Gut Sábesz 23. évfolyam 49. szám

Page 1

23. évfolyam 49. szám • Ára: 330 HUF • ‫ב׳׳ה‬

‫גוט שבת‬

KIADJA: CHABAD-LUBAVICS ZSIDÓ NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI EGYESÜLET Gyertyagyújtás Budapesten: 19:28 • ‫תשפ׳׳א‬

‫ • י׳׳ב אלול‬2021. 8. 20. • ‫פרשת כי תצא‬

• Szombat kimenetele: 20:35

Befektetés egy új generációba 1897. elul 15-én (akkor szep­ tem­ ber másodikára esett ez a nap, idén augusztus 23-ra) a fe­ héroroszországi Lubavics fa­ lu­­ ban új jesiva nyitotta meg ka­puit. Vajon hány fiú lépett át ezen a kapun aznap izgatottan vagy aggódva, hogy az ötödik lu­bavicsi rebbe, Sálom Dovber Schneer­ son rabbi iskolájában ta­nulhasson? Oroszországszerte szá­ molatlanul lehetett akkoriban kisebb-nagyobb jesivákat ta­lálni, de a Rebbe Rásábként is­mert haszid vezető új talmudi iskolája eltért ezektől. Ez volt az első olyan jesiva, ahol a ha­gyo­ mányos tananyag mellett és az­ zal egy egységben, intézményes keretek között tanulhatták a bócherek, vagyis a jesiva-nö­ven­ dékek a haszidizmus tanításait. A jesiva huszonnégy évig székelt Oroszországban: 1921-ben a

szovjet üldöztetés elől Lengyelor­ szágba telepítették át. Már az első két évtized alatt is diákok ezreit nevelte ki, köztük generációjuk hírneves bölcseit és rabbijait. So­ chetek és szóferek, mohelek és me­ lámedek – vagyis rituális metszők és tóramásolók, körülmetélők és tanítók mellett „egyszerű” zsidók is kikerültek padjaiból, akik aztán mindennapi életükben vitték tovább a haszidizmus fényét. Nem a lengyelországi költözés volt az egyetlen a jesiva életében: Lengyelországon belül többször volt szükség a jesiva bővítésére, és elkezdődött annak az iskolahálózatnak a kiépítése, amelyhez mára már nagyjából ezer, többé-kevésbé független tagintézmény tartozik. A II. világháború alatt Shanghaiban lelt menedéket a központi jesiva, majd végül New Yorkban vert

gyökeret. Ma a nemzetközi Chá­ bád mozgalom főhadiszállásán ta­lálható jesivában 600 diák tanul egyszerre. A Tomché Tmim jesiva megalapításának évfordulója emlékeztet bennünket is arra, hogy a gyerekek és a tanárok már készülődnek az új tanévre. A Rebbe Rá­sáb mindennél fontosabbnak tar­totta, hogy eljuttassa az oktatás lehetőségét a legeldugottabb helyeken élő zsidókhoz is. Napjainkra ezek a szórvány zsidó kö­zösségek nagyon megritkultak vagy éppen teljesen eltűntek. Ám hiába élünk közel egymáshoz, lélekben sokkal többen szakadnak el gyökereiktől. Minőségi zsidó oktatást nyújtani akár a saját gyerekeinknek, akár közösségünk kicsinyeinek, örökre szóló „befektetés”. Befektetés egy új generációba.

Zsidó Tudományok Szabadegyeteme nyári szemeszter

Tudjon meg többet saját gyökereiről! Előadásainkon olyan érdekes kérdésekre is választ kaphat, mint hogy hogyan lett a Bibliából Talmud, léteznek-e Tórába rejtett kódok, ki lehet-e játszani Istent vagy hogy létezik-e szerelem a házasság után. Az előadások teljes listája az alábbi linken található: https://zstsz.hu/zstsz-orarend/ Helyszín: Újbudai Zsinagóga (Szeptember 3-án a Budavári Zsinagógában tartjuk meg óráinkat, melyet esti ima, kidus és vacsora követ) Időpont: 2021. augusztus 23-szeptember 3., hétköznaponként és vasárnap 13-19 óra között Részvételi díj: 10.000 Ft/fő, tankönyvek ára: 5.000 Ft Jelentkezés: https://zstsz.hu/jelentkezes/

