SZÓBÖLCSŐK

Békefy Lajos-Békefy-Röhrig Klaudia

SZÓBÖLCS ŐK KERESZTYÉN e-KÖNYV MINDENKINEK ADVENTRE-KARÁCSONYRA-ÚJESZTENDŐRE

Budapest 2021

SZÓBÖLCSŐK KERESZTYÉN e-KÖNYV MINDENKINEK ADVENTRE-KARÁCSONYRA-ÚJESZTENDŐRE Szerzői magánkiadás ©Dr. Békefy Lajos Ph.D. - Dr. Békefy-Röhrig Klaudia A kötet internetes megosztása, cikkeinek idézése engedélyezett, a forrás (kötetcím, szerzők) megjelölésével A kötetben szereplő írások többsége első közlésben itt jelent meg: Felvidék.ma online újság, Pozsony agnusradio.ro (bekefy.agnusradio.ro), Kolozsvár Presbiter c. időszaki kiadvány, a Magyar Református Presbiteri Szövetség lapja SPIRITUÁLIS EKÖNYV MINDENKINEK TÖBB CÉLRA REFORMÁTUS SZOLGÁLATI SEGÉDANYAGOK LELKÉSZEKNEK PROTESTÁNS ELEKTRONIKUS IRATMISSZIÓ HITÜNK ÉRTÉKEIRŐL KERESZTYÉN HITÉLETI SZÖVEGGYŰJTEMÉNY ÉRDEKLŐDŐKNEK, ISTENKERESŐKNEK

Tiszteletadással, hálával felnevelő városomnak, Győrnek, az ottani református gyülekezetnek.

A Szerbiai Református Keresztyén Egyháznak, Anyaegyházamnak.

Vrbásznak, tudós lelkipásztor Édesapám 50 éven át volt szolgálati közösségének.

A pirosi gyülekezetnek, melynek lelkésznője lehettem.

A heidelbergi-wittenbergi és a zürichi-bázeli egyetemeknek, szellemi otthonainknak.

Dr. Békefy Lajos Ph.D.-Dr. Békefy-Röhrig Klaudia

SZÓBÖLCS ŐK KERESZTYÉN e-BOOK MINDENKINEK “MENNYEI SZÓ AZ ÚR SEGÍTŐ ELJÖVETELÉRŐL” (Kálvin) ADVENTRE-KARÁCSONYRA-ÚJESZTENDŐRE

Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben, Elvesznél, hogy ha nem jönne el a szívedben.

Budapest 2021

ÖT KÖTETES eBOOK - eKÖNYV SOROZAT AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEIHEZ MINDENKINEK ELSŐ KÖTET: ADVENTRE-KARÁCSONYRA-ÚJESZTENDŐRE Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben, Elvesznél, hogy ha nem jönne el a szívedben.

MÁSODIK KÖTET: NAGYHÉTRE-HÚSVÉTRA Nem érthetem, miért szenvedett némán, de azt tudom, hogy megtört szívek orvosa...

HARMADIK KÖTET: MENNYBEMENETEL ÜNNEPÉRE S a ragyogó azúron át a lelke a Genezáret kékségét kereste.

NEGYEDIK KÖTET: ÚJ KENYÉR - ÚJ BOR ÜNNEPÉRE Minden éhínség közül a legsúlyosabb és a leggyönyörűségesebb az ÚR IGÉJE utáni éhség, szomjúhozás, vágyakozás. ÖTÖDIK KÖTET: REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉRE Léterő-Erőnlét Ha a szívednek nem lesz megújulása, mit ér az egyház reformációja?

TARTALOM ELSŐ FEJEZET ADVENT AMIT NEM RABOLHAT EL A COVID-19 SEM............................................................6 ÁLDOTT IDŐ – ADVENTI IDŐ URAM, ÉN A MADARAID ÉNEKÉVEL, NEM „ROBOTPAPOK” FÉMHANGJÁVAL KÖSZÖNTELEK TÉGED URAM, JÉZUS, HITTÉRKÉPPEL JÖVÖK ELÉD… URAM, MEGFAGYOTT GYERTYAKÖNNYCSEPPEL ÉS ÉTERI ADVENTMUZSIKÁVAL JÖVÖK ELÉD A SZÍVED NAGY EGYÜTTÁLLÁSA VALÓSULHAT MEG ISTENNEL NEGYEDIK ADVENT: URAM, SZÍNEK ÉS SZAVAK JÓ ILLATTÉTELÉVEL ÉS AZ EGYÜTTÉRZÉS GYERTYÁJÁVAL JÖVÖK ELÉD ADVENTI UTAK BONHOEFFERREL (1.)

A várakozás művészetéről A várakozás művészetéről Várni Amit türelmetlen korunk elfeledett: a várakozás művészete ÉNEKHANG AZ ÉJSZAKÁBAN (2.)

Igazi öröm Istennél Isten emberré lett, ezért válhat emberré az ember Énekhang az éjszakában ADVENTI UTAK BONHOEFFERREL (3.)

Nem kell többé álarcot viselned!

Pszichológus vagy testvér kell neked?

Karácsony a börtönben – más mint másutt Mária adventi himnusza, s amit ő mindenkinél jobban tud ADVENTI ANGYALJÁRÁSOK FESTŐJE, JAMES TISSOT (1836-1902) ADVENTI NAGYON POZITÍV HÍR: MÁSODPERCENKÉNT 112 EMBER NYITJA KI A BIBLIÁT A VILÁGON KÁLVIN ADVENTJEI – AZ ÚR SEGÍTŐ ELJÖVETELÉRŐL ADVENT: A MAGNIFICAT ÉS A BENEDICTUS GYÖNYÖRŰ ÚTKÉSZÍTÉSE Nem szalmaágy, hanem mindenek előtt Ige-bölcső volt Jézus és Mária szülőágya!

Ráhangolódás az érkezőre, az újra eljövő Úrra Ószövetségi Igék gyönyörű beágyazódása a női lélekbe Csordultig örömmel Kőbölcső, szalmaágy, Ige-bölcső Adventi Zakariás

1

Izrael rangja, méltósága, korlátja Adventi szavak Gyermekhumor Rilke: Advent Adventi kelta áldás Dániel jövendölése A szavak ereje Éden-kerti örökség Hit és humor ADVENTI CAPRICCIO – LELKI ÉPÍTŐKOCKÁK Várakozás A legforradalmibb adventi ének Az ajtót csak kívülről lehet reánk nyitni Nem hallod meg a lépéseket, ha te is rohansz LUXEMBURGI ZENESZERZŐ, ETIÓP FESTŐ ÉS MAGYAR REFORMÁTUS KÖLTŐ TALÁLKOZÁSA A BETLEHEMI CSILLAG ALATT MÁSODIK FEJEZET KARÁCSONY FORDÍTOTT JÁSZOLBÖLCSŐ MINDEN ÉGRE ÍVELŐ TEMPLOM............................71 HÓDOLAT A MINDENSÉG ÉS AZ ÉLETÜNK URÁNAK, A CSILLAGOK ÁLTAL IS JELZETT MESSIÁSNAK ETIKAI VILÁGTÉRKÉPPEL JÖVÖK HOZZÁD URAM, S JÁSZOLBÖLCSŐD MELLETT EZT TALÁLOM: SDG² TŐLED NYERT FEHÉR RUHÁBAN SIETEK HOZZÁD, URAM, ISTENGYERMEK ÉS VILÁG MEGVÁLTÓJA NEVEZETES NŐK ÉS FÉRFIAK A JÁSZOLBÖLCSŐ KÖRÜL – MAI TANULSÁGOKKAL (1.)

NEVEZETES NŐK ÉS FÉRFIAK A JÁSZOLBÖLCSŐ KÖRÜL (2.)

NEVEZETES NŐK ÉS FÉRFIAK A JÁSZOL BÖLCSŐNÉL (3.)

JÓSZÓ-BÖLCSŐ+JÓTETT-BÖLCSŐ=JÁSZOLBÖLCSŐ HANGOKKAL, SZÍNEKKEL HÓDOLUNK KARÁCSONY SZENT TITKA, JÉZUSUNK ELŐTT Bach muzsikájától... (1.)

Vivalditól a kongói festő ecsetjéig (2.)

Mattheson karácsonyi örömzenéjétől a haiti festő bájos naivitásáig (3.)

A francia karácsonyi oratóriumtól a kínai festőnő megragadó születés ábrázolásáig (4.)

A lichtensteini karácsonyi kantátától az etióp festő Jézus várásáig (5.)

Az evangélikus komponistától az indiai festő szerzetesnőig (6.)

Az argentin melodikus zenétől a kínai festő Jézus imádásáig (7.)

2

KARÁCSONYI TRILÓGIA - CMB Gáspár, az indiai tudós kincstárnok (1.)

Magyar verselés, nyugati imák Baltazár – Afrikából (2.)

Kis “mágus-történelem” Már a gyermek Jézus ruhácskáján megosztoztak A mágusok nem mágiával, hanem tudománnyal foglalkoztak A különös hármas és nyolcas szám - a tiász és az oktogon Baltazár - Afrika nevében hódol a Gyermek előtt Menyhért – Európából (3.)

Az első karácsonyi ajándékok: arany, tömjén, mirha Ajándék-elméletek Gazdag hódolás- és kultúrtörténet - nálunk is Menyhért imája Európából Babits Mihály, Csillag után KARÁCSONYI ÉNEK INDIÁBÓL Johnson Gnanabaranam Jacques Chéry Haitiból ANGYALJÁRÁS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN Mennyei védősereg földi bevetésben Az Úr angyala nem professzor, de jelen van még a börtönökben is Kálvin: Isten jóságának osztogatói Lőcsei ének: Az angyalok tábort járnak körülöttünk Legörbedve nézzetek e titokra Krisztusnak alárendelt lények Modern angyalképzetek Krisztus az angyaltan és az angyalok normája Emberi út - angyali vezetéssel Ahol húsz ördög, ott száz angyal!

Az angyalok Isten prédikátorai Glóriát tanítanak nekünk Sorrend-csere az életünkben Angyaljárásnyi közelségben a menny A SZENT ÉJSZAKA TÜNDÖKLÉSÉBEN SZÜLETETT MEG A KERESZTYÉN TEOLÓGIA, KULTÚRA Karácsonyi utakon Bonhoefferrel A jászolbölcső hatalma és dicsősége Krisztus az igazi meglepetés Minden teológia kezdete a Csodák Csodája Karácsony egyetemessége Boldog találkozást!

KARÁCSONYI GONDOLAT-PUZZLE „AZ MAGYAR NÉPÜNKNEK” Elrendelt idő - Isten-minőségű idő Boldog idő - áldott idő Karácsonyi idő Kegyelmi idő - csak a kegyelem Ihletett és ihlető idő KARÁCSONYI CAPRICCIO Szép karácsonyi történet a mai szenvedő szíriai keresztyének őseitől

3

Luther és mások a napkeleti tudósokról Ki az, aki igazán ünnepli karácsonyt?

TUD-E MÉG KARÁCSONYT ÜNNEPELNI NÉPÜNK? BOLDOG KARÁCSONYRA VÁRUNK Elnomádosodunk, ünnepet rontunk – vagy méltóképpen ünnepelünk?

KORUNK, HAZÁNK GYÓGYÍTÓJA: EGYETEMES KARÁCSONY HOZÓJA, JÖJJ SZÍVÜNKBE HÁT! Kőbölcső-jászolágy, bennük fekszik az Üdvözítő Karácsonyi kettősség pozitív tartalommal IGAZ BESZÉD KARÁCSONYRÓL A REFORMÁTOROKNÁL Luther Márton behavazott karácsonyfája Wittenbergben a karácsonyi irgalomról Kálvin a szertelen ünneplés, a pogány „karácsonyozás” ellen Luther „örömünnepe”, Kálvin „szent születésnapja” A reformátorok a karácsony evangéliumának igazi hasznáról Nem az a döntő, mi van a fa alatt, hanem: KI ÉL A SZÍVÜNKBEN HARMADIK FEJEZET ÚJESZTENDŐ ISTEN IGÉRETEI SZÁRNYAKAT ADNAK AZ ÚJ ESZTENDŐBEN IS........................171 Kálvinnal és Bonhoefferrel esztendő fordulóján Isten ígéretei szárnyakat adnak Amint Luther atya is írta Kálvin ó-évi imája Bonhoeffer újévi éneke Ő mindent oly’ szépen intézett Hiszekegy Bonhoeffertől KÁLVIN GENFI „SZILVESZTEREI” „Aki nem tud embereknek köszönetet mondani, az Istennel szemben is hálátlan” „A legszebb újévi ajándék” az „Isten fogadója” hercegnőjének Kálvini, református udvariasság Aki nagyon tudta becsülni a lengyeleket...

Századokon, nemzedékeken átívelő újévi genfi ima ÉV VÉGI VISSZAPILLANTÁS – HÁLA MINDENÉRT Kálvin ó-évi imája Nem felejteni, hanem feldolgozni!

Kálvin újévi gondolatai LEGYEN ÁLDÁS RAJTAD, KERESZTYÉN MAGYARORSZÁG! Istenhívogató: Irgalmad árnyékában rejts el engem Még ha nem is tudnám - személyes imádságom IGEŐRTÜZEK, IMAŐRTÜZEK GYÚLNAK ÚJESZTENDŐ HAJNALÁN Újévi jókívánság Isten előtt mondva Újabb imák Kálvintól, Luthertől Magyar Imák

4

NEGYEDIK FEJEZET BIBLIAI UTAKON PÁL APOSTOL NYOMÁBAN 4.)...................................192 Tarzusz Antiókhia Damaszkusz A ciprusi missziói modell

-

BIBLIÁVAL

A

KÉZBEN

(1-

UTÓHANG............................................................................ ........................ 206 21. SZÁZADI MAGYAR MI ATYÁNK

5

ELSŐ FEJEZET

ADVENT AMIT NEM RABOLHAT EL MÉG A VÍRUS SEM

Mennyi démonian tetszetős, reklámba öltöztetett mesterkedés fáradozik azon, hogy adventünket, az Úr születése ünnepének közeledtét, s magának a Nagy Királynak a jövetelét idén is elrabolja tőlünk, jelentéktelenné tegye! Itt a koronavírus, amely a mulandóság fekete, félrecsúszott koronája, s ami a szentség, a létezés, az örök élet fénylő koronáját akarja elfedni az emberi tekintetek elől.

Arat tovább, s bizonyára százezrek ünnepét, adventjét borítja be majd könyörtelen keze a szomorúság fátyolával.

De itt vannak az éretlen kijelentések ezrei is a médiában. Például a bankári álokoskodásé, amely azt hirdeti cinikus fellengzőséggel, nem lesz karácsonyunk. Legfeljebb annak, aki ezt mondja, vélem én, mert ő a karácsonyt nyereségmilliókkal vagy milliárdokkal méri, s most nem lesz zsebnyúzó ügyeskedésüknek álomnyeresége.

A tolakodó reklámokról ne is szóljak, amelyek mihaszna kellékeket, karácsonyi bóvlit, kommersz vackokat, Nyugat megunt és félredobott cikkeit igyekeznek ránk tukmálni, mintha most ez lenne a legfontosabb. Nekik, de nem nekünk. Szóval tisztelt hölgyek, urak, akárki akármint mesterkedik, hogy visszalopja magának a profittal,

6

„ennyi még nem volt soha a bevételünk” hamis mérleggel és nyerészkedő számítgatással mért adventet és karácsonyt, meg fog szégyenülni rafinált igyekezetében.

Mert nem lesz Covid-királynak köszönhetően idén kasszasiker, az igazi Nagy Király pedig, advent Ura nem onnan érkezik, s nem azt hozza, amit Önök remélnek, vagy ahonnan várják Őt. Nem, Ő nem a plázák és megavállalkozások, bankok kétes lejtőin rohan felénk.

Pontosan azért, mert semmiféle földi ügyeskedés, manipuláció nem tudja befolyásolni jövetelét. A Nagy Király, az adventus, az egyszer eljött, s újra eljövő ma is égi úton érkezik hozzánk, szembe jön velünk, nem lehet a háta mögé bújni és onnan befolyásolni Őt. Égi magasból, régi ígéretek boldogító beteljesüléseként, szívtől szívig érkezik. A Lélek országútján lelkekhez, s az irgalom csillagfényes autópályáján, amit senki a földön meg nem építhet, csak Ő. S mit hoz magával?

Rövid ünneptörténet – felkészülés az Úr érkezésére Igazi, bensőséges, mély ünnepet, amire az Ő módszertanával lehet készülni. Már Tertullianus egyházatya (160-220) használta az adventus szót, utalva az Úr Jézusra, aki eljött a világba, hiszen az Ige testté lett, s lakozott közöttünk (János 1,14kk), és eleink, meg mi látjuk az ő dicsőségét. És eljön minden évben újra eljövetelének ünnepsora is, a négy adventi hét, amolyan négy lépcsőfok, régen grádicsnak nevezték, amin felfelé lépkedve, eljutunk majd a fő ünnephez, Jézus Krisztus megszületéséhez.

Az Úr segítő eljövetele ez (Kálvin), megérkezése emberiségfordító, üdvtörténeti pillanat és az emberek rendeltetésszerű – Isten akarata szerinti – örök célirányba fordított életének lehetővé tétele a legnagyobb betlehemi ajándékok egyike. E célból a négy adventi vasárnap ünneptörténeti gyökerei is mélyen visszanyúlnak az időben. Már a 4. században a születés, testet öltés ünnepe előtti időszakot, vasárnapokat böjtöléssel, lelki előkészülettel tartották Franciaországban, s ilyenkor a méltó fogadtatás jeleként és előkészületeként sok helyen tartottak keresztelőket, a megtisztulás fürdőjeként, az új élet jeleként.

Amalarius von Metz egyházi író már a 800-as évek fordulóján az adventi négy vasárnapot és időszakot így nevezte: praeparatio

7

adventus Domini – az Úr eljövetelének előkészítése. Minthogy egész életünk is egy nagy előkészület az örök életre vagy az örök halálra.

Advent ebben a felkészülést jelenti karácsonyra. A görögkeleti egyházakban már a 6. századtól a karácsony előtti böjti és önvizsgálati időt nevezték így.

A jeruzsálemi egyház egy adventi vasárnapot tartott, a szírek pedig már kettőt, igen korán, vagy 1800 évvel ezelőtt. Itáliában kb. az 5. századtól tartják a négy adventi vasárnapot. A reformációval kezdett a köztudatba átmenni az, hogy az egyházi év első adventi vasárnappal kezdődvén, ezt tekintették az egyházi újév első napjának.

A 290 éve megjelenő herrnhuti protestáns Losung, bibliaolvasó kalauz az első adventi vasárnap igéi fölé írva kiemelten megjegyzi: ez a nap az új egyházi év kezdete. Ilyenkor tűnnek fel az első herrnhuti csillagok, akár egy-két méter átmérővel, bennük izzóval vagy gyertyával. Az első adventi, azaz egyházi újévi vasárnap liturgikus színe a lila. A bajor és a thüringiai protestánsok 1500 oldalas, zsebméretű ének-, imafüzetében, liturgiai tárában nemcsak szép énekek vannak, hanem értékes, továbbgondolásra ösztönző gondolatok is. Például ilyenek: „Isten ilyenkor újra közeledik hozzánk, nagy szíve kitárul, vár reánk, Isten bizton eljön hozzánk,hozzád” (J. Jourdan). Az adventi hit pedig olyan, mint az a madár, amelyik már akkor a hajnali fényről énekel, amikor még sötét éjszaka van.

Az egymásra várakozás és a Krisztusra várás összefügg Bonhoeffer evangélikus teológus, aki a második világháború végén a borzalmas börtönben még nem tudta, hogy a szabadulásra vagy a mártírhalálra kell felkészülnie, de a bezártságban a képzeletbeli szabadság krisztusi tágasságában fürdette meg minden nap a lelkét, hogy kibírja sorsa ismeretlen közeljövőjét. Mintha a cellamélyben is a megdicsőülés hegyére ment volna fel minden nap Péterrel, Jakabbal és Jánossal, s látta tündöklő fehérben az Urat (Márk 9,2-8). Így kibírta az embertelenség pokoljárását.

Elmélkedett az Igéről, s ezt írta: „Adventet ünnepelni azt jelenti, hogy tudunk várni. A várakozás olyan művészet, amit türelmetlen korunk elfeledett. Még alig fakadt ki a szirom, máris gyümölcsöt

8

szeretne szedni a fáról. Ám a mohó tekintet gyakran félrevezet, hiszen a látszólag érett gyümölcs belülről még nagyon is zöld, éretlen. A tapintatlan kezek az ilyen gyümölcsöt érzéketlenül elhajítják, mivel csalódtak benne.

Aki nem ismeri a várakozás kissé fanyar lelkületét, azaz a remény pislákolásának az állapotát, az nem fogja soha átélni a beteljesedés teljes áldását, örömét.

Aki nem ismeri, mit jelent az, hogy a nyugtalanság ott rejtőzik az élet legmélyebb kérdéseiben, saját életünkben, s nem tud vágyteli várakozással készülni arra a pillanatra, amikor lelepleződik és feltárul az igazság, az semmit sem tud annak a pillanatnak a dicsőségéről, nagyszerűségéről, amelyben a világosság álmokat betöltve ragyog fel.

Aki pedig nem igyekszik elnyerni valakinek a barátságát, szeretetét, s várakozva-vágyakozva kitárni lelkét a másik előtt, míg az a másik valóban megérkezik, beköltözik hozzá, a szívébe, lelkébe, annak örökre ismeretlen marad az a legmélyebb áldás, amit két lélek eggyé váló élete jelent. Márpedig ezen a világon igenis tudnunk kell várni a legnagyobb, legmélyebb, leggyengédebb pillanatokra, hiszen ezek nem a zúgó viharban születnek meg, hanem a csírázás, növekedés, a létre jövetel, a születés isteni törvényének engedelmeskedve – halkan és olykor bizony évek alatt…”. Ő visszajön dicsőségben – nem csal meg ez a remény „A remény a sötétben kezdődik…”. Hiszem, ez a remény vitte át az utolsó szívdobbanásában kedves családtagunkat Jézus ölelésébe, amikor a vidéki kórházban az első Covid-hullám végén irányt vett örökkévaló lelke a rá is váró x-edik dimenzió felé. Igen, a hit-madár akkor kezd el énekelni a hajnalról, amikor még sötét az éjszaka. Ilyen 9

a remény-madár is, ahogyan szívszorító módon Anne Lamott Bird by Bird című könyvében írja.

A reménynek a nyelvezete, hite, valósága élőket és elmenni készülőket egy nagy lélegzetvételben, szorongást enyhítő távlatosságban egyesít.

Jürgen Moltmann, a remény protestáns teológusa, akit volt lehetőségem személyes közelségben, fordítása közben is megfigyelni, s látni állandó odafigyelését a másikra, mintha bennem és másokban is Jézus arcát, jelenlétét, adventjét, eljövetelét fürkészné.

Ez a másikban Krisztust kereső érdeklődés az emberi méltóság, a tisztelet gyakorlásának mély oka. Istenem, hányszor tudunk így, Krisztust kereső lélekkel a másik emberre tekinteni?! De más lenne ez az ország, ez a világ, ha lennének egyre többen embertársaikban Krisztust kereső emberek! Moltmann a remény nyelvét Jézus feltámadásában kezdte el betűzni és az Eljövendő Nagy Király szótárában az egyik középponti fogalomnak tartotta. A hit rokon szavának, a ne féljetek biztatás táplálékának.

Még ma is, 94 évesen ebből a hívő reménységből él. Ez a madárról madárra, szárnyról szárnyra és szívről szívre szálló remény az erőforrás a kétségbeesés ellensúlyozására. Lamott szavai szerint ez a „forradalmi türelem”. Bármilyen is legyen a remény, mindannyiunkban van valami, ami várakozás után kiált, akármilyen a pillanatnyi tartalma is, jót vagy rosszat várás, de mindig képes arra, hogy némi szárnyacskát növesszen a lelkünkben, amivel éppen a legmélyebb szakadékok fölött is átkelünk. És segítségével felszárnyalhatunk örök magasokba, ahol az vár ránk, amit emberi szív és elme meg sem gondolt, amit Isten készített az őt szeretőknek. S ez a remény Covid-káoszunkban is ott köröz jótékonyan felettünk, és szívünkre röppen, ha engedjük.

Ma, a vírus által próbált lelkünk nyugtalan hányódásában, az „ilyen karácsony sem volt még” szorongással vegyes előízével szemben kívánom mindenkinek ezt a hozzánk röppenő, felénk szálló szent reményt, a radikális türelmet.

A Krisztusból táplálkozó reményt, ami soha nem illúzió, a jóra várakozás mindent átértékelő, mindenen átsegítő erejét. Mert arra várunk, Aki egyszer már eljött a Földre, s boldoggá tette szavával,

10

jelenlétével azokat, akik hittek Benne. Áldott egyházi új esztendőt mindenkinek, aki elindul megtalálni Őt, mert Ő már évek, évtizedek, évszázadok óta keres Téged, s lelkedre száll ma is jótékonyan, ha engeded, az egyik legszebb ajándéka, a szárnyaló remény!

ÁLDOTT IDŐ - ADVENT IDŐ A lelki és naptári év születésér ől Nem, nem tévedés a jókívánság éppen most és éppen így. Ugyanis az egyházi év, az annus ecclesiasticus vagy annus liturgicus, tehát a liturgikus egyházi év kezdete évszázadok óta az első adventi vasárnap. A világkeresztyénségben már a római birodalom idején, az 5. század óta elterjedt az egyházi év, melynek kezdete az első adventi vasárnap volt.

Ilyen értelemben a mai világkeresztyénségnek a jellegzetes „szilvesztere” a várakozás, advent négy vasárnapjának első ünnepnapja, ami tegnap, november 30-án már mögöttünk is lett. Most mi már az újesztendőben, a 2015. évi egyházi újesztendőben járunk. Ez az újesztendő számunkra, protestáns, katolikus, bármely felekezetben élő keresztyéneknek nem harsány vigalommal, önfeledt kábulattal, hanem józan és elmélyült ünnepléssel, az Úr Jézus feltámadására emlékeztető Úr napjával, s a várakozás vágyát és örömét szívünkben felgyújtó első adventi vasárnappal indult. Ünneptörténeti vázlat – advent már az 5. századtól Az Úr Jézus életeseményeivel (karácsony, húsvét, mennybemenetel, pünkösd) fő ünneppé vált liturgikus és európai közünneppé vált piros betűs alkalmak azok, melyek jelzik az egyházi évnek az emelkedett, felfele mutató alkalmait. Az üdvtörténeti események tagolják a világkeresztyénség számára az időt, és emelik az időfolyamot páratlan pillanatokban Isten színe elé. A keresztyénségben és a világtörténelemben az adventi idő, a Krisztus megszületésére, az egyszer már megszületett, testté lett Igének a születésnapjára való várakozás négy hete az 5. századtól lett általánossá. Valójában a Krisztus elé lelkiképpen méltón járulni szándékozó, „felkészült” keresztyének négy héten át böjtöt tartottak, ami nem csak az étkezések, ivászatok mérséklését jelentette, hanem sokkal inkább a lelki elmélyülést, az igetanulmányozást, önvizsgálatot, az ebben való foglalatosságot templomban és otthon.

Az egyházi év fogalmának megszületése a reformáció korában Európában az egyházi év elnevezést, ami az első adventi vasárnappal induló újévet jelölte, kifejezésként, fogalomként először Johannes Pomarius evangélikus lelkész használta, aki

11

Magdeburgban végezte szolgálatát lelkészként, illetve iskoladrámák írójaként. Ő az első keresztyén az ünneptörténet írásban, aki a reformációval megkezdődő keresztyén-szakrális és a profán időtagolást, évbeosztást tudatosan elválasztva hozta létre az egyházi év fogalmát. A német reformáció termékeként megszületett egyházi év tehát pontosan egy hónappal jár előtte a profán, világi, szilveszterrel induló BÚÉK-nak, új esztendőnek. A franciáknál a német hatás a 17. században honosodott meg, akik année chrétienne néven vették át, a 18. század második felében année spirituelle, a lelki év kezdete kifejezésre változtatták át. A 19. században még tovább variálták ezt a franciák, s akkor adták az egyházi évnek az année liturgique, liturgikus év megjelölést. Angol nyelvterületen 1790 körül jelent meg a christian year, a keresztyén év kifejezés, ma legtöbbször a liturgical year, liturgikus év a bevett szóhasználat. A 19. században német nyelvterületen egyes teológusok még tovább alakították az egyházi évre vonatkozó, a világi naptári rendtől eltérő évmegjelölésüket. Így például elnevezték azt Üdvesztendőnek vagy az Úr évének is (Jahr des Heils, Herrenjahr). Ma már pontosan számon tartjuk, mikor kezdődik az új egyházi év előre menőlegesen is. Idén tehát november 30-án volt a kezdet, 2015-ben november 29-én lesz, 2016-ban november 27-én. A reformáció 500. évében, 2017-ben az egyházi újév első napja december 3-ra esik majd, 2018-ban december 2-re, 2019-ben december 1-re, 2020-ban november 29-re. 2021-ben november 28ra.

Ebben az időszakban van Mikulás napja, ami nem az északi fagyos vidékekről hozzánk, s a gyerekekhez szánhintón érkező télapó ünnepe. Hanem annak a Szent Miklósnak, akinek az emléknapja december 6. Ő a keleti keresztyénség jótevője volt, a kisázsiai, ma Törökországhoz tartozó Myra püspöke volt. Az elhagyott szegényeket és gyerekeket karolta fel bőkezű segélyeivel, ajándékaival. Áldott id ő – advent id ő Az egyházi év reformáció korabeli neve tehát advent első vasárnapjával indítja az újévet. Maga az adventi idő viszont már az 5. század óta kezdett meghonosodni a világkeresztyénségben. Így kapcsolódik szervesen és szépen össze Abban, aki az idők Ura, a testté lett Igében a katolikus és a protestáns hagyomány. A 7. századtól ezt az időszakot kétféleképpen is jelölték. Nevezték az Úr születése előtti időnek (tempus ante natale Domini), illetve az Úr érkezése idejének (tempus adventus Domini). Bizonyára az egykor éltek, hajdanvolt keresztyén testvéreink valami hasonlót éreztek bele a szent időszakba, mint amit Ady jó 1500 évvel később így sejtetett meg gyönyörű egyszerűséggel: „Mikor elhagytak/Mikor a lelkem roskadozva vittem,/Csöndesen és váratlanul/Átölelt az Isten.//Nem harsonával,/Hanem jött néma, igaz öleléssel,/Nem jött szép, tüzes nappalon/De háborús éjjel.//És megvakultak/Hiú

12

szemeim.

Meghalt ifjúságom,/De őt, nagyszerűt,/Mindörökre látom” (Az Úr érkezése).

a

fényest,

Igen, ez az adys adventi élmény lehet minden egyházi újévet köszöntő szív kincse, ajándéka, titka az első, második, harmadik, negyedik adventi vasárnapon és a közte telő napokban! Ennél méltóbb és értékesebb újévi kívánságunk nem is lehet. I. Gergely pápa (540-604) volt az, aki az adventi vasárnapok számát négyben határozta meg. A négy szimbolikus szám, az akkori egyháztörténetírás felfogása szerint utalt arra a 4000 esztendőre, ami a bűnbeesett emberiségnek az első emberpár Édenkertből történt kiűzése óta a Megváltó születéséig eltelt. Gall nyelvterületen az adventi várakozás nem csak a Megváltó születésnapjának a közeledtét jelezte, hanem hozzá társult a végidők Krisztusának visszajövetelére történő várakozás is, ami igen komoly önvizsgálattal, bűnbánattartással, olykor vezekléssel is együtt járt.

Adventi koszorú – nem esztétikai élmény, hanem vigasztalás árva gyermekeknek Az adventi időt sokféleképpen ünnepeli, díszíti fel a modern reklámvilág. Az egyik legrégibb és szociális, diakóniai tartalmú kísérője az adventi koszorú. 1839 1. adventi vasárnapján a Hamburg közeli árvaházban, amelynek az akkor 31 éves Heinrich Wichern volt az evangélikus lelkésze, azon gondolkozott el, mivel lehetne élményszerűbbé, fényesebbé tenni a megtört szívű és szemű árva gyermekek karácsonyi készülődését. És akkor jött a nagy ötlet: egyszerű kocsikerékre a négy adventi vasárnapot jelölő négy fehér gyertyát tett, s minden napon egy-egy piros gyertyát gyújthatott meg valamelyik kisgyermek. A puritán, mégis sok örömet szerző világító kocsikerék pontosan a személyes gyertyagyújtás, a részvétel által a későbbiekben még kis díszítést is kapott. 1860-tól zöld fenyőgallyakkal és fehér szalaggal díszítették fel a kocsikerekeket. Az azóta eltelt jó 170 év alatt szédületes „karriert” futott be a kezdeti adventi kerék. Ma már a technika minden lehetséges eszközével variálják formáját, olykor a látvány kedvéért teljesen elhagyva és feledtetve eredeti jelentését: a gyermekeknek okozható örömet, az Úr érkezésére való felkészülést, a lelki felöltözés tisztaság-élményét, hogy a bűnbánatról, böjtölésről ne is beszéljünk.

13

Bár vannak ma is elgondolkodtató kezdeményezések pl. „a négy vasárnapi autó nélkül” jelleggel vagy a „40 nap önmérséklet” jelszóval, de a meghatározó mégis csak a látványosság. 1920 óta ismert az adventi kalendárium, 24 ablakocskával vagy ajtóval, korábban még bibliai Igékkel, ma már inkább csokoládéval és szaloncukorral. A hagyományos sokgyertyás adventi koszorú valójában 23 gyertyát foglal magába, ebből négy a vasárnapokat, 19 a hétköznapokat fényesíti. A modern kommersz változatok már csak a télideji romantika állóképei, teljességgel elszakadva mind az advent, mind a karácsony tartalmától, bármily „jópofák”, „aranyosak” is ezek. A germán világból, főként Sziléziából és az Érchegységből származnak a szarvasos, fenyős imitációk.

Modern adventi fényjátékok, zenei élmények és imacsend A legmodernebb variációk között talán kivételt képez az egyházi környezetben kialakított fénylabirintus, mint például a krétai adventi labirintus nyomán létrehozott fényjáték, amit 2005-ben teás gyertyák ezreiből raktak ki a Frankfurt közeli Bornheim Szent Kereszt Temploma köré, kifejezetten a spirituális elmélyülés, elmélkedés elősegítése céljából. A labirintus az élet útjait jelképezi, világossá téve, hogy mindeneknek közepén valamiképpen a templom, a szentély, a szentség, a célba érés, a hazatalálás, az Istenhez jutás áll. Az adventi lelki elmélyülésnek, a születés ünnepi előízét valósítja meg a zene segítségével megemelt ünnepi készülődés is. Nem a bevásárlóközpontok unos-untiglan hallott, már szinte az ünneptől elidegenítő hatást kiváltó karácsonyi dalokra gondolok. Hanem olyan zenekari vagy orgonakoncertekre, vagy különleges instrumentumokkal előadott zeneművekre és alkalmakra, ahol más úton, a hallásélmény fényeknél is mélyebbre és tartósabban belénk merülő érintései tudják megteremteni a belső Istenre figyelés áhítatát, ragyogását, fényözönben megszülető harmonikus csendjét, gyógyító muzikalitását. E pillantok azok, melyekben Barth Károly szerint az angyalok Isten dicsőségére Bachot muzsikálnak, a maguk örömére meg Mozartot, s mi ennek a földi-mennyei szent és vidám hangversenynek lehetünk résztvevői.

Schütz, Bach, Mozart, Händel, Haydn, Telemann és mások zene-, és kórusművei által. Vagy egyszerűen a zsoltárok, halleluják éneklése, vagy magyar költészetünk gyöngyszemei révén. Legfőképpen a Biblia Jézus-születést, Messiást jövendölő beteljesült ószövetségi ígéreteinek, s a születést megelőző idők újszövetségi útkészítésének az olvasásával.

Meg imával, amibe a hálaadás mellett sokan beleférhetnek, hiszen van kikért, miért házunk táján, hazánk táján, a nagyvilág tájain imádkoznunk. Menekülőkért és otthon is otthontalanokért, s a törékeny örömök tartósságáért, a törhetetlen remények tartós honfoglalásáért Kárpátok övezte nagy-hazánkban, s anyaországi

14

népünk mostohasorsra jutásának megelőzéséért. Legyen így tartalmas a 2022. egyházi év kezdete, a négy újévi adventi vasárnapunk. Áldott egyházi újévet évezredesen ifjú magyar keresztyénség, Magyarország!

URAM, ÉN A MADARAID ÉNEKÉVEL, NEM ROBOTPAPOK FÉMHANGJÁVAL KÖSZÖNTELEK TÉGED

Bizonyára lesznek, akik felkapják vagy éppen csóválják fejüket a meghökkentő cím olvastán. Na, már megint mit írt ez a jóember?! Márpedig ha valamivel, akkor ezzel a kibervilág tervezte, fabrikálta, s nem Isten teremtette őrülettel szemben az Isten alkotta gyönyörűségekkel legalább egy cikkben külön is foglalkoznunk kell. Éppen adventben. De miről is van szó?

BlessU-2 – dobd be a pénzed, nyomd meg a gombot, megáldalak téged – áldásinspekció Mondjuk, ha óvodás vagy alsó tagozatos korú unokáimnak valami meghökkentő „mesét”, meglepetést szeretnék szerezni, akkor meghívnám őket a németországi vagy most éppen svájci körúton lévő robotpap, a nagytiszteletű BlessU-2 – azaz az U-2 áldásosztó automata megtekintésére. Ha… Ha nem lenne világjárvány, ha lenne pénzem… S nem az ördögi hahaha maradna ezután. Mivel az egyik van, a másik meg nincs. Van koronavírus és nincs pénzem. Marad a jól bevált online, vagy virtuális internetvilág.

Az éppen a svájci Winterthurban és környékén turnézó áldásosztó automata szörnyűséges robotteste, aminek fotóját kedves zürichi ismerősöm küldte el a reformiert.info kivágott cikkével, lehet, hogy

15

éppen visszataszító különlegessége miatt tetszene meg az unokáimnak.

Amint csattogva-zörögve, fényjelek, afféle diszkófények kíséretében lassan áldásra emeli csontvázkezét. Ettől első látásra inkább megrémültem, s azt mondtam magamban, ha ilyen lesz az új, szép világ, s annak robotpapja, akkor én nem kérek belőle. Köszönöm, hagyja inkább az áldást másra.

Aztán az első visszahőkölésemet legyőzte a racionális tűnődés.

Próbáltam megérteni ezt a jövőidéző fura szerkentyűt.

Fémkollégámat, robot testvéremet. A fémtest 1 méter 80 cm magas, kissé elhízott testalkatú, kifejezetten riasztó csontváz koponyát stilizáló fejével, élettelen szemével, gépi hangon, minden emberi melegséget nélkülözve egyszer csak elkezdte mondani az ároni áldást: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet!

Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad és könyörüljön terajtad!

Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád és adjon békét tenéked!” (4Mózes 6,24-27).

S ha van elég aprópénzem vagy tartalékom a bankkártyámon, érintős fizetési móddal további lehetőségekre koppinthatok a monitoron. Megszólal világnyelveken, sőt még svájci dialektusban, „sviccerdütschül” is. Van olyan templom Svácjban, például Rickenbachban, a reformátusoké, ahol a keresztelőmedence elé állították fel ideiglenes áldásinspekcióra.

Márpedig vox divina, isteni szó kell a világjárvány szónémító öldöklése közben Ez a német találmány, amit az EKD (= Németországi Protestáns Egyház) három éve, a reformáció évében „áldásreformáció” címmel állított használatba, azokat az áldásformákat tudja, melyeket beletápláltak. Hangjából pontosan csak a lélek és a szív hiányzik.

De ez a robot igazi robot, ezért nem képes párbeszédre, nem érti az emberi szót, kukán áll még a gyermeki kérdések előtt is. S nem mindegy, hogy vox humanat, emberi szót, vagy vox divinat, isteni szót, mindezek hiányában pedig csak vox robotat, robothangot hallunk-e.

16

Millióknak, s nekem is ezen az adventen leginkább a vox divinára, vox Dei-re van szükségünk, az isteni szóra, Igére, a világjárvány okozta nagy globális megszeppenésünk, szótlanná válásunk közben, amikor már az emberi hang is megbízhatatlan. Az EKD teológiailag azzal próbálta legitimizálni, elfogadtatni ezt a papot helyettesítő automatát, hogy egyre kevesebb a lelkész.

Nincs utánpótlás, s valahogyan szembesülni kell ezzel a helyzettel és kezelni kell ezt. Még azt is el tudom képzelni, hogy egész liturgiai évre való prédikációt töltenek fel a robotpap memóriájába. S azt is, hogy a teljes Biblia megrendelhető nála gombnyomásra. Még talán – Uram bocsá’ – az úrvacsora kenyerét és borát is kiszolgáltathatja szükséghelyzetben, például Covid-fertőzöttek ágyánál.

Egyet azonban nem tud. Hacsak csillagászati összegért fel nem ruházzák mesterséges intelligenciával, amely már a megszülető gondolatot is leolvassa agyunkban, s akkor előléptetik robotpásztorrá. Robotlelkésszé, robotesperessé, robotpüspökké, robotpápává – Uram bocsá’. Ugye milyen abszurd? Hát igen.

Csak az emberi lényeg, az Istentől alkotott, Tőle belénk lehelt lélek hiányzik belőle, az emberen túlnani szubsztancia, a lényeg, amitől emberek vagyunk.

Mi nem tudunk isteni lelket lehelni robotjainkba. Milyen lenne például egy ilyen robotpapnak az imája? Az éneklése? A lelki gondozói, gyóntatói beszélgetése? Kit és hogyan vonzana Hozzád, Uram?!

Uram, madárkáid énekével magasztallak téged ezen az adventen is Ezen az adventen is maradok inkább madárkáid szólistái vagy kórusai mellett. Nem a robotmárkákkal, hanem a madárkákkal. És elmondom az unokáimnak, figyeljetek csak! Olykor egy-egy cinege vagy pinty énekszólóját lehet még hallani a magas betonházak falai között. Figyeljetek csak rájuk! Halljátok őket az autókórus bűzösmonoton dübörgése közben? Egy-egy parkban? S ha kimentek, az erdőkben még szól a természetes, évmilliós ének, amit az Úristen „füle” is szívesen fogad, mert ismerős neki ez a madárfütyörészés, dallam. Hisz Ő adta szívükbe, csőrükbe a szépséges dallamot!

17

Éppen kedden olvastam a herrnhuti, 69 nyelven megjelenő Losungban az Igét: „Az Úrhoz menekülök. Hogyan mondhatjátok nekem: Menekülj a hegyre, mint a madár?! Mert a bűnösök már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy rálőjenek lesből a tiszta szívűekre” (Zsolt 11,1-2).

Nekem a menekülő madár a tiszta szívűek megmentéséről szól. S erre emlékeztet a budaörsi pintyek vagy csivitelő verebek hangja is!

Meg arra a madárra, amelyik az éjféli sötétben is a hajnali fényáradatról énekel. Meg arra a kínai közmondásra, ami szerint ha lesz a szívedben zöld ág, akkor rászáll majd egy dalos madár.

Azaz ha él benned a remény, derűre, örömre fakadsz majd, s szívesen gyűlnek köréd az emberek. Vajon mikor tudja majd egyetlen gondolatmásodperc alatt nagytiszteletű BlessU-2 robotpapunk mindezt így összehozni? Én maradok Jézus szava, evangéliuma mellett ezen az adventen is, amiben gyönyörködik a szívem. Ő pandémiás napjaink lélegzetelállító, szavakat visszafogó csendjében is az egyetlen megbízható, hiteles, hitet támasztó szót, Igét mondja: „Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál” (Máté 6,25-26).

Kell, lehet ennél több, amit isteni-emberi szó adhat?

18

Mert Jézus szavának és a madarak énekének ma és holnap, a kibervilágban, vagy a poszt-COVID-19-es világban, ha lesz egyáltalán ilyen, nem lesz igazi alternatívája… Uram, add még, hogy madárkáid márkás, játékos énekét sokáig hallhassa a szívem…

URAM, JÉZUS, HITTÉRKÉPPEL JÖVÖK ELÉD…

Az emberek megdermednek…annak sejtésétől, ami az egész földre vár…

Amikor pedig elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok (Lukács 21,26;28) Adventi tartásforma, mozgásforma Ma, advent második vasárnapján világszerte sok millió, milliárd keresztyén olvassa, hallja Lukács Igéit az Emberfia eljöveteléről.

Azzal a biztatással, ami a felegyenesedésre, a felemelt fejekre utal.

Arról a különös magatartásról, ami szöges ellentéte a csüggedésnek, az egész föld lakosságát napjainkban megterhelő aggodalmaskodásnak, a rossz sejtelmének. Aki az Emberfia eljövetelére, lélek szerinti, Igében Lelke által megvalósuló, vagy tényleges, második eljövetelére vár, az nem a csüggedés, a lehorgasztott fej, a lógó orr, netán a pesszimizmus, vagy a cinizmus embere. De nem is az üresfejű fennhéjázásé, az úgyis mindenből talpra állok önbálványozó önhittségé, s nem is a mások feje és élete fölött elnéző érzéketlenségé, gőgé. Aki az Emberfia visszavárásának boldog ígéretében és reményében él, az azért egyenesedik fel és emeli fel a fejét, hogy keresve fürkéssze az eget és a földet, a közeli és a távolabbi horizontot, hogy mikor tűnik fel az utolsó advent jele az égen, az élő fénylő Hajnalcsillag, az élőket és holtakat ítélő Úr érkezésének jele. Micsoda különbség ugyanazon jelenség tartalma

19

között, miközben a forma lehet megtévesztően ugyanaz. Mennyire más lehet az egyik ember felegyenesedése, felemelt feje, mint a másiké! Vigyázni kell, nehogy becsapjon a szemünk! Én a szép svájci-olasz F. Bernouilli dallamára és az angol Jordan Samson versére írt adventi énekünkkel gyakorlom ezt az adventi tartásformát, mozgásformát: Lelkünk vigyázni meg ne szűnjön, Felséges várástól feszüljön, Az álmot űzd el, készen állj, Krisztus– nép, jön, jön a Király! Ebben a gyönyörű belső várásban, ennek az adventi tartásformának a rögzítésében segít a Biblia olvasása és az imádság mellett néhány érdekes adventi térkép. Tekintsük meg együtt ezeket!

Különös „Jézus-térkép” – légy Te is rajta!

Ide emelek egy különös Jézus-térképet. No nem annak jelölésére, hol érkezik meg Megváltó Urunk, s hova kellene elébe menni majd akkor.

Ez a térkép nagyon is gyermeki. Olyan különös internetalkalmazásról van szó, amely azt mutatja, hogy december 1. óta a mai napig hányan olvasták el a világon a karácsonyi történetet a lap olvasószámlálója szerint. A Christmas Story Tracker valójában szórakoztató élő térkép, amelyet úgy hoztak létre, hogy amikor valaki ezzel a Biblia-alkalmazással a karácsonyi történetet olvassa, a térkép csillagot világít meg az adott országban. A jobb felső sarokban található számláló mutatja a YouVersion közösség összes leolvasott számát december 1. óta a futószámlálóban. Ehhez fel kell keresnünk a christmas.youversion.com oldalt. Ez az érdekesség egy a sokféle Jézus-térkép között, illetve adventi vagy karácsonyi futószámlálók között. A legfrissebb világstatisztikai adatok szerint 7,8 milliárd ember él bolygónkon, ebből 2 milliárd 174 millió a

20

keresztyén (ezen belül kb. 50% a római katolikus, 37% a protestáns, 12% az ortodox, 1% más keresztyén felekezet tagja). A mi kis számlálónk szerint máig 3 millió 389 ezer 674 ember olvasta el a világ különböző részén a karácsonyi történetet. És ez csak egy adatmérő felület! A közel 2,2 milliárd keresztyénnek legalább a fele fogja olvasni és meghallani az örömüzenetet a világ minden részén a legkülönfélébb módon: rádióban, tévében, interneten, Facebookon, Twitteren, szószéken, családi bibliaolvasó közösségek millióiban, személyesen.

Csodálkozó pásztorok szemével nézek én is, s várom jöttödet…

A csodálkozó pásztorok szemével láthatjuk, főként merre lett napi téma a születés evangéliuma, ami a kitett idézet szerint nem véletlenül az a szakasz, ami így szól: „Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában” (Lukács 2,10-11). Igen érdekes, hol olvassák ma, advent második vasárnapján nagyobb lélekszámban az evangéliumot. (Másutt is nyilván, de most csak ennek a térképnek a felvillanó betlehemi csillagai szerint). Merre is villannak fel az adventi csillagok? A legészakibb pontok: Norvégia, Alaszka, Baltikum, Észtország, Dánia. Aztán lejjebb: Írország, Anglia, Lengyelország, Németország, Hollandia, Belgium, Franciaország, Svájc, Ausztria, Magyarország, Ukrajna, Románia, Horvátország, Szerbia, Itália, Spanyolország, Portugália, Görögország, Oroszország. Törökország, Irán, Marokkó, Mauritánia, Guinea, Csád, Dél-Afrika, Zimbabwe, az USA-ban a keleti és a nyugati partvidék államai, városai, nagy sűrűségben. (Érdekes statisztikai adat: az USA-ban valamivel több, 21

mint 328 millió ember él. Ennek kb. 71%-a, mintegy 229,6 millió a protestáns. Legfrissebb, 2020 novemberi adatok szerint az összlakosságból a pandémia hónapjaiban megugrott a bibliaolvasók száma. A naponta Bibliát olvasók mutatója az összlakosság 16%-a, minimum 46 millió 400 ezer, illetve 50 millió között mozog). Aztán még délebbre: Mexikó, Venezuela, Brazília keleti partvidéke, Chile, Argentína. Ázsia irányában India nyugati része, Mianmar, Thaiföld, Kína keleti partvidéke, Japán, Indonézia. És Ausztrália keleti vidéke.

Ez mintegy 45 országot jelez, ahol advent második vasárnapjára, mára fordulóban a Jézus-térképen már közel 3,5 millióan olvassák a jó hírt. Ez a 2,2 milliárdnyi keresztyénnek aktív, jelölt része ezen az egy számlálón. Megbízható becslések szerint ma legalább 1,5-6 milliárd keresztyén testvérünk fogja hallani ezt a napi biztatást: Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok!

Ugye, Te is ott leszel közöttük, közöttünk?! Áldott 2. adventi vasárnapot!

URAM, MEGFAGYOTT GYERTYAKÖNNYCSEPPEL ÉS ÉTERI ADVENTMUZSIKÁVAL JÖVÖK ELÉD

Kevés olyan szívbemarkoló képpel találkoztam ezen az adventen, mint ezzel, aminek a címe: ÖTÖDIK ADVENT. Már a megnevezés is mellbevágó, a látvány meg szinte lélegzetelállító. Ötödik advent? Minél tovább nézem ezt a különös adventi üdvözletet, annál inkább az az érzésem, hogy a megfagyott fekete

22

viaszcsíkok lassan-lassan és ellenállhatatlanul leszivárognak a szívemre. Lelkem piszkosfehér, olykor fehérrel foltozott “vásznán” csak csorog lefelé-befelé a fekete viasz. A kép baloldalán négy gyertya. Advent négy vasárnapjára. Ezek sem giccsesen aranylóak vagy ezüstösek, mint a tömegképeslapok egyen gyertyái. Nem, hanem mindegyik más.

Mint advent négy vasárnapjának is négy más-más üzenete van. És olyanok, mint az élet: füstösek, furcsák, tisztábbak, vöröslő-véresek. És a lángjuk is különös: felfénylő-szikrázó fényforrás helyett feketéllve lobognak. Helyettünk is felsírva égnek 2020-2021 adventjén ezek a gyertyák.

Nem szépítenek, nem hazudnak. Fájdalom-fények, veszteséggyertyák, lélek-lobbanások. Amilyen ez a különös, eddig még nem volt, s többé talán-talán így ránk nem szakadó advent a 21. század elejének eme drámai decemberében. Furcsa gyertyák – fény-nyelők.

Önmagukban csak feketélleni, kormosan égni tudók. Milyen kéz gyújtotta meg őket, s mi végre? Csak nézem e különös gyertyaegyüttest. Gyertyakórust. Mert nekem nem annyira világítanak, mint énekelnek. Mintha siratót énekelnének. A mulandóság, az elmúlás, a visszafordíthatatlanság fájó elégiáját.

Olyanok e különálló szál-gyertyák, mint az emberi sorsok. Belülről alig vagy nem is fénylenek. Égi fény, megváltói külső fény nélkül ennyi telik tőlük-belőlük. Onnan belülről – ha van ilyenjük. Mintha 23

bűneink, mulasztásaink, vétkeink, bocsánatot nem kéréseink, életkarcoló keménységeink piszkos fehérje állna itt előttünk. És a mások által okozott fájdalomkönnyek, a másoknak okozott fájdalomkönnyek sötét csíkjai ráfagynak a lelkünkre. S feljajdulnának, feljajdulnánk: Több fényt! Feloldozást! Nagy-nagy szeretet meleget! Hogy leolvadnának rólunk a ránk fagyott bűnviaszcsíkok.

Mind a négy, még füstölgő gyertyaláng mellett, mögött ott az ötödik: figyelmeztetőn, fájdalmat ébresztőn, vallomásra késztetőn, Krisztus égi-földi fényéhez fordító módon. Önmagán túlnanra, a Túlnanira mutatva. Szótlansággal is. Hogy Ő váltsa ki tekintetünket, életünket a ránk fagyott bűncsíkok, sűrű vétekrovátkák fogságából. Hogy a nép, amely sötétségben ült sokáig, lásson igazi világosságot (Ézsaiás 9,2). Hogy a Krisztus-fény lehatolhasson a belső mélységekbe is.

(Fotó: femina.hu) S legyen igazi, átélhető evangélium ezen a nemsokára karácsonyba forduló adventen is: lux lucet in tenebris – a világosság a sötétségben ragyog fel, s bár nem fogadta be Őt mindenütt és mindenkor a sötétség (János 1,5), de akik befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek (János 1,12). És akár ma is, ebben a decemberben is kigyúljon lelkünkben a tiszta,

24

füst- és sercegésmentes, kiolthatatlan Krisztus-fény. És felcsendüljön halkan, majd egyre erőteljesebben a karácsonyi glóriás, egyedül Istennek és Szent Fiának dicsőséget adó himnusz minden lélekben (Lukács 2,14), aki csak hitben megjárja az utat el egészen Betlehemig és a mennyei Király trónusáig. S hogy adventi zarándoklásunk közben a füstös bűn-, és gyászgyertyákat a Hajnalcsillag tiszta fénye ragyogja be, s ez hulljon gyógyítón tenebriszes, mélységes sötét árnyékoktól megviselt szívünkre. A Krisztusra találás boldog pillanata ez végre vagy újra meg újra.

Azok lelkét is a Hajnalcsillag fénye ragyogta be, akik szerezték, éneklik, hallhatják elragadtatottan Angliában és szerte az angolszász világban 2019 karácsonya óta az ADVENTI HOLD/Advent Moon éteri muzsikáját, dallamát, amit Cecilia McDowall komponált Angier Brock versére.

A gyönyörű, gyertyafüstöt eloszlató hangzások a világ Megváltójának felemelő karjait érintik gyengéden lelkünkhöz, belső fülünkkel szinte halljuk, amint mennyei szférák felé röptet a Jászolbölcső Gyermeke és a Királyok Királya. A londoni Király Kollégium gyermekkórusa ihletetten és megilletődésre hívón énekli az adventi énekeket. A Londonban élő Cecilia McDowall eredetileg néhány dalt már évekkel korábban megkomponált az USA williamsburgi protestáns episzkopalista egyházközség karácsonyi ünneplésének megszépítésére a gyermekkórus közreműködésével.

(Fotó: shutterstock) Akkor a komponista lírikus szerzőnő, Cecilia ihletettségét így próbálta szavakba önteni: “A csillagképek alkotója a mennyből szállt le, hogy velünk lakhasson drága Szent Fiában – Ő lett a fény sötétségünkben, lelki táplálék éhező szívünknek, melegség a rideg világban”.

25

Hallgassuk meg újra és újra a kórust, éljük át ezen az adventen: életünk füstös, egyre fogyóbb gyertyalángja, még ha az ötödik advent fekete viaszos gyertyakönnyével éljük is meg olykor napjainkat, átváltozhat adventi, feltisztuló-megtisztító ragyogássá.

Hiszen az egyszer Eljött újra Eljövendő hozzánk – hozzád, s még halállal, bűnnel, emberi erővel, földi szuperhatalommal, mesterséges intelligenciával sem oltható ki az a belső ragyogás, amivel Ő ajándékoz meg. Ez a hit ragyogása – sola fide – solus Christus – hit által, egyedül Krisztussal. Nézd a képet és hallgasd hozzá a zenét újra és újra – áldottabb, mélyebb, tartalmasabb lesz a kép és a zene befogadása közben és nyomán ez az advented! Akár lesz hozzá idén adventi holdfény, akár nem…

Keressük meg az Advent Moon c. kórusművet, lejátszási idő: 5:00 perc

A SZÍVED NAGY EGYÜTTÁLLÁSA VALÓSULHAT MEG ISTENNEL

A magyar bulvársajtó szenzációhajhászása ismét bebizonyította, milyen féligazságokkal etetik a nagyközönséget, már akik vevők üzeneteikre. Ennek ellenére akarva-akaratlanul eszközei ők is a csodahírnek. Egyre-másra olvashatjuk ugyanis az utóbbi napokban, hogy 26

“megismétlődik a karácsonyi csoda”, vagy: “újra itt a karácsonyi csoda”… Mi az alapja ennek a pozitív csodahíresztelésnek?

