/ LEPORELLÓ I. Megérinted a tárgyakat, és rögtön elfelejted őket. A főneveknél előbbre való az,hogy langyos,puha, bolyhos, sötét. III. … Légtornász vagy,mint a virágok. Helyben maradsz,amikor futkosol, és minden percben nagy utakról térsz meg…
Gutai Magda
/ FOLDOUT I. You touch objects, and immediately forget them. The nouns are secondary to that of the lukewarm, soft, woolly, dark. III. … You are a trapeze artist, like the flowers. You stay in one place while running about, and every minute from big journeys you return…
/ translated Márk Kaposvári
Herbert Aniko aka Haniko
OTTHONKA / ELŐSZÓ
Idén tavasszal új fogalmakat kellett megtanulnunk és egyik napról a másikra szinte mindannyiunk számára ezek mentén kezdett szerveződni az élet: önkéntes karantén, home office, közösségi távolságtartás. Sokaknak közös emberi tapasztalatot hozott magával a világszinten egyre terjedő járvány: lecsökkent életteret és produktivitást, gazdasági problémákat, a megszokottnál jóval lassabb életet, valamint a társas érintkezések néhol teljes hiányát, többeknek az ebből fakadó előnyök szinte teljes elvesztését. Az új „normális” időszakát az első sokk után mindenki máshogy igyekezett átvészelni. Hiszen milyen otthon lenni amikor otthon kell lenni? Milyen megélni, hogy a biztonság a szabad választás elvesztésével jár és a mindennapi bezártság otthonunkba, ebbe az intim börtönbe, lesz a normális? Herbert Aniko esetében a szabadság ideiglenes megcsorbulása alkotásra való lehetőséget és inspirációt is hozott, az otthonról történő munka mellett születtek legújabb művei. Egy nő, a szobában. Nő a fürdőben. Nő, a gondolatai közé merülve. Olvasó nő. Figyelő nő. Herbert Otthonka címet viselő kollázs sorozatának leíró, fantázia címei is lehetnének az imént felsorolt egyszerű állítások. A művészre jellemző stílusban megvalósított új kollázs sorozat darabjai az otthon töltött napok megfigyeléseiből és apró élményeiből táplálkoznak: kényszerű egyedüllétből, a belső folyamatok és a közvetlen környezet megfigyeléséből, a párna ráncainak látványából, a fény lomha mozgásából a parkettán, vagy épp a finom papírra írt bevásárlólista betűiből.
A Herbert képein megjelenő arctalan nőalak – jól felismerhetően a művész alteregója – egyszerre van jelen állandó életterében, ugyanakkor a képeken vissza-visszatér és hangsúlyosan megjelenik a vágyott, szeretett természeti tér is. Alkotásain a hajukkal foglalatoskodó vagy csendben üldögélő papirvékony nőalakok, akik időnként Ingres fürdő nőire emlékeztetnek – Herbert érzékeny, finom önarcképei. Herbert élvezi az elmélyülést otthonában, környezete maga által teremtett menedék. Saját világát, otthonkáját számára kedves tárgyak, virágok, természeti kincsek, könyvek gyűjteménye alkotja – ez személyes kunstkammere. Ez a miniatűr múzeum jelenik meg képein is, olykor felnagyítva, mint környezet, hangsúlyozva a természet és művészet közti kapcsolatot. Herbert alakja, tárgyai magától értetődően kerültek egymás mellé, összetartoznak – az így kialakított kozmoszban könnyed az átjárás belső tér és a természeti tájak között. Utóbbiak a művész képzeletében már-már végtelenre nőnek. Papírkivágásokból, fényképekből, apró tárgyakból összeállitott kollázsai szemlélőjét e személyes terekbe vezeti el, miközben valójában lelkébe, gazdag belső univerzumába enged betekintést. Az alkotás ebben az időszakban nem csupán időtöltés, terápia is – egy különleges tavasz lenyomata, amit a világon szinte mindenki szobákban ülve töltött el és az ablakán át szemlélt. Herbert elmélyülésre használja az így kapott időt, önvizsgálatra és fejlődésre törekszik az alkotás segítségével – mely során csendet és nyugalmat tapasztal, egyfajta biztonságos magányt. Ebben a vizuális karantén- naplóban Herbert nem gondolatait írja le, hanem papírönarcképeivel vizuálisan rögzíti azokat a lelki állapotokat, melyeket a kényszer szülte fogságban megtapasztal. Herbert szavaival élve az Otthonka sorozat „A szabadság redukált megélése: „Menj ki bent!”- Alkotásait szemlélve mi is megvizsgálhatjuk, hogyan változtunk ezalatt a rövid, de meghatározó idő alatt? Maradt e rajtunk nyoma a bezárva töltött időnek? Észrevettük e kik vagyunk, illetve hogy valóban be voltunk e zárva önmagunkkal? Urai Dorottya _ művészettörténész
