
4 minute read
Tudatosan a győzelem felé - Interjú Vajtó Dettivel, az Álommeló második helyezettjével
Gürtler Szilvia
Tudatosan a győzelem felé - Interjú Vajtó Dettivel, az Álommeló második helyezettjével
Érdekes megosztásokra figyeltem fel a Facebook hírfolyamomban. A posztok második helyezésről, sikerorientáltságról, eltökéltségről és háláról szóltak. Megkaptak a gondolatok, és mivel korábbról valamiképpen Facebook ismerősökké avanzsáltunk, megkerestem Dettit, hogy beszélgessünk.
Sem a műsort nem láttam, sem az ő életéről nem tudtam semmit, így főként a verseny pszichés hatásai, a túlélési stratégiák és a konzekvenciák érdekeltek.
Mégpedig azért, mert bár legtöbben nem versenyzünk ilyen formában egy munkáért, a jelentkezések, állásinterjúk során mégiscsak tudásunkat, önmagunkat felvállalva, ismeretlen versenyzőket magunk mögött hagyva érkezünk be a vágyott pozícióba. A különbség mindössze annyi, hogy fogalmunk sincs a többi száz/ ezer jelentkezőről, nem ismerjük az ő múltjukat, szakmai tapasztalatukat, hozzáállásukat.
Ezért jobb híján magunkban bízva, saját képességeinkre, tudásunkra támaszkodva haladunk a cél felé, és igyekszünk megnyerni az áhított állást.
Íme öt tipp Dettitől, amivel felszerelkezve magabiztosabban, és tudatosabban indulhatsz legközelebb a következő pozíciód megszerzéséért.
1. Vedd komolyan!

Megkerestek az Instagram profilomon, hogy a karakterem alapján alkalmas jelöltnek tűnök arra, hogy a Szentkirályi ásványvíz és egyéb vállalkozások vezetőjének, Balogh Leventének legyek a személyi asszisztense. Első reakcióként közöltem, hogy az asszisztensi pozíció távol áll az álom pozíciómtól. Mégis meggyőztek, én meg belementem – meséli Detti. - Először csak játékból, aztán ahogy a harmadik fordulón is túljutottam, rádöbbentem, hogy ennek már fele sem tréfa. Amikor felhívtak, hogy bekerültem, beválasztottak a műsorban is szereplő résztvevők közé, akkor éreztem igazán, hogy ennek tétje van, és elkezdtem én is komolyan venni.
2. Mutasd meg, mit tudsz!
A 6 hét alatt rengeteg feladatot kaptunk, amiket határidőre, magas minőségben kellett elvégezni – folytatja Detti. - Azt gondoltam magamról, hogy terhelhető vagyok, és mivel főként jutalékban dolgoztam előzőleg is, hozzászoktam ahhoz, hogy minden hónapot felépítsek a teljesítményemmel. Ez a 6 hét mégis olyan szinten vett ki belőlem, mind fizikailag, mind szellemileg, hogy mikor véget ért a műsor, egy hétig csak pihentem, és regenerálódtam. Mégis, a műsor ideje alatt maximális erőbedobással, tudásom legjavát nyújtva végeztem a feladataimat, és mutattam meg, hogy mire vagyok képes.
3. Tartsd a határaidat!
Arra nagyon büszke vagyok, hogy mindig őszintén megmondtam, miben vagyok erős, és mi az, amivel még nem találkoztam, ám nyitottan állok hozzá, és örömmel tanulom meg. Az, hogy nyíltan felvállaltam, miben vagyok jó, és miben van szükségem támogatásra, nagyon fontos volt nemcsak számomra, hanem úgy láttam, hogy a potenciális munkaadóm számára is. Én egyértelműen tartottam a határaimat, ő pedig érzékelte, hogy amiről azt állítom, hogy profi vagyok benne, azt valóban magas minőségben tudom teljesíteni – avat be Detti egy fontos részletbe.
4. Maradj stabil!

A legkeményebb az volt, hogy hiába teljesítettem konzisztensen, mégsem kaptam visszajelzést. Nem láttam, nem tudtam, mit gondolnak a munkámról, mivel semmilyen visszacsatolás nem érkezett hozzám. Nagyon tudatosan indultam neki minden napnak, egy belső rituáléval újra és újra megerősítve magam abban, hogy értékes és jó vagyok. Fontos volt számomra, hogy mindentől függetlenül megtartsam ezt a belső értékrendemet, és ne bizonytalanodjak el, vagy kezdjek kételkedni magamban – osztja meg Detti az egyik legfontosabb gondolatot. – Engem az segített, hogy pontosan tisztában voltam az értékeimmel, képben voltam a tudásomat illetően, és végig kitartottam emellett.
5. Lásd meg a lehetőségeket!
Bár második helyen végeztem, így más kapta meg az állást, elképesztően hálás vagyok azért, amit ebben a néhány hétben tanultam. A java még csak ezután érkezik, hiszen sorra kapom a megkereséseket és felkéréseket, előadásokat tartok, és olyan kapuk nyíltak meg előttem, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek. A műsor segített még erősebben tudatosítani az értékeimet, és arról is meg vagyok győződve, hogy a szerelem munka is hamarosan megtalál. Közhelynek hangzik ugyan, hogy ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy (vagy több) másik, legtöbbször, így esetemben is, éppen ez történik. Végtelenül hálás vagyok mindazért, amit kaptam a műsorban szereplés lehetőségével, és hogy ezáltal újabb lehetőségek nyíltak meg számomra – mondja Detti búcsúzóul.
