Hahó ki beszél odabentről? AIjajjaj junior

Páli Patrícia

Hahó ki beszél odabentről?

AIjajjaj junior

Prológus

Így került a Lami feat. Páli páros főszerkesztői fókuszba 2023. június 7-én a Nők Lapjában.

Tiszta emberi kreativitás.

0% mesterséges intelligencia.

100% emberi intellektus.

Ha az ikonikus Lami Juli feat. Páli Patrícia közös alkotásokat szeretnénk egyszerűen jellemezni, akkor ilyen szimplán puritán címke írná le mindazt, akik mi így együtt vagyunk, ahogy mi így közösen alkotunk.

És ez így megy évek óta.

Ez a közös alkotás az elmúlt két évben azonban valahogy egy nagyon intenzív együttműködésbe fonódott össze, szóval ha valaki megkérdezné, hogy mivel telt az elmúlt két évem, akkor az lenne az egyszerű válasz, hogy Julival forródróton összekötve írjuk közös szakmai gyöngyszemeinket és én közben on - off jelleggel utazok Dubaiba és onnan vissza.

Elmesélem milyen “A” Lami feat Páli coworking.

Elmesélem hogyan íródott az a cikk, ami a Nők Lapjában “A tinik titkos élete - Ki nevel a végén?” címmel jelent meg és közös munkánk során először a Lami feat Páli páros fókuszba került és Akovács Éva főszerkesztő díszfelvezetésével jelent meg koprodukciónk.

Szóval, ültem a fotelben két online konzultáció között chillelve ott kint Dubaiban és megérkezett a kérdés, hogy van egy téma…

Innentől a szokásos forgatókönyv zajlott le. Juli ír egy üzenetet, hogy lenne egy anyag amit meg kellene szakérteni és ott a kérdés, hogy lenne-e hozzá kedvem.

Nyilván mindig van kedvem az ilyen jutalomjátékhoz.

Majd jön a kérdés, hogy mikor tegyük meg.

Erre csak egy jó válasz van, hogy: „Most azonnal!”

És ez a most azonnal be is kö vetkezik jó ritmusban és onnan tól már minden megy a maga kreatív alkotói útján. A levegő kreatív izzását pedig mindig kedves beszélgetéssel zárjuk, aminek a végén szummázzuk, hogy még erről is, meg erről is, meg erről is kell majd közösen alkotni. Tehát mikor egy téma sikeresen kimegy, jön helyére vagy négy új, azaz egyetlen dolog amiben biztosak vagyunk, hogy hamarosan újra az éterben csatlakozunk, hogy a kreatív alkotás pályáin megfuttassuk szabadra engedett elménket.

Még egy és még egy és már tényleg le kell, hogy tegyem, de még ezt az utolsó gondolatot el kell hogy mondjam, sokadik nekifutásra nagy nehezen elbúcsúzunk.

És várjuk a következő közös metszéspontot.

Mert így alkot két tisztán kreatív elme!

Ezen utolsó közös Nők Lapjás cikk után azonban ott maradt még sok mesélni való, hogy mi a veszélye az AI-nak a hozzánk hasonló kidolgozott elmével nem rendelkező gyerekekre.

Innen jött ennek a cikknek a háttere és ötlete.

“A nyuszifül birtoklási hányadosa a szabad akaratunk önmagunk felett kiterjesztett százalékos mutatója.”

Mert az enyém!

Cipőfűző

Megkérdeztek sok - sok külföldi embert - akik nyilván nem beszéltek magyarul - hogy válasszák ki egy hosszú listából, hogy szerintük melyik a legszebb magyar szó.

A cipőfűző lett az abszolút győztes.

Erre a szóra mondták a legtöbben, hogy gyönyörű a csengése, van benne valami meseszerű hangulat.

Amikor cipővel kérik meg a kezedet.

Amikor egy Manolo Blahnik Csipkerózsika-szerű mozdulata jelenti a térdre hullós, az egész életedet megváltoztató nagy kérdést feltevős pillanatot.

Amikor egy cipővel kérik meg a kezedet és teszik fel „a nagy igenhez” vezető kérdést.

A Sex and the city mozifilm ikonikus jelenete ez, amikor Mr. Big az újonnan épült gigantikus gardrób szobában, az ott árválkodó 575 dolláros cipővel kezében, térdre ereszkedve teszi fel Carrie Bradshownak a nagy kérdést.

Ahhh ikonikus Manolo Blahnik cipő ez a maga nemes kék színével és az orrán ott díszelgő csillogós kiegészítővel.

“Az emlék, ami az enyém”

Ki ne emlékezne rá?!

