Pesti Bölcsész Újság • 240. szám by Pesti Bölcsész Újság

240. szám 2016. szeptember 2 Lehetőségek tárháza Mit nyújthat nekünk az egyetem 4-5 Torzan és meztelenül: Modigliani Irány a könyvtárba 5 Kötött strófák és oldott hangulat 7-8 A szív segédestjei Elnémulhatatlan segédigék 9-10 #jótékonyBTK Az ölelés világnapja 11 Miről álmodik a vén suhanc? Minden Krasznahorkairól 14 Szárnyak a szélben Mi az a windszörf és miért szeresd meg? 17 Az emberi elme univerzuma 18 A nagy rímszórás 20-21 Landolás a Hudson folyóra Kavargó érzések 22-24 Sportrovat, rövidhírek Szépirodalmi rovat

Kedves Hallgatótársaim! Szeptember első felével újra bevettük az egyetemet. Remélem, az óralátogatások, évkezdő felmérőkre, tesztekre történő felkészülés mellett tudtok időt szakítani arra is, hogy kezetekbe vegyétek a hónap utolsó napjaiban megjelent új lapszámunkat is. Ebből nem csak azt tudhatjátok meg, mire számíthattok a következő időszakban, de jótékonysági akciókról, egy friss könyvtári hangulatjelentésről is képet kaptok. Sajnos az idei nyarat szomorú hír, Esterházy Péter halála árnyékolta be. Két kiváló szerzőnk, Jene Boglárka és Kalmár Balázs közösen emlékezik a Kossuth-díjas íróra, de ott voltunk a Modigliani-kiállításon, s megnéztük a hónap egyik legizgalmasabb filmjét. Sőt, még az idei irodalmi Nobel-díj egyik nagy esélyesének, Krasznahorkai Lászlónak az új könyvét is elolvastuk. Ez a szám egyúttal bemutatkozási lehetőséget biztosít két magyar szakos hallgatónak, Lelkes Annának és Mészáros Kishercegnek is, akik szépirodalmi szöveggel debütálnak a Pesti Bölcsész Újság friss számában. Jó olvasást kívánok! Mészáros Márton, főszerkesztő

Főszerkesztő, olvasószerkesztő: Mészáros Márton Korrektor: Szlávich Eszter Főszerkesztőasszisztens: Mayer Katalin Vezető szerkesztő: Tóth Melitta Főmunkatársak: Legény Zsófia, Kelemen Ágnes, Ilku Dorottya, Gregor Lilla, Mayer Katalin Tördelőgrafikus: Thnks fr th Mmrs Fotó: Bánkövi Dorottya Felelős kiadó: Murai László elte btk hök elnök Terjesztés: Czinege András Nyomdai kivitelezés: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Betűtípus: Chronicle, Abril Fatface, FF Meta Szerkesztőség: 1088 Budapest, Múzeum körút 4. H épület Megjelenés: 1500 példányban, havonta Elérhetőségünk: pbu@btkhok.elte.hu

Lehetőségek tárháza Egyetemre jönni sok mindent jelent: elszakadunk a középiskolától, többen a szüleinktől és a lakhelyünktől is. Ezzel a lendülettel belevetjük magunkat a bulikba – ismerkedni muszáj –, s hamarosan szembesülünk a legalapvetőbb kérdésekkel is. Gregor Lilla Finanszírozd! Először az üt meg, hogy valahonnan elő kell teremteni a megélhetésünket. A bölcsészkari ösztöndíjakról már olvashattál a gólyaszámban, diákmunkákkal pedig valószínűleg mindenki találkozott – mindenesetre az elte Iskolaszövetkezetre jó figyelni. Ez egyébként az elte Karrierközponthoz tartozik, ami talán az egyetlen szervezet, ahol tényleg érdemes feliratkozni a hírlevélre: a szakmai és diákmunkák mellett sokfajta képzésről is értesítenek az önéletrajzírás mesterfogásaitól egészen addig, hogyan indítsd be saját vállalkozásod. Ráadásul ezek között a legtöbbért kredit jár. Ha a saját szakterületeden dolgoznál, a Karrierközpont mellett általában a tanszékedről is kérhetsz tanácsot, hogy merrefele indulj. Néhány szakon kötelező a szakmai gyakorlat, ez viszont már nem feltétlen fogja fedezni az életedet, mivel sok munkahely arra használja a gyakornokait, hogy ingyenes munkaerőt szerezzen. De ez ne tántorítson el, így is fejlődhetsz! Túl sok szabadidő? Az elszakadás és az önállósodás azt is jelenti, hogy hirtelen sokkal több szabadidőnk van – pontosabban sokkal több olyan idő, amit magunknak oszthatunk be. Ilyenkor hasznos program lehet az önkénteskedés: több önkéntes szervezet fogad egyetemistákat akár alkalmi munkákra, akár folyamatos segédkezésre. De mi a jó abban, ha ingyen dolgozom, tehetitek fel a kérdést. Azt biztosan állíthatom, hogy jó érzés, de kapcsolatépítésre is használhatod. Nem utolsó sorban jól fest majd az önéletrajzodban is. Ha ez mégsem ez lenne a te

világod, nézz körül a könyvtárakban: az egyik tanárom az első év első előadásán azt mondta, a bölcsészhallgatóknak sokkal több időt kellene a könyvtárban tölteniük. „Például most is olvasniuk kellene ahelyett, hogy itt ülnek” – közölte. A jó tanácsot megfogadva a következő óráit nem is látogattuk túl sűrűn. Érdemes tehát minél több könyvtárban körülnézni, mert az érdeklődésed és a tanulmányaid szerint eltérő lehet, neked hova érdemes beiratkoznod. A kari és az egyetemi könyvtárban a diákigazolványunk elég ahhoz, hogy kölcsönözhessünk, az egyes szakos könyvtáraknál ez változó. Az oszktól semmiképp nem lehet kölcsönözni, viszont a kötelespéldány-szolgáltatás révén gyakorlatilag bármit megtalálhatunk itt, ami Magyarországon kiadtak. Ha inkább hazavinnéd az olvasnivalót, irány a FSzEK a Kálvin téren, vagy a lánc bármelyik tagkönyvtára. Azokat, „franchise-hoz” méltóan Budapest minden kerületében megtaláljuk. A bölcsészlét lényege, hogy sokat olvasunk, és még többet gondolkodunk, mindezt kényelmes fotelokban vagy íróasztalnál ülve. Ezzel nincs is gond, de ugye te sem akarsz bölcsészpocakot növeszteni? Ennek elkerülésére nélkülözhetetlen a sport – pláne, ha úgy is túl sok volt a szabadidőd! Az elte-s sportolók kedvenc helye a beac: több mint harminc sportágat próbálhatunk ki az egyesületben kreditért. Ha nem találod meg itt az igazit, érdemes körülnézni a város végtelen lehetőségei között, s ha ez még mindig nem elég, pattanj biciklire! A btk viszonylag jól felszerelt bringatárolók terén, bicikliút is vezet egészen a kapuig! Plusz egy pont a tekerés mellett, hogy addig sem tudsz olvasni – néhány hét alatt sokan eljutunk odáig, hogy szükség legyen erre a kis üresjáratra.

A te döntésed Már az órarend összeállításától kezdve érezhető, hogy kénytelenek vagyunk önállósodni a tanulásban is, például a legtöbb előadásról mi döntjük el, bejárunk-e rá. Természetesen előfordulnak óraütközések, néha meg fontosabb a munka, s vannak olyan előadások is, amik számunkra borzasztó unalmasak. Kihagyni egy órát, vagy akár egy teljes kurzust nem a legnagyobb bűn. Viszont arra megéri figyelni, hogy mindig legyen bent olyasvalaki, akinek a jegyzetére szükség esetén támaszkodhatunk. Az időnk és az energiánk véges, úgyhogy tudni kell szelektálni. A legtöbb tárgy egy kis akaraterővel teljesíthető, de tényleg léteznek azok a rémtörténetbe illő órák, ahol egy-egy vizsgára annyi feldolgozandó szöveget adnak fel, amennyit talán egész életedben összesen nem olvastál. Szerintem ilyenkor két út létezik (és a dolgok feladását nem számolom, az nem hasznos módszer). Vagy felosztjuk a tananyagot, vagy újra eljön a szelektálás ideje. Sokszor a hatvanadik szakirodalomra, ami már kicsit sem tűnik relevánsnak a témában, tényleg nem lesz szükséged. Se a vizsgán, se később. És amikor nem olvasod el Kemény Zsigmond szakírója életrajzának bibliográfiáját (elnézést a rajongóktól), talán belefutsz valamibe, amit később kutatási területedül választasz majd. De nem csak a tananyaggal kapcsolatban kell önállónak lennünk. A bölcsészkar tanári gárdájának különleges képességei közé tartozik, hogy tízből kilenc tanár nem tudja tökéletesen kezelni a Neptunt. Az oktatóinkra néha igenis rá kell szólni, ha valami nem úgy érkezik meg, ahogy állítják. Ha kellően kedvesen tálaljuk a dolgot, valószínűleg újra fognak próbálkozni … Az órákon túl Amikor már tudod, mi az az irány, ami téged foglalkoztat, nincs más dolgod, mint olvasni, előadásokat hallgatni, gondolkodni, írni és előadni a témában. Rengeteg lehetőség adódik erre: felvehetsz plusz krediteket, csatlakozhatsz tudományos diákkörhöz, dolgozhatsz kutatáson tanári segítséggel. Ezekről és még sok hasonló ösztöndíjról a hök honlapján tájékozódhatsz.

