
1 minute read
Lombik után minden ötödik családban fogan meg gyermek
Czeczon
Lombik után minden ötödik családban fogan meg gyermek
Ötből egy esetben természetes úton is teherbe tudnak esni azok a nők, akiknek korábban mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekük - derült ki a Human Reproduction című szaklap friss számában megjelent kutatásból.
Annette Thwaites, a University College London kutatója, a tanulmány vezető szerzője úgy
fogalmazott: messze nem ritka eset, hogy valaki természetes úton essen teherbe egy lombikbébi után, ami teljesen ellentétes a közhiedelemmel.
Nemcsak a családtervezésen gondolkodó nők, hanem egészségügyi szakemberek is széles körben úgy vélték eddig, hogy ez igencsak valószínűtlen forgatókönyv.

A kutatás során tizenegy nemzetközi tanulmány együttvéve több mint ötezer nőre vonatkozó eredményeit tekintették át, és ezek alapján jutottak arra a következtetésre, hogy az asszisztált reprodukciós eljárásokat követő - többnyire - három éven belül átlagosan ötből egy esetben újabb gyermek fogant meg természetes úton. Ez az összefüggés az asszisztált reprodukciós eljárás fajtájától és kimenetelétől függetlenül fennáll.
A kutatók úgy vélték, a reprodukciós eljárások ösztönözhetik a természetes fogamzást: "biológiailag lehetséges, hogy a lombikeljárás (IVF) során alkalmazott petefészek-stimuláció javítja a szerv természetes működését".
Arra is utaltak, hogy a várandósság alatti hormonális változások, valamint a gyerek születésével csökkenő stressz szintén segíti a természetes fogamzást.