Kutatási napló
III. Aranyozott felületek digitális helyreállítása
Bakonyi Tímea | festő restaurátor
A projekt a Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíjprogramjának támogatásával jött létre.
2
Aranyozott felületek digitális helyreállítása
A Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjprogramjának keretén belül digitális rekonstrukciókat készítek restaurálás alatt lévő és kiállításra kerülő, töredékes, hiányos festményekről, műtárgyakról.
A jelenlegi célkitűzésem a sérült, megkopott aranyfelületek digitális rekonstrukciós lehetőségeinek tanulmányozása. Ennek a területnek az alapos körüljárását azért tartom elengedhetetlennek, mivel a töredékes, hiányos aranyozás valós restaurálása, helyreállítása az egyik legnehezebb szakmai feladat. Ugyanis a régi fémfólia csillogását, egyedi jellegzetességeit szinte lehetetlen friss anyagokkal reprodukálni. Sőt, nagy kiterjedésű hiányok esetében az újbóli aranyozás az etikai problémák miatt elkerülendő. Egyrészt a beavatkozás területének nagysága miatt, másrészt az újbóli aranyozás a műtárgy eredeti részeinek károsításával járna.
Egy toszkán remeteségből származó, a kamalduli szerzetesrend tulajdonában álló, 17. századi, polikróm, aranyozott feszület restaurálásakor is ezzel az etikai problémával szembesültek az olasz szakemberek. A rendkívül töredékes műtárgy felületét repedések, rovarjáratok szabdalták, Krisztus ágyékkötőjének aranyozása szinte teljesen lekopott. Mivel a szobor nem múzeumi darab, hanem egyházi használatban álló műtárgy volt, a restaurátorok a hívek számára is élvezhető és értelmezhető alkotás megteremtésére vállalkoztak, ugyanakkor nem kívántak művészi hamisítványt létrehozni a szobor teljes újraaranyozásával.
A tulajdonosokkal történt egyeztetés után a szobor állagmegóvása történt meg, a valóságban a feszületet nem egészítették ki. A szakrális funkció megtartása érdekében azonban digitális rekonstrukciót készítettek a mára már megsemmisült eredeti díszítésekről.
Ebből a célból a műtárgyat hordozható lézer szkennerrel digitalizálták, majd a modellt felhasználva Photoshop képszerkesztő programban készítették el a rekonstrukciót a feszület eredeti díszítéséről. A hordozó hiányait és deformációit korrigálták, a testszín kopott rétegeit helyreál-
lították, valamint az ágyékkötő hiányzó aranyozását is megjelenítették.
Ebben az esetben arra láthattunk példát, amikor a digitális rekonstrukció bemutatta, hogyan is nézhetett ki a műtárgy, melyet a valóságban nem egészítettek ki. A virtuális rekonstrukciók azonban egy-egy aranyozott felület valós restaurátori helyreállítását megelőzően is segítséget nyújthatnak annak eldöntésében, hogy beilleszkedő vagy megkülönböztető módon kivitelezzük a kiegészítést. Illetve, hogy utóbbi esetben a vonalkázós, a pontozós avagy a neutrális retust részesítsük előnyben. Valamint egy-egy festmény, műtárgy többnyire nem szakmabeli tulajdonosa az előképek megtekintése után könnyebben el tudja dönteni, milyen megoldást szeretne látni a restaurálás végeztével.
A kutatási naplómban bemutatom azokat a módszereket, amelyeket a leghatékonyabbnak tartok az aranyozott felületek digitális kiegészítésére. Photoshop és Photopea képszerkesztő programokban különféle mintázatokat és ecseteket hoztam létre a fény- és mattaranyozás, illetve a poncminták virtuális imitálására.
A megkülönböztető retustechnikák bemutatásához pedig vonalkákból és pontokból álló varratnélküli mintázatokat készítettem, melyek segítségével a műtárgyfotók hiányhelyei gyorsan és egyszerűen kitölthetőek.