Ha pedig még mindig szűknek érzed a kereteket, irány a nagyvilág! Az Erasmus programról már biztosan hallottál, de ezen kívül is millió lehetőség van: az elte- s több külföldi egyetem honlapján is találsz ezekről információt. Amit kevesebben tudnak, hogy az Erasmus + keretén belül nem csak több hónapra lehet külföldre utazni. Vannak néhány napos vagy hetes képzések is Európa-szerte, a legkülönbözőbb témákban, amikről a neten sokkal több infót találsz. Ha a tanulás közben egy kis kikapcsolódásra vágynál, a gap yeart is érdemes külföldön tölteni, hiszen így tudsz közben nyelvet gyakorolni – ehhez nézd át az evs programjait, vagy keress aupairt fogadó családot, ökofarmot, ahol besegíthetsz, vagy bármi mást. Csak azt ne feledd: igazán bármit csinálhatsz, határ csak a képzelőerőd lehet! ■

Még egészen október 2-ig látogatható a Modigliani életművét bemutató kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Ha szeretnéd megismerni, vagy ha csak többet szeretnél tudni róla, akkor nézd meg! Vass Enikő A Picasso-kiállítás rengeteg embert mozgatott meg, a jól sikerült kiállítás után kíváncsi voltam, hogy vajon milyen lesz a következő „dobásuk”. A Budai Várnegyedben található Nemzeti Galéria sok közelmúltbeli remek tárlatot tudhat a háta mögött, így természetes az érdeklődés a Modigliani-kiállítás iránt. Még akkor is kecsegtető a tárlat, ha úgy voltatok az alkotóval, mint én. Igazából nem ismertem Modiglianit eléggé, művei nem igazán ragadtak meg. Ilyen hangulattal furcsa kiállításra menni, de már rögtön a belépés után kizökkentem belőle. A falon időszalag fut végig Modigliani életéről, ez nagyon ízléses, jól áttekinthető, képekkel gazdagon illusztrált. Az ember rögtön helyrerakhatja magában, hogy ki is az alkotó, kik vették körül, milyen állomások, történetek befolyásolták. Modigliani 1884-ben született Toszkánában. 1906-ban költözött a nyüzsgő Párizsba, ott is a Montmartre-ra. Modigliani személyéről sok legenda kering, például az, hogy nőcsábász és alkoholista volt, de ennek ellenére művészbarátai becsülték. A kiállítás első termében Modigliani kevésbé ismert arcával találkozhatunk: a szobrásszal. Műveire nagy hatással volt az ókori Egyiptom, az afrikai formavilág, illetve kortársainak modern művei. Szerencsére ezekből is láthatunk példákat a kiállítótermekben. Ezután bemutatják a korabeli Párizst, és magát Modiglianit – utóbbit kortársai elmondása alapján. Itt kerül a szemünk elé egy hatalmas falon Modigliani kapcsolati hálója. Ez kissé zsúfolt és kusza, de érdemes végigolvasni. Megtudhatjuk, hogy barátai közé tartoztak Max Jakob és Jean Cocteau

francia költők. Festők közül pedig Picasso, Diego Rivera, Celso Lagar, Chaïm Soutine és Léopold Survage. Ezután a Galéria kurátorai újra a festészethez fordultak. Modigliani munkáinak többsége arckép, legtöbbjük kortársait ábrázolja. A terem olyan, mint az avantgárd művészek arcképtára. Stílusát itt még csak keresgéli, hol az arc mögötti ember a fontos számára, hol maga az arc. Jean Cocteau ezt mondja róla: „Nem Modigliani volt az, aki eltorzította és megnyújtotta az arcot, aszimmetrikussá tette azt, kiütötte az egyik szemet, meghos�szabbította a nyakat. Mindez a szívében történt. És így rajzolt le minket a Rotonde asztalánál. […] A rajz csendes beszélgetés volt, párbeszéd az ő vonalai és a vonásaink közt.” Stílusa azért is érdekes, mert rengeteg forrásból merít, amelyek nagy része klasszikus. Mégis egészen egyedi és modern stílus az övé. A szembogár hiánya furcsán távolivá varázsolja a portrén szereplő alakokat, de részleteiben mégis elevenek. Ez igaz az aktsorozat képeire is. Azok a művek a tiszta erotikára, a nőiességre hívják fel a figyelmet. Semmi nem vonhatja el róla a tekintetet: se háttér, se valamilyen történet, se allegória. (Sokáig botrány is övezte az aktok kiállítását.) A kiállítás színvonalas, a képek több nagy köz- és magángyűjteményből érkeztek. Érdemes megnéznie azoknak, akik kedvelik a 20. század eleji művészetet. Sok olyan művészről is képet kaphatunk, akik itthon talán nem igazán ismertek. Modigliani stílusa a kiállítás segítségével könnyen befogadhatóvá válik, de a klasszikusok hódolói is remekül szórakozhatnak. ■

Fotó: MNG

Torzan és meztelenül

Irány a könyvtárba! Termek, ahol diákok szenvednek, fáradnak, közben mégis többé válnak, fejlődnek, otthon érzik magukat – avagy a könyvtárakról szubjektíven. Mert csak így érdemes! Jene Boglárka Kezdhetném valami fennkölt gondolattal a kultúra és bölcsesség örökítéséről, vagy arról, hogy milyen magasztos érzés fog el, mikor belépek egy festői szépségű olvasóterembe. Esetleg lehetne az első mondat az, hogy könyvtárba járni menő – ez olyan frappáns, nem? Az internetes cikkek alapján úgy tűnik, könyvtárakról csak giccsesen, vagy az olvasót teljesen hülyének nézve szabad írni. Persze, bölcsészhallgatóként álszent volnék, ha azt mondanám, nem szeretek könyvtárba járni, de egyelőre senkit nem láttam egyetlen hétvégi buliban sem azzal csajozni, hogy még félévig érvényes az olvasójegye. Elkezdtem listába szedni, hogy nekem mi jut eszembe a könyvtárakról. Sajnos az első, ami beugrott, a grammatika dolgozatom volt, s ez elég gyorsan elrettentett a további gondolkodástól. Másodikként azt a felbecsülhetetlen pillanatot idéztem fel, mikor egy teljes külföldi turistacsoport nézte végig – ahelyett, hogy az épületet csodálta volna – hogyan fejeltem le kimerültségemben az etimológiai szótárat az olvasóteremben. Viccet félretéve, hasznos dolog a könyvtári tagság, hiszen btk-s tanulmányaink során rengetegszer hasznosíthatjuk a könyvespolcokon felhalmozott tudást. Budapest szerencsére nem szenved hiányt kiváló gyűjteményekből. Diákként érdemes megismerkedni a Trefort-kerti kampuszunkon megbújó kisebb szakkönyvtárakkal, a Főépületben található Kari Olvasóval és a Ferenciek terén elterülő Egyetemi Könyvtárral. Személy szerint én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárát ajánlom törzshelynek, elsősorban szerencsés elhelyezkedése miatt. Emlékszem arra, hogy mennyire sokkoló élmény volt először belépni az egykori Wenckheim-palota

épületébe, amely több mint nyolcvan éve ad helyet a lenyűgöző méretű gyűjteménynek. Arra gondoltam, némelyik olvasóterembe az általam korábbról ismert, vidéki könyvtárak teljes egészükben

„senki nem azzal csajozik, hogy még fél évig érvényes az olvasójegye” beférnének. Első alkalommal a hatalmas épület szinte labirintusnak tűnt, nem is beszélve az olyan űrbélinek látszó technikákról, mint az elektronikus katalógus, az önkiszolgáló kölcsönzés és visszavét, vagy a raktári igénylés. Persze, ha megtalálod azt a könyvtárat, ahová az elkövetkező időszakban járni tervezel, gyorsan kiismered a rendszert, s így gördülékenyebben folytathatod a munkádat. Bár, hogy őszinte legyek: engem egy év elteltével is érnek még meglepetések. A Központi Könyvtár azoknak ideális, akiket nem zavar a nyüzsgés maguk körül, hiszen az egyik legnépszerűbb intézményről beszélünk. Ha azok közé tartozol, akiket az őrületbe kerget az Irodalmi Olvasóban hallható alapzaj, amit a sürgő-forgó, elszántan dolgozó emberek okoznak, keress inkább egy kevésbé frekventált helyen működő tagkönyvtárat! A Központi Könyvtár nagy látogatottságából fakadóan a szabad polcos részlegen általában vadászni kell az ülőhelyekre, a btk-s órák kötelező olvasmányaira pedig már a tanév első heteiben lecsapnak a rutinosabb bölcsészhallgatók. Így hát azt javaslom, ha van rá lehetőséged, szélesítsd látóköröd, s keresd meg a főváros könyvtárai közül a hozzád leginkább passzolót! ■

Kötött strófák és oldott hangulat Sok kósza hír kering az elte bölcsészkarán a kreatív írás minorról. Mégis mit takar ez a minor? Segít, hogy valaki valóra váltsa írói ambícióit? Milyen az alkotói közösség a kurzusokon? A következőkben három harmadéves magyar szakos hallgató számol be legérdekesebb tapasztalatairól és élményeiről a kreatív írás minorral kapcsolatban. Az interjúkat készítette: Bánkövi Dorottya Elsőként Tarodi Lucát kérdezzük véleményéről. Miért pont a kreatív írás minort válaszottad? Viccesen hangozhat, de először a neve tetszett meg. Természetesen az elnevezésen kívül motivált, hogy jó dolognak tartom az írást, szerettem volna fejlődni benne. Továbbá örültem annak, hogy helytálló kritikákat hallhatok a szekrényembe begyűrt, nyolcvanszor átírt műveimről. Megkaptad a várt segítséget az oktatóktól? Hogyan összegeznéd a tapasztalataidat? Igazán nagyra tudtam értékelni, hogy a tanáraimnak általában nem az volt a célja, hogy megmondják nekünk, jók vagyunk-e, érdemes-e egyáltalán folytatnunk az írást, hanem meglepő önuralmat tanúsítva, ránk hagyták ennek a kérdéskörnek a mérlegelését. A kreatív írás minorhoz tartozó órákra mindig bejárok, nem csak azért, mert jó fej emberekkel vagyok körülvéve, vagy azért, mert katalógus van, hanem mert általában olyan hangulata van az egésznek, amit érdemes megtapasztalni és magunkkal vinni akár a kocsmába is. A társaiddal mennyire vagytok kritikusak egymással a stílusgyakorlatokon? Az órák legelején még mindenki visszafogottabb volt, arra vártunk, hogy a másik szólaljon meg elsőként. Kissé olyan érzésem volt, mint amikor egy

angol család egyedülálló szakértelemmel bámulja a cukros pikszist az ötórai teája felett, néha bele-bele szürcsölget, de először még nem akarja kimondani, hogy kell-e több cukor bele, vagy már így is borzalmasan édes. Aztán eljött a pont, amikor már senki nem bírta tovább a csendet: egyikünk komoly szakértelemmel elkrákogta, hogy neki miért nem ízlik a tea. Ezeken az órákon különösen fontos az önkritika, és az irónia is sokat tud segíteni. Nem árt, ha felismerjük, mi áll jól nekünk, s mi az, amin még javítani kellene. Szerencsére rengeteg különböző feladatot kapunk, így mindenki megtalálhatja magának a testhezállót. Ki tudnál emelni konkrét feladatot, vagy órai tapasztalatot, ami emlékezetes volt számodra? Hozzám a kötött strófákban megírandó feladatok álltak a legközelebb; amikor száraz torokkal bámultam az üvegemben keringő szénsavas ásványvizemet, miközben az asztalon egy tollal vertük a tátiti zümzüm-öt, majd az óra egy későbbi szakaszában felhangzott: „Kisasszony, ilyen ragrímektől Arany János felkelne a sírjából, s belefojtaná magát a licenciák tengerébe!“ Mindegyik oktatónak megvan a maga stílusa, amit meg kell szokni, ez nagy igazság. Az egyik kedvenc feladatom pedig az volt, amikor Parti Nagy stílusában kellett novellát írnunk. Ezt különösen testhezállónak éreztem, annak ellenére, hogy elsősorban verseket szoktam írni.

