Pesti Bölcsész Újság • 245. szám by Pesti Bölcsész Újság

PESTI BÖLCSÉSZ Az elte btk hök lapja • 245. szám, 2017. február

Podlovics Laura: „A kiscsaj a Barátok köztből” Lány a fényképezővel • Pán Péterek közöttünk • Nem oké!

245. szám 2017. február 2. Legyünk nyitottak a világra 3. Streep kontra Trump 4-5. Pán Péterek közöttünk 6-8. „A kiscsaj a Barátok köztből” 9. Fiúiskolából lányiskola 10-11. Nemes Nagy 95 – költő nem és nemzet nélkül 11. Nemes Nagyra emlékezve 12-13. Nem oké! 14-15. Hogyan ne írjunk szakdolgozatot? 15. Tortúra volt számukra az oktatás 16-17. Lány a fényképezőgéppel 18-19. elte Filmnap 2017 – A kulisszák mögött 19. Amatőrfilmes durvulás 20-21. Legálisan furcsának lenni 22-23. Gyermeki őszinteség (Széppróza) 24. Hírhasáb

Kedves olvasók! Nemes Nagy Ágnes kilencvenöt, a brit J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzője százhuszonöt éve született. Mindkettejükről szó van a Pesti Bölcsész Újság februári számában. Szerzőink ajánlják február 18-án az elte Filmnapot is, a Toldi moziban rendezett eseményen huszonnégy óra alatt tizenegy filmet vetítenek egyetemünk hallgatóinak kedvezményesen, köztük az elmúlt évek sikerfilmjeit (Ifjúság, Aljas nyolcas, Birdman, Tiszta szívvel, Ernelláék Farkaséknál). Lapunknak adott címlapinterjújában Podlovics Laura, aki filmet és esztétikát tanul az elte-n, arról mesélt, milyen a Barátok közt egyik érzelmileg zűrös szereplőjét alakítania. Mesélt korábbi munkáiról, és arról is, hogy a decemberi forgatási szünetben egy játékboltban dolgozott, ahol rengetegen felismerték. Katus Mónika másodéves magyar szakos hallgató a fotózási szenvedélyéről vallott. Kiállításáról és terveiről is kérdeztük, és elárulta, nem is olyan nehéz elfogadnia más véleményét, meg azt is, hogy már az elte bölcsészkarán is lőtt képeket. Februárban középpontba állítottuk a felnövést is: több Pán Péter él közöttünk, mint akkoriban, amikor úgy száz évvel ezelőtt először felbukkant a skót J. M. Barrie hőse. Jó olvasást kívánok! Mészáros Márton főszerkesztő

Főszerkesztő, olvasószerkesztő: Mészáros Márton Korrektor: Szlávich Eszter Főszerkesztő-asszisztens: Mayer Katalin Vezető szerkesztő: Tóth Melitta Főmunkatársak: Legény Zsófia, Ilku Dorottya, Gregor Lilla Tördelőgrafikus: Molnár A.Liz Fotó: - Felelős kiadó: Murai László elte btk hök elnök Terjesztés: Czinege András Nyomdai kivitelezés: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Betűtípus: Chronicle, Abril Fatface, FF Meta Szerkesztőség: 1088 Budapest, Múzeum körút 4. H épület Megjelenés: 1500 példányban, havonta Elérhetőségünk: pbu@btkhok.elte.hu

Legyünk nyitottak a világra Naponta több száz blog születik az interneten. A The Puur projekt két szerzője, Zirnstein Gerda és nővére, Zita arról meséltek, miért különleges a Puur,

Mayer Kata Honnan jött az ötlet, hogy blogolni kezdjetek? Z. G.: Decemberben kezdődött az egész. Eleinte csak beszélgettünk arról, milyen jó lenne egy blog, elterveztük, miket osztanánk meg, miről szólhatna. És igazából egyetlen kérdés merült fel. Az pedig az volt, hogy mi tart vissza minket? The Puur a blog címe. Sokan nem tudhatják, mit jelent ez a szó. Z. Z.: Rengeteg ötletünk volt. De amikor gondolkoztunk a nevekben, egyből eszünkbe jutott a holland puur szó. Sokáig használtam élőbeszédben is, de sajnos rosszul. De csak azért, mert minél több helyen akartam használni, annál jobban tetszett. Aztán utána néztünk, hogy még nem foglalt ez a domain név, így lefoglaltuk mi. Ez az első ilyen jellegű munkátok, vagy volt már korábbi tapasztalatotok? Z. Z.: Az ELTE-n skandinavisztikán végeztem. Volt egy órám, ahol megtanultam html kódokban szerkeszteni, weblapokat összerakni teljesen nulláról. Ez akkora sikerélményt adott, hogy akkoriban több oldalt is készítettem. Egyre jobban tetszett, és a Puuron is lehetőségem nyílt ennek gyakorlására. Tehát a kezdő löketet egyértelműen ez az óra adta meg. Meg az a gondolkodásmód, amit egyes tanárok próbáltak megmutatni a szakon: legyünk nyitottak a világra, kérdőjelezzünk meg dolgokat. Ekkoriban bővült igazán a látókörünk, és ez sokat segített. Most hol tartotok? Z. Z.: Gerda csinálja a csatorna Instagram oldalát, egyre több követőnk van ott is. Ami azt illeti, nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan ilyen sok emberhez eljut majd a blog. Már majdnem kétezer követőnk van, naponta több száz oldalletöltés. Ez nem túl sok, de ahhoz képest, hogy egy éve kezdtük, remek!

Mennyi munkátok van a blogban? Mennyi idő alatt születnek a bejegyzések? Z. Z.: Egy receptet kifejleszteni egy napi munka, hiszen fontos, hogy minden körülménynek és szempontnak megfeleljenek azok. Ki kell számolni mindennek a szénhidráttartalmát, megírni a szöveget, utána még lefotózni. Egy cikk nekem legalább öt óra, ez nyilván rövidülni fog, de most még ennyi időmbe telik. Hova vezethet a jövő? Z. Z.: A Puur nagyon jó referenciának tűnik – sokan vannak, akik azon keresztül találtak meg. Nem gondoltam volna anno, amikor elkezdtem a skandinavisztikát, hogy ide fogok kilyukadni. Persze még ki tudja, hogy hova vezet az út. Mi akartál lenni? Z. Z.: Író, de nem tudtam, hogy Magyarországon lehetséges-e írónak lenni teljes állásban. De a marketing is érdekel. Az igazság az, hiába mondta több ismerősöm, hogy majd a Mekiben fogok burgereket árulni… Nem így lett! Mielőtt végeztem volna, már akkor is, rengeteg munkából tudtam választani. Nyilván először a multiknál, de akkor is! Végzett bölcsészként mit gondolsz, mit érdemes egyetem alatt elkezdeni ahhoz, hogy jó lehetőségeink legyenek a munkaerőpiacon? Z. Z.: Minél több tapasztalatot kell szerezni. Főleg akkor, ha megvan a konkrét irány. ■

Zirstein Zita és Gerda Fotó: Családi archívum

meg arról, mit kell tenni ahhoz, hogy azt tehessük, amit igazán szeretünk.

Streep kontra Trump A 74. Golden Globe-díjkiosztó, amelyet január elején tartottak, igencsak izgalmas volt, és nem csak a filmek miatt. Meryl Streep különleges és felkavaró beszéde sem volt piskóta. Célja az idegenellenesség elleni figyelemirányítás volt, és sikert hozott: a köszönőbeszéd vírusként terjedt szét a közösségi oldalakon, a médiában. Telek Zsuzsa A 74. Golden Globe-díjkiosztó, amelyet január 8-án tartottak, igencsak izgalmas volt, de nem csak a filmek miatt. Meryl Streep különleges és felkavaró beszéde sem volt piskóta. Célja az idegenellenesség elleni figyelemirányítás volt, és sikert hozott: a köszönőbeszéd vírusként terjedt szét a közösségi oldalakon, a médiában. Meryl Streep beszéde, amit a Cecil B. DeMilleéletműdíj átvétele után mondott, azzal indult, amivel a díjat átnyújtó Hugh Laurie abbahagyta saját gondolatait. Dr. House alakítójának beszéde azzal a vicces mondattal zárult, hogy „valóban az amerikai társadalom legtöbbet becsmérelt részeihez tartozunk. Csak gondoljanak bele: Hollywood, külföldiek és a sajtó” – hiszen a díjakat odaítélő Hollywoodba akkreditált külföldi újságírók szövetségében (Hollywood Foreign Press Association, HFPA) mindhárom fogalom megtalálható. Ezek után lépett fel Streep, aki beszéde első felében a különféle helyekről származó színésztársairól beszélt. A filmvilágban a színészek rengeteg helyről jöhetnek, ez nem érdekel senkit. Van, aki Etiópiából vagy Jeruzsálemből származik, mégis ugyanúgy jelölték őket a díjra, mint azokat, akik Amerikában születtek. Ettől a témától már csak egy lépés volt Donald Trump, és a híressé lett videó, amelyben az elnök egy fogyatékkal élő riportert gúnyolt ki. Merly Streep ezt az „alakítást” nevezte meg az év leginkább sokkoló játékának. Ámbár nem nevezte meg Trumpot, mégis mindenki tudta, hogy róla van szó. A beszéd következő részében a közéletben betöltött szerepekre tért ki: az emberek látják a közéleti személyiségek, így Trump gúnyolódósát is, s

ezeket a mintákat utánozhatják. Így mondta ki a felszólalása szívszorító konklúzióját: „A tiszteletlenség tiszteletlenséget szül. Az erőszak erőszakot gerjeszt.” Ezután felkért mindenkit, hogy csatlakozzanak a szabad újságírás megvédéséért való küzdelemhez. Természetesen a beszéd nem maradt reakció nélkül: a The New York Times hozta le az első választ. Ebben Trump kijelenti, nem találja meglepőnek, hogy liberális filmkészítők le akarják járatni. Emellett Hillary Clinton rajongójának nevezte Streepet, aki tényleg többször felszólalt a demokrata jelölt oldalán. A január végén beiktatott új amerikai elnök további három tweetben nyilvánította ki véleményét: az elsőben Streepet Hollywood legtúlértékeltebb színésznőjének nevezte, a második szerint Streep liberálisként nagyot bukott azzal, hogy nem Clinton nyert a választásokon. A harmadik bejegyzésben, ellenben tagadja a gúnyolódást, és azt egy lejárató kampány részének titulálja. Ezek után a színésznő egy újabb kemény feleletet kapott, igaz, már Trump tanácsadójától, Kellyanne Conway-tól: „Nem hallom, hogy Meryl Streep szót emelt volna a mentálisan sérült kisfiúért, akit élő adásban kínoztak meg.” Merly Streep és Donald Trump vitájától hangos a média – jóval a gála után is. Mindenkinek szíve ügye, hogy melyik oldalra áll, ha egyáltalán választani kell valamelyik oldal között. Meglátjuk, az Oscar-gála mit tartogat az odamondogatások terén. ■ (Donald Trump beiktatását követően százezrek tüntettek a Nők Menete (Women's March) elnevezésű tiltakozóakció keretében, többek között Washingtonban. A fővárosban több sztár is jelen volt, például Madonna, Jessica Chastain és Scharlett Johansson.)

