Népújság, 2024. 05. 16.

Page 1

68. évfolyam 20. szám

Lendva 2024. május 16. ISSN 0352-6569 1,30 EUR

9–16. oldal

A Hetés közös parkja

A Hetés közös parkja

Tíz éve hozták létre a Hetés Barátság Parkot a Zsitkóc és Bödeháza közötti egykori határon, amely azóta folyamatosan találkozóhelye a kettészakított történelmi Hetés két oldalán élőknek. A nyomsáv helyén ma park és utak

Gyurkač Renata,

vannak, fontos szálak, melyek ma ismét ös zszekötik azokat, akik összetartoznak. A park a kapcsolatok fontosságát,

a szabad átjárást hirdeti az egykor szögesdróttal elválasztott falvak, családok, rokonok számára. Bővebben a 4–5. oldalon. „A gyerekeken keresztül a felnőtteket is igyekszünk a sportolásra buzdítani”

20. oldal

Info
Poštnina plačana pri po šti 1102 Ljubljana
Gibko Sportegyesület: „A gyerekeken keresztül a felnőtteket is igyekszünk a sportolásra buzdítani”
Izgalmas lesz, de valóra válhat az álom

Az elmúlt 12 alatt még egyszer sem volt ilyen közel a feljutáshoz a Nafta 1903 csapata, mint az idei bajnokságban. Már az őszi idény sokkal jobban sikerült az elvárásoknál, hiszen a csapat tizenegy fordulón keresztül veretlenül menetelt a bajnokságban és őszi bajnokként tért pihenőre. Hárompontos előnnyel vágott neki a tavaszi fordulónak, és már akkor újra bizakodva kérdezősködtünk az esetleges feljutási lehetőségről. Akkor is azt a „megszokott” választ kaptuk Bozsik József vezetőedzőtől is, hogy ezúttal sem elvárás a feljutás, inkább egy álom fog valóra válni, ha ez összejön.

A lendvai focirajongók örömére a tavaszi idény elején úgy látszott, hogy talán most tényleg elérkezett az idő, és minden összeállt ahhoz, hogy több mint egy évtized után ismét elsőligás csapatunk legyen Lendván. A Nafta halmozta a győzelmeket, sőt hétpontos előnyt is összekovácsolt, aztán röpke három forduló alatt a keményen megdolgozott pontokat könnyelműen elfecsérelte.

Lehet, hogy a csapat túlzottan akarta a feljutást és görcsben játszott, de akárhogy is alakult, a körülmények úgy hozták, hogy a bajnokság utolsó fordulóját a második helyről várják. A bajnoki cím megszerzése – azaz hogy kell-e osztályozót játszania a csapatnak – most már nem csupán a Nafta teljesítményétől függ, hanem a legutóbbi fordulóban élre törő Primorje eredményétől is.

Nézői szempontból izgalmas lesz tehát a bajnoki véghajrá, a Dravinja elleni hazai mérkőzés vasárnap, és a csapatnak szüksége lesz tizenharmadik játékosára, a szurkolótáborra, de akárhogy is alakul az összecsapás, egy biztos: egyenes ágon vagy pótselejtezőn keresztül a lendvai csapat és a rajongók álma most tényleg valóra válhat!

Hodos Községi Magyar Önkormányzati Közösség

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Borsos Flóra, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia

Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 7., tel: 02/ 5776 180 E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,30 EUR, Előfizetési díj: egész évre 4000 EUR, külföldre: 100,00 EUR, tengerentúlra: 120,00 EUR

Folyószámla: SI56 0110 0600 8369 377 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota

A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

HÍRFELHASZNÁLÓ

Idén felújítják a

Idén felújítják a

Május 7-én tartotta soros ülését a Hodos Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsa. Az ülésen megtárgyalták és elfogadták a 2024-es költségvetést, illetve támogatások odaítéléséről is döntöttek.

A 2023-as zárszámadás szerint a tavalyi évben 194.000 eurós bevételből gazdálkodott az önkormányzat. Ebből 105.000 euró volt a Hodos Község költségvetéséből átutalt támogatás, és 78 ezer euró támogatás a nemzetiségi gazdasági alapból a Kapornaki Tájház felújítására. Az önkormányzat tavalyi teljes kiadása 183.000 euró

volt, az említett renoválást 91.000 euróból valósították meg. A tanács elfogadta a zárszámadást, majd a 2024es költségvetés tervezetét tárgyalta meg. Az idei évet az önkormányzat 116.000 eurós bevétellel indította, ebből 105.000 euró a községi költségvetésből átutalt támogatás, 11.000 euró pedig a tavaly fennmaradt pénzeszköz. Az új pénzügyi tervben szerepel az ösztöndíj-kiegészítő

támogatás, amelyre 3.600 eurót különítettek el, emellett a községben működő egyesületek támogatására 12.000 eurót, egyéb célokra – iskola, óvoda, községen kívüli egyesületek támogatására – pedig 4.200 eurót terveznek. Roman Silvija elnök a költségvetés kapcsán kiemelte, hogy az idei évben az önkormányzat a tájház Tündérkertjének felújítására fordít anyagiakat, a kerítés és a fák melletti táblák, a

Darjo Felda oktatási miniszter Lendván

A középiskola vezetősége fogadja a minisztert.

Darjo Felda oktatási miniszter a Svoboda Mozgalom helyi szervezetének szervezésében május 14-én látogatást tett a Lendvai Óvodában és a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában. Mindkét intézményben a vezetőséggel folytatott tárgyalások során a legaktuálisabb gondokat helyezték előtérbe. „Az óvodában a finanszírozás, a káderproblematika és a nyelvi normatívák kérdését nyitottuk meg. A tematikát alaposan meg kell vizsgálni, belemélyedni és utána döntéseket hozni. Mi van a fókuszban? Az egyik nyelv vagy a másik? Mennyit és meddig engedünk vagy sem a nyelvi normatíváknál? Mit tehetünk, hogy a nyelvet a kétnyelvű területen megőrizzük, hiszen ez, illetve a többnyelvűség a jövő” – nyilatkozta lapunknak Darjo Felda miniszter. A középiskolában elsősorban a tornaterem szanálásának kérdését vitatták meg. Kmj

Tündérketet

Tündérketet

2 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Iránytű

Tündérketet

Tündérketet

névjegyzék lecserélésére 10.200 eurót szánnak. A költségvetést a tanács megvitatta és elfogadta.

A továbbiakban a támogatási kérelmeket tárgyalta a testület. A sali nyugdíjasok egyesületét, amelyben hodosi tagok is szép számmal vannak, 350 euróval támogatják, a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola nemzetiségi programját pedig 2.500 euróval segítik.

Ez utóbbi tételnél külön kitételt fogalmaztak meg, miszerint az intézménytől beszámolót kérnek a támogatás felhasználásáról a hodosi fiókiskolára és óvodára lebontva.

Az elnök tájékoztatta a tanácsot, hogy önkormányzatuknál az év elején belső állami revíziós vizsgálat zajlott, és a 2022–2023-as év ügyvitelét és működését ellenőrizték. Az ellenőr-

Az MNTI Tanácsa elfogadta a terveket

A Népújságot kiadó Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (MNTI) Tanácsa május 8-ai ülésén elfogadta az intézet 2023as zárszámadását a leltári beszámolóval, továbbá a

növekedést mutattak. Ezen belül leginkább a magyarországi pályázati összegek növekedtek, több mint 130 százalékkal. „A hiány leginkább a költségvetési támogatás tervezettnél

A előfizetési díj emeléséről is döntött a tanács.

2024-es év program- és pénzügyi tervét, valamint határozott a Népújság éves előfizetési díjának emeléséről.

Az intézet teljes egészében megvalósította tavalyi programját. A tervezett bevételek 99 százalékban valósultak meg, ami a bevételi oldalon mintegy 4.500 euró hiányt jelent, annak ellenére, hogy a nem adó jellegű bevételek

A hodosi nemzetiségi tanácsülésen a tagok egyhangúlag elfogadták az idei költségvetést.

zés folyamán javaslatot kapott az önkormányzat a

kisebb bevételeiben keresendő, hiszen a 379 ezer euró tervezett összeg helyett csak mintegy 366 ezer euró folyt be. Az ehhez köthető 96,50 százalékos index önmagában nem annyira alacsony, de ezek a bevételek jelentik az intézet bevételeinek zömét, így 13 ezer euró hiányt jelentenek” – tájékoztatott Tomka Tibor igazgató. A 2024-es költségvetési

terv a tavalyi realizáció alapján készült. Az intézet 465 ezer euró bevételt tervez. A nem adójellegű bevételek összege a tervezet szerint magasabb, mint az elmúlt években. Az alapítóval (MMÖNK) kötött megállapodás jegyében 20 ezer eurót biztosít az intézetnek az elmúlt évek előfizetéseiből felgyülemlett kintlévőségek fedezésére, az összeget pedig az intézet a következő években használja fel a Naptár költségeinek fedezésére.

A nyomdai és a postai költségek folyamatos növekedése miatt a tanács döntést hozott a 2024-es előfizetési díj mintegy 13 százalékos növekedéséről.

Az MNTI idei programját is három rendszeres kiadványa (Népújság, Kelepelő gyermeklap, internetes oldal), valamint a KerekPerec színes magazin készítése, tartalmának bővítése köré tervezi. Az egyéb kiadványok, mellékletek megjelenése, a honlap megújítása az anyagiaktól, az esetleges pályázati bevételektől függ. (-)

hivatalos bejegyzésekkel kapcsolatosan, például a szabályzatok szlovén nyelvre történő lefordítását emelték ki. Egyéb rendellenességet nem jeleztek, de a beszámoló eredményére még vár az önkormányzat.

A Kapornaki Találkozó június 28-án lesz, az

Magyar

Őrségi Vásár nyitónapján. Témája a néptánc, és a találkozó után a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet javaslatára táncházat is terveznek. A másik nagyszabású rendezvényt, a Családok Őrségi Találkozóját augusztus 4-én fogják megtartani.

szemmel – fotópályázat

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága idén harmadik alkalommal hirdeti meg a Magyar szemmel című fotópályázatot, melynek célja, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarok szemén keresztül mutassanak be különböző témákat, élethelyzeteket. Az idei felhívás az együttműködő nemzet éve tematikus évhez kapcsolódik, és három kategóriában – család, helyi közösségek és nemzet kategóriában – várják a fényképeket. A felhívásra a 16. életévüket betöltött személyek jelentkezhetnek a Kárpát-medencéből (Magyarországról és a szomszédos országokból), valamint a diaszpórából. Az első helyezett 300 ezer forint, a második helyezett 200 ezer forint, a harmadik helyezett pedig 100 ezer forint díjazásban részesül. A pályamunkákat 2024. május 24-ig lehet beküldeni. A felhívás és a részletes pályázat a kulhonimagyarok.hu oldalon olvasható.

3 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Nemzetiség

Sok program és találkozó helyszíne

Tíz éve nyílt meg a Hetés

Tíz éve nyílt meg a Hetés

Május 10-én kötetlen és baráti találkozóval ünnepelték meg a Bödeháza és Zsitkóc közötti zöldhatáron kialakított Hetés Barátság Park 10. évfordulóját. Két tortával és pezsgős koccintással ünnepeltek, üdvözölve az élő kapcsolatokat, melyek erősítéséhez a szabadon átjárható határ és a park is hozzájárult.

Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A park avatására Szlovénia és Magyarország EU-s csatlakozása 10. jubileumának alkalmából került sor 2014. május 10én (ötletgazdája Kardinar Marjan, Dobronak Község

polgármestere volt). A park a közeli falvak együttműködésével, összefogásával alakult ki. Létrejötte és az országhatár korábbi megnyitása mindenki számára örömöt hozott, különösen Bödeháza és Zsitkóc lakosainak: a szögesdrót helyére a Barátság út került.

Szervezett program nem volt, mégis sokan kijöttek a Hetés Barátság Park 10.

leumának megünneplésére.

Aláírták a dobronaki idősotthon építési szerződését

Az építkezés kezdete ősszel

Az építkezés kezdete ősszel várható

Május 8-án Simon Maljevac, a szolidáris jövőért felelős miniszter és Zoran Hoblaj, a Rakičani Idősek Otthonának igazgatója aláírta a dobronaki idősotthon építéséről szóló szerződést, majd Kardinar Marjannal, Dobronak polgármesterével terepszemlét tartottak a leendő otthon helyszínén.

Simon Maljevac miniszter a szerződés aláírásakor kifejtette, hogy a beruházás a tervek szerint halad, és megköszönte Dobronak Községnek, hogy ingyenesen átruházta az államra a területet és gondoskodott az ehhez szükséges dokumentációról is. Az 5,4 millió euró értékű beruházást az EU helyreállítási forrásaiból fedezik. A mintegy kétezer négyzetméteren elterülő épület pedig a korszerű és a legújabb trendeket követő tervek alapján épül meg Dobronak központjában,

az egykori óvoda területén. Az átadásra előreláthatólag 2026-ban kerül sor.

Zoran Hoblaj, a Rakičani Idősek Otthonának igazgatója elmondta, hogy a rakičani idősotthon a muraszombati és a ro gaševci fiókegységek után Dob ronakon a harmadik egységét hozza létre. – A dobronaki idősotthon 44 férőhelyével a kisebb egységek közé tartozik majd, de az idősek intézményes gondozása keretében biztosított lesz a demenciával küzdő idősek ellátása, a napközi gondozás és a házi gondozási szolgáltatás is – nyilatkozta az igazgató. Kardinar

Zoran Hoblaj, a Rakičani Idősek Otthonának igazgatója, Simon Maljevac miniszter és Marjan Kardinar polgármester a dobronaki idősotthon megépítéséről szóló szerződés aláírásakor.

idősotthon. – A beruházás rendkívül fontos a község számára, hiszen nemsokára hazai környezetben teljeskörű szociális ellátást biztosíthatunk majd öregedő lakosságunk számára

Marjan polgármester pedig felszólalásában megemlítette, hogy a korábbi sikertelen próbálkozások után, 25 év elteltével érkezett el az idő, hogy Dobronak központjában megépüljön az – mondta.

A szerződés aláírását követően a delegáció terepszemlét tartott a beruházás helyszínén, ahol a tervezőiroda bemutatta az idősotthon látványtervét.

4 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Muravidék
jubi-
várható

Barátság Park

Barátság Park

A Hetés Barátság Park azóta különböző találkozók, események, rendezvények közkedvelt helyszíne lett. A liget jelképesen a szabadságot jelenti főleg azon családok, rokonok számára, akiket korábban a szögesdrót szakított el egymástól. A park 10. születésnapi, protokollmentes piknikjén az egybegyűlteket

Bedő Andrea, Bödeháza polgármesetere köszöntötte, majd tortakóstolásra és pezsgős koccintásra

(amit egyébként a látogatók hoztak magukkal) invitálta őket. A kellemes hangulatban telt péntek délután csoportos fotózással zárult a Határtalan madár nevű emlékműnél, melyet a vasfüggöny maradványaiból – a pikniken is részt vevő – Balog Anita és Árvay László képzőművészek alkottak meg.

A zsitkóci Gál Mária elmondta, boldogok, hogy a parkon keresztül szabadon és rövidebb úton látogat-

hatják magyarországi rokonaikat, barátaikat. Sokszor csak a parkig bicikliznek ki, ahol beszélgetéssel, kártyázással töltik az időt, sokszor új barátokra találva. Sok minden változott a tíz évben, és Mária örül, hogy megélhette ezt.

A bödeházi születésű Szőkéné Csuka Editnek, a Mesés Hetés Egyesület elnökének gyermekkori emlékeiben elevenednek meg a határvonalat felügyelő lovaskatonák, az elválasztó

Gál Mária, Zsitkóc: – Sok minden változott a 10 évben, örülök, hogy megélhettem ezt.

nyomsáv, a vonal, ahonnan vissza kellett fordulni. Tíz év után bebizonyosodott, hogy a park valóban az

Szőkéné Csuka Edit, a Me sés Hetés Egyesület elnöke: – Bebizonyosodott, hogy a park élő kapcsolatokat hozott. Határtalálkozó testvértelepülési szerződéssel

élő kapcsolatokat, a barátságot, az újbóli egymásra találást szolgálja.

„Trianon

elvette, az unió visszaadta”

„Trianon elvette, az unió visszaadta”

Hodos és Szalafő határán, a 180-as határkőnél szombaton „Trianon elvette, az unió visszaadta” mottó alatt három ország magyarsága találkozott: Szlovákiából a felvidéki Nemeshodos, Magyarországról Szalafő és Szlovéniából Hodos polgárai.

Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

Az egybegyűltek a 20 éves európai uniós csatlakozást és egy testvér települési szerződés létrejöttét ünnepelték. Mindhárom település példás kapcsolatot, valódi barátságot ápol egymással, ami túlmutat a papíron kötött szerződéseknél. Hodos és Szalafő 2002-ben vette fel a kapcsolatot, míg a Hodos és a felvidéki Nemeshodos közötti együttműködés már 30 éves múltra tekint vissza. Nemeshodos és Szalafő kapcsolata az elmúlt évtizedben bontakozott ki. A rendezvénysátorban a polgármesterek – Tamaško Denis (Hodos), Lugosi Arnold (Szalafő), Balódi László (Nemeshodos) – ünnepi

gondolatokkal köszöntötték a megjelenteket. Hodos és Szalafő barátságának kezdetét 2002-ben Szalafő polgármestere, Lugosi Arnold kezdeményezte. „80 év után újra akartuk ezt a kapcsolatot. Nyitottunk és történelmet írtunk” –emelte ki. 2003-ban szervezték az első találkozót ugyanezen a helyszínen, melyen rengetegen részt vettek. Ekkor kezdődtek meg a turisztikai, sport- és gazdasági kapcsolatok, valamint a közös pályázatok. Tamaško Denis, Hodos polgármestere örömét fejezte ki, hogy együtt ünnepelhetik a 20. évfordulót. „Visszaemlékezve a covid idején lezárt határra, sajnálatos módon ismét megéltük, hogy a határ elválasztotta az itt élő embereket. Ebben az időszakban a

2024. május 16.

határkőpark egy olyan hely volt, ahol a helyiek a tiltások ellenére is találkoztak egymással, akár az esetleges rendőri intézkedéseket is vállalva.” A polgármester kifejezte örömét amiatt, hogy Nemeshodos és Szalafő ezen a napon megkötik a testvértelepülési szerződést, hiszen Hodos már mindkét településsel megkötötte ezt. „Ezt a barátságot eddig kézfogással

pecsételtük meg. Ma ennek a barátságnak dokumentumformát adunk. Őrihodos, Nemeshodos és Szalafő egy nagy családot alkot, mióta csak ismerjük egymást. A papír egyetlen hozadéka, hogy mostantól talán közös uniós pályázatokat is beadhatunk” – emelte ki Balódi László felvidéki polgármester.

A találkozón felavatták a határkőpark új látványos-

ságát, a fából faragott emlékművet, Milkovics Jenő őrségi mester alkotását. A szoborra, mely az Életfa címet kapta, a három testvértelepülés címere került fel. A szalagot a három polgármester és Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke vágták el. A rendezvény folytatásában a Nemeshodosi Megmaradásunk Kultúrcsoport lépett fel.

5 NÉPÚJSÁG
Muravidék
Hetés
Az Életfa emlékmű leleplezése a határkőparkban, Hodos és Szalafő között.
Hetés

A méhészet Lendván – kiállítás

tudatát fontos átadni a jövő generációinak is.

A méhekről gondoskodni kell

A méhekről gondoskodni kell

A lendvai méhészetről nyílt kiállítás május 10-én a Vinarium kilátótorony kupolájában. A tárlat a Lendvai Méhészeti Egyesület több mint százéves múltját és tevékenységét, valamint az utóbbi 20 évben elért eredményeit mutatja be.

Horvat

– A méhészkedés az egyik legrégebbi mezőgazdasági tevékenység, amelyet az emberek végeznek. Nem meglepő ezért, hogy a lendvai méhészek egyesülete is komoly múltra tekint vissza. A története 1921-ig nyúlik vissza, amikor az írásos források megemlítik a lendvai méhészeti szakosztály megalakulását, amely a Muravidék területén az elsők között volt – hangzott el az 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola tanulói kultúrműsorának bevezetőjében,

akik többek közt kiemelték a mai méhészet nagyon fontos gazdasági és ökológiai szerepét is. A szót ezután Cigut Štefan egyesületi elnök vette át, röviden bemutatva az egyesület tevékenységét és a Lendva Községgel közösen megvalósított programokat. – Büszkék vagyunk arra, hogy elnyertük a méhbarát község címet, amely kötelez bennünket arra, hogy tovább folytassuk a méhekkel a gondos munkát – emelte ki. A kiállítás társzervezője, Lendva Község is büszke a méhbarát község címre. Ezt hangsúlyozta fel -

A méhek világnapja, május 20-a alkalmából felállított kiállításon a kilátótoronyba látogatók részletesen megismerhe -

szólalásában Magyar János polgármester is. – Ez egy elismerése annak, hogy a községben a méhészek gondját viselik a méheknek, megfelelő életkörülményeket teremtenek számukra és gondoskodnak

Kézimunka-kiállítás Gyertyánosban

mézelő növények ültetéséről. Sokoldalú tevékenységükben pedig az épített örökség megőrzéséről sem feledkeznek meg – hangsúlyozta a polgármester, aki kiemelte azt is, hogy a méhészet fontosságának

tik a lendvai méhészkedés történetét, ismereteket szerezhetnek a méhek legeltetéséről és életéről, a méhkaptárakról és a méhészeti termékekről. A kiállítás június 30-ig tekinthető meg.

A hímzés összeköt és örömöt ad

A hímzés összeköt és örömöt ad

A gyertyánosi Hajnal Művelődési Egyesület hímzőszakkörében találkozó asszonyok minden évben sok-sok kézimunkát készítenek, így megalakulásuk óta egy évet sem kihagyva évente új kiállítással jelentkeznek. A múlt hétvégén már 17. alkalommal üdvözölték a látogatókat.

Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net

A 2006-ban alakult hímzőkör tagjai kéthetente találkoznak a helyi faluotthonban, ahol együtt készítik a szebbnél szebb kézimunkákat. A csoport Horvát Margit népi iparművész vezetésével indult, majd 2018-ban a göntérházi Fehér Andrea vette át a szakmai munkát. Bukovec Rozalija, a hímzőszakkör vezetője lelkesen mesélte,

hogy a kiállításon a szakkör minden tagjának munkái láthatók. Az utolsó évben leginkább zöld, illetve bordópiros fonallal varrtak, több dísztörölköző és kötény is készült. Eredeti, otthon szőtt vászonra varrtak mintákat, de ezt az alapanyagot egyre nehezebb beszerezni, sokszor a kanizsai bolhapiacon kutatnak utána. A hagyományos hetési, illetve más eredeti magyar minták mellett szeretnek polgári és úri mintákat is

kultúrműsorban pedig fellépett a völgyifalui népdalkör, a zsitkóci gyermektánccsoport és a helyi Mantraši népzenei együttes. A kézimunka ünnepe

A gyertyánosi

hímezni, így a mostani kiállításon is változatos válogatást láthattunk.

A hímzőszakkör munkáját a tárlat megnyitóján

Soós Mihály, az MMNI igazgatója méltatta, kiemelve a hagyományőrzés és az értékek átadásának fontosságát. Az alkalmi

Gyertyánosban, mely az Életfogytig tartó tanulás hete programját is színesítette, vasárnap műhelymunkával zárult.

6 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Muravidék
hímzőszakkör tagjai alkotásaik előtt. A méhészek kiállítása révén a látogatókhoz közelebb kerülhet a méhek világa.

Csődben a Geoenergo Kft.

Lesz folytatása a gázkitermelésnek?

Lesz folytatása a gázkitermelésnek?

A kérdésre még nem tudni a választ, de januártól, a Geoenergo Kft. csődje óta eddig nem volt érdeklődés a bányászati jog megszerzésére a petesházi mezőn, a legnagyobb hitelezők részéről sem. Csökkent a kitermelt gáz mennyisége, növekedtek a kutak szanálási költségei és visszaesett az érdeklődési kedv is. A kutak biztonságát a Petrol Geo felügyeli.

Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A Muraszombati Körzeti Bíróság határozata értelmében a lendvai Geoenergo Kft. csődje január 19-én kezdődött meg, csődbiztosnak Praprotnik Tanját nevezték ki. A csődeljárási javaslatot fizetésképtelenség miatt maga a vállalat nyújtotta be. Az Ascent Slovenija, amely a gázmezőn a kétesnek tartott hidraulikus rétegrepesztéssel gázkutatásokat végzett, próbálta megakadályozni az eljárást, de kérelmüket a bíróság elutasította azzal, hogy a fizetésképtelenséget a hitelező nem támadhatja meg, a jogait csak a csődeljárás folyamatában érvényesítheti.

A Geoenergo Kft. a pe-

tesházi földgázkitermeléshez bányászati joggal, illetve 2026 májusáig koncesszióval rendelkezett. Ennek meghosszabbításáról a tavalyi év végén pozitívan véleményezett kérelme után az állammal szerződést is kötött. A Geoenergo mint az Ascent partnere a petesházi gázkitermeléshez szükséges ügyek lebonyolításával is foglalkozott. A lendvai cég a csődeljárást saját maga ellen a fizetésképtelenséggel indokolta (2022-ben 302 ezer euró veszteséget mutattak ki), amire hatással volt a földgázkitermelés csökkenése és a gázmező szanálásának magas költségei is.

A helyzetet terhelte az Ascent Resources Slovenija céggel való partneri kapcsolat megromlása is. A brit

vállalat megkárosítottnak véli magát a gázkitermelési engedélyek ügyében, hiszen környezeti hatástanulmány nélkül nem végezhet újabb kutatásokat a petesházi gázmezőn. Szlovénia egyébként betiltotta a hidraulikus rétegrepesztést (fracking) is, ami szükséges lett volna a termelési mennyiség növeléséhez. Az Ascentnél úgy vélik, hogy a petesházi mezőn történt befektetések révén több mint 500 millió euró káruk keletkezett.

A Geoenergo szerint a csődhöz a választott bíróság határozata is hozzájárult, mely jogi alapot ad az Ascent Slovenija pénzügyi követeléseihez. A bírósági döntés kötelező teljesítést jelent, a törlesztés pedig meghaladja a Geoenergo

pénzügyi lehetőségeit.

A Geoenergo április 19-ével elveszítette a bányászati jogot, valamint megszűnt a petesházi mező gázkitermelésére vonatkozó koncessziós szerződés hatálya is. Praprotnik Tanja csődbiztos elmondta, hogy a Környezetvédelmi, Klíma- és Energiaügyi Minisztérium a bányászati jogot 1.100 euró költségfizetés (igazgatási illeték) mellett kínálja az érdeklődőknek felhívásában.

A tárca felhívására azért volt szükség, mert a bányászati jogra a csődeljárás óta eltelt három hónap alatt senki nem jelzett érdeklődést. Praprotnik felhívta a minisztérium figyelmét, hogy vegye át a termelés feletti illetékességet, illetve a helyzetről értesítette a kormányt, a hitelezőket és Lendva Községet is. – A kutakat nem lehet ideiglenesen lezárni, a bányászati munkálatok megszűnése viszont veszélyt jelentene az emberekre, valamint a környezetre – figyelmeztet a csődbiztos,

Lantos Csaba a geotermikus erőműnél

A Dravske elektrarne (DEM) és a Petrol Geo által a csentei Zatakon felállított első szlovén geotermikus kísérleti jellegű erőművet a hét elején Lantos Csaba, Magyarország energiaügyi minisztere és kísérete is megtekintette. A küldöttségben még Czepek Gábor és Steiner Attila államtitkárok, valamint Dávid Andor, Magyarország ljubljanai nagykövete és Kelemen Gertrud, Magyarország lendvai főkonzulja volt jelen. A delegációt Seme Damjan, a DEM vezérigazgatója fogadta, majd mutatta be a Pg-8-as furaton felállított, még

üzemen kívüli, de már az első kilowattóra villamos energiát tesztüzemben megtermelő erőművet, valamint a társaság egyéb stratégiai és fejlesztési innovációs projektjeit a megújuló energiaforrások területéről. Elmondta: a megoldásokra váró kihívások ellenére büszke a társaság és a partnerei által megvalósított projektre, amellyel úttörőmunkát végeznek a mélységi geotermikus energia felhasználása területén. Kiemelte, bízik abban, hogy megtalálják az innovatív berendezés turbinarészének megfelelő módosított változatát ahhoz, hogy a rendelkezésre álló hőkapacitás lehetővé tegye az erőmű hosszú

mert a kutakban magas nyomás és hőmérséklet van, és gázkiszökés keletkezhet. A kutak tűzbiztonságát a Geoenergo csődjéig a Nafta hivatásos tűzoltó-alakulata biztosította. – Lendva Községet április 23-án a Geoenergo Kft. értesítette a bányászati jog megszűnéséről. A februári bírósági határozat négy hónapra feljogosítja a csődbiztost a sürgős munkálatok elvégzésére, ennek keretében a szénhidrogén havi kitermelésének követésére, míg a biztonságról a Petrol GEO Kft. gondoskodik. A termékek eladása a meglévő vásárlók számára folytatódik a csődeljárás előtti feltételek mellett – írta a termelés folytatásával kapcsolatban Lendva Község. A Környezetvédelmi, Klíma- és Energetikaügyi minisztérium lapunkkal azt közölte, hogy jelenleg nincs érdeklődés a bányászati jog átvételére. A kutak üzemelése kapcsán bányászati felügyelői eljárás is folyik.

A küldöttség az első szlovéniai geotermikus kísérleti erőműnél. távú működését.

Lantos Csaba miniszter a látogatás kapcsán kifejtette: Magyarország már évek óta Európa első öt országa között szerepel a geotermikus energia közvetlen kihasználásának

terén. Tekintettel az ország kedvező adottságaira a készülő energetikai stratégiai irányelvek szerint 2030-ig az ilyen jellegű energiafelhasználás megduplázása a cél. A fejlesztésekkel a geotermikus energia fel -

használása az ország zöld átállásának vezető szektorává válhat. – A lendvai látogatás a kölcsönös tapasztalatcserét szolgálta – közölte a DEM.

Szolarics Nađ Klára

7 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Muravidék Fotó: DEM

Eladták a Panvita vállalatot is

Furcsa állami földpolitika?

Furcsa állami földpolitika?

A múlt héten bejelentették, hogy 50 millió eurós vételárért 51 százalékos, tehát többségi horvát tulajdonba kerül a muravidéki Panvita vállalat, amely 3.500 hektár állami földön gazdálkodik. Szinte ezzel egy időben megjelent a hír, hogy a Lendvai Agrárcég a legfelsőbb bíróságon is elvesztette a pert, így kénytelen lesz lemondani a nagyjából 2.000 hektárnyi állami földről, amelyen évtizedekig gazdálkodott.

Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A szlovén közvélemény, leginkább az agrárérdekképviseleti szereplők kedélyét igencsak felborzolta, hogy 50 millió eurós vételárért megszerezte a Panvita csoport többségi, 51 százalékos tulajdonát a horvát Mplus szolgáltatási társaság, amely igazából nem rendelkezik tapasztalatokkal az agrárium terén. A Panvita a szlovén agrárium egyik legnagyobb csoportja, szereplője, és különböző cégeken keresztül a muraszombati Polanič család birtokolta. A cégcsoport több mint 700 embernek ad munkát és több mint 3.500 hektár földön gazdálkodik. 2022ben 117 millió euró bevétel mellett 10,3 millió euró bruttó profitot termelt. Az új többségi tulajdonos, az Mplus vállalat eddig inkább a webes, pénzügyi

szolgáltatási piacon tevékenykedett – többek között Szlovéniában is –, és a Panvita többségi részének megvásárlásával jelezte, hogy be szeretne lépni az agrárbizniszbe is. A bejelentés szerint további bővítésre is készülnek, további felvásárlásokat is terveznek, hogy a Panvita vezető agrárszereplő legyen a régióban. A Panvita székhelye továbbra is Rakičanban marad, és a nyilatkozat szerint folytatni szeretné

az együttműködést a több mint kétezer muravidéki családi gazdasággal is. A Panvita egyébként csak az egyik a valamikori neves szlovén élelmiszeripari, agrárcégek közül, amelyek horvát kézbe kerültek. Ilyenek voltak például a Droga Kolinska, a Žito vagy a Mercator is.

A Panvita tavaly egy évtizedre (2033-ig) hoszszabbította meg a szerződését a Szlovén Nemzeti

A saját földjével mindenki azt kezd, amit akar, felmerül azonban a kérdés, eddig miért nem gondolkozott senki sem a családi gazdaságok megvédésében?

Földalappal a már említett több mint 3.000 hektár termőföld bérléséről. A közhangulatot emellett az is borzolja, hogy az állam a Panvitában lévő 25 százalékos részesedését néhány évvel ezelőtt aprópénzért, egymillió euróért adta el a Panvitának, most meg a vállalat 51 százalékáért a horvát cég 50 millió eurót fizetett. Emellett az agrárérdekképviseleti szervek nem látják biztosítottnak azt sem, hogy az említett területen gazdálkodó, most már horvát többségi tulajdonú cég a szlovén piacon értékesíti majd az itt termelt termékeket. Úgy tartják, ez az üzlet erőteljesen megingathatja a szlovén élelmiszerpiacot, különösen, ha az említett családi gazdaságok és a Panvita közötti együttműködési szerződések majd kifutnak, valamint főként azért fogalmaznak meg kétségeket, mert a horvát tulajdonos eddig nem vett részt az agrárágazatban.

