
1 minute read
Szentségimádás Krisztus Király vasárnapján
Szentségimádás Krisztus Király vasárnapján
Az Eucharisztikus Kongresszus titkársága – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is országos szentségimádást szervezett Krisztus Király vasárnapjának előestéjén, melybe plébániánk is bekapcsolódott. Mivel már a kongresszus szeptemberben lezajlott, most hálaadásra gyűltünk össze egy órára templomunk szentségi kápolnájában. A szentségimádást Imre atya Erdő Péter bíboros úr hálaadó imájával kezdte, melyben köszönetet mondtunk Istennek az Eucharisztikus Kongresszus kegyelmeiért. Az imából idézve: „az Eucharisztikus Kongresszus egész folyamán különös erővel átélhettük jelenléted csodáját, szereteted szelíd és ellenállhatatlan erejét.”
Advertisement
Ezt követően Imre atya felolvasott egy-egy szakaszt az Ó- és az Újszövetségből, majd rózsafüzért mondtunk az „aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát” titokkal. Az imádságok között az Oltáriszentségről szóló énekeket énekeltünk, s jutott időnk csendben elmélkedni is az elhangzottakon. Az imaóra végén elmondtuk a legméltóságosabb Oltáriszentség litániáját, amiből azt a részt szeretném kiragadni, hogy „az Úr szenvedésének szentséges emlékezete minden bőséget meghaladó ajándék. Ez Isten szeretetének legnagyobb emléke.” 6
Ebben az egy órában valóban Jézusra tudtunk figyelni, éreztük az ő közelségét. Újra tudatosult bennünk, hogy Jézus, aki valóságos Isten és valóságos ember is, velünk van mindig: hétköznapjainkban, küzdelmeinkben.
Dsida Jenő Krisztus című verséből idézve „Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is számtalanszor, én tudom, hogy Te egyszerű voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló. S két parázsló szemedből sisteregve hullottak borzas szakálladra az Isten könnyei.” Ez a vers Krisztus emberi mivoltát írja le, aki Istenként vállalta a földi élet gyötrelmeit velünk együtt. Valóban: Krisztus „földre szállott és vándorlásunk társa lett” , s isteni mivoltából adódóan csodálatos ajándékot kaptunk Tőle, „mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett. Krisztus kenyér s bor színében Úr s király a föld felett.”
Írta: Pálosné Ferber Terézia
7