Ne érezz! - vagy mit kezdjünk a másoknak nem kívánatos érzéseinkkel?

Huszka Zsuzsa

Ne érezz! - vagy mit kezdjünk a másoknak nem kívánatos érzéseinkkel?

„Ne érezz!” – talán nem is tudjuk, hányszor hallottuk ezt kimondva vagy kimondatlanul életünk során. Lehet, hogy gyerekként, amikor elsírtuk magunkat egy elesés után, és az volt a válasz, hogy „nincs semmi baj, ne hisztizz!”. Vagy később, amikor felnőttként megtanultuk, hogy a munkahelyen a „profi” nem mutat gyengeséget. Egy idő után a testünk-lelkünk megtanulja: bizonyos érzések „nem kívánatosak”.

Az érzések nem ellenünk, hanem – értünk vannak!

Eric Berne, a tranzakcióanalízis megalkotója szerint az érzelmek nemcsak, hogy nem gyengítenek minket, hanem az emberi kapcsolódás kulcsai. Mégis sokan egy belső parancs szerint élnek: „Ne érezz!”

Ez a parancs nem mindig tudatos, sőt, legtöbbször már annyira belénk ivódott, hogy észre sem vesszük. Mégis ott van minden alkalommal, amikor lenyeljük a könnyet, elvicceljük a dühöt, vagy szégyenkezünk az örömünk miatt.

Zsanett az ekcémája témájával jött, ami mögött rátaláltunk arra, hogy nem engedte meg magának sem a dühöt, sem a szomorúságot, mert annyira szerette és féltette nagymamáját, másrészt attól is félt, hogy elveszíti nagymamája szeretetét, ha kifejezi dühét vagy szomorúságát. Pedig lett volna oka szomorúnak lennie, miután 12 évesen meghalt édesanyja és előtte meg gyakran azt kellett látnia, ahogy apja veri anyukáját. De ez sem volt még minden, mert pár évvel később az egyik bátyja öngyilkos lett. Időközben pár éve nagymamája is elhunyt, hosszas betegség után, amikor Zsanett gondozta.

SzomatoDráma játékában, a kerek szőnyegen, ami Zsanett életét, belső világát szimbolizálta a másik 3 résztvevőből ezeket a szereplőket választotta ki: 1.) Tenyér-Ekcéma, akit a nyitó képben megkért, hogy a földön üljön 2.) Tarkó-Ekcéma; akit megkért, hogy középen álljon 3.) Viszketés, aki felé az volt a kérése, hogy legyen néha nagyon aktív, máskor meg semmi, teljesen jól elvan.

Ahogy a szereplők megelevenedtek Zsanett kívülről ránézett a képre és elég felkavarónak találta. A Tarkó szereplőjében máris önmagát vélte felfedezni, aki egyébként a legrosszabbul volt a szereplők közül és mindenkitől húzta el magát, hogy csak hozzá ne érjenek.

Zsanett belépett a Tenyér-Ekcéma helyére a Viszketés pedig így már őt piszkálta. A Tarkó-Ekcéma arrébb ment, hogy tudjon menekülni a Viszketés elől. Zsanett máris felismerte: „A Viszketés biztos, hogy a nagymamám lesz. Te (mutatott a Tarkó-Ekcémára) pedig a bátyám leszel. Zsanettnél rákérdeztem, hogy kicsi gyereknek érzi-e magát és mivel a válasz igen volt és tetszett neki a gondolat, hogy behívjuk az akkor már a szőnyegen kívül ülő szereplőt, ő folytatta gyerek Zsanettként és Zsanett pedig felnőttként akart megnyilvánulni.

Zsanett Nagymamája felé: Miért piszkálod?

Nagyi: Mert jól esik.

Zsanett: De ez a sok piszkálódás nem jó neki.

Nagyi: Kicsit elgyengültem. Félek, ha elkezdem piszkálni a gyerek Zsanettet, akkor te szembeszállnál.

Zsanett: most már szembe is szállnék, de most már késő.

Én: Tudsz-e közelebb menni hozzá?

Zsanett: A z a baj, hogy teljesen ellentétes érzés, ami bennem van – így szétfeszít, az egyik meg a másik irányba. Mert ha nem neveltél volna fel, akkor már biztos nem is lennék itt, de ugyanakkor ezek a piszkálódásaid mindig megvoltak – én meg hagytam. Mert nagyon szerettük egymást, csak nagyon nehéz volt így.

Én: Mi lenne, ha a piszkálódás részét egy kicsit jobban kifejtenéd, hogy élted azt te meg?

Zsanett: Vágjam a földhöz? – Zsu odavágja a párnát.

