Gut Sábesz 23. évfolyam 50. szám

Page 1

23. évfolyam 50. szám • Ára: 330 HUF • ‫ב׳׳ה‬

‫גוט שבת‬

KIADJA: CHABAD-LUBAVICS ZSIDÓ NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI EGYESÜLET Gyertyagyújtás Budapesten: 19:15 • ‫תשפ׳׳א‬

‫ • י׳׳ט אלול‬2021. 8. 27. • ‫פרשת כי תבא‬

• Szombat kimenetele: 20:20

Egy hét – négy zsinagóga Indul a Zsinagógák Hete rendezvénysorozat! Az őszi ünnepek idején megtel­ nek a zsinagógák: olyanok is fel­keresik az imahelyeket, akik az év többi részén nem járnak rendszeresen a közösségi imákra. Idén azonban az EMIH korán kezdi a zsinagóga-szezont: a Zsinagógák He­te elnevezésű nagyszabású ese­ménysorozattal vezeti fel az őszi zsidó ünnepeket. Régi és új zsinagógák várják látványos programokkal a közösség tagjait és mindazokat, akik kulturális és gasztronómiai különlegességeken keresztül szeretnének megismerkedni a zsidósággal. Augusztus 27-től szeptember 5-ig kulturális, szórakoztató és hitéleti programok széles választéka várja az érdeklődőket a fő­ város különböző pontjain. A Zsinagógák Hete egy évtizedek óta zárt imaház újranyitásával kezdődik: augusztus 27-én ünnepélyes keretek között nyitja meg kapuit a Vörösmarty utcai

„Pesti stibel”. Ez a lakás­imaház hosszú ideje lehúzott re­dőnyök mögött aludta Csipkerózsika-álmát, most viszont megújult belsővel várja, hogy a megnyitó után újra felcsendüljenek benne a szombatköszöntő ima szavai. Augusztus 29-én, vasárnap az immár hagyománnyá vált Sóletfesztivál várja programjaival a széles közönséget, ezúttal új helyszínen, az Újbudai Parkszínpadon. Ami azonban a megszokott lesz, az a különleges sólet-kínálat, a jó zenék és izgalmas programok. A fesztivállal párhuzamosan a környék új imahellyel gazdagodik: hivatalosan is megnyit a Bocskai úti zsinagóga, mely évtizedeken át a TIT székházaként volt ismert. Az egésznapos fesztivál zárásaként a zsidó zenei élet két nemzetközi sztárja lép fel: Nissim Black, az amerikai haszid zsidó rapper és Alex Clare (lásd írásun­ kat a 4. oldalon) londoni születésű

soulénekes. Míg Nissim Black először lép színpadra Budapesten, addig Alex Clare már ismerős lehet a Sziget Fesztivál látogatóinak. A Zsinagógák Hetének legidősebb „szereplője” a 200. szü­ letésnapját ünneplő Óbudai Zsi­ nagóga, ahol Hollós Csaba Mose Munz lajtorjája című egy­fel­ vonáso­sának ősbemutatójára ke­rül sor szeptember 2-án. Végezetül, a legidősebb után a legifjabb zsinagóga várja az érdeklődőket: a Ros hásáná előtti napon nyit újra az Újlipótvárosi Zsinagóga. A rövid ideig átalakítás miatt zárva tartó közösségi tér és imaház méreteiben és funkciójában kibővülve, családi nappal zárja a Zsinagógák Hete ünnepségsorozatot. Akármivel is tervez felkészülni az ünnepekre a nyár és az ősz fordulóját jelentő héten, a Zsinagógák Hetét ne hagyja ki: felejthetetlen élmény lesz!