Pán Péterek közöttünk Sosem szerettem igazán Pán Péter történetét. Őszintén nem értettem, miért nem akar a kisfiú felnőni, miért nem vágyik arra, hogy teljesen önálló lehessen, s ezentúl saját magára vigyázhasson. Persze Sohaországban ezt megteheti, de az mégiscsak más… Most, hogy itt állok egy jelentős életszakasz küszöbén, egyre jobban kezdem érteni ezt az egészet. Mayer Kata Nemrégiben kezembe került egy érdekes írás, amelyben a generációnkat érintő változásokat próbálták szépen sorra venni. Pontosabban azt állította a cikk, hogy már-már eltűnni látszanak a generációk közötti különbségek. Nem tud vagy nem akar elköltözni? Azt gondolom, ez sokunk számomra meglepő állásfoglalás lehet. Gondoljunk csak arra, ha egy középiskolás ismerősünkkel találkozunk, men�nyire el vagyunk képedve azon, mennyire más volt minden a „mi időnkben”. Az írásban nem is erről volt szó, sokkal inkább a nálunk idősebbekre, a harminc év feletti korosztályra fókuszáltak, akik közül valóban egyre többen élnek hasonló életstílusban, mint a huszonévesek. Ez pedig korábban nem volt jellemző, hiszen éles határvonal húzódott a felnőttkor küszöbénél. Ki kell azonban emelni, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedekben is jellemzőbb volt a későbbi különköltözés, mint a környező országokban. Adhatunk a jelenségnek hangzatos neveket: nevezhetjük Pán Péter-szindrómának, az érintetteket hívhatjuk Bumeráng generációnak. Beszélhetünk kapunyitási pánikról vagy egyszerűen csak a mára már kevésbé divatos, de hangzatos mamahotelről. Akárhogyan is, létező és egyre többeket érintő problémáról beszélünk. Fontos megkülönböztetni azonban azt, hogy a fiatal nem tud, vagy nem akar elköltözni otthonról. Érdekes felvetni, hogy valóban problémaként közelítenünk ehhez a tendenciához. Gondoljunk csak arra, hogy egy egyetemi hallgató többnyire

öt évet tölt az egyetem épületének falai között. Képzése végén releváns munkatapasztalattal és megfelelő financiális háttérrel pedig aligha rendelkezik. Ebből kifolyólag tehát nem a saját lakás, sokkal inkább a tökéletes állás megtalálása élvez prioritást. Ha pedig meg is van az adott munka, egyre jellemzőbb, hogy hamarabb unjuk azt meg, minthogy a próbaidő letelne. A nyár folyamán több cikk jelent meg, amelyben azt írják, a mai fiatalok már három hónap alatt képesek kiégni egy-egy adott pozícióban. Így gyakran járnak munkahelyről munkahelyre, vezető beosztást pedig szinte nem is vállalnak – hiszen a nagy felelősséggel járó helyeket nehezebb otthagyni. A maximalista generáció Eképpen valóban az egyik legkézenfekvőbb lehetőségnek tűnik a szülői házban maradni. És bizony, sokan tesznek így. A 19–29 éves városi fiatalok több mint hatvan százaléka él szüleivel közös háztartásban, ugyanezen korosztály ötöde él albérletben. Sokak számára az albérletbe költözés az életszínvonal romlását eredményezi – ezt pedig sok fiatal nem akarja meglépni. Általánosan elterjedt tény, hogy maximalista generáció vagyunk, hiszen a globalizáció hatására annyi mindent látunk a világból, olyan mértékben tisztában vagyunk azzal, hogyan élhetnénk, hogy nem elégszünk meg a kevéssel. Természetesen felfogás kérdése, hogy jól van-e ez így: folyamatosan várakozni valami jobbra, s nem igazán tenni érte, vagy elindulni a rosszabb felé és megszenvedni a jóért. Mégis miért érezhető a társadalom részéről egyfajta elítélés a szülőkkel élő fiatalokkal szemben? Vizsgáljuk meg kicsit a „mamahotel” fogalmat:

Forrás: pixabay.com

az itt lakó fiatalok munkaképes személyek, akik már nem tanulnak, de még nem is dolgoznak. Leginkább a szüleiktől kapnak támogatást, s élvezik a szülői ház nyújtotta biztonságot és lehetőségeket, így önálló háztartást nem vezetnek. Ebben a megfogalmazásban ez egészen konkrétan élősködésnek is gondolható. Angliában a „kippers” kifejezést használják a jelenségre, mely betűszó feloldva annyit tesz, Kids In Parents’ Pockets Eroding Retirement Savings, vagyis gyerekek, akik erodálják szüleik nyugdíj-megtakarítását. Ezek a fiatal felnőttek felnőttként élnek, de gyermekstátuszban. Ez pedig nem csak a társadalom számára káros. Számos olyan pszichológusi szakvélemény létezik, amelyben a személyre gyakorolt negatív hatásokról nyilatkoznak. Veszélyes lehet, ha valaki szülei mellett beleragad a gyermekszerepbe. Ugyanis minél később kezdi meg valaki felnőtt identitása kialakítását, annál nehezebb dolga lesz. Annál nehezebben lesz képes a stabil elköteleződésre, az alkalmazkodás is problémákat okozhat a későbbiekben is. Ez megnyilvánulhat az említett folyamatos munkahely-váltogatással. A párválasztás és gyermekvállalás kitolódása is felvetődik a kérdéses téma kapcsán. Hiszen

hogyan is vállalhatna gyermeket egy fiatal, aki a szülői házban, valószínűleg saját gyerekszobájában él? A mi korosztályunk már általános iskolában is hallotta a kifejezést, miszerint elöregedő társadalomban élünk. Hogyan is függ össze a két tényező? Teljesen nyilvánvaló a kapcsolat: minél később vállalja valaki első gyermekét, annál kevesebb a valószínűsége, hogy a picinek később testvére(i) szülessen(ek). Bár számos negatív kicsengése lehet a késői leválásnak, csak ki kell mondanunk, hogy nem csupán a fiatalok hibája az, hogy erről a helyzetről egyáltalán beszélnünk kell. A generációk közötti váltás kétségkívül olyan új élethelyzetet teremt mindenki számára, amit igen nehéz kezelni – de korántsem lehetetlen. Hiába élünk a jelenség közepén, és hiába nem tudjuk igazán, mi is lehet a végkimenetel: Pán Péter előbb-utóbb felnő. ■

„A kiscsaj a Barátok köztből” Podlovics Laura másodéves filmszakos hallgató az elte bölcsészkarán, november óta pedig a legnézettebb és legrégebbi magyar sorozat, a Barátok közt szereplőjeként, Lizaként látható hétköznap esténként az RTL Klubon. A húszéves Laura, aki már kislányként szerepet kapott egy nagyjátékfilmben, azt mondja, nehéz időt szakítani mindenre, amit szeretne, a forgatás pedig néha nagyon kemény, máskor egy hét során csupán egyetlen jelenetet kell rögzítenie. Beleszeretett a filmezésbe: a vágás, a történetírás és a színészet egyaránt érdekli. Fotók: Mészáros Márton

Az interjút készítette: Mészáros Márton Január végi hétköznap van, a Barátok közt Nagytétényi úti stúdiójában találkoztunk. Milyen volt a mai napod, s ez mennyire közelít a megszokotthoz? A mai napon nem volt stúdiójelenetem, reggel külsőbe mentünk forgatni, ami ebben a mínusz tíz fok körüli időjárásban nem a legkellemesebb dolog. Főleg úgy, hogy parkban andalgós jelenetet vettünk fel. Persze ilyenkor a ruhások mindent megtesznek: aláöltöztetnek, hótaposót adnak, két felvétel között pluszkabátot. Két jelenetem volt kint, utána visszajöttem a stúdióba. Két jelenetet relatív rövid idő alatt is le lehet forgatni, de ez lehet nagyon időigényes is. A stúdiójeleneteket sokkal rövidebb idő alatt rögzítjük, kint másképpen dolgozunk, és nem annyira feszített a tempó. Egyébként változó, hogyan dolgozom a héten: négy forgatási nap van a stúdióban, olyankor vannak a külsők is. Volt már úgy, hogy egész hét során csak egyetlen jelenetre jöttem be, de akadt úgy is, hogy a négyből négy napot forgatással töltöttem. Olyankor akár reggeltől délutánig dolgozom, de volt olyan napom is, hogy reggel bejöttem, aztán visszamentem a városba, esetleg az egyetemre. Utána pedig este vissza kellett jönnöm. Az ELTE bölcsészkarán, filmszakosként tanulsz… …a minorom pedig az esztétika.

Hoppá! György Péter, elismert esztéta, az elte Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója tanított? Nem, de A Média és a Művészet találkozása a boncasztalon című könyvének néhány fejezetét mostanában olvastam el. Egyébként, ha már nagyságok, Bacsó Bélánál, az elte Esztétika Tanszék vezetőjénél vizsgáztam ebben a vizsgaidőszakban. Ő is hatalmas forma, fel lehet rá nézni!

Miért választottad az elte-t? Őszinte leszek: nem ez volt az első szak, amit bejelöltem, viszont nem bántam meg, hogy ide kerültem. Szabadbölcsészeten vagyok, de eleinte nem sok fogalmam volt arról, hogy mit tartalmaz az oktatási képzés. Ez a név nem tudja lefedni a fogalmat, hiszen a szabadbölcsészet rendkívül sokrétű, azon belül rengeteg felé lehet indulni. Nagyon tetszett, hogy első évben még úgy érezhettem, mindig hátra van egy év arra, hogy kitalálhassam, konkrétan mit szeretnék csinálni. Felvettem filmes alapozó tárgyakat, aztán az első órák után egyre inkább körvonalazódott bennem, hogy a film érdekel. Gondolkoznom kellett a minorban is, Somlyó Bálint esztétika alapozókurzusa szinte kilóra megvett. A második félévben sikerült bekerülnöm a filmszakra, amit tényleg baromira szeretek! Az is nagyon jó, hogy vannak gyakorlati tárgyak, mert lássuk be, az elmélet – aminek szintén van haszna – egy ponton túl nem tud igazán lekötni.

