2 7
•
közöss ég i
tér
Farsangoltunk Veszprémben 2019. február 16-án nagyon kellemes, farsangi családi délután megrendezésére került sor a SINOSZ Veszprém Megyei Szervezeténél. A tagok már nagyon várták az eseményt, hiszen a jelmezbe öltözés és a házi sütemények elfogyasztása, zsűrizése igazán népszerű tevékenység. Teremdíszítéssel, álarcok beszerzésével készülődtek az egybegyűltek a mulat-
ságra. Sajnos az idei évben kiütéssel győzött az influenza, ugyanis sokan a betegségük miatt le kellett, hogy mondják a részvételüket. Szerencsére így is jutott mindenkinek maskara, jókedv és vidámság, a tánc és beszélgetés mellett. Mindannyian reméljük, hogy ezzel a kis csapattal és a jó hangulattal a telet is elűztük. Köszönjük minden résztvevőnek!
Farsangoltunk Hódmezővársárhelyen 2019. február 22-én farsangi mulatságot tartottunk a SINOSZ Hódmezővásárhelyi Helyi Szervezetében. Szép számmal jöttek el tagjaink a rendezvényre, az elnökség hosszas előkészületeket tett, hogy jó hangulatban, tartalmasan teljen a hagyományosnak tekinthető program. Összeállítottunk a farsangi témában egy 20 kérdésből álló kérdéssort, melyekre négy-négy lehetséges válasz közül kellett a megfelelőt kiválasztani. Tagjaink lelkesen jelentkeztek a megmérettetésre, a kérdések meglehetősen nehéznek bizonyultak. Az eredmények összesítése után az első és második helyen is holtverseny alakult ki: 1. helyezettek: Nagy Imre és Keresztényi Tamás 2. helyezettek: Máté Vendel és Varga István 3. helyezett: Varga László Károlyné
A következő versenyszámot már nagyon várták a résztvevők, hiszen a mulatság leglátványosabb része a jelmezverseny. Sok ötletes öltözetet láthattunk, a zsűrizésben mindenki részt vett, hiszen mindenki leadhatta szavazatát arra a versenyzőre, akinek öltözéke a legjobban tetszett. A szavazatok megszámlálása után ezúttal is holtverseny alakult ki, ezúttal a harmadik helyen végzett több versenyzőnk: 1. helyezett: Varga László Károlyné 2. helyezett: Boda Jánosné 3. helyezettek: Kalán Anna, Spitzer Anita, Örhalmi Zoltán
A fánkevő versenyen 8 résztvevő indult. Egy-egy darab lekváros fánkot kellett minél gyorsabban megenniük úgy, hogy a kezeket hátra kellett tenni, nem volt szabad hozzányúlni a tányérban lévő fánkhoz. A nagy fánkhabzsolás végeredménye: 1. helyezett: Szögi Tibor 2. helyezett: Koczó Károly 3. helyezett: Máté Vendel A mulatságon nem maradhatott el a tombola sem: elsősorban a rendezvény hangulatához illő tárgyakat sorsoltunk ki, melyeknek mindig örülnek szerencsés tagjaink. Az est hátralévő része baráti beszélgetésekkel, mókázással folytatódott. Gratulálunk a nyerteseknek, örömmel vesszük, hogy a tagjaink aktívan részt vesznek a játékokban. Köszönet illeti az elnökséget, illetve azokat a tagjainkat, akik süteményekkel hozzájárultak a rendezvényhez.