LITTLE HOME / FOREWORD
This spring we had to learn some new concepts and from one day to the next almost all of us had to start organizing our lives in terms of them: like voluntary quarantine, home office, and social distancing. The global pandemic brought about a common human experience for many of us: reduced mobility and productivity, economic problems, a significantly slower pace of life, plus in certain places the total lack of social interactions and for many almost the total loss of the benefits provided by those interactions. After the first shock everyone tried to weather the period of the new “normal” in their own way. For what is it like to be at home when you have to be at home? What is it like to experience when safety trumps freedom of choice, and being shut in at home, into that intimate prison, becomes the norm? For Herbert Aniko the temporary constraint on freedom meant an opportunity for creativity and inspiration as well. Her newest works emerged during home office time. A Woman in a room. Woman in a bath. A woman lost in thought. A reading woman. A woman watching. Indeed, these simple phrases could very well be the descriptive, fancy names of the pieces in Herbert’s new collage-series titled Otthonka [little home]. True to form, the substance and essence of the series derive from Herbert’s observations and subtler experiences at home: inevitable solitude, the observation of inner processes as well as of the immediate environment, the sight of wrinkles on the pillowcase, the dawdling play of light on the floor, or the delicate shapes of the letters on a grocery list.
The faceless female figure that appears on Herbert’s pictures -recognizably her own alter ego - is presented at once in her everyday living space and at the same time in the desired and beloved natural milieu that also returns and is emphatically portrayed in her pictures. The paper - thin figures in the pictures playing with their hair or silently sitting - reminiscent here and there of Ingres’ women- are Herbert’s own sensual self-portraits. Herbert enjoys the meditative exercise in her home; her environment becomes a shelter of her own design. Her own world - her little home - contains beloved objects, flowers, organic artifacts, books. This is her personal Kunstkammer. This miniature museum is what appears in her pictures as well, amplified at times like nature, emphasizing the relationship between nature and art. Herbert’s figure and her objects are juxtaposed organically - they belong together. And the cosmos thus conjured yields an easy passage between inner and natural landscapes. The latter, in fact, almost expand to infinity in the artist’s imagination. The collages composed of paper cuts, photographs, and smaller objects lead the viewer into these personal spaces while also offering a glimpse into her soul and her rich inner universe. At a time like this, creation serves not only as a pastime activity but as therapy too - in the face of a peculiar spring that almost everyone spent sitting in rooms, and watching it pass through their window. Herbert uses the time to go deep and with the help of the creative process to further her own self-examination and self-development- during which she experiences stillness and tranquility, a form of safe solitude. In this visual quarantine-diary Herbert is not writing down her thoughts but rather visually records those states of mind that she experiences during the unintended confinement. In Herbert’s words the Otthonka series is ‘’the reduced experience of freedom: where you must ‘go out inside!’” Looking at her works helps us examine how we changed during this short but defining period. Did the time spent in the confinement of our home leave any noticeable trace on us? Did we realize who we actually are, or were we at all locked in with ourselves? Dorottya Urai _ art historian / translated Márk Kaposvári
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 01_ 2020_03_21 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
visszatekintek egy pillanatra amikor te nem te nem te nekem adni nem akartál. egy pillanat voltál. Eke Angéla / I look back for a moment when you don’t you don’t for me you didn’t want to give. you were a moment.