Azt mondod, szívesen vágsz. Szeretnéd ezt a későbbiekben kamatoztatni, vagy csak hobbi szinten gyakorolnád? Szeretném minőségi szintre felfejleszteni, mert egyébként is nagyon érdekel a filmkészítés. A színészet előbb lévő pozícióban van, de eléggé bírtam, hogy nyitástól zárásig a bölcsészkar géptermében ültem, és az Adobe Premierben a lehető legnagyobbra húztam szét a fájlokat, s próbáltam összeilleszteni őket úgy, hogy abból élvezhető végeredmény szülessen. Sajnos az egyetemi filmanyag vágásakor is tapasztaltam, hogy túl sok mindennel foglalkozom ahhoz, hogy igazán elmélyülhessek benne. De fiatal vagyok, nem kell aggódnom.

Hova kell a párodnak vinnie az évfordulótokon? Sejted, miért kérdezem? Nem tudom...(Gondolkozik, majd felnevet.) Dehogynem, a Filmkészítési gyakorlatok I. kurzusra készített vizsgafilmem miatt! Hatszáz ötletem volt, meg is írtam egy filmet, de rájöttem, öt percben lehetetlenség leforgatni, másrészt kezdő filmes hallgatóként még nem éreztem magamat készen arra a feladatra. Az évfordulós film cselekménye viszont úgy született, hogy ez az egyik ismerősömmel valóban megtörtént a sztori. Igazán a történet dominált, a filmkészítésben egyébként az érdekel legjobban. Persze vágni is szeretek, tanulom, hogy fejlődhessek.

Jelen pillanatban mégiscsak a sorozat egyik fiatal karakterét, Lizát alakítod. Korábban két ízben is felvételiztél a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Milyen szakra? Érettségi után televíziós műsorkészítő szakra, Máté Krisztina osztályába jelentkeztem, akkor kellett egy egyperces filmet készíteni, amelyet magam készítettem, s amelyet szintén egyedül vágtam. A műsorkészítőhöz háromrostás felvételi eljárás van, s az utolsó fordulóból estem ki. Az utolsó megmérettetésig igazán nem is éreztem át a dolog súlyát, többször nekem is szegezték, miért szeretnék én televíziós műsorkészítő lenni. Megilletődve általában azt sem tudtam, mit mondjak. Idővel kiderült, azért nem tudtam felelni, mert nem az volt az én utam. Számomra a művészet sokkal fontosabb, így tavaly a prózai színművész szakra felvételiztem. Az sajnos nem sikerült túl jól, így valamilyen szinten kudarcként éltem meg.

Tehát neked kellett megírni és leforgatni is ezt az öt percet, igaz? A feladat szerint a hallgató feladata a film megírása, fényképezése, vágása és természetesen a rendezése. Egyébként sajnos nem igazán úgy sikerült, ahogyan terveztem. Érthető okokból nehéz volt a két szereplővel, Csapó Jucussal és Bartha Bendegúzzal hármunknak megfelelő időpontot egyeztetni. Két este tudtunk forgatni, de az egyik során, amikor éjfél körül az ajtócsapkodós jelenetet vettük fel, egy egész lakóház nyugalmát zavartuk meg.

Akár még a Barátok közt vágószobájába is beülhetsz néhány év múlva, ha nagyon jó vagy. Nem tudom, vágóként valaha szükségük lenne-e rám, de komolyra fordítva a szót, a jövőben szeretnék majd kisjátékfilmeket is készíteni.

Sok mindentől függ, hogy kit vesznek fel? Igen, például attól, hogy az osztályfőnökök milyen leendő színészekben gondolkoznak, de befolyásoló az is, hogy ott, a vizsgadrukkban milyen teljesítményt nyújtasz. Egyébként tervezem, hogy egyszer

még elmegyek felvételizni az SZFE-re, de ezt még magamban meg kell rágnom, és a Barátok közt producereivel is egyeztetnem kell. Egyébként a felkészülés folyamata nagyon hasznos, hiszen öt dalt, tíz verset, öt monológot és egy szöveg nélküli etűdöt kell vinni. Beszéltünk filmről, esztétikáról, de azt még nem tudom: a színészet, és különösképpen a tizenkilencedik éve futó napi sorozat hogyan jött az életedbe? Tizenegy voltam, amikor Pater Sparrow – Verebes Zoltán – nagyjátékfilmjébe, az 1 című alkotásban szerepet kaptam. Olyan színészekkel dolgozhattam együtt, mint amilyen Sinkó László és Mucsi Zoltán, de Mácsai Pál és Kerekes Vica is szerepelt benne. Az egyik ismerősöm szólt a szüleimnek, hogy gyermekszereplőt keresnek egy magyar nagyjátékfilmbe, így a húgommal elmentünk. Érdekes volt, mert az utolsó fordulóban a húgommal ketten maradtunk bent. Az 1-ben nem kellett beszélnem, ott is egy beteg kislányt játszottam, mint a Barátok közt-ben. A filmben volt a fejemen egy villogó cucc, s egyszer el kellett énekelni egy dalt, amire Sinkó adott nekem egy körtét. A forgatások világával ott ismerkedtem meg, s azt mondták, könnyű velem dolgozni. Ezután kezdtem el a Balázs Ágnes színész-író vezette színjátszó körbe járni Leányfalura (a családom Tahitótfalun él). Utána Gáspár Andrással, a férjével drámaiskolát indítottak, első évben csatlakoztam hozzájuk. Több csoportjuk, remek oktatási módszereik vannak, és nagyon emlékezetesek a táborok is, ahol több százan szoktunk lenni. A Barátok közt-be szintén casting útján kerültem. Szeptemberben kezdtem a forgatást, s novemberben kerültem képernyőre. Emlékszel arra, hogyan reagáltad le, amikor értesítettek azzal, hogy tiéd a zűrös kamaszszereplő karaktere? A háromfordulós szereplőválogatást követően augusztus végén, a Deák téri H&M-ben ért a castingigazgató hívása. „Azzal az örömhírrel hívlak…” – így kezdte, ez azért jól kezdődik! Nem is tudom, pontosan mit mondott ezután, mert korábban már jelezte, hogy ekkoriban fogják értesíteni a jelentkezőket, tehát már nagyon vártam a visszajelzést. Azonnal a kishúgom nyakába ugrottam.

Könnyedén beilleszkedtél? Senki nem volt ellenséges velem. Igaz, itt már hos�szú ideje egy nagyon összeszokott csapat dolgozik. Őszinte, nyílt és harsány emberek vannak itt. Te nem vagy harsány? Nem vagyok visszafogott, de egy kicsit nehezebben oldódok új közegben. Egyébként egy nálam három-négy évvel fiatalabb lányt játszom, néha úgy éreztem, páran úgy is tekintenek rám, mintha kamaszlány lennék – minden szándékoltság nélkül. Egyébként nem is látszik rajtam, hogy elmúltam húszéves. Milyen visszajelzéseket kapsz az utca emberétől? Csinos lányként gondolom a másik nem is megtalál. Fiúktól elég sokszor kapok üzeneteket, rengetegen ismeretlenül jelölnek be Facebookon. Egyszer a barátnőmmel futottam a buszhoz, és annyit hallottam, hogy valaki azt mondja: „Jé, itt a kiscsaj a Barátok közt-ből!” Decemberben, amikor nem volt forgatás, két napot dolgoztam egy játékboltban, hogy legyen karácsonyra pluszkeresetem. Nagyon vicces volt, hogy amikor például a boltban rámoltam, többen megnéztek, felismertek. Volt, aki még azt is megkérdezte, ki ölte meg Robit. „Hát, én voltam” – mondtam nevetve. De szintén pozitív visszajelzés volt, hogy valaki írt nekem egy verset, Facebookon el is küldte nekem. ■

Fiúiskolából lányiskola Amikor egy csapat színházszerető egyetemista összeül, hogy előadást készítsen, sok nehéz helyzet adódik. Az ELTEátrum február 4-én játszotta

Vass Enikő A btk-n van egy társulat. A magyar szakos Kelemen Ági ötletével kezdődött másfél éve. Ő találta ki, hogy csináljunk színházat amatőrként, így mindenki kipróbálhatja, milyen lenne színházban dolgozni. Az ELTEátrum név is tőle származik. Azóta már más vezetőség alatt halad előre a társulat. Ma Tóth Péter rendező fogja össze a társaságot, s ha kell, varr, homemade világítást barkácsol, és még az ötvenmilliós játszmába is azért ment, hogy a nyereményből támogassa a társulatot. A színpadra állított darabot, a Holt Költők Társaságát pedig Görgényi Levente hozta. A filmsiker miatt ismert történetről van szó, tehát nem volt könnyű hozzáfogni. Szeptemberben, amikor a darabot elkezdtük összerakni, sok újonc – többségében lány – érkezett. Ilyenkor lesz a fiúiskolából lányiskola, és Levi kénytelen volt egy-két részt lányokra szabni. Ebben az évben már úgy éreztük, hogy nagyra törők vagyunk, nem lesz elég egy diákpince –rendes, takarásos, nagy színpad kell nekünk. A Fáklya klub színpada ilyen, igaz kicsit poros, szocialista időkből itt maradt. Manapság szinte csak zumba óráknak ad helyet, de a portás bácsi annál nagyobb lelkesedéssel fogadott minket. A két fiúval elmentem megnézni a helyet. Oké, itt berendezhető egy osztályterem. Van takarás, még össze is lehet húzni a függönyt, de nincs világítás. Ez pech. Nem baj, megoldjuk, mint mindig. A fiúk a főpróbán órákon keresztül szenvedtek azzal, hogy a Peti által készített lámpákat több méter magasba felszereljék. De megérte, működtek. Egyetem mellett úgy, hogy mindenkinek más órarendje van, esetleg dolgozik, elég nehéz összehozni a próbákat. Heti egy alkalommal több óra gyakorlás, szövegolvasás, mozgásátnézés, és még sorolhatnám, micsoda. És persze elkerülhetetlenek a késések, a konfliktusok, de vidám hangulat szokott uralkodni.

Mindenki lelkes, és megtanulja az ötödik verset is, amit kértek tőle, hiszen tényleg jobb szeretne lenni. Jó érzés ott lenni a próbán, még ha nincs is feladatom. Hogy én hogy kerültem ide? Jelmez, díszlet, kellék. Izgalmas feladat egy amatőr társulatnál ügyködni, ahol nincs miből hatalmas és varázslatos kellékeket készíteni. Az eddigi kedvencem a nyitófülekből készített páncéling volt, Facebookon hirdettük a gyűjtést. Vicces az is, amikor zászlót kell készíteni, és két fiúval mész el anyagot venni, és az áttetsző organzát javasolják, vagy hogy batikoljak fehér pamutot, ha pirosat szeretnék. A beszerzésnél igazán jól jön a családi háttér, a „nem dobom ki, mert még jó lesz valamire” felfogás. Akad írógép, kempingágy, régi bőrönd, na így meg se kottyan egy 50-es évekbeli darabot összedobni. Nem túlzás, minden nehézséget kárpótol, ha sikeres az előadás. Ha jókor kerül a színre egy kellék, ha végre jól hangzik el egy sokat rontott mondat, akkor igazán fellélegezhetünk utána. ■

Tóth Péter és Faludi Beatrix a Holt Költők Társaságában Fotó: Virág Dániel

újra az előadását, ennek kapcsán néztük át, hogyan készült a darab.