Párhuzamosan futó történés volt, hogy a Szlovén Nemzeti Földalap 2020 végével felmondta a Lendvai Agrárgazdaság 2.149 hektárra szóló bérleti szerződését, és az említett terü-

letből 85 hektárt a földalap a szlovén–horvát határvita döntőbírósági döntése után föld nélkül maradt gazdálkodóknak adta át Benicén. A Lendvai Agrárcég akkor nem tudott belenyugodni ebbe a döntésbe, pert indított a Nemzeti Földalap ellen, majd emiatt az egész 2.000 hektárnyi területre szóló bérletét felmondták, vagyis nem hosszabbították meg a szerződést a céggel. Azután, hogy a lendvai járásbíróság, illetve a maribori fellebbviteli bíróság is a Földalapnak adott igazat, a múlt héten a legfelsőbb bíróság is helybenhagyta a döntést. A Lendvai Agrárcég egyébként eddig a Perutnina Ptuj és a Panvita mellett – mindkettő most már külföldi tulajdonban van – az Állami Földalap harmadik legnagyobb bérlője volt, minden évben 2.000 hektár fölött vett bérbe földeket az államtól. A legfelsőbb bíróság döntése értelmében a Lendvai

Agrárcég nagyjából 100 hektárnyi területet bérelhet még a Földalaptól – ezekre a szerződés még érvényes –, emellett nagyjából 200 hektárnyi saját tulajdonú földterülettel rendelkezik. Mindezek alapján a

35 embert foglalkoztató, korszerű gépekkel, szárítóüzemekkel rendelkező cég felszámolása sem elképzelhetetlen. Viszonylag esélytelennek tűnik ugyanis, hogy a Földalap az említett módon felszabadult földterületeket rövid távon ismét a lendvai cégnek adja majd bérbe, ugyanis például az Államtanács illetékes agrárbizottsága és egyéb illetékes instanciák is azt javasolták a kormánynak, hogy az állami földterületek bérbeadásánál adjon előnyt a családi gazdaságoknak. Erről még nem született döntés, a vonatkozó, még érvényben lévő törvény és szabályzatok alapján egyik vállalkozási forma sem élvezhet előnyt. Természetesen, ahogy ezt a bíróság döntése is tükrözi, a saját földjével mindenki azt kezd, amit akar, felmerül azonban a kérdés, hogy az ukrán tulajdonú Perutnina Ptuj vagy a most már horvát tulajdonú Panvita esetében eddig miért nem gondolkozott senki sem hasonlóképpen és védte meg a családi gazdaságokat, ahogy ezt megtették Lendva környékén, pedig itt még a tulajdonos is hazai…?

8 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Gazdaság
A Panvita az újabb cég, amely hirvát tulajdonba került.

Választások 2024

Három népszavazás négy kérdéssel

Három népszavazás négy kérdéssel

Június 9-én az európai választások mellett a szlovéniai választópolgárok véleményét három népszavazáson négy kérdésben is kikérik. Az európai választásokon, ahogy a népszavazáson is, majdnem 1,7 millió polgár jogosult a voksolásra.

A polgárok öt szavazólapon szavazhatnak majd, az európai választási ív mellett három népszavazás keretében, négy választási íven, illetve lapon. Úgy tűnik, hogy az európai választási íven a várakozásokkal ellentétben nem 12 pártlista indul, ugyanis a „Pirati” listája ugyan időben leadta a jelöltlistáját, de hiányzott néhány aláírás. Az ügyről a választási bizottság dönt a napokban. A három népszavazáson, ahogy ezt már említtettük, négy kérdésről dönthetnek a választópolgárok, ugyanis a kenderter-

mesztésről szóló népszavazáson két kérdésről kell dönteni, arról, hogy engedélyezett legyen-e a kender termesztése gyógyászati célokra, illetve arra, hogy engedélyezett legyen-e a kender termesztése személyes használatra. Emellett megkérdezik a polgárok véleményét arról, hogy a parlamenti választásokon bevezetésre kerüljön-e az úgynevezett preferenciális szavazat, vagyis hogy egy listán belül előnyben részesíthetünk egy-egy jelöltet, nemcsak a listát jelölhetjük meg. Emellett – valószínűleg, habár erről még nem döntött az alkotmánybíróság – dönteni kell abban a kérdésben is, hogy törvény

Az EU-s parlamenti választások mellett három népszavazáson négy népszavazási kérdésben is dönthetünk.

tegye-e lehetővé, illetve rendezze-e az eutanáziát. Mindhárom népszavazás, illetve négy népszava-

zási kérdés csak véleménynyilvánító népszavazás, vagyis bármilyen eredmény is születik, ez a törvényho-

zókat nem kötelezi, azaz az országgyűlés csak felméri a polgárok véleményét az említett kérdésekben.

Elsőként Hármasmalomban

A munkálatokra a részvételi költségvetésből nyert támogatást a település.

Lendva Község 2024-es és 2025-ös költségvetésének része az úgynevezett részvételi, participatív költségvetés is, mely a közpénzek felosztásánál a polgároknak beleszólást, javaslati lehetőséget biztosít a döntésmeghozatal során. Idén erre a célra 53.741 eurót különített el a község hat projekt

megvalósítására, amelyeket a Helyi Közösségek, egyesületek javasoltak. Elsőként a Hármasmalmi HK terve valósult meg: a falu központjában, a játszótér előtt aszfaltos parkolót alakítottak ki, padot, bicikliállványt és szemeteskosarat helyeztek el. A participatív költségvetés által támogatott projekt

értéke 9.980 euró volt. Hármasmalom központja a legújabb szerzeménynyel, valamint a nemrég kialakított játszótérrel és a felújított haranglábbal szebb és rendezettebb lett, s lehetőséget nyújt – főleg a gyermekeknek – a szabadidő tartalmas és biztonságos eltöltésére.

SNK

9 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Info

visszapillantó a mai napon...

Május 16-án történt

1770 Házasságot kötött a 14 éves Marie Antoinette és a későbbi XVI. Lajos, aki ekkor 15 éves volt.

1905 Megszületett Henry Fonda amerikai színész.

1911 Megszületett Rodolfo bűvész.

1920 Szentté avatták Jeanne D’Arcot Rómában.

1929 Először tartották meg az Oscardíj átadását.

1953 Megszületett Pierce Brosnan ír származású színész.

1960 Létrehozták az első működő lézersugarat.

1966 Megszületett Janet Jackson amerikai popénekes.

1973 Megszületett Tori Spelling színésznő.

1984 Meghalt Irwin Shaw amerikai író.

1990 Meghalt Jim Henson amerikai bábos, producer, filmrendező, a Muppet Show és a Szezám utca egyik megalkotója.

1990 Meghalt Sammy Davis Jr. afroamerikai énekes, táncos, filmszínész.

2010 Meghalt Végvári Tamás színész, Al Pacino, Harrison Ford és David Attenborough magyar hangja.

2014 Meghalt Andor Éva Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekes, főiskolai tanár.

Egyre szaporodnak és fejlődnek a muravidéki gyógyfürdők

A muramenti magyar falvakban nagy hagyománya van a fürdőzésnek, a fürdőbe menésnek. (…)

A muravidéki hévízfürdő létrejötte előtt a murántúli falvak lakói a vučkoveci fürdőbe jártak nagy számban. Ez tulajdonképpen nem is volt olyan melegvízű hévízfürdő, mint a mostaniak, vize csak valamivel volt melegebb a nyári patak vízénél, ezért az akkori fedett medence vizét mesterségen melegítették. Az emberek, de kiváltképpen az asszonyok, lovaskocsin mentek 3–4 napra, a tehetősebbek pedig esetleg egy hétre, felüdülést és egészséget keresni Vučkovecre. De a legtöbben gyalogszerrel,

nyelvről mindenkinek

vagy a huszas években még ritkaságszámba menő biciklivel vágtak neki az

„furósoknak” köszönhetjük. A föld gyomrában lapuló melegvízre ugyanis

A hévízfürdők zsúfoltsága alighanem hagyomány. Erről tanuskodik ez a fénykép is, amely az ezerkilencszáz-huszas években készült. A vučkoveci, faboronákkal bélelt récefürdőben egymás hegyén-hátán tolongtak a fürdőzők.

útnak. Mindamellett, hogy Muravidéken az utóbbi néhány esztendőben három hévízfürdő létesült, a murántúli falvak lakói még most is szép számban látogatják Vučkovecet. (…) A muravidéki hévízfürdők létrejöttét a

a második világháború utáni években a kőolajat kutató „fehér bányászok” bukkantak rá. Egy ilyen olajfurás helyén keletkezett az első muravidéki hévízfürdő, a ma már az ország határain túl is híres és népszerű Morávci für-

Leggyakoribb keresztneveink VII. – Ibolya

Az Ibolya leginkább a 20. században számított kedvelt női keresztnévnek, a 2000-es évek elején még éppenhogy befért a leggyakrabban választott női nevek 100-as listájára, de a 2010-es évek után már ebből a viszonylag tág körből is kiszorult. Az összlakossági (tehát a teljes magyarországi népességre vetített) statisztikákban ettől függetlenül még mindig a 30. pozíció környékén található.

A név eredetét tekintve magyar, belső névalkotással keletkezett a már létező virágnevet felhasználva. Az Ibolya virágnév egyébként a latin viola szóból

származik, amelynek a régi magyar alakváltozata az ivolya, amelyből aztán eljutottunk a mai ibolyáig. Női névként már a 13. századtól fogva előfordul; egy érdekes adalék, hogy a középkor folyamán a Viola, az Ivola és az Ibolya használatára egyaránt találunk adatokat. (Feltehetőleg egyébként már a latinban is létezett mint női név, erre utal a Violenta, Violent alakok 13–15. századi előfordulása.) Korabeli népszerűsége valószínűleg annak is betudható, hogy a középkori kertekben az egyik legkedveltebb virágnak számított, illetve a szerénység szimbóluma-

ként is azonosították. Az Ibolya keresztnévnek többféle becézett alakja létezik, ezek az Ibcsi, Ibi, Ibike , Iboly , Ibolyácska , Ibolyka, Ibus. Rokon nevei közé tartozik a már említett Ivola és Viola, illetve utóbbi származékai, a Violent , Violett és Violetta. A Violetta becézőjeként ismert a Letta, egy ritkább rokon név továbbá a román eredetű, ugyancsak ibolya jelentésű virágnév, a Viorika, amelynek szintén létezik becézett formája (amely később önállósult), a Rika

Az ibolya mint virág szerte a világban nagy népszerűségnek örvend, természetes szépsége, de

illata, sőt íze miatt is. Ha a magyarországi hagyományok, szokások között kutakodunk, hamar elő fog kerülni Erzsébet királyné (vagy ahogy talán jobban ismerik: Sissi) neve, akinek a kedvenc virága szintén az ibolya volt, olyannyira, hogy a lakosztályában a bútorok mind a virág színében pompáztak, illetve szívesen fogyasztotta is a növényt. Gödöllő, a gödöllői kastély kiemelt fontosságú ebből a szempontból, hiszen amikor annak idején a királyné a kastélyba érkezett, a kastélyt övező kertet árvácskával és ibolyával ültették tele, és ibolyaillatú szappant

dő. A furósok itt 1960-ban találtak melegvizet 1117 méter mélységben. Ezen a helyen 1963-ban nyitották meg az első fürdőobjektumokat, a morávci hévizet pedig már 1964-ben gyógyvízzé nyilvánították. (…) A lendvai, vagy ahogy otthonosan mondják, a petesházi Terma fürdő is hasonlóképpen keletkezett, mint a morávci. Jelenleg három medencével (kettő a felnőttek, egy pedig a gyerekek számára) várja a vendégeket. A fürdőben egyre többen keresnek üdülést és gyógyulást. Tavaly például 50 ezer fürdőző fordult meg benne. (…)

Szerző: (–)

készítettek számára. A fenti okok miatt már több mint tíz éve minden évben megünneplik Gödöllőn az úgynevezett Ibolya Napot. Néhány szólásunkban is megjelenik az ibolya (igaz, csak közszóként), melyek közül talán kettő számít igazán ismertnek. A visszafogott, szerény emberekre szokták mondani (leginkább pozitív kontextusban), hogy szerény, mint az ibolya . Egy kissé viccesebb, gúnyosabb, már-már morbid szólásnak számít az alulról szagolja az ibolyát , hiszen ennek jelentése pedig az, hogy az illető meghalt, már nincs az élők sorában.

10 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Info
Dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének lektora
1974. május 17-én, 18. szám

Hol, mikor és miért?

Reagálás a Népújság a 2024/17. számában a 7. oldalon megjelent, „A TLZV sajtótájékoztatójáról – Anyagi kár okozását is felróják Totićnak” című cikkre.

Hol, mikor és miért? Tudják, honnan ered a Vinarium elnevezés? Ma -

visszhang

napság a legtöbb embert valószínűleg nem foglalkoztatja ez a kérdés, mert a lendvai dombvidék szívében található gyöngyszem létezésének a lényege sajnos az lett, hogy a Lendva Várja Önt Turisztikai Szövetség működését, amely kilencedik éve kezeli ezt a desztinációt, a legrosszabb fényben mutassák be, éspedig az eddigi legrosszabb menedzseléssel. Egy ilyen bemutatás ugyanis kiváló alapja lesz a jövőben a Vinarium privatizációjának vagy akár eladásának.

Így

Tavaly július 25-e óta a Lendva Várja Önt Turisztikai Szövetség elnökeként szerepelek ebben a sorozatban. Bevallom, beletelt néhány hétbe, míg rájöttem, hogy „ki iszik és ki fizet”. Az első naptól fogva ugyanis elsősorban a desztináció látogatói számának növelésére koncentráltam.

Lépésről lépésre a számok is növekedni kezdtek, erről viszont a szövetség Felügyelő Bizottsága, amely egyébként már áttekintette a pénzügyeket, tudna többet mondani.

Hadd mondjam el, hogy a Lendva Várja Önt Turisztikai Szövetség a Vinarium üzemeltetője és nem bérlője, ami azt jelenti, hogy a napközben a pénztárba befolyó euró még aznap átutalásra kerül Lendva Község számlájára. A szerződéses jogviszony pedig előírja, hogy Lendva Község a Lendva Várja Önt Turisztikai Szövetség szá-

mára a megállapodás szerinti összeget köteles biztosítani a munkavállalók bérköltségére, a fenntartási költségekre és a marketingköltségekre. 2023 szeptemberétől Lendva Község a szerződéses kötelezettségeit nem teljesítette, és a dolgok egyre jobban bonyolódtak. A nyomozók több alkalommal is felkerestek, és minden esetben Lendva Község pecsétjével ellátott borítékot kívántak átadni ilyen vagy olyan váddal. Kezdve a jogtalan hangfelvételezéssel – amelyet egyébként a Muraszombati Kerületi Állami Ügyészségen is elvetettek, akárcsak a Rendőrkapitányságon –, a munkatársak bojkottálásával, akadályozva a Vinarium eredményes működtetését, továbbá az Ajpes-nél való bejegyzések kérdésével, vagy a sosem meghatalmazott alelnökasszony, nevezetesen Szabó Gerenčer Metka

statútumellenes eljárásával. Sorakoztak a levelező ülések, a statútumban előírt szabályok betartása nélkül szervezett értekezletek, közgyűlések, amelyekre sosem kaptam meghívást, így nem kaptam lehetőséget, hogy tisztázzuk a dolgokat. Még a szövetség tagjainak szavazati jogait is átalakították olyan formában, hogy megszavaztathassák az elnöki posztom megszüntetését.

A pénzügyeket illetően a Lendva Várja Önt Szövetség megmaradása és a Vinarium zökkenőmentes működtetése érdekében a Lendva Községgel megkötött szerződésekre hivatkozva szólítottam fel az illetékeseket a községházán, valamint a polgármestert személyesen, hiszen már több mint 100 ezer euró hiányzott a kasszánkból, vagyis a dolgozók bérének kifizetéséből. Amikor decemberben a polgár -

mesternek személyesen megemlítettem, hogy végrehajtási eljárást kényszerülök indítani, a dolgok a legmélyebb alattomos utakra tértek, egészen a Lendvai Híradó márciusi számában megjelentetett, ellenem irányuló cikkig, a nemrég a Vinariumnál megtartott sajtótájékoztatóig. Mindez történt azzal a szándékkal, hogy nyilvánosan rágalmazzanak, meggyalázzanak, azaz elvonják vagy legalábbis eltereljék a figyelmet a lényegről. A tetteikről majd az illetékes szervek fognak dönteni.