Purosz Leonidasz önálló kötettel debütált

Neked jelent meg már egy versesköteted is, a Városnak meg kell épülnie címmel. A stílusgyakorlatok segítettek megtalálni a „saját hangodat”? A kötet nagy vonalakban már megvolt, mielőtt az elte-re jöttem, tavaly nyáron pedig a fisz alkotói pályázatán ért el helyezést, így jelenhetett meg. Nem gondolnám, hogy a stílusgyakorlat szemináriumok segítenének megtalálni a „saját hangomat”, de nem is ezt vártam tőle. Utolsó válaszadónk Erdős Veronika, Luca és Leó csoporttársa, akinek már több novellája jelent meg. Sokan attól tartanak a legjobban, hogy nem tudják, mások mit gondolnak majd az írásaikról … Jól döntöttem, amikor ezt a minort választottam, előtte ugyanis egyetlen barátom sem volt az elte-n. Mostanra egészen összeszokott kis társaság lettünk, ismerjük egymás stílusát, jellegzetességeit, sőt még azt is, hogy milyen hibákat követünk el. Érdekes volt az ismerkedős szakasz az elején. „Ha jól írsz, rossz ember nem lehetsz“ jeligével kerültek megrendezésre az esti, később hajnalig is eltartó iszogatások. Mennyire hat ösztönzőleg ez a közeg az írásaidra? Minél jobban összeszokunk, annál merészebb véleményeket formálunk, nagy kritikusai vagyunk egymásnak. Én nagyon élvezem, motiváló tud lenni, ha a felolvasás után nincsen kínos csend és tücsökcirip, mert „kritikusék“ rögtön bevetik magukat.

Fotó: Bánkövi Dorottya

Második válaszadónk Purosz Leonidasz, Luca csoporttársa. Leó, te miért választottad a kreatív írás minort, mit vártál tőle és mit kaptál? Megvallva az igazat, azért választottam, mert nem érdekel komolyabban a magyar szakon belül semmilyen szakirány, itt pedig legalább azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Alkalmazott szöveget írni mindig kihívás, kreatív munka. Nagyjából azt kaptam, amire számítottam, meg egy nagyon jó társaságot.

Ki tudnál emelni egy konkrét esetet, amikor valaki rávilágított egy fontos hiányosságodra vagy erősségedre, amiből profitálhattál? Egyszer írtam egy novellát, amiben a főszereplő lánynak borzasztó hányingere van, a novella negyedét az tölti ki, hogy kétségbeesetten, mégis fásultan gondolkodik, hogy a takaró vagy a párna mellé hányjon-e. Nagy sikere volt a szűkebb társaság körében, emlékszem, hogy a Gólyavár előtt cigiztünk a hidegben, és az írásomon kacagtak a többiek. Én ezt a novellát, ha nem is egy mélyfilozófiai írásnak szántam, de inkább tragikus témájúnak gondoltam. Akkor jöttem rá, hogy néha annyira merész és úgymond testszagú tabutémákat veszek elő, ami inkább hangzik groteszk hülyeségnek, mint elégikus hangvételű, szentimentális „wertherkedésnek“. Ezt mostanra beleépítettem a stílusomba, sajnos úgy tűnik, soha nem a „szépírás“ lesz a kenyerem. A kreatív írás minor az említett stílusgyakorlatokon kívül még nagyon sok érdekes kurzust foglal magába. Ilyen például a műfordítás, a forgatókönyvírás és dramaturgia, illetve az irodalmi szerkesztés. Ezeknek egy részét azonban csak utolsó évben tudjuk felvenni. Egy hatékony, összeszokott társasággal még izgatottabban várjuk ezeket az órákat. ■

A szív segédestjei Olykor érdemes elnézni a kezdési időpontot egy eseménynél. Főleg akkor, ha az ember két órával hamarabb érkezik a helyszínre, de már nincs módja vagy értelme hazamenni.

E sorok írójával is pontosan ez történt. Szeptember 7-én, a Hadik Kávéházba szólított a publicista kötelesség, hogy röviden írjak az Esterházy Péter-megemlékezésről. Valóban izgalmas Goldoni olvasás és félóra sétálgatás után leülni a Gárdonyi térre és nézni az este hét órára érkező embereket. Emlékezőket, barátokat, rokonokat és érdeklődőket. A több éve zajló Hadik Irodalmi Szalon – vezetője Juhász Anna, a költő Juhász Ferenc lánya –, rendhagyó módon az évad kezdése előtte egy estét Esterházy Péterre emlékezve szánt, elhívva rengeteg embert. Egyszerre volt mindez halotti tor, emlékülés, emlékbeszédek sorozata és valamennyire temetés. Irodalmi temetés. Néztem az embereket. Jól szituált polgárok vagy annak tűnni akaró kisemberek, néha talán nagyzolók – ők töltötték meg a megújuló Hadik Kávéházat, s az előtte lévő teret. Pótszékeket raktak ki – hiszen az ingyenes, de regisztrációhoz kötött ülőhelyek már az esemény meghirdetését követően elfogytak. A tömegben egyszer csak meglátom Kovács Lehelt, a Katona József Színház művészét, ahogyan egy papírlapot olvasgat, közben fel-alá sétálgat és mormol magában. Az esten ő olvasta fel az ep műveiből származó idézeteket – érdekes része volt az estnek, amikor a Hasnyálmirigynaplóból kerültek elő részletek. Ekkor befut Závada Pál, az irodalmi nagymackó, aki bájosan-kedvesen üdvözöl mindenkit és keveredik csevegésbe. Megjelenik Szüts Miklós (A bűnös társalkotója, kitűnő festő) a maga lazaságával és feleségével. A Hadikból kisétál a tündéri Juhász Anna – majd az imént megjelent alakok ös�szegyűlnek beszélgetni. Eközben a tér másik oldalára sétáltam, és kerestem magamnak egy ülőhelyet. A Hadik jól hangszigetelt, de kapunk hangosítást,

Fotó: Vörös Dávid

Kalmár Balázs

ami hellyel-közzel megállta a helyét. Majd feltűnik egy laza, farmer ruhás asszony. Ő Esterházy Gitta. Magam mindig is egy arisztokrata dámának képzeltem valamiért, ep lapjairól és így tudtam őt összerakni. Elkezdődik az est, Juhász felvezet és konferál, majd megindul az emlékezés és a beszélgetés. Závada nehezen és az emlékektől terhelten motyog – a ep mellett az irodalmunkat is temeti, szóba hozza a Holmit, Réz Pált, Domokos Mátyást. Egyikük sincs már köztünk. Szüts szarkasztikusan száll bele az emlékezésbe, majd a mai magyar kulturális folyóiratra terelődik a szó. Eztán, mint az elte-n tartott emlékülésen, sorban jönnek az emlékezők. Nem sorban, emlékeim szerint: Grecsó Krisztián, Radnóti Zsuzsa, Simon Márton, Pion István. A tömegben elszalad előttem Závada, de már a Péter. Csak EP nincs itt. Magam az est vége felé eluntam magamat. Nem az események, a beszédek/beszélgetések voltak unalmasak, egyszerűen úgy éreztem, nincs értelme beszélni. Ez a gyászmunka. Esterházy azon az estén, ott mindenkinek valakije volt. Grecsó Esthajnalcsillag szövege, ami az ÉS-ben jelent meg a gannai temetésről, élőszóban felemelően szépnek hatott. Az est végén odajött hozzám egy külföldi úriember, aki angolul megkérdezte, mi folyik itt. A csökött és fáradt angolságommal elmondtam, hogy egy nagy és fontos írónk halt meg a nyáron, ez a rá emlékező est. Barátom ekkor elkámpicsorodott, én átestem a katarzison, s egy majdnem-síráson. ,,Péter aludt.” ■

Elnémulhatatlan segédigék „2016. július 14. óta Esterházy utáni világállapotban élünk. Kezdődik a posztesterházy irodalmi korszak.” – A Megrendülés segédigéi című emlékkötetről. Jene Boglárka „Nem erről volt szó, ha szabad ezt így. Öröklét volt ígérve.” Esterházy mégis elment. Az irodalmi életnek hirtelen kellett felnőnie, mint egy apját vesztett gyermeknek, így született meg a Kőrössi P. József által összeállított kötet, amely könnyíteni próbál a mérhetetlen gyász súlyán. Esterházy nincs többé. A halált talán az teszi megrendítővé, hogy bár egész életünkben attól félünk, ami van, s hirtelen rájövünk, hogy igazán csak az fáj, ami nincs. Az elmúlás az egyetlen, ami feldolgozhatatlan. Mi veszett el? Mindenkinek más. Esterházy első sorban író volt, nyilván. Ahogy életében fogalmazott, „írónak azt nevezzük... hát lényegében, amit prímnek, hogy az egyen és önmagán kívül ne legyen más osztója”. Őt kétségtelenül írónak nevezhetjük, de számtalan más szerepet is birtokolt. Mentor volt, példakép, időutazó, felszabadító, kolléga, barát, útitárs, sok-sok embernek valakije, s e sok-sok ember most mind egyszerre kérdezhetné: „Péter, ne haragudjál, de mi lesz velünk?” A Kossuth Kiadó gondozásában szeptemberben megjelent Megrendülés segédigéiben több mint hatvan művész, közéleti személyiség emlékezése olvasható. Érdekes, olykor-olykor szinte zavarba ejtő élmény megfigyelni, milyen módokon próbálnak megbirkózni a feladattal. Más-más műfajokat, különböző stílusokat, egyéni megközelítéseket láthatunk, de egy közös bennük: az Esterházyméretű űr. Mindegyikük próbálja valahogy betölteni, leginkább szavakkal, hiszen a beszéd

ilyenkor kevésbé fáj, mint a hallgatás. Felelevenednek régi anekdoták, humoros, nevetős-sírós történetek, de néha a balzsamot jelentő szavak is elfogynak, s csak a tehetetlenség marad. „Ez most nem megy, Péter, ne haragudj.” Aztán a tehetetlenség dühöt formál, s az ember csak üvöltene, szitkozódna, néhányan meg is teszik, és őszintén úgy gondolom, hogy a vulgárisabb sorok nem törik meg a gyász szentségét, inkább igazabbá teszik. Hiába tudjuk, hogy egy jóleső basszameg nem forgatja vissza az idő kerekét, azért mégis csak könnyít egy cseppet a lelkünkön. Nem kenyerem az álszentség, így bevallom, amikor először olvastam Esterházy Pétertől, ő már nem élt. Na de kérem, ilyen gaztettet elkövetni bölcsészhallgatóként, szégyen, gyalázat, golyót ide azonnal, vagy kötelet... Ilyennek éreztem a közvéleményt. Esterházyt olvasni kell, és pont. Engem viszont elrettentett a kényszer. Aztán meg, mikor az író halálhíre után kezembe vettem A szív segédigéi című munkáját, bűntudatom lett, hogy én is azok közé a keselyűk közé kerültem, akik ... nos, tudjátok. Szenzációhajhász álmegrendülés. Végül elengedtem ezt az érzést, javasolnám is mindenkinek, aki hasonló cipőben jár, hogy tegyetek így ti is, s rájöttök, hogy Esterházyt olvasni kell. Kell, de nem mások miatt. Érezni fogjátok. Zsenialitása köztünk van, s velünk marad, amíg az itt hagyott Esterházy-árvák olvassák és továbbadják a szavait. Amíg emlékezünk, nem kell, nem is lehet múlt időben beszélni róla. „Esterházy Péter hiába nincs, mert van, és kurvára nem hal meg soha.” ■