A Vörösmarty utcai imaház, az Újlipótvárosi (jobbra fent), az Újbudai (balra lent) és az Óbudai Zsinagóga

Zsinagógák Hete programajánló

Augusztus 27. péntek 16.00-20.30: Vörösmarty utcai Zsinagóga megnyitója 16:00 Tóratekercs közös átvitele a Radisson Hoteltől (Teréz krt. 43.) a Vörösmarty utcai Zsinagógába 16:35-18:15 Mezüze felhelyezése, a Tóra ünnepélyes bevitele a zsinagógába, hivatalos megnyitó 19:15 Péntek esti ima Augusztus 29. vasárnap 11:00-19:00 Sóletfesztivál az Újbudai Parkszínpadon 11:00 A Kalap Jakab együttes gyerekműsora 12:00 Réczei Tamás rendező Vecsei H. Miklós Junior Prima díjas színésszel beszélget 13:00 Hivatalos megnyitó 14:00 Móser Ádám klezmer zenei produkciója 15:00 Réczei Tamás rendező beszélget Hámori Gabriella Jászai Mari-díjas színésznővel 16:00 Minek szenved, aki nem bírja: Réczei Tamás beszélget Rubin Eszterrel új könyvéről 16:30-19.15 Az Újbudai Zsinagóga megnyitója 16:30-17:30 Ünnepi beszédek a Parkszínpadon 17:15-17:30 A tóratekercs közös átvitele a Parkszínpadtól az Újbudai Zsinagógáig 17:30-19:15 Közös tánc, a tóratekercs behelyezése a tóraszekrénybe 18:30-22:00 Koncertek az Újbudai Parkszínpadon 19:30 Alex Clare koncert 20:45 Nissim Black koncert Szeptember 2. csütörtök 18:30-19:20: 200 éves az Óbudai zsinagóga Ünnepélyes megnyitó, beszédek A zsinagóga órájának ünnepélyes visszahelyezése 20:00-21:00: A Mose Müntz lajtorjája c. színdarab ősbemutatója Szeptember 5. vasárnap 15:00-18:00: Családi nap és megnyitó a Zsilip központban


2

2021. augusztus 27.

Hetiszakasz

A zsidó boldogság receptje

A nép szeme, szíve és füle Szakaszunkban – Ki Távó (5Mó­ zes 26:1–29:8.) – a zsengék bemutatásának szertartását, majd a tizedek bemutatásának rendjét ismerteti Mózes. Megparancsolja, hogy amikor átkelnek a Jordánon, állítsanak fel nagy köveket a folyóban, és írják rá emlékeztetőül az egész Tórát. Utána hat-hat törzs egymással

szemben állva áldás- és átokszövegeket mond, főleg olyan dolgokra, amiket az ember titokban tesz, és így nem derül fény rá. Mózes ezután megismétli a Leviticus végén hallatott figyelmeztetést (Tochécha): mi lesz, ha betartja a nép az isteni szerződést és mi vár rá, ha, Isten ments, nem tartja be.

Zsidó híradó

Smita év és zsinagógák: megjelent az Egység ros hásánái száma fur­csa hatásáról, A következő esz- ‫אחדות‬ tendő különleges a startup-nemzet lesz, hiszen hamameg­születéséről olrosan smita év kö- zsinagógák hete vashatunk. Ugyanés mulatságok szönt ránk, amikor Megnyitók csak a smitához fővárosszerte Izrael szent földje kapcso­ló­dik gasztmegpihen. Ahogy ronómiai rovatunk a lubavicsi Rebbe, is, melyben egy Menáchem Mendel sMitá év: komplett gyümölSchneerson rabbi amikor a szentföld megpihen csösen ünnepi meorthodox life az újságban meg- My nüsort is kínál a roélet az ortodox világon innen jelent levelében vat vezetője, Dénes írta: „Az élet lényege és cél- Anna az újévre. Oberlander Báruch rabbi ja ugyanis nem a materializmusban, hanem a spirituali- írásában a kenyérevés kéz­mo­tásban rejlik. Az anyagi világ sásához kapcsolódó há­lá­chák­ csak azért létezik, hogy ’a föld kal ismerkedünk meg, Cseh pest an­ szombatot tartson az Örökké- Viktor pedig a Juda­ valónak’, tehát a materiális di- no rovatban bepil­lantást ad a menziónak egy magasabb ren- most újranyíló Vörösmarty utdű célt, a szentséget és az Isten- cai Zsinagóga múltjába. Hűséges olvasóink megnel való kapcsolatot kell szolszokhatták, hogy az újévi szám­ gálnia.” Ennek kapcsán az Egység ban mellékleteként megjeleaugusztusi számában az iz- nik a következő év zsinagó­gai raeli gazdaságról és a szom- naptára is. Ez idén sincs másbat év különlegességeiről talá­ ként. A kiadvány tartalmazza lunk olvasnivalót, Robert C. az 5782-es év zsidó ünnepeit, a Cas­tel írásában pedig az izra- gyertyagyújtási időpontokat és eli gazdaságot sújtó bojkottok a különleges tudnivalókat.

