Pesti Bölcsész Újság • 244. szám

Page 14

Felemelt tekintettel a BTK-n Először gólyaként a Nyelvész Könyvtár ablakán kibámulva tűntek fel a főépület homlokzatát díszítő emberalakok. Mivel érdekelni kezdett, hogyan kerülhettek oda az érdekes figurák, a szemináriumi dolgozatot sutba vágva, utána jártam a kampusz történetének. Szabó Dorka

ban álló Pannónia Szálló a 20. századi Budapest egyik legmodernebb épületének száKampuszunkról számos érdekes információt leltem fel. mított, ugyanis központi gőzA btk főépületével kezdtem. fűtéses rendszere volt, meg A Steindl Imre – itáliai renesaját liftje. A D épület ma is szánsz hatásokat mutató álló tornyában pedig magá– tervei alapján 1880 és 1883 nak Eötvös Lorándnak műközött, neoreneszánsz stílusködött kutatóintézete, ami ban épült – két évvel a Parlanemcsak kísérleteinek adott Fotó: elte.hu ment építése előtt. Eredehelyet – lakhelyéül is szolgált. tileg a Budapesti Műegyetem épülete volt, egészen Ha a Gólyavár felé vesszük az irányt, elhaladunk 1910-ig, amíg átadásra nem került a Hauszmann Alajos a tavaszi kávézások és a bölcsészmacskák kedvelt tervezte Duna-parti központi épület. Ez megmagya- helyszíne, a Trefort-szobor előtt. Az emlékművet rázza az ablakokon pihenő emberalakok kezében tar- a híres Stróbl Alajos készítette közadakozásból, és tott mérnökeszközöket. Ezt követően költözött be az 1904-ben adta át. A szobor mögötti épületben – az épületbe a Budapesti Egyetem Bölcsészettudományi E betűt viseli – 1949 és 2008 között a Semmelweis Kara, ami 1951-ig működött itt (1989-ig a piaristák Egyetem Orvosi Vegytani Intézete működött. Lassan rendházában voltak a tanszékek). Helyét az elte ttk tíz éve annak, hogy üresen áll, erősen lepusztult álfoglalta el a Lágymányosi Campus ’98-as átadásáig, lapotban várva a felújításra. azóta pedig újra mi, bölcsészek lakjuk be. A Gólyavár épülete előtti kis tér Czigler Győző tervei A főépület homlokzatát színes téglák és Zsolnay- alapján készült. Munkái között van a Gozsdu-udvar, a kerámiadíszek gazdagítják, utóbbiak az időjárás Széchenyi fürdő és a Hold utcai vásárcsarnok. Maga viszontagságainak ellenálló anyagból készültek. Az az 1898 óta álló Gólyavár pedig Pecz Samu, a Fővám ablakokat díszítő fejalakok a görög színházkultúra téri Központi Vásárcsarnok tervezőjének munkája. A maszkjait idézik, fölöttük aranyszínű akantuszle- tornyos, várszerű épület romantikus stílusban épült, velek kaptak helyet. Bár az A épület visszafogottabb sokáig az egyetemi nyomda működött benne. Nevét díszítésű, az 1884-ben épült épületszárny két szélén egyébként onnan kapta, hogy eredetileg itt tartották egy-egy timpanon kapott helyet. A tervező Wéber az elsőéves hallgatók óráit. (Az épületet, akárcsak más Antal, az épületszobrász Feszl Frigyes volt. Mindkét szárnyakat, tíz éve felújították.) orommező nők és férfiak csoportját reprezentálja, Ahogy Budapest több épületénél, úgy egyeteakik kezükben különböző szerszámokat tartanak. münkön is érdemes felemelni tekintetünket, és ráA Rákóczi út 5. szám alatti épület, amely ma az csodálkozni az épületekre, hiszen kampuszunkat Angol-Amerikai Intézetnek és a Germanisztikai Inté- nemcsak a képzések teszik gazdaggá. Hanem a leghízetnek ad helyet, eredeti funkciója szerint szálló resebb magyar építészek kézjegyét viselő historizáló volt. Nem is akármilyen! A Glück család tulajdoná- épületek is. ■

12


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.