#jótékonyBTK Nem telhet el úgy félév, hogy ne találkozzunk néhány felhívással, amely jótékonysági akcióra vagy gyűjtésre buzdít minket. A gólyáknak sem ismeretlen már a #jótékonyBTK fogalma, felsőbbévesek pedig bőven mesélhetnek róla. De lássuk, pontosan miről is van szó. Mayer Kata Majdnem mindegy, hogy az ember gólya vagy felsőbbéves: legalább egyszer mindenki találkozott már valamilyen jótékonysági akcióra buzdító momentummal a kampuszon. Sokan csak legyintenek erre, mondván, a saját problémáik épp elég nagyok … Azonban, ha Te nem ilyen mentalitással közelítesz ezekhez a felhívásokhoz, ez az írás neked is szól, Kedves Olvasó. Gólyaként teljesen egyértelmű volt számomra, hogy szeretnék részt venni az Age of Hope számára rendezett gyűjtésen. Lelkesen válogattam otthon a színes ceruzákat és zsírkrétákat, még a szeretett és féltve őrzött általános iskolai tolltartómtól is megváltam, hiszen valakinek biztosan óriási örömöt tudok majd szerezni vele. És így is lett: az ünnepélyes keretek között átadott adományok számos kisgyermek arcára csaltak valódi mosolyt. Az idei gólyatábori gyűjtés keretein belül az Arany Liliom Alapítvány számára gyűjtött tanszereket a legújabb bölcsészgeneráció – most már kijelenthetjük: igencsak sikeresen. Az adományok már átadásra kerültek, s legtöbbjük már a legmegfelelőbb helyen van. Nem csupán a btk szervez gyűjtéseket: egyetemi szinten is gyakran szerveződnek ilyen jellegű akciók. Az ehök szervezésében karácsonyi gyűjtést, illetve a tavaszi tartósélelmiszer-gyűjtést kell megemlítenünk. Karácsonykor a kollégisták is aktívak, általában ruhagyűjtéssel segítenek a rászorulókon.

Azonban ha btk-s jótékonysági akcióra gondolunk, legtöbbünknek egyértelműen a btk hök Szociális Bizottsága által szervezett Bölcsész Napokon lezajló jótékonysági sütemény- és könyvvásár jut eszébe. Korábbi években még „csak” kupak és pénzgyűjtéssel tudtatok segíteni, az összegyűlt összeget pedig kárpátaljai diákok kapták meg. Tavaly azonban a könyvek és a saját készítésű sütemények igazán sikeressé tették az akciót, egy osztálynyi borsodi kisdiák látogathatott el Budapestre. Megtekintették egyetemünk kampuszát, a Petőfi Irodalmi Múzeumot, a Grund Játszótéren pedig a felhőtlen szórakozásra is maradt idejük. Az eseményről készült videó már a btk hök hivatalos YouTube csatornáján is megtekinthető. Sokan jövünk nehéz sorsból, de mindig lesznek olyanok, akiket érdemes és kell is segítenünk. Egyetemi gyűjtéseink célja nem csupán a konkrét segítségnyújtás, hanem az is, hogy hallgatótársaink megtapasztalják az adás örömét is. ■

Az ölelés világnapja Ölelkezz a kampuszon! Október 15-én tartják az ölelés világnapját, bár erről a jeles alkalomról sok állam más-más időpontban emlékezik meg. Összegyűjtöttük mindazt, ami egy ölelés során lejátszódik bennünk. Tóth Melitta „Nevessek a világ Játékai felett, De ez a nevetés Legyen egy ölelés, Amellyel mindenkit Magamhoz ölelek.” Reményik Sándor Október 15-én tartják az ölelés világnapját, bár erről a jeles alkalomról sok állam más-más időpontban emlékezik meg. Összegyűjtöttük mindazt, ami egy ölelés során lejátszódik bennünk. Szeretetünk beszéde Ahhoz, hogy megértsük, miért olyan fontos az ölelés minden egyes ember számára, először tisztában kell lennünk a szeretet kifejezésének lehetőségeivel. A pszichológia sokáig nem tudta bekategorizálni a kifejezésmódokat, de aztán megszületett az öt szeretetnyelv (Five Love Languages) elmélete, ami egy pár- és pszichoterápiai fogalom. Ezt Gary Chapman amerikai keresztény író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó alkotta meg 1992-ben. Eszerint a következőképpen fejezhetjük ki szeretetünket: elismerő szavakkal, együtt töltött minőségi idővel, ajándékozással, szívességekkel és testi érintéssel. Ezen kategóriákba sorolható minden egyes cselekedetünk, s habár a teljes képet csak együtt adják ki, ezek közül egy kiemelten fontos minden ember számára. Az átölelés, a hátba veregetés, kézfogás, a kar, váll vagy az arc figyelmes megérintése a szeretet vagy törődés kifejezése lehet. Azon személy számára, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, a fizikai jelenlét és az elérhetőség a legfontosabb. Egy-egy

kedves mozdulat többet mond számukra száz szónál. A tapasztalatok alapján egyébként sokkal egészségesebbek azok a gyerekek lelkileg, akiket kiskorukban sokat ölelgetnek, babusgatnak, hiszen mindannyiunknak szüksége van gyengédségre. Egyúttal az is megfigyelhető, hogy ha öt (!) napon keresztül nem ölelnek meg egy embert, depresszió kezd kialakulni nála. Megint ez az oxitocin Az oxitocinnal, mint a „kötődést hormonnal”, nagyon sok szeretetről szóló tanulmányban találkozhatunk. És igen, az ölelés pszichológiájában is lesz szerepe! A jó ölelés oxitocin nevű hormont termel, amit „szerelmi hormonnak” is neveznek. Ennek az anyagnak számos előnye van a fizikai és mentális egészségünkre nézve. Az oxitocin többek között segít – ellazulni, biztonságban érezni magunkat, valamint félelmeinket és szorongásainkat csillapítani. Ezt a nyugtató, természetes anyagot ingyen adjuk akkor, mikor valaki a karjaink között van, gyereket babusgatunk, kutyát vagy macskát kényeztetünk, a partnerünkkel táncolunk, vagy egyszerűen csak barátunkat karoljuk át. Egyszerűnek tűnő dolgokról megemlékezni Az ölelés világnapján, október 15-én számtalan kezdeményezéssel találkozhatunk. Ezeken az eseményeken flashmobszerűen vagy szervezett formában ölelkezünk akár számunkra idegen emberekkel is. Bár a btk kampuszán még nem indítottak hasonló akciót, azért ne feledkezzetek meg arról, hogy megadjátok a mindennapi öleléseteket azoknak, akiket szerettek! ■

Miről álmodik a vén suhanc? Krasznahorkai László harminc éve az egyik legismertebb név a kortárs magyar irodalom térképén. A Berlin és Pilisszentlászló között ingázó Kossuthdíjas író egyúttal a Ladbrokes fogadóiroda szerint az irodalmi Nobel-díj esélyeseire leadott voksok szerint az egyik legnagyobb várományosa a világ legrangosabb elismerésének. Új regénye, a Báró Wenckheim hazatér szeptember közepén került a boltokba. Mészáros Márton Krasznahorkai László új kötete, a Báró Wenckheim hazatér hatoldalas figyelmeztetéssel kezdődik. A szerző ebben kérdést nem tűrő, kíméletlen karmester hangján intéz felhívást a zenekari tagokhoz. Azt kéri tőlük, legyenek olyan pontosak, amilyenek csak tudnak lenni, osszanak meg vele minden apró részletre kiterjedő információt. S hogy mit tud ezért viszonzásképpen ajánlani? Majdhogynem ugyanazt, mint amit Churchill tudott, vagyis „vért, erőfeszítést, verítéket és kön�nyeket.” Erős, de szokatlan ez a nyitás, már pusztán azért is, mert a kötet címlapja – a szerző nevével, a címmel, a kiadó megjelölésével, a kiadás évével – csak ezután következik. A regény nem létező narrátora nem teketóriázik, egyből az események sűrűjébe vezeti az olvasót. Adott egy világtól, de a várostól mindenesetre jól elszigetelt kis kalyiba, ahol az életből kivonult, a gondolkodás öröméről lemondó tudós barikádozza el magát a pióca módjára dolgozó sajtómunkások és megtagadott lánya elől. A robbanékony fiatal nő olyan figura, aki mindig úgy hat, mintha valami erős belső késztetés folyton folyvást űzné előre, apja pedig korábban közmegbecsülésnek örvendett, világhírű mohakutató, gúnyosan csak „mohakurkász.” A lánynak stratégiája, a Tanár úrnak mordálya van, s egyikük sem fél használni saját fegyverét. Lesz is ebből galiba. Nem telik bele sok, a fegyverropogás híre bejárja az egész vidéket, történik egy

gyilkosság, majd megjelenik a szélsőjobboldali Helyierők, ami leginkább a Magyar Gárda és a gój motorosok közé illeszthető alakulat. Ezen a ponton kiderül, a Tanár úr egy meggondolatlan megjegyzés miatt lett a radikális csoportosulás szellemi vonatkozási pontja, de egyébként is, azok képesek bárhova állni, ha úgy érzik, magasztos eszméik célba érnek. Akárcsak a csatatéri magánakcióval záruló nyitójelenet, úgy az egész szélsőjobbos csoport lefestése komikus, a valós drámának inkább csak fonákja. (Még egy gondolat erejére visszatérve a Helyierőkre: vezérük egyébként az egész kötet egyedüli alakja, aki szánni valósága ellenére sem szerethető. Szeretni azonban tud, Kiscsillagot, a szintén bőrszerelésben, katonai gyakorlócsizmában parádézó öccsét például tiszta szívvel gyászolja.) „Nademiértek és hogyhogyok” országa Az erős nyitány azt sugallhatja, a Tanár úr a regény igazi hőse, de valójában a történet báró Wenckheim Béla alakja köré épül fel. Ez a hatvanas évei közepén járó, szenvtelen és aluszékony figura az, aki megbolygatja annak a Körös-parti kisvárosnak a mindennapjait, ahova Krasznahorkai cselekményét helyezte. Újdonság már maga az is, hogy van egy alak, aki egy valódi arisztokrata család nevét viseli, csakúgy, mint az, hogy a szerző ezúttal a szokásosnál jobban konkretizál. Krasznahorkai nyilván csak részben dolgozik a valóságból, mégis nagyon

Krasznahorkai László felolvas új művéből az Írók Boltjában Fotó: Mészáros Márton

is tényleges helyszínt, közeget, történetfüzért választott elbeszélésének. Bárója csaknem ötven évvel azután, hogy tizenkilenc évesen elhagyta a várost, ahol fiatalságát töltötte, végérvényesen hazatelepül Buenos Airesből. Miközben a lapok az új Széchenyiként, nagyformátumú filantrópként cikkeznek róla, nem telik bele sok idő, hogy kiderüljön: nincs sok vágya. Leginkább az hajtja, hogy megtalálja ifjúkori szerelmét, Mariettát (aki valójában Marika, s úgy megcsúnyult, hogy a báró második nekifutásra sem ismeri fel), hogy aztán gyermekkori mulyáskodására fátylat hintve megpróbálja elcsábítani. A másik nagy kívánsága pedig az, hogy még egyszer – az időközben kínai játékszalonná lett – Casino teraszán állhasson, s a falevelek suhogásába feledkezhessen.

