Pesti Bölcsész Újság • 246. szám by Pesti Bölcsész Újság

PESTI BÖLCSÉSZ Az elte btk hök lapja • 246. szám, 2017. március

Purosz Leonidasz költő: A napfelkeltébe is belekúszik... Irodalom – nagyon máshogy • Elfogadhatatlan a másik álláspontja • Testről és lélekről

246. szám 2017. március 2-3. The World Is A Stage 4-5. Irodalom – nagyon máshogy 6-7. Elfogadhatatlan a másik álláspontja 8-11. Nem ácsol magának ketrecet 12-13. A napfelkeltébe is belekúszik, ha úgy tartja kedve 14-15. Katonaképzés a Pesti Királyi Tudományegyetemen és az ELTE egyetemi légiója 16-17. A pult mögött 18. Vizsgázz, hogy vizsgázhass! 19. Sybil és Kevin 20-21. A vágóhíd és a csöpögő vér esztétikája (Filmkritika) 22-23. Utazás a fényképek körül (Könyvkritika) 23. Őszintén, emberségesen (Könyvkritika) 24. Ördög van mindenhol (Széppróza)

Kedves Olvasók! Február legvégén újra magyar fi lmért szoríthattunk az Oscar-gálát közvetítő fi lmes rendezvényeken, netán otthonainkban. Deák Kristóf alkotása, a Mindenki pedig el is nyerte a legjobb élőszereplős rövidfi lmnek járó Oscar-díjat, ezzel fi lmtörténelmet írva: magyar munka ebben a kategóriában még nem diadalmaskodott a legrangosabb fi lmes díjkiosztón. Ahogyan elbeszéléseitek alapján, illetve a közösségi médiára feltöltött képekből tudom, sokan, sokféle módon szurkoltunk a magyar fi lm sikerének. Fontosak az ilyen közösségkovácsoló események. És ha már fi lm, elmondjuk: Enyedi Ildikó visszatérő rendezése, a Testről és Lélekről valóban nagyszerű mű (március 2-tól a mozikban), ami bizarr és fekete humorral jócskán apellál, miközben szép emberi történetet mesél el. A versek emberközelivé tételéről a Red Bull Pilvaker program ötletgazdája, Takács András adott interjút – a március 15-i dupla előadás elé lőve. Témába vág a forradalmat történész szemmel feldolgozó cikkünk, de költőinterjúink, amelyeknek alanyai Purosz Leonidasz és Rucska Ferenc, hasonló érdeklődésre tarthatnak számot. Ne felejtsünk méltó módon emlékezni sem a forradalom 169. évfordulójáról, sem az egymásra figyelés, az egymással töltött minőségi programok jelentőségéről! Jó olvasást kíván: Mészáros Márton, főszerkesztő

Főszerkesztő, olvasószerkesztő: Mészáros Márton Korrektor: Szlávich Eszter Főszerkesztőasszisztens: Mayer Katalin Vezető szerkesztő: Tóth Melitta Főmunkatársak: Legény Zsófia, Gregor Lilla Tördelőgraﬁkus: Molnár A.Liz Fotó: Bánkövi Dorottya Felelős kiadó: Murai László elte btk hök elnök Terjesztés: Czinege András Nyomdai kivitelezés: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Betűtípus: Chronicle, Abril Fatface, FF Meta Szerkesztőség: 1088 Budapest, Múzeum körút 4. H épület Megjelenés: 1500 példányban, havonta Elérhetőségünk: pbu@btkhok.elte.hu

The World Is A Stage Nádasdy Ádám tanár úr idén ünnepli hetvenedik születésnapját. Ezen alkalomból a Magvető Kiadó és az Örkény Színház szervezésében kötetbemutatóval egybekötött köszöntéssel üdvözölték. A február 19-én, az Örkény Színházban tartott eseményen jártunk. Kalmár Balázs Szerencsés helyzetnek gondoltam azt, hogy Nádasdy Ádám nyelvészprofesszort, költőt – a szövegben ezentúl a Tanár urat – egy jó nevű színház színpadán üdvözli barátai, kollégái és olvasói népes tábora. Fortuna ajándéka abban mutatkozik meg, hogy a színház az egyetlen olyan tér, ahol az ember a lehető legteljesebb, legösszetettebb formájában tárulhat elénk. Ez az a közeg, ahol a Tanár úr teljes valójában színre vihető, megmutatható. Ebben természetesen ott van annak a veszélye, hogy a színpadra állított élet teljesen lemeztelenedik, ezáltal pedig megméretődik és kiderül, könnyűnek találtatik-e vagy sem. Az absztrakt, szinte már költői képet az a gyakorlati tényező is árnyalja, hogy a Tanár úr több szállal is kötődik a színházhoz. Hiszen amellett, hogy édesapja a színház egyik nagymestere, Nádasdy Kálmán, a háromszoros Kossuth-díjas filmrendező, színészpedagógus, színházigazgató, műfordító volt, maga is kiemelkedő, korszakos drámafordító. Nádasdy tanár úrral kapcsolatban egyértelműen a Shakespearefordítások villannak fel először. Megvallom, tartottam is attól, hogy a színházi köszöntés emiatt nem tudja a teljesség igényét adni, és csak a drámafordítót, a Shakespeare-szakértőt állítja elénk. De az Örkény Színház és a Magvető Kiadó gondoskodott róla, hogy ne ez történjék. Mi, akik ott lehettünk az Örkény Színház hamarosan megújuló nézőterén, nagyon kellemes estét töltöttünk el. Az érkező vendégsereget, akik mint a perzsák, próbáltak áttörni a kis, Thermopülára emlékeztető nézőtéri bejáratokon, Darvas Ferenc zongorajátéka fogadta. A halk zene mögül pedig kibontakozott előbb a hét szék – amely a vendégek számát sejtette –, illetve az aznapi délutáni előadás,

A vihar díszlete. A választott előadás nem véletlen. Shakespeare, Nádasdy-fordítás, Örkény sikerdarab – mégis akaratlanul eszembe jutott, hogy ez az utolsó darab Shakespeare életművét tekintve, egyben az egyetlen önálló szerzői műve. Mivel régi motoros vagyok az előadásnézésben, mindenhol jeleket találok és jelentéseket keresek, folyamatosan értelmezem az éppen zajló előadást. Talán valahogy

Nádasdy Ádám, amikor az Örkény Színházban a 70. születésnapján köszöntik, február 19-én Fotó: Szilágyi Lenke

ezért mégis az életpálya záró szakaszának ünneplését, egy vég előtt álló nagy hommage-t véltem látni. Szembesülnünk kellett a hetven életévvel – és látnunk kellett minden gazdaságával együtt egyedülállóságát és időbezárt egyszeriségét is.

Nem történt semmi még, de már valami éteri jelenség ragadott magával. Ekkor – nincs jobb szó – becsámborog Mácsai Pál, a teátrum igazgatója a színpadra, aki el is kezdi aznap esti szerepét, amely ezúttal a konferanszié feladatköre. Az igazgató üdvözöl, méltat, konferál, instruál, improvizál – olykor leül és szeretetteljesen mosolyog (kivéve, amikor tényleg igazgatót játszik és hazaküldi a beteg Gálffi Pogány Judit, Csuja Imre és Gálffi László színművészek köszöntik Nádasdy Ádámot Lászlót). Ha nem a közeget az Örkény Színházban, február 19-én Fotó: Szilágyi Lenke figyeli – mint felkészült színész és rendező, akkor a Tanár úr arcát lesi, hogy élhetek, amikor az Örkény Színház működik, mégjól sikerült-e az ajándék. Először Márton László hozzá él és virágzik. Amikor olyan nagy szellem van drámaíró-fordító lépett a színpadra, aki némileg köztünk, mint Nádasdy tanár úr, akiből tegnap este átfogta és interpretálta Nádasdy Ádám munkássá- nem csak a példamutató tudóst és állampolgárt, hagát, személyiségét – kiemelve a legnagyobb munkát, nem az esendő, halandó, de éppen ezért szeretetaz Isteni színjáték újrafordítását. Majd a szintén író reméltó és őszinte embert láthattam. Megérintett. Bán Zsófia már a közelebbi tanítvány, netán barát, Vegyétek le a könyveit a polcról, hallgassátok őt. személyesebb hangon üdvözölte az ünnepeltet. Majd Csak remélhetem, hogy titeket is megérint. Ellopva Pogány Judit, Csuja Imre és Gálffi László érkezett egy nagy alakunk sorait: a Tanár úr ,,fehérek közt egy a színre, akik Nádasdy három-három versét adták elő európai!” És ez ma Magyarországon, sőt egyáltalán Mácsaival közösen (kiemelném Csuja Soványnak kéne a világon, hallatlanul fontos. ■ lenni és A ló előadását – ami, ahogy láttam, játékra „ingerelte” a kollégákat). A szövegek és interpretációjuk kiválóan sültek el, öröm volt látni, ahogy a művészek előadták a költeményeket. Majd nótaéneklés következett, ahol még a Tanár úr énektudásából is kaptunk Mindenre hümmögök csak, mert szorongat, egy minimális adalékot. Érdekes jelenet volt, ahogy hogy hogy lesz odaát. Mi lesz a mondat, a közönség előbb kinevette, kissé talán meg is vetette amellyel átmegyek? a tény, amit a magyar nóta érkezését az estbe, de aztán a dal, az est, utolsónak fogalmazok meg itt az előadó és Tanár úr segédkeze megnyerte a nóta és elsőnek mondok fennhangon ott ügyét – erre az estére mindenképpen. Ezt követte egy (majd nyitott szájjal úgy is maradok)? kis beszélgetés az új kötetről (Nyírj a hajamba), amely az állítás, amit örökre zengek, az elmúlt hét év verseit gyűjti egybe. A kiadó ezzel miközben fényes falak közt kerengek? a versgyűjteménnyel tiszteleg a jubileum alkalmából. A rövid beszélgetést pedig egy bankett követte, ameMert az leszünk, amit akkor kimondunk. lyen maradásomat nem éreztem volna illőnek. Az lesz a köpenyünk, az lesz a csontunk. Nagy melegséggel és örömmel töltött el az este. Az a tétel gömbölyödik szemünkben, Valódi boldogság számomra, hogy abban a korban azt látjuk belülről is, üdvözülten.

Nádasdy Ádám: Hogy lesz odaát?