Mert ugye mindenki emlékszik rá?!

Carrie Bradshaw volt a Sex and the City abszolút divat ikonja Patricia Field stylistnak köszönhetően.

És lenyűgöző stílusán belül külön limelightot kapott a cipő, a híres Manolo Blahnik darabok hosszú sora, amiből Carrie Bradshaw után vagy talán előtt, már csak Danielle Steelnek van több párja otthonának gardrób szobájában.

Szóval amikor évekkel ezelőtt megtudtam, hogy SJP azaz a híres Sarah Jessica Parker alias Carrie Bradshaw elindítja saját cipő márkáját SJP brand név alatt, akkor igazán izgatott lettem!

Nyilván nem volt meglepő hogy SJP ilyen divat vizekre evez, hiszen ott volt Halston brandjének megmentése mellett is.

De arra nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen topánkákkal lép be a divat világába.

“A személyes megtapasztalás, ami az enyém.”

Egészen Dubaig vezetett az utam, hogy erre a fantáziámat oly annyira izgató kérdésre választ találjak.

És ahogy a mallban sétáltam és felpillantottam a folyosó egy jól elhelyezett pontján egyszer csak a hatalmas SJP betűk tornyosultak felettem…

Párosával kezdtem el szedni a lépéseimet és trükkösen szlalomoztam az emberek között, hogy minél hatékonyabban tudjak célom felé haladni.

És egy és kettő és három és négy…

És egy és kettő és három és négy…

Nagy levegő és kifúj…

Hajat megigazít…

Ruhát rendez…

Légzést normalizál…

Lépést könnyed suhanásra vált…

Légies könnyedséggel halad…

Bájos mosolyt az arcra varázsol…

Szemeket érdeklődően csillogóra vált…

És magabiztos határozottsággal belép…

Belép és könnyeden fürkészni kezd a tekintet…

Készen áll a csodára, amit a SJP cipő mennyország rejt…

Néz…

Néz…

Néz…

Fürkészik a tekintet…

Keres…

Kémlel…

Ééééééééés…

Nem hisz a szemének… …még mindig nem hisz a szemének… …és csalódik…

És valami borzalmas hiányérzet keletkezik… Valami szorongató szomorúságra okot adó nyomasztó érzet keletkezik…

Hahó! Mr. Big itt vagyok! Ereszkedj térdre és a nagy kérdés feltétele közben húzz lábamra illő topánkát!

Itt állok a look a like cipő előtt! Akkor hol a varázslat?

Vagy nem Mr. Big lakik itt?! Akkor hol vannak SJP cipői?!

Ott álltam a bolt közepén és amerre csak néztem Sex and the city mozi deja vu érzetem volt.

“A tudás, ami az enyém.”

Ott sorakoztak a filmből a retinámba égett cipő kísértetiesen hasonló másai…

Az agyamban szaporán cikáztak a gondolatok és ahogy tengelyem körül forogtam egyszerre folyt össze az emlékképek sora az ott megtapasztalt valósággal.

Úgy cikáztak a gondolatok, mint ahogy az Expon abban a pavilonban láttam, aminek központi eleme maga a csodás elme volt. Agyunk hatalmas szoborrá emelt monumentális tisztelgése, ahol a vizuális élmény mellé kristálytisztán zendültek fel a szavak, melyek nagy lelkesedéssel meséltek elménk csodálatos hálózatáról, a tudás és tapasztalás által általunk, ember által épített komplex kapcsolati komplexitásáról/struktúráról.

Az elme páratlan diadala, ahogy épül, fejlődik és alkot.

Épül, fejlődik és alkot a saját jogon szerzett tapasztalatok által.

“A fejlődés, ami az enyém.”

Emlékszem.

Gondolataim és tapasztalataim szőtte sűrű hálózatán keresztül szemlélem a világot és helyezem be az engem ért új élményeket ebbe a komplex rendszerbe, ahol több ponton kapcsolódó elágazásokká növi ki magát.

Gondolkodom.

Gondolkodom és ezzel építek új utakat innen a jelenből a jövő felé.

A jelen gondolata nyitánya minden elkövetkező útnak.

Úgy érkezünk, és tudunk csak a jövőbe eljutni, a mi saját magunk alkotta jövőnkbe, ha itt és most döntést hozunk és irányba állítva magunkat meghatározzuk a célt ami felé tartani fogunk. Ahová lehet, hogy nem vezet nyílegyenes út, ahová lehet, hogy kutatni kell, hogy a kiutat megtaláljuk, de ami felé bármi áron tartani fogunk.

Hálózatot építek.