egység XXXi. éVFolyaM, 145. száM • 2021. augusztus • 500 Ft 5781. Elul • ‫ב״ה • אלול תשפ״א‬

‫ירחון יהדות הונגריה‬

Magyar zsidók lapja • EgységEs Magyarországi izraElita Hitközség

TUDJ MEG TÖBBET SAJÁT GYÖKEREIDRŐL!

08.23 — 09.03.

– vélemény

Ezen a héten a Tórában a bi­ku­ rimnak, azaz a föld első gyümöl­ csé­nek, vagy más megfogal­ma­zásban, a zsengéknek a tör­vé­ nyéről olvasunk. He­ti­sza­ka­ szunk, a Ki távo tanítja, hogy az Izraelbe való belépés, majd az azt követő letelepedés után a föld első gyümölcsét el kell különíteni és áldozatként bemutatni az Örökkévalónak. A bölcsek körében két alapvető nézet alakult ki fenti parancsolattal kapcsolatban. A Midrás (Szifri) szerint a törvény minden egyes embert arra kötelez, hogy amint Izraelbe lépett és földje gyümölcsöt kezdett teremni, le kell választania a zsengét és Istennek ajánlania azt. A Talmud ezzel szemben úgy tartja, hogy a zsengék törvénye csak akkor lép érvénybe, mikor már valamennyi zsidó a Szentföldön él (a zsidók teljes szentföldi letelepedése, Jósuá hódításaitól a föld felosztásig tizennégy évet vett igénybe). A Talmud érvelése azon alapszik, hogy a föld zsengéje szoros kapcsolatban áll a boldogsággal, ez az állapot pedig csakis akkor valósulhat meg,

ha már minden zsidó megérkezett az országba, és ott sikeresen le is telepedett. A fenti két nézet nem mond egymásnak ellent. Létünk egyik meghatározó és alapvető aspektusa, hogy egyénekként igyekszünk tevékeny szerepet játszani az életünkben és a képességeink maximumán teljesíteni. Másfelől azonban tár­ sas lények is vagyunk, és természetes vágyunk, hogy a közös­ ség szerves és alkotó részeiként is sikeresnek érezzük magunkat. A boldogsághoz tehát életünk mindkét aspektusát „jól kell hogy lakassuk,” s nemcsak egyéni, de közösségi szinten is felelősséget kell vállalnunk. Hetiszakaszunk a zsengék törvényén keresztül tanítja a zsidóként való létezés esszenciáját: az igaz boldogság sosem élhető át kizárólag egyéni szinten, azt csak a közösségünkért is aggódó és tenni akaró emberekként tapasztalhatjuk meg. Kovács Jichak rabbinövendék cikke Mordechai Wollenberg rabbi írása nyomán.

Sóletfesztivál 08.29.

