THEO-DIGEST PÜNKÖSDKÖSZÖNTŐ KÜLÖNKIADÁSA 2022

THEO-DIGEST PÜNKÖSDKÖSZÖNTŐ KÜLÖNKIADÁSA 2022

2022. Június 05. PÜNKÖSDI KÜLÖNKIADÁS 10. évfolyam TÖLTSD BE AZ ÜNNEPET SZENTLÉLEKKEL, LELKEDET PEDIG SZENT ÜNNEPPEL!

Tartalom

ISTENEM - Zimányi Alajos DÖNTÉS - Zimányi Alajos CSÖNDCSODÁK A LELKEDNEK - Dr. Békefy Lajos Ph.D. A DIALÓGUS FOLYTATÓDIK - Apostagi Zoltán ÖRÖKBECSŰ PÜNKÖSDI LELKI KINCSEINKBŐL - SZÁZADOK ZENGIK A SZENTLÉLEK HIMNUSZÁT Szír Efrém, Augustinus, Hrabanus, Melanchthon, Bódás LÉLEKGYŰJTEMÉNY - VERSEK, ELMÉLKEDÉSEK, TEOLÓGIAI GONDOLATOK A SZENTLÉLEKRŐL ÉS PÜNKÖSDRŐL ELEKTRONIKUS KÖNYVBEN ERDÉLY FELŐL FÚ A SZÉL- Szilágyi Julianna gondolati lírájából KÖNYVSZEMLÉZŐ - Zsugyel János könyvismertetése

Zimányi Alajos Istenem Tudom, hogy nem vagyok több mint, kezedben egy maroknyi por.

Egy életen át Te voltál, ki meghallgattál annyiszor.

Leroskadok most előtted, a porban a por könyörög : vegyél fel a tenyeredbe – nem vagyok más, mint gyönge rög.

Gyönge rögben gyémánt csillog, óvatosan fejts le róla – Vigyáztál rám ,ím itt vagyok, aki a porból rád ragyog.

Döntés Istenem!

Tudom, hogy vagy.

Mutasd hát Krisztus-arcodat, hogy nyomodba szegődjek akkor is, ha nem látlak!

CSÖNDCSODÁK A LELKEDNEK Dr. Békefy Lajos cikke a pozsonyi Felvidék.ma online újságban

Biztosan átélted már Te is a mély-magas csendet. Azt, amikor benned és körülötted egyegy pillanatra mintha titokzatos karmesteri mozdulatra felmagasztosult a fenséges LÉTCSEND. Az Isten alkotta, Általa már a Biblia első lapján igen jónak minősített Létcsend.

Egy erdei tisztáson, amikor a fák is imádságos susogásra fogják magukat, ez ismétlődik.

Tengerparti hajnalokon, napnyugtakor, amikor a másodperc töredékére mintha minden megállna: a hullámok kisimulnak, a hatalmas ringó vízerő tisztelegve megáll létrehívója előtt. Vagy amikor tavaink partján akár horgászás közben mintha rezzenéstelen magas-mély csendbúra borulna Rád,

a vízre, az egész mindenségre. Átélhetjük ezt a Hortobágyon is, amikor nincs semmi durva zajforrás körülöttünk, csak a forró csend remegteti átlátszó hőfüggönyeit, s árasztja a forró föld páratlan illatcsodáját, a savanyú-édes gyógyleheletet. Valami hasonlót éltek meg évek, évtizedek különös csendnapjain a sivatagi remeték is, akik ezt a létezéscsendet betöltötték abszolút hangtalanra redukált istenimádatuk finomra csiszolt szavaival. Azzal az imaszivárvánnyal, aminek egyik ívtalapzata a szívük volt, a másik a láthatatlan nagy Isten atyai szíve. Micsoda csendív!

Csöndszivárvány. Szeretetív, Isten-szivárvány. Benne gyógyul igazán az ember, az emberiség.

Sivatagi remetéktől Saint Exupéryig A csend lehet riasztó, félelmetes, akár neurotizáló azoknak, akik életük javát nyüzsgésben, mozgásviharban, pörgős aktivizmusban töltik, szinte menekülve a csendtől. Számukra a csend, az elcsendesedés maga a halál. Pedig hatalmasat tévednek és veszítenek. Hiszen még a szívnek is, amelyik állandóan, éjjel-nappal üzemel, szüksége van csendpauzákra, amit ki is követel magának. A kilökő szívdobbanás után jön a visszaáramlás ritmusa, a szempillantásnyi elernyedés. Másodpercek töredékére ugyan, de a szív szabályozott módon elcsendesül. Nem áll le. Sőt, ez az elcsendesülés a biztosíték arra, hogy ne álljon le. Az örökké nyüzsgő emberek olyanok, mintha csak kilökős szívpumpa-fázisban élnének. Márpedig ez vezet a gyors katasztrófákhoz. Nem elég a napi stressz után az úszás, séta, fitneszterem akrobatatechnikája. Több kell ennél. Mély csend, a teremtői nyugalom pillanatai, a kifele-felfele figyelés, a személyes el- és belefeledkezés létezésmasszírozó pillanatai kellenek mindenkinek. Metafizikai gyakorlatok, istenfürdő, istenterápia. Erről szól egyebek mellett pünkösd ünnepe is. Ahogyan rájött erre az egyszerű létezéstechnikára a sivatagban A kis herceg szerzője, aki lezuhant repülőgépe mellett fogalmazta meg: „Felismertem, hogy az embereknek csendre van szükségük. Mert csak a csendben tud a létigazság gyökeret sarjasztani, majd termést hozni”.