Egyrészt az emberi kíváncsiság. Másrészt az az igazság, hogy 2020 december 21-én ismét bekövetkezik az égen a nagy együttállás, a conjunctio magna.

Azaz: a Jupiter és a Szaturnusz pályájukon száguldásuk közben egymás mögé, vizuális “fedésbe” kerülnek, aminek következtében szinte kétszeres fénnyel ragyognak majd az éjszakai égbolton. Akkor, jó 2000 éve ilyen nagy együttállást számítottak ki a keleti bölcsek, csillagászok is, és indultak el “tevegelve” Betlehem felé.

Erről a nagy eseményről, a Jézus Krisztus születését előre jelző égi üzenetről, csillagászati csodáról értékes, tudományosan és bibliailag is korrekt tanulmányt írt, összképet adott remek írásában dr. Kiss Áron Keve, a svábhegyi csillagvizsgáló ügyvezető kutatója. Írásának címe tudós mértéktartással ez: “A betlehemi csillag idén újra feltűnik az égen”. Mindenkinek ajánlom elolvasását, minden tekintetben képben lehetünk az írás és illusztrációinak tanulmányozása révén a rendkívüli jelenségről. Itt érhető el.

Mi számunkra ebből a lelki-szellemi üzenet?

A tudós bölcsek hódolni jöttek a teremtő Ige előtt, a multiverzumok Társalkotója előtt Máté evangéliumának leírását követve (2,1-12) Heródes király, aki családjának tagjait éppúgy kivégeztette, mint a 70 tagú zsidó főpapi tanács 45 tagját, uralkodásának (Kr.e.72-Kr.e.4) idején bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe. Ezek a bölcsek nagy valószínűséggel korabeli tudós csillagászok voltak. Megfigyeléseik, számításaik alapján nyilvánvaló volt előttük a nagy égi együttállás, a conjunctio magna bekövetkezése, ezért követték Keletről Nyugatra az égi útmutatást. De nem az volt hosszadalmas, több ezer kilométeres “tevegelésük” célja, hogy meglássák számításaik, tudományuk gyakorlati beigazolódását.

27

Biztosan ez is ott lehetett gondolataik hátterében. Sokkal többről volt szó!

A Máté 2,2-ben így fogalmaznak a csillagászok: “Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt”.

Ez a lényeg! Gyönyörű tudós confessio, hitvallás volt és marad is ez.

Miről? Arról, hogy a tudomány meghódol Isten előtt. Nem önmagát bálványozza. Arról a transzcendens tényről, alapvető igazságról, hogy az Ő CSILLAGÁT látták meg, azaz a megszületett IstenGyermekét, Aki földi létezése előtt Igeként ott volt az Atyánál, a mindenségek Teremtőjénél. Jézus, a lételőtti örök Ige az Atyával együtt teremtette a Jupitert, a Szaturnuszt, a Földet, az univerzumot, vagy a mai tudomány szerint is hirdetett multiverzumot (megszámlálhatatlanul sok mindenséget). Övé a Jupiter és a Szaturnusz, meg a nagy együttállás jelensége is, hiszen Ő Mindenek Társalkotója, az Atya Teremtőtársa, a praeexistens logosz, ahogyan az ókoriak találóan fogalmazták. Őt jöttek el hódolatukkal körülvenni, megtisztelni a tudósok.

Mint akik felismerték és átlátták az egyáltalán számunkra átlátható igazságot és valóságot – mert Isten felől is nézve próbálták megérteni a világot, az őseredeti irányból, a mennyei látószögből!

Azt a megtestesült Igét, Akiről az evangélista így fogalmaz: “Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” (János 1,3). Jézus Krisztus számukra és számunkra is mindenek életadója, Társteremtő, Teremtőtárs az Atyával – Co-Creator. Ezt a Teremtő Jézus Krisztust ünnepeljük a csillagászati égi jel alatt – a jászolbölcső véges

28

Gyermekében a véghetetlen Istent, az ideigvalóban az örököt, a parányiban a megmérhetetlent.

Azt imádták, aki betejesíti emberlétünket Ugyancsak Máté evangélista találóan jellemzi saját nyilatkozatuk alapján a napkeleti tudósokat. Azért jöttek, hogy imádják őt (Máté 2,2).

Tehát nem csak csodálni akarták, mint valami különlegességet, hanem imádni, mint Aki egyedül méltó a vallási, hitbeli imádásra.

Nem sztárt kerestek Őbenne, Akiért rajongani lehet a fanseknek. Őt nem lehetett összecserélni a csillagokkal, hiszen éppen ők jelezték szolgáiként érkezését. Egyedül Ő méltó az Isten által szívünkbe ültetett legmagasabb rendű érzelmekre, gondolatokra, az imádásra, ami több, mint rajongás. Nem pár évig, hanem életen át tart.

Ez az, amivel a mai ember nagyon-nagyon hadilábon áll. Aminek félresiklása kormányokat, egész kontinenseket vihet tévútra. A helyesen gyakorolt imádat nélkül igazán soha nem válik emberré az ember. Homo humanus-szá. És kiapadt forrás marad az élete.

Kiszáradt, szikkadt föld.

29

Nem arra teremtettünk ugyanis, hogy bálványokat, Heródeseket imádjunk, erkölcstelen, öntörvényű hatalmakat, pénzt, múló érzelmek bűvöletébe ejtett kiskirályokat, agyaglábú óriásokat, mesterséges intelligenciák arctalan, rejtőzködő tervezőit. A félelemkeltés mérnökeit. Mindez a hiábavalóságok hiábavalóságainak szánalmas, előbb-utóbb elszégyellt és megszégyenülést hozó kultusza. Azok a napkeleti, Krisztus-szomjas tudósok nem bálványoztak senkit és semmit, még saját tudásukat és személyüket sem.

Eljöttek, mert felső és belső sugallatra jönniük kellett Jeruzsálem felé, majd azon is túlra! Azért, hogy emberi létük beteljesüléseként az isteni lét, “az” örök Létező, a Teremtőtárs, a Megváltó, az Örök Király előtt meghódoljanak (adorare). Hogy célba jusson a szívük,

30

egész személyiségük. Mert vagy Istent imádjuk, s ez felemel, helyretesz, rendeltetésünkre ébreszt, tartást, erkölcsöt, célt, reményt ad. Vagy nem Őt imádjuk, s akkor bálvány-gyárrá züllik a szívünk (Kálvin) mindenfajta kárhozatos, önmegvalósításnak tűnő önrombolásba. S ez bizony egyéni és közösségi, nemzeti sorsrontásba, lejtmenetbe torkollik a földi javakkal való végzetes torkoskodás révén, rafináltan megideologizált, gyilkos hatalomgyakorláshoz, életek millióit kiégető emberi, “tudományos” praktikákhoz, destruktív életvezetéshez, megvezetéshez.

Sorsnyomorúságokhoz. Ég és föld a különbség a hamis és igaz imádás között Heródes is hívatta konzultációra a maga bölcseit is, akiket aztán elküldött Betlehembe kémkedni, informálódni a napkeletiekkel együtt. Így fogalmazott a véreskezű, üldözési mániás király: “Kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és imádjam őt” (Máté 2,8).

Valójában egész másra gondolt: hogy elmenjek, s megölessem Őt.

Kiderült, hogy Heródesben hamis, megjátszott, képmutató imádásigény volt. Farizeusabb volt kora farizeusainál. Valójában önhatalmát, önmagát imádta. Hazugság volt vallásossága és érdeklődése is a Gyermek után.

Nagyon céltudatos, gonosz politikai információszerzés mozgatta gondolatait és parancsait. Soha nem jutott el az igazi, a leboruló, az emberlétet belülről magasra emelő Isten-imádatig. Csak önmagáig.

Vallásossága hatalmi törekvéseinek játékszere volt. Kifordított ember volt, kifordított Isten-kép végzete szakadt reá. Szörnyen bizonyítja ezt, hogy amint megtudta, az a Gyermek, a Krisztus valóban megszületett, s ott van Betlehemben, esze ágában sem volt elmenni és meghódolni előtte. Saját korábbi szavaival ellentétben, inkább elrendelte az egyik leghatalmasabb bűntettet korában: a tömeges gyermekgyilkosságot. S az Egytől való félelme miatt leöletett minden kisgyermeket két esztendős korig. Nagy sírás hallatszott akkor a hamis vallásosság leleplezéseként és vádjaként Jeruzsálem és Betlehem környékén: Ráhel siratta gyermekeit és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek (Máté 2,18).

Az igazi vallásosság, az igazi, lélekemelő hódolás egészen más lelki állapotot támasztott a tudósokban. Az előttük-fölöttük égi pályán fénylő csillagot (ecce stella…supra szól a latin szöveg, és felidézi a másik hatalmi ember, a római elöljáró, Poncius Pilátus szavait: Ecce Homo – íme az EMBER) követve jutottak el addig a helyig, ahol a

31

Gyermek volt. Amikor meglátták, igen nagy örömmel (gaudio magno – a nagy égi együttállás, a conjunctio magna egzisztenciális, életükre vetülő gyönyörűséges és üdvös tükörképeként) örvendeztek szívükben (Máté 2,10). Ezért leborulva imádták Őt.

Ahogyan a mi Széchenyink írta: Az ember akkor a legnagyobb, amikor térdel. És átadták ajándékaikat: aranyat, tömjént, mirhát. Mindezt csodálatos isteni előrelátástól vezetve!

Aranyat, hogy Isten bölcs gondviseléseként (providentia Dei) legyen Máriának, Józsefnek és a Gyermeknek annyi anyagi javuk, kicsinyke tartalékuk, hogy az életmentő Egyiptomba menekülést és a visszautat kifizethessék. A mennyei Atya csodálatos előrelátása jeleként tömjént is kaptak, amivel a későbbi Jézus-követők imádságaira, a más emberré formáló hitre utaltak.

Mintegy előre sejtve-érezve a középkori teológus kérdésénekválaszának egyszerű tényigazságát, s ezt így tömjén formájában is jelképesen kifejezték: Miért lett emberré Isten? Azért, hogy emberré lehess! (Canterbury Anselm). És a mirhát, ezzel is előre jelezve Jézus váltsághalálát, kereszthalálát, hogy legyen mivel majd holttestét bebalzsamozni. Mennyi jelképes üzenet! Így csak Isten tud üzenni azoknak, akik engedelmeskednek Neki, figyelnek Őreá!

Az igazi szenzáció, ha szíved kerül nagy együttállásba a világ Megváltójával 32

Ezen a karácsonyon, illetve december 21-én, amikor majd feltűnik az égen a különös, csak 8 évszázadonként látható nagy együttállás, akkor újra (ismét) eljön az esélyek-esélye életedben. A pandémiás világválság paradox ellenpontjaként üdvösséghozó világesélyként.

Ismerjük fel, hogy ott a jászolban a világ Megváltója, a mennyei Teremtő Isten Társa pihent Fiaként. Kicsiben is óriás. Emberben az Isten. Akinek nevét voltak és lesznek, akik csak önérdekből veszik ajkukra, mert éppen ez a “sikk” (annyira is mennek vele!). De lesznek, s vannak igazi bölcs embermilliók, akik arra az örömre vágyva hódolnak Neki, s ezért mondják ki imáikban szent nevét, amit csak Ő hozhat a földre.

Mi hiszünk Őbenne teljes szívvel, teljes elmével, s értelemmel. Legyen a nagy együttállás, a conjunctio magna idei különös, párját ritkító égi csodája a jászolhoz, a feltámadott Úrhoz vezető iránytűvé újra vagy talán most először igazán a számodra. Hogy a szíved kerüljön nagy együttállásba Istennel végre – s így a helyére.

Szülessen meg benned is a betlehemi öröm, a bölcsek és a tudatlanok legnagyobb kincse. Az igazi vallásosság, az igazi hit, amelyik a pandémia fájdalmas, fekete pillanataiban, a világjárvány mélységeiben is meglátja feltűnni a mennyei jelet. A betlehemi csillagot. Hogy ne maradjon senki az ég alatt remény, biztatás nélkül. Immanuel – Velünk az Isten! Ez a nagy együttállásban égre írt valóságos, igazi evangélium töltsön el ma is reménnyel…

NEGYEDIK ADVENT: URAM, SZÍNEK ÉS SZAVAK JÓ ILLATTÉTELÉVEL ÉS AZ EGYÜTTÉRZÉS GYERTYÁJÁVAL JÖVÖK ELÉD

33

Mi köze adventnek mindehhez? Az az érzésem, hogy nekünk van közünk a felsoroltakhoz, jobban, mint gondolnánk. Csak nem mindig abban az értelemben, ahogyan ma legtöbben vélekednek. S míg írom e sorokat, ismét meggyújtom asztalomon a ráaadás-gyertyámat. Harmadik adventi vasárnapon negyedikként, negyedik adventi vasárnapon ötödikként. És majd a szent ünnepen plusz gyertaként még egyet magyar testvéreim emlékére, gyászoló hozzátarozóik iránti együttérzésből.

Már csaknem 8000 magyar honfitársunk ment el minden élők útján a világjárvány láthatatlan hadtestének áldozataként csak az anyaországban. És hány magyar még a határon túl?! Az én részvétnyilvánító imámat jelképező gyertya ma is ég. Gyújts Te is egyet, magyar Testvérem, amíg megteheted! (A két színes festmény, a nyitó és a záró, a magasba emelkedő kéz rajta egy emberalakkal, illetve a jászol, a katedrális boltívein kívül Michael Willfort alkotása).

34

A pénzről Manapság, hogy sokan elveszítették bevételi forrásaikat, vagy nem várt tragédiák, orvosi, gyógyszer, temetési váratlan többlet kiadások zuhannak rájuk, szinte már csak a pénz lett a közbeszéd első számú témája. Leszámítva egy-két politikai botrányt, amelyik jön, megy. De a pénzgond marad. Ezt ez az advent, és én sem fogom megoldani.

Ahogyan mások, úgy magam is szűkös ösvényt járok. Nem lesz nagy karácsonyi ajándékozás, és hála Istennek, az utolsó, ünnep előtti napok rohamát, agresszív bevásárlási tülekedését is kikerülöm. Én már jó ideje korlátozom magam, szigorítottam puritán életvitelemen családommal együtt. És a tülekedéstől megspórolt többletidőben, nyugtató otthoni csendben rátaláltam egy tavaly ilyenkor külföldön ajándékba kapott könyvecskére. Benne erre a történetre.

A gazdag ember halála előtt meghagyta gyermekeinek, hogy tegyenek a koporsójába egy zsák aranyat. Azt gondolta, hátha tud ezzel a túlvilágon valamit kezdeni. Mennyei ismerkedése, vándorlása közben észrevett egy gyorsétkezdét finom falatokkal. Ott minden csak egy forintba került. Tetszett neki a dolog, és annyit választott a pompásabbnál pompásabb ételekből, amennyi egy aranyból kitelt.

Nyújtja a mennyei büfésnek az aranypénzt fizetség gyanánt, mire ő: „Földi pénzt sajnos nem fogadunk el. Itt a mennyben csak azt a pénzt fogadjuk el, amit földi életében másoknak odaajándékozott“. A gazdag ember megütközött, megszédülve hátratántorodott. Ugyanis földi életében mindent magának kapart, tartott vissza. Soha

35

senkinek semmit nem adott, a szegényeket észre sem vette. Ha találkozott velük, megvetően fordult el tőlük. Így hát ebből a mennyei valutából egyetlen fillért sem tudott felmutatni. Jöttek a mennyei birodalom biztonsági őrei, az angyalok, és annak rendjemódja szerint kitessékelték ezt a gazdag embert abból az országból, ahol egyetlen kurrens valuta van: a másoknak nyújtott földi segítség égi megfelelője. Az irgalom valutája.

A tökéletességről Vannak emberek, akik soha semmilyen közösségben nem tudnak igazából otthonra találni, mert mindennel szemben vannak fenntartásaik. A híres angol igehirdető, Spurgeon írta le naplójában a következő esetet.

Egy nagy hatású, tízezrek által hallgatott beszéde után a londoni Stadionból kiáramló tömegből odalépett hozzá valaki: „Tudja, eddig még soha nem tudtam egyik történelmi nagy egyháznak a tagja lenni. Egyik sem tökéletes. Egyiknek ez, a másiknak az, a harmadiknak meg amaz a hibája“. – A bölcs prédikátor így válaszolt: „Igaza van, barátom. Nincsen tökéletes egyház. S ha arra vár, hogy majd csak talál egyet, amelyik érdemes lesz arra, hogy belépjen hívei, tagjai sorába, bizony az örökkévalóságig várhat. Mindenesetre, kedves barátom, ha mégis találna egy olyan egyházat, ami az Ön véleménye szerint tökéletes, és mindenben megfelelne Önnek, azt tanácsolom, ne csatlakozzon ahhoz az egyházhoz. Abban a pillanatban ugyanis, amikor Ön belépne abba az egyházba, az elveszítené tökéletességét“.

36

Ki hát a tökéletes ember? Aki egész életén át érzi, tudja, s eszerint él, hogy tökéletességünk kezdete és vége: beismerni azt, hogy mindennél nagyobb szükségünk van Istenre (Hans von Lehndorff).

A gyengédség hatalmáról Egy katonai parádé után, ahol 1000 ágyúlövést adtak le a hatalmas ország királya születésnapjának tiszteletére, a dübörgő és büdös füstöt eregető ágyúrobajlás elülte után egy író bement a közeli katedrálisba. Megnyugtató, tiszta csend fogadta. Ott írta le állandóan zsebében lévő jegyzettömbjébe: „Isten nem páncélozott járművön érkezik hozzánk, hanem pólyába takartan, egy földi újszülöttben. Nem lengetnek-lobogtatnak előtte zászlókat, csak pólyája szegélyét emeli meg olykor az éjszakai szellő.

Fanfárok, trombiták nem harsannak fel megjelenésekor, néhány szalmaszál hajladozik testecskéje fölé, s roppan meg alatta a száraz szalma a kőbölcsőben. Kezecskéje felfele tapintgat tétován, keresve az anyai, apai, atyai kezet. És ez a gyengéd kéz majd később, a Feltámadott Úr kezeként, a kereszt után sorsokat, embereket, népeket, kultúrákat formál és emel fel magasra. Mégpedig hatalmasan, az ég és a föld Királyaként és Uraként. Mindeközben megmarad lényének, létezésének lényege, a gyengédség, az

37

odafigyelés, az irgalom. Mi lenne velünk Jézus gyengéd hatalma nélkül?“.

ADVENTI UTAK BONHOEFFERREL

A várakozás m űvészetér ől Nem régen Németországban létrehozták a Dietrich Bonhoeffer portált, azt az internetes weboldalt, melyen az evangélikus, protestáns mártír teológus életét és munkásságát, mai jelentőségét és befolyását, az életmű-kutatás nemzetközi helyzetét mutatják be hatalmas tényanyaggal, afféle internetes könyvtárként. A portálon sok fotó hozza még közelebb Bonhoeffer életművét az érdeklődőhöz. Aki csak teheti, látogasson el a honlapra, ezen a címen: http://www.dietrich-bonhoeffer.net/ Most adventben és karácsonykor Bonhoeffer ünnepien mély és elgondolkodtatóan tiszta soraival indulunk spirituális utunkra, hogy majd vele érkezzünk el egészen Betlehemig, leginkább az élő Krisztushoz, a világ Megváltójához.

Várni Várni nem tud mindenki. A jóllakott, a megelégedett, a másokra nem gondoló ember nem tud várni. Csak azok tudnak várni, akik nyugtalanságot hordoznak magukban, s azok, akik tisztelettel tekintenek fel Arra, Aki a legnagyobb ezen a világon. Adventet az tud csak igazán ünnepelni, akinek nem hagy nyugtot a lelke, aki szegénynek és tökéletlennek érzi magát, s aki valamit megsejt Annak a nagyságából, akinek el kell jönnie, Aki előtt csak szégyenkező alázatban állhatunk meg, s várhatjuk azt a pillanatot, amikor odaér hozzánk – Ő, az igazi Szent, a jászolban Gyermekként megjelenő Isten. Mert az bizonyos, hogy Isten jön, az Úr Jézus jön, 38

karácsony jön, örvendj hát keresztyénség!... Amikor a korai idők keresztyénsége az Úr Jézus visszajöveteléről beszélt, akkor először mindig az ítélet nagy napjára gondolt. És bármennyire is idegennek tűnik számunkra ez a gondolat, tudnunk kell, hogy ez eredetien őskeresztyén elgondolás, s komolyan kell vegyük….Isten jövetele igazából nem csak örömüzenet, hanem nagyon is megrettentő és megrendítő hír azoknak, akiknek van élő lelkiismeretük. Csak akkor tudjuk igazán felismerni e jövetelnek a jótéteményét, ha felfogjuk az eseménynek a megrettentő voltát is. Isten jön – belép a gonoszság sűrűjébe, a haláltól sebzett világba, megítéli a gonoszt bennünk és a világban is. Pontosan azzal szeret minket igazán, hogy megítél, ezzel tisztít meg, szentel meg, érkezik meg hozzánk kegyelmesen és szeretettel. Olyan boldoggá tesz, mint amennyire csak a gyerekek tudnak boldogok lenni.

Amit türelmetlen korunk elfeledett: a várakozás m űvészete Adventet ünnepelni azt jelenti, hogy tudunk várni. A várakozás olyan művészet, amit türelmetlen korunk elfeledett. Még alig fakadt ki a szirom, máris gyümölcsöt szeretne szedni a fáról. Ám a mohó tekintet gyakran félrevezet, hiszen a látszólag érett gyümölcs belülről még nagyon is zöld, éretlen. A tapintatlan kezek az ilyen gyümölcsöt érzéketlenül elhajítják, mivel csalódtak benne. Aki nem ismeri a várakozás kissé fanyar lelkületét, azaz a remény pislákolásának az állapotát, az nem fogja soha átélni a beteljesedés teljes áldását, örömét. Aki nem ismeri, mit jelent az, hogy a nyugtalanság ott rejtőzik az élet legmélyebb kérdéseiben, saját életünkben, s nem tud vágyteli várakozással készülni arra a pillanatra, amikor lelepleződik és feltárul az igazság, az semmit sem tud annak a pillanatnak a dicsőségéről, nagyszerűségéről, amelyben a világosság álmokat betöltve ragyog fel. Aki pedig nem igyekszik elnyerni valakinek a barátságát, szeretetét, s várakozva-vágyakozva kitárni lelkét a másik lelke előtt, míg az a másik valóban megérkezik, beköltözik hozzá, annak örökre ismeretlen marad az a legmélyebb áldás, amit két lélek eggyé váló élete jelent. Márpedig ezen a világon igenis tudnunk kell várni a legnagyobb, legmélyebb, leggyengédebb pillanatokra, hiszen ezek nem a zúgó viharban születnek meg, hanem a csírázás, növekedés, a létre jövetel, a születés isteni törvényének engedelmeskedve - halkan…

39

ÉNEKHANG AZ ÉJSZAKÁBAN (2.)

Németországban

adventi

ajándékként

létrehozták

a

Dietrich

Bonhoeffer portált, azt az internetes weboldalt, melyen az evangélikus, protestáns mártír teológus életét és munkásságát, mai jelentőségét és befolyását, az életmű-kutatás nemzetközi helyzetét mutatják be afféle internetes könyvtárként. Sok fotó hozza még közelebb Bonhoeffer életművét az érdeklődőhöz. A honlap címe: http://www.dietrich-bonhoeffer.net/ 2014 adventjében és karácsonyakor Bonhoeffer ünnepien mély és elgondolkodtatóan tiszta soraival indulunk spirituális utunkra, hogy majd elérkezzünk Betlehemig, leginkább az élő Krisztushoz, a világ Megváltójához.

Ebben segít, vezet minket advent harmadik vasárnapján három világló gondolat tőle.

Igazi öröm Istennél Örök öröm lesz fejükön, vigasságot és örömöt találnak, és eltűnik a fájdalom és sóhaj (Ézsaiás 35,10). A keresztyén egyházban kezdetek óta él az a szemlélet, ami szerint az acedia – a szív szomorúsága, ma így fogalmaznánk, a rezignáció – súlyos bűn, voltak, akik halálos bűnnek tekintették ezt. „Szolgáljatok az ÚRnak örömmel, menjetek eléje vigadozva!” (Zsoltárok 100,2) – biztat minket a Szentírás.

Valójában ezért adta Isten nekünk az életet, s e célból tartotta meg azt eddig az óráig. Ugyanis nem csak az „elaludtaknak” osztályrésze az öröm, hanem az élőké is, amit senki sem rabolhat el tőlünk. Az elhunytakkal az örömben vagyunk egyek, nem pedig a szomorúságban. Hogyan is tudnánk másként az örömteleneken, a

40

csüggedteken segíteni, ha nem hordozna minket az öröm és a bátor jókedv?

Ebben az örömben nincs semmi kimesterkedett, „megjátszott”, sem magunkra erőltetett, hanem ez az az ajándék, amit szabadon kapunk. Istennél lakozik az igazi öröm, Őtőle száll ez alá a szívünkre, s tölti be, járja át értelmünket, lelkünket és testünket. Ahol, és amikor pedig ez az öröm megragadja az embert, akkor és ott ez az öröm szétárad, magával ragad másokat is, a zárt ajtók závárait megnyitja. Mert van olyan öröm, amit nem erőtlenít meg többé a fájdalom, a nincstelenség vagy a szív aggodalmaskodása. Nincs többé tartós maradása bennünk ezeknek, legfeljebb egy-két pillanatra kábíthatnak még el. Isten öröme megedzett, kipróbált öröm, hiszen már kiállta a jászolbölcső szegénységét és a kereszt kínját – ezért legyőzhetetlen, ezért visszavonhatatlan. (Forrás: Konspiration und Haft 1940-1945, DBW/Dietrich Bonhoeffer Művei, 16. kötet, 373. oldal - drbl) Isten emberré lett, ezért válhat emberré az ember Jézus Krisztus testi formájában felvette magára az emberi természetet. Az embernek nincs önmagában ilyen formája vagy formátuma, hanem éppen olyan lesz, amilyenné formálják. De ha újjá lesz, akkor valójában Jézus Krisztus formája jelenik meg benne.

Az ember igazi „emberszabású” formája nem mások utánzása közben születik meg, nem is önmaga reprodukálása révén, hanem valódi önmaga láthatóvá válásában mutatkozik meg. De az ember nem alakulhat át, nem formálódhat át valamilyen idegen alakká, Isten formájára például, hanem arra formálódik át, ami valójában ő maga, ami saját formája, formátuma, ami csak hozzá tartozik, s ami lényegi vonása, ami igazi – Istentől akart - önmaga. Az az igazság, hogy az ember azért lehet emberré, mert Isten emberré lett. De az ember soha nem lesz istenivé. Ebből az következik, hogy nem ő maga lett vagy lesz képes önmaga megváltoztatására, hanem Isten az, aki a változást benne/rajta véghezviszi, mégpedig emberformára hozza őt, olyan emberré formálja, akinek eszébe sem jut istenivé válni, hanem egy cél van előtte: Isten előtt emberré válni, Isten előtt embernek maradni!

41

Krisztusban ment végbe az ember igaz formájának kialakítása, az embernek Isten előtti emberré történő újjáteremtése. Az újjáteremtés nem függött helytől, időtől, klímától, fajtól, egyéntől vagy társadalomtól, vallástól vagy egyéni ízléstől. Viszont az egész emberiség léte végső soron ettől függ. Attól, hogy felismeri-e Krisztusban igazi arcát, és meglátja-e Őbenne az igazi reményt. Mert a dolgok összefüggenek: ami Krisztussal történt, az az egész emberiséggel történt. (Forrás: Ethik, DBW/Dietrich Bonhoeffer Művei 6. kötet, 83. oldal – drbl) Énekhang az éjszakában Tolsztoj mondta egyszer, a cárnak meg kellene tiltania, hogy a jó polgárok Beethovent játszhassanak, mivel a zenéje nagyon felkavarja a szenvedélyeket, s ezért veszélyes lehet számukra.

Más szavakkal Luther pedig nagyon gyakran beszélt arról, hogy a zene Isten Igéje után a legjobb dolog, ami javunkat szolgálja.

Mindketten valami sajátosat tartottak szem előtt. Tolsztoj olyan muzsikát akart, ami az ember megbecsülését fejezi ki, Luther pedig olyat, ami Isten tiszteletét, megbecsülését szolgálja. De Luther azt is tudta tapasztalatból a zenéről, hogy az képes felszárítani végtelenül sok könnyet, megszomorítottakat vidámmá tud átformálni, vágyakat teljesít be, roskadtakat emel fel, megtörteket erősít meg, másoknak pedig megkeményített szívéből könnyeket csal elő, s a valóban nagy bűnösöket Isten előtti bűnvallásra indíthatja.

Énekeljetek az Úrnak új éneket (Zsoltár 98,1) – ismét hangsúlyossá válnak ezek a szavak. Mi más lehetne ez az új ének, mint az, ami az embereket újjá formálja, ami az emberekből a sötétség, gond és félelem közepette is előtör, s új reménnyel, új hittel és új bizalommal tölti el őket. Az új ének tehát az, amit Isten maga 42

komponál meg bennünk, vagy felébreszti bennünk az ősi éneket, amint azt Jób (35,10) megfogalmazta már: hiszen Isten „az én Teremtőm, aki hálaénekre indít éjszaka”. (Forrás: London 19331935, DBW/Dietrich Bonhoeffer Művei, 13. kötet, 355 köv. oldal drbl)

ADVENTI UTAK BONHOEFFERREL (3.)

Németországban adventi ajándékként létrehozták a Dietrich Bonhoeffer portált, azt az internetes weboldalt, melyen az evangélikus, protestáns mártír teológus életét és munkásságát, mai jelentőségét és befolyását, az életmű-kutatás nemzetközi helyzetét mutatják be afféle internetes könyvtárként. Sok fotó hozza még közelebb Bonhoeffer életművét az érdeklődőhöz. A honlap címe: http://www.dietrich-bonhoeffer.net/.

2014 adventjében és karácsonyakor Bonhoeffer ünnepien mély és elgondolkodtatóan tiszta soraival indulunk spirituális utunkra, több helyről idézve gondolatait, hogy majd elérkezzünk az élő Krisztushoz, a világ Megváltójához. Ebben segít, vezet minket advent 4. vasárnapján négy világló gondolat tőle.

Nem kell többé álarcot viselned!

Az evangélium kegyelme az, hogy az odaállít minket az igazság elé, s ezt üzeni: Bűnös ember vagy, nagyon bűnös, mégis abban az állapotban, amiben vagy, jöjj Istenedhez, Aki szeret téged. Úgy 43

fogad, ahogyan vagy. Isten azért jön el hozzánk, hogy a bűnös embert boldoggá tegye. Örülj hát ennek! Ez az örömüzenet arról szól, hogy Ő az igazság által tesz szabaddá. Isten elől nem rejtőzhetsz el. Előtte semmit nem jelent az az álarc, amit az emberek között viselsz. Ő úgy lát téged, amint vagy: maszk nélkül, álarc nélkül, s ehhez a rejtett énedhez kegyelemmel fordul. Nem kell tovább sem magadnak, sem testvéreidnek hazudni, mintha bűntelen, folt nélküli lovag lennél. Vállalhatod Előtte bűnös voltodat, hála Neki ezért. Mert Ő gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnös embert.

Krisztus testvérünkké lett testiképpen, hogy higgyünk Benne. Isten szeretete Őbenne érkezett el a bűnös emberhez. Előtte vállalhatod bűnös voltodat, hiszen csak ekkor tud segíteni rajtad. Krisztus tekintete előtt minden látszat meghal. A Jézus Krisztusban megjelent evangéliumi igazság ez: Őbenne egymásra talál a bűnös ember nagy nyomorúsága és Isten nagy irgalma. (Forrás: Bonhoeffer Brevier, Hrsg. Otto Dudzus, München, 1963.482-483. oldal) Pszichológus vagy testvér kell neked?

Egyedül a keresztet hordozó testvérem képes igazán meghallgatni „gyónásomat”. Az képes igazán rám figyelni, aki nem csak élettapasztalattal, hanem a kereszthordozás tapasztalatával is rendelkezik. Az emberi szívről még a legképzettebb, nagy emberismerettel rendelkező szakértő is sokkal kevesebbet tud, mint az az egyszerű keresztyén, aki az életét Jézus keresztje alatt éli. A legnagyobb pszichológiai belátás, képzettség, tapasztalat sem képes egy valamit megérteni, mégpedig a bűnt. Ez a képzettség tud ugyan az emberi nyomorúságról, gyengeségről, kudarcról, de nem ismeri az ember istentelenségének az állapotát. A pszichológus számára egy beteg ember vagy, a keresztyén testvér számára egy a bűnösök közül. A pszichológus először a szívemet kutatja, de nem találja meg a mélyebb okokat. A keresztyén testvér tudja, bűnös vagyok, istentelen vagyok, aki ki akarja önteni a szívét, és keresi Isten megbocsátását. A pszichológus úgy néz rám, mintha nem lenne Isten, a testvér viszont úgy lát engem, mint aki az ítélő és irgalmas Isten színe előtt vagyok…A testvér a másik embert Isten irgalmas szeretetével szereti, s ez a szeretet az, ami a bűnös halálán

44

át elvezeti őt Isten gyermekeinek az életére. (Forrás: Bonhoeffer Brevier, Hrsg. Otto Dudzus, München, 1963. 489-490. oldal).

Karácsony a börtönben – más mint másutt

Mi más marad még hátra, mint hogy mindenképpen írjak nektek karácsonyi levelet. Ne gondoljatok arra, hogy e magányosan eltelő karácsony levertté tesz. A különböző karácsonyok sorában, amiket Spanyolországban, Amerikában vagy Angliában éltem meg, biztos, hogy ez majd különös helyet kap. A későbbi évek során nem fogom szégyelleni ezt a karácsonyt, hanem bizonyos büszkeséggel fogok majd visszatekinteni reá. Ez az egyetlen, amit senki el nem vehet tőlem. Keresztyén szempontból semmi problémát sem jelenthet a börtöncellában töltött karácsony. Valószínű, hogy ebben a börtönben sokan értelmesebb, igazibb karácsonyt fognak megélni, mint ott kinn, ahol ennek az ünnepnek csak a neve maradt meg. Azt, hogy a nyomorúság, a szenvedés, a szegénység, a magány, a vétek Isten szemében valami egészen mást jelent, mint az emberek véleménye szerint, s hogy Isten pontosan odafordul, ahonnan az emberek többsége elfordul – azt, hogy Krisztus istállóban született, mert nem volt számára hely a vendégfogadóban, nos, mindezt egy fogvatartott jobban megérti, mint mások. Mivel ez számára igazi örömüzenet, s mivel ezt így hiszi, ezért benne érzi magát a tereket és időket átívelő, azokon át fennmaradó világkeresztyénség belső közösségében, ezért a börtönhónapok elveszítik szívét metsző élüket. (Forrás: Bonhoeffer Brevier, Hrsg. Otto Dudzus, München, 1963. 499-500. oldal)

45

Mária adventi himnusza, s amit ő mindenkinél jobban tud Lukács 1,46-55 Ez az ének a legrégebbi ádventi himnusz. S a legszenvedélyesebb, akár mondhatnánk azt is, a legforradalmibb adventi dal, amit valaha is valaki elmondott. Aki ezt énekli, az nem a szelíd, gyöngéd, álmodozó Mária, ahogy sok festmény ábrázolja. Ő a szenvedélyes, elszánt, büszke és lelkes Mária, aki ebben a dalban megszólal.

Ebben a dalban nyoma sincs az édeskés, kissé szomorkás hangoknak, mint oly sok karácsonyi énekben. Ebben a dalban kemény, erős, hajthatatlan hang szólal meg a hatalmasok összeomló trónjáról, a világ megalázott urairól, Isten hatalmáról és az emberi tehetetlenségről. Benne van ebben a dalban, magasztaló énekben, himnuszban az Ószövetség prófétanőinek a hangja, Debóráé, Judité, Mirjámé, s az ő szavaik visszacsengenek Mária énekében. A Lélektől megragadott Mária ő, aki alázatosan és engedelmesen átadja magát annak, amire őt a Lélek vezeti, s ő a Lélek által szól Isten eljöveteléről erre a világra, azaz Jézus Krisztus adventjéről. Ő mindenkinél jobban tudja, mit jelent Krisztusra várni.

Krisztus ugyanis mindenki másnál közelebb van Máriához. Saját testében tapasztalja, hogy Isten milyen csodálatos utakat jár be az emberekkel, tudja, hogy Ő nem az emberek véleménye és látása szerint ítél…

Mi történik tehát akkor, amikor Mária “Isten anyjává” lesz?

Világítélet és világmegváltás zajlik egyszerre. Hiszen az alacsony származású, megígért Gyermek az, aki világítéletet tart és világmegváltást hoz. Ő az, aki a nagyokat és a hatalmaskodókat megalázza, aki ledönti az uralkodók trónusát, s megalázza a

46

felfuvalkodottakat…Vajon Máriának ez az adventi éneke segít-e minket abban, hogy bizonyos dolgokat megtanuljunk, átgondoljunk, s felismerjük, hogy utunk, amennyiben az valóban Istenhez vezet, akkor az nem a kiváltságos fentiekhez, hanem egészen bizonyosan a mélyben élő kisemberekhez vezet. Isten nem engedi meg, hogy évről-évre adventet tartsunk, de mégse vegyük komolyan az előbbieket. (Forrás: Bonhoeffer Brevier, Hrsg. Otto Dudzus, München, 1963. 500-501.; 504.; 505. oldal)

ADVENTI ANGYALJÁRÁSOK FESTŐJE, JAMES TISSOT (1836-1902) Isten-járás, angyaljárás, pásztorjárás mennyei-földi dimenziói összeölelkeztek azon a szent éjszakán, s ez a cél ma is A francia származású 19. századi művész különös termékenységgel mártotta ecsetjét a paletta színeibe. Olajképei, akvarelljei, rajzai, metszetei elképesztő mennyiségben kerültek ki keze alól. Talán még álmában is festett. Hosszabb ideig élt Szentföldön, s ottani vizuális élményei alapján készítette el illusztrált Bibliáját. Ehhez 800-nál is több vízfestéses technikával alkotott képén figurák, próféták, bibliai alakok, helyszínek láthatók. Külön sorozatot készített Jézus életéről, ennek valamennyi fontos állomásáról.

Látásmódja és ábrázolásmódja olyan sajátos, hogy azonnal rá lehet ismerni keze munkájára. Persze, az impresszionizmus nagy francia korszakában tájképek, elegáns dámák festésében, meg a zsánerfestészetben is jeleskedett. Életrajzát, művészetét tanulmányozva érdekes összefüggésre jöttem rá. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem, de hozzám ez áll közelebb. Ugyanis erőteljes bibliai orientációja és egészen különös szemléletmódja – például Jézus keresztre feszítését úgy ábrázolta, hogy a keresztre hátulról rátekintő néző csak a Megfeszített testének körvonalait látja, de a kereszt magasából az egész nagypénteki gyülekezet kirajzolódik, ahogyan a kereszt tövében édesanyja, női tanítványai siratják, hátrébb a katonák gúnyolják, a főpapok távolságtartóan nyugtázzák, a tömeg bámulja a végóráit küzdő Istenembert - mögött felfedezni, felismerni véltem Isten biográfiai alkotó kezét. Ahogyan a messzi múlt felmenőit beleszőtte Tissot érdeklődésébe. Sőt erősen motiválta is őt a múlttal. Életrajzaiban megemlítik, édesanyja kegyes és buzgó katolikus volt. Marie Durand volt a neve. Az ő felmenői között viszont az a protestáns hithős Marie Durand (1711-1776) is megtalálható, akit hugenotta hitéért az inkvizíció börtönre ítélt, s 38 éven át raboskodott Tour de Conctance várában. Testét megtörték, de lelkileg fantasztikusan erős volt és maradt. Naponta imáival, 47

bibliaolvasással erősítette a fiatal raboskodó nőket, igazi „lelki anyjuk” lett. Nos, Tissot erőteljes szentföldi, bibliai érdeklődésében ez a nagyszerű keresztyén helytállás is visszaköszön, a kegyelem, meg a gének titokzatos kódjaiban. Isten útjai valóban csodálatosak!

Egyik kortárs elemzője, Cleveland Moffett egy amerikai lapban ezt írta róla 1899 márciusában: „Isten szolgálata neki nem spekulációk témája volt, nem elméleti dolog. Olyan valóságos, ami szívéből jött. És Keleten egy csillag kigyúlt neki is. Mennyei vonzással, s őt is Jeruzsálembe hívta. Meghallotta a hívást és válaszolt rá – engedelmesen. Így lett a művész Tissot-ból a zarándok Tissot... Tíz évet szentelt életéből a bibliai illusztrációknak - gondolkodva, dolgozva és imádkozva”. Ez érződik is minden ecsetvonásán! Az imádság ecsetvonásai ezek képein. Ezen az adventen Tissotnak két bibliai illusztrációját tekintjük meg, s hangoljuk rá lelkünket segítségükkel advent harmadik vasárnapjára. Bibliai sorrendben az első az angyali üdvözlet, a L'annonciation, a másik a születést bejelentő jelenet az Úr angyalának üzenetével. Áldott, békés, Istenre, Jézusra hangoló harmadik adventet Tissot ecsetjével is! Üdvöz légy, kegyelembe fogadott – a fogantatás személyes bejelentése, angyali hierarchiával és anatómiával

A Kijelentés eseménytörténeti sorrendjét követve, először a L'annonciation, az angyali üdvözlet című festmény előtt állunk meg. Lukács evangéliuma 1. részének 26-38. verseiben írja le az evangélista az angyali jelenést Jézus fogantatásáról. Valóban angyaljárás készítette elő a Megváltó jövetelét. Csak úgy suhannak az angyalszárnyak Lukács evangéliuma első két fejezetében. Nagy 48

esemény készül, az emberi történelem dimenzióin túl, de a téridői végesség számára szabadító ajándékul.

Az üdvtörténet beteljesülésének órái, pillanatai közelítenek. Isten méri és teljesíti be az időt. A titokzatos, e jelenetben személyes és kétszereplős üdveseményt találóan ábrázolja Tissot. Nem a személyi vonások az érdekesek a festményen, hanem az esemény. Az egyszeri, a megismételhetetlen. Maga a születés bejelentése ezzel szemben égi-földi nyilvánosság előtt, a pásztorok több személyes társasága, az élővilág tanúi előtt zajlik le később, nagy mennyei, földi publicitásban. Itt azonban a kezdet a lehető legszemélyesebb. Isten a tanú, a mennyei küldött a tanú. Az Úr van Máriával, de a kép precízsége szerint csak az angyal. Mária szűzi tisztasága, engedelmessége a színharmóniában is kifejeződik: a szűz fehér gyolcsruhája, az angyal földöntúli ezüstfehér, karakteres arcának ragyogása hangsúlyozza ezt. Fény, világosság, bensőségesség – ez illik a foganó, születendő Isten Fia, a Szent egyszeri, páratlan voltához, a Magasságos ereje révén. S mi más lehet erre Mária válasza? „Történjék velem a te beszéded szerint!”. Odaadás, sorsvállalás, engedelmesség, hit, bizalom az Üzenet és az Üzenethozó angyal, legfőképpen az Üzenő Magasságos Isten iránt. Gyönyörű angelus ez! Beszédes angyaljárás. Szívet kereső, szólító üzenet. Tissot ezt a képet a Mi Urunk Jézus Krisztus élete (La Vie de Notre-Seigneur Jésus-Christ) sorozat részeként készítette. A sorozat 1886-1894 között került ki ecsetje alól. Szürke papíron, vízfestési technikával dolgozott. Ma a kép a new yorki Brooklyn Múzeumban található. Roppant érdekes életrajzi mozzanat, ami visszautal Marie Durand szelíd, de erős szeretetére, Istenre irányuló, oda vonzódó és másokat Hozzá vonzó lényére és sorsára, hogy a festő ehhez a képhez egy részletes kommentárt írt az angyalok hierarchikus rendjéről és anatómiájukról! Bibliai Igékkel igyekezett bemutatni azt, hogy a kerúbok, az angyali követek, hírnökök, akiket ő lefestett, emberi arcvonásokkal rendelkeznek, valamint három pár szárnyuk van. Az egyik párral arcukat fátyolozták le, a másikkal a testüket takarták el, a harmadikkal pedig suhantak, szálltak, hogy Angelus Dei-ként, Isten angyalaként missziójukat, küldetésüket a lehető leggyorsabban teljesítsék.

Az Úr angyalának újabb missziója – Jézus születésének nyilvános bejelentése – földi t űz és mennyei fény különbsége – a Megváltó „pólyája”

49

A Kijelentés eseménytörténetét követve, Lukács evangélista, a hű riporter az orvos pontosságával írja le Lukács 2,8-20-ban Jézus születésének a történetét. Az Angelus Domini az éjszakában a nyájuk mellett őrködő pásztoroknak jelent meg, körülragyogta őket, és elmondta nekik a születés örömhírét. Később mennyei seregek sokasága jelent meg az Angelus Dominivel, és glóriázásba, Istendicsőítésbe kezdtek.

Elgondolkodtató, hogy a Magasságos történelemszemlélete és akarata szerint az Úr angyala nem a korabeli társadalom legbefolyásosabb köreit látogatja meg, hanem a társadalom „alját”, a pásztorokat. Ugyanakkor ami szociális tekintetben alacsony, az Isten szemében „magas”. Hiszen pásztorok nélkül szétfutna a nyáj, s nem lett volna húsvéti Bárány sem az ószövetségi hitélet szerint. És nem lett volna a Messiás eljövetelére elhívó jelentősége sem annak, hogy a születés üzenete a pásztorok mezejében hangzott el. Micsoda rendezés! Micsoda szelíd, de jelképiségében is egyértelmű, félreismerhetetlen bírálat! S micsoda rang a „rangtalanoknak”, Isten értékítélete egyértelmű proklamálása. Az angyaljárás mellett a pásztorjárás is jellemezte azt a szentséges, titokzatos, csodálatos, mélységesen isteni és emberi éjszakát! Angyalok és pásztorok, báránykák halk léptei, angyalszárnysuhogás a csillag fényzáporában, s közben a mélyben megszületett a legmagasabbról érkezett Megváltó, és „pólyája”, a keresztyénség. Mi más lehetett erre a csodára a válasz egykoron és a ma is szívünkből: „Gloria in excelsis Deo” - Dicsőség a magasságban Istennek. James Tissot ezt a munkáját is a Jézus élete sorozat részeként alkotta meg. Ismét fellelhető a mester egyik jellegzetessége, a takarásos technika. Ami titok, titokzatos, az maradjon is az. Az Úr angyala a képen jobbról árasztja mennyei fényét, világosságát az egy csoportba verődött, ámuló, hunyorgó pásztorokra. Mindenki egy irányba néz – s ez a lényeg. Az, hogy

50

ki miként reagál a fényre, az másodlagos. Nem mellékes, de nem elsőrendű kérdés. Van, aki a hirtelen fénytől szinte visszahőköl, feje fölé kapja fényszűrőként karjait, van, aki árnyékot tart kezével szeme elé, ismét mások leülnek a bámulattól, de mind egy felé néznek. A fa takarásában égő pásztortűz narancssárga fénye az Úr angyala tiszta égi fényével keveredik a pásztorok alakján. Égi fény és földi fény árad azóta is, de a kettő nagyon nem ugyanaz. Találó és mély értelmű ábrázolás. A tűz elhamvad – a mennyei fény azonban egyre nő. Micsoda adventi üzenet! Növekvő mennyei fénybe merítő adventet kívánok mindenkinek.

ADVENTI JÓ HÍR MÁSODPERCENKÉNT 112 EMBER NYITJA KI A BIBLIÁT A VILÁGON Esztendőről-esztendőre advent heteiben elindul a szívünk egy nagy belső lelki vándorútra. Igék fénylenek fel a messzi múltból, ószövetségi ígéretek a majdan megérkező Messiásról, akit leborulva, mégis nyitott szemmel láttak a ködlő jövő fátyolán át a próféták. Ők előre néztek. Mi pedig már legalább ugyanennyi idő múltával visszafele tekintünk, s az evangéliumok Jézus születését előkészítő, felfénylő Igéit is sorra végigjárjuk ünnepi készülődésünkben. E nélkül a személyes, belső, igés ösvényjárás nélkül soha nem érkeznénk meg Betlehembe, a különös bölcsőhöz, s az abból a világmegváltás szívnyi és kozmikus művét kibontó Üdvözítőhöz, Urunkhoz. Ezért jó és felemelő megismerni azt a felmérést, amit nemrég az amerikai Christianity Today/Keresztyénség ma című magazin tett közzé. Adataiból kiderül, milyen világméretű nagy lelki felsereglés mozdul meg az öt kontinensen, hogy idén is köszöntse karácsony Urát, a Názáreti Jézus Krisztust.

51

A fantasztikus számok min őségi változások jelz ői Az amerikai YouVersion bibliaolvasók között végzett felmérései szerint 2015-ben az öt kontinensen egy másodperc alatt 112 ember nyitotta ki a Bibliát, egy perc alatt átlagosan 18 bibliai verset tanulmányoztak, 50 bibliai fejezetbe hallgattak bele audiós Biblián keresztül és 342 fejezetet olvastak el.

Ebből a 2008-ben kiadott fordításból (s csak egy bibliaváltozatról van szó!) mintegy 200 millió van kézben világszerte. És akkor még nem szóltunk a Bibliának mintegy 1200 különféle kiadásáról, melyek teljes mértékben elérhetők 900-nál is több nyelven, s jóval több kisebb nyelven egyes könyvei, fejezetei, válogatásai. S hol van még akkor a mobiltelefonokon, világhálón lehívható bibliafordítások sokadalma! Megszámolhatatlan azok száma, akik így együttesen másodpercenként, óránként, naponként szívükre ölelik, életük iránytűjeként felnyitják Isten Kijelentését, a Szentírást. Ők nem 112en vannak szekundumonként, hanem sokkal többen. Ez a szám a minimumot mutatja. És gondoljunk bele: ez mennyi megtisztító, boldog áldást, megújuló életet takar naponta! Ahogyan a tenger fövenyén a homokszemeket, úgy nem lehet nekünk sem emberileg számba venni azokat, akik az istentalálkozásokhoz megérkeznek az Igék keskeny útján, s aztán tovább, magasztaló élettel fordulnak oda élő Urunkhoz, és egymáshoz. Micsoda fantasztikus, szinte szédítő látomás lehet Szentháromság Istenünk előtt ez az egész, bibliaolvasó, lelki tekintetével, imáival, énekeivel Földünkről felfele sereglő nagy menet – odafentről! Micsoda ádventi mozgás ez, milliárdnyi lélek zarándokútja az onnan felülről újra érkező, egyszer már Eljött, s mindig újra Megérkező, az Adventus-Adveniens Úr felé!

Karácsony Gyermeke és Ura felé. Miközben gyilkos és felfegyverzett, élettipró, rabló fekete csapatok vonulnak földünkön, hogy félelmet, rettegést, nyomort, földön futást és halált, lefejezést, robbantást

52

„ajándékozzanak” a világnak, van egy másik sereg, mely mindig felfele, békésen és kiengesztelődve zarándokol előre az idők országútján, és felfele, Isten felé imában, meg a szeretet tetteivel az embertársak, nem csak a testvérek felé. Nem, ez nem vallásos tömeg, ez a megváltott lelkek serege, akik megmosták fáradt, olykor összetört, csalódások barázdálta lelküket a Bárány vérében, akik arra vágynak, hogy a Tőle kapott lelki gyolcsruhába öltözzenek, s úgy érjenek el az ünnepek ünnepéhez, a keresztyénség födi forrásvidékéhez, Betlehembe, a testté lett Igéhez.

Országok, kontinensek, régiók legolvasottabb igeversei Elgondolkodtató rátekinteni erre az igevers-térképre (hogy mik vannak már!), s feltenni azt a kérdést, hogy vajon egy adott területen miért éppen az az Ige a legolvasottabb, amit a térkép mutat? 10 országot látunk nevesítve a különféle földrészeken.

Angliában a legolvasottabb vers 2015-ben a Róma 12,2 („Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes”). Különös módon ugyanez az Ige vezet az olvasottsági lista élén az USA-ban és Kanadában is. A bibliai népszerűségi listát Mexikóban, Kolumbiában és Brazíliában, a zöld kontinensen szintén egy kiemelkedő, közös Ige vezeti: Józsué 1,9 („Megparancsoltam neked, légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz”). Afrika két országát emeli ki az ige-népszerűségi térkép 2015ben: Nigériát (mintegy 174 millió lakossal!), a Boko Haram, a szélsőséges iszlám katonai szervezet által szinte állandó fenyegetettségnek kitett, hatalmas országot, ahol a keresztyénség és az iszlám versenyfutásának vagyunk a tanúi, illetve Dél-Afrikát, ahol az elmúlt fél évszázad faji megkülönböztetés miatti nagy nemzeti belső megrázkódtatások után mintha megbékülni látszanának az indulatok, a fekete-fehér ellentétek. Mindkét országban Jeremiás 29,11 a legolvasottabb Ige: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok”. A jövő nagy esélyese a keresztyénség számbeli hatalmas ugrása tekintetében Kína, ahol ugyan még vannak „földalatti keresztyének”, hitük miatt szenvedők, diszkrimináltak. Talán ezért is a legnépszerűbb, s a legjellemzőbb vers 2015-ben az 1Korintus 10,13: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy elbírjátok azt viselni”. Dél-Koreában pedig, ahol egy évszázad alatt szinte a nulláról 27-28 milliónyira szaporodott fel a keresztyének, főként a reformátusok, és a presbiteriánusok száma, ez a legnépszerűbb Ige: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4,13). S a messzi Ausztráliában ez volt a cantus firmus, az igei főszólam a mögöttünk maradó esztendőben: „Bízzál

53

az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Példabeszédek 3,5-6). 2015-ben pedig ez a legolvasottabb bibliai versek sorrendje: 1. helyen Példabeszédek 3,5-6; 2. helyen Filippi 4,6-7; 3. helyen Józsué 1,9; 4. helyen Róma 12,2; 5. helyen Róma 15,13 („A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által”).

Hol olvassák legtöbben a Bibliát? „Spirituális s űr űség-vizsgálat” Persze minden emberi megközelítés korlátozott, az Ige szerint rész szerint van minden bennünk, az ismeret is, kiváltképpen lelki, kegyességi tekintetben. A mellékelt globális felvétel azt érzékelteti, hol olvasnak több-kevesebb rendszerességgel Bibliát. Egyben a viszonylagos gyakoriságot is látjuk a térképen. A világos foltok jelzik a „sűrűségét”, gyakoriságát a bibliaolvasásnak. Vannak hatalmas világvárosok, 5-10 millió lakossal, sőt többel, ahol eleve a keresztyén lakosság mértéke átrajzolja a térképet, kivilágosítja azt.

Ilyenek: Szingapúr, London, Santiago, Mexiko City, Lima, Rio de Janeiro, Bogota, Sao Paolo, Houston. Az is elgondolkodtató adat, milyen mértékben nőtt meg, s ezért nagyon is szembetűnő a Biblia iránti érdeklődés a különböző országokban. A felmérés szerint a 2013-as adatokhoz képest mára a bibliaolvasók száma szembetűnően megugrott ezekben az országokban: Pakisztán (240 %-kal), Namíbia (250 %-kal), Görögország (261 %-kal), Kína (359 %kal), Uruguay (388 %-kal). A csúcson Kamerun (562 %-kal) és Suriname (670 %-kal) áll.

Mi száll fel a földr ől ez év adventjében? Csak káros anyagok?

Ehhez még csak annyit: másodpercenként a Földön legkevesebb, mint 112 ember nyitja ki az Élet Könyvét. Ez óránként 403 200 lelket jelent, naponta 9 676 800 embert, színeset, fehéret, sárgát, fiatalt, öreget, nőt, férfit. Havonta minimum 290 030 700 ember olvassa egyidejűleg, illetve megközelítően egyszerre a Bibliát Földünkön.

Milyen emberi produktum tudna versenyezni ezzel a számmal? A lelkek toplistáján világszerte Isten Igéje, a teljes Szentírás áll a csúcson. Ha ezt abból a szempontból is meggondoljuk, hogy legkevesebb ennyien imádkoznak, keresnek és találnak tanácsolást, eligazítást, megnyugvást az Élet Beszédében, akkor ez hatalmas minőségi erő. Lelki világtársadalom. A Bárány zászlaja alatt élők tábora. Valóban nagy lelki felsereglés ez bűnvallásban, hálaadásban, imádásban, dicsőítésben a Szentháromság Isten színe elé másodpercenként, óránként, naponta, havonta, évente, és szerte a világon. Jó tudni, hogy Földünkről ezen az adventen is felszáll valami jó illattétel Isten színe elé – nem csak káros és pusztító anyagok kibocsátása, nem csak könnyek és vérontás, jajj-áradat, gyász

54

jellemzi ezt a bolygót, hanem azok a visszfények is, amiket a térkép jelez. S azok az életek, akik megtisztulásukat, fényüket, energiájukat felülről, a Világosság Atyjától kapják, s azért oda felfelé küldik köszönetüket, hálaszavukat.

Nem számok, hanem számon tartottak vagyunk!