Csakhogy a sárga ingben, sárga nadrágban, sárga karimás kalapban pompázó nyúlánk báró egészen mást kap. Bécsben családja megfedi „botrányos szenvedélyéért”, elhordják vén suhancnak, aki szennylapok és szennycsatornák bűzös mocskába vitte le a Wenckheim nevet, amit évszázadokon át ápolt a família. Aztán a vonatúton, amelyből nem sokat fog fel, mellészegődik egy önjelölt szárnysegéd. Szolnoki Dante a Divina Commedia szerzőjéről nem sokat hallott, de a Bayern azonos nevű brazil hátvédjéről annál többet tud. Olyan figura, mint amilyen Horatius híres szatírájából a Via Sacrán lődörgő költő mellé szegődő rámenős, bárdolatlan fecsegő – ez a krakéler sem másért ajánlja fel „titkári” szolgálatait a nagyságos úrnak, mintsem azért, hogy míg más meg nem teszi, maga szivattyúzza ki a pénzt bankszámlájáról. A Báró Wenckheim hazatér alattomos könyv. Végtelenül pontos képet fest napjaink Magyarországáról. Ott, ahol játszódik, szinte minden kiábrándító, brutális. Az emberek összezavarhatóak, némelyikük látni sem akarja a leselkedő enyészetet. A vonatok késnek, az intercity soha nem éri el az intercity sebességet, a benzinkúton minden kapható, csak éppen benzin nincs. A báró érkezésére azonnal eltüntetik a város szemétkupacait, gyermekkoldusait. Sőt, tiszteletére az egész városka kivonul a peronra, ahol díszfogat, nemzeti szalagok, heves integetés és még az Evita slágerét rikácsoló asszonykórus is várja. Aztán megérkezik az egyedül a Tanár úrhoz mérhető kívülálló, a múlt ködét feleleveníteni akaró báró. Már leszállna a vonatról, kidugja a fejét, de a látvány miatt az arcán valami olyasmi ül ki, ami leginkább az iszonyathoz fogható. Szóval gyorsan vissza is dugja kobakját. De ez még csak a kezdet. Krasznahorkai világában, amelyben tucatnyi hős monologizál egy mondatban (!) oldalakon át, káosz van. A könyv pedig azt mondja, káoszban nincs mihez igazodni. Meg azt is, hogy a túlzott hazaszeret alapja megegyezik a csirkepörkölt alapjával. Ugyanakkor bármennyire is gyomorba vágóan rólunk, szánni való és esendő emberekről szól a könyv, egyúttal a valaha született leghumorosabb Krasznahorkai-kötet is. ■ (Magvető Kiadó, 2016., 512. oldal)

Szárnyak a szélben

Milyen az, ha egy bölcsészlány rászánja magát, hogy meghódítsa a hullámokat? A magyar alapszakos Santavecz Anita személyes tapasztalatból írt (ál)tanulmányt, amelyben humorosan meséli el, mi az, amit érdemes tudnia egy kezdő hullámlovasnak. Persze sok egyéb mellett szól arról is, hogyan lehet a windszörf segítségével flörtölni. Santavecz Anita A windszörfözéssel először ötéves koromban kerültem kapcsolatba. A tihanyi szörfösök páratlan látványt nyújtottak. Ahogy a dagadozó vitorlák a vízben tükröződtek, olybá tűntek, mint a madarak, mozgolódásuk olyan volt, mint a szárnyak repdesése. Egyből úgy éreztem, hogy azonnal ki kell próbálnom, de sajnos ez nem történhetett meg, mert túl kicsi voltam hozzá. Egy évtizedig nem is gondoltam rá, majd hirtelen eszembe jutott az ötlet és eldöntöttem, hogy véghezviszem, amit megálmodtam! Ezután meg sem álltam Balatonföldvárig, ahol 2012-ben végre beteljesült a nagy szerelem. Ott életem egyik legszebb hetét tölthettem egy imádnivaló csapatban. A teljesen új mozgásformával való megismerkedés során én is magamra vettem a kezdő szörfösök védjegyét, a több száz méteres elsodródások, majd visszagyaloglások gyakorlását és a boom (ezzel tartjuk a vitorlát) által okozott kellemetlen vízhólyagok társaságát. A táborban kicsik és nagyok, ügyesek és ügyetlenek önzetlenül segítették egymást. A hamisítatlan balatoni hangulat és a szörfoktatók elkötelezettsége csodálatos keverékké álltak össze emlékezetemben, amelyről lehetne nosztalgiázni. A csapat évről-évre azóta is összegyűlik. Minden kezdet nehéz Balatonföldvár kiváló hely a kezdő szörfösöknek. Adottságai teszik ilyen téren különlegessé. A parttól nem messze ugyanis magas löszfal található, ami pár száz méteres övezetben leárnyékolja a szelet, így azon a területen nem kell vadabb és szeszélyesebb szelekkel számolni – a tanulási folyamatoknál ez igen hasznos lehet. Ha

a szörfös tanonc elég bátorságot érez magában, hogy kimerészkedjen a védett övezetből, akkor egyből érezheti, ahogy a megélénkülő szél belekap a vitorlába. Ekkor már egyből indulhat is a Balaton közepének. Azt hiszem, a sport izgalmát akkor kezdjük érezni, amikor már benne vagyunk jócskán. Azt kell írjam, hogy a szörf ebben is különbözik a többi sporttól. A windszörfnek már az összerakása is kalandos. A windszörf két nagy részből áll: szörfdeszkából és vitorlából. Ebben az értelemben a vitorla csak egyszerűsítő megnevezés. Amit mi vitorlának nevezünk, azt hivatalosan riggnek kellene. Azonban még soha nem hallottam senkit, aki azt mondta volna; „Kérlek, hozd ide a 7 m2es rigget.” A rigg tartozékai a követezőek: vitorla, árboc, árboczsák, árboctalp, latnik (ezek merevítik ki a vitorla anyagát), boom és a felhúzókötél. A szörfdeszka felépítése egyszerűbb, mint a vitorláé. A szörftesten helyezkedik el a szkeg és a svert (a svert tanulóknak ajánlott, ez a könnyebb haladást felel). A deszka középső vájatába kell helyezni a gyököt, amelynek csúcsa a kontaktpont a deszka és a vitorla között. A szörf e két részének összeillesztése általában a vízben történik, de a profiknál előfordul, hogy már a szárazföldön, pár perc alatt elvégzik a műveletet, s már el is tűnnek a vízen. A kezdők számára viszont már maga az összeszerelés is hosszadalmas feladat. Érdemes megismerkedni a csomókkal, különösképp a bowline-nal, ami a vitorlás csomók egyik legfontosabbika. Ha az alapokat elsajátítottuk, kedvünkre bővíthetjük a repertoárunkat. Dobómajom, pillangó hurok, akasztófacsomó: egyéni ízlés és funkció kérdése, hogy mit sajátítunk el. Érdemes megemlíteni a

csajozós csomót, amelynek reprezentálását volt szerencsém megtekinteni. Ez olyan, amelyet csajozni vágyó hajósok, windszörfösök, álmatrózok szoktak bevetni, úgy, hogy kiállnak a hajó orrába, ha csinos lányok közelednek. A csomó teljesen diszfunkcionális a hajós berkeken belül, de nagyon esztétikus, elkészítése azért ilyen összetett, mert nemcsak gondosságot, hanem a csajozós attitűd kialakítását is megköveteli. Meglehetős szkepticizmussal viseltettem az ügy iránt, de a tudományos véleményem az, hogy működhet! (Persze helyes fiú is kell hozzá.) Ha a csomókkal tisztába jöttünk, már csak azt kell megtanulnunk, a vitorla melyik részén, milyen csomót kell használni, illetve azt, hogy a vitorla alján lévő csigába, melyik kötelet és hogyan kell befűzni, majd aztán megcsomózni. Ha az árbocot megpróbálod bebújtatni az árboczsákba és a vitorla meggyűrődik, közben pedig úgy érzed, hogy hiányzik pár végtagod a feladathoz … Nos, akkor te kezdő szörfös vagy! És nem vagy egyedül! Miután az elhivatott szörfös sikeresen összeszerelte a sporteszközt, jöhet a külső, természeti tényezők realizálása, ami sokaknak elrettentő lehet. Ugyanis a jó windszörfözéshez egyáltalán nem a tipikus nyári nap a megfelelő. A Balaton főszezonja júniustól szeptemberig tart. Érthető, hogy ekkor próbálják ki legtöbben a szörfözést. Magyarországon viszont nem nyáron vannak a legjobb szelek, hanem ősszel és tavasszal. Igen, ilyenkor hideg a víz, de kitartó, erős szelek fújnak. Persze nyáron is ki lehet fogni erős, szeles napokat. (A Windguru internetes felület tájékoztat a helyi szelekről, órára pontos széladatokkal szolgál.) Nyáron egyáltalán nem meglepő, ha nagyrészt szélcsendesek a napok, és ilyenkor az időnként megélénkülő, máskor elnyugodó szeszélyes, folyton forduló szelekkel kell számolni. (Az ilyen szeleket hívjuk pöffös szeleknek.) A lokális helyzet is befolyásolja a széljárást. A part menti objektumok, például nagyobb épületek, hotelek, fák vagy a földvári löszfal, megkeveri a légtömeget. Kialakulhatnak erősszeles és szélcsendes sávok a vízen. Tehát a „tanoncok” könnyen találhatják magukat olyan helyzetben, hogy fogvacogva készülődnek a parton, neoprén ruhába bújnak,