Transzformációs létezésállomások csöndpedagógiával – belső növekedéssel Különös transzformációs létezésállomás a csönd. Ott történik meg a nagy fordulat, a nagy hangsúlyátfordítás az emberi szívben. Amiként az Ige jelzi is: ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is (Mát 6,21). A sivatagi egyiptomi remeték 1700 évvel ezelőtt ennek a gyönyörű belső transzformációnak lettek átélői, megtapasztalói, majd leírói, tanítói, a csendkultúra megteremtői. Nekik a kincs Isten maga volt. És sokszor a pusztához, sivataghoz hasonló, nem ritkán sivár, szegényesnek tűnő életüket fordította át a Lélek kincses szigetté. A szó szoros értelmében lelki-szellemi oázissá. Az istentapasztalás őskertjévé, az istenközvetlenség édenkertjévé. Lelkileg, belülről. És ez akkora élmény, hogy mindörökké fogva tartja az embert. Őket, minket, akik belekóstolnak. Istenszerelem a végtelenségig. A mindennapokban együtt kell működnünk – jól, rosszul – másokkal, egymással. Mert az élet hálózatok sűrű szövevénye. Ám ha megpróbálunk fölébe emelkedni ennek a megfogó, fogva tartó hálózatnak, csak egy irány lehetséges. Isten. Feléje, Általa, Benne. Ahogyan az atyák már igen korán megfogalmazták: unio mystica cum Christo. Titokzatos egység Krisztussal. Éltető titokra leltek a „remeték” a sivatagi csendben, a szaharai 50 fokban. Exupéry is. Az Apophthegmata Patrum-ban, az 5. században keletkezett szentenciagyűjteményben gyűjtötték össze a szent öregek, sivatagi atyák történeteit, mondásait szorgalmas, értéktisztelő ismeretlen lelkek. Ezekben ilyeneket olvasunk: mint hal a vízre, úgy vágytak ezek a csendszerelmes atyák a sivatagi csöndre. Mózes atya így tanítja az

ifjabbakat: Menj be szobácskádba, térdelj le, s akkor sok mindent megtanulsz a csendben. Aki a csendburkot magára veszi, s kitart benne, az olyan lesz majd egész valójával, mint a nap érlelte ízes szőlő. A csendhez a tudatos hallgatás, belső hangjaink, zörejeink, indulataink nyikorgásának az elhallgattatása is hozzátartozik. A belső, tudatos munkálkodás a csöndön, csöndteremtésen, a hallgatás, az önfegyelmezés lecsendesítő eszközével. Egyfajta csendre neveléssel. Csendpedagógiával. A nyelv megfékezése is ide tartozik. Hogy visszafogja beszédét az ember, a másik elleni ármánykodás diabolikus késztetését, amivel egykor és ma is tele van a közösségi élet, a családi élet mint kísértéssel. Önemésztő, életenergiát pusztító merénylettel önmagunk ellen. A hallgatás szelíd fegyverét kell bevetni gonosz sárdobáló kísértéseink, ördögi kísértéseink közben és ellen. Nem lehet ugyanazzal a szájjal, nyelvvel Istent magasztalni és embertársainkat gyalázni! A csendben, a tudatos önvisszafogásban, indulatfékezésben, indulatszabályozásban teljesedik ki a személyiség belső növekedése. A sivatagi atyák az egyetemes imakultúrához olyan hatékonyan járultak hozzá, hogy például az egyetemi tanulmányait Königsbergben, Kant városában, a csodálatos baltikumi félszigeten végzett Neumark György (1621–1681) is így tudta csak továbbadni ezt a kultúrát szép énekében, amit ma is sok helyütt énekelünk: Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz. Íme, mennyire nem öncélú, hanem életcélú, egyéni sorssegítő és közösségi együttélést olajozó, jövőre megtartó hatása van a csöndnek. Békesség, amire minden időben, ma kiváltképpen szüksége van a világnak, s ami nem a tárgyalóasztalok mellett, hanem a szívben kezdődik el! Légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz. S majd ha sokan leszünk, ez a világ is…

Egyéni továbbgondolásra szolgáló szerzői kulcsfogalmak: létcsend, csendbúra, csendnap, csendszivárvány, imaszivárvány, istenszivárvány, csendív, istenfürdő, istenterápia, létezéstechnika, létezésmasszírozás, csendkultúra, csendteremtés, csendpedagógia, indulatszabályozás.