Jó tudni, hogy ilyen nagy serege van Istennek a Földön, s hogy ebben ott van a magyar keresztyénség is…Ezt látni már maga is ünnep – egyidejűleg sok helyén a Teremtő alkotta világnak, és sok szívben, ahonnan ezernyi nyelven száll az ünnepváró ima. Ott vagyunk-e a 112, a napi 9 676 800 között? Mert Isten számon tart és keres e nagy számhalmazban – hiszen Neki nem egy szám vagyunk e roppant tömegben, hanem Krisztus vérén megváltott, egyenként számon tartott gyermekei.

KÁLVIN ADVENTJEI - AZ ÚR SEGÍTŐ ELJÖVETELÉRŐL Amíg nem lehetséges az, amit akarunk, azt kell akarnunk, ami lehetséges!

55

Ez a kálvini mondat gondolkodtatott el arról, mit csinálhatott Kálvin az adventi időkben? Ünnepkészítő időutazásra hívjuk most a Kedves Olvasót. Útikalauzként Kálvin levelei szolgálnak. Mi minden lehetségest gondolt el, mondott ki reformátorunk a neki kegyelemből juttatott mintegy hatvan adventben, amiből felnőttként legalább harmincat tudatosan élt meg? Ebből mintegy 25 adventet töltött Genfben. Összeállításunkban az adventi időszakot követjük, de az idézetek különböző években írt leveleiből származnak. Ebben a különös lelki időutazásban kirajzolódik előttünk az aktívan várakozó reformátor arcéle.

Felfegyverkezés a lelki küzdelmekre – úrvacsorával. DECEMBER 1.- 1563. - Kálvin levelet írt Olevianus Gáspárnak, a Heidelbergi Káté társszerzőjének a betegek úrvacsoráztatásáról, amit nagyon fontosnak tartott. „Az ilyen jótéteménytől nem szabad megfosztani azokat, akik hosszas betegségben szenvednek vagy életveszélyben vannak. Az úrvacsora a hitet erősíti…, ami bizonyossá tesz afelől, hogy Krisztus testének vagyunk a tagjai, és az örök életre táplál minket a kenyér és a bor.

Az úrvacsora vétele felfegyverez a lelki küzdelmekre, amiket még meg kell harcolnunk…ezért a betegeket nem szabad a kommuniótól (=úrvacsorázók közössége) távol tartani”. DECEMBER 2. – 1559. - Bullingerrel, a zürichi reformátorral azon vitatkozik, helyes-e Krisztus testének szubsztanciájáról (lényegi jelenlétéről) beszélni az úrvacsorában. Úgy vélte Bullinger, hogy a Genfi Akadémia szabályzatában ez a szó is szerepel. Kálvin nem írja elő, ki hogyan

56

fogalmazzon, de azt sem engedi meg, hogy mások ezt neki előírják. Ám a tévedést világosan és röviden helyre teszi: „Nekem ilyen szó soha ki nem jött a számon!”.

Az iskoláztatás, a képzés a genfi „minőség” egyik záloga. DECEMBER 3. – 1541. - Abban reménykedik, hogy meg tudja nyerni „öreg tanárát”, Mathurin Cordiert, szervezze újjá a genfi gimnáziumot. Az a terv, amit Cordier benyújtott a genfi tanácsnak az iskola újjászervezéséről, nagyon tetszett Kálvinnak és másoknak is. „Bárcsak a tizedét el tudnánk érni annak, amit ő tervez. Ezért igyekszünk magunkat tartani a közmondáshoz: ’Amíg nem lehetséges az, amit akarunk, azt kell akarnunk, ami lehetséges!’…”. DECEMBER 4. – 1560. - Kálvin Bullingert arra kéri, hogy mind ő, mind gyülekezete imádkozzon Genfért, mert a savoyai herceg sereggel vonul fel a város visszavételére. Addig nem kötnek békeszerződést a herceggel, amíg nincs garantálva Genf biztonsága.

Az üldözött protestánsok oldalán, mennyei angyalsereggel. DECEMBER 5. – 1557. - Arra biztatja Bézát, a lausannei lelkészt, továbbra is álljon az üldözött protestánsok mellé, még ha „a dühödt bestiák mérgüket rád fújják is, légy biztos afelől, hogy a mennyei angyalok melletted állnak”. Érdekes és szokatlan személyes megjegyzéssel zárja levelét: „E sorokat a délutáni prédikáció előtti étkezést követően írtam”, azaz ebéd után. DECEMBER 6. - 1562. - Kálvin arra kéri Sulzer bázeli lelkészt, járjon közbe Vatel montbélardi lelkészért, akit alaptalanul megtámadtak predestinációs tana miatt, és felfüggesztés fenyegette lelkészi állásából. Levelében Toussaintet, aki befolyásolta a lelkész véleményét, Kálvin krokodilnak nevezi, aki „szép kis csúsztatásokkal vezeti félre az embereket”. Úgy látszik, a „krokodilember” csaknem halhatatlan fajta, ma is létezik belőlük annyi, hogy Nílust vagy éppen Dunát lehetne rekeszteni velük!

Európai ügyekben jártas genfi „diplomata”, menekültügyi szakértő. DECEMBER 7. - 1549. - Kálvin hihetetlenül finom politikai érzékét és európai ügyekben való jártasságát, körültekintő tanácsolását mi sem mutatja jobban, mint hogy ezen a napon három levelet is küld különböző ügyekben különféle irányba. A 57

három levél közel tíz oldal terjedelmű. Reformátorunk levelet ír az olasz menekültnek, Lelio Sozzini-nak. Korábbi levelében írt neki a vegyes házasságról, a katolikus keresztelésről és a test feltámadásáról, de ez a levél nem nyugtatta meg Sozzinit. Ezért az újabb levél. Aztán levelet írt Zürichbe Bullingernek Butzer védelmében a hamis állításokkal szemben. És Bernbe Müslinnek, a heti lelkészi kollokviumok, megbeszélések fontosságról és hasznáról.

Nagyon érdekes, hogy már akkor a vegyes házasságok komoly megfontolás tárgyát alkották. Mi van, ha valaki protestánsként „pápista nőt vesz feleségül vagy éppen törököt”? Álláspontja: keresztyén ember nem köthet házasságot olyan személlyel, aki Krisztustól távol áll! „Az érvényes házassághoz viszont a házasulandók kölcsönös beleegyezése kell, s akkor azt Isten nevében és megbízásából megáldhatjuk” – érvelt Kálvin. DECEMBER 8. – 1551. - Reformátorunk bosszankodik amiatt, hogy a zürichiek őt és kollégáit elmarasztalták a Bolsec elleni eljárás hevessége miatt. Levelében kéri „kedves Farel” kollégáját, hogy tegyen meg mindent a gyülekezetek összetartása érdekében.

Keményen és szemléletesen teszi fel az intő kérdést: „Nincsen közöttünk legalább annyi összetartás, mint az erdő vadjai között?”.

A jogász Kálvin a vallásszabadságért – érzékeny szívvel, örökre összeölelkezve Idelette-el. DECEMBER 9. – 1548. - A genfi reformátor utal egyik könyvének közeli megjelenésére, ami örömmel tölti el. Érdekes a levél abból a szempontból is, hogy korábban alig írt házasságuk során feleségéről, s ebben a levélben így fordul a címzetthez, Farel neuchateli lelkészhez: „Üdvözöl

58

feleségem, aki kéri, emlékezzetek meg róla imáitokban”! Felesége, Idelette a következő évben meghalt. Ez nagyon fájdalmasan érintette Kálvint. Már ezen az adventen érezhette a legjobb társ közeledő távozását. A harcedzett reformátor szíve viaszként lágyult meg a veszteség miatt, s mondatai bepillantást engednek mély érzéseibe, amelyekről alig árult el bárkinek is valamit. De annyit leírt lelki atyjának, Farelnek, hogy „szolgálatomat hittel segítette és életem legjobb társaságát ő alkotta”. Nagyra becsülte Idelette-ben, hogy kész volt vele megosztani 9 éven át a hátratételt és a szegénységet. És a férfi-nő viszony zárt és kétszemélyes titkát. S a legmélyebb kötődésüket érintő fájdalom is szorosan összezárta őket, hiszen három gyermek nemzése és foganása, várása, majd korai temetése a boldogság és a szívszorító csalódás, fájdalom élménymagasát és mélységeit járatta velük. Hogyan is lehetne ilyen elszánt, az elmúlásnak úja és újra az élet reményében neki menő, a gyermekáldás ősi energiákat felszabadító és újratápláló jövőcsatájának háromszoros elvesztése után másként írni A NŐRŐL, A TÁRSRÓL, mint ahogyan Istenre hagyatkozó kesergésében Kálvin tette? „Ennek a léleknek a nagysága erőteljesebben befolyásolja majd hátralévő életemet, mint száz előírás…”. Mi mást szentelhetne e szelíd, tűrő, nagy asszonyi lélek emlékének megbecsülésére méltóbbat, mint reformátori lelkének, szellemének gyermekét, azt a kommentárt, amit felesége utolsó napjaiban írt. Az Ige alá hajló lélekkel, s a betegágyon a végkimerüléshez közeledő kedveséhez odanyúló reformátori kézzel? Ez a 2. Thesszalonikai levél magyarázata volt, amit Idelette-nek dedikált. A kor szokásai szerint uralkodóknak, jól tevőknek, mecénásoknak járt ki a dedikáció. Meg Idelette-nek, akiben mindez, s még sok minden más is meg volt, ami Kálvinnak kellett az alkotó pörgéshez, aktivitáshoz, a világos lelki látásokhoz és a koncentrált, kristálytiszta teológiai fogalmazásokhoz. DECEMBER 10. – 1560. - Levelet ír a navarrai királynő megbízottjának és politikai tanácsokat ad arra vonatkozóan, miként alakítsák a dolgokat II. Ferenc francia király halála után.

A jogász Kálvin jön elő a levélben erőteljesen, aki Condé herceg kiszabadulásával kapcsolatosan azt tanácsolja: a szabadlábra helyezést bírósági döntéssel és eljárással hitelesítsék, hogy senki a jövőben ne vonhassa kétségbe ennek jogszerűségét. A francia király halál utáni időre, a negyvennapos gyász idejére régensi tanács

59

felállítását javasolja. Ezzel akarta Kálvin megakadályozni, hogy a francia korona Medici Katalin kezére kerüljön. A harmadik kérdés a vallásé, aminek a szabadságát, főként a protestánsokra tekintettel, meg kell teremteni, ami a király halála után talán könnyebben valósulhat meg, mint korábban. Ezekből a levelekből világosan kitetszik, hogy Kálvin az adventi időt felelős levélváltással, politikai és lelki, teológiai és emberi tanácsadással, lelkigondozással, és némi humorral fűszerezve töltötte. Természetesen közben napi imáit, heti igehirdetéseit, tanításait is megtartotta.

A nagypolitikában és Genf életében meglátni Isten „kezét”.

DECEMBER 11. – 1560. - A nagypolitikában Isten „kezét” látó és felfedező Kálvin Sulzerhez Bázelbe írt levelében reagál a december 5-én agydaganatban elhunyt francia király, II. Ferenc után kialakult helyzetre. Tíz éves testvére, IX. Károly lépett a trónra. Erről így ír Kálvin: „Mivel (II. Ferenc) fanatizmusa elrettentő volt, és sokan mély apátiában voltak emiatt, Isten keze újra felmutatta a reményt. A király halála… magával hozza mindenféle körülmény lehetséges megváltozását…”. DECEMBER 12. – 1548. - Arról panaszkodik reformátorunk, hogy gyengék a barátai és hatalmasak az ellenségei.

Genfben a városi tanácsban, meg Strassburgban is. „Minden olyan sötétnek tűnik előttem…” – írja Neuchatelbe, Farelhez küldött levelében. A genfi tanácsban Perrinnek nagy hatalma van. Mivel közösen sem bírnak vele a tanács tagjai, „csak azzal törődnek, hogy állásukat megtartsák”. Nem szabad egy szót sem szólni ellene. „Én mindent lenyelek, és elfelejtek, csak hogy Krisztus Országa épüljön tovább”.

Az egyház nyugalma mindenek felett! DECEMBER 13. – 1544. - Sokszor nem voltak az adventi idők könnyűek. Támadások érték ilyenkor is. Az egykori szerzetes, Chaponneau, akit Kálvin

60

„bolond embernek és sótlan figurának” nevez, egyik írása miatt támadta meg reformátorunkat. És tette ezt úgy, hogy Genfben ütötte fel a tanyáját, s ezzel békétlenséget támasztott. Kálvin viszont nem akarta tovább táplálni a tüzet, bár mérlegelte, hogy bírósági lépést tesz a piszkálódó ember ellen. Végleges döntése előtt kikérte atyai jó barátja, Farel véleményét. De igyekezett megfontolt maradni és az egyház nyugalmát védelmezni. DECEMBER 14. – 1540. - Közben lelki és teológiai kérdésekben is sokan megkeresik és állást kell foglalnia, tanácsot várnak tőle. Így a strassburgi gyülekezet lelkésze, Nicolas Parent is.

Az úrvacsoraosztásról és a szegényekről kérdezte. Az éppen Wormsban tartózkodó Kálvin részletes levélben válaszol. „Helyeslem, hogy az úrvacsoraosztást elnapoltad a következő hónapra, mert arra alaposan elő kell készíteni a híveket. „Ami a szegényeket illeti, nem nagyon tudok most hirtelen bármi okosat mondani, mivel is lehetne segítségükre sietni. Sajnos a mi gyülekezetünk is meglehetősen szegény…”. Szóba hozza lelki testvérének, Parentnek, hogy Genfbe kapott meghívást, de „annyira nem látok jelenleg tisztán, s annyira össze vagyok keveredve a gondolataimban, hogy alig merek rá gondolni is, mit fogok majd tenni”. Valóban, nem lehetett könnyű meghozni a döntést: elfogadja-e a genfi lelkészi állásra szóló meghívást. Ez is adventi vívódásainak témja volt 1540-ben. DECEMBER 15. – 1540. - Kálvin a wormsi birodalmi vallási megbeszélésekről ír Farelnek ismét levelet, és arról panaszkodik, hogy a tárgyalások már két hónapja egy helyben toporognak. Napokon át csak formális, eljárásjogi kérdésekről vitatkoztak. (Mint sokszor ma is a parlamentekben, és konferenciákon, az érdemleges munka elől lopva el értékes napokat). Aztán a különböző pártokat különböző termekbe vezették.

Kálvinék ellenfelei viszont állandóan ki-, és bejártak a bírákhoz, befolyásolták őket. Aztán jött az apostoli nuncius, a pápa követeként. Beszédét Kálvin így jellemezte: „Beszéde a szeretet dicséretéből, a jelenkorról szóló panaszkodásból, s intésből állt, hogy tartózkodjunk a viszálykeltéstől”. A békét mi hajlandók voltunk addig megtartani, amíg az „Isten Igéje szerint tartható”.

Börtönben sínylődő francia hitsorsosaira gondol ezen az adventen. DECEMBER 16. – 1560. - A francia király halála

61

megkönnyebbülést keltett a hugenottákban, de Kálvin inti őket, ne nagyon örüljenek ennek. Ha az egész világ a feje tetejére áll is, Kálvin nem osztja a tömeg kiáltását és hangulatát. Számára a nép szava nem Isten szava, az Isten fenségét nem cseréli fel soha a népfenség elvével. Ő nem demokrata volt, hanem Isten dicsőségét kereső theokrata, Isten uralmát hirdető, kedvelő, pártoló ember.

Adventkor azokra is gondol, akik még ez időtájt is börtönben sínylődnek hitük miatt, s akiknek kártérítést kellene kapniuk - ez lenne az igazi változás…

Karácsony előtt adventi krimi – a reformátori sors próbái. DECEMBER 17. – 1547. - Lausannei kollégáját, Pierre Viret lelkészt arról tájékoztatja, hogyan akadályozta meg egy adventi krimi kialakulását, egy igazi vérfürdőt. A Kálvin-ellenes genfi pártoskodók valóságos népfelkelést szítottak. Ekkor Kálvin a Városi Tanácsra ment, s mielőtt a terembe lépett volna, szörnyű kiabálást hallott bentről. A különböző csoportok tagjai már kirántották kardjukat, egymásnak estek. Őt is ide-oda rángatták, „nehogy megsebesüljek… Ekkor felkiáltottam: Velem kezdjétek, ha vért akartok ontani!... Később sokan úgy vélték, sikerült egy rettenetes, nagy vérontást megelőzni”. És ezt egy héttel karácsony előtt…

Tanácsadás pénzügyekben. DECEMBER 18. – 1548. - Kálvin két lausannei polgárnak, Danionnak és Alysiernek tanácsot adott pénzügyben! Kérte, hagyják abba zavaros pénzügyeiket a berniekkel, de nem hallgattak rá. A lausannei lelkésznek, Viretnek megírja: „Ha nem tetszik nekik a tanácsom, akkor tegyék, amit akarnak. Nem állok ellent… Nyakasságuk ellenére is fenntartom véleményemet. De nem akarok tovább ezen vitatkozni, nincs semmi értelme”. Karácsony előtti időben írta levelét, ezért a lelkészt, feleségét és „leánykátokat” szeretettel köszönti, és felesége, Idelette szívélyes üdvözletét is tolmácsolja.

Presbiterekről, lelkészekről – a felszabadult örömért.

DECEMBER 19. – 1556. - A frankfurti francia gyülekezetben néhány presbiter nyugtalanságot keltett intrikájával az ottani lelkésszel szemben. De Kálvin kérte von Laski urat, a felnémet reformátort, hogy ő is segítsen ezt a helyzetet megoldani. Igazi nevelőt ajánl a

62

gyülekezetnek, aki képes lesz a pártoskodást felszámolni. DECEMBER 20. – 1556. - A korábbi emdeni lelkészt, Francois Perrucelt meghívták a frankfurti gyülekezet lelkészének. Őt nem tudták arra kényszeríteni korábbi helyén, hogy aláírja az Augsburgi Hitvallást. Miután megválasztották Frankfurtba, Kálvin tanácsát kérte, hogyan „forgolódjék” a gyülekezetben. Nem lenne jó, ha hamar elhagyná a frankfurtiakat, mert akkor biztosan megszűnne a gyülekezet – olvasható Kálvin válaszában. A gyülekezet „felszabadult örömét úgy fogadd el, mint Isten parancsát”. Levelét így zárja: „Az Úr legyen veled! Ő vezessen a bölcsesség, a józanság, a tanácsolás és az erő Lelkével, és áldása szaporodjon meg rajtad!”. *** Az idézett levelekből világosan kitetszik, hogy Kálvin az adventi időt felelős levélváltással, politikai és lelki, teológiai és emberi tanácsadással, lelkigondozással, és némi humorral fűszerezve töltötte. Ilyenkor akadtak nehéz napjai is, amikor az emberi meggondolatlanság, a viszálykeltés, a kard villanása is megérintette.

De eközben is felfele figyelt. Hamar megkereste és meg is találta nyugalmát és megújuló erejét az Úrnál. Közben napi imáit, heti igehirdetéseit, tanításait is megtartotta. Szolgálattal ünnepelt, készült és készített fel másokat is az Úr születésnapjára – mert nem a karácsony szót, hanem a születésnap szót használta! Az egész advent így születésnapi készülődés volt. Isten Fia születésnapjára készülés, s ez a nagy csoda emelte fel minden mélységből, amit a múló idő földi élettereket átható, olykor nagyon rázóvá alakító járása vitt a genfi reformátor életébe. De a felfele nézés, s az onnan felülről jövő segedelem minden mélységen átemelte. A legutolsón is – amikor eljött érte Megváltója, s ő végre hazamehetett.

ADVENT: A MAGNIFICAT ÉS A BENEDICTUS GYÖNYÖRŰ ÚTKÉSZÍTÉSE RÁHANGOLÁS, RÁHANGOLÓDÁS AZ ÉRKEZ ŐRE, AZ ÚJRA ELJÖV Ő ÚRRA Mielőtt a nagy zenekarok rázendítenek egy-egy zenemű ünnepélyes és fegyelmezett előadására, hangolnak. A zenészek beállítják hangszerüket, egy-egy futamot még eljátszanak, hogy biztosak legyenek a dolgukban, egymással is összehangolnak, aztán a karmester intésére indulhat a nagy előadás…

63

Istenünk, az üdvtörténet nagy karmestere az idők folyamán sok szólistát, „hangszeres” prófétát, látnokot, bírát, „Isten emberét” küldte el a nagy karácsonyi oratórium, a megváltás óriáskompozíciója előadása előtt. Ezredéveken át szóltak az ígéretek, a felhangolások, az előjátékok, a Messiás-jövendölések.

Az adventi időszakban minden évben megszólalnak újra és úja, mert még tart a kegyelmi idő, a meghallás lehetősége, a rádöbbenés a gyönyörű lelki „szólóénekekre”, melyek milliók lelkéért csendülnek fel minden esztendőben újra és újra. Az egyik Mária magasztaló éneke, a MAGNIFICAT (Lukács 1,46-55). A másik Zakariás áldásmondó éneke, a BENEDICTUS (Lukács 1,68-79). Ószövetségi Igék gyönyörű beágyazódása a n ői lélekbe A MAGNIFICAT megjelölés Mária énekének Hieronymus latin Vulgata fordításának első szavából jön, ami kb. 400 körül született Krisztus után. Emlékeztet Anna hálaénekére, amit fia, Sámuel születéséért mondott az Úrnak, ugyancsak gyönyörű indítással, a női lét anyasággal történő megkoronázásáért: „Örömöt szerzett szívemnek az Úr, felemelte arcomat az Úr” (1Sámuel 2,1-10). A Magnificatnak több szava, fordulata az Ószövetség szószerinti visszaidézése.

Vegyük sorra a mérhetetlenül gazdag kapcsolódásokat! A 46. versben visszahalljuk a Zsolt 34,2-öt: Áldom az Urat mindenkor; a 47. versben a Zsolt 35,9-et: Én pedig ujjongok az Úrnak, és örvendezek szabadításának; a 48. versben a „rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára” fogalmazás az 1Sámuel 1,11-et hozza elénk, ahol Anna így fogalmaz: „Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálóleányod nyomorúságára, gondod lesz rá, és nem feledkezel meg szolgálóleányodról…”. Mária hálaénekében a „nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve” fordulat pedig a Zsoltár 111,9-et idézi fel: „Szent és félelmetes az ő neve”. Az 50. versben így énekel Mária: „Irgalma megmarad nemzedékről-nemzedékre az őt félőkön”, s ez emlékeztet a Zsolt 103,17-re: „Az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van…”. Az 51. vers fogalmazása: „Hatalmas dolgot cselekedett karjával…” a Zsolt 89,11-et idézi fel: „Erős karoddal szétszórtad ellenségeidet”. A Magnificat 52. verse pedig („Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel”) Jób könyvét juttatja eszünkbe: „Ő papokat tesz bolonddá, hatalmasokat ügyefogyottá”, meg ezt: „Magasra emeli az alant lévőket” (Jób 12,19; 5,11). Mária az 53. versben erről énekel: „Éhezőket látott el javakkal, és bővölködőket küldött el üres kézzel”, ami pedig visszautal 1Sámuel 2,5-re: „A jóllakottak elszegődnek a betevő falatért, de akik éheznek, folyton ünnepelnek”, valamint a Zsolt 107,9-re: „Megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket”. A Magnificat csordultig van tehát ószövetségi kapcsolattal, minden verse mögött Máriának, meg az evangélium szerzőjének, Lukácsnak mély bibliaismerete

64

húzódik meg! Az 54. vers utalása arra, hogy „Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról” fogalmazás pedig a Zsolt 98,3-at juttatja a bibliaolvasók eszébe: „Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára”.

Istennek tetsz ő egyszer ű n ői lélek - csordultig örömmel Mária magasztaló Magnificatjának az utolsó mondata is csupa történetteológia, emlékeztetés Isten örökkévaló kijelentésére: „amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké” – ami pedig gyönyörűséges és igaz, beteljesülést bizonyító visszautalás a kezdetekre, az Ábrahámnak adott ígéretre: „Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is” (1Mózes 17,7), valamint Mikeás 7-re, ahol ez áll: „Hűségesen bánsz Jákobbal, kegyelmesen Ábrahámmal, ahogyan megesküdtél őseinknek a régi időkben” (Mikeás 7,20). Ki tette ilyen bölccsé, ennyire teológussá ezt az egyszerű lelket? Máriát? Nem emberektől van ez, hanem a Hatalmas tesz bölccsé vagy tudatlanná, emel fel vagy sújt le. Itt az Ő lelki akadémiájának szabadkurzusán, az Igéken bölcsült női lélek fényes és tiszta megnyilatkozását látjuk! Így egyedül csak Isten tud tanítani! Ó, de hány bölcs tudatlana volt Istennek, az egyház történetének, s hány tudatlan bölcse, akik semmivé lettek okoskodásukkal. Áldott a mi Istenünk a „máriás bölcsességért”, meg a zakariási látásokért, ilyenek, s még annyi hasonló fényes lélek nélkül ma nem lenne keresztyénség.

K őbölcs ő, szalmaágy, Ige-bölcs ő Ó, mily csodálatos előrelátása, gondviselése, törődése, igei otthonteremtése Istennek a mostoha világon, hogy az ószövetségi erős és gyönyörűséges Igék egész seregével készítette elő azt a lelki, Igés szülőágyat, amiben Mária megszülte Gyermekét, az Istengyermeket. Mert nem csak kőbölcső volt ott, hanem Ige-bölcső is! Csak így, az igei „szalmaszálakkal” kibélelve lehetett elviselni, mi több, boldogan elviselni a Betlehem-széli vendégfogadót, s még annak is a peremén, az istállóban, az abszolút peremsorsban lezajlott világraszóló szülést és születést! Micsoda paradoxona a

65

bűnbeesett embervilágnak, az emberek által sakkozta tényeknek és micsoda kegyelme, vigasztalása, minden értelmet felülhaladó „vezércsele”, a létezés nagy partiját eldöntő, győztes lépése az isteni előrelátásnak, a beteljesülő Igék karácsonyolásának, annak a világfordító éjszakának, melynek célja az örök nappal előkészítése, amiben nem lesz többé könny, vér, bánat, hanem Isten-látás és örömóda - végtelenül!

Adventi Zakariás

Ugyanígy csupa ószövetségi előkészítést, ezredéves ráhangolást láthat meg a szemünk Zakariás Szentlélektől megnyitott szája, fogalmazása, éneke nyomán. Hiszen igei ígéretek otthonteremtő, ezredéveken át sodrott erős beágyazása a történelembe és az üdvtörténetbe húzódik meg Zakariás éneke mögött és mélyén! Ő is jó Tóra-iskolába járt, és kitűnően megtanulta a szent leckét. Az IGE életté és ámenné lett őbenne. A Szentléleknek pedig Isten titkaiba tekintő, múltat-jelent-jövőt egyben látó, láttató szinkronvíziója, együttláttató áldása lebeg ott fölötte, mint Isten első teremtésekor a mélység, a tohuvabohu fölött lebegett Isten Lelke. Azért, hogy formát adjon a Szellem, a Lélek, az isteni Rúah a formátlan, az akkor még „törvényen kívüli” matériának, őskáosznak, mert csak a Lélektől kapott rendben, természeti törvénykoordinátákban fordult át célszerűvé, rendeltetésszerűvé a kozmosz anyagi világa. Ekként pedig az Ige szerint most az üdvtörténet gyönyörűséges, elrendelt, Krisztus fele tartó, végcéljában üdvözítés-történetté forduló folyamatának, ahogyan azt Zakariás BENEDICTUSA megszólaltatja az idők végezetéig. Mert bizony itt is az ószövetségi szent szótár egyik kulcsszava jön elénk, a böráká, az áldás, itt az Istenre alkalmazott áldott kifejezésként. Aminek olyan mély a tartalma, amint arról találóan fogalmazhatta Thomas Mann: ilyen a múltnak mélységes mély kútja. „Bárúk Adonaj Elóhé Jiszráél” – olvassuk az Újszövetség héber fordításában (Lukács 1,68) – Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét.

Zakariás üdvtörténeti himnusza, magasztalása ugyanúgy Isten múltbeli tetteire és ígéreteire támaszkodik, mint Mária Magnificatja.

Az Istentől áldott, lehetővé tett anyaság himnusza és Keresztelő 66

János apjának, Zakariásnak papi éneke gyönyörűen, megrendítő módon öleli át és készíti elő a Megváltó, az Üdvözítő születését. A női és a férfi lélek, a szellem és mélységes, több évezrednyi, fel nem adott történelmi váradalmak hangolják fel a Megváltó születésére, születésnapjára a korabeli világot: az égieket a csillag fénymutatásával, az angyalokat seregestől, a pásztorokat a mélyben, a napkeleti bölcseket a messzeségben, s Máriát és Józsefet a názáreti észrevétlenségben. Mindegy, hogy hányan hallották meg a nagy és páratlan megváltói mestermű előjátékának tiszta akkordjait. Amikor eljött a pillanat, s az idő betelt, és a fejsze immár a fák gyökerére vettetett (Márk 1,15; Luk 3,9), akkorra felcsendültek a dallamok, mert akinek el kellett készülnie, az készen volt! A Szentlélek és az Úr angyala karmesterként hangoltatott, előkészítette a nagy mestermű előadását, majd beintette az akkordokat... Kész mennyei kottából játszottak. Hangjegyei az ószövetségi ígéretek és az angyali üzenetek voltak! Minden készen állt az Úr érkezésére, fogadására. Mélység és magasság felhangoltan, ezernyi esztendő precíz isteni munkájával előkészítve várta a Gyermek születését, az Ige testté lételét, a végtelen fény belépést a sötétség világába. A Megváltó, a Szabadító, a Jehósua (jásáh=szabadítani igéből) érkezését övéi közé, akik ezzel együtt még sem fogadták be Őt…

Izráel rangja, méltósága, korlátja Az isteni előkészítésben történt páratlan részvétel adja meg az idők végéig Izráel történelmi méltóságát. Nincs ilyen méltósága egyetlen más népnek sem! De a be nem fogadás egyben mutatja korlátját is.

Ez a történelmi factum, de ez minden tiszteletünk mellett is a fájdalmas valóság. Akik befogadják Izráel fiai közül Őt, azoknak hatalmat ad, hogy Isten gyermekeivé legyenek…(János 1,12). Nem közösségként, népként, hanem egyen-egyenként. Ó mekkora megrendítő és feltartóztathatatlan providentia, mekkora isteni előrelátás és előkészítő munka! Istenünk sok ezeréves terve ér mindjárt célba. Valóban lélegzetelállító, de Lélek-szólót, LélekCsodát hozó gyönyörű üdvtörténeti pillanatok ezek. Semmivel sem pótolható adventi égő csipkebokrok utunk mentén! SOLI DEO GLORIA az Útkészítő Magnificatért és Benedictusért Izráel Istenének és Megváltónknak, az Örök Igének, aki Istennél volt, s minden általa lett. És nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága (János 1,1-4). A saját világába jött, de az övéi nem fogadták be. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott… (János 1,11-12).

ADVENTI SZAVAK GYERMEKHUMOR

67

- Tudod, kisfiam, miért rövidülnek meg egyre inkább télidőben a nappalok? – kérdezte az apa fiacskáját. Mire ő: - Persze hogy tudom.

Azért, hogy mielőbb eljöjjön karácsony és gyorsan megkaphassam az ajándékomat, amit nagyon várok. (G. Heinz-Mohr - drbl) Rainer Maria Rilke: Advent (két variáció) Havat terel a szél az erdőn, mint pehely-nyájat pásztora.

S néhány fenyő már érzi sejtőn, miként lesz áldott-fényű fa, és hallgatózik. Szűz utakra feszül sok ága, tűhegye, szelet fog, - készül, nő magasba, az egyetlen szent éj fele.

Fodor András fordítása

A szél pásztorként űzi-hajtja az erdőn pehely-nyájait, s a fenyők sejtik, mára-holnapra gallyukat fények szentelik, s hallgatóznak. A havas útra szélesen borul a sok ág, szelet fog, s várja kinyúlva a dicsőséges éjszakát.

Tornai József fordítása ADVENTI KELTA ÁLDÁS A lelkedben kigyúlt égi fény vezessen utadon, így fogj hozzá minden dolgodhoz.

Isten teremtsen benned tiszta szívet, látó szemet, tekinteted áldás legyen, bármire is veted.

Légy áldássá másnak, s más is neked.

(Kelta áldó ima – ford. drbl).

DÁNIEL JÖVENDÖLÉSE Az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké (Dán 12,3) A SZAVAK EREJE Szavaid lámpások lehetnek, fényük biztatás és erő. (Monika Minder – drbl.)

68

ÉDEN-KERTI ÖRÖKSÉG Három dolog van, ami az Éden-kertből ránk maradt: az éjszaka csillagainak ragyogása, a nappalok virágcsodái, és a gyermekek ámuló szeme.

HIT ÉS HUMOR Mi a különbség a teológus és a geológus között? Ég és föld! – * Mit mond a katolikus pap, amikor kijön a templomból? Mintha mise történt volna… * Hogy hívják a gyors rabbit? – MihamaRabbi… * Hogy’ hívják Skóciában az ördögöt?

McPhisto (Mefisztó skót-angolosan)

ADVENTI CAPRICCIO - LELKI ÉPÍTŐKOCKÁK VÁRAKOZÁS

Advent lényege a várakozás Arra, aki egyszer már eljött, s eljön majd az idők végén. Addig pedig a Szentlélek útján, közvetítésével újra és újra eljön azokhoz, akik hittel hívják és várják. A filozófus intelme elgondolkodtató ma is. Ő az eljövendő jövője felől tekint a jelenre: "Közülünk van, aki szükségletei, más a hangulata szerint várja a jobb jövőt. Márpedig a helyzet ez: a jövő várja a jobb embereket"! (J. P. Hebel – 1760-1826)

69

A LEGFORRADALMIBB ADVENTI ÉNEK Magnificat anima mea Dominum Et exsultavit spiritus meus in Deo salutari meo...

Magasztalja az én szívem az Urat, és örvendezik az én lelkem megtartó Istenemben, mert rátekintett szolgálóleánya alázatos voltára, mert íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, szent az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad azokon, akik őt félik. Hatalmas dolgot cselekedett karjának ereje által, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen. Irgalmáról megemlékezve felkarolta szolgáját, Izráelt, ahogy megígérte atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökké! (Károli Biblia) Mária magasztaló éneke a keresztyénség egyik alapvető igei üzenete. Lukács evangéliumának kezdetén, az első fejezet 46-54. versében olvashatjuk ezt a gyönyörű, erőteljes himnuszt.

Luther a protestáns kegyesség szempontjából is igen fontosnak tartotta. A Magnificat-ról (Lk 1,46-55) ez Kálvin véleménye: "Kiváló és nevezetes éneke ez a szent Szűznek, melyből világosan látható: mennyire kitűnt ő a Szentlélek kegyelmével."

A zenetörténetben több tucat feldolgozása van. Palestrina, Schütz, Monteverdi, Buxtehude, Vivaldi, Mozart, Mendelssohn, Bruckner, Csajkovszkij és természetesen, s mindenek előtt Bach zenei fantáziáját ragadta magával Mária alázatosan is hatalmas és erőteljes istenmagasztalása. Már magyar zenetörténeti érdekesség, hogy Lajtha László (1892-1963) is komponált Magnificat-ot. (Op. 60.) Ez egészen szokatlan felfogású alkotás. A zeneszerző így nyilatkozott: "Nem szerettem már régen Bach és a többi mesterek Magnificatjainak harsogó, trombitáló, barokkosan-majesztuózus fortéit. Mert hát mi is ez a Magnificat? Mária hála-éneke... Hol van itt kiabálás, hol van itt hangos szó? Miért kell ide fortissimo énekkar s zenekar? Ez nem zsoltár, amelyben 'hangos szóval dicsérjük az Urat', ez egy, a Genezáreti tó partján aligasszony elénekelte, félig leányhangon dalolt himnusz."

70

De a 20. század jelentős teológusainak is maradandó és visszatérő alaptémája volt a Magnificat. Dietrich Bonhoeffer (1906-1945) evangélikus teológus ezt jegyezte fel róla: „Máriának ez az éneke a legszenvedélyesebb, legforradalmibb ádventi ének, amit valaha is megfogalmaztak. Itt nem a festményeken megszokott szelíd, álmodozó, törékeny Mária szólal meg, hanem a szent elragadtatásában erős, Istenére büszke Mária, aki a hatalmasokat trónjukról ledöntő Uraknak Urának énekli szent vallomását…”.

AZ AJTÓT CSAK KÍVÜLR ŐL LEHET RÁNK NYITNI A börtöncella, melyben a fogoly vár és remél… mégis teljesen annak van kiszolgáltatva, hogy az ajtót nem lehet belülről kinyitni – találó kép ez az ádventre is. (D. Bonhoeffer - drbl) NEM HALLOD MEG A LÉPÉSEKET, HA TE IS ROHANSZ Ádvent: a közeledő lépések meghallásának az időszaka. De nem fogod meghallani a halk lépteket, ha nem állsz le, s folyton csak rohansz! (B. McKibben - drbl)

LUXEMBURGI ZENESZERZŐ, ETIÓP FESTŐ ÉS MAGYAR REFORMÁTUS KÖLTŐ TALÁLKOZÁSA A BETLEHEMI CSILLAG ALATT JOSEF GABRIEL RHEINBERGER – ALEMAYEHU BIZUNEH – FÜLE LAJOS

71

KOMPOZÍCIÓ A BETLEHEMI CSILLAGRÓL. J.G. Rheinberger a lichtensteini kishercegség nagy fiaként született Vaduzban 1839-ben és ismert komponistaként halt meg Münchenben 1901-ben. Élete 62 éve alatt orgonistaként és komponistaként vált ismertté. Ő is már nagyon korán, hét évesen megmutatta páratlan zenei tehetségét, és a vaduzi templomnak lett orgonistája. Nyolc évesen komponál, igazi csodagyerek. Hamarosan a müncheni konzervatóriumba kerül, ahol pár éven belül a zeneszerzés tanára lesz. Tanítványát, majd szövegíróját, a költőnő Franziska von Hoffnaasst veszi feleségül.

Zenei példaképeinek Brahmsot, Schubertet és Bachot tekintette. A müncheni egyetemen később filozófiai doktorátust is szerzett, el is nevezték „királyi professzornak”. A musica sacra-ban, a szent ihletésű, vallási tartalmú zenében teljesedett ki tehetsége. 12 misét komponált, egy rekviemet és egy Stabat Matert. Néhány operát, szimfóniát, kamaramuzsikát és kórusművet is szerzett. Nagy mennyiségben ontotta az orgonaműveket: 2 koncertet, 20 szonátát, 12 orgonameditációt, 36 szólódarabot. Sokáig hallgattak róla, majd a romantikus zene védőbástyájának titulálták utódai. Egy ideje az ádventi hetek során mind több helyen csendülnek fel lágy és tiszta akkordjai Bach karácsonyi oratóriuma mellett. „A betlehemi csillag” címet viselő műve 50 perces, a kilencrészes költői ciklust felesége, Franziska írta. A bibliai karácsonyi történetet lírai szabadsággal alkotta meg Rheinberger. Az egyes tételek címe: Várakozás; Mária; Beteljesülés; Az angyalok megjelenése; Pásztorok a bölcsőnél. A meleg hangvételű, a legmívesebb szerzői igényeknek is megfelelő zenekari muzsika igen érzékletes, kifejező. A hárfa és a cselló összhangzása jól érzékelteti a bensőséges Mária-ének hangulatát. A csúcspontot a hatodik tétel jelenti, ez a csillagról/Csillagról, a különös égi jelről, s a különös égi jelzettről, Jézusról szól. A hallgatók átélhetik, megsejthetik a keleti zene 72

hangulatával felidézett csillagjelenést, még a homokviharnak és a tevekaravánnak a sajátos hangjai is megszólalnak ebben a részben.

Mindenekfelett azonban ott ragyog a csillag, amit/Akit a fuvola kitartó szólója érzékeltet. „A boldogság hangulatát sugallja az egész kompozíció” – írta a műről az erlangeni egyházzenész professzor, Konrad Klek. 1892 szentestén még dolgozott a művön a szerző súlyos beteg felesége mellett.

Zongoráján a mester lejátszotta feleségének Mária látomását a csillagról. Betegségben megfáradt mosollyal Franziska ennyit mondott: „Ezt a csillagot hamarosan látni fogom én is, hamar, hamar!”. Egy hét múlva örökre elment megtalálni a vágyott Csillagot. Kilenc év múlva a mester követte feleségét. Haláláig nem engedte, hogy művét bemutassák. Utána egész Németországban nagy lelkesedés fogadta, ünnepelte a szelíd, tiszta hangzású mesterművet. Bizonyára bennünk is felébreszti azt a Jézuscsodálatot Rheinberger muzsikája, amit felesége is érzett a dallamtöredék hallgatásakor, s a nagy szemű etióp pásztorok is megjelenítenek az etióp Bizuneh festményén.

73

AZ ORTODOX ETIÓP FEST Ő, AKI ELVESZÍTETTE, MAJD VISSZANYERTE SZEME VILÁGÁT. Az etiópiai ortodox egyház a világ egyik legrégibb keresztyén közössége. 350 körül Frumentius és Aedesius vitték az evangéliumot Észak-Etiópiába. A föld és az ország már jóval ezelőtt híressé vált bibliai története révén. Hiszen a legenda szerint Krisztus előtt 1000 körül a szépséges és gazdag sábai királynő meglátogatta Salamon királyt, s ugyancsak a hagyomány szerint ennek a látogatásnak maradandó gyümölcse lett az etióp királyi dinasztia.

Közös gyermekük I. Menelik király így kötötte össze a zsidóságot és az etióp népet. A középkorból ered az a festői hagyomány, amit Bizuneh alkalmaz képein. Az ország keresztyénei a szocialista fordulat idején sokat szenvedtek az ateista hatalom részéről elkövetett durva üldözések következtében. Alemayehu Bizuneh a keleti tartományból, Harageből származik. Átmeneti szemromlása miatt az USA-ban megműtötték, majd évek óta Kölnben él a most hatvanas éveit járó alkotóművész. Visszanyert külső és belső, testi és lelki látásával azóta is ragyogni látja életében Krisztust. Róla szólnak sokféleképpen képei. Az etióp sziklatemplomok ikonos táblaképeinek stílusában készült alkotásai sokrétűen dolgozzák fel az Újszövetség történeteit. Talán az sem véletlen, hogy figuráinak legtöbbjén látó, ámuló szemeket festett a művész, hiszen átmeneti vakságában érzékelhette a látás páratlan és csodálatos ajándékának a fontosságát is.

MINDEN EMBER, NÉP ÉJSZAKÁJÁT CSILLAG-FÉNY TÖRTE ÁT. Az etióp festményen a betlehemi csillagot és a jászolbölcsőt megosztva figyelő, szemlélő, csodáló pásztorok, illetve az angyal egyszerű képi eszközökkel fejezik ki a lényeget. Valaki jön, aki fölötte áll az egész világnak, mégis benne van teljesen a mi földi történelmünkben, mert azért jött, hogy belülről ragyogja át, változtassa meg, váltsa meg a sötét, istentelen, embertelen világot. Igen, ilyen egyszerű a

74

Jézus történet, mégis ezért olyan szemnyitogatóan fontos, mert a belső ragyogás és a külső emberség függ Tőle és összefügg Benne, Vele! A Rheinberger-muzsika és a Bizuneh ikonkép tér-időt átívelő, egymásba illeszkedő hang-, és színvilágába elrendelten és ünneplésünket emelő módon illeszkednek bele Füle Lajos Istenszeretettől áthatott lelkének igaz költői sorai: „A betlehemi éjszakát/ és minden ember éjszakáját/ egykor Csillagfény törte át. /Ma is, kik hisznek, látva látják, / és imádják a GYERMEKET, / KI népek MEGVÁLTÓJA lett,/ hatalmas minden éj felett./ N é p ü n k is megváltásra vár,/ hisz sorsa, bűne tönkretette,/ s meg nem válthatja önmagát,/ hiába kész a harcra, tettre./ Véred, hatalmad kell nekünk!/ Segíts, URUNK, mert elveszünk,/ szánd meg veszendő nemzetünk!” (Segíts! 1989) * Különös szinkronizálása, egyidejű megjelenést, megszólalást lehetővé tévő csodája Isten Lelkének, most így fordítanám a szót: karácsonyi szinkronja a luxemburgi komponista, az etióp festő és a magyar református költő soha nem találkozott egymással.

Mégis ugyanarról komponáltak, festettek, költöttek.

Mert mindhárman találkoztak Jézussal, mindhármuknak élő Krisztus-hitük volt, s ezen át csodálkoztak rá annak a titokzatos éjszakának az élő Titkára…

MÁSODIK FEJEZET

KARÁCSONY FORDÍTOTT JÁSZOLBÖLCSŐ MINDEN ÉGRE ÍVELŐ TEMPLOM

75

Régi karácsonyokra visszarévedezve, az idei karácsony abszurditásait, korlátait, veszélyessé válását, mégis ígéretes áldásait mérlegelve, felidézve, elcsodálkozom újra meg újra.

Legfőképpen, amikor magamban megképződik annak a titokzatos, első, szent éjszakának ugyancsak különleges, egyérintős története: Isten testet öltése a téri-idő bethlehemi pontján.

Ahogyan ez az őseredeti geometriai ábra, a parabola lefelé ívelése is szemlélteti Isten útját hozzánk, a világtörténelmi adventet és karácsonyt, azt az elsőt és egyetlent, amikor a páli Krisztus-himnusz első része vált valósággá. Hiszen a filippi levél szerint Krisztus Jézus Isten formájában lévén, nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt…

(Filippi 2,5-6).

S amint kezdene beleszédülni a szívem, máris felteszem a kérdést: de miért? Ahogyan Anselm a középkorban feltette, s azóta is felülmúlhatatlanul egyszerű választ kapott-adott kérdésére.

Cur Deus homo? Miért lett emberré Isten? Miért üresítette meg önmagát, miért hagyta oda mennyei gazdagságát, békességét, Istennel való egyenrangúságát, a tökéletes harmónia világát?

Miért szállt alá a bűn, istentagadás, háborúk, járványok, cselszövések, gyilkosságok bukott világába?

76

Milyen különös karácsony ez! Miért? A válasz: hogy emberré legyen az ember. Hogy az Ecce Homo, a tökéletes ember mindenkor kipótolhassa azt, ami belőlünk hiányzik – a mi javunkra, Isten előtti felmentésünkre, tisztára mosásunkra. Ez valóban olyan szédítő, amire már-már csak ez lehet a magyarázat: Hiszem, mert annyira hihetetlen, credo quia absurdum est. Minden észszerű számítást, mérlegelést messze felülmúló ez a jézusi alászállás. A mennyei Atya szeretett Fiában, Jézusban meglépett transzcendenciája – önmeghaladása érettünk, felénk, mert neki ez a boldogtalan, megváltásra szoruló világ a legdrágább, ez Őneki a túlnani, a transzcendens. Ami csak ezzel az alászálló isteni önmeghaladással, lefelé, hozzánk ereszkedéssel értelmezhető és menthető meg. Mert az ősbűn, és aktuális személyes bűneink egyirányú utcát csinált mindenből. De Isten ezt nem akarta így hagyni, mivel Ő úgy szerette ezt a világot…(János 3,16). Őhozzá felemelkedni minden igyekezete, vallása, praktikái ellenére képtelen volt az ember, az emberiség. Őneki kellett alájönnie, s ott, a fekete pontban, azon a sötét éjszakán meg kellett érintenie az Általa alkotott földet, embervilágot.

A mennyei szeretet-emelődaru horgonyára kellett ráemelnie a jászolbölcső segítségével a földi valóságot, hogy aztán szeretetének emelő karjaival kicsit feljebb emelje mindenkori önmagánál. Ezt a szédítő lefelé örvénylést, alászállást festette meg egy angol festő.

Amint irgalma a testet öltéskor örvénylő módon a létezést, a létezőket is a jászolbölcső vonzásába „szippantja”.

77

Ez a gyönyörű és igaz üdv-esemény Isten szeretetének a csúcsa. A jászolbölcső Isten földre szállásának, tapintatos leereszkedésének a kegyelmes csodája. S azóta is mennyi vers, filozofikus bölcselkedés, zenemű, egész kultúrák fogalmazzák meg, dadogják el, zengik szerteszét annak a glóriás, dicsőséges éjszakának a jelentőségét, a Gyermek Jézusban egyérintős isteni parabolának minden emberi értelmet, mert életünket, megmentésünket kereső, ezért mindent felülhaladó csodatettét. Amiről egy költői lelkű protestáns teológus így fogalmazott: az elveszett Éden-kertből néhány relikviát megőrzött és visszaadott nekünk Isten a születés betlehemi éjszakáján, a megszületett Megváltóban. Visszaadta nekünk a csillagok csodáit, az istengyermekben minden gyermek Istenre ámuló szemét, s visszaadta a szívünknek azokat a virágokat, amelyek Isten jelenlétére nyílnak ki istenimádatként a szívünkben.

Ezt a különös, gyönyörű alászállást érzékelteti nagyon lenyűgözően az építészet mesterien egyszerű fa és fény eszközeivel az a finn templom, amelyben szinte ránk száll annak az éjszakának mindent felfénylő, megvalósodó titka. Mintha merülésben lennénk. Titkokba, felismerésekbe. Le és felmerülésben egyszerre. Ahogyan csak Istennél lehetséges ez. Isten lemerül hozzánk, mi pedig felmerülhetünk a Gyermek emelő karjai segítségével égi fények, igazságok, megváltó lélegzetvétel, igazi létezésünk felé.

78

Miközben a jászolbölcső titkainak betűzetésében merült el a lelkem, egyszer csak bevillant szent ámulásom közben az égi-földi geometria másik fele. Az inverz parabola képével. A fordított parabolával.

Hiszen mi más lenne minden keresztyén templom, ami a világon az elmúlt kétezer évben felépült, mint egy hatalmas, égig egységesülő templomódává, templomtorony-szimfóniává stilizált, megfordított jászolbölcső?!

Minden építészeti remeklés, templomépület- és torony építésének a csúcsa, szegletköve, az egyetlen, éggel randevúzó pontja ugyancsak a Gyermek, Aki a kereszten érettünk áldozta magát. Ő emel nekünk mindig emberi kezek által templomot, égi előcsarnokot, lelki fészket az angyalok szárnyai alá. Így aztán minden templom a jászolbölcsőből a keresztre emelkedett, meghalt, s feltámadott Úr Jézus Krisztus magasztalásának megkövült, fába, fémbe, üvegbe komponált, anyaggá formált imája!

Amint a messzi északon, Finnország földjén is, és szerte a világon, így például a dél-koreai reformátusok tízezres gyülekezetfellegváraiban sem az emberi hiúság bálványmagaslatai tűnnek szemeink elé, hanem a megértett, elfogadott jászolbölcső Titka, az élő Jézus Krisztus iránti nagy hála, szolgálat esztétikus, messze látszó, messze láttató hódolásai jelennek meg.

79

Annak a tökéletességnek a sejtetése-sejtelme ez, ami a jászolbölcsőbe aláereszkedett isteni szeretetből, a Dávid városába megszületett, bepólyált Gyermekből sugárzik felemelő mozgató energiaként a történelem végéig hatalmasan minden nemzedékre, ezek hitre kiválasztott tagjaira. Ebből az istenszükségletből, megváltás szükségletünk, Istenre szorultságunk felismeréséből, elfogadásából küldte az Atya hozzánk Őt, s ez az a legalapvetőbb emberi szükséglet, ami megelőzi az ön-, és létfenntartás alacsonyabb szintű alapszükségleteit, mintegy égi horizontját adva a földi kenyérnek a mennyei kenyér elsőbbségével, ami az égből szállt alá. Úgy, ahogyan egy bölcs keresztyén filozófus fogalmazta: Az ember igazi tökéletessége az, ha rádöbben, felismeri és elismeri, hogy szüksége van Istenre.

Ez a legtöbb, amit elérhetünk az életben.

Ezt az alapigazságot, létigazságot hirdeti minden templom, mint a emberi kéz által égre emelt, menny felé fordított jászolbölcső – ami már átváltozik emberbölcsővé. Isten templomai szavak nélkül is így prédikálnak a titkok Titkáról, az Isten Egyszülött Fiáról.

Vajon az életünk, a testi létünk mint Isten Lelkének hajlékai, templomai tudnak-e üzenni ilyen egyértelműen a titkok Titkáról, mint ezerféle templomainak szerte a világon? Isten számára ez lehetne ebben a pandémiás időben is, amikor nem tudunk elmenni a kézzel csinált templomokba, a legszebb karácsonyi ajándék. Beleremegek, 80

amikor ezzel összefüggésben arra gondolok, amit egy keresztyén testvérünk így mondott: Az Isten dicsősége – az élő ember – gloria Dei – homo vivens. Létezik ekkora karácsonyi ajándék – Istennek?

Próbáljuk meg, szánjuk oda magunkat erre a csodára. Áldott karácsonyi ajándékkészítést: önmagunk odaszánásával Istennek!

HÓDOLAT A MINDENSÉG ÉS AZ ÉLETÜNK URÁNAK, A CSILLAGOK ÁLTAL IS JELZETT MESSIÁSNAK

Ma, december 21-én, ha tiszta lenne az égbolt fölöttünk, láthatnánk felragyogni a Messiást hirdető fényességgel a nagy útjelző bolygókat, a Jupiter és a Szaturnusz 800 évenkénti nagy együttállását.

Amiről már Ézsaiás veretes biztatással szólt, s amit epedve vágytak meglátni sok nemzedék fiai és leányai: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog“ (Ézsaiás 9,1).

Miközben a világjárvány mélységében bukdácsol és vakcinareménybe kapaszkodik az emberiség, ma a beteljesült ígéretekre visszaragyogva feltűnik a Megváltó Krisztus teremtésbeli két hírnöke, a Jupiter és a Szaturnusz a conjunctio magnaban.

81

Tudjuk-e ezt a jeladást olyan szellemi-lelki alázattal fogadni, mint a napkeleti bölcsek, az ókori csillagászok, akik azért mentek el Jeruzsálembe és Betlehembe, hogy valóban igazolva lássák tudományos feltevésüket, precíz számításaik tapasztalati igazolását, miszerint „láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt“ (Máté 2,2).

Több ezer kilométert téve meg az experimentum, a tapasztalat pecsétjéért, jóváhagyásáért. És úgy lett. Tudjuk-e ebben a kivételes üdvösségtörténeti és csillagászattörténeti pillanatban, a testet öltés és a bolygók adta jelzés együttes megjelenésében mi is nagy örömmel csodálni, imádni Őt, akit még az égitestek is hódolva jeleztek előre? Tudjuk-e imádni Őt azzal a szent ámulással, gyermeki nyitottsággal, amiről az angol egyházi ének himnikus sorai szólnak?

Miért hogy Ő, kit angyalének dicsért, Költötte ránk szerelme kincseit?

Vagy mint a pásztor elveszett után járt, Elmémmel fel nem foghatom, miért?

De azt tudom, hogy Máriától származott, Hogy Betlehemben jászolágya volt, Hogy Názáretben élt és ott volt otthona, Ím így jött el Ő, a Világ Megváltója!

Miképpen áldja Őt magát majd a Föld, Ha egy szavára béke lesz az úr?

Vagy sejted-é az ujjongásnak árját, Ha minden szívet lénye majd betölt?

De azt tudom, hogy angyalének ujjong, Megváltott lelkek hangja zengi Őt; Az Ég a Földnek, Föld az Égnek mondja: Végre Király Ő, a Világ Megváltója!

Különlegesen nehéz időket élünk, különös kegyelmi jelekkel az égen.

Vegyük észre, minden azért történik, hogy felismerjük Istenünk nagy szabadítását, amit azon az égi-földi, mennyei titkokkal feldúsított éjszakán ajándékozott a világnak a jászolbölcsőben: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában“ (Lukács 2,11).

82

Nekem már csak egyetlen kérdésem van, ami nagyon foglalkoztatja mindezek mellett a lelkemet.

Vajon onnan túlnanról nézve, a földről láthatatlan világból idetekintve, ahonnan azon a titokzatos éjszakán mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent (Lukács 2,13), szóval onnan, a túlnani világból miként néz ki a mi mai adventünk, karácsonyi készületünk?

Ha erre járnának most a nagy együttállást amonnan szemlélve az angyalok, mennének-e el tőlünk vidám lélekkel mennyei Gazdájukhoz?

Félve írom le: egyáltalán nem biztos, hogy a látvány nem szomorítaná el őket. A járványnak áldozatul eső sok millió ember látványa, a részvétlenség hiánya, vagy az élők önzésétől tompított csekély-sekélyes volta, az isteni Gyermek megszületésével emberi méltóságra rangosított világ, (Ecce Homo – íme az ember, ahogyan Pilátus kimondta, s talán csak ezért született a földre, s lett római helytartóvá Urunk földjén), amelynek az embersége mégis annyira kificamodott maradt a megváltás nagy műve ellenére.

83

Hiszen ami jogszerűen, üdveseményként érvénybe, hatályba lépett, az elvégeztetett, a kereszten beteljesülésbe fordult, a feltámadással végérvényessé vált megváltás, de facto mégis csak a választottakban vált láthatóvá és érvényessé. Jele ennek, hogy a járvány és az égi nagy együttállás kétszeresen hangsúlyos üzenetét ma is sokan nem értik, nem fogják fel a maga rendkívüliségében.