Budai Parkszínpad

WWW.ZSINAGOGAKHETE.HU

Imaidők a következő hétre (augusztus 28–szeptember 3.) Talmud Egylet – Sász Chevra Zsinagóga

(VI., Vasvári Pál u. 5.) Szombat: 9.15 Reggeli ima, majd süteményes Kidus; 19.15 Délutáni ima, majd szeudá slisit Vasárnap-péntek: 8.00 Reggeli ima Vasárnap-csütörtök: 19.30 Délutáni ima (a Keren Orban) Péntek: 18.00 Kérdések és dilemmák a hetiszakaszban (Oberlander Báruch rabbi előadása); 19.00 Minchá délutáni ima; Kábálát Sábát, majd Kidus és szombati étkezés (az udvarban); 20.00 Oberlander Báruch rabbi előadása

Óbudai Zsinagóga

(III., Lajos utca 163.) Szombat: 9.15 Hetiszakasz-tanulás 10.00 Reggeli ima, majd Kidus Hétfő-péntek (munkanapokon): 6.30 Reggeli ima 7.30 Napi Talmud Péntek: 19.00 Tanulás 19.30 Kábálát Sábát, majd Kidus

Budavári Zsinagóga

(I., Táncsics M. u. 26.) Szombat: 9.15 Reggeli tanulás (zsidó misztika) 10.00 Reggeli ima Péntek: 18.30 Tanulás 19.30 Kábálát Sábát, majd Kidus

Cháj Galéria

(Szentendre, Pátriarka u. 6.) Szombat: 9.30 Reggeli tanulás (zsidó misztika) 10.00 Reggeli ima, majd Kidus Péntek: 19.00 Kábálát Sábát, majd Kidus


An inspiring story for your Shabbos table 2021. augusztus 27.

HERE’S my A küldetés STORY MAN ON A MISSION Velem és a Rebbével történt

1963-ban az izraeli Kirját Ono vá­rosi tanácsának tagjaként az Egyesült Államokba utaztam, hogy adományt gyűjtsek a település fejlesztéséhez. Kirját Ono története a harmincas évekre nyúlik vissza. Eleinte kistelepülés volt, majd az ötvenes években befogadó tábort létesítettek a közelében a tömegesen érkező iraki, romániai, jemeni és északafrikai zsidók számára. Idővel a tábor és a település egyesült, és jelentős építkezés vette kezdetét. A lakások mellett azonban különböző közösségi intézményekre is szükségünk volt, melyekhez elő kellett teremteni az anyagiakat. Először Los Angelesbe láto­ gat­ tam, ahol az úgynevezett Lands­manschaftok, tehát az egyazon európai településről érkezett zsidó bevándorlók egyesüle­ teinek vezetőivel találkoztam. Ők bőkezűen adakoztak Izrael számára, ahol abban az időben meglehetősen nehéz körülmények uralkodtak, és nagy szükség volt a külföldi adományokra. Ezt követően New Yorkba utaztam, töb­ bek között azért, hogy találkozzam a Lubavicsi Rebbével. Ezt Jáákov Kohén, a városi tanács elnöke kötötte a lelkemre. A Rebbe segítségét egy vallásos iskola megalapításához kellett kérnem. A családom nem volt vallá­ sos, a kisebbik fiam mégis a Tóra útját választotta. Kipában kezdett járni, csak kósert evett és minden vágya az volt, hogy egy vallásos iskolában tanulhasson. Akkoriban azonban még egy rendes zsinagóga sem működött Kirját Onóban, egy átalakított lakásban tartották az imákat, 19:00

3 ‫ תשע״ט‬,‫ר‬

Erev Shabbat

és persze jesiva sem volt. Mindez annak ellenére alakult így, hogy a lakosság jelentős része vallásos vagy hagyományőrző volt, akik nyilván nagy számban látogatGenerously ták volna a vallási intézményesponsored the ő érdekükben kellett a ket.byAz Rebbével találkoznom, és a segítségét kérnem. Jáákov Kohén