Apostagi Zoltán

A dialógus folytatódik Amikor pünkösdről beszélünk, elsőként szinte mindnyájunknak a szél zúgása és az apostolokra szálló tüzes lángnyelvek jutnak eszünkbe, no meg a különböző nyelveken szólás. Valóban ez pünkösd egyik csodája. Ez az a jelenség, amely korábban elképzelhetetlen volt, ez az a jelenség, amely minden korábbitól eltért, ez az a jelenség, amely az embereket kibillentette a mindennapi szokványos élményvilágból, ez az az esemény, amelyre fölfigyeltek, mert nem lehetett nem

fölfigyelni, és amely megosztotta őket: egyesek csak értetlenül álltak, míg mások részegséggel vádolták az apostolokat. Igen, ez csoda volt. Csoda és beteljesedés.

Vagy inkább így helyes: beteljesedés-csoda. Isten azonban nem elkápráztatni akar. Őt nem vádolhatjuk azzal, hogy abban éli ki magát, hogy valami látványosat, valami rendkívülit műveljen, az Ő szándéka ennél sokkal több.

Mindezt azért adja, hogy az embert megszólítsa, dialógusra bírja. Ha ugyanis a párbeszéd nem jönne létre, mindez üres és értelmetlen produktum lenne. Ezt azonban Isten nálunk sokkal jobban tudja, ezért a történet nem itt ér véget, folytatódik, mígnem eléri célját. És most nézzük meg egy kicsit alaposabban az Apostolok Cselekedetei 2. részét. A leírás szerint a tényleges dialógus kezdete Péter apostollal kezdődik.

Hallja ugyanis az emberek reagálását, mi több, nem csupán hallja, de meghallja, azaz szembenéz az emberi kérdésekkel és vélekedésekkel, mégpedig olyannyira, hogy beszédét a válaszadással kezdi. Vagyis alkalmazkodik. Nem úgy áll eléjük, mint akinek mindenkitől és mindentől független kész beszéde van, hanem úgy, hogy először válaszolni akar, hogy aztán elmondhassa azt az üzenetet, amely hallgatóságát, vagy legalább annak egy részét a célba jutáshoz segíti. Vagyis a nagyon is emberi megközelítést, megítélést beépíti saját beszédébe, arra támaszkodik, hogy a kapcsolat hallgatóságával még szorosabb legyen. Ez teremti meg azt a légkört, amelyben az emberek érzik, sőt, megtapasztalják, hogy nem negligálja őket, illetve vélekedéseiket, s azt, hogy az apostol az ő kérdéseikre választ akar adni. Ezért kezdi így beszédét: „…nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok…, hanem ez az, amiről Jóel így prófétált…” (15-16). Fontos kiemelni, hogy nem saját magyarázatot ad, nem logikai vagy empirikus bizonyításra törekszik – noha később a korábbi történéseknek, tapasztalatoknak jelentős szerepe lesz –, Igét idézve ad választ. Nem a saját tekintélyét akarja növelni, hanem az Ige, a prófétai szó tekintélyével érvel, és amikor ez megtörténik, és ezzel a figyelmet megalapozta – de úgy, hogy azt az Istenre irányította –, kezdi el azt a beszédét, amit a Lélek különösen is fontosnak és üdvösségesnek tart általa elmondani.

A beszéd tulajdonképpen Krisztus bemutatásán keresztül elmondott perbeszéd. Fölidézi a csodákat és jeleket, amelyeket közülük sokan megtapasztalhattak Jézus által, rámutat, hogy általa az Atya munkálkodott, s hogy mindennek ellenére mégis keresztre szögezték és megölték. Péter azonban arra is rámutat, hogy ezzel a történetnek nincs vége, Isten föltámasztotta, mert „lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt” (24b). Sőt, éppen a Szentlélek eljövetele bizonyítja, hogy Jézus a mennyben az Atya jobbján ül, s ezért küldhette el a megígért Szentlelket. Majd hozzáteszi: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek” (36). Íme a vádirat, a félreérthetetlen vádbeszéd. Az alkalomnak azonban itt nincs vége, mert mindez több mint rendkívüli történés, lehetőség és elhívó isteni szándék. És itt a párbeszéd új fordulatot vesz: „Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?” (37). Vajon nem ez minden prédikáció célja? Milyen jó lenne, ha az istentiszteleti hallgatóság még meg nem tért tagjai ilyen nyíltan és őszintén tennék föl kérdéseiket! Ha a kérdések életbevágóak és halaszthatatlanok lennének. Ha alkalmaink az egyszemélyes produktumból beszélgetésbe mehetnének át, ha a kötött liturgiát fölváltva teljes mértékben a Szentlélek mintegy spontán vehetné át az irányítást! Péter a hallgatóit a Lélek segítségével a döntő, a legfontosabb kérdés megfogalmazásáig tudta eljuttatni: „Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?” És Péter végre elmondhatta a jézusi fölszólítást, sőt azt ki is egészíthette: „Térjetek meg (Mt 4,17), és keresztelkedjetek meg mindnyájan

Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké…” (38-39a). Érezzük ezt a teljesen személyes megszólító üzenetet?: tiétek és gyermekeiteké. Lukács mindehhez még hozzáteszi: „Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek…” (40). Mindez valódi dialógus volt, mi több, nem csak szavakban, de lélekben és cselekedetekben is. És megtörtént a csoda, nekik is kitöltetett a Szentlélek! És övéké és gyermekeiké lett.

