
4 minute read
Nem szerencse kérdése
Gürtler Szilvia
Nem szerencse kérdése
Az utóbbi időben több olyan hozzászólást is kaptam, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy a komment írója főként a szerencsének tulajdonítja mindazt, amit elértem, és ahogy felépítettem az életem. Ezek az emberek azt hiszik, és közvetítik, hogy milyen szerencsés voltam, és ezáltal valamiképpen könnyedén elértem a célomat. Nos, mi sem áll távolabb a valóságtól. A siker az minden, csak nem szerencse kérdése. A siker az legfőképpen tudatos választás, elkötelezettség és kitartó munka eredménye. Az a gondolat, miszerint másoknak szerencséjük volt, és akik vagyonnal rendelkeznek, kivételes helyet kapnak a társadalomban, egy olyan veszélyes tévhit, amely hárítja a felelősséget és elzárja az utat a személyes fejlődéstől.

A siker felé
Az én utam is hosszú volt, és korántsem ért még véget. Óriási lépéseket tettem, és várakozás helyett kezembe vettem az életem irányítását. Nap mint nap folyamatosan azért tettem, hogy megvalósítsam az álmaimat. Akkor is, amikor mások őrültnek néztek emiatt, és fogalmuk sem volt, hogy miért úgy cselekszem, ahogy. Én tudtam merre vezet az utam, és töretlenül arra tartottam.
Azt látom másokon is, akik sikereket érnek el, hogy hittel és lendülettel haladnak a céljaik felé, és minden cselekedetükkel azon vannak, hogy valóra váltsák az álmaikat.
Ez a lendület és energia ijesztő és félelmetes is lehet azok számára, akik még azt sem igazán látják, hol lesznek egy hét múlva. Nekik tűnhet szerencsének mindaz, ami történik, mert nem látják át a mögöttes tetteket, lépéseket, amelyek utána szükségszerűen az eredmények bekövetkezésig vezetnek.
Akadályok mentén
Az is igaz, hogy a sikerhez vezető úton számos kihívás és akadály vár. Vannak, akik az első kisebb buckánál megtorpannak, és nem mennek tovább. Ők azok, akik utána a rajtvonalról nézik, ahogy mások befutnak a célba. És vannak olyanok is, akik a buckákat átugorva, a korábbinál elszántabban, tudatosabban törnek előre, és eszük ágában sincs feladni. Ők egyre elkötelezettebben haladnak a céljaik felé, és semmi nem tántoríthatja őket el attól, hogy el is érjék mindazt, amit kitűztek maguk elé.
Beszélgetek olyanokkal, akik egy-egy kihívásban azt az üzenetet látják, miszerint akkor nem erre vezet az útjuk. És beszélek olyanokkal is, akik ezekben a kihívásokban a megerősítést látják, hogy bizony jó úton vannak.
Ők azt is megértik, hogy ezen kihívások során érlelődnek és erősödnek meg annyira, hogy képesek legyenek megvalósítani az álmaikat.
Döntések sorozata
Minden döntés hatással van az életünkre, és befolyásolja a jövőnket. A sikert elérő emberek tudatosan választanak olyan utakat, amelyek támogatják a céljaikat.
Ez azt is jelenti, hogy ha tudom, hogy merre akarok menni, akkor nem indulok ellenkező irányba, csak azért, mert arra kedvezőbb a széljárás. Való igaz, ehhez széleskörű rálátás és komoly elhatározás szükségeltetik. Még akkor is, ha néha embert próbáló és kényelmetlen döntések sorozata visz előrébb a célba.

Döntést mindannyian hozunk, csak az nem mindegy, hogy milyen módon, és az merre visz el bennünket.
Persze a nem döntés is egyfajta döntés, a felelősség fel nem vállalása, és a kockázatosnak ítélt lépések elhárítása. Az a döntés pedig, amely nem a céljainkat támogatja, csak egyre messzebb visz bennünket a megálmodott úttól.
Mi is az a siker?
A siker egyáltalán nem csak anyagi sikert jelent. A siker lehet boldogság, elégedettség, vagy bármi, amikor egy előző állapotból egy magasabb szintű állapotba jutunk.
Mindenki másképp fogalmazza meg a sikert, és mást jelent számára. Az azonban biztos, hogy bármi is az, soha nem szerencse kérdése annak elérése.
Vállald fel saját életed irányítását és hozz olyan döntéseket, amelyek az álmaidhoz visznek közelebb. Az álmok akkor válnak valóra, ha nem csak várakozol, hanem teszel is érte, és cselekedeteiddel bizonyságot teszel amellett, hogy elérd.

Ne félj lépéseket tenni! A kihívásokból mindig tanulhatsz, és ezáltal növekedhetsz. Mert a siker és a gazdagság nem csak kevesek kiváltsága, hanem mindannyiunk számára elérhető cél.
És mikor valaki azt mondja neked évek múlva, hogy bizonyára szerencséd volt, akkor magadban mosolyogva csak idézd fel ezt a mondatot: a siker nem szerencse kérdése.
Nézd meg az ebben a témában készített videómat is: https://youtu.be/T1Xeoh0NGHc