Kirándulások Madeirán 2. rész Camara de Lobos Funchal központjától mintegy 9 kilométerre, nyugatra, terül el a festői kis halászfalu, Camara de Lobos, mely szinte egybeépült a fővárossal, csak a Ribeira dos Seccoridos patak torkolata választja el. Ebben a kis faluban élt Madeira egyik felfedezője és későbbi kormányzója Zarco kapitány. Ő és kapitánytársa, Teixeira, nevezte el Camara de Lobos-nak (fóka-lak) mivel rengeteg fóka sütkérezett a sziklazátonyokon. Madeira címerén ma is a már kipusztított fókák képe látható.
A város ma Madeira második legnagyobb települése, a lakosság főként halászatból és hajóépítésből él, de egyre jelentősebb a turizmus is. A helyi kikötőben építették fel Kolumbusz hajójának, a Santa Mariának a mását is, amely Funchalban szállítja az időutazásra vágyó turistákat. Camara de Lobos leghíresebb vendége Winston Churchil volt, aki a természet szépségétől és a madeirai bor ízétől elvarázsolva számos akvarellt festett. Nevét a város főutcáján elhelyezett emléktábla örökíti meg. Madeirai gyógyüdülései alkalmával még Sissi császárnő is meglátogatta a városkát.