Ha Péter pünkösdi beszédét szemléljük, Lukácsra támaszkodva megállapíthatjuk, hogy az, amit az Apostolok Cselekedetei megőrzött számunkra, terjedelmében és tartalmában is töredékes – „Még más szavakkal is lelkükre beszélt…”, olvashatjuk –, ugyanakkor mégis teljes, hiszen gyönyörűen föltárul előttünk az az ív, amely az értetlen és kritikus tömeget végigvezeti egészen a megtérésig. És ez óriási változás. Fölmerül tehát a kérdés, hogy milyen külső emberi tapasztalások segítették ebben Pétert, miközben természetesen a Szentlélek jelenlétének erejét, meghatározó szerepét nem kívánjuk kisebbíteni. Úgy gondolom, hogy egyet mindenképpen kiemelhetünk, s ez pedig a hallgatóság kettős eseményélménye. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy azok, akik az aratás ünnepén, illetve a Sínai-hegyen kapott Törvény kihirdetésének emléknapján, azaz pünkösdkor megjelentek Jeruzsálemben, minden bizonnyal, mint hithű zsidók, a páskabárány ünnepére is fölmentek, így nagy valószínűség szerint jelen voltak a „Feszítsd meg”-et kiabáló tömegben, sőt maguk is kiabáltak, de legalábbis kiabálhattak, így – emberi oldalról – kiváltói és szemtanúi voltak Jézus keresztre feszítésének. Ezt erősíti meg Péter félreérthetetlen vádpontja: „…ti a bűnösök keze által keresztre szögeztétek és megöltétek” (23b).

Tehát az említett utalásban fönnállt az aktív személyes érintettség. Másfelől viszont a pünkösdi esemény, a friss élmény mint Messiás-bizonyíték – „Isten Úrrá és Krisztussá (Messiássá) tette őt” –, nyilván hatalmas megszólító erővel bírt.

Péternek tehát elég volt az alig több mint ötven nap eseményeit összerakni, hogy a személyes megszólítás élő és ható legyen. És itt jön a mai ember, a mai igehallgató érvelése: Péter az érintettekhez szól, mégpedig teljes joggal, de mi nem voltunk jelen, mi nem kiabáltunk, nem követeltünk halált. És ha ezt nem kérdőjelezzük meg, akkor a pünkösdi beszéd csak egy adott esemény dokumentálása marad, de nem válik számunkra is aktuálissá, megtérésre fölszólító jogos perbeszéddé és egyben buzdítássá. Tehát éles tiltakozással elkezdjük kimosni magunkat: Nem, nem mi feszítettük keresztre, ezt a szörnyűséget nem mi követtük el.

Azonban ha a beszámolót figyelmesen olvassuk, akkor azt is észre kell venni, amely így szól: „…azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda…” (23). Péter már itt megfogalmazza azt a gondolati párhuzamot, amelynek második felét első levelében így írja le: „Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott” (1Pét 1, 20), vagyis azt, ami az Isten elhatározott döntése és terve és a világ teremtése előtt kiválasztatott között áll fönn. Ami viszont ennél fontosabb, az az, hogy adatott oda – ahogy az apostol mondja. És itt óhatatlanul eszünkbe kell jusson a János 3,16: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…”. És innen egy kérdéssel máris tovább léphetünk: Tehát miért? Mert Isten szerető Isten. A következő kérdés pedig ez: Mit szeretett? A világot. Azt a világot, amely Isten előtt térben és időben egy. Azt a világot, amelyben számára nincs csak Izrael, csak Mediterráneum, csak Európa, hanem csak a teljes térbeli világ, és nincs múlt, jelen és jövő sem, hanem csak idő, melynek mi is részesei vagyunk. Azt a világot szereti, amelyhez tartozunk, amelynek alkotó tagjai és kiemelt szereplői vagyunk. Ezért amikor Isten a világért odaadja egyszülött Fiát, akkor értünk is adja, mert mi is annak a világnak

vagyunk Isten számára hiányozhatatlan részei, amelyet annyira szeretett és szeret. És azért adta értünk, mert a miértre egy másik válasz is van: mert kárhozatra méltó bűnösök vagyunk, és mi is ott kiabáltunk, akár Péter kortársai.

Igen, bármilyen meghökkentő és megdöbbentő: bűneink által Jézus kortársai vagyunk. Mi kiabáltuk a Feszítsd meg-et, a mi bűneinket vitte fára. És ettől válik a nagypénteki esemény egyetemessé. És ettől kell, hogy aktuálissá legyen számunkra a pünkösdi beszéd. Ettől vagyunk mi is érintettek! És ezért kell nekünk is föltenni a kérdést: „Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?”