Vajon ez a pandémiás próbatétel rajtunk és a csodajel felettünk viszie közelebb életünket Istenhez? Egészen közel Őhozzá, Aki egészen közel jött hozzánk 33 földi évén át, s marad szívközelben a történelem végéig Szent Lelke által? Ez ennek a mai kivételes napnak az egyik legfőbb kérdése… az egyetlen szükséges dolog, amiről valóban el kell gondolkodnunk!

ETIKAI VILÁGTÉRKÉPPEL JÖVÖK HOZZÁD URAM, S JÁSZOLBÖLCSŐD MELLETT EZT TALÁLOM: SDG² Éppen befejeztem a facebookon a fenti témában karácsonyi előzetes nagy örömömet (gaudium magnum – Lukács 2,10) megosztó cikkemet, amikor puff, se kép, se hang. Minden eltűnt, amit leírtam végérvényesen. Ez már nem az első ilyen idegölő méreg. Mintha valakik direkt arra vadásznának, hogy amikor kiteszem az írás végére a pontot, megsemmisítsék azt.

Na, de ma még ez a technikai akadékoskodás sem szegte örömömet.

Kezdem újra a cikkírást, mivel az, amiről benne szó lesz, ugyancsak sokszori nekiveselkedést igényel mindenkitől.

A mélypont üzenete…

Miről is van szó? Chr. Stückelberger világhírű református szociál-etika professzor testvéri, baráti módon a minap megosztotta velem is az általa alapított Globethics.net etikai világháló(zat) legújabb térképét.

Ezen az látható, hol kutatják, írják, modellezik a jelenben a jövőt, s annak egyértelmű fundamentumát: az erkölcsöt. A térkép felirata ezért ez: erkölcs a világon (Ethics around the World).

84

Soha jobbkor nem jöhetett volna ez a térkép, s az a hatalmas etikai vállalkozás, ami végre nem profit, hanem élet- és jövőorientált iránymutatás, tanítás, program, mint éppen most, a világjárvány tombolásának az idején. A világgyógyítás erkölcsi esélyéről és szükségességéről, amiről itthon is olyan kevés szó esik! Valamiről, ami nélkül nincs jövő. A kiváló tudós és pedagógus, szervező, istenadta Stückelberger professzornak még a pandémia kezdetekor, mintegy a mélypont üzeneteként megfogalmazott 600 oldalas etikai kézikönyvét a poszt-Covid, a Covid utáni világnak szánt innovatív stratégiáját részben már megosztottam azokkal, akik a Felvidék.ma honlapon hónapokkal ezelőtt kezdett sorozatomat figyelemmel kísérték.

Egyértelműen világossá vált az a roppant különös, Isten Lelke által koordinált és vezetett összefésülés, összeillesztés, ami mára számomra is úgy jelenik meg, mint a jászolbölcső csodája, a belőle kinövő SDG², azaz az SDG a négyzeten.

A jászolbölcső csodája: SDG² Mit jelent ez? Az SDG jelenti egyrészt azt a reformációban nagyon hangsúlyossá vált élet- és alapelvet, hogy minden dolgunkkal Isten dicsőségét szolgáljuk. Egyéni életünknek, közösségi életünknek, személyes viselkedésünknek, családi életünknek, egyházainknak, nemzetünknek és az egész világ létezésének, megmaradásának az alapja az etika, az erkölcs.

Ez az a tengely, az etikai tengely, ami körül legyenek bár centrifugális vagy centripetális hatások, törekvések, azaz széthúzások vagy éppen összetartó, egyben tartó törekvések, ezeknek tengelye az erkölcsi tartás, amelynek forrása pedig a hit.

A hit forrása pedig Isten. Tehát: az emberi jövő, megmaradás tengelye maga Isten. Az SDG-modell: hogy minden dolgunk Isten dicsőségére menjen végbe.

Az a jászolbölcső Isten világmegtartó, megváltó szeretetének és irgalmának, együttérzésének, szolidaritásának az első tengelydarabja. Ott még kicsiben. Aztán a kereszten már nagyban áll előttünk ez a tengely. Mert azelőtt és azóta még inkább a kereszt, s leginkább a kereszten érettünk meghalt, majd onnan az emberi tengelyszükséglet nélkülözhetetlensége érdekében feltámadott

85

Keresztrefeszített a bizonyítéka, hogy erkölcsi tartás, magatartás, tengely, hit, végső soron Isten nélkül széthullik, anarchiába semmisül minden. Vagy-vagy. Harmadik lehetőség nincs. Ehhez az SDG-hez jött nemrég az ENSZ SDG-je, a világméretekben fenntartható fejlesztési célokkal = Sustainable Development Goals. Íme, az Egyesült Nemzetek jövőbetekintését is erkölcsi elvek vezetik. Azaz: hogyan lesz fenntartható a fejlődés az igazságosság, a szabadság, az emberi méltóság védelme, a környezetkímélés, a béke szempontrendszere szerint. A betlehemi jászolbölcső és a kereszt etikai világtengellyé formálása óta jó 2000 évet kellett várnunk arra, amíg a két SDG, az egyedül Istené a dicsőség és a fenntartható fejlődési célok megjelenjenek és egymásra találjanak. 2000 év szörnyűségeinek, háborúinak, kataklizmáinak kellett végigdúlniuk a világon ahhoz, hogy az emberiség eljusson az etikai világküszöb szellemi szükségletéig. Ahhoz, ami nélkül nincs tovább. S hogy legyen tovább az egész világjárványos glóbusznak, akár elmúlik a láthatatlan világ próbatétele rólunk, akár nem, vissza kell lépnünk időben és lényegében a forrásokhoz. Ad fontes – s ott a vallásokat, a jászolbölcsőt találjuk. Innen kell elindulni a 21. század megőrzéséhez, fenntartható közösségi és egyéni, globális és nemzeti új vagy újabb létformákhoz. A konvergáló, összefogást, összetartást, megmaradást segítő szemléletekhez. Az SDG²-höz.

Betlehem-Jeruzsálem-Róma-Genf-Wittenberg-NairobiSanghai-Rio de Janeiro…

Ezek nem egy világ körüli utazás tervezett állomásai. Hanem etikai térképcentrumok. Stückelberger professzor ezzel az etikai világtérképpel ajándékozta meg etikai világhálóján, a globethics.neten keresztül a világot ezen a karácsonyon. Nem lehet eléggé megköszönni Neki és Munkatársainak szerte az öt kontinensen.

86

Személyesen nekem is küldött kedves figyelmessége sokkal több, mint személyes karácsonyi jókívánság. Isten-központú, embersegítő világprogram, amit már említett etikai kézikönyvével (Globalance: Ethics Handbook for a Balanced World Post-Covid), valamint két másik valóban innovatív gondolatokat, összefüggéseket, etikai világstratégiát tartalmazó munkájával még inkább hangsúlyoz és alátámaszt. Nagy örömömre mindkettő ott van a karácsonyfám alatt, s arra várnak, hogy megosszam tartalmukat ünnepek múltával az Olvasókkal. Az egyik a cyber-korszak etikájáról szól, a számítógépi világ etikájáról, a másik arról, vajon ki visel gondot erkölcsileg a világról. Mindkettő hallatlanul izgalmas, közbeszéd része is lehetne erkölcsileg nagyon elesett, alulképzett, egyéni érdekekből mindent felülíró világunkban.

Elvilágiasodás-mentesítés, harmadik egyház?

Még néhány szó az etikai világtérképről. Egyértelműen kiderül, ha ránézünk, hogy az etikai kutatóközpontok, oktatási intézmények kristályosodási pontjai Európán kívül annak. Négy centrum Afrikára, négy Ázsiára vonja tekintetünket. Nigéria, Dél-Afrika, Kenya, DélKorea, Kína, India, Indonézia és messzebb Latin-Amerika a világméretű erkölcsi ébredés, programkészítés központjai. Nem véletlenül, s bizony okkal, hogy nem a keresztyénség őskontinense, Európa.

Már jó ideje látjuk, hogy a vallásszociológiailag is jó előre jelzett nagy vallási, hitbeli ébredés a 21. században elhagyja Európát.

87

P. Berger, Ph. Jenkins és mások (róluk több tanulmányom, könyvem, cikkem szól) nagyszerű kutatásai és könyvei már 2-3 évtizeddel ezelőtt felhívták a figyelmet egy új jelenségre: Isten Szentlelke hatalmas méretekben árad ki és árad szét a világon az ateizmus, a konzum, a fogyasztás béklyóiba vert emberiség kiszabadítására. Kialakult két kulcsfogalom is közben: az elvilágiasodás-mentesítés, illetve a harmadik egyház képzete és új fogalomköre.

Most itt csak ennyit: a harmadik egyház, azaz a Szentlélek korszakaként meghatározott 21. században a nagy erkölcsi és hitbeli ébredések éppen a térkép által jelölt területeken, az ott élő embermilliárdok között mennek végbe.

Ott, ahol végre vagy újra fontossá lesz a hit, az ebből táplálkozó etikus magatartás, a megbízhatóság, a fair play, mert enélkül oldott kéveként hullik szét nem csak nemzetünk, hanem az egész világ.

Hálás vagyok Professzor barátunknak, hogy nagyszerű térképét, a mögötte meghúzódó gazdag és eredményes etikai világkutatás felismeréseit velünk, s így magyar testvéreimmel is megosztotta.

Ugyanis a jászolbölcsőtől a kereszten át, az ókortól a posztmodern korig, Európától Ázsiáig, Afrikáig, az egész földgolyón megáll az Isten-gyermek, s a megtartás Urának igazsága arról, hogy hit és a szeretet nagy parancsolata, tehát hit és erkölcs nélkül semmit sem cselekedhetünk. Az SDG² nélkül, azaz Isten dicsőségének szolgálata és a fenntartható fejlődés céljainak egyetlen tengelyen, az erkölcs tengelyén történő működtetése nélkül minden illúzió.

A világ megmentése Betlehemben kezdődött a jászolbölcsővel, Jeruzsálemben teljesedett be a kereszten és a feltámadással. És elérte New Yorkot, az ENSZ-et is. Meg az összes kontinenst. Azért imádkozzunk, hogy az SDG ne puszta jelszó, program, elvi célkitűzés, hanem gyakorlati valóság, élet legyen. Az egész világ karácsonya…

Mert Istennél semmi sem lehetetlen. Ez sem. Boldog karácsonyi reményt, hitet, erkölcsi tartást – együtt az SDG² érvényesítéséért, legalább túlsúlyba segítéséért szerte a világon – ezért Te is, én is tehetek valamit! Ki tömjént, ki aranyat, ki mirhát – hogy a világ, a jövő bölcső és ne koporsó legyen… SDG²!

TŐLED NYERT FEHÉR RUHÁBAN SIETEK HOZZÁD, URAM, ISTEN-GYERMEK ÉS VILÁG MEGVÁLTÓJA

88

A világ nem ismerte meg őt: A saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt.

Akik pedig befogadták, Azoknak hatalmat adott…(János 1,11-12) A szent ámulások lelkületével, boldog gyermekkori emlékek felcsilingelő hangfoszlányaival állok meg Előtted ezen a szent karácsonyon, születésnapod köszöntésére, jóságos Uram. Köszönöm a kedves első karácsonyok emlékét, imádkozó nagymamám kezét, aki minden szent ünnepen megfogta gyermekkezemet, s a karácsonyfa díszei, angyalhajas titkai, szerteáradó zöld illata felhőjében imádkozni kezdett velem. Nekem nagymamaillatúak, imádságos szavak illattételétől megnyugtatóak a szent estéim jó hetven éve. Sokszor hallottam a mindig megható szép halleluját hol énekelve, hol verselve emlékőrző családi körben: “Miért, hogy Ő, kit angyalének dicsért/Költötte ránk szerelme kincseit? Vagy mint pásztor: elveszett után járt,/Elmémmel fel nem foghatom, miért?/De azt tudom, hogy Máriától származott;/Hogy Betlehemben jászolágya volt./Hogy Názáretben élt és ott volt otthona./Ím, így jött el Ő, a világ Megváltója”.

Elmémmel fel nem foghatom, mégis teljes felajánlkozás Az első hatalmas karácsonyi kontraszt, ami minden negédességet, felszínes Jézuskázást szertefoszlatott bennem, ezzel az egyetlen szóval jellemezhető: MIÉRT? Miért, hogy Ő, kit angyalének dicsért, költötte ránk szerelme kincseit? Miért jött el saját világába, pedig tudta már mennyei indulása előtt, hogy övéi nem fogadják be őt itt a földön? Miért, hogy bár nem volt helye a vendégfogadó házban, 89

csak az istállóbarlangban, mégis vállalta ezt a rideg, bűnös, hontalanná tevő világot? Miért, hogy kőbölcső várta, s már a jászolra rávetült a kereszt árnyéka, mégis eljött közénk?

Elmémmel fel nem foghatom, csak azt tudom, hogy Nélküle árva, céltalan, pokol lenne a földi élet. S azt tudom, hiszem és vallom, azért van szent karácsonyunk mindennek ellenére, mert mennyei Atyánk elküldte Őbenne a megmentő bárkát, mint egykoron Noé és övéi számára.

Mert Nélküle fogalmunk sem lenne arról, mit jelent szeretni, és csak a gyűlölet vér- és sárfolyamainak örvényeiben vergődne az emberlét és az embersors nemzedéktől-nemzedékig sodorva. De “úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16). Az evangéliumok eme evangéliuma szerint ezért van karácsony, ezért a születés éjszakája, a csendes, szentséges éj. Hogy el ne vesszünk.

Mert úgy szeretett és szeret minket Isten. Mert Isten nélkül árva emberlétünk égi tápanyaga a szeretet éltető ereje, ezért ne csak szó, játékszer legyen számunkra a szeretet. Hogy ha már mindenki elhagyott, tudd, hidd, érezd, Ő vár rád. S ha földi utad véget ér, akkor is küldi érted lelked mentő Noé bárkáját, hogy hazavigyen.

Mert életre-halálra, örök életre érvényesen szeret Isten, s Fiában küldte el, alá hozzánk, hozzád ezt a kézzelfogható szeretetet.

Karácsonyi kontraszt: nem érthetem, mert olyan nagyot lépett értem Isten, de boldogan elfogadom.

Ott, a jászolnál gondolatban, és imában e szent estén minderre annyit mondhatok, mint amit a protestáns költészet jeles személye, 90

Gerhardt Pál írt gyönyörű jászolos vallomásában, s a protestáns zeneművészet fejedelme, Bach meg is zenésített: “Itt állok jászolod felett, ó Jézusom, szerelmem.

Eljöttem, elhoztam neked, amit kezedből nyertem:/Vedd elmém, lelkem és szívem, Hadd adjam néked mindenem…”.

Igen, minden karácsonyi kontraszt meghaladása, feloldása, legyőzése egyrészt Istenünk Megváltót ajándékozó szeretete, másrészt ez a felajánlás, odaszánás: Vedd elmém, lelkem és szívem.

A kettő együtt. Mint a szívdobbanás. Nem csip-csup ajándékok vagy milliós, olykor hivalkodóan odalökött kitűnni vágyás méltó az ünnephez. Hanem a teljes önfelajánlás és beleöltözködés Isten szeretetébe. „Elkrisztustalanodott” Európa – mégis leboruló embermilliók a nagyvilágban Volt még jó néhány hatalmas kontraszt Urunk születésekor, azon a szent éjszakán. A világ Megváltója, a Királyok Királya, az Uraknak Ura feküdt ott a pólyában. Talán fel-felsírt, de szótlan maradt. És ez a szótlanság mégis Őhozzá szólította a napkeleti bölcseket, akik azért jöttek, hogy imádják Őt. Ezt a maguk nyelvén és eszközeivel ki is fejezték. Leborultak, aranyat, tömjént, mirhát adtak a Kisdednek.

A maga pólyás méretében is világokat mozdított meg, vonzott magához. Láthatók és láthatatlanok indultak el Feléje: angyalsereg az égben, pásztorok a környéken, napkeleti bölcsek ezernyi kilométerről, Heródes besúgói, hogy meggyőződjön arról, hogy valóban megszületett a tudósok által is Megjövendölt.

Micsoda kontraszt az is, hogy a védtelen, emberileg szólva nincstelen Gyermektől rettegni kezdett a páncélzattal, harci lovakkal és szekerekkel körülbástyázott, félelmetes és gátlástalan uralkodó, Heródes király. Az újszülöttben már az örök Király, ég és föld ura vonzotta az egyszerű pásztorokat és a tudósokat, s rettentette meg a világ hatalmasait. Ezt a Jézust ünnepeljük lelki hódolással ezen a karácsonyon is. Őróla most egyetlen festőtől hozok Olvasóink elé két képet.

Kortársunk, az osztrák-brit Michael Willfort egyik festményén

91

ugyancsak szembetűnő a kontraszt. A jászolbölcső ott árválkodik magányosan, de Istentől el nem hagyottan az égi fényben, egy hatalmas katedrális pöffeszkedő lábazata oldalában. Megdöbbentő, szédítő kép. Alkotója leírja: mekkora ellentmondás, kontraszt van a keresztyén Európa mára hatalmas katedrálisokban megkövült keresztyénsége, a kultúrateremtő krisztianizmus és a jászolbölcső Ura között. Hovatovább Európa – tisztelet a kivételnek, ezek között hazánknak – kifelejtette ünnepeiből és hétköznapjaiból is Őt.

Elvilágiasodott. Valóban? Világias volt, pogány szinte a mai napig.

Nem elvilágiasodott kontinensünk, hanem elkrisztustalanodott! Fenn a keresztes zászló, címer, de nincsen kas. És ez mindenen megérződik. Krisztustalan Európa! Micsoda ellentmondás, égbekiáltó kontraszt – jöjj el hozzánk újra, élő Urunk, és ébreszd fel hitünket!

Ugyanakkor rögvest ideteszem a festő másik alkotását. Ezen csak a jászolbölcső látható, belőle felfelé nyújtott kezecskével.

Mintha Isten felé kapaszkodna a gyermek. Mintha emberi segítő kezet várna. A környezete lehet behavazott föld, rideg világ, de lehet tengerhab, hullámverés. A parton a Krisztus-bölcső. Partra vetett hajó? A lényeg: egy emberarc sejlik fel a háttérben, amint arcával teljesen leborul a földre. A krisztustalanná váló Európában, vagy valahol a világon, tengereken innen és túl, voltak, vannak, lesznek, akik földig hajolnak a picinyke bölcső kereszten és feltámadáson át naggyá lett Megváltó Ura, életünk Királya előtt. Szemléljük ezt a két festményt alaposan karácsonyi csendünkben! Hiszen a kettő együtt ad olyan összképet, ami karácsonyi evangélium: egyszerre láttatja az elvilágiasodott Európát, a krisztustalant, s a földig boruló embert, aki felismerte: neki a jászolbölcső Urára, Krisztusra van szüksége ahhoz, hogy éljen.

Tőled nyert fehér ruhánkkal…

Emlékébresztő 2020. évi karácsonyunk minden elővigyázatosságával, bezártságával együtt még mélyebb, ünnepibb lehet, ha akarjuk. Én nagyon szeretném. Eszembe jut az a karácsony, amit idegenben töltöttem, mégis talán a legbensőségesebb marad.

Közel 50 éve volt, amikor első ösztöndíjas évemet töltöttem az NDKban. Karácsonyra meghívtak a herrnhuti testvérközösség gyülekezetébe.

92

Ámultam-bámultam a két évszázada Zinzendorf gróf által Istennek és a testvérgyülekezetnek adományozott kulturált tájat, vonalzóval rendezett művelt földeket, tiszta falut. A herrnhuti adventi csillagok világszerte ismert és sokaknak kedves csillaggyártó üzemét, manufaktúráját. Mindenütt hívő, protestáns testvérek, családok derűs, közvetlen serege vett körül. Barátságos angyaljárás.

Megmutatták, hogyan készítik könyvtárnyi igei és idézet apparátussal a Losungot, már 290 éve. De a legnagyobb csoda és meglepetés az volt, amikor a karácsonyi istentiszteletre fehér köpenybe öltözve jelentünk meg. Mindenki kapott, vagy hozott magával egy fehér köpenyt, ami talpig befedte. A meghatottságtól alig tudtam énekelni a karácsonyi, ismert énekeket.

Ott jöttem rá arra, milyen hatalmas ereje van a bizalomnak, a reménynek. Isten felemelő, pozitív emberszemléletének! Hogy Jézus Krisztus kifehérítő, bűntörlő golgotai áldozatáért Atyánk más szemmel néz ránk.

Mintha bűntelenek lennénk. És a testvérek is így néznek egymásra.

Nyoma sem volt irigységnek, gúnynak, előítéletnek. Mindenki kegyelemből kapott kifehérítő, megtisztító bocsánatot. Az angol ének sorai váltak szó szerint igazzá akkor ott az idegenben, mégis Isten otthonteremtő, fantasztikus közelségében: “Bűn ruháját vessük el/A szövetség vére által./Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal”.

93

Akár lesz hó karácsonyra, akár nem, biztos vagyok benne, lehet igazi fehér karácsonyunk. A jászolbölcső Isten-Gyermeke, a világ Megváltója ezt a nagy lehetőséget ajándékozza Neked ezen a karácsonyon. Bizalma, többre bízása, szeretete kézzelfogható jeleként. Jertek, öltözzünk fehérbe az Ő tiszteletére, és megbocsátó kegyelméből! Boldog, tiszta, megszentelt karácsonyt!

NEVEZETES NŐK ÉS FÉRFIAK A JÁSZOLBÖLCSŐ KÖRÜL – MAI TANULSÁGOKKAL (1.)

94

Hódolat a gyermek Jézus előtt. Palazzo Madama Torino. (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images) Végtelenül hosszú azok sora, akik a betlehemi éjszaka Újszülöttje, Isten Fia jászolágya körül az elmúlt kétezer év alatt megálltak. Fizikailag kevesen: pásztorok, napkeleti bölcsek. Lelkileg-szellemileg annál többen. Olyanok, akik vallomásaik aranyát, tömjénjét, mirháját, személyes kincseiket helyezték a Kisded, a kereszt és a feltámadás óta a világ Megváltója lábai elé.

Gyönyörű énekek, gondolatok, versek, zeneművek, festmények, regények, filozófiai eszmefuttatások, teológiai bölcsességek hömpölyögnek a megtestesült Ige körül, az Ő szent inspirációjára.

Betlehemi konfessziós zarándoklatra hívogatom a Kedves Olvasót. A baltikumi költőnő, a hívő református Dora Rappart, a kopácsi Borkó Juliska és az ENSZ második főtitkára, az evangélikus Dag Hammarskjöld csodálatos alkotásai, karácsonyi élményeik fáklya fényében csodálhatjuk velük együtt az Üdvözítő Úr Krisztus már újszülöttként is minden szónál erőteljesebb, sokak számára ellenállhatatlan vonzását. Az igazság és a szépség vonzerejét.

Minden kegyelem, csak a kegyelem – Dora Rappard Az apai ősei révén baltikumi, református-evangélikus eredetű Dora Rappard (1842-1923) Málta szigetén, az angol sátor misszióban dolgozó édesapja közelében látta meg a napvilágot. Erre emlékeztet ma is például a Bethánia Mozgalom Fénysugarak c. éves lelki traktátusa vagy a Boldog öregkor c. kiadvány. Számos szép lelki ének fogant a szívében és hitében.

Amikor a 90-es években feleségemmel, Röhrig Klaudia lelkésznővel az észtországi Munkácsy Mihály Magyar Kultúregyesület meghívására, a németországi Gustav Adolf Werk protestáns segélyszervezet és néhai dr. Hegedűs Loránt református zsinati elnök-püspök elvi támogatásával jártuk a Baltikumot a magyarbaltikumi magyar ajkú és német nyelvű református misszió kiépítésével próbálkozva, Vilniusztól Rigán át Tallinnig, Tartuig, mindenütt találkoztunk nevével, élő emlékezetével. Énekei, amit a sajátos baltikumi evangélikus kegyesség, pietiás tartott ébren, még ma is felcsendülnek istentiszteleteken. Amikor pedig a svájci Chrischona Basel közeli missziói-lelki központjába látogattunk, ott is kézbe vehettük énekeskönyvét, énekes önéletrajzát, a Lichtstrahlent.

95

Kedves, anyókás arcképe ott mosolygott ránk a társalgó faláról. Édesapját 1846-ban jeruzsálemi evangélikus püspöknek nevezték ki. Éveken át tartott lelki küzdelme saját értéktelenségével, kisebbrendűségi érzéseivel. Nem tudta megtalálni a helyét az ég alatt, semmirevalónak vélte magát. De jeruzsálemi évei alatt többször elment a betlehemi Születés templomába, a Gecsemáné kertbe, a Golgota hegyre, keresve a válaszokat hánykolódó lelke kérdéseire.

Nem eredménytelenül. Mert közben Isten is kereste őt! Egy karácsonyi találkozásban Jézussal 1858-ban megtér, s megváltozik az élete. Igei fénysugárba kerül a szíve. Krisztus gyógyító, életét, életcélját megértető, tisztázó világosságába. Olyan hatással volt reá a találkozás élete Urával, hogy 1862-től a házasságkötésig a jeruzsálemi protestáns leányiskola igazgatója lett. 1868-ban házasságot kötött Karl Heinrich Rapparddal, a svájci Chrischona Zarándokmisszió elöljárójával. Tíz gyermekük született. Ő lett Chrischona lelki édesanyja, sok női konferencia szervezője és vezetője, nagy lelki ébredés emberi eszköze.

Több ezer lelkigondozottja volt, akiknek bibliai bölcsességben és hitben fogant lelki tanácsokat, életre szóló útravalókat, indításokat adott.

96

Az Ige iránytűjét tette a kezükbe-lelkükbe. Viccesnek tűnhet, de nem az: európai, sőt Európán kívüli lelki befolyását találóan jellemzi, hogy egy 1973-ban Wuppertalban megjelent könyv, ami a keresztyénség atyáiról (Väter) szól, külön fejezetben foglalkozik életével (Friedrich Hauss: Väter der Christenheit). Nagyszerű szellemi adományait alkotásaiban, Krisztust és a kegyelmet magasztaló énekekben és nevelői munkájában fejtette ki. Ő maga visszafogott, alázatos, de mindig szolgálatkész, igazi magnificatos, Istent magasztaló lélek volt. Éveken át írta napi áhítatait a Biblia Igéi alapján “Szólj hozzám, Uram”címmel. Ővele most a jászolbölcsőhöz indulunk a Krisztusban kapott kegyelemről szóló gyönyörű lelki énekével és egy félelmeket oszlató, biztató versével. Mielőtt életművének legkiemelkedőbb alkotását elolvassuk (Csak a kegyelem), akár többször is ízlelgetve benne az örökkévalóság ízeit, fedezzük fel Dora Rappard személyében a ma is érvényes, elgondolkodtató és ösztönző vonásokat. Isten ecsetvonásait portréján.

Röviden ezeket: önálló véleményalkotása volt, az Isten előtt küldetésére, öntudatára ébredő nő mintáját hagyta ránk. A másokat nem sértő emberi méltóságra elvezetett “emancipált” nő példáját, akinek megtérése óta megélt Isten-tudata nagyobb és erősebb volt, mint öntudata. Mert szíve szerint, s nem színből jutott el Betlehemig, a jászolig, s annak Uráig, s a Gyermek mellett maga is gyermekévé vált Istennek, így nagyon érzékenyített, fogékony lett a szegények sorsa iránt.

97

Az élő hit szociális felelősségtudata ébredt és működött benne. A jeruzsálemi leányneveldétől kezdve a chrischonai anyaházig tízezrek lelkigondozó, tanácsadó anyja lett. Isten világméretű családjának, a familia Dei-nek meleg és tág szívű női pásztorává. És mert igaz, hiteles volt megtérése, lelkének, tekintetének horizontja nem szűkült le népes családjára, csak Chrischonára, hanem Isten-horizontba, Krisztus-távlatba foglalva látta a világot és szolgálta embertársait imáival, fénysugarakká váló áhítatokkal, versekkel, tanításokkal. S bár lassan 100 éve, hogy elment mennyei tájak felé, mégis lelkének és összetett kezének kincseivel velünk, sőt bennünk él ma is…

CSAK A KEGYELEM Támasz nincs velem – csak a kegyelem.

Semmi más nem tart meg engem, mint törött mankó hagy cserben, s csak a kegyelem marad énvelem.

Mit érek magam? Mind haszontalan amit tettem és elértem; Megrontotta bűnöm, vétkem.

Védő nincs velem – csak a kegyelem.

Isten jósága, Jézus halála, Szentlélek-adta új élet – más nem adhat békességet nékem idelenn! – Csak a kegyelem.

Boldog, ki bűnnel győztes harcra kél.

Megtisztul Jézus vérében, győz a Bárány erejében, s zengi szüntelen: Csak a kegyelem…

Ahogy sebzetten, észrevételen őz rejtőzik sűrűségbe, roskadok le Hozzád térve, s gyógyír nincs velem – csak a kegyelem.

S bár az ős gonosz támad, ostoroz – kárt lelkemben hogyan tenne!

98

Betakar Isten kegyelme!

Csak az van velem! – Csak a kegyelem. És ha fájdalom terhét hordozom, ha sötét, mély völgybe érek, ott is kísér tiszta fényed.

Más fény nincs velem. – Csak a kegyelem.

Hadd énekelem: Csak a kegyelem!

Elég életre, halálra, elérni örök hazámba!

Elég szüntelen. Csak a kegyelem.

NE FÉLJ, CSAK HIGGY! Ha éjszaka vesz körül és sötétség, s nem látsz utat a pusztaságon át, Valaki ott van veled és vezérel hűségesen, átszegezett kezével.

Ne félj, csak higgy! Neki gondja van rád!

Bízhatsz benne! Mért csüggednél, remegnél?

Engedj néki, ha próbál, tisztogat!

Ismer! Elmondhatsz mindent. Érti, hallja.

Ha elfáradtál, hordoz erős karja.

Ne félj, csak higgy, és vesd rá gondodat!

Veled az Úr a szenvedés tüzében.

S ahogy az ötvös perceket figyel, hű tekintete őrködik feletted: drága aranya tűzben el nem veszhet.

Ne félj, csak higgy! Idején kiemel.

NEVEZETES NŐK ÉS FÉRFIAK A JÁSZOLBÖLCSŐ KÖRÜL (2.)

Az ószövetségi próféták vallásuk szokása szerint befedték fejüket imasáljukkal, amikor az Úr elé mentek. A drávaszögi, kopácsi prófétanő, a parasztcsoda befedte fejét egyszerű keszkenőjével, amit illendőségből és hagyományosan viselt egész életében. Nagy örömmel idézem fel az ő emlékezetét, bár finnyáskodó korunkban másfajta sztárokat, hódító

99

hölgyeket illene idézni. Köztük azonban alig akad olyan különös teremtés, mint amilyen Borkó Juliska volt.

Erős magyar parasztság nélkül nem lett volna erős magyar egyház Annyit hadd idézzek fel személyes emlékeim közül, hogy még mindig az orromban érzem azoknak a paraszt gyülekezeteknek, közösségeknek a sajátos ember illatát, „református szagát”, amely közösségek a magyar egyház, a protestantizmus megtartói voltak és maradtak hazánkban főként az Alföldön, a történelmi nagy haza letépett területein, Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján.

Szociológiai tény, hogy a magyar reformátusság törzsét, gerincét a tehetős parasztság alkotta.

Ennek presbiteri rendszerében a pápai kezdetek után már nagyon korán, évszázadokkal ezelőtt kialakult egyfajta egyházi demokrácia, a presbiterek és a lelkészek egyenjogú együttműködésének kálvinigenfi elve nyomán, ami aztán a későbbi tényleges alkotmányos demokrácia bölcsője is volt.

A dolgos birtokos parasztság, akiknek „kulák”, becsületes, talpig istentisztelő részét igyekezett a kommunista brutalitás megtörni, megszégyeníteni, ellehetetleníteni. Felemás sikerrel. Emlékszem, milyen feddhetetlen parasztemberekkel találkoztam az erős

100

gyülekezetekben. Jut eszembe a dudari „ámerikás” gondnok, néhai Kováts Gyula bácsi, aki a 70-es években tiszta szobájukban, szemben a templommal nemcsak őrizte a családi Bibliát, hanem naponta olvasta is háza népének.

Vagy amikor családunkat az államhatalom kitelepítette Tárnokrétibe, s a szomszédban élő kedves parasztcsalád tócsnit meg krumplis pogácsát sütött a szegény kitaszítottak fogadására. Azóta is érzem szeretetük tócsnis illatát, mely átleng az évtizedeken. S eszembe jutnak templom szerető kun őseim, akik Karcagon és a délvidéki Bács-Kossuthfalván szerették, támogatták az eklézsiát, és tartották meg a végeken református hitüket, magyarságukat, ízes nyelvüket, dalaikat. Ebből a földben és az égben, egyszerre kettős kötésben, mélyen és magasan gyökerező fajtából való Borkó Juliánna is.

„Égi gondolattá tisztulhassak” Mivel nem életrajzot írok, hanem karácsonyi történetet, ezért mindenkinek szeretettel ajánlok figyelmébe egy nagyszerű könyvecskét, amit Kopács és Drávaszög kiváló ismerője, Borkó Juliánna életrajzírója, nagyrabecsült ismerősöm, Lábadiné Kedves Klára tett le a nemzeti emlékezet asztalára három évvel ezelőtt. „Égi gondolattá tisztulhassak” – Borkó Juliánna élete és munkássága című értékőrző kötetét a horvátországi állami költségvetés támogatásával fenntartott, férje, Dr. sc. Lábadi Károly által alapított és főszerkesztett remek magyar kulturális és tudományos folyóirat, a rovátkák adta ki. Köszönet mindkettőjüknek ezért a kincses kötetért!

Ebből most cikksorozatunk fő témáját követve, néhány életrajzi mozzanat után az egyszerűen és lélekmélységgel megfogalmazott 101

karácsonyi csodát, a prófétanőt küldetésére, élete értelmére ébresztő jászolbölcsős vallomást idézem fel.

Borkó Julianna (1869-1947) élete Kopácstól Kopácsig tartott, azaz külsőleg soha nem hagyta el nagyobb messzeségre szülőfaluját. De lelkileg hatalmas utat járt be, zarándukat. 16 évesen férjhez adták, korán özvegyen maradt, előbb kétéves kislánya, majd 21 éves fia halt meg váratlanul. A nagy bánattól szívbajt kapott. 1906 karácsonyán három hívő asszony kopogtatott be hozzá, az ő bizonyságtételük nyomán jutott hitre. Csodálatos változásokon ment át, még a szívbaja is meggyógyult.

Csakhamar bejárta a környező falvakat és mindenütt beszélt az élő Jézus Krisztusról. Tudott a nép nyelvén beszélni, ezért bizonyságtételei átütő erővel hatottak.

1928-ban Buzgóság címmel adja ki a kopácsi női bibliakör Juliska énekkötetét. Mai napig könyvtáram értékes mini kiadványai között őrzöm, néhai Röhrig G. Gyula verbászi református lelkész hagyatékából. Ezt így vezette fel a szerző: „Énekek. Melyeket Isten dicséretére, a saját és a testvérlelkek építésére és gyönyörködtetésére részben összegyűjtögetett, részben szerkesztett Borkó Julánna”. És szerényen elhallgatta: vannak benne saját szerzemények, hittel teli énekversek is, melyeket csak a B. J. szignó választ el másoktól.

Boldog karácsonyest – mindennél drágább ajándékkal 1906 karácsonyát írták. Azon az estén eltűnt szívéből a fekete bánat, a mély gyász, és helyébe kibeszélhetetlen édes érzés szállott. Nem érezte többé árvának magát. Úgy érezte, vele van Valaki. Ezt írja erről az estéről visszaemlékezésében: 102

„Óh, te boldog karácsonyest, mi voltál te nékem? Ezt én nem tudom leírni. Úgy éreztem magamat, mintha valami mély álomból kezdenék felébredni. Úgy a szívembe nyilallt az a gyönyörű ének: Nyílj meg szívem, lásd meg jobban… Óh, kedves vendég nálam szállj! – s már sóhajtottam is: Jöjj be hozzám… Én lelkemnek rejtekébe, zárkózz emlékezetébe! S éreztem, amint felpattant dacos szívem zárja és hidegségét elárasztotta valami túlvilági béke és melegség.

Könnyzápor között kísértem elmémmel az éneket: A mennyei magas égben Istennek dicsőség légyen, Ki szent Fiát küldé értünk, Hogy megváltónk lenne nékünk.”

Tanulságként kézenfekvő: Borkó Juliánna a jászolbölcsőnél lélekben megállva kapott új életet. Az Újszülött mellett ő is lelkileg újszülött lett. Ez a találkozás az egész életét megváltoztatta. Ezreket vitt szavával, bizonyságtételével a jászolbölcsőhöz, akiknek aztán a Megváltó Krisztus valóban megújította életüket. Igazi prófétája, hirdetője lett Istennek, Jézus Krisztusnak. Prófétai szavú misszionáriusnő. A belmisszió paraszti csodája.

Nem szaladgált szerteszét a világban, hanem megtalált helyén, szülőföldjén tágította ki a paraszti közösség látóhatárát. Fel egészen a magas égig, sőt, azon túlra: Isten Országára. Énekeit azon a tájon ma is szívesen éneklik. Pedig már több, mint 70 éve hazatért megtalált Urához. Azon a karácsonyi éjszakán a bölcsőre nézett, amelyben az van, Aki elveszi a világ bűneit. És az a bölcső feledtette vele azokat a koporsókat, melyek miatt gyász volt

103

az addigi élete. Megértette az üzenetet. 1906 karácsonyán ezt érezte, ezt tudta meg Borkó Juliánna: Jézus szeret! És elindult feléje, most már a hit útján, hogy az övé legyen és szolgáljon neki, míg tart földi élete. Boldogan. Nem kevesebbet kínál nekünk is ezen a karácsonyon Isten!

Szólaljon meg közöttünk is Borkó Juliánna egyik kedves karácsonyi éneke, s ízleltesse meg ennek a paraszti csodának fényes, mély hitét, és magyarságunk megtartásában küldetéses parasztságunk gyökeres tisztességét, emberségét:

Óh, nagy napja szent örömnek! Óh, nagy napja szent örömnek!

Változz napjává hitemnek, Hogy Jézus hozzám betérjen: Benne éljek, bennem éljen.

Jézust e föld várva-várta, Míg egét Isten kitárta. És Fiát küldötte hozzánk, Hogy a mennyben csatlakoznánk.

E csudát én, melyet értem Tőn az Isten, bár nem értem, Hallom lelkem szózatában: Szeretet van e csudában.

Nagy szeretet, mely lehajlik a Földhöz, mely bűnben zajlik, Hogy azt újra vonja vére Árán Atyja kebelére.

104

Örvendj Sion, jön királyod, Újjászülni e világot: Tiszta szívvel menj elébe.

Mert Atyjának jön nevébe.

Te, ki emberképet öltesz, Ki mindent üdvvel betöltesz, Hadd imádjon minden elme, Téged, béke Fejedelme.

Egynek bűne által estünk.

Egy Közbenjárót kerestünk. Ő az, Ő az, hála, hála, Nem győz a bűnnek halála.

Hozsánna zeng az egekben, Angyalajkak énekében, Mely álomból életre költ.

Hozsánnától zengjen a föld!

NEVEZETES NŐK ÉS FÉRFIAK A JÁSZOL BÖLCSŐNÉL (3.)

105

Ritka dolog, hogy a világ egyik jelentős nemzetközi szervezete, az ENSZ élén olyan valaki legyen a főtitkár, aki protestáns hitének, imádságainak a nagyítóüvegén és egyben távcsövén keresztül volt képes nézni, mérlegelni, értékelni a világeseményeket. Ilyen különleges csodalény volt a svéd arisztokrata, Dag Hammarskjöld, aki 1953-tól 1961. szeptember 18-án, az akkori Kongó fölött repülőgépszerencsétlenség miatt, 56 évesen bekövetkezett tragikus haláláig nyolc éven át vezette a világszervezetet.

Idén volt születésének a 115. évfordulója. Amikor jó két évtizede egy rüschlikoni/zürichi egyházi találkozón részt vehettem feleségem, Röhrig Klaudia lelkésznő jóvoltából, aki éveken át tanult svájci egyetemeken, ott szerzett lelkészi diplomát, így kiterjedt ismeretségei voltak, kezembe került életrajzi füzete. Bizonyára nem véletlenül! Abból tudtam meg, hogy ez a nagyszerű evangélikus svéd főtitkárként létrehozta az ENSZ-palotában a Csend Termét, azt a kápolnát, ahová bárki bármikor beléphetett, hogy Isten előtt vagy Ővele imában, csendben elbeszélgessen. Ez már nagyon elgondolkodtatott.

De amikor megtudtam még azt is róla, hogy a New York-i világközpont 38. emeletén lévő irodájának széfjében halála után megtalálták imádságos naplóját, amelyben a világpolitikai és személyes sorsa minden eseménye előtt igei vagy imabejegyzéseket tett, s ezt később Útjelzők címen angolul, svédül, és sok nyelven megjelentették, elhatároztam: kikutatom sorsának

106

belső tartórendszerét, életének rejtett hatalmas energiaforrását. És ráakadtam a titok kulcsára: Istenre. Ez a felismerés indított arra, hogy magyar nyelven először, 2005-ben róla írt könyvemet közzé tegyem. Isten diplomatája – a 100 éve született Dag Hammarskjöld titkos naplója címen írt 170 oldalas könyvemet a Magyar Református Presbiteri Szövetség és az Éjféli Kiáltás Misszió adta ki. Immáron 15 éve. Ünnepélyes bemutatója a Budapest-Hold utcai Református Gyülekezet templomában volt, Balog Zoltán lelkipásztor bevezetője után.

Hálás vagyok mindkét hazai szervezetnek, Balog Zoltánnak, s legfőképpen Istennek, hogy ennek a mindent Isten látószögéből, az örökkévalóság szempontja alatt szemlélő, élő diplomatának a sorsával, mély hitével megismertethettem a hazai közvéleményt.

Erre a könyvre támaszkodva kalauzolom el a Kedves Olvasót Dag Hammarskjöld, a hívő diplomata, a keresztyén erkölcsben gyökerező felelősségetika gyakorlójának karácsonyi világába, néhány jellegzetességet emelve ki csak.

Minden fontos döntés előtt, ami a népek sorsát befolyásolta az akkori vasfüggönyös, két világbirodalmat a gyűlöletig szembefordító korszakban, talán ő volt az egyetlen, aki kikérte a Békesség Fejedelmének terveit. Szárnyaló imáiban és mély gondolataiban máig iránytű jellegű érvényességgel fogalmazta meg földi küldetésének, mennyei elrendeltségének a lényegét…

Karácsonyi áldott csend – zsoltáros korszak Amikor csak tehette, visszavonult a szent ünnepre. Olykor New Yorkból csak ezért repült haza Svédországba. Nagyon szeretett

107

egyedül lenni, de nem magányosan, hiszen társa mindig Jézus volt. Édesanyjától hozott derűs, bibliás kegyességgel a messze északi tájakon, ahol napokig egyetlen lélekkel sem lehet találkozni, legfeljebb rénszarvasokkal, nagyon jól érezte magát, mert Istennel beszélgetett. A mindig nála lévő Biblia és Kempis Tamás Krisztus követése című elmélkedéskötete, amit szinte haláláig fordított svédre, mindenhová elkísérte, még tragikus utolsó útjára is. A róla írt kötetben 131 imáját, versét, gondolatfutamát fordítottam le. Ebből veszem az idézeteket.

1954 decemberével kezdődött zsoltáros korszaka.

Addig nem indult el kockázatos útjára a vörös Kínába, hogy 15 fogságba esett amerikai pilóta visszaengedését kieszközölje, amíg ki nem kéri Isten tanácsolását. És a Lélek hozza az Igéket. Pekingbe indulása előtt kapja a nagy biztatást: „Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem” (Zsolt 139,9-10). Nyugodt szívvel indul. Látszólag eredménytelenül tér vissza New Yorkba. De amikor 1955-ben születésnapjára a nagy hatalmú és félelmetes kínai vezetés 50. születésnapjára ajándékként hazaengedte a foglyokat, még neki is leesett az álla – szó szerint. A meglepetésből Isten Igéje segítségével ocsúdik fel: „Szólott egyszer az Isten…” (Zsolt 62,12) – és meglett. A világ egyik első emberének válasza a szabadításra: „Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget” (Zsolt 115,1).

1955 karácsonya így köszönt rá. Az ünnepeket Isten légkörében, töltekezéssel tölti. Jönnek az Igék és az imák ismét. Az egyiket éppen

108

akkor fordítja le Kempis Tamástól: „Világosítsd meg lelkemet, hogy megelevenedjen, s Benned lelje meg örömét”. Útjelző – egy lelki zarándokút dokumentuma a jászolbölcsőhöz menetelről is A New York-i ENSZ palota 38. emeletén berendezett irodájában és szobájában vezette tovább istenes gondolatai bejegyzésével azt a titkos naplót, amit 1925-ben kezdett írni, még egyetemi tanulmányai közben.

A csaknem 50 nyelvre lefordított, méltán világhíres Vägmärken gondolataiból olvassunk néhányat.

Karácsonykor az a fény, amit a megtestesülésben Isten küldött alá a földre, életet jelent. Ennek nélkülözhetetlen fontosságáról nagyon találóan fogalmaz: „Isten nem hal meg azon a napon, amelyen nem hiszünk többé személyes létezésében. Mi azonban meghalunk azon a napon, amelyen életünk többé már nem sugározza annak a csodának a visszfényét, ami a minden értelmen túli, élő Fényforrásból táplálkozik”. Töprengve, önvizsgálatot tartva áll meg képzeletben a jászolbölcső előtt, a messzi északi svéd táj szürkefehér téli, naptalan világában, s így fogalmaz: „Szenteltessék meg a Te neved – de ne az enyém. Jöjjön el a Te országod, de ne az enyém.

Legyen meg a Te akaratod – de ne az enyém. Békességet adj nekünk Teveled, Békességet az emberekkel, önmagunkkal és szabadíts meg a félelemtől”.

Néma csillagok alatt… az utolsó karácsony üzenete A néma csillagok alatt, melyek olykor felcsillannak az északi horizonton, személyes felelősségét igyekszik megfogalmazni 1957ben így: „Igent mondani Istenre = igent mondani sorsodra és önmagadra. Ha ez megvalósul, akkor bármennyire vérzik is a szíved, lesz erőd, hogy talpra állj”. Ott a néma csillagok alatt a karácsonyt megelőző nagy csendű éjszakákban megfogalmazza: „Az életnek csak tartalma adhat értéket – másokért. Életem másokat segítő értékek nélkül rosszabb a halálnál. Ezért – ebben a nagy egyedüllétben – másoknak szolgálok. Ezért oda áldozok mindent”. Élete utolsó karácsonyán, 1960 szentestéjén és az ünnep másodnapján így összegez: „Milyen jó, hogy advent után jön a karácsony – s aki így előretekint, annak a Golgota egyszerre a

109

jászolbölcsőt és a keresztet is jelenti, s tudja, hogy mindez már készen volt Betlehemben”. És újra mondja azt az imát, amit évekkel korábbi karácsonyán fogalmazott meg és jegyzett le: „Adj, Uram, tiszta szellemet, hogy láthassunk Téged. Alázatos szellemet, hogy meghalljunk Téged.

Szerető szellemet, hogy szolgálhassunk Neked. Hívő értelmet, hogy megélhessünk Téged, élettel kövessünk Téged”.

Mennyei tájolással sötét földi ügyekben – mindvégig Naplójának utolsó bejegyzése 1961. augusztus 24-ről való. Új földről elmélkedik. És egyfajta másik valóságról. „Évszakok jöttek-mentek, fény, vihar, nehéz órák váltották egymást. De a táj ugyanaz maradt.

Lassan azonban felismerek egy másféle térképet, s rátalálok a mennyei tájolásra”. Egy hónap múlva már halott. Ennyire megérezte a közelgő földi véget? Vagy Isten Lelke vezette vallomásfogalmazó szívét és vallomásíró kezét?

Gyönyörű confessiók suhannak át a lelkén ilyenkor. Minden karácsonykor felidézi naplója korábbi bejegyzéseit. Az Istenérintéseket. Így ilyet is: „Hitből cselekszünk – s ekkor csodák történnek. S olykor megkísért a gondolat, hogy a csoda miatt higgyünk. Ezért a gyengeségünkért pedig keményen fizetünk: a hitbizonyosság elvesztésével. Ahol hit van, ott az teremtő erő, és segít hordozni terheinket. A hitet nem lehet másból levezetni, senki nem hozhatja létre bennünk, csak Isten”.

A jászolbölcső előtt gondolatban megállva, aminek helyét többször meglátogatta Betlehemben, tiszteletét téve a kor egyik legnagyobb zsidó filozófusa és bibliafordítója, Martin Buber előtt, ott elkötelezően, szentenciaszerűen fogalmazott a hívő diplomata, a

110

protestáns felelősségetika gyakorló tanítója: „Nem elég naponta Isten elé állni. Ami igazán kell: csak Istennek rendelni alá magadat”.

A hívő diplomatát karácsonyi nagy felismerései bizonyára elkísérték az utolsó szívdobbanásig, ott Afrikában, lelőtt gépe roncsai közé is.

Visszarévedt-e korábbi sejtelmére, vagy már nem volt ereje emlékezni? „Mindenből kilépve, mezítelenül, a hajnalfény szirtjére állva: a fényben, a fénytől, a fénnyel együtt. Együtt, valóban az Egyetlenben. Kilépve önmagamból, az igazi akadályból. Kilépve igazi önmagam felé, a beteljesedés felé”. Isten felé…

JÓSZÓ-BÖLCSŐ+JÓTETT-BÖLCSŐ=JÁSZOLBÖLCSŐ

111

Sok millió honfitársammal együtt olvasom, hallom én is az egyre emelkedő pandémia-számokat. Látom a hatalmas igyekezetet, sokszor erőn felüli, roskadásig menő helytállást orvosoknál, ápolóknál, biztonsági személyzetnél, rendőröknél, katonáknál. És hallom azok szívbemarkoló zokogását vagy elfúló, elcsukló hangját, akiknek már csak ennyi jön ki agyongyötört lelkükből: Miért? De miért ő halt meg, s miért így? És jönnek a számok: újabb 150-160 halott hazánkban, az újonnan fertőzöttek száma is emelkedik, világszerte már 63 millió fölött a megfertőződöttek száma, az elhunytaké az 1,5 milliót közelíti.

Miközben bombázzák az én lelkemet is ezek a számok, visszatérőleg azon gondolkodom, milyen lesz így az adventünk, a karácsonyunk?

Nem, nem a bevásárlás, a nagy pénzkidobások és étkezések esetleges csökkenése, elmaradása aggaszt, hanem az, hogy ki és hogyan tud szembenézni a csak Isten tudja még milyen történésekkel? Ki hogyan dolgozza fel ezt a pandémiás ünnepvárást, s megy szembe az elháríthatatlannal?

Az is eszünkbe juthat ilyentájt, hogy már bizony semmi sem a régi.

Legfőképpen az életérzésünk nem. Valami megcsúszott a világunkban – körülöttünk, bennünk, minden szinten.

Már a családi találkozások is csak visszafojtottan, visszafogottan valósulhatnak meg, ha megvalósulhatnak. Átleng rajtuk a félelem, az elmúlás napi tapasztalata. Valami különös ködlepel ereszkedik a lelkekre.

112

Nem lesz templomi sokadalom szent karácsony estéjén. Mintha már a lelkünkben is maszkot viselnénk. De imádkozó szavunkat senki sem lophatja el, a lelkünkben még megszólalnak régi karácsonyok dallamai, a Mennyből az angyal, a Csendes éj, szentséges éj, és visszalengenek a frissen sült kalácsok, bejglik illatai bennünk. És annyi minden, ami most már nem úgy, s nem ugyanaz. Hatalmas álarcos bál lett a világ, velencei és riói karnevál önfeledt mulatság, tomboló örömhangulat, többnapos bulizás, feledhetetlen fíling nélkül.

És mindinkább ez is megfogalmazódik bennem: vajon hogyan érkezünk oda lélekben legalábbis a betlehemi jászolbölcsőhöz – amihez úgy is eljuthatunk, hogy ki sem mozdulunk karanténunkból!

Mert ugye Istent, Betlehemet, karácsonyt mégsem lehet karanténba zárni! Rajtuk nem fog ki a koronavírus-sereg. És énekfoszlányokat hoz belső fülemhez az emlékezet adventi hűvös szele. Például azt is, amiben így énekeltünk: Ó Jézus! ne vess meg bennünket, Hallgasd meg buzgó kérésünket.

Jászolodnál fogadjuk, hogy a vétket elhagyjuk. Ó Jézus, ne vess meg, hallgass meg. És csak úgy magamban-magamnak teszem fel a kérdést. Mennyire vettük komolyan ezt a fordulatot: Jászolodnál fogadjuk, hogy a vétket

113

elhagyjuk?! Bizony-bizony nem tud felszabadultan válaszolni a lelkem, hogy igen, Uram, elhagytuk, elhagytam. Nagyon is oda kívánkozik a következő verssor, a bűnbánat, a mulasztás, a rossz felhalmozásának tapasztalatával: Ó Jézus, ne vess meg, hallgass meg.

S bár szójátéknak tűnik, de nagyon is nem az, amikor ez ugrott be szófordulatokat gyártó fantáziámban: MIÉRT, hogy még most sem lett, az elmúlt karácsony óta igazán számomra, családomban, hazámban, környezetemben, egyházamban sokkal átütőbben, sokkal győzelmesebben JÓSZÓBÖLCSŐVÉ, JÓTETT-BÖLCSŐVÉ AZ A JÁSZOLBÖLCSŐ? Miért, hogy ennyire kívül rekedt életünkön 2019 karácsonya óta is az a jászolbölcső?

Mi kell ahhoz, hogy végre-végre megfaragjuk magunkban is azt a jászolbölcsőt megértőbb, emberibb szavakból, megtisztultabb gondolatokból, gyűlölet és bosszú nélkül, hogy a szívből a gonoszságnak a viperafészkét kitessékeljük végre? COVID-19 kell ahhoz, hogy a jászolbölcső kétezer év óta győztes Nagy Királlyá nőtt istengyermeke JÓSZÓ-BÖLCSŐVÉ, JÓTETT-BÖLCSŐVÉ faragja a szívünket? Mi kell még ahhoz, hogy kicsit túlemelkedjék az emberiség tegnapi szánalmas önmagán? Önistenítő, embertelenítő életszemléletén és életmódján?

Hányszor elmondták, sokan úgy is látjuk, hogy már az a tegnapi világ, melynek jászolánál még egy éve azt fogadtuk, hogy a vétket elhagyjuk, nem tér vissza soha többé? De az a világ, ami előttünk van, éppen ezért még inkább rászorul majd a jászolbölcső gyengédségére, a Gyermekből sugárzó megtisztító ragyogásra, a szentség, az erkölcsi tartás egyetlen jövőesélyes új etikájára. A poszt-koronavírusos, de soha nem poszt-krisztusi etikára! Arra az irgalomra, ami soha nem lehet poszt-irgalom, post-misericordia! Mert Krisztus nélkül nincs jövő!

Kész csoda lesz, s reméljük megéljük, hogy az égből az idei karácsonyéjszakán, szentestén és ünnepen is töretlenül felzeng majd Mária Krisztust váró hatalmas éneke, a Magnificat, a Magasztalja lelkem az Urat himnusza, Zakariás Benedictusa, Áldott az Úr… magasztaló szava, és a mennyei seregek sokasága, s az Úr angyala

114

által meghirdetett, eget-földet betöltő Gloria, a Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség…születési indulója.

A földre szállt Istent, a testet öltés páratlan, egyszeri, “hiszem, mert hihetetlen, credo quia absurdum est” megvalósulásának létfordító eseményét zengő, magnificat-benedictus-gloria triádikus csodaszimfóniája. A kozmikus megváltás-ünnep mindenen átzengő fenséges kompozíciója ez. Mi lenne karácsonyi ünnepünkből, egyáltalán ebből a COVID-19 sújtotta világból, az emberiségből, ha mindez hirtelenjében kiesne az emlékezetből, valamifajta globális amnézia lepné meg a Föld lakóit?

Mert a globális pandémia nyomán már semmi sem elképzelhetetlen. A globális amnézia, a kontinentális hitetlenség sem. A világ karácsonytalanítása. Nem erre tart az emberiség?

Amikor kiváló filozófusok, szociológusok, valláskutatók már ennél a fogalomnál tartanak: újra-barbárosodás? Elnomádosodás? Globális kiber-börtön?

A mesterséges intelligencia emberi gondolataink születését is megfigyelő civilizációja a nyakunkon! Hányszor állhattunk volna meg a jászolbölcső, majd a kereszt alatt és a királyi trónuson ülő Krisztus előtt, hogy mindez ne ellenünkre legyen? Mit mulasztottunk el? Vagy még a pandémia is kegyelmes figyelmeztetés? Mintha e világjárvánnyal az egész emberiséget megszólítaná Isten, s feltenné a kérdést: mire mentetek a jászolbölcsővel, ami most a pandémiában kifordult belőletek? Lett-e jászolbölcsővé földi életetek, na jó, legalább egy-egy pillanatra? Jótettbölcsővé bennetek a magnificatbenedictus,-gloria háromszoros evangéliuma?!

115

Vajon mindezzel nem azt a kérdést írja fel az égre és szívünkre az események Ura, amit Lukács evangéliumában a hamis bíró történetében olvasunk: DE AMIKOR ELJÖN AZ EMBERFIA, VAJON TALÁL-E HITET A FÖLDÖN? (Luk 18,8). Hogy mikor jön el, nem tudjuk.

