HASÉ 2019 márciusi száma

Page 13

1 3

Brit matematikus és politikus asszony, aki 1975-76-ig Manchester polgármestere volt, és több, mint 25 évig tanácsadóként dolgozott. Gyerekkorában egy komoly betegség támadta meg, bár felépült -olyannyira, hogy 101 évet élt- de a hallását elvesztette. 8 éves korában tanították meg szájról olvasni és harminc éves volt, amikor megkapta az első hallókészülékét. „Ami azt illeti, soha nem törekedtem arra, hogy professzionális matematikus legyek, vagy bármiből profi legyek. Ha siket vagy, örülsz, ha „túlélsz” és lépést tartasz az osztálytársaiddal és nem tartanak lustának, figyelmetlennek vagy lassúnak.”

Úgy vélte, hogy a matematika az egyetlen tárgy, ami nem a halláson múlik. Oxfordba kapott ösztöndíjat. Az egyetemi csapatban még jégkorongozott is. Statisztikusként dolgozott, közben férjhez ment, megszülte gyerekeiket: Florancet és Charlest, de közben folytatta matematikai munkáit. A Manchesteri Egyetemen tanított. 1964ben Sir James Lighthill-lel, a 20.század legnagyobb alkalmazott matematikusával alapítottak egy matematikai intézetet. 1970-ig alelnöke volt, majd 1978-ban elnök lett. Nemcsak az osztálytársaival tudott lépést tartani, hanem az ország vezetőivel is együtt tudott működni. 1956-ban oktatás

betek intő

ügyekben a Manchester városi tanács tagja lett. Az 1980-as években Margaret Thatcher kormányának oktatási tanácsadójaként segített. Sok mindent kipróbált, amatőrként csillagászkodott, egy gyerekkönyvet is írt. 2000 körül, már látni is alig látott, nem tudott televíziót nézni, sem vezetni. De ez sem állította meg. Életének utolsó 14 évében is levelezett, olvasásszabályozóval, fényekkel és nagyítóval. Ugye, hogy milyen nagyszerű politikusok is vannak? Ki a legszimpatikusabb számotokra? sinoszhangforras.hu Kajtár Dóri

Ingyenes jelnyelvi tanfolyam 14 éven aluli hallássérült gyerekek szüleinek hatással van a gondolkodási és tanulási képességére is.

A nemzetközi és hazai kutatási eredmények hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos a siket gyermekek jelnyelvi fejlesztése. Fontos az is, hogy a gyermekek jelnyelvi fejlesztése minél korábbi életkorban elkezdődjön. Ez segíti a gyermek nyelvi és jelnyelvi fejlődését, ill. jótékony

A halló családokba született siket gyermekeknél ez a folyamat nem tud időben elkezdődni, a szülő nem tudja fejleszteni gyermekét, mert ő maga sem ismeri a jelnyelvet. Ráadásul a közös kommunikáció, az érzelmi kapcsolat kialakulása is nehezített így szülő és gyermeke között. Szerencsére a jelnyelv fontosságát mostanában egyre több halló szülő ismeri fel a gyermeke érdekében, ezért keresnek meg minket jelnyelvtanulási szándékkal. A Siketek és Nagyothallók Országos

Szövetsége kiemelten támogatja a siket gyerekek halló szüleit a jelnyelv elsajátításában. Jelnyelvi tanfolyamainkon országosan ingyenesen vehetnek részt azok a jelnyelv iránt érdeklődő halló szülők, akiknek 14 év alatti hallássérült gyermeke rendelkezik érvényes SINOSZ-tagsággal. Az érdeklődő szülők a tanfolyamokról a www.jelnyelv.hu oldalon találnak információkat. Jelentkezni vidéken a megyei és helyi szervezeteinknél tudnak, Budapesten a SINOSZ Képzési irodáján. sinosz.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
HASÉ 2019 márciusi száma by Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége - Issuu