Ha nagypéntek és pünkösd nem kapcsolódik egybe a mi életünkben, és nem válik személyessé, akkor hiába várjuk a csodát. Nem lesz sem szélzúgás, sem lángnyelvek, sem nyelveken szólás. Nem halljuk meg a magunk nyelvén sem a vádiratot, sem a Fölmentőről szóló evangéliumot. És akkor szabadulás sem lesz sem bűnös természetünktől, sem ettől az elfajult nemzedéktől. És akkor a megés elítélt világgal együtt elveszünk. Ezért nekünk is mondja Péter: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké…” Péter tehát nemcsak fölszólít, de ígéretet is ad hozzá, hogy össze ne roppanjunk. Itt a ideje, hogy ebben a nem éppen pünkösdi zúgásban a Lélek hangját is meghalljuk. És itt be is fejezhetném, így kerek – mondhatnánk. Talán még azt is, hogy tényszerű pünkösdi beszéd. De nem csak az, és nem tehetem, mert adósa vagyok az olvasónak, neki is tudnia kell, hogy miért adtam ezt a címet: A dialógus folytatódik. Azért, mert ezzel szerettem volna érzékeltetni, hogy a pünkösdi esemény nem egyszeri esemény, bármennyire is szeretnénk egyetlen isteni mozzanathoz kötni, azaz nem korlátozható egy szűk időintervallumra, egy vagy két napos egyházi ünnepre. Karácsony egyedi, nagypéntek és húsvét ugyancsak egyetlen eseményhez köthető, egyik sem ismétlődik, egyiknek sincs folytatása. A születés, a kereszthalál, a föltámadás nem visszatérő, nem megmegújuló történés. Mindegyik egyszeri és tökéletes. Jézusnak nem kell újra megszületni, újra meghalni és föltámadni, de pünkösd csodája éppen abban rejlik, hogy ott valami kezdődik és nem végződik – gondoljunk csak Jézus hetedik szavára: Elvégeztetett! Ami ott elkezdődött – még ha nem is ugyanúgy, nem is ugyanazokkal a jelekkel –, annak kontinuitása van, és éppen ez az, amely az egyház létét, létének folytonosságát szavatolja. Olyan ez, mint Isten folyamatos teremtése, amellyel a világot fönntartja. A Szentlélek újbóli kitöltetése valósult és valósul meg a tömeges ébredésekben, de a nagy elhívások közötti csöndes, mármár alig észrevehető belsőszobai megtérésekben is jelenlétének valóságát tapasztalhattuk meg. És ez ma is így van, mert így kell lennie. Pünkösd utáni pünkösdben élünk. A Szentlélek ma is itt van, beszél Jézus Krisztus kereszthaláláról, annak okáról, sőt nemcsak beszél, de mindezt a maguk nyelvén valóságossá teszi az emberek számára, hogy meglássák bűneiket, és végre elkezdjenek kérdezősködni üdvösségük felöl, növelve a gyülekezeteket az üdvözülőkkel.

A dialógus folytatódik. Pünkösd folyamatos! Pünkösd itt van! Mi ez, ha nem evangélium?!

ÖRÖKBECSŰ PÜNKÖSDI LELKI KINCSEINKBŐL - SZÁZADOK ZENGIK A SZENTLÉLEK HIMNUSZÁT Szír Efrém (306-373) Ó, hárfám, beszélj! A hallgatás az ellenséged. Mondd el azt, amit csak a nyelv el tudmondani!... Tisztítsd meg lelked hárfáját a vitától. Rendezd a húrokat…Állj aztánIsten elé, s kezdj el Neki énekelni! Te, ember, élő hárfa vagy, beszélő hárfa.

Szabad akarat vezeti húrjaid és szavaid. Ó, hárfa, aki saját elhatározásból Istennek énekelsz, hangold fel magad tiszta harmóniákra és játssz minden diszharmónia nélkül! Kerüld a vitát! Légy minden kijelentett dolog tanulója, és mondj el szépen, félelem nélkül mindent!

Esti ima Az est közeledik, a csillagokat Te vezeted föl, Isten, az égre; a fáradtak most, a nehéz nap után nyugalmat lelnek. Jő az est az árnyaival: dicsérjen Téged minden nyelv! Örömmel mondanak neked köszönetet az elbágyadtak, midőn fáradtságukat kipihenik Ki annyi szelídséggel gondoskodol róluk, dicséret legyen a Te Fölségednek!

Ki szeretettel telve, minden alkotásodnak este enyhítő nyugalmat engedsz, Uram, kérünk, adj ennek az egész világnak idelenn kereszted szent hatalma által minden gonosztól védelmet és békességet, és őrizd meg hűségünket ezen az éjszakán is!

Ámen.

Augustinus (354-430) LÉLEGEZZ BENNEM, SZENTLÉLEK...

Lélegezz bennem, Szentlélek, hogy arról gondolkodjam, ami szent.

Irányíts engem, Szentlélek, hogy azt cselekedjem, ami szent.

Vezess engem, Szentlélek, hogy azt szeressem, ami szent.

Erősíts meg engem, Szentlélek, hogy megóvjam, ami szent. És óvj meg engem, Szentlélek, hogy sose veszítsem el, ami szent.

Maurus Magnentius Hrabanus (776-856) TEREMTŐ LÉLEK, JÖJ KÖZÉNK, híveid szívét látogasd, töltsd malaszttal a lelkeket, kiket hatalmad alkotott!

