Rác–horvát lakodalmas szokások Dusnokon Racko–hrvatski svatovski običaji u Dušnoku
Zágráb/Zagreb, 2025
A szöveg szerzője/Autorica teksta: Tamaskó Eszter Kutatás/Istraživanje: Szávai József, Tamaskó Eszter, Tamaskó Péterné Kiadó/Izdavač: Flanona d.o.o.
Felelős kiadó/Za izdavača: Tamaskó Eszter
Készült/Naklada: 300 példány/300 primjeraka Borítóterv/Naslovnica: Tamaskó Eszter
A rác szövegek átírása/Transkripcija racko-hrvatskih tekstova: Tamaskó Eszter
A horvát szöveget lektorálta/Lektura hrvatskoga teksta: Andrea Gašparović Nyomda és tördelés/Tisak i prijelom: Kontraszt Plusz Kft. Pécs
A nyelvjárási szövegek felvett hanganyagokból származnak, ezeket betűhű átírásban, változatlan formában, a horvát helyesírás szabályai szerint közöljük, a rác szövegbe beékelődő magyar szavakat magyar helyesírással írtuk, és dőlt betűkkel jelöljük. Dijalektalni tekstovi potječu iz snimljenih zvučnih materijala, a objavljuju se u doslovnom prijepisu, nepromijenjeni, prema pravilima hrvatskoga pravopisa, dok su mađarske riječi ugrađene u hrvatski tekst ispisane mađarskim pravopisom i označene kurzivom.
A képek forrása/Izvori slike: Bogárdi János/Dusnok Világa, az adatközlők családi képei/ obiteljske slike kazivača
ISBN 978-953-46393-0-6
CIP zapis dostupan u računalnome katalogu Nacionalne i sveučilišne knjižnice u Zagrebu pod brojem 001259389.
A könyv kiadását a Horvát Köztársaságon Kívüli Horvátok Központi Állami Hivatala és a magyarországi Bethlen Gábor Alap támogatta.
Knjiga je izdana uz potporu Središnjeg državnog ureda za Hrvate izvan Republike Hrvatske te Fondacije Gábor Bethlen u Mađarskoj.
Amikor hét évvel ezelőtt a dusnoki tánccsoport tanítására felkértek, még nem tudtam, hogy ez nemcsak táncok és dalok tanítása lesz, nemcsak próbák és fellépések sora, hanem jóval több. Találtam egy kicsiny rác szigetet a mindennapok magyar tengerében, ahol az éneklésnek és táncolásnak még megvolt a becsülete, a hagyomány még tegnapi volt, az öregek még fejből mondták az énekek, szokások szövegeit, amikor gyűjteni indultam. Igen, gyűjteni, menteni, amit még lehet. Kincseket találtam, és tiszta szívű, segítőkész, barátságos, jószívű embereket, akiktől nemcsak a dalokat tanultam meg, hanem mindazt, ami a túlélést segítette, a munkával töltött életek becsületét, az otthon gondozását, a vendég jól tartását és még annyi mást.
Minden napon mintha búcsú lenne…
Isten áldjon meg, Dusnok!
KSzávai József
ad su me prije sedam godina pozvali da podučavam plesnu skupinu Biser u Dušnoku, nisam ni slutio da to neće biti samo podučavanje plesova i pjesama, niti samo niz proba i nastupa. Postalo je mnogo više od toga. Otkrio sam mali hrvatsko-racki otok usred mađarskog mora svakodnevice, gdje pjesma i ples još uvijek imaju svoju čast, tradicija je živa, a stariji još pamte i napamet recitiraju pjesme i običaje koje sam krenuo prikupljati. Da, prikupljati i očuvati sve što se može. Pronašao sam blago – ljude čistoga srca, gostoljubive, otvorene i velikodušne. Od njih nisam naučio samo pjesme, već i ono što im je pomoglo preživjeti: čestitost u radu, brigu o domu, gostoprimstvo i još mnogo toga. Svaki dan u Dušnoku čini se kao proštenje.
Bog te blagoslovio, Dušnok!
Már az egész vármegyét bejártam, de szebb falut én mégsem találtam. Dusnok maradt legkedvesebb nekem, mert itt mindig vidámságom lelem, minden napon mintha búcsú lenne, keresztelő vagy pünkösd ünnepe. Mindezekért gyere el Dusnokra, vár itt reád Jankó és Anóka. (Koprivánácz János, 1896)
Već sam celu varmeđu obišo, lepše selo nigdar nisam našo. Dušnok mi je najmilije selo jer u njemu vazda je veselo, ko da nam je saki dan prošćenje il Pinkuše il kako kršćenje –zato neka obići Dušnoka, tu te čeka Janko i Anoka. (Ivelja Koprivanac, 1896)
Jozo Savai
DUSNOK, EGY FESTŐI RÁC „SZIGET” A VAJAS PARTJÁN
Dusnok
egy festői kis település a Duna egyik holtága, a Vajas folyó mentén, Baja és Kalocsa között. A település neve már szerepel III. Béla 1193 és 1196 között kelt adománylevelében is. Maga a Dusnok szó szláv eredetű. A dušnik a horvát duša ’lélek’ szó képzett alakja, jelentése az elhunyt ura lelkéért imádkozó szolga. Ami a falu történetét illeti, a középkorban közepes méretű településnek számított, a törökök elleni harc során azonban teljesen elnéptelenedett, az 1703-as összeírások mindössze 3 adófizetőt jegyeztek fel. A 18. század elején ismét elkezdték benépesíteni az addigra szinte üresen álló falut: egyrészt magyarok érkeztek a környékbeli településekről, másrészt katolikus délszlávok a mai Horvátország területéről, akik szintén a török elől menekülve húzódtak északra. Utóbbiak eredete sokáig nem volt tisztázott, írásos emlékek a származásukról csak elenyésző számban maradtak fenn. Magukat a mai napig rácnak nevezik. Bár ezzel a kifejezéssel a magyar köznyelvben gyakran a szerbeket illetik, a 18. és 19. századi forrásokban a népnevek széles skálájával találkozunk: a dusnokiakat is nevezték többek között dalmátnak, illírnek, tótnak stb., ez azonban nem az eredetükre utal. A rác elnevezést a budai kamara kezdte el használni az adminisztrációban minden délszláv nemzetiségre, és egyes népcsoportok, így a dusnokiak is innen vették át a máig megmaradt kifejezést.1 Nyelvészeti kutatások alapján bizonyosak lehetünk abban, hogy a dusnokiak több mint 300 éve fennmaradt archaikus nyelvjárása a mai Szlavónia területéről származik. Alapvető jegyeiben, melyek alapján elkülönítjük és megkülönböztetjük egymástól a horvát nyelvjárásokat, (az ószláv jat továbbélése, óšto hangsúlyozás stb.) eltér a körülöttük élő más magyarországi horvátokétól, azokétól is, akik magukat szintén rácnak nevezik, pl. a Budapesttől délre található Tököl, Ercsi és Százhalombatta rác dialektusától, kivéve a szomszédos Bátyát, akikkel a dusnokiak rokon nyelvjárást beszélnek.