Elul havi szokások

Az otwocki jesiva épülete

Elul hagyományosan az önvizsgálat ideje, amikor leltárba vesszük az elmúlt évi cselekedeteinket. Ez ugyanakkor az isteni irgalom és megbocsátás hónapja is. Elul a legjobb idő a megtérésre, az imára, az adakozásra és a felebaráti szeretet gyakorlására. Erre hív a naponta megfújt sófár is. Szokás ilyenkor ellenőriztetni a mezuzákat és a tfiliniket. A Báál Sém Tov bevezette, hogy naponta három fejezetet olvassunk a Zsoltárok könyvéből elul 1-től Jom kipurig – így a megtérés ideje alatt végigolvasva az összes zsoltárt.


2

2021. augusztus 20.

Hetiszakasz

A bennünk dúló háború

Hetvennégy parancsolat Szakaszunkban – Ki Técé (5Mó­zes 21:10–25:19.) – Mózes különböző törvényeket ismertet, köztük a hadifogoly nő­ vel kötött házasság szabályait, az elsőszülött fiú jogait, az en­ gedetlen, fegyelmezetlen fiú büntetését stb., majd el­mond­ ja, hogy kötelező a kivégzett ember – és ebből eredően min-

den ember – holttestét még aznap eltemetni, a talált jószágot megőrizni és visszaszármaztatni jogos tulajdonosának stb. A szakasz meg­ismétli a házasság, valamint a zsidó erkölcs és szemérmesség törvényeit és utasításait, a válás módját, a tábor tisztaságának szabályait stb.

Zsidó híradó

Vezető Chábád rabbi: a járványügyi szabályokat be kell tartani Jichák Jehuda Jaroszlavszki, Kir­ját Máláchi rabbija, az izraeli Chábád rabbinikus bíró­ sá­gának a feje, sürgős kéréssel fordult városa lakóihoz és általában az Izraelben élő Chá­ bád hászidokhoz: a lehető legszigorúbban tartsák be a kormány által kihirdetett járványügyi előírásokat. A városban jelenleg 400 aktív fertőzött van. A legtöbb esetet a város lubavicsi hászidok által lakott részében, illetve az azzal határos lakónegyedekben regisztrálták. A tomboló járvány miatt nem nyit ki a Chábád fiúiskolája, melynek egyébként augusztus 9-én kellett volna újra megnyitnia kapuit a diákjai előtt. (A háredi rendszerhez tartozó iskolákban elul hó 1-jén kezdődik a tanév). Jaroszlavszki rabbi videó­ üze­netben szólította fel a szülőket, hogy a fertőzött gyereke­ ket ne vigyék közösségbe. „Na­gyon kérem, hogy tegyenek meg mindent, amit csak

kér­ nek tőlünk, az orvosok út­mutatásának megfelelően, mert ez az ügy a »vigyázzatok nagyon az életetekre« tórai parancsolata alá esik […]. Azoknak, akiket még nem teszteltek, tilos azok között jár­nia, akik túl vannak a teszten, mert az káros következmé­nyekhez ve­ zethet. Ugyanakkor az is igaz, hogy »az ember saját élete előnyt élvez«, és ezért minden egyes embernek kötelessége megbizonyosodni arról, hogy ő maga rendben van. És azok, akiknek karanténba kell vonulniuk, mert pozitív lett a tesztjük, ne keressék a kiskapukat, hanem legyenek elszigetelve másoktól és töltsék ki a karantén egész idejét.