Te, kit Védőnek mondanak, mellénk a magas ég adott, Tűz, élő Forrás, Szeretet, Te, lelkek lelki Olaja… Érzékeinkbe gyújts Te fényt, Szívünk szerelmed töltse be, mi bennünk testi gyöngeség, örök erőddel izmosítsd!

Ellenségünket űzzed el, a békét tüstént hozd közel, előttünk járva mint Vezér kerüljünk mindent, ami árt! Általad tudjuk az Atyát, ismerjük, adjad, a Fiút,

Ki kettejüknek Lelke vagy, Tebenned higgyünk végtelen! Ámen

Melanchthon Fülöp (1496-1560) Az Antikrisztus csak a Szentlelket akarja kiszorítani az egyházból, a keretet meg akarja tartani. Így akarja lélektelenül az egyházat a maga szolgálatába állítani.

Bódás János Imádság Szentlélekért Zúgó szél, mennyei vihar, jöjj a Lélek lángjaival!

Isteni erő van tenálad, tégy vele most nagy, szép csodákat.

Erőddel a szíveken zúgj át, és szellőztesd ki minden zugát, szellőztess ki országot, népet, az egész nagy földkerekséget.

Söpörd el a bűnt, a gyanakvást s tedd, hogy végre szeressük egymást…

LÉLEKGYŰJTEMÉNY - VERSEK, ELMÉLKEDÉSEK, TEOLÓGIAI GONDOLATOK A SZENTLÉLEKRŐL ÉS PÜNKÖSDRŐL

240 OLDAL A SZENTLÉLEKRŐL - PÜNKÖSDRŐL IGEHIRDETÉSEKHEZ, ÉRDEKLŐDŐKNEK, AZ ÜNNEP ÜDVTÖRTÉNETI TITKÁT KERESŐKNEK - PRÓZA, VERS, KÉPI ILLUSZTRÁCIÓ wordben ezen a linken olvasható (kérem, hogy másolják be a google vagy más keresőbe): file:///C:/Users/B%C3%A9kefi%20Lajos/AppData/Roaming/kingsoft/office6/ backup/v%C3%A9gformaP%C3%9CNK%C3%96SDIGEB%C3%96LCS %C5%90Dr.pdf Elektronikus könyvként https://issuu.com/thedigest48/docs/v_gformap_nk_sdigeb_lcs_dr.docx ISSUU.COM PÜNKÖSDI IGEBÖLCSŐ-SZÓBÖLCSŐ GYŰJTEMÉNY MINDENKINEK

Read PÜNKÖSDI IGEBÖLCSŐ-SZÓBÖLCSŐ GYŰJTEMÉNY MINDENKINEK by thedigest48 on Issuu and browse thousands of other publications on our platform. Start ...

ERDÉLY FELŐL FÚ A SZÉL Szilágyi Julianna gondolati lírájából ACSÚCSON ON THE SUMMIT Hosszú úton feljutottál Cipelted a magad s Mások által rád rakott terheket.

Alattad a békésen zöldellő táj Mély sóhajtás s Fohász hagyja el lelkedet.

Felnézel az égre Szép lassan felemeled karjaid És átöleled a horizontot.

Engeded, hogy a csípős szél Körbevegyen s a rád aggatott címkéket Visszavigye a feladóhoz.

Ugyanis minden visszahat Terád is és őrá kitől jót S rosszat nem is kérted.

Leteszed terheid Hiszed és vallod a jó győzelmét A tiszta lelkek felemelkedésével.

ESÉLY CHANCE

Generációkon átitatódott panasz Ihleti minden dimenzión át A koloncként cipelt ravasz Háborgó szavak konok bánatát.

Nincs távolbalátás, sebezhetetlenség Misztikus gyorsaság, türelem Magasabb rendű látásmódra lenne szükség: Próféciák, üdv és kegyelem.

Felszínesen üres uralkodó eszme Vádol csillagösvényes kötődést

Szeplőtlen gyermekkori ösztönre Ütne lépten-nyomon rést.

-Óh sólyomlovag nemzetség Hol rejted a létezés és tudás Szépségbe kalapált egység Titkát, mozdulatok feletti uralkodást?

Mely kecses páncéllal vértez, mosolyra Konvertál minden ökölbe szorított Megbénult kezet és összetiporja A gyűlöletet, amivel szolgaságban tartott?

Még a karácsonyunk is kiegészült Ősnyelvünkben a solymászok ünnepével És a régi időszámítás megszűnt A fiatal sólymok avató röptével.

Esélyként lángol most is bennem Járva a keskeny ösvényt, lengőhidakot' Solymász őseim elhalványuló hitében Követni azt, ki legyőzte a világot.

TERMÉSZET CSÖNDJE Nature's silence A természet csöndjének szépség könyvét lapozni ne szűnjél.

Menj és csodáld a hajnalban könnyező nyíló virágot, A virágzó fák fodrozó illatát,

A fű közt kisarjadt mezei virágot, A kőre lehullott szirom sóhaját, A pacsirta szerelmi dalát, A rigó násztáncát, A csend szimfóniáját, S vidd magaddal az ölelő csendet, A magányt, mi már nem földi, A fényt, A szikrát, A zajos világba.