1 Sokcsevits Dénes: A magyarországi horvátok rövid története, Croatica, Budapest, 2022. 30. o.
Ez a 300 év alatt, egészen a 20. század utolsó harmadáig a rác nyelv dominált a településen, gyakoriak voltak azok az esetek, amikor valaki egész életében nem tanult meg folyékonyan magyarul, hiszen nemcsak a család, hanem a közélet, az iskola nyelve is inkább a rác volt. Ezt megfigyelhetjük az esküvői szokásokban is, mely jelen kiadvány fő témája. A 20. század globalizációs hatásai azonban Dusnokot is elérték, így gyakorlatilag három generáció alatt ez a rendkívül értékes archaikus nyelvjárás a kihalás szélére sodródott. A több mint 300 év kettős identitás azonban nem múlt, és nem is múlhat el nyomtalanul. Bár a rác nyelvet már csak a legidősebb generáció beszéli (ők is csak korlátozott kommunikációs helyzetekben, leginkább egymás között, hétköznapi témákról), a rác hagyományok, népszokások ma is szerves részét képezik a falu mindennapjainak, és ennek legszembetűnőbb megnyilvánulása a folklór. Dusnokon nincs olyan ünnepség, bál, lakodalom, ahol a magyar mellett ne csendülnének fel a délszláv dallamok is, melyek hallatán lelkes tömegek indulnak a tánctérre. Ezt a hagyományt folytatja a dusnoki Biser Tánccsoport is.
DUŠNOK, PITORESKNI RACKO-HRVATSKI „OTOK“ NA OBALI VOŠA
Dušnok je malo slikovito mjesto na jugu Mađarske, smješteno između gradova Baje i Kalače, na obali Voša (mađ. Vajas), rukavca Dunava. Ime mjesta prvi se put spominje u darovnici kralja Bele III., izdanoj između 1193. i 1196. godine. Izraz Dušnok slavenskog je podrijetla: dušnik je izvedenica riječi duša, a znači slugu koji moli za dušu svoga preminula gospodara. Što se tiče povijesti, u srednjem se vijeku smatralo selom srednje veličine, ali je potpuno opustjelo tijekom borbi protiv Turaka; popisi iz 1703. godine evidentirali su samo tri porezna obveznika. Početkom 18. stoljeća ponovno su počeli naseljavati do tada gotovo napušteno selo: s jedne strane dolazili su Mađari iz okolnih mjesta, a s druge strane „katolički južni Slaveni” s područja današnje Hrvatske, koji su također bježali od Turaka i povlačili se prema sjeveru. Njihovo porijeklo dugo vremena nije bilo jasno definirano, a razlog je i to što pisani dokumenti o njihovom porijeklu gotovo pa i ne postoje. Dušnočani se i dan danas nazivaju Racima. Iako se ovim izrazom često naziva Srbe u mađarskom jeziku, u izvorima iz 18. i 19. stoljeća susrećemo se sa širokim spektrom naziva narodnih skupina: Dušnočani su nazvani, između ostalog, Dalmatincima, Ilirima, Totima itd., ali to ne ukazuje na njihovo porijeklo. Etnonim Rac počela je koristiti budimska habsburška komora za administraciju svih južnoslavenskih narodnosti, a neke su narodne skupine, uključujući i Dušnočane, preuzele taj izraz koji se koristi i danas. Lingvistička istraživanja i analize pokazuju da dušnočki racki govor, koji se očuvao više od 300 godina, potječe s područja današnje Slavonije. Osnovne značajke na temelju kojih razvrstavamo štokavske dijalekte (kao npr. refleks jata, stupanj razvoja akcentuacije, šćakavizam ili štakavizam) razlikuju se od drugih hrvatskih govora koji ih okružuju – čak i od onih koje također zovemo rackima, npr. u Tukulji, Erčinu, Bati i Andzabegu, južno od Budimpešte – osim susjednog Baćina s kojim Dušnočani govore srodnim dijalektom.
Tijekom ovih 300 godina, sve do posljednje trećine 20. stoljeća, racki je govor dominirao u selu, a česti su bili slučajevi da tijekom svog života netko nije tečno naučio mađarski jer je jezik obitelji i javnog života, uključujući i školu, bio više racki. To je vidljivo i u običajima vjenčanja, što je i glavna tema ovog izdanja. Utjecaji globalizacije 20. stoljeća, međutim, dostigli su i Dušnok, dovevši ovaj dragocjeni arhaični slavonski govor doslovno do ruba izumiranja u svega tri generacije. Međutim, dvostruki identitet prisutan više od 300 godina ne može samo tako nestati bez traga. Iako rackim danas govori samo najstarija generacija (i to samo u ograničenim komunikacijskim situacijama, uglavnom međusobno o svakodnevnim temama), racki narodni običaji i dalje čine organski dio svakodnevnog života sela, a najuočljiviji su u folklornim izvedbama. U Dušnoku nema događaja, balova ili vjenčanja na kojima, uz mađarske, ne odzvanjaju južnoslavenske melodije, a plesno raspoloženi Dušnočani uvijek se rado pridružuju beskrajnom kolu. Ovu tradiciju nastavlja i plesna skupina Biser iz Dušnoka.
A NÉPTÁNC HAGYOMÁNYAI
A Biser TánccsoporT
Adusnoki rác kulturális egyesület több évtizedes múltra tekint vissza. A rendszerváltás utáni rövid szünet után a 90-es évek elején éledt újjá Kovács Gergely kezdeményezésére, Remenica néven. Első fellépésük az 1993-as első Rác Pünkösdön volt. Azóta hol kisebb, hol nagyobb intenzitással megszakítás nélkül működnek. Fő céljuk a rác hagyományok ápolása, és azok továbbadása a fiatalabb generációknak. A dusnoki Biser Tánccsoport jelenlegi felállásában 2016-ban alakult, Tamaskó Péterné Éva vezetésével, és több koreográfiával, köztük, a dusnokiak mellett, szlavón, bunyevác és sokac táncokkal büszkélkedhetnek. Állandó fellépői minden dusnoki rendezvénynek, emellett pedig rendszeresen részt vesznek a hazai horvátság programjain. Különös figyelmet szentelnek az anyaországgal való kapcsolattartásnak is: 2016-ban Đakovóban, 2019-ben Vinkovciban szerepeltek nemzetközi folklórfesztiválon. 2021-ben az Országos Horvát Önkormányzat a dusnoki Biser Tánccsoport munkáját a magyarországi horvát kultúra területén végzett kiemelkedő tevékenységért országos díjjal jutalmazta. Mottójuk, mely Szávai Józseftől való, így hangzik: „Vállunkon, karunkon nemcsak hímzés és dísz, hanem történet és hagyomány van. Hagyomány, amely a falvakban sohasem a köveket, hanem az egymásra következő, eleven életek folyamát jelenti.”
A hAgyományos rác lAkodAlom feleleveníTése
A Biser Tánccsoport legsikeresebb rendezvénye a hagyományos dusnoki rác lakodalom volt a 2019-es Rác Pünkösdön Szávai József, a csoport Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjas koreográfusa kezdeményezésére. Az ő irányítása alatt jött létre a négyórás program, melyen több mint 170 népviseletbe öltözött részvevő volt. Azóta ebből színpadi koreográfia is készült, melyet a Biser Táncsoport büszkén és nagy sikerrel mutatott be több rendezvényen is.
Az esküvői szokások megismerése lehetővé teszi, hogy rajtuk keresztül megőrizzük a dusnoki kultúra és az egész közösség tradícióit, és hogy a következő generációk is megismerjék és tiszteljék az elődeik által átadott értékeket. A régi esküvők és lakodalmak meghatározott hagyományok és szertartások szerint zajlottak. Ezeket egy széleskörű kutatómunka keretében tárták fel: a Biser Tánccsoport Szávai József koreográfussal és Tamaskó Péterné csoportvezetővel az élen interjúkat készített az idős generáció tagjaival, népdalokat, táncokat, szokásokat gyűjtöttek. Ennek a kutatásnak az eredményeit is bemutatjuk jelen kiadványban, betekintést nyerve az 50-es és 60-as évek dusnoki hagyományos magyar–rác esküvőibe. Fontos kiemelni, hogy a leírás néhány elbeszélő történetén alapul, így ez nem adhatja vissza a teljes képet, illetve egyes szokások családonként, házanként is eltérhetnek. A dusnoki esküvői szokásokról lásd még: Bereznai Zsuzsanna: Népszokások a dusnoki ráchorvátok körében. In Bárth János (szerk.) Dusnok története és néprajza, Dusnok, 2011, 346–353. o.
