[341] Szász Gyopár
Behúzod a sötétítőt, lekapcsolod a villanyokat, behunyod a szemed. Bár inkább szemet hunysz. Pedig te vagy a hunyó, és egy idő után el kéne indulj keresni, próbálkozni, találni, hatni, alkotni, gyarapítani. De senki nem örül a hunyószerepnek, hiszen az maga után vonja a cselekvés szükségszerűségét, és a kudarc lehetősége is nagyobb. Szívesebben bújnál el te is, mert akkor nincs számonkérés, nincs felsülés, ez amolyan passzív részvétel a játékban. Most is azt próbálod tenni, s meg próbálod hazudtolni eredeti szerepköröd. Ebben a kényelmes-kellemes sötétben jó, mert nem láthat senki, nem ítélhetnek meg vagy el, és te sem látsz ki, s amit nem látsz, az nem fáj. Mindaz, ami körülvesz, emberkéz alkotta sötétség*. Szereted a kis, személyre szabott ketreced, amelyet komfortzónaként tartasz számon. Biztonságos, mint az anyaméh. Annyi különbséggel, hogy az utóbbiból valamelyest muszáj volt távoznod. De ezt így megszoktad, és félsz kimozdulni, félsz szabad lenni, mert az döntéshozatallal jár, meg felelősséggel. Inkább elfogadod a külső nyomást, a sablon-életpályát, a csapból is folyó féligazságokat, szóval az egész realitás-illúziót, amit megetetnek veled. Csukott szemmel mész végig az életen, nem veszel észre másokat, nem tűnnek fel az élet apró szépségei, csak sajnálkozol, sajnáltatod magad, talán néhanapján meg is sajnálsz valakit..., de valóban segíteni már keményebb dió. Tudatlanul struccpolitikát követsz, és úgy érzed, ez így neked jó, elégséges és megfelelő. Amit teszel, nem feltűnő, nem visszhangos. Csak annyit csinálsz, amennyit megszabnak, amennyit illik, amen�nyit elvárnak, s amennyi épp a létezéshez elég. Az álmaidtól már réges-rég búcsút vettél, olyan néven, hogy a valóságban élsz. Pedig dehogy! Csak elhitetik veled, és te kényelemből aláveted magad a fentről érkező nyomásnak. Valaha belegondoltál, mi lenne, ha végre elhúznád a sötétítőt, és kinéznél a tényleges valóságba? Ha a járókelők szemébe néznél az utcán? Ha meglátnád a szépséget a naplementében, ha tiszta szívből hálás lennél egy meleg kávéért, ha őszintén örülnél más sikerének, ha gyerek-éned szemeivel néznél ismét körbe, s mindenre rácsodálkoznál, őszintén? Ha a sötétséget meg tudod alkotni, fényt is áraszthatsz. Csak a te döntésed. * Simon Márton – Polaroidok (12. old.) irodalom
24