Beszámoló a Szentlélek Szemináriumról Templomunkban 2021. szeptember 30-a és december 9-e között második alkalommal került megszervezésre a Szentlélek Szeminárium. Ez a fajta nyolchetes lelkigyakorlatos sorozat egy afrikai karizmatikus közösségből indult, és mára már 140 országban ismert. Heti egy tanításból és naponkénti bibliai elmélkedésekből épül fel. Témái közt szerepel: Isten atyai szeretete, bűn, megváltás, tanítványság, Szentlélek szerepe, küldetés az egyházban. Az előadásokon túl a kijelölt szentírási szakaszok és hozzájuk tartozó gondolatébresztők elmélyülési lehetőséget biztosítanak Isten igéjében, céljuk, hogy napi 15-20 percet az Ő jelenlétében tudjunk tölteni. A résztvevők ígéretet kapnak, hogy amennyiben vállalják, hogy nyitott szívvel és kitartó fegyelemmel elvégzik a szemináriumot, új szemlélet nyílik meg előttük, amely hitben való erősödéshez, a keresztény lét mélyebb megéléséhez vezet. Régi életünk feladása egyszerre lehet vonzó és ijesztő is. Ezen ellentétes érzések mellett mégis sokan tudtak igent mondani a meghívásra. A jelentkezők közt voltak férfiak és nők, idősebbek és fiatalabbak, egyedülállók és családosok, mélyen hívők és keresők, plébániánk hívei és környező templomokból érkezők. Különféle élethelyzetek képviselői és a hit útjának különböző fokán tartók egyaránt. 13