KÖNYVSZEMLÉZŐ Zsugyel János könyvismertetése Békefy Lajos: Léterő – Erőnlét című könyvéről Barankovics István Alapítvány – Gondolat Kiadó, 2021. 277 oldal

Az igényes kiállítású karcsú könyv a „Válogatott vallomások, szépirodalmi, tudományos, közéleti esszék” alcímmel jelent meg. A kötet végén található életrajz szerint szerzője „református szociáletika kutató lelkész, blogíró, publicista, börtönpasztorológus”, ami szerteágazó érdeklődést sejtet azok számára is, akik

személyét még nem ismernék. De negyedfél-ezret (!) meghaladó számú publikációja, több mint négy évtizedet átfogó egyházi, politikusi, írott és hangzó sajtómunkási tevékenysége miatt közismert személyiségnek számít. Két tucatnyi könyvének megjelenését követően ezúttal zömében az elmúlt két évben született írásait tárja az érdeklődő olvasóközönség elé.

A kötetben lévő írások az elmúlt két év történéseit meghatározó járvány kezelésének jegyében születtek. A reménység szerint lassan lecsengő egészségügyi válságot megelőzte az átfogó pénzügyi, valamint az európai életformát alapvetően átalakítani kívánó migrációs válság, így a harmadik évezred kezdetétől szinte a folyamatos válság tapasztalatával éltünk együtt. Nem csoda, ha a válsághelyzetben elbizonytalanodó emberiség eligazítást keres. Ezt a személyesen is megélt tanácstalanságot kívánják feloldani a kötet írásai, melyek a „kegyelem égi csatornáin át sorsunkba ömlő hatalmas létenergiákat” szemlélik és segítik megélni. Telitalálat a kötet címe, hiszen a „léterő – erőnlét” kifejezés utal arra az ajándékra, mellyel a hitében megerősített személy helyt állhat a kihívások korában.

A kötet írásait a szerző tíz blokkba rendezte. A felosztás tükrözi a tárgyalt tematikai sokszínűséget, de az írások alapvetően három fő súlypont köré rendezhetők. Jelentős helyet foglalnak a keresztény társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos írások, de hangsúlyosak a kereszténység és a világvallások viszonyát meghatározó írások is. A kötet több vetületben tárgyalja a világjárvány kezelésével kapcsolatos egyházi tapasztalatokat, az ebből eredő kihívásokat és az ezekre adott válaszokat.

A világjárvány témájának kifejtése kapcsán lehetősége nyílt a szerzőnek a kérdés teológiai vetületének átgondolására. Luthernek és Kálvinnak koruk járványai kapcsán kialakított álláspontját ismertetve szembeszáll azzal a – még keresztény körökben is elterjedt – gondolattal, mely szerint a járvány Isten büntetése lenne. A nagy reformátorok gondolataira támaszkodva amellett tesz hitet, hogy a járvány inkább a „hit próbája”. E szemlélethez igazodóan „az engedetlen nép észhez térítésére helyezi a hangsúlyt, hogy megjavuljanak a csapások súlya alatt.” Ez a gondolat vezet oda, hogy a járvány (és a természet túlzott kihasználására vezető ökológiai válság) csak az emberi tevékenységek gyökeres újragondolásával, az „ökológiai megtéréssel” küzdető le, mellyel ismét fenntarthatóvá tesszük társadalmi berendezkedésünket.

Ismerteti a protestáns etikaprofesszor Dietrich Werner modern tízparancsolatát, mely összhangban a Bibliának az élet primátusát hirdető gondolatával, a 21. század kihívásainak megfelelő életvitel követelményeit tárja az olvasó elé. Felvázolja azokat az elképzeléseket, melyek a fenntartható fejlődési célok (SDG – Sustainable Developement Goals) érvényesülését veszélyeztetik. Az egyik veszély Yuval Harari sikerkönyvében a Homo Deus-ban leírt folyamat, melynek során a homo sapiens, az „értelmes ember” korát a jövőben felválthatja homo deus, az „istenember” kora, mely a fejlett robotgépek és a mesterséges intelligencia segítségével megteremtheti a dologtalan, a henyélő embertípust. A másik lehetséges jövőkép a Kínában hovatovább megvalósított „digitális börtönlét”, mely a telekommunikációs technika segítségével valamennyi emberi tevékenység állam általi folyamatos ellenőrzésének és az állampolgárok teljes kiszolgáltatottságának lehetőségét kínálja. E jövőképekkel szegezi szembe azt a „spirituális védőpajzsot”, mely az emberi méltóság és az igazi SDG (Soli Deo Gloria) megvalósításával gondoskodik a világjárványt követően az értékek új egyensúlyáról .