De a kérdés ezen az adventen ismét nekünk szegeződik: Vajon talále hitet a Földön? Nálad, nálam, a keresztyén hazában, országokban, Európában? Jeruzsálemben, Athénban, Rómában, Genfben, Wittenbergben, Londonban, New Yorkban, Sanghaiban, Moszkvában – és Pozsonyban, Kolozsvárott, Munkácson, Szabadkán, Kopácson, Budapesten, Pápán, Debrecenben? Kórházban és sírok mellett, műfenyős, műfényes karácsony ünnepünkön? Vegyük le a maszkot a lelkünkről a jászolbölcső Ura előtt! Mit takargatnánk annak szemei előtt, aki lát múltat és jövőt, aki Lelke által még Isten mélységeit is vizsgálja? Aki csillag és univerzum sokaságot terelget egyetlen szavával? És Aki irgalommal teli szívvel várja haza tékozló gyermekeit? Akiről régi szép énekünk ezt hirdeti: Él az Ur, az Isten, Irgalommal ránk tekint Fényesség lesz itt lenn.

Ezért hát fogjunk össze lélekben, IMÁDKOZZUNK A NEMZETI EGYÜTTÉRZÉS DÉLI HARANGSZAVÁNAK MEGKONDULÁSÁÉRT, LEGALÁBB ISTEN ELŐTT, A JÁSZOLBÖLCSŐ ELŐTT MASZK NÉLKÜLI KARÁCSONYI LÉLEKÉRT, ÜNNEPÉRT. Az irgalom jászolbölcsője térfoglalásáért lélek-milliárdokban, és bennünk.

Luther egyik wittenbergi karácsonyváró, adventi igehirdetésében így fogalmazott:

116

„Az Ő irgalmassága tart nemzedékről nemzedékre, nem pedig az, amit mi gyakorlunk. Az Ő irgalma minden reggel új. A továbblépés, haladás életünkben igazából abban van, hogy napról-napra jobban belátjuk, mennyire szükségünk van Isten irgalmára. Ha életemnek a végére érek, akkor mondhatom ki csak végérvényesen: most aztán igazán végem lesz, ha nem találok irgalmasságot. És ha Isten akkor még egy nappal megajándékoz, akkor ezen az utolsó napon egyre inkább és inkább csak ezt szabad mondanom: Kegyelemre szorulok!

Ez lenne az igazi haladás, továbblépés!”.

Imádkozzunk ezért! Meg azért, hogy a magyar templomokban, médiában felhangozzék a nemzeti együttérzés déli harangkondulása méltósággal, szívrengető erővel az elmentekért, áldozatokért, ittmaradtakért, megszomorítottakért. Azért, hogy bennünk is megvalósuljon a nagy átváltozás, szent metamorfózis, megtérés, megújulás ezen a különös karácsonyon: jászolbölcsőből jószó-bölcső, jótett-bölcső formálódjék sok millió magyar szívében..

Hogy maszkban, maszk nélkül is igazi ünnepünk lehessen.

HANGOKKAL, SZÍNEKKEL HÓDOLUNK KARÁCSONY SZENT TITKA, JÉZUSUNK ELŐTT (I.) Bach muzsikájától az afrikai akvarellig A világtörténelem legkülönösebb, páratlan csodája azon a titokzatos betlehemi éjszakán játszódott le. Isten elküldte értünk Egyszülött Fiát… Az érthetetlen, csak csodálkozással, áhítattal, hódolattal sejthető hatalmas Csoda, az isteni Gyermek megszületése, az Ige testet öltése azóta is lenyűgözi, foglyul ejti az alkotó fantáziát.

Költők, festők, zeneszerzők, filozófusok, tudósok vallottak és vallanak e lenyűgöző titokról ezredév óta. Karácsonyig tartó sorozatunkban a hangok, azaz a zene, illetve a színek, tehát a festészet, mégpedig a világ különböző tájain élő alkotók néhány gyönyörű, olykor kevésbé ismert, korábbi és modern alkotását vesszük sorra. Ezek mind-mind a Csodáról, a Titokról, arról a szent éjszakáról, s annak elrejtett Istenemberéről regélnek a maguk sajátos módján, de mindig ihletetten, minket is ihletett csodálkozásra híva, hangolva. Kövessük hát a hangok és a színek útját – a bennünk élő gyermek csodálkozó fülével és szemével, de felnőtt értelemmel egészen Betlehemig. S legyünk befogadói a megváltás, megváltásunk igaz, szent és csodás titkának. Így lehet szebb és nem kommersz karácsonyi lelki előkészületünk és ünnepünk is. Hallgassuk bevezetésként a Bach-muzsikát a YouTubeon, klikkeljünk erre: http://youtu.be/Bo1x-62WmrI 117

MAGNIFICAT – MAGASZTALJA LELKEM AZ URAT… „A legforradalmibb ádventi ének” Mária magasztaló éneke a keresztyénség egyik alapvető igei üzenete. Lukács evangéliumának kezdetén, az első fejezete 46-54. versében olvashatjuk ezt a megrendítően gyönyörű és erőteljes lelki himnuszt. Már igen korán ez lett a keleti egyház hajnali liturgiájának imarésze, a nyugati egyházban pedig az esti vesperás csúcspontja.

Luther a protestáns kegyesség szempontjából is igen fontosnak tartotta. A taizéi közösségben a napi énekelt imádság elmaradhatatlan része, ami többszólamú korál tételként és kánonként is felcsendül. A zenetörténetben több tucat feldolgozása van. Palestrina, Schütz, Monteverdi, Buxtehude, Vivaldi, Mozart, Mendelssohn, Bruckner, Csajkovszkij és természetesen, s mindenek előtt Bach zenei fantáziáját ragadta magával Mária alázatosan is hatalmas és erőteljes istenmagasztalása. A 20. század jelentős teológusainak is maradandó és visszatérő alaptémája volt a Magnificat. Barth Károly, a 20. század legnagyobb református teológusa a bázeli börtönben 1962 ádventjén tartott róla igehirdetés-sorozatot. A tudós ezt írta: „Pont egy ilyen végrehajtó házba, mint amiben most vagyunk, illik igazán ez a Magnificat. Oda, ahol annyi megfáradt és megterhelt ember van együtt, akik szegények és nyomorultak. Éppen hozzájuk, nekik szól Mária éneke”. Az 1945-ben mártírhalált halt Dietrich Bonhoeffer evangélikus teológus ezt jegyezte fel: „Máriának ez az éneke a legszenvedélyesebb, legforradalmibb ádventi ének, amit valaha is megfogalmaztak. Itt nem a festményeken megszokott szelíd, álmodozó, törékeny Mária szólal meg, hanem a szent elragadtatásában erős, Istenére büszke Mária, aki a hatalmasokat trónjukról ledöntő Uraknak Urának énekli szent vallomását…”. És természetesen Bach…

A zene fejedelme 1723 májusában érkezett Lipcsébe, hogy a Tamás templom karnagyi állását elfoglalja. Ott komponálta meg élete nagy

118

fordulópontján a Magnificat-ot. Ragyogó, tartalmilag evangéliumi szöveghűséggel szerkesztett gazdag, erőteljes művet komponált.

Sodró zenével, lírai lankákkal és elmélkedésre hívó pihenőkkel.

Példaértékű mű lett ez az egész barokk korszak számára. A protestáns zenei géniusz megtartotta a latin szöveget, s messze megelőzve korát, „ökumenikus” remekművet alkotott. A mester korában a Magnificat a protestáns egyházak liturgiájában az esti istentiszteletek része volt. Egyházi főünnepeken, így karácsonykor is latinul énekelték a protestáns templomokban, főként a lutheránusok. Bach még kétszer átdolgozta, illetve apróbb módosításokat végzett a kompozíción. A Magnificatnak öt tétele van, ötszólamú kórust és öt szólistát alkalmaz a mű megszólaltatására. Harsogó trombiták vezetik be az első kórusrészt, melyben felhangzik a Mária ének latin szövege: Magnificat anima mea Dominum. Az áriák érzékletesen fejezik ki Mária örömét és alázatát. Majd a kórus és a zenekar hatalmas egybecsengéssel, egybezengéssel énekli minden generáció, nemzedék örömét, lelkesültségét. A 20. század „Assisi Ference”, a protestáns Albert Schweitzer, aki lelkészként és orvosként Afrikában és Európában, meg Amerikában is az egyik legavatottabb Bach-értő és előadó volt, találóan írta: „A Bach-muzsika kapcsolata a bibliai szöveggel a lehető legelevenebb”. Szinte sorról-sorra, szóról-szóra követi a zene az evangéliumi szöveget. Merüljünk bele a közel háromórás hatalmas mű rövidebb változatának élvezésébe, hallgatásába, s emelkedjünk lélekben a mindennapok durva zaja fölé! (A rövidítettebb mű ezen a címen hallgatható: http://youtu.be/HlBeShifhbE - ez 28 perces változat).

HANGOK ÉS SZÍNEK HÓDOLÁSA KARÁCSONY TITKA ELŐTT (II.) Vivaldi muzsikájától a kongói fest ő ecsetjéig A világtörténelem legkülönösebb, páratlan csodája azon a titokzatos betlehemi éjszakán játszódott le. Isten elküldte értünk Egyszülött Fiát… Az érthetetlen, csak csodálkozással, áhítattal, hódolattal sejthető hatalmas Csoda, az isteni Gyermek megszületése, az Ige testet öltése azóta is lenyűgözi, foglyul ejti az alkotó fantáziát.

Költők, festők, zeneszerzők, filozófusok, tudósok vallottak és vallanak e lenyűgöző titokról ezredév óta. Karácsonyig tartó sorozatunkban a hangok, azaz a zene, illetve a színek, tehát a festészet, mégpedig a világ különböző tájain élt/élő alkotók néhány gyönyörű, olykor kevésbé ismert alkotását vesszük sorra. Ezek mind-mind a Csodáról, a Titokról, arról a szent éjszakáról, s annak elrejtett Istenemberéről regélnek. Kövessük a hangok és a színek útját – a bennünk élő gyermek fülével és szemével, de felnőtt értelmünkkel is egészen Betlehemig. Legyünk befogadói a megváltás, megváltásunk igaz, szent és csodás titkának. Így 119

lehet szebb és nem „csak” kommersz karácsonyi lelki előkészületünk, majd ünnepünk is. Hallgassuk bevezetésként Vivaldi muzsikáját YouTube-on, klikkeljünk erre: http://youtu.be/TpgCv4Qpvo, és szemléljük közben André Kamba Luesa alkotását a nagy „asszonytalálkozóról”.

A „papmuzsikus” elragadó, misztikus zenéje Az 1678. március 4-én Velencében született, s nálunk leginkább a Négy évszakról közismert, virtuóz olasz komponista pár napos korában „szükségkeresztségben” részesült, mivel veleszületett asztmája miatt kétséges volt életben maradása. Apja talán ezért is döntött úgy, hogy fiát papnak adja. 1703-ban pappá szentelték. A 18. század sajátos viszonyai között az egyház és a világiasuló társadalom között nagyon is rugalmas volt a viszony, amibe belefért a pappá szentelt, s a nagyszerű és játékosan könnyed muzsikát is komponáló Vivaldi személye. Milyen irigylésre méltó, toleráns volt az a korszak! Apja korán kezébe adta a hegedűt, aminek lenyűgöző játékosává vált. Nem véletlen az elmaradhatatlan hegedű a portré ábrázoláson sem! Lelkészség – de zenei „karrierrel”, mert az igazi pásztorolás és a zeneszeretet ott legbelül, mélyen a lélek érzékeny és fogékony belső húr rendszerében rokonságban áll egymással.

Mondják, hogy Vivaldi először a hegedű mesterévé vált, majd a koncertek mestere lett, s végül a kórusművek mesterének titulálták.

Szakrális, azaz szent muzsikálásának java részét az őt alkalmazó Pietá Kórháznak és árvaháznak ajánlotta.

A Magnificatot a torinói kéziratokból három feldolgozásban ismerjük (RV 610, 610/a és 611). A harmadik, legismertebb változatban több a szólista, és egy meglehetősen nehéz áriát öt szólóénekesre jegyzett a művész. Az „Et Misericordia…” tétel visszautal a Lukács evangéliuma 1,50-re, ahol a doktor-evangélista így fogalmazott: „Az ő (a Hatalmas, a Szent Isten) irgalmassága nemzedékrőlnemzedékre van azokon, akik őt félik”. A Magnificat tételeit himnikus akkordok jellemzik. A záró Glória patri/Dicsőség az Atyának tétel visszakanyarodik a mű kezdetéhez, s így kereken zárja le az egész Magnificatot. Michael Talbot, Vivaldi brit kutatója szerint „a vörös hajú pap, Vivaldi lelki muzsikáján, kompozícióin elárad, a hallgatókra meg átárad a lelkesedés, az elragadtatás és a misztika”.

Bach és Händel hasonló témájú zenéjével összehasonlítva talán nem 120

annyira drámai az ő műve, de nagy erénye, főként így karácsony előtti nyüzsgő és sok gondtól terhelt heteinkben, napjainkban, hogy ez a muzsika felragadja és kiragadja lelkünket a tumultus világának zajából a lelki emelkedettség, csodálat és áhítat magasságaiba. Ez pedig mindennél többet ér, amit nem lehet eurón, sem forintocskán méricskélni. Ennek értéke van, nem pusztán ára! Ez a lelki valuta az ünnepek során átváltható, beváltható örömre és belülről fakadó derűre.

Mária és Erzsébet kongói módra – a magasztalás kezdete a találkozás A bibliai történet szerint akkor énekelte a női lelket is megfényesítő Magnificat/Magasztalja lelkem…kezdetű gyönyörű és erőteljes himnuszt Mária, amikor meglátogatta Júda városában a szintén várandós Erzsébetet, Zakariás pap felségét, Keresztelő János édesanyját. Ekkor történt, hogy amikor meghallotta Erzsébet Mária hangját és köszöntését, „a magzat repesett méhében”. Ekkor a Mária méhében magzatként is hatalmas isteni szentséget hordozó és kiárasztó Jézusból rááradt Erzsébetre és magzatára a Szentlélek, betöltve lelkét, lelküket. Ettől a szent „megszállottságtól” inspirálva, ihletve fogalmazott Erzsébet ilyen egyértelmű gyönyörűséggel és igazsággal, Máriához fordulva: „Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse” (Lukács 1, 39; 41-42). Igen, Isten és az Ő Fia közelében árad a szentség, betölt és felragad, kiragad, hatalmas belső lelki exodusban pillanatok alatt kivezet a mindennapi lét megszokottságaiból. Erre a személyes kivonulásra indította őket ott és akkor a magzatnyi Gyermekből áradó Szentlélek. Mennyivel inkább lehetünk ennek megtapasztalói a Feltámadott Úr Jézus közelében, aki megígérte nekünk az Ő Lelkét, Ő pártfogol, szót emel értük, oltalmaz, tanít és a helyes útra vezet?!

121

Erzsébet benedictusa, áldáskívánása és Mária Istent magasztaló mennyei hangszerelésű Magnificatja a Szentlélek lenyűgöző és minket is magával ragadó kompozíciója a két asszony lelkében!

Mindezt jó és hasznos tudnunk ennek a sajátságosan afrikai képnek a megértéséhez. André Kamba Luesa a kong ói művész neve, aki ezt az egykori lelkes, mert Szentlelkes találkozást az ölelés, az egymáshoz tartozás, az Istentől rendelt asszonysors betöltésének megragadó képévé komponálta. Az elfogadás és az engedelmesség látomásává, meg a másik emberben az Isten munkálkodását tisztelő, hálás öröm látomásává! Az 1995-ben elhunyt művész a modern bantu alkotóerő és fantázia megtestesítője volt. Ezt a képét is jellemzi az ókori sziklafalakra metszett képeknek a technikája, az egyszerű vésett vonalakkal. „Egész ábrázoló művészetem hátterében ez a hagyományos látásmód és filozófia áll” – nyilatkozta egykor a művész. Másik jellegzetessége az ó-egyiptomi freskók hangulatát kelti. Mindkettő sajátosság érződik ezen az alkotásán is.

Mária látogatását Erzsébetnél a 6. századi első ismert ravennai ábrázolás óta újra és újra témájukká választották a festőművészek, sőt a szobrászok is. A jobboldali, még karcsú, de áldott állapotú asszonyalak jeleníti meg Máriát. Értékes ruha takarja testét.

Derékmagasságban néhány kauri kagylót látunk, ami korábban Afrikában fizetőeszköz volt, s azt fejezi ki, hogy valami vagy valaki nagyon értékes. A négyszeres kauri kagyló a ruhán annak az életnek a nagy értékét érzékelteti, aki Mária testében formálódik. Akit az egész világ sem tudott befogadni, Az most Mária méhében megfér, még rejtőzik. De ez az anyaméhbe rejtőzködő, láthatatlan Isten már puszta szentséges létével hatott, vonzott, betöltött, útra indított, felemelt, magasztaló szavakat írt mindkét asszony ajkára.

Gyönyörű, egyszerű és sokat mondó ábrázolás ez Afrikából.

A képről és hatásáról megragadó történet maradt fenn. Mondják, hogy 1993 nyarán Teréza anya a kongói Kinshasában járt. Ott találkozott Kamba művésszel, aki átadott neki egy nagyméretű képes kalendáriumot, melyet alkotásaival illusztrált. Teréza anya hirtelen szótlanná vált a meghatottságtól és az örömtől. Felnyitotta a nagy kalendáriumot, erre a képre fordult a tekintete, s akkor az udvaron álló nagy fára függesztette fel a naptárt a két asszony találkozását ábrázoló képpel. Majd Teréza anya megfogta a művész kezét, és ketten együtt ezt kezdték imádkozni: „Magasztalja lelkem az Urat… Magnificat anima mea Dominum”. Ilyen, egymáshoz vezető találkozásokat, „kézfogásokat”, imákat, Istenben örvendező szép pillanatokat kívánok azoknak, akik napjainkban Lélektől inspiráltan engedik lelküket a hangzás és a színek istenadta világba merülni, s ezeknek az áldott eszközöknek a segítségével egyre feljebb és feljebb emelni. Mert így is tevékenykedik mai világunkban a Feltámadott Úr, ahogyan egykoron az anyaméhből magzati állapotában már így cselekedett!

Boldogító ádventi készülődést! (Klikkeljünk a youtube-ra és hallgassuk meg a Magnificat második részét! http://youtu.be/7uSQv46Yz4M).

122

HANGOK, SZÍNEK HÓDOLÁSA KARÁCSONY TITKA ELŐTT (III.) Mattheson karácsonyi örömzenéjét ől a haiti fest ő bájos naivitásáig A világtörténelem legkülönösebb, páratlan csodája azon a titokzatos betlehemi éjszakán játszódott le. Isten elküldte értünk Egyszülött Fiát… Az érthetetlen, csak csodálkozással, áhítattal, hódolattal sejthető hatalmas Csoda, az isteni Gyermek megszületése, az Ige testet öltése azóta is lenyűgözi, foglyul ejti az alkotó fantáziát.

Költők, festők, zeneszerzők, filozófusok, tudósok vallottak és vallanak e lenyűgöző titokról ezredév óta. Karácsonyig tartó sorozatunkban a hangok, azaz a zene, illetve a színek, tehát a festészet, mégpedig a világ különböző tájain élt/élő alkotók néhány gyönyörű, olykor kevésbé ismert alkotását vesszük sorra. Ezek mind-mind a Csodáról, a Titokról, arról a szent éjszakáról, s annak elrejtett Istenemberéről regélnek. Kövessük a hangok és a színek útját egészen Betlehemig. Mostani „idegenvezetőnk” a német Mattheson muzsikája és J. Chéry haiti festő ecsetje lesz. Klikkeljünk erre: http://youtu.be/olPVuHs9uCk, és szemléljük közben Jacques Chéry színekben gazdag, bájos festményét a Gyermekről.

Karácsonyi örömmuzsika a „gyermekek Gyermeke” tiszteletére Nálunk talán nem annyira ismert Johann Mattheson (1681-1764) észak-német evangélikus zeneszerző neve, ezért pár adatot tudjunk meg róla. Különleges zsenijét hamburgi hajókereskedő apjától hozta, aki korán megtanította a világnyelvekre a fogékony fiút. Angol, francia, olasz szó otthon volt náluk. Kiváló zenetanárai voltak, orgonisták főleg, akik a hamburgi templomokban szolgáltak. Kitűnő hangja volt, már kilenc évesen szólót énekelt a templomokban hárfakísérettel. Életrajzi érdekesség, hogy 1709-ben házasságot kötött Catharina Jennings-szel, egy anglikán lelkész leányával, de házasságuk gyermektelen maradt. Lehet ez is egyik motívuma volt rendkívüli zenei termékenységének? Mestere Händel, de köztük később komoly szakmai féltékenység alakult ki, ami csaknem a tettlegességig fajult. Mattheson ennek dacára 1718-ban a hamburgi dóm zenei igazgatója lett. Kortársai – egyik könyve címe után - „a tökéletes karmester” titulussal tisztelték meg. Élete 82 évéből közel 50-et folyamatos alkotásban töltött. A munka éltette. Ontotta a kompozíciókat: 33 oratóriumot szerzett a "musica sacra", a szent zene és Isten nagyobb dicsőségére. Hat operára is futotta fantáziájából, a legismertebb ezek közül a „Boldogtalan Kleopatra”.

Zenekari művei, kamarazenei kompozíciói mai napig kedveltek, számuk százas nagyságrendű. Érdekességként három dolgot említünk még róla. Alapított egy morálkérdésekkel foglalkozó hetilapot „Eszes” címmel. A másik: kompozícióinak kottái közül 1998-ban még az örményországi Jerevánban is találtak néhányat.

123

Hogyan jutottak olyan messzire? Harmadik: a zeneesztétika egyik megalapítója és alkotója is volt. Istenadta tehetségét sokoldalúan kamatoztatta.

A zenetörténetnek ez az érdekes alakja több bibliai témájú oratóriumot is komponált. 1715-ben az Üdvözítő születéséről, „Jézus Krisztus, Megváltónk emberré létéről”, 1716-ban Cum Christo (Krisztussal) címmel karácsonyi oratóriuma a várt és elérkezett Üdvözítőről szólt. És 1720-ban komponálta a „Gyermekek Gyermeke” (eredetileg a Legnagyobb Gyermek) című karácsonyi mesterművét, amiről most bővebben megemlékezünk. Ez az örömzene lendületes kórussal indul, az Áldott légy Jézus Krisztus kezdetű Luther-féle korál első sorának felhasználásával. 26 szólóénekkel, duettel, áriával, kórusbetéttel hatalmas művet hozott létre Mattheson. Mária és József duettjében ezerszer köszöntik a Gyermek szülei Istentől küldött jövevényüket, Jézust. Mária első énekében kóruskísérettel Izraelnek hirdeti énekszóval a Megváltó születésének nagy örömhírét. A születés öröme és az Atyától küldött Világosság Jézusban még a sötét természetet is átragyogja. Ebben a „legkedvesebb és legszeretettebb” Gyermekben az Atya hatalma és ereje jelent meg törékeny emberi formában. Megragadó az egyszerű pásztorok hódolása is Előtte tercett formájában, aminek az a különlegessége, hogy két pásztorlányka és egy pásztor énekli a dalt.

A jubiláló, ünneplő kórusbetét után felcsendül a Nagy Isten kezdetű, Istent magasztaló hatalmas kórusének, ami átmegy a halál erejét megtörő Gyermekről szóló áriákba. A Boldog éjszakát zengő szoprán, alt és tenor éneklés átvezet a kiválasztott lelkek énekéhez, majd az Úr jóságát zengő hálaadásba, amit együtt énekel József a pásztorokkal. A valóban szent érzéseket ébresztő felemelő oratórium Luther koráljának az utolsó sorával zárul, ami Mattheson adaptációjában így szól: „Mindezt Ő érettünk tette”. A hol lendületes, hol meditatív zene és ének nagyszerű összhangja igazi ünnepre hangoló lelki-szellemi inspirációt jelent meg ma ugyanúgy, mint egykoron. A klasszikusan Lukács evangéliuménak karácsonyi történetét követő oratórium ősbemutatója 1720-ban volt Hamburgban.

Gyermek született nékünk – T őle a fény, a der ű, a küls ő-bels ő ragyogás

124

Az 1928-ban Cap-Haitienben, Haiti szigetén született művész az afrikai festészet naiv, figurális, majdnem gyermeki ábrázoló stílusával egyértelműen jeleníti meg üzeneteit. Ezen a képen szépen egyesíti a szellemek tiszteletén alapuló afrikai ősvallás, a voodoo (=vudu) -kultusz és a keresztyén üzenet elemeit. A képen a legszembetűnőbb a fényes ragyogás, a betlehemi csillag ezerágú fényözöne, ami bevilágítja az egész haiti tájat. Minden és mindenki a Gyermek felé fordul, ő áll a kompozíció virtuális középpontjában, mint ahogyan a megváltás történetének is Ő a centruma, a tengelye, a lényege. Érte és körülötte minden letisztul, átláthatóvá, egyértelművé lesz. Ezért töltik be a képi teret az abszolút tiszta, árnyék nélküli vonalak, formák, színek. És ha jól megfigyeljük, még a színek is természetfölötti vagy még azon is túli, mögöttes fényt kapnak, és ragyogni kezdenek, belülről áradó fényességgel. Igen, ez az a bizonyos belső ragyogás, amit a művész már a színhasználattal is érzékeltet, ez a Gyermek bennünk történő szállásfoglalásának, megszületésének az igazi hatása. A belső derű, ragyogás, a bűnárnyékok szerteűzése az isteni fénnyel, szentséggel, tisztasággal a Gyermek egyik legdrágább hozománya és adománya az egész emberiségnek. Ezért annyira gyönyörű ez az egyszerű festmény, mert mintha rajta már a színek, a formák megváltása, megtisztítása, az anyag átszellemítése is megtörtént volna!

Szinte angyalszárnyakon lebeg ez a festmény! Nem elszállni akar tőlünk, hanem a megragadó látványon át egészen a szívünkre száll – a Gyermekkel! Az afrikai meg. 1979-ben a new yorki Brooklyn Múzeumban mutatták be műveit a haiti kiállításon, s utána kapóssá vált másutt is. London, Párizs, Berlin műértői és festészetkedvelő közönsége is egyformán örült a művész derűt árasztó, átszellemült színeinek és témáinak. Mattheson fenséges oratóriuma és az időben-térben tőle messze élő haiti festő ecsetje így emeli mennyei szférák és földi ragyogó színek új világa, megtisztító karácsonyi hangulata felé a lelkünket... Valahogy úgy, ahogyan a református Füle Lajos hívő-látó-csodálkozó szíve vallotta: NEM ÉRTEM ÉN 125

Nem értem én, mert érthetetlen, miért a csillagfény felettem, miért az angyal hangja bennem: „Született néktek Betlehemben MEGTARTÓ, KI A JÉZUS KRISZTUS!” Az angyalének visszavisz most kétezer évre, hol a jászol, ahol az első szent karácsony, ahol az égküldötte GYERMEK fénykörében egymásra lelnek pásztorok és kincses királyok, s átöleli benne az ISTEN az égi és a földi világot. Én is szerelme foglya lettem.

Nem értem, mert érthetetlen.

HANGOK ÉS SZÍNEK HÓDOLÁSA KARÁCSONY TITKA ELŐTT (IV.) A francia karácsonyi oratóriumtól a kínai fest őn ő megragadó születés ábrázolásáig A világtörténelem legkülönösebb, páratlan csodája azon a titokzatos betlehemi éjszakán játszódott le. Isten elküldte értünk Egyszülött Fiát… Az érthetetlen, csak csodálkozással, áhítattal, hódolattal sejthető hatalmas Csoda, az isteni Gyermek megszületése azóta is lenyűgözi, foglyul ejti az alkotó fantáziát. Költők, festők, zeneszerzők, filozófusok, tudósok vallottak és vallanak e lenyűgöző titokról ezredév óta. Most kövessük a hangok és a színek útját egészen Betlehemig. Mai „idegenvezetőnk” a francia Camille SaintSaëns (ejtsd: kamij szeszanz) muzsikája és Lu Lan kínai festő ecsetje lesz. Klikkeljünk erre: http://youtu.be/rAnHwKLhBLs és a felemelő zene lágy akkordjainak hallgatása közben szemléljük a kínai festőnő ugyancsak lágy ecsetvonásait Krisztus születéséről.

Francia mesterm ű 11 nap alatt – a német Bach nyomán

126

A francia romantika zseniális zeneszerzője, Camille Saint-Saëns (1835-1921) 23 éves „csodagyerekként” komponálta meg 1858. december 5-15. között a német bachi muzsika francia párját, megfelelőjét az „Oratorio de Noël”-t, a Születés oratóriumát. A párizsi Eglise de la Madeleine (eglíz-dö-lá-mádlen) orgonistájaként Saint-Saëns kilenc nap alatt tanította be a művet a kórusnak és a zenekarnak, hogy karácsonykor előadhassák. És megtörtént.

Párizsnak akkor leghíresebb templomában így történt meg a bachi igényességű mestermű ősbemutatója. Hatalmas életműve a zongora és harmóniumdaraboktól a világhírű operán át, mint például a „Sámson és a Delila”, egészen az orgonaszimfóniákig tart.

Még nincs 10 éves, amikor pianistaként debütál, s még 80 éves korában is vállalkozott koncertturnéra az USA-ban. Kultúrtörténeti unikum, hogy ő írta a némafilmek korában az első filmmuzsikát 1908-ban.

A Karácsonyi oratórium nem csak címében követi Bach hasonló nagy kompozícióját, hanem még formailag is, hiszen az orgona előjáték alcímeként a francia mester ezt írta: „Seb. Bach stílusában”.

S lehetetlen nem meghallani a hasonlóságot a pásztorzene hangzásvilága és a bachi muzsika között. Ugyan vannak szakértők, akik szerint a francia karácsonyi oratórium komponálásának idején Saint-Saëns nem ismerte a bachi oratóriumot, vagy csak stílusában követte a Tamás-templom orgonistájának művét, hiszen a francia zseni a német zseni Bachot tekintette „minden dolog mértékének”.

De vannak lényegi különbségek is a bachi mestermű és a francia karácsonyi oratórium között. Az egyik ilyen, hogy a bachi muzsika közel 3 órás terjedelmével szemben Saint-Saëns mindösszesen egy istentiszteletnyi időre szabta a keretet, alig több mint 30 percben.

127

Ezzel megteremtette a francia kis oratóriumok műfaját, amik közé például Hector Berlioz L’Enfance du Christ (=lenfánsz dü kriszt, Krisztus gyermeksége) c. műve is tartozik. A másik lényeges különbség Bach művéhez képest, hogy a katolikus hagyományokra építő Saint-Saëns szövege latinul követi Lukács evangéliumának karácsonyi történetét, és a zsoltárrészleteket, míg a protestáns Bach szövegei nemzeti nyelven, németül hangzanak. A francia mester kompozíciójában – eltérően Bachtól – lemondott a harsonák, kürtök zengő hangzásáról, és a sokkal lágyabb hangzást keltő vonósokra, orgonára és hárfára hagyatkozott.

Lágy vonalak, egyértelm ű színek szólama a Gyermekr ől Meglepő, hogy a 19. századi francia zeneszerző és a 20. századi kínai festőművésznő lágysága milyen gyönyörűen egészíti ki egymást. Lu Lan 1972-ben született a kínai Nanjingban, édesanyja is festő volt. Diplomája megszerzése óta Lu Lan a nanjingi Keresztyén Művészeti Központban dolgozik, amit 1993-ban alapítottak. A központ célja a hagyományos kínai ábrázoló művészet és a keresztyén üzenet összekapcsolása. A művésznő festészetében jelentős és központi szerepe van a bibliai történetek ábrázolásának. Ő ezzel a módszerrel kívánja – megfogalmazása szerint – az evangéliumot hirdetni hatalmas hazájában. Egy helyütt így írt: „1991-ben kereszteltek meg. Azonnal tudtam, hogy a feladatom ez: a bibliai történetek kifejezése, megjelenítése a kínai művészet eszközeivel. Jézus nagy szeretetét kívántam művészetemmel magasztalni, s az örömüzenetet a kínai emberekhez közel hozni.

Sokan nem is tudnak olvasni, de látni, nézni igen. És a képek még a szavaknál is egyértelműbben tudják közvetíteni az evangéliumot, az örömüzenetet, amire Kínában is igen nagy szükség van”.

A képen Máriát látjuk, amint a bethlehemi csillag ragyogása alatt anyaként éli át a gyermek közelségét. Szembetűnő az a szeretetteljes, áhítatos meghajlás, ahogyan a gyermek felé fordul. A falon a lótuszvirágot látjuk, ami Kínában is a tisztaság, és a 128

tökéletesség jelképe. A szamár, amint a Gyermek felé nyújtózkodik, nem szürke, hanem színes nyakkal, valójában az állatvilág hódolását fejezi ki. A gyermek Jézus kínai arcvonásokat visel, ennyire azonosítja a művész a Megváltót a kínai emberekkel, s jelzi: ahogyan a gyermek növekszik, úgy növekedik a keresztyének száma is Kínában.

Saint-Saëns zenéje és Lu Lan festménye szelíden, bensőségesen és meghitten emeli lelkünket a Gyermek előtti tisztességtételre, hódolásra. A francia zeneszerző muzsikája és kínai művésznő ecsetje így lesz Isten, és Szent Fia magasztalásává, és megragadó áldássá mindannyiunk számára…

HANGOKKAL ÉS SZÍNEKKEL HÓDOLUNK A KARÁCSONYI GYERMEK ELŐTT (V.) „Ó, jöjjetek, hívek, ma lelki nagy örömmel, a jászolhoz Betlehembe…”

Klikkeljünk erre: http://youtu.be/DSmnxqRki74 Az evangélikus komponistától az indiai fest ő szerzetesn őig Az érthetetlen, csak csodálkozással, áhítattal, hódolattal sejthető hatalmas Csoda, az isteni Gyermek megszületése ma is lenyűgözi, foglyul ejti az alkotó fantáziát. Költők, festők, zeneszerzők, filozófusok, tudósok vallottak és vallanak e lenyűgöző titokról ezredév óta. Most kövessük a hangok és a színek útját egészen Betlehemig. Mai „idegenvezetőnk” a kevésbé ismert német komponista, Hugo Distler és muzsikája, meg az indiai katolikus szerzetesnő, festőművész, Claire nővér csupa báj képe lesz.

Klikkeljünk erre: http://youtu.be/tVuW58l8trM és a lírai halksággal komponált 20. századi karácsonyi történet zenéjének hallgatása közben szemléljük az indiai festőnő elbűvölő képét a Gyermeket imádó indiai asszonyokkal.

Karácsonyi történet – szerz ő és m űve különös históriája

129

A 20. századi német zenetörténetnek különös, kifinomult, drámai sorsú komponistája Hugo Distler. A protestáns zeneszerző Nürnbergben született 1908-ban és Berlinben halt meg 1942-ben.

Az evangélikus egyházi zene megújítójaként tartják számon. Érzékenységét gyermekkorának törése fokozta: anyja a négyéves gyermeket nagyszüleire hagyta, s kivándorolt Amerikába. Majd ott szült fiával hazatért, de Hugo állandóan érezte a félre tételt féltestvérével szemben. Zongoratanulmányait a szegénység miatt abba kellett hagynia egy időre, majd zenetanára, Carl Dupont szerzett neki ösztöndíjat, hogy ígéretes tehetsége kibontakozzék.

1931 elején lett a lübecki Jakab-templom orgonistája. 52 kisebb lelki kórusmuzsikát komponál hamarjában két év alatt, meg korál játékot, ádventi zenét.

A lübecki zenekonzervatóriumban 1933ban kinevezik docensnek, de a barna inges hatalmi váltás életére sötét árnyékot vet. Ennek az évnek a márciusában volt korál passiójának (op. 7) az ősbemutatója, majd nem sokkal ezután születik meg Karácsonyi története (op. 10), amit 1933 decemberében mutatnak be a kölni dómban. 1936 decemberében a Gestapo a lübecki Jakab-templomba a karácsonyi történet bemutatójára siető evangélikus keresztyéneket erőszakkal szétzavarja, s megakadályozza a bemutatót. A kifinomult szellemiségű Distler szívesen komponált kórusműveket, elsősorban Mörike verseire, de korál motettákat is, mint az Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát c. egyházi énekre.

A Karácsonyi történetet „kamarazenei karakterű oratóriumnak” szánta. Szinte végig zenekar nélkül lehet a művet előadni. A kórus mellett a szólisták jelentik a váltást, a színt. A „Mostan kinyílt egy szép rózsavirág…” kezdetű dal hét versszakára gyönyörűen komponálta meg a mű egy részét. A kórus megszólaltatja az angyalok karát, akik ünneplik a Gyermek születését, majd a boldog

130

pásztorok énekét, s a bölcsek és írástudók áhítatát érezzük ki az éneklésből. A kórusmű bevezetéseként kortörténeti aktualitásnak is érezhetjük a kezdést, mely arról szól, hogy a nép, amely sötétségben lakozik, lát majd nagy világosságot, ami felülről érkezik.

Mert Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát küldte el hozzánk. A zenei csúcspontot Mária Magnificatja jelenti, aki magasztalja lelkével és lelkében az Urat, mert Ő hatalmasan cselekedett. 1942. november 1-én Berlinbe ment. Az ottani dómban zeneileg kísérte az istentiszteletet. Majd szolgálata után lakásába ment és véget vetett életének. Sírkövére ezt az Igét vésték: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (János 16,33/b). A 34 éves, evangélikus zeneszerző váratlan halálával a német zenetörténet súlyos veszteséget szenvedett el – írták róla a megemlékezések. Életműve így is nagyon gazdag, és zenéje halkan hordozza alkotója fájdalmát, de tiszta Isten-hódolását is. Kórusművei között ilyenek szerepelnek: Szívből szeretlek, Uram; Krisztus Te vagy nap és világosság; Üdvözítő jött el hozzánk; Jöjj, Szentlélek, Úristen…; Áldjad az Urat; Jöjj, pogányok Üdvössége; Kedves dolog dicsérni az Urat; Örvendjetek az Úrnak mindenkor; Mily szépen ragyog a hajnalcsillag…Motettái, lelki kórusművei, világi dalai, kantátái, zongorára és zenekarra írt koncertdarabjai, vagy a reformáció 400 éves ünnepségei alkalmából 1931-ben komponált Luther-kantátája maradandóan őrzik alkotói stílusát, lelkiségét.

A hinduból katolikussá lett Claire és m űvészete: Jézus Indiában

A ma közel 70 éves Claire nővér indiai tanítónőként vette kezébe az ecsetet, hogy Jézusról „meséljen” a láttatás eszközével.

Hagyományőrző hindu családban született a dél-indiai Andhra Pradesh Államban. Előbb Buddha élete és tanai hatottak rá, visszavonultan, elmélkedő életet élt. Megnézett egy Jézus-filmet, s ez olyan hatással volt rá, hogy áttért katolikussá. Kolostorokat látogatott, majd a bangalorei Szeplőtelen Mária Szaléziánus Misszionáriusai közösséget választotta lelki otthonává és szolgálati helyéül. Azt tűzte ki célul maga elé, hogy főként hindu tanítványai számára a vallásos művészet tartalmi és formai gazdagságát adja át és tudatosítja bennük a hit és a vallásos meggyőződés fontosságát.

131

Ábrázolásainak középpontját Jézus Gyermekként történő sokféle ábrázolása jelenti.

A Madonna és karácsonyi képek az igazi erősségei. Krisztus, a világ világossága szintén visszatérő témája. Festményciklust komponált Jézus életéről és a Szentháromság Istenről (!). Az angol művészetértő esztéta, Richard W. Taylor az indiai Jézus-festészet történetéről írt könyvében úgy jellemzi Claire nővért, mint aki eljutott Buddhától Krisztusig, a betegségtől a művészetig. Az imádkozó, a Gyermeket imádó asszonyok című kép 1971-ben keletkezett, stílusát Claire nővér „kontemplatív művészetnek” nevezte. Érzékelhető a képen az indiai élet letisztult egyszerűsége és a mély misztikus kegyesség, a bhakti, ami az egész személyiséget áthatja. Az asszonyok kezében kecses mozdulattal tartott lámpások fényében Jézus és Mária ragyogásban fürdik. Krisztustól átragyogott karácsonyi lelkületre hangoljon minket Distler muzsikája és Claire szép festménye, meg az Ige, amit Jézus így mond ma is nekünk: Én vagyok a világ világossága (János 8,12).

132

HANGOKKAL ÉS SZÍNEKKEL HÓDOLUNK A GYERMEK JÉZUS ELŐTT (VI.) „Ó, jöjjetek, hívek, ma lelki nagy örömmel, a jászolhoz Betlehembe…”

Klikkeljünk erre: http://youtube/DSmnxqRki74 Az argentin melodikus zenét ől a kínai fest ő Jézus imádásáig Költők, festők, zeneszerzők, filozófusok, tudósok vallottak és vallanak az isteni Gyermek születésének lenyűgöző titkáról ezredév óta. Most kövessük a hangok és a színek útját egészen Betlehemig.

Mai „idegenvezetőnk” az argentin komponista, Ariel Ramírez és 133

csupa tűz meg ritmus muzsikája lesz, valamint a kínai festőművész, Csien Jüan-tu bájos képe.

Klikkeljünk erre: http://youtu.be/FdHKuT3WW5U és a sodró, melódiákban gazdag, lüktető latin-amerikai karácsonyi oratórium hallgatása közben szemléljük a kínaivá átformált Gyermeket és az Őt imádó, derűs bölcseket.

A „Mi karácsonyunk” – Navidad Nuestra áradó melódiája

Bizonyára keveset és kevesen hallottak nálunk arról, hogy nem csak európai mesterek, komponisták hódoltak a hangzás gyönyörű világával a Világ Megváltója, a Gyermek Jézus előtt. A csodálatos isten-emberi születést, testet öltést Latin-Amerikában is énekekkel, zeneművekkel magasztalják, csak ezeknek a hangzása alapvetően eltér az európai zenétől. Ariel Ramírez (1921-2010) argentin zeneszerző 1963 őszén lepte meg a zenei világot hattételes kompozíciójával, aminek a „Mi karácsonyunk” címet adta. Nem csak a melódia, hanem a szöveg is hozzásegít ahhoz, hogy a karácsonyi történet igazi dél-amerikai környezetben játszódjék le. Mária és József a tűzforró pampán vándorolnak, tövisek és csalánbozótok között, a pásztorok is az argentin vidékekről jönnek, kicsi sajtos zsákot hoznak magukkal, bazsalikomot és tömjént, a királyok ajándéka pedig fehér poncsó. Az elragadó dallamú mestermű bemutatóján három világhírű énekes énekelt: Mercedes Sosa, José Carreras, s Plácido Domingo.

134

A mű hat tétele: Gábriel angyal hírt hoz Máriának Jézus születéséről (La anunciación); József és Mária szálláskeresése a szülés előtt (La peregrinación – zarándokút), majd a csodálatos születés (El nacimiento). Aztán következik a pásztorok és a három királyok hódolása, s a menekülés hangjai zárják a kompozíciót. A zene olyan lüktető, mint a latin-amerikai karácsonyokat jellemző forró éghajlat klímája. A chamamé táncritmusa ugyanúgy megjelenik a zenében, mint a pampák lírai hangja. A karácsonyi történet verses feldolgozását Félix Luna alkotta meg. Az észak-argentin vidékre átültetett Betlehem és a bennszülött guarani nyelven is megmegszólaló énekrészek elbűvölik a zenehallgatót. A fiatal Máriát minden asszonyok közül a legszebbnek írja le a partitúra, Gábriel arkangyal tekintete pedig caté, átható, lélekfürkésző nézés. Gitárok és pánsípok hangjai hozzák el hozzánk a dél-amerikai zenei kolórt.

Népzenei és műzenei elemek gazdag kavalkádját vonultatja fel a komponista karácsony örömének érzékeltetésére. A katolikus komponista Ramírez alkotóművészetének érdekessége még, hogy a II. Vatikáni Zsinat tiszteletére kreol misét (Misa Criolla) is komponált, ugyancsak latin-amerikai hangzásvilággal. Patricia Sosa honfitárs énekesnő mondta a mesterről nem sokkal halála után: a történelem legnagyobb népzenei ihletésű komponistája volt (nyilván Sosa nem ismerte kellően Kodály és Bartók népzenei ihletésű muzsikáját). Érdekessége még munkásságának, hogy 1980-ban II. János Pál pápa szövegeinek felhasználásával komponálta meg Mise a békéért és igazságosságért c. művét. Átütő személyiségének és alkotó művészetének egyik legnagyobb elismerése az volt, hogy 1988-ban 135

a Komponisták és Alkotóművészek Nemzetközi Szövetségének (CISAC) az elnökévé választották. Ideje, hogy a 88 éves koráig alkotó komponista, a „szép öregúr” – ahogyan kortársai nevezték – zenéjét mi is megismerjük. Nem lesz nehéz megszeretni, s gyönyörködve a zenében, hódolni Az előtt, Akitől tehetségét, témáit kapta: a tálentumok Istene és Szent Fia, a karácsonyi Gyermek előtt.

(Klikkeljünk erre: http://youtu.be/kU6rltGn-34, s hallgassuk az angyali üdvözlet lendületes muzsikáját, meg erre: http://youtu.be/Mu8uuqxv_98 és érezzük át a szálláskereső József és Mária lelki állapotát Mercedes Sosa ihletett, szívszorító előadásában…)

A kínai bölcsek (is) imádják Jézust

Csien Jüan-tu 1903-ban született a dél-kínai Kuangtung Tartományban. A pekingi Fu-Jen katolikus egyetemen fedezte fel a keresztyén festészetet, aminek később tanára és művelője is lett.

Egy ideig képein érezni lehetett az európai reneszánsz befolyását, Raffaello, Corregio, Dürer hatását. Majd egyre inkább kínaivá vált stílusa, miközben témaválasztásában megmaradt a keresztyén kultúrkörben.

A katolikus egyetem 1930-ban történt megalapításakor az emberábrázolás szakon kapta meg a professzori állást, 1932-ben megkeresztelkedett, s ekkor kapta a Lukács előnevet. A kínai keresztyén művészet legjelentősebb alkotóját a maoista kulturális forradalom hallgattatta el. Mary S. Lawton angol és Josef Franz Thiel német művészettörténész írt nagy monográfiát a kínai keresztyén művészetről és festészetről, mindketten bőségesen elemzik és mutatják be Lukas Csien Jüan-tu páratlan alkotói munkásságát. Alkotásainak egy részét a vízfestészet, az akvarell teszi ki, miként ez a bölcsek hódolását megjelenítő kép esetében is.

Balra elől, a képzeletbeli átlók metszésszögében láthatjuk a szent 136

családot. Még előbb kínai tájképrészlet is megvillan. Mintegy finoman jelezve, hogy a kínai táj, a természet ugyanúgy elfogadta Jézust, mint a bölcsek, akiknek igazi, mély tudását pontosan a meghódolás képessége fejezi ki leginkább. A bölcsek arcán a Gyermek szemlélése közben mennyei derű árad el. A kép európaiságát az ikonművészettől kölcsönzött stiláris elemek adják (Mária és József fejét glória emeli ki, az egész kép kicsit merev komponálása is az ortodox művészet szertartásosságára és előírásszerű ecsetvonásira emlékezetet). A ruhák megvillanó fehér ívei az isteni Gyermekről áradó tisztaságból, szentségből történő részesülést érzékeltetik. Ha jobban szemre vesszük a három bölcs alakját, feltűnik fejfedőjük különbsége. Vannak, akik úgy értelmezik, hogy a térdelő alak a konfucianizmust, a másik két álló alak a keresztyénséget és az iszlámot jeleníti meg.

Amit a latin-amerikai zenéből és a kínai akvarellből érzékelhetünk, az nem kevesebb, mint a különböző kultúrák kiemelkedő képviselőinek, s bennük e kultúráknak a tiszteletadása, hódolása a világtörténelmi páratlan Csoda, az isteni Gyermek, a testet öltés, az inkarnáció előtt. Bárcsak a magával ragadó dél-amerikai zene és a kínai akvarell szín-, és formavilága a mi lelkünkben is ébresztene fel valamit ebből a csodálatból, tiszteletadásból, hogy ezáltal számunkra is tartalmas és egyetemes ünneppé emelkedjen karácsony.

137

KARÁCSONYI TRILÓGIA (I.) Gáspár, az indiai El őször a Priscilla katakombák mozaikjain jelentek meg C-M-B A karácsonyi történetben szerepel a három keleti mágus, vagy napkeleti bölcs említése, akik látván „az ő csillagát” (Mt 2,2), elindultak, hogy imádják Őt és kincses ládáik kincseit odaajándékozzák a Gyermeknek: aranyat, tömjént és mirhát. A 2. században megindult a legendaszövés. A korai keresztyének átformálták a három csillagász tudós alakját királlyá. A második századból fennmaradt Priscilla-katakombák mozaikjain már így ábrázolták őket. Ezek a katakombák 13 km hosszan terülnek el Róma közelében. A 6. században már nevesítették a három mágust: Melkiort (Menyhért), perzsa tudóst, aki Európát képviselte Jézus lábai előtt. Gáspárt, az indiai tudóst, aki Ázsia hódolatát vitte a jászolbölcső elé. Baltazárt (Boldizsár), aki pedig arab tudósként Afrika tiszteletadását jelenítette meg a Gyermek előtt. Különösen nagy tiszteletben állnak mind a mai napig a bölcsekből a legendaszövés révén királyokká titulált csillagászok Németországban, Franciaországban és a Benelux államokban. A Zsoltárok 72,10-11 („Tarsisnak és a szigeteknek királyai hozzanak ajándékot…Boruljon le előtte minden király”) alapján kezdték királyokként ábrázolni őket. Évszázadokkal ezelőtt e tájon alakult ki az ún. „csillagéneklés” vagy „csillagéneklők” szokása. Ők házról-házra jártak, elénekelték a betlehemi csillag históriáját, s áldásként rámázolták a meglátogatott házak utcai ajtajára: C-M-B – ami kettős rövidítés. Jelenti először latinul ezt: Christus Mansionem Benedicat – Krisztus áldja meg ezt a házat. De jelenti a három bibliai bölcset, akik nem a Bibliából, hanem a legendaszövésben lelték fel nevüket: Caspar-MelchiorBalthasar.

Gáspár/Caspar nevének jelentése: kincstárnok.

Menyhért/Melchior nevének jelentése: királyi fény.

138

Boldizsár/Balthasar nevének jelentése: Védd meg az életem! Mi most három részben elevenítjük fel a három tudós-király adventikarácsonyi alakját.

Gáspár – az indiai tudós kincstárnok Kaspar az iráni-perzsa Gathasphar rövidített formája lehet, amelyben a Szaturnusz elnevezése rejlik. A 3. századból fennmaradt az eredeti szír nyelven írt Tamás-akták szövege: az apokrif Tamás apostol cselekedetei c. irat. Ez arról is beszámol, hogy Tamás megtérítette és megkeresztelte az indo-parthus királyt, akinek neve Gadaphar, görög átírásban Gathasphar volt. Emlékét őrzi egy érme és egy sziklafelirat a nyugat-pakisztáni Kush hegységben. Nevéből alakult ki a latin Caspar, amelyet a legöregebb mágusnak, csillagjósnak tulajdonítottak. Ennek a hagyománynak alapján jött létre a középkori legenda arról, hogy Tamás apostol keresztelte meg a Betlehemben járt mágusokat is. A legendától eltekintve nincs kizárva, hogy keleti missziós útjai közben találkozott a babiloni mágusokkal és Mátéval.

Magyar verselés, keleti bölcselkedés, 21. századi nyugati imák rejt őznek szavában József Attila Betlehemi királyok-ról írt versében így mutatkozik be Gáspár: Istenfia, jónapot, jónapot!

Nem vagyunk mi vén papok. úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél.

Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország!

Gáspár volnék, afféle földi király személye.

Dorothy L. Sayers (1893-1957) brit írónő, aki a krimiben és a szent történetek írásában egyaránt jeleskedett, a II. Világháború kellő közepén rádiódrámát írt a Férfiról, aki királynak született. A BBC 12

139

részes rádiójátékot készített a műből, ami Jézus életét dolgozza fel születésétől keresztre feszítésén át feltámadásáig. 1941 karácsonya előtt, december 21-én hangzott fel az első rész a BBC vasárnap esti adásában. Ebben is megszólalnak a Gyermek előtt hódoló tudósok, királyok. Mi most egy évekkel ezelőtt keletkezett német protestáns karácsonyi játékot idézve elevenítjük fel a még nem királlyá stilizált, hanem egyszerűen keleti bölcs alakjában megmaradt Gáspárt. A karácsonyi játékban ő így szól: „Az a mi bajunk, hogy minél inkább ismerjük, annál kevésbé értjük az életet. Sok keleti bölcs tanítása ellenére kétely rág lelkünkön. A puszta tudás és ismeret, a filozófia igazi élet nélkül kiszikkasztja szívünket. Nekünk ez a nagy kérdésünk: szeretet és tudás, bölcsesség és jó cselekvés hogyan találnak egymásra, Uram, amíg eljössz a Te Országodban? Ezért én ázsiai testvéreim nevében is így imádkozom: Legyen az Isten-Gyermek kedves vendég a kételkedők hajlékaiban, a hitetlenek otthonaiban. Az ide-oda ingadozók, tévelygő milliók, a befolyásolhatók, és megvezethetők szívébe Ő hozza el az Igazságot, ami Élet és hazavezető Út is. Hadd éljen valóságos és igaz egységben szeretet és bölcsesség azok szívében, akik Rád várnak, Uram!

KARÁCSONYI TRILÓGIA (II.) Baltazár – Afrikából A karácsonyi történetben szerepel a három keleti mágus, vagy napkeleti bölcs, akik látván „az ő csillagát” (Mt 2,2), elindultak, hogy imádják Őt és kincseiket odaajándékozzák a Gyermeknek: aranyat, tömjént és mirhát. A 3. században megindult a legendaszövés, aminek eredményeként a 6. században már nevesítették a három mágust: Menyhértet, a perzsa tudóst, aki Európát képviselte Jézus lábai előtt; Gáspárt, az indiai tudóst, aki Ázsia hódolatát vitte a jászolbölcső elé; Baltazárt, aki pedig arab tudósként Afrika tiszteletadását jelenítette meg a Gyermek lábainál. Most Afrika képviseletében Baltazár gondolataival és „imájával” hódolunk az Isten-Gyermek előtt.

Kis „mágus-történelem” – három vagy több, netán kevesebb?

Ahogyan említettük, már a kezdetektől fogva szövődött a fantáziás legendárium vastag szövete a mágusok, illetve a „három királynak” nevezett Krisztus-hódolók körül.

140

A Legenda Aurea (latin nyelven: ’Arany legenda’) több régebbi forrás alapján a 13. század végén Jacopo da Voragine által összeállított legendagyűjtemény. Ez visszautalva a korábbi, több évszázaddal előbbi históriákra, a három napkeleti embert csillagásznak, filozófusnak nevezi. Tertullianus egyházatya viszont már a 3. században királyoknak nevezi őket. Az első század óta számuk körül is mutatkozott bizonytalanság. Először Oriegenész egyházatya (185-254) használja a hármas számot, amit eredetileg a kijelentésben nem olvasunk, hanem Máté evangéliuma 2. része csak a „napkeleti bölcsekről” tud, akik Jeruzsálembe érkeztek. Jöttek, hogy imádják a zsidók királyát, aki megszületett, s ők látták a csillagát. A legnagyobb római keresztyén mártírkatakomba, a Domitilla falán viszont már négy király-ábrázolás szerepel, egy másik katakombában pedig csak kettő. A 19. századi legendaszövés odáig jutott, hogy a negyedik király érkezéséről azt vélte tudni, hogy az késve érkezett, s már csak a keresztre feszítéshez jutott el. A betlehemi Születés bazilikában látható az a feltehetőleg 6. századból származó mozaik, amelyik perzsa vagy szír sapkával ábrázolja őket. Érdekes, hogy a perzsák 614-ben minden más templomot leromboltak, csak ezt tartották meg, mivel a mozaikon földijeiket ismerték fel. Sokan a hármas számot összefüggésbe hozzák azzal, hogy a bölcsek három ajándékot tettek le a Gyermek lába elé: aranyat, tömjént, mirhát. A 6. századtól már nevesítették őket. Gáspár, Menyhért, Boldizsár lett a nevük, latinul, Caspar, Melchior, Balthasar, a korai szír keresztyéneknél nevük Larvandad, Hormisdas, Gushnasaph.

Már a gyermek Jézus ruhácskáján megosztoztak Egy szír-arám legenda szerint nem három, nem kettő, hanem 12 mágus volt, akik nem királyként, hanem csillagászként szerepelnek a feljegyzésekben. De nem mind a tizenkettő ment el Jeruzsálemig, hanem a mai Törökország dél-keleti részén található Tur Abdinsben találkoztak. Ott hármat maguk közül kiválasztottak, s őket küldték Jeruzsálembe. Hazatérésükkor magukkal vitték a gyermek Jézus kicsiny ruhácskáját. Mind a 12 mágus viszont magával akart vinni

141

egy darabkát Jézus ruhácskájából áldást hozó „talizmánként”. De nem tudtak megegyezni. Ezért úgy döntöttek, hogy a ruhácskát egy sziklán elégetik, s a hamuból egyenlő mértékben visznek magukkal.