A római korban a Vinari um kifejezést a borpiacra használták. Sajnos, a Vinarium mára csak a választói szavazatok piacterévé vált.

Totić Marina, a Lendva Várja Önt Turisztikai Szövetség elnöke

tüntessük el az izzadságfoltokat a ruhákból

Hiába a dezodor meg a spray, az izzadás egy bizonyos hőmérsékleten egyszerűen elkerülhetetlen – az ezzel megjelenő foltok pedig nemcsak viselés közben okozhatnak kellemetlen perceket, hanem a ruháinkon nyomot hagyva is. Mutatjuk, mit tehetünk a sárga elszíneződések ellen!

Az áztatás mindig beválik: mivel az elszíneződéseket – ahogyan egyébként az izzadás kellemetlen szagát is – az izzadságfoltban elszaporodó baktériumok okozzák, jól működik bár-

praktika

mi, ami fertőtlenítő és fehérítő hatással bír. Fél liter forró vízben elkevert két evőkanálnyi sóból remek előmosó folyadék készíthető. Csak öntsük egy tálba, tegyük bele a foltos ruhákat, hagyjuk őket ázni egy éjszakán át, aztán mehetnek is a mosógépbe. Ha van otthon szódabikarbóna, azzal is dolgozhatunk, a pezsgő folyadék még inkább kiszedi a szennyeződést a szövetek rostjai közül is: a tökéletes oldathoz minden egy deciliter vízhez két evőkanál szódabikarbónát adjunk, majd a biztonság kedvéért, ha van otthon, csavarjuk bele még egy citrom levét is a vízbe. Ebben is ázhatnak akár egész éjjel is a ruhák, mielőtt mennek a mosógépbe.

Házi súrolószerek: ha makacsabb izzadságfolttal van dolgunk, készíthetünk valamilyen súrolószert is, amivel a kényes területeket kézzel átmoshatjuk. A citromsavat nem kell elkeverni semmivel, elég, ha magát a ruhát megnedvesítjük kicsit, és így szórjuk rá a port. Két aszpirintablettát összetörve és egy kevés vízzel vagy citromlével

NÉPÚJSÁG 2024. május 16.

elegyítve is erős folttisztítót kaphatunk: kenjük be vele az elszíneződést, majd hagyjuk állni 2–3 órát, mielőtt alaposan átdörzsölnénk és kiöblítenénk.

Ha kényes, a színét könnyen eresztő anyaggal van dolgunk, akkor egy teáskanál szalicilsavat keverjünk el egy evőkanál denaturált szesszel, és ezzel dörzsöljük át finoman az izzadságfoltot, majd gyorsan tegyük is a ruhát a mosógépbe.

Ha mégis maradna valamilyen szennyeződés az áztatás vagy a súrolás után, akkor érdemes egy darab jó öreg mosószappannal átsuvickolni a foltot, mielőtt a mosógépbe tennénk a ruhát. Kevésbé érzékeny anyagok esetében az egyegy arányban hígított ecet és víz is jó előáztató lehet, ami után a gépi mosás már szinte biztosan maradéktalanul eltávolítja a ruha ujja alatti sárgaságot.

11
Info

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:25 Nappali, 10:45 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 11:20 Digitális függőség – oktatási műsor, 11:50 Céltábla, 13:00 Hírek, 13:25 42 – válasz, majdnem mindenre –német dok. sorozat, 14:30 Opus, 15:20 Hidak, 15:50 Infodrom, 16:05 A szerelem vihara – német sorozat, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilm, 17:20 A kertben, 17:45 A szomszéd asztalánál, 18:15 Tudom!, 18:57 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Koncert a Szlovén Hadsereg napján, 21:40 Labdarúgás, út az Európabajnokságra, 22:10 Visszhangok, 23:00 Júlia avagy az álmok kulcsa – francia film.

Szlovén Tévé II.

6:00–8:50 Ismétlések, 10:05 Jó reggelt!, 13:05 Vállalkozói fejlődés, 13:50 Belgrád – A szlovénok nyomai – dok. film, 14:50 Kajak-kenu, Európa-bajnokság, 16:50 Szlovén magazin, 17:35 Harapjunk a tudományba!, 18:00 Kajak-kenu, Európa-bajnokság, 19:15 Ambiensek, 20:00 Élelmiszercsalás és szervezett bűnözés – francia dok. film, 23:25 A Balkán lángokban: az ország szétesése – német dok. sorozat, 0:20 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Szerelem és más bajok – török sorozat, 10:10 Teleshop, 10:45 Fókusz, 11:20 A gyanú árnyékában – magyar dok. sorozat, 12:20 Szívek szállodája – am. sorozat, 13:25 Aranykalitka – török sorozat, 14:30 S.W.A.T. – Különleges egység – am. sorozat, 15:20 A mentalista – am. sorozat, 16:30 Keresztanyu – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 The Floor – Csak egy maradhat, 21:30 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:45 Híradó, 23:20 Gyilkos elmék – am.–kanadai sorozat

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Leona bosszúja – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A három nővér – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:55 Zsákbamacska, 21:55 Ütős ötös, 23:25 Szoboszlai Dominik, interjú, 0:00 Doktor Balaton – magyar sorozat, 0:55 Tények Extra.

Duna Tévé

6:00–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Lara választása – horvát sorozat, 13:40 Családi kör, 14:40 A világ egy terített asztal, 15:05 Családi kör, 15:30 Önök kérték!, 16:00 Ridikül, 17:00 Agytorna, 17:20 Ízőrzők, 17:50 Szerencsepercek, 18:00 Híradó, 18:50 Napsugár – török sorozat, 19:45 Bor, mámor, szerelem – szlovák sorozat, 20:45 Cartouche – francia–olasz film, 22:30 Kenó, 22:40 Veszettek – magyar film, 0:30 Magyar világ.

Duna World

5:55–10:55 Délelőtti műsor, 11:25 Az aranykesztyű lovagjai – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Rondó, 13:55 Kárpát-medence, 14:25 Kék bolygó, 14:50 Noé barátai, 15:25 Erdei utakon Reviczky Gáborral, 15:55 Hogy volt?!, 16:55 Család-barát, 17:55 Magyar Nők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 19:35 Másképp... Miklósa Erika és a Modern Art Orchestra hangversenye, 21:00 Híradó, 21:40 Ridikül, 22:35 Klasszikusok délidőben, 23:40 Kunszt, 0:05 Hazajáró.

Péntek

5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Horizont 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 13:15 Aréna 14:15 Hétvégi programajánló 15:00 Terepjáró 14:15 Hétvégi programajánló 16:15 Fordulópontok 17:05 Stílusok és slágerek / Az operettek világa / Stílusok és slágerek / Komolyan a zenéről 18:00 Napi krónika 18:30 Horizont (ism.) 19:00 Aréna (ism.) 19:15 Kisebbségben (ism.) 20:05 Színtiszta rock 21:35 Zene hajnalig

Szlovén Tévé I.

7:00 Gyerekműsor, 9:05 Ifjúsági műsor, 11:30 Harapjunk a tudományba, 12:15 Lelki villanás, 12:30 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról és emberekről, 13:55 Látnok, iparos, vállalkozó – dok. film, 14:35 Villám – szlovén sorozat, 15:25 Hallgassunk a csöndre!, 15:55 Rokonok, 16:20 Szebb helyre, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilm, 17:20 Ezek az évek!, 18:20 Ambiensek, 18:57 Hírek, 19:15 A kód, 19:25 Érverés, 20:00 Joker – kvíz, 20:55 Mi történik? – szatíra, 21:40 Híradó, 22:00 Martin Eden – koprodukciós film, 0:15 Élelmiszercsalás és szervezett bűnözés – francia dok. film.

Szlovén Tévé II.

7:00 A legjobb reggel, 9:00 Emlékek, 11:00 Szövetkezeti otthon – dok. film, 12:20 Kajak-kenu, Európa-bajnokság, 14:20 Tanja Zajc Zupan citerás koncertje, 16:10 Jégkorong: Kanada – Finnország, 18:45

Labdarúgás, út az Európa-bajnokságra, 19:15 Autós műsor, 20:00 Cesária Évora – portugál dok. film, 21:35 33/45 – zenés műsor, 22:10 Šank Rock 40 + vendégek – koncert, 23:55 Zenés műsor.

RTL Klub

6:25 Kölyökklub, 8:40 Praxis, 9:20 Brandmánia, 10:00 Lime, 11:15 Gólkirályság, 12:35 Venom – am. film, 14:45 Pókember – am. animációs film, 17:20 XXI. század, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz plusz, 20:00 Gólkirályság – magyar sorozat, 21:25 Szörny Rt. –am. animációs film, 23:30 Venom – am. film, 1:50 Pokoli küldetés – dél-afrikai–angol film.

TV2

6:10 TV2 matiné, 7:50 Trendmánia, 8:30 SpaTrend, 9:05 Innovátor, 9:45 Nagyító, 10:20 Poggyász, 11:00 Kutyasuli, 11:35 Nagy vagy – Debrecen Kupa, 12:15 Görögbe fogadva – am.–spanyol film, 14:20 A hobbit: Smaug pusztasága – am.–új-zélandi film, 18:00 Tények, 18:55 Tények Plusz, 19:45 Halálos iramban – am. film, 22:30 A kém – am. film, 1:20 Robotzsaru – am. film.

Duna Tévé

6:00–9:32 Virradóra, 10:00 A csíksomlyói pünkösdi búcsú közvetítése, 13:45 Itthon vagy!, 14:05 Fennakadva a fán – francia film, 15:30 Álomkertek, 16:05 Jézus és..., 17:00 Főmenü, 18:00 Híradó, 18:40 Szerencsepercek, 19:40 Az óriás – am. film, 21:25 Még pár dollárral több – olasz–spanyol film, 23:30 Kenó, 23:40 Kutyaszeretet, 1:05 Az érzelmek tengerén –török sorozat, 1:50 Downton Abbey – angol sorozat.

Duna World

5:55–10:50 Délelőtti műsor, 11:25 Bob herceg –magyar zenés film, 13:00 Híradó, 13:25 Szabadidő, 14:00 Vízilabda – mérkőzés, 15:20 Férfi kézilabda: OTP Bank – Pick Szeged, 17:15 Bringasport, 17:35 Labdarúgás, OTP Bank Liga, 19:40 Férfi kézilabda: Veszprém – Dabas, 20:40 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtező torna, 22:00 A csíksomlyói pünkösdi búcsú közvetítése, 0:30 Magyar világ.

Szombat 5:30–9:00 Reggeli műsor 5:40 Mezőgazdasági szaktanácsadás (ism.) 6:30 Terepjáró (ism.) 8:30 Gyereksarok 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 Rádiórendelő 11:05 Slágerkívánság 12:00 Déli krónika 12:30 Ökopercek (ism.) 13:15 A szeretet ízei (minden 2. szombat) 14:15 Első a biztonság / Sok víz lefolyt már a Murán… / Első a biztonság/ Tappancs és Társai 15:00 Terepjáró 16:15 Hétvégi randevú 17:15 Techműsor (ism.) 18:00 Napi krónika 18:30 Tini Expressz (ism.) 19:15 Helyzetkép (ism.) 20:00 Muravidéki mulatós 21:35 Zene hajnalig

Szlovén Tévé I.

7:00 Gyerekműsor, 10:00 Vasárnapi istentisztelet, 11:20 A lélek horizontja, 12:00 Az emberek és a Föld, 13:00 Hírek, 13:25 Koncert a Szlovén Hadsereg napján, 15:20 Edzőmérkőzés – francia film, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilm, 17:20 Vasárnap délután, 18:57 Hírek, 19:10 Politikailag, 19:25 A hét tükre, 20:00 Marie Antoinette – koprodukciós sorozat, 21:00 Interjú, 22:00 Hírek, 22:20 Egy régi zongora története – dok. film, 23:55 Jó éjszakára.

Szlovén Tévé II.

7:20 Zenés matiné, 9:55 Ambiensek, 10:30 Autós műsor, 11:25 Labdázások, 12:20 Kajak-kenu, Európabajnokság, 14:20 Elfelejtett szlovénok: Sergej Mašera – dok. film, 15:20 Kajak-kenu, Európa-bajnokság, 17:30 Baška grapa, a film élő emlékműve – dok. film, 18:30 A kertben, 19:00 Zenés műsor, 20:10 Jégkorong: Svájc – Kanada, 22:50 Kafka – osztrák–német film, 23:55 Zenés műsor.

RTL Klub

6:55 Kölyökklub, 8:10 A semmi közepén – am. sorozat, 9:20 Állati jó kekszek – am.–spanyol–kínai–délkoreai animációs film, 11:25 Dumb és Dumber – am. film, 13:15 Kicsikém: Sir Austin Powers – am. film, 15:25 Rendőrakadémia – am. film, 17:25 Marsra magyar! – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Házon kívül, 19:25 Cápák között, 21:10 The Floor – csak egy maradhat, 22:05 Az Amazonas kincse – am. film, 0:15 Fedőneve: Oroszlán – francia film.

TV2

7:10 A csendőr New Yorkban – francia–olasz film, 9:25 Négybalkéz – am. film, 11:30 Pizzarománc –kanadai–am. film, 13:50 Szuperhekus kutyabőrben – am. film, 15:45 Tűzgyűrű: Lázadás – am. film, 18:00 Tények, 18:55 Tények plusz, 20:00 Next Top Model Hungary, 22:15 Bosszúvágy – am. film, 0:50 Wanted – am. film.

Duna Tévé

6:00–10:55 Virradóra, 11:00 Pünkösdi református istentisztelet közvetítése Szerencsről, 12:00 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:15 Halálos tavasz –magyar film, 14:55 A névtelen vár – magyar sorozat, 16:00 Hatoslottó-sorsolás, 16:08 Ahol az Ég összeér a Földdel, 17:05 Zenés „Önök kérték”-válogatás, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:45 Hogy volt?!, 19:45 Magyarország, szeretlek!, 21:00 Pál, Krisztus apostola – am. film, 22:45 Kenó, 22:55 A feltaláló – magyar film.

Duna World

5:55–10:30 Délelőtti műsor, 11:00 Csángó-csodák –A halasi csipkevarrás élő hagyománya, 11:00 Csángó pünkösdi szentmise közvetítése Csíksomlyóról, 12:00 Ecsetvonások, székelyesen, 13:00 Híradó, 13:25 Magyarország ma, 14:00 Góóól, 14:50 Labdarúgás, OTP Bank Liga, 20:00 Atlétika –Gyémánt Liga, 22:05 Élő népviselet – Rimóc, 22:30 Szerzetesek kertje, 23:05 Itthon vagy!, 23:30 Agapé, 0:30 Öt kontinens – magazinműsor.

Vasárnap 5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 7:30 Slágerkívánság 9:00 Gyereksarok (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:15 ZöldZóna (ism.) 18:00 Magyar nóták és csárdások – választás 19:00 Álmodók / Ismeretlen ismerős (ism.) 21:00 Fordulópontok (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:30 Ezek az évek!, 11:25 Szülinapi díszek –oktatási műsor, 11:55 Interjú, 13:00 Hírek, 13:25 42 –válasz majdnem mindenre – német dok. sorozat, 14:30

Átjárások, 15:15 Jó napot, Koroška!, 16:05 A szerelem vihara – német sorozat, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilm, 17:20 Kis szürke sejtek – kvíz, 18:15 Tudom!, 18:57 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 Európai választások 2024: A parlamenti pártok szembesítése, 21:05 Marcel, 21:40 Nyolcadik nap, 22:10 Visszhangok, 23:00 Kafka – osztrák–német sorozat.

Szlovén Tévé II.

06:00–10:45 Ismétlések, 11:55 Jó reggelt!, 15:05 Szebb helyre, 15:50 Látnok, iparos, vállalkozó – dok. film, 16:35 Az emberek és a Föld, 17:45 Dosszié, 18:50 Zenés műsor, 20:00 A fiatal Platón – koprodukciós dok. film, 20:55 SOKO Wien – osztrák sorozat, 21:55 Zenés est, 23:10 Név nélküli lány – szlovén rövidfilm, 23:30 Hová? – szlovén rövidfilm, 0:00 Zenés műsor.