NARODNI PLESNI OBIČAJI U DUŠNOKU I OŽIVLJAVANJE
TRADICIONALNE RACKE SVADBE
plesnA skupinA Biser
Dušnočko racko-hrvatsko kulturno društvo ima dugogodišnju povijest, a nakon kratke stanke za vrijeme pada komunističkog režima u Mađarskoj, početkom devedesetih godina ponovno je oživjelo pod nazivom Remenica na inicijativu Grge Kovača. Prvi nastup Društva bio je na manifestaciji Racki duhovi 1993. godine, a otada Društvo, s manje ili više intenziteta, neprekidno djeluje. Glavni mu je cilj očuvanje rackih tradicija i prenošenje istih mlađim generacijama. Plesna skupina Biser u sadašnjem je sastavu osnovana 2016. godine pod vodstvom Eve Tamaskó i ponosi se brojnim koreografijama, uključujući slavonske, bunjevačke i šokačke plesove. Članovi skupine redovito nastupaju na lokalnim priredbama, a također sudjeluju i na manifestacijama širom Hrvatske. Naime, posebnu pažnju posvećuju održavanju veza s matičnom zemljom: 2016. godine nastupili su na međunarodnom folklornom festivalu u Đakovu, a 2019. godine na Vinkovačkim jesenima. 2021. godine Hrvatska državna samouprava nagradila je njihov rad Nacionalnom nagradom za izuzetne aktivnosti u području očuvanja hrvatske kulture u Mađarskoj. Njihov moto, preuzet od Joze Szávaija, glasi: “Na našim ramenima i rukama nije samo vez i ukras, već i priča i tradicija. Tradicija koja u selima ne predstavlja samo kamenje, već i niz života koji slijede jedan drugoga.”
oživljAvAnje TrAdicije rAckih vjenčAnjA
Najuspješniji događaj plesne skupine Biser bio je tradicionalno racko vjenčanje na manifestaciji Racki duhovi 2019. godine, inicirano od Joze Szávaija, plesnog koreografa, dobitnika nagrade Pro Cultura Minoritatum Hungariae. Pod njegovim vodstvom pripremljen je četverosatni program koji je uključivao više od 170 sudionika odjevenih u narodne nošnje. Otada je iz ovog programa nastala i scenska koreografija koju je plesna skupina Biser ponosno i uspješno predstavila na brojnim priredbama. Upoznavanje običaja vjenčanja omogućuje da se njima očuva dušnočka kultura i tradicija cijele zajednice te da i sljedeće generacije upoznaju običaje svojih predaka. Stara vjenčanja i svadbe odvijala su se prema određenim tradicijama i obredima. Ti su običaji zabilježeni tijekom višemjesečnog istraživanja, a građa je prikupljena na osnovi kazivanja nekoliko lokalnih kazivača. Naime, članovi plesne skupine Biser, uz podršku koreografa Joze Szávaija i voditeljice grupe Eve Tamaskó, razgovarali su sa starijim mještanima, prikupljali narodne pjesme, plesove i običaje. Rezultati istraživanja prikazani su i u ovom izdanju, dajući uvid u tradicionalna mađarsko-racka vjenčanja u Dušnoku 50-ih i 60-ih godina 20. stoljeća. Bitno je istaknuti da se opis uglavnom temelji na pričama odabranih pripovjedača te da ne predstavlja jedini mogući prikaz svih različitih varijanti svadbenih običaja.
LAKODALMAS SZOKÁSOK DUSNOKON A 20. SZÁZAD DEREKÁN
ismerkedés
Apárválasztási szokások jelentős mértékben átalakultak az elmúlt néhány évtizedben. Kutatva a régi dusnoki esküvői hagyományokat, rögtön felmerült a kérdés: hol szövődtek azok a szerelmek, melyek később a házassághoz vezettek, hogyan ismerkedtek meg ifjú korukban a mostani idősebb generáció tagjai? Az 1950-es és 60as években az ismerkedés személyes találkozásokon és közvetlen kommunikáción alapult, amihez nélkülözhetetlenek voltak a társadalmi kapcsolatok és a közösségi életben való aktív részvétel.
Dusnokon a fiatalok általában helyben választottak maguknak párt, nem „vidékit”2, nem is nézték jó szemmel, ha valaki nem helyben nősült vagy ment férjhez. Ez alól talán az egyetlen kivétel a szomszédos Bátya település volt, ahol a dusnokiakhoz hasonlóan szintén rácok élnek, így az ott élőkkel nemcsak a származás és a kultúra, hanem a nyelv is összekötötte a dusnokiakat.
Az ismerkedés egyik helyszínei a bálak, táncos mulatságok voltak, melyeket vasárnap esténként tartottak. Advent és nagyböjt kivételével az év minden időszakában voltak ifjúsági táncos mulatságok, de a tavaszi munkák, a nyári aratás és az őszi nagy betakarítás ideje alatt ritkábban rendeztek ilyeneket. Ezt így mesélte el egy asszony:
2 vidéki: aki nem dusnoki
„Minden vasárnap zenéltek nekünk. Itt játszottak a legtöbbet, ahol most a Csongrádiék laknak. Ott volt a táncterem. És amikor ott már nem lehetett, akkor meg ott, ahol most a nagybolt van, az áruház. Az udvaron zenéltek nekünk, este, de csak vasárnap. Ott a salakos udvaron táncoltunk, és ott is ismerkedtünk.”
„Svake nedeje su nam sviravali. Ovde su nam najviše svirali u Csongrádijine kuće. Tamo je bio táncterem. A onda kad to nisu dali, onda de je veliki dućan, áruháza. Onda su nam teli na dvoru svirat, navečer, a nedeju ista. Pa tamo na salakos dvoru ista smo igrali. Pona smo se tamo upoznali.”
A lányok a vasárnapi ünneplős ruhájukban mentek a bálba, csoportosan, a barátnőkkel. Ezeken a táncalkalmakon a fiatal leányok, a szülők vagy keresztszülők is megjelentek nézőként, legalábbis addig, míg a lánynak komoly udvarlója nem akadt.
Az ismerkedés másik helyszíne a fonó, vagy rácul a prelo volt. Ez annyit jelentett, hogy különösen a téli időszakban a lányok összegyűltek egy háznál, egyszerre nyolcan, tízen, ahol különböző kézimunkákat végeztek (pl. szőttek, varrtak), közben beszélgettek, énekeltek. Ezt minden este más-más háznál tették meg.
A legények mindig tudták, hogy aznap épp melyik lánynál van a találkozó, és elmentek őket meglátogatni. Ez volt az úgynevezett sedak. Ha egy lány tetszett egy fiúnak, akkor kihívta őt beszélgetni. Legkésőbb 10-11 óra körül már mindenkinek otthon kellett lennie. A fiúk gyakran hazakísérték a lányokat, a ház előtt még beszélgettek, de nyilvános helyen sosem csókolóztak, ez nagy illetlenségnek számított volna.
Miután a fiatalok – általában 16-18 éves korban – megismerkedtek, rendszerint nem sokáig vártak az esküvővel, legfeljebb néhány hónapot. Amikor a fiúban megszületett az elhatározás, az utcán megkérte a lány kezét. Ha a lány igent mondott, a fiú a szülők engedélyét is kikérte. Ha ők is beleegyeztek, közösen megbeszélték az esküvő időpontját.