Azonban a hamuban találtak 12 arany medált, rajtuk Mária és a gyermek Jézus képével. A mágusok ezt akkora csodának tartották, hogy azon a helyen építették meg a máig álló templomot. Ez a turabdinsi Isten anyja templom. A művészetben három korosztályt jelképezve jelentek meg a bölcsek: egyikük ifjúként, a másik felnőttként, a harmadik ősz idősként. Beda Venerabilis angol szerzetes (672-735), aki angolra fordította a korai egyházatyák latin és görög írásait, tudni vélte, hogy a legidősebb volt köztük Menyhért, akit ősz szakállal ábrázoltak. Gáspár még szakáll nélküli ifjú volt. Baltazár sötét szakállt viselt. Öltözékükről azt jegyezte le Beda, hogy az szír öltözék volt. A 12. században az volt a keresztyén közhit és az általános földrajzi ismeret, hogy a világ három kontinensből áll: Európából, Ázsiából és Afrikából.

A mágusok nem mágiával, hanem tudománnyal foglalkoztak

A három király, illetve mágus ezt a három kontinenst képviselve hódolt a gyermek Jézus előtt. Luther Márton a három király megnevezést elvetette, mivel az nem szerepel a Bibliában. A német reformátor volt az, akinek a fordítása nyomán a protestantizmusban ez a kifejezés honosodott meg: „napkeleti bölcsek”. A korai keresztyén egyházatyák tudnak arról, hogy a mágusok perzsa papi kaszt tagjai lehettek. Alexandriai Kelemen (150-215) szigorúan megkülönböztette a tudóst és a mágust, a varázslót. Ez utóbbit látnoknak, valamiféle titkos tan tudójának nevezte. Ezeknek semmi közük a csillagászokhoz. Jézus kortársa, Alexandriai Philo ezektől szintén megkülönbözteti az igazi mágusokat, akik a tudománynak, nem a varázslásnak szentelték magukat. A napkeleti bölcsek tehát nagy valószínűséggel perzsa tudósok voltak. A későbbi legendaképződés reális eleme viszont az, hogy személyükben mind a három akkor ismert kontinens meghódol a Gyermek előtt, elfogadja uralmát, hatalmát, istenségét. És kincseik legjavával tisztelik meg Őt. Johannes von Hildesheim (1310-1375) német karmelita szerzetes 1364-ben megírta Historia trium regum, azaz a 142

Három Király története című legendagyűjteményét. Ebben már meseszerűen rajzolja meg alakjukat. Olyannyira, hogy szerinte miután hazatértek hazájukba, később Tamás apostol megkeresztelte őket és püspökök lettek. Hosszú életet éltek, de egymást követve haltak meg: Menyhért 116 évesen, Baltazár 112 évesen, Gáspár 109 évesen.

A különleges hármas és nyolcas szám – a triász és az oktogon jelentése Három mágus, három bölcs, tudós, illetve három király, három ajándék – kétségtelen művelődés-, és vallástörténeti tény, hogy a hármas szám „szent szimbólummá” vált sok népnél már ezredévekkel ezelőtt, s ez folytatódott Európában is. A mítoszokban és a vallásokban gyakran isteni triászt, hármasságot jelölt. Az egyiptomi hitvilágban Ozirisz-Írisz-Hórusz hármasságát, a rómaiban Jupiter-Júnó-Minerva hármasságát, a keresztyénségben az Atya-FiúSzentlélek hármasságát. A korai világképekben a menny-föld-alvilág hármasságát. Az indiai vallásfilozófiában metafizikai hármasságot hoztak össze alatta: a lét-gondolkodás-boldogság triászát. De népmesék is őrzik e szám különleges megbecsülését. Magyar mesevilágunkban is szerepel a három kívánság, a három testvér.

Európai keresztyénség történeti érdekesség, hogy a hármas szám mellett még a nyolcas is bevonult az érdemes számok sorába. A betlehemi csillag, amit követtek a bölcsek, kezdeti ábrázolásokban ugyanis nyolcsugarú volt. A nyolcas szám pedig a keresztyénségben Krisztust jelöli, aki a nyolcadik napon, tehát a sabbatot követő vasárnapon támadt fel a halálból. A keresztyén szimbolikában és ikonográfiában is szerepel.

Sok helyen nyolcszögű a keresztelőmedence, hiszen kereszteléskor Krisztusba merítik bele a gyermeket. Az oktogon, a nyolcszögű építkezésmód is gyakran fordult elő a keresztyén templomépítészetben, kápolnák, templomok tervezésénél. A nyolcszögű csillagot korán Krisztussal azonosították, ezért fordult elő az is, hogy a jászolbölcsőben nem gyermeket ábrázoltak, hanem nyolcszögű betlehemi csillagot fektettek, vagy nem szalmára, hanem csillagra helyezték el az Isten-Gyermeket.

Baltazár – Afrika nevében hódol a Gyermek el őtt Olyan népek nevében jövök Hozzád, Isten-Gyermek, akik szegények, gyakran írástudatlanok, akiknek mindennapi kenyere gyakran az éhezés, a gond és az aggodalom. A földönfutók, nincstelenek szószólója vagyok, Uram. Mi a mindennapi robotért élünk, ezért fekszünk, ezért kelünk, az éjszaka csak pillanatnyi szünet a végtelennek tűnő teherhordozás közben. Félelemben élünk: a testi-lelki szükség okozta félelemben, a háborútól, testvéröldökléstől rettegünk. A vallások közötti véres villongások miatt szorongunk. Mindezt könnyebben viseljük el, ha tudjuk, hogy ez nem Isten büntetése rajtunk, hanem emberi gonoszság,

143

szűkkeblűség, fanatizmus az oka. Ha tudjuk, hihetjük, hogy Isten a pártunkon áll, s észreveszi szenvedésünket. Kérdésünk hát, miként hozható összhangba gond és szeretet, amíg eljössz a te Országodban? Ezért így imádkozom afrikai sorstársaim nevében: „Uram, akik sok szenvedést, gondot szabadítottatok ránk, legyenek olyanokká, mint a Gyermek és legyenek gyermekszívűek, adakozók.

Gazdagságukból juttass nekünk is, hogy a tékozló bőség és a nélkülözés között megtalálják az egyensúlyt. Kérünk, teljesítsd be rajtunk Igédet: méltó a munkás a maga jutalmára. Mutasd meg, mit kell tenni a gazdagoknak, s mit nekünk azért, hogy a szeretet és a szükség rátaláljanak egymásra, s enyhüljön éhezésünk, szenvedésünk, amíg eljön a Te Országod, Uram”.

KARÁCSONYI TRILÓGIA (III.) Menyhért – Európából A karácsonyi történetben szerepel a három keleti mágus, vagy napkeleti bölcs, akik látván „az ő csillagát” (Mt 2,2), elindultak, hogy imádják Őt és kincseiket odaajándékozzák a Gyermeknek: aranyat, tömjént és mirhát. A 3. században megindult a legendaszövés, aminek eredményeként a 6. században már nevesítették a három mágust: Menyhértet, a perzsa tudóst, aki Európát képviselte Jézus lábai előtt; Gáspárt, az indiai tudóst, aki Ázsia hódolatát vitte a jászolbölcső elé; Baltazárt, aki pedig arab tudósként Afrika tiszteletadását jelenítette meg a Gyermek lábainál.

Most Európa képviseletében Menyhért gondolataival és „imájával” hódolunk az Isten-Gyermek előtt. Egyúttal felvillantunk valamit abból a gazdag kultúrtörténeti hatásból, amit a három mágus vagy király gyakorolt a világirodalomra, festészetre és magyar művészetünkre.

Az els ő karácsonyi ajándékok: arany, tömjén, mirha

A héber eredetű Melchior vagy Menyhért nevében ott van a héber melech, király szó, jelentése: a fény királya. A nyugati egyházi

144

hagyományban ő Perzsia királyaként szerepel. Így mutatja be őt az a görög nyelvű kézirat, ami az egyiptomi Alexandriában keletkezett 500 körül, s nem sokkal később latin fordításban is megjelent Excerpta Latina Barbari címmel. Hugo Kehrer 1908-ban megjelent, klasszikussá vált könyvében, amit a három királyok ábrázolásáról írt az irodalomban és a művészetben, idézi ezeket az érdekes forrásokat. Menyhértről, Melchiorról például azt, hogy ő az első mágus (nem király!). Idős, fehérhajú férfi volt, arcát szakáll borította. Ő aranyat ajándékozott Urunknak. Gáspár szakáll nélküli ifjú volt, ő tömjént tett Jézus lába elé. Baltazár vagy Boldizsár sötéthajú, sötét szakállú férfi volt, ő pedig a mirhát tette le a Gyermek Jézus elé.

Ajándék-elméletek: reális és jelképes értelmezések Kezdetektől fogva sok elmélet született arról, mi is a jelentése e három ajándéknak, reálisan és jelképesen. Két nagy csoportja van a több tucatnyi magyarázatnak. Egyik, a reális magyarázat szerint mindhárom adomány kijárt az ókori királyoknak. Az újszülött pedig a napkeleti bölcsek fogalmai szerint „a zsidók királya” volt (Máté 2,2).

A mirhát felszentelő olajként is használták, amikor felkenték a királyt, a tömjént illatként hasznosították, az aranyat értéke, „vásárlóereje” miatt. A másik, inkább szimbolikus magyarázat szerint az arany a királyságot jelképezte, a tömjén az istenséget, a mirha, vagy a balzsamolaj a halált, illetve az elhunyt test tartósítását. Origenész egyházatya (184-254), alexandriai teológus Contra Celsum című munkájában így írt: „aranyat adtak, mert Királynak tekintették (Jézust); mirhát, mert emberként halandó volt; tömjént, mert Istenként halhatatlan”. Az amerikai episzkopalista lelkész, John Henry Hopkins 1857-ben írt „Mi, a három királyok” című karácsonyi énekében, illetve versében, ami az Új Világban olyan népszerű, mint az Óvilágban a Csendes éj, szentséges éj…

(Stille Nacht…), arra utal, hogy a három ajándékkal dicsőítve a gyermeket, elismerték Jézus királyságát, istenségét és (majdani) keresztáldozatát. Van olyan értelmezés is, miszerint az aranyat azért kapta a Gyermek Jézus, hogy a Heródes haragja előli menekülést Egyiptomba így tudják „finanszírozni” szülei. A tömjén utalt arra, hogy imádságokkal veszik majd körül Őt a későbbi századok Krisztus-követő nemzedékei. A mirha pedig kereszthalálát, áldozatát jelezte előre. Bibliai értelemben ezzel az ajándék-triásszal a mágusok, a napkeleti bölcsek kifejezték a Messiás Királyra vonatkozó ószövetségi ígéretek beteljesülését. A tömjén füstjének kiterjedése, növekvő térbeli eloszlása jelenti az istenség növekvő jelenlétét földi világunkban. Alexandriai Cyrill egyházatya (375-444) egyik beszédében elragadó módon fogalmazott: „Krisztus maga a tömjéntartó, és a tömjén, Akiből minden túlvilágit és földit átható jó illat árad, ami betölti az egész világmindenséget”.

A mágusok hódolásának rendkívül gazdag

145

kultúrtörténeti hatása van – nálunk is Valóban lenyűgöző az a gazdagság, ami a mágusok ábrázolásban kétezer év alatt megmutatkozott a festészetben, szobrászatban, irodalomban, zenében. Szinte áttekinteni sem lehet. A negyedik századi szarkofág oldalán látható kőfaragástól kezdve szinte valamennyi művész megformálta a maga stílusában a mágusok hódolatát, imádatát. Hogy csak néhány nagy nevet említsünk: Botticelli (1475), Bruegel, Dürer, Leonardo da Vinci, Velázquez, Fra Angelico, Murillo, Rubens és még sok százan, egészen a mai napig. És nem csak Európában, hanem az összes kontinensen. Mind a mai napig.

Más műfajokban is remekművek születtek róluk. Az olasz Ottorino Respighi 1927-ben Botticelli festményének az ihletésére komponálta meg a „Mágusok hódolása” című művét.

1896-ban adták ki Henry van Dyke amerikai író könyvét „A másik bölcs” címmel, melyben a negyedik mágus históriáját dolgozza fel, aki túl későn érkezett Betlehembe. A könyvből televíziós feldolgozás, színmű és opera is készült.

Televíziós operát komponált „Amália és az éjszakai látogatók” címmel Gian Carlo Menotti olasz-amerikai zeneszerző 1951-ben. T.S. Eliot 1927-ben költői formában dolgozta fel a „Mágusok utazását”. Michel Tournier francia író 1980-ban novellát írt „Gáspár, Menyhért és Boldizsár” címmel. Nora Lofts brit írónő 1965-ben „Milyen messze van Betlehem?” címmel szintén novellában dolgozta fel a mágusok történetét. A mai korszellem és az amerikanizmus vegyülése érződik a kanadai író, David Morell 2008-ban kiadott novelláján. Ebben a mágusokat titkos ügynökökként ábrázolja, akik azért érkeztek Jeruzsálembe, hogy Heródes uralmát aláássák. Erre már a sajátos cím is utal: „A kémek, akik karácsonyra érkeztek”. „Veszélyes utazás” a címe annak a japán feldolgozásnak, melynek szerzője Sin Megami Tensei. A legutóbbi feldolgozás 2012-ből származik, az amerikai zsidó filmproducertől, Seth Grahame-Smith-től, aki főként Baltazár alakjára koncentrál elbeszélésben, melynek címe: „Szentségtelen éj”. A magyar irodalomban a népi játékok sokaságában fordulnak elő a mágusok, de a modern irodalomban is.

Babits Mihály Csillag után címe verse ma is megrendítő és igen aktuális. József Attila Betlehemi királyok című verse megzenésítve is közismert.

146

A magyar piktúrában Ferenczy Károly 1898-as festménye, a Háromkirályok nyitja meg a sort. 1903-ban Iványi-Grünwald Béla alkotta meg a maga Háromkirályát. Koszta József 1906-1907-ben vitte vászonra a Háromkirályok hódolása c. témát. Érdekessége, hogy magyar Máriaként, Jézusként és magyar emberek hódolásaként komponálta meg a történetet. Benczúr Gyula 1911ben festette meg Napkeleti bölcsek című nagyméretű vászonképét.

A legújabb idők pikktúrájában Szúdy Nándor az, aki többször is megfogalmazta. Lírai és egyben drámai 1961-es kompozíciója, ahol a mai királyok arany, tömjén, mirha helyett a háttérben szegénységet, gyógyszeres beavatkozást és atombombát hoznak a kisdedhez és vonzó nőalakként ábrázolt, „profán” édesanyjához.

MENYHÉRT imája – Európából Mi, európaiak vezetésre „születtünk”. Tudjuk, hogy az emberiségnek jót tesz, ha olyanok uralkodnak, akik rendet tudnak teremteni és

147

tartani a népek között és megőrzik a szabadságot. De azzal is tisztában vagyunk, hogy a rendteremtés olykor beszűkíti a szabadságot, s önkénybe tud fordulni. Isteni szeretet és emberi hatalom sokszor feszül egymásnak. Ezért én azt szeretném, ha szeretet és hatalom képes lenne szót érteni egymással, melletted Úr Jézus, amíg eljössz a Te Országodban. Ezért így imádkozom Európa nevében: „Hadd legyen az isteni Gyermek az emberi hatalmat gyakorlók szemei előtt, az uralkodók kulisszái mögött, a lelki hatalmat gyakorlók szívében. Hogy az emberi hatalomgyakorlás ne torzuljon zsarnoki önkénnyé, elnyomássá. Ezért kérünk, Urunk, cselekedd meg, hadd legyen szeretet és hatalom egymást ellensúlyozva, kiegészítve egymásért, amíg eljössz a Te Országodban”.

Babits Mihály CSILLAG UTÁN Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok...

Körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog.

Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy ígéretes csillagot. Ó, ha most mindent itt hagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok betlehemi éjszakán!

Gépkocsin, vagy teveháton – olyan mindegy, hogy hogyan!

Aranyat, tömjént és mirhát vinnék, vinnék boldogan.

Mennék száz országon át, míg utamat szelné a vám. „Aranyad tilos kivinni!” szólna ott a vámos rám. „Tömjéned meg, ami csak van, az mind kell, az itteni hazai hatalmak fényét méltón dicsőíteni.”

Százszor megállítanának – örülnék, ha átcsúszom: arany nélkül, tömjén nélkül érnék hozzád, Jézusom!

Jaj és mire odaérnék, hova a csillag vezet, te már függnél a kereszten

148

és a lábad csupa seb, s ahelyett hogy bölcsőd köré szórjak tömjént, aranyat, megmaradt szegény mirhámmal keserűszagú mirhámmal kenném véres lábadat.

KARÁCSONYI ÉNEK INDIÁBÓL Jézusom, Sokan megörültek annak, Hogy Téged kereshettek És megtaláltak. Én annak örülök, Hogy Te megkerestél És megtaláltál engem.

A betlehemi pásztorok, Kiknek megjelentek az angyalok, Rögvest lettek boldogok, Mikor az üzenetet Hallották És látták, Hogy nekik az Kit hozott. Én viszont boldogabb vagyok Mint a pásztorok, Mert az üzenetet Nem angyalok, Hanem Te mondtad nekem, jó Uram. Így szóltál hozzám: "Jöjj ide hozzám!

Terhedet könnyítve hordozom".

Ezért boldogabb vagyok, Mint a betlehemi pásztorok.

A napkeleti bölcsek, Kik látták a csillagot, Valóban érezték, boldogok.

Téged kerestek, Megtaláltak, Drága ajándékaikkal Hódoltak Néked, Jézusom. Én boldogabb vagyok, mint e tudósok, Mert Te megkerestél engem, S rám találtál.

149

Nékem mindennél drágább Kincset adtál: Önmagad, S a megváltást, mit kegyelemből nékem is ingyen adtál.

Ezért vagyok boldogabb, Mint a napkeleti tudósok. Áldott Mária, az Anya, Mert negyven héten át Teste lett Jézusnak otthona. Én mégis áldottabb vagyok, mint Mária, Mivel Néki, a Feltámadott Krisztusnak Szívem életen át lehet otthona.

Ezért vagyok áldottabb, Mint Isten Fia édesanyja.

Simeon, a próféta Örömében ezt mondta: Szemeim látták az Üdvözítőt Ki eljött erre a világra. Én nem láttalak szemeimmel Téged, De hitemmel mindenkor éreztelek.

Te mondtad, mily boldogok, Kik nem látnak, de hisznek.

Ezért vagyok én is nagyon boldog, S azok közt érezem magam, Kik Általad, Benned boldogok, Nem pedig azért, mert emberek mondják, Hogy ők nagyon boldogok.

(Fordítás: Dr. Békefy Lajos)

Johnson GNANABARANAM (1933. aug. 3-2008. aug. 10) indiai evangélikus püspök ennek a szép és tartalmas karácsonyi éneknek a szerzője. A tamil származású, a dél-indiai Madras Tartományban

150

született író, teológus 1993-1999 között volt a Tamil EvangéliumiLutheránus Egyház 9. püspöke. Számos irodalmi alkotás szerzője, könyveit, verseit sok nyelvre lefordították. Lelkészcsaládból származott. Édesanyja tanárnő volt, viszont mind anyai, mind apai ágon nagyapjai a Lipcsei Misszió indiai munkatársai voltak. Előbb hindu, majd iszlám iskolába járt, s így belülről ismerte a nagy világvallásokat. A hindu Nadar College-ban matematikát, logikát és gazdaságtant tanult, majd tanári diplomát szerzett. Aztán a londoni Szentháromság College indiai intézetében folytatott zenei, orgonista, kórusvezetői tanulmányokat. A madrasi evangélikus teológián diplomázott 1962-ben, majd az ottani egyházközség káplánja lett. 1964-ben a hamburgi egyetem missziói akadémiáján tanult. Itt találkozott Eva Maria Siebert lelkésznővel, aki felfedezte írói tehetségét, s angol nyelven írt munkáit elkezdte németre fordítani. Több könyve jelent meg imádságokkal, versekkel, elmélkedésekkel, novellákkal hazájában és Németországban is (például: Ma, Jézusom, 1967 – ezt kilenc nyelvre fordították le; Jézusom, újíts meg engem, 1986; Naponta Veled beszélek, 1996; Az igazi érzések szelídek, mint a virágok – indiai keresztyén bölcs mondások, 1999). Könyveinek célja, hogy a Jézus Krisztusba vetett hitet ébresszék, táplálják a szépség, a szemléletes történetek segítségével. Könyvei bevételével a pápua-új-guineai és a brazíliai protestáns missziót támogatta. Gondolatai, imái rendszeresen visszatérnek a herrnhuti testvéri közösség világszerte naponta használt Losungjában, bibliakalauzában, amit közel 70 nyelven olvasnak. Svédországban, s a németeknél filmek készültek írásaiból.

Lelkészként egyszerű halászok között szolgált, sok halász családján segített azzal, hogy anyagi támogatást szerzett házacskáik felépítéséhez. Kalkuttában az egyetemen rendszeres teológiai professzor volt éveken át. Svédül, németül megtanult, beszélt angolul, franciául, hogy a kor legnevesebb protestáns teológusainak írásait tamil nyelvre fordíthassa. Európa egyre erősödő keresztyénség vesztése idején, ez elmúlt két évtizedben fontos feladatának tekintete, hogy indiai misszionáriusok menjenek Svédországba, s a keresztyén hit lángját tovább adják. Ő maga is sok misszionáló evangélizációt tartott svédek között. 1978-ban kötött házasságot Darmstadtban egykori fordítójával és egyetemi diáktársával, Eva Maria Sieberttel. Feleségével együtt a madrasi Lutheránus Teológiai Collegben tanítottak. 1993-ban választották püspökké Tranquebarban. Ifjú kora óta meggyőződéses pacifista volt, mindenfajta sovinizmus, rasszizmus és kasztrendszer ellenzője, bírálója, mert ezeket össze nem egyeztethetőnek tartotta a keresztyén hittel. Egyszerű életmódja, a szegények, a gyermekek, betegek és öregek iránti fokozott érzékenysége miatt a köznyelvben „mindenki püspökének” nevezték el. Templomok, kórházak építését támogatta, az Indiai Bibliatársulatnak elnöke volt, a bangalorei, a madurai, a chennai teológiai intézetek, College-ok vezetőségi tagjaként is tevékenykedett. Lírai énekeskönyvet adott ki, amit a gyülekezetek népe előszeretettel énekelt. Bibliakommentárokat írt,

151

misszió történeti könyveket jelentetett meg Indiában. Feldolgozta például a 300 éves indiai-dán evangélikus egyházi és missziói kapcsolatok történetét.

A „Gyermek született nékünk” című, indító képünkként közölt festmény alkotója Jacques CHÉRY haiti művész. Népi indíttatású, folklórfestészettel foglalkozik. Meglepő egyszerűséggel, de minden képén átszűrődő napfényes ragyogással komponálja meg népéletet bemutató vagy éppen a Biblia történeteit láttató festményeit. Naiv képeiből világszerte több sikeres kiállítása volt, New Yorkban, a világhírű Brooklyn Museum-ban, Londonban, Párizsban, Berlinben.

Több amerikai és európai templomban festett nagyméretű freskókat.

Ezen a képén is árad a fény, amit Krisztus hozott a világra. A Gyermek megragadó egyszerűséggel, gyümölcsöskosárban vonzza magához az emberi és a természeti világot. Igazi öko-festmény ez, melyen látszik, hogy növények és állatok, fák és gyümölcsök milyen odaadó hódolattal, figyelemmel veszik körül az Isten-Gyermeket. Ő a tengelye, aranymetszési pontja a képnek, de az emberi és a természeti életnek is. A bennszülöttek pedig hozzák kincseiket.

Gyermeki tisztaság, egyértelmű tiszteletadás légköre árad szét a képen, s ragadja meg lelkünket, mintegy szívünket is bevonva ebbe a nagy mikro-, és makrokozmoszos hódolásba. Az indiai püspökköltő és a haiti festő Krisztus-imádata így talál egymásra, s jelzi a Születés, a Jézus-esemény, a megtestesülés valóban világraszóló jelentőségét, célját…

ANGYALJÁRÁS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN Mennyei véd ősereg földi bevetésben

152

Milyen is lehetett átélni azt az angyaljárással kitüntetett első karácsonyi éjszakát, ahol a magas égbolton ott ragyogott a betlehemi csillag, a jászolbölcsőben meg a csillag jelölte IstenGyermek? Hallották-e az egyszerű pásztorok az angyalok szárnysuhogását, s meséltek-e a csodáról unokáiknak? Az angyalok látták az igazi Világosságot, mi már csak hallhatjuk Őt - de halljuk-e Őt, akinek születésnapjára készül a világ? Nem csak az ajándékozásra. Az idei titokzatos éjen is feléd tart egy angyal, ha mély csendben figyelsz rá, meghallod az üzenetet, amit neked hoz.

Angyalok, ti fényes lelkek, miről énekeltetek az akkori világnak, s miről énekeltek a mi mai, sokféle válságba beborult világunknak, és az elszürkített lelkeknek?

Kik is valójában az angyalok? Akiknek a leghosszabb és a legmélyebb éjszakában is volt kedvük énekelni, szembe énekelni a sötétséggel a Szabadító születésének himnuszát, a glóriát Istennek, mert ők már látták az angyalok Királyát. És a béke dalát az embereknek, mert ők már ismerték a megváltás titkát, amiért mindezek megtörténtek. Kik hát ők, e mennyei fényes lelkek, a mennyei seregek sokasága, akik a zenetörténet nagyjait, Bachot, Vivaldit, Händelt, Haydnt és másokat is megihlettek glóriás énekükkel?

Az Úr angyala nem professzor – de jelen van még a börtönben is (Barth)

153

Sokan úgy vélik, hogy a katolicizmusban természetes helye van az angyaloknak, a protestantizmusban azonban nem.

"Hozzáértők" idézik Karl Barthot, aki meglehetősen kiszorította a teológiából az angyaltant, az angelológiát.

Ugyan a huszadik századi református egyházatya Egyházi Dogmatikája egyik kötetében az angyalokat a Jézus Krisztusban adott kijelentés eredeti alakjához számította, mégis meglehetősen szűkszavú a nagy tanító e témakörben. Barth Károly summásan intézte el az angyaltant, hangsúlyozzák bírálói, ami persze túlzás, hiszen Egyházi Dogmatikája III/3-as kötetében külön fejezeteket szentel a témának. Közel kétszáz oldalon tárgyalja a Mennyek Országa, az Isten követei, az angyaltan határait, az angyalok szerepét, akikről híres Mozart-esszéjében megjegyzi: amikor maguk között vannak, saját örömükre és élvezetükre Mozartot muzsikálnak, amikor viszont Istent magasztalják, akkor Bachot. Barth angyalszemlélete szempontjából fontosak a nagy református tudós igehirdetései, kiváltképpen azok, amiket éveken át tartott a bázeli büntetés-végrehajtási intézetben, sok-sok rab előtt. A karácsonyi ősevangélium, a Lukács 2,8-14 alapján 1954 karácsonyán tartott börtönprédikációjában így fogalmazott: "Az Úr angyala ma itt jár a börtönben. Itt van köztünk is, velünk akar beszélni, azt akarja, hogy meghalljuk és meghallgassuk őt. Azért vagyok itt, hogy elmondjam nektek: itt van és szól hozzátok az angyal". Ez az angyal követ, üzeneteket hoz. A karácsonyi üzenettel jön. Közvetlenül Istentől jön.

Némi öniróniával és spirituális humorral fogalmazott: az Úr angyala, az angelus Domini (latinul), angelosz küriou (görögül) nem teológiai professzor. Ő nem elmélkedik, hanem cselekszik. "Rámutat a pásztorokra és ezt mondja, megszólítva őket: Nektek született ma a Megtartó. Az Úr angyala nem kérdezi, ki vagy, elfogadod-e az üzenetet vagy sem, jó ember vagy rossz vagy, hívő vagy nem.

Rátok gondolt az angyal itt ebben a börtönben is, mert nincs igazi karácsonyi történet nélkülünk - benne vagyunk egészen abban a történetben mi is!".

Kálvin: Isten jóságának osztogatói Barth gyakran visszautal reformátorunkra, Kálvin Jánosra, aki hatalmas teológiai szellem-katedrálisában, az Institutio-ban (A keresztyén vallás rendszere) több helyen is nagyon markánsan megfogalmazta a református angyal-tant. Józanságát, hívő biblikusságát ebben a tekintetben sem nélkülözhetjük. Főként nagy

154

műve első könyvében, a 14 és a 15. fejezet bekezdéseiben tárgyalja az angyal-kérdést. Isten teremtményeinek nevezi őket, akiket Ő a maga képére és hasonlatosságára formált meg. Megnevezésüket, tulajdonságaikat, tisztüket taglalva Kálvin rámutat: az angyalokat az Úr Jézus egyszerű tanítása alapján értékeli. Amit az Úr angyalairól a tudtunkra ad, arra szolgál, hogy a lelkiismeretet igaz, biztos és hasznos dolgok tanításával erősítse. Az angyalok égi vagy mennyei lelkek, akiknek készséges szolgálatát Isten felhasználja. Ők Isten követei, igen sokan vannak, ezért is fogalmaz így a Biblia: mennyei seregek sokaságát alkotják, mint ilyenek körülveszik vezérüket, parancsára figyelnek, hogy akaratát teljesítsék.

Az Institutio I.14,5-9-ben Kálvin így fogalmaz róluk: Isten irántunk való jóságának osztogatói és szolgái ők. Üdvösségünket őrzik, védelmünk gondját fölveszik, utunkat igazgatják (Zsolt 91,11). "Ám hogy minden hívő számára külön védőangyal lenne állítva, nem merném állítani" – írta. Az egyéni angyalvédelem helyett Kálvin a közösségi látásra és gondolkodásra helyezi a hangsúlyt. A mennyei seregek védelméről, a közös angyali véderőről így fogalmaz: "Akinek nem elég, hogy az égi seregek összes rendjei őrködnek üdvössége felett, nem látom át, minő hasznot remélhet attól, hogy egy külön angyal van védőül kirendelve számára". A zsoltáros másutt így énekel: "Hívek körül tábort járnak, istenfélőket megtartanak...".

L őcsei ének a 18. századból: az angyalok tábort járnak körülöttünk Az 1720-ban Lőcsén keletkezett latin énekben, amit énekeskönyvünk 506-os szám alatt jegyez, így szól a kérés, ugyancsak a közösségi védelem elkéréséért: Jézus Krisztus "parancsoljad szent angyalidnak, hogy azok tábort járjanak, Mi mellettünk vigyázzanak". A Szentírás Kálvin szerint nem véletlenül rajzolja le az angyalokat szárnyas alakban. Ennek oka reformátorunk szerint szellemünk erőtlen volta. Ezek a szárnyas angyalok hirtelen gyorsasággal jelennek meg segítségünkre, egy szempillantás alatt hozzánk repülnek - írja. Erről a megállapításról eszünkbe juthat énekeskönyvünk 104. zsoltárának 2. verse, ahol ezt énekeljük: "Angyalidat sebes széllé teszed, Száguldó postáidként kiküldöd...".

Legörbedve nézzetek e titokra Viszont lényük olyan titok, aminek teljes feltárulkozása, kijelentése az utolsó napra halasztódik. Olyannyira titok, hogy Lengyel József énekírónk a XVIII. század végén keletkezett énekében meghökkentő fordulattal úgy fogalmaz, hogy az Isten titkát, hogy e világot úgy szerette, hogy kibocsátani kész lett önnön Fiát érette, ezért "Ó, angyalai, legörbedve Nézzetek e titokba..." (322,1). Ezért

155

hát "óvakodnunk kell attól, hogy akár a kutatásban túlságosan kíváncsiak, akár a róluk való szólásban túlságosan merészek legyünk" - hangzik Kálvin bölcs intése. Esztelenség és hitetlenség lenne túlzott tiszteletük.

Krisztusnak alárendelt lények Az angyalokat és az angyal-tant is Krisztus-központúan szemléli Kálvin, azaz Krisztusnak rendeli alá őket minden tekintetben a genfi reformátor: "Krisztus dicsősége néhány évszázad óta elhomályosult, mivel az emberek Isten Igéjének határain túl az angyalokat halmozzák el mértéktelen magasztalással...". Ez a Krisztus-központú angyal-szemlélet szintén megszólal a magyar református énekeskönyvben. Az Adeste fideles latin himnuszból készült XVII. századi himnuszban ez a Krisztus-központúság egyszerű határozottsággal és summásan így jelenik meg: "Megszületett az angyalok Királya...". (327,1). Kálvin angyalokkal kapcsolatos kritikáját és fenntartását így fogalmazza meg: "Bármi szó legyen is az angyalok szolgálatáról, leküzdve minden kicsinyhitűséget, Istenbe vetett reménységünknek kell szilárdabbá válni".

Modern angyalképzetek A teológiában viszont nagy tanácstalanság uralkodik az angyalokkal kapcsolatban, talán éppen azért, mert az emberiség történetében mindig ott voltak ezek a szellemi lények, de hol fantasztikus képzelgésekben, mint a görögöknél, hol giccses barokkjelenetekben, hol fantasztikus mesékben, hol sejtetésekben a különféle vallásokban. A művészek és a költők is szerették őket, meg a népi gondolkodás is ismeri a védőangyalokat, vagy éppen a gonosz, ártó, veszedelmes angyalokat. Vannak nem teológus szerzők, akik az angyalok esztétikájáról írtak. Claus Westermann egykori bázeli ószövetséges könyvecskéjében, ami magyarul is megjelent "Az angyaloknak nincs szárnyuk" címmel, teológiai megközelítésből szemlélteti őket.

Az evangélikus Gerhard Ebeling szerint az angyaltémát erőteljesen a keresztyén kegyességi nyelvhasználat színezi, nem annyira a bibliai képzetvilág. Márpedig mindhárom monoteista vallásban, a zsidóságban, keresztyénségben és az iszlámban is a kijelentés nyelvi eseményénél, megformálásánál fontos szerepet játszanak az angyalok, akik Isten jelenlétét, személyes odafordulását az emberekhez, s egyben világfelettiségét is hangsúlyozzák. Jákob létráján az angyaljárás Bethelben (1Móz 28,10-22) azt mutatja, Isten mennyire jelen van a földön, mégis mennyire független az evilágiságtól. A Krisztusban adott kijelentés mellett az angyalok részét képezik Isten odafordulásának a teremtményekhez, a

156

teremtett világhoz. Luther az egyik 1531-ben mondott prédikációjában így fogalmaz: "Hogyan? Isten nem tud egyedül is megoltalmazni téged? Bizony ezt Ő egyedül is megtehetné. De nem akarja ezt. Ezért parancsolja meg angyalainak a védelmedet". Barth Károly pedig hasonlóképpen írta: "Isten a földön angyalai nélkül is jelenvaló... Ám ahol jelenléte a földi teremtmények számára eseménnyé, tapasztalattá, döntéssé lesz, ott mindig jelen vannak az angyalok is...".

Krisztus az angyaltan és az angyalok normája Ahol viszont Krisztus megjelenik, ott az angyalok tisztelettel visszahúzódnak. Amikor az isteni Gyermek a betlehemi istállóban még gyermekként van csak jelen, ott az angyalok elősereglenek, és meghirdetik a pásztoroknak a Szabadító születését. Róla beszélnek, énekelnek. Angyal révén ébreszti fel Isten a pásztorok figyelmét és érdeklődését az iránt, Akiről semmit sem tudtak előtte. Isten emberré lett. A karácsonyi evangélium olvasása közben jövünk rá arra, hogy az angyal rögtön az isteni titok kellős közepébe emel minket, mégpedig a testet öltés csodájába, ami minden emberi értelmet felülhalad, igazából csak csodálni, imádni lehet érte Istent.

Az angyalok őrzik a csodálkozás ámuló, ragyogó gyermekszemét bennünk, amikor a középkori tudós teológus kérdését beültetik szívünkbe, mintegy miénkké formálják a klasszikus mondatot: Cur Deus homo? - Miért, hát miért is lett emberré Isten? Vagy egy régebbi szép hallelúja ének soraival: "Miért, hogy Ő, kit angyalének dicsért, Költötte ránk szerelme kincseit? Vagy mint a pásztor: elveszett után járt, Elmémmel fel nem foghatom, miért? De azt tudom, hogy Máriától származott, Hogy Betlehemben jászolágya volt. Hogy Názáretben élt és ott volt otthona. Ím, így jött el Ő, a világ Megváltója".

Emberi út – angyali vezetéssel Az, hogy Jézus élete kezdettől fogva angyali közreműködéssel körülövezett élet, nem csak abból nyilvánvaló, hogy Gábriel angyal hirdeti meg születését (Luk 1,26-38), s nem csak a pásztorokhoz hangzó első angyali prédikációból (Luk 2,7-20) is nyilvánvaló, hanem számos más mozzanatból is. Így pl. a Józsefnek másodszor történt megjelenésből is. Az angyal magyarázza meg Jézus fogantatásának mélyebb és magasabb összefüggéseit (Mt 1,20-25), és arra figyelmezteti Józsefet, hogy induljon Egyiptomba Heródes haragja elől (Mt 2,13-15). "Isten-mentő" emberi út - angyalvezényléssel!

Aztán amikor a Sátán Jézust megkísérti a pusztában, hogy isteni hatalmát kétségbe vonja, akkor is angyalok léptek Hozzá és szolgáltak Neki (Mt 4,11). Urunk Jézus a zsoltárban (91,11) és

157

másutt megjelenő védő-, és kísérő angyalok szolgálatát elfogadta, igénybe vette. Amikor halála előtt véres verejték hullott le arcáról, megjelent egy angyal az égből és erősítette őt (Luk 22,43), miután a Gecsemáné kertben a Mi Atyánk elmondása után teljes mértékben alávette magát az atyai akaratnak.

Az angyalok szerepe Jézus életében egyértelmű: valóságos védőhálót fonnak köréje, megjelenítik Isten támogatását és jelenlétét élete mindennapjaiban. Az angyalok Jézus életében akkor jelennek meg, amikor határhelyzetekhez érkezik el földi útján, a születés és a halál pillanataihoz, a nagy döntések idején, a félelmek óráiban. Valóságos diakóniai, támogató szerepük van az angyaloknak az Isten-Jézus, az Atya-Fiú kapcsolatban. Ez a szerepük kiváltképpen a pusztai kísértésben és a Gecsemánéban mutatkozik meg. De van egy hermeneutikai, értelmező szerepük és feladatuk is, amivel bepillantást adnak Isten előrelátásába és gondoskodásába, ezt az értelmező, magyarázó szerepet látjuk az üres sírnál (Luk 24,1-11) és Jézus mennybemenetelekor (ApCsel 1,4-14) is. Mindkét esetben angyalok értelmezik, magyarázzák a történteket. Ők értelmezik a jeleket és hirdetik a feltámadást, valamint a Feltámadott majdani visszajövetelét. Ezért lesznek jelen Krisztus visszajövetelekor is (Mt 25,31-46).

Ahol húsz ördög, ott száz angyal!

Az angyalok tehát igazi határjárók menny és föld, Isten és ember, ember és ember között. És beszélő lények, akik bizonyítják és megmutatják, hogy mennyire kommunikálhatók a kibeszélhetetlen dolgok. A keresztyén ember szabadságáról vallott lutheri gondolat nyomán fogalmazhatunk így is: az angyalok szabadok, nincsenek emberekhez, lelkészekhez, liturgiához vagy teológiához kötve, mivel szabadságukat Isten szolgálatában kapják, s abban gyakorolják.

Ezért tudják magukat mindenkinek alávetni. Isten számára teljesen átláthatóak, lételemük a szolgálat. Isten útjának mind az érzelmi, mind az értelmi belátását, megérzését nekünk ajándékozzák.

Megjelenésük nem öncélú, nem önmagukat mutogatják. Minden megjelenésben valamit felvillantanak vagy fellebbentenek Isten lényéből, titkaiból, meg az ember helyzetéből. Az angyalok csodás munkája, hogy a kijelentés és a történelem összekapcsolódik. Meg az is, hogy "ahol húsz ördög van, ott száz angyal jelenik meg, mert ha nem így lenne, már régen elvesztünk volna" (Luther).

Az angyalok Isten prédikátorai

158

Ahol a Bibliában az angyal vagy angyalok megjelennek, ott valami mélységesen mély emberi helyzet is feltárul előttünk. Ebbe az elemi mély emberi helyzetbe vetíti bele Isten angyala Isten fényének egy fénysugarát. S ez a fény a véghetetlen fényből lelkünk éjjelét űzi szét. Valójában azt is mondhatjuk, hogy az angyal igazi példát ad a nevelőknek és a lelkigondozóknak is. Hiszen a Biblia megértésének főmunkatársai az angyalok. Luther szellemesen fogalmazott egykor: "A prédikátor is Isten angyala...". És a fordítottja is igaz: az angyalok az első prédikátorok. Legalább négy dologban szólnak életbevágót, illetve segítenek minket belátásra: Az élet értelme és célja tekintetében (Kicsoda vagyok én?). A teremtett mivoltunkra vonatkozó kérdésfeltevésben (Kicsoda vagyok Isten előtt?), a megismerésre vonatkozó kérdésfeltevésben (Mi az igazság?) és a jövő dolgok felőli érdeklődésben (Mi lesz velem a halálban, illetve az után?).

Glóriát tanítanak nekünk Befejezésül még néhány saját személyünkre vonatkozó angyali üzenet fogalmazódjék meg, hogy mai éjszakáinkban mindennek ellenére magasra szállhasson szívünkből az angyalének visszhangja.

Vagy éppen tanuljunk meg együtt énekelni az angyalokkal! A Lukács 2,8-14-ben a 9. vers tudósít arról, hogy a pásztorok nagy félelemmel megfélemlettek, amikor hozzájuk jött az Úr angyala. Éppen azért jön az Úr angyala ma is, mert annyiféle fóbiától (ez a szó szerepel a görög szövegben) terhelt szívünkből ki akarja űzni a félelmet, s az Úr dicsőségét akarja beleárasztani. Annyiféle fóbiánk van: jövőfóbia, állás-fóbia, család-féltő fóbia, pénz-fóbia, karrier-fóbia, egészség-fóbia, betegség-fóbia, főnök-beosztott fóbia, párt-fóbia, egyház-fóbia, magyarság-fóbia... Igen, mert félünk veszíteni. A 13. vers szerint mennyei seregek jönnek, akik égi kántusként Istendicséretet és megbékélést énekelnek bele a szívünkbe: Glóriát Istennek, békét az embereknek. Így kiéneklik belőlünk a fóbiákat.

Tudunk-e az angyalokkal együtt énekelni, olyan sorrendben, amint ők tették? Első az Istennek dicsőséget adni, aztán leszünk képesek békét teremteni, megbékülni, megbékíteni. Fordítva nem megy! Jaj, ha megcseréljük a dolgokat, válság, összeomlás, zűrzavar, megoszlás lesz a vége.

Sorrend csere életünkben Angyali figyelmeztetés: vizsgáljuk meg életünkben a sorrendet, s cseréljük meg, ha kell, s amíg lehet. Minden rosszal szemben pedig csak énekeljük a Bárány énekét - az angyali karokkal együtt! A rabbinusi irodalom szerint a pásztorok meglehetősen lebecsült emberek voltak, a társadalom szélén élő perem-egzisztenciák. A bíróság előtt még tanúk sem lehettek, annyira hiteltelenek voltak a

159

kortársak szemében. Mégis hozzájuk szólt az Úr angyala. Mert ez karácsony egyik titka: Isten ott kezd valamit, ahol valami vagy valaki emberileg véget ért. Karácsony a mélypont ünnepe is, mert Jézus Krisztus által a mélyponton lévő ember legnagyobb esélye és isteni joga az újjászületés, az újrakezdés. Jézussal van kiút! Ez a legnagyobb karácsonyi ajándékok egyike.

Angyaljárásnyi közelségben a menny A pásztorokat az angyalok Istenre figyelő csenddel ajándékozták meg. A félelem után öröm született meg bennük. Így látták meg a csendes felfelé figyelésben azt, hogy fordulhat a kocka, valami megváltozhat, mert eljött a világ Megváltója. Így hallhatták meg az angyali üzenetet arról, hogy a Föld Föld lehessen, Betlehem megfeleljen örök rendeltetésének, hogy a pásztorok valóban pásztorok legyenek. Ehhez a mennynek le kellett szállnia a földre, angyaljárásnyira kellett kerülnie hozzánk, hogy aztán mindent és mindeneket a menny vonzásába fordítson az Isten-Gyermek, az élő karácsonyi csoda. Így született meg bennük az új életcél, hogy induljanak el Betlehembe, mert az angyalok mellett maguk is angyalokká, hírnökökké váltak (17-18. v.). Olyan nagy volt a változás, hogy a megvetettek, a lenézettek szavára mindenek, akik hallották a hírt a Gyermek felől, amit elmondtak, elcsodálkoztak.

Csodálkozásra vonzó emberek lettek a kitaszított és visszataszító pásztorok. Micsoda változás! Igazi emberpásztorok lettek a Gyermek-Főpásztor mellett! Így lett az angyalok szentéji ünnepe a pásztorok ünnepévé, az angyal-ünnep ember-ünneppé. Amikor az emberek megtanulták, ma is megtanulhatják igazán és tisztán ünnepelni Istent, aki Jézus Krisztusban meglátogatta a mélységet a magasságból. Ebben az Istent dicsőítő, glóriás karácsonyi angyaljárásban legyen békességünk, s énekeljük szívünkben tovább, újra és újra a gloria in excelsis Deo ihlette szép éneket: Ó, jöjjetek!

2014 karácsonyán is! Mert tart még az angyaljárás a Kárpátmedencében is…

A SZENT ÉJSZAKA TÜNDÖKLÉSÉBEN SZÜLETETT MEG A KERESZTYÉN TEOLÓGIA ÉS A KERESZTYÉN VILÁGKULTÚRA KARÁCSONYI UTAKON BONHOEFFERREL

160

Múlt év adventjében és karácsonyakor Bonhoeffer ünnepien mély és elgondolkodtatóan tiszta soraival indultunk spirituális utunkra, hogy majd elérkezzünk az élő Krisztushoz, a világ Megváltójához. Így jutottunk el mára a legünnepibb állomáshoz, a jászolbölcsőhöz, az isteni Gyermekig. Legyen ünnepünk az Előtte való hódolástól még szebb, fényesebb. Ehhez segítsenek Dietrich Bonhoeffer több helyről válogatott, hozzánk szóló gondolatai. Ezekből újra felénk ragyog az annyira elfelejtett igazság: karácsony Krisztus Urunk, a világ Megváltójának a születésnapja, s ezért a keresztyén teológia születésnapja is. Ezért igazán kettős ünnep. Hiszen a jászolbölcső ihlette a Szentlélek sugalmazására a keresztyén gondolkodást, a keresztyén kultúra foganását, megszületését és nagykorúvá válását - a 2022 éves szellemi-lelki csodát!

A jászolbölcs ő hatalma és dics ősége

Ennek a világnak az erősei és hatalmasai számára csak két olyan hely van, ahol elvesztik a kedvüket, amitől lelkük mélyén félnek, és szégyenkezve kitérnének előle, ez pedig Jézus Krisztus jászolbölcsője és keresztje. A jászol közelébe egyetlen hatalmaskodó ember sem kíván odalépni, még az oly’ hatalmas Heródes sem merte ezt megtenni. A jászolbölcső közelében ugyanis meginganak a trónok, összeomlanak a hatalmasok, semmivé lesznek a fenséges urak, mivel Isten a szegények pártján áll, ezért még a gazdagok is semmivé lesznek.

161

Ennek az az oka, hogy Isten a szegényekkel és az éhezőkkel van, s megelégíti őket, de a jóllakottak üres kézzel mennek el onnan.

Mária, a Szűz előtt, Krisztus jászolánál, azaz Isten színe előtt a mélységben az erős összeomlik, semmi joga, semmi reménye nem marad, hiszen megítéltetett…Tisztáznunk kell magunkban, pontosan a jászolbölcső láttán, hogy miként gondolkodunk a jövőben arról, mi is az igazán nagy és mi az igazán kicsiny az emberi életben…Ki az közöttünk, aki igazán ünnepli karácsonyt? Az, aki a jászolbölcsőnél letesz mindent: erőt, hatalmát, de odatesz minden tiszteletet és megbecsülést is, minden hiábavalóságot és gőgöt ott tud hagyni, minden akaratosságát ottfelejti, aki odaszegődik a megalázottakhoz, s engedi, hogy Isten legyen valóban az egyedüli nagyság. És aki képes felfedezni a jászolbölcső Kisdedében Isten dicsőségét, amint az a mélységben és egyszerűségben tisztán felragyog. (Forrás: London 1933-1935, DBW Band 13, 342kk oldal) Krisztus az igazi meglepetés Az ott maga Krisztus, aki a jászolban fekszik. Isten nem röstelli az emberi mélységet, alacsonyságot, Ő belemegy ebbe a helyzetbe, kiválaszt valakit az Ő eszközévé, s ott tesz csodákat, ahol azt a legkevésbé várjuk. Ahol az emberek így fogalmaznak: elveszett, ott Ő így szól: megtaláltatott. – Ahol az emberek azt mondják: megítéltetett, ott Ő így szól: megszabadult. – Ahol az emberek azt mondják, nem, ott Ő ezt mondja: igen. – Ahonnan az emberek közömbösen vagy nagyravágyóan elfordítják tekintetüket, ott az Ő tekintete megtelik jósággal és szeretettel, s ezt semmihez sem lehet hasonlítani. (Forrás: Bonhoeffer Brevier, Hrg. Otto Dudzus, München, 1963, 502. oldal) Minden teológia kezdete a Csodák Csodája

A betlehemi jászolnál nem volt ott egyetlen pap vagy teológus sem. És mégis minden keresztyén teológia kezdete, forrása a csodák Csodája, azaz Isten megtestesülése. „A szent éjszaka tündöklésében lobban fel a teológia megmagyarázhatatlan titka is” (Hello, azaz Ernest Hello francia író és filozófus, 1828-1885 - a 162

szerk.). Izraelnek nem volt teológiája, mivel nem ismerte meg a testté lett Istent. A szentséges éj nélkül ugyanis nincs teológia. Isten megjelent testben – az Isten-ember Jézus Krisztus az, aki maga a szent titok, ennek a titoknak az oltalmazása és őrzése a teológia igazi rendeltetése. Csodaként megőrizni Isten csodáját, Isten titkát titokként felfogni, azt oltalmazni és megdicsőíteni – ez a teológia igazi hivatása…Az óegyházi Krisztus-tan (krisztológia) a betlehemi jászolbölcsőnél született meg, és időtálló, viharokban is megmaradó fényét a karácsonyéji ragyogástól kapta, és ezáltal őrizhette meg.

(Forrás: Bonhoeffer Brevier, Hrg. Otto Dudzus, München, 1963, 507508. oldal)

Karácsony egyetemessége

Az óegyházi atyák, tanítók minden igyekezetükkel azon voltak, hogy érthetővé tegyék: a Fiú Isten az emberi természetet vette magára, nem egy emberét. Erre azért volt szükség, hogy megőrizzék a karácsonyi csoda egyetemességét. Az emberi természet azt fejezi ki, hogy természet, lényeg, azaz minden emberi test, ennek értelmében tehát az én természetemet, az én testemet is magára vette. Az emberi természet kifejezés jelöli az összes emberi lehetőséget. A maiak talán inkább így fogalmaznának: Isten Jézus Krisztus születésével az emberiséget öltötte magára, nem egyetlen embert. Jézus Krisztus teste – ez a mi testünk. A mi testünkbe öltözködött. Ezért, ahol Jézus Krisztus csak jelen van, ott vagyunk mi is, akár tudjuk ezt, akár nem. Ez az emberrélétel, a testetöltés által lehetséges így. Az bizony a mi szegény testünk és vérünk, ami ott nyugszik a jászolban…És azért is emberi természetet vett magára, hogy mi örökre Nála legyünk. Ahol Jézus Krisztus teste van, ott vagyunk mi is, hiszen mi vagyunk az Ő teste. Ezért szól így a karácsonyi üzenet, bizonyságtétel minden emberhez: elfogadtak, Isten nem vet meg titeket, hanem testileg magán viseli testeteket és véreteket. Nézzetek hát a jászolbölcsőre! A Gyermek testecskéjében, a testté lett Isten Fiában rejlik a ti testetek is, ebben a testecskében minden bajotokat, félelmeteket, kísértéseteket, sőt

163

minden bűnötöket elvállalta, megbocsátotta Ő, és megszentelt titeket. Talán így panaszkodsz: olyan szentségtelen a természetem, egész életem. Erre így válaszol a karácsonyi örömüzenet: Isten elfogadta, magára vette természetedet, egész valódat, Jézus hordoz téged. Ezért Ő a te Üdvösséged, Szabadítód. (Forrás: Bonhoeffer Brevier, Hrg. Otto Dudzus, München, 1963, 509. oldal) Boldog találkozást!

Isten nem holt, névleges keresztyéneket kíván látni a földön, hanem olyanokat, akik Uruknak élnek. Ha nem értjük meg ezt, akkor karácsony nyomtalanul suhan el mellettünk – írta Bonhoeffer 1937ben. Négy advent vasárnapi gondolatinspirációja, s mai útravalója is ezért kerül elénk: hogy karácsonyunk valóban az legyen, aminek Isten szánta - találkozás, fény és vonzás, vonzódás ahhoz, aki azért jött a földre, hogy életünk legyen és bővölködjünk lelki, szellemi javakban, a kegyelemben. Ez a nagykorú keresztyénség titka és létformája. A csodák Csodájának egyetemessége. Boldog találkozást Ővele, magyar keresztyénség 2021-22-ben is!

KARÁCSONYI GONDOLAT-PUZZLE „AZ MAGYAR NÉPÜNKNEK”

Mindenki úgy illeszti össze az egyes elemeket, azt választ ki az alábbiakból, amit szíve leginkább óhajt. Hiszen minden elem

164

Ugyanarról szól: a Megszületett Megváltóról. Akiben betelt és összefutott minden idő, minden remény...

Elrendelt id ő – Isten-min őség ű id ő!

A karácsonyi történetben Lukács leírása szerint (2,8-20) valóságos angyaljárást látunk, hatszor van szó néhány versen belül az Úr angyaláról és az angyali seregekről, a fényes lelkekről. Éjszaka kellős közepén jártak-keltek ég és föld, menny és a betlehemi pásztorok, az Úr szíve és az egyszerű emberek, pásztorok, József és Mária, az Atya és Fia között. Nagyon gazdag és gazdagító, kegyelemmel teljes, istenesen „sűrű” éjszaka volt az, valóban szent éjszaka. Isten elhozta a kellő, az alkalmas pillanatot, hogy elindítsa követeit, angyalait az embervilág felé, s oltalmazzák a szülés útján érkező Jézust, a Gyermeket, és utat építsenek az emberszívekben az Ő fogadására. Isten koncentrált jelenléte járta át azt az éjszakát, az Úr dicsőségét szállító Úr angyala körülragyogta őket. Micsoda pillanat! Luther emlékeztet arra, s milyen igaza van: „nem az idő hozta el magával, hogy a Fiú megszületett. Ellenkezőleg: a Fiú elküldése hozta el az idő teljességét”, a nagy pillanatot, amikor Üdvözítő érkezett a földre. Betelt az idő és beteljesedett az Írás – ahogyan maga Urunk fogalmazott később. Ővele és Őáltala telt be, jött el az idő. Az üdvösséghozó karácsonyi Gyermek eljövetelének, megérkezésének és az ószövetségi ígéretek beteljesedésének az ideje. A pásztorok lassan-lassan, de még időben felismerték ezt a rendkívüli időt, az istenminőségű időt a rendkívüli jelekből. És ez ma is a kérdés: istenminőségű, Istentől felminősített, jelenlétével kitüntetett különös időt látunk-e napjainkban, vagy félelemfelhőket, mintha a történelem lapjainak osztogatása a fekete iszlám sereg kezében lenne!? Nem, nem, nem! Az idő teljessége, s az egész földi idő a Királyok Királya, az Uraknak Ura kezében van. Ezért ne a fóbia, hanem az öröm és a hála töltse el szívünket.

Boldog id ő, áldott id ő Mennyire igaza van az angyali költőnek, Angelius Silesiusnak, a sziléziai angyalnak, aki az 1670-es években így verselt: „Ha Krisztus ezerszer is születne Betlehembe, De benned nem – örökre elveszett maradsz”. A szívünkben megszülető, erős és erőssé tévő Krisztusra van ma szükség! Szicíliában éneklik még ma is, délvidéki református testvéreink énekeskönyvéből tanultam magam is e szép sort: „Boldog idő, áldott idő, Kegyelmet hozó karácsony…”. Ő hozzon kegyelmet, szíveinket egymás felé hajlító, pártoskodásainkat, durvaságainkat, szavaink, tetteink rútságát, félelmeinket, megosztottságainkat gyógyító karácsonyt minden magyarnak drága történelmi hazánk tájain: Erdélyben és

165

Székelyföldön, Felvidéken és Délvidéken, s messze a haza határain túl is.

KARÁCSONYI IDŐ Ragyogsz-e még égi fény, Sötét éjszakánkban?

Tündökölsz-e biztatón A bűnös világban?

Gyúlj ki újra, s hirdessed: Él az Úr, az Isten, Irgalommal ránk tekint, S fényesség lesz itt lenn.

Angyalének hangzol-é, Bűnös Bábelünkben?

Békességet hirdetsz-é Feldúlt kebelünkben? Óh, zendülj meg, s mondjad el, Él az Úr, az Isten, Kegyes szava felhangzik, S békesség lesz itt lenn.

Kis Gyermek, mosolyogsz-e még jászolbölcsőcskében?

