldjén. De ez persze csak játék, hiszen a való életben nem minden fekete és fehér, a játékot el is lehet veszíteni, valamint nem muszáj a tábla mezőin belül maradni.

Felteszem, az olvasó most beleképzeli az ismert politikai paletta arcait a sakkbábuk helyére, ezzel pedig meg is könnyíti a dolgomat. Mert ha mind a táblán állnak, mégis ki lépteti őket? Talán egyértelmű a válasz, miszerint mi magunk vagyunk a játékosok. Ebből következtetve mindegy mit teszünk a táblára, magától egyik bábu sem lép, és nem is adnak mattot!