kai küldetésemmel kapcsolatban leményem szerint elfogadhatóak tett fel kérdéseket. Úgy éreztem, a feltételei, de a végső döntést a hogy valóban érdekli a szemé- feletteseim hozzák meg. Jáákov lyem. Kohén később személyesen utaKirját Onóról elmondtam, zott el a Rebbéhez, hogy az iskohogy főleg muszlim országokból la ügyében tárgyaljon. Abban álérkezett, vallásos emberek lakják lapodtak meg, hogy az iskola a MR. MILEK KREMER a várost, akik nagyon hiányolják Rebbe öccsének emlékére épül a vallásos intézményeket. fel. A Rebbe Smuel Chefer rabbit largely bízta meg,on hogydonations ellenőrizze from a szerződésbe foglaltak Afterwards, I wentbetarto New Yor tását. Chefer rabbi volt a Kfár with the Lubavitcher Rebbe, a Chábádban működő tanintézMr. Yaakov Cohen, the head o mények adminisztrátora, ráThe purpose of the meeting adásul jól ismerte a Rebbe öc�Rebbe’s assistance in establis csét, így alkalmasnak mutatkoOno. zottina Kiryat feladatra. A Rebbe azt is kérte, hogy Chefer rabbi My family was notlegyen Torah obse jelen az alapkő lerakásánál. Ezen son had decided to become az eseményen megjelent az izrayarmulke eli wearing államelnök,aZálmán Sázárand és keepin expressed a desire to a belügyminiszter Chájim Mose study i Butis.at that time, there wasn’t Sapira in Ono and prayer serv Az Kiryat alapkövet 1964-ben, Lág báomer napján tettük le, egy évan apartment repurposed as Milek Kremer Kirját Ono városi tanácsának tagjaként, majd vel there a Rebbével találkozómThis wa was való no yeshivah. alelnökeként szolgált. Az interjú 2012 decemberében készült. után. A Rebbe levelet küldött the fact that many of athe resid n 1963, while serving as a member of the Kiryat nagy eseményre: „Adja az Öröktraditional, and they would su Ono Regional to the United States A Rebbe megkérdezte, hogy kévaló, hogy a Talmud Tóra alapszámára nem voltCouncil, ismeretlenI came a services if we egy hadjó the on a mission to raise ápolt funds for the development of mennyi pénzre lenne szükséChábád, mert jó barátságot kövének elhelyezése és al-funds to günk. Nem tudtam pontos összea Rebbe our town.néhai öccsével, Jiszráel kalmas Mr. időben Cohentörténjen askedmeg me...to meet Árje Léb Schneersonnal, akivel get mondani, de úgy saccoltam, neveljék az ebben az épületben his help with this matter. H The of Kiryat Onoegy dateshogy back thefelépítése late 1930s az to iskola 25 000 tanuló zsidó gyerekeket az örök egyhistory időben együtt dolgozott with Lubavitch dating back t when it was just a small settlement, but ki, in the dollárt tenne ami early abban az és szent Tóra tanítása alapján”. Tel-Aviv-i könyvesboltban. with the Rebbe’s brother, the 1950s a refugeetehát absorption established időben was jelentős összegnek száBejelentkeztem a Rebbe camp Ez valóban így történt. Az Leib Schneerson. They met ye near Kiryatahol Ono for éjfélre Jews emigrating from meglepeIraq, mított. Legnagyobb titkárságán, aznap épületben zsinagóga és jesiva is worked together in the Bloom Rebbe magárathe vállal- működött, ahol nagyon sok diák adtak időpontot. Romania, Yemen and North tésemre Africa.a Eventually Aviv, and they had kept up a ta a teljes összeg A Rebbe barátságosan üdvö- becoming Tórát. camp and the town merged, a citykifizetését, largely de tanult feltételeket is szabott. Az egyik zölt és megkérdezte, hogy angoMilek Kremer Yisroel Aryeh Leib’s passing te through the efforts of the Regional Council which led lul, héberül vagy jiddisül szeret- az volt, hogy a helyi rabbi is táa nék-e building and development effort. However, if our After I explained to the Re társalogni. A jiddist válasz- mogassa a tervet, a másik pedig goals of establishing institutions that would serve our reason I was requesting a tottam. A Rebbe először a ma­ az, hogy ügyvéd által írt szerzőKészült athat lubavicsi Rebbe community to be met, adésben greatrögzítsük, deal ofhogy money was for me at midn az iskogánéletemről were kérdezősködött. életét scheduled feldolgozó archívum was needed. Meséltem neki a koncentrá­ciós la kizárólag az előre megszabott Headquarters and was brou videóinterjúja alapján. táborokban töltött időről és ar- célt szolgálhatja, és nem rendezAz archívum magyar nyelvű study after being told that the Once in the United States, I traveled to Los ról, hogy vezető szerepet töltöt- hetnek a falai között olyan renváltozata itt érhető el: longer than ten minutes. Angeles where I met a few representatives of thetördezvényt, mely a szombati tem be a híres illegális kivándorwww.youtube.com/ Landsmanshaftn – Ezt social of Jewish The alubavicsirebbe Rebbe greeted me warm vények megszegésével járna. ló hajón, az Exoduson. köve- organizations emigrants from European countries. They contributed Mond­tam a Rebbének, hogy vétően a munkámmal és az amerilanguage I preferred to convers