„Ha kivonulsz háborúba ellenséged ellen és kezedbe adja őt az Örökkévaló, a te Istened és te foglyokat ejtesz közüle.” (5Mózes 21:10.) A Tóra szerint az ember két alapvető hajlammal rendelkezik: a jó ösztönnel (jécer hátov), és a rossz ösztönnel (jécer hárá). Utóbbinak az a célja, vagy inkább küldetése, hogy félrevezessen minket, és helytelen, a Tóra iránymutatásaival ellentétes viselkedésre sarkalljon. A jó ösztön ezzel szemben azon munkálkodik, hogy Isten elvárásainak minél könnyebben megfeleljünk, valamint hogy a rossz ösztön felett kontrollt gyakoroljon. Ezek a hajlamok azonban csupán ösztönök, késztetések, a döntés valójában a mi kezünkben van. Igaz, időnként csak kemény munkával vagyunk képesek a rossz ösztönünkkel dacolni, a fáradozások előbb vagy utóbb megtérülnek. Ha más formában nem is, spirituális értelemben bizonyosan. Hetiszakaszunk, a Ki técé elején olvashatjuk: „Ha kivonulsz háborúba ellenséged ellen.” A haszid bölcsek tanítása szerint, valódi, s egyben legkitartóbb el-

lenségünk a bennünk szüntelenül működő és az identitásunkat meghatározni akaró rossz ösztönünk. Bár a jécer hárával szemben nap mint nap meg kell küzdenünk, a Tóra a remény üzenetével zárja fenti verset: „és kezedbe adja őt az Örökkévaló...és te foglyokat ejtesz közüle...” A Talmud tanítja, hogy aki meg akar tisztulni, annak Isten megadja az ennek eléréséhez szükséges segítséget. Mikor a változásra és a jó cselekedetekre irányuló elhatározásunk valódi, akkor az Örökkévaló is segít, hogy az azokhoz kapcsolódó vállalásainkat siker koronázza, s hogy képesek legyünk úrrá lenni rossz ösztöneinken. Ha életünk megmérettetéseinek az idején képesek vagyunk a kihívásokat bátran és elszántan fogadni, akkor Isten nemcsak hogy kezünkre adja a rossz ösztönünket, de még abban is segít, hogy azt valósággal foglyul ejtsük, azaz képesek legyünk rajta uralkodni, s a benne rejlő erőt a jó irányba terelni. Kovács Jichak rabbinövendék cikke Mordechai Wollenberg rabbi írása nyomán.

08. 27. — 09. 05.

Imaidők a következő hétre (augusztus 21–27.) Talmud Egylet – Sász Chevra Zsinagóga

(VI., Vasvári Pál u. 5.) Szombat: 9.15 Reggeli ima, majd süteményes Kidus; 19.30 Délutáni ima, majd szeudá slisit Vasárnap-péntek: 8.00 Reggeli ima Vasárnap-csütörtök: 19.30 Délutáni ima (a Keren Orban) Péntek: 18.30 Kérdések és dilemmák a hetiszakaszban (Szabó György Menáchem előadása); 19.30 Minchá délutáni ima; Kábálát Sábát, majd Kidus és szombati étkezés (az udvarban); 21.00 Oberlander Báruch rabbi előadása

Óbudai Zsinagóga

(III., Lajos utca 163.) Szombat: 9.15 Hetiszakasz-tanulás 10.00 Reggeli ima, majd Kidus Hétfő-péntek (munkanapokon): 6.30 Reggeli ima 7.30 Napi Talmud Péntek: 19.00 Tanulás 19.30 Kábálát Sábát, majd Kidus

Budavári Zsinagóga

(I., Táncsics M. u. 26.) Szombat: 9.15 Reggeli tanulás (zsidó misztika) 10.00 Reggeli ima Péntek: 18.30 Tanulás 19.30 Kábálát Sábát, majd Kidus

Cháj Galéria

(Szentendre, Pátriarka u. 6.) Szombat: 9.30 Reggeli tanulás (zsidó misztika) 10.00 Reggeli ima, majd Kidus Péntek: 19.00 Kábálát Sábát, majd Kidus


bbos table

’S

Y

‫ב“ה‬

2021. augusztus 20.

