10 minute read
ÉLETVITEL ÉS/VAGY ÉLETMÓD? 3. rész: KAPCSOLATOK ÉS/VAGY ELSZIGETELŐDÉS?
Landgraf Arnold
ÉLETVITEL ÉS/VAGY ÉLETMÓD?
3. rész: KAPCSOLATOK ÉS/VAGY ELSZIGETELŐDÉS?
Látszólag ez a téma nem tartozik szorosan az életvitel és életmód témájához, azonban szükségesnek tartom ezt a témakört is behozni az eredeti témához, ugyanis ahhoz, hogy életmódunkon és életvitelünkön változtatni tudjunk, mindenképpen figyelembe kell vennünk kapcsolataink (nemcsak emberi, hanem szellemi, érzelmi és tárgyi) mennyiségét, minőségét, a velük eltöltött időt és mélységét. Ugyanis, ha alaposabban megnézzük életünknek ezt a területét, bizony sok olyan jelenleg lekötött kapacitást fel tudunk szabadítani, ami jól fog jönni az életmódváltáshoz. Azonban ezen túlmenően kapcsolataink és kapcsolódásaink meghatározzák kötődéseinket (függőségeinket) is és amikor egy-egy ilyen kötődést – ami lehet, akár harag vagy egy rossz szokás, de akár az egyedüllét – elengedünk, akkor akaratlanul is megváltozik az életvitelünk és az életmódunk. Ennek kapcsán pedig jó, ha kicsit mélyebben beleássuk magunkat ebbe a témakörbe.
Modern világunkban a technológiai fejlődés, az ismert emberi történelemben korábban soha nem tapasztalt mértékű kapcsolat megjelenését generálta az életünkben és rövid idő alatt akár üzenetek százait is elküldhetjük a világ bármely pontjára. Megoszthatjuk gondolatainkat, véleményt nyilváníthatunk (akkor is, amikor nem kérdeztek minket) és nap mint nap beleláthatunk nagyon sok ember életébe. És annak ellenére, hogy ez a hatalmas digitális összeköttetés a rendelkezésünkre áll, mégis magányosabbnak és elszigeteltebbnek érzik magukat az emberek, mint valaha.
Vajon miért?
Habár látszólag (a virtuális térnek köszönhetően) jobban össze vagyunk kötve, azonban az ilyen típusú kapcsolataink nagy része leginkább az információátadás szintjén történik. Esetleg mentálisan, de semmiképpen sem a szívünkön keresztül. A személyes kapcsolatoknak van egy olyan energetikai minősége, amelyet egyszerűen nem lehet teljes mértékben visszaadni egy képernyőn vagy egy üzenetsorozaton keresztül, mert nem jön létre a szívtől-szívig kapcsolat. Ami igazából az emberi lét valódi értelme. Ráadásul torzul az információ is, mert a mi fejünkben lévő képhez – amiről kommunikálunk – tartozik egy érzés is és egy egyéni tapasztalat. És ha ezt csak szavakkal, vagy csak egy emoji-val közlöm, akkor az érkezési oldalon valami egészen más fog megjelenni, mert ún. dimenziótranszformáció jön létre, aminek a következtében torzul az információ. Ugyanis az én fejemben lévő kép 3 dimenziós, amihez tartozik egy érzelemmel átszőtt tapasztalás, ami további két dimenzió. Majd ezt az 5 dimenziós képet egy kétdimenziós képpel, vagy –ami még nehezebbé teszi a torzítatlan információ átadást – írott szavakon keresztül (az emojikról már nem is beszélek) közlöm a másikkal. Amikor az üzenet fogadója ezt elolvassa vagy megnézi, szinte biztos, hogy más kép és érzelem fog megjelenni benne, vagyis torzul az információ. Mert ő az adott szóhoz más képet és érzelmeket társít. Így két oda-vissza üzenetváltás alatt olyan mértékben elbeszélhetünk egymás mellet, ami már helyrehozhatatlanná is válhat. Ezek alapján valljuk be őszintén, hogy az az akár több száz vagy ezer internetes „barát” vagy követő között igazából alig akad egy-két olyan személy, akihez igazán mély kapcsolat fűzne bennünket, vagy akivel valódi önmagunk tudnánk lenni. A hírek vagy a jópofa üzenetek, esetleg tartalmas írások felszínes megosztása nem egyenlő a lelki megosztással. Ahhoz fizikai közelség kell, hogy lássuk, halljuk, érezzük a másik embert, hogy létre tudjon jönni a szívtől-szívig kapcsolódás. Ekkor lehet valódi lelki kapcsolatokat létrehozni.