kémlelik az egyre fenyegetőbb, szürke eget, érzik a megélénkülő szelet, felismerve, hogy a parton gyanúsan kevesen vannak. Alig pár perc, s a hideg, hullámzó vízben fognak landolni. A soha meg nem rendülő oktató mégis habozás nélkül beküldi őket a vízbe, ezzel megelőzve a kitörni készülő lázadást. A windsurf bejuttatása a vízbe is gyakran embert próbáló. A vitorlát speciális fogással kell a vízbe helyezni. Az erős szélben, gyakran érezheti a kezdő sportoló, hogy ez nem is a vitorla bejuttatása, hanem beröptetése a vízbe. Esni is tudni kell. Ezt a síelőkön és snowboardozókon kívül talán a windszörfösök tudják a legjobban. Ebben a sportban fontos megtanulni biztonsággal esni. A legfőbb szabály: soha ne engedd el a boomot, ugyanis windszörfözés közben hatalmas természeti erők dolgoznak, s a szabadon hagyott boom, lecsaphat az emberre is. Vannak, akik ráesnek a vitorlára és vannak, akik magukra rántják azt, kecses szárnyként használva. (Taktikailag ez a legjobb, mert lassítja a becsapódást.) Az esés egy idő után nemcsak a sebesség vagy az adott helyzet függvénye, hanem a művészi intencióké is. Az ügyetlenebbek ballisztikus mozgással robbannak a vízbe, de vannak, akik még bukásukban is fenségesek. Vadászterület A kezdő szörfös veszedelmes. Nincs tisztában saját erejével, akaratlanul is „vadászik.” Van, hogy elüt dolgokat vagy másokat. Kedveli a part közeli vizeket. A védtelen fürdőzők hajlamosak azt hinni, hogy csak a sós vizekben fordul elő, de tévednek, mert éppúgy garázdálkodik az édesvizekben is. Igazi kozmopolita. Látása kiváló, a víz és a levegő fénytöréséhez egyaránt alkalmazkodott. Támadásai általában provokálatlanok, az „áldozatok” vegyesek. Lehetnek kicsik, nagyok, férfiak és nők. Gyakori, hogy élettelen dolgokra támad rá (engem például a kezdeti szakaszban a bóják vonzottak). A kezdő szörfös territoriális magatartást folytat (kisajátítja és megvédi az oktató által kijelölt vízi pályát). Nem minden esetben jellemzi altruizmus, van, hogy a példányok egymást támadják meg (van úgy, hogy véletlenül túl közel mész, s leszeded a deszkáról a barátodat). További területfoglalási törekvés is jellemezheti,

Nyílt vízen Forrás: Santavecz Anita

például a strandolók közé is be lehet rontani. A balatoni élet egyik különös jelensége a partközeli vizekben ólálkodó, jellegzetesen mellúszásban haladó nyugdíjas csoportok szervezett vonulása. A társulat tagjai kijelölnek egy irányt, azt továbbá nem hajlandóak megváltoztatni, még akkor sem, ha egy veszélyesen meglódult ügyetlenkedő szörfös közeledik feléjük. A kezdő sporttársakat bizonyára meglepheti ez a céltudatos magatartás és eltántoríthatatlanság. A nyugdíjas csoport szörfösök gyakorlóhelyére történő behatolásával territórium harcok lángolhatnak fel, ezek hevességét csak fokozza a nyugdíjas csoportosulás által, a szörfösökkel szemben megfogalmazott elítélő vélemény. Nézzük, hogy milyen jeleket tapasztalsz, ha kezdesz igazi windszörfössé válni! Mondjuk, pár nap elteltével azon kapod magad, hogy a bébivitorlák helyett igazi nehézfegyverzetű felnőtt vitorlákat használsz. A körömlakkod a nehéz deszkák, vitorlák pakolgatásának martalékává lett. Már nem olyan dicstelenül mászol fel a deszkára, mint egy bálna, hanem csak mint egy jóságos lamantin. Már csak akkor esel el, ha kis felfrissülésre vágysz a vízben. A napon töltött hosszú órák eredményeként kezdesz hajszínt váltani. Amikor leveszed a neoprén ruhát, megállapítod, hogy a karodra, a lábszáradra tökéletes barnaságot varázsolt a nap, viszont a többi részeden albínó maradtál. A szörfcipő viseléséből is hasonló problémák származnak. Úgy néz ki a lábfejed, mintha mindig fehér zokni lenne rajtad, hiába napozol, a bőröd árnyalatkülönbsége még télig is kitart. Amikor látod a közeledő szürke fellegeket, érzed a megélénkülő szelet, s látod a partot pánikszerűen elhagyó tömeget, nos, te akkor indulsz a vízbe! Én, a szélirányjelző Ha az egész előtt még biztos voltál abban, hogy levágatod a hajad, ma már taktikai megfontolásból azonnal elveted az ötletet. Hogy miért? Mert kitűnő szélirányjelzőként funkcionálhat. Ha egy ügyetlenkedő és elveszett szörföst látsz, már te adsz neki tanácsokat és büszke vagy magadra, mert te már halzolni (sajátos perdülési technika) is tudsz. Amikor a szárazföldön vagy, kezdesz hamisítatlan szörfös-járással haladni, ami hasonlatos

a tengerészjáráshoz. Akaratlanul is szerepet vállalsz vízi üldözési jelenetekben, ügyesen manőverezel, kicselezve a fura török vízbiciklisek rajtaütését. Már egyáltalán nem kell más zászlók vagy hajók, faágak megfigyelésével tölteni az időt, mert automatikusan érzed a szél irányát. A sok fény miatt elkezdesz hunyorogni, de közben persze mosolyogsz is, mert hihetetlenül élvezed a szörfözést … Este elalvás előtt, olyan mintha hullámozna alattad az ágy, s még mindig olyan, mintha a deszkán állnál. Ha szörfösöket látsz a távolban, s jó a szél, furcsa izgalmat érzel, majd egy pillanattal később csömört, mert nem lehetsz ott. Ha a városban – szárazföldinek érezve magad – sétálsz, majd hirtelen meglátsz valakit, aki egy biciklin (!) szörfdeszkát szállít, onnantól nem látsz, nem hallasz többé. Kiabálhatnak a barátaid, elránthatnak az úttesttől, mondhatják, nem lett volna túl frappáns tőled a „Milyen autó?” utolsó mondat. Amikor télen futsz, s arra gondolsz, hogy kétség kívül messze van még a szörfszezon, azért mégis felnézel a fák ágaira, befordulsz félszélbe, s így futsz tovább. Biztos jele annak, hogy vérbeli szörfös vagy, hogy évről-évre visszatérsz szörfözni, s észreveszed, hogy már nem olyan mechanikusak a mozdulataid. Idővel kialakul a saját stílusod is. Örülsz, ha fejlődni látod azokat, akik ugyanakkor kezdték, mint te. És végezetül tiszteled a vizet, s leginkább: szenvedélyeddé válik a windszörf, ami többek között azt is megmutatja, milyen nagy erők munkálkodnak a természetben. Meg arra is, hogy milyen kicsik vagyunk mi, emberek – de egyben bátrak, leleményesek, amiért alkalmazkodunk hozzá. ■

Az emberi elme univerzuma Kellemetlen feladat szembenézni a múlttal. Főleg egy olyannal, ami nem elég menő, nehezen vállalható – de szükséges, hiszen ez által vagyunk azok, akik. Kalmár Balázs Amikor megkezdtem felsőfokú – magyar szakos – tanulmányaimat, álmokkal és reményekkel indultam neki. Elsősorban azt vártam, hogy mindent, amit lehet tudni az irodalomról, azt itt megszerez-

„csak azt a tudást szerzem meg, amit a saját erőmből összeszedek” hetem. Másodsorban, hogy minden tanár és óra olyan lesz, mint az én szeretett gimnáziumi tanárnőm, s a vele eltöltött tanórák. Aztán örültem neki, hogy nem kell reggel hatkor kelnem soha többé, s olyan órarendet állítok össze, amilyet csak szeretnék. Továbbá, hogy nem megyek be, amikor nem akarok. Persze abban is bíztam, hogy mindenkivel nagyon jó viszonyt alakítok ki, hiszen mindenkit ugyanaz érdekel: az irodalom. Aztán jöttek az első csalódások. Magányossá váltam, majd rájöttem, hogy valóban én rakom össze az órarendet, de nem mindegy, hogyan – és csak úgy nem lehet hiányozni, na meg nem is biztos, hogy megéri. Szépen rájöttem, hogy nem mindegyik tanár szimpatikus, ráadásul halálosan unalmas órákban is volt részem. Végül pedig az is kiderült, hogy nem fogok mindent megtanulni az irodalomról – ráadásul ott az a fránya nyelvészet, ami elég komoly dolog, s nem érdekelt annyira. El akartam menekülni az egyetemről, többször is. Boldogtalan voltam, letört és céltalan. De mivel a cikkemet olvassátok, jöhet a klisés csattanó. Talán az lesz, talán nem. Megtanultam, hogy mint az életben, úgy az egyetemen is csak az kerül a birtokomba, csak azt a tudást és ismeretet szerzem meg, amit a saját erőmből összeszedek.

Tehát mindent el kell olvasni, mindennek utána kell járni – és fel kell tudni vállalni, ha hibázunk, s be kell ismernünk magunknak, hogy mit nem tudunk. Ezzel együtt a tanár/oktató nem szent, sérthetetlen és tévedhetetlen. Hiába az mta rendes tagja, hiába szakmai mogul és hiába áll a szakmai ranglétra akármilyen fokán – tévedhet, tudhatja akár rosszul. Ezért, mivel ő is ember, éppen úgy, mint te, meg kell kérdőjelezni minden szakmai kijelentését. Ne rendelődj alá, hanem vitatkozz! Hiába a címek és az életpálya, ő egy vitapartner. Nem azért, mert rosszul tudhatja – egyszerűen, mert a szemlélet, a fogalmazásmód, az előadásmód érthetetlen, követhetetlen, esetleg taszító. Tudom, nehéz. Az egyetem, nevéhez híven, hatalmas univerzum (főleg az elte). Az emberi elme univerzuma. Nincsenek biztos koordináták, a tudás nem szerezhető x számú könyv elolvasása után. Mindannyian csak szemlélői vagyunk az emberi tapasztalatoknak, ismereteknek, tárgyaknak, témáknak. Ez a szemlélődés a tudomány maga. A jó tanár a szemlélődés mikéntjét ismerteti meg a hallgatókkal. A látás képességét adja meg, nem pedig azt, hogy mit láss. Módszert adnak, hogy a tudást megszerezhesd azon keresztül, a saját utadon. Érdemes mindent magunkba szívni, magunkban szelektálni. Felépíteni a saját világunkat, a saját rendszerünket. Pontosan mi is a világ, én ki vagyok benne? Mindez, amit tanulok, hol helyezkedik el? És ebben én hol vagyok? Az ismereteket pedig hogyan és hol használom fel az egyetemen kívüli világban? Ezekre választ adni nehéz, az biztos. Így dől el, hogy ennek a galaxisnak fényes, meleget adó csillagává válsz-e, vagy az, hogy az egyik fekete lyukon keresztül kipottyansz-e ebből a világból. Mindez csak az elhivatottságodon múlik. ■