3
elolvasom az eredeti cikket
Újbóli felületkezelés (díszkeretek esetében) Mattaranyozás
Beilleszkedő kiegészítés Színes akvarell; Csillámpigment
Aranyozott felületek digitális kiegészítése
Előkép, látványterv a valódi restauráláshoz
Megkülönböztető kiegészítés
Fényaranyozás
A ki nem egészített műtárgy digitális rekonstrukciója
Mattaranyozás
Poncminták
4
Vonalkázós retus
Pont - vonal raszter
Pontozásos retus
Színes akvarell
Színes akvarell és csillámpigment
Optikai színkeverés színes akvarellel
5
A digitális rekonstrukció és a beilleszkedő kiegészítés virtuális elkészítésének különbségei
Egy adott képfelület aranyozásának hiányát digitálisan kétféle szempont alapján pótolhatjuk. Az első esetben a valósághoz leginkább közelítő megoldást választunk, mely olyannak mutatja a műtárgyat, mintha a hiány valójában nem is létezne. Ez a fajta kiegészítés megfelelő lehetőség abban a helyzetben, ha a laikus szemlélőnek, például egy kiállítás látogatójának szeretnénk bemutatni, hogyan is nézhetne ki a műtárgy, ha a valóságban nem lenne töredékes. A megoldás szemléltetésére egy kiválasztott képrészlet digitálisan létrehozott hiányát (jobbra) a képszerkesztő program segítségével, tartalomérzékeny kitöltéssel pótoltam.
A másik kiegészítési lehetőség a szakmai szemeknek szól. Azt mutatja be, hogy hogyan nézhetne ki az adott képrészlet, ha a valóságos restaurálása során beilleszkedő retussal pótolnánk az aranyozást. Ez a fajta rekonstrukció előképül szolgálhat az esztétikai kiegészítéshez. Bemutathatjuk a műtárgy tulajdonosának vagy kurátorának annak érdekében, hogy a tényleges beavatkozásokról a legkörültekintőbb, legmegfontoltabb döntés születhessen. Ebben az esetben a digitális rekonstrukció elkészítésekor nem használhatjuk a tartalomérzékeny kitöltést, hiszen az olyan intakt, ép felületet eredményezne, melyet színes akvarell, csillámpigment és különféle retusecsetek segítségével a valóságban nem tudnánk előidézni.
Ezért a hiányt digitális rajzzal pótoltam: a tömítés színét imitáló réteg fölött egy másik, önálló réteget helyeztem el, melyre az aranyozás színét és az annak hordozórétegéül szolgáló vörös színt rajzoltam fel a kopások helyén. Az akvarell kötőanyagú csillámpigmentet szintén különálló rétegen imitáltam. Ehhez az Adobe Stock fotók közül választottam egy olyant, amely csillámporos felületet jelenít meg. A rétegen maszkot alkalmaztam. Ennek segítségével a fotó csillogó felülete az általunk választott részeken jelenik meg, így imitálva azt a látszatot, mintha a fény csak itt-ott csillanna meg a pigmenteken.
Digitális rajztáblával készített beilleszkedő kiegészítést tartalmazó fájl rétegrendje
Végezetül a képrészlet jellegzetes repedéshálóját rajzoltam meg a digitális rajztábla segítségével, kis átmérőjű ecsetet használva.
A kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/ File:Jacopo_di_cione_e_bottega,_cimasa_dell%27altare_ di_san_pier_maggiore,_1370-71,_08_marie_al_ sepolcro.jpg
6
Digitálisan létrehozott hiány az aranyozott felületen
7
A képszerkesztő program tartalomérzékeny kitöltés funkciójával kiegészített felület
Digitális rajztáblával, ecsettel készített beilleszkedő kiegészítés
Károsodott aranyfelületek digitális helyreállítása
Arany mintázatok | fényarany
Számos műtárgy esetében előfordulhat, hogy annyira töredékes az aranyozás, hogy annak digitális rekonstrukciójához nem áll rendelkezésünkre elég ép felület, amelyből mintát készíthetünk, és kitölthetnénk a hiányokat. Erre az esetre hoztam létre különféle fényaranyozást imitáló, varrat nélküli mintázatokat. Ennek érdekében szabad felhasználású műtárgyfotókat kerestem (1-4-es minták), melyeken különféle repedéshálójú és felületű aranyozás látható. Ezeknek a felvételeit képszerkesztő programban klónozó bélyegzővel, másolással és retusáló eszközökkel alakítottam át úgy, hogy azok ne kifejezetten az adott festményre legyenek jellemzőek, hanem bármilyen egyéb felületbe beilleszthetővé váljanak. Színűket és tónusukat korrekciós rétegekkel lehet a kívánt képrészlethez igazítani.
Az 5-ös számú mintázat kivételt képez abból a szempontból, hogy ezt nem műtárgyfotó alapján készítettem, hanem repedezett festékréteget megjelenítő, szabad felhasználású felvétel alapján. A képszerkesztő programban ezt a fotót színeztem át úgy, hogy repedéshálóval borított aranyozást jelenítsen meg. Összhatásában igen emlékeztet a történeti fényarany felületekre.
1 | Fra Angelico: Keresztrefeszítés, 1420 körül
Forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Fra_ Angelico_-_Crucifixion_-_WGA00645.jpg
2 | Simone Martini, Lippo Memmi: Angyali üdvözlet, 1333
Forrása: https://www.flickr.com/photos/ profzucker/49808285702/in/photostream/
3 | Ugolino di Nerio: Levétel a keresztről, 1324-5 körül
Forrása: https://www.flickr.com/photos/ djandywdotcom/40953405202/in/photolist-2kU7svqLJme93-7KEiNV-7KJ4q3-7KEhY2-7KJbYA-CUpp6d7KJ78A-7KEbzn-7KEfPF-bjBGWS-64fogL-22GFQmuyjGiY7-xq8qM2-64b9WD-Def33g-CN2k9pCUpqm9-24Ns1VK-88w4gv-88zzRy-88zewu-88zgUd24nUQWU-88w7kM-88zjgw-22GFR5y-246Fw6R24nUQZE-HjRZpU-88w84F-25oUUsq-25oUUz9
4 | Duccio di Buoninsegna: Maesta, 1308-11
Forrása: https://www.flickr.com/photos/ profzucker/51895257943/in/photolist-2n4NLbB2n4PpgZ-2n4Ry65-2n4NjAM-2n4PW1L-2n4HhgH8XaGHc-9WTtqM-2n4RDkJ-2n4NXLJ-2n4P94u2h2eSvr-HiQbTv-dRC8Eg-2c57wMV-YnPHfc-2jpdb1hdMW4QA-dMQvRa-dMQmSx-dMQvSP-8XdGFEq9q9mb-2n4PVLh-2n4NMdX-2n4Nez4-2n4NEYN2n4J2Q1-2n4HhBh-2n4NK9B-9WF1HH-2n4HnRW2n4PWmA-2n4NgJe-2n4Q3vK-2n4Nhrg-2n4NgWo-2n4NGDw-8XaW1i-2n4NGJS-2n4PZHa-2n4NHSJ2n4Q19f-2n4PZue-6nc1eM-2n4NJ4f-2n4RBTa2n4Nk4R-2n4NJWh-2n4NioM
5 | Adobe Stock fotó felhasználásával készített mintázat
Forrása: https://stock.adobe.com/hu/search/ free?k=cracked+paint&search_type=usertyped&asset_ id=315193473
8
9
1.
2.
3.
4.
5.
A bemutatott esettanulmányban szereplő
Barnaba da Modena által festett Szent Barnabás oltár (1377-82, részlet) egykori aranyozását már csak nyomaiban vélhetjük felfedezni.
Az ilyen mértékben töredékes állapotú fémdíszítés a restaurálások során a felmerülő etikai kérdések miatt nem kerül újbóli aranyozásra.
