Székely Kalendárium 2010

Page 175

Horoszkóp a 2010-es esztendőre KOS 2010 a változások éve lesz. Az elmúlt három év frusztrációi messze elmaradnak Ön mögött, és olyan változtatásokat lesz képes meghozni az életében, melyeket már közel öt éve szövöget. Tökéletes periódus, hogy az eddig keblén melengetett terveit asztalra dobja – kreativitása támogatásra lel. Ne féljen kinyilvánítani véleményét, bátran érveljen, a csillagok Ön mellett állnak. Szakmai élete dinamikusabbá válik, és itt az ideje, hogy beszéljen feletteseivel az esetleges előléptetéséről. Keresse az új támogatókat, üzleti partnereket, mivel személyes igényei teljesen egy síkon lesznek azok elvárásaival. Szerelmi életében is szétoszlanak a szürke felhők. Lehet, hogy nehezen felvállalható igazságokkal kell szembenéznie, ám nem ismer akadályt, hogy magára vonja partnere vagy kiszemeltje figyelmét. Itt az ideje, hogy elkötelezze magát! Az év közepe körül nagy esély mutatkozik rá, hogy az egyedülálló Kosok megtalálják életük párját. Az év elején azonban jó lesz vigyázni, ne gabalyodjon bele túlságosan az első komolynak tűnő kapcsolatba! Bármennyire is szeretné kezében tartani a jövedelmét, az év első felében erre vajmi kevés esélye lesz. Egyre intenzívebb tevékenysége lehetséges, hogy banki kölcsön felvé-

telére is készteti. Mindenképpen legyen körültekintő a hivatalos ügyekben, és kétszer is gondolja meg, mire mennyit akar költeni. Vitalitása április környékén éri el a csúcsát, tegyen félre belőle az év hátralévő részére is. Június környékén kiránduljon sokat, mozogjon szabad levegőn, és tartsa kordában az indulatait!

BIKA A 2010-es év kitűnően alkalmas korábbi elképzelései megvalósítására. Hallgasson az ösztöneire, ne szakadjon el a valóságtól! Idén a siker kulcsa az együttműködésben rejlik, és kitűnő realitás-érzékével, gyümölcsöző ötleteivel nélkülözhetetlenné válhat felettesei számára. Szerelmi élete szenvedélyben és visszautasításban egyaránt gazdag. Ne ijedjen meg a megpróbáltatásoktól, fedezze fel a vágy más oldalait is! Ha év elején kétségek gyötrik magánéletét illetően, ne keseredjen el, ugyanis a végeredmény pozitív kimenetelű lesz. Ennek érdekében azonban rendet kell tennie az életében, és jobban megismernie önmagát. Pénzügyei kedvezően alakulnak, arra is lehetősége lesz, hogy májusban korábbi adósságát, ki nem fizetett számláit egyenesbe hozza. Érdekes mozzanatokra számíthat: lehet, hogy olyan pénzügyi jellegű döntéseket kell hoznia, melyek közvetlenül be-

175


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.