A nagy rímszórás A slam poetry mint irodalmi stílus – kis túlzással talán életstílus is – öt-tíz évvel ezelőtt hódította meg Magyarországot. Azóta havi rendszerességgel rendeznek versenyeket a fővárosban, s újabban kisebb, vidéki klubokban is. Szeptember végén az Ankertben tartották az 5. Országos Slam Poetry Bajnokság előválogatóját. Mégis felmerülhet a kérdés, vajon ki lehet slammer, milyen a jó slam, s hogyan zajlik egy sp bajnokság? Tóth Melitta Mindenféle műfajban A slammer megír egy szöveget, előadja. Jogosan merül föl a kérdés, hová sorolhatjuk tehát a slamet? Irodalom volna? Nem, hiszen a slam előadás nélkül nem él. Tehát előadóművészet? Nehezen, hiszen nem csak előadásról van szó, annál többről – művelőik saját produktummal állnak színpadra. A slam valószínűleg olyan, mint az öttusa, hiszen ott is több sportban kell remekelned. A kiváló slammernek is tudnia kell helytállni mindenféle talajon: a közönség számára is érdekes, aktuális témát találni, s arról tartalmas, humoros szöveget írni. Olyat, aminek van lüktetése, esetleg ríme is. Aztán az egészet be kell gyakorolni, s jó kiállással, menő öltözékben, szépen artikulálva, jó ütemben, egyedien elő kell adni. A szavak szabályai A versenyre bárki jelentkezhet, nemtől, életkortól, iskolázottságtól, vallási vagy politikai hovatartozástól függetlenül. A megmérettetésre szánt szöveg kizárólag saját szerzemény lehet, persze intertextusokat csempészhetünk bele más slammerek, zeneszerzők, vagy írók, költők szövegeiből. Egy produkcióval több helyen is felléphetünk, ezzel a bajnokok gyakran élnek is. Tartalmi megkötés általában nincs, a témaválasztás szabad, kivéve a tematikus versenyeknél, akkor a főbb irányokat kijelölik. Az időbeli megkötést viszont annál szigorúbban veszik, hiszen onnantól kezdve, hogy beleszól az előadó a mikrofonba, három percig járhat a szája.

Az időkorlát átlépését követően csupán tizenöt másodpercet tűrnek meg, amúgy pontlevonásra, az előadás megszakítására számíthatunk. Tilos zenét, kelléket használni, de könnyítésként a szövegünket olvashatjuk telefonról vagy papírról. A versenyzők sorrendjét kalapból húzzák ki a színpadon. A rímek bírái A zsűri a legtöbb helyen szakmai tekintély: slammer, költő vagy zenész szokott lenni. Szavazótábláik felemelésével 0-tól 10-es skáláin pontozhatják a produkciókat. Sok esetben meg szokták adni a lehetőséget arra, hogy a közönség soraiból odaüljön valaki a zsűribe, hogy azonos értékben pontozzon. A költők közönsége A versenyek szinte kivétel nélkül nyilvánosak, de megesik, hogy belépőt szednek. Ennek értéke ötszáz-ezerötszáz forint körül mozog. Egy kis slamtörténelem A slam poetry hivatalos kezdeteként egy 1984-ben rendezett versfelolvasó estet jelölnek. Ekkor egy chicagói építőipari munkás és önjelölt költő, bizonyos Marc Smith (Slam papi) barátaival közösen verseket kezdett felolvasni egymás szórakoztatására egyik kedvenc klubjukban. Később több csapatot is meghívtak a következő eseményekre, így már komolyabb versennyé nőtte ki magát a hobbi-foglalkozás. A hangsúly ekkor már nem a versek hangulatán volt, hanem sokkal inkább performansz-jellegű lett a rendezvény.

Fotó: Vörös Dávid

Simon Márton az egyik legmenőbb slammer előadás közben

Mivel Japánban, Távol-Keleten, Dél-Koreában és Indiában is elég hamar menő lett a mozgalom, így logikusan nem kellet sokat várni az európai betörésre sem. A hazai slam mozgalmat a budapesti Műcsarnok indította el: 2006 februárjában, a Budapest Slam nevű rendezvényen költők és rapperek csaptak össze. Nem sokkal később megalakult a Slam Poetry Budapest (spb) és havi rendszerességgel indítottak versenyeket slam poetry budapest klub néven. A legismertebb és legmenőbb slammerek fölkerülhettek a honlapjuk katalógusára is. Közben kisebb, vidéki kocsmák és klubok is elindították versenyeiket, de leginkább Szegeden és Székesfehérváron tudta megvetni lábát a mozgalom. Március 15-én több éve hagyományosan megrendezik a Pilvaker – Szavak forradalma rendezvényt, ahol slammerek, rapperek, zenészek együtt tartanak fantasztikus hangulatú és méltó ünnepet. Bölcsész bajnokok A hazai slam legnagyobb nevei közt több költőt is találni, elég csak Simon Márton, Horváth Benji, vagy Purosz Leonidasz nevét említeni. Akadnak színészek is, például Horváth Kristóf és Melecsky Kristóf.

Nem meglepő tehát, hogy jó pár bölcsész kollégánk is indul és győzedelmeskedik bajnokságokon. Egy harmadéves magyar szakos hallgató, Kovács Kristóf is gyakran slammel, ő két évvel ezelőtt lépett színpadra először, de valójában az utóbbi évben kezdett rendszeresen versenyezni. „A dobogó mind a három fokára felálltam már egy alkalommal, leginkább a közéleti témákról írt szövegeim nyerték el a közönség tetszését. Bár én költő vagyok, de azért írok slamet is, mert a vers valami intimebb dolog, líraibb és egyéni szociális problémákról szól” – mondta lapunknak. „Ezzel szemben a slam gyakran társadalmi értékekért szólal föl, vagy egy közösséget érintő témát boncolgat. Elsősorban ebben különbözik a két műfaj nálam. Másrészről a slam előadói műfaj, egy produkció, ami a közönségnek szól, egyfajta előszöveg, a vers pedig az olvasónak. Nagyon populáris, könnyen befogadható, emellett pedig szórakoztató, és ami a fiatalok körében népszerű, az gyorsan terjed. Mégis egyre inkább úgy néz ki, hogy ez nem csak egy trend, nem egy zárójel, hanem valami sokkal jelentőségteljesebb dolog” – véli Kovács Kristóf. ■

Filmkritika

Landolás a Hudson folyóra

A hősök élete sem könnyű, ezt üzeni Clint Eastwood új filmje, a Sully – Csoda a Hudson folyón. Meg azt, hogy az „emberi tényezőről” soha nem lehet megfeledkezni. Mészáros Márton Clint Eastwood és Tom Hanks. Nem a világ legnagyobb formátumú színészeinek névsorát kezdem, hanem a szeptemberben mozikba került filmek legizgalmasabbjának alkotóit említem. A Sully – Csoda a Hudson folyón Eastwood legújabb rendezése, s ahogyan azt már megszokhattuk az idős mestertől, ezúttal is kihozta a lehető legtöbbet főhőséből, akit ezúttal Tom Hanks alakított. Kettejük filmje igaz történet. Chesley Sullenbergről mesélnek, arról a férfiről, aki a hajtóművek meghibásodása után kényszerleszállást hajtott végre utasszállító gépével a Hudson folyón, 2009 januárjában. (Nem volt valami kánikula, mondani sem kell.) Merész akciójával a fedélzeten tartózkodó összes utast – 155 embert – megmentette, meg New York városát is, amelybe különben belecsapódott volna. Csakhogy hiába a sikeres vállalás, rögvest a landolás után meg�gyanúsították, mondván, manőverével feleslegesen veszélyeztette az utasok épségét. Hiába ünnepli a világ (a sajtó hőssé avanzsálja, járókelők fejezik ki tiszteletüket, az egyik bárban italt neveznek el róla), szakmai vizsgálóbizottság elé kell állnia. A Sully valójában erre az eseménysorra, mintsem magára a majdnem-katasztrófára élesít. Okos döntés Eastwoodtól, még ha ettől függetlenül ügyetlenül szétszabdalta a történetet a lineáris cselekménysor megbontásával. A film igazi ütőkártyája az, ahogyan bemutatja a Sully becenevű férfi vívódását. Ez pedig már Tom Hanks asztala. Galambőszként, bajuszt viselve jelenik meg, az átlényegülés viszont nem csak külsődleges. Az első perctől képes elhitetni, hogy szent meggyőződése, hogy gépe madárrajjal ütközött a fellegek felett, s emiatt állt le mind a két hajtóműve. Persze, a hivatalos szervek (bugyuta

szimulátorokkal) bizonygatják, hogy a landolási manőver teljesen felesleges volt, két viszonylag közeli repülőtéren is letehette volna a gépet. A dráma egyszerűen szólva azt mutatja meg, hogyan áll ki a közös ügyért a repülőgép pilótája és másodpilótája, szemben az érdekorientált bizottság elszánt, rosszindulatú bürokratáival. A Sully profitál a valós eseménysor adta lehetőségekből. Így kapunk egy látványorgiától mentes, jószerivel sallangmentes történetet arról, hogy az érmének mindig két oldala van. Eastwood filmje szól arról is, hogy mennyire nehéz annak az élete, aki közel hatvanévesen, az életét kockáztatva, akaratlanul ugrik a média figyelmének kellős közepébe, s akinek így kell feldolgoznia egy stresszhelyzetet. Hanks, akárcsak legtöbb filmjében, ezúttal is a tisztességes átlagember archetípusa. Nem túlzás, a színész látványos erőfeszítések nélkül megnyeri a nézőt: összetett alakítását apró gesztusokból, mimikából teszi emberivé. A rendező mostanra állandó operatőrrévé vált Tom Stern teremtette elfogulatlan képi világ némileg dokumentumfilmszerűvé öltözteti a művet, pedig az bizony egy nagyon becsületes érzelmi dráma. Több feszültség van abban, ahogyan két karakter egymással farkasszemet néz, mint ha magát a szerencsétlenséget domborította volna ki a film. (Jó, izgalmas az is, ahogyan majdnem a felhőkarcolókba vagy a vízbe csapódnak.) Akárcsak a Bradley Cooper nevével fémjelzett Amerikai mesterlövész, úgy a Sully is patriótafilm, még ha ezúttal burkoltabban az. De nem pusztán ezért vált Eastwood és Hanks karrierjének legsikeresebben nyitó alkotásává, s nem csak ezért toplistás hetek óta az amerikai mozikban. ■ (premier: 2016. szeptember 8.)