Annak érdekében, hogy a műtárgy eredeti látványvilágát visszaidézhessük, digitális rekonstrukciót készíthetünk a felület egy olyan állapotáról, amikor az aranyozás még teljes kiterjedésében jelen volt.
Az aranyfüst lemez imitálásához a korábbiakban bemutatott, 1-es számú mintázatot alkalmaztam (lásd jobbra, rétegrend), mely Fra Angelico festményének felhasználásával készült. Színét korrekciós rétegek segítségével igazítottam a felvételhez. Barnaba da Modena festményén a repedésháló az elkészített mintázatunkkal ellentétben jellegzetesen négyzetes rajzolatot mutat. Ezért a mintázat alkalmazását követően függőleges repedéseket is rajzoltam (függőleges repedések) digitális rajztábla segítségével, hogy a kiegészítést megfelelően beilleszthessem a táblakép kiválasztott részletébe. A rekonstrukció során törekedtem arra, hogy az eredeti poncmintákat megőrizzem, illetve kevésbé sérültnek láttassam. Ennek érdekében az 1-es számú arany minta rétegén kiretusáltam a poncolást a dicsfényen és a kompozíció bal szélén. Illetve ahol szükség volt rá, ott megrajzoltam a hiányzó mintákat.
A képrészlet keretezéséül szolgáló pálcákat szintén az 1-es számú arany mintázattal állítottam helyre. A térbeli hatás elérése érdekében három rétegben, különféle keverési módokkal alkalmaztam a rétegeket.
A festett felület esztétikailag zavaró kopásait – például a szent ujjai vagy az oszlopfő szélei –különálló rétegen retusáltam (retus).
A kép forrása: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f6/Barnaba_da_modena%2C_polittico_di_san_bartolomeo%2C_1377-82%2C_da_s.bartolomeo_del_fossato_03.JPG
A fájl rétegrendje
10
Esettanulmány | fényarany
Az eredeti aranyozás szinte teljes egészében lekopott
A digitálisan kiegészített aranyozás
11
Arany mintázatok | mattarany
Mattaranyozás vagy ragasztott sárgaréz fólia alkalmazásának digitális bemutatásához a képszerkesztő programban saját készítésű mintázatokat is létre lehet hozni, így nem vagyunk kiszolgáltatva semmiféle képadatbázisnak. Festő és háttérszínnek az arany kétféle árnyalatát ál-
lítjuk be a programban, majd a Render/Felhők segítségével színátmenetes felületet hozunk létre. Ezt követően a Szűrőgalériából a Relief lehetőséget választva, a beállításokon tetszőlegesen állítva létre lehet hozni a fémfóliákat imitáló grafikákat. Ezekből a különféle színű és tónusú képekből varrat nélküli mintázatokat hozhatunk létre, melyek bármely tetszőleges felvételen alkalmazhatóak előképként egy-egy helyreállítás vagy restaurátori beavatkozás során.
Képszerkesztő programban készített, a mattaranyozás vagy metállapokkal történő díszítés felületét imitáló mintázatok
12
1.
2.
3.
Arany mintázatok | mattarany
Teljes felületkezelést a restaurálás területén olyankor alkalmazunk, amikor a helyreállítandó felület a képzőművészeti alkotás kellékeként, társaként szerepel: gondoljunk csak a festmények díszkeretére. Egy-egy szennyezett, kopott keret esztétikailag jelentősen ronthatja a benne elhelyezett kép megjelenését. Ezért ilyenkor a díszkeret is restaurálásra szorul. A digitális előképek segítségével eldönthetjük, hogy milyen mértékű beavatkozást fogunk kivitelezni, például szükséges-e a teljes felületkezelés, vagyis új fémfóliák felhelyezése a keretre.
Az eset modellezésére egy kopottas díszítésű keret felvételére elhelyeztem az 1-es és a 2-es számmal jelölt mintázatokat. A többféle színváltozat készítése adott esetben segíthet eldönteni a festmény tulajdonosának, hogy a helyreállítás végeztével milyen összhatást szeretne látni bekeretezett festményén.