Nemes Nagy 95 – költő nem és nemzet nélkül Nemes Nagy Ágnes idén ünnepelné 95. születésnapját. A Kossuth-díjas alkotóra emlékezve a Jelenkor Kiadó új kötetet adott ki, amelyben eddig nem publikált versek is szerepelnek. Nemes Nagy példája is segíthet megérteni, hogy nem helytálló az, ha az irodalmat olyan világként képzeljük el, ahová csak igen kivételes nők léphetnek be. Kalmár Balázs A kilencvenöt esztendeje született Nemes Nagy Ágnes a második világháború utáni magyar irodalom kiemelkedő alakja. Egyéni megfigyelésem viszont azt mondja, ennek ellenére valahogy elfelejtődött, kikopott a köztudatból. Ez ellen kíván valamit tenni a kortárs fiatal kutatónemzedék: gondolok itt az Újhold folyóirathoz kapcsolódó – elmúlt évekből származó – tanulmányokra és szövegközlésekre, továbbá a tavalyi év végén megjelent Nemes Nagy kibővített összkiadásra. A Petőfi Sándor Gimnázium egykori hallgatójaként úgy éreztem, hogy kötelességem egykori alma materem korábbi oktatójáról, Nemes Nagy Ágnesről megemlékeznem. Ezt a magasztos gondolatot pedig az a megdöbbenés követte, hogy csak közelíteni tudok az életéhez. Nekrológot, emlékezést, de még egy hommage-t sem tudnék írni. Ezért – nehogy bölcsész kardomba dőljek – inkább csak gondolatkísérleteket írnék le a Nemes Nagy összkiadás kapcsán. Az irodalomtörténeti írásokat átfutva sok különböző gócpontba futok Nemes Nagyot illetően. Például: a világháború utáni magyar irodalom és/vagy líra kiemelkedő alakja, szervezője; a Nyugat negyedik – ún. újholdas – nemzedékéhez tartozik; az Újhold folyóirat egyik szerkesztője; kiemelkedő fordító és esszéíró. Mégis a legszembetűnőbb a költő/költőnő közti dichotómia. Bán Zoltán András cikkében, Vas Istvánt idézve jegyzi meg, hogy Nemes Nagy Ágnes nem nőköltő vagy költőnő – egyszerűen csak költő – nem és nemzet nélkül. Az utóbbihoz nem igazán fűznék most hozzá semmit, de úgy vélem, hogy a szocializmus alatti magyar irodalom eléggé nemzetfüggő,

Nemes Nagy Ágnes Fotó: MaNDA

nemzethez kötődő személyekből épült föl – még ha nem is feltétlenül melldöngető, hazafiasságot hangoztató módon. A nőiség és az irodalom kapcsolatát viszont szeretném felvetni. A költő és a hozzátett nő szó erősen jelzi azt a diskurzust, amely a patriarchális beállítottságú társadalom sajátja. Ennek a diskurzusnak a jelenléte nagyon aggasztó és érdemes lenne ezen elgondolkodni. Helytelenítem azt a hozzáállást, hogy az irodalom egy olyan világ legyen, ahová csak igen kivételes nők léphetnek be, nyelvileg expliciten alárendelődve a férfiorientált irodalmi világnak.

Problematikusnak érzem ezt a megkülönböztetést, mert akaratlanul is relációkat állít fel – pedig miért ne lehetne egyenértékű Tóth Krisztina, Szabó Magda, Nemes Nagy Ágnes, Gergely Ágnes vagy a nemrég elhunyt Vathy Zsuzsa Esterházyval, Nádassal, Parti Naggyal? Valószínűleg ez a megkülönböztetés az irodalmon belül nem létezik. Íróink, költőink vannak annyira nagy szellemek, hogy a társadalom átlagdiskurzusainak nem engednek, amúgy is gyakran az íróink változtatják meg a diskurzusainkat. Kérdés: hogyan oldhatjuk meg nyelvileg ezt a problémát? A másik gondolat, amit fontosnak érzek kifejteni az, hogy valószínűleg Nemes Nagy Ágnes lehetett volna a második világháború utáni magyar irodalom Babits Mihálya. Ez a korábban leírtak fényében módosítandó: Nemes Nagy Ágnes lehetett volna a szocializmus költőfejedelme. Tehetsége, irodalmi képességei predesztinálták erre. Kiváló költő, esszéés prózaíró volt, kiemelkedő prózaíró. Felvállalta és zászlójára tűzte a hagyomány és haladás jelszavakat. Ennek ékes példája A hegyi költő című, Babitsról szóló disszertációja. Felvállalta a Nyugat eszmeiségét, szerette volna az irodalmi folyóirat elveit tovább vinni.

Ennek három terét is megkülönböztethetjük. Egyszer az Újholdasok köre (Ottlik, Rónay, Pilinszky stb.), majd a tanítványok (Tandori, Orbán Ottó stb.), és a később kritizált, prózafordulat utáni nemzedék (Nádas, Krasznahorkai stb.). Ezek mögött végig az irodalom szeretete és a magyar irodalmi nyelv tisztelete, és az ezekhez fűződő alázata húzódott. Kemény kritikája mellett el tudta fogadni, hogy ha nem is azonosan látják másokkal a világot, a tehetség, az irodalmi szöveg univerzális. Az irodalmi értékítélet nem egyenlő, nem lehet egyenlő a személyiséghez kapcsolódó ítélettel. Mégis, hiába ezek az attitűdök, tevékenységek, a Rákosi-korszak megtörte a Nyugat utolsó nemzedékét, vele együtt Nemes Nagy Ágnest is. Azok, akiknek lenniük kellett volna, nem válhattak az irodalom vezéralakjaivá, mert végig ott volt a tehetséggel szemben a létbizonytalanság. A költőnő még halála után évtizedekkel is képes újat mutatni. A Ferencz Győző költő és irodalmár szerkesztette Nemes Nagy Ágnes: Összegyűjtött versek – Közel 100 kiadatlan verssel című kötet, amelyet a Jelenkor a tavalyi év végén dobott piacra, ezt a törekvést segíti. ■

Nemes Nagyra emlékezve Az irodalmi kánonok folyamatosan változnak, de az vitathatatlan, hogy születésének félkerek évfordulója alkalmából nagy figyelem esik Nemes Nagy Ágnesre. A néhai költőnő előtt tisztelgett Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser január 23-i műsora, a New York Kávéházban futó művészeti esten többek között Tóth Krisztina költő, Schein Gábor költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, valamint Kútvölgyi Erzsébet Kossuth-díjas színművész idézte meg ellentmondásos alakját. Az est az évek óta sikerrel futó New York Művész Páholy idei évadjának nyitóeseménye volt. „A Ferencz Győző szerkesztésében a Jelenkor Kiadónál tavaly megjelent Összegyűjtött versek évek óta húzódó vitát kavar fel újra, miszerint a költő által a nyilvánosság elé tárt szövegek és a hagyatékban maradt versek (melyekből a friss kötet közel száz, eddig publikálatlan darabot is tartalmaz) között olyan éles feszültség áll fenn, mely sokakat az ismert NNA-kép

radikális átértékelésére ingerel” – írta Nemes Z. Márió költő-esztéta a múlt heti Magyar Narancsban Nemes Nagy Összegyűjtött versek című kötetéről. Emlékezésből, méltatásból nincs hiány: január legvégén a Petőfi Irodalmi Múzeum szolgált otthonul a „hol megfejtődik száz titok” címmel rendezett emlékezésnek, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Jelenkor Kiadó és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia közös rendezvénye volt. Itt Nemes Nagyról Kiss Noémi író, Ferencz Győző és Tarján Tamás irodalomtörténészek értekeztek, a szerző műveit pedig Fullajtár Andrea színművész olvasta fel. Egyébként, Lator László Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész tavalyi évben kijött esszégyűjteményében, amely Szabad szemmel címmel jelent meg az Európa Kiadó gondozásában, szintén szó esik Nemes Nagy Ágnesről – olyan nagyságok mellett, mint Pilinszky János vagy éppen Weöres Sándor. ■ PBÚ-összeállítása.

Nem oké! Varga Anna Gizella grafikus diplomamunkájának címe Nem oké!, amelyet a Kelet Café falain február 2-ától lehet megtekinteni. A kiállításmegnyitó alkalmából kerekasztal-beszélgetést szerveztek, ahol megismerhettük Anna Gizella és az elte kutatóinak közös munkáját. Molnár A. Aliz Varga Anna Gizella tavaly végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika szakirányán. Merész döntés volt, hogy diplomamunkája témájául a felsőoktatási intézményekben a hatalommal való visszaélést választotta, azon belül is a szexuális zaklatást. A munka részeként figyelemfelhívó plakátokat készített, illetve arra vállalkozott, hogy környezetében gyűjteni kezdte a témába vágó történeteket, amelyek bekerültek a fekete mappába. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Réz Anna filozófus, a beszélgetés moderátora, Varga Anna Gizella, a kiállított plakátok tervezője, Gregor Anikó szociológus, az elte tátk adjunktusa és Szabó Mónika szociálpszichológus, az elte ppk adjunktusa volt. Réz Anna a gólyatáborokban megtörtént eseteket felelevenítve indította el a beszélgetést: hogyan reagált az egyetem, mi történt? „Az elte úgy döntött, hogy téblábol egy kicsit” – kezdte Gregor Anikó. Rávilágított, hogy az intézménynek először azt kellett feldolgoznia, hogy ezek az események nem a távoli Amerika földjén történtek meg, hanem a saját közegén belül. A kezelésre nem volt kidolgozott módszer, nem állt rendelkezésre policy. Tűzoltás jellegű akciónak írta le a nehallgass@ajk.elte.hu ímélcímet, amely annak lehetőségét kívánta biztosítani, hogy a hasonló eseteket elszenvedettek megírhassák a velük történteket. A probléma ezzel csak annyi: nem lehetett tudni, ki olvassa azokat az üzeneteket, sem azt, hogy mi történik utána a bejelentésekkel. „Csináljunk egy kutatást, mert végeredményben tudományegyetemen vagyunk!” – az eseményeket