Irodalom – nagyon máshogy Öt éve annak, hogy megszületett a Red Bull Pilvaker, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Olyannyira, hogy március 15-i dupla előadásra február 20-án hétfőn, reggel 9 órakor kezdték árulni a jegyeket, és azok öt perc alatt mind elfogytak. A program célja, hogy a fiatalok körében népszerűsítse a kultúrát, összekötve a költészetet a magyar rap-élettel. A Pilvaker jelenéről és jövőjéről az ötletgazdát, Takács Ákost kérdeztem. Az interjút készítette: Szabó Dorka Milyen kapcsolatod volt az irodalommal az iskolában? Egyáltalán nem voltam irodalmi beállítottságú, töriből és matekból fakultáltam. Nekem a magyar mindig olyan volt, hogy csak tudjam le, de azért a magyar érettségire rendesen felkészültem. Érdekeltek a versek, de mindig csak azok, amelyeket nem kellett megtanulni. A kötelező olvasmányokat is mindig rövidítve olvastam. A töri ezek szerint közelebb áll a Pilvakerhez? Nem, most már abszolút az irodalom felől próbálunk közelíteni. Én akkor kezdtem beleszeretni a versekbe, amikor a Pilvaker miatt többet kellett foglalkoznom velük. El sem tudom mondani, hogy mennyit olvastam az elmúlt öt-hat évben. Akkor találtam rá az irodalomra, amikor már nem volt kötelező. Teljesen máshogy látok egy költői képet most, mint tizenhat évesen, máshogy értelmezem a metaforákat is, sokkal jobban meg tudom élni őket. Érdekes ráeszmélni a 19. századi verseket olvasva, hogy mennyi olyan problémája volt az akkori társadalomnak, ami ma is érvényes lehet.

ünnepnek. Teljesen máshogy tekint most már mindenki erre a dátumra, míg előtte keményen kötelező ünnep volt. De a kokárdát feltűztem, az mindig fent volt, és erre nagyon figyelünk a produkció során is.

Hogyan emlékszel vissza az iskolai március 15-i ünnepségekre? Alapvetően úgy, ahogy néhány videónkban is próbáltuk megjeleníteni: az emlékeim a klasszikus oldskool vonalhoz kötődnek, ahhoz, hogy mindenki feszélyezetten ül. Ettől próbáltunk elszakadni a Pilvakerrel, így az összes előadó számára egy teljesen új aspektusát tudtuk megmutatni a nemzeti

Petőfitől kezdve Juhász Gyuláig változatos a feldolgozott versek felhozatala, nem mind forradalmi hangvételű. Mitől függ, hogy mi alapján választjátok ki az adott év verseit? Elolvasunk rengeteg verset. Nyilván vannak szempontjaink: mi a mondanivalója, mennyire van aktualitása ma, mennyire látjuk benne azt a zenei szerkezetet, ami által jól hangzik. De azt

Takács Ákos, a Pilvaker ötletgazdája Fotó: Colorcam magazine

„Petőfi például tuti szeretné ezt a dubstepes, trashes vonalat” már régen eldöntöttük, hogy nem kötjük magunkat a forradalmi témában íródott költeményekhez, hiszen így évről évre képesek vagyunk a megújulásra. Idén például, tekintettel az Arany János emlékévre, a költő Egy életünk egy halálunk című versére esett a választás. Az a cél, hogy ezzel a dallal visszanyúljunk a saját gyökereinkhez. Került már műsorra személyes kedvenced? A Pató Pál úr már régóta ott volt a fejemben, alig vártam, hogy megcsináljuk. A lusta, tenni nem akaró Pató Pál E/1. személyben megszólaltatva nagyon önironikus karakterré válik, ehhez például Fluor Tomi is kellett, ő fricskában nagyon jó. Ugyancsak kedvenc volt a Szeptember végén, de idén is hallható lesz egy másik, számomra kedves vers. Ha már változatosság, minden évben bővültök új tagokkal. Idén is lehet számítani „meglepetésre”? Lesznek új belépők, bár az idei műsor inkább egy ötéves visszatekintés. Én azt szerettem volna, hogy azok legyenek ott, akik részt vettek az elmúlt öt évünkben. Színésztéren fogunk picit megújulni, Hámori Gabi és Szabó Kimmel Tamás mellé Trokán Nóri csatlakozik. Az évről évre eladott jegyek száma is mutatja a népszerűségeteket, de volt valaha negatív kritika, mondjuk arról, hogy valamit máshogy kellene csinálnotok? Volt egyszer olyan kérdés, hogy nem szégyelljük-e magunkat azért, hogy Petőfi-versekhez nyúlunk. Erre azt mondtuk, hogy mi büszkék vagyunk rá, hogy foglalkozunk Petőfivel és azokkal a költőkkel, akiknek a versei terítékre kerülnek. Egy-egy vers átdolgozásánál figyelünk arra, hogy tisztelettel tegyük azt, soha nem degradálva a költőt. Cenzúrázni sosem szoktam, de káromkodás sosem fordult még elő a szövegekben. Törekszünk arra, hogy olyan legyen a mi verziónk, ami az adott költőnek is tetszene, Petőfi például tuti szeretné ezt a dubstepes, trashes vonalat. Észrevételeket, építő kritikát mindig

kapunk persze, például hogy lehetett volna több zene, vagy keveset volt Kautzky Armand a színpadon…(Nevet.) Szerencsére túl negatív vélemény még sosem érkezett, és rengeteg szeretetet kaptunk az elmúlt években. Ősz óta tananyagként szerepeltek az általános iskolai tankönyvekben, és már korábban is voltak tanárok, akik a Pilvakerrel példálóztak az alternatív irodalom kapcsán. Milyen érzés volt megtudni, hogy egy generáció már tanulni fog rólatok? Már önmagában az nagyon megtisztelő volt, amikor írtak nekünk irodalomtanárok, hogy a diákok előadják az iskolai ünnepségen a dalainkat. Amikor pedig a tankönyvkiadó írt nekünk, majdnem leestem a székről. Erre tényleg az összes zenészünk nagyon büszke. Idén három előadás lesz a tavalyi dupla helyett. Mit gondolsz, számíthattok ugyanúgy teltházra? Kiindulva abból, hogy tavaly 25 perc alatt fogytak el a dupla előadás jegyei, reméltük, hogy igen, de nem mertem volna ilyet kijelenteni. Aztán idén öt perc alatt keltek el a belépők. (A nagy érdeklődésre való tekintettel nyilvános főpróbát tartanak március 14-én –a szerk.) Az előadás utáni napokon hogyan tekintetek vis�sza a műsorra? Én felkelek március 16-án, és azon gondolkozom, hogy mit csináltunk jól és min lehetne jövőre javítani. Nekem kell két-három hónap, hogy leessen, valójában milyen is volt a fogadtatás, a tavalyit például ősszel néztem vissza. Nyilván a taps a végén nagyon jólesik mindenkinek, pláne, ha vissza is tapsolnak minket. A műsor utáni napokon általában az egész csapatban jelentkezik egy hatalmas űr, mert előtte pár hétig napi szinten találkozunk, össze van zárva a stáb. Vannak tervek a jövőre nézve? Mit gondolsz, lesz Red Bull Pilvaker öt év múlva is? Rengeteg ötlet van arra vonatkozóan, hogy hogyan vigyük ezt tovább. Meg akarunk kicsit újulni benne, nem gépiesen folytatni, de konkrét terv még nincs. Egyelőre 2017. március 15-ig tudom pontosan, hogy mi a koncepció. ■

Elfogadhatatlan a másik álláspontja Szeptembertől mesterképzésként indul az elte Társadalomtudományi Karán a gender studies, vagyis a társadalmi nemek tanulmánya, így egyetemünk lesz hazánkban a második felsőoktatási intézmény, amely otthont ad a nyugaton már népszerű szakiránynak (eddig csak a ceu-n volt lehetőség intézményi keretek között elmélyülni a témában). A Társadalomtudományi Kar honlapján olvasható a képzés részletes ismertetője, de minket a téma kapcsán kirobbant nézeteltérések motivációi jobban érdekeltek. Legény Zsófia A felháborodást Nacsa Lőrincnek, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökének az elte rektorának, Dr. Mezey Barnának írt nyílt levele robbantotta ki februárban, amelyben a gender studiest lejtőn való elindulásnak nevezte. Arra hivatkozik, hogy a szakterület „a magyar társadalom számára semmilyen haszonnal nem bíró, egy politikai korrektségtől megfojtott, tudománynak álcázott, félrecsúszott téma”, és miközben kérvényezte a képzés leállítását, alternatívaként megemlítette, hogy hasznosabb lenne egy „demográfiai intézet, egy családüggyel foglalkozó tanszék” felállítása. Abszurditás határán? Amikor körbekérdeztem egyetemünk hallgatói között, sokan „nonszensznek” tartották, hogy ilyen témában nyílt levelet kap a rektor. Ugyanakkor többen állították, hogy egyébként elfogadják a konzervatív oldal álláspontját, még ha nem is értenek egyet vele. A gond csak az, hogy a gender studies ellenzői ugyanezzel – az abszurditást hangsúlyozó – kifejezéssel hivatkoznak a mesterképzés elindításának tervére. Alapvetően két olyan vélemény ütközik egymással, amelyeket aligha lehet összebékíteni, mivel mindkét fél teljesen elfogadhatatlannak tartja a másik álláspontját. Míg az egyik oldal egyfajta erkölcsi okokra, a másik a tudományra hivatkozva foglal állást.

A legrosszabb, amit egy ilyen helyzetben tehetünk, ha savazni kezdjük a másik nézeteit. Ilyenkor talán helyesebb, ha észérveket sorakoztatunk fel. Mondhatni, az lenne a minimum, hogy olyan emberek szólaljanak fel mindkét oldalról, akik valóban jártasak a témában. Noha tettem kezdeményezést, hogy egyenlő arányban tudjam megszólaltatni a feleket, végül mégis kissé egyoldalúnak érzem a rögtönzött közvélemény-kutatásom eredményét. Bár ennek nyilván oka az is, hogy a Bölcsésztudományi Karon a legtöbben tudományos szemmel tekintenek a kérdésre.