Angéla Eke / translated Márk Kaposvári
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 02_ 2020_03_25 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
eddig van a teraszhatár az ajtó meg az ég között falombba lépjek-e vagy a felhőbe nyújtsam magam alattam zöld a vatta fészekbe lépek-e levélgalacsinokba ugyanúgy tekeredik a fejem felett is a terasztetőmre támaszkodik nem védem magam tovább a naptól hadd telítse be a házamat csináljon ruhát nekem az ég csináljon cipőt nekem a fa Tóth Kinga
so far’s the balcony-barrier between the door and the sky shall I step into leafage or stretch myself into the cloud beneath me the cotton is green to nest will I step in leafpellets spirals the same way above my head too leaning against the top of the balcony shield myself from the sun I no longer do let it fill my house let the sky make my clothes and let the tree make my shoes
photo: Dávid Bíró
Kinga Tóth / translated Márk Kaposvári
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 03_ 2020_03_27 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 04_ 2020_03_30 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 05_ 2020_04_03 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert aka Haniko Herbert AnikoAniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 06_ 2020_04_05 _Otthonka / Little Home 01_ 2020_03_21 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 07_ 2020_04_07 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 08_ 2020_04_11 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 09_ 2020_04_12 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 10_ 2020_04_13 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
HIDEG / Gyerekkorodban azt mondták neked, hogy odakint nem történik semmi izgalmas. Azt is mondták, hogy odakint hideg van. Mégis a házak tűnnek olyan egyformának, mint egy jégkockatartó rekeszei. Keveset beszél hozzád. Ha újra gyerek lennél, nem lenne esélyed megtanulni beszélni. Tudomásul kellett venned, hogy ő nem akarja megmenteni a világot. Az özönvíz előtt csak az elefántokat, teheneket, tyúkokat terelte volna fel a bárkára, azokat az állatokat, amikhez a nőket szokták hasonlítani, ha meg akarják őket alázni. Téged sem védett meg soha, mindig azt mondta, a te hibád, ha kihívó vagy, majd hozzátette, Japánban például nemrég több tízezer nyíló rózsa fejét vágták le, különben az emberek megszegték volna miattuk a karantén szabályait, és kimentek volna fényképezni őket. Ma már tudod, hogy nem kell félned attól, amiket mondott, hogy nem sikerül, amit terveztél, és ha rövid szoknyát veszel, meg fognak támadni.
A bogaraktól sem kell tartanod amikkel gyerekkorodban ijesztegetett, mert azok ott a gerendán nem lopódarazsak lyukai, csak a szavak, amiket úgy mondanak ki, hogy nem akarják, hogy másik elfelejtse őket, odúkat vájnak a lakóotthonok szigetelésébe, hogy legyen hol átvészelniük azokat a gondtalan napokat, amikor úgysem figyelnél rájuk, bármilyen hangosan zsongnának is körül. Izsó Zita
/ COLD In your childhood they told you that nothing exciting’s going on outside. They also told you it is cold out there. And yet it is the houses that look like the molds in an ice cube tray. He barely talks to you. If you were a child again, you wouldn’t stand a chance to learn to speak. You had to understand that he doesn’t want to save the world. Before the flood he wished to lead only the elephants, the cows, and the hens onto the ark: the animals that women are likened to when humiliated. He’s never protected you either, he always told you it is your fault if you are provocative, and then he added that recently in Japan, for instance, tens of thousands of roses have been beheaded lest people disobeyed the rules of quarantine and went to take photographs of them.
Now you know that you needn’t be afraid of the things he said, or that you won’t accomplish what you planned, or that you’ll be attacked if you wear a short skirt. And you needn’t be afraid of the bugs with which he scared you in your childhood, as the holes in the beam are not those of the mud wasp’s, only the words that are said in a way not to be forgotten by the other; they dig cavities into the insulation of housings, so they can survive those carefree days when you wouldn’t heed them anyway, regardless how strong they droned on about you. Zita Izsó / translated Márk Kaposvári
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 11_ 2020_04_16 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 12_ 2020_04_18 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
/ ULTRAIBOLYA
a vár amit éjszakákon át néztél nappal nem találod ahogy lemegy a fény kivirágzik egy ablak az a tiéd két üveg között égett cukorszag menj tovább azon az ajtón ami kívülről olyan kicsinek látszott most elveszel benne ahogy elvesznek a napok milyen időszakok voltak milyen nappalok csak a hidegre és a melegre emlékszel te hideg voltál amikor néztelek hogy hívjuk az üres hajnalokat amik elmaradtak mellőled a lusta vadállatokat ha a mellkasodban várnak a fehér hűtők álmát aminek a fényében fürdesz és nem ébredsz fel emléknek túl kevés lesz arra kelsz hogy a szavak használnak téged nyelveden egy unatkozó madár lyukasztja ki a mondataid hogy ne érjenek el téged azt mondták a szivárvány nem indul sehonnan te mégis lekésted a színeket és most a kék a szemedben az is én vagyok
