Székely Kalend árium – 2012
A Szent Anna-tó tündérei – Népmonda – Lejegyezte: Dr. Ikafalvi Diénes Jenő A természeti kincsekben gazdag Székelyföld egyik legszebb pontja a Szent Anna-tó, a rég kialudt tűzhányónak, Csomádnak egyik torkában. Elbájolóan szép, erdő koszorúzta hegyek veszik körül sok-sok ezer méternyire. Csend, nyugalom honol itt. A mesék, a bűbájos regék méla otthona ez az erdős vidék, hol mélyen az ember nem járta sötét, apró völgyekben, szűkületekben éldegélik csendes életüket az erdő apró és nagy vadjai. Szelíd őzek, büszke szarvasok, vidáman ugráló mókusok, a sűrűségeken áttörtető vaddisznócsordák, fogcsattogtató farkasok, ravasz rókák, lompos, barnabundás medvék birodalma. A legváltozatosabb madárvilág otthona e bájos rengeteg. Az édesen fütyülő feketerigók, komoly arcú baglyok, pintyek, vörösbegyek, elandalító, halkan daloló pirókok, tengelicek és magasra repülő szirti sasok egyaránt otthont találnak itt. Igazi földi paradicsom, igazi tündérvilág tárul föl előttünk e rengetegben. Parasztházhelynyi kis tisztásokon pompás zöld növényeket varázsolt elő a napfény, másutt a végeláthatatlan erdőben hatalmas, vastagtörzsű, óriási nagy lombkoronájú bükkfák zárják el a napsugarakat. Ezek alatt csupa puha moha tenyészik az évezredek alatt lehullt, elhalt ágakból, fatörzsekből, falevelekből, korhadt, finom erdei földön, melyből a csendes levegőben porladó növényszag árad. A
korhadó növényeken kívül csodálatos gázokat lehel itt a föld. Egyiktől felmelegszik az ember, másiktól hideg borzongás fogja el a testünket. A titokzatos erdő mélyében alig mozdul a falevél, a levegő csendes, a madarak repülése mozdítja csak meg. Ilyenkor a sűrű lombsátoron átcsillan a napsugár, hogy pillanatra besuhanjon a némaság, a nyugalom honába. Itt-ott egy-egy kivénült, kidőlt faóriást állnak körül fiatal utódai, s mintha igyekeznének ősük sírját díszíteni, vidámzöld lombjaikkal fölébe hajolnak. Az erdő is elhozza régi, elhalt tagjainak a virágkoszorút – itt terem a korhadó, kidőlt fa körül az erdő legbájosabb növényzete. Magas kórókon kellemetlen szagú, mérges leheletű „átokvirág”, a sárgásbarna archisok, a halványkék harangvirágok ezrei, a pici, sárgásvirágú pimpók, apróvirágú vércsillag, bűzös bozótok, fehérpettyes, piros galócák, keserű- és rókagombák, barna, ízletes kucsmagombák, csiperkék és nagy, nagy területeken sűrű, apró, sántaarasznyi áfonyabokrok, melyek úgy festenek, mint valami törpeországi erdő, tovább vadrépa, gyöngyvirág, másfél méter magas bürök, különkülön kis erdőségek, és tovább ezer meg ezer édes-bájos kis apró vadvirág. Igazi tündérország. Hát még mi volt régen! Régen! Valamikor! Amikor még nem embereknek tenyészett e földön a buja növényzet, nem em-
149