Azonban az online téren keresztüli nagyszámú kapcsolódás más veszélyeket is rejt. Az elmúlt néhány ezer év alatt ugyanis agyunknak csak 100150 fős kapcsolati hálóval kellett megbirkóznia és sokkal kisebb területen. Így nem szoktunk hozzá ilyen számú és az egész földre kiterjedő emberi kapcsolati háló fenntartásához. Ráadásul ez a létszám- és területi növekedés nagyon rövid idő alatt zajlott le. Ez egyrészt követhetetlenné tette a kapcsolatokat, másrészt felszínessé tette a régebbi, mélyebb kapcsolatainkat is, harmadrészt jelentős mentális terhelést jelent elménknek. Ezek pedig így együtt komoly stresszforrást jelentenek az életünkben.
Ezzel együtt ez a közösségi médián keresztüli nagyszámú emberi kapcsolat energetikailag sem jó, mert szétszórjuk a figyelmünket és ezzel együtt az energiánkat is. Amúgy is óriási harc folyik az egyes ember figyelem-energiájáért, de ezzel a virtuális kapcsolati hálóval ezt még jobban megosztjuk. És mivel ez a figyelemmegosztás az emberek nagy részénél tudattalanul működik, nem csoda, hogy a látszólag nagyobb számú emberi kapcsolat ellenére is egyre többen érzik magukat magányosnak. Ami oda vezet, hogy elszakadunk önmagunktól, mert a szétszórt figyelem-energiánkból magunkra egyre kevesebb jut. Ennek az életmódváltásnál is nagy szerepe van, mert ahhoz, hogy megfelelő életmódot tudjunk élni, elengedhetetlen, hogy magunkra figyeljünk.
A figyelemmegosztással kéz a kézben jár az, hogy túl sok időt töltünk fecsegéssel, akár online interakciókon keresztül, akár telefonbeszélgetések által. Ezek legtöbbször semmitmondó, felszínes „beszélgetések” és ha elkezdünk magunkra figyelni, akkor észrevesszük, hogy legtöbbször ürességet érzünk és úgy érezzük, hogy valami lényeges hiányzik. Ez a hiányzó rész pedig a valódi szívkapcsolat, a valódi közösség és ezen keresztül a megértés érzése, mert a fizikai jelenlét rezgést hordoz és elindul egy energiacsere. Ugyanis amikor leülünk valakivel szemtől szembe, akkor létrejön egy szemkontaktus, sokkal jobban tudunk rá figyelni, érezzük a másik törődését, a hangja, a nevetése, a testbeszéde, sőt egy-egy finom érintés sokkal többet árul el a velünk szembe ülőről, mint ezer szó. Egy kedves ölelés, egy személyesen minket meghallgató ember, vagy csak egyszerűen egy kellemes csendben megosztott tér. Ezek olyan élmények, melyek közvetlen módon táplálják az ember lelkét és olyan tápláló minőséget hordoznak magukban, melyet semmilyen online kapcsolódás nem helyettesíthet. A testünk és a lelkünk jobban vágyik az ilyen jellegű kapcsolódásokra, mint azt gondolnánk.
