Miért kell ünnepelnünk a Valentin-napot?

Gyurkovics Eszter

Miért kell ünnepelnünk a Valentin-napot?

A kérdés szándékosan kétértelmű. Az első értelmezés szerint miért (miért MIÉRT?) kell leutánoznunk még egy amerikai ünnepet, de lehet úgy is feltenni a kérdést, hogy mi történt február 14-én, amit ünnepelnünk kell? Persze nem kötelező szeretni, sőt megtartani sem azt. A férfiak megúszásra játszanak, a nők kiteljesedésre. Egyesek fölösleges pénzkidobásnak látják, és kényszernek érzik az ajándékozást, mások meg életük legszebb napját kötik hozzá, mert akkor vallottak nekik szerelmet, vagy kérték meg a kezüket. A szeretet napja, vagy a szerelemé? Az év második hónapjának ürügyén ebbe a témába mélyedtem bele egy kicsit.

Mit ünneplünk Valentin-napon?

Semmiképp sem a virágárusokat és az édességgyártókat. A válaszhoz olyan régre kell visszaugranunk az időben, amikor csoki még nem is létezett, viszont legalább nem olyan messzire, hiszen, ha minden út Rómába vezet, úgy ez a válasz is. A pogány Rómában ugyanis létezett egy Lupercalia nevű ünnep, amit már a Kr.e. 6. században is megtartottak. Mind az eredete, mind az alkalma a homályba vész, de azt biztosan tudjuk, hogy ahhoz a farkashoz köthető, aki Róma alapítóit, Romulust és Remust felnevelte (nyilván nem véletlen egybeesés, hogy a farkas latinul canis lupus ). Az otthonuknak kinevezett barlangot Luperkának keresztelték, és az ünnepség is itt vette kezdetét, minden év február 15-én.

Amilyen véresnek meg erkölcstelennek képzelünk el egy pogány ünnepet, ez pont olyan is volt: állatáldozatot, egészen pontosan hím kecskét mutattak be az isteneknek, hogy ők áldják meg a népet bő terméssel, a nép meg az áldozati vérrel kente be a majdnem teljesen meztelen asszonyokat, hogy ők meg váljanak termékennyé. Ennek érdekében az áldozati kecske bőréből csíkokat, ún. februa-t vágtak ki (igen, innen ered a hónap neve), amellyel megkorbácsolták az asszonyokat a még bőségesebb gyermekáldásért. (Ugye, milyen romantikus?) És hogy biztosra menjenek, az előzetesen egy edénybe beledobált női nevek közül a férfiak kihúztak egyet, hogy ne vesszenek össze azon, aznap ki kivel létesít szexuális kapcsolatot. Elvégre azt akkor is tudták, hogy a gyermek nem a bőrre kent vérből lesz.

Miután Róma a kereszténységre tért, I. Gelasius pápa a Kr.u. 5. században betiltotta ezt az ünnepet, és helyette a hozzá legközelebb álló szent napot, Szent Valentin mártírhalálának napját, február 14-ét tűzte ki ünnepnapként. Tehát a két ünnepnek az elfeddésen kívül semmi köze sincs egymáshoz, a papok mégsem szorgalmazzák semmilyen formában sem a Szent Valentin-megemlékezéseket, hiszen az eredete pogány rítusokon alapul. Ám ez a puszta véletlen mégis összekovácsolta eme két napot: a piros szín, ami eredetileg a vért szimbolizálta, a szerelem színévé szelídült, és a szexuális orgiák pedig két ember szerelmi együttlétévé magasztosultak. Innen már csak egy bugyilehúzásnyira van az, hogy február 14. a szerelem ünnepnapjává nője ki magát.

Ki volt Szent Valentin?

Egy vértanú, aki február 14-én halt meg. Viccelek, ennél azért többet tudunk róla.

Bár nem sokkal, mert kevés forrás maradt meg a 3. században élt szentekről, ahol Valentin neve először felbukkan. Amely források megmaradtak, azok hiányosak és pontatlanok. Ennek részben az az oka, hogy a keresztényüldözések idején az egyház ellenségei nemcsak üldözték a térítőket, hanem minden róluk szóló írást meg akartak semmisíteni. Különös figyelmet szenteltek az ún. Vértanú-akták elégetésére is, nehogy fennmaradjon az utókor számára az az üzenet, hogy érdemes meghalni a hitért.

A legbiztosabb információk szerint Szent Valentin egy olasz kisváros, Terni püspöke volt. Sok összefésült foszlány alapján három Valentin verzióra szűkítették a róla fennmaradt legendákat. Az első változat szerint ő Isten közbenjárásával lelki betegeket és epilepsziásokat gyógyított, ami az akkori uralkodónak nem tetszett. Megparancsolta neki, hogy ne gyógyítson többet, és hogy hagyja el a hitét. A nemleges válasza után a császár lefejeztette.