RTL Klub

5:45 Reggeli, 9:10 Egy új tündérmese: Volt egyszer egy dal – am. film, 11:00 Pókember – Irány a Pókverzum – am. animációs film, 13:35 Szörny egyetem – am. animációs film, 13:25 Aranykalitka –török sorozat, 15:50 Szörny Rt. – am. animációs film, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 The Floor – csak egy maradhat, 21:30 Kong: Koponya-sziget – am. film, 23:55 A küldönc – angol film, 2:25 XXI. század.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Balu kapitány kalandjai – am. rajzfilm, 10:45 A csendőr nősül –francia–olasz film, 12:45 Apám, az őr – am. film, 14:55 Halálos iramban – am. film, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:55 Zsákbamacska – vetélkedő, 22:00 Taxi 5. – francia film, 0:25 Veszélyes – am. film, 2:30 A király nevében – német–kanadai–am. film.

Duna Tévé

6:00–11:50 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Ínyenc körút francia módra, 14:03 A két Lotti – német családi film, 15:40 Én, Pán Péter – am.–angol film, 17:20 Ízőrzők, 18:00 Híradó, 18:50 Napsugár – török sorozat, 19:45 Bor, mámor, szerelem – szlovák sorozat, 20:45 Egy makulátlan elme örök ragyogása – am. film, 22:25 Kenó, 22:35 Az izlandi vulkán – francia film, 0:15 Alice már nem lakik itt – am. film, 2:00 Mesterember leszek.

Duna World

5:55–10:35 Délelőtti műsor, 11:35 Rózsafabot –magyar film, 13:00 Híradó, 13:22 Közelebb – roma magazin, 13:45 Domovina, 14:10 Magyar krónika, 14:40 Kárpáti krónika, 15:35 Simple Liga, 17:45 Kosárlabda mérkőzés, 20:05 Futsal NB I, 22:15 A jó pásztor – Tours-i Szent Márton élete – magyar dok. film, 23:10 Otthon, otthon, 0:05 Könyvjelző, 0:35 Vers mindenkinek.

Hétfő

5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 7:45 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Heti programajánló 10:15 Térerő 11:15 Iránytű 12:00 Déli krónika 13:15 Aréna 14:15 Heti programajánló 15:00 Terepjáró 16:15 ZöldZóna 17:15 A szeretet ízei (ism., minden 3. hétfő) 18:00 Napi krónika 18:20 Zenében otthon 19:00 Aréna (ism.) 19.05 Magyar nóták és csárdások 21:00 Első a biztonság / Sok víz lefolyt már a Murán… / Első a biztonság/ Tappancs és Társai (ism.) 21:35 Zene hajnalig

12 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Info Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és
Május 17. péntek Május 18. szombat Május 20. hétfő Május 19. vasárnap
23:00 Júlia avagy az álmok kulcsa 22:40 Veszettek 14:20 A hobbit: Smaug pusztasága 20:00 Cesária Évora 11:25 Dumb és Dumber 22:05 Élő népviselet – Rimóc 13:25 42 – válasz majdnem mindenre 0:15 Alice már nem lakik itt

Május 21. kedd

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:25 A lélek horizontja, 11:05 Hallgassunk a csendre!, 11:25 A modern apa –oktatási műsor, 11:55 Európai választások 2024: A parlamenti pártok szembesítése, 13:00 Hírek, 13:25 42 – válasz majdnem mindenre – német dok. sorozat, 14:40 Lelki villanás, 15:10 Hidak: Barangolások, 15:55 A szerelem vihara – német sorozat, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilmek, 17:25 Alpok–Duna–Adria, 17:55 Nappali, 18:15 Tudom!, 18:57 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A természet helyzete Szlovéniában – dok. film, 20:30 A világ rendkívüli helyei Joanna Lumley-val – angol dok. sorozat, 21:25 Glóbusz, 22:10 Visszhangok, 23:00 Emlékek.

Szlovén Tévé II.

06:00–8:50 Ismétlések, 10:05 Jó reggelt!, 13:10 Rokonok, 13:55 A szomszéd asztalánál, 14:40 Joker – kvíz, 16:10 Jégkorong: KanadaCsehország, 18:50 Zenés műsor, 19:35 Autós műsor, 20:10 Jégkorong: Svédország – Szlovákia, 22:50 Vállalkozói fejlődés, 23:20 Ivan – szlovén rövidfilm, 1:00 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Szerelem és más bajok – török sorozat, 10:10 Teleshop, 10:40 Fókusz, 11:15 A gyanú árnyékában – magyar sorozat, 13:15 Aranykalitka –török sorozat, 14:20 S.W.A.T.: Különleges egység – am. sorozat, 15:20 A mentalista – am. sorozat, 16:30 Keresztanyu – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 The Floor – csak egy maradhat, 21:25 Drága örökösök – A visszatérés, 22:45 Híradó, 23:15 Házon kívül, 23:55 Lucifer – am. sorozat, 0:55 Lime – am. film.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Leona bosszúja – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A három nővér – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:55 Zsákbamacska, 21:55 Ütős ötös – vetélkedő, 23:25 Doktor Balaton – magyar sorozat, 0:20 Tények Extra, 0:55 Walker, a texasi kopó – am. sorozat.

Duna Tévé

6:00–11:50 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Lara választása – horvát sorozat, 13:40 Családi kör, 14:35 A világ egy terített asztal, 15:05 Családi kör, 15:32 Önök kérték!, 16:00 Ridikül, 17:00 Agytorna, 17:20 Ízőrzők, 18:00 Híradó, 18:50 Napsugár – török sorozat, 19:45 Bor, mámor, szerelem – szlovák sorozat, 20:40 Szerencsepercek, 20:45 Poldark – angol sorozat, 21:50 Brown atya – angol sorozat, 22:30 Kenó, 22:40 Túl a láthatáron, 23:20 A nagyok, 23:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat.

Duna World

6:05–10:45 Délelőtti műsor, 11:15 Volpone – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Summa – gazdasági magazin, 14:55 Magyar világ, 15:25 Család ’24, 15:55 Hogy volt?!, 16:50 Családbarát, 17:55 Magyar nők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Poénról poénra, 21:00 Híradó, 21:40 Ridikül, 22:35 A Bolyai – emlékek egy egyetemről, 23:50 História, 0:30 Vers mindenkinek.

Kedd

5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 9:30

Apróhirdetések 10:15 Horizont 10:35 Mester-Ember (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon külhonban 12:00 Déli krónika 13:15 Aréna 14:15

Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Ökopercek 17:15

Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:30 Horizont (ism.) 19:00 Aréna (ism.) 19.05 Magyar nóták és csárdások 21:00 Rádiórendelő (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Május 22. szerda

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:20 Nappali, 10:40 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 11:15 Idő, idő nélkül – oktatási műsor, 11:40 Marcel, 12:15 Glóbusz, 13:00 Hírek, 13:25 42 – válasz majdnem mindenre – német dok. sorozat, 14:35 Nyolcadik nap, 15:15 Hidak, 16:00 A szerelem vihara – német sorozat, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilmek, 17:25 Vállalkozói fejlődés, 17:55 Nappali, 18:15 Tudom!, 18:57 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 Két világ között – francia film, 22:10 Visszhangok, 23:00 Profil.

Szlovén Tévé II.

6:00–10:40 Ismétlések, 11:55 Jó reggelt!, 15:05

Ambiensek, 16:00 Vasárnap délután, 17:50 Két hidrogén, egy oxigén – dok. film, 18:50 Zenés műsor, 20:00 A szív ritmusára, 20:50 Lottó, 21:00 Joker –kvíz, 22:00 A gyanúsított – angol sorozat, 23:00 A kereszt és a kalapács – dok. film, 0:20 Zenés műsor. RTL Klub

23:55 Főszerepben: Kiss Mari

6:00 Reggeli, 9:00 Szerelem és más bajok – török sorozat, 10:05 Teleshop, 10:35 Fókusz, 11:15 Drága örökösök – magyar so -

rozat, 12:10 A gyanú árnyékában – magyar realitysorozat, 13:15 Aranykalitka – török sorozat, 14:20

S.W.A.T.: Különleges egység – am. sorozat 15:20 A mentalista – am. sorozat, 16:30 Keresztanyu – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 The Floor – Csak egy maradhat, 21:25 Drága örökösök – magyar sorozat, 22:40 Híradó, 23:15 Praxis, 23:55 Főszerepben: Kiss Mari. TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Leona bosszúja – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A három nővér – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:55 Zsákbamacska, 21:55 Ütős ötös – vetélkedő, 23:25 Doktor Balaton – magyar sorozat, 0:20 Tények Extra, 0:55 Walker, a texasi kopó – am. sorozat.

Duna Tévé

6:00–11:50 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Lara választása – horvát sorozat, 13:40 Családi kör, 14:35 A világ egy terített asztal, 15:05 Családi kör, 15:33 Önök kérték!, 16:00 Ridikül, 17:00 Agytorna, 17:20 Ízőrzők, 18:00 Híradó, 18:50 Napsugár – török sorozat, 19:45 Bor, mámor, szerelem – szlovák sorozat, 20:45 Skandináv lottó, 21:00 Az élet dicsérete – angol sorozat, 21:50 Agapé, 22:45 Kenó, 22:50 Közös barátunk –angol sorozat, 23:40 Erdei utakon.

Duna World

22:25 Orfeusz és Eurydiké

5:55–11:15 Délelőtti műsor, 11:25 Hosszú őszi nap – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Magyar gazda, 14:55 Kárpátmedence, 15:20 Szerelmes földrajz, 15:55 Hogy volt?!, 16:50 Család-barát, 17:50 Magyar nők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Iván írta, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, 22:25 Orfeusz és Eurydiké – magyar–olasz film, 23:55 Kontúr, 0:42 Hetedhét kaland.

Szerda

5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő / Történetek az archívumból (minden 3. szerda) 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 13:15 Aréna 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Slágerkívánság 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:20 Lemezmúzeum 19:00 Aréna (ism.) 19.05 Magyar nóták és csárdások 21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon külhonban (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Május 23. csütörtök

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Híradó, 10:25 Nappali, 10:50 Enyém, tiéd, miénk –szlovén sorozat, 11:30 (Túl)nagy házak – oktatási műsor, 12:00 A három szent – dok. film, 13:00 Hírek, 13:25 A kód, 13:50 Szlovénia természeti helyzete – dok. film, 14:30 Szlovénok műsora Olaszországban, 15:20 Hidak: Nagyító alatt, 16:05 A szerelem vihara – német sorozat, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilmek, 17:25 Harapjunk a tudományba, 17:55 Nappali, 18:15 Tudom!, 18:57 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:10 Az utolsó törzs – francia dok. film, 22:10 Visszhangok, 23:00 Írások, 23:35 Szlovén jazz.

Szlovén Tévé II.

6:00–9:15 Ismétlések, 10:30 Jó reggelt, 13:30 Profil, 14:30 Állatokról és emberekről, 14:55 A kertben, 15:40 Roma nemzetiségi műsor, 16:10 Jégkorong, világbajnokság, 18:50 Zenés műsor, 19:25 Autós műsor, 20:10 Jégkorong, világbajnokság, 22:50 Közelebbről – beszélgetés Vesna Milekkel, 23:50 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Szerelem és más bajok – török sorozat, 10:05 Teleshop, 10:35 Fókusz, 11:15 Drága örökösök – magyar sorozat, 12:05 A gyanú árnyékában – magyar sorozat, 13:15 Aranykalitka – török sorozat, 14:20 S.W.A.T.: Különleges egység – am. sorozat, 15:20 A mentalista – am. sorozat, 16:30 Keresztanyu – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 The Floor – csak egy maradhat, 21:25 Drága örökösök – magyar sorozat, 22:40 Híradó, 23:20 Brandmánia, 23:55 Gyilkos elmék – am.–kanadai sorozat.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Leona bosszúja – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A három nővér – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:55 Zsákbamacska, 21:55 Ütős ötös – vetélkedő, 23:20 Tények gazdasági különkiadás, 23:25 Doktor Balaton – magyar sorozat, 0:20 Tények Extra, 0:55 Walker, a texasi kopó – am. sorozat.

Duna Tévé

22:05 Ha a helyedben lennék

6:00–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Lara választása – horvát sorozat, 13:40 Családi kör, 14:40 A világ egy terített asztal, 15:05 Családi kör, 15:33 Önök kérték!, 16:00 Ridikül, 17:00 Agytorna, 17:20 Ízőrzők, 18:00 Híradó, 18:50 Napsugár – török sorozat, 19:45 Bor, mámor, szerelem – szlovák sorozat, 20:45 Fábry, 22:05 Ha a helyedben lennék – olasz film, 23:40 Kenó, 23:46 Öt kontinens, 0:20 Az érzelmek tengerén – török sorozat.

Duna World

5:55–11:05 Délelőtti műsor, 11:20 Ráktérítő – magyar sorozat, 13:00 Híradó, 13:25 Szlovén pillanatképek, 13:55 P’amende, 14:30 Magyarország ma, 14:55 Öt kontinens, 15:25 Haderő – „Hazámat szolgálom!”, 15:50 Hogy volt?!, 16:55 Család-barát, 17:55 Magyar nők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Mosoly a javából!, 21:00 Híradó, 21:40 Ridikül, 22:35 Klasszikusok délidőben, 23:35 Opera Cafe, 0:05 A nagyok, 0:30 Vers mindenkinek.

Csütörtök

5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 9:30 Apróhirdetés 10:15 Techműsor 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 13:15 Aréna 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 14:15 Hétvégi programajánló 16:15 Visszapillantó 17:15 Gyereksarok (ism.) 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei műsor 19:00 Aréna (ism.) 19.05 Magyar nóták és csárdások 21:00 Iránytű (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Május 16-án, csütörtökön 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Határtalan: az erdélyi, a felvidéki, a keszthelyi, a szombathelyi, a horvátországi és a lendvai tévéstúdió, valamint a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál közös műsora (ismétlés: csütörtökön 16.10-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Május 17-én, pénteken 15.20-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 16.10-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Május 21-én, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Barangolások: Fejér megyei falvak és Sárrét (az MTVA produkciója) (ismétlés: kedden 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Május 22-én, szerdán 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Hidak: az Emlékezünk… rovatban 2004 májusa

(ismétlés: szerdán 16.05-kor és 23.00-kor a Maribori Tévén)

Május 23-án, csütörtökön 15.20-kor a Szlovén TV I. csatornáján Nagyító alatt: tematikus adás (ismétlés: csütörtökön 17.10-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

13 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért. 575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Info műsorajánló
21:10 Az utolsó törzs 23:25 Doktor Balaton 23:20 Ivan

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete

A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2024. május 14-én a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg:

Szakorvos

Lendvai Egészségház, Kidrič utca 34., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2024. május 28.)

Fogszakorvos

Lendvai Egészségház, Kidrič utca 34., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2024. június 12.)

Szakmunkatárs a szociális befogadási program keretében

Pomelaj Vidékfejlesztési Egyesület, Fő utca 35., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2024. május 24.)

Vízimentő

Terme Lendava, Tomšič utca 2/a., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap hosszabbítási lehetőséggel, jelentkezési határidő: 2024. május 16.)

Kertészeti technológus

Paradajz, Renkovci 57/c., Turnišče (3 munkahely, határozott idő: 12 hónap, angol nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2024. május 18.)

Sofőr/értékesítő

Eko-Nafta, Hármasmalom 65/a., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2024. június 15.)

Szakács – pizzasütő

Picerija Kabula, Lea Györek s.p, Kebele 36., Kebele (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2024. május 16.)

Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon.

ÉRTESÍTÉS

Értesítjük Önöket, hogy Tivadar Nik falugazdász 2024. 05. 13-tól személyesen minden hétfőn 15 és 19 óra között érhető el a dobronaki irodában – I. emelet (Dobronak 297., 9223 Dobronak).

Az ügyfélfogadási időn kívül a falugazdász telefonon és ímélben érhető el.

Telefon: 041- 883- 517 Ímél: falugazdasz@muravidek.si

Nagy Ferenc (1933–2024)

„Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint a büszke fák, végül eldőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek...”

Ha fejed felett ég egy gyertya, Látjuk benne arcod, Odaföntről – messzeségből Karod felénk nyújtod.

Vigyázol ránk most is, Tudjuk, ugyanúgy, mint régen, Drága jó apánk Sosem feledünk téged.

Mély fájdalommal a szívünkben mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága férjemet, édesapámat, apósomat, papánkat és dédpapánkat elkísérték utolsó útjára, virágés gyertyaadománnyal, illetve más célokra adakoztak, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönet az egészségügyi személyzetnek, akik betegsége idején segítették. Köszönet Štihec Simon plébános úrnak a megható gyászszertartásért, az imádkozóasszonyoknak az elmondott imákért, valamint a templomi énekeseknek az énekekért.