Az ilyen emberi kapcsolatok nélkül könnyen elménk csapdájába eshetünk, hogy nem is vagyunk magányosak és nincs szükségünk emberi kapcsolatokra. Sajnos terapeutaként azt látom, hogy egyre többen esnek ebbe a csapdába és nem veszik észre, mennyire szükségük lenne ezekre az egyszerű emberi pillanatokra. Az életmódváltás azt is jelenti, hogy túllépek a traumáimon és kimozdulok a bezárkózásomból, hogy újra megtapasztalhassam az emberi kapcsolatok erejét és fontosságát. Mert amikor végre megengedjük magunknak, hogy őszintén elbeszélgessünk valakivel, hogy kapjunk egy baráti ölelést, hogy összenevessünk hasonlóan bezárkózott emberekkel, vagy hogy egy hosszú magányos időszak után szemtől szembe megosszuk a bennünk rejlő szeretetet, akkor mély megkönnyebbülést fogunk érezni. Ugyanis ezekben a pillanatokban felismerjük, hogy az ilyen kapcsolatok mennyire táplálóak a lelkünk számára, hiszen végre betöltjük azt az űrt, amit eddig hagytunk tátongani.
Ezért arra bátorítok mindenkit, hogy lépjen ki a barlangjából. Persze óvatosan, lépésről lépésre, de kapcsolódjon újra az ÉLET nevű csodával. Kezdhetjük úgy, hogy kapcsolatba lépünk egy családtaggal, vagy régi baráttal és elhívhatjuk egy beszélgetésre, vagy találkozhatunk egy parkban, esetleg egy nyugodt, csendes kávézóban. De lehet csatlakozni egy olyan közeli csoport rendezvényéhez, ami érdeklődési körünkbe beleillik, vagy hasonlóan gondolkodó emberekből áll, mint mi. Itt olyan beszélgetések jöhetnek létre, amelyek segítségével ki tudunk lépni abból az ürességből, amibe zártuk magunkat és inspirálódhatunk általa. Igen tudom, hogy ekkor sebezhetővé válunk, mert ijesztőnek tűnik kilépni, de ezért kell kicsiben elkezdeni. Ha azonban megtesszük az első lépéseket csodás, üdítő élményben lesz részünk, ahogy újra átélhetjük a közös nevetést és azt, hogy milyen jó megosztani másokkal az érzéseinket, gondolatainkat. Ennek eredményképpen pedig, ami korábban ijesztőnek tűnt, még örömforrássá is válhat, mert felfedezzük, hogy vannak olyan emberek, akik rezonálnak az energiánkkal, és pontosan olyannak értékelnek bennünket, amilyenek vagyunk. Ráadásul minden új kapcsolat, amit kialakítottunk növelni fogja a magabiztosságunkat. Sőt, most ezt a fajta újra-ébredést, újjászületést, a kivirágzásunkat a Föld is támogatja, hiszen a tavasz pont erről szól. Mert, ahogy ébred a természet olyan energiákat (rezgéseket) bocsájt ki, ami éppen arról a megújulásról szól, amiről a fentiekben írtam. Sőt még az is lehet, hogy most nagyobb késztetést érzünk arra, hogy megnyíljunk a másik ember és a világ felé. És ha ez az érzés megvan Önben Kedves Olvasó, akkor mindenképpen arra biztatom, hogy vágjon bele. Ezzel nem azt mondom, hogy adja fel végleg az egyedüllétet, hiszen annak nagyon jó formáló ereje van. Azonban keressen egy egyensúlyt és érezzen rá, hogy mikor van itt az ideje annak, hogy visszavonuljon és mikor érdemes szeretettel, de határozottan kinyújtania kezét mások felé.
És most nézzük meg mentális oldalról is, hogy miért érdemes kilépni a magányból.
Kezdjük ott, hogy alapvetően mindannyian függőségekben élünk, csak ezt nem mondjuk ki. Pedig érdemes lenne tudatosítani. Ugyanis egyrészt, ha tetszik, ha nem, mint emberi lényeknek, létezésünk teljes egészében függ a Földtől, hiszen életben maradásunk feltételeit – levegő, víz, táplálék – ő biztosítja és amint valamelyik nem áll rendelkezésre, megszűnünk létezni. Ami persze itt a Földön nem is tűnik függőségnek, mert ebben élünk és teljesen természetes, hogy mindez a rendelkezésünkre áll.