3

‫ תשע״ט‬,‫ ה‘ אייר‬,‫ערב שבת פרשת קדושים‬

Erev Shabbat Parshat Kedoshim, May 10, 2019 Velem és a Rebbével történt Issue 330

Tudd azt mondani: nem tudom

THE ART OF SAYING I DON’T KNOW

Tipikus amerikai zsidó család- múltamat. Minél magasabb spi- magamnak: „Össze kell szedned ban nőttem fel. Nem voltunk rituális szintre akartam emel- magad!”. A Rebbe tanítását azonban igazán vallásosak, de fontosak kedni, és ehhez ki akartam javoltak számunkra a hagyomá- vítani a múltban elkövetett hi- csak évekkel később értettem meg teljesen. A Talmud szerint nyok. Bár jártam délutáni zsi- báimat. A Rebbe nagyon érdekes vá- néha negyven év is kell, mire dó oktatási programokra, nem igazán fogott meg a dolog, és a laszt adott a kérdésemre: „Ha valaki felfogja a mestere szavaMR.után ABA BRENENSON ilyen egoista vagy, akkor ezt a it. Velem is éppen ez volt a helybár micvám kifejezetten megkönnyebbültem, hogy nem tulajdonságodat önmagad el- zet, mert negyven évvel később kell többet ilyesmivel foglalkozJewish-American family — nom. A bátyám, Reuvain, tely Torah observant, but weaki a főiskolán vallásos lett, megpróhough bált I attended Jewish foglalkozni a velem, de süket I had no interest in Judaism fülekre talált. Akkoriban úgy ht aftergondoltam, my Barhogy Mitzvah, a zsidóságI fedolog, melynek lief thatlületes I wouldn’t haveelsősorto ban a társadalmi kapcsolatok kiépítésében van szerepe, ezért nem became érdekelt, amit a bátyám vain, who religious mondott. Amikor azonban to influence me, but my ears befőiskolára és esély time I iratkoztam thoughtaof Judaism volt rá, hogy be kell vonulnom overly afocused social hadseregbe aon vietnámi háború s not interested in listening miatt, egzisztenciális kérdések kezdtek foglalkoztatni, melyeksay. But when I was about re a vallásban is kerestem Aba Brenenson Kfár Chábádban él, ahol tóramásolóként dolgozott 35 nd the Vietnam War drafta válaszokat. Felidéztem, hogy mire éven át, nyugalomba vonulásáig. Az interjú 2018 októberében készült. y heademlékszem — I started to ask még a zsidóságból: meaning of life, looking például a Smá Jiszráel to imára, asked the Rebbe to helpértettem me fixmeg, what I described hogy mit is akart felhasználnod. Például, That ismely when I recalled theEn- lenaskell“my Isten egységéről szól. past.” I wanted elevate myself, átadni to nekem a Rebbe annakto azt látod, black hogy valaki jobban nekremained hatására a bátyámhoz that still with mefor- haadvance spiritually, and so I felt I needed a way tanul nálad, akkor a követke- idején, amikor még a tanulmá-of dultam, aki the igyekezett which declares unityminden of mondd magadnak: ‚Énbehavior. biz- nyaim legelején jártam és nem my past kérdésemre felelni. Reuvain zőtrepairing o my brother who provided tos többre vagyok képes, mint ő’. is voltam biztos abban, hogy a akkor már a Crown Heights-i The Rebbe’s answer tojesivában this request was Életvery akarok maradni. Ezután pedig bizonyítsd is be” ought provoking answers to Chábád közösség tagja volt, interesting. As best as I can recall, he said, “If re szóló tanítást adott akkor: – mondta, majd elmagyarázezért a Hadar Hatorah jesivába „Meg kell értened, hogy Isten ta, hogy amikor a bennem lévő you are such an egoist, you should use this trait irányított, mely olyan útkerejoined sőkkel Chabad Crown és minden tőle származik, rossz a jécer hárá megvolt teli,in mint én. as ösztön, a lever against itself.jóFor example, if you így see tehát minden, amit az életed soérti, hogy jóra használom, békén e to enroll1971-ben, in Hadar Hatorah, 18 évesen iratkozsomeone learning better than you, you should say rán megtapasztalsz, még a negatam be like a jesivába. Néhány or searchers me, so thathó- fogtohagyni. yourself, can certainly learn better than és a saját rosszthat,’ tuMialatt a Rebbe‘Ihozzám be- tív események nappalreligious. később, a 19. születésto become and then go and do it.” He went on to explain that lajdonságaid is, valójában mind szélt, úgy éreztem, hogy semnapomon magánbeszélgetésen Mindent realizes felhaszmás nem létezik az egész vi- mylehetőségek. my yetzer hara, evil inclination, d yeshivah 1971, ahogy I was fogadottina Rebbe, az ak- miwhen nálhatsz arra, hogy a legmagalágegyetemben, csak a Rebbe és koriban later, szokás volt. találkothat I am using my ego for good instead of bad, it w months forA my én. Azt is tudtam, hogy ponto- sabb szintre juss”. zó előtt egy levélben írtam le a will leave me alone. I merited to have a private Miután éveket töltöttem a je­ kérdéseimet és kéréseimet. Töb- san kiismerte a személyiségemet bbe, asbekwas the custom in si­ v ában, mi-no és a problémáimat. A szíve legAs he was speaking to me, I feltelhatároztam, as if therehogy was között azt szerettem volna beszélt, és óriási hatást nél több emberrel megosztom megtudni a Rebbétől, hogy mi- mélyéről one else in the universe —nothing existed in the ként moshatnám tisztára a foltos gyakorolt rám. Azt mondtam ezt a fontos üzenetet, de nem