A szülők megkérdezték a lányt is, hogy valóban hozzá akar-e menni a fiatalemberhez.
pogácsA/eljegyzés
Nagyjából a 60-as évekig eljegyzés helyett úgynevezett pogácsát (rácul pogača) tartottak a lányos háznál. Az elnevezés onnan ered, hogy a vőlegény és kísérete különböző ételeket vittek, ez volt a pogácsa: ez lehetett sült kakas pénzzel a csőrében, vagy egy kb. 50 cm átmérőjű, kör alakú lepény, de dióval, mákkal, lekvárral töltött sütemény
is. A pogácsára a legszűkebb rokonságot, a szülőket és a testvéreket hívták meg. Az örömszülők hivatalosan itt egyeztettek arról, hogy az ifjú pár hol fog lakni, hol kezdik az életet. Ilyenkor szokás volt textilt ajándékozni a fiataloknak: a menyasszonyok általában brokátselymet kaptak leendő anyósuktól, melyből a menyasszonyi ruhájukat varrták, a fiúk pedig ingnek való anyagot kaptak.
esküvői előkészüleTek
Az esküvőket leginkább ősszel vagy télen tartották, amikor a legtöbb őszi betakarítási munkával végeztek, és a paprikaszedés is befejeződött, amelyből bevételhez jutottak. Ilyenkor már sok esetben bor is rendelkezésre állt. Tavasszal is rendeztek esküvőket, de nyáron csak ritkán.
Körülbelül egy hónappal az esküvő kitűzött időpontja előtt a fiatalok beiratkoztak a „tanácsházára” (községházára), valamint a plébániára is. A plébánoshoz jártak jegyesoktatásra, együtt és külön-külön is.
A lakodalom előtt három héttel, a nagymisén kihirdették, hogy a jegyespár házasságot fog kötni. Természetesen a leendő menyasszony és vőlegény is jelen volt a templomban: a lány mirtuszkoszorút viselt a kontya körül, a fiú pedig kis virágdíszt kapott, amit általában a kalapjára tűzött.
Ugyanígy az esküvőig következő két vasárnap is hirdették a jegyespárt. Az esküvő előtti vasárnap tartották a hivatalos „lakodalmi hívogatást”, amit a hívogató (rácul lefer) végzett. A hívogató férfi slingelt kötényt viselt, és szalagokkal feldíszített bottal, valamint borral teli csutorával járta körbe a meghívandó vendégeket. A csutorára gyakran rozmaringágat tettek, hogy illatozzon, amikor ittak belőle. A hívogatás fontos előkészületi mozzanat volt, a hívogató tisztsége pedig kiemelt jelentőséggel bírt, és mindig nagy várakozás övezte. Közeli rokonoknál, ha valaki – akár csak a család egyik tagja – nem volt otthon a hívogatáskor, a hívogatónak vissza kellett mennie, hogy elkerüljék a sértődést. A stafírungot (hozományt) általában a lakodalom napján vitték a vőlegény házához, bár egyes elbeszélések szerint előfordult, hogy már egy héttel korábban átszállították a menyasszony bútorait.
SVATOVSKI OBIČAJI U DUŠNOKU NA POLOVICI 20. STOLJEĆA –UPOZNAVANJE, ZARUKE, PRIPREME ZA VJENČANJE
upoznAvAnje
Obrasci upoznavanja i odabira životnog partnera značajno su se promijenili tijekom proteklih desetljeća. Istražujući stare dušnočke vjenčane običaje odmah je izronilo pitanje: gdje su se rađale ljubavi koje su kasnije vodile do braka, kako su se u mladosti upoznavali današnji stariji ljudi? U 50-ima i 60-ima ljudi su se upoznavali uglavnom osobnim susretima i razgovorima licem u lice, prisustvujući društvenim okupljanjima i aktivno sudjelujući u životu lokalne zajednice. U Dušnoku su mladi uglavnom birali mještane za partnera te nisu blagonaklono gledali na one koji su sklapali brakove izvan lokalne zajednice. Možda je jedina iznimka bila susjedno mjesto Baćin, gdje također žive Raci poput Dušnočana, pa su ih povezivali ne samo porijeklo i kultura, već i lokalni govor. Jedno od mjesta za upoznavanje bili su balovi i plesne zabave za mlade koje su se održavale nedjeljom navečer tijekom cijele godine osim u vrijeme došašća i korizme. Djevojke su odlazile na balove u nedjeljnoj svečanoj odjeći u društvu svojih prijateljica. Na ovim plesnim događajima u ulozi gledatelja pojavljivali su se roditelji ili krsni kumovi djevojaka, barem dok ona nije pronašla ozbiljnog udvarača. Drugo popularno mjesto za upoznavanje bilo je tzv. „prelo“. To je uglavnom značilo da su se djevojke navečer, posebno tijekom zimskih mjeseci, skupljale u jednoj kući, njih osmero do desetero, gdje su izrađivale različite rukotvorine (npr. tkanje, šivanje) dok su razgovarale i pjevale. To se odvijalo svake večeri u drugoj kući. Momci su uvijek znali gdje se djevojke okupljaju tog dana pa su ih odlazili posjetiti. To se nazivalo sedak. Ako se mladiću svidjela neka djevojka, pozvao ju je na razgovor. Najkasnije do 23 sata svi su morali biti kući. Mladići su često ispratili djevojke do kuće, razgovarali su ispred, ali se nikada nisu ljubili na javnom mjestu jer se to smatralo velikom nepristojnošću.
Kada su mladići i djevojke upoznali jedan drugog, imali su otprilike 16 do 18 godina, a obično nisu dugo čekali na vjenčanje, najviše nekoliko mjeseci. Kada je mladić donio odluku, zaprosio je djevojku na ulici, a potom je, ako bi ona pristala, zatražio dozvolu njezinih roditelja te bi roditelji pitali djevojku želi li se udati za tog momka. Ako su se roditelji složili, dogovarali su datum vjenčanja.
pogAčA/zAruke
Do 60-ih godina umjesto zaruka držala se takozvana pogača u djevojčinoj kući. Naziv potječe od toga što bi mladoženja i njegova pratnja donijeli raznu hranu, tj. pogaču: to je mogao biti pečeni pijetao s novcem u kljunu ili okrugli kolač široki oko 50 centimetara, ali i kolači punjeni orasima, makom ili džemom. Na pogaču bi pozvali najbližu rodbinu: roditelje, braću i sestre. Roditelji su se složili gdje će mladi par živjeti i kako će započeti zajednički život. Uobičajeno je bilo da se mladencima daruje tkanina: mladenke su obično od svoje buduće svekrve dobivale brokat od kojeg bi šivale svoju vjenčanicu, a mladoženje su dobivali materijal za izradu košulje.
pripreme zA vjenčAnje
Vjenčanja su se najčešće održavala ujesen ili tijekom zime, nakon što su mještani imali veći prihod pri završetku radova na poljima, poput žetve i berbe paprike. Također, u to su vrijeme obično imali i dovoljno vina. Vjenčanja su se održavala i tijekom proljeća, ali ljeti jako rijetko. Mjesec ili dva prije zakazanog datuma velikog dana mladenci su se prijavili matičaru općine i svećeniku u župnoj crkvi. Pohađali su zaručničke tečajeve kod svećenika, kako zajedno, tako i odvojeno. Prije vjenčanja svećenik je tri nedjelje zaredom, na kraju mise, pozivao mladence. Naravno, i oni su sudjelovali na misi, mladenka je stavila vijenac od mirte oko glave, a mladoženja je također dobio mali cvjetni ukras koji je stavio na svoj šešir. Nedjelju prije vjenčanja službeno pozivanje na svadbu obavio je tzv. lefer, koji je dobio vezom ukrašenu pregaču te je obilazio pozvane goste s trakama ukrašenim štapom i punom bocom vina. Često su na bocu stavljali i grančicu ružmarina kako bi mirisao kada bi iz nje pili. Ovo pozivanje bila je važna pripremna faza, a uloga lefera bila je zaista posebna; uvijek su ga s nestrpljenjem i iščekivali. Ako bi se dogodilo da su neki članovi obitelji bili odsutni kada je lefer došao, on bi se morao vratiti kako bi izbjegao moguće uvrede.