Dobronak, 2024. május 1-jén Szerettei

figyelmükbe

•Május 16., csütörtök, 18.00 óra, •lendvai Színház- és Hangversenyterem

Legyen Ön is az előfizetőnk! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

•A Lendvai Zeneiskola tanulóinak tanévzáró hangversenye

•Május 16., csütörtök, 18.00 óra, •Muraszombati Múzeum •Az öröm tárgyai (Predmeti veselja) című kiállítás megnyitása

•Május 17., péntek, 19.30, •lendvai Színház- és Hangversenyterem

•Shakespeare – szlovén bérletes előadás. Jegyek elővételben: 15 euró, az előadás napján: 18 euró.

•Május 17., péntek, 19.00 óra, •Dobronaki Művelődési Ház

•A regionális Linharttalálkozó keretében: Szakszervezeti kirándulás (Sindikalni izlet) című komédia

•Május 19., vasárnap, 18.00, •lendvai Színház- és Hangversenyterem

•A Vita kamarakórus és a Pomurje tamburazenekar közös koncertje. A belépődíj 10 euró.

•Május 21., kedd, 16.30, •Lendvai Könyvtár •Magyar nyelvű meseóra

•Május 21., kedd, 17.00, •lendvai Színház- és Hangversenyterem •Különleges mókuska (Veveriček posebne vrste) – gyermekelőadás

•Május 22., szerda, 17.00, •a KKSZ termében •Irodalmi est és festménykiállítás megnyitója

Nyílt nap a szülészeten!

Az idén 70 éves évfordulóját ünneplő muraszombati kórház nőgyógyászati és szülészeti osztálya 2024. május 17-én, pénteken 13 és 16 óra között nyílt napot szervez.

Az eseményen a kismamák, kísérőik és az érdeklődők megtekinthetik a felújított szülőszobákat és az osztályon az újszülöttszobákat, valamint a gyermekszületéssel kapcsolatos tudnivalókról tájékozódhatnak. Az eseményen a várandós kismamák ingyenesen részt vehetnek 3D-s ultrahangvizsgálaton is.

14 NÉPÚJSÁG 2024. május 16.
nepujsag.net Info Kelepelő

MEGEMLÉKEZÉS

A múltba visszanézve valami nagyon fáj, valakit keresünk, aki nincsen már. Bennünk él egy arc, az emlék, bennünk él a múlt, a szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet.

Május 12-én múlik el egy szomorú év, hogy örökre itt hagyott bennünket szerető férjem, édesapám, papánk, apósom és testvérem,

Szabó

József (1950–2023)

Köszönet mindazoknak, akik szívükben hordják emlékét, gyertyát gyújtanak és virágot helyeznek sírjára. Hosszúfalu Szerettei

MEGEMLÉKEZÉS

„Amíg éltél szerettünk, amíg élünk, el nem felejtünk.”

Május 11-én múlt el öt szomorú éve, hogy örökre itt hagyott bennünket szeretett férjem és édesapánk,

Gerebic

László (1959–2019)

Köszönet mindazoknak, akik őrzik emlékét.

Szerettei

MEGEMLÉKEZÉS

Ma is úgy, mint régen, Ő volna a végső menedékem, Minden, ami fáj, szívem tépi, Elpanaszolnám sorra néki, S fejem vállára hajtanám, Ha élne még az Édesapám.

Május 16-án múlt el húsz szomorú év, hogy itt hagyott bennünket drága édesapánk, nagyapánk és dédnagyapánk,

Bogár István (1933–2004)

Hálás köszönet mindazoknak, akik szeretettel a szívükben őrzik az emlékét.

Szerettei

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet.

Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek.

Biro

Magdalena

(1951–2024)

Fájó szívvel mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága halottunkat elkísérték utolsó útjára, valamint bármilyen módon segítségünkre voltak és velünk éreztek e nehéz napokban. Köszönet az egészségügyben dolgozóknak az odaadó ápolásért, a szép búcsúztatásért, az imákért és az adományokért. Mindenkinek mindenért hálás köszönet.

Radamos, 2024. május 9-én

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

A gyászoló család

Uram! Adj neki nyugodalmat, S egy csendes felhőn párnát, Fogadd be Őt, Uram, S vigyázd örök álmát!

Kapun

(1945–2024)

Olga

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága édesanyámat és mamámat elkísérték utolsó nyugvóhelyére. Köszönetet mondunk azoknak, akik bármilyen célra adakoztak és részvétüket fejezték ki. Külön köszönet Dolamič-Konrad Martin plébános úrnak a megható gyászszertartásért, a muraszombati kórház összes dolgozójának az odaadó gondozásért, valamint az Öko-Park temetkezési vállalatnak a temetés lebonyolításáért.

Lendva, 2024. május 11-én

Május 17-től 23-ig

Péntek – Paszkál

Szombat – Erik, Alexandra

Vasárnap – Ivó

Hétfő – Bernát, Felícia

Kedd – Konstantin

Szerda – Júlia, Rita Csütörtök – Dezső

Május 17-e és 23-a között

A szentmisék Lendván hétközben 19.00 órakor lesznek, kivétel a szombati szentmise, amely az iskolai tanítás végéig továbbra is 18.00 órakor lesz Pénteken, május 17-én 18.00 és 19.00 óra között lehetőség lesz szentgyónásra. 19.00 órakor szentmise.

•Kámaházán eladó egy cirkula 3 fázisú motorral, egy terménydaráló és egy szekér (pótkocsi) új gumikkal. Érdeklődni: 070-557-192.

Szombaton, május 18-án 18.00 órakor szentmise.

Vasárnap, május 19-én húsvét nyolcadik vasárnapja – PÜNKÖSD. 8.00 órakor magyar nyelven, 10.00

Gyászoló szerettei

órakor pedig szlovén nyelven lesz szentmise, Völgyifaluban búcsú lesz 11.30-kor

Dobronaki Plébánia

Dobronakon a szentmisék hét közben 18.00 órakor lesznek. Szombaton, május 18-án 8.00 órakor Zsitkócban, 16.00 órakor Göntérházán és 18.00 órakor Dobronakon lesz szentmise.

Vasárnap, május 19-én húsvét nyolcadik vasárnapja - PÜNKÖSD. Szentmisék Dobronakon 8.00 órakor, 10.00 órakor búcsú a Szent Orbán-szobornál és 16.00 órakor szentmise lesz a radamosi Máriafánál. Rossz idő esetén a szentmise a radamosi kápolnában lesz.

15 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Info apróhirdetés
névnapsoroló gyertyafény Lendvai Plébánia

Humor

A hajnalban részegen hazaérkező férjet a feleség így fogadja:

– Hol voltál ilyen sokáig?

– Okos asszony ilyet sosem kérdez!

– Okos férfi mindent elmond a feleségének!

– Tévedsz drágám, okos férfinak nincs is felesége.

Az újonc katonától kérdezi az őrmester:

– Na fiam, milyen volt az első napja?

– Uram, nem emlékszem rá! Akkor még egészen kicsi csecsemő voltam.

– Mit csinál akkor, ha atomvillanást lát?

– Jelentem, lekapom a sisakom!

– Hát azt meg miért teszi, maga ököragyú?

– Hogy ne folyjon a nyakamba!

Rendőrök beszélgetnek:

– Úgy szeretném, ha anyámnak sok szárnyasállata lenne otthon!

– Miért?

– Hát szegény minden reggel azon sóhajtozik, hogy neki csak egyetlen barom–fia van.

Egyik ősember a másiknak:

– Vigyázz, egy kardfogú tigris épp most ment be az anyósod barlangjába!

– Na és? Miért féltsek én egy vadidegen tigrist?

Mórickát felelteti a matektanár:

– Ha van öt kiló almám, és kilónként hat forintot kérek, mennyit fizetsz érte?

– Huszonöt forintot.

– Kisfiam buta vagy! Elégtelen!

Most Móricka padtársa van soron, de még odasúgja neki Móricka:

– Te se adj neki érte többet!

– Ki az abszolút sovány?

– Aki befér a plakát meg a fal közé!

Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Az alsólendvai csillag, Gálics István. A szerencse Szabó Erzsébet völgyifalui olvasónknak kedvezett. Gratulálunk! Nyereménye Göncz László: Egy peremvidék hírmondói, illetve Emberek a pannon végeken című könyvei, a nyereményt szerkesztőségünkben vehet át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje 2024. május

27. Címünk: Népújság, Fő utca 7., 9220 Lendva, illetve info@nepujsag.net. Sok szerencsét!

Horvat Sabina óvónő, a zsitkóci gyermektánccsoport vezetője

A legjobb dolgok az életemben a szeretteimen kívül:

• A sok kedves arc az életem során. Amire szívesen visszaemlékszem:

• Amikor először karjaimba vehettem a kisfiamat.

Ahová szeretnék egyszer eljutni:

• Erdélybe.

Amit a legjobban meg tudok főzni:

• Apukám szerint a rántottleves, férjem szerint a nádasperec, kisfiam szerint a gofri.

képességnek számít).

Ha visszamehetnék az időben, akkor ezt tanácsolnám magamnak:

Ami azonnal fel tud bosszantani:

• Az igazságtalanság és a kétszínűség.

Ami nagy hatással volt az életemre:

• Hogy anya lettem.

A képesség, amit a legtöbben nem tudnak rólam?

• Szeretem a régi magyar nótákat (ha ez

• Nem mennék vissza az időben. Azt gondolom, az életben általában minden okkal történik.

Amit egyszer ki szeretnék próbálni:

• Nincs különösebb vágyam.

Örülnék, ha tudnék...:

• Valamilyen hangszeren játszani.

Akivel egyszer szeretnék találkozni:

• Minden számomra fontos emberrel naponta találkozom.

Apróság, ami boldoggá tesz:

• A kisfiam mosolya. De ez apróság?!

Amiről a legtöbbet tudok beszélni:

• Kellemes társaságban bármiről.

Amiről a Muravidék jut eszembe:

• Zsitkóc, a szívem csücske.

Kos Már. 21. – ápr. 20.

Ez a hete a helyes mérték megtalálásáról és megtartásáról szól. A hétvége szóljon a családról. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Most újításra van szüksége. Kezdje el mondjuk az otthona felfrissítésével, mindjárt jobb lesz a hangulata.

Ikrek Máj. 21. – jún. 21. A héten irritálja, hogy nem irányíthatja az eseményeket. Bölcsebben tenné, ha várna és nem bízná el magát.

Rák Jún. 22. - júl. 22. Amilyen zaklatottan kezdődik a hét, olyan megnyugtatóan zárul. Értékelje, hogy vannak jó emberek!

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Nem fog lelkesedni azért, ami a munkahelyén zajlik. Adjon időt, hogy mindent átláthasson, és pihenje ki magát!

Szűz Aug. 24. – szept. 23. Hihetetlen, mire képes, amikor jó passzban van! A csillagok inspirálóan hatnak, hogy vágjon bele valami újba.

Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Valakitől olyasmit kap, ami eddig elérhetetlen volt. Fogadja el és köszönje meg! Hétvégén jó lenne valami program.

Skorpió Okt. 24. – nov. 22.

A héten vegye elő a humorérzékét, lássa meg a kialakult helyzet komikumát! Valaki nagy hatással lesz önre.

Nyilas Nov. 23. – dec. 22.

A héten kicsit türelmetlen lesz. Vegye tudomásul, hogy bizonyos folyamatok, feladatok több időt igényelnek.

Bak Dec. 23. – jan. 20. Most eljött az újítás ideje. Több ötlete is van, de még nem mert belevágni. Most megteheti az első lépést.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19.

Az ingatlanügyei átbillenhetnek a holtponton. Elengedhetetlen a rugalmasság és a nyitottság…

Halak Febr. 20. – már. 20.

A csillagok segítik, hogy ne csak kitartó, de türelmes is legyen. A héten megbánthatja valaki, ezt eméssze meg.

16 NÉPÚJSÁG 2024. május 16.
Info
Horoszkóp kulcslyuk

Babgulyásfőző

verseny Radamosban

Völgyifalué a győztes babgulyás

Völgyifalué a győztes babgulyás

Radamos újra felpezsdült az idei babgulyásfőző verseny alkalmával. A helyiek és a környező települések lakói már hetekkel ezelőtt izgatottan várták a nagy versenyt, hogy közösen élvezzék a finom ételeket és a jó hangulatot. Az idei esemény minden várakozást felülmúlt, különleges gasztronómiai élményt nyújtva mind a versenyzők, mind pedig a látogatók számára.

Az idei versenyen a múlt szombaton 31 csoport vett részt. Mindannyian a legjobb babgulyásreceptjükkel készültek arra, hogy megmutassák tehetségüket és szenvedélyüket a főzés

az első percektől kezdve lelkesen vetették bele magukat a versenyzők a munkába, hogy elkészítsék a tökéletes babgulyást.

A főzés közben egy rövid kultúrműsorral is

ti énekkarok, valamint a Tamburaši együttes színesítették tovább a délutánt.

A versenyzők és a látogatók elmondása szerint a verseny és a programok kiváló hangulatban tel -

A jól sikerült, hangulatos versenyen 31 csoport vett részt.

iránt. Az alapvető hozzávalókat minden csoport megkapta, így mindenki azonos feltételekkel indult a versenyen. A főzés 13 órakor kezdődött, és már

kedveskedtek a résztvevőknek. A göntérházi iskolások nyitották meg a műsort, majd a szombathelyi, radamosi, tornisai, nedelicai és muraszomba-

tek. A zsűrinek azonban nem volt könnyű dolga, hiszen három kategóriában értékelték a legjobb babgulyást. Fő szempontjuk volt a tisztaság a főzőhe-

A lendvai diákok is a Lek-TechBEAT-en

Így örült a győzelemnek Völgyifalu csapata.

lyeken, az étel kinézete és természetesen az íze.

A zsűri nehéz munkája ellenére döntésre jutott. Az idei babgulyásfőző verseny győztesének a Völgyifalui Turisztikai Egyesület csapatát választotta, a második helyezettek a Tornisai Gazdasszonyok Egyesületének szakácsai lettek, a harmadik helyezett pedig a lendvai Kovačev Jovo és csapata lett.

A győztes csapatot a főszakács Horvát Erzsébet, valamint Gönc Edit, Hozjan Alenka és Gerber Marija alkotta. Érdekesség, hogy a csapat különösen nem készült a versenyre. Erzsébet főztje már korábban is nagy

A Lek gyógyszergyártó társaság TechBEAT elnevezésű, kétnapos tehetségkutató versenyén hét szlovén középiskolából 30 diák vett részt, köztük a Lendvai Kétnyelvű Középiskola diákjai is. A farmakológiai kihívásokra keresett természettudományi-műszaki megoldásokban a hat legjobb diákból álló csapat tagja lett Kiralj Jakob, a lendvai iskola diákja is – írja a Lek sajtónyilatko-

sikert aratott, és ezúttal sem okozott csalódást. A győztes babgulyásba a sok hozzávaló mellett csak az alapfűszerek kerültek be, de ízében és textúrájában is tökéletes volt. A győzelem óriási örömöt és büszkeséget jelentett a csapatnak, különösen, mivel ez volt az első alkalom, hogy részt vettek a versenyen. Az eredményhirdetéskor a hangulat elérte a tetőfokát, és a győztes csapatot hatalmas tapsvihar köszöntötte. Bár a győzelmet különösen nem ünnepelték meg, de a következő falunapon minden bizonnyal erre is sor kerül majd.

Gaál Martina

zatában. A TechBEAT keretében a diákok továbbá megtekintették a ljubljanai üzem aszeptikus termékeinek gyártását, Bleden pedig előadást hallhattak a gyógyszeripar mai irányzatairól és kihívásairól, a hálózatépítésről, a tudásés tapasztalatszerzésről, majd megismerkedhettek a gyógyszergyártás legkorszerűbb technológiáival is.

SNK

17 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Horizont
A Lek TechBEAT tehetségkereső versenyének legjobb csapata, Kiralj Jakob jobbról a második.

Horizont

Karikó Katalin orvosi-élettani Nobel-díjas kutatóbiológus portréja

Kisújszállástól a Nobel-díjig

Kisújszállástól a Nobel-díjig

Saját maguk nevelték állataikat, termesztették a zöldségeket és a gyümölcsöket, reggelente a szomszédba jártak tejért – idilli képek a háború utáni Kelet-Magyarországról. Egy kisújszállási nyakigláb kislány mindennapjai teltek így. A természet közvetlen közelében élve, közelről megfigyelve a növényeket és az állatokat. Ma minden magyar szíve megtelik büszkeséggel, ha meghallja a nevét, amit egyébként egy kisbolygó is visel már.