dience, I wrote a letter with quests and, among them, I

19:00

world except the Rebbe and me. And I felt that he was hitting a bull’s eye in his reading of me and 20:00

continued on reverse

An oral history project dedicated to documenting the life of the Rebbe, Rabbi Menachem Oberlander Báruch Megyeri Jonatán M. Schneerson, of righteous memory. The story is one of thousands recorded in over 1,500 Vasárnap: Miért „sír” a sófár és miért annyi fajta hanggal? Hájom jom videotaped interviews conducted to date. While we have done our utmost to authenticate Minden napra egy hászid gondolat Hétfő: Zohár, a Ragyogás Könyve, a zsidó misztika alapműve (57) these stories, they reflect the listener’s recollection and interpretation of the Rebbe’s words. Kedd: Hászid történetek és mesék (68)

mystory@jemedia.org | myencounterblog.com Copyright, Jewish Educational Media, 2019 Csütörtök: Hetiszakasz a| © kabbala tükrében: Minden kezdet fontos!

iga­zán voltam sikeres. A legtöbben nem értették, és elutasították, amit mondtam. Egy későbbi személyes beszélgetés alkalmával ezért ahhoz kértem áldást a Rebbétől, hogy sikeresebb legyek a Tóra terjesztése során és olyan válaszokat adjak az emberek kérdéseire, melyek eloszlatják a kétségeiket és közelebb viszik őket Istenhez és a Tórához. A Rebbe erre a következő választ adta: „Minden, az életedben végbemenő, jelentős változás után türelmesnek kell lenned magaddal. Különösen igaz ez egy olyan nagy változásra, mint az, hogy vallásos lettél”. Ehhez hozzátenném, hogy ekkor már évek óta mást sem tettem, mint Tórát tanultam a jesivában. A Rebbe mégis azt kérte, hogy legyek türelmes. Rásit, a jeles, XI. századi kommentátort idézte: „Tóramagyarázataiban Rási néha azt írja: ‚nem tudom, hogy ez mit jelent’. Vajon miért írta ezt? Nem volt rá szüksége, hogy a szerénységét bizonygassa, de mégis tanítani akart ezzel valamit. Ebből azt tanuljuk, hogy ha nem tudjuk a választ valamire, elég, ha csak an�nyit mondunk: nem tudom”. Ezzel azt üzente a Rebbe, hogy bármilyen szinten is van valaki, ha az igazságot akarja átadni másoknak, akkor ahhoz szerénynek és őszintének kell lennie. Aba Brenenson Kfár Készült a lubavicsi Rebbe életét feldolgozó archívum videóinterjúja alapján. Az archívum magyar nyelvű változata itt érhető el: www.youtube.com/ alubavicsirebbe A zsido.com Facebook-oldalán élőben

Facebook Tanház

Virtuális Bét Midrás


4

2021. augusztus 20.