Mert az információk, amiket szerzek nem magányos szigetekként állnak egymástól elszeparálva, hanem mint Dubai szerteágazó úthálózata, egy olyan komplex hálózattá növi ki magát, ahol könnyűszerrel lehet egyik útról a másikra átkapcsolni. Ahol ugyanazon origóból a szélrózsa minden irányába el lehet indulni és tovább lehet haladni, majd, ha úgy van egy merész U fordulót nyomva vissza lehet térni az origóba, és ugyan azon fókuszból ismét útnak indulva egészen más irányokat és tapasztalatokat megtapasztalva lehet mozgásban maradni.

Mert rugalmas vagyok.

Mert egy kiindulópont nagyon sok út lehetőségét vetíti elém, melyek elé kellő nyitottsággal állok. Mert a több lehetőség nem egy nyomasztó helyzet, hanem a tanulás és tapasztalás egy újabb lehetősége. A tanulásé és tapasztalásé, mely új elemek egyszerre illeszkednek bele a meglévő szemléleti keretembe, s ugyanazon lendülettel építik és gazdagítják az elmémben raktározott információkat.

Mert a stabilitás a folyamatos változás talaján áll.

A régi tapasztalatokból újat építek.

Mert így van egy folytonosság bennem, ami dinamikusan leköveti aktuális állapotomat.

Mint az ember ruhája, amivel egyszerre fejezi ki önmagát és ruházza fel testét a számára legmegfelelőbb darabbal.

Az én testem, mint fogalom, egy állandó tényező, ami folyamatos változásban van.

Mert egykor jó volt rám a 23-as cipő, illeszkedett rám tökéletesen. Kiismertem milyen lábbeliben érzi magát a lábam a legkényelmesebben, s ehhez az igényhez illeszkedve követtem nyomon lábam változását, ezzel az odaadó figyelemmel megadva neki, hogy töretlenül haladhasson előre, hogy a múlt tapasztalatán nyugvó lépésem itt a jelenben utat építsen a jövő felé.

Így haladok előrelátóan előre.

Na én pont így érkeztem meg a jövőbe.

Mert, hogy pontosan ez volt a cél - megnézni a most induló jövőt!

Ami nem jelentett esetemben mást, mint a Burj Khalifa csúcsáról egyenesen átsuhanni a frissen nyílt jövőbe azaz a Museum of the Future-ba!

Hiszen ott van az nem olyan messze egymástól csak egyenesen a Seikh Zayed Roadon!

De ez egy egyszerű projekt ott kint Dubaiban?

Határozottan nem, hiszen aki jártas az ottani mindennapokban pontosan tudja, hogy a sétálás nem a dubai életforma szerves része több okból is kifolyólag.

Egyrészt ott van a meleg, másrészt pedig ott az egyszerű tény, hogy gyaloglási kedv híján nagyon kevés járda van, azaz praktikusan lehetetlen lábon eljutni egyik helyről a másikra, hiszen 12 sávos úton kívül semmi nem vezet arra.

“A célom, ami az enyém.”

De hát lehetetlent nem ismerek, ezért elindultam gyalog, a melegben, a ki tudja meddig találok járdát úton egy olyan helyen, ahol a sétálás ismeretlen műfaj mindenkinek.

Szóval egyedül maradtam magammal és az intuíciómmal egy olyan úton ahol az utolsó klímás vörösszőnyeges felvezetés a Dubai Mall vagyontól csillogó Fashion Avenue folyosóin voltak, ahonnan a fotocellás ajtók szélesre nyíló kapui átvezettek a betontól izzó valóságba.

“A kitartó probléma megoldás, ami az enyém.”

Kis utcán ki - egyenesen - egyenesen - picit kintebb a Sheikh Zayed Road autóktól dübörgő hangja felé, a magasban a metró vonal nyomvonalát kémlelve.

Így jutottam el a sokak szerint ily módon megközelíthetetlen és elérhetetlen jövőbe.

Űrutazás - világégés - full chill majd jött a vízionált jövő.

Nem vezet vörösszőnyeggel kidíszített út - az utolsó puffa vörösszőnyeg a fashion city dubai mallban volt.

És ott a Future múzeumban ott volt a jövő.

A chip, ami kommunikál a chippel, ami bennem van és benned.

Aminek mi mint gazdatestek teret adunk, hogy aztán saját életre kelhessenek.

Ami Dubaiban terv, arról pontosan egy dolgot lehet tudni, hogy az holnapra valóság lesz.

De mikor van annak a holnapnak a pontos dátuma?

Tavaly én kis naiv abban gondolkodtam, hogy ez egy 10 éves projekt lehet.