Mladenkin miraz, tj. sve što je mladenka dobila od svojih roditelja, obično je donesen na dan vjenčanja u mladoženjinu kuću, iako je jedna kazivačica ispričala kako su njezin namještaj odvezli već tjedan dana prije.
AZ ESKÜVŐ NAPJA
Az 50-es és 60-as években az esküvőket leginkább szerdán tartották, külön a lányos és külön a fiús háznál. Az esküvő napján reggel a menyasszony és a vőlegény részt vettek a reggeli misén, ahol meggyóntak. A templomi esküvői szertartás 10 órakor kezdődött, melyen csak az ifjú pár, a legközelebbi rokonok és a násznagyok/tanúk (rácul stari svat) vettek részt. A násznagy szerepét általában a legidősebb férfirokon töltötte be. Ők álltak a fiatalok mellett, tartották a keresztet, miközben a pár ismételte a pap után a szertartás szövegét – először a férfi, majd a nő. A végén a keresztet megcsókolták, de egymást nem.
A templomi esküvő után a menyasszony és a vőlegény hazamentek, násznagyaik kíséretében. Ebédre már mindkét házhoz megérkeztek a vendégek. Általában nem hívtak túl sok embert, mindenki az anyagi lehetőségeihez mérten választotta ki a vendégeket, a létszám ritkán haladta meg az 50 főt. Ha a házban nem volt elegendő hely, gyakran sátrat állítottak az udvaron, vagy akár az utcán is, ha az udvar túl kicsi volt, hogy mindenki elférjen.
Az ebéd után a násznagyok a vőlegénynél gyülekeztek, ahonnan a vőlegény közelebbi rokonaival együtt indultak kikérni a menyasszonyt. Útközben a zenekar játszott, magyarul és rácul is énekeltek. A zenekar inkább „dzsesszes” stílusú volt, nem a tipikus cigányzenekar: szaxofon és harmonika is szerepelt a felállásukban, és gyakran kisdobon is zenéltek. Mikor a menet odaért a menyasszonyos házhoz, rácul énekeltek: Otvorte nam kapiju, nosimo vam rakiju. U rakije šest dukata, Marte oko vrata, oj! Miután fogadták őket, a násznagy gyakran viccelődött, például megjegyezte, hogy majdnem eltérítették őket, de végül nagynehezen megtalálták a házat, vagy éppen azt firtatta, hogy vajon jó helyen vannak-e. Rozmaringágat tűztek a kalapjára, és az utcán álló vendégeket borral kínálták. Közben a menyasszony is kijött, és amikor beléptek az udvarra, mindenki megpuszilta, a kezében lévő kosárkába pedig aprópénzt helyeztek. Ezután asztalhoz ültették és megvendégelték a vőlegénnyel érkezőket. Az ebéd után a vőlegény szülei vagy a násznagy kikérték a menyasszonyt a szüleitől. Ehhez hasonló párbeszédek hangzottak el rácul:
Otac mladoženje: Fajen Isus. Mi tako znamo da smo na dobro mesto došli, da ode ima jednu ružicu koju vaja otkinit. A naš sin je već otkinio tu ružicu. Pa smo i mi došli pitat, hoćete l vi to dopušćat?
Otac mladenke: Drago nam je što ste došli, ako je divojka obećala, dopušćamo to. Jako imajte brigu na nju, jer smo mlogo poslovali dok smo je otranili za vašu ženu.
Majka mladenke: Jedno drugo pazite i živite u božjemu blagosovu.
A vőlegény apja: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Úgy tudjuk, jó helyre jöttünk, és van itt egy rózsaszál, amelyet szeretnénk leszakítani. A fiunk már leszakította ezt a rózsát. Így eljöttünk megkérdezni, megengedik-e?
A menyasszony apja: Örülünk, hogy jöttek, ha a lány megígérte, akkor megengedjük. Nagyon vigyázzanak rá, mert sokat dolgoztunk, míg felneveltük őt a fiú hites társának.
A menyasszony anyja: Vigyázzatok egymásra, és a Jóisten áldjon meg Titeket!
Majd mindenkinek öntöttek bort, a násznagy áldást (rácul blagosovo) mondott, a közönség állva hallgatta:
Dragi otac i majko! Kad je Bog stvorio čoveka, on je vidio da nije dobro samomu, nego uspava čoveka i uzme mu od rebra i od toga stvorio ženu. Nije od glave da mu skolca na glavu. Niti od noge da mu nogom pogazi. Nego od rebra da mu bliza srcu.
Kedves Édesapa és Édesanya! Amikor az Isten megteremtette a férfit, látta, hogy nem jó neki egyedül. Akkor elaltatta a férfit, és az oldalbordájából megteremtette a nőt. Nem a fejéből, hogy a fejére másszon. Sem a lábából, hogy lábbal eltiporja. Hanem a bordájából, hogy a szívéhez közel legyen.
Násznép: Egészségükre! Nazdravje!
Nek Bog dragi dade sreće na kudravu decu. Dobro zdravje, lepa i dugačka života!
A Jóisten adjon szerencsét a göndörhajú gyerekekhez. Jó egészséget, és szép, hosszú életet!
Vagy:
Nek im dragi Bog dade nek su zdravi, nek se begeniseju, nek nemaju med sobom nikake svade, nek im deca lepa kudrava narasteju!
Adja a Jóisten, hogy egészségesek legyenek, szeressék egymást, ne legyen semmiféle vitájuk, és a szép, göndörhajú gyerekeik nagyra nőhessenek!”
Ezután a vőlegény fordult a menyasszony szüleihez:
Mladoženja: Tetko, jako vam lepo zafajujem, i vama i vašmu čoveku što ste mene otranili lepu ćer za ženu.
Mladenka: Dragi Apo i Majo, fala vam što ste mene otranili drugomu ni sebe.
Vőlegény: Asszonyom, nagyon szépen köszönöm magának és a férjének, hogy egy ilyen szép lányt neveltek fel, aki a feleségem lesz. Menyasszony: Drága Édesapám és Édesanyám, köszönöm, hogy nem maguknak, hanem másnak neveltek fel.
Majd a menyasszony elbúcsúzott a szüleitől és a testvéreitől, a zenészek magyarul és rácul és énekelték:
Zafajivam ocu i drage matere, Koji su me otranili drugomu ni sebe. Draga sestra, braćo, ja sad moram iti, a svojem parem sutra gledat ću vas dojti.
Köszönöm apámnak, meg a jó anyámnak, Akik engem felneveltek, másnak nem magának. Drága néném, bátyám, nekem most mennem kell, De reggel a párom és én jövünk látogatni.
A menyasszony általában nagyon szomorú volt, sírt is, mert egyrészt nagyon fiatalon került el a szülői háztól, másrészt azt sem tudta, mi vár rá a továbbiakban.
A köszöntők után mindig hagytak egy nagyon kevés bort a pohárban, és ami megmaradt, azt az asztal alá öntötték a halottak emlékére, különösen, ha az ifjú pár valamelyik szülője már nem élt.
A menethez készülődve kezdték felpakolni a menyasszony hozományát a lovaskocsira, mely előtt már be voltak kötve a feldíszített lovak. Feltették a szekrényt, az ágyat, a szépen kislingelt párnákat, dunyhákat, majd négy fiatalasszony is felment a kocsira, ők tartották a stafírungot. A násznép és a nézők pedig nézték, mennyire van megtömve az ágynemű tollal, és méregették, kommentálták is. Ha feszes volt, sok tollal, akkor tehetős volt a menyasszony, ellenkező esetben szegény házból származott.