13
Fémfólia alkalmazásának digitális megjelenítése egy sérült díszítésű kereten
A fájl rétegrendje
Esettanulmány | mattarany
Digitálisan megrajzolt mattaranyozás
Még ha egy adott felületen a mattarany díszítés el is pusztul, előfordulhat, hogy a ragasztóként alkalmazott kötőanyag barnás vagy sötét foltokként kirajzolja az egykori mintázatokat. A megmaradt nyomok alapján ilyen esetekben digitálisan helyreállíthatjuk az egykori díszítőmotívumot. Ennek a lehetőségnek a bemutatására egy apró ruhadíszítményt készítettem el digitális rajztábla segítségével. Ehhez a korábban bemutatott 1-es és 2-es számmal jelölt mattarany mintázatokat használtam fel úgy, hogy a világosabb tónusú, fenti réteg imitálja az arany csillogását (lásd balra: arany 2 és arany 1 rétegek).
A megrajzolt vonalaknak Külső ragyogás hatást állítottam be (arany minta másolat réteg), ezzel idézve fel a megsötétedett ragasztónyomokat az aranyozás szélein. Végül, hogy az idő nyomát is bemutató rekonstrukció készüljön, barnás szennyeződés, illetve kopás nyomokat helyeztem el a díszítményen.
A mattaranyozást tartalmazó fájl rétegrendje
14
Esettanulmány | mattarany
A következő példában szintén egy mattarany díszítményt rajzoltam meg. A külső ragyogás hatás alkalmazása mellett Vetett árnyékot is adtam az arany minta elnevezésű digitális rétegnek. A kopások és szennyeződések imitálására az előbbi rajzzal ellentétben nem
ecsettel készítettem el a foltokat, hanem szürkeárnyalatos, fakturált réteget használtam fel. Keverési módját és áttetszőségét (Szendvicspozitív, 50%) úgy állítottam be, hogy a réteg csak sötét foltokként jelenjen meg az aranyozás felületén.
15
Digitálisan megrajzolt mattaranyozás és a kopás textúrája
A fájl rétegrendje
Poncminták
Bizonyos festményeken az aranyozott felület olyannyira töredékes, hogy a poncolás mintázata sem látható teljes szépségében. Ha nincs a képen épségben maradt poncminta, amelyről a digitális helyreállításhoz mintát
vehetünk, akkor a díszítményeket magunknak kell megrajzolnunk. Az alábbiakban a leggyakrabban előforduló korai itáliai poncminták közül láthatunk válogatást, melyekből a Photoshop programban ecseteket készítettem.
16
Sano di Pietro Mária gyermekével és szentekkel 1450-1481 Masaccio Szent Pál és Péter 1427-1428 Niccolò di Pietro Gerini Krisztus megkeresztelése 1387 Benvenuto di Giovanni Mária gyermekével és szentekkel 1479 Ugolino di Nerio Szent Anna a gyermek Máriával 1330-1335 Sano di Pietro Mária gyermekével és szentekkel 1450-1481 Bernardo Daddi Szűz Mária Aquinói Szent Tamással és Szent Pállal 1335 Ugolino di Nerio Szent Anna a gyermek Máriával 1330-1335 Nardo di Cione Mária gyermekével 1360 körül Taddeo Gaddi Szent Julián 1340 körül Nardo di Cione Mária gyermekével 1360 körül Pietro Lorenzetti követője (Tegliacci?) Keresztelő Szent János 1362 előtt Lorenzo Monaco Keresztre feszítés 1420-1425 Simone Martini Szent András 1317–19
Poncminták
A képszerkesztő programban elkészített ecseteket arany mintázaton alkalmaztam. A poncolószerszámok nyomai a festményen enyhén bemélyednek a képfelületbe. Ezt a hatást digi-
tálisan a képszerkesztő programban különféle effektekkel értem el: Bevésés és domborítás, Körvonal, Vetett árnyék, Belső árnyék, Belső ragyogás, Színátfedés.