Egy olyan idő, amin belül talán fel lehet arra készülni, hogy mi lesz annak a hatása, ha chipek vezérelte félhumán entitásokká válunk.

Ahhh a gyermeki naivitásom…

Hiszen az AI nagy lendületet vett és nagyon gyorsan megjelent az életünkben, s ott volt a hír, hogy a ma egyetemistája AI-val irat beadandókat, azaz nem létező tudásának elsajátítására tett erőfeszítéseket gyorsan feladja az életben még sehol nem tartó fiatal, s erre a semmire felépített “tudással” lép majd ki a munkaerő piacra, ahol nagyon hiú ábránd abban hinni, hogy majd ott a saját eszét - már ami maradt - előveszi.

Mert az AI úgy mászik a bőrünk alá, hogy nem hogy nem kell neki ezért velünk harcot vívnia, hanem egyenesen mi invitáljuk be életünkbe és tematikusan adjuk át neki az életünk különböző területei feletti hatalmat és még erőfeszítést sem teszünk arra, hogy megharcoljunk azért vagy legalább keretet adjunk annak, hogy azért lesz pillanat, amikor szeretnénk majd ezeket az elajándékozott területeket egyszer újra saját jogunkon birtokba venni.

Egy teljesen ismeretlen entitásnak adjuk oda az életünk feletti kontrollt és mint egy ember beszervezős piramis játékban még több embert „szervezünk be” a még meg nem tért bárányok közül.

És ennek az önként az életünk feletti kontroll elajándékozós folyamatnak pontosan két gyökere van.

Az egyik az elmúlt pár évben tévesen félreértelmezett hastagcozy - #cozy - irányzat.

A másik pedig a felelősségvállalás iránti egyre gyengülő akarat.

Ha ma a kényelmet választom és tegnap is azt választottam, akkor holnap miért ébrednék úgy föl, hogy extra erőfeszítést teszek valami olyanért, ami amúgy megoldódik anélkül is hogy bármit is tennék érte?

Tartogatnom kell magam az igazán nagy dolgokra, addig pedig védenem és kímélnem kell magam!

A hastagcozy szemlélet egy nagyon rosszul értelmezett önkényeztető szemléletet alakított ki, a tegyél úgy magadért hogy nem teszel semmit elgondolást alakította ki az emberek fejében.

“Most pihennem kell, hogy kipihent legyek arra a pillanatra, amikor majd szükség lesz az energiáimra!” - életforma alakult ki.

De a sok pihenésnek mi lesz a következménye? Fáradtság!

Enervált közönybe kezd lassan süppedni az ember, ahol a semmittevéstől beszűkült és lassan érzéketlenné váló érzékszervein keresztül alig fognak beszűrődni impulzusok a világból. És a letompultan érzékelt világ benyomásából már valid döntést hozni, hogy mi a jelentős és mi a jelentéktelen, nem lehet.

Így kezd el lassan elmenni az élet az ember mellett, aki hüvelykujj harcos bajnokként pörgeti okos eszközének képernyőjét, aminek háttérben meghúzódó operációs rendszere jól fejlett algoritmusokat követve elemez és szűkíti le a világot arra a néhány tartalomra, amit először kanapé harcos emberünk először elkezdett nézegetni.

Az egész világ egy ugyanazon témában újra ismétlődő végtelen filmtekercs lesz, ahol már gondolkodni sem kell a látottakon, de cserébe már gondolkodni sem tud az ember más tartalmakon, hiszen érzéketlenre puhított érzékszervein keresztül tompán megélt világról másképp gondolkodni nem nagyon tud.

“Ülj és ne mozogj! Fókuszálj csak magadra!”ezt üzeni hastagcozy!

De ha az ember ül és nem csinál semmit, akkor mihez fog nyúlni?

Az okos eszközeihez, hogy valamivel mégis elüsse az időt.

És az ember megnéz egy tartalmat majd még egyet és még egyet és a jól fejlett algoritmus, a mi kis gondoskodó AI-nk elkezdi küldeni a hasonló tartalmakat, ami megdelejezi az embert annyira, hogy mint valami hipnotikus erővel bíró hatalom oda ragasztja a képernyőre.

És ez az impulzus kell újra és újra.

És ahol a fókusz, ott az energia alapon a teljes világot fogja jelenti az ember számára az, amit ott a képernyőn látott és minden más kiesik a feldolgozásra szánt információk köréből.