Kóser konyha

Gránátalmás bulgursaláta párve, tojásmentes

1 gránátalma magjai 3 ek. megfőzött bulgur 3 ek. friss koriander 1 ek. friss petrezselyem 1 újhagyma, felaprítva ½ lila hagyma, apróra vágva ½ citrom leve 1 ek. extra szűz olívaolaj só és bors, ízlés szerint

A friss zöldfűszereket vízbe áztatjuk és alaposan átvizsgáljuk, nehogy bogár kerüljön általuk az ételbe. A gránátalmát szétnyitjuk, magjait kivesszük, és ellenőrizzük, hogy nincs-e a magok között kártevő. Az újhagymát is alaposan megmossuk, és megvizsgáljuk, nehogy bogarat vigyünk vele az ételbe. A zöldfűszereket és az újhagymát, valamint a lila hagymát felaprítjuk. A bulgurt két­szeres vízben, pici sóval megfőzzük, majd lehűtjük. A hozzávalókat tálba tes�szük, óvatosan összeforgatjuk, és húsokhoz köretként vagy előételként, más saláták társaságában kínáljuk. Még több gyümölcsös recept az Egység hamarosan megjelenő 145. számában!

A rabbi válaszol

Kánikula a zsinagógában: dönthet-e a többség a klíma bekapcsolásáról? Kedves rabbi! Nem egyszer történt, hogy feszült helyzet alakult ki a zsinagógánkban: a többség szeretné, ha be lenne kapcsolva a klíma a nagy melegre való tekintettel, de van valaki, aki tiltakozik ellene, mert nem szereti a légkondit. Figyelembe kell vennünk ennek az egy embernek az igényét vagy a többség dönthet a kérdésben? Köszönöm: Endre Kedves Endre! Bár ez egy nagyon modern kérdésnek látszik, valójában azonban nem különbözik attól, hogy kinyissuk-e az ablakokat vagy csukva tartsuk. Ennek ellenére egy kivételével nem találtam a korábbi rabbinikus irodalomban nyomát, hogy tárgyalták volna ezt a kérdést. Mikor dönt a többség? A kérdésre rátérve: mondhatja az ember, hogy már a Tórában (2Mózes 23:2.) le van fektetve a bíróságok kapcsán, hogy a többség elve szerint megy az ítélkezés (lásd még Sulchán áruch CM 163:1. RöMÁ, OC 263:12., JD 228:50.).

Azonban Jiszráél Szálánter rabbi (1810–1883), meglepő talmudi misnára mutatott rá a témában. A Talmud (Péá 4:1–2.) azzal az izraeli mezőgazdaságra érvényes tevőleges parancsolattal foglalkozik, miszerint „ha learatjátok országtok termését, ne arasd le földed szélét teljesen… a szegénynek és az idegennek hagyd azokat” (3Mózes 19:9–10.). Vagyis nem csak hogy a szegényeknek kell hagyni a termés egy részét, hanem ők maguk takarítják be azt. Azt mondja a Talmud „még akkor is, ha kilencvenkilencen kérik az osztást. [ti azt, hogy szétosszák a betakarított termés szegényeknek adandó részét] és egy kéri, hogy hagyjuk és mindenki

szedjen magának, akkor őrá hallgatunk, mert amit ő mond, az a törvény szerinti”. Ebből azt látjuk, hogy amikor az ember olyan dolgot követel, ami törvényes, akkor azt megkaphatja, akkor is, ha ez a többség akaratával szembe megy. Törvényes jog-e az ablak kinyitása nyáron? A fentiek alapján mondja Szá­ lán­ter rabbi, hogy nyáron, amikor meleg van, helyén való az a követelés, hogy az ablak nyitva legyen, és kikövetelheti ezt akár egy ember is, még akkor is, ha ki­lencvenkilencen másként akar­ ják. „Semmi sem rejtőzhet el melege elől” A Jeruzsálemi Talmud (idé-