17
Poncminták
Az alábbi dicsfényt ábrázoló részleteket a korai itáliai táblaképeken előforduló leggyakoribb poncminták és díszítések felhasználásával készítettem, saját ötlet alapján.
Aranyozott felületként a korábbiakban bemutatott mintázatokat használtam fel. (2-es mintázat, a repedésháló kiemelésével és mérséklésével)
Gyakori poncminták felhasználásával készült dicsfény ábrázolások
18
Az aranyozás megkülönböztető retusálásának digitális
megjelenítése
Esettanulmány | vonalkázós retus
A megkülönböztető vonalkázós retustechnika digitális bemutatására a korábbi kutatási naplómban is felhasznált mintázatot és módszert alkalmaztam ( elolvasom ). A vonalkák színét az aranyozás sárgás tónusa adja meg. Ezzel a technikával a színes akvarellel történő retusálást lehet imitálni. Az aranyszínű pigmentek csillogását azonban a látvány nem adja vissza.
A hiányos aranyozás digitális megkülönböztető retusa (akvarellel történő vonalkázás imitálása)
A kép forrása: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/25/Ugolino_di_nerio%2C_altare_ di_santa_croce%2C_1324-25_ca._04_deposizione.jpg
19
Digitálisan létrehozott hiány az aranyozáson
A hiányos aranyozás digitális megkülönböztető retusa (akvarellel és aranyszínű csillámpigmenttel történő vonalkázás imitálása) és a fájl rétegrendje (lent)
A csillámpigmentekkel történő retusálás digitális imitálására az előbbitől eltérő módszert találtam ki. A szín elnevezésű réteg fölé arany mintázatot helyeztem el, melyet színben és tónusban az eredeti díszített felülethez igazítottam. Ez a mintázat csak azokon a részeken vált láthatóvá, ahol vonalkákat rajzoltam a digitális rajztáblával (csillámpigment nevű réteg). Így alakult ki az az optikai hatás, mintha a valós műtárgy hiányhelyein sötétebb tónusú színes akvarell vonalkázásra hordtuk volna fel a csillogóaranyakvarell vonalkákat.
20
Esettanulmány | vonalkázós retus
Az előbbi példában bemutatott, aranyszínű csillámpigmenttel történő vonalkázásból varrat nélküli mintázatot készítettem. A mintázat alkalmazása azt teszi lehetővé, hogy ne kelljen minden egyes rekonstrukció esetében szabad kézzel, digitális rajztáblával vonalkákat húzogatnunk.
A létrehozott minta vonalkáit az adott kép méretének megfelelően lehet növelni vagy éppen csökkenteni. Színét pedig a képszerkesztő program korrekciós rétegeivel lehet a kívánt felülethez igazítani. Ezért a mintázatot szándékosan egy másik festményrészlet fotóján alkalmaztam, ahol az aranyozás hűvösebb tónusú (2.), mint a korábbi példánknál (1.).
A kép forrása: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/ commons/1/19/Gentile_da_Fabriano_047.jpg
A hiányos aranyozás mintázattal (Pattern) törénő kitöltése (2.) és a mintázat (1.)
21
Digitálisan létrehozott hiány az aranyozáson
1.
2.
Esettanulmány | vonalkázós retus
Abban az esetben, ha az aranyozás annyira töredékes, hogy a hordozórétegeként szolgáló ún. vörös bólusz réteg dominál színhatásban, restauráláskor ezt a vöröses, sárgás színt retusáljuk akvarellel a hiányhelyekre. Ennek digitális megjelenítésére vöröses árnyalatokra színezett
vonalmintázatot alkalmaztam. Az arany színű akvarell festék imitálásása nem bizonyult szükségesnek. Az eredeti és a kiegészített felület határán digitális rajztáblával kólönféle színű vonalkákat készítettem, hogy egységes átmenetet hozhassak létre.