„egy olyan társadalomban, ahol az identitási válságok odáig fajulnak, hogy az ember már a saját nemében sem bízik, a genderológia, mint tudományág csak a felszín kapargatásának tűnik” A karon több kurzussal találkozunk, amelyek részben vagy egészében kapcsolódnak a gender tematikához. Megkérdeztem néhány hallgatótársunkat, mit gondolnak a kérdés kapcsán kialakult feszültségről: hasznosnak vagy feleslegesnek

tartják-e, hogy mesterképzés keretein belül foglalkozzanak a gender témával. A megkérdezettek körülbelül negyven százaléka arra hivatkozva tartózkodott, hogy megítélésük szerint nem rendelkeznek kellő ismeretanyaggal a kérdést illetően. Vitatott a jelentősége A válaszadók fele elismerte, a bölcsésztudományokban fontos szerepet tölt be a gender-téma. Nagyjából húsz százalékuk gondolta úgy, hogy bár érdekesnek találják a témát – többen maguk is foglalkoztak már vele különféle kurzusokon –, nem vitatják hasznosságát a tanegység részeként különböző szakokon, de annak nem látják értelmét, hogy

„ha a külföldi tudományosság lassan több évtizede komolyan kutatja és vizsgálja a gender jelenségét, akkor szerintem minimum érdemes lehet rajta elgondolkodnunk” külön mesterképzésként induljon. A téma több tudományterületet foglal magába, s ennek vizsgálatát, szakonkénti pozicionálását többen fontosnak tartották, köztük a magyar szakos Wendl Dávid. A másodéves hallgató úgy vélte: „A társadalmi nemek és a biológiai nemek kapcsolatainak kérdésköre kikerülhetetlen rész a bölcsészettudományi diskurzusban, ugyanakkor meglehetősen specifikus téma azon belül, így hasznosságának és megfelelő pozíciójának behatárolásához mindenképpen speciális megközelítésmód szükséges.” Ugyanakkor a gender studies ellen szóló érvek többségében arra hivatkoznak, hogy pusztán „áltudományról” beszélünk. Az általam megkérdezettek közt volt, aki szerint kétségbevonható a képzés hasznossága. Egy nevét nem vállaló francia-magyar osztatlan tanári képzésben részt vevő elsőéves azt mondta, „egy olyan társadalomban, ahol az identitási válságok odáig fajulnak, hogy az ember már a saját nemében sem bízik, a genderológia, mint tudományág csak a felszín kapargatásának tűnik.”

Nem csak a szexuális kisebbségről szól „A gender studies csak épp annyira áltudomány, mint például a szociológia, az antropológia vagy a pszichológia, netán az ezekhez hasonló társadalomtudományok. A gender kérdés egy kiragadott szelet egy nagy egészből, amely annyira szerteágazó, hogy különösen nagy szükség van a specializációs szakokra” – mondta a másodéves magyar szakos Lukács Andrea, aki gyakran publikál lapunkban. Gondolatára rímel a harmadéves magyar szakos Bobák Szilvia álláspontja. Ő úgy látja, az, aki nem ért egyet a terület tudományos jellegével, megkérdőjelezhetné az összes tudományterületet. „Tudományos szempontból üdvözlöm a szakot, volt szerencsém gendernyelvészettel foglalkozni, és nagyon hiányos a tudományterület magyar szakirodalma. Mivel legtöbb ilyen irányú kérdésfeltevés nyelv- és kultúraspecifikus, személyesen is tapasztaltam, hogy a kutatásunkat korlátozta a társadalomtudományi szakszövegek hiánya” – mondta a Pesti Bölcsész Újságnak. Lapunk egyik szerzője, a harmadéves magyar szakos Kalmár Balázs úgy látja, a tudományos vizsgálódásoknak mindig helye van az egyetem falai között. „Ha a külföldi tudományosság lassan több évtizede komolyan kutatja és vizsgálja a gender jelenségét, akkor szerintem minimum érdemes lehet rajta elgondolkodnunk”- állapította meg. Az angol-magyar osztatlan tanári képzésben második éve tanuló Varró Anna azt emelte ki, hogy sokan azt hiszik, a gender tudomány csak a szexuális kisebbségekről szól, holott egyáltalán nem ez az egyetlen témája. Valamint megemlítette, a nemek kutatása akkor is érdekes lehet, ha nem ez a hallgató elsődleges érdeklődése. „A gender tanulmányok szerintem nagyon érdekes, én magam is szívesen veszek részt ilyen tematikájú előadásokon, még akkor is, ha nem szociológusnak készülök”. Az intézményünkben történelem-magyar osztatlan tanári képzést folytató Balogh Ákos úgy látja, „a képzés elindítása alapvetően hozzájárulhat a társadalom előrehaladásához, hiszen az alapvető emberi jogok ismerete, a nemi identitás kérdése, az LMBTQ-közösségek megbecsülése, a diszkrimináció csökkentése a sokszínű, hosszútávon fennmaradó társadalom alapja minden egyént érint”. ■

Nem ácsol magának ketrecet Rucska Ferenc az elte tátk Nemzetközi kapcsolatok szakjának másodéves hallgatója. Habár még csak húszas éveiben jár, 2016 decemberében megjelent első verseskötete, Két világ határán címmel. Az irodalomról, a zenéről, a debütáns-létről és döntési helyzetekről beszélgettünk. Az interjút készítette: Santavecz Anita Ilyen fiatalkorban különösen örömteli, ha valakinek kötete jelenik meg. Milyen jellegű versekre számíthat az olvasó? Megtisztelő, hogy megoszthatom a gondolataimat az újságotokkal a kötetemmel kapcsolatban. Már több mint négy éve foglalkozom versírással, és eredetileg csak mint egy a távoli jövőben felderengő lehetőség merült fel bennem egy önálló verseskötet létrehozása. Pusztán a költészet iránti szeretet és a bennem összegyűlt megannyi érzelem késztetett arra, hogy megpróbálkozzak a verseléssel. Az, hogy végül így

alakult ez a történet, tulajdonképpen véletlenek sorozatának tekinthető, noha igazat szólva, nem hiszek a véletlenekben. A műveim túlnyomó többsége néhány kivételtől eltekintve az utóbbi egy-másfél év terméke, ám tematikájukat, struktúrájukat tekintve jelentős különbségek vannak közöttük, így a skála az egyszerű négysorosoktól egészen a monumentális, már-már epikus színezetű alkotásokig terjed. És feldolgoznak olyan kérdésköröket, mint a természet, a szerelem, az egyén és közösség viszonya, a sorsszerűség, a kételkedés vagy az elmúlás. Remélem a laikusoktól a szakavatottabb irodalmárokig mindenki talál kedvére valót, hiszen sokféle húrt pendítek meg a versekben.

Több mint négy éve ír verseket Fotók: Bánkövi Dorottya

A formavilágot tekintve milyenek a művek? Általában ragaszkodom a klasszikusabb képekhez és formákhoz, például a rímek, illetve a ritmikus töltettel rendelkező sorok szinte mindenütt előfordulnak. Mire kell odafigyelni egy verseskötet összeállításakor? Arra, hogy mi az, amit beválogatunk egy készülő kötetbe, és mi az, amit ki kell belőle hagyni. A mellőzés mindig fájdalmas, hiszen mindegyikhez vershez valamilyen emlék, érzelmi állapot fűz. Ha ezen a fázison túllép az ember, érdemes valamiféle rendező elvet kialakítani – én különféle ciklusokat hoztam létre téma, illetve hangulat vagy lírai helyzet alapján. Ekkor születik meg a kézirat, amelyet aztán el lehet küldeni a kiadóknak (Rucska kötete az Underground kiadónál jelent meg – a szerk.), az pedig, hogy a lektorálás, a tördelés és az egyéb külsőségek hogyan fognak kinézni, általában az adott kiadó stratégiáján múlik. Mire tanított meg a kötet? Bármennyire is közhelyes, de az egész könyvkiadás arra tanított, hogy ha valamit már szenvedélyesen szeretünk csinálni, akkor nem szabad feladnunk. Nem szabad lemondani az álmainkról, hiszen azáltal az egyén saját személyiségét is feladni kényszerülne. Akár elérjük, akár csupán örök törekvés marad, mindenképpen fáklyafény számunkra a sötétségben, és ha úgy érezzük, hogy nem tudunk nélküle tovább létezni, akkor kötelességünk követni a bennünk lévő késztetést. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha elmondhatom, hogy megjelent egy saját könyvem. Azóta tudatosabban figyelsz arra, hogy a verseid összefüggőbbek legyenek, ciklusokba rendeződjenek? Bizonyos időközönként, mondjuk kéthavonta, végigolvasom az adott időszakban megalkotott verseimet, és ekkor nagyjából már látom azokat a főbb vonalakat, amelyek foglalkoztatnak, és talán tudat alatt kissé törekszem arra, hogy újabb verscsaládokat hozzak létre, több aspektusból ragadjak meg bizonyos kérdéseket. Ennek ellenére azonban sem most, sem korábban nem az volt a cél, hogy mindenképpen megszülessen például egy olyan kötet, amelyben a

versek akár erőszakosan is egymáshoz vannak illesztve, vagy hogy előzetesen kigondoljak egy fix kategóriát. Inkább – más művészekhez hasonlóan – én is a totális szabadságot vallom.

Hogyan érkezett meg az irodalom az életedbe? Kamaszként részt vettem néhány íróversenyen, illetve pályázaton, azonban nagyjából ezen életszakasz közepén rádöbbentem, hogy az új történetek megalkotása nem egészen az én asztalom. Viszont a magam különálló kis univerzumait mindenképpen szerettem volna megteremteni, és mivel a saját életemből vett pillanatnyi impressziók mindig többet nyomtak a latba, mint egy regényes cselekmény, szépen lassan sikerült áteveznem líraibb vizekre. Egyébként, mint azt utólag megtudtam, ez szegről-végről családi vonás, mert az egyik dédapám szintén foglalkozott amatőr szinten versírással. Az ő lánya, vagyis az én nagyanyám pedig rendre gyűjti, írja és szavalja a költeményeket. Kik azok a művészek, akik igazán hatottak rád? Nem szoktam konkrét személyekhez, előzményekhez kapcsolni magamat. Talán azért, mert szeretnék eredeti lenni, ahelyett, hogy egyetlen alkotó örökségét vigyem tovább. Persze annak, hogy gyarapítsunk meglévő hagyományokat, szintén van értelme. Csakhogy én szeretek szemezgetni – mindabból, ami meghatároz. Ilyen az irodalom esetében a romantika, a szürrealizmus, a szentimentalizmus, a szimbolizmus vagy az impresszionalizmus, a zene kapcsán pedig a rock számos alműfaja, a soul, a latin,

