KÓSZA-SAN - hátizsákkal a nagyvilágban

KOVÁCS KATALIN

KÓSZA-SAN - hátizsákkal a nagyvilágban

Szabó Sándor „San” Rockenbauer Pál, Balázs Dénes és Kőrösi Csoma Sándor nyomában jár, bakancsán a Mátra és idegen országok pora keveredik. Barangolásainak élményeit örömmel osztja meg másokkal, hazai erdőket és a távoli tájakat idéz meg útjainak leírása során, ám maga az Ember mindvégig rejtve marad. Felkutattam: szerénység mögött bújt meg az Érték.

Miközben bejárjuk a nagyvilágot, észrevétlenül érkezünk meg Önmagunkhoz.

Milyen érzés úton lenni?

A lehető legjobb! Mielőtt elindulok, még azon izgulok milyen lesz, a megérkezésnél meg már vége van az egésznek, ám úton lenni számomra egyenlő a határtalan szabadsággal. Meditáció. Töltekezés. Kapcsolódás.

Honnan nálad ez a nagy menés-vágy? Mi szólít? Ki szólít?

Gyerekkorom óta bújom az atlaszokat, útleírásokat, ma már inkább az internetet, hazai és külföldi utazók blogjait olvasgatva. Kezdetben csak a vágy „vala”, aztán adódott egy élethelyzet, s egy lehetőség elindulni. Nem mindenki értette a miértjét, de elfogadták, a család és a barátok is támogattak. Akkor is mentem volna, ha nem ez történik, de jobb volt így, hogy mögöttem álltak.

Milyen utazónak írnád le magad?

Alapvetően hátizsákos, bár ez folyamatosan változik. Bele a világba, nem tervezett, ad hoc –ez mind jellemez engem. Caminosok mondták anno, hogy egy hátizsákból meg tud élni az ember, és tapasztaltam, hogy tényleg nem kellett több. Át kell tudni lépni a komfortzónánk határán, elengedni a megszokott dolgokat. Van, akinek ez megy, van, akinek nem. Nem mindenki bírja esti zuhany és előre lefoglalt szállás nélkül. Mindenkinek más az útja, mindenki a maga módján csinálja. Utazásaim során én mindig az egyszerűségre törekszem, akár egy padon is el tudok aludni. Ami itthon zavar, hogy mindent tönkretesznek, akármerre járok, csak a pusztítás nyomait látom.

Ez a valóság most Magyarországon? Szemét és rombolás?

Megvannak a jelei, igen. Hiába újult meg az Országos Kéktúra útvonala, ha a QR kód már le van vakarva, az információs tábla le van feszítve. Ez rombolás. Rengeteg a szemét, pedig alapszabály, hogy ha felvitted, akkor le is tudod hozni. Szomorú látni, hogy mindent hagynak pusztulni, vadászházat, pihenőt, senki sem foglalkozik vele. Vannak ugyan ellenpéldák, több kulcsos ház nyílt, vagy épült újjá pályázati projektből, de a fenntartás sorra elmarad pl. a fa korrodálás elleni védelmére, állagmegóvásra már nem jut pénz. Sajnos az nálunk nem működik, ami Norvégiában, ahol alapvető élelmiszer, takaró, gyertya is van ezekben a házakban. Más kultúra, más gondolkodás.

Egyedül vagy társasággal?

Ez is az is. Mindkettő jól tud esni. Korábbi életvitelemhez jobban passzolt a magányos utazó képe, a Kéktúrát javarészt egyedül tettem meg. Aztán „kerültek” útitársak, az alföldi szakaszt már Ricsi barátommal jártam, hol együtt, beszélgetve, de időnként el-eltávolodva egymástól. Kószák vagyunk, -ahogy ő fogalmaz- magunk megyünk. Mi nem veszünk részt teljesítménytúrákon, nem túrázunk csapattal, turistaszövetségbe se léptünk be. Mi a természethez tartozunk. Legújabb utazótársam, illetve most már A társ, Adri, a feleségem. Pár hete immár kettesben vágtunk neki a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrának.

Jól áll nektek ez a páros utazás, hihetetlen energiák áradnak a képeitekből! Adrival miben más a természetjárás?

Most úgy túráztunk - és ez most nekem is újdonság volt -, hogy félúton leparkoltunk, és stoppal mentünk el a kezdőpontig. Imádnivaló emberek jöttek és vittek, bejött ez az újfajta pozitivizmus, amivel nekiindultunk a közös útnak. Adrinak nincs sok tapasztalata, és én mintegy mentorként segítem őt, jó érzés látni a fejlődését, hogy minden alkalommal magasabb szintre lép. Olyan ez, mint anno nekem a futás, a kezdetek kezdetén 3 km alatt háromszor is megálltam pihenni.

Nemrég meg Görögországban lefutottad a maratont…

Így van. Megtanultam értékelni. Ma már jobban megbecsülöm azt az időt is, amit a természetben tölthetek. Régen természetes volt, most ajándékként tekintek rá.

Melyik utad adta neked a legtöbbet?