A kép forrása: https://upload.wikimedia.org/ wikipedia/commons/b/b2/Bartolo_di_fredi%2C_ madonna_annunciata_%28da_simone_ martini%29%2C_1350-1400_ca.jpg
Digitálisan létrehozott hiány, töredékes aranyozás
A hiányos aranyozás digitális megkülönböztető retusa (akvarellel történő vonalkázás imitálása)
22
Esettanulmány | vonalkázós retus
Töredékes aranyfelületeket optikai színkeverésen alapuló megkülönböztető retussal is ki lehet egészíteni. Ennek lényege, hogy sárga, vörös és kék (például kadmiumsárga, sárga okker, indiai vörös, kadmiumvörös, kobaltkék) akvarell vonalkázással töltjük ki a folytonossági hiányokat. Ennek a technikának a digitális bemutatására színes vonalkákból álló mintázatot készítettem digitális rajztáblával. Hiszen ebben az esetben nem volt lehetőség a szürkeárnyalatos vonalkázós minta rétegének átszínezésére, mivel a retustechnika lényege, hogy a három különböző szín vonalkái adják az összhatást.
A digitálisan elkészített mintázat vonalkáit az adott felület méretének megfelelően lehet növelni vagy éppen csökkenteni. Színét pedig a képszerkesztő program korrekciós rétegeivel lehet a kívánt felülethez igazítani.
A kép forrása: https://upload.wikimedia. org/wikipedia/commons/3/34/Bernardo_ daddi%2C_storie_di_santo_stefano%2C_133738_%28musei_vaticani%29_05_esequie.jpg
Az aranyozás digitálisan létrehozott hiánya Optikai színkeverésen alapuló vonalkázás
Optikai színkeverésen alapuló vonalkázás felnagyított részlete
23
Esettanulmány | pont - vonal raszter
A megkülönböztető retustechnikák közül a digitális pont - vonal raszter bemutatására a korábbi kutatási naplómban is felhasznált mintázatot és módszert alkalmaztam (elolvasom). A raszter színét a fennmaradt aranyozás sárgás tónusa adja meg. Ezzel a technikával a színes akvarellel történő retusálást lehet imitálni. Az aranyszínű pigmentek csillogását azonban a látvány nem adja vissza.
A kép forrása: https://upload.wikimedia.org/ wikipedia/commons/3/37/Giovanni_da_milano%2C_ annunciazione%2C_1355-60_ca._01.jpg
Digitális pont - vonal raszter kiegészítés, mely a színes akvarellel történő retust imitálja
24
A digitálisan létrehozott hiány
Az aranyszínű csillámpigmenttel készített digitális pont - vonal raszter kiegészítéshez varrat nélküli mintázatot készítettem digitális rajztáblával. Ennek színét és tónusát a képszerkesztő program korrekciós rétegeivel lehet a kívánt felülethez igazítani. A mintázatot a példánkban olyan festményrészleten alkalmaztam, amelyen az aranyozás melegebb árnyalatú, mint maga a raszter.
Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Fra_Angelico_-_Crucifixion_-_WGA00645.jpg
25
Esettanulmány | pont - vonal raszter
A fájl rétegei Az aranyozás hiányai Az aranyszínű akvarellt imitáló mintázat (lent) A színben korrigált, kész digitális kiegészítés
Esettanulmány | pont - vonal raszter
Az optikai színkeverésen alapuló vonalkázós retushoz hasonlóan pont - vonal raszterből is készítettem mintázatot. Sárga, okker, vörös és kék vonalkázást és pontozást készítettem digitális rajztábla segítségével.
Az elkészített mintázat vonalkáit és pontozását az adott felület méretének megfelelően lehet növelni vagy éppen csökkenteni. Színét pedig a képszerkesztő program korrekciós rétegeivel lehet a kívánt felülethez igazítani.