követő egyetemi kutatók és oktatók jelezték az elte vezetésének, hogy a probléma orvoslásához először is fel kell mérni a terepet: az érintettséget, az attitűdöket, a zaklatások jellegét. A vezetés és a hök is forrásokat rendelt a kutatáshoz, amely az adatfelvételt és -feldolgozást tekintve már lezárult, az eredmények a vezetőséghez eljutottak és éppen azon dolgoznak, milyen formában kerüljön sajtónyilvánosságra. „A csöndet megtörni a legnehezebb.” A kutatás menete: két webkérdőívet küldtek ki a diákok reprezentatív mintáján; az első az attitűdöket (erre nagyjából 1500-an válaszoltak), a második az érintettséget térképezte fel (mintegy 900 válaszadó). Ezen túlmenően negyven mélyinterjú készült, 60-90 perc hosszúságúak önként jelentkező alanyokkal. Az ideális körülmények megteremtése érdekében (az alá-fölé rendeltségi szituációt elkerülendő) hallgatók beszélgettek hallgatótársaikkal, a kérdezők pedig az interjú alanyokkal azonos neműek voltak. A beszélgetésekből is az derült ki, hogy az érintett felek senki felé nem jelentették a történteket. „Nem arról van szó, hogy nem tudunk róla, hanem hogy nem megfelelőképpen ítéljük meg.” Anna Gizella azt tapasztalta tanulmányai során, hogy a hallgatók nem nevezik nevén a megtörtént eseteket. Szexuális zaklatás áldozatairól van szó, verbálisan ez mégis úgy fejeződik ki, hogy az áldozat volt az, aki nem megfelelően kezelte a helyzetet, esetleg ő maga tehet róla, hogy megtörtént. „Ez egy gerilla akció volt” – kezdte válaszát Anna Gizella, mikor Réz Anna azt a kérdést tette fel, hogyan reagált a Képzőművészeti Egyetem a téma bejelentésére. A bejelentett koncepció az általánosan vett szexuális zaklatás témáját ölelte fel, de már a kezdetektől a felsőoktatásban zajló történésekre kívánta

felhívni a figyelmet. Úgy érezte, valamilyen naivitás vette körül a munkáját, hogy úgy könyvelték el: elvégzi ezt a „feminista melót” és ezzel vége is. Azzal nem számoltak, hogy Anna Gizella nekik akar üzenni. „Miért lett ennek ilyen lány színe?” Anna Gizella azért választotta a magenta színt, mert figyelemfelkeltő, nem mellékesen pedig az erotika színe. Azonban rámutatott: az esetek főbb jellemzője nem az erotikus vonatkoztatás, hanem az alá-fölé rendeltség megnyilvánulása. „Nincsen erre szemüvegünk.” Szabó Mónika a szexizmus fogalmát hozta fel. A nők és férfiak társadalomban való elhelyezkedése, a nemek megítélése nagyban megalapozza a problémát. Az apróságoktól kezdve, mint hogy virágot a virágnak, haladunk tovább, ahol a hallgatótárs hölgy képével reklámozzuk a bulit, és a sok apróság betetőzéseként írta le a szexuális zaklatások meglétét. Azt mondta, társadalmi szinten nem értjük, mi a probléma akár a jóindulatú megkülönböztetésekkel, nem látjuk, hogyan visz futószalag-szerűen az erőszak irányába. „Nem lesz egyenlő a tudáshoz való hozzáférés.” Gregor Anikó arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetemeknek azért kell ezekkel az ügyekkel foglalkoznia, mert – minden egyéb lélektani és fizikai hatás mellett – befolyással vannak a hallgatók tanulmányi előrehaladására. Megkérdőjeleződik, hogy a kapott érdemjegy a megszerzett tudás értékelése, vagy a nemi jellegzetességekre adott válasz. A zaklatásos esetekben pedig kimutatható, hogy általában a zaklatott fél hagyja el az intézményt. Ha az a cél, hogy mindenkinek egyenlően biztosítsák a tudáshoz való hozzáférést, az egyetemnek kell lépéseket tennie az ilyen jellegű ügyek kezelésében. „Ha én lennék az elte rektora…” Réz Anna feltette a kérdést: mit tennének beszélgetőtársai, ha másnap úgy ébrednének fel, hogy aznap az egyetemen belül bármit megtehetnének. Gregor Anikó nagy terveket szőtt: nyilvánosságra hozná a kutatási eredményeket, ezzel együtt az általa megfogalmazott policy javaslatokat, lépéseket, amelyeket hatályba is léptetne. Forrást rendelne a policy javaslatokhoz, a kialakuló szervezetekhez szakembereket rendelne. Odafigyelne rá, hogy a nemek közötti egyenlőség mennyire van benne a különböző oktatási kurríkulumokban (különös tekintettel a pedagógusokéban),

"A szexuális zaklatás a nők elleni erőszak és diszkrimináció egyik megnyílvánulása" Varga Anna Gizella engedélyével

hogy a nemek közötti egyenlőtlenségek témájával a saját képzésén belül releváns területeken mindenki legyen tisztában – ezzel az ismerettel kilépve az egyetemről a társadalomban is elmélyülne ez a tudás. Nem utolsó sorban pedig minden eredményt, tapasztalatot megosztana az erre nyitott közönséggel, a többi egyetem vezetőségével. Szabó Mónikának az az egy kívánsága volt, hogy Anikó legyen az egyetem rektora. Anna Gizella az előkészületeket tenné meg: lefektetné a protokoll szabályzatokat, hogy a diákok tudják, kihez kell fordulniuk, az eseteket pedig szankcionálná – a jövőbeni eseteket megelőzendő. Gregor Anikó – akit a gondolat nagyon lendületbe hozott – hozzá tette, a megelőzésre ő is nagy hangsúlyt fektetne, már ott kezdve, hogy ne történhessenek meg félreértések se. Illetve a közös munka gyümölcsét, Anna Gizella képeinek sokszorosított plakát és szórólap változatát – melynek hátulján minden elte-s segítségnyújtó szervezet elérhetősége fel van tüntetve – szétszórná az elte kampuszain, kollégiumain. Ezekre azonban még várni kell. ■

Hogyan ne írjunk szakdolgozatot? Szakdolgozati forrásmegjelölésként alkalmazzuk az „urban legends” kifejezést! Gondoljuk azt, hogy meg tudjuk írni két hét alatt, hiszen hallottunk olyanról, akinek ez ment. Ne írjuk föl, melyik könyvet használtuk a kutatómunka alatt, úgyis emlékezni fogunk rá, mikor az olvasmányjegyzéket rakjuk össze! De ha sehogyan sem sikerül, kérjünk fel bérírót! Tóth Melitta Komolyra fordítva a szót: a szakdolgozókat – ilyen lennék én is – már csak néhány hónap választja el attól, hogy be kelljen adniuk a munkájukat. A legtöbb esetben ebben a fázisban még csak a címválasztásig jutnak, tekintve, hogy azt már kötelező volt leadni. Íme, pár tipp azoknak, akik eddig hegedülő tücskök voltak, de most szeretnének szorgos hangyává változni! 1. Témaválasztás A témaválasztás sokak szerint a legnehezebb része a szakdolgozatírásnak, mert különös ráérzés vagy nagyon jó tanács kell ahhoz, hogy minden aspektusában megfelelő témára bukkanjunk. Bármi is legyen a szakterületünk, végtelen a témaválasztási lehetőségek száma. Éppen ezért megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy először azt vegyük számba, mi az, ami minket mélyen és változatlanul érdekel, megelőzve azt a problémát, hogy a munka végére megunjuk, rosszabb esetben megutáljuk a témánkat. Ugyanez igaz a konzulens megválasztására. Ha a témában egy olyan tanár van otthon, akivel nincs meg a nyugodt, közös munkát ígérő harmónia, akkor érdemes másban gondolkodni. Másik fontos szempont, hogy a téma ne legyen se túl régi (elcsépelt), se túl új. Előbbi veszélye az, hogy már rengetegen szétboncolták és megelmélkedték vele kapcsolatban, amit csak meg lehet. Persze szóba jöhet az is, hogy egész egyszerűen nincsen hozzá megfelelő mennyiségű, vagy magyar nyelvű szakirodalom. Pedig annak hiányában elég nehéz bármire támaszkodni. 2. Cél és hipotézis A szakdolgozat alapvetően egy hipotézist támaszt

alá vagy cáfol meg. A hipotézis nem kérdés. A hipotézis egy előzetes feltevésekre alapuló állítás, amelyről a kutatásaid által bizonyíthatod be, hogy igaz vagy sem, tehát már előzetes ismeretanyagot feltételez a megfogalmazása is. Azt se feledd, hogy a téma nem egyenlő a céllal! A pontos hipotézist, úgy hiszem, gyakran csak a kész munka után tudjuk megfogalmazni. 3. A dolgozatod vázlata Tegyük fel: van egy jó témánk, van egy jó hipotézisünk. Ha meg tudjuk írni a vázlatot, a munka oroszlánrészén túl is vagyunk, hiszen egy jó vázlat után már csak idő kérdése, mikor lesz kész a dolgozat. Ennek egy olyan pontokba szedett tervnek kell lennie, ami szinte teljes az olvasmányainkkal és a kutatásunkkal kibővítve. 4. Kutatás Alapvetően primer és szekunder kutatásról beszélhetünk. A primer kutatás a saját munkánk: például kérdőívek, interjúk segítségével. Ezen belül is rengeteg lehetőség van, s egyik sem rossz, csak az adott témára kell hangolni. A szekunder kutatás viszont a már mások által megírt, elkészített anyagok felkeresését jelenti, ezt gyakrabban választják. És hiába a digitalizáció, itt muszáj túlnyomó részben a nyomtatott forrásokra hagyatkozni. Tehát a Wikipédia – más okból kifolyólag – sem lehet hivatkozási alap. + Tipp: Logikus ábrahasználat Az ábrákat alapvetően nem oldalszámnövelésre találták ki, hanem azért, hogy szemléletes és igényes munka születhessen. Használjuk tehát erre! Az egy oldalas vagy annál nagyobb ábrák pedig jobb helyen vannak a mellékletben, mint a szövegben. A saját tervezésű képek, levezetések pedig leggyakrabban pluszpontot érdemelnek.