Egyértelműen Közép-Amerika. Én akkor úgy indultam neki, hogy majd valamikor jövök. Eladtam a házamat, több éves édes „csavargást” terveztem. Aztán eltelt egy fél év és itthon voltam. Szép volt, jó volt, de nem volt kivel megosztani. Fürödhetsz te a világ legszebb strandján a naplementében, ha nem tudod megosztani, majdhogy semmit sem ér. Együtt átélve ugyanis többszöröződik az élmény! A világ túlsó felén járva számtalan gyönyörűséget láttam, de rájöttem, hogy ugyanezt itthon is megtalálom. Azért kellett elmennem, hogy felértékelődjön bennem mindaz, ami fontos az életben. A haza, a szerető társ, hogy igenis vissza lehet térni, újra nekivágni, másképp csinálni, új szemmel látni. Ez volt a terv, és sikerült is. Már nem csupán hazafi vagyok, sokkal több annál: bolygófi. Szeretem az egész világot minden szépségével és gyönyörűségével együtt.

"Azért kellett elmennem, hogy felértékelődjön bennem mindaz, ami fontos az életben."

Milyen helyszínek várakoznak még a bakancslistádon?

Egyszer próbáltam ezt összeírni, de rájöttem, hogy képtelenség, mert egyrészt sokfelé mennék, másrészt, mert gyakran csak úgy, menet közben jönnek be új dolgok. Ha mégiscsak ki kell emelnem valamit, akkor számomra a No1 célpont Kőrösi Csoma Sándor erdélyi szülőfaluja és indiai sírja. Van egy kaparós világtérképünk is, a lista másik eleme ez. A bakancslista immár közös, sok olyan hely van, ahol én már voltam, Adri még nem, (és fordítva), de nem zárkózunk el egymás vágyott úticéljai elől. Legközelebbi utunk még nincs lefixálva, sokat és sokszor beszélünk róla, ami biztos, hogy idén maradunk Európa határain belül. Jövőre lesz 4 éve, hogy megkértem a kezét Eindhovenben, azt megfogadtuk, hogy oda minden szökőévben visszatérünk, ez egyfajta hagyomány lesz nálunk.

Ha éppen nem a tervek szerint alakul az út, akkor gyorsan tudtok alkalmazkodni a helyzethez?

Na, ez az a dolog, amit még nekem is tanulnom kell, de úgy tűnik, fejlődőképes vagyok! Adrival már úgy érzem nagyobb a felelősség rajtam, de hála neki, gyorsan átlendülünk az akadályokon, egyszerűen elővesszük a B verziót. Legutóbb például szétszakadt Adri cipője az erdőben, és azt is megoldottuk. A stoppolás is rizikós volt, bár ott mindketten tudtuk-éreztük előre, hogy meglesz. Amikor az ember a pozitív megnyilvánulásokat keresi a világban, azok találják meg.

Semmi félsz nincs benned? Bátran vágsz neki minden egyes útnak?

Olyan, hogy félelemmel érkezzek valahova, még nem volt. Ha távoli országba utaztam, természetesen tettem bizonyos lépéseket a biztonságom érdekében. Anyukám például varrt egy belső zsebet a bankkártyámnak a nadrágom övrésze alá, hogy átvizsgálásnál ne lehessen észrevenni, és a telefont sem vettem elő olyan helyeken, ahol azt éreztem, hogy nem tolerálnák a képek készítését.

De egyébként soha nem is gondoltam ilyesmire, hogy félni kellene. San Pedro Sula a világ 10 legveszélyesebb városa között van, ez számomra már csak itthon, utólag derült ki. Teli szívvel indultam neki, nem fért be mellé a félelem.

Elmondható, hogy az utazás és a túrázás életed alappillérei?

Igen, teljesen a részemmé váltak. A futás volt még ilyen régebben, de már nem az, az valahogy lecsengett. Most az új munkám lett az új hobbim, kertészként most lehetőségem van egy új csatornán keresztül kapcsolódni a természettel, a természethez.

Mit tegyek, ha nincs pénzem utazni?

Mi sem egyszerűbb: menj el önkéntesnek! A munkádért ugyan pénzt nem kapsz, de szállást, étkezést, wifit igen, és a pihenőidődben ráérősen felfedezheted a környéket. Akinek pénze nincs, de van ideje, ilyen formán be tudja utazni az egész világot. Egy ilyen utazáson rengeteg inger éri az embert, változtat az életszemléletén, sőt, lehet, hogy a leendő munkáját, vagy hobbiját a világ túlsó felén fogja megtalálni.

Ahogy éled az életed, úgy tudsz kapcsolódni, abból tudsz adni a másiknak. Nálam nincsenek előre elkönyvelt dolgok, nincs elvárás, épp ezért nincs csalódás sem. Engem nem érdekelnek a mások által elmondottak, magam akarok megtapasztalni mindent. Nem tudok negatívan érkezni, sem távozni. A fent emlegetett utazókban, példaképeimben pont az egyszerűségük tetszik. Én magam is így élek. Néha elég egy bot, hogy eljussál egyik pontból a másikra. Miközben bejárjuk a nagyvilágot, észrevétlenül érkezünk meg Önmagunkhoz.

https://azoperenciastengerenistul.blog.hu/