Minek kockáztassam meg, hogy saját gondolataim legyenek, amiért felelősséget kellene vállalnom, amik kigondolásán fáradozom és gondolkodnom kellene és amelyek melletti kiállás konfliktust és összeütközést okoz(hatna) köztem és a többi ember között, miközben ott vannak az előre legyártott gondolatok, amiket szabadon, mindenfajta felelősség nélkül használhatok. Amikkel, ha baj lesz, simán magam mögött hagyhatok mindenfajta következmény nélkül?!

És ha más alakítja a világról alkotott képét az embernek és ezt ráadásul mint egy készen kapott, feldolgozott információt kapja, amit a négy fal között él meg, s nem pedig a való életben live-ban személyesen átélve, akkor valójában milyen saját jogon szerzett tudása lesz az embernek a világról a semmin kívül?

Pontosan semmi!

Ebben pedig mi a jó?

Hogy szabadon mindenfajta felelősségvállalás nélkül lehet létezni! Hiszen más mondja, más vállalja akkor a felelősséget érte! Én csak felhasználom az információt, de ha bármi kétely vagy baj merülne fel, akkor könnyűszerrel másra tudok mutogatni, hogy tőle kérje számon, ha már számon kell kérni!

És ha mindenkinek jók ezek az előre legyártott és feldolgozott tartalmak, akkor hogyan venné bárki is a bátorságot, hogy önálló véleménnyel, gondolattal álljon elő?!

Azt ki validálta?

Az rajtad kívül ki szerint jó és életképes?

Arról rajtad kívül ki gondolkodik még úgy?

Nagyon határozott személyiség kell(ene) ahhoz, hogy a többséget jelentő tömeggel szemben kiálljon önmagáért és saját gondolataiért.

Tovább megyek! Nagyon határozott személyiség kell(ene) ahhoz, hogy a többség fejébe plántált gondolatokkal ellentétes, azokat csak egy picit is megkérdőjelező gondolatokat fogalmazzon meg és azok mellett határozottan ki tudjon állni.

A többségnek biztonságosabb olyan gondolatokat használni, amik valahonnan felülről, valami nagynak látszó forrásból jönnek, amit csak használni kell a felelősségvállalás súlya nélkül.

Biztonságosabb és egyszerűbb puszta felhasználóként létezni és átadni a “tartalom gyártás” feladatát valami külső entitásnak!

Egyszerűbb, de egyben szuper kiszolgáltatott helyzetet teremtő 3 egyszerű oknál fogva:

Nem az enyém ez az úthálózat.

Nem én építem.

Nem én döntök a további fejlesztéséről.

Aminek két nagyon egyszerű következmény lesz:

Nem bízhatok magamban.

Kétely nélkül hinnem kell a másikban - ami egy igen kiszolgáltatott helyzet.

„Aki először beteszi egy érintetlen területre a lábát, azé lesz, az jegyzi be az örökre szóló kizárólagos jogviszonyt.”

És mit fogalmaztam meg, mint alapvetést a Nők Lapja cikkben?

“Minél korábban kerül a gyerek kezébe a kütyü, annál kidolgozatlanabb az élete, a személyisége.”

Azaz, ez egy nagyon egyszerű képlethez vezet.

Az életkor előrehaladtával egyenes arányosságban nő a tudatosan és saját jogon felépített én aránya.

Azaz, minél korábban lép be az AI a képletbe, annál nagyobb érintetlen terület felett tudja átvenni az irányítást és saját arcára formálni, mely terület fölött már nem lesz a gyereknek saját jogon formálható ereje.

Mert az enyém!

A tudásom - a tapasztalatom - az érvrendszerem a magabiztos kiállásom.

Építem - bővítem - rendszeresen birtokba veszem.

Magamnak építettem, 100%-os tulajdonrésszel birtoklom, ahova csak vendég szempontként engedek be bárki vagy bármi mást.

Vendég szempontként, akivel vitába merek szállni, ha nem értek vele egyet.

Vendég szempontként, akivel konfliktust merek generálni, hogy kiálljak saját felépített szemléletem védelme érdekében.

Vendég szempontként, akivel párbeszédbe merek elegyedni, hogy tapasztalatából gazdagodva saját tudásomat gazdagítsam.

Én így haladhatok szabadon a jövő felé, ahol használhatom az AI-t, hogy engem gazdagítson.

De én döntök arról, hogy mikor hívom vendégségbe magamhoz és meddig hagyom, hogy maradjon.

Te hány százalékát birtoklod saját életednek?

“Aki bármilyen cipőt választhat, szabad ember, élhet döntésének teljes szabadságával!”

Cipőfűző.

A legszebben csengő szó.

A szabadság legszebben zengő madzagára felfűzött betűk jól megkomponált szonátája.