és olykor még talán a komoly-, illetve a népzene. Természetesen Vörösmarty, Jókai, József Attila, Radnóti, Rimbaud, Villon művészete hatással volt rám, de Keats, García Lorca és Goethe nevét is említhetném. Egyébként Ovidius is nagy kedvenc, tavaly nyáron sikerült szereznem egy Átváltozások-kötetet, ami kis túlzással azóta az egyik bibliám. Amúgy ha meglepő is, de még a filmszínészek is mély benyomást tudnak rám tenni. Gitározol és volt egy Ecloga névre hallgató zenekarod. Dalszövegeket is írtál? Az a zenekar még a korai próbálkozások egyike. Saját számaink nem voltak, csak néhány közismert feldolgozás, amelyeknek a valóban irodalmi csengésű név ellenére a klasszikus költészethez vajmi kevés közük volt. Egyébként érdekes, de a kötetem kiadójával való kapcsolatfelvétel szintén egy zenekaros ismeretségnek köszönhető. Most van egy másik, zeneileg sokkal kiforrottabb és ígéretesebb bandám Budapesten, velük már tervezünk saját dalokat is írni, jó néhány mostanra napirendre került. Ezek egy részéhez dalszövegeket is írtam. Csakhogy ezek angol nyelvűek, és a rockzene egyszerű világából adoptált formulák és képi elemek hatásait tükrözik. Voltak korábban olyan ötleteim is, amelyek a költői világomat

összekötötték volna egy könnyedebb gitárkísérettel, ám ez a projekt félbemaradt. A két művészeti terület olyan számomra, mint két különálló mikrokozmosz, amelyek között bármikor szabaddá válhat az átjárás. Mit gondolsz zene és irodalom kapcsolatáról? Általánosságban az a véleményem a különböző művészeti ágazatokról, hogy egyébként is hasonlóan épülnek fel: egy adott benyomás lerakódik az egyénben, aki később részben vagy egészében kifejezi azt egy kommunikációs csatornán keresztül. Végül pedig az üzenet valamelyik fizikai vagy lelki érzékszervünk segítségével felfoghatóvá válik. Vagyis összességében minden egyes terület kapcsolódik az összes többihez, mindegyik mindegyikkel összefésülhető vagy egymásbajátszható – hol jobban, hol kevésbé. A zene és az irodalom kapcsolata azért is különleges, mert az ókorban, de még a középkorban is szorosan kapcsolódott egymással a kettő - elég csak Orfeuszra, Homéroszra, vagy a későbbi trubadúrokra gondolni. Igaz, sokszor ma sem válik el egymástól élesen a dal, illetve annak előadása. Ez a helyzet számos mai művész esetében, a nemrégiben irodalmi Nobel-díjat nyert Bob Dylan is remek példa lenne. Alapvetően én is azon a véleményen vagyok, hogy a zene és az irodalom együttesen sokkal eredményesebben tud

Rucska Ferenc: minden terület összefügg a másikkal Fotó: Bánkövi Dorottya

érzelmeket, élményeket kiváltani a hallgatóságból. Csakhogy ez még nem jelenti azt, hogy minden verset feltétlenül meg kell zenésíteni, és minden szépen csengő melódiának kötelező valamilyen világmegváltó, netán társadalomkritikai szöveggel előrukkolni. Biztos nem bántad meg, hogy nem magyar szakra jöttél tanulni? Talán a mai napig nem jutottam túl azon a dilemmán, ami akkor nyugtalanított, amikor a jelentkezésemet adtam le. Nem tudtam dönteni, hogy az egyéni művészi ambícióim kiteljesítése, vagy a karrierszerzés motivál jobban. Valószínűleg ezzel nem vagyok egyedül, ez kicsit talán népbetegség is, de mindenképpen általános probléma. Sokan később döbbenek rá, hogy tévedtek, így sok tehetség nem tud kiteljesedni, vagy rosszabb esetben eltűnik a süllyesztőben, ami mindannyiunk számára tragédia. Én végül úgy ítéltem meg, az irodalommal foglalkozhatok a tanulmányaimon túl is, hiszen egyébként is ez az egyik vesszőparipám, ezért inkább minél több szeletet szeretnék megismerni a világból, hogy ne zárkózzam be saját magam által ácsolt ketrecekbe. Néha belegondolok, hogy a nemzetközi politika talán túl pragmatikus számomra, de összességében, ha olvasni nem is mindig, de írni általában van energiám. És milyen érzés „két világ határán” létezni? Az ember közösségi lény, és mint ilyen, óhatatlanul szeretne valahová tartozni, hogy igazán értékesnek érezze magát. Szüksége van egy stabil identitásra, háttérre, illetve támogatásra, hogy legyen egy célközönség, amely befogadja a maga teljességében. Arról nem is szólva, az ilyen kapcsolat által kölcsönösen gazdagabbá tehetik egymást. Mindez a művészekre a maguk érzékenységénél fogva hatványozottan igaz – nincs talán annál nagyobb csapás, amikor egy szentimentálisabb karakter csak a saját visszhangját képes hallatni, eképpen süket fülekre talál. Ennek a semmiben való lebegésnek az érzetét az esetemben gyakran tovább mélyítette az, hogy eléggé összetett léleknek tartom önmagamat, és az élet szinte valamennyi területén kerültem már olyan választások elé, amelyekből majdhogynem lehetetlen győztesen kikerülni. Az ember már csak olyan, hogy mindig arra vágyik, amit nem lépett meg. ■

Rucska Ferenc: Két világ határán Jégkockaként főni a kemence tüzében, vagy tűzgolyóként kihűlni a sarkvidéken, amíg a sors hulláma rongyos tutajként vet tudom, ez von fölém törhetetlen üveget. Szakadt kocsmák padjánál túl úrias vagyok, Ám az úri asztalnál csak barbár maradok, S hiába tépődik bennem a kétarcú lény, Nem választhat és sosem lesz valódi helyén. Útlevelet kaptam, de nem lehetek polgár, Csak mint menekült, topogok a sorompónál, Az Élet, a vámos pedig átvizsgál mindent, S előttem egyik országa kapuja sem nyílt meg. Így hát újra s újra átszököm a drótokon, mik megvágnak, s rám lelnek a vérző nyomokon, Majd visszatoloncolnak a határra ismét, S mutatják: „Arra kotródj, ott van a másik lét!” Amazt pedig végtelen fal irigyli tőlem, Fokán már puskával áll sok ezernyi őrszem... Sohsem láthattam, mily földet rejt a túloldal, Néha száll csak ki mögüle egy tündéri dal. Megrekedtem valahol e vidékek között, Otthonomról a Teremtés máig nem döntött, S talán befogad kint a terméketlen vadon, hol magányos birodalmam alapját lerakom... (2015)

A napfelkeltébe is belekúszik, ha úgy tartja kedve Purosz Leonidasz költő harmadéves magyar alapszakos bölcsész az elte-n. Együtt kezdtük az egyetemet, így nem ez az első alkalom, hogy legurítunk valamit a KK-ban. Nem vagyunk amolyan világi nagy haverok, de azért voltak közös bulijaink, sőt, kedvenc emlékem is van vele! De ne szaladjunk ennyire előre… Az interjút készítette: Tóth Melitta A Facebookon nemrég megosztottad azt a fogalmazást, amit általános iskolai másodikban írattak veled. A legnagyobb vágyadként azt említetted, hogy énekes szeretnél lenni, és szeretnéd feleségül venni Zsókát. Hol tartasz most ebben? Zsókába egész alsó tagozatban szerelmes voltam, talán ötödikig is, ezzel tehát elég hűséges típusnak számítottam, de a szerelemnek múlnia kell. Énekes pedig azért nem lettem, mert rájöttem, hogy a kvalitásaim ehhez nem megfelelőek. Maradt a zuhany alatt a megasztár, az álmok pedig megszakadtak. Nem baj, vannak új terveim. Ha végigtekintünk egy-egy napodon, abból az derül ki, hogy sokrétűek a terveid, tekintve, hogy sulizol, melózól, írsz. Mi most számodra a legfontosabb? Most egy picit beleuntam a dolgaimba, szeretnék egy év szünetet, amikor a klasszikus „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” szerint élek. A tevékenységemet tekintve mondhatjuk, hogy költő vagyok, ami persze nagyképűen hangozhat, de azt gondolom, ez alapvetően technikai kérdés. Rendszeresen írok verseket, amik meg is jelennek. Hosszú távon ez a legfontosabb. Egyetemista vagyok, most szeretnék szakot zárni, dolgozom is mellette, pénztárosként. Megpróbálom újra a filmdramaturg szakot a Színház- és Filmművészetin, de ha nem jön össze, akkor egy évet melózni fogok. Mit keresel a pénztárgép mögött? Ez egy lehetőség volt, amire rácsaptam, de szerencsére nagyjából én osztom be a munkaidőmet, és

általában egy héten nem is vagyok sokszor bent. Nem is gondolná az ember, milyen jó sztorik vannak, naponta vagy ötször feljegyzek ezt-azt, amit a vásárlóktól hallok. Gondolom, ezeket beleépíted az írásaidba… Megeshet, hogy később felhasználom majd őket. Amúgy már most is szoktam megosztogatni Facebookon szösszeneteket, de egyelőre ebből nem próbálok szépirodalmat csinálni. Ez viseli a #kasszatükör címet a bejegyzéseidben? Igen, ezek alapvetően a köztem és a vásárlóim között zajló legjobb párbeszédek leiratai. Alapvetően saját magam és ismerőseim szórakozatására íródnak, nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki valamilyen tematikát kitalál az élményei megosztásához. Mi a helyzet a slammel? Egy időben nagy sikerre tettél szert, de aztán úgy eltűntél, hogy még interjút sem adtál annak okáról. Egyszerűen csak nem éreztem azt, hogy igazán jó lettem volna benne. Ettől még lehet, hogy nem hagytam volna abba, de idő közben kicsit kiábrándultam a mozgalom részéből is. Így már tényleg nem volt értelme folytatni. Azért nem akartam erről beszélni, amikor legutóbb kerestél, mert ez nem egy radikális elfordulás. Simán előfordulhat például, hogy team slamben valamikor még indulok, mert abban még nem tettek le annyit az asztalra, ezért sokkal nyitottabb, kísérletezőbb műfaj. Egyébként is nagy buli, ha jó partnerem van. Plusz a fontos slam rendezvényekre máig eljárok, nem vagyok sértődött vagy frusztrált.