5. A források hasznosítása Egyes problémafelvetéseknél, definícióknál és elméleteknél előfordulhat az, hogy a forrásaink alapján számtalan egymástól eltérő megállapítást kapunk. Ezzel nincs semmi gond, sőt! Rendkívül hasznos lehet a munka szempontjából, ha ezeket összevetjük és kiválogatjuk, melyik aspektust érvényes az aktuális munkában. A szó szerint idézéssel viszont érdemes csínján bánni, csak akkor alkalmazzuk, ha nagyon jó/ igaz vagy nagyon rossz egy tézis, és ezért nagy hangsúlyt szeretnénk rá fektetni. A végén pedig mindenképpen összegezzünk, vonjuk le a konklúziót. +Tipp: Az idő ugyanolyan eszköz, mint a kalapács! Nem kamu az, hogy kevés idő, energia ráfordításával is meg lehet írni egy szakdolgozatot. Vannak olyan tanárok, akik maguk is állítják, hogy egy-egy téma kidolgozásához elegendő nyolc nap. Ám az is tény, hogyha az időnkkel jól bánunk, akkor gyakorlatilag a befektetett munkával egyenes arányban fog nőni a dolgozat értéke, hiszen annál nagyobb rálátásunk lesz a témára. A tudományos munkáknak a legtöbbször jót tesz az, hogy tudnak „érni”. Plusz ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy fércmunkának tekintik az írást, s azt szakmaiatlanságra hivatkozva visszadobják. Ez azért ciki lenne. 6. Buktatók Sokat dolgoztunk, megírtuk, kész. Mégsem elé-

gedett vele a bizottság. Mi lehet az oka? Először is az önálló gondolatok hiánya. Nem elég, ha csupán láncra fűzöd a kapcsolódó munkákat! Tégy bele valamit, ami Te vagy. Hiszen ez a lényeg. A szaknyelvi kifejezések hiánya is mínuszpont lehet. Egy-egy gondolatot számtalan módon meg lehet fogalmazni, a szakdolgozat jó színtere a tudományos megfogalmazásoknak. 7. Veszélyforrás A plágium. Mindig, mindenhol fel kell tüntetni, honnan van az információ. Ha ez nincs meg, egyenlő azzal, hogy saját. Ha mégsem saját, de forrásmegjelölés nélkül ott van, az igazán ciki. Ezért is veszélyes például tankönyvekből meríteni, mert ott nem pontosan jelölhető meg a forrás. + Pályázatok, ösztöndíjak: Ha úgy érzed, jó ötleted van, érdemes előre pályázni a témavázlatoddal iskolai, önkormányzati vagy állami támogatásokra, hiszen egy-egy elnyert pályázattal komoly szakmai és anyagi támogatást nyerhetsz. Így biztosíthatod azt, hogy kimerítően körül járhasd a témát. Közismert program például a Budapest Főváros Önkormányzata által hirdetett Budapest Ösztöndíj Program vagy az EMMI Új Nemzeti Kiválóság Programja. Ha viszont már túl vagy rajta és úgy érzed, hogy jól sikerült a munkád, akkor érdemes tovább éltetni azt: gondozni, átdolgozni és akár beadni OTDK-ra. ■

Tortúra volt számukra az oktatás Szép számmal akadnak olyan történelemalkotó figurák, akik szenvedtek az iskolában. Habár Albert Einsten a tévesen elterjedt közvélekedéssel ellentétben soha nem bukott meg, háromévesen még nem beszélt, és tanárai sokan kifejezetten lassú észjárásúnak tartották. A tudós híres bonmot-ja vélhetően ezért született, s eképpen szól: „Az egyetlen, ami gátol engem a tanulásban, az oktatás.” Agatha Christie, aki egyébként magától tanult meg olvasni, hiába írt tucatnyi regényt és novelláskötetet, a helyesírást soha nem tudta elsajátítani, s egy

életen át vonakodott az íróasztalnál való dolgozásnál. Ezért Miss Marple és Poirot megalkotója jószerivel mosogatás közben szülte történeteit, amelyeket írógépén hol a konyhában, hol a hálószobában, hol hotelszobákban írta. Meglepő, de a nagy műveltségű Winston Churchill brit kormányfő sem érezte magát jól az iskolában – önéletrajzában maga írta le, hogy behozhatatlanul lemaradt iskolatársaitól. Ez pedig nagy szorongásoknak adott teret lelkében. ■

Lány a fényképezőgéppel Katus Mónika másodéves magyar szakos hallgató, specializációja az irodalomtudomány, de a fotózás az igazi szenvedélye. Sikeres kiállításáról és terveiről is kérdeztem, miközben elárulta, nem is olyan nehéz elfogadnia más véleményét, meg azt is, hogy bizony, már az elte bölcsészkarán is lőtt képeket. Az interjút készítette: Santavecz Anita Mióta fotózol? Hogy kezdődött? 12-13 éves lehettem, amikor elkezdett érdekelni a fotózás. Előtte sokat rajzoltam, valahogy ebből fejlődhetett ki. Nem emlékszem pontosan, mi volt az első dolog, aminek hatására fényképezőt vettem a kezembe, talán egyszerűen csak megtetszett a dolog. Aztán, amikor az első fotóim jól sikerültek, felbátorodtam és folytattam.

Katus Mónikának a fotózás a szenvedélye Fotó: Skultéti Dávid

Van a családodban, baráti körödben valaki, aki tud segíteni abban, hogy művészileg fejlődj? Vagy van egy kis kör, ahol fotósok, fotózók össze tudtok jönni? Sok művész ismerősöm van, a családban is, de nincs konkrét kör, akikkel rendszeresen összejönnénk. Igaz, gimnáziumban volt egy barát-

nőm, akivel rendszeresen eljártunk fotózni, de ez a kapcsolat megszakadt. Nagyon sokat nézegetem a 20. századi nagy fotósok (pl. Capa, Kertész, Bresson) munkáit, interjúkat olvasok, és emellett mindig kikérem az ismerősök és a családom véleményét egy-egy elkészült fotómról. Általában hogyan fotózol? Eldöntöd, hogy készítesz képeket, vagy spontán dolgozol? Spontán dolgozom az esetek nagy részében. A legtöbb fotóm úgy készült, hogy mentem mondjuk az utcán, vagy a szobámban voltam és megláttam egy képet, amit azonnal le kellett fotóznom. Néha idegesítő ez a látás. Egyszerűen nem tudom kikapcsolni, és eltereli minden másról a figyelmemet. Ki az a fotós, akire felnézel, és akinek a munkásságát szívesen ajánlanád a Pesti Bölcsész Újság ezen a téren kevésbé képzett olvasóinak? A nálam sokkal-sokkal nagyobb mesterek munkáit tudom ajánlani, hiszen én még csak az utam elején járok. Korábban említettem Capát, Kertész, illetve Bressont, ők a klasszikusok. A hozzám legközelebb álló művész azonban Vancsó Zoltán, akinek nagyon jó szívvel tudom ajánlani a munkásságát. Elképesztő, hogy mennyit lát, és az, hogy mindazt hogyan fogja meg képileg. Az is igaz, hogy ezek a művészek a fotózás egészen más műfaját művelték. Mindannyiukra felnézek, amúgy is érdemes több felől tájékozódni. Magyar szakon tanulsz az elte-n, mégis fotózol. Össze lehet egyeztetni a kettőt? Szerintem a két ág kiegészíti egymást. Nagy

általánosságban nagyon nehéz erről beszélni, mert nem minden fotó működik szöveggel, illetve fordítva. De létrejöhet egy jó szimbiózis, ami mind a fotó, mint az irodalmi szöveg egy olyan oldalát hozza ki, ami önmagukban állva nem válik egyértelművé. Mik a terveid a fotózással? Az egyetem után fotósként szeretnék dolgozni. Az évek során ráébredtem, hogy ez az igazi szenvedélyem. Hol lehet megtekinteni a képeidet? A kiállításom után a képeim nagy részét letöröltem Facebook-ról, a szerzői jogok miatt. Ha meg szeretnétek nézni a képeimet, akkor ezen az oldalon megtaláljátok a legjobbakat: monikatus.deviantart.com. A saját filozófiám lényege az, hogy a világ tele van olyan dolgokkal, amit a hétköznapokban nincs időnk észrevenni, mert sietünk, más dolgunk van, stb. Én ezeket az apró részleteket szeretném kiemelni a kontextusból és megmutatni önmaguk szépségében. A fotózás a pillanat művészete. Volt már olyan, hogy sétáltál a városban, előtted volt a pillanat, egyszóval szinte minden adott volt, csak egy valami hiányzott: a géped? Ó, bizony, nem is egyszer! Ez nagyon idegesítő tud lenni, de szerencsére beszereztem egy telefont, amivel tudok elfogadható képeket készíteni, szóval semmi nem marad megörökítetlenül. Persze okostelefonnal nem ugyanolyan, mint tükörreflexessel dolgozni. Min dolgozol most? Csak nincs véletlenül egy pályázat, amire fényképezel, válogatsz korábbi munkáidból? Most épp nem jelentkeztem sehova, régebben volt pár pályázatom, nyertem is egyszer egy kiállítási lehetőséget. Az igazság az, hogy most nincs időm pályázatra dolgozni, illetve nem találok olyan pályázatot, amibe beleillenek az eddig elkészült fotóim. Nem szoktam konkrétan tematikus felkérésre dolgozni. Az túl nagy a megkötöttség, meg lehatárolja a kreativitásom.

Egy kezdő fotós képei talán nem függnek ös�sze igazán. Szerinted, el kell érni egy bizonyos gondolati-művészi érettséget ahhoz, hogy a képek ciklussá, kiállítássá álljanak össze? A művésznek nagyon ki kell ismernie magát, hogy albumot tudjon létrehozni. Nekem is kellett hat-hét év, amire megtaláltam, hogy mit szeretnék átadni a fotóimmal, és hogy albumot tudjak létrehozni konkrét tematika alapján. Ilyen lett nálam a Légüres tér című album (fekete háttér előtt faleveleket fotózok), a Tükörlátomások (egy képet tükrözök, s ez ad ki valamilyen képet), illetve a Látomások is, ami egyben az első kiállításom címe lett. Ebben az albumban főleg a fotók manipulációján, szerkesztettségén van a hangsúly. Nemrég ért véget a vizsgaidőszak. Ilyenkor lehet egyáltalán fotózni? Vizsgaidőszakban nem tudok fotózni, mert nincs meg az az alkotói szabadság-érzésem, ami egy jó fotó elkészüléséhez szükséges. Ilyenkor kénytelen vagyok a tanulásra koncentrálni. Készült már a bölcsészkaron fotód? Megihletett valamelyik épület, emberke? Igen, készült, nem is egy. Most, hogy kérdezted, nekem a KK-ban készült képeim jutottak eszembe, de az „A” épületben is fotóztam sokat. Embereket, épületet egyaránt. Legutóbbi kiállításodról nagyon jó visszajelzéseket kaptál. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál? Elképesztő élmény volt a falakon látni a képeimet! Nagyon sokan segítettek, hogy a kiállítás megvalósulhasson, és a megnyitóra olyan ismerőseim is eljöttek, akiket évek óta nem láttam… És tényleg rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, ismeretlen emberektől is. Hatalmas élmény volt, ami nagy lendületet adott ahhoz, hogy tovább csináljam azt, amit elkezdtem. És még azt is megtanultam, hogyan kezeljem a kritikát – akár jó, akár rossz. Nem is olyan könnyű elfogadni más véleményét, legalábbis számomra. ■