A második forrás egy kicsit konkrétabb, mert II. Claudius császár uralkodásának idejére datálódik. A császár úgy vette észre, hogy a nőtlen férfiak jobb katonák, bátrabban harcolnak, hiszen nincs veszítenivalójuk, nincs kiért életben maradniuk. Ugyanakkor az ma már hivatalos tény, hogy a szexuális feszültség jótékony hatással van a sportteljesítményre (némely edző megtiltja játékosainak a szexuális együttlétet a meccs előestéjén), és erre az összefüggésre a császár is ráláthatott. Ez abban az időben történt, amikor a testiség csak a házasság keretein belül volt megengedett, így a császár a döntését úgy terjesztette ki, hogy megtiltotta a házasságkötést. Valentin felismerte a császári rendelkezés igazságtalanságát, és titokban továbbra is összeadott fiatal párokat. Amikor Claudius tudomást szerzett Valentin tevékenységéről, halálra ítélte az áruló papot.

A harmadik variáció szerint Valentin egy fiatal pap volt, aki a krisztusi megtérésre buzdított mindenkit. A keresztényüldözések idején őt is sokadmagával börtönbe vetették. Mivel jó sokáig raboskodott ott, volt ideje megismerkedni a börtönőrrel. Ám a börtönőr egy nap lebetegedett, és a vak lányát bízta meg a rabok gondozásával.

Valentin és a lány között gyengéd érzelmek alakultak ki, ám mindketten tudták, hogy szerelmük sosem teljesülhet be, hiszen a pap Istent választotta. Valentin sosem biztatta és áltatta a lányt, de ő szíve teljes szerelmével tovább reménykedett, az apja gyógyulása után is gyakran meglátogatta a papot, sőt még a megszöktetésére is kísérleteket tett, sikertelenül. Ekkor a pap bevallotta, hogy nem lehetnek egymáséi, de sokat imádkozik érte, hogy nyerje vissza a látását.

Tudom, olcsó poén, de nem hagyhatom ki: a lány vakon szerette Valentint. Ám egyik nap arra kelt, hogy lát. Látta az apját, a szobáját, a lakókörnyezetét, a börtönbe vezető utat, és a szerelmét is! Valentinba még jobban beleszeretett, ám titkolta az apja előtt, hogy visszanyerte a látását, nehogy kiderüljön a plátói románc.

Eljött Valentin kivégzésének napja, Kr. u. 270 körül. A pap egy levélben búcsúzott el a lánytól, amiben bevallotta, mennyit küzdött közte és Isten között, tehát rejtve ugyan, de mégiscsak felfedte az érzéseit. Majd a következő sorokkal fejezte be a levelet: „A te Valentinod”

A lány ekkor könnyes szemmel mindent bevallott az apjának, és áttértek a keresztény hitre.

A levél tartalma sokáig titkos maradt, hiszen egy olyan főbenjáró bűn, hogy egy pap szerelemre lobbant, ráadásul egy pogány lány iránt, nem derülhetett ki. A végszó, a végső köszönés valahogy mégis fennmaradt, ami a Valentin-napi kártyákon terjedt el.

Mindhárom Valentin-verzióban akadnak közös szálak (térítés, és a csodával határos módon történő gyógyítás), tehát könnyen elképzelhető, hogy a három pap egy és ugyanaz a személy, csak más-más források hivatkoznak rá. És bár ezek a források meglehetősen homályosak, de a legendák egyértelműen egy szimpatikus és romantikus figuraként ábrázolják Valentint. Aki egyébként az epilepsziások és a lelki betegek védőszentje is, de eme tragikus, mégis romantikus történet után könnyen megfejthető, hogy a halálának napja miért alakult át a szerelmesek ünnepévé.

Valentin-napi szokások

Még mindig nem az óriás plüssmaci és a szívecskerengeteg univerzumában tartok, hanem már sokkal korábban is megemlékeztek erről a szentről, amikor még egészen mással lepték meg a szerelmesek egymást. A középkori Angliában és Franciaországban például kifejezetten népszerű volt Szent Valentin legendája, és az ő elköszönésével írt levelek, na meg plüssmaci híján, a hatalmas virágcsokrok ajándékozása, és Shakespeare után szabadon, saját költemények írása. Ezt a szokást az USA vette át először, majd a második világháború idején az onnan szétszóródó katonák terjesztették el ezt a szokást a nagyvilágban.

Az első Valentin-napi bált például a németországi Nürnbergben tartották 1950-ben, ezzel hivatalosan is elismerve a szerelmesek ünnepét. Olaszországban a párok hídnál vagy vízközelben találkoznak, és szerelmük jeléül egy gravírozott lakatot helyeznek a híd rácsára, a kulcsot közösen a vízbe dobják, és kívánnak valamit. Bizony, ez az egész lakatos szokás az olaszoktól indult, a Valentin-nap emlékére.

A finnek számára azonban ez a nap inkább a barátság ünnepe, mindenféle erotikus felhang nélkül. Ők a hozzájuk közel állókat, a számukra fontos személyeket lepik meg egy képeslappal, vagy egyéb aprósággal.