A bölcsészkar sem volt az a hely, ahol egyből otthon érezted magad, mégis az évfolyam azon részéhez tartozol, akik nemcsak hogy végigcsinálják, hanem három éven belül fejezik be az alapképzést. Talán idő közben megszeretted a képzést? Korábban talán kicsit sarkosan fogalmaztam, de tény, hogy most sem igazán az identitásom része, hogy magyar szakos vagyok. Tehát bejárok, amire be kell, lediplomázok, örülök neki, ennyi. Annyi mindenesetre történt, hogy tanultam érdekes és hasznos dolgokat. Egyes órák eljuttattak olyan olvasmányokhoz, amelyekbe nem biztos, hogy magamtól belebotlottam volna. Például a XX. századi világirodalom volt ilyen, aminek a kötelezői közül szégyenszemre eddig alig olvastam valamit, most pedig a lista hatására egy csomó élvezetes, inspiráló szöveggel találkoztam. De a modern magyar irodalom is okozott meglepetéseket. A kései Oravecz Imre-versekért például nem lelkesedem, de egyes kora szövegei, amikkel a vizsgára készülve találkoztam, kilóra megvettek. Az utóbbi hónapban volt egy rendhagyó felolvasó ested az AppArtMan Lakásszínház szervezésében, ahol színészekkel együtt működve, egy lakásban, egy intim térben olvastad a verseidet és beszélgettél azokról. Így több embert meg tudtatok szólítani, mint egy hagyományos irodalmi esten? Az, hogy színészekkel együttműködve, az túlzás. Mindenesetre nem voltunk többen, mint általában, de a kicsit belterjes megszokottal szemben a nézők legalább fele nem ismerte a verseimet, tehát mindenképp sikerült új embereket elérni. Felolvasóestem korábban is volt, a klasszikus eset, ugye, az, hogy egy ismertebb költő kérdezget engem, és ott azért van egy olyan tét, hogy meg kell felelni. A Tétova órán az irodalommal laikusan foglalkozó emberek kérdeztek, így felszabadultabb voltam, de több hülyeséget mondhattam.

Tevékenysége szerint költő Fotó: Bánkövi Dorottya

Van helye a politikának a költő verseiben, egyéni szerepvállalásában? Ember, állampolgár vagyok elsősorban, másodsorban költő. Tehát egyáltalán nem tartom cikinek vállalni a véleményem. Akár, ha kapcsolódik az irodalomhoz, a szerzői oldalamon sem. A verseimbe viszont nem nagyon engedem beszivárogni az aktuálpolitikát, de ennek nem kell törvényszerűen így lennie. Vannak szerzők, akik akár egy konkrét párt nevét is beleírják a versükbe, és jól csinálják. Nagyjából azt gondolom: mindent lehet, csak jól kell csinálni. Hogy áll a második köteted? Az is a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) gondozásában jelenik meg? Van már koncepcióm és talán több mint tíz olyan jó vers, ami belekerülhet. De szerintem még minimum két év kell a megjelenéshez. Emellett lehet, hogy elkezdek prózát is írni. A FISZ-szel kapcsolatban nagyon jó tapasztalataim vannak, de a második kötetet már nem náluk tervezem kiadatni. Akárcsak a többség, én is a Magvetőt, a Jelenkort szeretném kiadómul! Itt megragadnám az alkalmat, hogy elmeséljek egy kedves emléket. A FISZ-táborban, az utolsó hajnalon a visegrádi hegyoldalban a romantikus napfelkelte timelapset rögzítő kamera elé Leó egészen egyszerűen és méltóságteljesen, de négykézláb bekúszott és ott is maradt egészen addig, amíg föl nem kelt a nap. Ő tényleg az a srác, aki könnyedén belekúszik a napfelkeltébe, ha úgy hozza kedve. ■

Katonaképzés a Pesti Királyi Tudományegyetemen és az ELTE egyetemi légiója Az 1848. március 15-i forradalomból az Eötvös Loránd Tudományegyetem (akkori nevén Pesti Királyi Tudományegyetem) hallgatói és oktatói egyaránt kivették a részüket. A történelem furcsa – ám adott kontextusban érthető – fintora nyomán a következő tanévben viszont az egyetem nem tudta megnyitni kapuit. Október elején az épületében tábori kórházat hoztak létre, ám kisvártatva a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium más kezdeményezéssel hozakodott elő. Erdős Patrik András 1848. október 10-én a minisztérium rendeletet bocsátott ki, melyben november 1-jei indítással katonatisztek (gyalogosok, tüzérek és utászok) gyorsított képzését rendelte el, meghatározva a tananyagot is azok számára, „kik magokat a hadi szolgálatra képezni óhajtják”. A tervezett tárgyak a következők voltak: géptan, tiszta mennyiségtan, vegytan, természettan, vegytan, utásztan, fegyvertan, gyalogsági egyetemes szabályzatok, harcászat. Érdekesség, hogy „szabvál” tárgyak is voltak, ezek közül pedig a „hadtörténeti felolvasások” órát Vasvári Pál, a márciusi ifjak egyike, korának kitűnő szónoka tartotta. A képzés vezetésével Vállas Antal egyetemi tanár lett megbízva. November 10-én kezdődött a jelentkezés, az érdeklődés pedig olyan nagynak bizonyult, hogy november 26-án (379 főnél) le kellett zárni a beiratkozást, minthogy a tantermekbe már így se fért be a rengeteg hallgató. A jelentkezők zöme az egyetem hallgatója volt – jurátusok, filoszok, orvostanhallgatók, mérnökhallgatók vegyesen – vagy idősebb középiskolás diák. Körülbelül 100 ismert közülük név szerint. Nemsokára az oktatók leterheltsége (a legfontosabb tárgyak tanítói sokszor más szervezői feladatokkal is meg voltak bízva az OHB vagy a hadsereg

részéről) és a hadi helyzet romlása (schwechati vereség, Schlick támadása a Felvidék ellen) miatt a képzést át tervezték alakítani gyakorlatibb jellegűre, hogy növeljék az „akkreditált” katonák harckészültségét és redukálják képzésük idejét. (Eredetileg 1849. május 15-tel végzett volna az első évfolyam.) A császári csapatok december végi támadása, és a Pest-Buda kiürítéséről szóló döntés azonban nem hagyott erre időt.

Az ELTE jogelődjének hallgatóit is felháborította az elnyomás, ezért ők is utcára és harcba vonultak A hallgatók magja azonban a képzés kényszerű megszűnésével nem vesztette el lelkesedését: mintegy 150 fő Keményfi József százados, gyalogsági szabályzattan-oktató vezetésével megalakította 1849. január 1-jén a pesti egyetemi légiót. Az egy gyalogosszázadba beosztott csapat az 50. honvédzászlóalj mellé került, Perczel Mór hadseregébe. Az „ötvenesektől” vették át a vörös szalag, mint megkülönböztető jelzés viseletét, azonban míg előbbiek köztársaságpártiságuk jelképeként hordták,

Petőfi a Múzeum lépcsőjén a „Nemzeti dalt” szavalja, Szeremley Miklós fametszete Forrás: Pesti Napló

a légiósok azért, hogy megkülönböztethetőek legyenek a civilektől – egyenruhájuk ugyanis nem volt. A légió január 5-én vonult ki a magyar fővárosból, s a hadsereg többi részével együtt kelt át a Tiszán. Balmazújvárosban felszerelték őket, időközben létszámuk 190 főre nőtt. Fontos szempont volt Keményfi számára – amit felettesei is pártoltak – hogy a légió, mint a pesti tiszthallgatók alakulata, együtt maradhasson, ne szórják szét tagjait más egységek között. Január végén és február első felében a tiszafüredi Tisza-átkelőt őrizték, majd február 20-val Csanádpalotára rendelték őket, hogy a Maros partján álljanak ellen az előretörő szerb lázadóknak. Közben kiképzésük folytatódott, s egyre többen kerültek el a légióból, hogy hadnagyként – tényleges katonatisztként – más alakulatok élére álljanak. Igazi hírnevet Kiszombor felszabadításakor (március 22.) vívott ki magának a légió. A csatát követően Makóra vezényelték őket, ahol április 7-én bejelentették honvédzászlóaljjá (kb. 1000 fős alakulat) bővítésüket és az ehhez szükséges toborzást. Május 7-én jött létre a légióból a 90. honvédzászlóalj. Ekkoriban a Bánságban szétosztva

állomásoztak, s lényegében kiképzői feladatot töltöttek be: a frissen besorozottak a trenírozás után volt egyetemi légiós tisztek vezényletével a harcterekre kerültek. Júniustól szegedi központtal folytatták tevékenységüket. (Időközben a visszafoglalt Pest-Budán újra akarták indítani a képzést, de erre végül nem került sor.) Újabb harci feladatot csak a hadi helyzet drasztikus romlásakor, július második felében kaptak, a szegedi Tisza-átkelőket védték, illetve a Kiskunságon végeztek felderítéseket. Augusztus első napjaiban a 90. honvédzászlóalj szétszóródott az elkeseredett harc során. Századai harcoltak Szőregnél és Temesvárnál (augusztus 5. és 9.), majd Bemmel együtt Lugosig vonultak vissza, ott érte őket a világosi fegyverletétel híre. Utoljára az 5. század adta meg magát, augusztus 18-án, Dévánál. A történet szomorú záróakkordjaként a megtorlás sem maradt el: a pesti légió, illetve a 90. zászlóalj tagjait évekre bekényszerítették – egyszerű közlegényként – szolgálatot teljesíteni a császári hadseregbe. ■

A pult mögött Az Akvárium Klubban szervezett DJ versenyről mindenképpen szerettem volna írni. Voltam olyan szerencsés, hogy nem csupán bulizóként vehettem részt, hanem szakértői kommentátort is kaptam DJ PlattenZ személyében, aki nem csak az est eseményeiről, de az egész szakmáról sokat elárult.