a folyósó nem ér véget előtted van az ami mögötted volt most biztosan érezni kellene valamit gondolod de a csempe törött széle megállít az üvegre nincs ráírva hogy igyál meg ezért otthagyod és akkora maradsz amekkora voltál minden tükörben más valaki arcát a helyek nem hagytak el csak nem hasonlítanak már rád ez a folyosó mostantól az életed visszaszívod a fényeket hogy csak a tieid legyenek nem számoltál vele hogy szúrni fognak hagyod hogy kicsorogjon a szádból a maradékot elviszed és az erkélyre ülteted kevés vizet kér csak éjjel virágzik
Tóth Réka Ágnes
photo: Dávid Bíró
/ ULTRAVIOLET the castle you were watching at nights during the day you cannot find as the light goes down a window flowers that is yours smell of burnt sugar between two panes go on through that door which looked so little from the outside now you get lost in it as the days are lost what periods they were what days you remember only the cold and the warm you were cold when I was looking at you what do we call the empty dawns that fell behind you the lazy beasts when waiting in your chest the dream of white fridges in the light of which you’re bathing and you don’t wake up it’ll be too little for a memory you wake to the words using you a bored bird on your tongue punctures your sentences so they won’t reach you they said the rainbow doesn’t begin anywhere you missed the colors anyway and now the blue in your eyes is me as well
the corridor doesn’t end what was behind you now is in front of you I should definitely feel something you think but the broken edge of the tile stops you it is not written on the glass to drink me so you leave it there and remain as big as you were before in every mirror someone else’s face the places haven’t left you they just don’t resemble you any longer this corridor from now on is your life you suck back the lights so that only you own them you did not expect them to sting you let it spill from your mouth and you take the rest and plant it on the balcony it asks for little water only blooms at night
Réka Ágnes Tóth / translated Márk Kaposvári
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 13_ 2020_04_20 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 14_ 2020_04_22 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 15_ 2020_04_25 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Öt óra harminckettő. Barnára fonja a hajam az időt. Talán a szívtől agyig csigázódó lépcsőn csúsznak meg ezek a napok. Felhőtől felhőkig élet. Most. Amikor a saját teredben alakuló és múló árnyékok foglya vagy Látod meg tisztán Belső otthonod. Még alig látszol. Aztán megint hétfő. Farkas -Zentai Lili /
It’s five thirty-two. My hair braids the time brown. These days may be slipping on the stairs winding from the heart to the brain. Cloud to clouds life. Now. When you are the captive of the emerging and passing shadows in your space Will you clearly see Your inner home. You’re barely visible yet. Then it’s Monday again.
Lili Farkas -Zentai / translated Márk Kaposvári
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 16_ 2020_04_25_ 23:02 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 17_ 2020_04_26 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert aka Haniko Herbert AnikoAniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 18_ 2020_04_27 _Otthonka / Little Home 01_ 2020_03_21 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 19_ 2020_04_28 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 20_ 2020_05_01 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 01_ 2020_03_21 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 21_ 2020_05_02 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 22_ 2020_05_03 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
/ ODA-VISSZA A PEREMEN, HA A PEREM EGY TENGERPART Itt bent mindenből van, ami szép, egy kisebb másolat. Egy kicsi és csúnya. Ne nevezd léleknek, mert mindjárt leesik, azért. Most van. Vége az éveknek. Zúg az ismeretlen. Ez a hatodik hullám. Komolyan ki tehet róla. Elcseréltük, ami nem volt a miénk. Jobban sajnálnám, ha többen néznének. Kaptunk érte egy koromfekete freskót. Azt mondtuk, van jövő. Ez volt. A saját múlásommal semmi bajom. Kérlek ne kérdezz. És ne nevezd békének. A kikötőben, ahol megállt a nap. Hát akkor gyere, induljunk el még egyszer, jobban. Könnyű gyászban nehéz madarak. Minden rád van írva a ruha alatt. Puha szavakból kemény mondat. Szürke tömbök a torkolatokban. A könyvem a kádba ejtettem tegnap. Innentől a tekintetek történetei jönnek. Gyóntatószék egy kupacnyi utcakőnek. Mától az összes macska te vagy. Muskátli zuhan a hibátlan fényben. Azt is értem. Holnap jönnek a szélért. Motorok felröhögnek.