Kavargó érzések Seres Lili Hanna estjéről Lelkes Anna

Kivárok. Egy magányos pillanatban odaosonok, gratulálok és váltok két szót a művésznővel. Kifelé érzem, hogy az arcomra ragadt az akaratlan mosoly. Kellett a levegő, a tisztulás. Elsétálok egészen a Blaháig. Annyi impulzust, annyi érzelmet kaptam ma esete ettől a lánytól, hogy azt nem is tudom szavakba önteni. Kellett egy nagyon hosszú séta, nagyon hosszú mély sóhajokkal. Köszönöm Lili, elég sok rágódni valót kaptam most tőled! ■ Seres Lili Hanna költői bemutatkozó estjét szeptember 13-án este tartották.

Seres Lili Hanna verseit olvassa fel. Fotó: Dancs Bianka Enikő

Itt állunk az RS9 Színház előtt. Az érdeklődök belepték élettel a Rumbach Sebestyén nevét viselő csöndes kis utcát. Próbálok rákészülni az estre, megtalálni a belső csöndet és nyugalmat, de erre nem sok esélyt adnak. Majdnem minden második mondat, amit – akarva-akaratlanul – elcsípek, Seres Lili Hannáról szól. Próbálok mindent kizárni, muszáj teljesen megnyugodnom, hogy normálisan tudjak majd figyelni. Túl sok az impulzus, túl sok az elterelő tényező. Tapsvihar. Lili előzetes ráadás estje ezek szerint sikerrel zárult. Az ajtóban tömegnyomor, úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen, aki az első sorokra pályázik. Kifelé az emberek ráérősen baktatnak, az arcukra pedig odaragadt valami öntudatlan mosoly, míg a kint lévők egyre izgatottabban próbálják szuggerálni az ajtót, hogy nyíljon meg számukra is. Végre elindulunk. Az előttem menetelő pasas az imént jött ki, úgy tűnik, tényleg kellett az a ráadás. Nem is kell sokat verekednem a második sorért. Ahogy látom, egy kicsit mindenki meg van illetődve. Jó hát na, én se mertem azért az első sorba ülni – ki tudja, miért. Legalább negyed órát feszülünk még a székeken. Az emberek beszélgetnek, mocorognak és izgágán kapkodják a fejüket, mikor Lili néha felbukkan a semmiből. Helyet foglal a kisszínpadon Czinki Ferenc író és hallgatótársunk és Seres Lili Hanna költő. Végre kezdik. Ez a félonline.hu független kulturális magazin új estsorozatának kezdete, ennek keretében fiatal pályakezdő költők önálló estjeit láthatja a közönség az RS9 Színház Vallai Kertjében.

Nem tudom, mit is mondhatnék. Most kellene megtalálni azokat a fránya szavakat. Talán kezdjük. Kívülről. Kedves arc, bizalomgerjesztő nevetés, mosolygó szemek. Egy ennyire aranyos lányt látva, nem számítottam arra, ami fogadott. Igen kemény szavak. Tele élettel, jóleső iróniával és keserűséggel. Mikor hallgatom a műveit, nem tudom eldönteni, hogy egy húsz, harminc vagy negyven éves nő tollából pattantak ki ezek a gondolatok. Olyan témákat is feldolgoz, amit csak egy igen sokat megélt, és átélt ember tesz – legalábbis szerintem. Jó lenne beszélgetni vele, jobban megismerni. Vagy inkább a távolból, a művein át figyelni? Mindenki izgatott, mindenki odanyomul hozzá.

Sport

Gyere, eddzünk együtt!

Lemaradtál az általános tesiről? Na, éppen ezért válaszd a beac-os edzéseket! Esetleg betelt a kedvenc általános testnevelés kurzusod, amire jelentkeztél volna? Nem jutott neked hely, mégis sportolnál valamit? A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club kínálatában közel negyven különböző sportág

megtalálható, az edzésekre pedig akár egész évben jelentkezhetsz. Válts bérletet bármikor aerobik, jóga, funkcionális köredzés, spinning és még számos edzésre, vagy akár konditermünkbe! Az edzésidőpontokról, edzőkről, elérhetőségekről az alábbi honlapon találhatsz információkat: www.beac.hu ■

A sportolás hete volt Szeptember 12–19. között rendeztük meg az ELTE Sport7-et, ahol az említett sportágak közül mintegy negyvenet ki lehetett próbálni száz különböző edzésidőpontban. A Bogdánfy úti sporttelep mellett a Mérnök utcában, a Vízisporttelepen és több más helyszínen is voltak ingyenes programok, így még kajakozni, falat mászni vagy éppen hastáncolni is lehetett. A látványos bemutatók, az

Rövid hírek

Diákigazolvány matrica A diákigazolvány október 31-ig érvényes, ha még nincs rá új matrica ragasztva. Új matricát a Qestura irodájában tudtok igényelni. ■ Fotó: Rónay Tamás

A Prima Primissima-díj jelöltjei Nyilvánosságra hozták az idei év Prima Primissima-díj jelöltjeinek névsorát: a jelöltek között szerepel magyar tudomány kategóriában Bihari Mihály jogász-politológus, professor emeritus, az elte Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézetének oktatója, valamint magyar irodalom kategóriában Rónay László irodalomtörténész, professor emeritus, az elte Bölcsészettudományi Kar Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatója. A magyar irodalom kategória másik két jelöltje, Ács Margit és Vámos Miklós írók szintén az elte-n szereztek diplomát, ahogyan a magyar tudomány kategóriában jelölt Maróth Miklós klasszika-filológus és orientalista is. Az, aki Prima Primissima-díjban részesül, tizenötmillió forintos anyagi jutalmat vehet át a kitüntetéssel együtt a decemberi díjátadón.

ingyenes kipróbálási lehetőség elsődleges célja az volt, hogy minél élményközelebbivé tegyük számotokra az egyetemünk kínálta számtalan sportolási lehetőséget. Az ELTE Sport7 mérvadónak titulálható népszerűsége egyben az elte tanévkezdő, sportnépszerűsítő kampányának sikerességét is mutatja. ■

Rónay László is esélyes a rangos díjra

Tanulmány a „sárga hernyó” utasairól Lelkes Anna A 4-6-os utasai kedvesek, gorombák, illedelmesek, de esetenként udvariatlanok is tudnak lenni. Vannak fiatalok, idősek, botrányosak és bohókásak. Egypáran csak lézengenek, míg mások sietnek. A tengernyi színes egyéniség közül mégis van néhány „típus”, akiknek az arca, megjelenése, viselkedése egy életre megmarad az emlékeinkben. A sárga jármű egyik ilyen utasa az ún. banyatankos. Mások testi épségét figyelmen kívül hagyva tör előre a fel- és leszálláskor. Szeme fürkészően kutatja a szabad helyet, és amint megpillantja, szélsebesen csap le rá. Ha esetleg rossz kedvében találod, és még ülőhely se jut neki, akkor óvakodj a szikrákat szóró tekintetétől. Ha melletted áll, előzd meg a rosszalló megjegyzéseit, s udvariasan add át a széked. Ezzel talán kivívhatod minden tiszteletét, és egyből a szeretett nagymamádra emlékeztető, mézesmázos idős hölggyé válik. Kedvenc közlekedési járművünk másik jellegzetes utasa: a közbotrányt kivívó. Eleinte ártalmatlannak tűnő ember, viszont bizonyos impulzusok hatására előjöhet a rosszabbik énje. Ha véletlenül rálépsz a lábára, nekimész a táskáddal, ne vesződj bocsánatkéréssel, úgyse hatja meg. Mintha csak erre várt volna, egyből elkezd üvöltözni, elhord

Szépirodalom

fűnek-fának, sőt még a kutyája haláláért is téged hibáztat majd. A legjobb, amit az ember ilyenkor tehet, hogy kedvesen mosolyog az említett személyre, és a következő adandó alkalomnál leszáll a járműről és vár egy másikat. Fő a békesség. A 4-6-os talán legmókásabb és egyben legbos�szantóbb utasa, a nemtörődöm gazdi, illetve apuka. Gyermeke, kedvenc háziállata mindig láb alatt van, hol ide, hol oda szalad, és nyugalmat senkinek sem hagy. Amikor már a kiskedvenc túllépve minden határon a ruhádat tépi, vagy éppen az arcodat nyaldossa, a gazdi/apuka csak néz rád, mosolyog – és nyugodtan ül tovább. Az arcára pedig ez van írva: én már megszoktam. A zötykölődő út során, ha figyelmesen szemlélődsz, észrevehetsz egy utast, aki az ablakon kifele bámulva tojik a nagyvilágra. Többnyire egyedül utazik, egyetlen szórakozása a saját gondolatain való merengés. Szinte lehetetlen kizökkenteni saját kis világából, akár egy nagyobb csetepaté mellett is képes nyugodtan ülve az elméjében maradni. A legrosszabb az egészben, hogy meghalsz a kíváncsiságtól, mi járhat a fejében, de tisztában vagy vele, hogy sohasem fogod megtudni. Így közlekedik manapság az örök álmodozó. ■

Lelkes Anna 1994-ben született Budapesten, jelenleg másodéves magyar szakos hallgató az elte-n. A középiskola után elvégezte a Bálint György Akadémia újságíró képzését. Itt ismerkedett meg az újságírás klasszikus műfajaival. Megcsapta a varázsuk, s úgy fest, azóta se tud szabadulni a bűvölettől.

Szépirodalom

Versrovat Fázom

Érthetetlenül léptem mosolykörödbe, taszítottál, reménytelen holnappal takart minket árnyék, villogás. Végtelen érzés zabolátlan feltörne. Gyors vegyülés, párból lett egyén jelekben beszéltél, s mégis halkan, lépésből futásba váltva. Tekintetem lebegett ferdén. Boldogság égette fekete bőröm üvöltöttem, hisz ismeretlen fájdalom. Elbóbiskolt démonom, morgott és fúlt. Világunk kalitkáját vadul eltöröm. Lett a volt, s múlt a korcs jelen. Elkopott hold csillagai fújtak, mosoly, az a megvető. Szánalom csókja égette szemem. Könnyes látkép. Köves belső. Elmerengő kábulat szülte sorok. S én azóta őrjöngve, csak rád gondolok.

T. Mészáros Kisherceg Született 1996-ban, Budapesten. A gimnáziumot Érden végezte, jelenleg az ELTE BTK osztatlan tanár szakos hallgatója, reméli ez még egy darabig így marad. Vezetni nem tud, macskabolond és – most már nem annyira – titkos álma egy acapella zenekarba belépni. Sokat ír, eddig csak az asztalfióknak, ez első publikációja.

A Jelenkor Kiadó októberi újdonságai

Mindig kíváncsian, mindig az első vonalban 28