A szerző által tárgyalt másik jelentős téma a kereszténység helyzete a világban, különös tekintettel az egyéb világvallásokra. Bőséges statisztikai háttéranyag felvonultatásával taglalja az egyes világvallások demográfiai helyzetét. Bár a kereszténység a rendelkezik a legnagyobb számú követővel, hiszen 2020-ban a világ népességének 32,8%-a vallotta magát kereszténynek, s a muszlimok részaránya csak 22,5%, az eltérő születési arányszámok miatt a 21. század közepére a kereszténység elveszítheti primátusát. Az iszlám többségű fejlődő országokban a keresztények sokszor létüket fenyegető üldözésnek vannak kitéve, ahol a törvényekben is megjelenő hátrányos helyzetük mellett még fizikai erőszaknak, a

többségi társadalom tagjaitól törvényen kívüli üldöztetésnek is ki vannak téve. A világjárvány nemhogy csökkentette, hanem még el is mélyítette a konfliktusokat, s a keresztényeket gyakran a járvány okozóiként is feltüntették a sokszor alacsony iskolázottságú néptömegek szemében. A nemzetközi szervezetek ellenségességet tompító kezdeményezései mellett bemutatja az egyik írásban Hans Küng teológus professzor több mint három évtizedes kezdeményezését, a Projekt Weltethos-t (Projekt Világethosz), mely abból az alapelvből indul ki, hogy: nem lesz világbéke a vallások közötti béke nélkül. Mivel a vallási türelem vonatkozásában az emberiség még nagyon alacsony szinten áll, az államok és a nemzetek közös felelőssége, hogy az egyes vallások tanításainak közösen vállalható magját megismertesse a felnövekvő generációkkal, s egymás vallási nézeteinek kölcsönös elfogadására nevelje az emberiséget.

A kötet legszemélyesebb írásai a Haza – Európa fejezetben olvashatók. A hazaszeretet hangjai szólalnak meg azokban az írásokban, melyek a trianoni határok közé szorított anyaország és az elszakított nemzettestek összetartozásáról szólnak, s amelyek hitet tesznek a vallás és a nyelv nemzetmegtartó ereje mellett. Ezután az egyes európai városokhoz fűződő személyes élményeit soroló írások következnek. Az aradi vértanúk példáján a nemzeti és felekezeti különbségeken felül emelkedő, a szabadság ügye mellett életáldozatukkal is hitet tevő honvédtábornokokról emlékezik. Egy königsbergi utazás emlékének felelevenítésével Emmanuel Kant-tal folytat képzeletbeli diskurzust, a heidelbergi kirándulás az ösztöndíjas évek, a genfi zarándoklat a protestáns elődök emlékének felidézésére alkalmas. A katolikus Párizsban a protestánsok emlékét őrző 19 szimbolikus helyszínre hívja fel az olvasó figyelmét.

A kötet első fejezetét a szerző a Kereszténydemokrata Néppárt Protestáns Szellemi Műhelyében folytatott tevékenysége bemutatásának szenteli, melyben egy negyedszázadon keresztül külügyi titkárként tevékenykedett. Az írások így kevésbé kötődnek az elmúlt két év járványügyi történéseihez, hanem inkább egy hosszabb időszak termésének válogatása. Ennek során bemutatja a – hazánkban inkább katolikus hagyományokkal rendelkező – kereszténydemokrácia politikai vonalának gazdagítását a német protestáns politikai gondolkodással, különös tekintettel a szociális piacgazdaság elméletének népszerűsítésével. Nemcsak a hazánkban is széles körben ismert Max Weber gazdaságetikai elképzeléseit népszerűsíti, hanem bemutatja azokat a meghatározó modern gondolkodókat, akik a második világháború utáni német gazdasági gyakorlat kidolgozói voltak. Különös figyelmet szentel az oktatás és nevelés fontosságának protestáns hagyományokban gyökerező meghatározó szerepére, mely kiegészül a vállalkozói szellem szabadságának követelményével és a munkaerkölcs meghatározó követelményével. Ezek a tényezők nem lettek volna elegendőek a kiemelkedő gazdasági teljesítményhez, ha a bizalom és a becsület alapvető értékei nem társultak volna ezekhez, melyek szintén a „protestáns mentális forradalom” termékei, s érvényesülésük lehetetlen lenne a kereszténység tanításának követése nélkül. Ezek azok a gondolatok, melyek nélkül a hazai sem közelítheti meg a nyugat-európai gazdaságok teljesítményét.

Néhány évvel ezelőtt a gazdag életművet hátra hagyó Szokolay Sándor zeneszerző emléke előtt tisztelgő hangversenyt bevezető beszélgetésben mondta Kocsis Zoltán karmester pályatársáról: sokan úgy vélik, hogy Szokolay Sándor sok zeneművet írt, pedig nem baj az, ha egy művész sokat ír, s az se baj, ha keveset ír. Az az igazi baj, ha túl sokat, vagy túl keveset ír. Békefy Lajos több mint 3600 publikációja ellenére sem írt „túl sokat”, ezért az olvasó türelmetlenül várja a Gondviselés által felvetett témákhoz fűzött aktuális gondolatait, melyet őszinte szenvedéllyel oszt meg az érdeklődő közösséggel. A szerző a kötet élén álló ajánlás szavaival „mennyi koordinátákra mutató zsebiránytűként” nyújtja át könyvét olvasóinak. Vegyük kézbe ezt a zsebiránytűt, s kövessük a mutatott irányt!

Róma 12,2

Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata (Károli ford.)

Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsz ő és tökéletes (Új ford.)