Ha valaki nem olvasta a Pesti Bölcsész Újság korábbi lapszámát, talán máshonnan is hallhatott a New Yorker szervezésében megtartott nemzetközi DJ versenyről. A verseny ugyan még nem ért véget, hiszen hátra van az ibizai döntő, de a számunkra igazán érdekes, a magyar forduló már lezárult. A budapesti döntőt február 11-én rendezték meg a belvárosi Akvárium Klubban, ahol nem csupán a négy döntős produkcióját élvezhette a közönség, hanem fellépett a spanyol Danny Avila, továbbá Edo Denova és Bárány Attila is. A versenyt végül az egyetlen női versenyző, a győri Yamina (Illés Viktória) nyerte meg. Bár a versenyzők és a vendégfellépők is megtettek mindent a felfokozott buli-hangulat eléréséért, sok bulizni vágyóval egyetemben inkább az Akvárium halljában vitattuk meg a DJ-zés helyzetét. Mindenekelőtt érdemes tisztázni azt, hogy az ember miként tekint erre a szakmára. Sokan azt gondolják, hogy ez egy menő munka, ami nem áll másból, minthogy: az ember kiáll és szórakoztat embereket, bulizik és jól érzi magát szombat esténként. Ezzel viszont vannak bajok, hiszen azok, akik nem pillanthatnak be a pult mögé, általában lenézik azt, aki a zenéért felel, sőt azt sem szokták tudni, egyáltalán mennyi munka van egy-egy buliban. Ha egy partit valaki komolyan vesz, akkor a fellépését több órányi készülés előzi meg, hiszen valóban mindenre fel kell készülnie. Ha nem jön be az eredeti szett, akkor kell egy „A”, „B”, „C” de még egy „D” verzió is, hogy ha kell, akkor tudjon változtatni. Bár valóban közhelyes, el kell mondani, hogy az emberek csak a jéghegy csúcsát látják. Az, hogy mi van a bulik előtt: a tájékozódás, az önfejlesztés, a folyamatos gyakorlás és az aktuális buli

Mayer Kata és Balatoni Ádám

anyagainak kiválasztása, takarásban marad. Hiszen nyilván nem azonos egy egyetemi buli, egy középiskolás szalagavató és egy esküvő utáni szórakozás. Arra nincs szükség, hogy az embereknek lejátszd azt, amit a Youtube videómegosztón is meghallgathatnak – ezért nem mennek el egy buliba az emberek, hiszen nem a DJ ízlésére kíváncsiak. El kell fogadni azt, hogy a DJ pult nem a saját gyerekszobád, ahol tényleg csak és kizárólag azt játszhatod, amit te szeretnél. És pont ez volt az, ami miatt a legtöbben inkább a tánctéren kívül töltötték az időt. Az Akváriumban tartott versenyen sok versenyző

Yamina (Illés Viktória) nyerte a nemzetközi DJ verseny budapesti elődöntőjét Fotók: New Yorker

kizárólag a saját stílusát képviselte. Persze nagyon fontos az, hogy belevigye az előadó azt a stílust, amitől az igazán egyedi és a sajátja. De ez nem elég, ahhoz, hogy felejthetetlenné tegyünk egy estét. Kell az is, hogy érezzük a közönséget, hogy egyszerre dobbanjon velük a szívünk, hogy tényleg egy hullámhosszon legyünk. Mindig arra kell gondolni, hogy bulizóként mire vágynál éppen. És figyelni kell a közönséget! Figyelni kell a reakciókra, az emberek arcára, a sikolyokra, mindenre. Egyszerűen érezni kell a közönséget. És ha sikerül megfogni őket, akkor figyelni kell arra, hogy soha ne engedjük el ezt a kapcsolatot. Mert a DJ-zés a kísérletezésről szól. Sokan vannak, akik művészetként élik meg ezt a munkát. A művészet hat az emberre. Például, ha hazamész, akkor valószínűsíthetően még másnap is leginkább a zene lesz az, amire emlékezni fogsz, ez lesz az, ami érzéseket hoz(hat) ki belőled. És valóban az a lényeg, hogy az emberek kapjanak egy impulzust: bármilyen érzés is, mármint jó vagy rossz, de kialakuljon bennük. Nagyon jó, hogy vannak lehetőségek és versenyek, ahol a feltörekvő tehetségek megmutathatják

magukat. Ma már annyira széles a piac, hogy a tehetséges embereknek ezek kiugrót jelenthetnek. A médiaérdeklődéssel kísért események szervezése nemes gesztus, ezért ezeket folytatni kell. Nagyon sok a tehetséges fiatal, ugyan sokszor nem elég az alázat és a kitartás. És ha valakiben ez nincs meg, nem fog felemelkedni. Valaha volt két-három nagy név, és rengeteg lehetőségük adódott. Ma viszont már gyors ütemben történik a fejlődés, a generációpótlás, mellesleg minden kisvárosra jut két-három húzónév. Persze ez nem feltétlen rossz, hiszen ez eredményezi a zene változatosságát is. Zenei műfajok tűnnek el és jönnek létre gyakorlatilag napok alatt. Annyira gyorsan fejlődik a zeneipar, hogy nagyon gyorsan le lehet maradni. Akkor tudsz haladni, ha dolgozol vele. Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy időt kell szakítani arra, amivel törődni szeretnénk. Már éppen a DJ nevemen gondolkodtam, amikor a tömeg elkezdett befelé áramlani és beindult a tényleges buli. Danny Avila fellépése alatt értettem csak meg igazán, miről is beszélgettünk az elmúlt órákban. ■

Vizsgázz, hogy vizsgázhass! A vizsgabeugró felesleges, hiszen az, aki tanul, így is, úgy is átmegy a vizsgán. Csakhogy biztosan ennyire egyszerű a magyarázat? Szőnyei Eszter Az elte btk egy rendkívül régóta működő intézmény, amely más egyetemekhez képest egészen diák- és tanárbarát módszereket is alkalmaz. Mégis van néhány olyan terület, amely talán változtatásra szorulna. Ilyen például a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Intézeti Tanácsa által, a 2016/2017-es tanévtől bevezetett kötelező vizsga előtti beugró, amelyet eddig még csak az évfolyam-előadásokra terjesztettek ki. A beugró kötelezővé tétele számos problémát vet fel. Az első, és talán legfontosabb, hogy az érintett feleket nem, vagy csak részben kérdezték meg az intézkedés szükségességéről. A diákoknak egyáltalán nem volt beleszólásuk a döntésbe, a tanárok döntő többsége pedig (már, aki megosztotta véleményét az ügyben) elítéli azt. Elsősorban azért, mert fölösleges. Aki tanult a vizsgára, eddig is átment rajta, aki nem, az pedig rossz jegyet kapott, vagy utóvizsgázott. Az új intézkedés tehát nem szűri ki jobban azokat, akik nem készültek fel, mint maga a vizsga. Sőt, állítom: egy öt vagy tíz kérdésből álló mini-teszttel nem lehet mélységében felmérni valakinek a valódi tudását. Lehetséges, hogy épp azokra a kérdésekre nem tudja a választ, és így már esélye sincs bizonyítani, hogy a többire esetleg tudná. Emellett, aki akart, eddig is csinált beugró részt, például ókori irodalom vizsgán, ahol az első rész a szövegismeret volt, és aki nem ért el rajta bizonyos százalékot, annak a teszt második fele, az esszékérdéses rész már nem számított. Emiatt rengetegen buktak meg, s az lett a vége, hogy megutálták a tárgyat – néhányan magát a tanulást is, hiszen volt, aki sokat készült. Márpedig az iskolának nem szabadna elidegenítenie magától a diákokat. Sokan mondják, a beugró könnyebbséget jelent a tanárnak, hiszen így nem kell végigjavítania

A diák felmérheti a tudását, de milyen áron?

az egész kérdéssort, ha egy tanuló tudása nem érdemes rá. Ezt azzal tudom megcáfolni, hogy magának a beugrónak a kitalálása is külön időt és energiát igényel a tanár részéről, a kijavítása meg főleg, hiszen a beugróba az alapvetőbb kérdések kerülnek be, amire a vizsgázók nagy százaléka tudja a megoldást. Tehát az egész tesztet így is, úgy is végig kell nézni, csak ezáltal több ideig tart majd ez a művelet. Ha pedig nem egybe tartják a beugrót a vizsgával (előbb írásbeli, utóbbi szóbeli), akkor egész egyszerűen megduplázza a vizsga időtartamát. Felmerülhet érvként, hogy a diáknak is jobb, ha gyorsan felmérheti a tudását, és akkor nem üli végig a másfél órát, ha látja, hogy nem készült fel alaposan. Nos, eddig is adott volt a lehetőség, hogy valaki csak végigfussa a vizsgalapot és öt perc után beadja, ha úgy érzi, még lenne mit tanulnia. Az viszont külön stresszt jelent a diáknak, hogy jó kérdéseket kap-e abban a kis részben, ami a tudását hivatott előmérni. És ez nagyban függ a szerencsétől is, bár egy vizsgának kiszámíthatónak és átláthatónak kéne lennie. Összegezve az eddig elhangzottakat, a beugró csak plusz terhet ró a tanárokra és a diákokra egyaránt, és ezzel az intézkedéssel csak még nehezebbé teszik az egyébként is erőpróbáló vizsgaidőszakot. ■

Sybil és Kevin

#SpoilerAlert

A 2007-es Sybil és a 2017-ben bemutatott Széttörve című filmek nyomán. Molnár A. Aliz Aki még nem látta a filmet és nem szereti, ha más lelövi a poént, várjon az olvasással! Azoknak, akik még nem látták, és úgy gondolták, nem érdemes megnézniük: válogatós vagyok, sokszor érzem kidobott pénznek a jegy árát, de most elégedetten léptem ki a vetítőteremből. M. Night Shyamalan filmje, a Széttörve (Split) a disszociatív identitászavarral (DID – dissociative identity disorder) küzdő Kevin életének egy pontját mutatja be. A személyiségekből hárman, a magukat Hordának nevezők úgy döntenek, hogy a tettek mezejére lépnek, és saját igazukat a többieknek bebizonyítandó, elrabolnak három lányt, hogy azokat áldozatként felajánlják az érkezőben lévő huszonnegyedik személyiségnek. A moziból hazafelé tartva arról beszélgettünk, hogy ki hol érezte már fantasy-be átbillenőnek a történetet. A társaságom azt hozta fel, hogy a film legfőbb eleme, amely szerint a DID-ben szenvedő alany teste képes a különböző személyiségekhez formálódni, már kissé valószerűtlen. Az alkotók viszont nagyon odafigyeltek: az átalakulások más testtartásokban nyilvánulnak meg. Valójában még a szörny sem nagy változás, hiszen látszik a színészen, hogy jó erőben van, az izmait pedig csak megfeszíti – nem pedig egy Jekyll és Hyde. Hazaérve a rituális réveteg tekergetések közepette láttam, hogy az egyik fórumon valaki hasonló filmekről kért ajánlást, így került elém a 2007-es Sybil. A Széttörvé-vel kapcsolatban felmerült kérdések miatt kíváncsi voltam, hogyan mutatják be a 16 személyiséggel rendelkező nő történetét. A Sybil valós történetet dolgoz fel, tehát már itt kiderült számomra, hogy hibás a korábbi gondolatom, miszerint az emberi agy ne bírna megküzdeni ekkora töredezettséggel. A két történet sokban hasonlít, és felmerült bennem az is, hogy Kevin történetét az 1973-ban írt könyv (Flore Rheta Schreiber: Sybil – The true story