Amikor az ágyat rakták föl, a következőt énekelték magyarul és rácul:
Trpajte mi postej, trpajte mi ladu, i sama ću sesti.
Dva psa ufatite, ispod repa bijte, pa ćeju lajati.
Nekate je biti, jel ćeju vas gristi, pa će vas boleti.
Kocsira ládát, kocsira ágyat, magam is felülök,
Jaj édesanyám szerelmes dajkám, de hamar elvisznek.
Elindult a menet, velük együtt a násznép. A sarkon a zenészek mindig csárdást játszottak, ilyenkor gyakran a nézők is beálltak táncolni. Nagy hagyománya volt a lakodalomnézésnek, gyakran több néző gyűlt össze, mint násznép. Megálltak szinte minden sarkon, vagy a kocsma/posta előtt is. Körben összefogtak hátul, úgy táncoltak, a fiatal pár a kör középére állt. Mivel nem voltak aszfaltozott utak, a táncolók gyakran nagy port kavartak maguk körül.
Amikor odaértek a vőlegény házához, már várták a menyasszonyt. Az ajtóban állt a leendő anyós és após, valamint a keresztszülők, de néha más rokonok is. A nők szentelt vízzel locsolták az arát, gyertyát tartottak, és búzát is szórtak rá, mely a termékenységet jelképezte. Gyakran tettek az ajtó elé söprűt, és figyelték, hogy a menyasszony észreveszi-e. Ha elkezdett söpörni, úgy tartották, ügyes, dolgos asszony lesz, ha átlépte, akkor lusta.
A következő párbeszéd (vagy ehhez hasonló) hangzott el rácul:
Stari svat: Fajen Isus!
Narod: Amen uvek.
Stari svat: Došli smo. Dopratili smo mladu k vama. Dopušćat ćete da možemo otit unutra?
Roditelji mladoženje: Dopušćat ćemo.
Mladenka: Fajen Isus.
Svekrva: Amen uvek.
Mladenka: Hoćete l me primit za snahu?
Svekrva: Primit ćemo te pokraj sina za ćer.
Mladenka: Fala lepo. Dopušćat ćete mi da vas zovem Apo i Majo?
Svekrva: Dopušćat ćemo.
Mladenka: Fala, Apo i Majo.
Násznagy: Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Násznép: Mindörökké Amen.
Násznagy: Megérkeztünk, elkísértük a menyasszonyt magukhoz. Megengedik, hogy bejöjjünk?
Vőlegény szülei: Megengedjük.
Menyasszony: Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Vőlegény Anyja: Mindörökké Amen.
Menyasszony: Elfogadnak-e engem menyüknek?
Vőlegény anyja: Fiunk mellé lányunknak fogadunk.
Menyasszony: Köszönöm szépen. Megengedik, hogy Apámnak és Anyámnak szólítsam magukat?
Menyasszony szülei: Megengedjük.
Menyasszony: Köszönöm szépen, Apám és Anyám.
Azután következett a vacsora, majd a mulatság, illetve a menyasszonytánc, először a menyasszonynál, majd a vőlegénynél. Ilyenkor csárdást táncoltak. A zenészek elé tettek egy asztalt, erre kerültek az ajándékok, hadd lássa a nép, mit kapott az ifjú pár. Volt, aki pénzt adott, míg mások ajándékokat hoztak. Egy asszony ezt így mesélte:
A šo smo dobili? Jako mrva. Dobili smo 4800, to j bio ajándék u novcema. A kojekake edénye smo dobili. Tanjure, i još uvek znam koji su nam kupili dva jednaka tanjura, dve žlice, dve vilice. Jednake su kupili. A ovako ko šta: rubine kartonske muškaru, a mene ope za bluz materiju. Od toga sam s košta našila. I opet smo dobili ne znam koliko čikmakove zdele. Ni ista meričke, zdele. A onda smo to mogli promenjit, de sad presszó, tu j bio Anti bácsika Balo. Onda smo to odneli tamo. Palacsintasütőve smo dobili ne znam koliko, i opet nokedliszaggatóve. Pa sam to zamenjila šo nisam imala, šo nisam dobila. Znam da sam jedno kurice bádogske, to sam promenjila za ovake zdele šo su bile zománcoske, i ope ove čikmakove zdele. To je bilo, po siromaški. Hogy mit kaptunk? Nagyon keveset. 4800 forintot kaptunk, ennyi volt a pénz. Meg kaptunk mindenféle edényt. Tányért, még mindig emlékszem, kik adtak nekünk két egyforma tányért, két kanalat, két villát. Egyformát vettek. Na meg olyanokat is mint kartoninget a férjemnek, nekem meg blúzhoz való anyagot. Aztán abból varrtam magamnak. És kaptunk elég sok tésztaszűrő edényt. Nem csak merőkanalat, edényt is. Aztán azt kicserélhettük, ahol most a presszó van, ott volt régen a Báló Anti bácsi. És akkor elvittük oda. Nem is tudom, hány palacsintasütőt kaptam, na meg nokedliszaggatót is. Aztán azokat kicseréltem arra, ami nem volt, amit nem kaptam. Emlékszem, kaptam bádogedényt is, aztán azokat kicseréltem zománcosra, meg a tésztaszűrőket is. Így volt régen, szegényesen.
Sorra táncoltatták a rokonok és a násznép az ifjú párt. A tánc végén az ifjú pár a pénzes kosárral kiszaladt a sátorból. Ilyenkor a nyomukba repült egy tányér, ami, ha sok darabra tört, a hagyomány szerint bőséges gyermekáldást jelentett. A menyasszonytánc után a bohóctánc következett, ahol két rokon vagy ismerős beöltözött álvőlegénynek és álmenyasszonynak, majd a násznép őket is megtáncoltatta, közben aprópénzt gyűjtöttek.
Mikor visszajött az ifjú pár, bekötötték a menyasszony fejét. Levették a fálylat, és főkötőt/fityulát (rácul kapa) kapott, ezennel hivatalosan is újasszony lett. A vendégek gyakran viccelődtek, a menyasszony fejére egy pillanatra feltették a kalapot, hogy ő viselje otthon a nadrágot, az ő szava legyen a döntő.
Közben szólt a zene, és magyarul énekeltek: Jaj, de csinos menyecske lett ebből a lányból, Kerek kontyot csavarunk a hajából.
Kerek kontyot, kerekbe, Hogy ne süssön a nap a szemébe. Esztendőre elveszem, kettőre meg megverem. Ő lesz az én csárdás kis feleségem.
Gyakran kiabálták:
Kapu na glavu, pamet u glavu! Főkötőt a fejre, és józan észt a fejbe! – azaz már nem fiatal lány, észnél kell lennie, asszonyként kell viselkednie.
A mulatság reggelig tartott, csárdást, keringőt is táncoltak.
DAN VJENČANJA
Tijekom 50-ih i 60-ih godina vjenčanja su se najčešće održavala srijedom, kod kuće, ali odvojeno - u kući mladenke i u kući mladoženje. Na dan vjenčanja mladenka i mladoženja zajedno su otišli na jutarnju misu i ispovijed. Crkvena vjenčanja održavala su se u 10 sati. Na ceremoniji su sudjelovali samo mladenci, vrlo bliski rođaci i kumovi (stari svati), a potonju ulogu obično je imao najstariji muški rođak. Kumovi su stajali uz mladence držeći križ dok su oni ponavljali riječi obreda nakon svećenika. Prvo je to rekao muškarac, a zatim žena. Poljubili su križ, ali ne i jedno drugo.