Én: Addig csináld, ameddig még nevetsz rajta, mert ez nem vicces.

Zsanett: dühös, de közben mosolyog.

Én: Megengeded-e magadnak, hogy ne nevess közben?

Zsanett: Nem tudom, már megint bőgök.

Én (belső hangként): A csudába, nagyi, erről is te tehetsz, hogy bőgnöm kell. Van egy oldalad, amire nagyon haragszom!

Zsanett: Fújtat

Én (belső hangként): Ez nem jelenti, hogy ne szeretnélek, Nagyi – de haragszom rád, és ez öszszefér.

Zsanett: Igen? Én: Igen.

Én (Belső hangként): Én most haragszom, az a lényeg, hogy ez itt az én szőnyegem, az én életem, az én haragom.

Zsanett fújtat és megismétli: Ez az én szőnyegem, és az én haragom. Az a legnagyobb probléma, hogy én azt éreztem, hogy azzal sose foglalkoztál, hogy nekem is fájnak a dolgok, a családtagjaink elvesztése. Hogy az nem csak neked fáj, hanem nekem is. És mivel neked anynyira fájt, hogy mindig mindenen sírtál, hogy én lettem a felnőtt. Nekem kellett felnőtt módjára viselkednem, aki nem sírhat, meg nem lehet gyenge. Ez így nem volt rendben, mert fiatal voltam és kellett volna, hogy nekem is fájhasson – és itt megtört a jég és Zsanett arcán könnyek gördültek le. Fújtat és orrot fúj. Tudom, hogy szeretsz, meg tudom, hogy sajnálod, meg jót akartál.

Én (belső hangként): Tudom, csak arra lett volna szükségem, hogy szomorú is lehessek és te megtarts engem – Zsanett elismétli.

Nagyi: Örültem, hogy magamat meg tudtam tartani, ne haragudj rám.

Zsanett: Csináltál jót, de csak részben, közben egy csomót szenvedtem. Azt meg nem láttad, hogy szenvedek?

Nagyi: Mitől szenvedtél?

Zsanett: Attól, hogy te mindig beteg voltál, mindig volt valamilyen betegséged, mindig azzal kellett foglalkoznom. Ilyen betegség, olyan betegség. Zsanettka vigyél el ide, vigyél el oda – ezzel telt el a tinédzser korom és a húszas éveim, ezt csináltuk. Ide vittelek, oda vittelek, ehhez az orvoshoz, vagy ahhoz és nem változott semmi. És ha mondtak valamit, hogy így csináld, meg úgy csináld, hogy jobb legyen, azzal meg nem foglalkoztál, mert legalább akkor haladtunk volna előre. De nem, de te úgy csináltad, hogy ne legyen jó, hogy ez arról szóljon, hogy mindig megyünk valahová együtt. (közben kezdett már jó dühös lenni) Kórházba, meg orvoshoz, nagyon jó programok.

Én: Tudod neki azt mondani, hogy Én most úgy döntök, hogy abbahagyom ezt a játszmát. Zsanett megismétli és folytatja: Nekem ez nagyon sokszor szenvedés volt. Amellett, hogy nagyon sok mindent kaptam tőled, szenvedtem ebben a kapcsolatban sokat és nem ismertem fel akkor, hogy ez nekem nem jó.

Nagyi: Csak azt akartam, hogy ügyes-okos, talpra esett felnőtt legyél. Zsanett: Igen, megoldottam mindent, de a te életedet meg a te szenvedésedet neked kellett volna megoldani, Le szeretném tenni ezt a terhet, most már pláne. Nem tudom megoldani a problémáidat és nem akarom emiatt rosszul érezni magam, nem akarom, hogy viszkessen a bőröm emiatt, már le szeretném tenni.

Nagyi: Hát tedd le.

Én: Ha kész vagy rá, csinálhatnánk egy rituálét a családállítás elve szerint, amiben meghajolsz nagymamád felé, megadva felé a tiszteletet, ugyanakkor visszaadva neki azokat a terheket, ami az övé. Meghajlás részeként pedig ezt mondhatod: Nagyi, meghajlok a sorsod előtt, te vagy a nagy és én a kicsi – Zsanett mondja ezt a pár mondatot és meghajlik, még mélyebbre hajlik, magát teljesen elengedve és én pedig simítom lefelé a „terheket”.

Én: Érzed-e úgy, hogy most szeretnéd megölelni azt az oldalát a nagyinak, akit szerettél.

Zsanett: Nem tudom ő hogy érez, a sok ordítás után. De már Nagyi tárt karokkal várta és megölelték egymást, hosszan. Azután úgy is ölelte Zsanett, hogy a nyakába tette a kezét, hogy érezze, hogy Nagyi meg tudja tartani – ami annyira hiányzott neki.