I

to the Jewish settlers in Israel, whose situation in 20:00 7:30 those early years was difficult and who subsisted

or Yiddish — and I chose Yiddis zsido.com of questio asking me a Anumber Facebook-oldalán élőben

An oral history project dedicated to documenting the life of the Rebbe, Rabbi Menachem

Oberlander Báruch Hétfő: Zohár, a Ragyogás Könyve, a zsidó misztika alapműve (58) Kedd: Hászid történetek és mesék (69) Szerda: Kérdezd a rabbit! (70) Csütörtök: Hetiszakasz a kabbala tükrében: Miért nem válaszolt a Jóisten az imámra?

Megyeri JonatánThe story is one of thousands recorded in over 1,5 Köves M. Slomó Schneerson, of righteous memory.

Facebook Tanház videotaped interviews conducted to date. While we have done our utmost to authenticat Hájom jom Minden napra egy hászid gondolat these stories, they reflect the listener’s recollection and interpretation of the Rebbe’s word

Napi Talmud

Virtuális Bét Midrás

mystory@jemedia.org | myencounterblog.com | © Copyright, Jewish Educational Media, 2019


4

2021. augusztus 27.

Kóser konyha

Gyümölcsös csirketagine

Világsztárok a Zsinagógák hetén

húsos, glutén- és tojásmentes 2 kg csirkehús (comb és mell vegyesen) olaj 2 nagy fej lila hagyma egy-egy maréknyi aszalt szil­ va, szárított sárgabarack és szeletelt, hámozott mandula ¾ pohár szilán (datolyaméz) 1 dl kóser fehérbor A tálaláshoz: szárazon pirí­ tott mandulaszeletek; felap­ rított friss koriander

A fűszerkeverékhez elkeverjük a következőket: 1 citrom reszelt héja; só, durvára da­ rált bors, 1 kk.kurkuma; 5 nagy fokhagymagerezd ös�­ szetörve; egy darabka gyöm­ bér lereszelve; ½ kk. római kömény; 1 kk. őrölt korian­ der; 1 kk. fahéj A tagine aljában olajat hevítünk, beledobjuk a húst, rászórjuk a fűszerkeveréket, és alaposan, minden oldaláról átpirítjuk. Kivesszük a húst, pótoljuk az olajat, beletesszük a vékony szeletekre vágott lila hagymát. Hozzáöntjük a szilánt, a fehérbort, beledobjuk az aszalt szilvát és a barackot. Néhány percnyi párolás után visszatesszük az edénybe a húst, és a fedelével lezár­ juk a tagine-t. Tálalás előtt szá­razon pirított mandulával és friss korianderrel megszórjuk, kuszkusszal tálaljuk. Tagine helyett lábosban is elkészíthetjük, ekkor figyeljünk az elpárolgott folyadék pótlására. További gyümölcsös receptek az Egység 145. számában.