Szállást vajon veszel-é Csüggedő szívünkben? Óh, add, hogy szívünk, szemünk Most csak Téged lásson, Akkor lészen végre itt Igazi Karácsony!

Kegyelmi id ő - csak a kegyelem Támasz nincs velem - csak a kegyelem.

Semmi más nem tart meg engem, mint törött mankó hagy cserben, s csak a kegyelem marad énvelem.

Mit érek magam? Mind haszontalan amit tettem és elértem; Megrontotta bűnöm, vétkem.

Védő nincs velem - csak a kegyelem.

166

Isten jósága, Jézus halála, Szentlélek-adta új élet más nem adhat békességet nékem idelenn! - Csak a kegyelem.

Boldog, ki bűnnel győztes harcra kél. megtisztul Jézus vérében, győz a Bárány erejében s zengi szüntelen: Csak a kegyelem...

Ahogy sebzetten, észrevételen őz rejtőzik sűrűségbe, roskadok le Hozzád térve, s gyógyír nincs velem - csak a kegyelem.

S bár az ős gonosz támad, ostoroz kárt lelkemben hogyan tenne!

Betakar Isten kegyelme!

Csak az van velem! - Csak a kegyelem. És ha fájdalom terhét hordozom, ha sötét, mély völgybe érek, ott is kísér tiszta fényed.

Más fény nincs velem. - Csak a kegyelem.

Hadd énekelem: Csak a kegyelem!

Elég életre, halálra, elérni örök hazámba!

Elég szüntelen. Csak a kegyelem.

Dora Rappard Ihletett és ihlet ő id ő Mit válaszoljunk erre? A méltó válasz az emberi méltatlanságok között, az otthontalanság ellenére is Vendégünkké lett Gazdánk látogatására egykoron ott a betlehemi földi tereken, ma lelki világaink kusza útjain is hozzánk tartó Urunknak mi lehet? Éppen az, amit 1770-ből származó szép lelki énekünkben éneklünk: „Íme, szívünk ajtaját megnyitjuk, Szállásul néked lelkünket kitárjuk. Ne vess meg minket, szerelmes Jézusunk, Térj hozzánk, Urunk!”. Így lett kegyelmet hozó karácsonnyá, a Pásztorok imádását megjelenítő festménnyé a holland Rembrandt számára ez az idő, meg a léleksodrású, gyönyörű Karácsonyi oratórium megalkotására ihlető eseménnyé Bach számára az ünnep. Adynak is az ő kedves kis falujába visszavágyódást ébresztő otthonkereséssé, magába szállásra indító ünneppé, amint Karácsony című versében eldalolta. Csak Isten tudja, hogy ez hányadik „békés” karácsonyunk lesz a visszaszámlálás során? Ma azért kell mélyebben ünnepelni, hogy a holnapok, a jövendő még nagyobb terheit, keresztjeit legyen

167

erőnk hordozni, elviselni. Mert karácsony erről is szól: erőgyűjtés, „feltankolás”, feltöltődés, megerősödés, hogy legyen tartalék energiánk a hosszú útra. És az útonállókkal szemben! Kiváltképpen ezért adassék áldott, áldó szent karácsony nekünk az idén!

KARÁCSONYI CAPRICCIO SZÉP KARÁCSONYI TÖRTÉNET A MAI SZENVED Ő SZÍRIAI KERESZTYÉNEK ŐSEIT ŐL

Egy szír-arám legenda szerint nem három, nem kettő, hanem 12 mágus volt, akik nem királyként, hanem csillagászként szerepelnek a feljegyzésekben. De nem mind a tizenkettő ment el Jeruzsálemig, hanem a mai Törökország dél-keleti részén található Tur Abdinsben találkoztak. Ott hármat maguk közül kiválasztottak, s őket küldték Jeruzsálembe. Hazatérésükkor magukkal vitték a gyermek Jézus kicsiny ruhácskáját. Mind a 12 mágus viszont magával akart vinni egy darabkát Jézus ruhácskájából áldást hozó „talizmánként”. De nem tudtak megegyezni. Ezért úgy döntöttek, hogy a ruhácskát egy sziklán elégetik, s a hamuból egyenlő mértékben visznek magukkal.

Azonban a hamuban találtak 12 arany medált, rajtuk Mária és a gyermek Jézus képével. A mágusok ezt akkora csodának tartották, hogy azon a helyen építették meg a máig álló templomot. Ez a turabdinsi Isten anyja templom. A művészetben három korosztályt jelképezve jelentek meg a bölcsek: egyikük ifjúként, a másik felnőttként, a harmadik ősz idősként. Beda Venerabilis angol szerzetes (672-735), aki angolra fordította a korai egyházatyák latin és görög írásait, tudni vélte, hogy a legidősebb volt köztük Menyhért, akit ősz szakállal ábrázoltak. Gáspár még szakáll nélküli ifjú volt. Baltazár sötét szakállt viselt. Öltözékükről azt jegyezte le Beda, hogy az szír öltözék volt. A 12. században az volt a keresztyén közhit és az általános földrajzi ismeret, hogy a világ három kontinensből áll: Európából, Ázsiából és Afrikából. (Gyűjtés, fordítás dr. békefy lajos)

168

Luther és mások a napkeleti tudósokról A három király, illetve mágus ezt a három kontinenst képviselve hódolt a gyermek Jézus előtt. Luther Márton a három király megnevezést elvetette, mivel az nem szerepel a Bibliában. A német reformátor volt az, akinek a fordítása nyomán a protestantizmusban ez a kifejezés honosodott meg: „napkeleti bölcsek”. A korai keresztyén egyházatyák tudnak arról, hogy a mágusok perzsa papi kaszt tagjai lehettek. Alexandriai Kelemen (150-215) szigorúan megkülönböztette a tudóst és a mágust, a varázslót. Ez utóbbit látnoknak, valamiféle titkos tan tudójának nevezte. Ezeknek semmi közük a csillagászokhoz. Jézus kortársa, Alexandriai Philo ezektől szintén megkülönbözteti az igazi mágusokat, akik a tudománynak, nem a varázslásnak szentelték magukat. A napkeleti bölcsek tehát nagy valószínűséggel perzsa tudósok voltak.

A későbbi legendaképződés reális eleme viszont az, hogy személyükben mind a három akkor ismert kontinens meghódol a Gyermek előtt, elfogadja uralmát, hatalmát, istenségét. És kincseik legjavával tisztelik meg Őt. Johannes von Hildesheim (1310-1375) német karmelita szerzetes 1364-ben megírta Historia trium regum, azaz a Három Király története című legendagyűjteményét. Ebben már meseszerűen rajzolja meg alakjukat. Olyannyira, hogy szerinte miután hazatértek hazájukba, később Tamás apostol megkeresztelte őket és püspökök lettek. Hosszú életet éltek, de egymást követve haltak meg: Menyhért 116 évesen, Baltazár 112 évesen, Gáspár 109 évesen. (Gyűjtés, fordítás drbl) Ki az, aki igazán ünnepli karácsonyt?

Az, aki a jászolbölcsőnél letesz mindent: erőt, hatalmát, de odatesz minden tiszteletet és megbecsülést is, minden hiábavalóságot és gőgöt ott tud hagyni, minden akaratosságát ottfelejti, aki odaszegődik a megalázottakhoz, s engedi, hogy Isten legyen valóban az egyedüli nagyság. És aki képes felfedezni a jászolbölcső Kisdedében Isten dicsőségét, amint az a mélységben és 169

egyszerűségben tisztán felragyog. (Forrás: London 1933-1935, DBW Band 13, 342kk oldal, ford. drbl)

TUD-E MÉG ÜNNEPELNI NÉPÜNK? - BOLDOG KARÁCSONYRA VÁRUNK Elnomádosodunk, ünnepet rontunk - vagy méltóképpen ünnepelünk?

Kortárs holland református gondolkodótól, van Tiltől származik a kifejezés: „nomádizálódó” korban élünk. A szuper Európa barbarizálódik, nomádizálódik. Azaz barbárrá, nomáddá lesz, visszamegy a betlehemi pásztorok előtti időbe - az információs társadalomból a kőbaltás korba – mentálisan, mindennapi magatartásformáiban. Érintkezési, viselkedési formáiban. Azaz csúcsteljesítményei árnyékában primitivizálódik: az élvezeti, fogyasztói, has-, és ösztönszintű vegetálás felé közelít nagy tömegekben. Már volt ilyen a történelemben, a keresztyénség előtti Római Birodalomban. Azaz vissza-romanizálódunk, a carpe diem, „az élvezd a napot!” alacsony létszintje felé tart korunk.

Döbbenetes és elgondolkodtató megállapítás. A másik oldalon meg szintén kortársunk Németországból, a protestáns gondolkodó Timm az esztétikai örömök, a gyönyörködés irányába nyit, s a pogányosodás, nomádizálódás tendenciájával szemben azt mondja: kozmo-esztétikai élmények felé tartunk, pneumatikus, Lélek szerinti látásmódban, amikor elképesztően csodás színes felvételeket látunk más csillagrendszerekről, bolygókról, meg a mi élethordozó, az emberiség áldatlanságai ellenére is áldott kék planétánkról. Kétségtelen, nem kell Hollandiáig menni, hogy érzékeljük a durvulást, a nagyon közönséges emberi viszonyulások tucatját, amiben van részünk bőségesen a karácsony előtti tumultusokban. Már-már nemzeti méretű ünneprontás ez. Azon töprengek el ilyenkor, ha ilyen durván, egymást tiporva buszon, bevásárlóközpontban, autóúton „készülünk” az ünnepre, milyen is lesz akkor az ünnepe a mi népünknek? Három nap adásszünet?

Vagy a hétközi durvaságok folytatódnak a fenyőfák, karácsonyfák előtt is? A belső romlást a külső csillogás nem változtatja meg. Tude ünnepelni még népünk? Ez ma a súlyos kérdés. Vagy belülről beszakadt lelkeket, tátongó ürességet viszünk a csicsás ünnepi kellékek közé? Egymásnak? Félve is teszem fel e kérdéseket.

Legalább mi, akik még figyelünk az Ünnepszerzőre, az ajándékozó Istenre, az élő Ajándékra, aki azon az első karácsonyon az egész nép öröme lett, Dávid városában, és szerte a világon, ahová csak jó híre, evangéliuma eljutott? Gondolunk-e még a megszületett Üdvözítőre, Szabadítóra, Aki ilyen mindennapi durvaságainktól is képes megszabadítani? Hogy egy kicsit lélek szerint is, szavakban, gesztusokban, emberi érintkezéseinkben, beszélgetéseinkben, ajándékosztásunkban is ünnepibbé tehessük az ünnepet. Ez csak rajtunk múlik! Isten már mindent megtett azért, hogy öröm szülessen meg a világon az ünneplés óráiban, s az meg is maradjon

170

bennünk. Krisztus-visszhangként, ünnepi szép emlékekként, megbékéltető meghittségre csendesítő, a hétköznapokra átmentett belső élményekként. Ezért írják, mondják még olyan sokan nálunk is a karácsonyi örömüzenetet, szól a capricciók sora… Itt, nálunk is. E sorozat fényvillanásaiban is. Méltóbb ünneplést, „keresztyén” Magyarország!

KORUNK, HAZÁNK GYÓGYÍTÓJA: EGYETEMES KARÁCSONY HOZÓJA, JÖJJ SZÍVÜNKBE HÁT! K őbölcs ő – jászolágy, bennük fekszik az Üdvözítő

Sokféle kettősség tehertételét hordozó korban élünk: gazdagságszegénység; háború-béke; mostoha országok-komfortos nemzetek; hazátlan nemzetek – országnyi hazák; kirekesztő vezetőkmegfélemlített tömegek; ti ott fenn – mi itt lenn. Karrierista fiatal törtetők – bölcs, de félretett idősebbek. Mosoly-ország odafenn – könny, panasz, keserű hallgatás idelenn; természetromboló technikák, konszernek, állat-, és életkínzó emberek –

171

természetvédők, zöldmozgalmak, zöld egyházak, életmentők, életvédők. Terrort szító vallások – békeépítő hívő milliárdok. A sort még sokáig és hosszan lehetne folytatni. Ez napjaink realitása világszerte. Hazánk sem kivétel a dualista korjárvány alól. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy újkori jelenségről van szó. A dualizmus ott rejtőzik, s munkál az emberi természetben: az ó-ember-új-ember bibliai fogalmaiban. Ráérzett erre a bűneset utáni lefele gravitáló tehertételünkre Pál apostol is, amikor így írt a korinthusiakhoz: „Dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, mint ismeretlenek és jól ismertek. Mint halálra váltak, és íme, élők. Mint megfenyítettek és meg nem öltek, mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden” (2Kor 6,8kk). Erről a kárhozatos, de nem végzetes kettősségről írta Luther: simul iustus et peccator – egyszerre igaz és bűnös - a pozitív oldalt ragadva meg a duális létállapotból, ami nem végleges és végzetes, csak leterhelt állapot, hogy az ember, ergo az általa munkált történelem simul, azaz egyszerre igaz és bűnös.

Krisztus által, karácsony, a jászolbölcső és a kereszt, a golgotai áldozat effektív ereje révén már elsősorban igaz, iustus. A peccator, a bűnös állapot nem fátumként lebeg előttünk, hanem Krisztusban legyőzött állapotként van már mögöttünk. Hitbeli realitás, Krisztusban valóság: hit által az igaz, új ember státuszába kerültünk, akiben még ugyan fel-feltörnek az ó-ember sötét erői, de már a fényben, az ÚJ EMBER, az ECCE HOMO, az ÚJ ÁDÁM, az új teremtés fényében élhetünk, alkothatunk, szerethetünk, szenvedhetünk - másként. Ez a nagy karácsonyi üzenet: hogy még bennünk a tegnap, de már rajtunk, körülöttünk a holnap mennyei, felemelő, átformáló erői. Még dualizmusban élünk, de már lehetséges az unió cum Christo révén az egység, az áthidalás, mert a Pontifex-Krisztus az első karácsony óta ezt teszi lehetővé, erre segít, ezt az abszolút NOVUMOT, újdonságot, újat adja minden Őt kérőnek. Isten és az Fia, kinek születésnapját ünnepeljük, Lelke által velünk összefogva, nagy dolgokra tesz képessé e hazában, Kárpátok-övezte történelmi hazánkban és a nagyvilágban…

Igaz, amit Bonhoeffer írt karácsony egyetemességéről, egységesítő hatásáról, értelméről: Karácsonyi kett ős ség, pozitív tartalommal „Karácsony Krisztus Urunk, a világ Megváltójának a születésnapja, s ezért a keresztyén teológia születésnapja is. Ezért igazán kettős ünnep. Hiszen a jászolbölcső ihlette a Szentlélek sugalmazására a keresztyén gondolkodást, a keresztyén kultúra foganását, megszületését és nagykorúvá válását - a 2000 éves szellemi-lelki csodát! Amit ha elfelejtünk, saját végzetünket készítjük elő…”.

172

A KŐBÖLCSŐ ÉS A SZIKLASÍR, S BENNÜK A SZELÍD, ECCE HOMO HATALOM. Urunk bölcsője korabeli szokás szerint az állatok etetésére szolgáló, sziklatömbből kivájt etető lehetett. A különös jászol hatalmáról Bonhoeffer ezeket az elgondolkodtató sorokat fogalmazta meg: „Ennek a világnak az erősei és hatalmasai számára csak két olyan hely van, ahol elvesztik a kedvüket, amitől lelkük mélyén félnek, és szégyenkezve kitérnének előle, ez pedig Jézus Krisztus jászolbölcsője és keresztje. A jászol közelébe egyetlen hatalmaskodó ember sem kíván odalépni, még az oly’ hatalmas Heródes sem merte ezt megtenni. A jászolbölcső közelében ugyanis meginganak a trónok, összeomlanak a hatalmasok, semmivé lesznek a fenséges urak, mivel Isten a szegények pártján áll, ezért még a gazdagok is semmivé lesznek”. Tisztáznunk kell magunkban, pontosan a jászolbölcső láttán, hogy miként gondolkodunk a jövőben arról, mi is az igazán nagy és mi az igazán kicsiny az emberi életben…Ki az közöttünk, aki igazán ünnepli karácsonyt? Az, aki a jászolbölcsőnél letesz mindent: erőt, hatalmát, de odatesz minden tiszteletet és megbecsülést is, minden hiábavalóságot és gőgöt ott tud hagyni, minden akaratosságát ottfelejti, aki odaszegődik a megalázottakhoz, s engedi, hogy Isten legyen valóban az egyedüli nagyság. És aki képes felfedezni a jászolbölcső Kisdedében Isten dicsőségét, amint az a mélységben és egyszerűségben tisztán felragyog. (Forrás: London 1933-1935, DBW Band 13, 342kk oldal)

IGAZ BESZÉD KARÁCSONYRÓL A REFORMÁTOROKNÁL, LUTHERNÉL ÉS KÁLVINNÁL A protestáns reformátoroknál karácsony értelmezése és megtartása igen csak eltérő volt. Bizonyos protestánsok, így Kálvin János, majd nyomában a skót Knox és sok presbiteriánus is szinte elutasította karácsony megünneplését. Ezzel szemben a lutheránusok, több kontinentális reformátor védelmezte és ünnepelte is ezt a napot, mert a testtélétel mélyebb megértését vélte elérni általa. Most főként Luther és Kálvin gondolataira és gyakorlatára gondolunk vissza.

Luther behavazott karácsonyfája

173

Luther Márton volt az, aki a reformátorok között elsőként karácsonyfát állított és díszített fel gyermekei részére. Behavazott fenyőt vitt be lakásukba Wittenbergben, gyertyákkal díszítette, s megmutatta a csodálkozó gyermekeknek a karácsonyi égboltot.

Luther megtartotta a fogantatás és a születés ünnepeit is. Sok karácsonyi igehirdetést tartott, ezekben Krisztusra és testbe öltözés csodájára irányította a figyelmet. Erről ezt írta: "Nem tudunk más Istent felfogni, csak azt, aki abban az emberben van, aki a mennyből jött. Őt a jászolban találom meg...". Szívesen szólt azok hitéről, akik a jászol köré gyülekeztek. Visszahozta az éneklést a gyülekezeti életbe. Számos karácsonyi himnuszt, éneket írt és korálokat szerzett a gyülekezeti közösség örömére. Luther otthonában volt karácsonyi ajándékozás is, 1545-től a Szent Gyermek hozta azokat. Református énekeskönyvünkben tizenegy éneket találunk a wittenbergi reformátortól, részben átdolgozásokat.

Ezek közül is az egyik legismertebb az erfurti idejében Ambrosius himnuszára írt, a "Jöjj, népek Megváltója, Szűznek ékes virága..." kezdetű 303. számú énekünk. A magyar nyelvű reformátusok körében is közismert és szívesen énekelt a karácsonyi lelki ének, "Az Istennek szent angyala...", ami énekeskönyvünkben a 316. számot kapta. Ennek szövegét eredetileg 1535-ben írta Luther, melódiáját is ő szerezte, 1539-ben, átdolgozása Debrecenben 1774-ben történt.

Ez alkalommal mégis a "Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét..." kezdetű, Wittenbergben 1524-ben szerzett dicséretét idézzük, ennek is a 2. versét: "Jer, Világosság, ragyogj fel nekünk,/Hogy csak Krisztus legyen mesterünk,/El ne hagyjuk őt, mi hű Megváltónkat,/Aki népének örökséget ad. Könyörüljél!". Érdekesség, hogy az USA-ban 1997-ben Roland H. Bainton szerkesztésében megjelent egy tanulmánykötet, aminek címe: "Luther Márton karácsonyi könyve", s benne leírja a német reformátor karácsonyi szokásait, teológiai és igehirdetői szemléletét.

Wittenbergben a karácsonyi irgalomról. A wittenbergi reformátor Mária éneke, a Magnificat alapján is elmélkedett ádvent és karácsony

174

titkáról. Az ünnepben és annak lényegi eseményében, Jézus Krisztus születésében Isten irgalmasságának kifejeződését és megjelenését látta. A Lukács 1,46-55-höz fűzött gondolataiból idézünk, ehhez az igevershez kapcsolódva: "Az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre van azokon, akik őt félik" (50.v.). Istennek az az első munkája, írja Luther, hogy "Ő irgalmas azokhoz, akik hiányt szenvednek jogosságból, bölcsességből, lelki javakból és készek lelki szegények maradni. Ők az igazi istenfélők, akik semmire sem tartják méltónak magukat, szívesen mutatkoznak mezítelennek Isten és a világ előtt... De a drága kegyelemből hálával, boldogan és félelemmel fogadnak el mindent, mint idegen javakat... Az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre - Mária soha nem fuvalkodik fel, mintha nem lenne többé szüksége erre az irgalomra.

Az Ő irgalmassága tart nemzedékről nemzedékre, nem pedig az, amit mi gyakorlunk. Az Ő irgalma minden reggel új. A továbblépés, haladás életünkben igazából abban van, hogy napról-napra jobban belátjuk, mennyire szükségünk van Isten irgalmára. Ha életemnek a végére érek, akkor mondhatom ki csak végérvényesen: most aztán igazán végem lesz, ha nem találok irgalmasságot. És ha Isten akkor még egy nappal megajándékoz, akkor ezen az utolsó napon egyre inkább és inkább csak ezt szabad mondanom: Kegyelemre szorulok!

Ez lenne az igazi haladás, továbblépés!". Igencsak elgondolkodtató, mély értelmű szavak!

Kálvin a szertelen ünneplés, a pogány „karácsonyozás” ellen. A genfi irányú reformációban viszont Kálvin mellett Bucernél, Knoxnál, a skótoknál és a puritánoknál, meg a presbiteriánusoknál sem szerepelt külön ünnepként vagy sajátos ceremóniával, kellékekkel karácsony. De mindig elővették a Bibliát, s foglalkoztak ez idő tájt a testté létel csodájával. A kálvini reformáció sok mindent kiiktatott, ami a bibliai istentiszteletet megzavarhatta. A karácsony szertelen ünneplése sok olyan dologhoz vezethetett, amire három okból sem akartak lehetőséget adni: 1) az egyházi tekintély visszautasítása arra nézve, hogy emberek határozzák meg, legyenek hivatalos

175

ünnepnapok, melyek közül egyik a karácsony; 2) az ivászat, a partik és egyéb erkölcstelenségek kerülése, ami a karácsonyi ünnepekhez kapcsolódott sok helyen; 3) a karácsony hosszabb megünneplése magával hozott sok pogány vallásos ötletet és gyakorlatot, aminek semmi köze sem volt a Bibliához. Ezeket a fenntartásokat igazolta az idő, ma is tapasztaljuk ezen fenntartások jogosságát.

Luther öröme, Kálvin szent születésnapja. Vajon a reformáció korában és valamivel azután elmélyültebb lehetett a karácsonyi ünneplés, illetve a karácsony tájékán ünnepelt Úr napja? Ma a szekularizáció és a kommersz, az üzleti nyomulás lopja meg karácsony lényegét, fordítja el az emberek figyelmét más irányba. Biztos, hogy Luther szíve tele volt a Jézussal való találkozás kegyelmével és nagy örömével. Más reformátorok is hálásak voltak ugyanannak a megszületett Úr Jézusnak. De nem volt könnyű szembemenni az általános közhangulattal, az emberi szokásokkal. Genfben, Kálvin városában a kiiktatott karácsony csaknem lázadást szított.

Tarthatott Kálvin attól, hogy provokációk sora tiltakozik majd a szigorú, de biblikus ünneplés, az Úr napja elsőbbségének biztosítása ellen. Genfben 1550. november 16-án, vasárnap ediktum szabályozta az ünnepnapokat, s ez leszögezi: csak a vasárnap tekinthető ünnepnapnak, amit maga Isten rendelt. Ha karácsony nem vasárnapra esett, akkor Kálvin december 25-én kiszolgáltatta az Úri Szent Vacsorát, s a folyamatos bibliaolvasásra épülő igemagyarázatát megszakítva, alkalmilag elővette a születés történetét.

176

A reformátorok a karácsony evangéliumának igazi hasznáról. 1558. előtt tartott karácsonyi igehirdetésében Kálvin arról szólt, hogy az emberek milyen vigasztalást meríthetnek a születés történetéből.

Közösségi lelkigondozást végzett a szószékről. A Lukács 2,1-14. alapján tartott igehirdetéséből idézünk: "Ahányszor csak a mi Urunk Jézus Krisztus után vágyódunk, és mindennemű nyomorúságunkban vigasztalódást és visszavonhatatlan védelmet keresünk, akkor Urunk születésénél kell kezdenünk. Otthona és emberi társasága nem akadt, csak egy istálló, egy jászol fogadta be Őt. Ezen ismerhetjük fel leginkább, hogy Isten az Ő jóságából milyen hatalmas kincset pazarolt ránk, amikor Fiát elküldte hozzánk. Mi az igazi „haszon”? 1. Megtanulhatjuk imádni Isten titkait. Fel kell ismernünk, hogy születésétől fogva Urunk Jézus Krisztus mi mindent magára vállalt, hogy mi, akik Őt keressük, ne járjunk keresése közben hosszú tévutakat. Nekünk is meg kell tanulnunk kicsinnyé válni, hogy felfogadjon minket, hiszen a Fej és a tagok között hasonlóságnak kell fennállnia. Nem kell közben értékeinket lealacsonyítani, hanem csak annyit kell felismernünk, hogy milyenek is vagyunk valójában, s magunkat igazi alázattal odavinni Urunkhoz, Jézus Krisztushoz. Akkor Ő elismer minket a magáénak és megerősít minket. 2. Az egyszerű pásztoroktól is tanulhatunk. Nincs mit szégyellni azon, hogy őket kövessük, akik a mi Urunk Jézus Krisztushoz mennek. Isten ezt a tisztességet nem a világ nagyjainak adta, nem a gazdagoknak, nem a kiválóknak, hanem erre az egyszerű pásztorokat választotta ki. Bolondos őrületünket le kell vetkőznünk, mintha Isten csodálatos titkait a mi beképzelt fogalmainkkal meg tudnánk ítélni. Egészen egyszerűen imádni kell megtanulni a titkokat. Ehhez pedig az egyszerű pásztorok hitére van szükségünk... 3. Ha megbékülünk Istennel, akkor lesz igazi örömünk, nem földi, világi örömünk, hanem olyan, amit a Szentlélek ígért meg. És mindkét dolog összefügg egymással: a béke és az öröm. Először a békességnek kell megszületni bennünk, hiszen tudjuk, hogy Isten minket gyermekeiként vállal, s bűneinket nem tulajdonítja nekünk. És ekkor békességre jutunk Istennel, ami aztán örömöt szül a szívünkben. 4. A Szentlélek vezetésével tudunk Jézus Krisztus elé járulni. Az az üzenet, amit itt az angyalok hirdetnek, számunkra égő fáklyaként mutatja az utat, mert a hit kell a vezetőnk legyen, és tudnunk kell, hogy mielőtt Isten bennünk van, azelőtt Istennek velünk kell lennie. Mi mindösszesen egyet akarunk: még a nehéz helyzetekben is Istent dicsőíteni. Ha pedig a világ fiai elkárhozásuk közepette csak triumfálni, úrhatnámként élvezkedni tudnak csak, ha abban lelik örömüket, hogy Isten ellen fordulnak, akkor is megmarad a mi örömünk, ami abban van, hogy minden félelem és megaláztatás közepette Őt szolgáljuk és az engedelmességben egészen Neki szenteljük magunkat. Ez az az igazi haszon, amit ebből a történetből magunkkal vihetünk".

177

Nem az a dönt ő, mi van a fa alatt, hanem: Ki él a szívünkben. A svájci és a német reformátor életének és teológiájának tengelye az élő Krisztus, egyedül Ő (solus Christus), és a Róla szóló bizonyságtétel volt. „Isten megjelent testben, sőt manifesztálódott a testben” – ez gyakran használt megfogalmazása volt Kálvinnak. Krisztus a Közvetítő, a híd, aki a szakadékot, ami minket elválaszt Istentől, embertársainktól, sőt igazi önmagunktól, áthidalta. Ennélfogva nekünk iránymutatást, kapcsolatot, igazi közösséget ajándékoz ma is. Krisztus az ajándékok Ajándéka, a mindent pótló, kipótló kincs, Akit viszont senki és semmi sem pótolhat. Legyen reformátori módon és a reformátori örökség értelmében Isten Fia 2016-ban, az Úr születése napján nekünk is az ajándékok Ajándéka házunkban, egyházainkban, kárpát-medencei történelmi nagy-hazánkban!

Mert nem az a döntő, mi van a karácsonyfa alatt, hanem az, hogy KI él a szívünkben! Ez Luther és Kálvin igazi karácsonyi ünnepi öröksége. A tárgyi ajándékok idővel értéküket veszítik.

Krisztus, az Ajándék értéke az időben és az életrajzi időnkben nőttön-nő. Egy érték-ár arányaiban elszabadult, olykor eltorzult, az értékeket feje tetejére állító, üresen csillogó, hazug reklámszavakkal önmagát imádó, bálványozó világban, ahol az idolatria és az idiolatria, a tárgyak, a technika, a kütyük és téveszmék imádása, meg az önimádat olyan közel esnek egymáshoz, hogy csak egy „i” vagy gesztus választja el egymástól őket - egyedül Jézus Krisztus az állandóság, az igazi mélység, a megbízhatóság. Ő ma is az egymás megbecsülésére elvezető, motiváló, a csillogáson átvezető, hazugságokat átláttató, szívünket hozzánk méltó szellemi-lelki javakkal tápláló, s így ünnepi magaslatokba, távlatos látásokba emelő, egyedüli Szabadító. Vele szabadulhatunk fel az igazi, méltón szép, világboldogító születésnapi ünnepre, hiszen Üdvözítő született ma néktek, aki az Úr Krisztus…

178

HARMADIK FEJEZET

ÚJESZTENDŐ

179

ISTEN ÍGÉRETEI SZÁRNYAKAT ADNAK AZ ÚJ ESZTENDŐBEN IS KÁLVINNAL ÉS BONHOEFFERREL ESZTEND Ő FORDULÓJÁN Az egyházi újév nem január 1-vel, hanem advent 1. vasárnapjával kezdődik szerte a világon, kivétel nélkül mind a katolikus, mind a protestáns egyházakban. Szilveszter napjának nevét a római katolikus országokban terjesztették el először, emlékezve és emlékeztetve I. Szilveszter pápa 335. december 31-én bekövetkezett halálára, aki így ennek a napnak a szentje lett a római egyházi kalendáriumban. Protestánsok nem vették át ezt a szóhasználatot. Óévi és újévi hálaadásokat tartottak, tartanak kezdettől fogva. Így most a református Kálvin, illetve az evangélikus Bonhoeffer gondolataival kívánunk áldást Kedves Olvasóink óévbúcsúztatójára, és újév köszöntőjére. Nem pezsgő, nem mámor, hanem elmélyült, szent csend, az előrelátó, gondviselő Istenbe vetett hit és az Ő vezetésének bizonyossága vezette gondolataikat esztendők fordulásakor is. S bár jó 400 esztendő választja el őket, mégis hasonlóképpen gondolkodtak, reménykedtek… (Forrás: reformiert-info.de; dietrich-bonhoeffer.net – 2014. dec. 28.)

Isten ígéretei szárnyakat adnak

Kálvin többször is elővette esztendők fordulása tájékán Pál apostolnak a hatalmas „himnuszát”, ami a Római levél 8. fejezetében olvasható. Mit is lehetne leginkább „Szilveszter” tájékán idézni, mint azt az igeszakaszt, amiben ez a legfőbb kérdés, s az abszolút hitbizonyosságban megkapott válasz a legbiztosabb útravaló: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk”? Az apostol így 180

fogalmaz, Kálvin ezt recitálja, s mi is ezt mondjuk lelkünk belső visszhangjával és rezonanciájával, túl a médiák műsorharsonáin, az évfordító éjszaka rakétadurranásain, a látványokba tévedt ember pillanatnyi gyönyörélvezetén: „Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? Amint meg van írva: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk Az által, aki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Róma 8,31-39). Erről tartott genfi, St. Pierre templombeli igehirdetésében fogalmazta meg idők és körülmények változása közepette is a sziklaszilárdan megmaradó keresztyén meggyőződést a hitújító Kálvin: „Hitünk Isten ígéretét úgy fogja fel, mint olyan szárnyat, ami minden ellenálláson keresztül a mennyekig emel minket”. Evangéliumi józansággal másutt arról írt, hogy az évek fordulóját ez jellemzi: az újban is megmarad a régi. Ez senkit nem vigasztal, hiszen a gondok velünk vándorolnak.

Amint Luther atya is írta

Barátjához és római levél-kommentárjának kiadójához, Wendelin Rihelhez intézett szavaiban, aki éppen ezt a Kicsoda ellenünk? kezdetű hitvalló részt idézte Kálvinhoz írt levelében, a reformátor így fogalmazott: „Bravissimo! Ön fejből tudja az Igét. De ennek tartalmát is megragadta a szíve?”. A válasz: „Pontosan azért tudom fejből az Igét, s kitartok szilárdan mellette, hogy ha követ hajítanak

181

be az ablakomon, vagy fenyegető levelet dobnak be házamba, akkor is Pált a magam oldalán tudjam, s megmaradjak az igaz hitben. És Ön, tisztelt Jean mester?”. Kálvin válaszában ugyancsak az évek változásain, és fordulóin sokszorosan áthúzódó bizonyossággal válaszol: „Azokra az emberekre gondolok ilyenkor, akiket hitük miatt megvádolnak, fenyegetnek, üldöznek, vagy kivégeznek. Naponta fellobbannak a máglyák lángnyelvei, s ez a humanizmus korában.

Amint Luther atya is írta: ’Az ős ellenség most is üldöz még’. Ezért van ezeknek az embereknek szükségük segítségünkre. Hogy támaszt találjanak nálunk és kitartsanak”. Mondják, Kálvin genfi házvezetőnője egy reggel valamelyik év fordulója előtt bekopogott a Mesterhez. „Calvinus úr, párizsi menekültek állnak a bejárati ajtó előtt. De a házunk már tele van menekültekkel!”. Kálvin erre ezt mondta: „Akkor is engedd be őket. Helyet kell adnunk számukra itt valahogyan. De először adj nekik enni és inni. Ez megerősíti meggyötört testüket. A lelkükről kicsit később majd én fogok gondoskodni”. Igen, ez a segítő, elsősegélyt nyújtó, cselekvő, mentő szeretet az, ami évek fordulóján is ment tovább Kálvinnal az újesztendőbe. Erre a cselekvő szeretetre pedig ma is nagyon nagy szükség van, amikor másfajta máglyák, üldözés, gyűlölet, vagy éppen a rafinált ész kísértete s modern csapdaállítása járja be a világot, vagy láthatatlanul lobbant fel pusztító tüzeket emberekben, szervezetekben, keresztyénellenes mozgalmakban.

Kálvin ó-évi imája – Te vezettél át minket az id ők viharain

182

Istenünk, jó Atyánk, ez az év lassan véget ér. Sok mindent tapasztaltunk, megéltünk, némi öröm is adódott utunkon. Mindent hálásan vettünk szent kezedből. Adódott fájdalom és szenvedés is, betegség és gyász is a múló napokban. De nem törtünk össze, el tudtunk mindent viselni. Hálával telt szívünkkel mondjuk: Te vezettél át minket az idők viharain. Hálaadásunk közben sem feledkezünk meg testvéreinkről: azokról, akik éheznek és fáznak, akik fenyegetések és üldözés között élnek, akiknek az életét erőszak veszi körül. Erősítsd meg őket, Urunk, nehogy elveszítsék hitüket, de megőrizhessék bizodalmukat Tebenned, és új reménységet kapjanak. Engedd Urunk, hogy emberséget tapasztaljanak, s felfedezhessék szereteted jeleit. De könyörgünk azokért is, akik a baj és erőszak okozói: fedezzék fel szeretetedet, s így hagyják el gaz cselekedeteiket.

Jó Atyánk, előttünk az ismeretlen újesztendő. Bizonyára jót és szépet, meg rosszat és nehézséget is hoz majd. Erősítsd meg kérünk hitünket afelől, hogy mindazzal, ami vár ránk, javunkat akarod. Tégy bizonyossá, hogy semmi sem szakíthat el minket szeretetedtől.

Hiszen az elmúló esztendőben is megtapasztaltuk szeretetedet, ezért tekintünk bízó hittel az újesztendőre is. Hálával nézünk vissza, reménnyel fordulunk előre. S ami eközben szívünket és elménket betölti, azt mind Eléd hozzuk, és közösen kérünk Téged így: Mi Atyánk, aki a menyekben vagy…”.

Bonhoeffer újévi éneke – a mélypont himnusza minden embernek „Égi erőktől átölelve szépen”, vagy az „Áldó hatalmak oltalmába rejtve…” fordítás szerint a legsötétebb napokban, 1944-1945 fordulóján írta meg Dietrich Bonhoeffer hitvalló versét, ami végigkíséri a keresztyénség minden ágazatának és felekezetének a történetét az idők végezetéig. Hiszen amit ott a cella mélyen megfogalmazott, az a legmélyebb hitű emberek körülményektől független, azoktól elvonatkoztatni képes hitének győzelmi éneke, vallomása is lehet, igazi újévi lelki himnusz. Égi erőktől átölelve szépen, védelmet, vigaszt nyerve biztosan, úgy vágyom élni most is az új évben, véletek lenni s menni boldogan.//Még a régi kínok a szívünkben ülnek, még gonosz napok súlyos terhe fáj, add üdvösséged zaklatott lelkünknek, mit nékünk szerzél, ó, égi Király.//És nyújtsad bár a nehéz kelyhet nékünk, kínnal, keservvel csordultig telit, hálásan vesszük zúgolódás nélkül,

183

és áldjuk érte drága kezeid.//És ha örömöt még valaha adnál e világon és napja ránk nevet, majd elidőzünk az elmúlt napoknál, s néked ajánljuk fel az életet.//Lobogjon csendben gyertyáidnak lángja, melytől eloszlik majd a vak sötét, add, hogy az ember egymást megtalálja, tudjuk, a fényed űzi el az éjt.//És bár most minket körülvesz a mély csend, a világnak hadd halljuk a dalát, mely láthatatlan körülöttünk felcseng, gyermekeid magasztos himnuszát.//A jó hatalmak csodás rejtekében vigasszal várjuk azt, mi még jöhet, Isten velünk van reggel és az éjben, s tudjuk, minden nap szent keze vezet. (Ford.: Jakus Imre, in: Otto Dudzus, Válogatás Bonhoeffer legismertebb műveiből, Bp., A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1988) Ő mindent oly’ szépen intézett Ennek az évnek a végén szólnunk kell minden hétről, minden óráról, ami mögöttünk van. Ezzel az Igével kezdjük imádságunkat, mert egyetlen óra sem múlt el, amiről ne mondhatnánk el: „Ő mindent jól cselekedett” (Márk 7,37). Pontosan azokat a napokat nem szeretnénk ma hátunk mögött tudni, melyek nehezek voltak, megkínoztak minket vagy aggodalmat hoztak magukkal. Azokat a napokat nem akarjuk magunk mögött hagyni, melyek a keserűség ízét adták nekünk, mindaddig, amíg ezekről a napokról hálával és alázatosan meg nem valljuk: „Ő mindent jól cselekedett”. Nem felejtenünk kell, hanem feldolgozni és legyőzni. Ezt a hála képes megtenni. Nem akarjuk a múlt rejtélyes titkait megoldani, s gyötrő tépelődésbe süllyedni, hanem mindazt, ami felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, úgy, amint van, megbékélve Isten kezébe szeretnénk visszatenni. Ezt pedig csak alázattal tehetjük meg. De a legfájóbb tüske még hátra van: Az én vétkem, az én igen nagy vétkem!...Bűneim rossz gyümölcse bizony vég nélkül tovább hat.

Hogyan zárhatom mégis le mindezt? Ha nem tudod vétkedről kimondani, „Ő mindent jól cselekedett”, akkor még nem vagy keresztyén, akkor még megkeményedtél bűneidben… A végső és legmeglepőbb ismertető jele a keresztyén embernek pontosan az, hogy ő végül is ki tudja mondani bűneiről: Ő mindent jól cselekedett.

(Forrás: Illegale Theologenausbildung: Finkenwalde 1935-1937, DBW Band 14, 258kk. oldal) Hiszekegy Bonhoeffert ől Még szabadlábon, fiatalon megírta Hiszekegyét, 1934-ben. Ebben így fogalmazott: HISZEM, hogy Isten mindenből, még a leggonoszabból is jót hozhat ki, s Ő ezt így is akarja. Ehhez szüksége van olyan emberekre, akiknek minden dolog a javát szolgálja. HISZEM, hogy Isten minden nehézségben annyi ellenálló erőt ad nekünk, amennyire szükségünk van. De nem előre ad, nehogy elbízzuk magunkat, hanem hogy

184

egyedül Őreá hagyatkozzunk. E hit segítségével győzünk le minden aggodalmat, ami a jövőre nézve megfogan bennünk. HISZEM, hogy hibáink és tévedéseink nem véletlenül adódnak, és Istennek ezekkel nem nehezebb kijönni, mint feltételezett jótetteinkkel. HISZEM, hogy Isten nem valamiféle időtlen fátum, végzet, hanem Ő vár őszinte imáinkra és felelősségtejes tetteinkre. Ő csak ezekre válaszol.

(Forrás: Widerstand und Ergebung, DBW Band 8, 30kk oldal)

KÁLVIN GENFI „SZILVESZTEREI”

185

„Aki nem tud embereknek köszönetet mondani, az Istennel szemben is hálátlan” Nem, nincs semmi lehetetlen az időutazásban. Hiszen a genfi reformátor egykoron leveleiben és imáiban, és meglepő újévi ajándékában is megmutatta, miként lehet hivalkodás, petárdák, tülkölések, pezsgő és hajnalig tartó bulik nélkül is méltóképpen, szépen ünnepelni. A múló időben megízlelni az örökkévalóság édes ízeit, esztendő fordulóján megsejteni a világok és a szívek közös Gyémánttengelyét, az élő Krisztust. Azt is megláthatjuk a következőkben, mennyire mai, több, mint modern volt Kálvin János – igazi európai, keresztyénül európai és hűségesen genfi, evangéliumian francia-svájci. Ez a mai lekezelő, udvariatlan vagy üres formalitások, betanult szólamok, mindennapi érintkezési deformációk között igazi érték, értékközvetítő, értékelőhívó attitűd.

Valódi magatartás-reformáció, amire igen csak nagy szükségünk van és lesz. „A legszebb újévi ajándék” az „Isten fogadója” hercegn őjének

Kálvin és Genf, a menekülő hugenották és az őshonos genfi polgárok, s a reformáció népe számára 450-500 éve még minden a helyén volt. Pontosabban minden a helyére került az evangélium, a Szentírás tanításai nyomán. Karácsony így nem a pénztelenítő pénzköltésről, a vakító és elvakító, magamutogató, belénk tolakodó reklámokról, hanem Krisztusról szólt. Egyedül Őróla, Aki az egyetlen igazi és mértékadó, értéktartó, mással nem helyettesíthető Ajándéka az emberiségnek. Az ó-, és az újév pedig nem az üres és hiábavaló fogadkozások visszatérő alkalma volt, nem a sírva vígadás időmúlatása, hanem az ajándékba kapott lehetőségek nyitánya. A közösségek és egyének, egyházak és világ, Európa és a távoli földrészek népei számára még tartó, megtartó kegyelem, a

186

megtérésre jutás esélyeit magában rejtő újévet jelentette. Az Úr jótetszésének újabb 365 napját. Ezért akkortájt karácsonykor nem ajándékoztak egymásnak semmit az emberek, hanem Jézus Krisztust, a világ Világosságának a születésnapját ünnepelték. Újévkor viszont szokásban volt meglepni valamivel azokat, akik közel voltak egymáshoz. Így adódott, hogy a nagyon visszafogott, puritán Kálvin élete utolsó újévének a nyitányakor szokatlan lépésre szánta el magát. 1564-et írtak akkortájt. Utolsó életévének az elején, január 8-án levelet írt Ferrarai Renáta hercegnőnek, aki nemrég még Párizsban volt.

Mivel ottani palotájában a francia fővárosban élő evangéliumi hitűek közül többen is látogatták a házában tartott istentiszteleteket, nyugtalanság támadt a város vezetésében és főként a katolikus egyházi méltóságok között. A hitújítástól való félelem volt ez. Ezért Renáta úgy döntött, elhagyja Párizst, s montargisi kastélyába vonul vissza. De nem sértődött magányba, világmegvető bezárkózásba, hanem igazi szolgálatba. Kastélyát ugyanis megnyitotta a katolikusok által hazájukból elüldözött hugenotta menekültek, elsősorban anyák és gyermekeik előtt. Így az előkelő szállás jó időre ispotállyá, kórházzá, menedékházzá alakult át. Kálvin gyönyörűen „el is keresztelte” a hercegnő közjóléti kastélyát Hotel-Dieu-vé, azaz Isten fogadójává. Kálvin oda küldte életében utoljára újévi levelét és ajándékát: egy arany pénzérmét. Ezt a királyi hercegnő, Renáta édesapja, XII. Lajos király verette, amikor II. Juliusz pápával ellenséges viszonyban volt. Az érme körirata ezt volt: El fogom törölni Babilon nevét. A levél bevezetőjében utal Kálvin arra, hogy talán jobb lenne, ha Párizsban, az udvarban maradt volna a hercegnő, mert akkor a szegény egyház pártfogásában többet érhetett volna el. De azt is megérti, hogy nyugalomra vágyott.

Visszatérve kastélyába – tanácsolja Kálvin -, tegyen meg mindent alattvalóiért, illetve a nagyon kőszívű nép Istenhez térítéséért.

Legyen háza jó példa, s erős kézzel álljon ellent minden piszkálódásnak. A jó rend érdekében vesse alá magát „Madame” annak a rendek, amit Isten Fia hozott a világnak, mert csak ekkor várható, hogy a gátlástalan szabadságnak, ami mindent felforgat, véget lehet vetni.

Ezért az egyház reformációja több mint szükséges. A hercegnő reformációs törekvéseinek támogatása céljából udvari papot küld hozzá Morel de Collonges személyében. Ő garancia arra, hogy a fejedelmi udvarokat átható korrupcióval szemben mind a hercegnő, mind udvara és népe szembeszálljon. Levele végén utal az újévi ajándékra: „Madame, már régóta tervezem, hogy Önt megtisztelem egy aranypénzzel. Túl merész dolognak tartja ezt? Mivel bizonytalan voltam afelől, hogy vajon Önnek van-e ilyen aranypénze vagy nincs, ezért mindig csak halasztgattam az küldését. Mert csak akkor lehet értéke, ha valami új az Ön számára. Kérem, tartsa meg az érmét, ha ez nincs még meg Önnek. Ezért odaadtam azt bizalmas

187

emberemnek, mutassa meg Önnek, s ha nincs még meg Önnek, tartsa meg kérem. Ebben az esetben a legszebb újévi ajándék lesz, amit csak adhatok Önnek”.

Kálvini, református udvariasság…

Kálvin közel fél ezredévvel ezelőtti megfogalmazásai között vannak olyanok, melyek ma is igen ütősek, ülnek, s megszívlelendők. Ilyen az is, amit néhány igehirdetésében újra és újra idéz, s amit óesztendő vége felé is párszor felidézett. Ez a Genfi Káté egyik aranymondása, mely így hangzik: „Aki nem tud embereknek köszönetet mondani, ezzel leleplezi önmagát, hogy bizony Istennel szemben is hálátlan és nem tud Neki sem köszönetet mondani”.

Napjaink közéletében, egyházi és nem egyházi napi érintkezésekben felfedezhetjük ennek a kálvini etikett szabálynak a hatalmas hiányát, illetve azt, hogy igazán megköszönni valamit valakinek ma is csak akkor tudunk, ha előbb Istennek köszönünk meg mindent. Az udvariasság nem etikett kurzus vagy protokolliskola függvénye, sem fenn, a magas politikai és banki világban, hanem bizony mélyen erkölcsi, hitbeli kérdés! Különben csak máz, álarc, ami mögött akár bűnöző is rejtőzhet! Nem is lehet csodálkoznunk Kálvin nyomán azon, hogy korunk rideg „udvariassága”, betanult etikett szabályai miért is olyan ridegek, olykor már fájóan embertelenek, s miért csikorognak annyira az emberi kapcsolatok, olykor nagyon is hosszú árnyékot vetve az éppen uralkodó szokásokra, uralkodó „elitre”. A századokon keresztül messze földön híres magyar vendégszeretet lelkület és nem etikett oktatás eredménye, megnyilatkozása volt.

Vérében volt parasztnak és arisztokratának egyaránt. Jó ezt éppen esztendő fordulóján (köz)emlékezetbe idézni, mert mérhetetlenül sok sebet osztanak ma az emberek egymásnak csak azért, mert a magyar emberek egy része elfeledte ősi jó hírnevünket. Több odafigyelés egymásra, nem pedig leereszkedő, betanult protokollformák kellenek hétköznapi kapcsolataink olajozására.

Egyszerűen több szív és több lélek! És mindkettő ingyen megszerezhető Istennél. Isten-kultúra nélkül nincs emberkultúra.

Isten-hiányban elvész az ember és az embertársi jó viszony is! Ezt hagyta ránk annyi mindennel együtt Kálvin drága örökségül, a Genfi Kátén, s ezernyi levelén keresztül, de ezt hagyták ránk nem veszendő aranyként, nem avuló ruhaként azok, akikben még élt a magyar szív, azaz a keresztyén, hívő lelkület. És ezt bizony jó lenne visszaépíteni, visszaszerezni, őseink hagyatékából, visszakönyörögni Istentől.

Biztosan megelevenítené ez az egyre fagyosabb és üresebb, csikorgó-nyikorgó honi kapcsolatrendszereinket, embertársi viszonyokká formálva azokat! Amiket annyi gyanúsítás, súsárlás, hazug infó, féligazság, mesterséges hivatali vagy klikkes szóbeszéd rág, tép, szaggat, vagy idegen érdekeket szolgáló métely,

188

lekezelés, semmibevétel, manipuláció fejez ki naponta, és az egyre romló közhangulat jelez vissza honi és külhoni magyarnak egyaránt.

Vissza tehát Kálvinhoz (is), hogy előbbre jussunk!

Aki nagyon tudta becsülni a lengyeleket...

Volt Kálvin életében egy év vége, amikor a fentebb emlékezetbe idézett köszönetmondás, lelkületi udvariasság nemzetközi szinten is megjelent, s nem csak Nyugat, Dél és Észak irányában terjedt, hanem Kelet fele is. 1555. december végén öt levelet írt lengyel előkelőségekhez, akiknek megköszönte és dicsérte elkötelezettségüket a hitújítás mellett, a protestánsok iránti szeretetüket. A reformáció értékeinek lengyelországi terjesztésében kifejtett fáradozásaikat nagyra értékelte, a hitújítást állammegtartó erőként ajánlotta figyelmükbe, s méltatta és méltányolta kezdeményezésüket, hogy a Bibliát lengyelre szeretnék fordíttatni.

Első, „szilveszter előesti” levelét Kálvin a krakkói Johann Boner von Balitzennek írta. A „megvilágosodott” úrnak köszöni és dicséri törekvését, hogy olyan fordítót keres, aki a Bibliát lengyelre hűen lefordítja. Figyelmébe ajánlja Andreas Tricezt. A Szentírás olvasása a hitetlenség éjsötétjét űzi el, egyben Isten tiszta igazságát ragyogtatja fel, és az igaz vallás győzelmét segíti elő. A legszebb dicsérete ennek az energikus törekvésnek az lesz majd – folytatja levelét Kálvin -, ha a mennyei Király fogja a krakkói von Balitzent megjutalmazni.

189

Még aznap, december 29-én, az Úr 1555. esztendejében rövidebb levelet ír Microwi Agnes Dluska grófnőnek a Kakkó melletti Iranovicba, aki mindkét fiát Zürichbe küldte, hogy ott református nevelést kapjanak. Kálvin köszönetet mond a grófnőnek igazán evangéliumi anyai szeretetéért, aminek híre nem csak Lengyelország szerte ismert, hanem már Genfig is eljutott. Fiainak Svájcba küldése mutatja a grófnő eltökélt szándékát, hogy az ifjak hazájuk javára ismerjék meg Krisztus tiszta tanítását és a tiszta kegyességet, keresztyén életgyakorlatot. „Testvéreink Zürichben mindent megtesznek azért, hogy reményeidnek és kívánságodnak eleget tegyenek. Én is azon leszek, ha Zürichbe megyek, hogy szorgosan biztassam őket, ne hogy csalódást okozzanak Neked” – írja Kálvin a grófnőnek. Hangsúlyozza, a reformáció világosságának terjesztése céljából milyen fontos Lengyelhonban a kis házi gyülekezetek létrehozása. „Legnemesebb Úrnő, arra kérem az Urat, tegyen Téged állhatatossá, hogy napról-napra gyarapodjál Isten ajándékaiban! A Te Kálvin Jánosod”.

Nikolaus Radziwill nagyherceghez Vilniusba ugyancsak ezen a napon írt a genfi Mester. Kálvin szintén köszönetet mond a fejedelemnek iránta tanúsított személyes szeretetéért, ami Istenhez tartozásuk egyértelmű bizonyítéka. A Genf-Vilnius közötti igen nagy földrajzi távolság ellenére ígérte a fejedelemnek, hogy nem szűnik meg bátorító leveleket küldeni neki minden fontos ügyben. A lengyel egyház újjászületése érdekében – Radziwill nagyherceg kérésére – kész arra, hogy nyilvános iratban is a lengyel néphez forduljon. Az 190

evangélium tiszta tanának legkegyelmesebb Királya, Krisztus ott is szent reformációt készít elő.

Johann von Tarnowhoz, a lengyel honvédség főparancsnokához ugyancsak e napon írt levelében előre tekintve a következő évekre, kifejti Kálvin, hogy a reformáció államformáló és állam megtartó erő. Isten az egész emberi nem oltalmazója, s az állami rendet nem engedi a világiak között sem veszendőbe menni, de minden rendnek a forrása és fundamentuma a tiszta evangéliumi hit – érvel a genfi reformátor. Ahol az istentelenséget a tiszta reformátori kegyesség váltja fel, ott virágzik a törvényesség és a rend, ott megbecsülik a felsőbbséget, s a nép elégedetten tölti dolgos napjait. Andreas Tricezt ugyanezen a napon kelt levelében sürgeti, készítsék el a Biblia lengyel nyelvű fordítását. Milyen különös, hogy valóságos lengyel évvégét, „szilvesztert” készített magának 1555-ben Kálvin.

Magának? Nem, az egész lengyel népnek, s evangéliumi világosságot kapott nemes előkelőségeinek, hiszen szívükre helyezte a felelősséget a jó államrendért, a Szentírásért, a tiszta hitért, életgyakorlatért és az evangéliumi értékeken nyugvó nevelésért. Boldog nép, aki ilyen intést, tanítást kaphatott, kap. Bár csak nekünk is jutott volna legalább ennyi Kálvinból. Ennek ellenére Isten sajátos történelmi csodája, hogy a protestantizmus nálunk lett nagyobbá, Európa szellemi és lelki védőbástyájává avatva a keleti végeken a kárpát-medencei protestantizmust. Ez Isten bölcs előrelátásnak és felemelő kegyelmének köszönhető. Bárcsak a 21. században élő nemzedékek is felismernék, s magukévá tennék ezt a tapasztalatot és nemzetmegtartó, egyéngyógyító meggyőződést!

Századokon, nemzedékeken átível ő újévi genfi ima Kálvin János genfi prédikátor újévi imádsága végre érkezzék el hozzánk édes anyanyelvünkön: Mindenható Istenünk, Te alászállottál hozzánk és gondoskodtál arról, hogy mindazt megadd nekünk, ami földi életünkhöz szükséges és fontos. Segíts megtanulnunk azt, hogy egészen Rád bízzuk magunkat, s így áldásoddal induljunk az újesztendő felé.

Szentlelked vezessen minket, Ő gyújtsa fel bennünk a buzgóság lángját. Azért lángoljunk, hogy Téged segítségül hívjunk.

Kegyetlenség és mértéktelen embertelenség vesz körül minket, így gyakran tévelygünk a külső dolgokban. Úgy tűnik, hogy az emberek nagyon megfeledkeznek magukról, s olyan háborúságokba keverednek, melyek során feledve lesz minden jogszerűség és minden törvény. Ahol viszont Istent felismerik és megismerik, ott felébred és növekszik az emberség. Ahol viszont kölcsönösen elnyomják és meghazudtolják egymást, ott az is kiderül, hogy kiveszett belőlük a Te félelmed. A kert feletti felügyeletet Te Ádámra ruháztad, hogy ezzel is megmutasd, szabadon rendelkezhetünk azokkal a dolgokkal, javakkal, amiket Te azzal a feltétellel bíztál ránk, hogy mértéktartással és megelégedéssel éljünk velük. Ami

191

pedig még hiányzik, arról gondoskodjunk. Semmi más nincs, amiben Téged igazán követhetnénk, mint a jó cselekvése. Nem elég az, ha a hit bennünk megfogan, azt folyamatosan táplálnunk és növelnünk kell. Urunk, Istenünk, tudjuk, azért vagyunk e földön, hogy egy szívvel és egy szájjal magasztaljunk Téged, s ez legyen életünk igazi értelme és célja. Add meg ezt nekünk, Ámen.

Igen, ez volt Kálvin életének végső értelme és célja, meg fundamentuma a 16. században. Nem lehet más végső értelme és célja, meg fundamentuma a mi életünknek sem új ezstendőben!

