Festőjáték és formuláció –a szabad festésről másképp

Rémán Izabella

Festőjáték és formuláció –a szabad festésről másképp

Arno Stern életműsorozat 1. rész

A szabad festés divatos fogalomnak tűnhet; ám Párizsban már több mint 70 évvel ezelőtt nyitott meg a Festőhely, amely a világon azóta is egyedülálló lehetőséget kínált: hetente egy alkalommal védett térben szabadon alkothatott egy csoportnyi ember (először csak gyerekek, később korosztályi megkötés nélkül). Első hallásra semmi különös, semmi figyelemre méltó… Akik jártak ott, és megélhették – néhányan több évtizedet átívelően – ezt a csodát, azok különleges élményekkel, egész életszemléletüket átformáló útravalóval gazdagodhattak. Én is közéjük tartozom, és ebben a visszaemlékezésben saját élményeimet osztom meg.

Arno Stern

1924-ben született a németországi Kasselben. 9 éves volt, amikor szüleivel emigrálni kényszerült a Harmadik Birodalom elől először Franciaországba, majd Svájcba, ahol ifjúkorának meghatározó részét munkatáborokban töltötte. Szabadulását követően Párizsban telepedett le. Mindössze 22 éves volt, amikor minden képzettség vagy végzettség nélkül elvállalt egy felügyelői állást egy világháborús árváknak fenntartott intézményben. Mivel nem volt módszer, amit követnie kellett volna, és a háborút követő tanárhiány idején a vezetőség nem is igazán kért rajta számon semmit, egészen spontán módon láthatott neki feladatainak. A gyermekekkel folytatott munkásságának első megfigyelései meghatározták egész életútját. Académie du Jeudi (Csütörtöki Akadémia) néven megnyitotta a Festőhelyet, amely több mint 70 éven át működött Párizsban*. Az ott lehetővé tett festőjáték során fedezte fel a formulációt, a születést megelőző emlékek korábban sehol nem látott kifejeződését. Utazásai során kutatási munkáját kiterjesztette az őserdők, a szavannák és sivatagok lakóira is, és bebizonyította, hogy a formuláció minden ember sajátja.

Aki megértette a formulációt, nem akarja többé kijavítani, észrevételezni, értelmezni a gyermekek (vagy felnőttek) rajzait; már nem akarja azokat, mint művészeti alkotásokat rögzíteni, kiállítani és versenyeztetni. Képessé válik egy alkotást annak tekinteni, ami egyedül kitünteti azt: a személy belső világa külvilágba áramlásának. Arno Stern a Festőhelyen ehhez biztosított védett teret, tevékenységét szolgálatnak tartja – a legnemesebb értelemben. Ezt az alapvetést tartotta meg akkor is, amikor kutatóként a szakmai körök és a sajtó rivaldafényébe került. Nem volt módszere, amelyet el kellett volna adnia, vagy akár laikusok, akár szakmabeliek előtt meg kellett volna védenie. Kutatásai sem úgy zajlottak, ahogy a modern tudományos kutatások általában zajlanak: ahol a kutató(csoport) felállít valamilyen hipotézist, és annak bizonyítását, vagy ennek híján a hipotézis cáfolatát igyekszik levezetni, ezekre keresvén „bizonyítékokat”. Arno Stern „csupán” megfigyel.

Archívuma több, mint félmillió alkotást tartalmaz. Ezek a párizsi Festőhelyen és a nyugati civilizáció néhány intézményében születtek, illetve a nyugati civilizációtól elzárt törzsek gyermekeivel való találkozások alkalmával. Arno Stern ma 99 éves, és elmondhatja magáról, hogy több mint 70 éve csendben, szinte áhítattal figyel és jegyzetel. Nem elemez rajzokat, és főleg nem elemez embereket. Folyamatokat és összefüggéseket figyel és jegyez le. Egész életét és életművét ennek a nemes szolgálatnak szentelte.