Nissim Black, a haszid rapper Az afroamerikai férfi rapperként kezdte pályafutását, D.Black művésznéven. Muszlim hitben nevelkedett, majd áttért a kereszténységbe, de egyik hitben sem érezte otthon magát, ezért kezdett el a zsidóság iránt is érdeklődni. „Úgy döntöttem, magam járok a dolgok végére. Leültem egy Ószövetséggel, és azt mondtam Istennek: Most újrakezdjük. Te meg én. Látni és tudni akarom, hogy ki vagy te valójában.” Az egykori bandatag Nissim ma már vallásos zsidóként Jeruzsálemben él családjával, zenét ír, klipeket forgat és koncerteket ad. Peszách után jelent meg legújabb albuma „Lemálá” (Felfelé) címmel, melynek slágerét, a Fly away című számot már 750 000 ember látta a YouTube-on. „A zeném megmutatja, hogy hol tartok ma spirituálisan. Ez az én eszközöm arra, hogy mások lelkét is megérintsem, nem a magam hasznára zenélek. A régi idők már nem térnek vissza” – mondta Black. Betérése után egy darabig egyáltalán nem foglalkozott régi hivatásával. Egyszer azonban Nissim bekapcsolta egyik régi, tönkrement mikrofonját, és az meglepő módon tökéletesen működött. Ekkor elment rabbijához, áldását kérte, és ismét dalírásba fogott. Azt is elhatározta, hogy a dalszövegek ezentúl vallásos hitéről tanúskodnak majd. „Az alkotómunka előtt mindig meditálok. Írás közben pedig folyamatosan imádkozom. Igyekszem minél inkább elmerülni a spiritualitásban, amikor létrehozok egy dalt.”

Alex Clare, a lélek zenésze Alexander George Clare Délkelet-Londonban született 1985. szeptember 14-én. Édesapja nyomdokait követve először trombitálni, később dobolni tanult, végül a gitározásnál és a dalírásnál kötött ki. Kedvenc előadói között ott volt Stevie Wonder. Közben a biztonság kedvéért séfnek is tanult. A zeneírás akkor indult be, amikor Alex úgy döntött, lehorgonyoz egy kikötőben, Harlowban, majd arra jutott, hogy levitorlázik a Temzén egészen Stamford Hillig. Ezután nem sokkal Brightonba költözött. Rengeteg dalt írt ez idő alatt, a demói egészen az Islands Recordsig jutottak, két héttel később pedig már alá is írta a szerződéseket a lemezcéggel. Később bejárta a fél világot: New Orleans, Jamaica, Los Angeles voltak a megállók. A hosszú útról Alex egy soulos, jazzes, jungle-os, punk rock albummal tért vissza. A sikert Too Close című dala hozta meg számára, ami 2012-ben a Billboard Top Tenig jutott. Bár, ahogy ő fogalmaz „nagyon-nagyon szekuláris” környezetben nőtt fel, mégis a vallásos zsidóság felé a 2000-es évektől fordult. Szigorú szombattartóként sábeszkor nem koncertezik, emiatt egyszer egy lemezkiadási lehetőségtől is elveszett: „Találtam más utakat, hogy sikeres legyen a karrierem” – nyilatkozta. A Talmudtanulásról még a turnéi alatt sem mond le. 2015 óta családjával Jeruzsálemben él. A koncertek a Budai Parkszínpadon lesznek, augusztus 29-én 19.30-tól. A Zsinagógák Hetének részletes programja megtalálható a www.zsinagogakhete.hu oldalon.

Gut Sábesz – megjelenik hetente Kiadja a Chabad-Lubavics – Zsidó Ne­ velési és Oktatási Egyesület / Published weekly by Chabad-Lubavitch – The Jewish Heritage Center of Hungary 1052 Budapest, Károly körút 20.

Munkatársak: Cseh Viktor, Dénes Anna, Telefon: +36-1-268-0183 Kovács Jichák, Molnár Zsófia www.zsido.com / info@zsido.com Nyomdai előkészítés: Juhász Valéria Felelős kiadó: Oberlander Báruch rabbi ISSN 1416-4604 Főszerkesztő: Steiner Zsófia A kiadvány szent szövegek részleteit és magyarázatait tartalmazza. Kérjük, ne dobja el!


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.