Legyen áldást hozó, áldást osztó számunkra, rajtunk keresztül az Úrnak ránk köszönő új esztendeje is!

ÉV VÉGI VISSZAPILLANTÁS – HÁLA MINDENÉRT A hála a cantus firmusa, alaphangja a genfi francia reformátor, Jean Calvin óévi imájának és a 20. századi német evangélikus mártírteológus, Dietrich Bonhoeffer visszapillantó sorainak. Mintegy 400 év a sorok írása közötti időeltérés, de mindketten a hála lelki motívumára fűzik fel gondolataikat.

Kálvin óévi hálaimája Istenünk, jó Atyánk, ez az év lassan véget ér. Sok mindent tapasztaltunk, megéltünk, némi öröm is adódott utunkon. Mindent hálásan vettünk szent kezedből. Adódott fájdalom és szenvedés is, betegség és gyász is a múló napokban. De nem törtünk össze, el tudtunk mindent viselni. Hálával telt szívünkkel mondjuk: Te vezettél át minket az idők viharain. Hálaadásunk közben sem feledkezünk meg testvéreinkről: azokról, akik éheznek és fáznak, akik fenyegetések és üldözés között élnek, akiknek az életét erőszak veszi körül. Erősítsd meg őket, Urunk, nehogy elveszítsék hitüket, de megőrizhessék bizodalmukat Tebenned, és új reménységet kapjanak. Engedd Urunk, hogy emberséget tapasztaljanak, s felfedezhessék szereteted jeleit. De könyörgünk azokért is, akik a baj és erőszak okozói: fedezzék fel szeretetedet, s így hagyják el gaz cselekedeteiket.

Nem felejteni, hanem feldolgozni! - Bonhoeffer Ennek az évnek a végén szólnunk kell minden hétről, minden óráról, ami mögöttünk van. Ezzel az Igével kezdjük imádságunkat, mert egyetlen óra sem múlt el, amiről ne mondhatnánk el: „Ő mindent jól cselekedett” (Márk 7,37). Pontosan azokat a napokat nem szeretnénk ma hátunk mögött tudni, melyek nehezek voltak, megkínoztak minket vagy aggodalmat hoztak magukkal. Azokat a napokat nem akarjuk magunk mögött hagyni, melyek a keserűség ízét adták nekünk, mindaddig, amíg ezekről a napokról hálával és 192

alázatosan meg nem valljuk: „Ő mindent jól cselekedett”. Nem felejtenünk kell, hanem feldolgozni és legyőzni. Ezt a hála képes megtenni. Nem akarjuk a múlt rejtélyes titkait megoldani, s gyötrő tépelődésbe süllyedni, hanem mindazt, ami felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, úgy, amint van, megbékélve Isten kezébe szeretnénk visszatenni. Ezt pedig csak alázattal tehetjük meg. De a legfájóbb tüske még hátra van: Az én vétkem, az én igen nagy vétkem!...Bűneim rossz gyümölcse bizony vég nélkül tovább hat.

Hogyan zárhatom mégis le mindezt? Ha nem tudod vétkedről kimondani, „Ő mindent jól cselekedett”, akkor még nem vagy keresztyén, akkor még megkeményedtél bűneidben… A végső és legmeglepőbb ismertető jele a keresztyén embernek pontosan az, hogy ő végül is ki tudja mondani bűneiről: Ő mindent jól cselekedett.

(D. Bonhoeffer, Illegale Theologenausbildung: Finkenwalde 19351937) Kálvin újévi gondolatai „Azokra az emberekre gondolok ilyenkor, akiket hitük miatt megvádolnak, fenyegetnek, üldöznek, vagy kivégeznek. Naponta fellobbannak a máglyák lángnyelvei, s ez a humanizmus korában.

Amint Luther atya is írta: ’Az ős ellenség most is üldöz még’. Ezért van ezeknek az embereknek szükségük segítségünkre. Hogy támaszt találjanak nálunk és kitartsanak”. (Idézet Wendelin Rihelhez, strassburgi nyomdászhoz, Kálvin római levél-kommentárja kiadójához írt levélből – ford. drbl)

LEGYEN ÁLDÁS RAJTAD, KERESZTYÉN MAGYARORSZÁG! Istenhívogató: Irgalmad árnyékában rejts el engem

Ha valamikor, éppen szilveszterkor, az új esztendő nyitányakor van leginkább szükségünk a hitre. Hiszen a nem

193

látott dolgok valóságos ismeretlen birodalma, tartománya felé indulunk. Mit hoz 2021? 2022? Sokan sokfélét mondanak, ígérnek, várnak. Vagy éppen semmit, összetörten mennek, sodródnak az ismeretlen, új napok felé. És ezt sóhajtják: Meddig még, Uram, meddig? Nekünk az a bizonyosságunk, hogy Valakit hoznak az új napok, Őt, az Örök, Változatlan Valóságot, magát Istent és az Ő Fiát, Urunk Jézust. Sőt: Ő hozza az új napokat, nem véletlenül zuhannak ránk, mint a földrengés. Júda oroszlánja (Jelenések 5,5), aki már győzött a másik oroszlán, az ördög fölött, aki mint ordító oroszlán jár szerte a világban, keresve, kit nyelhet el (1Pét 5,8). Ezzel az oroszlánnal szemben a Bárány hozza 2021-et, 2022-t...

Ezért most néhány gondolattal, továbbá Michael Willfort osztrák festő képeivel és egy személyes hangvételű spirituális útravalóval szólít meg mindannyiunkat ez az Isten-hívogató, Isten elé hívogató.

Az élénk színű, reményt, bizalmat, innovációt, változást sugárzó festményen megszelídítetten kíséri az útját járó embert az oroszlán. Bármily veszedelmek között járjunk is majd, láthatatlan vírusok vagy szembejövő, ádáz ellenségek között, velünk a Bárány.

Mellettünk jön az, Akire tekintve a jánosi látomásban az egyik vén így szólt: „Ne sírj! Íme győzött az oroszlán, Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és a hét pecsétet…” (Jelenések 5,5).

2021-ben is Ő lesz az, Aki oroszlánszelídítő Bárányként áll majd melletted, Aki majd felnyitja a jövő könyvét is, mert minden, de minden az Ő kezéből jön. És aki letöröl minden könnyet mindenek előtt a szívünkről… „Ne sírj!…”

194

Isten kezében a keresztek között is, egész évben Ilyentájt minden esztendőben eszembe jutnak Luther, Kálvin imái, erdélyi nagyasszonyaink, Árva Bethlen Kata, Petrőczy Kata Szidónia vagy éppen Lorántffy Zsuzsanna gyönyörű, mély hitről tanúskodó vallomásai, melyek az emberileg bizonytalan, Isten felől azonban biztos jövendőt szemlélve, a bizalomra, hitre hívogatnak mindnyájunkat. Vagy miként a Heidelbergi Káté, a magyarságot jó és rossz sorsában mindenkoron vigasztaló, talpon tartó gondviselés hirdetéssel szól ma is hozzánk, amit most a 27. kérdés-felelettel idézek az Olvasók figyelmébe. „Mi az isteni gondviselés?” – tegyem hozzá: ami félelemoszlató jövőbe tekintésünket segíti?

A válasz: „Istennek mindenható és mindenütt jelenvaló ereje, mellyel mennyet és földet, minden teremtménnyel együtt, mintegy a saját kezével fenntart és úgy igazgat, hogy fák és füvek, eső és szárazság, termékeny és terméketlen esztendők, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szóval minden, nem történetesen, hanem az Ő atyai kezéből jön”.

Szépen rímel erre a valamivel korábbi kínai keresztyén példabeszéd. „Így szóltam az angyalhoz, aki ott állt az új év kapujában: Adj egy lámpást a kezembe, kérlek, hogy biztos léptekkel járhassam utamat a sok bizonytalanság között, ami rám vár az új esztendőben. Ám az angyal ezt felelte: Lépkedj bátran a sötétben, csak közben tedd kezedet Atyád, Istened kezébe. Járj hittel! Az Ő keze vezetése jobb, mint a lámpás, és biztosabb még a járt útnál is. Bízzál Őbenne!”.

195

A fentieket egyetlen szép képben komponálta egybe, s derűs fényekkel biztosít az elmondottak igazáról Michael Willfort másik festménye. Az atyai kéz emel, tart. Ahogyan Babits írta: „mindenütt épen tenyérrel emel e nagy égi Kéz”. Dőlhetnek feléd keresztek, visítva támadhat szívtépő vadmadár, sorsmadár, kegyetlen testilelki, családi, nemzeti próba jöhet, de tart az a Kéz, a földön munkálkodó égi Krisztus-kéz. Tedd kezed Atyád kezébe 2021, s majd 2022 minden napján, Ő túlemel, felemel, megemel, átemel mindenen. „Bízzál az Úrban, rólad Ő / Meg nem feledkezik, / Sorsod sötétlő árnya közt / Szent arca rejtezik”.

Személyes vallomás és Istent hívogató zsoltár A 23. zsoltár ihletésére, Isten Lelke vezetésével fogalmaztam ma újra 2016 elejére írt zsoltár parafrázisomat. Az eredeti az Evangélikus Élet színes mellékletében, a Forrás rovatban jelent meg. Az azóta megélt és előrevetülő 2021-22-es események lelki szemlélése közben Uramtól, Megváltómtól átvettem és leírtam ezeket a sorokat. Nem csak magamnak, mindenkinek szól, mindenkit szólít ez a lelki útravaló. Szeretettel, testvérszívvel nyújtom át a Kedves Olvasónak!

196

Még ha nem is tudnám - személyes imádságom Még ha nem is tudnám, hol talál majd nyugalmat lelkem, az innenső vagy a túlsó parton e gonosz időkben, és ha arcomat sűrű homály borítaná el, gond, csalódás, megrettenés felhője, világjárvány újuló veszedelme, s ha napszálltakor is nyugtalan lenne a szívem, hiszem, tudom, bízom: Te fogsz akkor is majd jótevő kezeddel betakarni, megnyugtatni engem.

Irgalmad árnyékában rejts hát el engem, mikor nem lesz sehol menedékem.

Jóságod legyen lelkem védőpajzsa, sebeimre gyógyír Igéd balzsama.

Mert ha Kelet felé megyek, ott vagy, ha Nyugat felé, ott is észreveszlek, ha Északon működsz, meglátlak Uram, ha Délre fordulok, ott is látom áldó kezed.

197

Tied az életem kettőezer-huszonkettőben, mint volt kezdetben, s lesz a végen, ha majd zarándokutam itt bevégzem, meghallván hazahívó égi zenédet.

Addig is, mindvégig ezt kérem: Jó Uram, én Istenem, nyugtasd meg Tenmagaddal zaklatott, botladozó szívem. Ámen.

IGEŐRTÜZEK, IMAŐRTÜZEK GYÚLNAK ÚJESZTENDŐ HAJNALÁN

Őrtüzeket már régóta gyújtanak a népek, emberek. Hozzánk legközelebb székelyeink őrtűzgyújtása áll. Fenn a Nyergestetőn és másutt, szerte a Székelyföldön a hegykoszorúk magaslatain.

Korábban augusztus elsején megcsodáltam a svájci Alpokban a sok százéves nemzeti függetlenség őrtüzeit. Ez is különös látvány. De Bibliánk is tud hasonlóról, nem véletlenül fogalmaz a zsoltáríró az Ige szövétnekéről, mécseséről lábaink előtt (Zsoltárok 119,105). A kuruc dallamra írt Pécsely-féle vers pedig, ami ugyan 1641-ben született, 2021-re is érvényesen adja ajkunkra a kérést: „Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek és bennem virraszd fel napját 198

kegyelmednek” (Ref. Énekeskönyv, 226,2). Adja Isten nagy kegyelméből, hogy 2022-ben minden napján kigyúljon lelkünkben az áldó szent Ige és lehessen minden hajnalhasadás az Ő kegyelmének jele és megjelenítője.

Múló vagy telő idő?

Kissé más ez az újévköszöntő, mert imák és Igék koszorújába, fénykörébe vonja a múló időt, hogy az ne ellenünkre múljon, hanem épülésünkre, javunkra teljen. Ilyen értelemben készült ez a válogatás Kedves Olvasóink köszöntésére és épülésére.

Újévi jókívánság Isten el őtt mondva A szeretet Istene ajándékozza nékünk az Isten iránti szeretet új esztendejét, 2022-őt. Őrizze meg Ő az embereket kapcsolataikban és formálja a kapcsolatainkat emberségessé. Ő adjon mértéktartást dolgainkban és döntse le a határokat, ahol azok károsak.

Ne engedje, hogy az emberek pénzt vagy bármi mást hamisítsanak, s mentsem meg attól, hogy a pénz hamis embereket hozzon létre. Ö adjon a politikusok ajkára szebb magyar szavakat, s a magyaroknak jó politikusokat.

Barátaink iránt Ő adjon szívünkbe szeretetet, s a szeretet által szerezzen nekünk több barátot. Ő munkálja ki javunkra, hogy a tudományok tudást terjesszenek, s a kutatási szenvedély ne okozzon senkinek szenvedést.

Tegye meg velünk Istenünk, hogy méltósággal éljük napjainkat, s legyen egészen hétköznapi kincsünk az emberi méltóság, magyarnak magyar általi megbecsülése, tisztelete. Ő formálja szívünket keresztyénné, keresztyénségünket pedig jószívűvé. Ámen.

1995-ben találkoztam Heidelbergben ennek a jókívánságnak a szerzőjével, Axel Kühner szakíróval, evangelizációs lelkésszel, s megígértem neki, hogy Csak egy perc című, németül írt könyvének elején bejegyzett jókívánságát idehaza is megosztom az Olvasókkal.

Csak 27 év múltával sikerült. De beteljesülhetett az ígéret, mert

199

Isten elhozta ennek is az idejét. Az elmúlt évek tehát nem múltak el hiába. Hála legyen érte Őneki!

Reformátori imák Kálvin újévi imája: Mindenható Istenünk, Te alászállottál hozzánk és gondoskodtál arról, hogy mindazt megadd nekünk, ami földi életünkhöz szükséges és fontos. Segíts megtanulnunk, hogy egészen Rád bízzuk magunkat, s így áldásoddal induljunk az új esztendő felé.

Szentlelked vezessen minket, Ő gyújtsa fel bennünk a buzgóság lángját. Azért lángoljunk, hogy Téged segítségül hívjunk.

Kegyetlenség és mértéktelen embertelenség vesz körül minket, így gyakran tévelygünk a külső dolgokban. Úgy tűnik, hogy az emberek nagyon megfeledkeznek magukról, s olyan háborúságokba keverednek, melyek során elfelejtik a jogszerűséget és a törvénytiszteletet. Ahol viszont Istent felismerik és megismerik, ott felébred és növekszik az emberség.

Ahol viszont kölcsönösen elnyomják és meghazudtolják egymást, ott az is kiderül, hogy kiveszett belőlük a Te félelmed. A kert feletti felügyeletet Te Ádámra ruháztad, hogy ezzel is megmutasd, szabadon rendelkezhetünk azokkal a dolgokkal, javakkal, amiket Te úgy bíztál ránk, hogy mértéktartással és megelégedéssel éljünk velük. Ami pedig még hiányzik, arról gondoskodjunk. Semmi más nincs, amiben Téged igazán követhetnénk, mint a jó cselekvése. Nem elég az, ha a hit bennünk megfogan, azt folyamatosan táplálnunk és növelnünk is kell. Urunk, Istenünk, tudjuk, azért vagyunk e földön, hogy egy szívvel és egy szájjal magasztaljunk Téged, s ez legyen életünk igazi értelme és célja. Add meg ezt nekünk, Ámen. (Ford. drbl) Luther újévi imája: Szerető Istenünk, miért is aggodalmaskodnék évről évre amiatt, mit egyek és mivel töltsem meg a gyomromat?

Vagy amiatt, hogyan lesz majd kalász a mezőn és mindenféle gyümölcs a kertjeinkben, aminek megterméséhez az egész világ minden okossága kevés? Szerető Istenem, tudom, hogy Neked ennél sokkal több mindened van. Te gondoskodsz arról, hogy ne szenvedjek hiányt. És ha mégis szűkös időket adsz, akkor is áldó eged hajlik fölénk. Légy továbbra is Te az én éléskamrám, kincsesládám és pénztárcám. Benned van minden értékem, kincsem.

S ha Te az enyém vagy, megvan mindenem. (Ford. drbl)

Magyar imák

200

Rákóczi Ferenc imája A te kezedben van szívünk, Uram, Döfd át szereteted nyilával, Gyújtsd fel a lomhákat, Vezesd vissza az eltévelyedetteket, Világítsd meg a vakokat, Lágyítsd meg a hajthatatlanokat, Bátorítsd meg a habozókat, Tanítsd a tudatlanokat, Gyarapítsd bennünk a hitet, Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját, S újra és újra kérlek, Add, hogy szereteted gyarapodjék, Hogy ez az isteni láng Eméssze föl viszálykodásainkat. Öveges József imája Segíts, Jézus, hogy megnevelhessük a farizeusokat, fölöslegessé tehessük a hóhérokat, és jó szándékukat valóra válthassák a Pilátusok!

Elmúlnak esztendeink mint egy sóhajtás (Zsoltárok, 90,9) Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsidók 13,8) Gyújtsd meg Uram hát Igéidnek és imáinknak őrtüzeit a 2022-es év minden napján, és életünk kimért idejében, hogy el ne tévelyedjük! Áldott, őrtüzekkel oltalmazott, keretezett újesztendőt mindenkinek!

NEGYEDIK FEJEZET

BIBLIAI UTAKON

201

PÁL APOSTOL NYOMÁBAN - BIBLIÁVAL A KÉZBEN (1.)

TARZUSZ

Jó 44 éve Gondviselő Istenem megengedte, hogy a Szentföldre léphettem, s ott 11 hónapon át járhattam Urunk megszentelte drága újszövetségi helyeken, és az ószövetségi kijelentéstörténet szent helyein. Nem turistaként, hanem régészeti kutatások munkatársaként, a Német Protestáns Intézet a Szentföld Ókortudományi Kutatásáért ösztöndíjasaként.

40-45 fokos melegben végeztünk ásatásokat egy amerikai expedíciós csoporttal, tisztogattuk, rendszereztük, elemeztük, katalógusba szedtük a több ezer éves agyag, kő és kerámia leleteket.

Legfelemelőbb élményeim között volt, amikor felmehettünk a Törvényadás Hegyére, a Mózes tapodta Hóreb-hegy izzó levegőjű csúcsára. Meg amikor Megváltó Urunk földi jelenlétével kitüntetett

202

helyeken végeztünk feltárásokat. Még ma is beleremeg a szívem a szentség érintette földi helyek lenyűgöző hatásába. Mivel sokan már filmen, könyvekben, cikkekben megírták a táj, a szentföldi helyek Urunk által bejárt, Igéiben megörökített helyszíneit, most kicsit másfajta zarándoklatra hívom Testvéreimet. Sok ezer fényképet, több száz oldalas jegyzeteimet újra lapozgatva elhatároztam, hogy ezt a különös barangolást a kevésbé népszerűsített helyekkel kezdem. Pál apostol nyomában induljunk el most Tarzuszba, ahol a keresztyénség történetének első, s legjelentősebb misszionáriusa, az evangélium Európába vivőjének szülőföldjét keressük föl.

A szülőhelye után Tarzuszi Saulnak vagy Pálnak nevezett apostol Kr. u. 5 januárjában született az akkori Római Birodalom Kilikia nevű tartományának a fővárosában. Akkoriban a város egyeteme vetekedett a görög Athén, az egyiptomi Alexandria és a szíriai Antiókia szellemi tekintélyével. A város neve Bibliánkban ötször fordul elő. Az ApCsel 9,11-ben tarzuszi Saulként említi őt Lukács, aztán amikor Jeruzsálemben a görög nyelvűekkel vitatkozott, s azok végezni akartak vele, akkor testvérei visszaküldték Tarzuszba (ApCsel 9,28-30). Már itt láthatjuk, hogy a szülőváros nem csak történelmi hely, s nem pusztán családtörténeti rangot kap, hanem az életben maradás városa is. Azzá lesz, mert az Úrnak terve volt Saullal, s ezt a várost jelölte ki számára a kegyelem Ura a túlélés helyévé. A város így bekerült a keresztyén üdvösségtörténetbe, átlépve egy másfajta minőségbe, mert az Úrnak volt szüksége a városra, hogy későbbi apostola ott megszülessen, majd túlélje a veszedelmet. Azután olvasunk Tarzuszról, amikor Barnabás elment Saulhoz, s magával vitte Antiókiába, ahol igen nagy sokaságot tanítottak (ApCsel 11,2526). Majd ismét Jeruzsálemben látjuk, ahol a görög tudásán csodálkozó ezredesnek, aki éppen letartóztatni akarta, azt mondta: Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Kilikia nevezetes városának polgára (ApCsel 21,39). A zsidókhoz fordulva héberül így folytatta: A kilikiai Tarzuszban születtem (ApCsel 22,3).

Igen, különös családi és vallási, illetve “polgári” azonossága volt Pálnak. Szülei jómódú farizeusok voltak, otthon héberül és arámul beszéltek egymás között, de az utcán már görögül, latinul váltott szót. Több nyelvet elsajátított, az akkor még létező zsinagógában, ami a városnál kanyargó Kydnus folyó közelében állhatott. Az ottani

203

Midras-iskolában sajátította el a Törvényt, előbb ott metélték körül, 12 évesen ott vált a Törvény fiává. Tarzuszban helyezték vállára a toga virilis-t is, a férfiaknak járó tógát, amivel szabad római polgárságát nyilvánították ki. Ez a különös tarzuszi identitás aztán a damaszkuszi úton fordult át Saulból Pálba, amint beragyogta őt Krisztus, s így új önazonossága lett: krisztusi emberré lett.

Mindenben Krisztus határozta meg őt. A régi ugyan nem vált semmivé, hiszen iskolázottságát, nyelvtudását, műveltségét, írásismeretét is teljesen a Názáreti Jézus ügyének szentelte. Ez ma is így van mindekivel, aki Atyánk elrendelése, Urunk elhívó Igéje nyomán új emberré lesz: amit addig saját magáénak tekintett, azt Krisztus szolgálatába álltja. Ugye, megéreztük már ezt a csodálatos “átprogramozást” megtérésünkben?!

Tarzusz ma törökországi város (Mersin). Egykoron zsinagóga, majd nagy templom állt ott. Pál révén sokáig fényes neve volt korokon át Jézus követői seregében. Ma is, de a város mai lakói szinte semmit nem tudnak erről. Nekik ez már régmúlt, elsüllyedt, talán soha-semvolt dicsőség. A ma élő keresztyéneknek, s az utánunk következőknek azonban nem egy múltjavesztett város, hanem Pálért kedves zarándokhely. Azé a Saul-Pálé, aki a Benjámin törzséhez tartozó tarzuszi családból sarjadt, melyben elődei között Izrael első királya, Saul is ott volt. Nem akármilyen családtörténet! Saul nevével a királyi eredetre emlékeztették őt szülei, a római Paulus névvel a szabad polgárvoltra. Hányféle vér csordogált Pálban!

Mennyi benned és bennem? De nem a vér, a férfi indulata határozta meg őt, sem minket, hanem Isten Szent Lelke Krisztusban. Eleink örökségét is átprogramozó Urunk új emberré szülő kegyelme ért el hozzánk is! És többé már nem annak örülünk, hogy mit mondanak rólunk a családi krónikák, hanem annak, hogy a nevünk fel van írva a mennyben. A hagyomány szerint ma már csak egyetlen, még működő kerekeskút emlékeztet a város méltán legnagyobb fiára. Állítólag ez a tarzuszi Saul szüleinek házában állott. De amíg a földi emlékezet megmarad, addig Saul-Pál nevének említésekor sokakban felidéződik Tarzusz neve is - mert így rendelte Urunk.

204

PÁL APOSTOL NYOMÁBAN – BIBLIÁVAL A KÉZBEN (II.) ANTIÓKHIA

Pál apostol és a vele együtt szolgáló Barnabás személye élő hidat képezett a jeruzsálemi gyülekezet és az Orontes partján fekvő szíriai Antiókhia között. Ez a város, mely a későbbiekben a keresztyén teológiai gondolkodás és az egész közel-keleti keresztyénség szíve lett, a Római Birodalom harmadik legnagyobb települése volt. Pál korában több mint fél millió lakosa volt. Pál még Saul korában, amikor Tarzuszból, szülővárosából a zsidóság fővárosába, Jeruzsálembe igyekezett, nem kerülhette ki fényes palotáit, négyszeres oszlopsorral szegélyezett, hét kilométer hosszú, kikövezett római főútját. Nagy Sándor utóda, I. Szeleukosz alapította a várost Kr. előtt 310-ben, azzal az ambícióval, hogy fényesebbé teszi Babilonnál. Amfiteátruma, kőszínháza a legnagyobb volt a Római Birodalomban. A világon itt volt az első tökéletes utcai világítás, hatalmas olajlámpások nappali fényt árasztottak az utcákra. Korabeli feljegyzés szerint Róma, Efézus és Alexandria népe irigységgel szemlélte a várost. Hitünk története szempontjából ez a város, amelynek neve 17 alkalommal fordul elő főként az Apostolok Cselekedeteiről írt könyvben, sokkal fényesebb, mint a város külső ragyogása.

Miért is?

205

A „keresztyén” nevet ez a város adta a világnak (ApCsel 11,26), s egyben Pál és Barnabás eredményes, egy éven át folytatott missziós esztendejének a helyszíne is volt, ahol később a hosszabb missziói utakra is felkészítette őt Isten Szentlelke. Pál három missziói útja végén mindig visszatért a városba. Az ottani, főként görögökből megtért közösségnek hirdették az Úr Jézus Krisztust, miután az üldözés következtében szétszóródott tanítványok eljutottak Antiókhiába. „A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek”, azaz görögül khrisztiánusz-nak, latinul christianinak. Nem Róma, nem Jeruzsálem, hanem a mai sokat szenvedett Szíria földjén, az Orontes parti Antiókhia szép keresztyén nevünk szülővárosa. Rögtön meg kell jegyezni, hogy van az Újszövetségben egy másik Antiókhia is, ez az egykori Piszidia tartományban található, a mai Törökország Anatólia Tartományában, igencsak messze a szíriai Antiókhiától. Pál apostol első missziói útja során ide is elment, amikor Cipruson át elhajózott, s gyalogszerrel, nem kis veszedelem közepette végigjárta Attália, Perge, az ottani Antiókhia, Ikónion, Lystra, Derbe városait és prédikálta az evangéliumot Sabbat napon a zsinagógákban. De mindenhonnan elüldözték. Erről az útjáról szólnak az ApCsel 13-14 versei (13,4kk; 13,14kk; 14,19kk; 14,21kk). Pált ezen az útján Lisztrában megkövezték a szomszédos Antiókhiából és Ikóniumból érkezett zsidók, kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték (14,19). Amikor erről az első missziói útról Barnabással együtt a szíriai Antiókhiába hazamentek, ott beszámoltak a gyülekezetnek munkálkodásukról, hányattatásaikról.

Ekkor megjegyzi Pál: gyülekezetenként elöljárókat, presbitereket (preszbüterusz – görögül – presbyteros – latinul – ApCsel 14,23) állítottak. Az Orontes-parti szíriai Antiókhia gyülekezete volt a páli missziós szolgálat lelki központja, a bázis, a másik, a piszídiai Antiókhia csak egy állomás, aminek nem igazán jó emlékezetét hordozta szívében a népek apostola. Az ApCsel 14,25kk-ban olvasunk arról, hogy missziói beszámolót és jelentést adott Pál és Barnabás útjukról, hiszen onnan indították el őket Isten kegyelmébe ajánlva térítő útjukat – ezzel tartoztak „anyagyülekezetüknek”.

206

Értékelésük minden személyes fájdalmat felülmúlt és gyógyított: „elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre” (14,27). Amikor a jeruzsálemi apostoli gyűlés levelet fogalmazott és küldött Pállal és Barnabással az antiókhiai gyülekezetnek, ebből is érződik, hogy milyen súlya volt a korabeli keresztyénségben Antiókhia egyházának. Ott már voltak ugyanúgy apostolok és vének, mint a jeruzsálemi ősgyülekezetben (ApCsel 15,22-23). Sőt azt is megtudjuk az ApCsel-ből, hogy az antiókhiai gyülekezetben volt néhány próféta és tanító (ez utóbbiakat nevezte a latin Újszövetség doctores-nek), tehát igen művelt összetétele volt ennek az ősi keresztyén közösségnek. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a híres Gamáliel-féle zsidó „akadémián” magas fokú rabbiképzésben részesült Saul/Pál igazából Antiókhiában érezte otthon magát, ahol a zsidó, görög-hellén és a latin szó, kultúra örökségével érkezett megtértek békésen és boldogan együtt tudtak élni újjászületett, Krisztusban mindenfajta válaszfalon túllépó új életet. Az sem véletlen, hogy éppen ebbôl a lelkileg gazdag gyülekezetből nőtt ki a teológiaés egyháztörténelem egyik legjelentősebb eszmei központja, az egyiptomi Alexandria mellett a legerősebb lelki és hitbeli forrásvidéke a keresztyénségnek. Már a 3. század közepe óta püspöki székhely. Olyan nevek jelzik történetét, szellemi világítótorony szerepét, mint Szamoszatai Pál, Ignatius, Theophilus egyházatya. A teológiai fejlődés elején, kb. 363 óta, egy presbiter áll, a szó eredeti értelmében elöljáró, vén, Diodor néven, aki később Pál apostol szülôvárosában, Tarzuszban lett püspök. Így ölelte Isten egybe korokon keresztül Tarzuszt, Antiókhiát, Jeruzsálemet. A legnagyobb antiókhiai gondolkodók, imádkozók, mint Chriszosztomosz és mások a keresztyén lelkiség és egyetemes gondolkodáskultúra fényes csillagai ma is. Az ő örökségük is segítette megmaradni Urunk kegyelme mellett minden kegyetlen üldöztetés ellenére az utóbbi években szír keresztyén testvéreinket az iszlám világban, akik magyar keresztyénségünket megelőzően már közel ezer éve Krisztus Urunk hűséges tanítványai lettek. „Ahol mély a gyökér, ott a fák koronáját szaggathatja a vihar!” (mai szír keresztyén közmondás).

207

PÁL APOSTOL NYOMÁBAN – BIBLIÁVAL A KÉZBEN (III.) DAMASZKUSZ

Damaszkusz az egykori és mai szír világ fővárosa, nevezik a jázminok városának is. Nagyon régi település, már Kr. előtt a 15. században említik egyiptomi fáraók földrajzi listái. Josephus Flavius zsidó történetíró a Kr. utáni 1. században ír róla. A „népek apostola”, Pál, aki Jézus Krisztust három missziói útja során szinte az egész akkori világgal közvetve vagy közvetlenül megismertette, honnan is kapta annyi próbával, testi bajokkal terhelve azt a hatalmas energiát, ami élete végéig működtette őt? A csontjaiban izzó szent tűz – a Jézus Krisztussal történt találkozás – izzó hite. Igen, mindez.

A titok azonban abban is rejlik, hogy a buzgó zsidó Saul, a keresztyénüldöző, akiben az Úr tanítványai elleni öldöklés szándéka dúlt (ApCsel 9,1), a damaskuszi úton átesett a nagyfordulaton. Az ApCsel 9 elején olvassuk, hogy az akkori világ egyik legjelentősebb városához közeledve, „hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte” (9,3), s ő a földre esett. Caravaggio olasz festő ezt 1601ben készített festményén szemléletesen ábrázolta.

A mennyből jött fényt hang követte: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (9,4). S aki őt megkérdezte, ezt mondta magáról: „én

208

vagyok Jézus, akit te üldözöl” (9,5). Nem mellékes figyelni arra, hogy az akkori Szíria fővá-rosa, a ma is üldözésnek kitett szírek földjén hangzott el Jézus szájából kétszer is a keresztyénüldözés kulcsszava: a persecutio igei formája (üldözöl). Az arabok ma is mutogatják azt a helyet, ami a várostól fél órányira található Kaukab falu határában van egy kis domb, azon toronyszerű építménnyel.

A közemlékezet szerint itt volt Saul Pállá térésének, a fény és hangjelenségnek a helyszíne. Hogy ez valós vagy nem, mindenesetre az emlékezet, s nem csak keresztyéneké, jegyzi ezt az eseményt. A fény és hangjelenség, az élő Úr személyes szava hozzá egész életét átprogramozta: üldözőből igehirdető, magas lovon ült emberből Jézus Krisztus szolgája lett. Ezt az élményt Pál maga is úgy minősíti később, mint aminek révén Jézus tanítványává változott.

Amikor húsz év múltán a jeruzsálemi néptömeg előtt beszélt (ApCsel22,1-21), elmondta megtérésének a történetét, egész pontos idői meghatározással élt: „dél tájban hirtelen vakító fényesség sugárzott le rám az égből” (22,6). Majd II. Agrippa király előtt elmondta: „dél tájban az úton láttam, amint a mennyből a nap fényénél is ragyogóbb világosság sugároz körül engem” (26,13).

Megtérés, megvilágosodás, az Úr megszólításának elfogadása, Hozzá fordulás, Igéjének követése, majd hirdetése – ezek a páli megtérés kívülről nyomon követhető mozzanatai. (Vajon Te, kedves Testvérem, aki ezt olvasod, felfedezed-e hálás szívvel a damaszkuszi megtérés-út valamelyik mozzanatát hitéleteden?).

Régebbi damaszkuszi városképe-ken gyakran látni azt az utat, amit az ApCselben Egyenes utcának (Via Recta latinul) hívtak, ahová a Pállal lévők bevezették őt, mivel három napig nem látott. A mai Damaszkusz lakói büszkék arra, hogy városuk a világ egyik legrégibb lakott települése. 1Móz 15,2-ben Abrám a damaszkuszi Eliézerről tesz említést. Dávid helyőrséget helyezett az arám Damaszkuszba (2Sám8,6). Pál ott jártakor láthatta a Jupiternek szentelt templomot. A bizánci korban a templomhegyen állt a Keresztelő János templom, amit aztán Omajjád Mecsetté alakítottak át. A hagyomány úgy tartja, ott őrizték Keresztelő János fejét. Érdekesség, hogy a legmagasabb minaretet Jézus-minaretnek nevezték el, mivel a muszlimok úgy tartják, hogy Jézus az ítélet napján itt fog a földre visszatérni. Ettől nem messze az Egyenes utcában, a Via Recta-n, ahogyan Pál korában nevezték (arabul Szuk 209

al-Tavil) volt Júdás háza, amelyben a tarzuszi Pál tartózkodott, s ott tette rá Anániás a kezét, hogy lásson. Ott nevezte őt az Úr „választott eszközömnek” Pált (ApCsel 9,15).

Az Egyenes utca valamikor másfél kilométer hosszú és 30 méter széles volt, előkelő palotákkal, házakkal. És zsinagógával is. Anániás egykori háza helyén, a Dzsáfár utcában van egy ferences templom. És még egy építészeti, s bibliai emlékhely. A damaszkuszi zsidók elhatározták, hogy végeznek Pállal. A város kapuit éjjel-nappal őriztették ezért. De a tanítványok éjjel a városfalon keresztül lebocsátották Pált egy kosárban, így menekült meg (ApCsel9,23-25).

Ahol a városfalon ez az ún. Pál-ablak volt, oda később felépítették a Pál-templomot, amit Bab Kisan templomnak is neveztek. Ez úgy keletkezett, hogy 1885-ben a melkita (görög-katolikus) pátriárka, Gregorius Joseph megvásárolta a területet, s oda negyven évvel később utóda, Demetrius Cadi pátriárka húzatta fel a templomot.

Egy bizonyos: az Egyenes utca, ahol a megtért Pál napokon át tartózkodott, missziótörténeti események helyszíne lehetett. Ott kapta vissza látását Pál, ott telt be Szentlélekkel, ott keresztelkedett meg, és ott kapott olyan erőre, amivel aztán a három missziói úton, a népek országútján hirdette a Feltámadott Úr Jézus Krisztust és evangéliumát.

210

Damaszkusznak tehát bibliás hitünk történetében Krisztustól minősített lett és marad a neve. Az Egyenes utcából jutott el Pál a filippi levél gyönyörű, és személyes élményektől is bizonyosan átszőtt vallomásáig: „ami pedig előttem van, annak nekifeszülve, futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért”(Fil 3,14).

211

PÁL APOSTOL NYOMÁBAN – BIBLIÁVAL A KÉZBEN (IV.) „A CIPRUSI MISSZIÓI MODELL”

Mennyivel más az, ha személyes élményeink szűrőjén át írhatunk valamiről, mint könyvekből éljük át. Hálás vagyok Uramnak, Jézus Krisztusnak, hogy 1986. novemberében az akkori nevén Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház országos missziói és külügyi előadójaként részt vehettem azon a világkonferencián Cipruson, ami a 2. évezred prófétai egyházi szolgálatának távlataival, esélyeivel foglalkozott. Lelkipásztori naplóm 7. kötetében örökítettem meg benyomásaimat „Larnaka – 1986” címmel. Most ezt lapozgatom, s indulok Kedves Olvasóimmal Pál nyomába. Nem azért, mert a nyári utazások nagy szezonja van vagy az Afrodité görög szépségistennő turisztikai-mitológiai jelenlétét sok helyszínen megörökítő, lenyűgöző szigetről kívánok mesélni. Az első missziói útra Pál, Barnabás és János Szentlélektől küldve indultak el. Lukács az ApCsel 13,4-12-ben pontos tudósítást írt erről a ciprusi időszakról, ami Isten Igéjének a hirdetésére szolgáló út volt (5.v.). Pálnak alkalmat adott arra, hogy az Úr egyenes útját elferdítő varázslóval szemben is (810.) megmutassa Jézus hatalmát, de arra is, hogy a római hatalom helytartójának a figyelmét is felkeltse a Jézus-hit iránt (7.v.), aki hitt, elámulva az Úr tanításán (12.v.). Rövid idő alatt sok minden történt, a ciprusi zsinagógáktól a helytartói palotáig vezető úton. Az első különös sajátosság, amit megtudunk a ciprusi út elején, s ez érvényes Pálnak mindhárom missziói útjára, sőt annál is többre, mindmáig: a misszió indítója, mozgatója a Szentlélek, aki a 4. vers szerint is elküldte őket erre az útra. A latin fordítás adja ezt egyértelműen vissza, amikor a „missio” szót alkalmazza. De azt is felismerhetjük az Igéből, hogy a misszió tárgya, témája: Isten

212

Igéjének (=verbum Dei) a hirdetése, prédikálása (5.v.), az Úr tanításának (=doctrina Domini) terjesztése (12.v.). A hatékony misszió emberi „kulcsára”, feltételére is rámutat ez az igeszakasz: megtelve Szentlélekkel (9.v.) szólt Saul, akit Pálnak is hívtak. Ma is igaz: Szentlélek nélkül hiábavaló fáradozás minden egyházi vagy papi, presbiteri és hívő igyekezet. Megtudjuk továbbá azt, hogy a misszió céljai között ott van a hitvédelem, az Úr egyenes útjának védelmezése (10.v.) mindenfajta elferdítéssel szemben (10.v.), az igazság ellenségeivel (10.v.), az álprófétákkal szemben, akik igyekeznek eltéríteni a hittől (8.v.) Ahol a tiszta Ige megszólal, ott az Ördög sem alszik, akit itt Barjézus, vagy Elimász, a varázsló testesít meg. S még valami: itt is szerepel az a szó, amivel az igehirdetői, a missziói szolgálatot minősítette, „rangosította” Lukács. Pált és Barnabást ugyanis elkísérte erre az útra János mint segítőtárs (5.v.).

Itt a ministerium szót használja a latin fordítás, ami pedig legnagyobb méltóságunkra emlékeztet, amit reformátor őseink így fogalmaztak meg: minister verbi Divini – Isten Igéjének a szolgája.

Mert minden hívő keresztyén, presbiter, diakónus, lelkész, tanító, doktor, teológus: az Ige szolgája. Nem több, de nem is kevesebb!

Fontos szempont ez is: az idegen hatalom és vallási világ képviselője, ez esetben a római prokonzul, Sergiusz Paulusz „hallani kívánta az Isten Igéjét” (7.v.). Egyértelmű: Isten Igéje felette áll, s így megszólíthatja a világi hatalom vagy más vallások rendszerében élő, azoktól fogva tartott embereket, és üdvösségre vezetheti őket.

Semmiféle vallási határ vagy korlát nem állhatja útját az Ő Szavának. Itt is beigazolódik: a hit hallásból van (Róm 10,17). Az sem mellékes, hogy Isten Igéje hirdetésének sok helyszíne van: a zsidók zsinagógája (5.v.), a helytartó, a hatalom palotája (7.v.), az utca, ahol lehet sokféle emberrel találkozni (6.v.). Az első térítő út állomása és kincse: „a ciprusi missziói modell”. A reformátori alapelv jut eszembe, hogy a Szentlélek nem ott van, ahol az egyház, hanem az egyház van ott, ahol a Szentlélek! Nem lényegtelen még odafigyelnünk erre is: e nyolc igeversben a teljes Szentháromság mint belső lelki tartószerkezet jelen van: „Isten” (theosz) neve kétszer, az „Úr” (kyriosz) megjelölés háromszor, a „Szentlélek” (hagiosz pneumatosz) megnevezés kétszer fordul elő. Hálásak lehetünk a Szentháromság Istennek, hogy ebben a rövid ciprusi tartózkodásban Pál és a keresztyén misszió tiszta forrását kapta meg a világkeresztyénség. A „ciprusi szentháromságos missziói modellt” egyetemes érvénnyel és történelmi maradandósággal köszönhetjük meg.

213

Szalamisz (5.v.) kikötőváros volt a sziget dél-keleti részén, Pál idejében már vagy 90 éve római uralom alatt. A lakosok száma a szigeten akkortájt egymillió lehetett, vallásilag java részük a sokistenhívő görög mitológiai világ befolyása alatt, de voltak zsidók is. S majd Pálék nyomában lettek keresztyének is, akik hosszú évszázadokon át a többséget alkották, majd jött az oszmán terjeszkedés. Olyannyira, hogy a múlt században ketté is szakították a szigetet, északi része török és muszlim, nagyobbik része görög és keresztyén állami területté vált. Több zsinagóga is volt Szalamiszban. Innen származott József is, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el. A rómaiak építészeti bábelizmusát mutatja, hogy éppen Pálék ottléte idején már épült a 20 000 ülőhelyes színház. Pál, Barnabás és János ciprusi körútjuk során, ami Szalamisztól a déli tengerparti városokon át vezetett Páfoszig, átbarangoltak Citiumon is, az Ószövetségben is említett Kittimen (4Móz 24,24; Ézs 23,1;12), ami a sztoikus görög filozófiai iskola alapítójának, Zénónak a szülővárosa volt. Ószövetségi hagyományokban, görög istenmítoszokban, filozófiai bölcseletben, majd az Úr Igéjének magas szellemi légkörében fürdőzött a sziget, nem csak a kéklő tenger látványában és a narancsligetek édes illatában. Ma ezt a helyet Larnakának hívják. Hagyományok szerint Pál missziói munkájának egyik áldásos ciprusi hagyatéka volt, hogy Heraklidészt, aki ott tért meg, később Barnabás a város püspökévé szentelte. Új-Páfoszban, latinul Augusta Claudia városában, a sziget nyugati partján, az akkori római tartományi fővárosban játszódott le a prokonzul, Szergiusz Paulusznak, „az okos embernek” a megtérése, és Bárjézus megátkozása, szeme világának átmeneti kioltása. Jól látszik, hogy az idegen hatalom értelmes embere mennyire nyitott volt az evangéliumra, de az is, hogy milyen módszerrel dolgozik a világ fejedelme. A varázsló Elimász, vagy a Krisztus-ellenes erők fondorlatos történelmi módszereiből is felvillant az Ige párat: ez az ellenség, álpróféta először is szembeszállt velük (resistebat, azaz ellenállt 8.v), mindenféle csalás és gonoszság ennek az ördögfajzatnak (10.v. szó szerint a diabolosz fiának) az eszköze. Ő az igazság ellensége (10.v.), az Úr egyenes útjának elferdítője (10.). Micsoda eszköztára a gonoszságnak! Ezzel szemben Pál nem vitatkozik, s nem emberi bölcsességet szegez szembe, hanem az Úr keze rajtad van kijelentéssel (11.v.) hatástalanítja az ellenséget. Hányszor engedjük át a cselekvést életünkben az Úr kezének? Nem azért van oly sok veszteségünk,

214

vereségünk, mert a mi kezeinkkel akarunk mindent elérni? Ma már az is történelmi tény, hogy a római birodalomban Ciprus lett az első keresztyén provincia szigetként. Ebben a megszálló hatalom emberének a megtérítése az első lépések egyike volt. Áldott a mi Urunk, hogy a ciprusi missziói modellnek a működését ezen a szigeten is bizonyította.

(Dr. Békefy-Röhrig Klaudia Pál apostol missziójáról szóló sorozata a Presbiterben 2019. február óta jelenik meg.)

215

UTÓHANG 21. SZÁZADI MAGYAR MI ATYÁNK ELMÉLKEDÉS NÉHAI JÓKAI ANNA ÍRÓN Ő REFLEXIÓJÁVAL

216

MI ATYÁNK! Előtted mi mindnyájan, kik a földön lakunk, Hungáriában vagy messze a nagyvilágban, testvérek vagyunk, mert kezed és Szent Lelked alkotása minden ember, azok is, akik előttünk éltek és akik majd utánunk jönnek, s városainkban és falvainkban talán még ugyanabból a vízből isznak, ha a forrásokat meg nem mérgezzük, s nem temetjük be azokat féktelen pazarlással, ipari ételeink hulladékainak széthányásával, környezet-mostoha gondatlansággal. Azoknak Atyja, akiket mi nevelünk föl, vagy mások, más értékrend szerint, azoké, akik előttünk 1000 évvel jövőt álmodtak e tájon a kereszt jelében, s fognak még utánunk is álmodni és tervezni a történelmi idő végezetéig, míg magyar szív dobog e tájon: gyönyörű, Európát védő Pannóniánkban. Magas szirtekkel hont védő, ölelő Erdélyünkben, szőke búzatáblás Délvidékünkön, honfoglaló őseink nyomát őriző, regélő, tanúságtévő Kárpátaljánkon és okos, mély honszeretet kiérlelt, végváras Felvidékünkön, s szerte az öt kontinensen - érettük és mindnyájunkért, kik alkotásaid vagyunk, s egymásnak magyar felebarátai bölcs rendelésed szerint, hogy valóban azok is lehessünk, felkiáltunk Hozzád: MI ATYÁNK! AKI A MENNYEKBEN VAGY. S mert földi dolgaink egyre bonyolultabbak, és már az ég kék ragyogása sem ugyanaz felettünk, s mert magunkba fordult tekintettel, vagy éppen mindenki fölött átnéző öntelt pillantással örök, bölcs célnak meg nem felelhetünk. A mert belénk oltottad a csak Nálad csillapuló istenszomjat, meg az önmagunk meghaladásának páratlan képességét, de a sajgó honvágyat is, mely hazahúz, szülőföldünk magas ege alá, sajátos illatú felnevelő portákra, ami még – olykor drámai gyengüléssel - itt marasztal, ahol zúg az a négy folyó. E vágy pedig feljebb, végtelen mennyei otthonunk, örök hazánk felé is űz minket ősidők óta, hogy Benned találjon enyhülést ajzott szívünk, életen át csillapíthatatlan földi-mennyei honszerelmünk - ezért kitárjuk Feléd egész létünket, s hívunk magunkhoz Téged: AKI A MENNYEKBEN VAGY. SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED. Mert olyan helyen élünk, ahol emberek embereket aláznak meg még ma is, új falak épülnek különféle rétegek közé, s vannak, akik szégyenkezés nélkül, hazug szóval, előítélettel és ítéletekkel dobálják meg a föld porából kezed által felemelt orcád-fényű alkotásaidat, gyermekeket és időseket, életerős férfiakat és élethordozó asszonyokat, történelmi küzdelmekben helytállókat. És mert annyi szentségtelenség szállja meg naponta lelkünket munkahelyeken, útközben, iskolákban, otthonainkban, a hitvesi ágyban és a médiában, s az önistenítő gőg emberbálványozása és emberpusztítása annyi új jellemtorzulást zúdít rá tömegjárványként népünkre, Isten szent nevének káromlását lobbantva fel százezernyi ajkon másodpercenként és meggondolatlanul. S mert ezeréves keresztyén hitünket oly sok

217

zavaros gondolat és szó, határainkra tóduló hódító idegenség veszedelme környékezi, aminek csak erős hittel és egységes népként tudunk ellenállni, s mert annyi mindennapi embertelenség arroganciájában és nemzeti méretű egymást fúrás durva belháborújában tékozoljuk értékes erőinket, ezért könyörögve kérünk Téged, Uram: SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED BENNÜNK ÉS KÖZÖTTÜNK! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD! Mivel pedig újra éket vernek közénk a lopakodó vagy nyílt bizalmatlanság külföldi és honi ügynökei, idegen eszmék házalói, és gyanakvások, ármánykodások, gyanúsítások már legyőzöttnek vélt konkolyával hintik tele gondosan ápolt, oltalmazott vetésedet egyházakban, s szerte e maroknyi honban, ezért újra tartunk egymástól, hát betartunk egymásnak, s bizony már alig leljük fel azt a talpalatnyi helyet, ahol testestől-lelkestől nyugalmunk lehet, ahol újra megtaláljuk egymást, s önmagunkra lelünk, ezért hittel kérünk, feljajdul Hozzád lelkünk kiáltása: JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD! LEGYEN MEG A TE AKARATOD! S mert reánk tör pusztító utálatosságként a szerzés pogány láza, meg a konzumkényszeres vak vásárlási görcs, fogyasztási pestis, meg az Istent, embert nem kímélő profitéhség, a vad és elvadító, panamázó és korrupció hegyeket halmozó, nyílt és leplezett, s csak vakondtúrásnyi mértékben leleplezett tisztességtelen ügyletelés. És a vadkapitalizmus pogány papjai által feltámasztott materializmus, a disznófejű nagyúr is szertejár közöttünk, s a könnyű, következmények nélküli karrier, pénzmosás és pénzszerzés delejező hatalma foglyul ejt és megsemmisít sok-sok lelket, generációnyi megvezetéssel, és veszteségekkel, így sokan rabszolgáivá válnak a csőlátású, értékvesztő anyagiasságnak, mikor ember embert csak eurótermelő gépnek tart, maradék erőnkkel felfohászkodunk Hozzád: legyen meg a Te akaratod, de ne így, s ne az övék! HANEM AMINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS. MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA, ÉS BOCSÁSD MEG VÉTKEINKET... ÉS NE VÍGY MINKET KÍSÉRTÉSBE! Ne vétkeink és másokat is megvezető vakságunk szerint fizess meg nékünk, Urunk, mert akkor ki állhatna meg Előtted? Minthogy csak akkor vagy már akkor sem szólunk Hozzád, ha érdekeink, mindennapi kenyerünk, egészségünk, életünk veszélyben forog, s jövőölő vétkekkel vétkezünk magunk, egymás és ezredéves, otthonadó édes hazánk, hegyeink és folyóink, rónáink és pusztáink ellen, meg sem gondolva a bűnt, mert sokaknak ennyi elég: nekem úgy jó, ahogy van, csak azt elérjem, amit akarok, bármi áron, senki és semmi más nem érdekel. Közben nem veszik észre, hogy áthidalhatatlan árkot ásnak maguk előtt, melybe maguk esnek bele, hol a túlbecsülés, hol az önbecsmérlés forgószelétől sodorva, mint megtartó águkról leszakadt falevelek. S mert csak ritkán tudunk igazán megbocsátani

218

az ellenünk vétkezőknek, és egyre nehezebben cipeljük megbocsátatlan egyéni és közösségi vétkeink számba nem vett, sokasodó vagy leplezett terhét, s már rég a múlté a korábban világszerte ismert hungaricum: a közmondásos magyar udvariasság, ezért kiáltunk Hozzád: NE VÍGY MINKET KÍSÉRTÉSBE! DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL! S mert rajtunk még az évtizedeken át belénk sulykolt szolgalelkűség terhe, s még mindig nem tanultunk meg nyers bírvágyunkkal és a hatalommal helyesen bánni, sem egyházban, sem hazában, sem házunkban, és szívünk bálványozó tévelygéseit megfékezni, ezért nemzeti és egyéni megújulásunk késlekedése okán igaz önismeretet és nemzeti önvizsgálatot kérve Tőled, fohászkodunk Hozzád, s kiáltjuk: szabadíts meg az ösztöneinkben, ártásokat fabrikáló agyalásainkban, a bennünk, meg körülöttünk lopakodó, soha nem alvó Gonosztól, a Covid találékony újabb mutánsaitól, s adj jó előmenetelt, igaz ügyeinknek győzedelmet, meg azt, hogy utunkon derüljön ránk végre kicsit több öröm, s szánkat töltse be káromlás helyett kissé több nevetés és az éneklés jó zamata, a gyógyító szó balzsama, ezért szólunk így Hozzád: SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL! MERT TIÉD AZ ORSZÁG, A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG MINDÖRÖKKÉ. És mert hinni akarunk hitünk, munkánk, hétköznapjaink értelmében, népünk, megszenvedett tulajdonú hazánk országnyi és európai emelkedésében, az itthon boldogulás esélyében, kultúránkat tőlünk elhódítani akaró idegen talpasok vándorlása közben is, meg Európa meggyengült keresztyén hitének felgerjesztéséért, 500 év után is reformációi megújulásért kiáltunk: magyarságunkban, ezredéves keresztyén hitünkben, önbecsülésünkben, honfi-szeretetben, egymás megbecsülésében is megújulást kérve Tőled, teljes szívvel, reménységgel valljuk: Tiéd, s hű magyarjaidé, ne pedig másoké legyen az ország, a hatalom és a dicsőség! Kárpát-medence történelmi nevet szerzett és ezredéves nagy tisztességet megélt Hungáriájában Székelyföldtől a felvidéki havasokig, Verecke hágójától Felsőőrig, meg Bácskossuthfalváig ne a pártütőké, idegen érdekek szerencsevadászaié, keleti zsoldosoké, nyugati béreseké, s ne az egyéni haszonszerzésből országot árulóké, panamázóké, és hazárdírozóké legyen e drága föld. Ezért várjuk és munkáljuk a Te Országod növekedését hazánkban, közöttünk, s ezért magunkat Neked újra és újra felajánlva, szeretnénk élni újabb ezredévet tisztuló és erősödő hazánk táján, házunk, egyházaink megtartó közösségeiben nemzedékről-nemzedékre jó békességben. Evégett mondjuk el naponta a szívedben fogant, Lelked által gyémántfényűvé csiszolt Mi Atyánk közimát, s mindezt bizalommal Neked, igazabb, igazságosabb, élhetőbb földi és magyar jövőt hozó, ajándékozni kész jósággal ránk tekintő, irgalmas és szerető Atyánknak, mert Rajtad kívül nincs Isten - Fiad, Üdvözítő Jézus Krisztusunk nevében, aki megtanított minket erre a gyönyörű, igaz

219

és teljes fohászkodásra, napi beszélgetésre Veled Szentlelked által.

Legyen Tiétek a dicsőség, Atya, Fiú, Lélek, s szálljon fel Hozzátok imáink jó illattétele Kárpát-medencénk minden részéből, meg a nagyvilágban szétszóratásban élő milliónyi magyar szívéből, MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ. ÁMEN.

*

Évekkel ezelőtt, egy január eleji napon, délelőtt történt. Megcsörrent a mobilom. Felvettem. A maga sajátos, szeretetteljes, nyugodt hangján és hangsúlyozásával ezt mondta a hang:

- Jókai Anna vagyok. - S mielőtt még visszaköszöntem volna, gyorsan folytatta: - Kedves Lajos! Köszönöm a küldeményt, a Kereszttűzben kötetet.

Nagyon megrendítő a keresztyénüldözésről írt könyved. Nem tudtam letenni, egy nap alatt átolvastam. Megrendített az utolsó oldalon közölt “Ima menekülőkért, menekültekért”. Az is megragadott, amit a szerzői előszóban írtál, a tényigazságról, a személyes sorsigazságról, és az örök igazságról. Meg az írástudók felelősségéről. Szívemből szóltál.

- Köszönöm, engedje meg, hogy erre a megtisztelő telefonhívásra válaszként és köszönetképpen megküldjem szabadvers formában írt áldáskívánásomat, s a Mai Magyar Mi Atyánkot. Kérem, adja meg email címét.

- Ne haragudj - felkacagott -, azt nem tudom megadni. Nem azért, mert nem szeretném, hanem mert nem olvasok emailt, nem szeretem ezt a műfajt. Nyomtasd ki kérlek, s küldd el lakáscímemre.

Mint a könyvet.

- Azonnal megteszem, mert szeretném, ha véleményezné.

Megelőlegezett véleménye programadássá vált számomra, alábbi szavaiban: - Drága Lajos! Most az a legfontosabb, hogy mi, keresztyének fogjunk össze. Fogjuk meg szorosan egymás kezét! Nagyon nagy bajban van Európa és úgy látszik, nekünk ismét feladatunk van.

Hogy ezt teljesíthessük, össze kell fognunk. Csak ezt akartam mondani, hogy mi, bár különféle a vallásunk, egyházunk, de egy táborban vagyunk, együtt kell tovább küzdenünk. Örülök, hogy elértelek, Isten áldjon...

220

221

222

223

224