Én: Tudod neki azt mondani, hogy Nagyi, most már nem fogom másra rávetíteni a mi kapcsolatunkat, most mi ezt már elvarrtuk. Kérlek, mostantól inkább hátulról támogass. Zsanett megismétli, kiegészítve azzal, hogy: most már tudsz hátulról támogatni a sok szeretettel, amit kaptam tőled. Ezek után még a belső gyermekéhez, a kis Zsanetthez is fordult, akinek nagyon jól esett, hogy a felnőtt Zsanett kiállt érte és mindketten úgy érezték, egy új kezdet tud most elindulni.

Fenti folyamatban láthatjuk, mennyire és milyen hitmondatok mentén voltak Zsanett düh és szomorúság érzései elfojtva és hogyan tudtuk ebből kiszabadítani. Zsanettnak ez már a harmadik SzomatoDráma játéka volt és közben három konzultáción is részt vett, amik hozzásegítették ahhoz, hogy ez a folyamat itt meg tudjon történni.

Mi történik, ha elfojtjuk az érzelmeinket?

● Testi szinten: fejfájás, alvásproblémák, feszültségérzet

● Lelki szinten: kiüresedés, szorongás, elszigetelődés

● Kapcsolatokban: eltávolodás, meg nem értettség, intimitás hiánya

A lista nem teljes körű, de illusztrálja, mit veszíthetünk, ha nem akarjuk, vagy nem engedjük magunknak, hogy megfelelő keretek között kifejezzük az érzéseinket. Az érzéseink elfojtása nem tünteti el azokat – csak más formában törnek elő. A jó hír? Az érzelmi gazdagság nem veszély, hanem lehet erőforrás.

Hogyan engedheted meg magadnak az érzést – a helyén?

1. Figyeld meg, milyen érzések jönnek fel benned. Ne minősítsd, csak nevezd meg őket: harag, szomorúság, öröm, féltékenység stb.

2. Tedd fel a kérdést: „Mire akar tanítani ez az érzés?”

3. Keress biztonságos helyeket és személyeket, ahol megélheted. Egy jó barát, egy napló, egy SzomatoDráma játék– minden számít.

4. Ne sürgesd magad – a gyakorlás vezet el a változáshoz.

5. Adj magadnak belső engedélyt: „Érezhetem, ami bennem van, és nem kell elrejtenem.” „Attól még szeretem, hogy dühös vagyok rá”

Zárszó – Az érzések az önazonosság kapui

Az érzelmeink nem véletlenül vannak jelen. Vezetnek, jeleznek, kapcsolódást teremtenek. A cél, hogy megéljük őket ott és akkor, ahol annak helye van.

A valódi bátorság nem az érzelmek elfojtásában, hanem azok tudatos megélésében rejlik.

Ne érezz! - helyett éld meg, ami benned van – a helyén. Iratkozz fel hírlevelemre, hogy olvashasd hasznos tartalmaimat és kérd a 30 perces ingyenes beszélgetést

zsuzsa@huszkazsuzsa.hu

email címen, vagy itt:

https://huszkazsuzsa.hu/#uzenet

Huszka Zsuzsa Jól-Lét mentor

SzomatoDráma játékvezető szakember, Gyászfeldolgozás módszertani specialista, funkcionális életmód mentor, valamint közgazdászból lett coach vagyok.

Munkám során azt látom, hogy a tudattalanul tárolt érzelmek, események rendkívül nagy hatással vannak és meghatározóak az életünk különböző területeire. Vízióm, hogy tüneteinket, problémáinkat, konfliktusainkat nem hordozzuk sokáig. Egy test-fókuszú módszerrel, a SzomatoDrámával segítek, hogy a testbe ragadt érzelmek, tünetek felszabaduljanak, helyükre találjanak, így kiteljesedettebb, könnyedebb életet éljünk.

Érzékenységemet és figyelmemet strukturált és lényeglátó gondolkodásom egészíti ki, ami biztonságos közeget teremt, mély és gyakorlatban is hatékony megoldásokhoz juttatja a változtatásra nyitottakat. 33 év közgazdász alkalmazotti lét, vezetői beosztás után teret adtam annak, hogy szívből tegyem a dolgom.

Különös adottságom van arra, hogy másokból előcsalogassam az igazi lényeget, a szépséget és a természetes egyéni ragyogást. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy biztonságban, elfogadva és támogatva érezd magad. Legkedvesebb visszajelzéseim összecsengenek: „a veled való munkának köszönhetem, hogy merek önmagam lenni, ami felszabadító érzés”.

Elérhetőségeim: https://huszkazsuzsa.hu/