Borsos Flóra flora.borsos@nepujsag.net

Karikó Katalint az MNMI alföldi jutalomkirándulásán járt muravidéki diákok már jól ismerik, ugyanis az általuk is útba ejtett Szegedi Tudományegyetem homlokzatán óriási molinók hirdetik büszkén a páratlan sikert: „nekünk bizony Nobel-díjasunk van”. A kutatót önéletrajzi kötete „Áttörések, életem és a tudomány” alapján igyekezzük közelebb hozni az olvasóhoz.

A végeláthatatlan Nagykunságban született és nevelkedett Karikó Katalin. A takaros, de folyóvíz nélküli, fűrészporos kályhával fűtött otthonukban négyen osztoztak egy szobán, Katalin, testvére, Zsuzsanna, akire Zsókaként hivatkozik, és szüleik. Középiskolás tanulmányai során a neve mellett „F” betű szerepelt az osztálynaplóban, a Kádár-kori Magyarországon a F betű jelölés a fizikai munkás szülők gyermekeit illette meg. Ugyan édesanyja könyvelőként dolgozott, alacsony iskolai végzettsége miatt ebbe az osztályba sorolódott. Katalin elmondása alapján nem volt különösen tehetséges vagy kiemelkedő tanuló, önmagára a könyvben csak a „hentes vézna lányaként” hivatkozik, aki

eltökélt szorgalmával és végtelen makacsságával tört utat magának. A jövő kutatóját előszőr Tóth Albert középiskola tanár, a biológiaszakkör vezetője látta meg a diáklányban. A szakkörre járó tanulók Szent-Györgyi Albertnek levelet küldtek az Egyesült Államokba, ám mivel a címét nem tudták, annyi szerepelt a borítékon, hogy Szent-Györgyi Albert, USA. Legnagyobb meglepetésükre a levélre pár hónappal később válasz érkezett, a híres tudós egy dedikált

reggel ötkor kelés és a kitartó tanulás meghozta az eredményét, 1973-ban felvételt nyert az akkori József Attila Tudományegyetem (ma Szegedi Tudományegyetem) biológia szakára. Oda, ahol SzentGyörgyi Albert felfedezte a C-vitamint, valamint oda, ahol a tudós azonosította az izomszövetek oxigénfelvételének kulcselemeit. Egyetemi évei alatt

könyvét küldte el „a tudomány lelkes kisújszállási művelőinek.”

Szeged, a napfény városa pezsgő diákélet színtere. A gimnáziumi tanulmányaihoz közelítő Karikó 1972 nyarán nem éves pihenőjét eltölteni érkezett a Tisza-parti városba, hanem az egyetemi felvételire készült. Végül a minden

szaktársaival bejárták az egész országot. Boldogan éltek a „kommunista tábor legvidámabb barakkjában”. A hagyományos „Biológus Bulin” 1977-ben megismerkedett az akkor még középiskolás Francia Bélával, későbbi férjével. Katalin szerint a szuperképessége az igyekezet és a kitartás, keményen és módszeresen

dolgozott, soha nem hagyta abba. Megszállottságát a fiatal fiú feltétel nélkül támogatta. Ha az egyetemi hallgató Karikó az éjszakába nyúló tanulás során elfáradt, kinyitotta az ablakot a fagyos téli éjszakákon is, és okosodott tovább. „ Nem kell azt gondolni, hogy a kemény munka és a boldogság egymással ellentétes dolgok. Nem kell azt gondolni, hogy az ember a szabad idejében ismeri meg az örömöt. Ezek a szegedi évek életem legboldogabb évei közé tartoznak” – írja kiadványában. A diplomaszerzést követően a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ösztöndíjával lehetőséget kapott rá, hogy álmai beteljesüléseként a Szegedi Biológiai Központban (SZBK), ahol már egyetemi évei alatt is dolgozott, kezdje meg pályafutását. Ekkortájt az SZBK a nyugati laboratóriumok legmagasabb színvonalának megfelelő felszereltséggel rendelkező létesítmény volt, a kelet-európai térség kutatóbázisa. A diplomaszerzést és a házasságot követően, 1982 novemberében megérkezett a házaspár lánya, Zsuzsi, és a friss anyuka a következő februárban újra munkába állt. Hét éven át

dolgozott az alföldi központban, itt képzelte el az egész életét, ám egy sarkvidéki levegőtől fagyos napon értesítették, hogy a Reanal Gyógyszergyár visszavonta az anyagi támogatást, amit a kutatására szántak. Hogy volt-e összefüggés a munkaviszony megszűnte és aközött, hogy Karikó a belügyesek felkeresése ellenére soha senkiről nem jelentett, végül nem derült ki. Nem sokkal később egy kora reggelen testvére autójában a reptér felé zötykölődtek, hogy Philadelphiában próbáljanak szerencsét. Pénzüket, amit a Ladájuk eladásából szereztek, 900 angol fontot, Zsuzsi játékmacijába varrva csempészték át a határon. Az új élet kezdetén dr. Robert Suhadolnik, a Temple University biokémiai tanszék laboratóriumának vezetője várta őket a reptéren. Az eleinte szimpatikus férfinak hamar megmutatkozott markáns és hangos vezetői stílusa, kollégáitól elvárta, hogy „Főnöknek” szólítsák. Indulatkezelési problémáit jól mutatta, hogy amikor Karikó a John Hopkins Egyetemen szeretett volna elfogadni egy másik lehetőséget, megfenyegette, hogy visszavonatja a vízumát

18 NÉPÚJSÁG 2024. május 16.
Karikó Katalin önéletrajzi könyve, az Áttörések tavaly októberben jelent meg magyarul. Karikó Katalin Nobel-díjas kutató.

és kitoloncoltatja Amerikából. A kutató végül egy katonai egyetem patológiai tanszékén kapott posztdoktori ösztöndíjat. Az állással csupán egy probléma volt… Kétszázhúsz kilométernyi vezetést jelentett minden

te az alternatívákat, hogy a férjével és a lányával újra együtt élhessenek. Végül a Pennsylvaniai Egyetemre (Penn) sikerült leszerződnie Elliot Barnathan kardiológus laborjába. Az itt töltött idő alatt több tan-

nőnek tartotta. A kutatói munka monotonitásához szükséges szívósságot jól szimbolizálja, hogy Karikó körülbelül kilencezer olyan tanulmányt olvasott, amit végül megőrzés céljából lemásolt. Végül

hétfőn hajnalban Bethesdába, Washington DC mellé. Karikó általában a laborban aludt egy hálózsákban a

székkel dolgozott együtt. Folyamatos pályázásai ellenére a kutatásaihoz anyagi támogatást soha nem sike-

a fénymásológép mellett ismerte meg későbbi kutatótársát, Drew Weissmannt. Ketten együtt csodálatos áttöréseket értek el, ám a felfedezéseik hidegen

hagytak valójában mindenkit. Karikó már az ötvenes éveiben járt, de még mindig egyedül végezte el a kísérleteket asszisztens nélkül, viszonylag alacsony fizetésért, de ő nem adta fel. Az időközben felcseperedett Zsuzsiról sem feledkezhetünk meg a történet során, hiszen úgy tűnik, hogy az anyuka makacssága és kitartása öröklődött. Miután felvételt nyert a Penn-re, és megtalálta a sportágát, az evezést, az USA színeiben a pekingi és a londoni olimpián is a dobogó legfelső fokára állhatott csapattársaival. Karikó a helyszínen szurkolta végig a megmérettetést. A londoni eufória után, 2013ban a biológus, miután sikertelenségére hivatkozva kiköltöztették a laborjából, váltani kényszerült. Az ipari szektorban, a BioNTech vállalatnál találta meg a helyét. Németországba költözött, és keményen dolgozott tovább az mRNSkutatásán. Végül a több évtizedes munka meghozta a

Meghívó

gyümölcsét, hiszen munkája nélkül a covid elleni leghatékonyabb vakcina gyors előállítása nem lett volna lehetséges. Amikor kollégájával, Weissmannal együtt a Penn-en megkapták a módosított mRNSsel ellátott védőoltást, a tudós a meghatottságtól zokogásban tört ki. „Alázattal töltött el a pillanat” – írja könyvében. 2023-ban Karikó Katalin és társa, Drew Weissmann orvosiélettani Nobel-díjat kaptak az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért. A díjjal járó több mint félmillió dolláros pénzjutalmat a Szegedi Tudományegyetemnek ajánlotta fel. Karikó önéletrajzi kötetében laikusok számára is érthető, részletes magyarázattal számol be tudományos kutatásairól. Aki pedig többet szeretne tudni a végtelenül szerény tudósról, annak ajánlom figyelmébe a Lendvai Könyvtárból is kölcsönözhető önéletrajzi kötetet.

A Lendvai Galéria és Múzeum, valamint Lendva Község szeretettel meghívja Önt és Kedves Barátait az

Ernst Fuchs

osztrák művész kiállításának megnyitójára, amely 2024. május 17-én, pénteken 19.00 órakor lesz a lendvai várban.

A kiállítást megnyitják: Baumgartner Dubravko, a Lendvai Galéria és Múzeum igazgatója, dr. Janez Balažic, művészettörténész, Magyar Janez, Lendva Község polgármestere.

A megnyitót a budapesti Chameleon Jazz Band koncertje követi.

A kiállítás 2024. október 31-ig tekinthető meg.

Aus der Sammlung Richard H. Mayer, Bamberg in Zusammenarbeit mit den Kunstgalerien Böttingerhaus, D-96030 Bamberg

19 Horizont
A díjjal járó jutalmat a Szegedi Tudományegyetemnek ajánlotta fel.

Horizont

Jótékonysági

gyalogtúra, futás és sportnap

Nemes célért sportoltak

Nemes célért sportoltak

A Lendvai Kétnyelvű Középiskola Diákközössége, a Leo Club Lendva és a Gibko Sportegyesület szombaton közösen szervezett jótékonysági sporteseményt a városi sport- és rekreációs parkban. Az akción önkéntes adományokat gyűjtöttek, amit a hátrányos helyzetű gyermekek megajándékozására fordítanak.

Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A fiatalok már harmadik alkalommal rendezték meg a jótékonysági ese -

gyalogtúra egyikét járták végig, vagy a 2,5 kilométeres futást választhatták.

A távok leküzdése után a résztvevők strandröplabdában, strandfociban és

népszerűbb sportnapját a gyermekes családok számára. A gyerekek futással kezdték a pecsétgyűjtést, amely a sport- és rekreációs parkban a röplabdaklub, a teniszklub és a Nafta fociklub által ös zszeállított mozgásfejlesztő gyakorlatok elvégzésével fejeződött be. Jutalomként aztán következhetett a felhőtlen szórakozás és hancúrozás a légvárakban. – A sportnap már hagyományosan egy záróesemény számunkra,

A tömeges sportesemény kellemes időben és jó hangulatban zajlott.

ményt. A program közös bemelegítéssel kezdődött, ami után a középiskolások a tanárokkal és a többi résztvevővel a két különböző hosszúságú, Lendva körüli, egyenes terepű

teniszben is összemérték erejüket.

A Gibko Sportegyesület első alkalommal csatlakozott a nemes célt szolgáló eseményhez, és e napon tartotta meg egyre

érezték magukat.

egész évben különböző programokkal ösztönzik az egyéneket, a családokat a mozgásra. – A gyerekeken keresztül a felnőttekre is igyekszünk hatással lenni. A fáradozás és a befektetett munka pedig kifizetődik, amikor azt tapasztaljuk, hogy évről évre egyre többen mozognak és csatlakoznak a tevékenységeinkhez.

A szép számú résztvevő között ott volt Felső Nikol és Szabó Stella Luna, két barátnő a lendvai általános iskolából. A

heti recept

amikor a gyermekekkel együtt búcsút veszünk a tornateremben zajló foglalkozásoktól – nyilatkozta Gyurkač Renata a Gibko egyesületből. Elmondta még, hogy az egyesületben

Gibko sportnapjára először látogattak el, s lelkesen mesélték, hogy nagyon jól érezték magukat és élvezték a gyakorlatokat, főleg a röplabda tetszett nekik. A jótékonysági eseményen bemutatkoztak az ifjúsági és más szervezetek is, az önkéntes adományokból összegyűlt összeget pedig a Leo Club jótékonysági akciójára ajánlják fel a szervezők, amely keretében karácsonykor a szociálisan hátrányos helyzetű családok gyermekeit ajándékozzák meg.

Karamellás banántorta

Hozzávalók:

• 24 dkg liszt • 1 csomag sütőpor

• 20 dkg barna cukor • 1 tk őrölt fahéj

• 0,5 tk őrölt gyömbér • 3 tojás • 15 dkg tejföl

• 12 dkg vaj

A tetejére:

• 10 dkg vaj • 15 dkg barna cukor • 4 db banán

Elkészítés:

A fordított banántorta elkészítéséhez egy nagy tálban összekeverjük a lisztet, a sütőport, a cukrot, a fahéjat és a gyömbért. Ezután hozzáadjuk a tojásokat, a tejfölt és a puha vajat, és robotgéppel egyneművé keverjük.

Egy 23 centis tortaformát kivajazunk. A maradék vajat felolvasztjuk és a tortaforma aljára öntjük, majd beleszórjuk a barna cukrot. A banánokat hosszában kettévágjuk és a tortaformába fektetjük. Ezután rásimítjuk a tésztát. Alufóliával lefedjük, és 180 fokon 55 perc alatt készre sütjük.

Fűszeres, karamellás, édes finomság, tökéletesen passzol mellé egy gombóc vaníliafagyi.

20 NÉPÚJSÁG 2024. május 16.
Stella Luna és Nikol először látogatott el a Gibko sportnapjára, és remekül

A szövött kárpit művészete

N. Pintér Mária textiltervező-kárpitművész a lendvai kiállításon.

A Fiume Barátai Egyesület és a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ társszervezésében nyílt meg N. Pintér Mária pécsi textiltervező-kárpitművész kiállítása „Tűz és Víz – Találkozások” címmel május 7-én a lendvai Színház- és Hangversenyterem aulájában. A mélyen vallásos művész a Biblia élettanácsait követi, munkáinak motívumait a természet látványából és a szent könyv szimbólumrendszeréből meríti. Azok ugyanis a

hitről, a reményről, az örömről, a kapcsolatról, a szövetségről és a segítségről szólnak. A különleges címadást szellemi, bibliai aspektusból kell látni, hiszen a természeti világban a tűz és a víz látszólag ellentétesek, egymást kioltják. Ha viszont a szentíráson keresztül értelmezzük, akkor a tűz a szenvedélyes hitet, az Isten iránti vonzódást, a szövetséget, a víz pedig a tisztaságot, áldást fejezi ki, összefonódásuk így már egységet képvisel.

Az alkotási folyamat során a gobelinszövés technikája, a finom árnyalatok létrehozása veszi igénybe a legtöbb időt, a Jéghegy – Érintés I. című textilkép például kilenc hónapnyi aktív tevékenységet igényelt. A kiállítás egésze pedig húsz év munkásságát öleli fel. A művésznőről és alkotásairól Inkei-Farkas Márton, a Fiume Barátai Egyesület elnöke szólt a megnyitón. A tárlat május 31-ig tekinthető meg. Bf

A Pannonia Reflections Đurđevacon

A Pannonia Fotóklub, a Lendvai Galéria-Múzeum és a horvátországi Đurđevaci Városi Múzeum szervezésében május 10-én a đurđevaci múzeumban megnyílt a lendvai Pannonia Reflections nemzetközi fotóművészeti szalon 10. évfordulója alkalmából összeállított kiállítás, melyen a komoly presztízsű szalon első évtizede legjobb fotóinak válogatása tekinthető meg. A tárlat június 9-ig várja a látogatókat. Kmj

A Talentum trió koncertje

A Lendvai Zsinagóga jó akusztikája még jobban kiemelte azt a komolyzenei élményt, melyet a múlt szombaton három tehetség – a dobronaki Neubauer Janet zongorán (balról), a grosupljei Hočevar Neja fuvolán és a Slovenj Gradec-i Tretjak David kürtön – varázsolt a szép számú közönség elé, felvonultatva a kamarazene legszebb hangzatait, színeit, harmóniáit. A Talentum trió a Ljubljanai Zenei Akadémia keretében alakult meg 2023-ban, s mint azt Bažika Orbán Éva, a Lendvai Zeneiskola igazgatója a rendezvényen kiemelte, kifejezetten szokatlan hangszerfelállásban. SNK

MÚZEUMI VILÁGNAP

A Lendvai Galéria és Múzeum a Múzeumi Világnap alkalmából tisztelettel meghívja Önt és Kedves Gyermekét 2024. május 18-án, szombaton a Lendva Polgárság Múzeumába (Fő utca 52.).

Program: 8.30 órakor: ERNYŐFESTÉS - képzőművészeti műhelymunka gyermekeknek, 11.00 órakor: A LENDVAI ERNYŐGYÁR 120 ÉVE című vándorkiállítás megnyitója, amelyet dr. Lendvai Kepe Zoltán főmuzeológus, a kiállítás szerzője mutat be.