Nakon crkvenog vjenčanja mladenka i mladoženja otišli bi svatko svojoj kući, a pridružili bi im se i kumovi. Za ručak bi već stigli gosti kod obje strane. Obično nije bilo previše pozvanih gostiju, najviše oko 50 ljudi, ovisno o financijskim mogućnostima. Ako se nisu mogli smjestiti u kuću, često bi postavili šator u dvorištu ili čak na ulici ako je dvorište bilo malo i nije bilo dovoljno mjesta.
Nakon ručka kumovi bi se sastali kod mladoženje, odakle bi s njegovim bliskim rođacima krenuli po mladenku. Putem je svirao bend, pjevali su na mađarskom i na rackom. Obično nisu bili klasični ciganski svirači, već su koristili različite instrumente, poput saksofona, harmonike, a često i malih bubnjeva. Kada je povorka stigla do kuće mladenke, pjevali su na rackom:
Otvor’te nam kapiju, nosimo vam rakiju. U rakije šest dukata, Marte oko vrata, oj!
Nakon što bi ih dočekali, kumovi bi se često šalili da su ih jedva pronašli ili da su se izgubili na putu, stvarajući veselu atmosferu. Muškarcima su stavljali grančice ružmarina na šešire i goste su nudili vinom. Mladenka je također izašla i, dok je narod ulazio u dvorište, svatko ju je poljubio, a u njezinu košaru stavljao sitne novce. Zatim su pozvali goste za stol i ugostili ih.
Nakon ručka, roditelji mladoženje ili kum isprosili bi mladenku od njenih roditelja. Svima bi natočili malo vina, kum bi izrekao blagoslov, a zatim bi se mladenka oprostila od svojih roditelja, braće i sestara, a svirači su na mađarskom i rackom pjevali. Mladenka je obično bila vrlo tužna u tom trenutku, često je i plakala jer je s jedne strane vrlo mlada napustila roditeljski dom, a s druge strane nije znala što je čeka u budućnosti. Nakon zdravice uvijek bi ostavili malo vina u čaši, a ono što je ostalo prolili bi ispod stola u spomen na preminule, posebno ako jedan od rođenih roditelja mladenaca više nije bio živ. Pripreme za povorku započele su pakiranjem mladenkinog miraza na kočiju koja je već bila svezana za ukrašene konje. Stavljali su ormar, krevet, lijepo ukrašene jastuke, posteljinu koju su držale četiri mlade žene. Svatovi, a i okupljeni gledatelji, promatrali bi i komentirali koliko ima perja u posteljini. Ako je bilo čvrsto, dakle puno perja, značilo je da je mladenka imućna; ako nije bilo, bio je to znak da dolazi iz siromašne obitelji.
Povorka se kretala selom uz pratnju glazbe. Na svakom uglu svirali su čardaš, a često su se i gledatelji pridružili plesu. Promatranje svatova imalo je veliku tradiciju; ponekad je bilo više gledatelja nego svatova. Zajedno su plesali u krugu, a mladi je par stajao u sredini. Budući da nije bilo asfaltiranih cesta, plesači su često podizali veliku prašinu oko sebe.
Kod mladoženjine kuće već su ih čekali. Na vratima su bili buduća svekrva i svekar, kao i kumovi, a ponekad i drugi rođaci. Žene su blagoslovljenom vodom polijevale mladenku, držeći svijeće i posipajući je žitom, što je simboliziralo plodnost. Često su stavili metlu pred vrata i pratili njezinu reakciju. Ako je počela čistiti, smatralo se da će biti vrijedna i marljiva žena; ako ju je prešla, onda je bila lijena.
Nakon toga uslijedila je večera, a zatim zabava, odnosno prvi ples mladenaca, najprije kod mladenke, a zatim kod mladoženje. Tada su plesali čardaš. Bilo je onih koji su davali novac, dok su drugi poklone stavljali na stol, neka svatko vidi što je sve mladi par dobio. Redom bi svatovi i rođaci pozivali mladence na ples. Na kraju je mladi par uzeo košaru s novcima i izašao iz šatora. Bacili su tanjur za njim, a prema tradiciji, ako se slomi na mnogo dijelova, to znači da će imati puno djece. Potom bi se na podiju pojavile maske, odnosno dvojica rođaka ili prijatelja maskirani u lažne mladence, a uzvanici su i s njima plesali i prikupljali sitne novce za svirače.
Kada se mladi par vratio, počelo je svečano skidanje mladenkinog oglavlja. Tijekom tog čina gosti bi često šaljivo stavljali šešir mladoženje na glavu mladenke, barem na trenutak, da ona bude glavna u kući. Češljali su je kao udanu ženu, praveći joj punđu. Zatim su joj na glavu stavili kapu kao znak da je ona već udana žena. Žene bi vikale: „Kapa na glavu, pamet u glavu.”
U međuvremenu se sviralo i pjevalo, a zabava je trajala do jutra te su se plesali i čardaš i valcer.
LAKODALMAS ÉTELEK
Az ételek előkészítése már napokkal korábban kezdődött: hétfőn tésztát gyúrtak, kedden disznót vágtak, csirkét kopasztottak. A rétest is előző nap készítették elő. Volt leves, sült hús és rétes (rácul: rastezoće – makovo, sirovo, s kapustem), a rétes volt a legértékesebb. Így mesélte el ezt egy asszony: Bili smo i na svadbi, dost. Ali je sve ovisilo, tko je kako stajao, koliko novaca je imao, iz čega načinjit svadbu. Doma smo držali. Teli smo szakacsicu pogodit, pa ona tela dojt kuvat. Leves, paprikás, kapuste, praženice.. rétese je bilo uvek. Rođaki su mi načinjili. Dan pre je vajalo načinjit, pona smo drugi dan pekli. Nek su vrući. I sad pečeju, ali sad već ne daju vruće. A ni dobro… Zsírpapírra nametat reteše, pa opet papire, pa opet reteše. I tako smo poredali, i pokrili u dunju. Pona je to bilo vruće kad smo dejili. Samo što nije tako lepo izgledalo, ali je bilo bolje. Sirovo, makovo, višnjama, grizovo, i pravi dušnočki s paprikom. U bográcsu su skuvali levesa, praženice u tepsiju naredali, pokurili peć, po nas u peće s pekli. Naspojevali maslem, belem lukem naredali, nij bilo da su u jajce zamakali, onda je tako bilo.
Sokat voltunk esküvőn. Minden attól függött, ki hogy állt, mennyi pénze volt, amiből a lagzit fedezték. Otthon tartottuk. Szakácsnőt szoktunk fogadni, ő jött főzni. Volt leves, paprikás, sült hús. Rétes is volt mindig, a rokonok készítették. Előző nap megcsinálták, majd másnap kisütötték, hadd legyen forró. Most is sütnek, de már nem melegen szolgálják fel, így nem az igazi. A zsírpapírra tettünk egy sor rétest, majd ismét papír, ismét rétes és így tovább. Majd dunyhával betakartuk, hogy forrón tudjuk felszolgálni. Talán külsőre nem volt olyan szép, de finomabb volt. Túrós, mákos, meggyes, grízes, és az igazi dusnoki, a paprikás. Bográcsban főzték a levest. A sülthúst tepsibe helyezték, begyújtották a sütőt, ott sütötték. Leöntötték zsírral, fokhagymával, nem forgatták tojásba, nem rántották. Így volt akkoriban.