ELTE Filmnap 2017 – A kulisszák mögött Február 18-án a Toldi moziban huszonnégy órán keresztül mennek a filmek az elte Filmnap keretében. A program címe ezúttal a „Nincs fény árnyék nélkül”, középpontban pedig a zseni és a középszerűség szembeállítása került. Jancsó Dorka Az elte Filmnap egy hagyományosan, minden évben megrendezett huszonnégy órás (!) filmvetítés, amelyet az elte btk szabad bölcsész – „filmes” – hallgatói szerveznek. Az idei esemény február 18-án délben veszi kezdetét a Toldi moziban, s másnap délben ér véget. A 24 órát felölelő idő alatt tizenegy film tekinthető meg négy szekcióra bontva. Ezek a blokkok tematikai jegyek alapján kerültek felosztásra. Természetesen az eseményt szervezők személye évről évre változik. Ebben az évben a csapat Dénes Vica irányítása alatt működött, őt pedig Nemesi Zsófia, Győri-Drahos Martin, Jancsó Dorka és egy korábbi elte-s hallgató – és rutinos filmnapos – Bedics Dia segítették. A szervezés az őszi szemeszter elején kezdődött, és csak a napokban ért véget. Ennek az összehangolt szervezési munkának a folyamatába, tehát az elte Filmnap kulisszái mögé szeretnék betekintést engedni. Az első lépés mindig a legnehezebb: a téma kiválasztása. Ez elsőre meglepő lehet, de valóban nehéz egy olyan gondolatot találni, ami nem elcsépelt, de nem is túl kirívó vagy különc. Idén ez – a korábbi évek tapasztalataival ellentétben – viszonylag gyorsan, pár hét alatt lezajlott, köszönhetően Vicának, aki határozott tervvel állt a csapat elé. Ebben az évben az esemény a „Nincs fény árnyék nélkül” címet viseli, középpontjába a zseni és a középszerűség szembeállítása került. Miután a téma eldőlt, és összegyűltek azok a címszavak, amikre alapozhatunk, elkezdődött a filmek felkutatása. Ez az a része a szervezési folyamatnak,

ami nem effektíven a csapat együttműködését kívánja, hanem inkább egyéni munkát takar. Ennek a legfőbb célja, hogy mivel mindannyian más ízléssel, értékrenddel rendelkezünk, különböző stílusokban, körökben mozgunk, egy igen széles spektrumú filmes skálát tudjuk felállítani. Nyolcvan-kilencven film közül választottuk ki azt a mintegy egy tucatot, amely a Filmnap programját adja. A harmadik lépés a szelektálás. Ez a szakasz igényli a legtöbb türelmet. Ez betudható annak a rengeteg időnek – beleszámolva jó néhány kávé-cigi szünetet –, amíg végig nézzük, ahogyan személyes kedvenceink egymás után kerülnek le a listáról. Miután a nagy küzdelmek véget értek, már csak nagyjából húsz film maradt a listán, amikből létrehoztunk egy A és egy B programot. Törekedtük arra, hogy minden A filmnek legyen egy B megfelelője. Ez nem azt jelenti, hogy egy nagyon erős, és egy kevésbé ütős listát teszünk egymás mellé, hanem a praktikum játszik fontos szerepet. A B program megalkotására azért van szükség, mert előfordulhat, hogy a választott filmet már nem forgalmazzák Magyarországon, vagy nem elérhetőek az adott napra. Ez esetben lépnek elő a B filmek. Ettől a ponttól kezdődik a kevésbé izgalmas rész: a végeláthatatlan e-mailezések a filmeket forgalmazó cégekkel. Reménykedhetünk, hogy a grafikus eltalálja, mire gondoltunk – szerencsére idén ezzel sem volt probléma –, és sakkozhatunk az idő beosztásával (beleférünk-e még a 24 órába). Persze hátradőlni csak akkor tudunk, ha minden film megérkezett, és

a moziban sem akadt semmi technikai probléma. Amikor minden előkészület rendben megtörtént, a szervezők számára az utolsó lépés: kellő mennyiségű koffeinnel felszerelkezve az összes filmet végignézni, kiélvezve az elte Filmnap minden pillanatát. Miután elmondtam nagyjából mindent a szervezésről, itt az idő, hogy közérdekű adatokkal szolgáljak. A jegy- és bérletárusítás a Toldi mozi jegypénztárában történik. Ha elte-s vagy, mutasd fel a diákigazolványodat, és kedvezményes árú bérlethez juthatsz. A

filmek között átlagosan 10-15 perc szünet lesz, tehát nem fontos „háromnapi hidegélelmet” magaddal hozni. A Toldi büféje amúgy is a program ideje alatt végig nyitva lesz, valamint a mozitól öt percre (a metrónál) a gyrosos fiúk egész este szívesen látnak. Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek Facebookon az elte Filmnap oldalt, illetve a folyamatosan frissülő elte Filmnap – Nem csak elte-seknek! eseményt, ahol további hasznos információk várnak rátok ■

Amatőrfilmes durvulás

Meg van a szépsége annak, ha az ember mániákus:

Slemmer Ádám egészen kisgyermekkora óta a filmezés bűvletében él. Habár több díjazott rövidfilm mellett már készített egészestés filmet, legutóbbi munkája, a Vakfolt végtére – január 26-án – a mozikba került. Mészáros Márton A Vakfolt csak azért fontos, mert egy jószerivel amatőrökből álló csoport évek munkája alatt elért eredménye. A klasszikus akciózsánerből építkező projektet Slemmer Ádám írta, de a rendezést és a vágást is maga végezte, sőt még az egyik főszerepet is eljátszotta. (Tegyük hozzá, a huszonkét éves fiatalember az elmúlt tíz évben igencsak ráfeküdt a „homemade-filmezésre”, sokszor bravúrosan jó megoldásokkal él.) A történeten érződik, hogy kvázi a kevésbé jó kategóriaminősítésű filmeket vette alapul. A cím például azért Vakfolt, mert a vakfolt egy szembe illeszthető mikrochip, amely mondhatni kameraként funkcionál, mihelyt rákapcsolják az alany látóidegére. Sajnos Balogh doktor, aki geopolitikai okokból mérvadó dolgot, a szintetikus olajat fejlesztette ki, abban a hátrányos helyzetben van, hogy a külügyminiszter titkos egységének muszáj az agyába látnia. A szereplők jószerivel (fél)amatőrök vagy pályakezdők, de néhány színész (Osvárt Andrea, Kálid Artúr) is játszik a produkcióban. Slemmer Ádám alakításában azt mutatja meg, hogyan képes ös�szehozni egy szuper titkos sereget. Rábaközi Gergő képes elhitetni a nézővel, hogy biztos kézzel nyúl a

biztonsági rendszerek elnémításához, de az érzelmi motiváltságot is egészen természetesen igyekszik adni. Réti Nórának, aki férfitársához hasonlóan a Kaposvári Egyetem színészhallgatója, nehezebb a dolga: baromira meg kell küzdenie azért, hogy megpróbáljuk elhinni, hogy vérprofi ügynöknő, aki játszi könnyedséggel elbánik mindenkivel. Az viszont tagadhatatlan, hogy helyt áll az Angelina Jolie nevével jelzett karaktertípus hazai meghonosításában – a csábítást illetően. Még egy meglepően igényes szexjelenete is van Rábaközivel, ami egyrészt azért példaértékűen sikerült, mert könnyen félremehetett volna (ha hosszabb…), illetve nagy lelki jelenlét kellhetett Slemmernek, hogy ne a saját figurájának írjon vele ágyjelenetet. A Vakfolt legnagyobb hátránya az, hogy szereplői jószerivel huszonévesek, akik felnőtteket alakítanak. Láthatóan húszas évei közepét taposó srácról nehéz elhinni, hogy felesége és kisiskolás gyermeke van – pedig az akciófilm ezzel próbálkozik. Az alkotást, amelyet Osvárt Andrea színésznő produkciós cége karolt fel és közösségi gyűjtés szervezésével jutatott el a mozikba, mégis érdemes látni. Ha nem is a kimunkált akciójelenetekért vagy a nem létező eszmeiségéért, legalább azért, hogy lássuk: akarattal és kitartással sok akadály leküzdhető. ■

Legálisan furcsának lenni J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzője idén ünnepelné 125. születésnapját. Az évfordulót január első felében a Magyar Tolkien Társaság eseményén, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban számos érdekes programmal ünnepeltük meg. Bartucz Virág Az angol nyelv és irodalom professzorának születési évfordulójához kapcsolódva 2003 óta gyűlünk össze. A hagyománnyá vált rendezvény Tolkien születésének 111. évfordulóján indult, és mára ez a Magyar Tolkien Társaság egyik legnagyobb tömeget megmozgató eseménye. Ennek legfőbb oka vélhetően a változatos program lehet. A nagy kínálatban korosztálytól függetlenül mindenki megtalálhatja a neki tetsző elfoglaltságot, legyen szó könyvről, filmről, jelmezről, fegyverről, társasjátékról, táncról vagy zenéről. Az idei évfordulós bulin az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnázium Nagycsarnoka rejtette a legfőbb attrakciókat. A számtalan rendkívül izgalmas program mellett ott lehetőségünk nyílt megtekinteni egy fegyverkiállítást, de a Sindeon Egyesület jóvoltából jelmezes fotózkodásra, és különböző kézműves és filmből ismert ikonikus ékszerek, díszfegyverek, pólók, vászontáskák, könyvek beszerzésére is volt alkalmunk. Az olvasást preferálók a Középfölde vásáron szerezhették be a Magyar Tolkien Társaság önálló folyóiratát vagy a Lassi Laurie példányait. Ha kedvünk úgy hozza, táncokat is tanulhattunk volna, vagy tünde betűs emléklap készítésével is bíbelődhettek volna. A Noldák termében két interaktív irodalmi program várta az odalátogatót. Az egyiken egy történet mesélésébe kapcsolódhattunk be, a másik pedig a Booktion! nevű esemény volt. Utóbbinak az elnevezése a book és az action összerántása, ami a szövegekhez való újszerű viszonyulásra utal. Ez egy olyan, fiatalok által megálmodott közösségépítő élmény, amelynek keretein belül az irodalmi szövegeket – jelen esetben Középföldéről szóló verseket – új nézőpontból szemlélhetjük. Méghozzá közösen