Az est folyamán PIA NOVAK (szoprán) és KAAN BAYSAL (zongora) Áriák és dalok című koncertjére várjuk 19.00 órakor a Zsinagógába.

A Múzeumi Világnapon az intézmény kiállításai és a programok díjmentesen megtekinthetőek.

Lendvai vár: 10.00 – 18.00

Polgárság Múzeuma: 8.30 – 14.00

Lendvai Zsinagóga: 10.00 – 14.00

NÉPÚJSÁG 2024. május 16.

21
Horizont
Fotó: Galič Tomaž Me gh ívó www.gml.si

Két bekapott büntető

Megtartható az első hely?

Megtartható az első hely?

A mérkőzés helyszíne: Športni center Kranj

A nézők száma: 200

Játékvezetők: Bubek Alen, Jug Tadej, Krapež Andraž

Szövetségi ellenőr: Hafner Marko Dekani: Bliznac, Dalipi (Fortuna 46.), Rudonja Rob, Bračko, Meštrić (Koprivnik 67.), Burin, Šehić, Zonta (Šćulac 89.), Nwachukwu (Maletić 89.), Hoti (Rudonja Rai 74.), Jurman; edző: Ščulac Alen Nafta 1903: Németh, Vuica, Dinnyés, Čuček Bezjak (Paljk 1.), Oštrek, Bončina, Novinić (Igrec 56.), Kumer (Polić 71.), Rebernik, Bešir, Urh; edző: Bozsik József Gólszerző: Burin (55. – 11-es, 78. – 11-es)

Sárga lap: Fortuna; Oštrek Piros lap: –

A Nafta 1903 vereséget szenvedett a Tengermelléken, amellyel veszélybe került a bajnoki cím. A Dekani ellen visszatért Novinić csapatkapitány, valamint Bončina, a góllövőlista vezetője, de ez mégsem volt elég.

Az első játékrész gól nélküli döntetlennel zárult, a második játékrészben pedig két büntetőt kapott a hazai csapat.

Mindkétszer Burin volt

Bravo – Mura 1:1 (0:0) Maribor – Olimpija 2:1 (1:0) Celje – Koper 2:1 (1:1) Rogaška – Aluminij 1:4 (0:4) Domžale – Radomlje 1:1 (1:1)

TÁBLÁZAT

1. Celje 35 24 6 5 74:33 78

2. Maribor 35 19 9 7 66:34 66

3. Olimpija 35 18 10 7 69:43 64

4. Koper 35 12 11 12 50:48 47

5. Bravo 35 11 14 10 41:42 47

6. Mura 35 11 10 14 41:53 43

7. Domžale 35 12 4 19 49:59 40

8. Rogaška 35 9 6 20 35:63 33

9. Radomlje 35 7 11 17 32:50 32

10. Aluminij 35 8 7 20 36:68 31

A 36. forduló párosítása 2024. május 18-án és 19-én: Mura – Rogaška, Koper – Maribor, Olimpija – Bravo, Radomlje – Celje, Aluminij – Domžale.

Egyetlen

gólon múlt

A Torcida veterán labdarúgói továbbra sem találják a formájukat a bajnokság tavaszi idényében. Legutóbb egygólos vereséget szenvedtek: Torcida Lakos – Odranci 5:6 (2:3), góljaikat Šooš (2), Plevel, Drvarič és Horváth szerezte. A következő körben Bistricán vendégeskednek. F.h.m.

Kramberger

5. lett Mariborban

Rossz helyzetkihasználás

eredményes. Ezzel biztos, hogy a bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban fog eldőlni. Az új listavezető, a Primorje vasárnap 15 órakor a Tabor vendége lesz, míg ugyanebben az időpontban a Nafta a Dravinját fogadja. Amenynyiben a Primorjével azonos pontot szereznek a kékek, úgy az ajdovščinai csapat marad előnyben a jobb gólaránya miatt.

Mariborban rendezték meg az ifjú atléták kupáját, amelyen lendvai sportolók is szerepeltek. Kramberger Jure gerelyhajításban 5. lett, Žalik Luka hármasugrásban 7., 100 méteres sprintben pedig 23. lett. Összesítésben a lendvaiak a 26. helyen zártak. F.h.m.

29. forduló

Dekani – Nafta 2:0 (0:0) Gorica

32. forduló

ZTE – Paks 1:1 (1:1) DVSC – Fehérvár

– Ferencváros 2:0 (0:0)

AFC

TÁBLÁZAT

(1:3)

1. Ferencváros 32 22 5 5 78:30 71

2. Paks 32 16 7 9 49:41 55

3. Fehérvár

A völgyifalui Zvezda kispályás labdarúgói nem tudták kihasználni a helyzeteiket a legutóbbi fordulóban sem: Zvezda Völgyifalu – Kamenci 6:9 (2:5). A Zvezda góljait öngólból Nagy Bence, valamint Szabó Péter, Czigány Ádám és Bači Michel szerezte. A völgyifalui pályán a következő meccs pünkösdhétfőn lesz 17 órától: a Nősök és Nőtlenek csapatának már hagyományos összecsapása. SoPe

A feljutás után pont nélkül

A Nafta 1903 két korosztályos csapata már a másodosztály múlt heti, 25. fordulójában a Rudar Velenje elleni két hazai győzelemmel bebiztosította a feljutást az első osztályba. A következő versenynapon gyengébben szerepeltek és pont nélkül tértek haza Slovenska Bistricáról. Az ifjabbak egy góllal kaptak ki: Bistrica U15 – Nafta 1903 U15 2:1 (1:1). Góljukat Varga Péter szerezte. Az időseb -

bek, a serdülőcsapat pedig sima vereséget szenvedett: Bistrica U17 – Nafta 1903 U17 4:0 (2:0). A következő körben a Tabor lesz az ellenfelük.

F.h.m.

12. Mezőkövesd 32 5 5 22 30:62 20

TÁBLÁZAT

A 30. forduló párosítása 2024. május 19-én: Nafta 1903 – Dravinja, Brinje – Ilirija, Triglav – Dekani, Rudar – Krka, Tabor –Primorje, Bilje – Bistrica, Tolmin – Gorica, Beltinci – Fužinar. 35. forduló

A 33. forduló párosítása 2024. május 17–19. között: Kecskemét – ZTE, Ferencváros – Újpest, Puskás AFC – DVSC, Fehérvár – DVTK, Paks – Kisvárda, Mezőkövesd – MTK.

1. Primorje 29 17 8 4 49:25 59 2. Nafta 1903 29 18 4 7 55:29 58 3. Beltinci 29 16 5 8 43:22 53 4. Gorica 29 15 7 7 51:28 52 5. Brinje 29 15 6 8 51:34 51

LENDVA KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 19. forduló

Panonija – Hídvég 3:1 (2:0)

Žalik, Horvat, Biro; Baša Nafta ÖF – Graničar 4:1 (4:1) Novak, Herceg (2), Gerenčer; Somi Olimpija – Nedelica 6:1 (4:0)

Plej (2), Völgyi, Magyar, Horváth (2); Hozjan Kobilje – Csente 3:1 (1:1) Kocon, Recek (2); Šimonka

TÁBLÁZAT

1. Olimpija 19 16 2 1 67:11 50

2. Kobilje 19 15 2 2 56:15 47

3. Csente 19 13 2 4 66:26 41

4. Nedelica 19 8 2 9 44:41 26

5. Hídvég 19 6 1 12 38:67 19

6. Panonija 19 4 3 12 30:48 15

7. Graničar 19 3 3 13 25:70 12

8. Nafta ÖF 19 3 1 15 23:71 10

A 20. forduló párosítása 2024. május 19-én: Csente – Olimpija, Nedelica – Panonija Malibu, Hídvég –Graničar, Kobilje – Nafta ÖF.

22 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Kelepelő Sport
11.
13.
29
14.
29
29 15.
29
38:59 29 16.
29
24
6. Triglav 29 14 6 9 43:33 48 7. Bistrica 29 13 5 11 45:43 44 8. Rudar 29 10 7 12 33:44 37 9. Dekani 29 8 9 12 32:36 33 10. Tolmin 29 8 9 12 34:45 33
Bilje 29 8 7 14 41:51 31 12. Dravinja 29 8 7 14 27:42 31
Krka
8 6 15 35:49 30
Ilirija
7 8 14 30:43
Tabor
7 8 14
Fužinar
6 6 17 31:55
– Beltinci 1:3 (0:1) Ilirija – Tolmin 1:1 (1:0) Primorje – Triglav 4:0 (2:0) Fužinar – Tabor 1:2 (1:1) Dravinja – Rudar 0:0 (0:0) Krka – Bilje 1:0 (0:0) Bistrica – Brinje 4:1 (2:1)
32 16 5 11 55:40 53 4. Puskás AFC 32 14 10 8 56:34 52 5. DVSC 32 14 6 12 48:44 48 6. DVTK 32 12 8 12 50:56 44 7. ZTE 32 12 7 13 53:58 43 8. MTK 32
Kecskemét
42
Újpest 32
37
31
12 7 13 42:61 43 9.
32 12 6 14 43:44
10.
11 4 17 45:65
11. Kisvárda 32 9 4 19 39:53
DVTK
MTK
1:0 (0:0) Kisvárda – Mezőkövesd 4:3 (4:0)
– Puskás
1:3
Újpest – Kecskemét 0:3 (0:1)
1903 2:0 (0:0) TÁBLÁZAT MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA Lipa – Hodos 1:2 (0:0) Sreš; Tóth (2) Roma – Bakovci 0:11 (0:6) Križevci – Dokležovje 1:6 (0:1) Bogojina – Cven 1:3 (0:2) Ižakovci – Apače 2:3 (1:2) Cankova, Puconci: szabad 22. forduló 1. Dokležovje 20 16 3 1 88:20 51 2. Bogojina 19 14 1 4 54:29 43 3. Cven 20 11 7 2 53:20 40 4. Hodos 21 12 4 5 51:22 40 5. Križevci 19 13 0 6 62:24 39 6. Puconci 20 8 4 8 69:44 28 7. Bakovci 20 8 3 9 74:36 27 8. Ižakovci 19 7 3 9 34:34 24 9. Cankova 19 7 2 10 46:38 23 10. Apače 19 6 2 11 43:46 20 11. Lipa 20 6 0 14 40:76 18 12. Roma 20 1 1 18 12:173 4 13. Sal 12 0 0 12 5:69 0 A 23. forduló párosítása 2024. május 18-án és 19-én: Bakovci – Lipa, Cven – Križevci, Cankova – Apače,
Roma – Ižakovci,
Dokležovje,
Jadran Dekani – Nafta
Puconci
Bogojina,
szabad:
Hodos.

Iskolai

124 fiatal íjász lőtt a döntőért

124 fiatal íjász lőtt a döntőért

A csentei focipályán 124 iskolás vett részt szombaton a pályaíjászati regionális iskolai versenyen. A keleti országrész számára rendezett selejtezőn öt lendvai diák indult.

A legjobb helyezést Kuzma Tian érte el a Lendvai Kétnyelvű Középiskolából, aki csigás íjjal első lett a középiskolások mezőnyében, és ezzel kijutott az országos iskolai versenyre, amelyre május 25-én Logatecben kerül sor. Tian örült az eredménynek, de mint mondta, lehetett volna kicsit jobb is. Újdonság volt számára a verseny, hiszen első alkalommal lőtt az új, kisebb lőlapra. Erre külön készülnie kellett, hiszen ezen a lőlapon kisebbek a körök, és három

van belőlük.

Tian, ahogy a többi lendvai versenyző, tagja a Lendvai Íjászklubnak. Az általános iskolások mezőnyében közülük olimpiai reflexíjjal második lett Žalig Rok, valamint csigás íjjal a harmadikon zárt

Komaricki Nal a 4–6. osztályosoknál. Ötödik lett olimpiai reflexíjjal Odar

Bratkovič Bor a 7–9. osztályosok között, és szintén az ötödik helyen zárt a lányoknál reflexíjjal Odar

Bratkovič Veronika a 4–6. osztályosok között. Az

Kiesett az élvonalból a Nafta U19

Csentében azért, hogy a verseny zökkenőmentes legyen. Mellette Kuzma Kristijan klubelnök és Horvat Kristijan lendvai íjászok voltak a verseny-

1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola csapata, amelyet Žalig Rok, Odar Bratkovič Bor és Komaricki

Nal alkotott, a 7. helyen végzett a 14 iskola között. Somi Lars, a Lendvai Íjászklub tagja felelt

bírók. Csentében jelen volt Marjan Ilar, a Szlovén Íjász Szövetség elnöke is. Szabó Rudolf

Két szezon után búcsúznak

Két szezon után búcsúznak

A Celje elleni 3:1-es hazai vereség után a 29. fordulóban eldőlt, hogy az utolsó körben már nincs esélye a bennmaradásra a lendvai csapatnak, hiszen a közvetlen „kieső-vetélytárs” Gorica előnye az utolsó mérkőzés előtt behozhatatlan öt pont.

A lendvai felállás már a mérkőzés 3. percében hátrányba került Miklavc Jakob góljával, de a győzelem reményét életben tar-

totta még Zamuda Niko, aki a 16. percben egyenlített egy ellentámadásból. A 38. percben aztán Memaj Ermal hozta ismét

előnybe a Celjét egy lapos lövéssel, 11 méterről a jobb alsó sarokba. A 3:1-es végeredményt Mladenović Luka állította be az 58.

A fontos összecsapáson a lendvai csapatot nem hajtotta eléggé a bennmaradás vágya.

percben, aki közelről fejelte be a labdát Fras Nik hálójába.

Zamuda Niko szerint nem volt meg a harci vágy, az igazi energia a csapatban a Celje ellen. – Tudtuk, hogy nagy tétje van a mérkőzésnek, és lehet, hogy ez a teher túl nagy volt számunkra. Az idény alatt túl könnyen veszítettünk pontokat azokon a mérkőzéseken, amelyeket meg kellett volna nyernünk. Ha mi szerezzük meg ezeket a pontokat, akkor lehet, hogy nem esünk ki a ligából, illetve nem az utolsó két mérkőzésen kell játszanunk a bennmaradásért. Remélem, hogy a Naftának minél előbb sikerül az újbóli feljutás az első osztályba, ahova tartozik – mondta a fiatal támadó.

Bunc Gregor vezetőedző szerint Celje teljesen megérdemelten nyert, a csapata viszont nem volt azon a szinten, amit a tudásuk indokolna. – Semmi sem sikerült a játékukban. Rossz volt az energia a pályán, ami értelmezhetetlen számomra is. A játékosok-

nak motiváltaknak kellett volna lenniük, hiszen akárhogy is nézzük, az első liga az élvonalat jelenti, abban játszani mégiscsak különleges. Itt egyedül a játékosokban kell meglennie a megfelelő motivációnak. A felelősség egésze azonban a szakmai stábot is terheli. Az idény után elemezni fogjuk a dolgokat, és eldöntjük, hogyan tovább. Összességében nézve az idei szezon a tavalyihoz hasonlóan most is turbulens volt. Minden mérkőzés stresszes volt, és nagyon sajnáljuk, hogy nem jött össze a bennmaradás – zárta a szót az edző.

A Nafta U19 az eddigi 29 mérkőzésen 25 pontot gyűjtött, hét győzelem és négy vereség mellett 18szor kikapott. A bajnokság május 20-án, hétfőn a 30. fordulóval fejeződik be, amikor a Nafta 1903 Domžaléval játszik idegenben. A Nafta mellett a Tabor Sežana is biztosan a másodosztályban kezdi meg a következő idényt. Szabó Rudolf, f.h.m.

23 NÉPÚJSÁG 2024. május 16. Sport
pályaíjászati verseny Csentében
A keleti iskolai íjászverseny zökkenőmentesen zajlott le a csentei focipályán.

Hosszúfaluban

2024. május 18-án, szombaton, 11.00-től a hosszúfalusi faluotthonnál

11.30 órakor: ünnepélyes megnyitó kultúrműsorral

12.00 órától: szabadtéri konyha • • spárgaspecialitások kínálata • lendvai fröccs

házipiac

12.30-tól: délutáni szórakoztató program •

gyermekprogram • 14.00 órától – 00.00-ig: zene és tánc (Skok együttes) •

Szervező: Fehér Jani MTE, Hosszúfalu Információk: ksdolgavas@gmail.com, +386 31 449 922 (Natalija), +386 51 644 922 (Igor)

mint élelmiszer, gyógyszer és afrodiziákum
Spárganap
A spárga,
Projekt: A magyar nemzeti közösség gazdasági alapjának serkentési programja 2021-2024/ 4. intézkedés
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.