of a woman possessed by 16 separate personalities) vagy annak valamely feldolgozása ihlette / segítette. Mind a két főhős életét megkeseríti a rengeteg önállóan viselkedő személyisége, akik (majdnem) mind a fő személyiség védelmére jelentek meg. A személyiségek a saját kezükbe veszik az irányítást, tudnak egymásról, esetleg látják is, mi történik, és a fő személyiség bevonása nélkül döntik el, ki kerülhet a fénybe (ki kapja meg a test irányítását). Sybilt úgy ismerjük meg, hogy segítséget keres, mivel rengeteg furcsaság történik vele, a Blackoutok (kisebb-nagyobb időkiesések) után nem tudja, hogyan került az adott szituációba. Mint kiderül, már gyerekkorában megesett vele, hogy két év rejtélyesen kimaradt az életéből. Kevin csak a film végén tér magához, amikor már hárman vesztették életüket a huszonnegyedik személyiség felbukkanását követően – már két év is eltelt, mire előhívják, a személyiségek akarata ellenére, ekkor is csak pár pillanat erejéig kerül fénybe. A legfeltűnőbb azonban a kezelő orvosok közti párhuzam. Mind a két esetben olyan nő foglalkozik velük, akiknek nem akarják elhinni, hogy valósat állítanak. Sybil orvosa egyenesen azért kapja meg a nő kezelését, mert a hisztéria női kórkép, így a komolyabb esetekkel foglalkozó doktor lepattintja régi tanítványának az esetet. Amikor kiderül, hogy a több személyiség okozza a gondot, megkérdőjelezik a tudományos helytállását, sőt a volt tanár őt is hisztériával gyanúsítja (a 2011-es Hisztéria című film óta mindig felkuncogok az ilyen kijelentéseknél). Kevin orvosának sem akarnak teljes mértékben hinni, mert azt állítja (amit a film be is mutat), hogy a DID-es betegek fizikai jellemzői a személyiségekhez formálódnak. Hiába elismert tudós, és az is mellékes, hogy Dr. Fletcher több DID-es beteget is kezel. De hát nő... Egyáltalán nem állítom, hogy s Széttörve másolás, a kórkép miatt pedig természetes, hogy vannak közös pontok. De nem gondolom azt se, hogy a forgatókönyvíró ne ismerte volna az előzményeket. ■

Filmkritika

A vágóhíd és a csöpögő vér esztétikája Bizarr és fekete humorral jócskán apelláló film Enyedi Ildikó legújabb rendezése, a februári berlini filmfesztiválon fődíjat nyert alkotása, a Testről és Lélekről. Vágóhídon szövődő szerelem ennyire még nem hozta lázba a nézőt, az biztos. Mészáros Márton Ha Enyedi Ildikó filmet készít, akkor valóban el akar mesélni valamit. A filmrendező, akit a cannes-i filmfesztiváltól kezdve a locarnói filmes mustráig díjakkal ismertek el, legutóbb 1999-ben készített nagyjátékfilmet (Simon mágus), azóta pedig csak rövidfilmeket és a Terápia egyes epizódjait rendezte. Majdnem két évtized után azonban írt egy nagyon fura, szomorú és lírai történetet: ebből született a különleges hangulatú „vágyfilmje”, Testről és Lélekről címmel. Endre vagyok, a gazdasági igazgató, így mutatkozik be az egyik. Mária vagyok, minőségellenőr, így pedig a másik főszereplő. Mindketten magányos, szorongó alakok, akik egy vágóhídon dolgoznak. Túlzás lenne azt állítani, hogy elsőre működik köztük a kémia, de akkor, amikor az igazgató kissé gerinctelen, nagydumás kollégája vadidegeneket búgatóporral heccel meg, valami nagyon lassan beindul köztük. Egy pszichológiai vizsgálatnak kell lezajlania ahhoz, hogy

ráeszméljenek, mindketten azonos álmot álmodnak – éjről éjre. Míg az életben csak tekintetükkel követik egymást, egy-egy szót váltanak a másikhoz, addig álmukban egy szarvas és egy szarvasünő képében élik át a békés egymás mellett létezést. És míg az egyszerűségében szép metafora kibontakozik, addig fokozatosan megnyílik a nőket már évek óta felejtő Endre, s a kényszeres és mániákus Mária. A Testről és Lélekről nagyon jól működik, ez nem vitás. Nem közönségfilm, hanem magas színvonalú szerzői alkotás, amelyben remekül megfér egymás mellett a feldolgozóüzem mindennapja (a csöpögő, sűrűn lefolyó vér esztétikája talán már régóta nem volt ilyen szép) és az intelligens, finom humor is. Már a húszas éveiben járó minőségellenőr hölgy első felbukkanása – karótnyeltsége, kimértsége és viselkedészavara miatt – magával hozza a komikumot, s ez onnantól fokozatosan építi magát, hogy Endre annak ellenére Marikának szólítja, hogy nyíltan közölték vele, a lány ezt nem viseli jól.

A csodálatosan szép új magyar film hősei álmukban szarvasként találkoznak Forrás: Mozinet

Enyedi filmjének a legnagyobb ütőkártyája mégiscsak a két főszereplő. Morcsányi Géza, magas szikár termetével, okos, mélyre látó szemeivel könnyedén feledteti, hogy köze nincs a színészethez, hiszen József Attila-díjas dramaturg, műfordító és húsz esztendőn keresztül vezette a Magvető Kiadót. Akárcsak a Saul fia főszereplőjét életre keltő Röhrig Gézánál, úgy Morcsányinál is érezni, hogy játékának természetessége amatőr voltából fakad. A fiatal hölgyet alakító Borbély Alexandra már évek óta a Katona József Színház tagja, de ez az első filmszerepe, amelyben tisztességesen helyt áll a mindent kimondó, meglehetősen zavarosan viselkedő Máriaként. A film remek arányérzékének köszönhetően a figura egy percig nem válik idegesítővé, pedig nagy rá az esély: egyedül eszik, nem bírja az érintést, nincsen mobiltelefonja és gyermekpszichológushoz jár, néha pedig legófigurákkal imitálja a való életet. A két félénk, de vágyakozó ember története azért is emlékezetes maradhat, mert szimbolikus térben, egy feldolgozóüzemben játszódik. Húskampók, tehénfejek levágása és dohányzás közben pletykálkodó munkatársak között kell megnyílniuk egymásnak. Enyedi filmjében a mellékszereplőknek, a háttértörténetnek kevés jelentősége van, pedig kiváló színészek (többek között Schneider Zoltán, Mácsai Pál, Jordán Tamás) tűnnek fel apró szerepben. Talán mindnyájuk közül az idén kilencvenéves Békés Itala Kossuth-díjas színművésznő apró epizódjai a legmaradandóbbak. Amikor a Tenki Réka által játszott dögös és munkáját unottan végző pszichológusnőre várnak a dolgozók, megkérdezik az öreg takarítónőt, miről szokott álmodni. „Én? Baszok” – vágja rá nyersen. Egy másik jelenetben pedig az idős asszony az, aki megtanítja Máriának, hogyan kell pasit fognia, s hogyan kell mozognia, ha csábítani akar.

Morcsányi Géza dramaturg, a Magvető volt igazgatója filmfőszerepben Forrás: Mozinet

A Testről és Lélekről címe azt takarja, amit kínál. Enyedi a legnagyobb mesélőkhöz fogható tudással mutatja meg, milyenek a hétköznapi emberek, hétköznapi szituációkkal és olyan mindennapos problémákkal, amelyek megoldásért kínálnak. A film csodája az is, amiképpen a valóságba beleengedi a transzcendenciát, s amint azon átszűrve illusztrálja a történéseket. Ebben a nyomottsága ellenére is egészen békés világban olyan szép az, ahogyan minden apró gesztus, pillantás értelmet nyer. Itt tényleg van súlya a szavaknak. Herbai Máté kamerája mindeközben jelentről-jelentre megerősíti, hogy a mai magyar mozgókép egyik legeredetibb alkotója – a szarvasos jelenetek például olyannyira közel visznek az állatokhoz, hogy néha a nézőnek már azon kell töprengenie, vajon természetfilmből kivágott jeleneteket vagy digitálisan életre keltett állatokat lát-e. Mindenesetre, ha akarnánk, tudnánk apró botlásokat találni a filmben (ilyen a túlgondolt játékidő), de mi tagadás, ennyire jó magyar film két éve biztosan nem került a magyar mozikba. ■ (Premier: március 2.)

Nagyjátékfilmbe várnak 16 és 30 év közötti női és férfi amatőr szereplőket, esetleg színészeket keres a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett Kárpáti György Mór filmrendező a Guerilla című első nagyjátékfilmjéhez, amely a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programjának támogatásával készül. A film 1849

nyarán, a szabadságharc leverésének idején játszódik egy magyarországi erdőben, és Habsburg-ellenes lázadók történetét meséli el. Jelentkezni március elejéig a guerillafilmcasting@gmail.com címre, két portréfotóval, illetve egy maximum ötperces bemutatkozó videóval lehet. (PBÚ-összeállítás) ■

Könyvkritika

Utazás a fényképek körül Ritka eset, amikor egy íróról képeskönyv jelenik meg. Nagyon intim és egyben nagyon bulvárszaga is van a dolognak. Nézzük meg, mit ad nekünk ma Karinthy Frigyes összes fényképe. Kalmár Balázs A Bölcsészettudományi Kar legtöbb szakán szövegekkel foglalkozunk, szakokhoz köthetően különféle aspektusokból vizsgálva azokat. Az irodalom tanulmányozásával eltöltött évek során megtanuljuk, hogy leginkább az írók, költők által létrehozott szöveg a mérvadó. Csak az számít, ami abban benne foglaltatik, ami azzal kapcsolatos. A többi mellékes, adalék anyag – ilyen az író, költő életrajza is. Az életrajzi tények csak addig mérvadók, ameddig adekvát információkat szolgáltatnak egy-egy szöveghez. Ez a tudományos alapvetés, hiszen ez az egyetlen, ami megfogható, amit lehet vizsgálni. De a szépirodalmi szövegek vizsgálata során mégsem tudjuk kivonni magunkat az őket létrehozó, vélt vagy valós személyek egyénisége alól. Hatnak ránk, meg akarjuk érteni őket, s ezenközben szellemi párbeszédet folytatunk velük. Sok irodalom szakos érzi úgy, hogy párbeszédet folytat Shakespeare-rel, Baudelaire-rel vagy éppen Kosztolányival. Nem hiszem, hogy ez alól ki lehet vonni magunkat, hiszen akkor nem valamelyik irodalommal foglalkozó szakra nyújtanánk be jelentkezésünket. Megtanulunk különbséget tenni tudományos vizsgálat és személyes szeretet között – ez így helyénvaló. Mégis marad valami személyesség, amelyet naplók, emlékezések, különféle monográfiák olvasása közben érzünk át. Meg akarjuk érteni az adott elmét, az adott közeget – azt, ahol egy-egy remekmű létrejött. Alig néhány héttel ezelőtt látott napvilágot a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) gondozásában a Minden másképp van - Karinthy Frigyes összes fényképe című kötet. A kötet az 1982-es kiadás bővített változata, azóta fellelt újabb képekkel, szorosan illeszkedve a PIM Fotótéka sorozatába. Például Ady Endre, József Attila, Mikszáth Kálmán fényképeinek sorába érkezett a Karinthy Frigyesről szóló,