és igazán aktívan, szemben az eddig jellemzőnek vélt passzív, magányos befogadási aktussal. Az emeleten működött a Hobbitfalvi Gyerekfoglalkoztató különféle kézműves elfoglaltságokkal, például gyöngyfűzéssel, drótvirágkészítéssel, színezéssel. A nehezebb programok inkább az idősebb korosztálynak szóltak, így ők bepillanthattak a népszerű meditatív színezők világába. Persze a kicsik sem maradtak program nélkül: volt mesemondás, hajfonás, arcfestés, hennázás, de külön baba-mama sarkot is kialakítottak azoknak, akik a legkisebbeket is magukkal hozták. Az aktívabb gyerekek állomásos kalandjátékban próbálhatták ki a tudásukat, hat kérdésre kellett helyes feleletet adniuk. Persze az idősebbek sem maradtak ki a jóból, ők Gondolin tornácán különféle társasjátékokkal ismerkedhettek a Dixit-től kezdve a Gyűrűk ura és Hobbit játékokig. A rendezvény központi részét hagyományosan az ismeretterjesztő előadások teszik ki. Azért, hogy valóban a legnépszerűbbek kerüljenek a kétteremnyi közönség elé, előzetesen a Magyar Tolkien Társaság honlapján lehetett szavazni azok összetételéről. A tizenhét tematikus előadás párhuzamosan futott az Időtlenség Csarnokában (Színházterem) és a Máhanaxar Termében (Tanári előadó), így mindenki megtalálhatta azt a témát, aminek megvitatásába szívesen belehallgatott. Akadtak olyan felszólalások is, amelyek elsősorban nem az újdonság erejével hatottak, hiszen azokat már a tavalyi rendezvényen is hallhatták. Csakhogy például tavaly az anyukámmal lemaradtunk egy nagyon izgalmasnak ígérkező műsorról, de idén pótolhattuk A balrogok szárnya, entek asszonyai, Bilbó zsebórája és egyéb rejtélyek Tolkien világában című előadást. Egyébként mi második éve vagyunk részesei az előadásoknak, s becsülettel felosztottuk egymás

Tolkien születésnapjára sok magyar rajongó gyűlt össze Fotó: Kálmán Dániel

között, ki mit hallgat meg. Nem túlzás: akkora a választék, hogy hiba lenne ugyanarra mindkettőnknek beülni, csakhogy sokszor nehéz dönteni egyik vagy másik mellett. Az itteni előadások igazi érdeme az, hogy közülük némelyik éppen csak érinti a tolkieni világ felszínét. A Mozi és regény eltérések és különbségek az adaptáció során, az Északi germán (skandináv) mitológiai források és párhuzamok Tolkien műveiben, vagy éppen a Középfölde mint a kelta, a viking és az angolszász hagyomány szintézise kitágítja a Tolkien-megemlékezés perspektíváját. Persze, mondjuk a Bombadil Toma története című előadás olyan témát biztosít, ami egyaránt felkeltette a Tolkien-kutatók és a „civil” rajongók érdeklődését is. Az szintén nem mellékes, hogy minden, ami ezen a napon történik, végig közérthető és izgalmas – így nem érezhetik elveszve magukat azok sem, akik még csak most ismerkednek A Gyűrűk Ura szerzőjének sajátos világával. A programsorozat egyik zárása egy rendhagyó előadás: a nyári Tolkien tábor Nemezlovas, azaz zenész rendjének a bemutatkozása volt. Az érdeklődők

hallhattak Tolkien Ensemble feldolgozásokat, de a táborokban szerzett dalok közül is kerültek a műsorba. Valódi sikert aratott Lőki Dániel szerzeménye, ami egy korábbi tábori mestervizsgára készült kétszólamú kórusmű, A király visszatér-ből kölcsönzött, Frodót és Samut dicsőítő szöveg zenésített változata. Az est hagyományos zárása a köszöntő és a koccintás, ahol rövid beszéd és vers után közösen emelhettük poharunk a professzor emlékére. Idén a záróbeszéd keretein belül kiosztották a Tolkien-díjat is, amelyet Füzessy Tamás, a Társaság egyik elnöke, Tolkien hazai kutatója kapott. (A neve nem ismeretlen elte-s körökben, hiszen két kurzust is tart az egyetemen: nyíltan látogatható előadása mellett szemináriuma már rétegzettebb, mélyebb képet ad a Tolkien-univerzumról.) Számomra azért is különleges a Tolkien-nap, mert rengeteg olyan embert képes odavonzani, akik elmélyíthetik a tudásukat, s eltölthetnek egy különleges napot akár az egész családjukkal. Tudom, vannak, akik furcsának tartják ezt a szubkultúrát, de az ilyen események során is rájöhet az ember: éppen az a jó benne, hogy itt legálisan lehet furának lenni. ■

Széppróza

Gyermeki őszinteség Monológ Lelkes Anna A lányok tegnap a suliban azt mondták, hogy fiús vagyok. De engem ez nem érdekel, úgyse szeretem őket. Jobb játszani a fiúkkal. Velük mindig kitalálunk valami mókásat. Egyszer békát rejtettünk a táblamosós edénybe és a tanárnő akkorát sikított, hogy zengett az egész iskola. Kár, hogy nem voltál ott Römikém, az nagyon vicces volt. Azért egy barátnőm mégis van, Merci. Ő nem olyan, mint a többi lány. Sosem szokott csúfolni. Bár a Mama azt mondja, csak azért csúfolnak, mert irigyek rám. Nem tudom, lehet. Mercivel sokat szoktunk a kertben játszani. Képzeld, minden délután kitalálunk valami jót a csúszdáknál. Van, hogy menekülünk a szörnyek elől, máskor pedig csatásat játszunk. A kedvenc játékomat csak télen lehet játszani. Ilyenkor lefagy a focipálya és azon csúszkálunk minden szünetben. Tavaly be is kellett mennünk a kórházba, mert nagyon fájt a kezem. Tele volt lila folttal. Azt mondták csak elrepedt a csont, de azon a télen többet nem csúszkálhattam. Emlékszem, hogy nagyon rossz volt. Még meg is fáztam utána. Itthon kellett maradnom pár napig és nagyon unatkoztam. Mama mindig dolgozik, Nani pedig pont nem volt itthon. Emlékszel? Ilyenkor mindig olyan magányosnak érzem magam. Mert ugye nekem nincs testvérem, meg apukám se itt lakik. Ilyenkor mindig ketten vagyunk, csak az a baj, hogy te nem tudsz beszélni Römi. Bár megtaníthatnálak, állítólag

a papagájok képesek beszélni. Amikor egészséges vagyok azért sokkal jobb. Olyankor áthívhatok akárkit játszani. Meg elmehetek a szomszéd gyerekekkel a parkba. Utálok betegnek lenni. Unalmas. Na jó, azért egyszer-kétszer jó móka volt. Mondjuk múlt télen, amikor kivágtam a harisnyámat. Nekem nagyon tetszett úgy is. Nem értem, hogy a Mama miért szidott le. Nani azt mondta, nekem vannak a legszebb térdkalácsaim az egész világon. Én csak meg akartam mutatni mindenkinek a szép térdkalácsaimat, ezért vágtam két lyukat a harisnyámra. Nem értem miért hívják térdkalácsnak. Nem is úgy néz ki, mint két kalács. Sok más dolgot sem értek még a felnőttekben. Például miért mondják azt, hogy ha sokat nézem a tévét, kocka fejem lesz? Ez lehetetlen. Ugye, Römi? Olyan kár, hogy nem tudsz válaszolni, pedig látom a tekinteteden, hogy érted, amit mondok. Jó lenne, ha lenne itthon mindig egy beszélgetőtársam. Meg biztos minden gyerek meg akarná nézni a beszélő papagájomat. Még nem is mondtam, de jövőre – amikor harmadikos leszek – leköltözünk tanyára. Rengeteg állatot fogunk tartani, még lovakat is. És én úgy imádok lovagolni, minden délután felülök majd és vágtatok a karámban. Csak az a baj, hogy téged nem vihetlek magammal, mert ugye te háziállat vagy, és ha kiengedünk a ketrecedből, megehet valami nagyobb állat. Ne félj Römi, jó lesz neked itt. Majd Nani megetet, meg cseréli a vizedet. Csak attól félek, hogy magányos leszel, és unatkozni fogsz. ■

Fotó: Bánkövi Dorottya

Lelkes Anna 1994-ben született Budapesten, jelenleg másodéves magyar szakos hallgató az elte-n. A középiskola után elvégezte a Bálint György Akadémia újságíró képzését. Itt ismerkedett meg az újságírás klasszikus műfajaival. Megcsapta a varázsuk, s úgy fest, azóta se tud szabadulni a bűvölettől.

Illusztrรกciรณ: Abonyi Elvira

Hírhasáb

Forrás: Papp László Budapest Sportaréna

A sztár kutyadoki visszatér Cesar Millan, a csodálatos kutyadoki újra hazánkba érkezik, vadonatúj show-ját március 18-án, a Papp László Budapest Sportarénában láthatjuk. A világhírű kutyaviselkedési kutató több éves tapasztalatát hozza el hozzánk, s Millan nem csak jó szakember, hanem kiváló showman is! Vicces sztorikon és megható történeteken keresztül, szinte szórakoztatva vezeti be kutyaimádó közönségét az ember legjobb barátjának lelki világába: megosztja velünk különleges oktatási technikáit, megtanítja, hogyan regulázzuk meg neveletlen kutyáinkat, segít megérteni a kutyák testbeszédét. Történelmi emlékhely a Trefort-kert Borhy László, egyetemünk Bölcsészettudományi Karának dékánja, továbbá Erdődy Gábor, az elte nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese, valamint Kovács Ákos András, a Nemzeti Örökség Intézetének társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója közösen leleplezte le a Trefort-kertben azt a sztélét, amely arra emlékeztet, hogy ezentúl történelmi emlékhelynek számít a kert. Az avatás Trefort Ágoston közoktatási és vallásügyi miniszter születésének 200. évfordulóján, február 6-án volt. Napjaink vallása Az elte Újpogányság-kutató Önképző Köre március 9–10-én önálló konferenciát tart, amelynek témája:

„Egyén és közösség az új vallási mozgalmakban”. Jelentkezni az ujpoganysag@gmail.com ímélcímen, max. 200 szavas absztrakttal, február 22-ig lehet. elte-s sportcsillagok A 2016/2017-es tanév első félévében összesen 135 pályázó, köztük 14 elte-s élsportoló hallgató részesült az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága által kiírt Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram támogatásában. Gratulálunk nekik! Helyreigazítás A Pesti Bölcsész Újság előző számában a Vajna Ádámmal készített interjúban téves utalás történt a decemberi lapszám Vida Kamillával készített interjújára, az alábbi módon: „Tagja vagy a József Attilakörnek. Nem titkolom: én a közelmúltban jöttem rá, hogy létezik a JAK, és próbáltam kideríteni, mit jelent JAK-tagnak lenni. Próbáltam korábbi interjúalanyomat, Vida Kamillát erről kérdezni, de csak titokzatosan mosolygott. Számomra egy kicsit olyan, mintha egy titkos szekta lennétek, de azt is érzem, mintha egy összetartó, haveri alapon működő csapatról lenne szó.” Vida Kamillát nem kérdeztük a József Attila Körről, sem konkrétan JAK-tagságáról. A vele készített interjú elektronikusan készült, így gesztusaiból nem tudtunk következtetést levonni. ■

Fotรณ: Katus Mรณnika