Az aranyozás digitálisan létrehozott hiánya
Optikai színkeverésen alapuló pont - vonal raszter
Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Fra_Angelico_-_Crucifixion_-_WGA00645.jpg
A fenti mintázatot olyan felület kiegészítésére is alkalmaztam, amely színben és tónuban is igencsak eltér az elkészített retustól. Azonban a korrekciós rétegek segítségéval a rasztert hozzá lehetett igazítani az eredeti aranyozáshoz. A kiegészítés és az eredeti felületet éles határvonalát apró pontokkal és vonalkákkal retusáltam ki, hogy a kiegészítés látványra beilleszkedjen a felvételbe.
Az aranyozás digitálisan létrehozott hiánya
Színes pont - vonal raszter mintázat
Forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/37/Giovanni_da_milano%2C_ annunciazione%2C_1355-60_ca._01.jpg
26
Esettanulmány | pontozásos retus
A pontozásos retustechnika digitális bemutatására a vonalkázós retushoz is használt módszert alkalmaztam. Azonban erre a célra apró pontok összességéből álló, szürkeárnyalatos, varrat nélküli mintázatot hoztam létre.
A technikával a színes akvarellel történő retusálást lehet imitálni. Az aranyszínű pigmentek csillogását a látvány nem adja vissza.
A hiányhely digitális pontozásos retussal való kitöltése és az elkészített szürkeárnyalatos mintázat (balra);
A kiegészítés és peremének retusálása, vagyis a kész digitális kiegészítés (jobbra)
Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Fra_Angelico_-_Crucifixion_-_WGA00645.jpg
27
Az aranyozás digitálisan létrehozott hiánya
Esettanulmány | pontozásos retus
Az aranyszínű csillámpigmenttel készített digitális pontozásos kiegészítéshez varrat nélküli mintázatot készítettem apró pontok halmazából. Ennek színét és tónusát a képszerkesztő program korrekciós rétegeivel lehet az aktuálisan kiegészítendő aranyozáshoz igazítani.
A hiányhelyen alkalmazott, csillámpigmentet imitáló pontozásos retus és az elkészített mintázat (balra);
A kiegészítés és peremének retusálása, vagyis a kész digitális kiegészítés (jobbra)
Forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/9a/Cimabue%2C_madonna_di_ castelfiorentino%2C_1285_ca._04.JPG
28
Az aranyozás digitálisan létrehozott hiánya
Esettanulmány | pontozásos retus
Az optikai színkeverésen alapuló vonalkázós retushoz és pont - vonal raszter mintázataim mellé a pontokból álló rasztert is elkészítettem. Ehhez sárga, okker, vörös és kék pontok halmazát használtam fel. A mintázat alkalmazása a korábbiakban bemutatott módon történik.
Az aranyozás digitálisan létrehozott hiánya
A hiányhelyen alkalmazott, optikai hatásokon alapuló digitális pontozásos retus és az elkészített mintázat (balra); A kiegészítés és peremének retusálása, vagyis a kész digitális kiegészítés (jobbra)
29
A kép forrása: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/19/Gentile_da_Fabriano_047.jpg
30
Összegzés
Célom a projekt során az volt, hogy megtaláljam és bemutathatóvá tegyem a megkopott aranyozás digitális helyreállításának leggyorsabb és legegyszerűbben kivitelezhető módszereit.
Az általam felsorakoztatott technikák a restaurátori anyaghasználaton alapulnak, vagyis megoldást kínálok a színes akvarellel és az akvarell és csillámpigmentek keverékével kivitelezett retusok digitális imitálására is.
A naplóban a restaurátori beavatkozás mértékének megfelelően különféle módszereket mutatok be a beilleszkedő és a megkülönböztető retustechnikák digitális alkalmazására is.
A projekt során készített rekonstrukciók mintaként szolgálnak olyan esetekhez is, mikor egy-egy műtárgy restaurálása kapcsán a digitális előképek segítségül hívhatóak az esztétikai kiegészítéssel kapcsolatos etikai döntésekben.
31