zi a Toszáfot a Bává bátrá 144b-hez chuc bekezdése) meséli, hogy a

római császár, aki barátságos viszonyban volt Rabbi Jehudával, a Fejedelemmel, egyszer, mielőtt útnak indult, arra kérte a rabbit, hogy imádkozzon érte. Jehudá rabbi azt mondta: „Legyen az az Ő akarata, hogy megóvjon téged a hidegtől!” „Ez egy ima?” – csattant fel a császár: „felveszek egy plusz ruhát, és elment a hideg”. Erre azt mondta Jehudá rabbi: „Legyen az akarata, hogy mentsen meg téged a hidegtől”. „Ez egy ima!” – elégedett meg a császár, hiszen, ahogy írva van (Zsoltárok 19:7.), „semmi sem rejtőzhet el melege elől”. Chájim Kanievsky rabbi (szül. 1928), a litvis világ ma élő legnagyobb vezetője nem fogad­ja el Szálánter rabbi véleményét, mi­ vel nincs kötelező érvényű sza­ bály az ablakok nyitva vagy zár­ va tartásáról. Ez alapján pedig a kérdés eldöntését rá lehet bízni a többségi véleményre (Sááré emuná a Péá-hoz).

Gut Sábesz – megjelenik hetente Kiadja a Chabad-Lubavics – Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület / Published weekly by Chabad-Lubavitch – The Jewish Heritage Center of Hungary 1052 Budapest, Károly körút 20.

Munkatársak: Cseh Viktor, Dénes Anna, Telefon: +36-1-268-0183 Kovács Jichák, Molnár Zsófia www.zsido.com / info@zsido.com Nyomdai előkészítés: Juhász Valéria Felelős kiadó: Oberlander Báruch rabbi ISSN 1416-4604 Főszerkesztő: Steiner Zsófia A kiadvány szent szövegek részleteit és magyarázatait tartalmazza. Kérjük, ne dobja el!

Nem okozhatunk másoknak kárt Smuel Wosner rabbi (1913–2015), immár kifejezetten a légkondicionálásról nyilatkozva, szintén ezen a véleményen van (Sévet háLévi

azonban úgy véli, ha egy beteg vagy idős emberről van szó, akinek árthat a légkondicionáló, akkor joga van tiltakozni a bekapcsolása ellen, hiszen törvény szól róla responsum 9. kötet 298. fejezet),

(SÁ CM 155:15. RöMÁ, 156:2. RöMÁ),

hogy nem lehet a viselkedésünkkel kárt okozni embertársunknak. Meg kell adni neki a kompromis�szumos lehetőséget, hogy pl. egy nyitott ablak mellett üljön, ahol melegebb van (uo. 8. kötet 307. fejezet). Jáákov Jesájá Blau (1929– 2013) jeruzsálemi rabbi szerint (Pi­tché chosen, Gnévá 15. fejezet 3. lábjegyzet vége) ott, ahol nincs lehető­

ség a kompromisszumra, megfontolandó, hogy a beteg ember inkább önként ne menjen közösségbe, minthogy kellemetlenséget okozzon a többieknek. Érdemes még említeni egy további véleményt (Misnát Joszéf responsum 14. kötet 96. fejezet), miszerint ilyen helyzetekben csak arra kell figyelni, hogy senki ne fázzon, hisz attól meg lehet betegedni (lásd SÁ OC 276:5.). Mindezek után szerintem Blau rabbi javaslata (uo.) helyes, miszerint úgy illik, hogy az emberek figyelembe vegyék egymás érzékenységét, és ne ragaszkodjanak a jogaikhoz mások rovására (lásd 5Mózes 6:18.). Emellett azt a javaslatot is érdemes figyelembe venni, hogy legyen egy sámesz, aki tárgyilagosan dönt az ilyen kérdé­sek­ ről, anélkül, hogy mindig „meg­ szavaztatja” mindenkivel (Chá­jé há­Lévi responsum 6. kötet 194:3.).

Oberlander Báruch

A cikk teljes terjedelmében a zsido.com-on olvasható


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.