most újra kiadott kötet. Az előszót és az utószót a korábbi köteteket is szerkesztő Kovács Ida írta. Az előszó Karinthy személyiségéről, irodalmi szerepéről ad bevezetést, az utószó pedig a ’82-es és a 2016-os összeállítás szervező elvét tárja elénk. A két szöveg között helyezkedik el a közel kétszáz oldalnyi fényképes anyag. Ez az anyag is kétféleképpen szerveződött. A könyv első blokkjában Karinthy közismert, jellegzetes fényképei, az eredeti mérettel azonos formátumban szerepelnek. A másik, mintegy száztíz oldalon pedig a Karinthyt ábrázoló eddig fellelt 278 darab fénykép kap helyet, ellátva a művek lehető legpontosabb filológiai adataival (mikor, hol készült, ki készítette, kik szerepelnek a képen Karinthy mellett, milyen rájegyzés található a fényképeken – ha vannak, illetve kinek a tulajdonában van a fénykép, s mi az eredetije). Ezek a képek kronológiai rendszerezésűk miatt kiváltképp átfogó képet nyújtanak Karinthy Frigyesről a kisgyermekkortól a halálos ágyig – sőt a legutolsó kép Karinthy koponyájáról készült röntgenfelvétele látható. Először is oltári nagy szerencse, hogy ennyi fényképünk van Karinthyról. De mégis fájdalmas az a tudat, hogy a legtöbb fénykép eredetije elveszett. Ez azért elárul valamit arról, hogy mi, magyarok hogyan (nem) tudunk bánni a kulturális értékeinkkel. Másodszor pedig érzéki viszonyba kerülünk magával az írón kívüli/túli emberrel, Karinthy Frigyessel, akinek rövidke, ötvenegy éves ittlétét láthatjuk viszont a fotókópiákon. Vizuálisan megelevenedik egy életet teljes hosszában, sőt képesek vagyunk oda-vissza lapozgatni a fényképek között. Fiatal – idős, idős-fiatal. Világháború előtti – alatti Karinthy. A befutott író – a kezdő író. Írótársak, szerelmek, család. Ezáltal nagyon személyes és erotikus viszony alakul ki köztünk és Karinthy között. A fényképalbum segítségével szinte családtagnak érezhetjük őt. Egyszerre felemelő és zavarba ejtő

(Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2016., 232. oldal)

Őszintén, emberségesen A holokauszt-túlélők gyermeke, Michel Friedman lengyel író Kaddis, pirkadatkor című – magyarul tavaly megjelent – könyve arról tanít, hogyan lehet őszintén, finoman emlékezni, miközben az élet szépségére is rávilágít. Szabó Dorka A lengyel-zsidó származású Michel Friedman első könyve nem egy „újabb holokauszt-regény”. Bár a szerző saját élményekből táplálja a cselekményt – szülei annak a bizonyos Oskar Schindlernek a listáján szerepeltek, így megmenekültek a koncentrációs tábortól –, nem önmaga az elbeszélő. A regény főszereplője Julien, aki családjuk történetét fia ágyán ülve meséli el gyermekének. A nagyszülők, Sarah és Ariel túlélői voltak a népirtásnak, de szinte sosem beszéltek az átéltekről, sőt olyan, mintha magát a túlélést fogták volna fel traumaként. Ellenben nem akarták, hogy gyermekük ennek árnyékában élje életét, ezért Julien fiatalon Párizsba költözött, ám a múlt itt is utolérte. Végül szülei halála után kezdődik saját élete: ezen a ponton családot alapít és fiát a szabad döntéshozatal szellemében neveli. A regény egészére kiterjedő, éjjeli múltidézés

kaddisba fordul át, amelynek végére érve a főszereplő mintegy feldolgozza családja és saját traumáját. A Kaddis, pirkadatkor cselekménye nem csak a zsidóság második világháborúban elszenvedett sérelmeit taglalja, hanem örökérvényűnek állítja azokat. A mű alapgondolatává örökös üldözésük, a Soá válik, ami végigkíséri történelmüket. Friedman regénye fontos gondolatokat hordoz életről, vallásról és humanizmusról, miközben gördülékeny stílusban az olvasók elé tárja a megrázkódtatás egész nemzetségre való kiterjedését és generációkon való öröklődésének, illetve feldolgozásának lehetőségeit. Meglátásom szerint a K.u.K. kiadónál megjelenő regény nemcsak azok számára lehet érdekes olvasmány, akik gyakrabban nyúlnak ilyen témájú könyvek után, hanem azoknak is elnyerheti tetszését, akik szeretnének az életről – ha csak néhány száz oldal erejéig – kicsit máshogy gondolkozni . ■ (K.u.K. Kiadó, 2016., 168 oldal)

Karinthy az agyműtéte után, Stockholm, 1936. május 25. körül Forrás: PIM

érzés. Egy ember élete rajzolódik ki a szemünk előtt, amelyben ott van a halandóság és halhatatlanság, a lezártság és lezárhatóság és az elmúlás gondolata. A Minden másképp van című kötet egy zseni profán minden napjait és a humor filozófiáját is felvillantja. Mivel, kedves hölgyek és urak, egy vérbeli ripaccsal is dolgunk akad a könyv lapjait átnyálazva. Bevallom, napok óta töprengek azon, hogy a kötet az általam eddig mondhatni behatóan ismert életműhöz adott-e hozzá vagy túlmutatva azon, az emberi létezésről tár-e elénk egy elég kemény látleletet. Talán arról van szó: íme, itt a bizonyíték, hogy a művészet és kiváltképpen a szövegek tanulmányozása alázatosabbá, megértőbbé, elfogadóbbá és teljesebbé tesz bennünket az „élettel” szemben. Ez lenne hát az élet és az irodalom? Megrázó, fontos könyv. Ezért kell elolvasni. ■

Széppróza

Ördög van mindenhol A paradicsomból kiűzetett, Halott csendet horgol, A komisz éberség mámorára. Ördög van mindenhol. Azzal beszél csak, Aki nagyon fontos neki. S ami ijesztően nagy, fekete, Abba minden baját beletölti. Ördög van mindenhol, A bolond agyában, A nyári fröccs savában, A jó karácsonyfa illatában. Nyár jön a tél kék havára, Mert ördög bújt az évszakokba. Méreg folyt az ereinkbe, S tükör mászott, az ablakokba. Néz kifelé a bamba bután, A felfalt, elunt jelen, Kopott kabátja után. A kocsi megáll odabenn, Valamit enni szeretne. Elpirulna, de gyáva, Ahhoz, hogy megmagyarázza…

Ördög van mindenhol, A nyakban lüktető vérben, A pajzán poloskák, Odabújós, tornász kedvében.

A kábaságban, a józanodás, Fejfájós másnapjában, Ördög van mindenhol, A túltáncolt asztalok, Ferdén csapongó alakjában. Fütyül a villanyoszlop közt a szél, A kis katicákban, Szerelmes lesz egy közlekedési lámpa, Egy borra költött bérlet, A korán beköszöntött unalom, Megalázó haragjában. Deres hajú, reszkető anyjába. Ördög van a lánynevekben, De cseng egy dallam, megint, Az élvezetre költött percekbe fojtott, Újra, monoton, mint egy szökőkút, Fiatal elevenekben. És kicsit pajkos, lájtos, legalább, Ha már nincs más út. Az ájultan látott Álom volt a legszebb, Ópium szaga leng a létben, Mert nem volt benne ördög, Vagy a lét leng a drogok közt, Csak egy ember, Mint egy sokszor pengetett akkord, A reményei között. Az életünk nagy, porcos fülében. S mert biztos mindenki, Tényleg kemény, kábulós, Tökre menő, ördögbe bújt, Folyton elájulós, Azért építünk várat, Üres üvegekből, Hajnalig szívott, Barna szivarvégekből. Ördög van mindenhol,

Fotó: Pesti Bölcsész Újság

Hajagos Máté 1993. december 24-én születtem, Kőbányán élek, negyedik éve tanulok az elte btk magyar-történelemtanár szakán. Végzett vegyésztechnikus vagyok, jelenleg segédmunkásként dolgozom egy kertészeti cégnél. Korábban már voltam alkalmi villanyszerelő, szalagmunkás, jegyszedő, ruhatáros és még sorolhatnám. A legnagyobb vágyam, hogy legyen egy 1500-ös Ladám, és az, hogy soha ne legyek magányos.

AZ ELTE-N A KÖVETKEZŐ HELYEKEN KAPHATSZ PSZICHOLÓGIAI SEGÍTSÉGET:

ELTE PPK Életvezetési Tanácsadó: ingyenes pszichológiai és életvezetési tanácsadás az ELTE PPK-n az ELTE minden diákja és munkatársa számára: http://www.tanacsadas.elte.hu/ A tanacsado@ppk.elte.hu címen várják a jelentkezést, helyszín: Damjanich u. 41-43. C/114., ELTE BTK: Múzeum krt.4/A, D épület, alagsor 119-es szoba.

Tanácsadó pszichológus az ÁJK-n: http://www.ajk.elte.hu/tanacsado_pszichologus László Noémi pszichológussal a laszlo.noemi@ajk.elte.hu e-mail címen, valamint személyesen keddenként 12-16 óra, csütörtökön 10-14 óra között lehet időpontot egyeztetni a Kecskeméti utca 10-12. 203-as szobában.

Életvezetési Tanácsadás a TTK és a TáTK diákjainak és dolgozóinak: http://ttk.elte.hu/eletvezetesitanacsadas Nyulászi Anna pszichológus várja a diákokat az Északi tömb 0.104-es szobájában. Bejelentkezés: nyulaszianna@gmail.com

Diáktanácsadó az IK-n: http://www.inf.elte.hu/hallgatok/Lapok/Diáktanácsadó.aspx Takács Rita és Roszmusz Emőke pszichológusok várják a diaktanacsadas@inf.elte.hu e-mail címen IK-s diákok bejelentkezését. A tanácsadás a Déli tömb 0-727-es szobájában zajlik.

ELTE PPK Kortárs Segítő Csoport: http://www.kortars.elte.hu/ E-mail: kortars.segito@kortars.elte.hu. Irodájuk megtalálható a Múzeum krt. 4/D, alagsor 119-es szobában.

Varga Anna Gizella