A világnak tegnap 11 óta van vége. Ez az utolsó újság. Innentől felejteni elég. Nekem is kérj, kérlek, még egy kávét. Elszabadult napernyő a tenger felé. Kátrány. Kiáltások. Platánok merev jelbeszéde. Csepp vér a beton. Jég és árnyék. Ez a hatodik hullám. Ezt kaptuk. Valami ismeretlen épp kihal. Egy lejárt zenegép hallgatja rajtad át magát. Ne nevezd civilizációnak. Vakít az ég. Életlen szívedben késforma táj. Hajnalban vihar. Éjszaka futások. Konkáv csöndek. Fekete pálmafák. Simon Márton
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 01_ 2020_03_21 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper
/ BACK AND FORTH ON THE BERM, IF THE BERM IS A BEACH In here there’s a smaller copy of everything that is nice. A small and ugly one. Don’t call it soul, because it falls off at once, so don’t. It is now. The years are over. The unknown’s booming. This is the sixth wave. Who is in earnest responsible for this. We swapped what wasn’t ours. I’d be sorrier if more people watched me. We received a jet-black fresco for it. We said there’s a future. It was. I have no problem with my own passing. Please don’t ask. And do not call it peace. In the harbor, where the sun has stopped. Come on then, let us leave once again, better now. In light grief heavy birds. Everything’s written on you under the clothes. Hard sentence composed of soft words. Grey blocks in the firths. I dropped my book into the tub yesterday. From now come the stories of looks. Confessional for a cop of cobble. Henceforth you are every cat. Geranium plummets in the immaculate light. I understand that too. They’ll collect the wind tomorrow. Motors guffaw.
The world ended at 11 o’clock yesterday. This is the last tidings. From now it’s enough to forget. Please, ask for another cup of coffee for me too. Parasol on the loose in the direction of the sea. Tar. Cries. Stiff sign language of sycamores. Drop of blood the concrete. Ice and shadow. This is the sixth wave. This is what we were given. Something unknown is dying out right now. A finished juke-box listens to itself through you. Don’t call it civilization. The sky’s blinding. Knife-shaped landscape in your blunt heart. Storm at dawn. Runnings at night. Concave quiets. Black palm trees. Márton Simon / translated Márk Kaposvári
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 23_ 2020_05_05 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 24_ 2020_05_06 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 02_ 2020_03_25 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 25_ 2020_05_07 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 25_ 2020_05_07 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper photo: Dávid Bíró
Herbert Aniko aka Haniko
_Otthonka / Little Home 01_ 2020_03_21 13 × 18 cm, kollázs, papír / collage, paper
/ OTTHONKA
Az Otthonka alapötletét nem más,mint az élet adta. Kínában történt valami denevérekkel és kígyókkal. Azután az idő elkezdte a papírt átitatni és eláztatni. Maradj otthonka. Az első home office napomon támadt egy ötletem. Pár éve készítettem kollázsokat egy másik kiállításhoz: Jünnan kínai tartomány kormányzója, Cuj Pen kertjét. Mert ugye minden Kínában kezdődött és csak tiszta forrásból. Az új sorozat képeiben saját magam jelenítem meg vékony rizspapírból kivágva, sokszor meztelenül és a tér válik fontossá. A bezártság tere, de ez nem olyan rosszféle bezártság,ami előhozza a sötét dolgokat,hanem ami felfedi a bennünk rejtőző lehetőségeket és harmóniát ad. Milyen végtelenül szép, tágas és színes lenne mindenkinek a belső tere a bizalom kizárólagos útján, a félelmet elfelejtő álomban: a távolságban visszataláltunk egymáshoz. A cím,azért Otthonka,mert szép a hangzása és valahogy humorizálja, ironizálja a dolgokat. Nem egy ruhadarab,de utal a helyhez kötöttséghez. A szabadság redukált megélése: „Menj ki bent!”. Otthonka foglyul ejt. Otthonka a szabadság legfelsőbb foka. Otthonka halhatatlan. Otthonka állapot. Otthonka hangulat. 5 óra 32 perc Haniko
/ LITTLE HOME The idea for Little Home comes from life itself. Something happened with bats and snakes in China. And then time soaked and saturated the paper. Now you stay at Little Home. On my first day at the home office, I had an idea. A few years ago I made collages for another exhibition: about the garden of Cuj Pen the governor of the Chinese province Jünnan. Given that everything started in China and only from a clean source. In the images of the new series, I show myself cut out from thin rice paper many times naked but it is the space that becomes most important—the space of isolation. And not the bad kind of isolation which brings out the dark things: on the contrary, the kind that discloses the possibilities inherent in us and that facilitates harmony. Indeed: how immensely beautiful and wide and colorful could everyone’s inner space become through trust, in the dream that forgets the fear—where through distance we find each other again. The title is Little Home because it sounds nice and somehow lightens things up a bit. It doesn’t refer to a piece of clothing [house frock] but to the idea of spatial confinement—to the reduced experience of freedom. ’’Go out inside!’’ Little home entraps you. Little home is the highest level of freedom. Little home is immortal. Little home is a condition. Little home is a state of mind. 5 hours 32 minutes
anikoherbert.com
Graphic design and photos / Aniko Herbert All rights reserved