AZ ESKÜVŐ UTÁN
Az esküvő után az újasszony már a vőlegényes házhoz ment, ahol általában az ifjú pár élt. Régi szokás szerint hat hétig nem is látogathatta a családját, hogy minél hamarabb megszokja az új helyét, de ezt nem tartották szigorúan. Az esküvő másnapján úgynevezett szégyenvacsorára hívták a menyasszony szűkebb rokonságát. A szégyen elnevezés arra utal, hogy a menyasszony már nem szűz a nászéjszaka után. Az esküvő utáni vasárnap az újasszony főkötőben, fityulában ment a misére. Ezzel az esküvői időszak lezárult, és várták a gyermekáldást. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy az 50-es, 60-as években a dusnoki esküvők nagyon hagyományosak és családközpontúak voltak. Ezek általában a család és a közösség fontos eseményeinek számítottak, amelyekre alaposan felkészültek. Kiemelt figyelmet fordítottak a hagyományokra, mely Dusnokon ötvözi a magyar és a rác szokásokat. Ez megjelenik természetesen a dalokban is, melyek közül néhányat itt gyűjtöttünk össze.
SVATOVSKA HRANA, I POGLAVLJE NAKON VJENČANJA
svATovskA hrAnA
Priprema hrane započinjala je danima unaprijed: u ponedjeljak bi se izradila tjestenina za juhu, u utorak se klalo svinju i čistilo piletinu. Štrudle su se pripremale dan ranije. Na meniju su bili juha, pečeno meso, sarma i štrudle (na rackom rastezoće) s makom, sa sirom i sa zeljem koje su se služile tople.
nAkon vjenčAnjA
Nakon
vjenčanja nova je mlada otišla u kuću svog supruga, gdje su obično mladenci započeli svoj zajednički život. Prema starom običaju šest tjedana nije smjela posjetiti svoju obitelj kako bi se što prije privikla na novo mjesto, ali to se nije strogo poštivalo. Dan nakon vjenčanja pozvali bi bližu rodbinu mladenke na tzv. „večeru stida”. Naziv „stid” ukazuje na to da je mladenka izgubila nevinost tijekom prve bračne noći. Prve nedjelje nakon vjenčanja nova je mlada išla na misu s maramom na glavi. Time bi se završilo vjenčano razdoblje i očekivalo bi se rađanje djece. Zaključno, možemo reći da su vjenčanja u Dušnoku pedesetih i šezdesetih godina bila izrazito tradicionalna i usmjerena na obitelj. Ona su obično bila važna obiteljska i zajednička događanja za koja su se temeljito pripremali. Posebna pažnja posvećivala se tradiciji koja u Dušnoku spaja mađarske i racke običaje. To se, također, odražavalo i u pjesmama, od kojih smo nekoliko i ovdje naveli.
ESKÜVŐI ÉNEKEK/PJESME S VJENČANJA
Az énekek felvétele a Dusnok TV YouTube-csatornáján „Hagyományos dusnoki rác lakodalom” címmel meghallgatható, továbbá az alábbi QR-kód beolvasásával is elérhető.
Snimke pjesama mogu se poslušati na YouTube kanalu Dusnok TV pod naslovom „Hagyományos dusnoki rác lakodalom”, a također su dostupne i skeniranjem sljedećeg QR koda.
Ének/Pjesma: Biser Tánccsoport/KUD Biser
Tanac Kulturális Egyesület, Pécs/KUD Tanac, Pečuh
Zene/Glazba: Zabavna Industrija
Felvétel/Snimanje: Szőgyi László, a Dusnok TV stúdiójában/László Szőgyi u studiju
TV Dušnok
oj, hAlAsi, hAlAsi/hej, hAlászok, hAlászok
Oj, halasi, halasi, Sitni su vam karasi, I još malo da s’ veći, Mogli bi je ispeći.
Kad smo svinju zaklali, Svi smo za njom plakali, Kada smo se najeli, Svi smo bili veseli.
s one mi sTrAne
Hej, halászok, halászok, Mit fogott a hálótok, Nem fogott az egyebet, Vörösszárnyú keszeget.
Hát a keszeg mit eszik, ha a bárkába teszik, Nem eszik az egyebet, Petrezselyemgyökeret.
S one mi strane kraj srca, Leži mi teška ranica, Ej, haj, ne ljubim ja, Osim tebe nikoga.
Sitna je kiša padala, Sinoć me draga čekala, Ej, haj, bolesna ja, Bez tebe dragoga.
Sinoć mi dragi dolazi, Konjem mi cveće pregazi, Ej, haj, ne ljubim ja, bez tebe ljubljena.
došlA je knjigA
Došla je knjiga crjenim pečatem, Došo je Turak sto hijad čovekem, Sto hijad čovek stoji tu na ledine, Sad će se počet bit Turak Madžarem.
nA hATiću
Na Hatiću zeleni se žito, Još je lepše Andriševo sito, Kroz kojega mila progledava, Na dragoga lepo namigava.
Dušnočani jeste l’ čuli novo, Što se dogodilo na Petrovo, Da je mila u Fok piva nosila, I dragoga jako opojila.
gAzi, gAzi
Gazi, gazi divojčica, noge ti se beje, S one strane mladi momak srce mu se smeje.
Ako ćeš ti moja biti Bog d’o izgazila, Ako nećeš moja biti Bog d’o utonila.
Prstem ću te poduprti, još ću višlja biti, Ružem ću te okititi, još ćeš lepša biti.
Gazi, gazi divojčica, noge ti se beje, S one strane mladi momak srce mu se smeje.
oko j’ moje
Oko j’ moje, oko j’ moje, oko j’ moje garavo, oko j’ garavo. Su noć nije, su noć nije spavalo, oko j’ garavo.
Sokol sedi, sokol sedi, Sokol sedi na jeli, sokol na jeli.
Pitajte ga, pitajte ga, pitajte ga što veli, pitaj što veli.
zAfAjivAm ocu/köszönöm ApámnAk
Zafajivam ocu i drage matere, Koji su me otranili drugomu ni sebe. Draga sestra, braćo, ja sad moram iti, a svojem parem sutra gledat ću vas dojti.
Köszönöm apámnak, meg a jó anyámnak, Akik engem felneveltek, másnak nem magának. Drága néném, bátyám, nekem most mennem kell, De reggel a párom és én jövünk látogatni.
BećArAc
Alaj smo se sastali bećari, alaj smo se sastali bećari, A za ženu ni jedan ne mari, a za ženu ni jedan ne mari.
Jedan, dva, četriri, pet, šest, sedam, varati se ja ne dam.
Oj varat ću te, i prevarit ću te, oj varat ću te, i prevarit ću te, Dogodine i ostavit ću te, dogodine i ostavit ću te.
Jedan, dva, četriri, pet, šest, sedam, varati se ja ne dam.
Rodi majko još jednog bećara, rodi majko još jednog bećara, Kad lumpujem da ja imam para, kad lumpujem da ja imam para.
Jedan, dva, četriri, pet, šest, sedam, varati se ja ne dam.
Tri su zvezde / három csillAg
Tri su zvezde u po redu na nebu, Tri szeretőva ja imam u selu, Jedan je bel, a drugi crn, Bože moj, A treći je ko ružica, to je moj.
Három csillag van az égen egy sorba, Három szeretőm van nékem egyforma.
Három közül egy az igaz szerető, Másik kettőt áldja meg a teremtő.
sejem žiTo
Sejem žito i jalicu, i jesensku raž. Svi se momci oženili, a ja osto sam. Imam dragu u sokaku, koju dobro znam.
Kad je srejem ja joj reknem, draga dobar dan. Ona mene natrag rekne, al’ si ugodan.
esTerA-TerA/eszTike-Tike
Estera, tera, tera, lepa divojka, Navečer budi mi matka!
Oca će bit, mater će bit, Estere će jako dobro bit.
Esztike tike tike Esztike lány, Estére legyen a babám!
Anyós is lesz, após is lesz, Esztikének jó sora lesz.