Természetesen a Valentin-nap szokása Európán kívülre is eljutott. Japánban például ezen a napon a hölgyek (lehetőleg) saját készítésű édességgel, csokoládéval lepik meg párjaikat, férfi ismerőseiket, munkatársaikat. Majd egy hónappal később, március 14-én, a White Day napján a megajándékozott férfiakon a sor: ők fehér csokoládét ajándékoznak párjaiknak, és hölgy ismerőseiknek.

Dél-Koreában hasonlóan ünneplik a Valentin napot, ám aki sem február 14-én, sem március 14-én nem kapott semmit, az még egy hónappal később, április 14-én „gyászolja” elhagyatottságát, az ún. Black Day keretein belül, amikor is az illető feketebab-szószos tésztát eszik.

Peruban 2011-ben munkaszüneti nappá nyilvánították a szerelmesek ünnepét, Brazíliában pedig áttették június 12-re, hogy össze tudják kötni más mulatságokkal.

Magyarországon viszonylag későn vezették be ezt az ünnepet, mindössze az 1990-es évektől tartjuk, ezért nekünk csupán a parfümök, és a kereskedelmi felhajtás egyéb cikkei jutottak. Viszont, ha jobban belegondolunk, mi két másik napon is megemlékezünk a szerelemről, ami sokkal régebbre nyúlik vissza, és sokkal egyedibb szokásokat alakítottunk ki: egyszer Szent Iván éjszakáján, június 24-én, és május elsején, amikor is májusfát állítunk. Talán azért vettük át a Valentin-napot is, mert három a magyar igazság.

Bálint-nap vagy Valentin-nap?

Hangulatfüggő, éppen hogyan hivatkozunk február 14-re, ugyanis a kettő név ugyanaz, egészen pontosan a Bálint keresztnév a Valentin utónév magyar megfelelője.

A Valentin a latin Valentinus családnévből alakult ki, a tipikus latinos hangzású –us rag lekopásával. A családnév alapszavául szolgáló melléknév, a valens jelentése: erős, egészséges. A mi szentünkre továbbá úgy hivatkoztak, hogy valorem tenens, azaz „erőt bíró”, illetve a valens tyro, „erős újonc” kifejezést is használták rá, olyan értelemben, hogy Krisztus katonája. Hiszen Valentin, mint vértanú bátran harcolt a keresztényüldözések idején a hitéért, sosem adta fel, és nem félt a vértanúságtól, ami végül beteljesítette sorsát.

Nyelvtörténetileg a keresztnév átalakulása valahogy így mehetett végbe: Valentinus → Valentin → Valent → Balent → Bálint.

Egészen a Valent alakig egy folyamatos lekopást vehetünk észre, amely jelenségnek egyébként rengeteg más szavunk is áldozatul esett. A v→b átalakulás már egy izgalmasabb kérdés, aminek fonetikai oka van. Mindkét mássalhangzó egy ún. ajakhang, vagyis az ajkaink segítségével képezzük. A képzésében, vagyis a kimondásában közel álló hangok az idők során könnyedén átalakulhatnak, mint ahogy a szájhagyomány útján terjedő információk, pl. a súgóposta vagy egy pletyka.

(Érdekességképp, a mássalhangzókat zöngés-zöngétlen párokra is szokták osztani a könynyebb kategorizáció érdekében. A zöngés, mikor rezeg a hangszalag a mássalhangzó képzésekor, a zöngétlennél nem. A v zöngétlen párja az f. Mondjuk ki gyorsan egymás után mindkettőt, és próbáljuk meg érzékelni azt a különbséget, ahogy a fogunk az ajkunkhoz ér. Körülbelül egy milliméterrel van beljebb a fogunk a v betűnél, mégis egy teljesen eltérő mássalhangzót képzünk így.

A b zöngétlen párja pedig a p, hasonló elven: az ajkunk csak egy icipicit zárul előrébb a b-nél, mint a p esetében.)

A v és a b hangok képzésének esetében nagyobb a különbség, ezek egymásnak az ún. zárrés párjai. A réshang azt jelenti, amikor a mássalhangzó képzésekor a beszédszervekből kiáramló levegő folyamatos, a zárhangnál pedig egy akadály állja útját, a b esetében például az ajkunk. Ezt úgy tudjuk tesztelni, hogy a v betűt olyan hosszan tudjuk kimondani, amíg tart a levegőnk, míg a b hangot nem tudjuk folyamatosan kitartani – ajkaink állandó mozgásra bírása már nem ér!

Tehát mivel mindkettő mássalhangzó ajakhang, és egymásnak a zár-rés párjai, ők is könynyedén átalakulhattak az idők során. A magyar nyelvben ezt leginkább a bér – vér párral lehetne szemléltetni, az angolban pedig ez a jelenség történt a Willy – Billy keresztnév esetében is. És a Valentin – Bálint átalakulása is így ment végbe.

Hogyan lehetne átkötni a nyelvészkedést a szerelemről szóló ünnepnap méltó befejezésére? Az erotikus beállítottságúak és az erre a napra készülők talán már maguktól rájöttek a válaszra, a kevésbé perverzek számára meg egyszerűen csak boldog Valentin-napot kívánok – aki érintett, aki nem, aki ünnepli és aki nem!