Az Élet folyamatainak megfigyelése –a védelem koncentrikus körei

A Festőhelyen sem a szolgálatot teljesítő Arno Stern, sem maguk a résztvevők nem szemlélik, nem értékelik, nem értelmezik sem saját készülő képeiket, sem társaikét. A Festőhelyen készült képeket nem viszik haza, nem mutatják meg senkinek, nem állítják ki, nem versenyeztetik azokat. Érdekes módon, erre a résztvevőknek nincs is igénye (a szülőknek és a sajtónak lenne, de ezeket Arno Stern gondosan visszautasítja). Amint valaki belefeledkezne saját alkotásának csodálatába és/vagy a következő lépést, színválasztást/formát elkezdi „tudatosan”, külső szempontok mentén (pl. Milyen szín illene ehhez a legjobban?) fontolgatni, Arno Stern ott terem, és általában nagyon humoros módon, de kérlelhetetlenül kizökkenti a rácsodálkozásból, visszatereli az önmagáért folytatott alkotás folyamába. A Festőhelyen nem beszélgetünk sem alkotás közben, sem utána – sem az alkotásokról, sem annak folyamatáról. Senki nem értékeli a születő alkotásokat, azok nem szolgálnak sem művészeti, sem terápiás, sem egyéb célokat.

Mit tanított nekem a Festőhely a megfigyelésről? Amennyiben alázattal, hosszú időn keresztül gyakorolva készség szintűvé fejlesztjük a „csak megfigyelés” művészetét, megszabadulunk a „wow-effektustól”, a „rácsodálkozások” pazarló üzemmódjától – legyen akár pozitív, akár negatív a rácsodálkozás előjele. Amikor képesek vagyunk „csak megfigyelni”, és már nem akarunk értékelni, bekategorizálni, a számunkra negatívat megjavítani, a számunkra pozitív jelenségeket leutánozni, reprodukálni… akkor leszünk igazán képesek a teremtő folyamatok dimenzióit megsejteni, a Teremtés sokszínűségét tisztelni, és tartózkodni mindenféle befolyásolási (oktatási) szándéktól. Bármilyen furcsa, a Teremtő sem csodálkozik rá saját alkotására; csak az emberek járnak rácsodálkozni, harsogva ünnepelni Isten vagy ember alkotta, számukra éppen tetsző „csodákat”, vagy igyekeznek folyton „megmenteni a világot” a számukra nem tetsző dolgok vagy emberek „megjavításával”.

A Festőhely remek terep, ahol a védett tér nyújtotta biztonságban láthatunk rá saját működéseinkre, és korrigálhatjuk azokat apró lépésről lépésre. A Festőhelyen megtanulhatjuk azt is, hogy vannak olyan belső élmények, tapasztalások, amelyek bármennyire is csodálatosak és magukkal ragadóak lehetnek a kezdő gyakorló számára, ezekről nem lehet a foglalkozás közben, utána vagy később bármikor „beszélgetni”. Amint elkezdünk beszélgetni (fecsegni), de akár a legjobb szándék mentén másokkal megosztani, ezek mintegy törvényszerűen „szertefoszlanak”. Amikor érzéseinket, gondolatainkat, megéléseinket gombnyomásra osztjuk meg a nagyvilággal, egyéni életünkben és közösségeinkben – családi, baráti, munkahelyi, társadalmi stb. – minden korábbinál jobban hiányoznak azok a koncentrikus vonalak, amelyek az adott egységnek védettséget biztosítanak. Alakítsunk ki védett tereket, közösségeket – innen indulva olyan bizonyossággal áradhatunk ki a külvilágba, hogy azt nem csatatérré, hanem egy valóban jobb hellyé tesszük.

*A Festőhely 2020-ban járványügyi okok miatt zárta be kapuit, újra nyitása egyelőre nem tervezett. Arno Stern továbbra is tart – jelenleg online –Festőhely szemináriumokat francia és német nyelven. Több információ: www.arnostern.com

Könyvajánló:

Arno és André Stern: Az édesapám, a barátom – A boldog fiúk titka

André Stern: …és sosem jártam iskolába – Egy boldog gyermek története

Arno Stern:

Wie man Kinderbilder nicht betrachten soll

Das Malspiel und das Leben

Das Malspiel und das Kunst des Dienens

Der Malort

Das Malspiel und die natürliche Spur

Die Spur

Die Expression