Másrészt az emberi kapcsolatainktól is függünk, hiszen alapvetően társas lények vagyunk és interakcióinkon keresztül tudunk fejlődni és tudatosodni. Sőt már a mai tudomány is igazolta, hogy azok az emberek, akiknek minimálisak az emberi kapcsolatai bizony komoly mentális problémákkal küzdenek.
Harmadrészt pedig mindenkinek vannak olyan szokásai, amikkel komoly függőségben van és ha változtatnia kellene rajtuk, akkor azok jelentős kihívást jelentenének az életükben.
Azonban van egy olyan függősége is a mai embernek, amitől a „modern” emberek mindegyike szinte kivétel nélkül szenved. Ez a kényelemtől való függőség. A kényelemmel úgy vagyunk, mint a gyermek azzal a játékkal vagy dologgal kapcsolatban, amit nagy nehezen megszerzett. Soha többé nem akarja elengedni. Sőt, ha lehet, egyre kényelmesebbé akarja tenni az életét. És ha ebből a kényelemből az élet kimozdít bennünket, akkor bizony nagyon tudunk szenvedni, akárcsak a drogos, ha nem kapja meg a szokásos adagját. Ezzel kapcsolatban – mint terapeuta és mentor – sokszor hallom a hozzám forduló emberektől, hogy félnek a változástól. Azonban igazából nem a változástól félnek, hanem attól, hogy elveszítik azt a kényelmet, amit megszoktak. Ezért ne is nevezzük függőségnek, mert sokak számára ez sokkoló. Nevezzük inkább kötődésnek.
A KÖTÖDÉS veleszületett, természetes szükségletünk. Ugyanis amikor jól érezzük magunkat, boldogok és egészségesek vagyunk, akkor szívesen lépünk kapcsolatba egymással és örömmel kötődünk embertársainkhoz. Ám amikor traumáink miatt tudattalan viselkedési mintáinkkal elszigeteljük magunkat, akkor nem tudunk kapcsolódni. Majd ezt szégyellve már nem is akarunk kapcsolódni, mert azt hisszük, mindenki minket figyel és mindenki idiótának tart minket. Pedig, ha körbe nézünk, mindenki ezt csinálja, így nem nagyon van mit egymás szemére hánynunk. Csak vannak, akik nem visszahúzódással, hanem éppen a túlzott harsányságukkal igyekeznek leplezni zavarodottságukat.
Azonban mivel társas lények vagyunk és a kötődés alaptermészetünk, ezért elkezdünk valami máshoz kötődni, ami némi megkönnyebbülést fog adni. Ez az újfajta kötődés nagyon sokrétű lehet: szerencsejáték, drog, pornográfia, valamilyen kisállat, internet stb. De ezzel még inkább elszigeteljük magunkat.
Így a fentiek alapján a függőség (kötődés) ellentéte nem a kijózanodás.
A FÜGGŐSÉGEK ELLENTÉTE AZ EMBERI KAPCSOLATOK.
Mindezeket azért írtam le, mert amikor az életvitelünkön vagy életmódunkon szeretnénk változtatni, mindenképpen fontos tudni, hogy mivel a szokásaink rabja vagyunk, vagyis függők vagyunk – akár egy dohányos vagy alkoholista –így nagy ellenállás lesz bennünk a változtatással kapcsolatban. És ettől sokszor szenvedni fogunk.
Ezzel kapcsolatban fontosnak tartom még megemlíteni, hogy már az is életviteli vagy életmódváltásnak minősül, ha valamely kötődésemet feloldom vagy szokásomat megváltoztatom. Vagyis nem feltétlenül kell óriási változtatásokban gondolkodni, ha életmódváltásban gondolkodunk. Éppen ezért arra bíztatom Kedves Olvasó, hogy kezdje el az életmódváltást valami kevésbé jelentős szokás megváltoztatásával, ami már kényelmetlen Önnek.
